Címke: ideológia

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A kapitalizmusban a dolgozók semmilyen valóságos hatalommal nem rendelkeznek, beszélő szerszámok!
A kapitalizmus modell működéséhez szükséges és elkerülhetetlen a beszélő szerszámok feletti diktatúra!

A szocializmus politikai-gazdasági modelljében következetesen megvalósulnak az emberi jogok!
A szocializmus célja a szocialista demokrácia a dolgozók demokráciájának megteremtése!
A proletárdiktatúra a szocializmus következetes harca a kapitalizmus, a fasizmus ellen!

 

A vállalkozó szellem szabadsága nagyon fontos az emberiség számára, ami a kapitalizmusban óriási fejlődést hozott, minden embertelensége ellenére hatalmas életszínvonal emelkedést teremtett. De ez a kapitalista modell szélsőségesen megosztotta az emberiséget, amit a kizsákmányolók csak a kizsákmányoltak tudatának kontrolljával, ellenőrzésével, öntudatlanná deformálásával és diktatúrával képesek fenntartani. Így a kapitalizmus a kizsákmányolás, az élősködés védelme érdekében kénytelen a szükségesnek megfelelő mértékben – akár a hitleri típusú fasiszta – terrort és önkényuralmat használni, de a modern tőkésállamok állammonopolista, szupranacionalista hatalmai reformokat és ésszerűsítéseket, akár még tervszerűséget is alkalmaznak. De minden kapitalista modellre jellemző a tudománytalan idealista világnézet, aminek legerősebb támasza a vallás, emellett a szociális demagógia is hatékony tudatmódosító fegyver az osztályharc letörésére, a proletárok butítására. A kizsákmányolás, élősködés azonban változatlanul megmarad, sőt fokozódik, mert ez a kapitalizmus alapvető célja, ez az érdeke, ilyen az erkölcse, ezért nem javítható. Amíg kapitalizmus van, amíg a vállalkozó szellem szinte kizárólag magánérdeket szolgál, addig kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, szolgaság, embertelenség is van. Ebből csak a szocializmus lehet a kiút.

A polgári demokrácia a jogállamiságban, a kapitalizmus a védelmére, szinte bármilyen törvényt hozhat. Így ez totális tőkés diktatúra, ami törvényes formában önkényuralommá válik, a dolgozókat (a népet) kizárja a hatalomból, de formálisan megtartja a demokrácia látszatát, még választások is vannak. Azonban ez nem elég az emberré váláshoz, mert így lehetetlen a valódi demokrácia. A nép számára a demokrácia, csak a szocialista demokráciával lehetséges, az emberi jogok következetes megvalósításával, a dolgozó nép számára a hatalom tényleges megosztása útján. A kapitalizmusban azonban a dolgozó nép a beszélő szerszám.

„… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés termelési viszonyok legmodernebb, új formája; létrejötte a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződésére vezethető vissza. Rendeltetése a tőkés újratermelés befolyásolása, a kapitalizmus létének fenntartása, ezen belül a profitszerzés kedvező feltételeinek biztosítása, elsősorban a monopóliumok javára.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana

A mosolygó fasizmus és a klasszikus fasizmus az állammonopolista kapitalizmus két megvalósulási formája.

A kapitalizmus modellje miatt a vállalkozó tőkés nem kerülheti el az embertelenséget, ezért alapvetően nem ő a hibás, mint ember, hanem ez a modell, ami nem képes emberségesen működni, nem tarthatja be az emberi jogokat és nem lehet demokratikus, nem oszthatja meg a hatalmat a dolgozó nép számára. A kapitalista modell működése érdekében meg kell sérteni az emberi jogokat, így a proletár ember munkaerő áru, beszélő szerszám, azaz bérrabszolga lesz. De ehhez elkerülhetetlen a diktatúra, a dolgozó nép tudatmódosítása. Ezt az embertelenséget a kapitalizmusban nem lehet megszüntetni, csak így lehet a kapitalistáknak „felsőbbrendűként” élősködnie.

A termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista gazdasági modell nagyon hatékony, mert az egyéni érdek, a vállalkozó szellem szabadsága nagy húzóerőt jelent és a kapitalista modell erre nagyon alkalmas. De a kapitalista modellben az emberiség túlnyomó többségének, a proletár dolgozó bérrabszolgáknak, beszélő szerszámnak kell lennie. A vállalkozó a kapitalista modell miatt szükségszerűen kizsákmányoló élősködővé válik. A kapitalista rend érdekében a proletároknak elkerülhetetlenül a kapitalista diktatúra alatt kell élniük, ezért le kell mondaniuk emberi méltóságukról. Ehhez a proletárok tudatát öntudatlan szolgalelkűvé kell deformálni. Tehát a kapitalista modell hatékony, de embertelen és a vége a fasizmus, az emberiség kipusztulása lehet.

A demokratikus civilizált emberséges emberré válást csak a szocializmus teszi lehetővé. A civilizált emberré válás az emberiség érdekeinek maximális elfogadásával, a mindenkire kiterjedő demokráciával, az emberi jogok biztosításával lehetséges csak. Ehhez pedig a politikai és a gazdasági hatalmat is a társadalom, a dolgozó nép ellenőrzése alá kell helyezni, ehhez a megfelelő szervezeteket létre kell hozni, a gazdaságot a dolgozó nép szükségletei szerint kell tervezni (világméretekben), erre való a szocializmus. A proletárdiktatúra pedig a kommunizmusig elkerülhetetlen az élősködés, a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, az embertelenség, a kapitalizmus restaurálási törekvése elleni harc miatt.

A fejlett tudomány és technika szintjén, a termelőerők magas színvonalán az okos intelligens civilizált vállalkozó képességű ember célja legyen, az emberiség igényeinek megfelelő életmóddal az emberiség emberré válásának előmozdításán dolgozni! Mert csak ez lehet, ez kell, hogy legyen a civilizált ember célja, de ebbe nem fér bele a felsőbbrendűség, az élősködés, a kizsákmányolás, a szolgaság, az embertelenség. Mert a civilizált ember hivatása, az emberré válás elősegítése! Az ilyen embert lehet csak civilizált embernek nevezni!

Csak az a civilizált ember, aki az emberiség érdekében a képességeit, lehetőségeit kihasználva dolgozik az emberiség, és saját maga emberré válásért. Ez nem kis feladat, de az öntudatos civilizált embernek ez nagyon fontos. Fontosabb kell, hogy legyen, mint az uralkodási vágy, a felsőbbrendű életmód, mert az fékezi, meggátolja az emberré válást. De ez csak a szocializmus segítségével lehetséges. A kapitalista út vége csak szocializmus vagy az emberiség pusztulása lehet.

A demokrácia csak az egész társadalomra kiterjedő valódi hatalommegosztással, a politika-gazdasági hatalomnak az egész népre történő kiterjesztésével lehetséges, amit csak a szocializmusban lehet megvalósítani. A kapitalizmusban az egész emberiségre kiterjedő demokrácia nem valósítható meg. A polgári demokráciában a kapitalisták totális politikai-gazdasági hatalmával, a médiák, az oktatás a kapitalizmus érekében való működésével, az államhatalom birtokában a „demokratikus” választások csak a kizsákmányolók érdekeit szolgálják, szolgálhatják, a kizsákmányolás legalizálását a kizsákmányoltak által. Tehát a polgári demokráciában még a demokratikus választások is a kapitalista diktatúrát erősítik.

A szocialista demokrácia a dolgozó emberiség számára a valódi demokrácia, ami a polgári demokrácia kevés élősködő diktatúrája helyett az egész emberiség számára demokráciát biztosít.

*

A kapitalizmus politikai gazdaságtana: „… a fejlett tőkésországokban ma állammonopolista kapitalizmus van. A tőkésállam éppen a kapitalizmus megmentése végett tudatosan tesz olyan intézkedéseket — az egyes tőkés profitszempontjaival szemben is —, amelyek a piac növekedését, az életszínvonal stabilitását, évenkénti emelkedését eredményezik.

… a tőke és a munka között kibékíthetetlen ellentét van. A tőkésosztály és a munkásosztály állandó harcban áll egymással, s e harcban a munkásosztály a tőkével szemben helyzeti hátrányban van. A tőke önszántából a munkásosztály javára semmilyen engedményt nem hajlandó tenni. Azok az eredmények, amelyeket a munkásosztály gazdasági téren elér, szívós gazdasági-politikai harc eredményei. … A gazdaságba intenzíven beavatkozó tőkésállam gazdaságpolitikájában tudatosan számol azzal, hogy a mai világhelyzetben a munkásosztály helyzetének katasztrofális romlása végzetessé válna a tőkés rend számára.

… a második világháború utáni periódusban a tőkés tulajdonviszonyok további formaváltozásra kényszerültek: a tőkésállam egyre fokozottabb mértékben avatkozik be a gazdasági életbe. A modern tőkés gazdaságban ma már olyan súlya van az államnak, hogy indokolt a kapitalizmusnak állammonopolista kapitalizmussá való átalakulásáról beszélni. A tőkés rendszer ma már nem maradhatna fenn az állam gazdasági beavatkozása, válságellenes küzdelme nélkül. Az össztőkések — de elsősorban a monopoltőke — érdekében a tőkésállam nemegyszer olyan intézkedésre kényszerül, amely korlátozza a magántőke cselekvési szabadságát. Világosan kirajzolódik tehát a tőkés felhalmozás történelmi tendenciája: a termelőerők magas fejlettségi foka egyre erőteljesebben követeli a társadalmi használatra szánt termelési eszközök társadalmi tulajdonát, a tőke kisajátítását, a tőkés magántulajdon megszüntetését.

… a vagyon- és jövedelemelosztás tekintetében egyre fokozódik a tőkésosztály és a munkásosztály polarizációja. A munkás, mint proletár ki van szolgáltatva a tőkének, annak tartozéka. Tehát a tőkés felhalmozás általános törvénye: a tőkés társadalom egyik pólusán óriási vagyonok halmozódnak fel, növekszik a kizsákmányoló osztályok fényűzése és élősdisége, pazarlása és tétlensége; a társadalom másik pólusán fokozódik a munkásosztály kizsákmányolása, s akik minden gazdagságot létrehoznak, viszonylagosan egyre kevésbé részesülnek belőle.

… A túltermelési válság a kapitalizmus jellemzője, a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződése miatt válik szükségszerűvé. … A kapitalizmus alapvető ellentmondása — a társadalmi termelés és az egyéni tőkés kisajátítás — két belőle fakadó ellentmondáson keresztül vezet a túltermelési válságok kialakulásához. Ez a két ellentmondás a vállalatokon belüli szervezettség és a tőkés termelés egészében uralkodó anarchia, valamint a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás. … A kapitalizmusban a vállalatokon belüli termelés szervezett, a társadalmi termelésben anarchia uralkodik. A sok, különféle iparág termelését magántulajdon alapján összeegyeztetni lehetetlen. … Az iparágak termelését utólag, spontánul — tehát pusztító erővel — az értéktörvény szabályozza. Ezért a tőkés termelés speciális ellentmondása a vállalaton belüli szervezettség és a vállalaton kívüli anarchia közötti ellentmondás.

… Az iparágak közötti aránytalanságokkal csak a részleges válságokat magyarázhatjuk. A termelés és fogyasztás ellentmondásának kiéleződése miatt bekövetkező általános — a termelés egészére kiterjedő — túltermelési válságok kifejlődéséhez, elmélyüléséhez azonban az iparágak közötti aránytalanságok is hozzájárulnak.

… A termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás — hasonlóan az iparágak közötti aránytalanságok kifejlődéséhez — a kapitalizmus alapvető ellentmondásának talaján jön létre. A nagyüzemi termelés alapján technikailag adott a termelés nagyarányú és ugrásszerű bővítésének lehetősége. A profitérdek és a konkurrencia a tőkéseket ösztönzi és kényszeríti a beruházások növelésére, a technika fejlesztésére, s az eredmény a termelés és az árukínálat ugrásszerű emelkedése. A gyorsan növekvő termeléssel azonban a kapitalizmusban nem tud lépést tartani a fogyasztás, mert a tőkés termelés célja nem a szükségletek kielégítése, hanem a profit. A minél nagyobb profit elérése érdekében ugyanis a tőkések nemcsak a termelés növelésére, hanem a munkásosztály kizsákmányolásának fokozására is törekednek. A reálbérek leszorítása — vagy a munka termelékenységénél aránytalanul lassúbb növekedése — növeli a profitot. Alapjában véve a reálbérek mozgása határozza meg a dolgozó tömegek vásárlóképességét, döntően ez utóbbitól függ a személyes fogyasztás alakulása is, mivel a tőkés fogyasztás általában rugalmatlan.

… A kapitalizmus alapvető ellentmondásának talaján tendencia érvényesül a termelés igen gyors ütemű növelésére, s ezzel szemben a személyes fogyasztás színvonalának viszonylag lassú ütemű emelkedésére. A kapitalizmusban ezért szükségképpen aránytalanság jön létre a termelés és a fogyasztás között.

… A termelés és fogyasztás közötti ellentét kiéleződésének eredménye az általános — az egész tőkés nemzetgazdaságot sújtó — túltermelési válság. Mivel az általános túltermelési válság létrejöttében a termelés és fogyasztás közötti ellentmondásnak van a legnagyobb és közvetlen szerepe — és nem az iparágak közti aránytalanságoknak —, az általános túltermelési válság közvetlen oka a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás kiéleződése.

… a fejlett tőkésországokban az állammonopolista kapitalizmus időszakában nemcsak a vállalatokon belül, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentkezik bizonyos fokú tervszerűség. … A tőkésországokban kidolgozott tervek indikatív jellegűek, vagyis nem kötelező erejűek a magántőkés vállalatok, de gyakran az állami vállalatok számára sem. … A tervek kidolgozását alapos gazdasági elemző munka előzi meg, figyelembe veszik a legnagyobb monopóliumok beruházási terveit, elemzik a fogyasztók várható magatartását, a technikai fejlődés irányát, a várható strukturális változásokat a termelésben, az export és import, valamint a fizetési mérleg várható alakulását. … a tőkésországok vonatkozásában nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett tervgazdálkodásról. A tervgazdálkodás megvalósítását megakadályozza, hogy a termelési eszközök többsége magántőkés tulajdonban van. … a monopoltőkés országok nemzetgazdaságát az állammonopolista kapitalizmus idején is csupán részlegesen tervszerűnek nevezhetjük. … a második világháború után a monopolkapitalizmus átalakult állammonopolista kapitalizmussá … Az állam a magánmonopóliumokkal összefonódott hatalmi és gazdasági szerv, ezért az állami beavatkozás lényegileg nem lehet ellentétben a magánmonopóliumok egészének érdekeivel. … Az állammonopolista kapitalizmus végeredményben csak addig a pontig fejlődhet, ameddig az a tőke érdekeivel megegyezik, és a tőke lényegével összeegyeztethető.

… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés újratermelés befolyásolásán, a termelés és a piac bővítésén, a válságellenes küzdelem keretén belül szolgálja a tőkések, és elsősorban a monopolisták profitérdekeit. A tőkésosztály számára legfontosabb a tőkés tulajdonviszonyok, a kizsákmányolás feltételeinek biztosítása. A tőkéseknek még mindig jobb lemondani a mindenkor termelt profit egy részéről a monopolista állam javára, mint a kapitalizmus közvetlen pusztulásának veszélyével szembenézni.

… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés termelési viszonyok legmodernebb, új formája; létrejötte a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződésére vezethető vissza. Rendeltetése a tőkés újratermelés befolyásolása, a kapitalizmus létének fenntartása, ezen belül a profitszerzés kedvező feltételeinek biztosítása, elsősorban a monopóliumok javára. … az állammonopolista kapitalizmus nem oldja meg a kapitalizmus alapvető ellentmondását, de lehetővé teszi a termelőerők további fejlődését a tőkés termelési viszonyok keretén belül. … az állammonopolista kapitalizmus késlelteti a társadalmi fejlődést, meghosszabbítja azt az időszakot, amíg a kapitalizmust világméretekben felváltja a szocializmus, társadalmi szerepe lényegében véve reakciós. … Az állammonopolista kapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítését jelenti. Teljes kifejlődésével kialakulnak a központi állami irányítás formái. … „… a monopolista államkapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése, a szocializmus előcsarnoka, az a történelmi lépcsőfok, melyet a szocializmusnak nevezett foktól semmiféle közbülső lépcsőfokok nem választanak el.”: Lenin Művei. 25. köt. Szikra 1952. 386. old.

… A kapitalizmus fejlődésével a tőkés gazdaság fokozatosan tőkés világgazdasággá vált, amelyben az egyes országok gazdaságát sokrétű gazdasági kapcsolatok, a nemzetközi munkamegosztásból eredő egymásrautaltság, az ennek alapján kifejlődő külkereskedelem, a tőkemozgás, a munkaerő-vándorlás stb. fűzik össze. … A tőkés világgazdaság már a monopóliumok előtti kapitalizmusban kialakult. A termelőerők már akkor túlnőttek az országhatárokon, kifejlődött az egyes tőkésországok közötti munkamegosztás és ennek folytán a tőkés világpiac, amellyel az egyes országok belső piacai szorosan összefüggtek. Az újratermelési folyamat során tehát már a monopóliumok előtti kapitalizmusban kölcsönös függés alakult ki a tőkésországok között.”

A szocializmus politikai gazdaságtana: „…A szocialista forradalom anyagi és szubjektív feltételei már a kapitalizmusban létrejönnek: kialakul a gépi nagyipar, létrejön és koncentrálódik a proletariátus. A monopolkapitalizmusban a termelés társadalmasítása és a proletariátus koncentrálódása óriási mértékben fokozódik. Az egyre inkább társadalmi jellegűvé váló termelőerők mellett azonban továbbra is fennmarad az elsajátítás magánjellege: a társadalmi termelés eredményeinek jelentős részét a finánctőke sajátítja ki. A monopoltőkés társadalmi viszonyok egyre élesebb ellentétbe kerülnek a társadalmi jellegű termelőerőkkel: a termelőerők további fejlődése szükségszerűvé teszi, hogy a társadalmi termelés a termelési eszközök társadalmi tulajdonának feltételei között menjen végbe.

… A szocialista forradalom objektív szükségessége tehát a termelőerők és termelési viszonyok közti összhang törvényéből következik. A szocialista forradalom azzal, hogy a régi, tőkés termelési viszonyokat új, szocialista termelési viszonyokkal váltja fel, helyreállítja a termelőerők és a termelési viszonyok közti összhangot.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Kapitalizmus, fasizmus, felsőbbrendűség, jobboldaliság
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A kapitalizmusban elkerülhetetlenül megvalósul az embertelen felsőbbrendűség!
A jobboldali erkölcs lényege a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, az élősködés joga!

A kapitalizmusban a jobboldali erkölcs a domináló!
A jobboldali erkölcs megsérti az emberi jogokat, ezért embertelen!
A következetes baloldal erkölcse a szocialista demokrácia!

