Kádár János halála után 28 évvel…

Az UNICEF legutóbbi jelentése szerint, Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek szegénységben él. A miniszterelnök főtanácsadója – Hegedűs Zsuzsa – egyik hetilapnak adott interjújában arról beszélt, ma már lényegében nincs hazánkban gyermekéhezés. Szerinte a szegényebb rétegek társadalmi leszakadását sikerült a Fidesznek megállítani. Mondta ezt egymilliós fizetésért, amely mellé szolgálati autó is jár.

Budapest, 2014. február 16.
Hegedûs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki fõtanácsadó érkezik a budapesti Millenáris Teátrumhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök évértékelõ beszédét tartja 2014. február 16-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Valószínűleg a kocsijából más Magyarországot lát, mint ami a valóság. Tisztes juttatást kap – a semmiért. Talán ha őnagysága kiszállna a luxusautóból, és ellátogatna az élet peremén vergődő családokhoz, akkor meggyőződhetne arról, milyen is Orbán Magyarországában mélyszegénységben élni. Netán ha beszélne pedagógusokkal, óvónőkkel, akik – ha mernék – elmondhatnák neki, hogy hétfőnként milyen éhesen mennek a gyerekek az iskolába, óvodába. A szociális ellátórendszer egyébként is hétvégén és ünnepnapokon szünetet tart. Akkor a szegényeknek tilos éhesnek lenniük.

Mit csinálnak a szociális területért „felelős” állami, önkormányzati vezetők? Nem szégyellik magukat? Míg ők vasárnap a szépen terített asztal mellett elmormolnak egy imát – hisz’ jó keresztény emberhez ez illik –, majd jóízűen elfogyasztják a gazdagék ebédjét, az országban százezreknek talán még kenyérre sem jut hétvégén. Álszent, hazug látszatok országában élünk.

Tausz Katalin, az UNICEF magyarországi gyermekjogi igazgatója, a Népszavának arról beszélt, hogy „Gyerekek képesek olyat mondani, amikor megkérdezik tőlük, mik szeretnének lenni, hogy közmunkás. Nekik a szüleik is közmunkások, akik boldogok attól, hogy közmunkát sikerült kapniuk. De egy gyereknek ne az legyen az álma, hogy közmunkás legyen, hanem mondjuk űrhajós.”

Nem szeretnék senkit számokkal untatni, ehelyett három igaz történetet mesélek el. Egy vidéki nagyváros és környéke a helyszín, valahol az Alföldön. De lehetne bármelyik magyar település, hiszen a szegénység mindenütt jelen van, hazánkban milliók tengődnek az élet peremén.

A legutóbbi ételosztáson, a melegben a hűvösön várta, hogy sorra kerüljön egy négy gyermekes anyuka is. Körülötte a csemetéi, közülük a legfiatalabb nyolc hónapos. Sokat nem tudtunk beszélni – hiszen senki sem beszél szívesen a saját nyomorúságáról –, de annyit azért megtudtam, hogy 54 ezer forintos közmunkából próbálnak megélni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A hétvégét nehezen tudják megoldani, de igyekeznek, hogy a gyermekek legalább egyszer meleg ételhez jussanak. Arra a kérdésre, hogy miként képzelik el a család jövőjét, hallgatás volt a válasz. A nagyobb gyerekek szótlanok voltak, nem nyíltak meg. Akkor csillant föl a szemük, amikor az ebédet megkapták. Olyan jóízűen és gyorsan ettek… Látszott, nem minden nap jutnak meleg ételhez.

Pár hónapja egy olyan településrészen jártam, ahol többségben a társadalom számkivetettjei élnek. Aki már járt olyan településen, ahol a nyomor az úr, annak nem kell bemutatni, milyen körülményekkel találkoztam. Barátaim ételt osztottak: töltött káposztát. Rengetegen álltak a sorban, várták türelmesen, hogy kis ételhordójukba annyi adag kerüljön, ahány tagú a család. Jómagam közben a gyerekekkel játszottam, beszélgettem. Sok mindenről, többek között a családról, saját kis világukról. Egy nyolc év körüli kisfiútól megkérdeztem, szereti-e a töltött káposztát. Felcsillanó szemmel mondta: igen, nagyon. Hozzátette, tejföllel szereti, mert úgy még finomabb. Arra a kérdésre, hogy van- e otthon tejföl – nem meglepő módon –, azt válaszolta, sajnos nincs. Szeméből eltűnt a csillogás, szája elgörbült. Csak nézett maga elé… Nem tudom, mi játszódott le pár pillanat alatt buksi fejecskéjében. Következő mondata viszont mellbevágó volt. „Tudja bácsi, mikor esszük majd a káposztát, akkor hozzáképzelem a tejfölt is”– tette hozzá, nagy komolyan. Ebben a válaszban benne volt napjaink Magyarországának minden keserve, tönkretett élete. A kilátástalanság, a nyomor, és vágy egy jobb, tisztább, emberi életre.

A befejező történet is fájdalmas. Valamikor tavasszal történt.

