A fasizmus és a munkásosztály

A fasizmus és a munkásosztály – A fasizmus osztályjellege
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

I. A fasizmus és a munkásosztály

Elvtársak! Már a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusa figyelmeztette a nemzetközi proletariátust az új fasiszta támadás kibontakozására, és harcra szólította ellene. A kongresszus megállapította, hogy „fasiszta törekvések és a fasiszta mozgalom csírái többé-kevésbé fejlett formában csaknem mindenütt megvannak”.

A gazdasági válság elmélyülése, a kapitalizmus általános válságának rendkívüli kiéleződése és a dolgozó tömegek forradalmasodása közepette a fasizmus széles fronton támadásba ment át. Az uralmon levő burzsoázia egyre inkább a fasizmusban keres kiutat, hogy megvalósíthassa a dolgozók határtalan kifosztására irányuló intézkedéseit, előkészíthessen egy imperialista rablóháborút, előkészíthesse a Szovjetunió megtámadását, leigázhassa és feloszthassa Kínát, s mindezeknek az alapján megakadályozhassa a forradalmat.

Az imperialista körök a válság egész terhét a dolgozók vállára igyekeznek rakni. Ezért van szükségük a fasizmusra.

A piacok problémáját a gyenge népek leigázásával, a gyarmati járom súlyosbításával és a világnak háború útján történő újrafelosztásával igyekeznek megoldani. Ezért van szükségük a fasizmusra.

Igyekeznek megelőzni a forradalmi erők növekedését, mégpedig a munkások és a parasztok forradalmi mozgalmának szétverése és a Szovjetuniónak – a világ proletariátusa támaszának – háborús megtámadása útján. Ezért van szükségük a fasizmusra.

Több országban, különösen Németországban, sikerült ezeknek az imperialista köröknek – még mielőtt a tömegek döntő fordulatot tettek volna a forradalom felé – vereséget mérni a proletariátusra és megteremteni a fasiszta diktatúrát.

A fasizmus győzelmét azonban éppen az a körülmény jellemzi, hogy ez a győzelem egyfelől a proletariátus gyengeségéről tanúskodik, amelyet dezorganizált és megbénított a burzsoáziával való osztály-együttműködés szociáldemokrata, egységbontó politikája, másfelől magának a burzsoáziának a gyengeségét is tükrözi, amely retteg a munkásosztály harci egységének megvalósításától, és már nem tudja a tömegek feletti diktatúráját fenntartani a polgári demokrácia és a parlamentarizmus régi módszereivel.

„Ezzel kapcsolatban a fasizmus németországi győzelmében – mondotta Sztálin elvtárs a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVII. kongresszusán – nemcsak a munkásosztály gyengeségének jelét és annak következményét kell látni, hogy a szociáldemokrácia a munkásosztályt elárulta és a fasizmus számára az utat egyengette. A fasizmus németországi győzelmében a burzsoázia gyengeségének jelét is kell látni, annak a jelét, hogy a burzsoázia már nem képes a parlamentarizmus és a polgári demokrácia régi módszereivel uralkodni, s emiatt kénytelen a belpolitikában a kormányzás terrorisztikus módszereihez folyamodni – annak a jelét, hogy békés külpolitika útján már nem képes többé megtalálni a jelen helyzetéből a kivezető utat, s emiatt kénytelen a háború politikájához folyamodni.”* – Sztálin Művei. 13. köt. Szikra 1952. 311. old.*

A fasizmus osztályjellege

A hatalmon levő fasizmus, elvtársak, mint ahogy a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának XIII. plénuma helyesen jellemezte, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája.

A fasizmus legreakciósabb válfaja a német típusú fasizmus. A német fasizmus arcátlanul nemzetiszocializmusnak nevezi magát, holott semmi köze sincs a szocializmushoz. A német fasizmus nemcsak burzsoá nacionalizmus, hanem vadállati sovinizmus. Ez a politikai banditizmus kormányrendszere, a munkásosztállyal, a parasztság, a kispolgárság és az értelmiség forradalmi elemeivel szemben alkalmazott provokációk és kínzások rendszere. Ez középkori barbárság és vadállatiasság. Ez féktelen agresszió más népekkel és országokkal szemben.

A német fasizmus úgy lép fel, mint a nemzetközi ellenforradalom rohamcsapata, mint az imperialista háború fő bujtogatója, mint keresztes hadjárat kezdeményezője a Szovjetunió, az egész világ dolgozóinak nagy hazája ellen.

A fasizmus nem olyan államforma, amely „mindkét osztály: a proletariátus és a burzsoázia felett áll”, amint ezt például Ottó Bauer állította. A fasizmus nem „a fellázadt kispolgárság, amely birtokába kerítette az államgépezetet”, mint Brailsford angol szocialista mondja. Nem. A fasizmus nem osztályok felett álló hatalom és nem a kispolgárság vagy a lumpenproletariátus hatalma a finánctőke felett. A fasizmus magának a finánctőkének a hatalma. A fasizmus a munkásosztállyal, a parasztság és az értelmiség forradalmi részével való terrorista leszámolás szervezete. A fasizmus a külpolitikában a legdurvább formájú sovinizmus, amely vadállati gyűlöletet szít más népek ellen.

Különösen erősen kell hangsúlyozni a fasizmusnak ezt az igazi jellegét, mert a fasizmusnak, szociális demagógiába burkolózva, sikerült néhány országban a válság által rendes kerékvágásukból kivetett kispolgári tömegeket, sőt a proletariátus legelmaradottabb rétegeinek egyes részeit is maga mellé állítania, amelyek sohasem követték volna a fasizmust, ha megértették volna igazi osztályjellegét, igazi természetét.

A fasizmus fejlődése és maga a fasiszta diktatúra a különböző országokban különböző alakot ölt, aszerint, hogy milyenek az illető ország történelmi, társadalmi és gazdasági viszonyai, nemzeti sajátosságai és nemzetközi helyzete. Egyes országokban, elsősorban ott, ahol a fasizmusnak nincsen kiterjedt tömegbázisa, és ahol magának a fasiszta burzsoáziának a táborában elég erős az egyes csoportok egymás elleni harca, a fasizmus nem szánja rá magát rögtön, hogy megszüntesse a parlamentet, és a többi burzsoá pártnak, valamint a szociáldemokrata pártnak bizonyos legalitást hagy meg. Más országokban, ahol az uralmon levő burzsoázia a forradalom közeli kirobbanásától fél, a fasizmus vagy azonnal megteremti a maga korlátlan politikai egyeduralmát, vagy egyre jobban fokozza a terrort és az összes vele versengő pártokkal és csoportokkal való leszámolást. Ez nem zárja ki azt, hogy a fasizmus, helyzetének különösen erős kiéleződése pillanatában, megkísérli bázisát kiszélesíteni, és anélkül, hogy osztálylényegét megváltoztatná, összeegyezteti a nyílt terrorista diktatúrát a parlamentarizmus durva meghamisításával.

A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt, terrorista diktatúrával. Ez előtt a különbség előtt szemet hunyni súlyos hiba volna. Ez a hiba megakadályozná azt, hogy a forradalmi proletariátus mozgósítsa a városi és falusi dolgozók legszélesebb rétegeit a fasiszták hatalomra jutásának veszélye ellen, valamint hogy kihasználja magának a burzsoáziának a táborán belüli ellentéteket. Nem kevésbé komoly és veszélyes hiba azonban az is, ha lebecsüljük a fasiszta diktatúra létrejötte szempontjából azoknak az egyre fokozódó reakciós intézkedéseknek a jelentőségét, amelyeket a burzsoázia jelenleg a burzsoá-demokratikus országokban életbe léptet, és amelyeknek segítségével lábbal tiporja a dolgozók demokratikus szabadságjogait, meghamisítja és megnyirbálja a parlament jogait, fokozza a forradalmi mozgalom ellen irányuló megtorló intézkedéseket.

Nem szabad, elvtársak, a fasizmus hatalomra kerülését olyan leegyszerűsítve és olyan simán elképzelni, hogy a finánctőke valamilyen bizottsága elhatározza, miszerint egy meghatározott napon bevezeti a fasiszta diktatúrát. A valóságban a fasizmus rendszerint a régi burzsoá pártokkal vagy azoknak bizonyos részével folytatott kölcsönös, néha éles harcban, sőt magában a fasiszta táboron belül folytatott harcban kerül hatalomra. Ez a harc néha egyenesen fegyveres összeütközésekhez vezet, mint ahogy ezt Németországban, Ausztriában és más országokban láttuk. Mindez azonban nem csökkenti annak a ténynek a jelentőségét, hogy a fasiszta diktatúra megteremtéséig a burzsoá kormányok rendszerint egész sor előkészítő szakaszon mennek keresztül, és számos reakciós intézkedést valósítanak meg, amelyek közvetlenül elősegítik a fasizmus hatalomra kerülését. Aki nem harcol ezen előkészítő szakaszok során a burzsoázia reakciós intézkedései és a növekvő fasizmus ellen, az nem tudja megakadályozni, az – ellenkezőleg – megkönnyíti a fasizmus győzelmét.

A szociáldemokrácia vezérei takargatták és rejtegették a tömegek előtt a fasizmus igazi osztályjellegét, és nem hívtak harcra a burzsoázia fokozódó reakciós intézkedései ellen. Ők viselik a nagy történelmi felelősséget azért, hogy a fasiszta támadás döntő pillanatában Németországban és egy sor más fasiszta országban a dolgozó tömegek jelentékeny része nem ismerte fel a fasizmusban a legvérszomjasabb rabló finánckapitalistát, a leggonoszabb ellenségét, és hogy ezek a tömegek nem voltak felkészülve arra, hogy a támadást visszaverjék.

Mi hát a fasizmus tömeghatásának a forrása? A fasizmus azért tudja vonzani a tömegeket, mert demagóg módon különösen égető szükségleteiket és igényeiket hangsúlyozza. A fasizmus nemcsak a tömegekben mély gyökeret vert előítéleteket szítja fel, hanem a tömegek legjobb érzéseivel, igazságszeretetével, sőt néha még forradalmi hagyományaival is csalárd játékot űz. Miért igyekeznek a német fasiszták, a nagyburzsoáziának ezek a lakájai és a szocializmus halálos ellenségei a tömegek szemében „szocialistáknak” látszani, és miért tüntetik fel hatalomra jutásukat „forradalomként”? Azért, mert igyekeznek kiaknázni a forradalomba vetett hitet, a németországi dolgozó tömegek szívében a szocializmus iránt élő vonzódást.

A fasizmus a szélsőséges imperialisták érdekében cselekszik, de a tömegek előtt a megbántott nemzet védelmezőjének álarcában lép fel. Megsértett nemzeti érzésükhöz fordul, mint például a német fasizmus, amely a „Versailles ellen” jelszóval nyerte meg a tömegeket.

A fasizmus arra törekszik, hogy a legféktelenebbül kizsákmányolja a tömegeket, azonban ügyes kapitalistaellenes demagógiával környékezi meg őket: kiaknázza a dolgozók mélységes gyűlöletét a rabló burzsoázia, a bankok, a trösztök és a fináncmágnások ellen. Olyan jelszavakat ad ki, amelyek az adott pillanatban a politikailag éretlen tömegek számára leginkább csábítóak. Ilyen jelszavak például Németországban: „a közös érdek a magánérdek felett áll”; Olaszországban: „a mi államunk nem kapitalista, hanem korporatív állam”; Japánban: „a kizsákmányolás nélküli Japánért”; az Egyesült Államokban: „a gazdagság felosztásáért” és így tovább.

