Szavazatot veszünk! Ide-ide emberek! Nagybani fölvásárlás!

 Döbrögi bejelentette: minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából és ismét Erzsébet-utalványt küldenek a nyugdíjasoknak

Minden háztartásnak ad a kormány 12 ezer forintot a rezsin keresztül. A háztartások gázszámláján fogják jóváírni – jelentette be Orbán Viktor szerdán a Facebook oldalán. És lesz húsvéti Erzsébet-utalvány is, amit a nyugdíjasoknak postáznak ki – a választás előtt.

Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány

– mondta Orbán Viktor. A Facebookon szerda délután közzétett videóban a miniszterelnök közölte:

minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából.

Akik nem gázzal fűtenek, hanem távfűtést vesznek igénybe, azok számára ugyanezt a mértékű jóváírást biztosítják majd úgy, hogy Kósa Lajost megbízták, tárgyaljon a konkrét részletekről az önkormányzatokkal.

Azok számára, akik hagyományos módon fűtenek – azaz szenet vagy fát használnak – megnövelik az erre szolgáló szociális pénzügyi keretet egymillió forinttal. Ennek az intézkedésnek a végrehajtásával Pintér Sándort bízták meg.

Orbán Viktor az intézkedéseket azzal indokolta, az elmúlt hetekben rendkívüli hideg volt Magyarországon, megnőtt a családok gázfogyasztása és megnőtt a rezsiszámla.

Emlékeztetett, Magyarországon a nemzeti kormány volt az első, amely csökkentette a rezsit. “E mellett a politika mellett a jövőben is kitartunk” – jelentette ki Orbán Viktor.

Lesz húsvéti Erzsébet-utalvány is a választások előtt

Orbán azt is bejelentette, hogy:

újból kiküldenek tízezer forintot Erzsébet-utalványban a nyugdíjasoknak.

A miniszterelnök beszámolt arról, hogy a kormány az idősügyi tanács javaslatára döntött arról, hogy – immár harmadjára – tízezer forintos Erzsébet-utalványt küld a nyugdíjasoknak.

Elmondta, a 4 százalékos gazdasági növekedés és a jó gazdasági eredmények adnak erre lehetőséget.

Orbán Viktor azt mondta, megfontolták a tanács javaslatát és örömmel tesznek annak eleget, mert meggyőződésük szerint a gazdaság teljesítményéből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

Tiszteletet érdemelnek. Örülök, hogy megtaláltuk a módját, hogy ezt kifejezhessük

– fogalmazott az Országházban készült felvételen a kormányfő.

(propeller)

Bal-Rad komm: Jaj de nagy bajt orrinthat Döbrögi vajda, hogy ekkora kiadásba ugrik bele! Olyan ez pontosan, mint amikor kukoricacsörgetéssel csalogatják ki a megrettent disznót az ólból, levágás alőtt! Megéri az a pár sezem kukorica! Ha már elénk jön a disznó, rávetjük magunkat.

Ez a félnótás már a logikus beszédet is mellőzi ijedelmében. Már nem dölyföl a videoján hogy MI TALÁLTUK KI A NYUGDÍJASOKNAK HOGY ADUNK, hanem azok kikönyörögték! A Böske-utalványt!

Komoly gondban lehet Döbrögi és hordája, ha ilyen kövéren megkent mézesmadzagot húzigál. Lesz itt tán még kortesbor is! Korlátlan foyasztással. Hátha sikerül berészegíteni a magyart. CSAK EGY SZAVAZÁS EREJÉIG! Utána jöhet a kijózanodás!

Nagyot apadhatott a tábor! Ezt még egy birkamenet sem tudja eltakarni!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Olvadozik a hordabázis!

Újabb felmérés: 300 ezer szavazó hagyta ott a hordát

A Jobbik-közeli Iránytű Intézet legfrissebb felmérése szerint az ellenzéki pártok tudtak profitálni a Fidesztől elfordulásból, és egyre nő a részvételi hajlandóság is.

Főleg az MSZP és a Párbeszéd, valamint a Jobbik tudott profitálni a Fidesz hódemzővásárhelyi bukta utáni gyengüléséből – írja Magyar Nemzet a Jobbik-közeli Iránytű Intézet múlt héten végzett felmérésére hivatkozva.

A felmérés szerint a biztos szavazók között januárhoz képest 4 százalékot veszített a Fidesz–KDNP, így 44 százalékon áll. Hozzáteszik, ez decemberhez képest 6 százalékos gyengülés. A teljes népesség körében a januári 33-ról 31 százalékra esett vissza a kormánypártok támogatása.

Az Iránytű Intézet számításai szerint összesen mintegy 300 ezer választó fordult el a Fidesztől, de ők egyelőre főleg bizonytalanok.

