Címke: ideológia

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

– A Komintern a fasizmusról –

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A polgári demokráciában működő kapitalizmus a mosolygó fasizmus!
A fasizmus a kapitalizmus védelmében a szocialista demokrácia ellen harcol!

A fasizmus az kapitalizmus, ez a legfontosabb azonosság, ennek érdekében megvalósul a tőkésosztály totális politikai-gazdasági hatalma a proletárok felett a tőkésállam erejével. A kapitalizmus minden formája kíméletlen harcot folytat a szocialista demokrácia és a megvalósítására törekvő kommunisták ellen. A kapitalizmusban és a fasizmusban is megtalálható a kizsákmányolás, a gyarmatosítás, az érdekszféra, az imperializmus, a bérrabszolgaság, az élősködés, a felsőbbrendűség, ami jellemző hasonlóság közöttük, így ez alapvetően a kapitalista modellre jellemző azonosság.

A fasizmus legundorítóbb tulajdonsága, hogy a proletárok tudatát elterelik az érdekeik, emberi méltóságuk gondolatától is, a valódi demokráciától, a szabadságtól, a szocialista demokráciától. A fasizmusban (kapitalizmusban) a proletárok lemondanak saját érdekeikről a kizsákmányolóik javára, így gerinctelenné, valóban alsóbbrendűvé válnak. Így az emberiség többsége valójában gerinctelen szolga. Ez életképtelen, pusztulásra ítélt emberiség. Ez elpusztítja a fasiszta „felsőbbrendűeket” is, mert nem tudnak emberkén létezni. A fasizmus (kapitalizmus) az emberiség végét jelentheti. Ez ellen legkövetkezetesebben Sztálin, a Szovjetunió harcolt. Ha nem sikerül eljutni a szocialista demokráciába, akkor csak a visszafejlődés marad az állatvilágba.

A fasizmusban tehát a kapitalizmus gazdasági modellje valósul meg. Így megvalósul a lényeg, a proletárok kizsákmányolása a tőkések élősködése érdekében. Ennek a rablásnak a védelmében a kapitalizmus fegyvere a szociális demagógia, a hamis tudománytalan világnézet, a vallás, a szükséges mértékű diktatúra és terror.

A szocializmusban nincs kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség!
A szocialista demokráciában megvalósulnak a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok!
A szocializmusban szocialista demokrácia van!

A fasizmus a kapitalizmus imperializmussá fejlődésével, a kapitalisták osztályérdekének és a világuralmának védelmére jött létre.

A kapitalizmus a hatalma védelmében a demokrácia korlátozásával vagy megszüntetésével, a kapitalizmus híveinek következetesen agresszív harcával, a szükség szerinti mértékű terrorral, a totális diktatúrában önkényuralommá fejlődhet, de végülis ugyanazok a célok vezetik, mint általában a kapitalizmust. Tehát a fasizmus az kapitalizmus! A kapitalizmus az imperializmusban a világuralma védelmében, a fasizmus különböző megjelenési formájában harcol.

A klasszikus fasizmus forma, Hitler és Mussolini nyomán a kapitalizmus céltudatos, következetes, agresszív, terrorisztikus totális harci formája, totális kapitalista diktatúra, önkényuralom.

A mosolygó fasizmus az USA mintája alapján a polgári demokráciában is, a proletárok feletti totális politikai-gazdasági hatalom, a klasszikus fasizmussal azonos célokért harcoló kapitalizmus.

A polgári demokráciában működő kapitalizmusban (a mosolygó fasizmusban) azonban a proletárok érdekében a demokráciáért küzdőknek sokkal több lehetőségük van, mint a klasszikus fasizmusban. A kapitalizmusban a kommunistáknak, a demokráciáért küzdőknek, a polgári demokratikus szabadságjogokért és az emberi jogokért is harcolni kell. A mosolygó fasizmus azonban fasizmus, diktatúra a proletárok számára, ezt meg kell haladni a szocialista demokráciával, ami a valódi demokrácia.

A kapitalizmus minden formájában a tőkések kizsákmányolják a proletárokat, a gyengébb, a fejletlenebb országokat, a gyarmatok, az érdekszférák feletti uralomra, világuralomra törekszenek. A tőkések alapvető célja, a minél nagyobb profit megszerzése, ami az élősködésük, hatalmuk forrása. Amit a tőkések a konkurenciaharcban, világméretekben a kizsákmányolással, a diktatúrával, a gyarmatosítással, a háborúkkal érnek el. A kapitalizmus és a fasizmus célja megegyezik, ami az élősködés, csak a módszereiben van némi különbség.

A diktatúra, a nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyűlölet, a fajüldözés, a népirtás, a kapitalista rendcsinálás, az imperialista háborúk, a gyarmatosítás, a proletár érdekeket képviselők üldözése és kiirtása, a demagóg hazugságok, a hamis világnézet, az idealizmus, a vallás mind a kapitalizmusban, mind a fasizmusban megtalálható jelenség, de nem ezek a céljai, hanem ezek csak eszközök a kizsákmányolásra az élősködésre, a totális hatalomra.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a megvalósuló kapitalista érdekeltségű „nemzetekfelettiség” (nem az internacionalizmus, ami a proletárok nemzetközi összefogása), a világméretűvé nőtt termelő és a banktőke összeolvadásával, a világméretű, több nemzetet, több földrész összefogó monopóliumoknak nagy hasznot, profitot hoznak a tőkések kis csoportjának, ezért manapság inkább ezt a „nemzetekfelettiség”-et támogatják és nem a nacionalizmust, a fajüldözést. A lényeg a minél nagyobb profit, ezért világméretekben alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz.

A nemzetközi nagy világméretű monopóliumok, cégek ezt meg is valósítják, mert a különböző nemzetek területén a helyi körülményekhez alkalmazkodnak, így jutnak a profithoz, akár az extraprofithoz. Az Auchannak, a Tescónak, MacDonaldnak, stb., mindegy milyen nyelven árulja termékeit, milyen nemzet területén működik, alkalmazkodik a környezethez. De ehhez előbb az adott nemzetet uralnia kell, ezért ezek a cégek a világuralomra törnek, és ezt katonailag biztosítja a NATO. A gyarmatokon, a félgyarmatokon, a perifériákon, az érdekszférákon így extraprofitra tesznek szert, és hatékonyan megvalósítják a világméretű kizsákmányolást. A klasszikus fasizmus a szélsőséges nacionalizmussal, fajüldözéssel, népirtással terjeszkedett lényegében ugyanezért a célért. A NATO földrészeket átfogó, a világméretűvé fejlődött imperializmus érdekvédelmi hadserege, célja a kapitalizmusban a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség védelme, a proletárok bérrabszolgasága. A NATO a szocialista demokráciának, a valódi demokráciának, az emberiségnek az ellensége.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a fasizmus két alapváltozatban létezik. A klasszikus és a mosolygó fasizmusban a különbség csupán a diktatúra, a terror, az önkényuralom minőségében és nagyságában van, de a cél ugyanaz, mint a kapitalizmus alapváltozatában, kizsákmányolással rabolni, élősködni, felsőbbrendűvé válni.

Mivel a kapitalizmusban a proletároknak valóságos hatalma nincs, ezért ilyen vonatkozásban a klasszikus és a mosolygó fasizmus is diktatúra a dolgozókkal szemben. A klasszikus fasizmus nyíltan felvállalja a demokrácia megszüntetését, a mosolygó fasizmus pedig csak látszat demokrácia a dolgozók számára, mert a proletárok semmilyen hatalommal nem bírnak, ellenben minden a kapitalisták érdekében történik.

A proletárok jobb, kedvezőbb helyzetének megteremtése a kapitalizmusnak (és az emberiségnek) lehetősége és érdeke (lenne), mert mint gazda, ha jó gazda, így több profithoz jut(na), de ezt alapvetően nem az emberségből teszi, ha teszi, a proletár ettől még bérrabszolga, alacsonyabb rendű marad(na); ráadásul a tőkések profitja csak a proletárok általl termelt és megvásárolt árukból keletkezhet a kizsákmányolással, ilyen a fogyasztói társadalmi modell.

A proletárok helyzetének javulásához a leghatékonyabb módszer azonban az osztályharc, ami a proletár érdekek kiharcolása.

Marxista fogalomlexikon – Fogyasztói Társadalom: konzum társadalom: a fejlett tőkés országoknak a burzsoá ideológusok és publicisták körében divatos elnevezése, amivel azt akarják kifejezni, hogy a tőkés termelés a fogyasztók érdekeit szolgálja, és általános jólétet teremt. Objektív alapja az a körülmény, hogy a legfejlettebb tőkés országokban a termelőerők színvonala olyan fokra jutott, hogy lehetőség van a viszonylag magas életszínvonal biztosítására. Valójában azonban ezekben az országokban sem változott a tőkés termelés célja, a maximális profit elérése, nem szűnt meg az emberek százmillióinak neokolonialista kizsákmányolása, s a dolgozók viszonylag magasabb életszínvonalát a munkásosztály heves küzdelemben vívta és vívja ki. A fogyasztói társadalom és más elnevezések például a „jóléti állam” célja épp a harc leszerelése, a figyelem elterelése a kizsákmányolásról a fogyasztási javak birtoklására, az osztályharcról az egyéni gazdagodásra.

(idézet: A marxista filozófia alapjai)

Sok burzsoá ideológus, aki megszépítve ábrázolja az imperializmust, arról az ezernyi lehetőségről irkál, amelyet a kapitalizmus az egyszerű emberek számára magában rejt. Azt mondják, hogy a kapitalista társadalomban bárki milliomossá válhat, és mindent elérhet. Ez a lehetőség azonban pusztán formális. A munkásnak nem a tőkéssé válás formális lehetőségére van szüksége, hanem annak reális lehetőségére, hogy megszabaduljon a kizsákmányolástól, hogy munkája, megfelelő lakása és tápláléka legyen, kulturális tekintetben fejlődhessék, s teljes jogú gazdája lehessen országának. Az embernek, az élen haladó társadalmi osztálynak, gyakorlati tevékenysége sikere érdekében fel kell fedeznie a neki szükséges reális lehetőséget, meg kell szabnia a lehetőség valóra váltásának módjait, s ezekkel összhangban kell cselekednie.

(idézet: A Marx és Engels válogatott művei 1)
Kommunista Párt kiáltványa

Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya, akik csak addig élnek, amíg munkát kapnak, és akik csak addig kapnak munkát, amíg munkájuk a tőkét gyarapítja. Ezek a munkások, akik darabonként kénytelenek eladni magukat, éppen olyan áruk, mint minden egyéb kereskedelmi cikk, s ezért éppúgy ki vannak téve a konkurencia minden viszontagságának, a piac minden ingadozásának.

(idézet: A Komintern és a fasizmus)
A fasizmus meghatározása

1921-22-ben: … Radek a fasizmusban, akárcsak a tőke támadásának más megnyilvánulásában, a kapitalizmus megszilárdítására tett erőfeszítést látta. … a fasizmus egyesíteni tudta a különböző osztályokat és rétegeket, a legkülönfélébb politikai irányzatokat. Egyesíteni tudta, de nem tudta megszüntetni ezen osztályok és rétegek érdekellentéteit. … Radek helyesen ismerte fel, hogy ezeknek az ellentéteknek a kihasználása jelentős szerepet kap az antifasiszta harcban.

… Bordiga elemzéseiben [OKP] … A fasizmus valamennyi polgári elem ellenforradalmi erejét testesíti meg, s ezért számára semmiféleképpen sem feltétlenül szükségszerű, hogy a demokratikus intézményeket szétzúzza. … a polgári demokrácia és a fasizmus … a különbségek ellenére az ellenség nem változott, csupán a hazug színfalak, a demokrácia kulisszái tűntek el, hogy mindenkinek szembe tűnjön a kapitalista társadalom rideg valósága. Az uralkodó osztályok egyesültek, és szövetségeseikkel, a kispolgári rétegekkel együtt a munkásosztály ellen vonulnak.

… Zetkin … mivel a burzsoázia letért a törvényes útról, ellene csak hasonló módszerekkel, az erőszak fegyverével lehet küzdeni.

… Lozovszkij … a fasizmus nem más, mint preventív („vorbeugende”) ellenforradalom, amelynek segítségével a burzsoázia igyekszik megakadályozni a forradalom kibontakozását.

… Trockij … a fasizmus nem más, mint „tökéletes ellenforradalom”, amelyet „a forradalom fiaskója” idézett elő.

… „A nemzetközi fasizmus” … általános jellemzése … a fasizmus nemzetközi ellenforradalom a munkásosztállyal szemben … „Ugyanakkor a fehérgárdák nyílt uralma a polgári demokrácia alapjai ellen is irányul.” … a fasizmus nem egyszerűen a munkásság és a burzsoázia ellentéteinek terméke, hanem megerősítéséhez a burzsoázián belül feszülő ellentétek is hozzájárultak. A fasizmus nem az egyesült ellenforradalmat, hanem a burzsoázia legreakciósabb rétegeit képviseli. … „Az olasz fasizmusnak – a »klasszikus« fasizmusnak, amely most egy időre az egész országot meghódította – az a jellemző vonása, hogy nemcsak szűkebb, állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket alakít, hanem arra is kísérletet tesz, hogy szociális demagógiával tömegbázist teremtsen a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásság bizonyos részében is. Ebben a törekvésében reakciós céljai érdekében ügyesen kihasználja azt a csalódást, amelyet az úgynevezett demokrácia váltott ki.”

… A Komintern IV. kongresszusa [1922] olyan történelmi pillanatban vizsgálta a fasizmust, amikor az európai terrorista rendszerek – köztük az olasz – még nem fejlődtek totális diktatúrává. Ennek ellenére a referátumokban és a viták során elhangzott egyes elemzésekben már felvetették az ilyen típusú rendszerek térhódításának lehetőségét. Felismerték azokat a jegyeket, amelyek az egyes országokban, különösen Olaszországban és Németországban, e fejlődés irányába mutattak. Mussolini hatalomra jutásának pillanatában már sikerült meghatározni a fasizmus osztályjellegén kívül azokat a sajátos vonásokat is, amelyek eltérnek a tőke támadásának általános jegyeitől. Rámutattak először is arra, hogy nem az egyesült reakciónak, hanem az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjainak diktatúrájáról van szó. Ez a diktatúra pedig a hagyományos burzsoá uralomhoz képest a terror intézményesítésével kedvezőtlenebb körülményeket teremt a munkásosztály osztályharcához és általában az emberi társadalom fejlődéséhez. A fasizmus másik sajátos vonását abban látták, hogy az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjai érdekeik képviseletére tömegmozgalmat tudtak felvonultatni. … Az antifasiszta harc lehetőségeinek felvázolásakor a felszólalók a kongresszust megelőző elemzésekre és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodtak. Hangsúlyozták, hogy a munkásosztálynak és szervezeteinek létérdeke a fasizmus elleni fellépés, és e harcban a munkásság számíthat más dolgozó rétegek támogatására is. Elengedhetetlen előfeltételnek tekintették, hogy a kommunista mozgalom vállalja az antifasiszta összefogás szervezését és vezetését, az egységfront-taktika és a munkáskormány jelszavával lépjen fel valamennyi dolgozó réteg érdekeinek védelmében. Szükségesnek tartották az antifasiszta harc fegyveres formáinak szervezését is, ám a legfontosabbnak a legális lehetőségek kihasználását tekintették.”

1923-24-ben: … A IV. kongresszusig a Komintern a fasizmussal az olaszországi forradalom és ellenforradalom egyik részkérdéseként foglalkozott. Addig kevesen ismerték fel, hogy a fasiszta mozgalom nem csupán az olasz ellenforradalom segédcsapata, hanem egy újfajta ellenforradalom csírája, amely az erőviszonyoknak nem csupán részleges, de alapvető változását idézi elő. A Komintern IV. kongresszusán ez a felismerés már általánossá vált, sőt továbbfejlődött. Világossá vált, hogy a fasizmus, mint a tőkés társadalom egyik uralmi rendszere, korántsem olasz sajátosság.

… Révai úgy véli, hogy Magyarországon „az ellenforradalom győzelme után tulajdonképpen a fasizmus volt uralmon (csak ekkor még nem nevezte magát annak), szerepének eljátszása után pedig átengedte helyét a nagytőkének”. Szerinte a fasizmus erői a későbbi korszakban a Gömbös-, a Haller- és a Wolff-csoportban tömörültek.

… Zetkin … a fasizmus legáltalánosabb meghatározása: „A fasizmus a világburzsoázia általános támadásának legerőteljesebb, legkoncentráltabb, klasszikus kifejeződése a jelenlegi pillanatban.” … a magyarországi fehérterror példáját említi; ezúttal azonban már pontosabban mutat rá a két rendszer közötti lényeges különbségre: „Magyarországon a terror a proletariátus győzelmes, bár rövid forradalmi harcát követte: a burzsoázia átmenetileg megrettent a proletariátus hatalmától. A Horthy-terror bosszú a forradalomért. E bosszú végrehajtója a feudális tisztek kicsiny kasztja volt. A fasizmussal egészen más a helyzet. A fasizmus egyáltalán nem a burzsoázia bosszúja a harcrakelt proletariátussal szemben. Történetileg, objektíve szemlélve, a fasizmus inkább büntetés, büntetés azért, hogy a proletariátus nem vitte tovább, nem fejlesztette tovább az Oroszországban megkezdett forradalmat.” A másik lényeges különbség, hogy „a fasizmus hordozói nem egy kicsiny kaszt tagjai, hanem széles társadalmi rétegek, nagy tömegek, amelyek egészen a proletariátusig terjednek”. … „A fasizmust nem küzdhetjük le csupán fegyveres úton – hogy ezt a kifejezést használjuk -, hanem ideológiailag és politikailag is le kell vernünk” – állapítja meg. … „A fasizmus egyik gyökere valójában a kapitalista gazdaság és a polgári állam bomlása” … Zetkin mind a fasiszta mozgalom tömegmozgalommá válásához, mind a fasiszta rendszer létrejöttéhez egyetlen döntő és meghatározó tényezőt tart végső soron szükségesnek – és ez a tényező a burzsoázia fellépése. … A fasiszta mozgalmak létrejöttének … két lényeges vonás valamennyi országban azonos: egy álforradalmi program, amely igen ügyesen alkalmazkodik széles társadalmi tömegek hangulatához, érdekeihez és követeléseihez, valamint a legbrutálisabb, legerőszakosabb terror alkalmazása.

… 1924 januárjában Zinovjev tétele: a „szociáldemokrácia a fasizmus szárnya”. … 1924 szeptemberében Sztálin is, a nemzetközi helyzetet elemző igen jelentős írásában, a következőket írta: „A szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya.” … E tétel reális magva az volt, hogy sem Olaszországban, sem Németországban, sem pedig Bulgáriában nem sikerült a szociáldemokrata pártokat megnyerni az antifasiszta egységfrontnak. Sőt, e pártok egyezkedni próbáltak a fasizmussal. … A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal.

… Sas [Gyula] írásaiban … megfigyelhető a fasizmus és az uralkodó osztályok politikájának differenciált vizsgálata. Sas levonja azt a következtetést, hogy a „fasizmus összeomlása nem fog eo ipso egyet jelenteni a kapitalizmus összeomlásával is”. A szociáldemokráciáról megállapítja ugyan, hogy a kapitalista rendszerben az ellenforradalom oldalán áll, de nem tekinti fasiszta jelenségnek, csupán a polgári demokrácia támaszának. Határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy a fasizmus és a szociáldemokráciára támaszkodó polgári demokrácia a tőkés társadalom két eltérő uralmi formája.