A fasizmus a legkorrumpáltabb, a legkönnyebben megvásárolható elemeknek dobja oda martalékul a népet, de ugyanakkor a tömegek előtt „a becsületes és megvesztegethetetlen hatalom” igényével lép fel. A fasizmus számol azzal, hogy a tömegek mélyen kiábrándultak a burzsoá demokrácia kormányaiból, és képmutatóan felháborodik a korrupción (például a Barmat- és a Sklarek-botrány Németországban, a Staviski-ügy Franciaországban és sok egyéb).

A fasizmus a burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekében hálójába keríti a régi burzsoá pártokban csalódott, azokat faképnél hagyó tömegeket. Azzal imponál ezeknek a tömegeknek, hogy élesen támadja a burzsoá kormányokat, és kérlelhetetlen a burzsoázia régi pártjaival szemben.

fasizmus, cinizmusával és hazug voltával felülmúlva a burzsoá reakció minden egyéb válfaját, demagógiáját hozzáidomítja minden egyes ország nemzeti sajátosságaihoz, sőt egy és ugyanazon országon belül a különböző társadalmi rétegek sajátosságaihoz. A kispolgárság tömegei – sőt a munkások egy része is -, akiket a nélkülözés, a munkanélküliség és a megélhetés bizonytalansága a kétségbeesésbe kergetett, a fasizmus szociális és soviniszta demagógiájának áldozataivá válnak.

A fasizmus úgy kerül hatalomra, mint a forradalmi munkásmozgalom elfojtásának, a forrongásban levő néptömegek leverésének a pártja, de hatalomra jutását úgy hajtja végre, mintha az „forradalmi” mozgalom volna az „egész nemzet” nevében, a „nemzet megmentéséért”, a burzsoázia ellen. (Emlékezzünk Mussolini Róma elleni „vonulására”, Pilsudski Varsó elleni „vonulására”, Hitler nemzetiszocialista „forradalmára” Németországban stb.)

Bármilyen álarcot öltsön is azonban magára a fasizmus, bármilyen formában lépjen is fel, bármilyen utakon jusson is hatalomra:

a fasizmus – a tőke legdühödtebb támadása a dolgozó tömegek ellen;

a fasizmus – fékevesztett sovinizmus és hódító háború;

a fasizmus – dühödt reakció és ellenforradalom;

a fasizmus – a munkásosztály és valamennyi dolgozó leggonoszabb ellensége!

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A Führer szólítása”

Az első nap délelőttje – „A Führer szólítása”
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)
1
A Nemzetiszocialista Irodalom Védelmére Létrehozott Párt- hivatal Vizsgáló Bizottsága által jóváhagyott, kilenc kiadást és mintegy 450 000-es példányszámot megért NSDAP krónika „A Führer szólítása” mitikus alcímmel vezeti be az 1933-as év eseményeit. A náci propaganda „emberfeletti lény” megjelenését sugallja a germán mondákból kölcsönzött kifejezéssel, akinek küldetése a „kiválasztott nép nemzeti felemelkedésének, világuralmának” biztosítása. A „lény” azonban nem volt emberfeletti, s a döntő nap délelőttjén történtek sem utaltak csodás előjelekre.

1933. január 30-án kora délelőtt a hajnalig tartó eszmecserékhez hozzászokott Adolf Hitler frissen borotváltan, jellegzetes bajuszát gondosan eligazítva, de határozatlan léptekkel hagyta el berlini szálláshelyét. Tudta, életének legfontosabb, az egész náci mozgalom sorsát eldöntő tárgyalása áll előtte. Beülve vászontetős Mercedesébe, felködlött előtte az előző év novemberének kudarca, amikor a választásokon elszenvedett vereség, majd hívei egy részének és legfontosabb pénzügyi támogatóinak elfordulása a párt felbomlásának rémképét idézte fel benne. Jól emlékezett az „öregúr”, Hindenburg birodalmi elnök lekezelően elutasító üzenetére, amelyben kormányalakítási javaslatát képtelenségnek minősítette, és még fájóbban a magánbeszélgetésekben több ízben is hangoztatott gúnyos megjegyzésére a nagyra törő „bohémiai káplárról”. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy az elnök személyes ellenszenve nem akadályozhatja meg célja elérésében; az ország legnagyobb pártját mondhatta magáénak, és ami még lényegesebb, első ízben sorakoztak fel mögötte a gazdasági élet hatalmasain kívül Hindenburg hívei, a politikai élet kulcsfigurái is. Különösen fontosnak ítélte a nagytőke és a konzervatív körök bizalmát egyaránt élvező volt miniszterelnök, Franz von Papen megnyerését, a politika kulisszatitkait őrző befolyásos elnöki titkár, Ottó Meissner támogatását, s nem kevésbé az elnök fiának, Oskar von Hindenburgnak a rokonszenvét. A kancellári kinevezés most karnyújtásnyi közelségbe került, és Hitler keményen elszánta magát, hogy nem szalasztja el az alkalmat.

10 óra 35 percet mutattak az órák, amikor a behavazott úton von Papen szolgálati villája elé gördült a kocsisor. Hitlert, a Reichstag elnöki posztját betöltő Hermann Göringet és Wilhelm Fricket hangos „Heil!” kiáltással és náci karlendítéssel üdvözölték a várható miniszterelnöki kinevezés hírére egybegyűltek, majd maga Papen sietett a vendégek fogadására.

Papen, bár nem mutatta, gondterhelt volt. Hindenburggal folytatott előző esti megbeszélése után ő bocsátotta szárnyra a hírt, hogy minden akadály elhárult a Hitler-kormány megalakításának útjából. S tette ezt azután, hogy magát Hindenburgot is megtévesztette: az alkotmányosság formalitásaihoz ragaszkodó elnök kétségeire azt válaszolta, hogy a nemzetiszocialisták és a parlamenti többséghez szükséges mandátumokkal rendelkező polgári pártok vezetőinek tárgyalásain sikerült mindenben megegyezni. Pedig tudta, hogy ez nem egészen fedi a valóságot. Feszült pillanatoknak nézett tehát elébe, de bízott a sikerben. Elsősorban abban, hogy sikerül Hitlert engedményekre bírnia. A náci vezér — vélte — nem engedheti meg magának, hogy a teljhatalmat jelentő új választások és a porosz miniszterelnöki bársonyszék követelése miatt újra elessen a kancellárságtól.

A parlament elnöki feloszlatása és az új választások kiírása azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az egyre pontosabban működő náci terrorgépezet hatására a polgári pártok veszítenek parlamenti befolyásukból, s egy koalícióban csupán alárendelt szerepet játszhatnak. Hitler követelése különösen Alfred Hugenberget, a nagybirtokot, a keletporosz junkereket, valamint a felső bürokráciát és a hadsereget képviselő Német Nemzeti Néppárt (Deutschnationale Volkspartei, DNVP) vezetőjét háborította fel, aki éppen a legutóbbi választásokon törte meg pártjának sikertelenségi sorozatát, s az új kormányban is jelentős posztok várományosa volt. A porosz miniszterelnöki bársonyszéket az alkancellári poszt mellé Papen magának követelte, s neki szánta Hindenburg is. Úgy vélték, hogy a legnagyobb tartomány, az ország politikai életében döntő szerepet játszó Poroszország élén megőrizheti befolyását, s tovább munkálkodhat a különféle jobboldali irányzatok egysége érdekében. Így alkancellári hivatala sem válhat puszta formalitássá.

Papen a palota fogadótermébe vezette vendégeit, amikor jelentették Düsterberg érkezését.

Theodor Düsterberg alezredes, a konzervatív militarista körök pénzelte fegyveres szervezet, a Stahlhelm (Acélsisak) vezéralakja nem kedvelte a nácikat. A nagyanyai ágon zsidó származású politikus a közelmúltban gyakorta volt a Goebbels irányította propaganda céltáblája. Befolyásos személyiség volt; a jobboldali ellenzék elnökjelöltjeként szerepelt az 1932-es elnökválasztáson, és élvezte Hindenburg rokonszenvét is, aki elfogadta a Stahlhelm tiszteletbeli elnöki címét. Düsterberg az őt ért méltatlan támadások ellenére hozzájárult ugyan ahhoz, hogy szervezetének másik vezetője, Franz Seldte megegyezést kössön Hitlerrel, személyes ellenszenvét azonban sohasem leplezte. Így történt most is, Papen nem kis bosszúságára.

A terem ajtajánál Düsterberg egy pillanatra megtorpant. Papennel kívánt találkozni, hogy beszámoljon az elnök fiával, Oskar von Hindenburggal folytatott beszélgetéséről. Nem számított társaságra, és különösen a náci vezetők jelenlétét nem tartotta kívánatosnak. A formaságokra mit sem adva, köszöntésük nélkül lépett Papenhez, és halk hangon kezdett bele mondandójába.

Amíg Papen azon töprengett, hogyan mentse a helyzetet – volt rá ideje, mialatt Düsterberg beszélt, hiszen a hírek nem jelentettek újat számára -, Hitlerek kis csoportja is tanácskozott. A „Führer” nem tudta pontosan, miről van szó, Göring világosította fel a Stahlhelm-vezér különösen durva viselkedésének okáról. Hitler természetesen nem háborodott fel, hiszen valós vagy vélt politikai ellenfeleinek megrágalmazása sohasem volt ellenére. Most azonban veszélyt szimatolt. A Stahlhelm, bár sikerült megegyezniük, továbbra is a Nemzeti Néppárttal tartott, s nem volt elképzelhetetlen, hogy a választások kiírása körüli vitában ismét ellene fordul. Gyors elhatározásra jutott: mindkét karját teátrálisan előrenyújtva Düsterberghez sietett, megragadta a kezét, és felindulást tettető hangon kijelentette: „Engedje meg, hogy sajnálkozásomat fejezzem ki, amiért lapjaimban rosszindulatú rágalmak jelentek meg Önről. Szavamat adom, hogy nem én voltam az, aki közlésükhöz hozzájárult.”

Hitler után Göring lépett a színre. Bár a színpadi mozgást nem gyakorolta tükör előtt, mint a „Führer”, igen hatásos volt, ahogyan ölelésre tárt karokkal előresietett. Biztosította Düsterberget a náci vezérkar jóindulatáról, és hangsúlyozta a legfontosabbat is: „Most valamennyiünknek szorosan össze kell fognunk.” Hogy mi ellen, azt mindannyian jól tudták.

A helyzetet végül egy újabb vendég megjelenése mentette meg. Werner von Blomberg lépett a terembe. Blomberg egyenesen Hindenburgtól érkezett. A tekintélyes, a Reichswehr fejlesztésén munkálkodó tábornoknak éppen csak annyi ideje maradt az elnöki fogadás után, hogy szállodájában átöltözzön, s végiggondolja a történteket.

Blomberg nem volt politikus. A porosz szoldateszka tipikus képviselője közismerten irtózott az intrikáktól, a színfalak mögötti egyezkedésektől, viszont egyértelműen és határozottan követte a parancsokat. Meglepetésként érte Genfben a titkos távirat, amelyben azonnali hazatérésre utasították. Csodálkozása csak fokozódott, amikor a pályaudvaron a hadvezetés megbízottja, Hammerstein vezérkari főnök adjutánsa fogadta, s ellentétben a táviratban kapott paranccsal, nem az elnöki kancelláriára, hanem a hadügyminisztériumba kívánta vinni. Alig indultak el azonban a várakozó szolgálati gépkocsi felé, amikor egy magasra nőtt, civil ruhás férfi lépett hozzájuk. Mindketten rögtön felismerték Oskar von Hindenburgot. Az elnök fia most már Hindenburg személyes utasításaként, ellenkezést nem tűrő hangon ismételte meg a táviratban foglaltakat. Az adjutáns nem tehetett egyebet, mint hogy visszakozzon; a „legfelsőbb parancsnok” üzenetével nem szállhatott szembe.