A februári történésekből azért profitáltak az ellenzéki pártok: a Párbeszéddel közös listát állító MSZP-t a biztos pártválasztók között az intézet 11 százalékon mérte a korábbi 9-hez képest, a teljes népesség körében a párt a felmérés szerint 8 százalékon áll.

A Jobbik szintén erősödött, a biztos szavazók között 22-ről 24 százalékra. A felmérés szerint a DK, az LMP és a Momentum is javított 1-1 százalékot, a biztos szavazók között így előbbieknek 8, a Momentumnak 4 százalékos a támogatottsága.

Az Iránytű Intézet szerint viszont az Együttnek betett a Párbeszéd összefogása az MSZP-vel, ezért a párt szerintük jelenleg nem mérhető sem a teljes népesség, sem a biztos választók között, amire 5 éve nem volt példa.

Hozzáteszik, nőtt a választ megtagadók száma is, ami az ellenzék jobb helyzetére enged következtetni, emellett pedig a részvételi hajlandóság is nő, főleg az ellenzéki szavazók körében.
(HVG)

Bal-Rad komm: Sajnos ez az EDDIG ÁLLÍTÓLAG 300 ezres leolvadás legfeljebb a határainkon belüli hordabázis tíz százaléka.

Sajnálatos, hogy a közpénzen dagonyázó álellenzék restsége okán (vagy másért?) CSAK AZ EGYETLEN ELIOS – ÜGY került napvilágra, DE AZ SEM AZ ELLENZÉK SZORGALMÁBÓL!

A választásokig hátralévő egy hónapban még borítani kéne valami ganyérakást a hordára. Ám úgy tűnik, hogy az ellenmaffiáknak NINCS SEMMI információjuk!

Így hát a választóknak KELL MEGGYŐZNIÜK EGYMÁST!

ÁPRILIS NYOLCADIKÁN EL KELL MENNI NAGYON SOKUNKNAK SZAVAZNI!

ÁPRILIS NYOLCADIKÁN A LEGESÉLYESEBBB ANTIDÖBRÖGISTA JELÖLTRE KELL SZAVAZNI!

A balrad.ru vállalja, hogy amit jönnek az “esélyeslisták”, azokat folyamatosan közli!

De ne feledjük magyarok! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÁPRILIS 8. ELŐZETESE VOLT!

ÁPRILIS 8. PEDIG ELŐZETESE LESZ/LEHET EGY MAJDANI, HATALMAS ÉS DÖNTŐ ERŐPRÓBÁNAK!

HÁT ÚGY KÉSZÜLJÜNK MAGYAROK!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Igazi magyar tragédia!

Nyugdíjasok támadtak az Együtt jelöltjére

Botrányba fulladt a migránsokkal riogató fideszes akció.

A Magyar Nemzet szerint a Fidesz a kampányban újra azzal állt elő, hogy az ellenzék a XVI. kerületben migránsokat fogadna be az egykori Ikarus gyár területére. Szatmáry Kristóf, a térség fideszes parlamenti képviselője és Kovács Péter polgármester közösen jelentette be, hogy a kormányhoz fordulnak a régi gyár köztulajdonba vételét kérve.

A sajtótájékoztató megjelent az állítólagos ötlettel korábban is hírbe hozott Vajda Zoltán, az Együtt helyi politikusa, aki azonnal jelezte, az őt ért valótlan híresztelés miatt feljelentést tett.

A sajtótájékoztatón az egyik kerületi civil szervezet nyugdíjas tagjai nemcsak a migránsok állítólagos befogadása ellen tiltakoztak, hanem lökdösni kezdték Vajdát, a kezükben lévő zászlók rúdjával a fejére suhintottak, a Szatmáry Kristófot kérdező Index újságíróját pedig inzultálták.

A Hír Tv felvétele:

Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselője nem először volt ilyen atrocitás elszenvedője.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Bár már hozzászokhattunk, hogy a döbrögista horda jól szituált nyugdíjasokból verbuvált rohamosztagai rárontanak a nekik nem tetsző kifogásolókra, mégis nehéz szívvel lehet ezt tudomásul venni!

EGYKORI TISZTESSÉGES ORSZÁGÉPÍTŐK GYILKOS DÜHVEL TÁMADNAK A RABLÓK VÉDELMÉBEN!

Képtalálat a következőre: „kádár jános - kép”

Igazi magyar tragédia! Mindkét oldalról!

A harmadik oldal pedig csendes beletörődéssel figyeli az Ő BŐRÉRE MENŐ küzdelmet!

Na de mit lehet, mit tudunk tenni ez(ek) ellen?

