A végkifejlet kezdetén

Véget ér a magyar csoda, ha nem csinál valamit sürgősen a qrmány

A közép- és kelet-európai országok óriási hasznot húztak az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai országokkal való egyre szorosabb gazdasági integrációból, azonban az a növekedési modell, aminek ez a nagy felzárkózás volt köszönhető, a jövőben nem lesz tartható – foglalja össze a jelenlegi helyzetet az Economist elemzése. A régiós országok nyugati vállalatoktól (és ezen keresztül az exporttól), valamint az EU-s forrásoktól való függősége kiszolgáltatottá tette őket, ezért mihamarabb szükség van egy új növekedési modellre való átállásra, ami az összeszerelő-műhely és back office státuszából az innovatívabb, magasabb hozzáadott értéket képviselő ágazatok felé mozdítaná el a térségi államokat. A három kulcsszó az innováció, az oktatás és a diverzifikáció.

Sok ország, ugyanaz a recept

Az Economist cikke azzal kezdődik, hogy párhuzamot von a közép- és kelet-európai országok elmúlt bő két és fél évtizede produkált gazdasági fejlődésében, amelyben kulcsfontosságú szerepet játszottak a nyugat-európai nagyvállalatok, elsősorban az autóipari cégek. A fejlődési recept leegyszerűsítve három lépésből állt:

  • A külföldi nagyvállalatok rengeteg tőkét hoztak be az országba, amiből helyi gyártóüzemeket hoztak létre. Az autóipari óriásokkal együtt megjelentek a nagy autóipari beszállítók is.
  • Az olcsó munkaerő felhasználásával előállított termékeket a nyugati országokban értékesítették, így a keleti országok erősen függővé váltak az exportkereslettől.
  • A szóban forgó nagyvállalatok jelentős támogatást kaptak a helyi kormányoktól, akár infrastrukturális fejlesztési projektek (a kormány modern úthálózatot húzott fel a leendő gyár közelében, hogy az hatékonyan be tudjon kapcsolódni az európai gazdaság vérkeringésébe), akár adókedvezmények formájában. Ebben sokat segítettek az EU-s pénzek is, hiszen a kohéziós pénzek egy része az infrastruktúra fejlesztésére ment el, ami a nyugati nagyvállalatoknak is kapóra jött.

Eddig sikeresnek bizonyult a recept

A külföldi tőke által vezérelt gazdaságfejlesztési modell a ’90-es évektől kezdve mostanáig sikeres volt, hiszen a közép- és kelet-európai gazdaságok jelentős életszínvonal-javulást tapasztalhattak ezen időszak alatt.

Véget ér a magyar csoda, ha nem csinál valamit sürgősen a kormány

Klikk a képre!

Az egyes országok között ugyanakkor jelentős eltérések voltak: a Balti országok és Szlovákia kiemelkednek a mezőnyből, míg Magyarország összességében a gyengébben teljesítő országok közé tartozik, hiszen a ’90-es évek közepén régiós társaink nagy részét magunk mögött tudtuk, azóta viszont többen is megelőztek minket.

Ez az összesített képen azonban nem változtat: a régiós országok érdemben közelebb kerültek a nyugati országok életszínvonalához. Ráadásul egyelőre úgy tűnik, hogy rövid távon kitart ez a lendület.

Az IMF várakozásai szerint idén átlagosan 4%-kal növekedhet a közép- és kelet-európai országok GDP-je, ami kétszerese annak, amit a kontinens nyugati felétől vár a szervezet. Ráadásul a jelenlegi növekedési ciklus szerkezetében sokkal fenntarthatóbb, mint ami a 2007-2008-as válságot megelőzte, amikor csúnya vége lett az olcsó devizahitelek (elsősorban svájci frank) által fűtött, fogyasztásbővülésen keresztüli növekedésnek. Bár most is a lakossági fogyasztás adja a növekedés oroszlánrészét, a háttérben a növekvő bérek állnak, nem pedig a rohamos eladósodás.