Hindenburg dolgozószobájában fogadta Blomberget. Röviden tájékoztatta a helyzetről, s ebből Blomberg megérthette, miért kellett azonnal hazatérnie, s mit jelentett az adjutáns váratlan próbálkozása a pályaudvaron. Feltárta előtte Schleicher híveinek puccskísérletét, egyben megbízta azzal, hogy a leendő Hitler-kormányban töltse be a hadügyminiszteri tisztséget. Úgy gondolta, ezzel elhárult az utolsó akadály is, amely a jobboldal „nemzeti erői” koalíciójának, egyben a parlamenti többséget biztosító kabinet megalakításának útjában állt: Blomberg személyét nem kifogásolhatta sem Hitler, sem Hugenberg, s a Reichswehr is felsorakozhatott a magát politikai csatározásokban nem kompromittált tábornok mögött.

Arról viszont nem tudott Hindenburg – ezt Papen gondosan eltitkolta előle hogy a nemzetiszocialisták és a Nemzeti Néppárt vezetői között még nem jött létre végleges megállapodás. Pedig a leendő alkancellár minden tőle telhetőt megtett, hogy elsimítsa az ellentéteket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Legközelebbi feladatok

Legközelebbi feladatok
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején

4

G. M. Dimitrov észrevételei
a „Legközelebbi feladatok” című fejezethez
*

* Dimitrov ezeket az észrevételeit a VII. kongresszusnak a nemzetközi helyzetről és a Kommunista Internacionálé feladatairól szóló első napirendi pontja téziseinek eredeti tervezetéhez tette meg. Ezt a tervezetet 1935. január 4-én készítette elő a tézisek kidolgozására létesített bizottság. – Az SZKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Intézetének megjegyzése.*

A kommunista pártok egyre súlyosbodó feladatai – főként a munkásosztály egységéért, a tőke támadása ellen, a fasizmus és a háborús veszély ellen folytatott harcban – parancsolólag megkövetelik:

a) a Kommunista Internacionálé központi szervei valamennyi ország kommunista mozgalmában erősítsék az általános ideológiai-politikai vezetést, nagy figyelmet fordítva a legfontosabb politikai és taktikai kérdésekre;

b) helyileg, az egyes szekciókat tekintve, a kommunista pártok önállóan és szilárdan vezessék a tömegek harcát, a pártvezetés mindenütt operatívan, helyesen és időszerűen irányítsa a pártot.

A Kommunista Internacionálénak mint a proletariátus világpártjának azon kell lennie, hogy vezető szervei munkájának súlypontját teljesen a kommunista mozgalom alapvető politikai és taktikai kérdéseinek a megoldására helyezze, s ennek során a legnagyobb erőfeszítéseket kell tennie az egyes szekciók vezetésének megerősítésére, hogy azok, a Kommunista Internacionálé fő irányelveitől vezérelve, önállóan is meg tudják oldani a konkrét politikai, taktikai és szervezési kérdéseiket, és hogy a kommunista mozgalom mindennapi vezető munkáját következetesen érvényesítsék a helyi körülmények között.

Az egyes szekciók kezdeményezőkészségének és felelősségének erősítésére a Kommunista Internacionálé vezető szervei mindenekelőtt:

a) rendszeresen támogassák mindenütt az igazi bolsevik vezetés kialakítását és megerősítését, a szekciókban pedig a pártkáderek számának növelését, kiemelését és nevelését;

b) nyújtsanak hatékony segítséget a pártoknak az agitációs és a propagandamunkában, valamint a politikai ellenség elleni ideológiai harcban;

c) segítsék a pártokat abban, hogy saját tapasztalataikat és a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatait kölcsönösen felhasználják, hogy elkerüljék e tapasztalatok mechanikus alkalmazását és ne engedjék meg, hogy a kérdések konkrét marxista elemzését, komoly, gondos kimunkálását sablonos megoldásokkal és általános tételekkel, formulákkal helyettesítsék.

A Kommunista Internacionálé központi szervei az egyes szekciók ideológiai-politikai irányítását gondos, sokoldalú tanulmányozás alapján, a konkrét körülmények, valamint az egyes országok munkásmozgalmi sajátosságainak figyelembevételével végezzék, főleg a felvilágosítás, a meggyőzés és a tanácsadás módszereit alkalmazva, és kerülve az adott pártvezetésnek a Kommunista Internacionálé központi szervei részéről történő közvetlen irányítását.

Figyelembe véve a szilárd bolsevik káderek döntő jelentőségét a tömegharc szervezésében és vezetésében, a Kommunista Internacionálé vezető szerveinek különös figyelmet kell fordítaniuk a már meglevő és az új káderek nevelésére, kiválasztására a munkások előléptetése útján; ezek valóban szoros kapcsolatban vannak a tömegekkel, a munkásosztály ügyéhez való hűségüket állandóan bizonyítják a tömegek körében végzett munkájukkal, a harcban megedződve és helytállva rendíthetetlenül követik a Kommunista Internacionálé irányvonalát, és tudnak önállóan tájékozódni az adott helyzetekben, vállalják a felelősséget a szükséges döntésekért és cselekvésekért.

A Kommunista Internacionálé központi vezetésének megerősítése és a szekciókkal való szorosabb kapcsolat biztosítása érdekében a Kommunista Internacionálé vezető szerveinek fokozniuk kell az együttműködést a legjelentősebb szekciók tekintélyes képviselőivel.

Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1969. 4. sz. 81-82. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Georgij Dimitrov beszéde 1934. július 2-án…

… a kongresszus második napirendi pontjának előkészítésére alakított bizottság ülésén
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején

3

G. M. Dimitrov beszéde 1934. július 2-án
a kongresszus második napirendi pontjának
előkészítésére alakított bizottság ülésén

Elvtársak! Rossz egészségi állapotom miatt kissé megkéstem ennek a bizottságnak az összehívásával. Voltaképpen azonban mindannyian tettünk már néhány lépést a VII. kongresszuson elhangzó referátumom anyagának előkészítésére.

Hogy milyennek képzelem el referátumom jellegét, azt bizonyára megértették abból a vázlatból, amelyet eljuttattak önökhöz. Igaz, hogy előzetes tervezet, mégis tartalmazza azokat a döntő kérdéseket, amelyeknek szerepelniük kell, amelyeket meg kell világítanunk és amelyekről döntenünk kell a VII. kongresszuson a második napirendi pontban. Azt gondolom, hogy nézeteinket ki kell cserélnünk erről a vázlatról, valamint a referátumot és a határozatot előkészítő munka módszereiről.

Szeretnék néhány magyarázó megjegyzést fűzni ehhez a vázlathoz. Úgy látom, az alapvető politikai kérdés, amely most a Kommunista Internacionálé előtt áll, következésképpen a Komintern VII. kongresszusa előtt is, az a fasizmus támadása elleni harcban a proletár egységfront kérdése, a munkásosztály egységéért folytatott harc problémája. Véleményem szerint éppen ezt a kérdést kell a Komintern VII. kongresszusán a tanácskozások és a határozatok központi kérdésévé tenni, és a figyelmet legfőképp ennek sokoldalú megvitatására és helyes megoldására kell összpontosítani. A Kommunista Internacionálénak ezért minden vonalon és minden fronton kezdeményeznie kell a munkásosztály számára nélkülözhetetlen egység megteremtését a fasizmus támadása ellen, a háborús veszély ellen, a kapitalizmus elleni harcban.

Ha az első napirendi pontban főként a helyzetet elemezzük, a helyzet konkrét elemzése alapján tanulmányozzuk a változásokat, amelyek a Komintern VI. kongresszusa óta bekövetkeztek, és kialakítjuk a Komintern általános politikai vonalát, akkor, úgy gondolom, hogy a kongresszus második napirendi pontja keretében a legfőbb kérdés legyen a taktikai irányvonal, a taktika kérdése, a Kommunista Internacionálé és kommunista pártjaink taktikája, annál is inkább, mert – amint ismeretes, s ezzel egyet fognak érteni önök is – pártjaink leggyengébb pontja éppen a taktika területe; nézetem szerint a taktikai kérdések terén uralkodik a legnagyobb zűrzavar.

Úgy látom, hogy a megváltozott helyzettel kapcsolatban, különösen a fasizmus németországi győzelme után és a VI. kongresszus óta szerzett tapasztalataink figyelembevételével, felül kell vizsgálnunk és meg kell változtatnunk néhány megfogalmazásunkat, taktikai irányelvünket és valószínűleg néhány nem egészen világos tételünket.

Mit kell megváltoztatnunk? Hogyan és milyen irányban kell ezt tennünk? Nézetem szerint ez pártjaink s egyéb tömegszervezeteink tényleges helyzetének és állapotának konkrét tanulmányozásától függ, a tömegmozgalomban a kommunista pártok vezetőségének, tömegmunkánk módszerének és taktikánk kérdéseinek konkrét tanulmányozásától, függ továbbá azoknak a tapasztalatoknak a tanulmányozásától, amelyeket a VI. kongresszus óta, főként az utóbbi években, de különösen a németországi fasizmus győzelmével és a német fasizmus győzelmének más államokra gyakorolt hatásával kapcsolatban szereztünk.

Úgy vélem, hogy ezért taktikánk, irányelvünk, munkamódszereink értékelését a legutóbbi események tapasztalatai alapján bátran, minden érzékenykedés nélkül felül kell vizsgálnunk, tekintet nélkül a már meglevő, kezet-lábat megkötő taktikai irányelvekre. Amin változtatni kell, azt meg kell változtatni. Amit meg kell semmisíteni, azt gyorsan meg kell semmisíteni. Más szóval: az utóbbi időkben és a legutóbbi események folyamán szerzett tapasztalatokat – mind a pozitívakat, mind a negatívakat – sokoldalúan fel kell használni.

Mindenekelőtt a szociáldemokráciához, a reformista szakszervezetekhez és egyéb nem kommunista munkásszervezetekhez, a dolgozók szervezeteihez való viszonyunkra gondolok. Gondolok itt közeledésünkre a szociáldemokrata munkástömegekhez és más, nem kommunista szervezetekhez. Még konkrétabban egységfront- taktikánkra gondolok, és ennek a taktikának a különböző országokban való alkalmazására.

Úgy vélem, hogy egyet fogunk érteni abban is, saját tapasztalataink alapján látjuk, hogy munkánkban gyakran a sablonosság és a sematizmus váltotta fel a marxista elemzést. Általános sémákkal és formulákkal helyettesítettük, nem véve tekintetbe az egyes országok, pártok és szervezetek sajátosságait. Ebből nagy károk származtak, s ez igen nagy mértékben gátol bennünket a munkások és dolgozók tömegeinek a forradalmi harcba való bevonásában saját vezetésünk alatt.

Egyébként a VII. kongresszusnak teljes tekintélyével, világosan és egyértelműen ki kell mondania az újat, hogy pártjaink és minden ország munkásosztálya megértse, miképpen kell viszonyulni a kommunista mozgalom problémáihoz.