1928-29-ben: … … A Komintern VI. kongresszusa 1928. július 17-én kezdte meg munkáját. … Buharin beszámolója adta meg az alaphangot: a fasizmust mint az állammonopolista tendenciák egyik sajátos formáját közelítette meg. … másik irányvonalat a kongresszuson Thälmann képviselte. … a szociáldemokráciát egységesen ellenforradalminak, a szovjetellenes háborús veszély előkészítőjének nevezte. … „A reformizmusnak a szociálfasizmus irányába való fejlődése megfigyelhető különböző országokban; erre számos példát lehet találni.” … ez nem csupán Thälmann véleménye volt. Kiderül ez például a kongresszus politikai bizottságának azon álláspontjából is, amelyben bírálta azokat a küldötteket, akik „mechanikusan elhatárolják egymástól a burzsoáziának a munkásosztály leverésére szolgáló két módszerét, akik nem látják az egyik módszernek a másikba való átmenetét”. … A fasizmus és a szociáldemokrácia közötti kapcsolatról élénk vita bontakozott ki a Komintern programjával foglalkozó bizottság ülésein is. … A vita lényegében arról folyt, hogy általános tendencia-e a fasizmus a kapitalizmus állammonopolista szakaszában, vagy pedig sajátos jelenség. A felszólalók egyöntetűen az utóbbi mellett foglaltak állást

… Ez [az imperializmus korszaka.] »új« módszereket és kormányzási formákat hozott létre. Például kis kabinetek rendszerét, a színfalak mögött működő oligarchia-csoportok alakulását, a »népképviselet« szerepének bukását és meghamisítását, a »demokratikus« szabadságjogok megnyirbálását és teljes megszüntetését stb. A burzsoá imperialista reakció előretörése különleges történelmi feltételek mellett fasiszta formát ölt. … a feltételek a következők: a kapitalista viszonyok bizonytalansága, jelentős társadalmi elemek deklasszálódása, a városi kispolgárság és intelligencia széles rétegeinek elszegényedése, a falusi kispolgárság elégedetlensége, s végül a proletárság állandó tömegakciójának réme. A burzsoázia, hogy szilárdabb, erősebb és állandóbb hatalmat biztosítson magának, mindinkább kénytelen a parlamenti rendszerről áttérni a pártok közötti erőviszonyoktól és kombinációktól független fasiszta módszerre.” … Buharin … a további fasizálódás veszélyére is felhívja a figyelmet: „A fejlődési tendenciákról szólva feltételezhetjük, hogy a megrendült kapitalista szervezet általános válságának, növekedésének mértékében más országokban is tapasztalni fogjuk a fasizmus növekedését. Amennyiben statisztikai szempontból nézzük a dolgokat, úgy azt mondhatjuk, hogy már most a fasizmus különféle formái alakultak ki: a klasszikus forma és számos átmeneti forma, valamint a fasizmus irányába mutató tendencia. Ezeket az átmeneti formákat és tendenciákat, úgy tűnik, még nem szabad fasizmusnak nevezni a szó teljes értelmében; ezek csupán a fasizmus »embrionális« formái. Nem tekinthetők valódi fasizmusnak, de meghatározott történelmi feltételek között valódi fasizmussá kristályosodnak ki.

*

(idézet: Franklin Delano Roosevelt)

… Az 1928-as választásokon a baloldali szervezetek befolyása teljesen jelentéktelen volt, de FDR szükségesnek tartotta, hogy New York állam problémáit — a bírósági eljárás, a helyi közigazgatás megjavítása, a farmereknek nyújtandó támogatás, a vízi energia felhasználásának állami ellenőrzése stb. — összekapcsolja az általános problémákkal, úgy tüntetve fel a választást, mint a haladás erőinek harcát a reakció ellen. Csak egy példát nézzünk erre. Alfred Smith kormányzó múltbeli tevékenységére hivatkozva Roosevelt ezt mondotta: „Ha a nők és gyermekek heti munkaidejének csökkentésére irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk; ha az állami kórházak és börtönök helyzetének megjavítására irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk. És ha egészségvédelmi programja, a népművelés nagymértékű fellendítése szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk, és ezt büszkén valljuk… A közéletben minden olyan embert, aki előre halad és a reformokat védelmezi, radikálisnak neveznek. A Demokrata Párt ebben az államban előre haladt és a reformokat védelmezte, s kiérdemelte a radikális nevet itt és más államokban.”

… 1928 december végén, néhány nappal kormányzói tisztségének elfoglalása előtt, Franklin Roosevelt egy sajtóértekezleten ezt mondotta: „Úgy vélem, a jövőben az állam — s amikor »államot« mondok, nem csupán New York államra gondolok — jóval nagyobb szerepet fog játszani az állampolgárok életében. Az egészségvédelem nézetem szerint az állam gondja, s azt hiszem, az államnak a köz javára végzett tevékenysége ki fog szélesedni. Az állam felelős polgárai gyermekeinek oktatásáért. Miért ne végezzük hát ezt jól? Néhányan azt fogják mondani, hogy ez szocializmus. Válaszom az, hogy ezek szociális, de nem szocialista intézkedések.”

… Az 1929. július 4-i nemzeti ünnepen mondott beszédében Roosevelt az Egyesült Államok akkori helyzetével foglalkozott. … „Teljes joggal feltehető a kérdés — mondotta —, nem fenyeget-e bennünket az a veszély, hogy visszasüllyedünk a trogloditák idejébe, hogy kialakul egy újabb feudális rendszer, hogy a nagyiparosok olyan magas koncentráltságú ellenőrzést hoznak létre, amely újabb Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását teszi szükségessé?” Ha az amerikaiak nem kelnek fel az „új gazdasági feudalizmus” ellen, úgy, mint elődeik a függetlenségi háború idején, akkor végső soron a tulajdon kevesek kezében összpontosul, „a nép túlnyomó többsége pedig rabszolgává lesz”.

… Freeman amerikai történész 1939-ben megkérte Roosevelt titkárát, Marvin McIntyre-t, hogy bizalmasan érdeklődjék az elnöknél: milyen nézeteket vallott a fasizmusról 1933 előtt? FDR nem tagadta meg a választ. Ezt felelte titkárának: „Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Mussolini abban az időben még megőrizte a parlamenti kormányzás látszatát, és sokan, engem is beleértve, azt remélték, hogy miután a rendet és az erkölcsöt helyreállította Olaszországban, önként helyre fogja állítani a demokratikus intézményeket.” Egyszóval —foglalta össze mondandóját Roosevelt —, a fasizmus 1933 előtt „még kísérleti stádiumát élte”.

… Woods professzor, mai polgári történész írja, „Roosevelt, jóllehet a tőkések támadták, a kapitalizmus megmentője volt. Soha nem jutott eszébe, hogy aláássa az amerikai rendszer alapját; ez a rendszer az ő elnöksége alatt nem szenvedett kárt, hanem inkább megerősödött. Roosevelt ellenállt annak a csábításnak, hogy a már kialakult gazdasági szektorokban bevezesse a társadalmi tulajdon elvét. …”

… 1944-ben, amikor negyedszer jelöltette magát elnöknek, Roosevelt még nyíltabban beszélt. Egy bostoni tömeggyűlésen elégedetten tartott szemlét a megtett út felett: „Ha volt idő, amikor népünk szellemi erői megpróbáltatáson mentek át, akkor ez az 1929—1933. évi szörnyű depresszió éveiben volt. Akkor megtörténhetett volna, hogy népünk idegen ideológiák felé fordul — olyanok felé, mint a kommunizmus vagy a fasizmus. Ámde demokratikus hitünk elég szilárd volt. 1933-ban az amerikai nép nem a demokrácia megnyirbálását, hanem kiszélesítését követelte. S ezt el is érte.”

… A küzdelem, akárcsak a háború előtt, a burzsoá kormányzati rendszer keretei között bontakozott ki. A reakció mindent megtett, hogy megakadályozza az országban a széles körű demokratikus koalíció létrejöttét. Roosevelt nem nyújtott kezet a demokratikus szervezeteknek, éberen őrködött a két párt politika felett. A szervezett munkások képviselői semmiféle tisztséget sem töltöttek be az államrendszerben. 1943 elejétől erősen fokozódott a kommunistaellenes kampány. Míg az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság hivatali kötelességénél fogva tevékenykedett, a Fehér Ház önként kapcsolódott be ebbe a munkába.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A tervgazdaság előnyei

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A népgazdaság tervszerű fejlődése óriási előnyöket biztosít a szocialista társadalomnak a kapitalizmussal szemben.

A kapitalizmussal ellentétben, ahol az arányosság csak véletlenszerűen fordul elő, s a gazdaság időszakonként megismétlődő válságokon át, ciklikusan fejlődik, a szocialista gazdaság szakadatlanul, töretlen ívben és soha, sehol nem tapasztalt gyorsasággal fejlődik, azoknak az arányoknak alapján, amelyeket a szocialista állam a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének és a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeivel összhangban állapít meg. A szocialista gazdaság nem ismeri a pusztító gazdasági válságokat, amelyek roppant anyagi károkat okoznak a társadalomnak, és időről időre visszavetik fejlődésében.

A Szovjetunióban a háború előtti ötéves tervek idején, vagyis mintegy 13 év alatt ugrás ment végbe, amely az országot elmaradott országból élenjáró országgá, agrárországból ipari országgá változtatta. A tőkés világ ez alatt az idő alatt két gazdasági válságon ment át (1929— 1933-ban és 1937-ben), amelyek a termelőerők óriási pusztulásával, a munkanélküliség óriási növekedésével és a tömegek elnyomorodásának erős fokozódásával jártak együtt. A háború óta a Szovjetunió szocialista gazdasága a termelés szakadatlan növekedése alapján tervszerűen fejlődik, míg a tőkés országok, mindenekelőtt pedig az Egyesült Államok, ebben az időszakban 1948—1949-ben válságon mentek át. 1953 második felétől az Egyesült Államokban ismét megkezdődött a termelés csökkenése és a munkanélküliség növekedése.

A szocialista tervgazdaság kizárja a munkanélküliséget, és biztosítja a társadalom minden munkaerejének hasznosítását. A tőkés gazdaság elkerülhetetlenül munkanélküliséget szül, s a kapitalisták a munkanélküliséget eszközül használják fel arra, hogy olcsó munkaerőt biztosítsanak vállalataik számára.

A tervgazdaság a termelés olyan fejlődését feltételezi, amely az egész társadalom szükségleteinek kielégítésére irányul. A kapitalisták azokba a gazdasági ágakba fektetik tőkéjüket, amelyekben magasabb a profitráta.

A szocialista tervgazdaság biztosítja a tudománynak és technikának a népgazdaság szükségleteivel összhangban álló fejlődését. A kapitalizmusban a technika fejlődése a konkurrencia és a termelési anarchia törvényének van alávetve, rendkívül egyenetlenül megy végbe s elkerülhetetlenül fokozza a termelés fejlődésében tapasztalható aránytalanságot.

A szocialista tervgazdaság megkíméli a társadalmat a társadalmi munkának a tőkés gazdaságra jellemző nagyarányú pazarlásától, ugyanakkor pedig — az egyes vállalatok és az egész népgazdaság viszonylatában egyaránt — valamennyi erőforrás leggazdaságosabb és leghatékonyabb hasznosítását is biztosítja, s a termelés növelésének egyre újabb forrásait és tartalékait tárja fel.

A szocialista állam terv alapján határozza meg a vállalatok termelési kapcsolatát, és biztosítja a szocialista termelés lehető legésszerűbb területi elhelyezését.

A rentabilitás kapitalista elvével ellentétben, amely az egyes vállalatok érdekeit, a maximális profit biztosítását tartja szem előtt, a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye és a szocialista tervezés biztosítja a rentabilitás magasabbrendű formáját: az egész népgazdaság szempontjából vett rentabilitást. Ennek következtében a szocializmusban az építés olyan hatalmas méretei váltak lehetővé, amilyenek a tőkés gazdaságban a magántulajdon, a termelési anarchia és a konkurrencia viszonyai között elképzelhetetlenek.

Rövid összefoglalás

1. A népgazdaság tervszerű fejlődésének szükségessége és lehetősége a termelőeszközök társadalmi, szocialista tulajdonából következik. A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődése a szocializmus gazdasági törvénye.
2. A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének törvénye a szocialista gazdaságban a szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően szabályozza a termelőeszközök és a munkaerő elosztását. Megköveteli a tervgazdálkodást, a népgazdaság valamennyi elemének arányos fejlődését, az anyag-, munkaerő- és pénzforrások lehető legésszerűbb és leghatékonyabb felhasználását.
3. A szocialista tervezés akkor jár kedvező eredménnyel, ha helyesen számol a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének követelményeivel, és minden tekintetben figyelembe veszi a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeit. A népgazdaság terv szerinti irányítása során felhasználják az értéktörvény érvényesülésével összefüggő gazdasági eszközöket. A népgazdaság helyes fejlődési arányainak megállapítása terén nagy jelentősége van a tervezés mérlegmódszerének.
4. A népgazdaság terv szerinti irányítása a szocialista állam gazdasági-szervező funkciójának igen fontos vonása. Az állami szervek a népgazdasági terveket azoknak az irányelveknek alapján dolgozzák ki, amelyeket a Kommunista Párt állapít meg — a szocialista építőmunka tapasztalatainak tudományos általánosításából kiindulva, a szocialista gazdasági rend előnyeinek, s az ország külső és belső helyzetének figyelembevételével. Az állami tervek a kommunista építőmunka gyakorlatában, a tömegek alkotómunkájában létrejövő újhoz igazodnak, és utasítás jellegűek. A népgazdaság terv szerinti irányításának elengedhetetlen feltétele a tömegek mozgósítása a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére, továbbá a tervteljesítés mindennapos ellenőrzésének megszervezése.
5. A népgazdaság tervszerű, válságmentes fejlődése a szocializmus egyik igen nagy előnye a kapitalizmussal szemben, biztosítja az eszközöknek a burzsoá rend számára elérhetetlen gazdaságos felhasználását, és teljes mértékben lehetővé teszi a termelésnek a néptömegek érdekében történő szakadatlan, gyors és sokoldalú fejlesztését.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

– A Komintern VII. kongresszusa –

 

A kapitalizmusban a tőkések élősködés érdekében diktatúra valósul meg a dolgozók ellen!
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!

A szocialista demokrácia célja a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok megvalósítása!
A szocializmusban megvalósul a szocialista demokrácia!
A kommunisták a szocialista demokráciáért harcolnak!

 

A kapitalizmus meghaladásához, a teljes emberiségre kiterjedő demokrácia érdekében, a népi demokrácia vagy ennek kihagyásával a szocializmus keresztül vezet az út. Az emberiség a kommunizmust, a teljes emberiségre kiterjedő demokráciát, a kizsákmányolás, a felsőbbrendűség, az élősködés megszüntetésével, az emberi jogok következetes érvényesítésével, a természeti és társadalmi tudományok megismerésével és következetes alkalmazásával éri el.

A kommunizmus az emberséges, a humánus társadalom!
A kommunizmusban nincs kizsákmányoló, élősködő, szolga és felsőbbrendű!

A marxista filozófia alapjai: „… A dialektikus és történelmi materializmus a marxizmus filozófiai alapja, s a politikai gazdaságtannal és a tudományos szocializmussal együtt a marxizmus alkotórésze. … Marx és Engels nemcsak új világnézetük kidolgozásán fáradoztak. Fő céljuk az volt, hogy egyesítsék a tudományos szocializmust és a munkásmozgalmat, s a munkások ösztönös harcát a tudatos forradalmiság medrébe tereljék. … A tudományos szocializmus elmélete a munkásmozgalom gyakorlatának általánosításaként keletkezett, a munkásosztálynak a burzsoázia ellen, az elnyomás ellen folyó harci szükségletei hívták életre.

… A tudományos szocializmus elmélete nem jelenhetett meg a középkorban, a feudális társadalomban. Ez az elmélet a kapitalizmus korában keletkezett, mert a kapitalizmus fejlődése előkészítette a szocializmus anyagi előfeltételeit. A tőkés renden belül a kapitalizmus számára megoldhatatlan ellentmondások jöttek létre, és kialakult a proletariátus, amely az új, szocialista termelési mód hordozója. Éppen ezzel összefüggésben jelenik meg a tudományos szocializmus elmélete.”

A kommunisták elvetik a hamis tudománytalan világnézetet, Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao tanításait követik, a dialektikus és történelmi materializmus tudományának megalkotóit, továbbfejlesztőit, amelyek a szocialista demokráciát, ha szükséges, forradalmi úton, a polgári demokrácia, a kapitalizmus, a fasizmus meghaladását tűzik ki célként a vörös zászlóra.

A polgári demokrácia a kapitalizmus politikai-gazdasági modelljében is kénytelen korlátozni a demokratikus szabadság- és az emberi jogokat. Ugyanis a kapitalizmus nem működik a bérrabszolgaság, a kizsákmányolás nélkül, és ez embertelen, mindenképpen megosztott világra, felsőbbrendűségre és szolgaságra vezet, ami a többség, a bérrabszolgák számára, a valódi szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot lehetetlenné teszi. A fasizmus és főleg a klasszikus változata még embertelenebb, mert a polgári szabadságjogokat és az emberi jogokat a totális diktatúrával, akár terrorisztikusan is korlátozza vagy megszünteti, a diktatúrát akár az önkényuralomig fokozza, de legalábbis erre törekszik. Ezért a kapitalizmus fő ellenfele a kommunista mozgalom, ami következetesen küzd az emberiség demokráciájáért, az emberi jogokért, harcol a fasizmus minden változata ellen.

A polgári szabadságjogokat és az emberi jogokat a kapitalizmus gazdasági-politikai modellje a működőképessége érdekében mindenképpen kénytelen korlátozni vagy megszüntetni, ez gyökeresen, alapvetően semmilyen reformmal nem javítható tulajdonsága a kapitalizmusnak. A kapitalizmus a működési modellje miatt törvényszerűen és elkerülhetetlenül bekövetkező válságok és az osztályharc társadalmi katasztrófákat okoznak.

Ha a kapitalizmus veszélyben érzi hatalmát, a rendszer fennmaradása érdekében, azonban reformokat, ésszerűsítéseket vagy végszükség esetén a terrort alkalmazza, kapitalista „rendet” teremt, és ennek érdekében kíméletlenül elnyomja a szocialista demokráciára irányuló törekvéseket, a proletárok lázadásait, üldözi ennek élharcosait, a kommunistákat.

A kapitalizmus ezért totális harcot folytat a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen a kizsákmányolás, a tőkés felsőbbrendűség, és végeredményben a tőkések profitja, az élősködésének a védelme érdekében. A kapitalizmus a polgári demokráciával vagy a nyílt diktatúrával kíméletlen harcban áll a szocialista demokráciával, a szocializmussal. A kapitalizmus következetes harca a szocialista demokrácia ellen a fasizmus!

A marxista filozófia alapjai: „… a burzsoázia diktatúrája parlamentáris köztársaság formájában is, alkotmányos monarchia formájában is, fasiszta terrorista diktatúra formájában is létezik. … kapitalista országok parlamentáris köztársaságának lényege a burzsoázia diktatúrája, azé az osztályé, amely meghatározza a burzsoá társadalomban fennálló politikai hatalom jellegét. … a politikai hatalom minden szervét a burzsoázia tartja a kezében, és minden állami intézmény a burzsoázia uralmának megszilárdítását szolgálja. A burzsoázia diktatúrájának egyes megnyilvánulásai változóak, de változatlan marad a tőkés társadalom államhatalmának lényege — a burzsoázia diktatúrája.

… burzsoá demokrácia csak a kizsákmányoló kisebbség számára demokrácia. Mindaddig, amíg megmarad a termelési eszközök magántulajdona — hangoztatta Lenin —, a legdemokratikusabb burzsoá köztársaság is elkerülhetetlenül a burzsoázia diktatúrája, a többség elnyomására szolgáló gépezet marad.

… A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). A fasiszta tendenciák azonban nemcsak ezekben az országokban fejlődtek ki. A reakciós burzsoázia, a néptömegek aktivitásától való félelmében mindenütt, ahol csak lehet, korlátozza a demokráciát. … Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled.

… A marxista párt a proletariátus vezető szervezete, a munkásosztály legfőbb fegyvere a tőkés társadalom kommunista társadalommá való forradalmi átalakításáért vívott harcban. … A kommunista párt ereje abban van, hogy a munkásosztály élcsapata, amely a tudományos forradalmi elmélettel van felvértezve, s ezért, tudatosságát tekintve, a tömegek felett áll. A marxista párt a munkásosztály leghaladóbb, legbátrabb, leghősiesebb és legönfeláldozóbb elemeit egyesíti soraiban. Lenin azt mondotta a bolsevik pártról, hogy a munkásosztály forradalmi pártjának példaképe lett, hogy ez a párt megtestesíti korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét. … A proletariátus osztályharcának végső célja az osztályok antagonizmusára épülő kapitalista társadalom megsemmisítése és az osztály nélküli, kommunista társadalom létrehozása.”

A kapitalizmus harci formálya ezért a következetesen szerveződő fasizmus, amellyel a szocializmus ellen a demokrácia és az emberi jogok korlátozásáért vagy megszüntetéséért folytat háborút a következetesen szervezkedő kommunistákkal szemben, a szocialista demokrácia élharcosai ellen.

A fasizmus következetes ellensége csak a kommunisták vezetésével a dolgozó emberiség lehet! A szocialista demokrácia az emberiség történetének eddigi legmagasabb rendű vívmánya, az emberiség civilizálódásának eredménye, az emberiség lehetséges nagyszerű jövője, az emberiség megmaradásának egyetlen lehetősége.