HÁT MONDJUK ÁPRILIS 8 – ÁN NAGYON-NAGYON SOKAN ELMEGYÜNK SZAVAZNI, ÉS A JÓZAN ESZÜNKRE HALLGATVA KIVÁLASSZUK A LEGESÉLYESEBB ANTIDÖBRÖGISTÁT!

KEZDETNEK talán beválik!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A Munkáspárt jobb ha elsunnyog a balfélen!

Nagy buli volt a DK kampánynyitóján: volt élőben előadott kampánydal, Csepregi Éva minikoncert, Sas kabaréra hajazó vicceskedések, kizárólag El Qro tegnapi bevonulására készített kisfilm, amelyben Fletot a többi között Dr. House, Kevin és John McClane hívja, miközben a kocsi rádióján a “Feri segíteni kell” csendül fel.

A döbrögista horda sápadozhat az irigységtől.

Majd jött “A BESZÉD”! El Qro beszéde, amelyben tolvajozta Döbrögit és azt mondta, Döbrögi és a veje bűntársak.

A család magánügy ugyan, de itt bűntársakról van szó.” Orbán apja, testvére is bűntárs, ahogy a “nemzet veje is” az. A Jó Pénztáros Lőrinc Komáról nem is beszélt.

“Orbán tolvaj” – rikkantotta mégegyszer Fletó, hogy hallgatósága végképp meggyőződjön kiről is beszél.

12 óra 12 intézkedés

A DK-val ellentétben a Fidesznek nincs programja, szerinte nem merik most azt mondani, hogy folytatják, mert akkor elkergetnék őket. Mikor felhozza, hogy vasárnap évértékelőt tart a miniszterelnök, volt, aki fölpezsdült, talán arra számított, Gyurcsány tüntetni hív. De nem ezt tette, azt mondta csak, javasolja a Fidesznek legyen kicsit hosszabb a programja, mint 4 éve, mondják azt, hogy “nem folytatjuk.”

Kormányváltás esetén az első 12 órára a következő 12 intézkedést tervezi:

– reggel 9-kor az új miniszterelnök azt mondja, eltávolítjuk a legfőbb ügyészt hivatalából – erre tomboló taps a válasz. “Látom, szeretitek a Polt Pétert, meg is érdemli” – reflekál. Majd levelet ír a miniszterelnök Brüsszelnek, hogy az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

– 10-kor bejelentik: a költségvetés átcsoportosításával 1,5-szeresére emelik az orvosok, ápolók bérét, MRI és CT berendezések számát növelik.
választójogi törvény módosítását benyújtják, hogy ne szavazzon itt, aki nem élt Magyarországon

– délben – “miközben a harangszóval együtt hallani próbáljuk az Úr és sokszázezer magyar követelését” – új bérmegállapodást kezdenek, hogy a minimálbér érje el a létminimumot. Dolgozók bére folyamatosan növekedjen.

– az ukránokkal kötött megállapodást megszüntetik, az ukrán nyugdíjbiznisszel együtt.(Itt mondjuk aprócska tárgyi tévedésbe esettEl Qro, de hát ez legyen a legkisebb bibi.)

– 14 órakor, mielőtt a nyugdíjasok ebéd után lepihennének, a kormány tájékoztatja őket, hogy döntenek a nyugdíjkorrekcióról, a nyugdíj értékállóságát biztosítják, szolgálati nyugdíjasok státuszát és védelmét helyreállítják.

– zár alá veszik a fideszes oligarchák vagyonát, amiből kárpótlási alapot hoznak létre – mondja Gyurcsány, és eddig ez tetszik a legjobban a küldötteknek.

– 16 órakor a gyerekek hazamennek az iskolából, őket egy üzenet várja a kormányfőtől – aki tudja használni a gépet, a mostanival ellentétben – törvényben rögzítik a nethozzáférés jogát, ingyenessé teszik az alapvető internetszolgálatást.

– 17 órakor azt mondja a gyerekeknek, hogy a köznevelési törvény megváltozik, 18 éves tankötelezettséget helyreállítják, az egyházi iskolák kiváltságait megszüntetik, újra 4 év lesz a szakképés.

– 18 órakor elmondják, hogy felülvizsgálják a vatikáni szerződést, független vizsgálóbizottság jön papok által elkövetett molesztálások kivizsgálására.

– 19 órakor azt mondja a miniszterelnök, a családi pótlékot emelik, az éhező gyerek napi háromszor kapna ételt.

– este 8 környékén kiderül, hogy a DK – amely programjában azt ígérte, hogy bevezeti a közmű minimumot, minimális áram, gáz, fűtés ingyen járjon, utána sávosan fizet -, ezt a kormány tagjaként érvényesítette. Leállítják Paks II-t is.