Úgy vélem, hogy a kongresszus napirendi pontjait előkészítő első* és második bizottságnak igen sok közös kérdése van, és azt gondolom, hogy ebben az előkészítő munkában a legszorosabb kapcsolatot kell teremteni az első és a második bizottság között.

Ezek az én észrevételeim, elvtársak, ezekről kérem a véleményüket.

* Arra a bizottságra gondol, amelyet O. V. Kuusinen vezetésével a Komintern VII. kongresszusa első napirendi pontjának, a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága tevékenységéről szóló tájékoztatónak előkészítésére hoztak létre. A Komintern Végrehajtó Bizottságának Politikai Titkársága 1934. június 3-án ebbe a bizottságba a következőket hívta meg: O. V. Kuusinen, W. Pieck, V. G. Knorin, Vang Ming, D. Z. Manuilszkij, I. A. Pjatnyickij, G. M. Dimitrov, Varga Jenő, Sz. A. Lozovszkij, Kun Béla, B. Bronkowski (B. B. Bortnowski), A. Vassard, R. Makilon, P. A. Subin, G. Lorenzo (Sz. E. Scsukin), Magyar Lajos, G. Sinani (G. B. Skalov). A bizottság munkájában részt vett Ercoli (P. Togliatti) és F. Heckert is. – Az SZKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Intézetének megjegyzése.*

Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 86-88. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 28. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 28. rész
A vállalkozó képesség ereje
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*

A vállalkozó képesség ereje

Amíg elégtelen a létfeltételek termelésének mennyisége, az emberiség nagyrésze csak vegetál (azért dolgozik, hogy holnap is tudjon dolgozni) és nagy a küzdelem az életbennmaradásért, addig a vállalkozó szellem és a spekuláció törekszik felülkerekedni a munkával szemben és élősködővé válhat, és ha lehetősége van rá, mindenképpen élősködővé válik. A kapitalizmusban mindenképpen felülkerekedik a vállalkozó szellem a spekulációval karöltve a munkával szemben és totális hatalomra jut és megosztja a társadalmat vállalkozókra és dolgozókra.

Marxista filozófia alapjai: „… A szocialista forradalom feltétlenül a dolgozó tömegek és a kizsákmányolok közti osztályharc kibontakozására vezet. A kizsákmányolok ellenállásának erőszakos elnyomására használt módszerek azonban összekapcsolódhatnak a burzsoáziának, a burzsoázia ismereteinek a szocialista gazdaság építése érdekében történő felhasználásával. Lenin a burzsoázia ilyen „felhasználását” úgy tekintette, mint a proletariátus osztály harcának egyik formáját az átmeneti időszakban. Lenin szükségesnek tartotta, hogy a burzsoázia és a burzsoá szakemberek tudását és tapasztalatait a szocialista építés szolgálatába állítsák. … A proletariátus diktatúrája — tanította Lenin — nem az osztályharc befejezését, hanem új formákban történő folytatását jelenti.
… Az osztályharc elkerülhetetlen a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszakban, de a harc élességének foka és formái igen különbözők lehetnek … Lenin hangoztatta, a megdöntött burzsoáziát még hosszú ideig erőssé teszik nemzetközi kapcsolatai, felhalmozott javai, nagy tapasztalatai és ismeretei.”

Amíg az antagonisztikus társadalmi osztályok – a kizsákmányolók és a proletárok – kialakulásának feltételei megvannak, az osztályharcot nem lehet elkerülni; a szocializmussal az emberiség a társadalmi katasztrófákat megspórolhatja és megmenekülhet a kipusztulástól; ellenben a kapitalizmussal elkerülhetetlen az emberiség pusztulása; a szocializmus a kapitalizmussal ellentétben a társadalom törvényeit tudományosan kutatja és felhasználja. Az emberi társadalomban, amíg kevés a létfeltételek mennyisége, mindenképpen a megosztottságra hajlamos, ezt nem lehet elkerülni. A Szovjetunió ez ellen küzdött, ezért kellett a kíméletlen diktatúra a kizsákmányolás tendenciáinak fékentartására; az elmaradottság, a létfeltételek elégtelensége miatt szükség volt az erőn felüli iparosításra, az erős kapitalista világgal szemben a Vörös Hadseregre.

Marxista filozófia alapjai: Az új társadalmi rend, a szocializmus győzelme … szükségszerű jelenség, amely az egész megelőző társadalmi fejlődés lényegéből fakad, az egész világon okvetlenül végbemegy; ennek a jelenségnek oka a társadalmi fejlődés belső törvényszerűségeiben gyökerezik.

… Az osztályok alapvető érdekei meghatározzák az osztályok viszonyát az uralkodó termelési módhoz, a fennálló társadalmi és államrendszerhez. Az antagonisztikus osztályok hol nyílt, hol leplezett harcot vívnak a fennálló termelési mód és az arra épülő rend megőrzéséért vagy megsemmisítéséért. Az antagonisztikus osztályok elszánt harcán át valósul meg a társadalom előrehaladó mozgása, az egyik társadalmi alakulat felváltása másik, magasabb alakulattal.
… az osztályharc vezet az önmagukat túlélt intézmények szétzúzására, a gazdasági életnek a társadalom fejlődését gátló elavult formái felszámolására, tehát az osztályharc lendíti előre a történelmet. Mint tudjuk, a marxista dialektika feltárta, hogy mindennemű fejlődés forrása az ellentétes erők és tendenciák harca. Az osztálytársadalomban a dialektikának ez a törvénye az osztályharcban érvényesül.

… A szocializmusban a történelem során először válik lehetségessé, hogy az ember egyre fokozódó mértékben irányítsa a társadalmi folyamatokat, és az egész társadalom érdekében tudatosan felhasználja a törvényeket. A szocializmusban a nép birtokol minden jelentős termelési eszközt, a nép kezében van az egyre nagyobb szerepet játszó tudomány, és ez lehetővé teszi sok természeti véletlen esemény pusztító hatásának kiküszöbölését. A szocializmusban a természet felismert fejlődéstörvényei és a termelés hatalmas technikája arra szolgálnak, hogy az ember úrrá legyen a spontán erőkön, s e törvényeket meg a technikát a nép érdekében használják fel.

… Minden alapvető társadalmi változás legmélyebb mozgatóereje a termelőerők fejlődése, különösen a termelés technikájának tökéletesedése. … Ha a gazdaságra, az alapra az antagonizmus viszonyai és az általuk meghatározott osztályharc a jellemző, akkor a felépítménynek, amely az osztályok ideológiai viszonyait képviseli, természetesen vissza kell tükröznie ezt a harcot. … A tőkés társadalomban a gazdasági viszonyok elsősorban az uralom és alárendeltség viszonyai a burzsoázia és a proletariátus között. Ennek megfelelően a felépítmény is az osztályok antagonizmusának ezeket a viszonyait tükrözi. Az ilyen társadalom felépítményében az uralkodó helyet az uralkodó osztályok szervezetei és eszméi — állama, joga, ideológiája — foglalják el, amelyek a dolgozó osztályok elnyomásával a fennálló rendet óvják és védelmezik. Éppen ezek a szervezetek és eszmék határozzák meg minden osztályjellegű társadalmi-gazdasági alakulat felépítményének jellegét, arculatát. Ezeket a szervezeteket és eszméket tartják szem előtt a marxizmus—leninizmus klasszikusai, amikor például a tőkés társadalom burzsoá felépítményéről beszélnek. A kapitalizmus viszonyai között azonban kialakulnak az elnyomott osztály eszméi és szervezetei, amelyek szintén az adott társadalom felépítményéhez tartoznak.

… A szocialista forradalom a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszak folyamán oldja meg a társadalom politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális átalakításának feladatát. Az átmeneti időszak a proletariátus politikai hatalmának megteremtésével kezdődik, és a szocialista gazdaság győzelmével, valamint az összes kizsákmányoló osztályok felszámolásával, azaz a szocialista társadalom — a kommunizmus első szakasza — felépítésével fejeződik be.
… A társadalom gazdasági szerkezetét az átmeneti időszak folyamán az jellemzi, hogy a gazdaságban több szektor áll fenn. A proletariátus diktatúrája államosítja a nagyipart, a bankokat, a közlekedést, és ilyen módon megteremti a gazdaság szocialista szektorát, amely kezdetben nem foglal el uralkodó helyzetet az egész népgazdaságban. Mellette tovább élnek a gazdaság kapitalista szektorának maradványai, a kisiparosok, a kézművesek és a parasztok kisárutermelő gazdasága, valamint helyenként még a patriarchális naturális parasztgazdaság is. Az átmeneti időszak folyamán a több szektort magában foglaló gazdaság átalakul egyöntetű szocialista gazdasággá. Ennek az átmenetnek vezető ereje a proletariátus diktatúrája, amely szüntelenül szélesíti a szocialista szektort, és bevonja a tömegeket a szocializmus építésébe.
… A gazdaság különböző szektorai mögött osztályok állnak. A társadalom osztályszerkezetét a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszakban három osztály: a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a burzsoázia létezése jellemzi. Az átmeneti időszak alapvető osztályai: a munkásosztály és a dolgozó parasztság; e két osztály kölcsönös viszonya határozza meg a társadalom fejlődését, előrehaladását a szocializmus felé. A burzsoázia a legfontosabb termelési eszközök államosítása után a nem alapvető, másodrendű osztály helyzetébe szorul, amelyet a szocializmus építése során teljesen felszámolnak.
… A munkásosztály a szocialista forradalom győzelme következtében uralkodó osztállyá lesz, és gyakorolja a társadalom állami vezetését. A szocialista vállalatokban a munkásosztály mentes a kizsákmányolástól. Mindaddig azonban, ameddig fennáll a gazdaság magánkapitalista szektora, a városi és falusi munkások egy részét kizsákmányolják, ám a kizsákmányolást a szocialista állam törvényei korlátozzák.
… A dolgozó parasztság a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszakban az olyan kismagántulajdonosok osztálya, akik megszabadultak a földesúri kizsákmányolástól, de még nem teljesen mentesek a kulákok és kereskedők kizsákmányolásától.
… A munkásosztály és a parasztság szövetségének nem az a célja, hogy örökössé tegye, hanem hogy megszüntesse az osztálykülönbségeket, és a termelőszövetkezet révén szocialista módon átalakítsa a parasztságot. Ezért a szocialista építés meghatározott szakaszán a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának szükségszerű feltételévé válik a parasztság rátérése a szövetkezés útjára.

… Az anyagi javak termelésének folyamatában a dolgozók termelik meg és termelik újra a társadalom anyagi életét, ők azok, akik tökéletesítik a termelési eszközöket, termelési tapasztalatokat gyűjtenek, s ezáltal létrehozzák a tudományba technika és a művészet fejlődésének alapját.
… A szocialista Szovjetuniónak … két évtizednél is kevesebb idő kellett ahhoz, hogy felépítse elsőrendű szocialista iparát, a gépesített, nagyüzemi szocialista mezőgazdaságot, és végrehajtsa a kulturális forradalmat. S mindez az ellenséges kapitalista környezet rendkívül nehéz körülményei közepette történt.
… A szocializmusban a néptömegek a történelem során először válnak a társadalom tudatos teremtőivé. A szocialista rend lépésről lépésre bevonja az egész lakosságot, az egész társadalmat a tudatos történelmi alkotó munkába.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A fasizmus támadása és a Kommunista Internacionálé feladatai

A fasizmus támadása és a Kommunista Internacionálé feladatai
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején

2

Előadói beszédvázlat:
„A fasizmus támadása és a Kommunista
Internacionálé feladatai a munkásosztály
egységéért, a fasizmus ellen folytatott harcban”
**

** Dimitrovnak a Komintern VII. kongresszusát előkészítő bizottsághoz küldött 1934. július 1-i levelét és az előadói beszéd vázlatát 1934. július 2-án vitatta meg és hagyta jóvá a bizottság. Dimitrov levele és felszólalása a második napirendi pontot előkészítő bizottság ülésén (lásd alább!), részvétele a bizottság munkájában, nagy szerepet játszott a VII. kongresszus politikai vonalának – az antifasiszta népfront és a proletár egységfront megteremtésére irányuló harci taktikának – kidolgozásában.