A kommunisták fasizmus elleni harca az emberiség megmaradásáért az egyetlen lehetőség. Nem kellene elszúrni ezt a vissza nem térő lehetőséget!

 

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… 1935-ben, a Komintern VII. kongresszusa (meghatározta) a fasizmus osztálytartalmát: „a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája”.

… A fasizmus elleni harc során lényeges, új megállapítások születtek a nyugat-európai kommunista mozgalomban. Így például a francia párt 1934. júniusi konferenciája leszögezte: „A jelen időszakban a fasizmus a fő veszély. Ellene kell összpontosítani a proletár tömegek minden erejét és fel kell sorakoztatni a proletariátus mögé a dolgozó lakosság valamennyi rétegét.” … A határozat hangoztatja, hogy a kommunisták minden erejükkel védelmezik a demokratikus szabadságjogokat, küzdenek azok megőrzéséért és kiterjesztéséért.

… A kongresszus mindenekelőtt leszögezte, hogy a fasizmus veszélye a világgazdasági válság után megnövekedett. ,,A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa — szól a határozat – hangsúlyozza, hogy valamennyi kapitalista országban növekszik a fasizmus veszélye s óva int a fasizmus veszélyének bármilyen lebecsülésétől.” Különös hangsúllyal szólt a kongresszus arról a veszélyről, amit a német fasizmus jelentett. A határozat szerint: „a német típusú fasizmus a fasizmus legreakciósabb válfaja”, amely nemcsak a német munkásosztály valamennyi demokratikus vívmányát semmisíti meg, nemcsak „egy kulturális szempontból magas színvonalon álló országot taszít szellemi sötétségbe”, hanem nagy veszedelmet jelent a világ népeire is. „A német fasizmus egy új imperialista háború legfőbb szítója, s a nemzetközi ellenforradalom rohamcsapataként lép fel.”

… A fasizmus, különösen a német fasizmus jellemzése, a fasizmus nemzetközi térhódításában rejlő veszélyek feltárása nagy érdeme volt a kongresszusnak. De a fasizmus elleni harc kibontakoztatása szempontjából a leglényegesebb az volt, hogy a kongresszus határozottan megkülönböztette a burzsoá osztályuralom két formáját: a burzsoá demokráciát és a nyílt diktatúrát. „A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal — szögezte le Dimitrov előadói beszédében —, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt terrorista diktatúrával.” … Nagy horderejű, elvi jelentőségű megállapítás volt ez, amely új megvilágításba helyezte, fő feladatként előtérbe állította a fasizmus elleni harcot.

… A Komintern … korábban nem tett határozott különbséget a burzsoá osztályuralom két formája között, hanem elsősorban azt hangsúlyozta, ami a fasizmusban és a polgári demokráciában, más összefüggésben a fasizmusban és a szociáldemokráciában közös. Most a hangsúly a különbségekre került, ami lehetővé tette a fasizmus igazi arculatának felismerését, s szükségszerűen megváltoztatta a kommunista mozgalom viszonyát a polgári demokráciához, pontosabban a demokratikus követelésekért vívott harchoz. Erre mutatott rá Dimitrov, amikor kijelentette: „Nem vagyunk anarchisták, s egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy milyen politikai rendszer van egy adott országban: burzsoá diktatúra-e polgári demokrácia formájában, akár csak a legmegnyirbáltabb demokratikus jogokkal és szabadsággal is, vagy pedig burzsoá diktatúra a maga leplezetlen, fasiszta formájában. Noha mi a szovjet demokrácia hívei vagyunk, védelmezni fogunk minden arasznyi demokratikus vívmányt, amelyet a munkásosztály hosszú évekig tartó szívós harcban küzdött ki és elszántan harcolni fogunk ezeknek a vívmányoknak a kiszélesítéséért.”

… Korábban a Komintern a fejlett tőkésországokban nem ismert el más stratégiai jelszót, mint a proletárdiktatúráért való harc jelszavát. A részfeladatok, részkövetelések, illetve az értük való harc közvetlenül a hatalom megragadásának, a proletárdiktatúra kivívásának voltak alárendelve, átmeneti célokat nem tűztek ki. Ez szűkítette a lehetséges szövetségesek körét, lényegében meg is gátolta, hogy olyan rétegek, amelyek elutasították a szocializmus gondolatát, felzárkózzanak a munkásosztály mögé a különféle részkövetelésekért, a demokráciáért és a békéért vívott harcban. A VII. kongresszus viszont abból indult ki, hogy a szocialista forradalomhoz, a hatalom meghódításához közbeeső, átmeneti célokért vívott harcok során lehet elvezetni a tömegeket. Ezzel a kongresszus — ha fenn is tartotta a „Szovjethatalomért!” jelszót — alapvetően módosította a kapitalista országok kommunista pártjainak politikai fő irányvonalát. A kongresszus levette a napirendről a proletárdiktatúráért való közvetlen harcot, s a forradalmi mozgalom legközelebbi, soron levő szakaszának fő feladatául a munkásosztály és a dolgozók legnagyobb veszedelme, a fasizmus ellen, a népek békéjéért és szabadságáért, a demokratikus jogok védelméért és visszaállításáért folytatandó harcot, s ennek érdekében a munkásosztály és a szegényparasztság tömegein messze túlnyúló, széles egységfront megteremtését tűzte ki.

… Ezt sugallta a kongresszus egész szelleme, de ezt az irányváltoztatást egyértelműen, kategorikus formában is megfogalmazták: „Ma a fasiszta ellenforradalom támadja a polgári demokráciát és arra törekszik, hogy a dolgozók legbarbárabb kizsákmányolásának és elnyomásának rendszerét valósítsa meg. Ma a dolgozó tömegeknek több kapitalista országban konkrétan nem a proletárdiktatúra és a polgári demokrácia, hanem a polgári demokrácia és a fasizmus között kell választaniuk” — szögezte le Dimitrov előadói beszédének vitája után tartott zárszavában. A határozatban pedig a következőket olvashatjuk: „A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa kijelenti, hogy azzal az óriási veszéllyel szemben, amely a munkásosztályt, a munkásosztály minden vívmányát, valamennyi dolgozót és elemi jogaikat, a népek békéjét és szabadságát a fasizmus részéről fenyegeti, a munkásosztály harci egységfrontjának megteremtése a jelenlegi történelmi szakaszban a nemzetközi munkásmozgalom legfőbb és legközelebbi feladata. A sikeres harc a tőke offenzívája ellen, a burzsoázia reakciós rendszabályai ellen, az összes dolgozók leggonoszabb ellensége, a fasizmus ellen… parancsolóan megköveteli, hogy létrehozzuk a munkásosztály minden részének… akcióegységét, még mielőtt a munkásosztály többsége egyesülne a kapitalizmus megdöntésének és a proletárforradalom győzelemre juttatásának általános platformján.”

… A kongresszus a fasizmus elleni harc feladatait helyesen, a szocialista forradalom perspektívájából tárgyalta, a munkáshatalom, a proletárdiktatúra megteremtésének a szempontjából világította meg. Elvi jelentősége volt annak, hogy a kongresszus leszögezte: az antifasiszta egységfrontkormány, bár rendkívül fontos szerepet vállalhat magára a fasizmus elleni harcban, „nem hozhat végleges menekvést”, „nem képes végleg kiküszöbölni a fasiszta ellenforradalom veszélyét”. Más szóval: a fasizmus veszélyét véglegesen kiküszöbölni csak akkor lehet, ha a fejlődés nem reked meg az antifasiszta demokráciánál, ha ez az antifasiszta demokrácia továbbfejlődik szocialista demokráciává, ha felszámolják nemcsak a fasizmust, hanem a kizsákmányolok osztályuralmát, a burzsoá osztályuralom minden formáját. A kongresszus tehát nem hagyott kétséget afelől, hogy a Komintern és a kommunista pártok a fasizmus ellen küzdve változatlanul a proletárdiktatúra, a szovjethatalom, a szocializmus hívei, s ilyen értelemben a mozgalom fő stratégiai célja változatlan: a fasizmus elleni harc, harc a demokráciáért és a békéért — út a szocialista forradalomhoz.

… Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy a kongresszus a proletárdiktatúráról és a szocializmusról szólva, szinte mindenütt a szovjethatalom kifejezést használja; ez a jelszó bekerült a határozatba, ezt választották a fasizmus elleni harcról szóló határozat zárófejezetének címéül is. Ez több szempontból érthető, sőt bizonyos vonatkozásban indokolt is volt. A szovjetek akkor a proletárdiktatúra egyedüli formái voltak, a szovjetek fogalma azonosult a proletárdiktatúra, a szocializmus, a szocialista köztársaság fogalmával. A „Szovjethatalomért!” jelszó kifejezte a demokráciáért harcoló kommunista mozgalom forradalmiságát, a szociáldemokrácia opportunizmusával, békülékenységre hajló politikájával szemben, és kifejezte a Komintern, a kommunista pártok viszonyát az első szocialista államhoz, amely példaképe volt a mozgalomnak. Egyúttal azonban kifejezte azt is, hogy a mozgalom a szovjeteket a szocializmus egyedüli, kizárólagos formájának tekinti, hogy a szocializmus építését más formában elképzelni nem tudja.

… a kongresszus idején nem a „demokráciából” a szocializmusba való átnövés kérdése állt az előtérben, hanem a fasizmus megdöntése, a még meglevő polgári demokratikus jogok védelme, a fasiszta támadás visszaverése. A szocializmusra való áttérés kérdései akkor még nem vetődtek fel élesen, az új viszonyok között még gyakorlati tapasztalat alig volt. Csak a harc során válhatott világossá annak minden következménye, hogy a demokráciát nem a feudális maradványok felszámolása útján kell kivívni — ahogy ez még a XIX. század végén, a XX. század elején Oroszországban is felmerült —, hanem a nagytőke, a monopóliumok hatalmának a megtörése útján, a burzsoázia egy részével való ádáz küzdelem során.

… A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa kiemelkedő történelmi állomás azon az úton, amely a kommunista pártok új irányvonalának kidolgozásához vezetett. A kongresszus után már az egyes kommunista pártok feladata lett, hogy az új és változó helyzet követelményeinek, saját országuk feltételeinek megfelelően kidolgozzák irányvonalukat, a kongresszus útmutatásait a gyakorlati munka során gyümölcsöztessék s a forradalmi elméletet is továbbfejlesszék.

… A VII. kongresszus határozatai serkentőleg hatottak a kommunista pártok egész tevékenységére. Különösen azok a kommunista pártok, amelyek már a kongresszus előtt jelentős eredményeket értek el az egységfront létrehozásában, gyorsan hasznosították a kongresszus új elvi állásfoglalásait, sikeresen tömörítették a dolgozók mind szélesebb rétegeit és szorították vissza a fasizmus erőit. Elég utalni a francia és a spanyol munkásosztály antifasiszta harcának eredményeire, a népfrontpolitika fejlődésére ezekben az országokban.

Politikai gazdaságtan: Szovjetunió a szocializmust építi…

1. A kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszak folyamán a Szovjetunióban a gazdaság valamennyi ágában felszámolták a kapitalista elemeket, a szocialista rendszer a népgazdaság egyetlen rendszerévé vált,létrejött a szocialista társadalom gazdasági bázisa. A szocializmus győzelme aSzovjetunió Alkotmányában, a világ legdemokratikusabb alkotmányában jutott kifejezésre, amelyben ezt a győzelmet törvényhozási úton rögzítették.
2. A szocializmus olyan rend, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonának két formáján, az állami tulajdonon (köztulajdonon) és a szövetkezeti-kolhoztulajdonon alapul, olyan rend,amely nem ismeri az embernek ember által való kizsákmányolását, amelyben a népgazdaság a dolgozók növekvő szükségleteinek a termelés szakadatlan növekedése útján történő minél teljesebb kielégítése céljából tervszerűen fejlődik, s amelyben megvalósul a munka szerinti elosztás elve.
3. A szocialista társadalom két baráti osztályból — a munkásosztályból és a parasztságból, továbbá a munkásosztállyal és a parasztsággal szorosan összeforrott értelmiségből tevődik össze. A szocializmus győzelme a dolgozók anyagi és kulturális helyzetének gyökeres megjavulására, a város és a falu, a szellemi és a fizikai munka közötti ellentét felszámolására, a nemzetek közötti egyenlőtlenség megszüntetésére és új, szocialista nemzetek kialakulására vezetett.
4. A szocializmus győzelmével a Szovjetunió a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet szakaszába lépett. A szocialista rend előnyei folytán a Szovjetunió gazdasági és katonai győzelmet aratott a Nagy Honvédő Háborúban. A háború után a Szovjetunió igen rövid idő alatt helyreállította a népgazdaságot, elérte a népgazdaság újabb, hatalmas arányú fellendülését, és sikeresen folytatja útját a kommunizmus felé.A szocializmus győzelme a Szovjetunióban világtörténelmi jelentőségű tény. Ez a győzelem a gyakorlatban bizonyította be a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A szociáldemokrácia a kapitalizmus támasza lett!

A kapitalizmus gazdasági modellje a polgári demokráciában és a fasizmusban alapvetően azonos!

A polgári demokráciában és a fasizmusban is törvényes a bérrabszolgaság, a kizsákmányolás, és az élősködés!

A kapitalisták a vagyonukhoz törvényesen a proletárok kizsákmányolásával jutnak!

A polgári demokrácia és a szociáldemokrácia politikai-gazdasági modellje a kapitalizmus!

A fasizmus a kapitalizmus harca a tőkés kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség megvédéséért!

A szociáldemokrácia célja a tőkés kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség megvédése!

A kapitalizmus minden változatában a szociális demagógia hatékony fegyver a hatalom megvédésében!

A klasszikus fasizmus az önkényuralom, a mosolygó fasizmus terrorista változata!

A renegáttá vált szociáldemokrácia már csak polgári demokrácia, ami kapitalista diktatúra a proletárok ellen!

A klasszikus fasizmus a polgári demokráciát, a szociáldemokráciát, a szocialista demokráciát is megsemmisíti!

*

A szociáldemokrácia elfajult – renegáttá, jobboldalivá vált –, így csupán a polgári demokrácia egyik változata lett, vagyis a kapitalista diktatúra, a kizsákmányolás, az élősködés, a bérrabszolgaság elfogadását vállalta fel, de szélhámosan, demokráciát hazudva, derűsen mosolyog a proletariátusra.

A szociális forradalom: „… Minden szocialista törekszik a tágabb értelemben vett szociális forradalomra, mégis vannak szocialisták, akik elvetik a forradalmat és akik a szociális átalakulást csak a reform útján akarják elérni. A szociális forradalommal szembehelyezik a szociális reformot. … A reform és a forradalom közt meglévő különbség nem abban áll, hogy az egyik esetben erőszakot alkalmaznak, a másikban nem. … A szociális reform lehet igen jól összeegyeztethető az uralkodó osztályok érdekeivel és minden bizonnyal bántatlanul hagyja azok pillanatnyi társadalmi hatalmát, sőt körülmények között azt még meg is erősítheti. A szociális forradalom ellenben már kezdettől fogva sem egyeztethető össze az uralkodó osztályok érdekeivel, mert hiszen minden körülmények között hatalmuk megsemmisítését jelenti. …„

A renegáttá vált szociáldemokrácia (jóindulatot feltételezve) a kapitalizmusban csak a szociális reformokkal és nem a szociális forradalommal akar javítani a proletár dolgozók helyzetén, akik így mégiscsak kizsákmányolt bérrabszolgák maradnak. Vagyis lényegében a szociáldemokrácia programja az, hogy a proletár alapvetően kirabolt, megalázott, alacsonyabbrendű szolga maradjon. A szociáldemokrácia a kapitalizmus gazdasági-politikai viszonyaiban, a polgári demokrácia keretében, a társadalmi forradalom és proletárdiktatúra nélkül, pusztán reformokkal, bármilyen eredményt is ér el, de csak a kizsákmányoló, az élősködő kapitalista diktatúra támasza marad.

A marxista filozófia alapjai: „… A marxista pártok határozottan bírálják a szociáldemokrácia ideológiai álláspontját és jobboldali opportunista gyakorlatát, leleplezik a jobboldali szociáldemokrata vezetőket, akik átpártoltak a burzsoáziához, megtagadták a munkásosztály szocialista követeléseit. … jobboldali szocialista vezérek, akik rég szakítottak a marxizmussal, és teljesen áttértek az idealizmus álláspontjára, az imperializmus és az antikommunizmus védelmezésének álláspontjára.

… A jobboldali szocialisták elvetik a proletariátus diktatúráját, s a „tiszta” demokráciát állítják szembe vele. … antagonisztikus osztályokra bomló társadalomban lényegénél fogva minden állam egyik vagy másik osztály diktatúrája. A lényeg az, hogy ki ellen vagy ki felett gyakorolnak diktatúrát, és kik számára, melyik osztály számára van demokrácia.

… proletariátus diktatúrájának megteremtése a demokrácia nagyméretű kiterjesztését, a korlátozott és formális burzsoá demokráciának proletárdemokráciával való felváltását jelenti, amely ténylegesen biztosítja a legszélesebb rétegek politikai jogait és reális hatalmát.”

Népi demokrácia és forradalomelmélet: „… 1924 szeptemberében, a fasizmus és a szociáldemokrácia egymáshoz való viszonyát elemezve, Sztálin megállapította, hogy a fasizmus és a szociáldemokrácia „ikrek”, „a szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya”. Más megfogalmazása szerint: a fasizmus nem egyéb, mint a szociáldemokráciának és a burzsoázia harci szervezeteinek „nem hivatalos politikai blokkja”…”

A szociáldemokrácia fő fegyvere lett – ami a kapitalizmusé és a fasizmusé is – a szociális demagógia, a hazugság. A hazudság a világnézetében az, hogy lehet osztály-együttműködés a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, a tőkések és a proletárok között, vagyis lehet tiszta demokrácia a kizsákmányoló és kizsákmányolt között.

Lehet demokrácia és egyetértés a tőkés és a proletár, a kizsákmányoló és kizsákmányolt között?
Lehet osztály-együttműködés a kapitalisták és a proletárok, az élősködők és a dolgozók között?
Lehet béke a kapitalista „felsőbbrendű” urak és a bérrabszolgák, a rablók és a kifosztottak között?

A kapitalista és a proletár egy csónakban úszik az élet taván, de az evezőt a proletár húzza, a semmittevő potyautas pedig a tőkés. A szociáldemokrácia és a polgári demokrácia azt hazudja, hogy a potyautas nélkül nem úszik, nem halad a csónak. Vagyis a semmittevő kizsákmányolók, az élősködő rablók nélkül nem lehet a gazdaságot üzemeltetni.

A szociáldemokrácia fő szövetségese végül is a kapitalista lett és nem a proletár dolgozó, de ehhez szükségessé vált a szociális demagógia. A szocializmustól átvett értékeket nem lehet a kapitalizmusban következetesen alkalmazni, a szociális demagógia így rafinált hazugsággá, becsapássá, szélhámossággá válik. A reformok segíthetnek a proletárok helyzetén, de csak az osztályharc, a kapitalisták félelme az, ami erre kényszeríti őket.

A bérrabszolga a tőkés vállalkozónak olyan áru, olyan költség, mint a szerszám, a beszélő szerszám, ami szükséges a tőkés profitjához.

Miért tartaná a kapitalizmus embernek a proletárt, ha ő maga ezért nem harcol, ha megelégszik a beszélő szerszámnak lenni?

A szociáldemokrácia a termelőerők fejlődését csak a kapitalizmus kereteiben látja megvalósíthatónak, elveti a forradalmi utat és már nem célja a szocializmus. Valójában így a szociáldemokrácia a proletárok érdekeit nem képviseli, de az emberiségét sem, ellenben félrevezetéssel, a szociális demagógiával, a hazugsággal, hasonlóan a fasizmushoz, vezeti tévútra a proletárokat, próbálja eltéríteni az osztályharctól, a kizsákmányolás békés elfogadását hangoztatja a proletároknak.

A szociáldemokrácia a demokráciáról álmodozik egy háborúban, az osztályháborúban, de megéri neki, mert ezért a kapitalizmus a szociáldemokrata munkásárulóknak nagy jövedelmet, jó állást, pénzes hivatali állásokat, hatalmi pozíciókat ad. Bár lehetnek idealista, idióta proletár szociáldemokrata álmodozók is.

A lényeg a szociáldemokráciában az osztály-együttműködés és a reformok, a fasizmusban pedig az osztályok felettiség hazugsága; ezen a ponton nagyon összecseng a szociáldemokrácia és a fasizmus, mindkettő hazug, hamis, idealista világnézet. A kapitalizmus a renegáttá vált szociáldemokráciát felhasználja a hatalma megvédésére, a proletariátus elnyomására. Azonban a kapitalizmus a hatalma védelmében a klasszikus fasizmussal már a szociáldemokratákat is elnyomja.