Az építőipari cégeknek is nagyon jól megy most, hogy a szektor átlagosan kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a GDP, nyilatkozta az Economist-nak Thomas Birtel, a Strabag építőipari nagyvállalat vezére.

Az építőipar mellett a szolgáltatói szektor is kiveszi a részét a jelenlegi bővülésből, legalábbis sokkal inkább, mint a válság előtti időszak alatt. A nyugati bankok és pénzügyi szolgáltató cégek előszeretettel helyezik ki támogató, back office tevékenységüket keletre. Sőt, az utóbbi időben egyre több alaptevékenységhez kapcsolódó (front office) pozíció is nyílik ezekben az országokban, igaz, az elemzés itt elsősorban Lengyelországot emeli ki, ahol olyan óriások, mint a JP Morgan, a Goldman Sachs, vagy a McKinsey is egyre szívesebben kínálnak ilyen álláslehetőségeket.

Minden csoda három napig tart

Bár a jelenlegi növekedés sokkal kiegyensúlyozottabb szerkezetben zajlik, mint a válság előtt, ráadásul a rövid távú kilátások is biztatók, van azért miért aggódni. A cikk három tényezőt sorol fel:

  • a helyi kkv-k gyenge innovációs képességét,
  • a kedvezőtlen demográfiai kilátásokat,
  • illetve a külföldi (elsősorban német) gazdasági szereplőktől való túlzott függőséget.

Az első problémát jól mutatja, hogy általában nagyon kevés helyi vállalat tud bekapcsolódni a nagy nyugati cégek ellátásláncába.

A régió nagy része Nyugat-Európa összeszerelő-műhelyévé és back office-ává vált.

– fogalmaz Richard Grievson, a WIIW osztrák agytröszt szakértője, aki arra figyelmeztet, hogy ugyan a nyugati cégek által behozott tőke eddig nagyban hozzájárult a régió növekedéséhez, ez a jövőben kevés lesz a további fejlődés biztosításához.

Az érintett országoknak többet kellene kutatás és fejlesztésre és oktatásra fordítania, emellett a vállalatok működését megkönnyítő reformokra, szerkezeti reformokra lenne szükség a termelékenység növelése érdekében, ami elengedhetetlen feltétele a nyugati országokhoz való felzárkózásnak.

Ez alapvetően egy hosszabb távú probléma, aminél van egy sokkal égetőbb, rövid távú kérdés: az egyre nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány, ami elsősorban a szakképzett munkavállalókat érinti.

Véget ér a magyar csoda, ha nem csinál valamit sürgősen a kormány

Klikk a képre!

A hiány az egész régiót érinti, nem csak Magyarországot, igaz, nálunk a legrosszabb a helyzet. Már most is rengeteg munkavállaló hiányzik a gazdaságból, a szűkülő munkaerő-kínálat pedig lefelé húzza az ország növekedési potenciálját. A jövőben ráadásul csak rontani fog a helyzeten az elöregedő társadalom és a fogyó népesség miatt csökkenő foglalkoztatottság.

A termelékenyebb, magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé történő elmozdulás segíthetne az elöregedő társadalom problémájának orvoslásában, hiszen így hosszú távon is tarthatóvá válna az a bérnövekedés (a vállalati profitok erodálása nélkül), ami a növekvő idős populációs eltartásához szükséges. Ehhez azonban a szakképzés fejlesztésére és hatékonyabb oktatásra lesz szükség, hiszen csak így valósítható meg az a cél, hogy a régiós országok feljebb lépjenek a globális ellátási láncon belül, kitörve ezzel a közepes jövedelmi csapdából.

A régiós országok gazdaságainak diverzifikálása két okból is fontos lenne. Egyrészt a túlzott exportfüggőség fokozottan kiteszi őket a világgazdaság ciklikus ingadozásának, aminek most, Donald Trump kereskedelmi háborús fenyegetései között különösen nagy jelentősége van. A másik ok, hogy a következő EU-s forrásciklusban a keleti országok lesznek az új forrásallokáció nagy vesztesei, a visszaeső támogatásból fakadó negatív gazdasági hatást pedig mással kell majd ellensúlyozni.