Az előadói beszédvázlatot és Dimitrovnak az előkészítő bizottság ülésén elmondott beszédét 1965-ben publikálták először eredeti formában, az SZKP Központi Pártarchívumában megőrzött anyag alapján.*

[1934. július 1.]

I. A fasizmus jellemzése

1. A fasizmus, mint kísérlet arra, hogy kivezető utat találjanak az általános kapitalista válságból, mint eszköz a proletárforradalom elleni harcra és az imperialista háború előkészítésére. Fasizmus és polgári demokrácia.

2. Mire támaszkodik a fasizmus; előretörésének és uralomra kerülésének okai az egyes országokban (olasz fasizmus, német fasizmus, a fasizmus Lengyelországban és a Balkánon, a fasiszta mozgalom Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban és Japánban).

3. A fasizmus nacionalista és szociális demagógiája. Nacionalizmus, „nemzeti egység”, a háború felmagasztalása, kapitalistaellenes jelszavak, korporativizmus, „nemzeti forradalom”, „nemzetiszocializmus”, antiszemitizmus.

4. A fasizmus arra irányuló politikája, hogy gazdasági és szociális intézkedésekkel megvesztegesse a dolgozók egy részét (legfőképpen a hatalomátvétel időpontjában). A fasizmus politikája a munkássággal, a munkanélküliekkel, az ifjúsággal, a kispolgársággal, a parasztsággal és az értelmiséggel kapcsolatban.

5. A fasizmus szervezetei. Párt, harci szervezetek, militarizált sportegyesületek stb.

6. Miért nem elkerülhetetlen a fasizmus győzelme?

II. A tömegek helyzete
a fasiszta uralom előtt
és a fasizmus rendszerében

A fasizmus támadásának konkrét formái a munkásosztály és szervezetei, a paraszttömegek, a kispolgárság és az értelmiség ellen. A fasizmus mint társadalmi, politikai és kulturális reakció.

III. A fasizmus németországi győzelmének
nemzetközi hatása

1. A fasizmus németországi győzelme mint a fasizmus támadását erősítő tényező más országokban.

2. A németországi fasiszta rendszer mint szemléltető példa, amely valamennyi ország proletariátusa előtt felfedi, milyen veszélyekkel jár a fasizmus fenyegetése.

3. A munkásosztály körében végbement fordulat, a szociáldemokrácia válsága és a munkástömegek egységtörekvéseinek rendkívüli megerősödése.

IV. A proletariátus egységfrontja – a fasizmus
fölötti győzelemhez vezető út

1. Mi az egységfront és hogyan valósítható meg? Hogyan és miért következett be a szakadás?

2. Az egységfront taktikájának alkalmazása közben szerzett tapasztalatok kritikai elemzése. Miért nem tudtuk megteremteni a német fasizmus elleni harcunkban a munkásosztály egységfrontját még Hitler hatalomra jutása előtt?

3. Szociáldemokrácia és fasizmus. A szociálfasizmus problémája. Viszonyunk a szociáldemokráciához a fasizmus támadásának időszakában. A burzsoázia legfőbb társadalmi támaszának kérdése. A sz(ociál)-d(emokrácia) soraiban végbemenő differenciálódás és a különböző csoportjaihoz való viszonyunk. Differenciáltan kell megközelítenünk a különböző sz(ociál)-d(emokrata) pártokat és szervezeteket, értékelnünk az egyes sz(ociál)-d(emokrata) vezető kádereket. Viszonyunk a „baloldali” sz(ociál)-d(emokrata) csoportokhoz: mikor lehet ezeket fő veszélynek tekinteni. Az egyesülés lehetősége azokkal a sz(ociál)-d(emokrata) szervezetekkel, amelyek elvetik a burzsoáziával való megalkuvás kísérletét és áttérnek a forradalmi harc útjára.

4. Viszonyunk az anarcho-szindikalista és egyéb nem kommunista munkásszervezetekhez.

5. Az egységfront taktikája fenn és lenn. Az egységfront feltételei, gazdasági és politikai platformja és szervezeti formái.

6. Egységfront a szakszervezeti mozgalomban. A közös harc, valamint a forradalmi és a reformista szakszervezetek egyesítésének lehetősége és feltételei a fasizmus támadása elleni harc platformja alapján.

7. Taktikánk a dolgozók sz(ociál)-d(emokrata) és egyéb nem kommunista szervezeteivel kapcsolatban a választási harcokban. A közös listák lehetősége, és milyen konkrét feltételek mellett.

8. Viszonyunk a kispolgárság különböző rétegeihez.

9. A proletár egységfronttól a munkásosztály egységéig. Milyen alapon lehetséges a munkásosztály egysége?

V. A kommunista pártok feladatai
a fasizmus támadása elleni harcban

1. A proletariátus forradalmi pártjának döntő jelentősége a fasizmus elleni harcban.

2. A kommunista pártok fő jelszavai a fasizmus elleni harcban.

3. A fasizmus ideológiájának, nacionalista és szociális demagógiájának konkrét leleplezése.

4. A kommunista pártok egész tömegmunkájának, agitációjának és propagandájának átalakítása a fasizmus elleni harc érdekében. A k(ommunista)-p(ártok) és a proletariátus tömegszervezeteiben (különösen a szakszervezetekben) végzett munka mint az egységfront eszköze az osztályok együttműködése elleni harcban és a fasizmus elleni harc szervezetei.

5. Harc az ifjúság megnyeréséért.

6. A fasiszta szervezetekben végzendő munka.

7. A tömegek önvédelmi szervezetei.

Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 85-86. old.

SaLa

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 27. rész

Hogyan lehet a vállalkozó szellemet a kizsákmányolástól mentesíteni és társadalom ellenőrzése alá venni?
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*

Hogyan lehet a vállalkozó szellemet a kizsákmányolástól mentesíteni és társadalom ellenőrzése alá venni?

A kapitalizmus keretében a demokráciát nem lehet kiterjeszteni a dolgozó népre, pedig a kizsákmányolás megszüntetése csak a demokráciának, a hatalomnak a dolgozó népre való kiterjesztésével, a tőkés viszonyok megszüntetésével vagy korlátozásával lehetséges, ami a kapitalizmus meghaladása felé vezet. Az emberré váláshoz a demokráciát – a valódi demokráciát, a néphatalmat – ki kell terjeszteni a dolgozó népre, és a létfenntartási termelőeszközök birtoklását, üzemeltetését a társadalom egészének ellenőrzése alatt kell működtetni, és az ehhez szükséges társadalmi szerveket ki kell építeni; meg kell valósítani a termelés, a pénzügyek valódi népi, társadalmi ellenőrzését. Ez megvalósítható a népi demokrácia, majd a szocializmus keretében és csak így valósítható meg, mert a kapitalizmus keretei ehhez nagyon szűkek; az emberré váláshoz tovább kell lépni a szocializmus felé. Az átmenetben (a népi demokráciában) a kizsákmányolás még így is lehetséges, de már társadalmilag ellenőrizhető és korlátozható. Az átmenet alatt a vállalkozás megbecsülésével, de az élősködése törvényes korlátozásával, a dolgozók általi ellenőrzésével igazságosabbá válik a társadalom, az embertelenség csökkenthető; a kapitalista diktatúrára törekvőkkel szemben pedig védelmet kell nyújtania az államnak, ami valódi néphatalom nélkül elképzelhetetlen. A kommunizmusig, az osztálynélküli társadalomig a szocializmus lehet a legalkalmasabb forma, ahol a gazdaságot tervszerűen, emberségesen, kizsákmányolás, élősködés és szolgaságmentesen, demokratikusan, a társadalomtudomány segítségével lehet fejleszteni a magasabb életszínvonalra.

Marxista filozófia alapjai: „… A Kínai Népköztársaságban elkobozták az ország gazdaságában korábban uralkodó bürokratikus komprádortőke összes vállalatait. Így jött létre a gazdaság szocialista állami szektora, amely szakadatlanul tovább növekedett. Ami viszont a nemzeti burzsoáziát illeti — amellyel a kínai munkásosztály a szocializmus építésének viszonyai közt is fenntartotta szövetségét —, vállalatainak szocialista tulajdonná való átalakítása nem erőszakos kisajátítással ment végbe, hanem békés úton: vegyes állami-magánvállalatokká való átalakításuk, az államkapitalizmus révén.
… Az államkapitalizmust Lenin a munkásosztály diktatúrájának viszonyai között úgy tekintette mint a szocializmushoz vezető kicsiny lépcsőfokot, mint a magánkapitalizmus korlátozásának olyan formáját, amelyet a proletárhatalom kihasználhat abból a célból, hogy úrrá legyen a kispolgári ösztönösségen, és bevigye a gazdaságba a tervszerűség elvét. A Szovjetunióban az államkapitalizmus nem fejlődött ki széles körben, aminek oka a szovjethatalom bukásában reménykedő kapitalisták ellenállása volt. Kínában és az NDK-ban az államkapitalizmus a magánkapitalista ipar és kereskedelem szocialista iparrá és kereskedelemmé való fokozatos átalakításának formája lett. E forma révén válik valóra a tőkés ipar és kereskedelem kihasználásának, korlátozásának és szocialista átalakításának proletár politikája.

… A Szovjetunióban a szocializmus győzelmével megszűntek a kizsákmányoló osztályok. Teljesen felszámolták a kizsákmányolást, eltűnt az osztálytársadalom alapvető vonása, az hogy az emberek olyan csoportokra oszlanak, amelyek közül az egyik csoport — a társadalmi gazdaság rendszerében elfoglalt helyzetük különbsége folytán — elsajátíthatja a másik csoport munkáját. … A munkásosztály az össznépi tulajdonban levő szocialista vállalatokban dolgozik. A munkásosztály az egész néppel együtt a termelési eszközök tulajdonosa, és ezért már nem proletariátus, nem a termelési eszközöktől megfosztott osztály. A munkásosztály a szocializmusban is az élenjáró osztály, a társadalom legszervezettebb ereje marad. Vezető szerepe a társadalomban csak akkor szűnik meg, ha felépül a kommunizmus, ha eltűnnek az osztályok. … A parasztok a szocializmusban többé már nem kisárutermelők, hanem kolhozparasztokká váltak, s létüket a szocialista tulajdonra és a kollektív munkára alapozzák.