 

A kapitalizmus hívő csak jobboldali erkölcsű lehet, aminek a lényege a „felsőbbrendűek” élősködési joga. Valódi jobboldali és felsőbbrendű azonban csak a kapitalista kizsákmányoló lehet, aki helyzeténél fogva reálisan képes élősködni. Ez a szélsőségesen jobboldali fasisztákra, a felsőbbrendűségért, az élősködésért következetesen harcolókra fokozottan érvényes.

A proletár csak akkor lesz jobboldali, a fasizmus híve, ha a saját osztályérdekei ellen fordul, amit öntudatlanságában, butaságában, gerinctelenségében képtelen megérteni. Az a proletár, amelyik jobboldali hívő, az a proletárok kizsákmányolásának a híve, vagyis a saját társadalmi osztályán és így a rajta is élősködők támasza. Ezért a proletár jobboldali hívő elárulja a dolgozó emberiséget, így alapvetően öntudatlan, gerinctelen erkölcsű, de mégis, csupán csak beszélő szerszám, a valódi élősködők csicskása, csúszó-mászó féreg.

„… jobboldali: a politikában általában a reakciós pártok, személyek vagy magatartás jelzője. Onnan ered, hogy az ilyen pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a jobb oldalra ültették.

… reakció [lat.]: haladás ellenesség; a társadalmi fejlődéssel szemben kifejtett ellenállás; … történelmileg idejétmúlt társadalmi rendszer fenntartására, ill. visszaállítására; a kizsákmányoló osztályok politikai hatalma, erőszak a dolgozó osztályokkal szemben, a demokratikus szabadságjogok korlátozására, ill. megsemmisítésére, a népek nemzetek elnyomására irányuló politika. A haladásellenes erők gyűjtőneve.

… baloldal: a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, mozgalmak, személyek összességének elnevezése. Onnan ered, hogy a reakció ellen küzdő, többé-kevésbé haladó pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a baloldalra ültették (ellentétben a reakció képviselőivel, akik a jobb oldalon foglaltak helyet). A baloldal megjelölés, ill. elnevezés azonban csak viszonylagos, mert a különböző történelmi időszakokban különböző tartalma van, más és más erőket képviselhet, különböző elveket és célkitűzéseket, pártokat és személyeket jelölhet; nem fejezi ki, hogy a hozzá tartozó pártok vagy személyek mely osztály vagy osztályok érdekeinek képviselői, s mennyire következetes képviselői. A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. De a kapitalista országokban a munkásmozgalom sem egységes, lényegileg két fő irányzatra szakad: az opportunista, reformista (szociáldemokrata) és a forradalmi (kommunista) irányzatra. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista munkásmozgalom. A kapitalista országok kommunista pártjai harcolnak azért, hogy az összes baloldali erőket egységbe forrasszák, mert ez képezi az alapját valamennyi monopoltőke ellenes erő egységfrontjának.” Politikai kisszótár

A kapitalizmusban a jobboldali felsőbbrendűség proletár és kispolgár hívei a valódi kapitalistává, élősködővé válás reményében, egy jó állásért, vagy gerinctelenségből, esetleg csak egyszerűen a hamis világnézetükből, butaságból az erkölcsük a kizsákmányolást, az élősködést jogosnak tartják, ha egyáltalán megértik ezt. A kapitalizmus agymosó gépezete ezt az embertelen erkölcsöt igyekszik a proletárok tudatába belenevelni, erkölcsüket embertelenné torzítani. Ha pedig mégis megértik, akkor már semmi különbség nincs az ilyen jobboldali hívő és közönséges rablók erkölcse között, így a „Ne lopj!” náluk érvényét veszíti. A proletár jobboldali hívők számára a szolgalelkűség, a gerinctelenség, az öntudatlanság a természetes, úgy vélik a kapitalista élősködők „munkája” tevékenysége megérdemelt jutalma a kizsákmányolás, mint a rablóknak a zsákmány, a befektetett tevékenységük „megérdemelt” eredménye.

A jobboldali erkölcsű hívők számára természetes az embertelen felsőbbrendűség, az élősködés és ezután még embernek tartják magukat, méghozzá civilizált embernek. De ez csak a kapitalizmus erkölcse, valójában a kizsákmányolók és nem a proletárok érdeke. A rabló, a kapitalista és a becsületes dolgozó ember két különálló embertípus. A proletár érdeke a szocialista demokrácia, a valódi demokrácia, mert csak így lehet a proletár valóban szabad öntudatos ember. A baloldali erkölcs, a valódi demokrácia nem tűri a felsőbbrendűséget, a szolgaságot, az élősködést, ez az öntudatos ember jelleme. A proletár csak így lehet öntudatos, szabad, demokratikus ember, aki tiszteli embertársát és nem élősködik rajta. Ugyanis az élősködőt parazitának hívják, nem embernek!

A kapitalizmusban az átlagembernél lényegesen sokkal jobban élni csak az okos szorgalmas munkával (általában) nem lehetséges. A meggazdagodáshoz szükséges a jó emberi tulajdonságok, a jó körülmények mellett a másik emberek kizsákmányolása is.

A jobboldali felsőbbrendű hívők a meglévő képességeik, lehetőségeik alapján jogosnak vélik a másik, a gyengébb képességű feletti uralmat, a kevesebb lehetőségű feletti hatalmat, de végeredményben az élősködés vagy az élősködők gerinctelen szolgálata a céljuk. Így elismerik az erősebbek, a jobb képességűek, a kedvezőbb lehetőségűek jogát a rablásra, az élősködésre. A felsőbbrendűség, az élősködés joga a jobboldaliak embertelen erkölcse, az emberiség pusztulásának záloga, amit nem képesek megérteni, mint ahogy a közönséges rabló sem érti, hogy miért helytelen a lopás.

A társadalomban élő embereknek az elérhető képességükre (ezáltal a társadalmi hasznossága) a környezetének a hatásai sokkal nagyobbak, mint a genetikai különbségek, amelyek inkább hasznosak, mint károsak. A megfelelő körülmények között nevelt ember, mint a virág, szépen virágozni fog, persze hibák még így is lehetnek.

A kapitalizmusban az emberi kapcsolatokban alapvetően az ösztönösség, az erősebb joga, – hasonlóan, mint az állatvilágban – a jellemző társadalmi tényező, ezért korlátlan mértékben megosztottá válik az emberiség, amely egyenes út a felsőbbrendűség és a szolgaság kialakulására, így a fasizmus önkényuralmához, embertelenségéhez. És talán az emberiség kipusztulására is. Ha a megosztott világot nem sikerül időben felszámolni, az az emberiség végét okozhatja. A kapitalizmusban a megosztott világ felszámolása nem lehetséges, ehhez a szocializmus mindenképpen szükséges. Ezért a kapitalizmus a fasizmussal harcol a megosztott világért a „felsőbbrendű” élősködők érdekében, a proletár emberiség kizsákmányolási jogáért.

A szocializmus a kapitalizmussal ellentétben tudatos társadalmi forma, ezért képes a környezeti tényezőket úgy alakítani, hogy az emberek többségének képességeit legmagasabb szintre fejlessze. Erre a kapitalizmus nyilvánvalóan nem volt képes soha, így csak az emberiség tömegéhez képest kevés, az élősködők érdekének megfelelő juthat el a képességek magas színvonalára. A kapitalizmusnak sok beszélő szerszámra van szüksége. Ez vezet a megosztott társadalomba, végülis a fasizmusba. A kapitalizmus bármennyit fejlődik, az emberek többségének a lehetséges képessége a kizsákmányolók igényei, önkénye szerint alakul.

A jobboldali hívők erkölcse, nem teszi lehetővé az emberré vallásukat. A „felsőbbrendűek” hiába simogatják meg a kutyájuk fejét szeretettel, hiába szeretik, becsülik a proletár bérrabszolgájukat, a beszélő szerszámot, de ez nem lehet valójában emberséges, demokratikus emberi viszony. Ez csak, mint az állatvilágban megszokott érték lehet, uralkodj, vedd el, edd meg. Ez a jobboldal értéke: uralkodj, élősködj, ha erősebb vagy akkor jogod van ehhez. De ez nem az emberséges ember erkölcse. Ez a fasizmus erkölcse.

A kapitalizmus politikai gazdaságtana: „… Specifikus gazdasági törvény az értéktöbblettörvény, melyet a kapitalista termelési mód alaptörvényének is szokás nevezni. Ez a tőkés tulajdonviszonyok és a termelés hajtóereje, célja közötti objektív összefüggést fogalmazza meg. Azt mondja ki, hogy amennyiben a termelési eszközök tőkés tulajdonban vannak, a termelésnek közvetlen célja a profitszerzés. A tőkés azért fektet tőkét a termelésbe, és azért fejleszti a termelés technikáját, mert profitot akar szerezni. Sőt a minél nagyobb profitra való törekvés a konkurrencia következtében létkérdés a számára.

… A szocializmus specifikus gazdasági törvénye a tervszerű arányos fejlődés törvénye. Ebben az a szükségszerű összefüggés fejeződik ki, amely fennáll a szocialista tulajdonviszonyok és az újratermeléshez szükséges különböző arányok (termelési ágak és újratermelési szférák közötti arányok) megvalósulási módja között. Ez a mód csakis tervszerű lehet, szemben pl. a kapitalizmussal, ahol az újratermelés szükséges arányai spontánul és aránytalanságokon keresztül valósulnak meg. A munka szerinti elosztás szocialista törvénye azt mondja ki, hogy a szocialista tulajdonviszonyok között a javakból való részesedés mércéje nem lehet más, mint a társadalom számára végzett hasznos tevékenység.

… A termelési eszközök magántulajdonára épülő társadalmakban a társadalmi, gazdasági törvények felismerése is, de különösen a társadalom érdekében való felhasználása sok akadályba ütközik. A törvények zöme spontánul, vak elemi erő módjára érvényesül, mint ellentétes érdekű emberek cselekvéseinek eredője.

… A szocializmus előnye tehát nem abban van a megelőző termelési módokkal szemben, hogy benne nem érvényesülnek objektív törvények, hanem abban, hogy a társadalom fejlettségének ezen a fokán az ember számára összehasonlíthatatlanul több lehetőség nyílik a gazdasági törvények felismerésére és saját érdekében történő felhasználására. A társadalom a szocializmussal ér el arra a fejlődési fokára, amelyen az ember valóban szabaddá válik, valóban képes céljait megvalósítani. A szabadság azonban csak felismert szükségszerűség — ahogy azt Engels megfogalmazta. Nem tűzhetünk magunk elé olyan célokat, amelyek ellentétben állnak a társadalmi-gazdasági törvényekkel.

… A gazdasági fejlődés törvényeinek ismerete igen fontos a proletariátus osztályharca szempontjából. Ezek feltárása mutatta meg a dolgozó tömegeknek, hogy a kapitalizmus kizsákmányoló rendszere nem örök, meghatározott történelmi fejlődés eredményeképpen jött létre, s pusztulása történelmi szükségszerűség. A kapitalizmus ellentmondásainak felismerése, gazdasági törvényeinek feltárása utat mutat a kapitalizmus megdöntéséért folyó harcban, elősegíti, hogy a proletariátus — pártja vezetésével — a legmegfelelőbb harci célokat tűzze ki, és a legmegfelelőbb harci formákat alkalmazza.

… A kapitalizmusban éri el … az árutermelés legmagasabb fejlettségi fokát: itt úgyszólván mindent adnak és vesznek. Áruvá válik maga az emberi munkaerő is. … az áru a kapitalizmus legmindennapibb jelensége.”

Az USA vezette kapitalizmus, a mosolygó fasizmus „felsőbbrendű” tőkései egyelőre uralják a proletárokat, a proletárok tudatát, ami válságokkal, háborúkkal, néha népirtással, viszonylag kevés nyomorral a központokban, de működik, fejlődik, és nincs és remélhetőleg nem lesz szükségük a formális demokrácia megszüntetésére, a nyílt fasiszta diktatúrára.

A kapitalizmus modellje egy hatékony gazdasági modell, és minden hibája ellenére, ami a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség, a jobboldaliság, az emberi jogok megsértése, a többség kiszorítása a hatalomból, a társadalmilag alapvetően tervezetlen, tervezhetetlen és ezért anarchikus gazdaság, stb. hatalmas fejlődést vitt végbe. De a kapitalizmus működéséhez, fenntartásához szükséges az agymosás, a demagógia, a hazugság, a hamis világnézet, a vallás, a kapitalista állam totális diktatúrájára! Ez a mosolygó fasizmus „diadala”! De ez csak az embertelenségre elegendő emberiséget hozott létre. Ez nagyon veszélyes! Az egész emberiséget a „felsőbbrendűeket” is elpusztíthatja.

A „felsőbbrendű” kapitalisták leszállhatnának a földre a többi embertársaik közé, mert ők sem úszhatják meg a pusztulást. A fasizmus, ami a „felsőbbrendűek” érdekét szolgálja, amit ők hoztak létre, természeténél fogva őket sem fogja kímélni. Csak a mindenkire kiterjedő valódi, az emberiség számára az emberi jogokat következetesen megvalósító demokrácia, a szocialista demokrácia lehet az emberiség megmaradásának egyetlen lehetősége.

A kapitalizmus a polgári demokráciában, a kapitalista modell érdekében megvalósuló jogállamisággal, hatalmassá fejlődése mellett a bérrabszolgaság, az élősködés, a felsőbbrendűség jobboldali „értékeivel”, és a totális politikai-gazdasági kapitalista államhatalommal törvényes önkényuralommá mosolygó fasizmussá vált. De válaszható, hogy melyik kapitalista gazdasági-politikai érdekcsoport szerinti legyen a kizsákmányolás modellje. De még valójában ez sem. A kapitalista érdekcsoportok harca a domináló, a beszélő szerszám a többet ígérő, valójában szebben hazudó szélhámosok színjátéka alapján választja az ugyanazt megvalósító, kizsákmányoló, élősködő tolvaj kapitalista bandát.

Ez aztán a demokrácia, a polgári demokrácia, a szabad világ, a mosolygó fasizmus!
Ez a demokrácia a proletárok feletti kapitalista diktatúra!
Ez a szabadság lehetőség a szolgaságra, a kizsákmányolásra, az élősködésre!
A polgári demokráciában működő kapitalizmus a totális hatalmával szinte bármilyen törvényt hozhat!
A kapitalista államhatalom a jogállamiság segítségével törvényes formában önkényuralom, ezért fasizmus.

 

A szocializmus, a dolgozó népek demokráciája érdekében, a mindenfajta kizsákmányolás ellen, a demokráciáért, a szocialista demokráciáért internacionalista módon egyesíti a dolgozókat világméretekben a kapitalizmus diktatúrája, a fasizmus önkényuralma ellen. A szocializmus a természet és a társadalom tudományos megismerésére támaszkodik, elveti az idealizmus minden tudománytalan formáját, így a vallást is. A szocializmusnak az ateista és a dialektikus és történelmi materializmus a tudományos világnézete. Jelszava: Világ proletárjai egyesüljetek! A szocializmusnak a szocialista demokrácia megvalósítása a célja, ami a dolgozók demokráciája, az emberiség valódi demokráciája. Csak a szocializmus politikai-gazdasági modellben valósítható meg a dolgozó emberiség számára a demokrácia, az emberi jogok következetes megvalósítása.

A modern kapitalizmus mindegyik formája fasizmussá vált. Amíg ez nincs kijelentve, nem is lehet ellene eredményesen harcolni. A fasizmussá fejlődött kapitalizmus ellen antifasiszta összefogás, antifasiszta harc szükséges, ami harc a demokráciáért, az emberi jogokért, a tudományos világnézetért, az emberré válásért, az emberséges világért, az emberiség megmaradásáért.

Ezért a kapitalizmust, az érdekében harcoló fasizmus minden formáját meg kell haladni az emberré válásért, mert az emberiség megmaradása csak a szocializmussal, a szocialista demokrácia lehet. De a népi demokrácia, mint közbenső átmeneti forma is alkalmas a demokrácia továbbfejlődésében.

A szocializmusnak a proletárdiktatúra a leghatékonyabb fegyvere a fasizmus minden változata elleni háborúban, ami az emberiség demokráciájáért elkerülhetetlen antifasiszta harc.

(idézet: Münchentől Nürnbergig)

… A kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének törvénye, s a tőkésállamok erőviszonyainak a második világháború után e törvény hatására végbement megváltozása következtében az imperializmus gazdasági, majd politikai és katonai központja Európából az Egyesült Államokba tevődött át. A háborús nyereségek és a fegyverkezési hajsza élesztőjétől hatalmasra dagadt amerikai monopoltőke magához ragadta a fő nyersanyagforrásokat, piacokat és tőkeelhelyezési területeket, létrehozta leplezett gyarmatbirodalmát, s a legnagyobb világkizsákmányoló lett. Az amerikai imperializmus, miközben a népek megtévesztése céljából a szabadság és a demokrácia jelszavát hangoztatja, valójában világ-zsandár szerepét tölti be, támogatja a reakciós parancsuralmi rendszereket, az ízig- vérig rothadt monarchiákat, szembefordul a demokratikus, forradalmi átalakulásokkal, agressziót indít a függetlenségükért küzdő népek ellen.

… A népek a második világháború tapasztalatai alapján már felismerték, milyen katasztrofális volt a béke ügyére a német militarizmus újjáélesztésének politikája.

… A német militarizmus, amely kirívóan nyilvánult meg a hitleri fasizmusban, ügyesen kihasználta a nyugati hatalmak reakciós köreinek a szocializmus, a szovjetország iránti gyűlöletét. A nyugati vezető politikusok ettől a gyűlölettől elvakultan mindent elkövettek, hogy segítsék Hitlert a német imperialisták agresszív törekvéseinek megvalósításában. A történelmi tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a német fasizmus, amely egyre „kommunista veszélyről”, „a Kelet elleni hadjáratról” szavalt, nem a Szovjetuniót támadta meg először, hanem a nyugati országokat. A Szovjetunió ellen csak akkor indult támadásra, amikor már az egész kapitalista Nyugat-Európát leigázta.

… „Mindig azoktól a politikusoktól hallottam emlegetni az »Európa« szót — mondotta Bismarck —, akik olyasvalamit követeltek más hatalmaktól, amit a saját nevükben nem merészeltek volna követelni.”

… nürnbergi vádbeszéd következő bölcs szavaira: „Ha a német militarizmus újból felüti a fejét, nem feltétlenül szükséges, hogy ezt a nácizmus égisze alatt tegye. A német militaristák hajlandók összekötni sorsukat bárkivel vagy bármelyik párttal, amennyiben ígéretet kapnak a német véderő feltámasztására.” … ezeket a szavakat nem a szovjet vádló beszédéből, hanem Taylor tábornoknak, a vád amerikai képviselőjének beszédéből idéztük.