Véget ér a magyar csoda, ha nem csinál valamit sürgősen a kormány(portfolio)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Bizony ez a fenti cikk egy hatalmas beismerés! Egy közel 45 éves korszak – a szocializmus – valamennyi eredményének a szétlopását és szétverését írja meg.

A SZERVEZETT JÖVŐTLENÍTÉS TÖRTÉNETÉT!

Némiképp föl van vázolva a “miként tarthatnánk a pozíciónkat?” kérdésre a LEHETSÉGES válasz – oktatás, szakképzés fejlesztése – ám az hosszú idő, és rengeteg pénz! Egyik sincs! Ráadásul senkinek fogalma sincs, hogy mit is kéne tanítani, hiszen a várható (?) technikai változásokról, azok hatásairól “lövése sincs” a vajdasági polythykay elythnek, és álellenzékének. Van viszont – hiszen NEKIK KELL HOGY LEGYEN – az összeszereldék tulajdonosainak. Ezen elképzeléseiket viszont számukra érthető okokból NEM OSZTJÁK MEG a gyarmat Igazgató Tanácsával. Amely IG nem is firtatja a dolgokat.

MINDENKI TISZTÁBAN VAN VELE: VAJDASÁGBÓL CSAK A TERÜLET KELL, és az ipari robotokhoz az anyagot odahordó biorobotokra. A legegyszerűbb tevékenységre pedig BÁRKI ALKALMAS, amíg erős és egészséges. TUDÁSRA NINCS SZÜKSÉG!

Így aztán a júdáspénzekre sem! Infratruktúra megvan, az összeszereldék meg a megtermelt profitjukból majd beruháznak az új technikába.

Az IG CSAK A SZÜKSÉGES ENERGIÁT KELL HOGY BIZTOSÍTSA, ÉS A RENDET-FEGYELMET! Erre föl is van készülve! A globális ellátólánc helyi erősségeként.

Lehetne a várható fejlődésnek nyertese egy ÚJ, VALÓDI MAGYARORSZÁG?

Lehetne! VALAMIKOR! Egy más társadalomszerkezetben – SZOCIALIZMUS! – és más sövetségesi-ársulási formációban. Hosszú, kínkeserves, kitartó munka eredményeként!

Azon pedig már történelmietlen dolog vitatkozni, hogy mi lett volna, ha…

Ha nem jön Gorbacsov az átépítési ötletével. Methogy a “Peresztrojka” az átépítést jelent.

A gyakorlatban viszont rombolást, pusztítást eredményezett.

ITT EGÉSZ KONKRÉTAN DÖBRÖGISZTÁNT EREDMÉNYEZETT!

A magyarság történelmének legnagyobb mértékű katasztrófáját. Békeidőben, komolyabb természeti csapásoktól mentes 29 év alatt!

Úgyhogy nem maradt más, mint:

Állításunk visszaigazolva! Osztakkó mivan?!

A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön

Nem igaz, hogy Magyarország óriási adományokat kap az uniótól támogatások formájában. A francia professzor, Thomas Piketty most kiszámolta, hogy hazánk vált az egyik leginkább külföldi tulajdonú gazdasággá a kilencvenes évek óta. Ez az oka annak, hogy Magyarországról sokkal több profit megy külföldre, mint bármely más közép-európai országból, és annál is több, mint amennyit az ország uniós támogatásként visszakap.

Bukott éltanuló, avagy Magyarország eladó

Egy pszichológiai kutatás szerint nem azok a diákok viszik a legtöbbre, akik jeles bizonyítvánnyal rendelkeznek, mert ők kevésbé tudnak fontossági sorrendet felállítani az életben. Magyarország sem tudott: éltanulónak számított a privatizáció során a közép-európai országok között és a lecke minden részét kritika, koncepció és hosszú távú karriertervek nélkül magolta be.