Amit Fletó kihagyott a fölsorolásbóé: este fél tízkor az illetékes bejelenti: a mára rendelt meseszentencia véget ért. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Jó éjszakát gyerekek!

A felsorolás végén szórakoztatta kicsit a népet, megkérdezte, figyeltek-e, mire igen volt a válasz, de akkor bekérdezett, mit mondott 10 órára. A biztonság kedvéért fölsorolta az egészet újra, csak rövidebben. Azt mondta, nincs 100 nap, ezért kell gyorsan lépni. A felsorolás előtt egyébként azt mondta, ő elviszi a gyereket a bölcsibe, és a kocsiban kezdi hallgatni, mit jelentenek be. Vagyis finoman utalt arra, ha győznek, sem ő lesz a miniszterelnök.

A dörgedelem – és a Himnusz – után lufieső hullott alá, amit El Qro is rettenetesen élvezett.

Párszáz méterrel arrébb Szél Bernadett ostorozta Döbrögit és bandáját! A konferanszié Bernadett Úrhölgyet már mint az új magyar miniszterelnököt konferálta fel. Ő meg ehhez illő komolysággal vonult be, és rögvest kihirdette: antalli mintára ő is 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, de nemcsak a határon túli millióké, hanem az országot elhagyó százezreké is. Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor csak 2 millió ember miniszterelnöke, őt csak azok érdeklik, akik a Fideszre szavaznak.

Szerinte jelenleg Magyarországon nincs kormányzás, most ugyanis a propaganda mondja meg a kormánynak, hogy mit kell tennie. Azt mondta, ha ez a kormány elveszíti a bizalmat, tagjaira nem az ellenzéki lét vár, hanem a börtön.

Majd meghirdette a szocializmust!

Munkát, normális béreket, korszerű és színvonalas egészségügyi ellátást, szociális biztonságot, derűs nyugdíjas éveket, visszaözönlő elmenekült magyarok tömegeit igért, a devizahiteleseknek pedig megnyugvást.
(Forrás: HVG/444)

Ma meg Döbrögi fogja kihirdetni, hogy a magyaroknak még ilyen jaódóguk sose vaút! Mint a ‘zeemúttnyócévbe!

Úgyhogy a Munkáspárt meg jobb ha elsunnyog a balfélen! (Csak ne messzire!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Csalfa, hiú, vak remény…

Politikai atombomba – ellenzéki reakciók a nyilvánosság elé tárt, Orbánnak kínos Olaf-jelentésre

Ha létezik politikai atombomba, ez az. Lássuk, a Fidesz választói túlélnek-e egy atomcsapást – ezzel kommentálta Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért párt európai parlamenti képviselője a 24.hu cikksorozatának első részét. Lapunk megszerezte az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) a jelentésétOrbán Viktor veje, Tiborcz István volt cégének, az Eliosnak a csalásgyanús ügyleteiről. Maga az OLAF jelzi, hogy a szervezett bűnözés feltételinek is megfelelhet a feltárt szisztéma.

Jávor úgy fogalmaz, hogy

ízlelgessük: a magyar miniszterelnök családja bűnszervezetként működik.

Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos Facebook-oldalán azt írja, hogy

a kormány nem hiába titkolja a jelentést. Az van benne, amit régóta jómagam is állítok és amit számos bizonyítékokkal támasztottunk alá a feljelentésünkben: a legmagasabb szintről szervezett , bűnszövetségben elkövetett különösen nagy értékben elkövetett csalás sorozatban vett részt a miniszterelnök vejének cége.

A többi ellenzéki párt közül az Együtt nyomban sajtótájékoztatót hirdetett meg, ahogyan a DK is.

A DK a kicsit később kiadott közleményében saját magának igyekszik beállítani azt, hogy az OLAF mit talált, mert, indokolják, először a DK tette szóvá, hogy Orbán veje mit művel a világítási biznisszel. A DK szerint Polt Péter legfőbb ügyésznek kormányváltás esetén „mindenképpen mennie kell.”

Az Együtt szerint az Elios-ügyben lefolytatott OLAF-vizsgálatból bebizonyosodott, hogy

Orbán Viktor és családja maffiaszerűen hálózza be a magyar államot.

A párt miniszterelnök-jelöltje Szigetvár Viktor felszólítja a kormányfőt, hogy „ne legyen gyáva, álljon végre nyilvánosság elé, és adjon magyarázatot családjának piszkos ügyeire.”

Az MSZP is egy más ügyen összehívott sajtótájékoztató témáit egészítette ki a mai fejleménnyel, és úgy próbálják beállítani, mintha náluk lenne a jelentés. Holott, kiderült a tájékoztatójukon, az Eliosnak a szolnoki beruházásával, megbízásával kapcsolatos dokumentummal rendelkeznek, az pedig nagyon nem azonos a teljes, lapunk birtokában levő jelentéssel.