Filozófiai kislexikon (1980) – fajelmélet: (rasszizmus) (francia racisme a race faj) az emberfajok értékbeli egyenlőtlenségét, fölé- és alárendeltségét, a fajkeveredések káros voltát, az un. „tiszta faj” kitenyésztésének szükségességét hirdető antihumanista, reakciós, áltudományos elmélet. Az emberi fajok fiziológiai különbségéből azt a hamis következtetést vonja le, hogy az emberi fajok pszichológiailag, szellemileg nem egyenértékűek; egyesek jellegüknél, tulajdonságaiknál fogva eleve uralomra, mások ezek kiszolgálására hivatottak. A fajelmélet a faj, illetve a fajta biológiai kategóriáját minden más társadalmi kategória elé helyezi; ezzel különösen az osztálykülönbségek elsődleges szerepét tagadja vagy halvanyitja el. A nemzet fogalmát többé-kevésbé azonosítja a faj vagy a fajta fogalmával. Mindezzel igazolni akarja a nemzetek és osztályok egyenlőtlenséget, a népek elnyomását, vagyis az imperialista politika ideológiai alátámasztását szolgálja. Mint összefüggő elméletet először az eredeti tőkefelhalmozás, a gyarmatrendszer kialakulása idején dolgozták ki, azt hirdetve, hogy a felsőbbrendű „fehér faj” uralma jogos és törvényszerű az értéktelenebb színes bőrűek fölött. A hitleri fasizmus demagógiája és imperialista politikája nagyrészt a fajelméletre, a germán „kultúrfölény” elméletére támaszkodott. A fajelmélet megnyilvánulásai az antiszemitizmus, az angol—amerikai fajelméletből eredő négerüldözés. A fajelmélet ideológiájának kidolgozói a francia J. Gobineau, az osztrák L. Gumplowicz, G. Ratzenhofer és az angol származású, H Chamberlain.

A kapitalizmus politikai gazdaságtana: … Az egyszerű árutermelés alapvető ellentmondásából, a munka társadalmi és egyben magánjellegéből is következik a termelés anarchiája. A társadalmi jellegű termelésnek ez az anarchiája azonban sokkal kisebb fokú a tőkés termelés anarchiájához képest. A kapitalizmusban ugyanis — mint láttuk — a termelés nemzeti, sőt világméretekben társadalmivá válik, igen sok termelési ág kerül kölcsönös függőségbe, s ezekben nem kézi munkán alapuló kisüzemek, hanem a termelés gyors megnövelésére képes, gépeket működtető nagyüzemek termelnek. Ilyen viszonyok között sokkal inkább szükség volna arra, hogy a termelést társadalmi méretekben, központilag megszervezzék. Ez azonban a tőkés magántulajdon okozta elszigetelődés miatt lehetetlen. Ezért a kapitalizmusban gyakran alakulnak ki a termelés egészét érintő nagyméretű aránytalanságok. A termelést csak a tőkés parancsnoksága alatt álló üzemen belül szervezik meg, mivel ezt a tőkés magántulajdon nem akadályozza, éppen ellenkezőleg, lehetővé teszi és megköveteli. Így a kapitalizmusban a termelési mód alapvető ellentmondásának következményeként létrejön a termelés üzemen belüli szervezettségének és társadalmi méretekben uralkodó szervezetlenségének, anarchiájának az ellentmondása.

… A kisárutermelővel szemben a tőkés olyan termékeket sajátít ki, amelyeket nagyméretű, társadalmi használatra szánt termelési eszközökkel mások, a munkások hoztak létre. Ő tehát idegen munka kisajátítója, és a termelési eszközök magántulajdonából folyó konkurenciában csak úgy állhatja meg a helyét, ha minél több idegen munkát, minél több értéktöbbletet sajátít el. A tőkések egyetlen közvetlen indítéka a termelésre nem lehet más, mint a minél nagyobb értéktöbblet megszerzése, a határtalan meggazdagodási vágy. Ez a tőkést az egyik oldalon arra sarkallja, hogy a termelést nagymértékben növelje, a másik oldalon pedig arra, hogy a munkások kizsákmányolását egyre inkább fokozza, tehát hogy az általuk létrehozott új értéknek minél kisebb hányadát fizesse ki munkabérként. A tőkés termelési módnak ezt a legáltalánosabb összefüggését, vagyis azt, hogy a termelés közvetlen célja a minél nagyobb értéktöbblet elsajátítása, ami egyrészt a termelés növelésével, másrészt a munkások kizsákmányolásának fokozásával biztosítható, értéktöbblet-törvénynek nevezzük, s e törvény a kapitalizmus gazdasági alaptörvénye.

… A kapitalizmusban, szemben az egyszerű árutermeléssel, létrejön a termelés gyors kibővítésének lehetősége. Annak azonban, hogy a termelés gyors növelésével párhuzamosan a tőkések fokozzák a munkásosztály kizsákmányolását, az lesz a következménye, hogy a termelés időnként túlnő a kizsákmányolás által szűk korlátok közé szorított, csak lassan növekvő piacon. A termelés tehát beleütközik a fogyasztás szűk korlátaiba. Ebben áll a kapitalizmusban a termelés és a fogyasztás ellentmondása, ami egyenes következménye a kapitalista termelési mód alapvető ellentmondásának. A termelés és a fogyasztás ellentmondása a közvetlen oka a tőkés termelési módra jellemző általános túltermelési válságoknak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A kolhoztermelés ipari bázisai

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A gép- és traktorállomások — a kolhoztermelés ipari bázisai. A kolhozokat állami gép- és traktorállomások látják el a szükséges gépi erővel, itt összpontosulnak a mezőgazdasági termelés legfontosabb munkaeszközei.

Az a körülmény, hogy a mezőgazdasági termelés legfontosabb eszközei az állam kezében összpontosulnak, óriási előnye a kolhozrendnek. A mezőgazdasági technika szüntelenül tökéletesedik. Enélkül elképzelhetetlen a szocialista mezőgazdaság előrehaladása. A nagyszámú és egyre tökéletesebb gép előállítása évek múlva megtérülő befektetéseket követel. A szovjet állam a mezőgazdaságba jelentős és egyre növekvő összegű beruházásokat eszközöl, amelyek meghaladnák a különálló mezőgazdasági üzemek erejét, még a legnagyobbakét is.

Az állami költségvetésből és egyéb állami eszközökből csupán 1953-ban 52 milliárd rubelt fordítottak a mezőgazdaság fejlesztésére. Ezek a kiadások 1954-ben 74,4 milliárd rubelre emelkedtek. A gép- és traktorállomások további erősítésére a költségvetés 30,8 milliárd rubelt irányoz elő.

A gép- és traktorállomások a kolhoztermelés ipari anyagi-műszaki bázisai, a kolhoztermelés fejlődésének döntő tényezői, s a kolhozok szocialista állami irányításának igen fontos támaszpontjai. A gép- és traktorállomások révén valósul meg az ipar és a mezőgazdaság termelési kapcsolata. A gép- és traktorállomások meg a kolhozok kölcsönös viszonyában a munkásosztály és kolhozparasztság közötti szocialista termelési viszonyok fejeződnek ki.

A gép- és traktorállomások révén a kolhozok a legfejlettebb technika alapján fejlődnek. A kolhoztermelés gépesítésének magas színvonala — a kolhozokban a munkatermelékenység emelkedésének alapja. A gépesítés óriási mértékben megkönnyítette a kolhozparasztok munkáját, s lehetővé tette, hogy a mezőgazdasági munkákat az agronómiai előírásoknak megfelelő időben végezzék el, és alkalmazzák az élenjáró agrotechnika vívmányait. A gép- és traktorállomások gépeinek messzemenő alkalmazása a kolhoztermelésben — a mezőgazdasági termékek termelése során nagy munkamegtakarítással jár.

A gép- és traktorállomások és a kolhozok rendelkezésére álló erőgépek (köztük a villanymotorok) összkapacitásának 80%-a 1953 elején a gép- és traktorállomásokon összpontosult. 1953 folyamán a kolhozokban a legfontosabb mezei munkáknak több mint 80%-át, ezen belül majdnem az egész szántást, a gép- és traktorállomások végezték. Ha azokat a munkákat, amelyeket a gép- és traktorállomások 1953-ban traktorokkal és kombájnokkal elvégeztek, egyéni parasztgazdaságok viszonyai között kellett volna elvégezni, további 21,9 millió, egész éven át foglalkoztatott dolgozó beállítására lett volna szükség.

A gép- és traktorállomások működésük kezdeti időszakában főként a kolhozok gabonatermelésével összefüggő munkákat végezték el. Később tevékenységük fokozatosan kiterjedt a kolhoztermelés minden ágára: az ipari növények termelésére, az állattenyésztésre és annak takarmánybázisára, a burgonya és a zöldségfélék termelésére. Az ország különböző vidékein levő kolhozok szükségleteinek megfelelően a szakosított gép- és traktorállomások szerteágazó hálózata jött létre.

„A gép- és traktorállomások fő feladata valamennyi szántóföldi növény terméshozamának minden módon való emelése a kolhozokban, a közös állatállomány gyarapodásának biztosítása, hozamának egyidejű emelésével, a földművelés és állattenyésztés össz- és árutermelésének növelése mindazokban a kolhozokban, amelyek számára dolgoznak”.: „A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztésére szolgáló intézkedésekről.” Határozat N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolójához, elfogadta az SZKP KB plénuma, 1953 szeptember 7-én. Lásd Az SZKP kongresszusainak, konferenciáinak és központi bizottsági plénumainak határozatai. III. rész. Szikra 1954. 746. old.*

E feladat megoldásának igen fontos feltétele a komplex gépesítés befejezése a kolhoztermelés minden ágában: a gabonatermelés, az ipari és takarmánynövények termelése, a burgonya és a zöldségfélék termelése, valamint a kolhoz-tenyésztelepek munkaigényes folyamatai terén. A szocialista ipar a legtökéletesebb konstrukciójú bármilyen mezőgazdasági géppel el tudja látni a mezőgazdaságot. A gép- és traktorállomásokon meg a szakosított állomásokon kialakult a szakképzett gépészek állandó gárdája, amely traktorosokból, traktorosbrigád-vezetőkből, kombájnvezetőkből és más mezőgazdasági nagygépek kezelőiből áll. Ez lehetővé teszi a bőséges és változatos mezőgazdasági technika legteljesebb és leghatékonyabb kihasználását.

A gép- és traktorállomásokra mint a kolhozok szolgálatában álló ipari típusú állami nagyüzemekre az a feladat hárul, hogy a magasszínvonalú mezőgazdálkodás valóraválásának élén járjanak, a kolhoztermelés szervezői legyenek. A szovjet állam a gép- és traktorállomások révén tölti be irányító szerepét a kolhozok szervezeti-gazdasági erősítése terén. A gép- és traktorállomások gondoskodnak a kolhozok agronómiai és zootechnikai támogatásáról, segítségükre vannak a közös gazdaság tervezésében, a munka helyes megszervezésében, a káderképzésben, a szovjet falu egész gazdasági, politikai és kulturális életében. Mindez szakavatott irányítást igényel, megköveteli, hogy a vezetők értsenek a korszerű agronómiai és zootechnikai tudomány vívmányain alapuló gazdálkodáshoz, általánosítsák és alkalmazzák a termelésben a szocialista mezőgazdaság élenjáró dolgozóinak tapasztalatait. E feladatok megoldására a gép- és traktorállomások főiskolai képesítésű vezető és műszaki káderekkel, nagyképzettségű mezőgazdasági szakemberekkel — agronómusokkal és zootechnikusokkal rendelkeznek, akik állandóan a kolhozokban dolgoznak.

1953-ig a gép- és traktorállomások bőséges és változatos technikai felszerelését a kolhozparasztok közül kikerülő olyan dolgozókra bízták, akiket a kolhozok csak a mezei munkák idejére osztottak be munkára a gép- és traktorállomásokhoz. Az SZKP Központi Bizottságának 1953 szeptemberi teljes ülésén elfogadott határozat értelmében a gép- és traktorállomásokon állandó gépész- és gépkezelői gárdát hoztak létre: körülbelül 1 250 000 dolgozót vettek fel állandó munkásként a gép- és traktorállomások státusába, köztük 870 000 traktorost, 187 000 traktorosbrigádvezetőt és vezetőhelyettest, továbbá 24 000 olyan gépészt, aki jól ért a mezőgazdasági nagygépekhez. Mezőgazdasági gépészek és gépkezelők képzése céljából az ipariskolák mintájára a gépésziskolák széles hálózatát szervezték meg. A gép- és traktorállomásokra irányítottak több mint 100 000 agronómust és zootechnikust, hogy a kolhozok számára dolgozzanak.

A gép- és traktorállomások a kolhozokban a velük kötött, mindkét félre nézve törvényerejű szerződések alapján dolgoznak. A gép- és traktorállomások eredményes munkájának fő gazdasági mutatója az, hogy azok a kolhozok, amelyeknek dolgoznak, minden 100 hektár megművelt területről a lehető legnagyobb mennyiségű terményt takarítják be, és a lehető legnagyobb pénz jövedelemhez jutnak.

A gép- és traktorállomások és a kolhozok szerződése értelmében a kolhozok a gép- és traktorállomás által részükre végzett munkáért természetben — mezőgazdasági termékekben, bizonyos munkákért pedig pénzben fizetnek. A gép- és traktorállomás munkájáért járó természetbeni fizetés a kolhoz össztermelésének az a része, amely az állami gép- és traktorállomásoknak a kolhoztermeléssel kapcsolatos ráfordításait téríti meg. A természetbeni fizetés a gép- és traktorállomás elhasználódott termelőeszközeiben rejlő holt munkát, továbbá a gépállomási dolgozók közvetlen szükségletre végzett munkájából és társadalmi szükségletre végzett munkájából álló, újonnan végzett munkáját foglalja magában. A gép- és traktorállomás munkájáért járó természetbeni fizetés megállapítása szilárd, az ország övezetei szerint, az egyes övezetek gazdasági és természeti viszonyainak megfelelően differenciált tarifa alapján történik. A szántóföldi növények terméshozamára vonatkozóan megállapított tervek túlteljesítése esetén a gép- és traktorállomások a kolhozoktól a terven felül betakarított termés egy meghatározott részéből álló természetbeni prémiumot kapnak.

Az állam a kolhozoktól mezőgazdasági termékekben befolyó természetbeni fizetés realizálása révén pénzeszközökhöz jut, amit a gép- és traktorállomások termelőeszköz-ráfordításainak megtérítésére és a gépállomási dolgozók munkabérére költ. A természetbeni fizetés formájában befolyó mezőgazdasági termékek realizálása révén az állam tiszta jövedelemhez is jut, amit a meglevő gép- és traktorállomások bővítésére, újak építésére és más közszükségletekre fordít.

A természetbeni fizetés szilárd tarifájának bevezetése megteremtette a szükséges gazdasági feltételeket ahhoz, hogy a gép- és traktorállomások a költségvetési finanszírozásról áttérjenek az önálló elszámolásra; ez azt a célt szolgálta, hogy az egyes gépállomások bevételüktől függően eszközölhessék kiadásaikat. A kolhoztermelés további fellendítése megköveteli a gép- és traktorállomások munkájának komoly megjavítását, a gépi technika teljesebb és hatékonyabb kihasználását.

A dolgozók munkájuk eredményében való anyagi érdekeltségének elve a gép- és traktorállomásokon különleges, a munkának más állami vállalatoknál és a kolhozokban szokásos díjazásától eltérő formában valósul meg. A traktorosbrigádok állandó és idénymunkásai munkájukért munkabért kapnak pénz– és természetbeni formában, a teljesítménybér alapján. Ugyanakkor a mezei munkák idején a munkabért a normateljesítés és a munkaegységekben való értékelés szerint számítják ki. Az állam a gép- és traktorállomások útján a traktorosbrigádok állandó és idénymunkásainak garantált minimumot fizet pénzben és természetben (gabonában), amelynek nagysága attól függ, hogy azokban a kolhozokban, ahol dolgoznak, mennyire teljesítik, illetve mennyire teljesítik túl a szántóföldi növények terméshozamára vonatkozóan megállapított tervfeladatot.

Ezenkívül a traktorosbrigádok munkásai abban a kolhozban, amelyben a gép- és traktorállomás traktorosbrigádja dolgozik, megkapják az egy munkaegység utáni tényleges gabona járandóság és a garantált minimum közötti különbséget, továbbá megkapják a részüket minden más mezőgazdasági termékből, ugyanúgy, mint a kolhozparasztok. Nem mezei munkák teljesítése (például a javítóműhelyekben, a tenyésztelepek gépesítésénél vagy a gép- és traktorállomások építkezésein végzett munka) idején a gép- és traktorállomások teljesítménybér alapján pénzben fizetik ki munkásaiknak a munkabért. A gép- és traktorállomások agronómusainak és zootechnikusainak az államtól kapott munkabéren kívül a szántóföldi növények terméshozamára és az állattenyésztés hozamára vonatkozóan megállapított tervek teljesítése esetén munkaegységet is jóváírnak, mégpedig az illető kolhoz elnökének abban az évben jóváírt munkaegységek 10—20%-a erejéig. A gép- és traktorállomások vezető dolgozói hivatali illetményükön felül, a termelési terveknek és a természetbeni fizetések állami beadására vonatkozó terveknek teljesítéséért és túlteljesítéséért, pénzbeni prémiumot kapnak.

A munka díjazásának ez a rendszere a gépállomások dolgozóit anyagilag érdekeltté teszi a mezőgazdasági technika jobb kihasználásában és a kolhoztermelés fellendítésében.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A fasizmus különböző formái csak a terror és az önkényuralom mértékében különböznek!
A fasizmus az kapitalizmus, terror, önkényuralom, szolgaság, felsőbbrendűség, élősködés!

 

Az első világháború utáni válságból (1929-1933) az USA-nak Franklin D. Roosevelt (1933-1945) vezetésével a polgári demokrácia keretében a „New Deal”-lal (relief, recovery, reform) „új irányvonal”-lal, okos módszerrel, a kapitalizmus védelme érdekében, a tőkésállam beavatkozásával, a tőkésállam új úton-módon való szervezésével, szociális reformokkal, sikerült a monopóliumok nyílt diktatúráját és a szocializmust is elkerülnie.

Ez volt a mosolygó fasizmus születése, és ezzel egyidőben a hitleri klasszikus fasizmus is ekkor került hatalomra, ami érdekes egybeesés. A fasizmus itt két úton fejlődött tovább. Majd a második világháború után a két fasiszta irányvonal egyesülésével, a modern mosolygó fasizmus dominanciájával, a jogállamiságban, törvényes önkényuralommal, terrorral szolgálta és szolgálja a kapitalisták élősködését.

„… a kapitalista rendszer megmentése és az agresszív háború kirobbantása céljából az állammonopolista kapitalizmus egységes mechanizmusban egyesíti a monopóliumok erejét az állam erejével.” A marxista filozófia alapjai

Az USA Roosevelt 1945.04.12 halála után már következetesen átvette és beolvasztotta a klasszikus fasizmus „értékeit” és Truman elnök, (valamint Churchill a hidegháború atyja) ezzel módosította, korszerűsítette a mosolygó fasizmust, amit felhasználhatott a Szovjetunió ellen a hidegháborúban. Végül a mosolygó fasizmus Gorbacsov és bandája árulásával legyőzte a szocializmust, a demokráciát, a Szovjetuniót. Az 1945. augusztus 6.-án Hirosimára ledobott atombomba, már ennek a mosolygó fasizmusnak a megújult változata volt.