A külföldi tudás és technológia megtermékenyíti a szabad piacokat, a frigyből pedig innovációk és jólét születik a szocialista magyar ugaron – ismételgették a leckét a szocializmust elég jól, de a kapitalizmust még kevésbé ismerő közgazdászok.

Bár a nagymértékben központosított kelet-ázsiai országok piacnyitása csak fontolva haladt, a közép-európai országokban azonban mintegy öt év alatt privatizálták az állam piaci vagyonának több, mint ötven százalékát általában jóval a könyv szerinti érték alatt.

Ennek oka, hogy a döntéshozók – különösen hazánkban – általános csodaszerként, túlzott elvárásokkal tekintettek a privatizációra. Ez a kor szabadpiac-párti ideológiájának való megfelelési kényszerrel társulva a stratégiai szemlélet, a vízió és a szakértői kapacitások hiányával együtt oda vezetett, hogy a kritikus infrastruktúra külföldi befektetők kezébe került,

a stratégiai befektetők leépítették a több évtizedes tudástőkét felhalmozó vállalatokat, a magyar cégek pedig elvesztették piacaikat

– írja György László Egyensúlyteremtés című könyvében.

Olyan országokban, amelyek határozott célokkal rendelkeztek, például meg kívánták védeni a munkahelyeket és állami tulajdonban igyekeztek tartani a stratégiai fontosságúnak tartott cégeket, a privatizáció sokkal mérsékeltebben haladt, sőt Lengyelországban meg is akadt, mert a kormányzat a neoliberális politikát követő magyar kormánnyal ellentétben szociális szempontokat is figyelembe vett és ebben a szakszervezetek támogatását is élvezte.

A külföldi tőke térségbeli térnyerését Thomas Piketty új cikke is megerősíti, mely szerint a nyugati befektetők fokozatosan megszerezték a posztszocialista gazdaságok állótőkéjének negyedét (a lakáspiacot is beleértve), a vállalatokat tekintve ötven százalékát, a legnagyobb cégek esetében pedig még többet.

Külföldi tulajdonú ország

A magyar cégek felvásárlása és az új, zöldmezős beruházások biztosították a magyar gazdaságnak a tőkét, a költségvetésnek pedig az óriási bevételeket. A magyar gazdaság megkezdte bekapcsolódását a világgazdaságba, alacsony bérű összeszerelő országként, már amikor nem zárták be végleg a külföldi tulajdonosok a velük együttműködő hazai szereplőktől megszerzett vállalatokat. A „hatékonyságnöveléshez” az állam is hozzájárult, bevételeit mindinkább az egymillió inaktivitásba vonuló dolgozó feltétel nélküli jövedelmeire költve.

Az elhibázott és túlzott, a külföldieket előnyben részesítő privatizáció súlyos következményekkel járt. A naiv hazai gazdaságpolitika még a közműcégeket is privatizálni kezdte, különböző külföldi vevők számára, hogy ne alakuljon ki monopólium a piacon. Mihályi Péter könyvéből azonban kiderül, hogy

a Bayernwerk, a Ruhrgas vagy a Powergen olyan külföldi cégek, amelyek külön-külön jelentkeztek egy-egy magyar közműcégért, majd otthon, Németországban óriásfúziók révén egyesültek,

és végül mégiscsak létrejött egy külföldi monopólium. A megszülető E.ON cégcsoport például a hazai áramszolgáltatásban 2007-re már 45 százalékos, a földgázkereskedelemben 28 százalékos részesedéssel rendelkezett.

A korábbi éltanuló ekkor sem eszmélt, mert a leckét félreértve azt hitte, hogy a piaci, külföldi monopólium sokkal jobb, mint a hazai, állami. Így végül az adósságvezérelt gazdasági növekedésnek is köszönhetően Magyarországon 2006-ban a nettó külföldi eszközök a GDP százhúsz százalékát tették ki, míg a többi közép-európai országban legfeljebb hatvanat (lásd a cikk végén). Épphogy alábbhagyott a gazdaság privatizációja, amikor már meg is kezdődött a kétezres évek eladósodási hulláma. Így hazánk vált az egyik legeladósodottabb országgá, de ennek nagy ára volt.