Szülei mellett állt a sorban egy hat év körüli kisfiú, aki lehajtott fejjel, halkan válaszolgatott a kérdéseimre. Megtudtam, hogy még óvodába jár, ahol kap ellátást, hétvégén azonban gyakran nem lakik jól, mert a szüleinek nem telik ennivalóra. A szülők – akik rendszeres vendégek – elmondták, hogy munkájuk nincs, segélyekből próbálnak megélni. Kevéske pénzüket képtelenek beosztani, hiszen a rezsi szinte mindent elvisz. Szerényen élnek, minden fillér kiadást kétszer is meggondolnak, de hiába, bizony hó végére üres a bugyelláris. Figyelik, hogy éppen hova tudnak menni ennivalóért. Ahogy mesélték, szerencséjükre vannak még jó emberek, akikre számíthatnak. Hogy mi lesz holnap, erre ők nemigen mernek gondolni. Minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy kis családjuk együtt maradjon. A kisfiú, mikor már elfogyasztotta az ebédet, elárulta, hogy szereti a focit, kedvenc csapata a Real Madrid. „Köszönöm bácsi, hogy enni adtak, finom volt” – mondta búcsúzóul, amikor szülei kezét fogva elindultak, lassan bandukolva a szokott úton, hazafelé. Az úton, ami most – még? – a kilátástalanság útja. Vajon mi lesz ebből a kisgyermekből? Szeretnék egyszer, pár év múlva találkozni vele, megtudni, hogyan alakult a sorsa.

Az évek során nagyon sok megtört, szinte már az életről is lemondott emberrel találkoztam. De talán a legszomorúbb, legmellbevágóbb, amikor kisgyermeket látok, aki éhesen, mosolytalanul várja, hogy sorra kerüljön a családja. Meghasad a szívem, mikor a fájdalmas tekintetüket látom. Csak az vigasztal, hogy néha szemükben a remény is felcsillan. A szüleik már talán feladták, de ők még gyerekésszel – igaz, sok mindent átélve –, szerencsére eddig nem jutottak el. (Ha visszagondol a kedves olvasó arra, hogy milyen jövőt látnak a szegény sorsú gyerekek maguk előtt, akkor azonban félő, hogy a szegénység mindinkább életformává válik.)

Sokszor eszembe jut, vajon milyen jövő vár ezekre az értelmes tekintetű, szomorú szemű, félszeg gyermekekre? Lesz -e erő bennük arra, hogy kitörjenek mai helyzetükből, képesek lesznek-e saját tehetségükből jobb életet élni, mint ma a szüleik?

A választ nem tudom, de hiszek abban, hogy a jövő Magyarországa nem a kiváltságosok, a született előjogok országa lesz. Akkor talán a gyámoltalan , örömtelen éhező kislányoknak, kisfiúknak is megnyílik egy jobb világ reménye.

Addig meg:

“Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!”
(József Attila: Hazám)
(kím)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hittük volna ezt a rendszerváltáskor?

Megdöbbentő hány gyermek éhezik Döbrögisztánban

Magyarországon ma a gyermekek 25%-a él szegénységben, számuk 433 000. Megdöbbentő, hogy 200 ezer gyermek egyenesen alultáplált, és 40 ezer magyar gyermek rendszeresen éhezik. Van egy alapítvány, aki már 24 éve segít a gyerekeknek ennivalóval, sőt újabban gyógyszerekkel is. A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) arra kéri Önöket, hogy adójuk 1%-ával támogassák ügyüket!

Az elmúlt évek során a GYEA 500 településen 1 500 000 rászorulónak 23 millió kilogramm tartós élelmiszert osztott szét. Mellette országos gyermek-rendezvényeket szervezett, karácsonyi élelmiszercsomagokat osztott, tehetséges gyermekeknek segített képességeik fejlesztésében. Bemutatjuk Önöknek az Alapítvány három legfontosabb célját.

1./ Mindenki ebédel

A gyermekintézmények étkezdéi az év 162 napján zárva tartanak és ilyenkor több tízezer gyermek marad éhesen azok közül, akik a szorgalmi időben ingyen kapnak ennivalót. Támogatóink segítségével arra törekszünk, hogy ők jól lakhassanak a hétvégeken és a szünetekben is.

2./ Fel a fejjel

Családtámogatási programunk pályázatán olyan eladósodott családok indulhatnak, amelyek megpróbálják kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni, de így napi megélhetésük veszélybe került. A jelentkezők rászorultságát családsegítők közreműködésével ellenőrizzük, a pályázatokon győztes családok havonta 25 ezer forintot kapnak, amellyel gondosan elszámolnak. A programban jelenleg 100 család vesz részt, a támogatásra váró családok több százan vannak.

3./ Szegények patikája

Magyarországon százezernyi gyermek él, akiknek szülei a pénzszűke miatt nem váltják ki az orvosok által felírt gyógyszert. Közülük sokan eleve kis súllyal születtek tehát sérülékenyebbek kortársaiknál. Az alapítvány jelenleg tíz községben, falvanként havi százezer forinttal segít az orvosság kiváltásában – egy egészséges élet esélyének növelésében. Tervezzük a program kiterjesztését.
(vital)

Bal-Rad komm: Mellőzzük most a szokásos-zsigerből jövő-sztereotipiákat! Csak a tényre figyeljünk! Még akkor is, ha csak egy reklámírásról van szó!

A tények pedig szomorúak. Elkeserítők.

“A keleti blokk legvidámabb barakkjából…”-hát ide jutottunk! Gondoltuk volna ezt a rendszerváltás igéretözönében?

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!