… A szocializmus és a kommunizmus felépítésének elengedhetetlen feltétele a marxista párt vezető szerepe. … tapasztalt, harcedzett marxista párt nélkül a proletariátus nem rázhatja le a kapitalizmus igáját, nem tudja megteremteni politikai hatalmát. Miután a munkásosztály megragadta az államhatalmat, még jobban megnő a proletárpárt jelentősége. Lenin hangoztatta, hogy a forradalmak történetében voltak olyan példák, amikor a forradalmi erők kezükbe vették az államhatalmat, de nem tudták, mihez kezdjenek vele, s ez elősegítette vereségüket. A proletárforradalom egyik nagy előnye az ilyen forradalmakkal szemben, hogy a proletariátus tudja, miként tegye tartóssá győzelmét, hogyan használja fel az államhatalmat minden dolgozó érdekében, a kommunizmus végleges diadala érdekében. Ennek ismeretével a marxista párt vértezi fel a munkásosztályt.
… A szocialista forradalom győzelme után a proletariátus előtt az a feladat áll, hogy megszilárdítsa a kivívott hatalmat, elnyomja a megdöntött kizsákmányoló osztályok ellenállását, és megvédje a proletárdiktatúrát a külső ellenségek merényleteitől.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

G. M. Dimitrov levele

A Kongresszus második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején

1

G. M. Dimitrov levele a Kongresszus
második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz
*

* E levelet 1962-ben nyomtatták ki először a „Georgi Dimitrov: Piszma 1905-1949” címmel Szófiában kiadott könyvben. Keltezése azon a napon történt, amikor az előadói beszéd vázlatát szétküldték a bizottság tagjainak.
A Komintern VII. kongresszusának második napirendi pontját előkészítő bizottság összetételét a Komintern Végrehajtó Bizottságának Politikai Titkársága 1934. június 3-án a következőképpen hagyta jóvá: G. M. Dimitrov (a bizottság vezetője), I. A. Pjatnyickij, G. B. Szmoljanszkij, A. A. Kosztanjan, F. Heckert, M. Maddalena, B. Smeral, Sz. I. Gopner.
1934. július 2-án a bizottság ülésén részt vett: G. M. Dimitrov, Sz. A. Lozovszkij, I. A. Pjatnyickij, V. G. Knorin, O. V. Kuusinen, F. Heckert, A. A. Kosztanjan, Varga Jenő, M. Maddalena, P. A. Subin. – Az SZKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Intézetének megjegyzése.*

[1934. július 1.]

Az előadói beszéd vázlatának mellékelt fogalmazványából láthatják, hogyan képzelem el a kongresszus második napirendi pontjához elmondandó beszéd jellegét. Ezenkívül szeretném még feltenni a következő kérdéseket:

I. A Szociáldemokráciáról

1. Helyes-e a szociáldemokráciát minden esetben úgy jellemezni, mint szociálfasizmust? Ezzel a megállapítással gyakran elrekesztjük magunk előtt a szociáldemokrata munkásokhoz vezető utat.

2. Helyes-e a szociáldemokráciát mindenütt és minden helyzetben a burzsoázia fő támaszának tekinteni?

3. Helyes-e minden baloldali sz(ociál)-d(emokrata) csoportosulást minden körülmények között fő veszélynek tekinteni?

4. Helyes-e minden esetben az az értékelés, amely szerint a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és a reformista szakszervezetek valamennyi vezető kádere a munkásosztály tudatos árulója? Nem lehet-e azt várni, hogy a harc folyamatában a sz(ociál)-d(emokrata) munkásokkal együtt áttér a forradalmi útra a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és reformista szakszervezetek nem kevés jelenlegi felelős funkcionáriusa is; a mi érdekünk az, hogy mindenképpen megkönnyítsük számukra ezt az áttérést, és ilyen módon is gyorsítsuk a sz(ociá)l-d(emokrata) munkások átállását a mi oldalunkra.

5. Nincs-e itt az ideje annak, hogy abbahagyjuk a hiábavaló beszédet a reformista szakszervezetek meghódításának lehetőségéről vagy lehetetlenségéről, s ehelyett inkább világosan meghatározzuk tagjaiknak azt a feladatát, hogy szakszervezeteiket a proletariátus osztályharcának eszközévé változtassák.

6. A forradalmi és a reformista szakszervezetek egyesítésének kérdése anélkül, hogy előzetes feltételként a kommunista párt hegemóniájának elismerését szabnánk.

II. Az egységfrontról

1. A helyzet megváltozása következtében meg kell változtatnunk egységfront-taktikánkat is. Ahelyett, hogy ezt kizárólag a szociáldemokraták leleplezésének eszközeként alkalmaznánk anélkül, hogy komolyan megkísérelnénk létrehozni a munkások tényleges harci egységét, inkább át kell alakítanunk úgy, hogy a fasizmus elleni tömegharc kifejlesztésének valódi tényezője legyen.

2. El kell vetni azt az irányelvet, amely szerint az egységfront csupán alulról valósítható meg, és fel kell hagyni azzal a szemlélettel, amely a sz(ociál)-d(emokrata) pártok vezetőségét egyoldalúan csak opportunistának tekinti.

3. Szükség van a tömegek harci kezdeményezésének kifejlesztésére, anélkül hogy az egységfront szervezeteihez való viszonyban a kommunista pártok kicsinyes gyámkodása érvényesülne: ne deklaráljuk a kommunista pártok hegemóniáját, hanem érvényesítsük a kommunista pártok vezetését a valóságban.

4. Gyökeresen meg kell változtatnunk a sz(ociál)-d(emokratá)k-hoz és a párton kívüli munkásokhoz való viszonyunkat egész tömegmunkánkban, agitációnkban és propagandánkban. Ne szorítkozzunk csupán a szociáldemokrata árulással kapcsolatos általános kijelentésekre, hanem konkrétan, türelmesen, nyomós érvekkel magyarázzuk meg a munkásoknak, hová vezet és már eddig is hova vezetett a burzsoáziával való együttműködés szociáldemokrata politikája. Ne hárítsunk mindent a sz(ociál)-d(emokrata) vezetőkre, hanem mutassunk rá maguknak a sz(ociál)-d(emokrata) munkásoknak a felelősségére is; rá kell szorítanunk őket arra, hogy elgondolkozzanak saját felelősségükről és keressék a harc helyes útját stb.

III. A Komintern vezetéséről

Okvetlenül változtatni kell a Komintern vezetési és munkamódszerén, mert lehetetlen Moszkvából operatívan irányítani minden kérdésben a Kominternnek mind a 65 szekcióját, amelyek a legkülönbözőbb feltételek között működnek (pártok az anyaországban és a gyarmatokon, pártok a fejlett ipari országokban és a döntően paraszti országokban, legális és illegális pártok stb.).

Figyelmünket a következőkre kell összpontosítanunk: a kommunista mozgalom általános politikai vezetésére, a kommunista pártok segítésére a legfontosabb politikai és taktikai kérdésekben, a kommunista pártok szilárd bolsevik vezetésének kialakítására helyileg, és a kommunista pártok munkásokkal történő megerősítésére – mindezzel egyidejűleg pedig csökkentenünk kell a Komintern Végrehajtó Bizottságának hatalmas bürokratikus apparátusát.

Szükség van a bolsevik önkritika erőteljesebb fejlesztésére, nehogy az ettől való félelem következtében időnként nagy politikai kérdések tisztázatlanul maradjanak (a válság jelenlegi szakaszának és úgynevezett katonai-inflációs konjunktúrának a kérdései, az ausztriai események értékelése és tanulságai* stb.).

A Komintern vezetési és munkamódszerének megváltoztatása lehetetlen a Komintern káderapparátusának részleges felfrissítése nélkül.

Különösen fontos, hogy a Komintern vezetősége szoros kapcsolatban álljon a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Politikai Bizottságával.

Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 83-85. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 26. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 26. rész
Mi a megoldás a kizsákmányolás és az élősködés megszüntetésére?

A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*

Mi a megoldás a kizsákmányolás és az élősködés megszüntetésére?

Az osztálynélküli társadalom, a kommunizmus megteremtése, de a hozzávezető út csak a szocializmus lehet. A kapitalizmusban a tőkés vállalkozók a proletárok munkájával minden embertelensége ellenére hatalmas fejlődést tettek lehetővé. Ennek alapja a vállalkozó szellem és az élősködés lehetőségének elsöprő ereje, ami persze a proletárok munkája nélkül nem ért volna semmit. A vállalkozó szellemet a kapitalizmusban az élősködés lehetősége motiválja, ami embertelen; a vállalkozó szellemet a kommunizmus megvalósításáig, megvalósíthatóságáig és utána is mégis fenn kell tartani, megbecsülni, de mentesíteni kell az élősködés lehetőségétől. A vállalkozó szellemet magasfokú értékteremtő munkának kell elismerni, de meg kell megfosztani a kizsákmányolástól, a társadalom ellenőrzése alatt kordában kell tartani. Ez nagyon nehéz feladat, mert a vállalkozó szellemű emberek képesek a többi ember fölé emelkedni és, ha lehetőség van rá, könnyen élősködőkké válhatnak, ez történik a kapitalizmusban; nem feltétlenül a rossz erkölcsű emberek lesznek tőkések, de azzá válnak, bármit is tesznek; sőt a kiváló képességek nélkül nem is lehet senki tartósan tőkés, az erősebb ragadózó tőkés elveszi a gyengébbtől az élősködés lehetőségét vagy a maga uralma alá rendeli. A tőkés, ha nem erős ragadozó, a többi tőkés erősebb ragadozó elpusztítja. Nem mindig (sőt) az emberiség számára hasznos tulajdonság a tőkés vállalkozó „értéke”, leginkább a ragadozó élősködés a jellemzője.

Marxista filozófia alapjai: „… A termelőerők és a termelési viszonyok fejlődésének tanulmányozása kulcsot ad a társadalom szerkezetének megmagyarázásához s azoknak az okoknak a megértéséhez, amelyeknek következtében az egyik társadalmi-gazdasági alakulatot egy másik alakulat váltja fel.
… Mindegyik társadalmi-gazdasági alakulat meghatározott fokot képvisel az emberiség előrehaladó fejlődésében. Az emberiség története a társadalmi-gazdasági alakulatok fejlődésének és váltakozásának története: az ősközösségi alakulatot a rabszolgatartó alakulat váltotta fel, s ennek helyébe a feudalizmus lépett; a feudális rendnek át kellett adnia helyét a kapitalista alakulatnak, s a kapitalista rendet … a szocialista rend, a kommunista alakulat első foka vált … [ja] fel.
… A társadalmi-gazdasági alakulatok váltakozásának alapja a termelési módok váltakozása. Amikor a régi termelési módot az új termelési mód váltja fel, ez alulról felfelé az egész társadalmi rend megváltozását vonja maga után. Az egyes társadalmi-gazdasági alakulatok létezése mindaddig jogosult, ameddig elősegíti a társadalom fejlődését. Amikor viszont a fennálló társadalmi rend, elsősorban az elavult termelési mód a fejlődés gátjává válik, elkerülhetetlenül a pusztulás sorsára jut.
… A termelési módtól függ mindegyik társadalmi-gazdasági alakulat belső szerkezete is. A történelem azt mutatja, hogy a társadalmi élet rendjét, a társadalom osztályösszetételét, a politikai, jogi, erkölcsi és egyéb nézeteket s a nekik megfelelő intézményeket végső soron a termelési mód határozza meg. A különböző társadalmi-gazdasági alakulatok összehasonlítás azt bizonyítja hogy a társadalom osztályokra tagozódása, a kizsákmányolás, a tömegek politikai elnyomása és jogfosztottsága a termelési eszközök magántulajdonán alapuló, történelmileg meghatározott termelési módokkal van összefüggésben. Az ősközösségi rendben, amelyben a termelési eszközök közösségi tulajdona uralkodott, nem voltak osztályok, s nem ismerték a kizsákmányolást. A magántermelésnek és a termelési eszközök magántulajdonának megjelenésével a társadalom osztályokra szakad, s az emberek között a kizsákmányolás, az uralom és az alárendeltség viszonyai alakulnak ki. Ezek a viszonyok jellemzik a rabszolgatartó rendet, a feudalizmust és a kapitalizmust. Engels mondta: „A rabszolgaság a kizsákmányolás első, az antik világra jellemző formája; ezt követi a jobbágyság a középkorban és a bérmunka az újabb korban. Ez a szolgaság három fő formája, amelyek a civilizáció három nagy korszakára jellemzők; a nyílt, legújabban leplezett rabszolgaság mindig kíséretükben járt.”
… Csakis a termelési eszközök magántulajdonára épülő termelési módok megszűnésével, s a szocialista termelési mód kialakulásával és megszilárdulásával változik meg alapvetően a társadalmi élet egész rendje, csak ekkor szűnnek meg a kizsákmányoló osztályok, ér véget a kizsákmányolás, vernek gyökeret az új politikai és jogi nézetek, valamint a nekik megfelelő intézmények, amelyek a dolgozók érdekeit fejezik ki.