Nettó külföldi eszközök (vagyon) a GDP arányában

Forrás: Piketty és Novokmet (2018). További országok adatait lásd a cikk végén.

„Az egyik legfőbb egyensúlytalanság ma a külföldi és a hazai tőke egyensúlyának felborulása, amely szakpolitikaként elhibázott folyamat eredménye, de ideológiaként racionális és kifizetődő a gazdagabb országok részéről” – mondta erről György László, a Neumann János Egyetem docense. Felhívta a figyelmet, hogy „2009-2010 óta folyamatos a magyar gazdaságpolitika törekvése az egyensúly helyreállítására: a nettó külföldi vagyon aránya abszolút értékben csökkenő pályára állt és már elérte a 2001-es szintet, bár a cseh és szlovén értékekhez való felzárkózáshoz tovább kell növelni a hazai tulajdon arányát.

Nem véletlen tehát, hogy

Filip Novokmet, Thomas Piketty és Gabriel Zucman közgazdászok a térség országait egyszerűen külföldi tulajdonú országoknak nevezik.
A gazdaság újraállamosításának mítosza
A visszavásárlásokkal kapcsolatban jelentős mozgástér áll még a gazdaságpolitika előtt, mivel bár a második Orbán-kormány több, mint kétszáz céget és 1600 milliárd forint értékű vagyont vásárolt vissza, államosítási kiadásai szerénynek mondhatóak a kilencvenes évek nagy privatizációs bevételeihez viszonyítva. Mihályi Péter könyveszerint a visszavásárlásokat egyébként „a korábbi kormánypárt, az MSZP is támogatta”. Szerinte „az is fontos megállapítás, hogy a tranzakciók túlnyomó többsége jogi-közgazdasági értelemben nem is államosítás volt, hanem a korábbi tulajdonosok kivásárlása. Méghozzá olyan tranzakciók keretében, amelyeken inkább a Magyar Állam veszített”. Elmondható tehát, hogy a fejlett nyugati piacgazdaságokra jellemző tulajdonosi szerkezet kialakításához – ami a kormány fő célja a privatizációval György László szerint – további erőfeszítésekre lehet szükség.

Külföldi tulajdonú gazdaság, külföldre áramló jövedelem

A hazai gazdasági szektor jelentős lépéshátrányba került és létrejött a duális gazdaság, amelyben egy nagyon versenyképes multinacionális szektor ural akár teljes iparágakat, vagy válik a legfőbb foglalkoztatóvá több településen. Ez a piaci hatalom magyarázhatja, hogy a külföldi vállalatok alulfizetik a dolgozóikat a magyar cégekhez képest: a megtermelt jövedelemből kisebb hányadot fizetnek ki bérként, azaz a bérarány e cégeknél alacsonyabb.„Ha a külföldi és hazai tulajdon aránya felborul, akkor a tőke és a munkajövedelem elosztásának aránytalanságai is növekedhetnek” – mondta erről György László, a Századvég vezető közgazdásza.

A külföldi tulajdonú gazdaság ugyanis – még ha nagyobb növekedésre is lehet képes gazdasági fellendülések idején – a megtermelt jövedelmek egy részét is külföldi tulajdonúvá változtatja.

Nem csak a közműszektorokban, hanem egy másik stratégiai ágazatban, a bankszektorban is így történt ez. A privatizáció segítette a külföldi vállalatokat, hogy Lóránt Károly számítása szerint végül a piac nyolcvan százalékát megszerezzék. A privatizáció ugyanis épp olyan időszakot előzött meg, amikor nagy vállalati összeolvadások történtek a privatizált szektorokban, amelyekben így oligopol piacok alakultak ki – ami azt jelenti, hogy csupán néhány nagy cég uralja a piacot.