De akkor még ott volt Sztálin, akiktől rettegtek a fasiszták és még most is, már az emlékétől is pánikba esnek a demokrácia ellenségei.

A két fasizmus egyesülésével és továbbfejlődésével Hitler „szelleme” így végül is győzött! Bár japánra dobták az atombombát ez a szocializmus, a demokrácia elleni háború volt, amit Hitlernek nem sikerült megnyernie. A modern mosolygó fasizmus az USA-ban a klasszikus és a mosolygó fasizmus ötvözete, egy továbbfejlődőt korszerű fasizmus, hatékonyan működő totális politikai-gazdasági világméretű diktatúra.

Ha ezt Hitler megélte volna? Ő is csak mosolyogna! Vigyorogna! Hitler szívesen kiegyezett volna a mosolygó fasizmus nemzeteivel, Anglia, Franciaország, USA, stb., de az imperialista ellentétek ezt nem tették lehetővé, a második világháború végén, pedig a Szovjetuniót már nem lehetett semmilyen fasiszta összefogással legyőzni.

Azonban Roosevelt előtt, alatta és utána sem voltak a hatalomban a proletár dolgozók érdekképviselői, hasonlóan a klasszikus fasizmushoz, ahol szintén a tőkésállam hatékony szervezésével fokozták hatalmukat a leggazdagabb kapitalisták, a monopóliumok világuralma érdekében.

A mosolygó fasizmus legyőzte a Szovjetuniót, amibe Hitlernek beletört a foga, de a fasizmus korszerű mosolygós változata már megint Európát és Ukrajnát uralja, de a Krímet már visszafoglalták az oroszok. A fasiszta veszély azonban nem múlt el, és nincs a Szovjetunió, nincs Sztálin, nincs erős kommunista párt.

Lehet, hogy a mosolygó fasizmus legyőzi, elpusztítja a földön az emberiséget?
Lehet, hogy a világegyetemben az értelmes civilizáció a kapitalizmust nem tudja meghaladni és elpusztul?
Lehet, hogy az emberség sem válhat soha emberré?

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusnak tömegbázisra van szüksége a nyílt fasiszta vagy a polgári demokrácia keretében is, hogy eredményesen, zavartalanul kizsákmányolhassa nemzeti és világméretekben a proletárokat. A kizsákmányolás érdekében a tömegbázist a kizsákmányoló kapitalisták a kizsákmányolt proletár tömegek megnyerésével, elbutításával, agymosással, öntudatlanná nevelésével szerzik meg. Ehhez szükséges a szociális demagógia, az idealizmus, a vallás, az oktatás, a médiák, a hamis világnézet, a tőkésállam hatalma, aminek segítségével a proletárokat az érdekeiktől eltérítik. A hatékony a tudatmódosítást a proletárok többsége, amíg a katasztrófa nem következik be, nem is veszi észre. Így a kizsákmányolás hatékonnyá és sokáig zavartalanná válik. Csak a kapitalizmus működéséből törvényszerűen keletkező válságokban és háborúkban, a nyomorban döbben rá a proletársereg, hogy becsapták, és akkor bajba kerülnek az élősködők és jön a vörös rém.

„… A válságok a proletariátus és a burzsoázia, a parasztság tömegei és az ezeket kizsákmányoló földbirtokosok, uzsorások és kulákok közötti osztályellentétek kiéleződésére vezetnek. Válság idején a munkásosztályt megfosztják sok olyan vívmánytól, amelyet a kizsákmányolok és a burzsoá állam ellen folytatott hosszú és nehéz harcokban vívott ki. Ez megmutatja a munkásoknak, hogy a nyomortól és az éhezéstől való menekvés egyetlen útja a burzsoázia hatalmának megdöntése, a tőkés bérrabszolgaság megszüntetése. A válságok következtében mérhetetlen nélkülözésre ítélt proletariátus nagy tömegei osztálytudatra ébrednek és forradalmi elszántság hatja át soraikat. A lakosság kispolgári rétegeiben az a tény, hogy a burzsoázia képtelen a társadalmi termelőerők irányítására, aláássa a tőkés rendszer rendíthetetlenségébe vetett hitet. Mindez a tőkés társadalomban folyó osztályharc kiéleződésére vezet.

… a válságok azt mutatják, hogy a burzsoá állam teljesen képtelen arra, hogy csak valamelyest is korlátok közé szorítsa a kapitalizmus spontán törvényeit. A tőkés országokban nem az állam irányítja a gazdaságot, hanem éppen ellenkezőleg, maga az állam van a tőkés gazdaság hatalmában, az állam van alárendelve a nagytőkének.

… „A válság azt mutatja, hogy a mai társadalom hasonlíthatatlanul több terméket termelhetne, amellyel szebbé tehetné az egész dolgozó nép életét, ha a földet, a gyárakat, a gépeket stb. nem kaparintotta volna kézbe maroknyi magántulajdonos, akik milliókat sajtolnak ki a nép nyomorából”.: Lenin A válság tanulságai Lásd Lenin Művei. 5. köt. Szikra 1953. 86. old.* Minden válság közelebb hozza a tőkés termelési mód bukását.

… A tőkés társadalom fejlődése, amivel együtt jár a benne uralkodó antagonisztikus ellentmondások kiéleződése és az osztályharc fokozódása, előkészíti a proletariátusnak a burzsoázia fölötti győzelméhez szükséges feltételeket.

… A munkásosztály létérdekeinek elméleti kifejezése a marxizmus, a tudományos szocializmus, amely teljes és egységes világnézet. A tudományos szocializmus arra tanítja meg a proletariátust, hogyan kell egyesülnie a burzsoázia elleni osztályharcra. A proletariátus osztályérdekei megegyeznek az emberi haladás érdekeivel, egybeesnek a társadalom túlnyomó többségének érdekeivel, mert a proletariátus forradalma nemcsak a kizsákmányolás egyik vagy másik formájának megszüntetését, hanem általában mindennemű kizsákmányolás megszüntetését jelenti.

… A kapitalizmus hajnalán kapitalistákból és földesurakból álló maroknyi bitorló kisajátította a néptömegeket, s a kapitalizmus fejlődése hovatovább történelmi szükségszerűséggé teszi, hogy a néptömegek kisajátítsák a maroknyi bitorlót. Ezt a feladatot teljesíti a szocialista forradalom, amely társadalmasítja a termelőeszközöket, felszámolja a kapitalizmust — válságaival, a munkanélküliséggel és a tömegek nyomorával egyetemben.

… „A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelőeszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot érnek el, amelyen már nem férnek meg tőkés burkukban. A burkot szétrepesztik. Ütött a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják”.: Marx. A tőke. 1. köt. 824. old.* …” Politikai gazdaságtan

A proletárok egyfajta zombiként dolgoznak a gazdagok gazdagodásáért saját kárukra, és csak ezért van rájuk szüksége a „felsőbbrendűeknek”, pont úgy, mint általában a szerszámokra. A tőkések profitjához szükséges a beszélő szerszám is. A proletár beszélő szerszám minden cselekedete a gazdagok, a tőkések vagyonát gyarapítja. Amikor a proletárok dolgoznak, amikor fogyasztanak, szórakoznak, tv-ét néznek, pihennek, alszanak, nyaralnak, meghalnak, stb., akkor is valamelyik tőkés vagyona gyarapszik, a proletárok feletti hatalma növekszik. A kapitalistáknak eszük ágába sincs, hogy az emberiség javáért, a beszélő szerszámért jót tegyenek, hacsak ebből profitjuk nem keletkezik. Néha egy kicsit jótékonykodnak a lelkiismeretük megnyugtatására és a prolik megtévesztésére, lázongásuk eltompítására, a fáradt gőz kiengedésére, amit a médiák az élősködők dicsfényében mosolyogva világgá szajkóznak. A kapitalisták totális diktatúrája miatt semmi sem készteti a „felsőbbrendűeket” az emberiség érdekében, főleg a beszélő szerszám javára való tevékenységre. Elég, ha csak hazudnak.

Amit adnak a kapitalisták a proletároknak, azt mind a kizsákmányolással rabolták, tehát csak visszaadnak egy keveset a rabolt pénzből, még akkor is így van ez, ha a tőkésállam teszi ezt, pedig a látszat más. A jó emberséges kapitalista szereti a népét? Szeret rabolni! Szeret hazudni! A kis „felsőbbrendű”. Az élősködő!

Azonban a kapitalista modell teszi embertelenné a kapitalistákat, csak ennek meghaladásával válhatnak emberré. Az emberré válás az egyetlen lehetőség az emberiség megmaradására. Erre a kapitalizmus alkalmatlan. Ehhez demokrácia, mégpedig demokrácia a népnek, a szocialista demokrácia szükséges.

A szociális demagógia a kapitalizmusban azért hazugság, mert a szocializmustól elcsent értékeket a kapitalista modellben valójában nem lehet és nem is akarják következetesen megvalósítani, és ezért ez becsapás, szélhámosság, ami azonban kiválóan alkalmas a proletárok félrevezetésére. Ezt a proletárok többsége mindig, korlátlanul, gondolkodás nélkül beveszi. A kapitalizmus öntudatlan szolgává neveli a proletárokat, ez szükséges az élősködéshez. A proletárok többség csak a nyomorszint emelkedése vagy a pusztulása esetén lázadozik és könnyen a fasizmus híve lesz, hogy még többet raboljanak tőle. Ez viszont elpusztíthatja az emberiséget.

A kapitalizmus hihetetlen mértékű fejlődésével a „fejlett civilizált nyugaton” alapvetően a nyomor kevésbé jelentkezik, a zombivá nevelt proletárok milliói, milliárdjai, így nem eléggé lázadoznak az érdekeik védelmében, így nem fontos a demokrácia és az emberi jogok megsértése sem, ez csak nagyon másodlagosan jelentkezik, ha nagy a bőség. De minden diktatúra elpofátlanodik, elfajul, így a felsőbbrendűség, a személyi kultusz idővel iszonyatos méretekben pusztít és erre már sokszor volt példa. Az elért hihetetlen fejlettség ellenére az emberiség borzalmas kipusztítása, kiirtása bekövetkezhet a „felsőbbrendű” fasiszták és híveik érdekében. Az emberiség a totális diktatúrában védtelenné, a „felsőbbrendűek” játékszerévé válik. Ez az emberiség végét jelentheti. A „felsőbbrendűek” és a híveik elhiszik, amit hazudnak, mert ez az érdekük, de mi van akkor, ha a tömegek már nem? Nagy pusztító erők álnak a rend a „kapitalista rend”, a „felsőbbrendűek”, a fasiszták érdekében, és a becsapott milliós, a milliárdos tömegeket csak nagy pusztítással lehet megfékezni.

Mi a civilizált öntudatos dolgozó emberiség érdeke?

Mindenkinek …

• lehetőség a képességei szerinti munkavégzésre,
• kötelessége a társadalom, a maga és családja érdekében a hasznos munka végzése,
• lehetőség, segítség a képességei kifejlesztésére,
• a számára az egészség, az oktatás jó minőségű biztosítása,
• aki a kötelességét teljesíti a társadalom, a családja számára, a civilizált életminőség biztosítása,
• a társadalmi hasznossága, a munkája mennyisége, minősége és értéke után járó jövedelem!

A demokrácia, az emberi jogok, a szabadság, az emberré válás érdekében …

• a kizsákmányolás, az élősködés, a szolgaság, a felsőbbrendűség lehetőségének megszüntetése,
• a rászorulók megsegítése!

Ez az igazságos, a civilizált és az emberséges! Ez az emberiség érdeke! De a kapitalista modellben a kapitalista (a vállalkozó) érdeke, ezért az erkölcse a kizsákmányolással szerzett profit alapján az élősködés, ebben a modellben nem is lehet más. Ehhez viszont szükséges és elkerülhetetlen a fasizmus.

*

(idézet: Münchentől Nürnbergig)

… A kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének törvénye, s a tőkésállamok erőviszonyainak a második világháború után e törvény hatására végbement megváltozása következtében az imperializmus gazdasági, majd politikai és katonai központja Európából az Egyesült Államokba tevődött át. A háborús nyereségek és a fegyverkezési hajsza élesztőjétől hatalmasra dagadt amerikai monopoltőke magához ragadta a fő nyersanyagforrásokat, piacokat és tőkeelhelyezési területeket, létrehozta leplezett gyarmatbirodalmát, s a legnagyobb világkizsákmányoló lett. Az amerikai imperializmus, miközben a népek megtévesztése céljából a szabadság és a demokrácia jelszavát hangoztatja, valójában világ-zsandár szerepét tölti be, támogatja a reakciós parancsuralmi rendszereket, az ízig- vérig rothadt monarchiákat, szembefordul a demokratikus, forradalmi átalakulásokkal, agressziót indít a függetlenségükért küzdő népek ellen.

… A népek a második világháború tapasztalatai alapján már felismerték, milyen katasztrofális volt a béke ügyére a német militarizmus újjáélesztésének politikája.

… A német militarizmus, amely kirívóan nyilvánult meg a hitleri fasizmusban, ügyesen kihasználta a nyugati hatalmak reakciós köreinek a szocializmus, a szovjetország iránti gyűlöletét. A nyugati vezető politikusok ettől a gyűlölettől elvakultan mindent elkövettek, hogy segítsék Hitlert a német imperialisták agresszív törekvéseinek megvalósításában. A történelmi tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a német fasizmus, amely egyre „kommunista veszélyről”, „a Kelet elleni hadjáratról” szavalt, nem a Szovjetuniót támadta meg először, hanem a nyugati országokat. A Szovjetunió ellen csak akkor indult támadásra, amikor már az egész kapitalista Nyugat-Európát leigázta.

… „Mindig azoktól a politikusoktól hallottam emlegetni az »Európa« szót — mondotta Bismarck —, akik olyasvalamit követeltek más hatalmaktól, amit a saját nevükben nem merészeltek volna követelni.”

… nürnbergi vádbeszéd következő bölcs szavaira: „Ha a német militarizmus újból felüti a fejét, nem feltétlenül szükséges, hogy ezt a nácizmus égisze alatt tegye. A német militaristák hajlandók összekötni sorsukat bárkivel vagy bármelyik párttal, amennyiben ígéretet kapnak a német véderő feltámasztására.” … ezeket a szavakat nem a szovjet vádló beszédéből, hanem Taylor tábornoknak, a vád amerikai képviselőjének beszédéből idéztük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szocialista mezőgazdaság

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A szocialista mezőgazdaság helye és szerepe a népgazdaságban. A szocialista mezőgazdasági rendszer a termelőeszközök állami tulajdonán (köztulajdonán) és szövetkezeti-kolhoztulajdonán alapul, s a kolhozokat, a gép- és traktorállomásokat és a szovhozokat foglalja magában.

A szocialista mezőgazdaságra fontos szerep hárul annak a fő feladatnak a megoldásában, amelynek a szocialista termelés alá van rendelve: az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosításában. A szocialista mezőgazdaság a lakosság táplálkozási cikkekkel való ellátásának élelmiszerbázisa és a közszükségleti cikkeket gyártó könnyű– és élelmiszeripar nyersanyagbázisa.

Az ipar a mezőgazdaság tekintetében vezető szerepet tölt be, a mezőgazdaság pedig nyersanyaggal és élelmiszerrel látja el az ipart. „A szocialista társadalom az ipari és mezőgazdasági dolgozók termelési és fogyasztási társulása. Ha ebben a társulásban az ipar nincsen összeegyeztetve a mezőgazdasággal, amely a nyersanyagot és az élelmiszert adja, és az ipar készítményeit felszívja, ha tehát az ipar és a mezőgazdaság nem alkot egységes népgazdasági egészet, akkor ebből nem lesz semmiféle szocializmus”.: Sztálin. Kérdések és feleletek. Lásd Sztálin Művei. 7. köt. Szikra 1951. 212. old.*

A messzemenően gépesített nagyüzemi mezőgazdaság óriási mértékben függ az ipartól, amely a traktorokat, kombájnokat és egyéb mezőgazdasági gépeket, a hozzájuk való pótalkatrészeket, az üzemanyagot, a műtrágyát, a mezőgazdasági kártevők elleni harchoz szükséges vegyszereket stb. előállítja. A szocialista mezőgazdaság szakadatlan fejlődése csak akkor biztosítható, ha gyorsan növekszik a szocialista ipar által a mezőgazdaságnak szállított termelőeszközök termelése.

Ugyanakkor az ipar és más népgazdasági ágak fejlődése a mezőgazdasági termelés szakadatlan, gyors növekedésétől függ. A nép jólétének fokozódása, a városi lakosság számának gyarapodása megköveteli a gabona, hús, tej, burgonya, zöldségfélék és egyéb mezőgazdasági termékek termelésének növelését. Az iparcikkek termelésének bővítése csak abban az esetben lehetséges, ha a mezőgazdaság egyre több nyersanyagot: gyapotot, lent, gyapjút, cukorrépát, olajosmagvú növényeket stb. termel a könnyűipar különböző ágai, köztük az élelmiszeripar számara.

A szocialista mezőgazdasági rendszer biztosítja a mezőgazdasági termelés hozamának és árutermelésének szüntelen növekedését. A szocialista mezőgazdaságban a munka termelékenysége háromszor olyan magas, mint a forradalom előtti mezőgazdaságban volt, ami a kolhoz- és szovhoztermelés nagy előnyeiről tanúskodik.

A mezőgazdaság árutermelése 1926—1927-től 1952—1953-ig a következőképpen növekedett: gabonafélék — 10,3 millió tonnáról 40.4 millió tonnára, burgonya — 3 millió tonnáról 12,5 millió tonnára, hús (élősúlyban) — 2,4 millió tonnáról 5 millió tonnára, tej — 4,3 millió tonnáról 13,2 millió tonnára. Nagy sikerek születtek a gyapot, a cukorrépa és egyes más ipari növények termelése terén.

A Szovjetunió mezőgazdasági termelésének eddigi színvonala még nem elégíti ki a lakosság állandóan növekvő élelmiszerszükségletét és a könnyűipar egyre nagyobb mezőgazdasági nyersanyag-szükségletét. Ez a színvonal nincs összhangban a mezőgazdaságnak a gépesítés terén elért magas fokával és a szocialista mezőgazdasági rendszerben rejlő lehetőségekkel.

A Kommunista Párt és a szovjet állam következetesen érvényesítette a nehézipar nagyarányú fejlesztésének irányvonalát, mert a nehézipar fejlesztése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a népgazdaság minden ága sikeresen fejlődjön. Ennek az elsőrendű népgazdasági feladatnak a megoldására fordította az eszközök zömét, ide irányította a legjobb kádereket. Ugyanakkor nem volt lehetőség a nehézipar és a mezőgazdaság egyidejű gyors fejlődési ütemének biztosítására. Ennek következtében bizonyos aránytalanság keletkezett az ipar és a mezőgazdaság között. A mezőgazdaság fejlődése elmaradt az ipar fejlődése mögött. Különösen erősen elmaradt a gabonatermelés, az állattenyésztés, a burgonya- és zöldségtermelés.