… A proletariátus három fő — gazdasági, politikai és ideológiai — formában vívja harcát a kapitalizmus ellen. … A mindennapi szükségletekért folyó gazdasági harc létfontosságú a munkásosztály számára. Ez a harc azonban nem tudja megszabadítani a munkásosztályt a kizsákmányolástól, a nélkülözéstől, a bizonytalanságtól.
… A munkásosztály gazdasági harca törvényszerűen politikai harcba nő át. … Bármily nagy jelentőségű is a gazdasági harc, mégsem elegendő a tőkés kizsákmányolás megszüntetéséhez. Ehhez a proletariátus politikai harca szükséges. … A marxisták csak azt a harcot tartják a szó teljes értelmében fejlett osztályharcnak, amely nemcsak átfogja a politika területét, hanem a politikában is a leglényegesebbet: a politikai hatalom kérdését ragadja meg. A marxizmusban nem az osztályharc elismerése a legfőbb, hanem az osztályharc kiterjesztése egészen a proletariátus diktatúrájának elismeréséig.
… A politikai harc folyamán, a marxista párt vezetésével a munkásosztályban kialakul a valódi proletár osztályöntudat, osztályuk alapvető közös érdekeinek, történelmi küldetésének, forradalmi feladatainak megértése.
… A gazdasági harc szükségessé teszi, hogy a proletariátus szakszervezetekbe szerveződjék. A politikai harc megköveteli a marxista politikai párt létrehozását, amely a proletariátus osztályszervezetének legmagasabb formája.
… A proletariátus osztályharcának a gazdasági és a politikai harc mellett igen fontos formája az ideológiai harc. Az ideológiai harcnak elsősorban az a feladata, hogy megszabadítsa a munkásokat a burzsoá eszméktől és előítéletektől, s beoltsa a szocialista ideológiát a proletártömegekbe.

… Forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom. A forradalmi elmélet a proletariátus megbízható iránytűje, vezércsillaga a felszabadulásért és az új társadalom megteremtéséért vívott harcában. Annak következtében, hogy a szocializmus eszméi meghódítják a proletariátus tömegeinek tudatát, a munkások ösztönös osztályharca tudatos harccá válik.
… a szocializmus elmélete, ha nem kapcsolódik a munkásmozgalom gyakorlatához, tehetetlen és nem váltható valóra. A marxizmus—leninizmus megalapítói ezért tűzték célul maguk elé, hogy a tudományos szocializmus elméletét egyesíteni kell a munkásmozgalommal.
… Ennek az egyesítésnek megtestesülése a marxista párt, amely beoltja a szocialista ideológiát a tömegek mozgalmába, s a forradalmi elmélet reflektorfényével világítja be a mozgalom útját. A munkásosztály csak marxista politikai pártja vezetésével képes egységes szervezett erőként fellépni.

… az osztályharcban vezető szerepet játszanak a politikai pártok. A proletariátus, akárcsak a kapitalista társadalom többi osztálya, létrehozza a maga politikai pártját. Ez a párt céljait, szervezetét és szerepét tekintve elvileg, alapvetően különbözik minden más párttól. A proletariátus pártja a marxizmus—leninizmus elveinek fundamentumára épül, s ezek az elvek alkotják megingathatatlan ideológiai alapját. A proletariátus pártja következetesen forradalmi párt, amely bátran és mindvégig védelmezi a munkásosztály érdekeit, valamennyi dolgozónak a tőkés iga és a nemzeti elnyomás alóli felszabadulása érdekeit. A proletariátus pártja azáltal, hogy irányítja és megszervezi a nép nagy tömegeinek harcát, a társadalmi fejlődés hatalmas átalakító ereje lesz, példátlanul meggyorsítja a történelmi fejlődés menetét. A marxista párt a proletariátus vezető szervezete, a munkásosztály legfőbb fegyvere a tőkés társadalom kommunista társadalommá való forradalmi átalakításáért vívott harcban.

… A munkásosztály pártja, akárcsak minden politikai párt, az osztály része. De nem pusztán része, hanem leghaladottabb, politikailag szervezett és tevékeny része, az osztály élcsapata. A munkásosztályon belül különböző rétegek vannak. A munkások többsége, akikre ránehezedik a kizsákmányolás súlyos igája, a kapitalizmus viszonyai között nem képes az osztályöntudatnak arra a fokára felemelkedni, amely az élenjáró részt, a pártot jellemzi.
… A történelem tapasztalatai arra tanítanak, hogy a munkásosztály harcedzett és kipróbált marxista párt vezetése nélkül nem arathat győzelmet a burzsoázián, nem hozhatja létre és még kevésbé tarthatja meg hatalmát. A munkásosztály marxista politikai párt nélkül annyi, mint törzs fej nélkül. A munkásosztály harca csak akkor lehet sikeres, ha harcát élcsapata vezeti, egyesíti és szervezi. Az élcsapat egységes harci szövetség, amely a legjobb, legöntudatosabb és legállhatatosabb harcosokat foglalja magába.
… A kommunista párt ereje abban van, hogy a munkásosztály élcsapata, amely a tudományos forradalmi elmélettel van felvértezve, s ezért, tudatosságát tekintve, a tömegek felett áll. A marxista párt a munkásosztály leghaladóbb, legbátrabb, leghősiesebb és legönfeláldozóbb elemeit egyesíti soraiban. Lenin azt mondotta a bolsevik pártról, hogy a munkásosztály forradalmi pártjának példaképe lett, hogy ez a párt megtestesíti korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét.
… A pártot, amely a munkásosztály élcsapata, egyúttal a legszorosabb kötelékek fűzik az egész osztályhoz. A párt csak akkor erős és legyőzhetetlen, ha elválaszthatatlanul egybefonódik a tömegekkel, sohasem szakad el tőlük, és napról napra erősíti az összes dolgozókhoz fűződő kapcsolatait.
… A kommunista párt ereje abban is áll, hogy szervezetileg egységes, hogy a gondolat és a cselekvés egysége és a minden párttagra kötelező egységes fegyelem forrasztja egybe. A proletárpárt felépítésének alapvető szervezeti elve a demokratikus centralizmus. Ezt az elvet objektíve a proletárpárt jellege és harci feltételei határozzák meg. A demokratikus centralizmus elve a centralizált vezetést a párton belüli demokráciával, a párt vasfegyelmét a párttagok tömegeinek aktivitásával és öntevékenységével, a bírálat és az önbírálat átfogó fejlesztésével kapcsolja egybe. A pártélet lenini normái és a pártvezetés kollektivitásának Lenin által kidolgozott elvei biztosítják a párt harcképességét.

… A marxista párt tevékenységének rendkívül fontos elve a proletár nemzetköziség. Eltérően minden korábbi elnyomott osztály küzdelmeitől, a proletariátus osztályharca nemzetközi jellegű. A rabszolgák sohasem, a parasztok pedig viszonylag ritkán emelkedtek fel odáig, hogy erőfeszítéseiket akárcsak egyetlen ország méreteiben egyesítsék. A proletariátus nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi méretekben is egyesül. Ennek objektív feltételeit a kapitalizmus teremti meg, amely kialakítja a világpiacot, s a korábbi helyi és nemzeti elzártság helyett létrehozza a népek mindenoldalú kapcsolatát. A kapitalizmus fejlődése minden országban megteremti a proletariátust, amellyel közös ellenség — a burzsoázia — áll szemben. A munkásosztály és valamennyi dolgozó csak akkor szabadulhat fel a tőkés kizsákmányolás alól, ha minden nemzet proletárjai egyesítik erőfeszítéseiket. Ebből fakad a különböző nemzetek proletariátusának érdekközössége, s ezt fejezi ki Marx és Engels több mint száz évvel ezelőtt kiadott harci jelszava: „Világ proletárjai, egyesüljetek!””

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd

A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
4
A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege

Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben

Valószínű, hogy van der Lubbe február 26-án Hennigsdorfban találkozott egy emberrel, akinek beszélt a Városháza épületében és a palotában eszközölt gyújtogatásairól. Ez az ember azt mondta neki, hogy mindezek a gyújtogatások gyerekjátékok. Felgyújtani a Reichstag épületét a választások idején – az lenne az igazi! Így történt meg a Reichstag épületének felgyújtása a politikai őrület és politikai provokáció közötti titkos szövetség útján. A szövetségnek az a tagja, aki a politikai őrületet képviseli, itt ül a vádlottak padján. A szövetségnek azok a tagjai azonban, akik a politikai provokációt képviselik, szabadon járnak. Az együgyű van der Lubbe nem tudhatta, hogy ugyanakkor, amikor ő az étteremben, a folyosón és az alsó emeleten végezte ügyetlen gyújtogatási kísérleteit, ismeretlen egyének azt a folyékony gyújtóanyagot felhasználva, amelyről dr. Schatz beszélt, felgyújtották az üléstermet.

(Van der Lubbe nevetni kezd. Egész teste hangtalan nevetőgörcsben rángatózik. Ebben a pillanatban az egész terem figyelme, bíráké és vádlottaké egyaránt, van der Lubbéra összpontosul.)

Dimitrov (Lubbéra mutatva): Az ismeretlen provokátor mindent gondosan előkészített a gyújtogatáshoz. S ez a Mefisztó nyomtalanul el tudott tűnni, és most itt ül az együgyű eszköz, a szánalmas Faust. Mefisztónak azonban nyoma veszett. A hidat Lubbe és a provokáció képviselői, a munkásosztály ellenségeinek ügynökei között minden valószínűség szerint Hennigsdorfban verték.

Werner főügyész itt azt mondta, hogy van der Lubbe kommunista. A továbbiakban kijelentette, hogy ha Lubbe nem is kommunista, de tettét a kommunista párt érdekében és azzal összeköttetésben követte el. Ez helytelen állítás.

Kicsoda van der Lubbe? Kommunista? – Semmi esetre sem! Anarchista? – Nem. Deklasszált munkás, lázongó lumpenproletár, szánalmas teremtés, akivel visszaéltek, akit felhasználtak a munkásosztály ellen. Nem, Lubbe nem kommunista. Nem is anarchista. A világ egyetlen kommunistája, egyetlen anarchistája sem viselné magát úgy a bíróság előtt, ahogy van der Lubbe viselkedik. Az igazi anarchisták esztelen dolgokat követnek el, a bíróság előtt azonban felelnek tetteikért és megmagyarázzák céljaikat. Ha egy kommunista valami ilyesmit elkövetne, nem hallgatna a bíróság előtt, amikor ártatlanok ülnek a vádlottak padján. Nem, van der Lubbe nem kommunista és nem is anarchista, van der Lubbe egy eszköz, amellyel a fasizmus rútul visszaélt.