A Jobbik 13:30-tól tart sajtótájékoztatót az ügyben.

A közpénzből működő Magyar Távirati Iroda (MTI), amely eddig is többször megtagadta ellenzéki közlemények megjelentetését, amelyek Tiborcz Istvánnal vagy az Eliossal foglalkoznak, egyelőre, délig megint csak viszonylag passzívnak mutatkozik. Azt közzétették, hogy az Együtt és az MSZP sajtótájékoztatót fog tartani az ügyben, de cikkünket nem ismertették, ahogyan Jávor Benedek közleményét sem.

A közpénzből működő Magyar Távirati Iroda (MTI), amely eddig is többször megtagadta ellenzéki közlemények megjelentetését, amelyek Tiborcz Istvánnal vagy az Eliossal foglalkoznak, egyelőre, délig megint csak viszonylag passzívnak mutatkozik. Azt közzétették, hogy az Együtt és az MSZP sajtótájékoztatót fog tartani az ügyben, de cikkünket nem ismertették, ahogyan Jávor Benedek közleményét sem.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy ez a politikai atombombának szánt hír mégcsak pukkancshatást sem fog kiváltani. Ugyanis SEMMI ÚJDONSÁGGAL nem szolgál. Mindenki tudja, hogy MOST Döbrögi és maffiája rabolja szervezetten széjjel az országot! (Előttük más bűnszervezetek!) Csak egy megszokotthír. Ami a tábor fanjaihoz el sem jut. (Ha eljutna sem hinnék el!)
Lesz viszont ellencsapás! Gondosan megtervezett. Metro – ügy, vagy valami hasonló. Van választék! ARRA UGRANI FOG A TÁBOR!

Most fog majd kiteljeseni a lakájmédia hatékonysága. Az elhallgatás és a harsánykodás!

De hiszen ezért gyűrte maga alá a horda a médiát!

Úgyhogy…! Csodát senki ne várjon!

Saját lábra állt az ifjú pár. Oszt’ jónapot!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Terv szerint

Vonát próbálta lejáratni, de teljes erővel saját magát rúgta tökön a közmédia

Aki meg akarja őrizni mentális egészségét, ezért nem követi a kormány üzeneteit közvetítő valamiket az Origótól a Riposztig, annak annyit érdemes tudnia, hogy az elmúlt hetekben az volt a kiadott feladat, hogy Vona Gábort lényegében iszlamista alvó ügynöknek állítsák be. Erre aztán a Fidesz ráeresztett még egy telefonos kampányt is.

A közmédia honlapja is kivette a részét a feladatból, ők reggel ezzel a hírrel jelentkeztek:

Fotó: hirado.hu

A gondosan kicsiszolt kormánypárti médiagépezet szépen át is vette a hírt, a Tényekben alighanem nekiálltak estére készíteni az anyagot, amit nyilván cseppet sem befolyásol majd, hogy a jobbikos Alfahír megírta, hogy ki volt Vona palesztin esküvői tanúja.

Nem más, mint Amin Zoltán, aki 2010-től a Duna Televízió vezérigazgató-helyettese volt, 2014 októberétől pedig az MTVA programigazgatója 2015-ig. Ezután sem szakadt meg a kapcsolata a köztévével, Amin több műsor producere.

Nem tudni, mi a kínosabb, hogy:

– a hirado.hu ezt az apróságot egyszerűen kihagyta a leleplezőnek szánt írásából

– vagy úgy írtak jelentettek meg cikket, hogy fogalmuk sem volt, hogy a köztévé egyik volt vezetőjét állítják be a Vonát az iszlámba vezető palesztin emberként?
(444)

Bal-Rad komm: Mivelhogy a hír végigrobogott alakájmédia minden szegmensén, a rajongók megtudták, hogy “A PALESZTIN” vaút az. A többi nem lényeges. A rajongók ugyanis mást nem néznek, nem hallanak, nem olvasnak. Csak a hordapropagandát. Abban meg többé szó sem esik majd a dologról. Mármint “A PALESZTINRÓL”!

Úgyhogy Vona muszlim! – oszt’ jónapot! (Aligha volt ez tévedés! Csak egy ordas nagy TUDATOS csúsztatás!) Ez meg SZÁMUKRA nem kínos. Óránkénti gyakorlat.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Qrmányváltás vagy korszakváltás NEM OLD MEG SEMMI PROBLÉMÁNKAT!

Szél Bernadett: az utcán fog eldőlni a kormányváltás, nem a tárgyalóasztalnál

A korszakváltás már elkezdődött az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint. Szél Bernadett mintegy száz aktivistával megnyitotta a párt választási kampányát a Blaha Lujza téren.