A nehézipar fejlesztésében elért nagy sikerek lehetővé tették a Kommunista Párt és a szovjet kormány számára, hogy 1953—1954-ben hozzálássanak a mezőgazdasági termelés minden ágának rohamos fellendítését szolgáló átfogó program végrehajtásához.

A jelenlegi szakaszban a leglényegesebb és legfontosabb népgazdasági feladat az, hogy ugyanakkor, amikor továbbra is minden módon fejlesztjük a nehézipart, elérjük a mezőgazdaság valamennyi ágának rohamos fellendülését, és két-három esztendő alatt erősen növeljük országunk egész lakosságának élelmiszerellátását, s egyszersmind az egész kolhozparasztság számára biztosítsuk az anyagi jólét magasabb színvonalát”.: Hruscsov. A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztését szolgáló intézkedésekről. Beszámoló az SZKP KB plénumán. 1953 szeptember 3-án. Szikra 1953. 3—4. old.*

A lakosság különféle élelmiszerekben mutatkozó szükségleteinek fedezése és a könnyűipar különböző ágainak nagyarányú fejlesztése érdekében nem csupán az egész mezőgazdasági termelés gyors növelésére, hanem egyszersmind összetételének megjavítására (az állattenyésztés, az értékes növényfajták stb. arányának növelésére) is szükség van.

Ezzel kapcsolatban különösen nagy jelentősége van a gabonatermelés növelésének. A gabonatermelés az egész mezőgazdasági termelés alapja. Az állattenyésztés problémájának a legrövidebb időn belüli megoldása céljából az egész állatállományt el kell látni szemestakarmánnyal: kukoricával, árpával és zabbal. A gyapot, len, cukorrépa, napraforgó és egyéb ipari növények termelésének növelése megköveteli az e növények termesztésével foglalkozó emberek kenyérgabona-ellátásának biztosítását. Így tehát egy vagy más formában a mezőgazdaság valamennyi ágának fejlődése a gabonatermelés fellendülésétől függ.

A mezőgazdasági termelés magas színvonalának elérése feltételezi a közfogyasztás növelésében óriási szerepet játszó állattenyésztés sokoldalú fejlődését. Minél jobban él a nép, annál nagyobb helyet foglal el a fogyasztásban a hús, a zsír, a tej és mindenféle tejtermék. Ezért az állattenyésztés minél gyorsabb fellendítésének életbevágó jelentősége van a fogyasztás összetételének megjavítása szempontjából. Az állattenyésztési probléma megoldásának fő útja változatlanul a társadalmasított kolhoz- és szovhoz-állattenyésztés fellendítése: szilárd takarmánybázis létesítése, jó istállók, ólak stb. építése az állatok számára, az állattenyésztéssel összefüggő munkák messzemenő gépesítése, az állatállomány megjavítása, nagyhozamú új igás- és haszonállat-fajták kitenyésztése, s ezen az alapon az állatállomány gyarapítása, hozamának egyidejű erős emelése.

A lakosság élelmiszerszükségletének minél sokoldalúbb kielégítése és a táplálkozás összetételének megjavítása a mezőgazdaság valamennyi többi ágának: a burgonyatermesztésnek, a zöldségfélék termelésének, a kertészetnek, a szőlészetnek stb. továbbfejlesztését is megköveteli. A szocialista mezőgazdaság nagy és még korántsem kihasznált lehetőségekkel rendelkezik ahhoz, hogy rövid időn belül meg lehessen teremteni az országban a mezőgazdasági termékek bőségét.

A mezőgazdasági termelés valamennyi ágának fellendítéséhez szükséges egyik igen fontos feltétel a földnek mint a mezőgazdaság fő termelőeszközének lehető legteljesebb és legsokoldalúbb felhasználása. A földmagántulajdon uralma idején a paraszt éveken át gyűjti a pénzt és adósságba veri magát, hogy egy talpalatnyi földet vásárolhasson. A nacionalizált földön létesült kolhozoknak és szovhozoknak nincs szükségük arra, hogy föld vásárlására és bérlésére improduktív kiadásokat eszközöljenek. A kolhozoknak ingyenes és örökös használatra van átadva a használatukban levő föld. Ezzel a földdel a kolhozok valójában úgy rendelkeznek, mint a saját tulajdonukkal, csupán azzal a korlátozással, hogy nem adhatják el, és nem adhatják bérbe. A föld társadalmi tulajdona fontos tényező a mezőgazdasági termékek termelésének olcsóbbodása és a szovjet parasztság anyagi helyzetének állandó javulása szempontjából.

A forradalom előtti Oroszországban a szegény- és középparasztoknak körülbelül 135 millió hektár termőföldjük volt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a kolhozrendszer győzelme következtében már 1937-ben több mint 370 millió hektár termőföld volt a kolhozparasztság használatában, vagyis majdnem háromszor annyi, mint azelőtt. Jelenleg, az Ukrán SZSZK és a Belorusz SZSZK kolhozait, a Moldva SZSZK nyugati területeinek kolhozait, továbbá a balti szovjet köztársaságok kolhozait is számításba véve, a kolhozparasztság használatában 397 millió hektár termőföld van, ez erdők és az eddig művelés alá nem vett földek számításba vételével pedig összesen 578 millió hektár föld van a kolhozok örökös használatában. Ezenkívül a kolhozok tartós és ingyenes használatra 180 millió hektárt kaptak az állami föld- és erdőalapból, amiből 66 millió hektár a termőföld.

A szovhozok használatában körülbelül 70 millió hektár, a vállalatok és intézmények melléküzemágainak és más igénylőknek a használatában pedig több mint 19 millió hektár termőföld van.

A kolhozoknak és a szovhozoknak óriási kihasználatlan tartalékaik vannak termékeny szűz- és parlagföldekből. E földek hasznosítása lehetővé teszi a mezőgazdasági termékek termelésének a legrövidebb időn belüli jelentős növelését.

Az a körülmény, hogy népgazdasági szükségességgé vált a gabonatermelésnek és más mezőgazdasági termékek termelésének növelése, hatalmas, az egész országra kiterjedő munkálatok végrehajtását követelte az ország rendelkezésére álló föld lehető legteljesebb hasznosítása érdekében. Az SZKP Központi Bizottságának 1954 február-márciusi teljes ülésén „A Szovjetunió gabonatermelésének további növeléséről s a szűz- és parlagföldek hasznosításáról” hozott határozat, s a Kommunista Párt és a szovjet kormány ezt követően hozott határozatai alapján nagyszabású programot fogadtak el a főképpen az ország keleti vidékein levő szűz- és parlagföldek hasznosítására, amelynek értelmében 1956-ban a kalászosok és más szántóföldi növények vetésterületének az újonnan művelés alá vett földeken el kell érnie a 28—30 millió hektárt. Ennek az országos feladatnak sikeres végrehajtása lehetővé tette, hogy a kolhozok és a szovhozok már 1954-ben mintegy 15 millió hektár igen termékeny szűz- és parlagföldet hasznosítsanak.

A kolhozok és szovhozok egy tömbben levő nagy kiterjedésű földjei lehetővé teszik, hogy a lehető legtermelékenyebben használják fel a traktorokat, kombájnokat és más mezőgazdasági nagygépeket, helyes vetésforgókat vezessenek be, gondoskodjanak az ennek megfelelő táblásításról, öntöző- és lecsapoló csatornákat létesítsenek, erdőket telepítsenek és így tovább. Marx megállapítása szerint a föld állandóan javul, ha helyesen bánnak vele. A szocialista rend minden lehetőséget megad a talaj termőképességének állandó növelését és a mezőgazdasági termelés lehető legmagasabb hozamát biztosító ésszerű mezőgazdasági rendszer létrehozására.

Az ésszerű mezőgazdasági rendszer feltételezi a mezőgazdaság belterjességét. A mezőgazdaság belterjességének fokozása azt jelenti, hogy egy bizonyos földterületen pótlólagos termelőeszköz-befektetéseket eszközölnek, és megjavítják a gazdálkodás módszereit, még pedig azért, hogy minden egyes hektár megművelt földről a lehető legtöbb terményt takarítsák be. A belterjesség fokozása feltételezi műtrágya és szerves trágyák alkalmazását, nagyhozamú állatfajták kitenyésztését, az agronómiai és zootechnikai tudomány legújabb vívmányainak alkalmazását a termelésben stb. A mezőgazdasági termékek bőségének megteremtése megköveteli valamennyi szántóföldi növény terméshozamának messzemenő emelését, az állatállomány növelését, hozamának egyidejű emelésével. Ez a szocialista mezőgazdaság fejlődésének fő vonala.

A szántóföldi növények terméshozamának emelése csak az agrotechnikai műveletek olyan összefüggő rendszerének alkalmazása útján lehetséges, amely figyelembe veszi az egyes növények termesztésének feltételeit és követelményeit, az ország minden egyes övezetének talaj- és éghajlati sajátosságait. Egy és ugyanazon agrotechnikai módszerek sablonos, minden vidékre kiterjedő alkalmazása csak akadályozhatja a mezőgazdaság termelőerőinek fejlődését.

Az SZKP Központi Bizottságának 1954 február-márciusi teljes ülése elítélte a füves vetésforgónak a tervezés gyakorlatában megengedett sablonos, az ország egyes vidékeinek sajátosságait figyelmen kívül hagyó általános alkalmazását, aminek az lett a következménye, hogy csökkent a gabona vetésterülete, gabona helyett évelő fűféléket vetettek, amelyek az aszályos és csapadékszegény vidékeken alacsony termést hoznak. Ez a tervezési gyakorlat sokat ártott az ország gabonatermelésének, és meggyengítette az állattenyésztés takarmánybázisát. A helyes vetésforgók bevezetése feltételezi a lehető legnagyobb mennyiségű termény betakarítását egy bizonyos területegységről. Ez megköveteli, hogy a fő növényfajták számára a legjobb előveteményt biztosítsák (például a len számára a lóherét, a gyapot számára a lucernát stb.), s olyan növényeket és fajtákat válasszanak ki, amelyek az illető körzet viszonyai között a legnagyobb termést hozzák.

A szocialista mezőgazdasági üzemek munkájának eredményét illetően a legfontosabb gazdasági mutató az, hogy a mezőgazdasági terület — szántó, rét, legelő minden 100 hektárjáról az egy termékegységre fordított lehető legkisebb munkával a lehető legnagyobb mennyiségű, terményt takarítják be. Ez megköveteli a soküzemágú gazdaság kifejlesztését, figyelembe véve az ország egyes vidékeinek gazdasági és természeti viszonyait. A szocialista mezőgazdaság tervezésének alapja az, hogy a különféle mezőgazdasági termékekből hektáronként a lehető legnagyobb mennyiséget kell betakarítani.

A mezőgazdaság fejlődése terén előrehaladást jelent az ország területeinek és kerületeinek kultúrák és termelési ágak szerinti specializálása. A specializálás feltételezi, először, az egyes területek és kerületek konkrét viszonyainak egy meghatározott, s a társadalom részére szükséges termék (például a Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságaiban a gyapot) tervszerű termelésére való lehető legteljesebb kihasználását, másodszor, a gazdaság fő üzemágának és melléküzemágainak, mindenekelőtt pedig a földművelésnek és az állattenyésztésnek, a kalászosok, az ipari növények, a takarmánynövények és a zöldségfélék termesztésének helyes összekapcsolását. Az egyes területek és kerületek kultúrák és termelési ágak szerinti specializálásának biztosítania kell a lakosság bőséges ellátását a legkedvezőbb körülmények között, vagyis termékegységenként a legkisebb termelőeszköz- és munkaráfordítással termelt különféle kiváló minőségű termékekkel.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A klasszikus és a modern mosolygó fasizmus összehasonlítása
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A polgári demokráciában működő kapitalizmus a modern a mosolygó fasizmus!
A mosolygó fasizmus törvényes önkényuralom, joguralom a jogállamiságban!

 

Mi a különbség a hitleri és az USA vezette fasizmus között? Nem sok! A felszín alatt azonos! Alapvetően ugyanaz gazdaság működési modellje! A fasizmus célja megegyezik a kapitalizmus céljával, ami a tőkések minél nagyobb profitja, amit a proletárok kizsákmányolásával érnek el. A polgári demokráciában működő mosolygó fasizmus és a hitleri típusú klasszikus fasizmus is az imperializmussá fejlődött kapitalizmus harca a kapitalista célokért. Ezért, az élősködésért szükségszerűen alkalmazza különböző módszerrel és méretekben a diktatúrát a proletárok és az érdekszférájába tartozó alárendelt nemzetek kifosztása érdekében. Mindegyik fasizmus harcol a szocializmus, a szocialista demokrácia, a népuralom ellen!

A kapitalizmus szükségszerűen és elkerülhetetlenül fasizmussá fejlődik. A kapitalizmus bármely formájában kialakul a felsőbbrendűség, működési modelljéből következik elkerülhetetlenül a kizsákmányolás és az ehhez szükséges bérrabszolgaság. Így mindegyik kapitalizmusra jellemző az élősködés és az ehhez szükséges diktatúra, aminek legkövetkezetesebb és elkerülhetetlen formája a fasiszta önkényuralom és a terror.

„… a kapitalista országok parlamentáris köztársaságának lényege a burzsoázia diktatúrája, azé az osztályé, amely meghatározza a burzsoá társadalomban fennálló politikai hatalom jellegét. Ez a lényeg abban tárul fel, abban nyilvánul meg, hogy a politikai hatalom minden szervét a burzsoázia tartja a kezében, és minden állami intézmény a burzsoázia uralmának megszilárdítását szolgálja. A burzsoázia diktatúrájának egyes megnyilvánulásai változóak, de változatlan marad a tőkés társadalom államhatalmának lényege — a burzsoázia diktatúrája.

… Az imperialista burzsoázia a dolgozó tömegek állhatatos küzdelmével kivívott demokratikus szabadságjogok megnyirbálására, katonai terrorista diktatúrájának megteremtésére törekszik (például a fasizmus formájában). Közvetlenül vagy közvetve alárendeli magának az államapparátust úgy, hogy a burzsoá kormányok és a monopoltőkés egyesülések között közvetlen kapcsolatot létesít, vagy pedig úgy, hogy különböző módon megvásárolja a minisztereket, a parlamenti képviselőket, a hadseregek vezérkari főnökeit, a kormányhivatalok és a burzsoá pártok vezetőit, valamint a munkásmozgalom egyes olyan funkcionáriusait, akik elszakadtak a tömegektől, és egyéni hasznuk érdekében elárulták a népet.” A marxista filozófia alapjai

A polgári demokráciában működő kapitalizmusban következetesen nem valósulhatnak meg a polgári demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok, mert súlyosan megsérti az alapvető emberi jogokat a bérrabszolgasággal, ami a kapitalizmus gazdasági modelljéből törvényszerűen, elkerülhetetlenül következik. A proletárok szólás és vélemény szabadságát a kapitalista állam a hatalma védelmében törvényesen korlátozhatja és akár meg is szüntetheti, mivel szinte kizárólagosan rendelkezik az ehhez szükséges erőforrásokkal. Így törvényesen az önkényuralom megvalósulhat és meg is valósul. A polgári demokrácia jogállam, a törvények alkalmazásával szerveződik a társadalom élete, de a törvények a „felsőbbrendű” élősködők érdekét képviselik, a proletárok kárára, ezért ez önkényuralom, mosolygó fasizmus.

Az emberi társadalom a kapitalizmusban nemzeti és világméretekben szélsőségesen megoszlik gazdag kizsákmányolókra és a hozzájuk képest szegény kizsákmányolt bérrabszolgákra, ami a kapitalizmusban törvényes rablással, kizsákmányolással valósul meg. Ezért a kapitalizmusban a demokrácia és az emberi jogok helyett alapvetően a pénz hatalma érvényesül. Ilyen a kapitalizmus, a lényege a tőkések élősködése a proletárok felett. A bérrabszolga emberi joga alapvetően csupán az emberáru, a beszélő szerszám joga, szabadsága az, hogy eladhatja munkaerejét a kizsákmányolóknak, hogy azok élősködjenek rajta. A fasizmus ennek az állapotnak a védelme.

Elenyészően kevés proletár bérrabszolgából lesz tőkés élősködő kizsákmányoló. A fasizmus a polgári demokratikus szabadságjogokat és az emberi jogokat is jelentősen korlátozza vagy eltörli, szükség szerint elpusztítja a számára szükségtelen proletárokat, a demokratikus erőket, és ha a rabláshoz szükséges, még az imperialista vetélytársait is.

A kapitalizmus-fasizmus törvénye, mint az állatvilágban, az erősebb ragadozó megeszi (kizsákmányolja a proletárokat) a gyengébbeket. Persze a növényevő állatok csak a növényeket eszik meg, de őket pedig a ragadozók fogyasztják el. Tehát a tőkésre (fasisztára) a ragadozó állat hasonlat a megfelelő, bár ha a növények beszélni tudnának, talán ők sem örvendeznének, hogy ebéd vagy vacsora a sorsuk, de reggelinek lenni sem leányálom.

Mindegyik kapitalista formában a tőkések totális politikai-gazdasági hatalommal bírnak a saját nemzetük proletárjai felett és profitjuk érdekében kizsákmányolják őket, valamint ugyanezért törekszenek politikai-gazdasági hatalmukat más nemzetekre is kiterjeszteni, lehetőleg világméretekben, ez az imperializmus. A kapitalista modell szerint üzemeltetett gazdaságban a tőkések felsőbbrendűként kizsákmányolják a saját és az érdekszférájukba tartozó proletárokat, és ezt törvényesen megtehetik, azért hogy élősködhessenek rajtuk. A kapitalizmus mindegyik formálya alapvetően így működik, így a polgári demokráciában, ami a mosolygó fasizmus és a szélsőségesen diktatórikus, önkényuralmi formában is.

Hasonlóan, mint a gazda a baromfiudvarban, elveszi a tojást és még a tojást tojót is megeszi, kedve, szükséglete szerint. Ezért, ehhez hasonlóan, a kapitalizmus haszonélvezői, a proletárok gazdái, az élősködési joguk fenntartásáért, a kapitalizmus minden formájában, szükség szerinti mértékben, módszerrel és eszközzel harcolnak. „A szükség szentesíti az eszközt!” elv alapján. A baromfi ólban a gazda, hasonlóan, mint a kapitalizmusban a tőkésgazda az úr. A baromfiudvarban a gazda a tojással együtt a tojót is elfogyasztja, ha szüksége van rá, ami a tulajdona. A kapitalista csak a proletár által megtermelt értéket veszi el és így élősködik rajta, mint egy parazita, mert ez a kapitalizmusban törvényes joga. Mindegyik felsőbbrendű úr a maga birtokán. Ezért lehetetlen a baromfiudvarban és a kapitalizmusban a demokrácia. Tehát azt állítani, hogy a kapitalizmusban a nép számára demokrácia van, vagy lehetséges, az nevetséges vagy inkább siralmas hazugság. Hasonlóan, mint a baromfiudvarban sem lehet demokráciáról beszélni, de ez nyilvánvaló, ugyanez vonatkozik a kapitalista társadalomra is.