E cégek sokkal nagyobb hozamokat értek el hazánkban, mint anyaországaikban. A bankpiacot a külföldi cégek a magyar kormány segítségével hódították meg:

a kormányzat és a bankok is jól jártak a magyar lakosság devizában való eladósodásra ösztönzésével.

A külföldi szereplők vagyonszerzésével megismétlődött az, ami az államszocializmus előtt is jellemző volt. Akkor német, francia, osztrák vagy éppen oszmán kézen koncentrálódott a magyarországi tőkeállomány jelentős része. Ez akkor is és most is azt eredményezi, hogy a statisztikailag mért egyenlőtlenségek alacsonyabbak, mint valójában. Csak a hazai szereplők közötti egyenlőtlenség alacsony, az országot elhagyó jövedelmeket a statisztika nem veszi figyelembe – tudhatjuk Filip Novokmet kutatásaiból.

Nettó külföldi tőkejövedelem a GDP arányában 

Forrás: Piketty és Novokmet (2018).

A külföldre áramló tőkejövedelem márpedig épp Magyarországon volt a legmagasabb a visegrádi országok között a kétezres évekig, körülbelül háromszorosa a többi országból kiáramló GDP-arányos tőkejövedelemnek. Tőkejövedelem alatt a tőketulajdonosok (többek között a vállalatot vagy épp ingatlant birtoklók) tulajdonlásból származó jövedelmét, például bérleti díjat vagy éppen profitot értjük.

Míg Lengyelországból 2002-ig a GDP közel egy százalékára rúgó profit és tőkejövedelem hagyta el az országot, addig hazánkban ez egyes években a hat százalékot is túllépte és tartósan, drasztikusan meghaladta a többi térségbeli országot, 3,8 és 6,4 százalék között ingadozva. A kiáramló tőkejövedelem aránya 1995 és 2007 között megduplázódott. Az arány növekedése minden visegrádi országban lejátszódott.

Piketty és Novokmet friss számításai szerint pedig nem csak a kilencvenes években, hanem

2005 és 2015 között is átlagosan Magyarországot hagyta el a legtöbb külföldi tőkejövedelem évente,

nem csak a visegrádi országok között, hanem a közép-kelet-európai térségben is.

Eközben Szlovéniából vagy éppen Romániából átlagosan ennek kevesebb, mint a fele megy külföldre.

A francia közgazdász adatairól György László elmondta, hogy azok megerősítik azt a korábbi lengyel kutatást, amely „2012 körül megmutatta, hogy az uniós források több, mint fele végül visszaáramlik a nyugati országokba. Így az uniós támogatások nagy részben a nyugati nagyvállalatoknak nyújtott közvetett támogatásnak tekinthetők, a közép-európai országokon keresztül”.

Nyugat-Európa Magyarország egyik legnagyobb haszonélvezője

Ha ilyen sok tőkejövedelem és profit hagyja el a térséget, akkor fontos kérdéssé válik, hogy mennyit kap vissza Magyarország piacainak megnyitásáért és a magyar szempontból elhibázott privatizációs modell következményeinek enyhítése érdekében.

Thomas Piketty. Forrás: Flickr. Fronteiras do Pensamento / Greg Salibian.

Thomas Piketty számításai szerint 2010 és 2016 között a profitok és más tőkejövedelmek éves kiáramlása átlagosan a GDP 7,2 százalékát tette ki Magyarországon, tehát ennyivel csökkentette a külföldi tulajdonú gazdaság a nemzeti jövedelmet. A közgazdász szerint ugyanebben az időszakban az uniótól hazánkba érkező éves nettó támogatások átlagosan épphogy elérték a magyar GDP négy százalékát.

Az ábra alapján úgy tűnik, hogy

Magyarország gazdasági értelemben az unió nettó befizetője, és felveti annak lehetőségét, hogy a legfejlettebb országok pedig nettó haszonélvezői.