Szél úgy fogalmazott: ma többen vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, mint azok, akik szerint jó irányba mennek a dolgok, és szerinte a korszakváltás nem a tárgyalóasztalnál fog eldőlni, hanem az utcán, vagyis ott, ahol az emberek beszélgetnek egymással.

„Én úgy látom, hogy a korszakváltozásnak itt az ideje, és hogy ezt bizonyítsuk, ezért mindent meg fogunk tenni. Még egyszer mondom, az utcán van a helyünk, ott van a helyünk, ahol az emberek vannak, és nem csak Budapesten, de vidéken is, mindenhol ott leszünk, ahol az emberek élnek, ahol az emberek mozognak, ahol az emberek találkoznak egymással, és le fogjuk tenni a névjegyünket az emberek kezébe, és azokról a dolgokról fogunk beszélgetni, amik őket érdeklik, és nem azokról a dolgokról, amik a politológusokat érdeklik” – magyarázta az LMP-s politikus.


(propeller)

Bal-Rad komm: A MAGYAR NÉPET csapja be, aki azt meri állítani, hogy kormányváltással vagy korszakváltással javulni fog a helyzet az országban! Döbrögi és hordája elkergetése, a döbrögizmus fölszámolása kívánatos és szükségszerű, ám sem az ország, sem pedig népének helyzete attól jobb nem lesz! Legfeljebb reményt adhat egy majdani radikális és alapvető társadalmi fordulatra, egy RENDSZERVÁLTÁSRA!

Harminc esztendő kártétele ugyanis PÓTOLHATATLAN VESZTESÉGEKET OKOZOTT a magyar népnek! Ezt a nyilvánvaló és szándékos kártételt MINDENKINEK LÁTNIA KELL! Aki ezt nem kártételnek, hanem a demokrácia velejárójának nevezi, az bizony a magyar nép ellensége!

Az emberek az utcán – HA BESZÉLNEK IS RÓLA! – nem nem a rendszerváltás óta eltelt időszak egyek korszakait emlegetik, mint kívánatos dolgot!

A magyarok egészen természetes módon, a SZOCIÁLIS BIZTONSÁGRA VÁGYNAK! Annak minden velejárójával! Sokan élnek még itt, akik MÉG EMLÉKEZNEK!

“…azokról a dolgokról fogunk beszélgetni, amik őket érdeklik, és nem azokról a dolgokról, amik a politológusokat érdeklik…”

– NAGYON RAFINÁLT MEGFOGALMAZÁS! Szél Bernadett NEM POLITIKUSOKAT mondott! Politológusokat említett!

Őszintén szólva: a balrad. ru MERNE BEVÁLLALNI egy őszinté beszélgetést az embereket érintő és érdeklő problémákról. Valamint az EGYETLEN LEHETSÉGES “GYÓGYMÓDRÓL”!

Az már egy más kérdés, hogy a folyamatosan hazugságban tartott és agymosott – lezüllesztett nagy többség miként reagálná le!

PEDIG NEM IS OLYAN SOKÁRA ELJÖN AZ ŐSZINTE SZEMBENÉZÉS IDEJE! A PROBLÉMÁKKAL!

“LENNI VAGY NEM LENNI?!”

Ez pedig már nem kampánytéma lesz!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Egymásnak rontani! HAJRÁ MAGYAROK!

Zsúrfijú bejelentette: Ron Werber visszatérhet

Mesterházy Zsúrfijú, a Maszop volt elnöke szerint El Qro az egy nagy demokrata, Símacskával pedig együtt lehet működni bizonyos érdekek mentén! Ron Werber – a “negatív kampány” döbrögisztáni kiötlője – pedig nagy hasznára lehet az MSZP-nek a kampányban. Mint kampánystratéga!

Zsúrfijú úgy gondolja, hogy az Izraelben élő zsidó kampányguru jól ismeri a hazai viszonyokat és a Maszopot, a tapasztalatap nagyon hasznosak lehetnek a 2018-as “választáson” a szekfűs rablóbandának. Símacska pénzésvel, bosszúvágyával és remélt bizonyítékaival kiegészítve.

Körvonalazódik a Döbrögi által már vázolt választási háború zsidó vezérkara!

MINDKÉT OLDALON!

Merthogy a döbrögista horda “választási” stratégiáját is jeles zsidó machinátorok kotolják össze.

A saját maga által is büszkén vállaltan buzi Finkelstein és “házastársa” George E. Birnbaum – aki 1998-ban Izraelbe költözött az Egyesült Államokból – legalább 2008 óta rendszeresen tanácsokat ad a döbrögista hordának a Századvég nevű pénznyeldén keresztül.