Az élősködés jogáért a kapitalizmus harca a szocializmus ellen törvényszerű, szükségszerű, elkerülhetetlen, aminek a legkövetkezetesebb formája a klasszikus fasizmusban valósul meg.

„… A termelőerők fejlődését a kapitalista társadalomban, mint tudjuk, periodikus gazdasági válságok kísérik, amelyek elkerülhetetlenek, amikor a termelési eszközök tőkés magántulajdonban vannak. A modern termelőerők megkövetelik a termelési eszközök magántulajdonának felszámolását, valamint a társadalom részéről történő tervszerű felhasználásukat. A szocializmusban, a modern termelőerők megismert fejlődési törvényeivel összhangban létrejöttek a szocialista termelési viszonyok, amelyek között nincsenek gazdasági válságok. A szocializmusban a társadalom, a gazdasági törvényekkel összhangban, tervszerűen irányítja a termelőerők fejlődését. Ebben az fejeződik ki, hogy a vak szükségszerűség szabadsággá alakult.” A marxista filozófia alapjai

Az élősködés ellen a szocializmus a szocialista demokráciában a proletárdiktatúra következetes harci formáját használja a kapitalizmus-fasizmus legyőzésére. A proletárdiktatúra fegyver az élősködők ellen. A fejlett kapitalizmus a polgári demokráciában a szocializmus ellen, ami harc az élősködés jogáért, a jól bevált mosolygó fasizmus formát használja, ami azonban totális politikai-gazdasági diktatúra a proletárokkal szemben.

A fasizmus az kapitalizmus!

A fasizmus az a kapitalizmus harci formában a szocializmus ellen!
A proletárdiktatúra az a szocializmus harci formában a fasizmus ellen!

A kapitalizmus az imperializmusban a szocializmus elleni harcában, a kapitalista rendszer védelmében fasizmussá fejlődött! Sokkal több az azonosság a fasizmus (kapitalizmus) különböző formáiban, mint a különbség. Így a kapitalizmusban a mosolygó fasizmus a klasszikus fasizmus előszobája, a leggazdagabb kapitalisták, imperialisták, monopolisták diktatúrájának különböző megjelenési formái.

Azért van különbség a kapitalizmus fasiszta formáiban. Az első világháború után a német és az olasz kapitalizmus nem bírta kordában tartani a proletárokat, ezért formálisan is diktatúrát, terrort, önkényuralmat alkalmazott saját proletárjai ellen, és imperialista céljai érdekében. A fajüldözést, a nacionalizmust, a népirtást, tömeges méretekben állami szinten alkalmazta. Kénytelen volt alkalmazni a kapitalista állam a nemzet totális összefogását a klasszikus fasizmus formában Mussolini és Hitler vezetésével a kapitalisták hatalmának megvédéséért, a szocializmus ellen és a világuralom, „az élettér” megszerzéséért. Japán szintén a klasszikus fasizmust alkalmazta, de alapvetően nem a saját nemzetének szocialista veszélye ellen, mint a német és az olasz fasizmusban, „csak” imperialista világuralmi célja volt, elfogyott a gyarmatosítható terület a földön, csak a többi imperialistától, érdekszférájából és a Szovjetuniótól lehetett már rabolni.

*

A marxista filozófia alapjai „… A XVIII. század végén és a XIX. század elején számos országban, elsősorban Angliában és Franciaországban összeomlott a régi feudális rend, s az új, kapitalista rend aratott győzelmet. A kapitalizmus más országokban is fejlődőben volt. Németországban polgári forradalom érlelődött. A kapitalizmus a társadalom termelőerőinek korábban példátlan fejlődését hozta magával, s ezen az alapon gyors ütemben kezdett fejlődni a természettudomány. Az új, burzsoá társadalom azonban új, erejüket és élességüket tekintve páratlan társadalmi ellentmondásokkal is járt. Ezek az ellentmondások a legmélyebben a burzsoázia és a proletariátus harcában nyilvánultak meg.

… Osztályellentmondások a feudális társadalomban is voltak. Ezek az ellentmondások és megoldásuk azonban még nem foglalták magukban a kizsákmányolástól mentes társadalom létrehozásának lehetőségét. A tőkés termelési mód a történelem folyamán első ízben teremtette meg saját gazdasági törvényeinek hatására a kizsákmányolás és a társadalmi rabság minden formájának megszüntetéséhez szükséges objektív előfeltételeket. A kapitalizmus létrehozta a proletariátust is, azt a társadalmi erőt, amely képes arra, hogy végrehajtsa az emberiség életében a legmélyebbre ható forradalmi változást, és felépítse a kizsákmányolástól megszabadult emberek együttműködésén és kölcsönös segítségnyújtásán nyugvó új társadalmat. A proletariátus osztályharcának — a korábbi társadalmi alakulatokban vívott osztályharcoktól eltérően — nem az a célja, hogy a kizsákmányolás egyik formáját egy másik formával cserélje fel, hanem hogy megszüntesse a kizsákmányolást általában, s véghezvigye az ember és az emberiség társadalmi felszabadítását.

… A tőkés termelési mód egyszerűbbé tette a társadalom osztálytagozódását, s eltörölte a rendi előjogokat. A kapitalizmusban a közvetlen termelők — a munkások — jogilag szabaddá váltak. De nincsenek termelési eszközeik, s gazdaságilag a tőkésektől függnek. A kizsákmányolás tőkés rendszerét Marx és Engels a bérrabszolgaság rendszerének nevezte.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az állami vállalat tiszta jövedelme

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

Az állami vállalat tiszta jövedelme. Az állam központosított tiszta jövedelme. A szocialista termelés dolgozóinak munkájával társadalmi szükségletre előállított termék alkotja a társadalom, tiszta jövedelmét. Az állami szektorban az egész tiszta jövedelem pénzformában jelentkezik, s nem egyéb mint a termék termelésének társadalmi költségei, illetve az áru értéke és az áru önköltsége közötti különbség. Az állami szektorban a tiszta jövedelem köztulajdon, és két fő formája van: az állami vállalatok tiszta jövedelme és az állam központosított tiszta jövedelme.

Az állami vállalatok tiszta jövedelme a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott terméknek az a része, amely a vállalatnál marad és pénzformában felhalmozódik. Az állam központosított tiszta jövedelme a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott terméknek az a része, amely nem marad a vállalatnál, s amely pénzformában a közszükségletek kielégítésére az állam kezében összpontosul.

A tiszta jövedelem e két formájának szükségessége egyfelől az önálló elszámolás rendszeréből, másfelől abból következik, hogy a szocialista gazdaságnak szüksége van a tiszta jövedelem jelentős részének centralizálására. E két forma segítségével biztosítja a szocialista állam a dolgozók érdekeltségét külön-külön minden egyes vállalat rentabilitásának növelésében, s ugyanakkor az egész társadalom szükségleteinek kielégítését.

A gazdasági élet mindennapi gyakorlatában az állami vállalatok tiszta jövedelmét „nyereségnek” nevezik. A szocialista társadalomban azonban teljességgel megszűntek a nyereség közgazdasági kategóriájának létfeltételei, minthogy a nyereség a tőkés kizsákmányolás viszonyait fejezi ki. Eszerint az állami vállalatok tiszta jövedelme lényegében nem nyereség. Az állami vállalatok tiszta jövedelme a vállalat termékeinek államilag megállapított áron való realizálásánál elért pénzbevétel és a termék önköltsége közötti különbségből származik. A vállalat tiszta jövedelmének nagysága attól függ, hogy milyen mértékben teljesítette termelési, termékrealizálási és önköltségcsökkentési tervét. A vállalat önköltsége és tiszta jövedelme szorosan összefügg: az önköltség csökkentése nyomán növekedik a vállalat tiszta jövedelme.

A vállalat tiszta jövedelmét az állam terv alapján használja fel: egy részét az illető vállalat vagy iparág keretében a termelés bővítésére (beruházásokra és a saját forgóeszközök növelésére) használja fel, másik része a vállalat dolgozóinak anyagi ösztönzésére és más szükségletekre, szolgáló igazgatói alapot képez. A vállalat tiszta jövedelmének az említett szükségletek fedezése után fennmaradó részét úgynevezett nyereségbefizetés formájában az állami költségvetésbe utalják át.

Az igazgatói alapra az egyes termelési ágak jelentőségétől, a dolgozók számától és a tiszta jövedelem nagyságától függően a vállalati tiszta jövedelem tervösszegének 1—5%-át fordítják. A tiszta jövedelem felhalmozási tervének túlteljesítésére ösztönzés céljából az állam kimondta, hogy a terven felüli jövedelemnek 15—45%-át fordítják az igazgatói alapra.

A tiszta jövedelem megfelelő százaléka akkor utalható át az igazgatói alapba, ha a vállalat a megadott választék szerint teljesíti az árutermelés tervét, teljesíti az önköltség csökkentésével kapcsolatos feladatot és a tiszta jövedelem felhalmozásának tervét. Az igazgatói alap eszközeinek felét gyermekintézmények fenntartására, üdülők, szanatóriumok, éttermek, klubok berendezésére, üdülői és szanatóriumi beutalások fedezésére, a munkások, műszaki dolgozók és alkalmazottak egyéni prémiumainak fedezésére, valamint egyszeri segélyek folyósítására, másik felét pedig a termelés bővítésére, a vállalat lakóházainak karbantartására és új lakóházak építésére használják fel.

A vállalat tiszta jövedelme a termelés állandó és gyorsütemű növekedése, a munkatermelékenység emelkedése és az önköltség csökkenése nyomán szakadatlanul növekszik. A Szovjetunióban a vállalatok és gazdasági szervezetek tiszta jövedelmének (nyereségének) összege 1932-ben 6,6 milliárd, 1940-ben 31,8 milliárd, 1953-ban pedig 89,8 milliárd rubel volt.

Az állami vállalat tiszta jövedelmének nagysága közvetlenül függ magának a vállalatnak a munkájától, attól, hogy mennyire csökkenti az egy termékegységre jutó önköltséget, s hogyan teljesíti a termelési és értékesítési tervet. A vállalat tiszta jövedelmének növelése lehetővé teszi az igazgatói alapra fordított összeg növelését, s biztosítja a forgóeszközök és a beruházások növekedését. Az állami vállalat tiszta jövedelme tehát szervesen összefügg az önálló elszámolással, és közvetlen ösztönzőerőül szolgál a vállalati munka megjavításához.

A szocialista állam megtervezi a vállalat tiszta jövedelmének színvonalát, s árunként és vállalatonként megállapítja a rentabilitás rátáját (színvonalát). A vállalat rentabilitásának rátája a vállalat tiszta jövedelmének összege és az értékesített termék teljes önköltsége közötti, százalékban kifejezett arány.

A szocialista vállalat rentabilitásának rátája elvileg más, mint a kapitalizmusban a profitráta. A szocialista gazdaságban nem érvényesül az átlagprofitráta és a termelési ár törvénye. A rentabilitási rátát itt az állam nem a tiszta jövedelemnek a vállalatok közötti kiegyenlítése alapján, hanem a vállalat konkrét munkakörülményeiből kiindulva, annak szem előtt tartásával állapítja meg, hogy egyfelől a vállalat érdekelve legyen tiszta jövedelem elérésében, másfelől biztosítva legyen a vállalat tevékenységének rubelellenőrzése. Ebből a célból olyan rentabilitási rátát állapít meg az egyes vállalatok számára, amely nem engedi meg, hogy a vállalatnál fölösleges pénzeszközök halmozódjanak fel, s állandóan arra ösztönzi a vállalatot, hogy szilárdabb alapokra helyezze az önálló elszámolást, és csökkentse a termelés önköltségét. Minthogy a tiszta jövedelem alkotóeleme az árnak, a jövedelmezőségi ráta túlságos növelése akadályozhatja az árleszállítást. Ilyenformán az önálló elszámolás elvének megfelelően minden állami vállalat érdekelve van abban, hogy tiszta jövedelemre tegyen szert, és ez a körülmény az önköltség csökkentésére ösztönzi.

Az állam központosított tiszta jövedelmének zöme jelenleg az úgynevezett „forgalmi adó” formáját ölti. A forgalmi adó nem marad a vállalatnál, hanem a termék értékesítése után azonnal teljes egészében átutalják az állami költségvetésbe. A forgalmi adó az állam által előre megállapított hányadként benne van a nagykereskedelmi árban. Eszerint az egy bizonyos időszakban egy termékegységre megállapított forgalmi adó nagysága, a vállalat tiszta jövedelmétől eltérően, nem függ közvetlenül a vállalati önköltségi terv teljesítésétől.

Bár az állam központosított tiszta jövedelmének egy részét „forgalmi adónak” nevezik, ez nem azt jelenti, hogy a forgalmi adó, lényegét tekintve, valóban adó vagy bármilyen más levonás a dolgozók jövedelméből; így a szocialista állam a munkabér nagyságát — abból kiindulva, hogy a reálbérnek állandóan emelkednie kell — a fogyasztási cikkeknek a forgalmi adót is magábanfoglaló árát figyelembe véve állapítja meg.

Az állami vállalatok tiszta jövedelmének egy része az elosztás során nyereségbefizetés, a munkabér után társadalombiztosítási szükségletekre történő befizetés stb. formájában megy át az állam központosított tiszta jövedelmébe. Ezenkívül az állam központosított tiszta jövedelmébe megy át a szövetkezetek és a kolhozok tiszta jövedelmének egy része is.

Az ipari termékek ára. Az ipari termék árát az önköltség, a vállalat tiszta jövedelme és úgynevezett forgalmi adó formájában az állam központosított tiszta jövedelmének egy része alkotja.

A Szovjetunió állami iparában az ár két fő formája létezik: a gyári ár (az úgynevezett vállalati eladási ár) és az ipari eladási ár. Az ipari termékek gyári ára egyenlő — a tervben megállapított önköltség plusz a vállalat tiszta jövedelme. A gyári ár tehát biztosítja a vállalat számára a terv szerinti ráfordítások megtérülését és a tiszta jövedelmet.

Az ipari eladási ár a gyári árat és az állam központosított tiszta jövedelmének azt a részét foglalja magában, amely „forgalmi adó” formájában jelenik meg.

A társadalom tiszta jövedelmét valamennyi termelési ág együttesen hozza létre. A forgalmi adó azonban az árak mechanizmusa révén főleg a fogyasztási cikkeket termelő gazdasági ágakból folyik be az államhoz. A termelőeszközöket előállító iparágak termékeinek ára általában nem tartalmaz forgalmi adót. A nehéziparban létrehozott tiszta jövedelem egy része a könnyűiparban és közszükségleti cikkeket előállító más iparágakban realizálódik. Ez biztosítja az iparban és a mezőgazdaságban használt termelőeszközök árának viszonylag alacsony színvonalát, elősegíti azt, hogy a termelés gépesítésének üteme meggyorsuljon, s végeredményben a termelékenység emelkedésére és a fogyasztási cikkek önköltségének csökkenésére vezet.

A szocialista állam következetesen érvényt szerez az iparcikkek önköltségének rendszeres csökkentésére, és ezen az alapon az iparcikkek árának leszállítására irányuló politikájának.

Az iparcikkek ipari eladási árának leszállítása a vállalati munka rubelellenőrzésének erősödésére vezet. Az állam az ipari eladási árak leszállításával arra készteti a vállalatvezetőket, hogy a termelés rentabilitásának biztosítása érdekében csökkentsék a ráfordításokat, javítsák a munka szervezését, kutassák fel és hasznosítsák a gazdaságban rejlő tartalékokat. Ilyenformán az ipari eladási árak leszállítása szilárdítja az önálló elszámolást, fokozza a gazdaságosságot, és megteremti a kiskereskedelmi árak leszállításának anyagi alapját.

Rövid összefoglalás

1. A szocializmus valamennyi termelési erőforrás terén a kapitalizmus számára elérhetetlen fokú megtakarítást biztosít, ami végeredményben állandóan növekvő munkaidő-megtakarításban, vagyis eleven és holt munka megtakarításában jelentkezik. A gazdaságosság a szocialista gazdálkodás módszere, amely a társadalmi tulajdon gondos kezelését, a munka, az anyagok és a pénzeszközök ésszerű felhasználását, a pazarlás kiküszöbölését jelenti.
2. Az önálló elszámolás az állami szocialista vállalatok gazdálkodásának módszere, amely megköveteli a termelési ráfordításoknak és a termelés eredményeinek pénzformában történő összevetését, a vállalatok kiadásainak saját jövedelmükből történő fedezését és a termelés rentabilitásának biztosítását. Az önálló elszámolás feltételezi a vállalat gazdasági-operatív önállóságát, a felelősséget a rendelkezésére bocsátott eszközök gazdaságos felhasználásáért, és az anyagi érdekeltséget a munka jobb eredményében.
3. Az állami szocialista vállalatok termelési alapjai álló- és forgóalapokra oszlanak. A forgóalapok és a forgalmi alapok alkotják a vállalat forgóeszközeit. A szocialista gazdasági rendszer biztosítja az állóalapok és a forgóeszközök legteljesebb és legcélszerűbb kihasználásának lehetőségét.
4. A termék önköltsége a társadalmi termelési költségnek az a pénzformában kifejezett része, amely fedezi a vállalat termelőeszközökre és munkabérre fordított kiadásait. A termék önköltsége a vállalati munka minőségének igen fontos mutatója. Az ipari termék árát az állam állapítja meg, s az állam ezt a körülményt az önálló elszámolás megszilárdítása érdekében használja fel. Az önköltség és az ár rendszeres csökkentése a szocialista gazdálkodás egyik teafőbb elve, amely a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeiből fakad.
5. A társadalmi szükségletre végzett munka terméke alkotja a szocialista társadalom tiszta jövedelmét. Az állami termelési szektorban a tiszta jövedelem két fő formában jelentkezik: az állami vállalatok tiszta jövedelme formájában és az állam központosított tiszta jövedelme formájában. Az állami vállalatok tiszta jövedelme a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott terméknek az a része, amely a vállalatnál marad és pénzformában felhalmozódik. Az állam központosított tiszta jövedelme pénzben fejezi ki a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott terméknek azt a részét, amely nem marad a vállalatnál, s amelyet közszükségletek kielégítése céljából az állam kezében összpontosítanák. A társadalom tiszta jövedelmének ezt a felosztását egyrészt az önálló elszámolás érvényesítése, másrészt az teszi szükségessé, hogy a társadalom tiszta jövedelmének jelentős részét központilag kell felhasználni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szovjetköztársaság védelme a forradalom életkérdése

1918. július 29-én fontos értekezlet zajlott le Moszkvában: az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság megtárgyalta a moszkvai szovjetek, valamint a város üzemeinek és szakszervezeteinek képviselőivel a szovjetköztársaság súlyos helyzetéből adódó szükséges rendszabályokat.