Ehhez az emberhez, ehhez az eszközhöz, amellyel visszaéltek, akit a kommunizmus rovására használtak fel, sem a Reichstag kommunista frakciója elnökének, sem a bolgár kommunistáknak semmi közük nem lehet.

Emlékeztetnem kell itt arra, hogy Göring február 28-án reggel közzétett egy közleményt a tűzről. Ebben a közleményben az állt, hogy Torgler és Könen este 10 órakor kiszaladt a Reichstag épületéből.

Ezt az egész országban terjesztették. A közleményben az állt, hogy a gyújtogatást kommunisták követték el. Ugyanakkor van der Lubbe nyomait Hennigsdorfban meg sem vizsgálták. Azt az embert, aki van der Lubbéval a hennigsdorfi rendőrségi menedékhelyen együtt töltötte az éjszakát, elő sem kerítették…

Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Mikor szándékszik befejezni a beszédét?

Dimitrov: Még egy fél óráig kívánok beszélni. Meg kell mondanom a véleményemet erről a kérdésről…

Elnök: Nem beszélhet vég nélkül.

Dimitrov: A pör három hónapja alatt ön, elnök úr, számtalanszor kényszerített hallgatásra, azt ígérve, hogy majd a pör végén részletesen elmondhatom, amit védelmemre mondani akarok. A pör vége íme elérkezett, ön azonban ígérete ellenére korlátozni akar abban a jogomban, hogy beszéljek.

A hennigsdorfi kérdés rendkívül fontos. Azt az egyént, aki van der Lubbéval együtt éjszakázott, Watschinskit, nem találták meg. Indítványomat, hogy ezt az embert kutassák fel, céltalannak minősítették. Az az állítás, hogy van der Lubbe Hennigsdorfban kommunistákkal volt együtt, hazugság, melyet itt egy nemzetiszocialista tanú, Grawe fodrászmester agyait ki. Ha van der Lubbe Hennigsdorfban kommunistákkal lett volna együtt, azt már régen kivizsgálták volna, elnök úr! Azzal azonban, hogy Watschinskit felkutassák, senki sem törődött.

Azt a polgári egyént, aki a brandenburgi őrszobán elsőnek jelentette, hogy ég a Reichstag épülete, nem keresték meg, ez az ember máig is ismeretlen. A nyomozást hamis irányban vezették. Dr. Albrecht nemzetiszocialista képviselőt, aki a Reichstag épületéből közvetlenül a tűz kitörése után távozott, nem hallgatták ki. A gyújtogatókat nem ott keresték, ahol azok tényleg voltak, hanem ott, ahol nem voltak. A kommunista párt soraiban keresték őket, pedig ez helytelen volt. Ezzel lehetőséget adtak az igazi gyújtogatóknak arra, hogy eltűnjenek. S úgy határoztak: minthogy az igazi gyújtogatókat nem találták meg és nem merték megtalálni, helyükre másokat kell állítani, úgymond, a Reichstag épületének pótgyújtogatóit.

Elnök: Megtiltom, hogy ilyeneket mondjon. Még tíz percet adok.

Dimitrov: Jogom van megtenni és megokolni indítványaimat az ítéletre vonatkozólag. A főügyész beszédében valamennyi kommunista tanúvallomását hitelt nem érdemlőnek minősítette. Én nem helyezkedem hasonló álláspontra. Nem állíthatom például, hogy valamennyi nemzetiszocialista tanú hazudik. Én hiszem, hogy a nemzetiszocialisták milliói között akadnak becsületes emberek is…

Elnök: Megtiltom az ilyen rosszindulatú támadásokat.

Dimitrov: De nem jellemző-e, hogy a vád összes főbb tanúi nemzetiszocialista képviselők, újságírók és a nemzetiszocializmus hívei? Hiszen Karwahne nemzetiszocialista képviselő mondta azt, hogy Torglert együtt látta van der Lubbéval a Reichstag épületében. Frey nemzetiszocialista képviselő jelentette ki, hogy Popovot együtt látta Torglerrel a Reichstag épületében. Helmer nemzetiszocialista pincér vallotta azt, hogy van der Lubbét együtt látta Dimitrovval. Weberstädt nemzetiszocialista újságíró látta együtt Tanevet Lubbéval. Mi ez? Véletlen? Az itt tanúként kihallgatott dr. Dröscher, akit mint a „Völkischer Beobachter” munkatársát Zimmermannak hívnak…

Elnök (közbekiált): Ez nincs bebizonyítva!

Dimitrov: …állította azt, hogy Dimitrov szervezte a szófiai székesegyház elleni merényletet, amit azóta megcáfoltak, és állítólag együtt látott engem a Reichstag épületében Torglerrel. Százszázalékos bizonyossággal kijelentem, hogy Dröscher és Zimmermann egy és ugyanaz a személy…

Elnök: Ezt visszautasítom, ez nincs bebizonyítva.

Dimitrov: Heller rendőrtisztviselő idézett itt egy kommunista verset, egy 1925-ben megjelent könyvből, annak bizonyítására, hogy a kommunisták 1933-ban felgyújtották a Reichstag épületét. Én is megengedem magamnak, hogy egy költeményt idézzek mégpedig a legnagyobb német költő, Goethe versét:

Élj okosan, élj, ne álmodj,
jó, ha ezt korán megérted,
íme, itt egy jó tanács:
ing a nagy szerencse-mérleg,
nincsen nyugtonmaradás,
föl kell szállnod, vagy leszállnod,
nyerned kell és úrrá válnod,
vagy szolgálni, hogyha vesztesz,
döntened kell – győzz vagy reszkess,
üllő légy vagy kalapács.

[ Vas István fordítása]

Igen, így van ez: aki nem akar üllő lenni, annak kalapácsnak kell lennie!

Ezt az igazságot a német munkásosztály a maga egészében sem 1918-ban, sem 1923-ban, sem 1932. július 20-án, sem 1933 januárjában nem értette meg. Ebben a szociáldemokrata vezérek, a Welsek, Severingek, Braunok, Leipartok és Grassmanok a hibásak. Most azonban a német munkások ezt meg fogják érteni!

Sok szó esett itt a német jogról és törvényességről, s én is meg akarom mondani ezzel kapcsolatban a véleményemet. A bírói döntéseket kétségtelenül mindenkor befolyásolják az adott helyzet politikai körülményei, valamint az uralkodó politikai irányzatok.

Kerrl igazságügyminiszter mértékadó tanú a bíróság számára. Őt idézem:

„A formálisan liberális jog abból az előítéletből indul ki, hogy az igazságszolgáltatásnak bálványoznia kell a tárgyilagosságot. Ezzel eljutottunk a nép és az igazságszolgáltatás elidegenedésének forrásához is, s ebben az elidegenedésben végeredményben mindig az igazságszolgáltatás a hibás. Mit jelent a tárgyilagosság egy nép élethalálharca idején? Ismer-e tárgyilagosságot a harcoló katona, a küzdő hadsereg? A katona és a hadsereg csak egyet ismer, egy elvet, egy kérdést: hogy mentem meg a szabadságot és a becsületet, hogy mentem meg a nemzetet?

Ezért magától értetődik, hogy egy élethalálharcot vívó nép igazságszolgáltatása nem engedheti meg magának a lélektelen tárgyilagosság imádását. A bírói, ügyészi és ügyvédi intézkedéseket egyetlen elvnek kell vezetnie: mi hasznos a nemzet életére, mi menti meg a nemzetet?

Nem irány nélküli tárgyilagosságnak kell uralkodnia, ami szélcsendet, ezzel megcsontosodást, a néptől való elidegenedést jelent, nem; az összességnek és az egyeseknek minden cselekedetét, minden intézkedését a nép létérdekeinek, a nemzet érdekeinek kell alárendelni!”

A jog tehát viszonylagos fogalom…

Elnök: Ez nem tartozik a tárgyhoz. Most már tegye meg indítványait.

Dimitrov: A főügyész azt indítványozta, hogy a bolgár vádlottakat bizonyítékok hiányában mentsék fel. Ez azonban engem egyáltalában nem elégít ki. A dolog korántsem ilyen egyszerű. Ez nem oszlatná el a gyanút. Nem! A pör folyamán bebizonyosodott, hogy nekünk a Reichstag épületének felgyújtásához semmi közünk, tehát semmiféle gyanúnak itt helye nincs. Bennünket, bolgárokat, valamint Torglert nem bizonyítékok hiányában kell felmenteni, hanem azért, mert nekünk, kommunistáknak, ehhez a kommunistaellenes cselekedethez semmi közünk nincs és nem is lehetett.

Indítványozom a következő döntés meghozatalát:

1. a Legfelsőbb Bíróság ismerje el a cselekményben való ártatlanságunkat és a vád alaptalanságát; ez vonatkozik rám, Torglerra, Popovra és Tanevra;

2. van der Lubbét tekintse eszköznek, akit arra használtak fel, hogy ártson a munkásosztálynak;

3. az ellenünk emelt alaptalan vád bűnös kezdeményezőit vonják felelősségre;

4. e bűnösök terhére ítéljen meg a bíróság számunkra kártérítést: elveszett időnkért, megrongált egészségünkért és az elviselt szenvedésekért.

Elnök: Ezeket az úgynevezett indítványait a bíróság az ítélet meghozatalánál tekintetbe fogja venni.

Dimitrov: Eljön az az idő, mikor ezeket az indítványokat kamatostul megvalósítják. Ami a Reichstag felgyújtásának tisztázását és az igazi gyújtogatok felkutatását illeti – ez természetesen az eljövendő proletárdiktatúra népbíróságának feladata lesz.

A XVII. században Galileo Galilei, a tudományos fizika megalapítója, az inkvizíció szigorú bírósága előtt állt, ahol rá mint eretnekre, halálos ítélet várt. Mély meggyőződéssel és eltökéltséggel ezt kiáltotta:

És mégis mozog a Föld!

S ez a tudományos tétel később az egész emberiség közkincsévé lett.

Elnök: (éles szavakkal félbeszakítja Dimitrovot, feláll, veszi az iratokat, és menni készül).

Dimitrov (tovább beszél): Mi, kommunisták, ma nem kevésbé eltökélten, mint az öreg Galilei, mondhatjuk:

És mégis mozog a Föld!

A történelem kereke előremozog – Szovjet-Európa felé, a szovjetköztársaságok világszövetsége felé!

S ezt a kereket, amelyet a proletariátus forgat a Kommunista Internacionálé vezetésével, semmiféle pusztító rendszabállyal, börtönbüntetéssel, halálbüntetéssel mozgásában feltartóztatni nem lehet. Ez a kerék forog, és forogni fog a kommunizmus végső győzelméig!

(A rendőrök megragadják Dimitrovot, és erőszakkal leültetik a vádlottak padjára.

Az elnök és a bíróság tanácskozásra vonul vissza abban a kérdésben, hogy szabad-e Dimitrovnak tovább beszélnie. A tanácskozás után ismét megjelenik, és kihirdeti, hogy Dimitrovtól végleg megvonják a szót.)

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!