Birnbaum cége, a GEB International honlapján büszkén említi, hogy 2010-ben ők segítették a hordát és a vajdát kétharmados győzelemhez a magyar választásokon. (Ami persze a szoclib rablóbanda nyolcesztendei fosztogatása nélkül elképzelhetetlen lett volna!)

Birnbaum és “férje vagy neje?” két választás közötti időszakban is átlag 5-6 hetente járnak Döbrögisztánban.

Képtalálat a következőre: „Finkelstein és George E. Birnbaum-kép”

Fő kapcsolattartójuk Hárpika, a horda zsoldlistáján sehol sem szereplő “koronaőr”!
Vajdaságban tett vizitjeik során csoportos fejtágító összeröffeneteket tartanak a hordapotentátoknak, Döbrögit is beleértve.

A közpénzekből finanszírozott kutatások és a kampányok operatív szervezésével többnyire Birnbaum foglalkozik, Finkelstein az összefüggések feltárására az üzenetek megfogalmazására és azok célba juttatására összpontosít.

2015-ben Hárpáddal együtt Nagy-Britanniában megalapította a Danube Business Consulting Ltd. politikai tanácsadócéget, aminek ügyvezetője Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője lett.

Arról, hogy Werber milyen gyakorisággal érkezik csatatérszemlére? – nincs megbízható információ.

Hát nagyjából itt tartunk kedves nemmzetthess, kevésbé nemmzetthess NER – és polgártársak. Meg Hölgyek és Urak. Meg elvtársak és elvtársnők! Egyszóval MAGYAROK!

“ŐK” ÖSSZEUGRASZTANAK bennünket, MI PEDIG nekiugrunk egymásnak! Ahogy “ŐK” akarják!

Megküzdünk egymással az utolsó szál magyarig, az utolsó fillérünkig!

HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ DÖBRÖGISZTÁN NÉPE!

Ajóqrrvajanyánkat! MI AKARTUK!

Nem is csoda, hogy rajtunk – MAZOCHISTA MAGYAROKON! – röhög a világ!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögista “nebántsvirágok”

Sértődötten távozott saját sajtótájékoztatójáról Halász János

Sajtótájékoztatón szólalkozott össze Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője az N1TV újságírójával. Az eseményen a többi jelen lévő nem tudott kérdést feltenni, mivel Halász végül felháborodottan elhagyta a termet.

A sajtótájékoztatón egyébként Halász arról beszélt: a Fidesz választ vár Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől azzal kapcsolatban, tudott-e arról, hogy „a Jobbik antiszemita politikusa, Kulcsár Gergely feltehetően egy fiatalkorúval folytatott viszonyt”. Az ügyben folyó per tanúira hivatkozott, akik szerint a Jobbik elnöke tudott a fiatalkorú megrontásáról. Kulcsár Gergely „több alkalommal is nyíltan antiszemita kijelentést tett, tulajdonképpen tagadja a holokausztot, beleköpött a Duna-parti cipőkbe, amely a Dunába lőtt zsidóknak állít emléket, és arra is volt példa, hogy újévi jókívánságként horogkeresztet is szétküldött párttársainak egy körlevélben” – fogalmazott.

Az N1TV újságírója jelentkezett, Halász pedig rögtön leszögezte, hogy most a témával kapcsolatban lehet kérdést feltenni, mert „ez a szokásunk”, más témában viszont utána szívesen válaszol, hogyha „olyan a helyzet”.

Az újságíró arra volt kíváncsi, hogy – mivel azt mondták, Kulcsár fiatalkorút rontott meg – fordultak-e a hatósághoz. Halász közölte, zajlik egy per ahol tanúk is állították ezt. „Nyilvánvaló, és biztos hallotta, amit elmondtam az antiszemita politikus kapcsán”, és hogy ő „miket mondott, miket mutatott magáról”, és ezek alapján szerinte teljesen jogos, amit mond – jelentette ki.

Majd Halász szembement a „szokásokkal”, és hirtelen témát váltott: közölte az újságíróval, hogy „ön az N1TV-től jött”, melynek a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány a kiadója, ami „a Jobbik pártalapítványától az elmúlt években nagyon sok pénzt kapott”.

Az újságíró ezen a ponton közbevágott, és megjegyezte, Mészáros Lőrinc az Echo TV és Andy Vajna a TV2 tulajdonosa, a köztévé pedig a Fideszé.

„Örülök, hogy jobbikos újságíróként itt van, és tulajdonképpen politikusként próbál viselkedni, ez egy sajtótájékoztató” – jelentette ki Halász, majd a többi jelenlévőhöz fordult. Azt mondta, a „Jobbik pártkatonái jelen vannak a sajtótájékoztatón, ez nagyon szomorú, de tudnak az alapítványuknál a kasszához fordulni” – magyarázta, ügyet sem vetve az újságíró válaszára.