Az értekezleten Lenin nagy beszédet mondott: „Újra háborúba keveredtünk — állapította meg —, benne vagyunk a háborúban, és ez nemcsak polgárháború — a kulákokkal, a földbirtokosokkal, a tőkésekkel, akik most egyesültek ellenünk —, most már az angol—francia imperializmus áll szemben velünk; … Az ország ismét háborúba keveredett, és a forradalom kimenetele most teljes egészében attól függ, hogy ki fog győzni ebben a háborúban … Az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság létének kérdése, az oroszországi szocialista forradalom kérdése lényegében katonai kérdéssé vált.”¹ Lenin Művei 28. köt. 15 old.*

Lenin nyomatékosan hangsúlyozta az intervenciósok és a fehérgárdisták elleni háború igazságos, felszabadító jellegét, s a szovjethatalom győzelmének elkerülhetetlenségét, egyben mindenféle agitációnk, egész politikai, forradalmi és átalakító tevékenységünk elsőrendű feladatává tűzte ki, hogy a dolgozókat honvédő háborúra mozgósítsuk a külső és belső ellenforradalom ellen.

A köztársaság védelme a forradalom életkérdése lett.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének eredményeképpen az elnyomott, kizsákmányolt munkásosztály és parasztság a történelem folyamán először jutott hatalomra, először vette kezébe az állam igazgatását. Lehullottak a kapitalista rabszolgaság, a nemzeti és gyarmati elnyomás láncai. A dolgozók országuk igazi gazdái, hazájuk sorsának tényleges irányítói lettek. Nemcsak a politikai hatalmat vívták ki, hanem ők rendelkeztek a földdel, a föld méhének gazdag kincseivel, a hatalmas iparvállalatokkal, a vasutakkal, a bankokkal és az ország egyéb erőforrásaival. Oroszország valamennyi nemzetiségének dolgozói egyenlő politikai és szabadságjogokat kaptak. Megvalósult a dolgozó milliók évszázados álma, hogy olyan társadalmi és politikai rendszerben éljenek, amely biztosítja az igazi demokráciát és politikai szabadságjogokat, megtisztítja a talajt minden alkotóerő és tehetség kibontakozásához a kommunista társadalom felépítése érdekében.

És most mindezt sötét viharfelhő fenyegette, az a halálos veszély, amelyet az intervenciósok és fehérgárdisták támadása idézett elő. Mindaz, amiért a munkásosztály évtizedeken át harcolt, s amit 1917 októberében kivívott, semmivé válhatott a külső és belső ellenforradalmi erők csapásai alatt. Ilyen körülmények között a kommunista párt fő feladata az volt, hogy megszervezze a szocialista haza védelmét, és fokozza az ország védelmi képességét.

A kommunista párt kezdettől fogva törhetetlenül ápolta és erősítette a néptömegek legnemesebb hazafias érzéseit, s harcukat a nép leigázására törő külföldi imperialisták ellen szervesen összekapcsolta az orosz földesurakkal és tőkésekkel — a haza leggonoszabb ellenségeivel — vívott harccal. A párt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének első napján kinyilvánította, hogy joga és szent kötelessége bátran és állhatatosan védelmezni a munkások és parasztok igazi hazáját — a szocialista hazát. „Mi most … ettől a naptól kezdve — írta Lenin — a honvédelem mellett vagyunk. Mert mi tettekkel bizonyítottuk be, hogy szakítottunk az imperializmussal. Mi felbontottuk és nyilvánosságra hoztuk a szennyes, véres imperialista összeesküvés-szerződéseket. Mi megdöntöttük saját burzsoáziánkat. Mi szabadságot adtunk az általunk elnyomott népeknek. Mi földet adtunk a népnek és munkásellenőrzést hoztunk létre. Mi — az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság védelme mellett vagyunk.”² Lenin Művei. 27. köt. 49. old.*

Amikor az antant intervenciós csapatai és segítőtársaik— a fehérgárdisták — rátörtek Szovjet-Oroszországra, a kommunista párt Leninnel az élén kinyilvánította, hogy veszélyben a szocialista haza, felhívta a népet, hogy szálljon szembe az ellenséggel, honvédő háborúra mozgósította a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot a külföldi intervenciósok, az oroszországi burzsoá-földbirtokosi fehérgárda ellen. A kommunista párt megmagyarázta a dolgozóknak, hogy milyen nagy veszély tornyosul az ország fölött. Rámutatott arra, hogy a forradalom sorsa, a szovjet-köztársaság léte halálos veszedelemben forog, s hogy rövid ideig tartó lélegzetvétel után ismét fegyveresen kell szembeszállni a forradalom ellenségeivel.

A munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak a történelem folyamán először kellett megvédenie saját hatalmát, saját államát. Az oroszországi munkások és parasztok polgárháborúja honvédő háború volt a külföldi hódítók és leigázók ellen. A Szovjetország néptömegei, a szocialista haza lánglelkű fiai, a szocializmusért harcoló forradalmi proletariátus világméretű seregének élcsapatát alkották.

Az intervenciósok és a fehérgárdisták elleni felszabadító háború egyszersmind osztályháború is volt, s folytatása a földbirtokosok és a tőkések hatalmának megdöntését célzó politikának. Ez a háború hazafias lelkesedést keltett a tömegekben, az ország belső megerősödéséhez vezetett, s legfőképpen azt eredményezte, hogy megszilárdultak a városi és a falusi dolgozó rétegek kapcsolatai a harcot vezető proletariátussal. A kommunista párt és a szovjethatalom éppen ezért határozottan és erős kézzel cselekedhetett, midőn nekilátott, hogy megszervezze a köztársaság védelmét, hatalmas munkás-paraszt hadsereget teremtsen, és szilárd, megbízható hátországot biztosítson a hadseregnek.

Ám e feladatok végrehajtásához óriási nehézségek leküzdésére volt szükség.

A gazdasági összeomlás továbbra is erősen éreztette hatását. Az üzemekben nem volt elég nyersanyag és felszerelés; fűtőanyag hiányában a vasúti szerelvények tétlenül vesztegeltek a nyílt pályán. A lakosság nélkülözte a legszükségesebb iparcikkeket. S mindezek a hiányok és fogyatékosságok megtízszereződtek, amikor az intervenciósok elvágták az ország központi kormányzóságait a fűtőanyag-, nyersanyag- és gabonaszállító vidékektől.

1918 nyarán újabb szörnyű ellenség tört a szovjetköztársaságra: az éhínség.

A gabonában szegény vidékeken nem futotta az új termésig, s a gabonában gazdag vidékek — Ukrajna, a Don és a Kubany vidéke, Szibéria — az intervenciósok és a fehérgárdisták kezén voltak. A városokba irányuló gabonaszállítás hónapról hónapra katasztrofális mértékben csökkent. Különösen súlyos volt az élelmezési helyzet a nagy ipari központokban, elsősorban Moszkvában és Petrográdban. A kenyér-fejadag minimálisra csökkent. A munkások kétnaponként kaptak egynyolcad font (kb. 50 gramm) kenyeret, ezt is nem ritkán olajpogácsával vegyesen. S megesett, hogy hetekig nem osztottak kenyeret.

Pedig Szovjet-Oroszországban nem fogyott ki a gabona. Nagy része azonban a proletárdiktatúra ellen harcoló kulákok kezén volt, s ezek mindent elkövettek, csakhogy a gabona el ne jusson a dolgozókhoz: spekuláltak, feketéztek, pálinkát főztek a gabonából, elrothasztották a földben vagy föletették a háziállatokkal. A kulákság az éhség csontos kezével akarta megfojtani a szovjethatalmat.

„A kulákok — Lenin kifejezése szerint — a legállatibb, legdurvább, legvadabb kizsákmányolok …”³ Lenin Művei. 28. köt. 43 old.* Többen vannak, mint a földbirtokosok és a tőkések, a legnagyobb számú kizsákmányoló osztályt alkotják. A forradalom előtti Oroszországban a kulákság versengett a földbirtokosokkal és a tőkésekkel a nyereséghajhászásban és a dolgozók kiszipolyozásában, s ezért gyakran ellentétbe került a cárral, a nemességgel és a nagyburzsoáziával. De nem volt nehéz elérni, hogy a kulák megbéküljön mind a cárral, mind a földbirtokossal. Más viszonyban volt a falusi burzsoázia a proletariátussal. A kulák és a munkás érdekei homlokegyenest ellentétesek voltak. Ezért fordult szembe a kulákság a proletárdiktatúrával. S ebben a harcban szövetségeseket keresett magának a közép- és a szegényparasztok közül, arra törekedett, hogy őket is elszakítsa a szovjethatalomtól, és szembe fordítsa vele. A kulákok, a szegényparasztság nélkülözését, tudatlanságát és szétforgácsoltságát kihasználva, könyöradományokkal próbálták megvásárolni ezt a réteget. Könnyen adhattak a dolgozó parasztoknak valamicskét abból, amit tőlük elraboltak, s ezzel a módszerrel néha el is érték céljukat. Megtörtént, hogy középparasztok, sőt szegényparasztok is részt vettek a szovjetellenes lázadásokban, középparasztok is elrejtették a gabonafölösleget, pálinkát főztek — szóval ugyanúgy jártak el, mint a kulákok.

A kibontakozó polgárháború és intervenció viszonyai között az ország védelme viszont megkövetelte a munkások és a Vörös Hadsereg sürgős kenyérellátását.

Az éhínség elleni harc nem pusztán gazdasági feladata volt a szovjet államnak; politikai harc volt ez. Az éhínség a kizsákmányoló osztályok hű szövetségese, a szocialista forradalom elleni harcuk eszköze volt. Nemhiába hangoztatta Lenin, hogy a harc a gabonáért — harc a szocializmusért.

Ahhoz viszont, hogy a szovjethatalom gabonához jusson, szükséges volt, hogy erősítse a proletariátus befolyását falun, a tömegek megszervezésével és a párt köré tömörülésével megszilárdítsa a munkásosztály és a szegényparasztság szövetségét. A szovjethatalom célul tűzte ki a középparasztsággal való megegyezést is.

„A legszorosabb szövetség és teljes egyesülés a falusi szegényekkel; engedmények a középparasztnak és megegyezés vele; irgalmatlan elnyomása a kulákoknak, ezeknek a vérszopóknak, vámpíroknak, a nép fosztogatóinak, ezeknek a spekulánsoknak, akik az éhségen szedik meg magukat — ez az öntudatos munkás programja. Ez a munkásosztály politikája”⁴ Ugyanott, 45. old.* — írta Lenin.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
Az antifasizmus a demokratikus erők összefogása a fasizmus önkényuralma ellen!
A proletárdiktatúra a legkövetkezetesebb harc a fasizmus ellen!

 

Az antifasiszta harc a különböző világnézetű demokratikus erők összefogása volt a klasszikus fasizmus, a tengelyhatalmak (Németország, Olaszország, Japán, és csatlósaik, Magyarország, Románia, Finnország, stb.) ellen. Az antifasiszta harcban a szocialista demokrácia és a polgári demokrácia államai vettek részt (Szovjetunió, USA, Anglia, Franciaország, stb.), ez a szövetséges hatalma összefogása volt a klasszikus fasizmus önkényuralma ellen.

A szövetséges hatalmak polgári demokratikus államai (USA, Anglia, stb.) imperialista hatalmak voltak, a tengelyhatalmak imperialista vetélytársai, de mindegyik imperialista hatalom a Szovjetunió, a szocialista demokrácia ellensége volt. Az antifasisztaharc vezető szervezője, a lelke, a fő katonai ereje a Szovjetunió volt. Az antifasisztaharc elsődleges célja a kapitalista országokban a polgári demokrácia megvédése volt a fasiszta önkényuralommal szemben. A Szovjetunióban az antifasiszta harc a Szovjetunió, a szocialista demokrácia és a szocializmus a védelme volt.

„… A második világháborút, amelyet a nemzetközi imperialista reakció erői készítettek elő, a fasiszta államok — Németország, Japán és Olaszország — tömbje robbantotta ki. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánykörei, abban a törekvésükben, hogy a német fasizmus és a japán imperializmus agresszióját a Szovjetunió ellen irányítsák, mindent elnéztek az agresszoroknak, és minden lehető módon a háború kirobbantására ösztökélték őket. Ez a háború Németország és rabló szövetségesei részéről hódító, rablóháború volt. Ugyanakkor a Szovjetunió és a fasiszta támadás áldozatává lett népek részéről igazságos, felszabadító háború volt.

… A második világháború azzal végződött, hogy a hitlerellenes koalícióban részt vevő országok fegyveres erői teljesen szétzúzták a fasiszta államokat. Ebben döntő szerepe volta Szovjetuniónak, amely megmentette a fasiszta leigázóktól Európa népeinek civilizációját, szabadságát, függetlenségét és magát az európai népek létét. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja megmutatta a világ első szocialista államának erejét és hatalmát, a szocialista társadalmi és államrend óriási előnyeit.

… a Szovjetuniónak ebben a háborúban betöltött döntő szerepe folytán, lehetővé vált, hogy a háború utáni időszakban egész sor ország letérjen a fejlődés kapitalista útjáról és új útra, a népi demokratikus államok létrehozásának és fejlesztésének útjára lépjen. Ezzel új szakasz kezdődött a nemzetközi szocializmus fejlődésében.

… Közép- és Délkelet-Európa egész sor országának — Lengyelországnak, Csehszlovákiának, Romániának, Magyarországnak, Bulgáriának, Albániának népei lerázták magukról a reakciós rendszerek igáját, népi demokratikus köztársaságokat hoztak létre, gyökeres társadalmi és gazdasági átalakításokat hajtottak végre, és a szocializmus építésének útjára léptek.” Politikai gazdaságtan

A második világháború után a mosolygó fasizmus a klasszikus fasizmus „értékeivel” bővült, fejlődött. Az antifasisztaharc ezután már a mosolygó fasizmus, az USA és szövetségesei, az Európai Unió, Japán, Dél-Korea, stb. és csatlósai ellen folyt, folyik. A mosolygó fasizmus legjellegzetesebb háborúi Kína, Korea, Vietnám, Irak, Afganisztán, Szíria, stb. népirtásai voltak több tízmilliós áldozatokkal. Az antifasiszta harcnak a polgári demokrácia védelmén túl a szocialista demokrácia megvalósítása volt a célja, ami a fasizmus modern változatában mai is érvényes. A Szovjetunió vereségével az antifasiszta harc Kína, Kuba, Észak-Korea, Vietnám, stb. vezetésével folyik. Az antifasiszta harc világméretekben már az USA vezette mosolygó fasizmus ellen a demokrácia kivívásáért a törvényes önkényuralom ellen, az emberiség megmaradásáért történik.

„Antifasizmus: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló, nemzeti és nemzetközi méretekben szervezkedő tömegmozgalom a két világháború között, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a munkásosztály és a kommunista pártok voltak. Tetőfokát a második világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalomban érte el.” Marxista fogalomlexikon

A szocialista demokrácia és a szocializmus védelmére a fasizmus minden formálya elleni következetes antifasiszta harc miatt szükséges és elkerülhetetlen a proletárdiktatúra. Mivel a fasizmus az kapitalizmus, ezért a proletárdiktatúra a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség, a fasizmus elleni harc, a dolgozók demokráciájáért, a polgári szabadságjogokért és az emberi jogokért történik.

Az antifasiszta harc a dolgozók, az emberiség érdekében következetesen csak a kommunisták vezetésével lehetséges, akik a kapitalizmusban az „alacsonyabb rendű”, de öntudatos proletár bérrabszolgák, ezért értik és érdekük a demokráciáért, az emberi jogokért, a szocializmusért folyó harc.

A polgári demokrácia mosolygó fasizmussá fejlődött a kapitalizmusban, ami törvényes önkényuralom a jogállamiság keretében, ezért már nem alkalmas az antifasiszta harcra, mert ez a fasizmus fejlett modern módszerekkel következetesen, szélhámosan harcol a szocialista demokrácia, a szocializmus, a néphatalom ellen. Sőt az antifasizmus már a mosolygó fasizmus ellen szükséges a demokráciáért, a népuralomért.

„… Sztálin. A leninizmus kérdései.: „Az állam: gépezet az uralkodó osztály kezében, hogy vele osztályellenségei ellenállását elnyomja. Ebben a tekintetben (Sztálin elvtárs kiemelése) a proletariátus diktatúrája lényedében, semmiben sem különbözik bármely más osztály diktatúrájától, mert a proletár állam: gépezet a burzsoázia elnyomására. De van egy lényeges különbség. Éspedig az, hogy minden osztályállam a kizsákmányoló kisebbség diktatúrája volt a kizsákmányolt többség felett, míg a proletariátus diktatúrája a kizsákmányolt többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség fölött.” Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek – SZIKRA

A világméretűvé fejlődött mosolygó fasizmus korlátlan totális diktatórikus hatalommal, törvényes önkényuralommal rendelkezik a világ proletárjai felett. Az antifasiszta harc a demokráciáért, az emberré válásért, így vesztésre áll. Ha nem lesz változás, ha nem lesz demokrácia az emberiség számára, akkor a fasiszta önkényuralomban az emberiség visszafejlődik az állatvilágba. A mosolygó fasizmusban a lebutított proletár beszélő szerszám tudatát, a középkori erkölcsi színvonalra manipulálva, az élősködő kizsákmányolókkal összefogott vallással, a hamis világnézettel, az emberiség nem lesz képes harcra kelni a „felsőbbrendűvé”, fasisztává vált kapitalistákkal. Ezek a „felsőbbrendűek”, az új kapitalista-nemesek, mint a középkorban jogosnak vélik totális uralmukat az emberiség felett. Most azonban már ki is tudják pusztítani az emberiség számukra felesleges részét, ha nekik ez az érdekük. Amint nem lesz szükségük a számukra haszontalan emberek milliárdos tömegére, akkor megtehetik, megteszik, hogy megszabadulnak tőlük, amúgy hitleri fasiszta módra. Elegendő pusztító fegyver van a „felsőbbrendű” mosolygó fasiszták kezében.

Az antifasiszta harc a kapitalizmus-fasizmus minden formálya ellen az egyetlen lehetősége az emberiség megmaradásának. Ez pedig nem lehet más, minta szocialista demokrácia megteremtése, a szocializmus keretében a kommunisták és a demokrácia híveinek, és minden, az emberi jogokat és a demokráciát elfogadó világnézetnek, még akár a vallásnak, a hívő embereknek a közös összefogásával.

Ferenc pápa: „A béke erősebb a háborúnál, a testvériség erősebb a testvérgyilkosságnál”, „Hívő ember lelkében nem verhet fészket a gyűlölet. A hívő ember szíve nem ismer ellenséget”

*

(idézet: Népfrontpolitika az európai munkásmozgalomban – Komját Irén)

… A Kommunista Internacionálé és valamennyi szekciója szövetségre hívta minden ország dolgozóit a fasizmus és a háború ellen. A VII. kongresszus olyan történelmi aktus volt, amely a világ dolgozóinak összességét érintette, akár tudatában voltak ennek, akár még nem.