Beáramló és kiáramló jövedelmek Közép-Európában (GDP százalékában, éves átlag, 2010-2016)

Forrás: Piketty és Novokmet (2018), Eurostat nemzeti számlák és költségvetési idősorok alapján.

Piketty ábrájának érdeme, hogy teljes képet ad a Magyarország és külföld közötti kölcsönös jövedelemáramlásokról. Rámutat, hogy a magyar gazdaság teljesítményének elemzése nem lehetséges a beáramló forrásokat jelentősen meghaladó külföldre áramló profitok nélkül, amelyek a nemzeti jövedelem mellett a potenciális beruházásokat és a megtakarításokat csökkentik.

A kérdés tehát, hogy miként teljesítene a magyar gazdaság uniós források nélkül önmagában nézve nem csak tudományos fantasztikum, hanem megtévesztő is. Sőt nincs még egy ehhez foghatóan értelmetlen és valós tartalom nélküli, ám ennyiszer hangoztatott kérdés a magyar gazdasági közbeszédben. Magyarország ugyanis bonyolult gazdasági kapcsolatokban áll a fejlett világgal, amelynek van egy mérlege. Eszerint hazánk sokkal több jövedelmet termel a nyugat-európai országoknak, mint amit uniós támogatásként visszakap.

Míg a hazai közgazdászok „mérlegének” általában egy, Thomas Piketty mérlegének két serpenyője van,

ezért képes kiegyensúlyozott képet adni a magyar gazdaságról.

Ezért alacsonyak a bérek

A magyar gazdaság külföldi tulajdonba adása miatt a magyarországi tőkejövedelmek egyre nagyobb része áramlik külföldre, ez pedig az alacsony fizetések mögötti okok egyike lehet. Több cikkünkben mutattunk rá, hogy a magyar munkaerő részesedése a megtermelt jövedelemből a visegrádi országokban átlagosan tíz százalékponttal alacsonyabb, mint a nyugat-európai országokban. Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy emiatt a közép-európai országokban kevésbé éri meg dolgozni, hiszen a létrehozott értékből a dolgozó kisebb részt kap, mint nyugati társa.

Erről kérdeztük meg a jövedelmi egyenlőtlenségek egyik legfontosabb szakértőjének számító Thomas Pikettyt. A közgazdász a Makronómnak elmondta, hogy

„az alacsony bérarány és a külföldi tulajdonosok jövedelmei között valóban összefüggés állhat fenn”.

„A térség alacsony béraránya nagyon erős és szemléletes bizonyítéka annak, hogy a külföldi tulajdonosok valóban magas hozamokat érnek el a kelet-európai országokban” – nyilatkozta Piketty. Hozzátette, hogy „emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a kelet-európai politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy

a külföldi befektetők a piaci erejüket arra használják, hogy alacsonyan tartsák a béreket, és így extraprofitot érjenek el”.

Ez összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank jelentésével, amely szerint a külföldi vállalatok alulfizetik a magyar munkaerőt.

A következmények pedig súlyosak, hiszen a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség akadályozza az innovációt, a vállalkozásokat és egy olyan rossz egyensúlyt tart fenn, amelyben a magasabb adók, az alacsony bérek, a magas adóelkerülés és a rossz minőségű közszolgáltatások megnehezítik a kormányzatnak a szegénység felszámolását.

Ráadásul a profit sokkal jobb forrása lehet a beruházásoknak, mint a támogatások, mivel utóbbi elszakadva a gazdasági szereplőktől bonyolult adminisztratív folyamatokon keresztül jut el a gazdaságba. És akkor a támogatások okozta ösztönzési problémákat (az úgynevezett holland kórt) még nem is említettük.

Az egyik fő európai törésvonal

„Brüsszel, Párizs vagy Berlin nehezen érti meg, hogy miért nem mutatnak a keleti országok több hálát az uniós támogatások miatt. Ők viszont úgy látják, hogy a térség nyugati befektetéseinek megtérülése magas volt, az országokból külföldre áramló profit pedig jelentősen meghaladja az uniós támogatások mértékét” – mondta el Piketty legújabb cikkére utalva.