A szociáldemokrácia szabadság és demokrácia világnézete, erkölcse olyan lett, mint a polgári demokrácia keretében működő kapitalizmusé, ami a kizsákmányolás, a bérrabszolgaság, az élősködés szabadsága, és az ezzel együtt járó kapitalista felsőbbrendűség. De ez valójában diktatúra a proletárok ellen. Tehát a szociáldemokrácia irányvonala nem adhat demokráciát a proletárok számára, és ezért mindenképpen jobboldali. A (jobboldali) szociáldemokrácia, ami a polgári értelemben vett baloldal, a kapitalizmus a kizsákmányolás híve lett. Így már valójában a szociáldemokrácia jobboldalivá változott, nagyon hasonlít más polgári irányzatokra, de nem olyan következetesen proletárellenes, mint a fasizmus.

A szociáldemokrácia abból indul ki, hogy a fejlődés érdekében a proletárok érdekeit a kapitalizmusban a tőkések érdekeinek kell alárendelni, ami szerintük az emberiség érdeke is. Így a tőkések irányításával kell vezetni a társadalmat, csak némi reformra van szükség és a proletároknak legyen ennyi elég. De ez az elv csak a proletárok megtévesztésre elegendő, a kizsákmányolás leplezésére, szépítgetésére. A termelőerők kizárólag csak a kapitalizmusban lehetséges fejlődésének elmélete reakciós, embertelen nézet, ez csak a marxizmus renegát értelmezéséhez elegendő (vagy ahhoz sem). A szocializmus is képes erőteljesen fejleszteni a termelőerőket, amire volt már példa, de kizsákmányolás nélkül, a kapitalizmus hibái nélkül emberségesen. Kizsákmányolás nélkül a kapitalizmus erre képtelen, pedig minden fejlődés a kapitalizmusban is elsősorban a proletárok érdeme.

A mérnök, az orvos, a tanár, a jogász, a törvényhozó, a munkás, az értelmiségi, stb. mind „lehet csak” dolgozó, és ez elég a gazdaság, a társadalom működéséhez, a fejlődéséhez. A gazdaság működésében, fejlődésében a kapitalistákra, mint kizsákmányolókra, élősködőkre nincs szükség, a kapitalista korbácsa sem kell a dolgozóknak. A gazdaság működéséhez csak dolgozó kell, így felesleges és káros a kapitalista, mint kizsákmányoló az emberiség számára. A szociáldemokrácia a proletárok és a szocializmus, így a szocialista demokrácia ellensége lett! A demokráciáról papol a polgári demokráciában, miközben a kapitalista diktatúrát, a kapitalizmus építgeti.

A szociáldemokrácia a polgári demokrácia keretében a mosolygó fasizmus. A szociáldemokrácia a kapitalizmus „dicsfényén” vagy inkább a ködén keresztül a kapitalizmus híve lett, így bármit hablatyolnak is, a kizsákmányoló társadalom támasza lett.

A fasizmus nyíltan felvállalja a diktatúrát, a szociáldemokrácia csak hazudja a demokráciát; hazudja, mert ismeri az osztályellentéteket, de helyette az osztály-együttműködést (a kizsákmányolás tűrését) szorgalmazza; a fasizmus osztályok felettisége nagyon hasonlít ehhez; mindegyik egyfajta idealista idiotizmus; ehhez szükséges a szociális demagógia fegyvere a proletárok ellen, a megtévesztésükre; és ez elég jól működik, de ez az út veszélyes a végén a klasszikus fasizmus vigyorog diadalmasan véres szájjal.

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront népfront szocializmus)

… A fasizmus mindenekelőtt azért tudott hatalomra kerülni, mert a szociáldemokrata vezéreknek a burzsoáziával való osztály-együttműködési politikája következtében a munkásosztály kettészakadt, politikailag és szervezetileg fegyvertelenül állt a támadó burzsoáziával szemben. A kommunista pártok viszont nem voltak eléggé erősek ahhoz, hogy a szociáldemokrácia nélkül, illetve annak ellenére mozgósítsák és döntő harcra vigyék a tömegeket a fasizmus ellen.

… A szociáldemokrácia vezérei takargatták és rejtegették a tömegek előtt a fasizmus igazi osztályjellegét, és nem hívtak harcra a burzsoázia fokozódó reakciós intézkedései ellen. Ők viselik a nagy történelmi felelősséget azért, hogy a fasiszta támadás döntő pillanatában Németországban és egy sor más fasiszta országban a dolgozó tömegek jelentékeny része nem ismerte fel a fasizmusban a legvérszomjasabb rabló finánckapitalistát, a leggonoszabb ellenségét, és hogy ezek a tömegek nem voltak felkészülve arra, hogy a támadást visszaverjék.

… azokban az országokban, ahol a szociáldemokrata pártok képviselői részt vesznek a kormányban, a szociáldemokrata vezetés a legerősebb ellenállást tanúsítja a proletár egységfronttal szemben. Ez teljesen érthető, hiszen meg akarják mutatni a burzsoáziának, hogy éppen ők azok, akik mindenkinél jobban és ügyesebben tudják kordában tartani az elégedetlen munkástömegeket és megóvni őket a kommunizmus befolyásától.

*

(idézet: Népfrontpolitika az európai munkásmozgalomban – Komját Irén)

… A népfront problémái a munkásosztály szövetségi politikájának problémái, amelyek a konkrét történelmi helyzet változásával együtt alakulnak. Ezért beszélünk antifasiszta népfrontról, például a harmincas évek közepén Franciaországban, Spanyolországban; nemzeti ellenállási frontról a hitleristák által megszállt országokban 1939-1944-ben; antiimperialista frontról számos gyarmati országban; demokratikus népfrontszövetségről a mai Olaszországban, ahol a Kommunista Párt elgondolása szerint ez vezethet békés úton a szocializmushoz; hazafias népfrontról a népi demokratikus országokban mint a szocializmus építésének társadalmi alapjáról.

… A forradalmi párt azonban mindenkor arra törekszik, hogy a munkásosztály szövetségeseinek tábora minél szélesebb legyen. Ha nem ezt teszi, elszigetelődés fenyegeti, meggyengül, vereséget szenved.

… az első feladat magának a munkásosztálynak az újraegyesítése, annak a szakadásnak a felszámolása, amely a munkásmozgalomban az első világháború idején az opportunista és a forradalmi irányzat között létrejött. … a szociáldemokrácia Európa sok országában a kapitalizmus támasza lett és általában elzárkózott a kommunistákkal való együttműködéstől, mindennemű akcióegységtől. … Az egységtörekvések sikertelenségének más oka is volt: a kommunista pártok szektás hibái, a kommunisták türelmetlensége. Mindez valóságos hidegháborúhoz vezetett a munkásmozgalomban.

… A Német Szociáldemokrata Párt már kipróbálta a polgári pártokkal alakított tömb „erejét” a fasizmussal szemben. Az eredmény az lett, hogy Hitler uralomra jutott. Ezzel nem csupán a német szociáldemokrácia szenvedett szörnyű vereséget, hanem a nemzetközi munkásmozgalom egészét érte súlyos csapás. … Az opportunista vezetők fő érve hosszú időn át az volt, hogy ők a demokrácia hívei, a kommunisták pedig diktatúrát akarnak, márpedig a két álláspont összebékíthetetlen. Holott a kommunisták nem a proletárdiktatúra kivívására akarták létrehozni az akcióegységet, hanem a fasizmus és a háború ellen.

… A Komintern VII. kongresszusán nem hangzott el egyetlen beszéd sem, amely ne fejezte volna ki mélyen átérzett felelősségtudattal a szociáldemokráciával való akcióegység fontosságát. A VII. kongresszus idején a szociáldemokraták Belgiumban, Csehszlovákiában, Dániában, Norvégiában, Svédországban részt vettek a kormányban, s minisztereik rendkívül szívósan ellenálltak az akcióegység-javaslatoknak. A kommunisták számára azonban ez nem volt ok arra, hogy ne keressék az egységet a szociáldemokrata munkásokkal, és feladják a vezetőikkel való tárgyalásokat. A munkásokkal való közös fellépésre éppen az a körülmény nyújtott alkalmat, hogy a szociáldemokrata miniszterek a burzsoázia érdekeit képviselték és sehol sem teljesítették a választási kampányban tett ígéreteiket.

… Több kapitalista államban már a harmincas évek elején, megváltozott a szociáldemokrácia helyzete. A világgazdasági válság idején romlott a munkásarisztokrácia életszínvonala is, és a munkásosztály gazdasági vonatkozásban homogénebb lett. Az uralkodó körök kevésbé támaszkodhattak a jobboldali szociáldemokratákra, nem bízhattak már abban, hogy az opportunista vezetők képesek lesznek a munkásságot féken tartani. Az uralkodó nagyburzsoázia fő támasza tehát a fasizmus lett: terrorisztikus diktatúrát vezetett be. E tapasztalatok konkréttá tették az egység vitáját: a [Komintern] VII. kongresszus gazdag – pozitív és negatív – nemzetközi tapasztalatokból meríthetett az új taktika alapvonásainak kidolgozásakor.

… a VII. kongresszusnak a tömegmunkára és háborúellenes tömegpropagandára vonatkozó intelmei és tanácsai felmérhetetlen történelmi jelentőséggel bírtak a nemzetközi munkásmozgalom számára. A kongresszus az egységfrontot mint a háború elleni harc egyetlen lehetséges alapját, legfőbb győzelmi biztosítékát, mint a kommunista pártok internacionalista és hazafias politikájának s az osztályharc időszerű konkrét formájának koncepcióját állította a világ proletariátusa, a világ népei elé.

… Az egységfront-politika nem kapituláció a reformizmus előtt, hanem hatalmas erőfeszítés az egész munkásosztály megnyerésére az osztályálláspontok számára. Az egységfront továbbfejlesztése népfronttá újabb, még bonyolultabb forradalmi tömegmunkát igényel, amelyben sohasem szabad elvesznie a munkásosztály végső céljának, a szocializmusnak.

… A német szociáldemokraták 1945 utáni egész politikáját az határozta meg, hogy régi kommunistaellenességüket egész ideológiai poggyászával együtt „átmentették” az új korszakba, és a háború utáni feltételek között úgy hasznosították, ahogy az az újra talpra álló német monopolistáknak és az amerikai imperialistáknak leginkább megfelelt.

… Az SPD jobboldali vezetői beépültek a monopóliumok igazgatóságába, a monopolista államapparátusba. Nem csoda hát, ha ideológiájuk a német imperializmus növekvő hatalmi törekvéseivel együtt „fejlődött”. Így jutott el a német jobboldali szociáldemokrácia az „Európa-eszme” és az európai integráció politikai és elméleti támogatásáig. Ezzel az SPD vezetői nagy javadalmazású állásokat szereztek maguknak. (Carlo Schmid az Európa Tanácsban, Wehner a Montánunió vezetőségében stb.) … 1959. évi godesbergi programjukban hivatalosan is megtagadták a marxizmust. … A Szociáldemokrata Párt hozzájárult a Nyugat-Németországban a nemzeti ügyet, a demokráciát, a szocialista internacionalizmust egyedül képviselő Kommunista Párt betiltásához.”

(idézet: A Második Világháború – Roberto Battaglia)

A Francia Kommunista Párt és a háború

1940-1941-et nemcsak a „látszatháború” jellemezte. Emellett – vagy helyesebben: ennek következtében – ott volt az a háború is, amelyet Daladier készségesen és komolyan viselt: a Francia Kommunista Párt elleni embertelen és irgalom nélküli háború. A német-szovjet megnemtámadási szerződés első hírére Doriot* A francia kommunista mozgalom renegátja, a német megszállás idején hírhedt kollaboráns. – Szerk.* kijelentette: „Sztálin elárulta Franciaországot! Nekünk erre a kommunizmus elpusztításával, az árulók pártjának feloszlatásával, vezéreinek bebörtönzésével kell válaszolnunk …” És a felhívást, amely egy Hitler szolgálatába szegődött embertől származott, a kormány készséggel teljesítette. A munichois, a müncheni egyezmény aláírói nem kérették kétszer magukat, hogy bosszút álljanak a kommunistákon, akik mind a parlamentben, mind az országban egyedül helyezkedtek szembe ezzel a szerződéssel, mint a „nemzeti gyalázat” szerződésével.

A rendőri apparátus egész gépezete – amely a háború kitöréséig a legkisebb kellemetlenséget sem okozta a náci „ötödik hadoszlopnak”, és amely folytatólagosan, a háború folyamán is háborítatlanul fogja hagyni azt – ráveti magát a Francia Kommunista Pártra, bezáratja székházait, lefoglalja sajtóját, és késedelem nélkül megkezdi az embervadászatot. Szeptember 26-án, egy immár befejezett tényt szentesítve, feloszlatják és törvényen kívülinek nyilvánítják a pártot. Október 7-én – a „mozgósítottak” ideiglenes kivételével – letartóztatják a kommunista képviselőket. Az üldözés azonban hamarosan kiterjed a hadsereg soraira is. Thorez és néhány másik vezető csupán expatriálással tud megmenekülni a biztos börtöntől. 1940 márciusában Rómában negyvennégy bebörtönzött kommunista képviselő ellen folytatnak le színházi pert: közülük sokan sohasem szívhatják majd a szabadság levegőjét, mert a katonai vereség után kiszolgáltatják őket a náciknak. A kormány „erélyes intézkedéseit” a francia fasizmus valamennyi híve ujjongva fogadja. Sajnos, még Léon Blum is tapsol, cinikusan arra számítva, hogy a kommunisták üldözésével megerősítheti a szocialista pártot. „Az a véleményem, hogy pártunk nagy többsége a Francia Kommunista Párt feloszlatását természetesnek és jogosnak tartja majd.” A párt tehát egyedül áll a viharban. Szervezeti szálai elszakadtak, harcosai szétszóródtak: meglepte őket a legteljesebb törvényességből a legszigorúbb illegalitásba való váratlan átmenet. Daladier kormánya egyébként nem tudja más ürüggyel „igazolni” a kommunisták üldözését, mint az FKP részéről a háborúval szemben tanúsított „defetista” magatartással.

A tények pedig, íme a következők:

1939. augusztus 25-én a kommunista parlamenti csoport kiáltványt bocsátott ki, amelyben Thorez a német-szovjet megnemtámadási szerződést úgy értelmezte, mint az „agresszorok tömbjének megbontásához” való hozzájárulást; majd rögtön hozzáfűzte: „Ha Hitler mégis kirobbantaná a háborút, tudja meg, hogy Franciaország népét szilárd egységben fogja szemben találni magával, a kommunistákkal az első vonalban, akik készek arra, hogy megvédjék hazájuk biztonságát, valamint a nemzetek szabadságát és függetlenségét.”

Szeptember 2-án a kommunista képviselők, álláspontjuknak megfelelően, megszavazták a háborús hiteleket, és határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányt kimozdítsák bizonytalanságából: hozzon visszavonhatatlan határozatot a Németország elleni háború megüzenéséről.

*

(idézet: Franklin Delano Roosevelt)

„A New Deal — közölte Roosevelt 1934 nyarán egy Wisconsin államban tartott nagygyűlésen — igyekszik egybeforrasztani társadalmunkat, a gazdagokat és a szegényeket, a fizikai és a szellemi dolgozókat az olyan szabad emberek önkéntes testvériségébe, akik összetartanak, együtt dolgoznak az összesség javáért.” Néhány hónappal később Roosevelt a bankárok gyűlésén megmagyarázta: a kormány „az ország valamennyi csoportjának egységét fejezi ki és vezeti, az elnöknek pedig az a kötelessége, hogy „a sok ellentmondó elem között megtalálja a nemzetnek legmegfelelőbb, egységes célt”. FDR ezt az ideológiai standardot felállítva indul hadba a nevezetes 1935-ös esztendőben.

… Második elnöksége előtt, 1936. szeptember 29-én tartott beszédében Franklin Roosevelt hangoztatta, hogy a két párt, a Demokrata Párt és a Köztársasági Párt között nincs különbség a kommunista rendszerhez való viszony tekintetében, de óriási különbség van közöttük a kommunizmussal szemben követett módszereket illetően. „A republikánusok, a dolgoknak szabad folyást engedve, a húszas években engedték, hogy a gazdasági viszonyok annyira megromoljanak, hogy a radikalizmus fenyegető veszéllyé váljék. Az 1932-es kampány elején azt mondottam: »A radikalizmus veszélyével a reakciót szembeállítani annyit jelent, hogy magunk rohanunk a katasztrófába. A reakció a radikális számára nem akadály, hanem provokáció. Ezt a veszélyt az újjáépítés reális programja segítségével kell elhárítani«… Mi a rendkívüli helyzettel rendkívüli intézkedéseket állítottunk szembe. De sokkalta fontosabb volt az, hogy a probléma gyökeréig hatoltunk és a válság okaival foglalkoztunk. Mi ellene vagyunk a forradalomnak. Ezért hadat üzentünk azoknak a viszonyoknak, amelyekből a forradalom kisarjad.”

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… A Komintern helyesen mutatott rá, hogy a szociáldemokrácia a tőkés rendszert védi, hogy a jobboldali vezetők elárulják a munkásosztály ügyét, így objektíve elősegítik a fasizmus térhódítását. A fasizmusnak az a szociáldemokrata értékelése, hogy e mozgalom kispolgári vagy kispolgári szocialista mozgalom, amely a nagytőke és a nagykereskedelem ellen irányul, továbbá a szociáldemokrata vezetők szélsőséges kommunistaellenes beállítottsága, a fasizmus iránt táplált illúziója és engedékenysége kétségtelenül súlyos károkat okozott a munkásosztály ügyének, s megbélyegzésük és elítélésük indokolt és szükséges is volt. Hiba volt azonban, s nem csekély kárt okozott, hogy a Komintern a fasizmus és a szociáldemokrácia közé egyenlőségi jelet tett, elmulasztotta a két politikai áramlat közötti különbség vizsgálatát. Különösen súlyos következménye volt annak az értékelésnek, hogy a burzsoá társadalom fokozódó szétesése következtében „valamennyi burzsoá párt, különösen a szociáldemokrácia többé vagy kevésbé fasiszta jelleget ölt” Igen súlyos következményekkel járt ez, mégpedig azért, mert megnehezítette a valóban fasiszta törekvések, a fasiszta mozgalmak felismerését, elhatárolását, megkülönböztetését, rendkívüli módon leszűkítette a lehetséges szövetségesek körét.

… A helyzet azonban 1947 őszére megváltozott. Az az eltérés, amely a háborús célok és a háború utáni berendezkedés kérdésében egyfelől a Szovjetunió, másfelől a nyugati hatalmak között megmutatkozott, a háború után viszonylag gyorsan elmélyült, s mint erre a lengyelországi értekezlet nyilatkozata rávilágított, két ellentétes politika és két fő tábor kialakulásához vezetett. … a nyilatkozat helyesen mutatott rá a nyugati szociáldemokrata vezetők szerepére a burzsoázia megrendült pozícióinak megszilárdításában, a munkásosztály egységének megbontásában.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a kapitalizmus-fasizmus ellen!

 

A kapitalizmus a szocialista demokrácia ellen a fasizmus különböző változataival harcol! A kapitalizmus a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen legkövetkezetesebben a klasszikus fasiszta változattal a harcol! A mosolygó fasizmus szintén a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen harcol, de modern formában, a demokrácia (polgári demokrácia) álarca mögé rejtőzve!

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a világuralomért és a szocializmus ellen a fasizmussal harcol!

A kapitalizmus-fasizmus bármely formálya elleni következetes harcot a proletárdiktatúra jelenti.

A polgári demokratikus szabadságjogok és a valódi szolgaságmentes emberi jogok az emberiség számára alapvető emberi értékek lettek. Ezt azonban csak a szocializmus valósíthatja meg, ami a szocialista demokrácia. A dolgozó proletárok számára a szocialista demokrácia, a szocialista értékek előbb-utóbb elkerülhetetlenül szükségletté válnak, még akkor is, ha ez az emberiség erkölcsében még csak lappangva van jelen. A kapitalizmus ebből a forrásból meríti a szocialista demagógiát a hatalma védelmében, amit a proletárok becsapására használ fel, de valójában a szocialista értékeket következetesen nem valósítja, nem valósíthatja meg.