… Hitler közvetlenül a Komintern kongresszusa után, szeptemberben, összehívta a náci kongresszust, amelynek politikai tartalma félelemről árulkodott. A fasiszták féltek a moszkvai tanácskozástól és határozataitól, attól, hogy a német dolgozók – megértve, hogy csak összefogással, akcióegységgel menekülhetnek ki a nácizmus rabságából – szervezkedni, harcolni fognak a Harmadik Birodalom rendszere ellen. Féltek attól is, hogy a tömegek egységakarata győzedelmeskedhet, megakadályozhatja a német imperialista rablóháború előkészítését.

… Októberben – egy hónappal a VII. kongresszus után – a Német Kommunista Párt Brüsszelben konferenciát- tartott, amely a németországi antifasiszta elemek tömörítéséről és szervezéséről tárgyalt a fasiszta diktatúra megdöntésére. A pártkonferencia abban látta a német kommunisták legfontosabb feladatát, hogy a VII. kongresszus szellemében megváltoztassák a már illegálisan működő, üldözött szociáldemokratákhoz való viszonyukat és egységfront-egyezményt kössenek a Német Szociáldemokrata Párttal, ahogy ezt az olasz kommunisták tették az Olasz Szocialista Párttal. Tudták, hogy a valódi egységig sok-sok aprómunkára van szükség, az út a barátságos, egyenjogú viszony kialakításán át vezet; meg kell nyerni a szociáldemokrata munkás bizalmát és éreztetni vele, hogy a kommunisták nem valamilyen formális paktumra, hanem bensőséges, igazi osztálytestvériségre törekednek, anélkül, hogy a reformizmus, a szociáldemokratizmus bírálatáról lemondanának.

… A Német Kommunista Párt brüsszeli konferenciája értékesítette a VII. kongresszuson elhangzott bírálatot és az illegális párt feladatává tette a szektásság maradványainak leküzdését. Felhívta a német kommunistákat, hogy dolgozzanak a náci tömegszervezetekben, elsősorban a Német Munkafrontban, szervezzenek mozgalmat a drágaság ellen és magasabb bérekért, foglalkozzanak a parasztság és a középosztály problémáival. A konferencia egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy támogassa a kommunista ifjúmunkás szövetséget, hogy az egész német dolgozó ifjúságot megnyerhesse az antifasiszta népfront számára. A párt meggyőződése volt, hogy a gazdasági követelések teljesítéséért, a demokratikus jogokért, a békéért és a kulturális reakció ellen vívott harccal tömegeket nyerhet meg, mert ezeken a területeken a kommunisták célkitűzései milliók vágyaival találkoznak.

… A Francia Kommunista Párt a Komintern VII. kongresszusának határozatait valósította meg, ledöntötték az akadályokat, melyek a kommunistákat elválasztották potenciális szövetségeseiktől. A Francia Kommunista Párt népszerűsítette a népfrontot, sőt kidolgozta annak programját és ezt – nehéz viták után – elfogadtatta a Szocialista Párttal és a Radikális Párttal (ez utóbbi abban az időben a parlamenti baloldal legerősebb pártja volt). 1936 márciusában az Egyesült Szakszervezeti Szövetség kongresszusa is elhatározta, hogy magáévá teszi a népfront programját.

… A népfront programja a munkásosztály, a parasztság és a városi kispolgárság aktuális gazdasági és politikai gondjaiból kiindulva, a monopóliumok és a nagybirtok elszigetelésére irányult, vagyis gazdasági vonatkozásban a népfrontnak antimonopolista jelleget adott. Azt a meggyőződést képviselte, hogy a tömegek politikai akciói elszigetelhetik a monopóliumokat és korlátozhatják hatalmukat. … Követelte a leszerelést és a fasiszta alakulatok (ligák) feloszlatását, az általános amnesztiát, az antidemokratikus rendeletek visszavonását, a sajtó szabadságát, a demokratikus szervezetek számára a rádió szabad felhasználásának jogát, a szakszervezetek jogainak tiszteletben tartását. A program célul tűzte ki a dolgozók vásárlóerejének emelését, demokratikus adóztatási rendszer bevezetését, a nagy vagyonok különleges megadóztatását stb.

… A spanyol antifasiszta népfront sajátossága – amely megkülönbözteti a francia népfronttól is – abban van, hogy népi és nemzeti jellegű. Az a körülmény, hogy fegyveresen harcolnia kellett a német és olasz katonai intervenció ellen, nemzeti, hazafias felszabadító háború élére állította a spanyol népfrontkormányt és azt a hallatlanul nehéz történelmi feladatot rótta reá, hogy új hadsereget, új államot hozzon létre, amely más, mint a polgári demokrácia hadserege és állama. Feladata a fasizmus elleni harc volt, akut politikai válságban, amikor azonban a körülmények még nem értek meg arra, hogy a proletariátus kezébe vehesse a hatalmat. … A spanyol demokrácia vereségének legfőbb, döntő oka Németország és Olaszország fegyveres intervenciója volt, amelyet titkon Anglia is támogatott. A fasiszta hatalmak Spanyolországban tartották a második világháború „főpróbáját”. … A spanyol népfront-köztársaság túlmutatott a polgári demokrácián, bizonyos tekintetben a mai népi demokráciák előfutára volt. A spanyol nép nemzeti forradalmi szabadságharca új típusú hadsereget és népi demokratikus közigazgatási formákat alakított ki.

… A Komintern VII. kongresszusának tanításai a második világháborúban állták ki a nagy próbát. A német hadsereg elözönlötte Európát. A náci megszállásnak alávetett valamennyi országban, a fasiszta terror legsötétebb éveiben a kommunisták szervezték a kis és nagy népek élethalálharcát: az antifasiszta nemzeti ellenállást.

… A harc megkövetelte a nemzeti erők egységét. Az 1939. augusztus 26-i „l’Humanité” első oldalán ez a főcím olvasható: „Francia nemzeti egységgel a hitlerista agresszorok ellen!” A lapot „honvédelmi érdekekre” hivatkozva elkobozták. Már ez is egyik jele volt a francia uralkodó körök hazaárulásának, és árulás volt a Kommunista Párt betiltása, mert ha a kormány igazán akart volna harcolni a német fasizmus ellen, erre a pártra kellett volna támaszkodnia.

… A betiltott Kommunista Párt megkezdte a legkülönbözőbb osztályok, rétegek meggyőzését és mozgósítását. A munkásosztály mellé kellett állítania mindazokat, akik meg akartak szabadulni az elnyomástól, a kifosztástól, a nemzeti megaláztatástól: a fasiszta igától.

… A fasiszta koalíció országaiban – Németországban, Olaszországban, Magyarországon – az ellenállók azt hirdették, hogy Hitler és Mussolini veresége nemzeti érdek; hogy e diktátorok az antikommunizmus jelszavával saját népüket a szabadságtól, kivívott demokratikus jogaitól, haladó kultúrájától akarják megfosztani s a finánctőke korlátlan zsarnokságának alávetni.

… A második világháború végén kialakult erőviszonyok új lehetőségeket teremtettek a munkásosztály harca számára egész Európában. A demokratikus antifasiszta koalíció győzelme, a Szovjetunió megnőtt tekintélye, a hitlerizmus megsemmisítő veresége – mindez jelentősen fokozta a munkásosztály befolyását a nemzetek sorsának alakulására. Mindenütt elismerték, hogy a kommunisták voltak az antifasiszta ellenállás lelke, hogy a legnagyobb áldozatokat ők hozták a megszállók és hazai szövetségeseik elleni harcban.

… A fasizmustól megszabadult országokban – Németországban, Lengyelországban, Romániában, Magyarországon – különfélék voltak a munkásosztály konkrét politikai akciói, más-más a többi dolgozó népréteg magatartása. Az új demokrácia kialakítására nem volt minden országra érvényes séma, és még kevésbé volt a szocializmus építésére. Az eltérések az egyes országok fejlettségi fokának, társadalmi hagyományainak, gazdasági struktúrája különbözőségének és még számos tényezőnek voltak a folyományai.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A vállalat alapjai. Az álló- és forgóalapok

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A vállalat alapjai. Az álló- és forgóalapok. Az állami vállalat rendelkezésére bocsátott eszközök — anyagok és pénzeszközök, amelyek köztulajdonban vannak, a vállalat alapjait alkotják.

A Szovjetunióban, mint mondottuk, az állami vállalatok termelőeszközei, jóllehet lényegében nem áruk, megtartják az áruformát. Az állami vállalatoknál a termelőeszközök nemcsak természetben, hanem pénzformában is szerepelnek. Ezért kell a kalkuláció és az elszámolások céljaira, az önálló elszámolás megvalósítására olyan kategóriákat felhasználni, mint a termelőeszközök önköltsége, értéke, ára.

A termelőeszközök alkotják a vállalat termelési alapjait. A vállalat termelési alapjai terv szerint szakadatlan körforgást végeznek, sorjában keresztülmennek a termelés szakaszán és a forgalom szakaszán. Ennek megfelelően formájukat is változtatják, a pénzforma termelőformába, a termelőforma áruformába, az áruforma pénzformába megy át és így tovább. A vállalat termelési alapjai a forgás jellegétől függően álló- és forgóalapokra oszlanak.

Az állóalapok huzamosabb ideig szolgálják a termelést, s eközben megtartják természetbeni formájukat. Az állóalapok értéke fokozatosan, részenként, kopásuk mértékében kerül bele a termelési költségekbe. A forgóalapok egy termelési szakasz folyamán maradéktalanul elhasználódnak a termelési folyamatban, s értékük teljesen belekerül az áru termelésére fordított költségekbe.

A vállalat termelési állóalapjaihoz tartoznak a munkaeszközök: a termelési épületek, a felszerelés, a gépek, a huzamosabb ideig használható szerszámok és berendezések, a szállítóeszközök. Az állóalapok alkotják a szocialista társadalom termelési apparátusát. Az állóalapok kihasználásának mértéke és foka a termelés méreteit meghatározó fontos tényezők.

A vállalati állóalapok kopásának pótlására az amortizációs alap szolgál. Az amortizációs alap úgy jön létre, hogy minden egyes termékegység termelésének költségébe kopásuknak megfelelően beszámítják az állóalapok értékének egy bizonyos részét. A vállalati amortizációs alap eszközeinek egy részét az állam által meghatározott mértékben, terv alapján felhasználják az elhasználódott állóalapok pótlására, másik része a működő állóalapok generáljavításának költségeire a vállalat rendelkezésére áll.

A vállalat termelési forgóalapjaihoz a nyersanyagok és segédanyagok, a fűtőanyag, a félkészgyártmányok és más munkatárgyak tartoznak. A termelés körébe tartozó alapokon kívül a vállalatnak a forgalom körében működő eszközei vagy forgalmi alapjai is vannak. A forgalmi alap az értékesítésre kész termékekből, a vállalatnak a nyersanyag- és fűtőanyag-vásárláshoz és a munkabérek kifizetéséhez szükséges pénzeszközeiből stb. áll. A termelési forgóalapok és a forgalmi alapok együttesen alkotják a vállalat forgóeszközeit.

Az álló- és forgóalapok jobb kihasználásának fontos tényezői azok a vállalatokra kötelező haladó műszaki-gazdasági normák, amelyeket az állam a gépek és berendezések kihasználására, valamint az egy késztermékegységre jutó nyersanyag, fűtőanyag és más forgóalapelemek (egy tonna nyersvasra jutó vasérc és koksz, egy tonna cukorrépából nyert cukor stb.) mennyiségére megállapít, továbbá a forgóalapok elemei szerint — a készterméket is beleértve — megállapított készletnormák.

A vállalat forgóeszközei saját forgóeszközökre és kölcsönzött forgóeszközökre oszlanak. A saját és kölcsönzött forgóeszközök alakulása terv alapján történik.

Saját forgóeszközöket az állam a vállalat minimális szükségleteinek mértékében bocsát a vállalatok rendelkezésére. A vállalat pótlólagos vagy ideiglenes forgóeszköz-szükségletét — ami abból adódik, hogy például idényszerű nyersanyag- és fűtőanyag-készleteket kell létesítenie, miközben az áruk úton vannak — kölcsöneszközökből, az Állami Bank által nyújtott hitelekből fedezik, amelyekért az Állami Bank meghatározott összeget, kamatot számít. Az ilyen rendszerű forgóeszköz-kiutalás a vállalatot a forgóeszközök legésszerűbb és leggazdaságosabb felhasználására, megtérülésük meggyorsítására ösztönzi.

A forgóeszközök megtérülésének meggyorsítása nagy jelentőségű a gazdaságosság megvalósítása és a termelés növelésére igénybevehető pótlólagos források felkutatása szempontjából.

A vállalat rendelkezésére álló eszközök megtérülésének ideje a következő tényezőktől függ: először, a termelési időtől, vagyis a termelési ciklus tartamától; másodszor, attól, hogy mennyi ideig maradnak ezek az eszközök a forgalom körében (értékesíthető készletek formájában stb.).

A termelési ciklust úgy lehet megrövidíteni, hogy az élenjáró technika és technológia felhasználásával, a tudomány legújabb vívmányainak a termelésben való alkalmazásával és jobb munkaszervezéssel meggyorsítják a termelési folyamatokat. A forgóeszközök forgalmi idejét a szállítási munka megjavítása, a vállalati beszerzés és értékesítés ésszerűbb megszervezése útján csökkentik.

Az eszközök megtérülésének gyorsasága a vállalat gazdasági tevékenységének egyik legfontosabb minőségi mutatója. Az eszközök megtérülésének meggyorsítása fontos tényezője a termelési terv teljesítésének és a felhalmozás növelésének. Biztosítja, hogy a tervet kisebb összegű forgóeszközzel teljesítsék.

Az önálló elszámolás megszilárdítása és a forgóeszközök megtérülésének meggyorsítása szempontjából nagy jelentősége van a szocialista munkaversenynek. A termelési ciklus megrövidülése, a beszerzés és az értékesítés meggyorsulása és a pénzügyi fegyelem megszilárdulása nyomán jelentősen megjavul az állami vállalatok forgóeszközeinek kihasználása.

A termelési alapok és forgalmi alapok mellett a vállalatnak fogyasztási rendeltetésű állóalapjai is vannak — lakóházak, klubok, s más társadalmi, kulturális és szociális rendeltetésű épületek, valamint ezek berendezése.

A szocialista vállalatok álló- és forgóalapjainak gazdaságos és hatékony kihasználása lehetővé teszi a termelés növelését és önköltségének csökkentését.

A termékek önköltsége. A szocialista társadalomban az egyes termékek előállítására fordított egész társadalmi munka a termelés társadalmi költségét jelenti. Az áruk termelésének társadalmi költségei alkotják ezeknek az áruknak az értékét. A termelőeszközök termelésének költségeit is értékformában, pénzformában mérik. A termelés társadalmi költségeit a következő három elem alkotja: az elhasználódott termelőeszközök értéke, a közvetlen szükségletre végzett munkával létrehozott termék értéke, a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott termék értéke.

A termelés társadalmi költségeinek első két eleme alkotja az állami szocialista vállalatoknál a termék önköltségét. A termék önköltsége a termelés társadalmi költségeinek az a pénzformában kifejezett része, amely pótolja a vállalatnak az elhasználódott termelőeszközökre és a munkabérekre fordított kiadásait. Az önköltség tehát az elhasználódott termelőeszközökben megtestesült holt munkát, és az újonnan végzett, s közvetlen szükségletre szolgáló terméket létrehozó munkát fejezi ki. Az önköltség megmutatja, hogy mennyibe kerül a vállalatnak a tennék előállítása és értékesítése. Az önköltség kiszámítása az önálló elszámolás megvalósításának igen fontos feltétele.

A szocialista vállalatok által előállított termékek önköltségének kategóriáját nem szabad összetéveszteni a tőkeráfordítást kifejező kapitalista termelési költség kategóriájával. Míg a tőkés termelési költségeknél a takarékoskodás a munkaerő rabló kihasználása, a kizsákmányolás fokozása útján történik, addig a szocializmusban a termékek önköltségének csökkenése bizonyos mennyiségű társadalmi munkának az egész nép érdekében történő megtakarítását fejezi ki.

A gyakorlatban az önálló elszámolás követelményeinek megfelelően a termék önköltsége a termelésben felhasznált nyersanyag, segédanyag, fűtőanyag, villamosenergia költségéből, az amortizációs leírásokból, a munkások és alkalmazottak munkabéréből és az ez után befizetett járulékokból, valamint a különféle adminisztrációs-igazgatási költségekből tevődik össze. A vállalat által a munkabér után befizetett járulék pénzbeni kifejezése a társadalmi szükségletre szolgáló termék ama részének, amely a társadalombiztosítási szervek rendelkezésére áll.

Az ipari termelés önköltségének két fajtája van: a gyári önköltség és a teljes (úgynevezett kereskedelmi) önköltség. A gyári önköltség a vállalatnak a termék előállításával kapcsolatos kiadásait foglalja magában. A teljes önköltség a gyári önköltségből és a termék értékesítésével kapcsolatos költségekből (az értékesítő irodák, raktárak és telepek fenntartásának költségeiből, a szállítási költségekből, a trösztök, kombinátok adminisztrációs-gazdasági kiadásaiból) áll.

1953-ban a Szovjetunióban az ipari termelés önköltségének mintegy háromnegyed része jutott az anyagi ráfordításokra (nyersanyag, fűtőanyag, villamosenergia, amortizáció stb.) és körülbelül egynegyed része a munkabérre.

A termelés önköltsége a vállalat egész munkájának nagyon fontos általános minőségi mutatója. A termelés önköltségében visszatükröződik a vállalatnak a termelés, beszerzés és az értékesítés terén kifejtett egész tevékenysége. Minél alacsonyabb az önköltség a termelési terv teljesítése és az előírt minőség biztosítása mellett, annál magasabb színvonalú a vállalat gazdasági tevékenysége. Az állam a munkaráfordítást és a termelőeszközök felhasználását megszabó haladó normákból kiindulva, terv alapján rendszeresen megszabja a termelés önköltségének csökkentésével kapcsolatos feladatokat.

A termelés önköltsége csökken, ha emelkedik a munka termelékenysége, ha ésszerűen használják ki az álló- és forgóalapot, ha meggyorsul az eszközök megtérülése és csökkennek az igazgatási apparátus fenntartására fordított kiadások. Az önköltség csökkentése szempontjából óriási jelentőségű a tömegek aktív részvétele a gazdaságosság megvalósításában. Az önköltség csökkentése eleven és holt munka megtakarítását jelenti, a felhalmozás növekedésére vezet, s egyik központi feladata a szocialista gazdálkodásnak.

A Szovjetunióban az állami ipar termékeinek önköltsége állandóan csökken. Így például a termelés önköltsége az előző évhez képest 1948-ban 8,6%-kal, 1949-ben 7%-kal, 1950-ben több mint 5%-kal, 1951-ben ugyancsak több mint 5%-kal csökkent. 1952-ben az önköltség a nyersanyag-, segédanyag- és fűtőanyagárak leszállításának, a villamos- és hőenergia olcsóbbodásának, valamint a szállítási díjak csökkenésének figyelembevételével több mint 8%-kal, 1953-ban pedig több mint 5%-kal csökkent.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!