„A többiek itt sajnos kérdezni sem tudnak” – zárta le az eseményt Halász, majd elindult a kijárat felé. „Próbáljon meg viselkedni sajtótájékoztatón!” – vetette oda az N1TV újságírójának, majd elhagyta a termet.
(mno)

Bal-Rad komm: A döbrögista horda potentátjai számára előírt eljárásrend szerint vitába belefolyni tilos! (Abból csak rosszul jöhetnek ki!)

Ha “vészhelyzet” előállása fenyeget, azonnal visszatámadni valamilyen sablonelemmel, összefüggéseket nélkülöző szóözönnel, megsértődni és elvonulni! A lényeg, hogy az utolsó szó az övék legyen. Mert mindenki arra fog emlékezni, és ha valakiben még maradt némi újságírói tisztesség, azt is leírja. Az utolsó DÖBRÖGISTA MONDATOKAT!

Szégyen és gyalázat, de ez a döbrögisták hatalmi gyakorlata. És működik!

Az már egy más kérdés, hogy hordajelességek – ha már a “témánál” tartunk – pedofil ügyeit, deviáns tobzódásait az álellenzék igencsak szőrmentén kezeli! KÍMÉLETBŐL?

Döbrögi meghirdette a “Szörnyű Kampány”-t. Bele is csaptak rendesen!

Az álellenzék pedig rém bágyatagon csak egyet cincog: loptok. De azt is csak halkan, és lehetőleg SAJÁT haszonleső módon.

Ahelyett, hogy TÉNYEKET KEZDENÉNEK RÁÖNTENI A hordára!

Mondjuk úgy, hogy beszállnak El Qro “bizonyítékvásárlási akciójába”!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tudja meg mindenki!

Nem unják meg, nem fáradnak el, nem állnak le: még 5,7 milliárdot elégetnek kormánypropagandával

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal májusban hirdethette meg a közbeszerzést „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”, ami már a negyedik tender ebben a témában.

Tavaly novemberben 1,1, januárban 1,9, februárban pedig 7,9 milliárdos értékben kötöttek szerződést ügynökségekkel a kék plakátkampányra. Ezt überelik most egy 5,6 milliárd forintos keretű kampánnyal, amiben lesznek hirdetések megyei és országos lapokban, rádiókban, tévékben, online felületeken, köztéren, mindenhol.

A lap szerint az előző két pályázat győztese, Balásy Gyula ügynökségei nyerték ezt is, így a tavaly együtt is csak 2,3 milliárdos árbevételt elérő New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. így 2017 első felében csak a Miniszterelnöki Kabinetirodától 15,5 milliárdnyi megrendelést kaptak.

A mostani tendert annak ellenére írták ki, hogy már az előző kettő is elvileg decemberig szól, de persze fogalmunk sem lehet arról, melyik propaganda-hadjáratot melyik keretszerződésben álló összegből finanszírozzák, hiszen Rogánék nem érdekeltek a transzparenciában.
(444)

Bal-Rad komm: Ez természetesen nem politikai propaganda! Ez tájékoztat. Qrmányzati tájékoztató, amelyben tudatják a’ zemberekkel, hogy NEKIK mennyire jó! NEKIK?

De hát kik azok a NEKIK?

No ezt ki-ki maga döntse el! Ám mivelhogy a horda jól tudja, hogy a’ zemberek már csak azt hiszik el amit látnak, hát MOST IS leírják, megfestik, elmondják, levetítik:

A QRMÁNY NEMMZETTHY, MEG GONDOSKODÓ, MEG TAKARÉKOS, MEG NEKÜNK A LEGJOBB! Mármint a mi qrmányunk a legjobb NEKÜNK, de amúgy is NEKÜNK a legjobb széles e világon.

Mert mi erős és büszke európai nép vagyunk! Következésképpen erős és büszke európai ország! Hála qrmányunknak, és leginkább vezérünknek!-Döbröginek!

Aki még arról is gondoskodik, hogy mindezeket a tudtunkra adja! Ha nem is érezzük, legalább lássuk-halljuk!

Qrmányunk azt is tudja, hogy mi olyanok vagyunk: ha valamit sokszor hallunk, azt el is hisszük előbb-utóbb!

Na ezt hívják agymosásnak! De nem is! Inkább hülyítésnek! Ami már 28 éve zajlik és bevált, az csakis eredményes lehet a közeljövőben is!

A távolabbiban?

AZZAL MI NEM FOGLALKOZUNK! MI CSAK A MÁNAK ÉLÜNK! CSAK EZT TÚLÉLNI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!