A kapitalizmus a demokratikus szabadságjogokat és az emberi jogokat csak nagyon korlátozottan alkalmazhatja, mert a proletárok túlnyomó többsége csak alacsonyabb rendű ember, bérrabszolga lehet, a tőkés pedig a „felsőbbrendű”, törvényesen felsőbbrendűként élő, élősködő, kizsákmányoló. Ezért a kapitalizmust csak hazugsággal, bárgyúsággal lehet demokratikusnak nevezni. Ehhez pedig szükséges és elkerülhetetlen a szociális demagógia a kapitalizmus minden változatában. A kapitalizmust csak akkor lehetne demokráciának nevezni, ha csak a kapitalista az ember. A többi ember, a proletár csak pénzért megvásárolható áru a tőkések számára, mint például a szerszám. Tehát a proletár ember az egyenlő a szerszámmal, ezét a bérrabszolga a beszélő szerszám.

Az angol, francia, német, holland, spanyol, a cári Oroszország, az USA, az Európai Unió, japán, stb. gyarmatosítóinak ugyanaz volt és ma is ugyanaz a célja: a gyarmatok, a Népszövetség mandátumok, a perifériák, az érdekszférák, a gyengébb nemzetek kifosztása (!), ami sok esetben az imperialista gyarmatosítóknak csak egy jó előnyös üzlet a gyengébb nemzetek rovására.

A fasizmus klasszikus változata Mussolini és Hitler nevéhez fűződő fasizmus volt, a mosolygó fasiszta változata pedig az ellenfél imperialista kapitalista államai, az angol, az USA, a francia, stb., a polgári demokráciák voltak. Mindegyik fasizmus a kapitalizmus gazdasági rendszerében zsákmányolta és zsákmányolja ki a proletárokat, a gyarmatokat, az érdekszférákat és világuralomra vagy a környező nemzetek meghódítására, kifosztására törekszik. A kapitalizmus így működik.

Manapság a mosolygó fasizmus a domináló, a bevált és „jól” működő kapitalista diktatúra, ahol a tőkések kizsákmányolás céljából a polgári demokráciában is totális hatalommal rendelkeznek a proletárok felett, de szükség esetén, ha veszélyben a kapitalista rendszer, kénytelenek a klasszikus fasiszta formát, a féktelen kapitalista terrort, az önkényuralmat megvalósítani, „rendet” kapitalista rendet teremteni.

Az osztályharc a tőkések és a proletárok között változatos intenzitással zajlik. Van, hogy szinte észrevétlen, de a válságok, háborúk idején tómból az osztályharc, ami már osztályháborúvá válhat, és válik is időnként. A kapitalizmus hibái, embertelenségei elkerülhetetlenül válságokba, háborúkba torkollanak, a proletár tömeget csak ekkor, a pusztulása réme forradalmasítja. Amíg jól szuperál a mosolygó fasizmus, addig hajlandó bérrabszolgának lenni a proletár, nem számít mennyit lopnak tőle (jut is marad is, hagyni élni hagyni), elhisz minden hazugságot, mert öntudatlanná, gerinctelenné, szolgalelkűvé nevelték. A klasszikus fasizmusban a gyűlölet az úr, de a proletárok hiszékenysége, butasága is segíti a fasiszta terrort, önkényt, ami végül is a proletárokat sújtja, és sokszor az életükkel felelnek a tudatlanságukért, a butaságukért.

A fasizmus a polgári demokrácia talaján is, a kapitalista hatalom nemzeti, világméretű válságaként, az erre való válaszként jelenik meg, nem a gonoszság a mozgatója, hanem a kapitalista hatalom védelme a szocializmustól, a szocialista demokráciától, amit csak gonoszsággal, demagógiával, esetleg reformokkal, ha ez nem elég, akkor terrorral, önkénnyel, őrjöngő nacionalizmussal, sovinizmussal, fajüldözéssel, háborúval, népirtással képes már csak védeni. A modern korban a fasizmus csak a kapitalizmus keretében, annak fejlődésével, válságaival jöhetett és jön létre és az igazi ellenfele, ellensége a szocializmus, a munkáshatalom, a nép demokráciája, a szocialista demokrácia.

A polgári demokráciában a tőkések által jól megfizetett proletár munkásarisztokraták, az ugyancsak jól megfizetett áruló „munkásvezetők”, a szociáldemokraták közreműködése, az egyik leghatékonyabb eszköz a kapitalista diktatúra fenntartására. Ez úgy működik, mint az ötödik hadoszlop, a hitleri fasiszták titkos fegyvere.

A kapitalizmus a szocializmus ellen a polgári demokráciában a mosolygó fasizmusban is különböző formában harcol. A polgári demokráciában működő kapitalizmusban dominánsan két fő tendencia létezik. A polgári baloldalnak nevezett forma a (jobboldali) szociáldemokrácia, és-vagy a liberalizmus. A polgári jobboldali forma a konzervatív irányvonal, közel a klasszikus fasizmushoz, de mindegyik forma a kapitalizmus politikai-gazdasági modell híve. Azonban sokszor megkülönböztethetetlenek egymástól, mert sok az átfedés, az alapvető cél azonos. A polgári demokrácia minden irányzata valójában jobboldali, azaz a kizsákmányolást, a felsőbbrendűséget, az élősködést, a szolgaságot megvalósító világnézet, amit a kapitalizmus hívei képviselnek. A szocialista demokrácia az egyetlen valóban baloldali, a többség számára megvalósuló valódi demokrácia. A polgári demokrácia keretében működő kapitalizmus erkölcse, működési módja miatt kénytelen az emberiséget megosztani kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, az az tőkésekre és proletár bérrabszolgákra, így teljesül a feudalizmushoz hasonló rendiség, de modernebb, burkoltabb formában, az oligarchák rendiségével.

Wikipédia: „… Az oligarchia egy olyan politikai rendszer, ahol a hatalom egy viszonylag kicsi csoport kezében összpontosul, akik a saját érdekükben kormányoznak, illetve döntő befolyást gyakorolnak a hatalomra és a döntéshozatalra. … A kifejezés az ókori görög szóból ered: ὀλιγαρχία = „kevesek hatalma”. … Az oligarcha (vagy tartományúr) jelentése egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemes, hatalmaskodó főúr, kiskirály. … A legelterjedtebb felfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a 18. századi francia parlamenti ülésrendből ered: a jobb oldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, a bal oldalon pedig a forradalom hívei, a polgárság, azaz a harmadik rend. … demagógia … tetszetős, részigazságokon vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok … amiknek semmi közük a logikához … Goebbelsi propaganda – hazugságok (akár óriási képtelenségek) folyamatos, állandó ismételgetése és terjesztése; mivel a tapasztalat szerint magának az ismételgetésnek is – az igazságtartalomtól függetlenül – nagy meggyőzőereje lehet.”

A fasizmus és a proletárdiktatúra harca kibékíthetetlen, ami az emberiség számára a tőkés diktatúra és a szocialista demokrácia harca az emberré válásért, a diktatúra és a demokrácia harca.

A kapitalizmus totális diktatúrájának mosolygós vagy nyílt leplezetlen változata csupán a válság kezelésének a formáját jelenti, mert semelyik esetben sincs hatalma a dolgozóknak, akik a kapitalizmus minden változatában kizsákmányolandó proletárok; a kapitalizmus semelyik formája nem kerülheti el a diktatúrát a proletárokkal szemben, mert kibékíthetetlen a tőkés és a proletár ellentéte – a kapitalizmus gazdasági modellje ezt követeli meg.

Az úgynevezett demokratikus polgári pártok, akik abban az illúzióban szenvednek, hogy lehet demokratikus a kapitalizmus, – vagyis lehet a kapitalizmus demokratikus a proletár bérrabszolgák számára – elfelejtik vagy nem képesek megérteni a kapitalizmus gazdasági-politikai modelljét, ami leegyszerűsítve: tőkés kizsákmányoló és kizsákmányolt proletár bérrabszolga, ami csak diktatúra lehet a proletárok számára.

A kapitalizmus, mint demokrácia olyan illúzió, mintha azt mondjuk, a nap kering a föld körül, de ez a tudomány szerint hamis, és ezt hinni manapság már nagy butaság lenne. Társadalmi szinten a hamis világnézet katasztrófába torkollik, azaz a kapitalizmus társadalmi szintjén a fasizmus valamelyik változatába. A proletárok támadása erre a forradalom, az osztályháború.

A materializmus világnézete szerint a természet és a társadalom törvényei objektívek, nem a szemlélődőtől függ a létezésük, a működésük (bár a megfigyelő beavatkozása befolyásolja a végeredményt, de most nem ez a lényeg). Amint a földről más égitestre utazunk, vagy körbehajózzuk a „lapos, nem gömbölyű földet”, nem mindegy milyen úton haladunk, az illúzió vagy a valóság útján. Ez vonatkozik a társadalomra is; nem lehet demokrácia a kapitalizmus gazdasági modelljében a többséget kitevő dolgozó bérrabszolga proletárok számára, csak diktatúra.

Az osztálytársadalmakban, amilyen a kapitalizmus, a fasizmus valamint a népi demokrácia és a szocializmus, mint átmeneti társadalmi formák, egészen a kommunizmusig, uralkodó és elnyomott osztályokból álnak egymással szemben. Az uralkodó osztály a hatalma érdekében kénytelen diktatórikusan elnyomni a kibékíthetetlen érdekellentétek miatt, a hatalmára törő társadalmi osztályokat, és csak saját magának adhat demokráciát, a hatalomba való beleszólást.

1800 milliárd dollárral nőtt 2020-ban az 500 leggazdagabb vagyona 24.hu [Ezek a „felsőbbrendűek” tolvajok!] Ez

egy év alatt 31 százalékos növekedést jelent [a világválságból is a „felsőbbrendűek” húzzák a hasznot].

A kapitalizmus erkölcse a rablókéval rokon, mert a kizsákmányolás az rablás, amit a törvény garantál. Ha elég erős, ravasz, okos „ember” vagy, vedd el mástól, amit csak tudsz, ne legyen lelkiismeret furdalásod, a tízparancsolat, csak a templomban számít. A polgári törvényhozás törvénye ezt szolgálja, de a nyílt diktatúra célja is ugyanez. A kizsákmányolás, az élősködés erkölcse sajnos a proletárok lelkét is eléri.

A tőkés kizsákmányolja a proletárokat, (amit mindenki tud) az miért nem jó? A prolinak is jut egy kevés abból, amit munkával a proli hozott létre, de a java a kizsákmányolóé lesz. Így jut a kizsákmányoló élősködőknek és marad a dolgozó proletároknak is. Azonban a tőkés kizsákmányolás a proletár meglopása. A proletár munkaerő áru pedig a kifosztott, kirabolt kárvallott, amit a kapitalista állam törvényesen garantál.

Minden érték, amit termelnek a proletárok munkájának eredménye. Amit a tőkésállam ad, azt nem ingyen adja, hanem a kizsákmányolt érték egy részét visszaadja annak, aki azt létrehozta. Az élősködésre még így is sok marad a kizsákmányoló tőkéseknek. A kapitalistára az érték létrehozásában nem jut semmilyen szerep, minden a proletár dolgozók munkájának az eredménye. Amit a tőkés ad a proletároknak, annak nem sok köze van a tőkés lelkiismerethez, csupán a gazdasági-politikai megfontolások és a proletároktól való félelem készteti a jótékonyságra, amit a proletároktól, a kizsákmányolással rabolt étkekből visszaadnak.

Az emberiség azonban, a nagy gondolkodók munkája eredményeként megismerkedtek a demokrácia előnyével, sőt a szocializmusnak, az emberi jogoknak, az emberré válásnak a lehetőségével is. Az így megismert emberi értékek ellen már csak ezeknek a gondolatoknak a meghamísításával, hamis tudománytalan világnézettel, demagógiával, hazugsággal, agymosással, elnyomással és erőszakkal lehet harcolni. Ez a fasizmus különböző változataiban nagyon jól bevált módszer a hatalom megvédésére. A kapitalizmus a szocialista demagógiát a hatalma védelmében fasizmussá válva tudja legelőnyösebben, legkövetkezetesebben felhasználni, ami jelentős eltávolodás az eredeti polgári demokrácia gondolataitól.

Ezért a fasizmus nagyon veszélyes az emberiségre! Ezen a hamis, hazug úton járás a katasztrófába viszi az emberiséget!

Változni kell a valódi demokrácia, a többség, a dolgozók számára demokráciát, emberi jogokat nyújtó szocializmus felé.

A fasizmussá fejlődött kapitalista imperializmus, a világméretűvé fejlődött monopóliumok totális diktatúrája és a kapitalista gazdasági modell miatt lehetetlen demokrácia a föld túlnyomó többségét kitevő proletár dolgozók számára; a kapitalizmus érdeke a proletár emberiség tudását csak a szerszám kezelése, a beszélő szerszám, a modern rabszolga, a bérrabszolga szinten tartani és engedelmes dolgozóvá nevelni. Az ilyen szinten tartott emberiség hosszabb távon életképtelen, mert gerinctelen, nem képes a társadalmi és természeti katasztrófákkal szemben megoldást találni. A fasizmussá fejlődött kapitalizmus érdeke a hamis természeti és társadalmi világkép kialakítása az emberiség tudatában, de ez az út a végén csak a katasztrófa lehet.

Választania kell az emberiségnek: vagy a kapitalisták diktatúrája vagy a dolgozók demokráciája; vagy a kapitalizmusra épülő fasizmus diktatúrája vagy a dolgozó nép demokráciája, a szocializmus; kevés élősködő diktatúrája vagy az emberiség demokráciája; de ez nem működhet a kapitalista kizsákmányolók elleni dolgozók diktatúrája, a proletárdiktatúra nélkül.

A népi demokrácia is hatékony a kapitalista-fasiszta diktatúra ellen, amely átmeneti demokratikus társadalmi forma a szocializmusba; de igazán csak a szocializmus alkalmas erre, ami már következetes proletárdiktatúra a kapitalista-fasiszta-imperialista kizsákmányolás ellen az emberiség demokráciájáért.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A szovjet társadalom népgazdasága évről évre az anyagi javak egyre nagyobb tömegét állítja elő, s biztosítja a szocialista termelés fejlődésének folyamatosságát és gyors ütemét. A szovjet ipar a béketermelés fejlesztése alapján állandóan felfelé ível.

Az ipari termelés 1939-ben 1929-hez képest a következőképpen alakult: a Szovjetunióban 552%, az Egyesült Államokban 99, Angliában 123%, Franciaországban 80%. A Szovjetunió a népgazdaságot a háború éveiben ért roppant károk ellenére rövid idő leforgása alatt jelentősen túlszárnyalta a termelés háború előtti színvonalát; ipari termelése 1953-ig 1929-hez képest csaknem 16-szorosára emelkedett. Az Egyesült Államok ipari termelése 1929-től 1939-ig egy helyben topogott, majd a haditermelés és a fegyverkezési hajsza révén növekedésnek indult, s 1953-ban az 1929-es termelésnek valamivel több, mint a kétszerese volt. Anglia ipari termelése 1953-ban 62%-kal, Franciaországé pedig mindössze 5%-kal volt nagyobb, mint 1929-ben.

A Szovjetunió dolgozóinak reáljövedelme (vagyis az árváltozások figyelembevételével kiszámított jövedelem) egy dolgozóra számítva a következőképpen növekedett: a munkásoké 1940-ig 1913-hoz képest — a munkanélküliség felszámolását figyelembevéve — több mint háromszorosára; a parasztoké mintegy három és félszeresére; 1952-ig a munkások és alkalmazottak jövedelme 1940-hez képest 68%-kal, a parasztoké mintegy 72%-kal. 1953-ig a munkások, alkalmazottak, parasztok jövedelmének összege 1952-hoz képest ismét 13%-kal emelkedett.

A Szovjetunió nagyiparában a fogyasztási cikkek termelése — összehasonlító árak alapul vételével — 1940-ig 1913-hoz képest 7,6-szeresére, 1953-ig pedig 14-szeresére nőtt.

A Szovjetunióban a dolgozók reáljövedelmének növekedése terén állandóan ható tényező az, hogy a szovjet állam nagy arányokban nyújt a lakosságnak ingyenes kulturális és szociális szolgáltatásokat, nyugdíjakat, segélyeket, ösztöndíjakat, különféle kedvezményeket stb. A Szovjetunióban a kapitalizmus számára elérhetetlen társadalombiztosítási és szociális ellátási rendszer van érvényben.

A szocializmus a néptömegek munkaviszonyainak és életkörülményeinek állandó javulását jelenti. A szocializmus a lakosságnak nyújtott közszolgáltatásokat a tőkések gazdagodására szolgáló eszközből az általános életszínvonal emelésének forrásává változtatja. A kapitalizmusban állandóan rosszabbodnak a dolgozók lakásviszonyai, s dolgozó emberek arra kényszerülnek, hogy nyomornegyedekben húzzák meg magukat, ezzel szemben a szocializmus biztosítja a lakosság lakásviszonyainak állandó javulását. A Szovjetunióban a városi lakóházak társadalmi tulajdona és a nagyarányú állami lakásépítkezés következtében eltűntek a városi nyomornegyedek, s a kényelmetlen és egészségtelen lakásokból egyre többen költöznek át új, minden kényelemmel ellátott lakásba.

A burzsoá országokban az orvosi ellátás, mint magánügy, lényegében tőkés vállalkozók kezében van, s túlnyomórészt csak magas díjazás mellett vehető igénybe, vagyis a lakosság nagy tömegei számára elérhetetlen. A Szovjetunióban sokoldalú állami egészségvédelmi rendszert hoztak létre, amely ingyenesen teljes orvosi ellátást biztosít a lakosság számára.

A szocializmus nagy lehetőségeket biztosít a dolgozók kulturális fejlődése, a népből mint kiapadhatatlan forrásból feltörő képességek és tehetségek kifejlesztése számára. Míg a kapitalizmus a dolgozók számára csak azok között az igen szűk keretek között engedi meg a művelődést, amelyeket maguk a tőkés kizsákmányolás érdekei szabnak meg, addig a szocializmus minden feltételt megteremt ahhoz, hogy a tömegek a művelődés, a kultúra, a tudomány és a művészet területén egyre teljesebben kielégíthessék gyorsan növekvő szükségleteidet.

A Szovjetunióban a nép növekvő kulturális szükségleteinek kielégítését olyan széleskörű kulturális intézkedésekkel biztosítják, mint az ingyenes oktatás, a szakmai továbbképzés, az ösztöndíjak, továbbá az iskolák, a kulturális felvilágosító intézmények, a könyvtárak és klubok hálózatának rendszeres bővítése, a sajtókiadványok számának állandó növelése stb.

A Szovjetunióban a különböző oktatási formákban részt vevők száma az 1914. évi 8 millióról 1940-ig 49 millióra, 1952-ig 57 millióra emelkedett. A középiskolákban az (5—10. osztályban) és a technikumokon tanulók száma az 1914. évi 0,7 millióról 1940-ig 14,8 millióra, 1953-ig 21,4 millióra emelkedett. A főiskolai hallgatók száma az 1914. évi 117 000-ről 1940-ig 812 000-re, 1953-ig 1 562 000-re növekedett. A tanintézetek tanárainak és előadóinak, valamint a gyermekintézmények nevelőinek együttes száma 1953-ban több mint 2 millió volt, ami azt jelenti, hogy 1914-hez képest csaknem tízszeresére emelkedett.

A Kommunista Párt és a szovjet állam a szocializmus gazdasági alaptörvényére támaszkodva olyan politikát folytat, amely biztosítja a tömegek jólétének és kulturális színvonalának szakadatlan emelkedését.

A szocialista állam gazdasági szerepe. A szocializmusban érvényesülő objektív gazdasági törvényeket a szocialista állam megismeri és felhasználja a kommunista építés gyakorlatában. A gazdaságpolitika sikere mindenekelőtt attól függ, hogy menynyire veszi figyelembe gyakorlati megvalósítása során a gazdasági törvények követelményeit.

A szocialista állam jellegét a szocializmus gazdasági alapja határozza meg. A szocialista gazdasági rendszernek, annak, hogy a termelőeszközök a dolgozó nép tulajdonában vannak, a munkásosztály vezette dolgozók politikai hatalma felel meg. Míg a jelenkori burzsoá állam politikája a tőkés monopóliumok érdekeit fejezi ki és a monopóliumok profitjának növelését szolgálja, addig a szocialista államnak, a munkások és parasztok államának politikája a dolgozók döntő, életbevágó érdekeit fejezi ki, és a néptömegek osztatlan támogatását élvezi.

A szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően a szocialista állam fő kötelezettsége az, hogy gondoskodjék a néptömegek állandóan növekvő szükségleteinek minél teljesebb kielégítéséről. „A belpolitika terén az a fő feladatunk, hogy állandóan törekedjünk a munkások, a kolhozparasztok, az értelmiségiek, minden szovjet ember anyagi jólétének további javítására. Pártunk és a kormány számára törvény az a kötelezettség, hogy állandóan gondoskodjék a nép javáról, anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítéséről”.: G. M. Malenkov elvtárs gyászbeszéde. I. V. Sztálin 1953. március 5. Szikra 1953. 11. old.*

A szocialista termelési viszonyok jellegéből következik a szocialista állam új, a történelemben eddig példa nélkül álló gazdasági szerepe. A szovjet állam tulajdonában van az ország termelőeszközeinek mintegy kilenctized része. A termelőeszközök társadalmi tulajdona lehetővé tette az állam számára, hogy a szocializmus gazdasági törvényeire támaszkodva, s ezeket tevékenysége során tudatosan alkalmazva, terv alapján vezesse a népgazdaságot, teljesítse gazdasági-szervező funkcióját. Ez a szerep a termelőeszközök tőkés tulajdona és a tőkés társadalom gazdasági fejlődésének spontán jellege folytán a burzsoá állam számára elérhetetlen.

A szocialista állam figyelembe veszi a társadalom sokoldalú szükségleteit, s e növekvő szükségleteknek megfelelően szakadatlanul fejleszti és tökéletesíti a termelést. Számolva a reális — belső és nemzetközi — viszonyokkal, minden szakaszban meghatározza a gazdasági építés konkrét feladatait, megszabja a népgazdaság fejlődésének irányát és ütemét. Nemcsak a múlt eredményeit veszi figyelembe, hanem a jövő fejlődés tendenciáit is, és a tudományos előrelátás alapján tesz eleget gazdasági-szervező funkciójának. A szocialista állam sokoldalú tevékenységének elméleti alapjául az élenjáró társadalmi tudomány, a marxizmus-leninizmus szolgál.

A szovjet állam gazdasági-szervező és kulturális-nevelő munkája a szocialista társadalom életének valamennyi területét felöleli. A szovjet állam valamennyi gazdasági ágban terv alapján irányítja és igazgatja az állami vállalatokat. Az állam és az állami szervek nevezik ki az állami vállalatoknak, ezek egyesüléseinek és egész iparágaknak a vezetőit, s ellenőrzik munkájukat. Az állam tervezi az ország népgazdaságát: elosztja az anyag-, munkaerő- és pénzforrásokat, meghatározza a munkatermelékenység emelésének ütemét, a termelés nagyságát és összetételét, az ország bel- és külkereskedelmi forgalmát, megszabja az állami és szövetkezeti kereskedelem áruinak árát, a munkások és alkalmazottak munkabérének színvonalát stb. A szovjet állam a helyi szovjetek, továbbá a gép- és traktorállomások révén irányítja a kolhozok gazdasági életét, a mezőgazdasági artelek választott szervei révén vezeti a kolhozokat, s ennél figyelembe veszi a kolhozoknak mint szövetkezeti üzemeknek a sajátosságait. Ugyanakkor minden lehető módon előmozdítja a munkásosztály és a parasztság szövetségének erősödését, a város és a falu közötti kapcsolatok fejlődését.

A szovjet állam biztosítja az állampolgárok számára az olyan életbevágó fontosságú jogok tényleges gyakorlásának lehetőségét, mint a munkához való jog, a művelődéshez való jog, munkaképtelenség és öregség esetén az anyagi ellátáshoz való jog. Az intézkedések egész rendszerének életbeléptetésével gondoskodik az iparcikkek és élelmiszerek bőségéről, s a dolgozók életszínvonalának erőteljes emeléséről. Ennek megfelelően az állam a nehézipar fejlesztése terén elért sikerek alapján megszervezi a mezőgazdaság, a lakosság szükségleteire termelő ipar és a szovjet kereskedelem nagyarányú fejlődését.

A szovjet állam irányítja a kultúra valamennyi ágát: a közoktatást, a szakképzést, az élenjáró tudomány és művészet fejlődését, a tudományos és műszaki vívmányok alkalmazását a termelésben.

A szovjet államapparátus ereje a néptömegekkel való kapcsolatban rejlik. A szocialista rend lényegéből következik, hogy a központosított állami irányítást egybe kell kapcsolni a helyi kezdeményezéssel, a helyi sajátosságok konkrét figyelembevételével.

A gazdaság állami irányításának egyik igen fontos elve a gazdasági és politikai munka egysége. „A gyakorlatban a politika és a gazdaság elválaszthatatlan. Együtt élnek és együtt hatnak. És aki gyakorlati munkánkban el akarja választani a gazdaságot a politikától, aki a gazdasági munkát a politikai munka csökkentése árán akarja fokozni, vagy fordítva, a politikai munkát a gazdasági munka csökkentése árán — az feltétlenül zsákutcába kerül”¹. Sztálin. A pártmunka fogyatékosságairól s a trockista és egyéb kétkulacsosok felszámolásét célzó rendszabályokról. Lásd Lenin—Sztálin. Párt és pártépítés. Szikra 1950. 726. old.*

A szovjet állam vezető és szervező ereje a Kommunista Párt, amely irányítja valamennyi állami szervnek és a dolgozók valamennyi társadalmi szervezetének tevékenységét. A párt irányelveket ad a népgazdasági tervek összeállításához, kidolgozza az egész országra nézve létfontosságú, átfogó népgazdasági intézkedéseket. A párt, amelynek ereje a dolgozó tömegekkel való kapcsolatában rejlik, mozgósítja a munkásokat, a kolhozparasztokat, az értelmiséget a gazdasági és politikai feladatok teljesítésére, neveli a tömegeket, fejleszti kommunista öntudatukat. A Kommunista Párt és a szocialista állam politikájának, amely a társadalom gazdasági fejlődése során napirendre került új szükségletek kielégítésére irányul, óriási haladó szerepe van.

A szocialista termelési mód fejlődése az újnak a régi, a születőnek az elhaló, a haladónak az elavult ellen vívott harca során, az ellentmondások és nehézségek leküzdése útján megy végbe. Ezek az ellentmondások nem antagonisztikus jellegűek, mert nem függnek össze ellentétes osztályérdekekkel, s így a kommunista építés során ezeket az ellentmondásokat leküzdik.

A szocialista társadalomban nincsenek kizsákmányoló osztályok, de vannak elmaradott elemek, akikben még élnek a magántulajdonosokra jellemző törekvések és szokások, amelyek akadályozzák a szocialista gazdaságban kibontakozó új, haladó tendenciák fejlődését; vannak még olyanok, akik prédálják a társadalmi tulajdont, vannak bürokratikus elemek, akik félvállról veszik a nép szükségleteit, s még nem sikerült teljes mértékben leküzdeni az emberek tudatában a kapitalista csökevényeket. A Kommunista Párt által vezetett szovjet állam felkarolja a dolgozók kezdeményezését, a társadalmi élet minden területén támogatja a haladó törekvéseket. A szovjet állam gondosan ápolja az új hajtásait, erősíti ezeket a hajtásokat, elősegíti az élenjáró termelési módszerek bevezetését és elterjedését; állhatatosan küzd minden ellen, ami akadályozza a szocialista termelés gyors fejlődését.

A szocializmusban az új és a régi harcának egyik fő formája a kritika és az önkritika, a szocialista társadalom fejlődésének hatalmas hajtóereje. A kritika és az önkritika a néptömegek aktivizálásával lehetővé teszi a munkában mutatkozó hiányosságok és nehézségek felfedését és kiküszöbölését, új tartalékok feltárását a gazdasági fejlődés ütemének meggyorsítására, s ezzel a szocialista társadalom ellentmondásainak leküzdését.

Az agresszív imperialista körök arra törekednek, hogy háborút robbantsanak ki a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen, hogy kártevés, diverzió és terrorcselekmények szervezésével aknamunkát fejtsenek ki ezekben az országokban. Ebben nyilvánul meg a Szovjetunió és az imperialista agresszió erői közötti kibékíthetetlen ellentmondás. Az imperialista tábor létezése azt követeli a szovjet államtól, hogy minden módon növelje a Szovjetunió gazdasági erejét, védelmi képességét.

A munkások és parasztok állama a szocialista gazdasági rendszer előnyeit kihasználva és a gazdasági törvények szem előtt tartásával irányítja a kommunizmus útján haladó szovjet társadalom fejlődését.

Rövid összefoglalás

1. A szocializmus gazdasági törvényei az emberek akaratától és tudatától független objektív törvények. Ezek a törvények a kizsákmányolástól megszabadult dolgozók elvtársi együttműködésének és szocialista kölcsönös segítségének viszonyait fejezik ki. A szocializmus gazdasági törvényei nem vak, romboló erőként érvényesülnek, a szocialista társadalom megismeri és felhasználja ezeket a törvényeket. A Kommunista Párt és a szocialista állam gazdaságpolitikájában a szocializmus gazdasági törvényeiből indul ki.
2. A szocializmus gazdasági alaptörvénye meghatározza a szocialista termelési mód fejlődésének valamennyi fő szempontját és feladatát, meghatározza továbbá a szocialista termelés célját és e cél elérésének eszközeit. A szocializmus gazdasági alaptörvényének lényeges vonásai és követelményei — az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése útján.
3. A szocializmusban a szükségleteknek (a tömegek vásárlóképességének) növekedése a szocialista termelés hajtóereje, ez lendíti előre a szocialista termelést. A szocialista termelés szakadatlan növekedése a közfogyasztás állandó növekedésének szilárd anyagi alapja. A szocialista termelés szakadatlan növekedésének elengedhetetlen feltétele a termelőeszközök termelésének elsősorban való fejlesztése. A szocializmus biztosítja az élenjáró technika szakadatlan fejlődését, ami elengedhetetlen a dolgozók növekvő szükségleteit egyre teljesebben kielégítő szocialista termelés állandó bővüléséhez.
4. A közvetlen szükségletre és a társadalmi szükségletre szolgáló termék tömegének állandó növekedésével összhangban rendszeresen emelkedik a dolgozók reáljövedelme. A szocializmus az emberek munkaviszonyainak és életkörülményeinek szüntelen javulását jelenti. A szocializmus nagy lehetőségeket biztosít a kulturális építőmunka számára, s a technika, a kultúra és a tudomány minden áldását közkinccsé teszi.
5. A Kommunista Párt vezette szocialista állam, amely a nép életbevágó fontosságú érdekeit juttatja kifejezésre, egyre nagyobb arányú gazdasági-szervező és kulturális-nevelő tevékenységet fejt ki. A szocialista termelési mód fejlődése az ellentmondások és nehézségek leküzdése útján megy végbe. A szocialista állam az objektív gazdasági törvények tudományos megismerésére támaszkodva és ezeket a törvényeket felhasználva, a gazdaság minden területén biztosítja az új, a haladó győzelmét a régi fölött, s irányítja a kommunizmus útján haladó társadalom fejlődését.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szocializmus gazdasági alaptörvénye

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A gazdasági törvények jellege a szocializmusban. A régi, burzsoá termelési viszonyok szocialista termelési viszonyokkal való felváltása nyomán érvényüket vesztik a kapitalizmus gazdasági törvényei, amelyek az ember ember által való kizsákmányolásának viszonyait fejezik ki. Letűnik a színről az értéktöbblet-törvény, a tőkés profit törvénye és a jelenkori kapitalizmus gazdasági alaptörvénye. Nem érvényesül többé a tőkés felhalmozás általános törvénye, a konkurrencia és a termelési anarchia törvénye meg a többi törvény. Tárgytalanná válnak a tőkés viszonyokat kifejező kategóriák: a tőke, az értéktöbblet, a tőkeprofit, a termelési ár, a bérmunka, a munkaerő értéke stb.

A szocialista termelési viszonyok létrejöttével és fejlődésével, az új gazdasági viszonyok alapján új gazdasági törvények keletkeznek és kezdenek érvényesülni: a szocializmus gazdasági alaptörvénye, a népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének törvénye, a munkatermelékenység szakadatlan emelkedésének törvénye, a munka szerinti elosztás törvénye és mások.

Minthogy a szocializmusban fennmarad az árutermelés, a szocialista gazdaságban érvényesül az értéktörvény, és megvannak a vele kapcsolatos kategóriák. A régi kategóriákból azonban főleg a forma marad meg — tartalmuk teljesen megváltozik. A régi nem tűnik el minden további nélkül, hanem az új adottságoknak megfelelően megváltozik a lényege, s csak a formáját őrzi meg; ugyanúgy, az új nem semmisíti meg minden további nélkül a régit, hanem áthatja azt, megváltoztatja a természetét, a funkcióit, s ennek során felhasználja a régi formát az új fejlesztésére, erősítésére. A szocializmus győzelme nyomán kialakult új gazdasági viszonyok megváltoztatják az árutermelés és az áruforgalom jellegét, s korlátozzák hatókörüket. A szocializmusban az árutermelés és az áruforgalom kapitalisták nélkül bonyolódik le, és a szocialista gazdaságot szolgálja. Az értéktörvény szigorúan korlátozott keretek között érvényesül. A pénzt, a kereskedelmet, a bankokat stb. a szocialista építés eszközeiként használják fel.

A szocialista termelési mód fejlődése olyan gazdasági törvényeknek is alá van vetve, amelyek valamennyi társadalmi alakulatra nézve közösek, mint például a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang törvénye.

A szocializmus gazdasági törvényei, bármely más termelési mód gazdasági törvényeihez hasonlóan, az emberek akaratától függetlenül keletkeznek és érvényesülnek, vagyis objektív jellegűek. Az emberek nem hozhatják létre, nem alakíthatják ki, nem alakíthatják át és nem szüntethetik meg azokat saját akaratuk szerint.

A szocializmus körülményei között — a termelőeszközök magántulajdonának társadalmi tulajdonnal való felváltása következtében — óriási mértékben megnövekszik a lehetősége annak, hogy a társadalom megismerje és felhasználja a gazdasági fejlődés törvényeit.

A kapitalizmus gazdasági törvényei az egyes árutermelők tudtán kívül érvényesülő vak, pusztító erőként törnek maguknak utat, ezzel szemben a szocializmusra való áttéréssel megszűnik a termelés anarchiája, a társadalom gazdasági fejlődése tervszerű jelleget ölt. A kapitalizmus felszámolásával és a termelőeszközök társadalmasításával az emberek társadalmi-gazdasági viszonyaik uraivá válnak. Az emberek, miután megismerték az objektív törvényeket, teljesen tudatosan használják fel azokat az egész társadalom érdekében.

A szocializmusra való áttéréssel, hangsúlyozta Engels, az emberek „saját társadalmi tevékenységük törvényeit, melyek eddig idegen, rajtuk uralkodó természeti törvényekként állottak velük szemben … teljes hozzáértéssel alkalmazzák, és ezzel uralmuk alá vetik. Az emberek saját társadalmi léte, amely eddig, a természet és a történelem által rájuk kényszerítve, szemben állott velük, most saját szabad tettük lesz. Az objektív, idegen hatalmak, melyek eddig a történelmen uralkodtak, maguknak az embereknek ellenőrzése alá kerülnek. Csak ettől kezdve fogják az emberek teljes tudatossággal maguk csinálni történelmüket, csak ettől kezdve lesznek meg az általuk mozgásba hozott társadalmi okoknak túlnyomórészt, és állandóan növekvő mértékben, az általuk elérni kívánt hatásai is”.: Engels. Anti-Dühring. Szikra 1950. 292—293. old.* Ebben áll a szabadság mint felismert szükségszerűség.

A kapitalizmusban a burzsoázia az objektív gazdasági törvényeket olyan mértékben, amilyen mértékben azok megismerésére képes, felhasználja a dolgozó tömegek érdekeivel ellentétes szűk osztályérdekeinek megfelelően. A szocializmusban, minthogy itt a proletariátus osztályérdekei egybeolvadnak a társadalom túlnyomó többségének érdekeivel, a gazdasági törvényeket a néptömegek érdekében alkalmazzák. A munkásosztály, a dolgozók érdekei teljes összhangban vannak a kommunizmus győzelme felé vezető társadalmi fejlődés objektív menetével. A munkásosztálynak, minden dolgozónak a legnagyobb mértékben érdeke a gazdasági fejlődéstörvények megismerése és felhasználása.

A szocializmus gazdasági törvényeinek objektív jellege tehát azt jelenti, hogy ezek a törvények az emberek akaratától és tudatától függetlenül léteznek; nem szüntethetők meg, nem alakíthatók át az emberek akarata szerint; e törvények követelményeinek mellőzése elkerülhetetlenül zavarokra vezet az ország gazdasági életében. A szocialista társadalom azonban ezeket a törvényeket megismerheti, megnyergelheti, és felhasználhatja saját érdekében.

A szocializmus gazdasági törvényei megadják a lehetőséget a szocialista gazdaság fejlesztésére, szüntelen előbbre vitelére. E lehetőség valóraváltása érdekében meg kell tanulni ezeknek az objektív gazdasági törvényeknek teljes hozzáértéssel való alkalmazását. Az objektív gazdasági törvények tudományos megismerése és helyes alkalmazása alapja a Kommunista Párt és a szocialista állam gazdaságpolitikájának. Minél teljesebben ismeri meg a szocialista társadalom a gazdasági törvényeket, annál pontosabban tükrözi e törvények követelményeit gyakorlati tevékenységében, annál sikeresebben éri el céljait.

A szocializmus gazdasági alaptörvényének lényeges vonásai. Marx és Engels előre látták, hogy a szocializmusban a tervszerűen megszervezett termelés célja az egész társadalom és egyes tagjai szükségleteinek kielégítése lesz. Lenin továbbfejlesztette ezt a marxista tételt, s az OSZDMP programtervezetében 1902-ben azt írta, hogy a tőkés társadalom szocialista társadalommal való felváltásának célja egy olyan társadalom, „amely valamennyi tagjának teljes jólétét és mindenirányú szabad fejlődését biztosítja”.: Lenin. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt programtervezete. Lásd Lenin Művei 6. köt. Szikra 1953 13 old.* Lenin tudományos elemzés keretében megjelölte a dolgozók jólétének növekedéséhez vezető utakat, körvonalazta a termelés szakadatlan növelésének programját, s rámutatott arra, hogy a szocializmus szükségszerű velejárója a technika fejlesztése és a legfejlettebb technika alkalmazása. Lenin ezzel feltárta a szocializmus gazdasági alaptörvényének azokat a kiinduló tételeit, amelyekre a Kommunista Párt és a szovjet hatalom politikája épült.

Sztálin e tételekre támaszkodva megfogalmazta a szocializmus gazdasági alaptörvényét. A szocializmus gazdasági alaptörvényének lényeges vonásai és követelményei — „az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése útján”.: Sztálin. A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. 3. kiad. Szikra 1953. 41. old.*

A szocializmus gazdasági alaptörvényében kifejezésre jut a szocialista termelés célja és e cél elérésének eszköze.

A termelés célját a termelőeszközök tulajdonának viszonyai határozzák meg. Amikor a termelőeszközökkel a burzsoázia rendelkezik, a termelés célja szükségszerűen a tőke tulajdonosainak gazdagodása a dolgozók tömege, vagyis a társadalom túlnyomó többsége pedig csupán a kizsákmányolás emberi nyersanyagául szolgál. A dolgozók fogyasztására a kapitalizmusnak csak annyiban van szüksége, amennyiben a profitszerzést biztosítja, ezért az ember a maga szükségleteivel itt nem lehet a termelés célja. Amikor a termelőeszközök a dolgozó nép kezében vannak, s a kizsákmányoló osztályokat felszámolták, a termelés a dolgozók érdekében, vagyis az egész szocialista társadalom érdekében folyik. Ezért az emberek növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek legteljesebb kielégítése válik a termelés közvetlen céljává.

A cél, amelynek a termelés alá van rendelve, szorosan összefügg a cél elérését biztosító eszközzel. A szocialista termelés céljával — a dolgozók növekvő szükségleteinek kielégítésével összhangban, e cél elérésének eszköze csak a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése lehet.

A lakosság szükségleteinek kielégítése a termelőerők színvonalától, a szocialista társadalom rendelkezésére álló erőforrásoktól függ. A dolgozók szükségleteinek rendszeres növekedése szükségessé teszi a termelés szakadatlan bővítését. A termelés szüntelen növekedése nélkül nem lehet biztosítani a közfogyasztás állandó növekedését. A dolgozók szükségleteinek, vásárlóképességének állandó növekedése viszont olyan elengedhetetlen feltétel, amely nélkül a termelés nem haladhatna szüntelenül előre.

A szocializmusban megszűnt a kapitalizmus fő ellentmondása — a termelés társadalmi jellege és az elsajátítás tőkés formája közötti ellentmondás. Ezért a szocializmus nem ismeri a termelés és a fogyasztás antagonizmusát. A szocializmus gazdasági alaptörvénye lehetővé teszi, a lakosság növekvő vásárlóképességének és a termelés növekedésének harmonikus összeegyeztetését. A kapitalizmusban a néptömegek fogyasztásának, vásárlóképességének nyomorúságos színvonala állandóan elmarad a termelés mögött, fékezi a termelést, s így a gazdaság megszakításokkal fejlődik, a fellendülés időszakait a válság időszakai váltják fel. Ezzel szemben a szocialista társadalom a közfogyasztás rendszeres növekedése következtében biztosítva van a túltermelési válságok ellen, s így lehetősége van a termelés szakadatlan bővítésére.

A szocialista termelés szakadatlan növekedésének elengedhetetlen feltétele a termelőeszközöket előállító iparágak elsősorban való fejlesztése, azaz a fogyasztási cikkeket termelő iparágakéhoz képest viszonylag gyorsabb fejlesztése. A nehéziparnak és szívének, a gépgyártásnak elsősorban való fejlesztése az egész szocialista népgazdaság fellendülésének fő forrása, a technikai haladás elengedhetetlen feltétele. A népgazdaság valamennyi ágát berendezésekkel, gépekkel, fűtőanyaggal és energiával ellátó nehézipar elsősorban való fejlesztése nélkül lehetetlen rendszeresen bővíteni azoknak az iparágaknak a termelését, amelyek a lakosság számára szükséges árukat gyártják, lehetetlen biztosítani a dolgozók növekvő szükségleteinek kielégítését. A szocializmusban a termelőeszközök termelésének elsősorban való fejlesztése elválaszthatatlanul összefügg a közfogyasztás növekedésével.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!

A fasizmus a kapitalizmus diktatórikus harci formája elsősorban a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen a kapitalizmus védelmében a demokrácia és a szabadság, az emberi jogok korlátozásával vagy megszüntetésével, törvényesen vagy nyílt diktatúrával, a szükségnek megfelelő módszerrel, terrorral. A fasizmus azonban az imperializmussá fejlődött kapitalizmus imperialista hatalmai közötti világméretű harc is a kizsákmányolás jogáért.

A kapitalizmus működési modelljéből következő válságok, katasztrófák, a kapitalisták és proletárok közötti osztályharc, valamint az imperialista érdekellentétek, a gyarmatosítások, a háborúk, a népirtások szükségszerűek és elkerülhetetlenek az imperializmusban.

A proletárok tudatmódosítása, az érdekeiről történő lemondása végett, a kapitalista kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség érdekében, a tőkésállam és a kapitalisták teljes gazdasági-politikai hatalmával, minden szinten totális mértékben megvalósul. Nincs kivétel, minden eszköz a kapitalizmus tulajdonában a kapitalisták rabló érdekeit szolgálja. Az állam, a médiumok, az oktatás, az egyház a totális lehetőségeivel él és mindent letarol, ami nem a kapitalizmus érdeke és erkölcsének megfelelő. Ez a totális diktatúra a kapitalizmus minden változatában érvényes. A kapitalista diktatúra különböző változatai csak a minőségben, a mértékben, a következetességében, a terror formájában különbözik egymástól. A kapitalizmus a polgári demokráciától a nyílt diktatúráig változhat, ami a mosolygó és a klasszikus fasizmus változatainak felel meg.

Így a kapitalizmus imperializmussá fejlődése törvényszerűen, elkerülhetetlenül a fasizmusba vezet! A fasizmus a kapitalizmus kíméletlen következetes háborúja az emberiség demokráciája, a szocializmus ellen!

A kapitalizmusnak a polgári demokráciában megvalósuló formája a mosolygó fasizmus! A kapitalizmus nyílt kíméletlen terrorisztikus, őrjöngő, önkényuralmi diktatúrája a klasszikus fasizmus!

A mosolygó fasizmus „demokratikus” emberi Janus álarca mögött maga az ördög, a fasizmus vicsorog!

A fasizmus a kapitalista gazdasági modell szerint működik. A polgári demokrácia keretében működő kapitalizmus is totális gazdasági-politikai hatalom a proletárokkal, a bérrabszolgákkal szemben és ezért a többség számára dominánsan a diktatúra a jellemzője.

A kapitalista rendszer nemzeten belüli és nemzetek közötti válsága, érdekellentéte következtében a polgári demokratikus formát felválthatja a demokrácia látszatát is elvető terrorisztikus totális tőkés diktatúra, amit a „rendteremtés” a kapitalizmus védelmében és (vagy) a gyarmatosítás, az érdekszféra megszerzése motivál.

A kapitalizmus a vállságokra (szociális) reformokkal (és) vagy a diktatúra fokozásával adhat választ. Nem érti, és nem fogadja el, nem fogadhatja el a társadalmi törvényeket, mert az erkölcse elfogadja a szolgaságot, a felsőbbrendűséget, a kizsákmányolást, az élősködést, ez a tőkések és a híveik érdeke, a tudatuk formálója. A fasizmus válasz a kapitalizmus nemzeti és világméretű válságára, a szocializmus elleni harcra, egyfajta totális diktatúra akár a nyílt terror és önkényuralom alkalmazásával. A fasizmus az imperializmussá fejlődött kapitalizmus világméretű harca az emberiség valódi demokráciája, a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!

A marxista filozófia alapjai: „… az emberi tevékenység legfontosabb sajátszerűsége a tudat, a célszerűség. Ez különbözteti meg az emberi tevékenységet az állatok ösztönös cselekvéseitől.”

Mivel a kapitalizmus politikai-gazdasági modellje társadalmi és világméretekben alapvetően anarchikus, ösztönös, tervszerűtlen, a gazdaságot a kapitalista (erkölcsi „értékek” szerinti) érdekeltségű törvények, a konkurenciaharc, a piac a szabályozza, ezért vakon botorkáló, a társadalmi törvényeket tagadó vagy félremagyarázó társadalmi rendszer. Társadalmi és világméretekben alapvetően ellenzi a gazdaság szükségleteknek megfelelő tervszerűségét, mert az egyén (a kapitalista vállalkozó) szabadságát az embertársai, a nép és a társadalmi érdek elé helyezi, ezért a (kapitalista gazdasági modellre jellemzően), társadalmilag alapvetően a véletlen, a konkurencia, a piac a szabályozója a gazdaságnak. Így mindenképpen különböző elkerülhetetlen válságokba, az osztályharc erősödésébe, katasztrófákba sodródik.

A kapitalizmus az erkölcsét, a politikai-gazdasági modelljét demagóg módon az emberiség érdekének tartja, pedig a rendszer lényeg a kizsákmányoló kapitalisták élősködése. A fasizmus ennek a védelmét szolgálja.

A bekövetkező katasztrófák után a „rend” (a kapitalista rend) helyreállítása, a szocializmus támadásának kivédése, a válság megszüntetése a kapitalista világnézetből, csak a fokozott diktatúrával, a dolgozó nép elleni harccal, háborúval (és) vagy reformokkal oldható meg. A másik lehetőség csak a szocializmus lehet!

A harc a kapitalisták között és a kapitalisták és a proletárok között szükség szerint a terror, az önkény szintjéig fokozódhat; ezért a fasizmus különböző változatainak, a mosolygótól klasszikus fasizmusig tartó változatos formálya alakulhat ki; a kapitalizmusnak ezek elkerülhetetlen politikai-hatalmi formái.

A kapitalizmus működési modelljéből következően az eredményes, a hatékony tőkés gazdaság folyamatos bővülésére, a növekedésre, végső soron a világuralomra, ha ennek nemzeti, nemzetközi akadálya van, akkor ennek legyőzésére törekszik, ez végül is az imperializmus, a gyarmatosítás, az érdekszféra, ami a gyengébb nemzetek kifosztására vezet. A kapitalizmus imperializmussá fejlődve, a nemzeti és a nemzetközi méretekben jelentkező, a társadalmi osztályokon belüli és osztályok közötti harcot, a törvényszerűen keletkező konfliktusokat, válságokat nem tudja másként, mint a fasizmus valamelyik változatával, szükség szerint a reformokkal vagy a terrorral kezelni, de mindenképpen a kapitalizmus védelmében.

A kapitalizmusban nemzeti és világméretekben a tőkések és proletárok között osztályharc (osztályháború) és a kapitalisták osztályában osztályon belüli harc (háború) folyik, ennek a harcnak a totális formálya fasizmus, ahol a legerősebb kapitalistáké, a monopóliumoké a totális hatalom. A mosolygó fasizmus ezt még a polgári demokrácia keretében képes tartani, erre a klasszikus fasizmus már nem képes, ez fokozott harci forma és párosulhat az őrjöngő nacionalizmussal, a sovinizmussal, a fajüldözéssel, az embertelenséggel, a törvényesített népirtással.

A klasszikus – hitleri típusú – fasizmusban teljesen felszámolják a proletariátus érdekvédelmének minden formáját a leggazdagabb tőkések érdekében; ez a fasizmus forma gátlástalanul, határtalanul hazug demagóg, terrorisztikus, embertelen, önkényuralmi módszert valósít meg. A mosolygó fasizmusban legalább formálisan demokrácia van a proletárok részére, ezért sokkal kedvezőbb az emberiség túlélése számára. De ez nagyon törékeny vékonyjégen való járás.

*

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… A húszas évek elejétől kezdve a nemzetközi munkásmozgalom egy új jelenséggel találta magát szemben: a fasizmussal.

… A fasizmus, mint a burzsoá osztályuralom új formája, az első világháború utáni első években csak néhány országban került hatalomra, ott, ahol a munkásosztály már egyszer uralmon volt, vagy ahol a forradalmi munkásmozgalom olyan erőt jelentett, hogy a burzsoá osztályuralmat a „régi módon” fenntartani már nem lehetett. Így Magyarországon, Bulgáriában, Olaszországban, Lengyelországban. A fasiszta mozgalom azonban más országokban is tért hódított, s később az 1929 — 1933-as gazdasági világválság után a hatalmat is magához ragadta.

… A világválság kiélezte a kapitalizmus valamennyi ellentmondását, a dolgozó tömegek forradalmasodása meggyorsult, az uralkodó körök hatalma megingott. Ebben a helyzetben a fasizmus — amely már az első világháború óta az imperialista burzsoázia fejlődésének általános tendenciája volt — számos országban új erőre kapott. 1933 elején Németországban is hatalomra jutott.

… A kommunista mozgalom kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a fasizmusra, arra, hogy feltárja ez új társadalmi jelenség osztálytartalmát, szerepét. A Komintern már 1922-ben, a IV. kongresszusán alapvetően helyesen határozta meg a fasizmus jellemző vonásait. Így többek között rámutatott, hogy a fasizmus a tőke kibontakozó támadásának eszköze, amely a proletariátus forradalmi törekvései ellen irányul. A fasiszták céljuk elérésére nemcsak állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket hoznak létre, hanem szociális demagógiával élve, arra törekszenek, hogy a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásosztály soraiban is tömegbázist teremtsenek. A kommunista pártok fontos feladata — szögezi le a kongresszus határozata —, hogy megszervezzék az ellenállást a fasizmus támadásával szemben.

… a fasizmus a különböző országokban különböző formát és jelleget ölthet, de fő jellemvonása az, hogy a durva terrorista erőszakot forradalmi frazeológiával, demagógiával kombinálja, adott helyzetekben látszólag forradalmi mozgalomként jelentkezik, kisajátítja a munkásosztály valóban forradalmi jelszavait.

… A plénum megerősítette a IV. kongresszusnak azt a megállapítását, hogy a fasizmus a tőke eszköze a forradalmi munkásmozgalom elleni harcban. Rámutatott: a proletariátus fokozódó forradalmasodása közepette a reformizmus, az „osztálybéke és a demokratikus együttműködés prédikálása” már nem elég a burzsoá rend fenntartásához, a régi módszerek, a régi „apolitikus” államapparátus már nem minden esetben képes a burzsoá osztályérdekek hathatós védelmére. Ezért a burzsoázia hatalmát új eszközökkel, a fasizmus segítségével igyekszik megszilárdítani. Leszögezte: a fasizmus a reakció, az ellenforradalom fegyvere, „nagytőkés funkciót” tölt be.

… Ezt a gondolatot a Komintern V. kongresszusa 1924-ben így fogalmazta meg: „A fasizmus a nagytőke harci fegyvere a proletariátus elleni küzdelemben, amelyet törvényes, állami rendszabályokkal megtörni nem tud. A fasizmus a harc törvényen kívüli eszköze, amelyet a nagytőke diktatúrájának megteremtése és megszilárdítása érdekében használ fel.”

… a VI. kongresszus többek között megállapította: a hatalomra jutott fasizmus a bankok, a nagyipar és a nagybirtok „osztatlan, nyílt és következetes diktatúrája”. A külpolitikában a fasizmus egyet jelent az erőszakkal, a provokációkkal, az agresszióra való törekvéssel, s mint ilyen állandóan veszélyezteti a békét.

… A XI. plénum felhívta a figyelmet a fasizmus egyik fontos jellemvonására, a nacionalista demagógiára, s meghatározta a nacionalizmus helyét és szerepét a fasiszta politikában.

*

(idézet: Egységfront, Népfront, Szocializmus – Georgi Dimitrov)

A fasizmus osztályjellege

A hatalmon levő fasizmus, elvtársak, mint ahogy a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának XIII. plénuma helyesen jellemezte, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája.

A fasizmus legreakciósabb válfaja a német típusú fasizmus. A német fasizmus arcátlanul nemzetiszocializmusnak nevezi magát, holott semmi köze sincs a szocializmushoz. A német fasizmus nemcsak burzsoá nacionalizmus, hanem vadállati sovinizmus. Ez a politikai banditizmus kormányrendszere, a munkásosztállyal, a parasztság, a kispolgárság és az értelmiség forradalmi elemeivel szemben alkalmazott provokációk és kínzások rendszere. Ez középkori barbárság és vadállatiasság. Ez féktelen agresszió más népekkel és országokkal szemben.

… A fasizmus nem olyan államforma, amely „mindkét osztály: a proletariátus és a burzsoázia felett áll”, amint ezt például Ottó Bauer állította. A fasizmus nem „a fellázadt kispolgárság, amely birtokába kerítette az államgépezetet”, mint Brailsford angol szocialista mondja. Nem. A fasizmus nem osztályok felett álló hatalom és nem a kispolgárság vagy a lumpenproletariátus hatalma a finánctőke felett. A fasizmus magának a finánctőkének a hatalma. A fasizmus a munkásosztállyal, a parasztság és az értelmiség forradalmi részével való terrorista leszámolás szervezete. A fasizmus a külpolitikában a legdurvább formájú sovinizmus, amely vadállati gyűlöletet szít más népek ellen.

… A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt, terrorista diktatúrával.

… Mi hát a fasizmus tömeghatásának a forrása? A fasizmus azért tudja vonzani a tömegeket, mert demagóg módon különösen égető szükségleteiket és igényeiket hangsúlyozza. A fasizmus nemcsak a tömegekben mély gyökeret vert előítéleteket szítja fel, hanem a tömegek legjobb érzéseivel, igazságszeretetével, sőt néha még forradalmi hagyományaival is csalárd játékot űz. Miért igyekeznek a német fasiszták, a nagyburzsoáziának ezek a lakájai és a szocializmus halálos ellenségei a tömegek szemében „szocialistáknak” látszani, és miért tüntetik fel hatalomra jutásukat „forradalomként”? Azért, mert igyekeznek kiaknázni a forradalomba vetett hitet, a németországi dolgozó tömegek szívében a szocializmus iránt élő vonzódást.

… A fasizmus arra törekszik, hogy a legféktelenebbül kizsákmányolja a tömegeket, azonban ügyes kapitalistaellenes demagógiával környékezi meg őket: kiaknázza a dolgozók mélységes gyűlöletét a rabló burzsoázia, a bankok, a trösztök és a fináncmágnások ellen. Olyan jelszavakat ad ki, amelyek az adott pillanatban a politikailag éretlen tömegek számára leginkább csábítóak. Ilyen jelszavak például Németországban: „a közös érdek a magánérdek felett áll”; Olaszországban: „a mi államunk nem kapitalista, hanem korporatív állam”; Japánban: „a kizsákmányolás nélküli Japánért”; az Egyesült Államokban: „a gazdagság felosztásáért” és így tovább.

… A fasizmus a legkorrumpáltabb, a legkönnyebben megvásárolható elemeknek dobja oda martalékul a népet, de ugyanakkor a tömegek előtt „a becsületes és megvesztegethetetlen hatalom” igényével lép fel. A fasizmus számol azzal, hogy a tömegek mélyen kiábrándultak a burzsoá demokrácia kormányaiból, és képmutatóan felháborodik a korrupción (például a Barmat- és a Sklarek-botrány Németországban, a Staviski-ügy Franciaországban és sok egyéb). A fasizmus a burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekében hálójába keríti a régi burzsoá pártokban csalódott, azokat faképnél hagyó tömegeket. Azzal imponál ezeknek a tömegeknek, hogy élesen támadja a burzsoá kormányokat, és kérlelhetetlen a burzsoázia régi pártjaival szemben.

… A fasizmus, cinizmusával és hazug voltával felülmúlva a burzsoá reakció minden egyéb válfaját, demagógiáját hozzáidomítja minden egyes ország nemzeti sajátosságaihoz, sőt egy és ugyanazon országon belül a különböző társadalmi rétegek sajátosságaihoz. A kispolgárság tömegei – sőt a munkások egy része is -, akiket a nélkülözés, a munkanélküliség és a megélhetés bizonytalansága a kétségbeesésbe kergetett, a fasizmus szociális és soviniszta demagógiájának áldozataivá válnak.

… A fasizmus úgy kerül hatalomra, mint a forradalmi munkásmozgalom elfojtásának, a forrongásban levő néptömegek leverésének a pártja, de hatalomra jutását úgy hajtja végre, mintha az „forradalmi” mozgalom volna az „egész nemzet” nevében, a „nemzet megmentéséért”, a burzsoázia ellen. (Emlékezzünk Mussolini Róma elleni „vonulására”, Pilsudski Varsó elleni „vonulására”, Hitler nemzetiszocialista „forradalmára” Németországban stb.)

… Bármilyen álarcot öltsön is azonban magára a fasizmus, bármilyen formában lépjen is fel, bármilyen utakon jusson is hatalomra: a fasizmus – a tőke legdühödtebb támadása a dolgozó tömegek ellen; a fasizmus – fékevesztett sovinizmus és hódító háború; a fasizmus – dühödt reakció és ellenforradalom; a fasizmus – a munkásosztály és valamennyi dolgozó leggonoszabb ellensége!

… a burzsoázia kénytelen lemondani a burzsoá demokráciáról, és kénytelen diktatúrájának terrorista formájához folyamodni, amikor is megfosztja a szociáldemokráciát nemcsak a finánctőke államrendszerében elfoglalt előbbi helyzetétől, hanem bizonyos körülmények között a legalitástól is; üldözi, sőt szét is veri a szociáldemokráciát.

… a munkások veresége Németországban, Ausztriában és Spanyolországban főképpen a burzsoáziával való osztály-együttműködés szociáldemokrata politikájának volt a következménye.

… A fasizmus elvette a munkásoktól saját legális szervezeteiket. Rájuk kényszerítette a fasiszta szervezeteket, és a tömegek ott vannak – kényszerből vagy részben önkéntesen.

*

(idézet: A marxista filozófia alapjai)

A szabad versenyről a monopóliumok uralmára történő áttérés visszatükröződik a politikai felépítményben is: fordulat történik a burzsoá demokráciától a politikai reakció felé. A monopoltőke terjeszkedésre, a gyenge országok piacainak, területének meghódítására, a világ háború útján történő újrafelosztására törekszik. Az imperialista állam ennek a politikának az eszköze. A burzsoázia a belpolitikában ugyancsak fordulatot tesz a reakció felé. A munkásosztály szervezettségének és erejének növekedése következtében a burzsoázia fél a demokráciától, igyekszik megszabadulni tőle. A burzsoázia széttöri a saját maga által megalkotott törvényesség kereteit, és a munkásmozgalom közvetlen elnyomására tér át. Ez a legvilágosabban a fasizmusban jutott kifejezésre.

A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). A fasiszta tendenciák azonban nemcsak ezekben az országokban fejlődtek ki. A reakciós burzsoázia, a néptömegek aktivitásától való félelmében mindenütt, ahol csak lehet, korlátozza a demokráciát. Jellemzőek például a reakciós köröknek a parlamenttől független elnöki kormányzat bevezetésére tett felhívásai. Az efféle felszólításokat különös állhatatossággal ismételgetik azokban az országokban, amelyekben megerősödött a munkásmozgalom.

Jelenleg a kapitalista országokban a reakció és a fasizmus nyomásának fenyegető jelei mutatkoznak. Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled. A demokratikus erők, elsősorban a munkásosztály egysége a legbiztosabb sorompó a fasiszta veszély útjában.

Az imperializmus minden lehetséges módon korlátozza a demokráciát, de ez ellenhatást vált ki a tömegekből, és fokozza demokratikus törekvéseiket. Ebből két ellentmondó tendencia fakad, amelyek többé-kevésbé erőteljesen megnyilvánulnak a tőkésországokban: a burzsoá kormányok a demokrácia korlátozásával egyidejűleg politikájukat a monopóliumok érdekeinek rendelik alá, a dolgozó tömegek viszont arra törekszenek, hogy megvédjék a monopóliumokkal szemben: és kiszélesítsék demokratikus vívmányaikat.

*

Marxista fogalomlexikon – Fasizmus: az imperializmus viszonyai között, a kizsákmányoló osztályok legreakciósabb részének legsovinisztább, legagresszívebb nyílt terrorista diktatúrája, amely vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szitása, szélsőséges kommunistaellenesség és antidemokratizmus jellemez. Szociális demagógiájával igyekszik tömegbefolyásra szert tenni. A kapitalizmus általános válságának talaján nagy társadalmi megrázkódtatások idején jött létre, amikor az uralkodó osztályok a régi módon, a polgári demokrácia eszközeivel nem tudnak kormányozni, a munkásosztály pedig nem elég erős a hatalom megragadásához, a társadalmi-politikai erők polarizálása kritikus szakaszba lépett, a jobboldali erők a szélsőséges reakció (fasizmus) oldalán tömörülnek, a munkásmozgalom és az antifasiszta demokratikus tábor viszont nem egységes, de potenciálisan fenyegető erő a reakcióval szemben. A fasizmus Olaszországban 1922-ben, Németországban pedig 1933-ban jutott hatalomra. Fasiszta diktatúra jött létre a két világháború között Magyarországon, Bulgáriában, Spanyolországban és néhány más államban. Ahol hatalomra jutott, megsemmisítette a demokratikus szabadságjogokat, militarizálta az államapparátust és agresszív politikát folytatott. A fasiszta hatalmak vereséget szenvedtek a második világháborúban.

Politikai kisszótár (1980) – demagógia [gör.]: a tömegek tudatos becsapása, félrevezetése hazug frázisokkal, csalárd ígéretekkel, teljesíthetetlen követelések felvetésével, hízelgéssel, a tények elferdítésével. A burzsoá pártok és politikusok egyik fő módszere. Különösen jellemző a fasizmusra.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!

… A gyarmatok szerepe az imperializmus korszakában. Gyarmati hódítások és olyan törekvések, hogy a gyengébb országok és népek leigázása útján nagy birodalmakat alapítsanak, az imperializmus korszaka, sőt a kapitalizmus keletkezése előtt is voltak. De, mint Lenin megállapította, az imperializmus korszakában a gyarmatok szerepe és jelentősége nemcsak a kapitalizmus előtti korhoz, hanem a monopólium előtti kapitalizmus korához képest is lényegesen megváltozik. A gyarmatpolitika „régi” módszereihez a monopoltőkéseknek a nyersanyagforrásokért, a tőkekivitelért, a befolyási övezetekért, a gazdasági és a stratégiai jelentőségű területekért folytatott harca járul. – Politikai gazdaságtan

A kapitalizmus imperializmus korában éli fénykorát, de már erkölcsileg hanyatló, rothadó és súlyos válságokkal terhelt társadalmi forma, amit a kapitalizmus a fasizmus különböző formáival védelmez. Az ókortól és a középkortól eltérően ez már lehetőség a világméretű a rablásra, a rablás jogára. A „felsőbbrendű” leggazdagabb kapitalisták világuralmi küzdelme az elsőségért, a világ területi felosztásáért, a világméretű rablásért. A fasizmus a kapitalizmus imperializmussá fejlődött világában a leggazdagabb kapitalisták emberiségellenes, embertelen, elmebeteg „felsőbbrendűségének”, az emberbőrbe bújt állatok harca az emberiség demokráciája ellen, rablás, élősködés céljából.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus, az általános válságának leküzdésére, a szocializmus ellen, és a világuralma védelmében a fasizmussal harcol.

… Imperializmus a kapitalizmus fejlődésének legfelső és legutolsó foka, amely a XIX. század végén – a XX. század elején kezdődött. … Az imperializmus korában a burzsoázia mindinkább elveti az egykor általa meghirdetett és kialakított törvényességet, és áttér az elnyomás törvénytelen módszereire. … Fasizmus az imperializmus viszonyai között, a kizsákmányoló osztályok legreakciósabb részének legsovinisztább, legagresszívebb nyílt terrorista diktatúrája, amely vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szitása, szélsőséges kommunistaellenesség és antidemokratizmus jellemez. Szociális demagógiájával igyekszik tömegbefolyásra szert tenni. … A fasizmus elleni harc a harmincas években megkövetelte, hogy fajra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül valamennyi antifasiszta erőt egyesítsenek. … Antifasizmus a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló, nemzeti és nemzetközi méretekben szervezkedő tömegmozgalom a két világháború között, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a munkásosztály és a kommunista pártok voltak. Tetőfokát a második világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalomban érte el. – Marxista fogalomlexikon

Az imperializmus az elmeháborodott „felsőbbrendűek”, a kapitalista hívők világméretű harca az élősködés érdekében. Akik annyira „civilizáltak” hogy, az itallal félig telt poharukat eltartott kisujjukkal tarják, de ez a maximum, ami emberszerűvé teszi őket! Amúgy pedig csak élősködő ragadozók! Akik embernek képzelik magukat, sőt felsőbbrendűnek. Ezért a fasizmus szelleme könnyen behatol beteg, embertelen kapitalista erkölcsű, hamis világnézetű elméjükbe. A fasizmus hívei Janus arccal mosolyognak, de patás ördögök, a kezükben a keresztel vagy a horogkereszttel.

A kapitalizmus eddigi legfejlettebb fokán az imperializmusban, a termelőtőke és banktőke világméretű monopóliumokban egyesülve harcol egymás ellen a proletárok, a gyengébb népek kirablásának jogáért a fasizmus különböző formáiban, az ehhez szükséges módszerrel. Hol a terrorral, az önkényuralommal vagy „csak” a polgári demokrácia keretében a kapitalista érdekeltségű jogállamiság és a hatalmi ágak szétválasztásával, reformokkal, demagógiával, hamis világnézettel, a vallással.

Azonban a kapitalizmusban a proletárok érdekeit képviselők nincsenek a hatalomban, sem a polgári demokráciában, sem a nyílt kapitalista diktatúrában ezért a kapitalizmus minden változata kapitalista diktatúra a proletár dolgozó osztályok számára. Diktatúra azokkal szemben, akik az értékeket létrehozzák, a proletár dolgozókkal szemben, az élősködő kapitalisták érdekében!

Az imperialista kapitalista nagyhatalmak a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése miatt nem egyidőben fejlődtek ki, és a kapitalista modellben egymás ellen kénytelenek harcolni a világuralomért a fasizmus különböző változataiban, de a legnagyobb közös ellenségük a dolgozó nép demokráciája, a szocializmus.

… A történelem a tőkés iparosítás különböző útjait ismeri. A tőkés iparosítás első útja — gyarmatok szerzése, és a gyarmatok kifosztása. Így fejlődött Anglia ipara. Anglia gyarmatokat szerzett a világ minden részén, majd két évszázad folyamán óriási hasznot préselt ki a gyarmatokból, s ezt saját iparába fektette.

… A második út — a háborúk, és a győztes országok által a legyőzött országoktól szedett hadisarc útja. Így például Németország, miután a francia-porosz háborúban leverte Franciaországot, 5 milliárd frank hadisarc fizetésére kényszerítette, s ezt az összeget saját iparának fejlesztésére fordította.

… A harmadik út — a leigázó koncessziók és kölcsönök útja, amelyek az elmaradott országokat gazdasági és politikai függőségbe hozzák a fejlett tőkés országokkal szemben. A cári Oroszország például leigázó feltételek mellett egyrészt koncessziókat adott a nyugati hatalmaknak, másrészt pedig kölcsönöket kapott tőlük, s ilyenformán törekedett arra, hogy fokozatosan az iparosodás útjára lépjen. Ennek az volt a következménye, hogy a cári Oroszország félgyarmattá vált. Egyes országok történetében a tőkés iparosítás e különböző útjai gyakran egybefonódtak és kiegészítették egymást. Példa erre az Amerikai Egyesült Államok gazdasági fejlődésének története. Az Egyesült Államok nagyipara külső kölcsönök és hosszúlejáratú hitelek révén, valamint Amerika őslakosságának féktelen kifosztása útján jött létre.

… A kapitalizmus monopolista szakaszában kialakult az imperializmus gyarmati rendszere. Az imperializmus gyarmati rendszerén az imperialista államok által elnyomott és leigázott gyarmatok és függő országok összességét értjük. – Politikai gazdaságtan

Az imperializmus a kapitalista gazdasági rendszerben válhatott világméretűvé és a kapitalizmus működési módja miatt rabló, a gyengébb nemzeteket kifosztó jellegűvé, ahol egyetlen törvény uralkodik: az erősebb joga a rablásra, az élősködésre! Hasonlóan, mint az állatvilágban! A kapitalizmus csak demagóg módon hazudhatja az emberségességét, mert lételeme az embertelenség! A kapitalizmus csak embertelenséggel képes működni! A kapitalizmus a felszínen csak üzlet, de a mélyben kíméletlen harc folyik, háború az elsőségért a rablásra! A harcban alulmaradtak, a proletárok a munkájukkal, nyomorukkal fizetnek a győzteseknek az élősködőknek a gyengeségükért.

Mivel a kapitalizmus imperializmussá fejlődött ezért a fasizmus klasszikus és mosolygó formája is tükrözi ezt. A német, olasz, japán kapitalizmus a fejlődésben utolérte az angol, francia, stb. változatot, de továbbjutni az imperializmus útján csak a klasszikus fasizmus módszerével tudott, totális embertelen terrorral, önkényuralommal.

Az amerikai kapitalizmus más úton fejlődött és ezért a legtisztább, a legkorszerűbb, a leghatékonyabb mosolygó fasizmus formálya valósult meg a polgári demokrácia keretében, ami sikeres és ezért példa a többi polgári demokráciáknak.

… Az imperialista államok gyarmatok hódításával és kifosztásával igyekeznek leküzdeni saját országuk egyre növekvő belső ellentmondásait. A gyarmatokból kisajtolt magas profit lehetővé teszi a burzsoázia számára, hogy megvesztegesse a szakmunkások felső rétegét, amely így a burzsoázia érdekében a munkásmozgalom megbontására törekszik. Ugyanakkor a gyarmatok kizsákmányolása kiélezi az egész tőkés rendszer ellentmondásait. – Politikai gazdaságtan

A cél mindegyik kapitalizmus-fasizmus formában ugyanaz: a világuralom, jog a rablásra, a proletárok, a fejletlenebb nemzetek kizsákmányolása, felsőbbrendűség, élősködés. A kapitalizmusban ez nem lehet másként! A kapitalizmus nem működik a proletárok munkája, fogyasztása és kizsákmányolása nélkül. A kapitalizmus célja a tőkések minél nagyobb profitja az élősködésre.

A kapitalizmus a gazdaság intenzív fejlődésével és az embertelenségével együtt is hatalmas eredményeket ért el, de, ha az emberi társadalom nem válik emberségessé, demokratikussá, nem haladja meg a kapitalizmust-fasizmust, akkor elpusztul! Csak a szocialista politikai-gazdasági rendszer képes az emberiség számára a demokráciát megvalósítani!

… A XIX. század folyamán a tőkés termelési mód világszerte gyorsan elterjedt. A múlt század 70-es éveinek elején Anglia, a világ legrégibb burzsoá országa, még több szövetet gyártott, több nyersvasat olvasztott és több szenet bányászott, mint az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Oroszország és Japán együttvéve. Angliáé volt az elsőség a világ ipari termelésében, és osztatlan monopóliumot élvezett a világpiacon. A XIX. század vége felé a helyzet erősen megváltozott. Kialakult a fiatal tőkés országok saját nagyipara. Az ipari termelést tekintve világviszonylatban az Egyesült Államok, Európában pedig Németország került az első helyre. Oroszország, a keresztül-kasul rothadt cári rendszer által támasztott akadályok ellenére, gyorsan haladt előre az ipari fejlődés útján. Anglia a fiatal tőkés országok ipari fejlődése következtében elvesztette ipari elsőségét és a világpiacon élvezett monopolhelyzetét. – Politikai gazdaságtan

A mosolygó fasizmus imperialista országai – Anglia, Franciaország, és főleg Amerika, (aki ugyancsak későn érő kapitalizmus, de más úton fejlődött) stb. és csatlósai – a polgári demokrácia keretében és a később fejlődött imperialista kapitalista országok – Németország, Olaszország, Japán, stb. – imperialista ellenfelek voltak, de csak a klasszikus fasizmus segítségével, a totális terrorral, harccal törhettek előre a világuralomért, de még a fennmaradásukért is harcolniuk kellett, mert a fejlődésben elöljáró imperialista hatalmak rablásának áldozatává is válhattak volna.

Magyarország a Horthy fasizmus idején a klasszikus és a mosolygó fasizmus között billeget, de végül is a hitleri fasizmus csatlósává vált. Magyarország ezt örökölte a legújabb ellenforradalommal, de egyelőre még csak, a mosolygó fasizmus a domináló, háttérben a fasiszta előd imádatával.

A fasizmus az imperializmus világméretű harca a kizsákmányolásért.

A klasszikus és a mosolygó fasizmus a kapitalizmus fejlődésének elkerülhetetlen formái. Az imperializmus a kapitalizmusban így két változatban fejlődött és működik, úgymint mosolygó és klasszikus fasizmus formában, egyikből a másikba változhat, szükség szerint, de vegyesen is előfordulhat.

A kapitalizmus keretében fasiszta terror és önkényuralom mellett a tekintélyuralommal, a demokrácia és a jogállamiság is csak formális lehet, még akkor is, ha választások és parlament is van, de mindenfajta valódi demokráciának az érvényesülése totálisan lehetetlenné van téve, és főleg a szocialista demokrácia híveit üldözik.

A kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése miatt a nagy gyarmatosítók Anglia, Franciaország, stb. – és ehhez jön még az USA, mint különlegesség, hatalmas érdekszférával -, a legkorábban kifejlődött kapitalista imperialista államok, a polgári demokráciában, a mosolygó fasiszta formába fejlődtek, és nagy gyarmatokkal, érdekszférákkal rabolták és rabolják a világ népeit, gátolták a később érő imperialista hatalmak terjeszkedését, rablását. A harcuk hatalmas népirtással végződött, és a második világháború után a klasszikus fasizmus nemzeteit a mosolygó fasizmus uralma alá kényszerítette, „értékeit” beolvasztotta. Az imperializmus, így már a továbbfejlődött mosolygó fasizmus módszerével, a beolvasztott klasszikus fasiszta államokkal, „értékeikkel” együtt és utódaként létezik, de ugyanaz maradt a célja, világuralom a rablásra.

Idézetek

Politikai gazdaságtan: „… Az imperializmus korszakában befejeződik a függőség, az uralom és alárendeltség viszonyaira épült tőkés világgazdasági rendszer kialakulása. Az imperialista országok a fokozott tőkekivitel, a „befolyási övezetek” kiterjesztése és gyarmati hódítások útján alávetették uralmuknak a gyarmatok és a függő országok népeit. „A kapitalizmus olyan világrendszerré fejlődött, amelyben maroknyi «előrehaladott» ország gyarmati elnyomásban tartja és pénzügyileg fojtogatja a föld lakosságának óriási többségét”.: Lenin. Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Lásd Lenin Művei. 22. köt. Szikra 1951. 197. old.* Ilyenformán az egyes országok nemzetgazdasága a világgazdaságnak nevezett összefüggő láncolat egy-egy láncszeme lett. Ezzel együtt a földkerekség lakossága két táborra szakadt: egyfelől a gyarmati és a függő országokat kizsákmányoló és elnyomó imperialista országok kis csoportjára, másfelől a gyarmati meg a függő országok óriási többségére, melyeknek népei harcolnak azért, hogy felszabaduljanak az imperialista elnyomás alól.”

… Az imperializmus fő gazdasági ismertetőjelei a következők: 1. a termelés és a tőke koncentrációja, amely olyan magas fejlődési fokot ért el, hogy létrehozta a gazdasági életben döntő szerepet játszó monopóliumokat; 2. a banktőke egybeolvadása az ipari tőkével, és a „finánctőke” alapján a fináncoligarchia kialakulása; 3. a tőkekivitel, az árukivitellel szemben, különösen nagy jelentőségre tesz szert; 4. kialakulnak a kapitalisták nemzetközi monopolista szövetségei, amelyek felosztják egymás között a világot; 5. befejeződött a föld területi felosztása a legnagyobb imperialista hatalmak között. A világ gazdasági felosztásának befejezése következtében megindul a harc a világ újrafelosztásáért, s ez elkerülhetetlenül imperialista világháborúkra vezet.” – Lenin

… A XX. század elejére befejeződött a világ felosztása. A tőkés országok gyarmati politikája az imperialisták által még el nem foglalt területek teljes meghódítására vezetett. „Szabad” terület már nem maradt. Olyan helyzet alakult ki, hogy minden újabb hódításnál más birtokában levő területet kell elvenni. A világ felosztásának befejezése napirendre tűzte a harcot a világ újrafelosztásáért. A harc a már felosztott világ újrafelosztásáért — a monopolkapitalizmus egyik fő jellegzetessége. Ez a harc végső fokon a világuralomért vívott harcban csúcsosodik ki, és elkerülhetetlenül imperialista világháborúkra vezet.”

… Az imperializmusra való áttérés arányában egyre élesebb formákat öltöttek a kapitalizmus termelőerői és termelési viszonyaik között fennálló ellentmondások. A termelés alárendelése a kapitalisták profithajhászó rabló céljainak igen sok akadályt gördített a termelőerők fejlődése, a technikai haladás elé. Egyre gyakoribbá váltak a túltermelési gazdasági válságok, fokozódott pusztító erejük, növekedett a munkanélküliek serege. A városi és falusi dolgozó tömegek nyomorának és kisemmizettségének fokozódásával párhuzamosan hallatlanul megnőtt a kizsákmányolok maroknyi csoportjának kezében összpontosult gazdagság. A burzsoázia és a proletariátus közötti kibékíthetetlen osztályellentétek kiéleződése a munkásosztály gazdasági és politikai harcának fokozódására vezetett.

… A tőkekivitel. A szabadverseny uralmán alapuló monopólium előtti kapitalizmust az árukivitel jellemezte. Az imperialista kapitalizmusra, amelyben a monopóliumok uralkodnak, a tőkekivitel vált jellemzővé. … A XX. század küszöbén a leggazdagabb országokban, ahol a tőkefelhalmozás óriási méreteket öltött, hatalmas „tőkefölösleg” keletkezett. … A „fölösleges” tőke a maximális profit hajhászása során külföldre törekszik. Tőkét főleg elmaradott országokba visznek ki, ahol kevés a tőke, alacsony a munkabér, olcsó a nyersanyag, s a föld ára viszonylag nem magas. Az ilyen országokban a monopoltőkének megvan a lehetősége arra, hogy óriási profithoz jusson, és valóban hozzá is jut.

… A burzsoá közgazdászok és politikusok úgy tüntetik fel a tőkekivitelt, mint holmi „segítséget” vagy „jótéteményt”, amelyben a fejlett tőkés országok az elmaradott népeket részesítik. A valóságban a tőkekivitel meggyorsítja a tőkés viszonyok fejlődését az elmaradott országokban, s ugyanakkor azzal jár, hogy a külföldi monopóliumok minden vonatkozásban leigázzák és kirabolják ezeket az országokat. A tőkekivitel szorosan összefügg az árukivitel növekedésével. A külföldi monopóliumok az adósországokban megkaparintják a felvevőpiacokat és a nyersanyagforrásokat. Ilyenformán a tőkekivitel egyik alapja az imperialista elnyomás rendszerének, amelyben néhány gazdag uzsorás ország a világ nagy részét kizsákmányolja. A világ két részre oszlott: néhány uzsorás államra és az adós-államok óriási többségére.”

A marxista filozófia alapjai: „A különböző feltételektől függően egy és ugyanazon lehetőség különféle formákban valósulhat meg. Így a kapitalizmus fejlődése számos országban a porosz utat vagy az amerikai utat futotta be.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!