Írásában a szakértő egyébként amellett érvel, hogy

a nyugati gazdasági hatalmak úgy tekintenek az egyenlőtlenségre, mintha az természetes lenne.

Eközben feltételezik, hogy a szabadkereskedelem a jólét méltányos elosztását eredményezi és úgy vélik, hogy ebből a természetes módon létrejövő egyenlőtlenségből méltányossági alapon nagyvonalú támogatásokat adnak a lemaradóknak. Azonban a jövedelmi és vagyoni viszonyrendszerek végtelenül bonyolultak, főleg egy az EU-hoz hasonlóan nagy politikai egységben, így a vagyoni viszonyok szabályozását nem lehet kizárólag a piac jóindulatára bízni.

Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben.

(mandiner)

Bal-Rad komm: A balrad.ru most verhetné a mellét a büszkeségtől: SZTÁRKÖZGAZDÁSZ IGAZOLJA ÁLLÍTÁSUNKAT! GYARMAT VAGYUNK! MI EZT KEZDETEKTŐL FOGVA ÁLLÍTJUK, ÉS ÍME…

Sokra akkor sem jutnánk!

“…A külföldi szereplők vagyonszerzésével megismétlődött az, ami az államszocializmus előtt is jellemző volt. Akkor német, francia, osztrák vagy éppen oszmán kézen koncentrálódott a magyarországi tőkeállomány jelentős része. Ez akkor is és most is azt eredményezi, hogy…”

– BIZONY AZT…! GYARMAT LETTÜNK! SZABAD PRÉDA!

Ám a legnagyobb baj az, hogy a voksainkra vadászó ilyen-olyan politikai bűnbandák MINDEGYIKE szerint ez az állapot KIVÁLÓ, és a bajokra – amik vannak – ők tudják a megoldást! A JELEN VISZONYOK KÖZÖTT!

Bajok pedig vannak! A legnagyobb baj pedig az, hogy CSAK ILYEN POLITIKAI GITTEGYLETEK ÉS BŰNSZERVEZETEK ajánlgatják magukat – nekünk!

“…Azonban a jövedelmi és vagyoni viszonyrendszerek végtelenül bonyolultak, főleg egy az EU-hoz hasonlóan nagy politikai egységben…”

– Döbrögi szerint az EU egy “nagyszerű projekt!” Ezen véleményét osztják az ellenmaffiák is.

“…Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben.”

– Ahhoz nagyon – nagy dolognak kéne bekövetkeznie. NAGYON-NAGY DOLOGNAK!

Bár rajtunk – magyarokon – már kevésbé segíthet bármi! 28 év kártétele BEPÓTOLHATATLAN KÁROKAT OKOZOTT!

A károk helyreállítása – nem a pótlása! – csakis és kizárólag egy szocialista társadalmi formációban kezdődhet/történhet meg!

Ahhoz pedig szükség lenne – mielőbb – egy őszinte, elkötelezett, elszánt, NEMZETBEN/ORSZÁGBAN GONDOLKODÓ ÚJ POLITIKAI ERŐRE!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A LÁTSZAT FENNTARTÁSA MINDENEK ELŐTT VALÓ!

Többsebességes EU-t akar a “magyar” qrmány – De mi legyen a forinttal?

A magyar kormány számára csak a többsebességes Európai Unió modellje az elfogadható, azaz mindenki úgy haladjon a különböző integrációs területeken, ahogy akar – hangzott el a csütörtöki Budapest Economic Forum EU-integrációról szóló panelbeszélgetésén a kormány képviselőjétől. A volt magyar uniós biztosok azt hangsúlyozták, hogy minden tagállam valójában saját maga határozza meg a helyét az EU-n belül, így a maga döntése, ha esetleg a perifériára szorul, a kamarai érdekképviseleti vezető pedig azt szorgalmazta, hogy ez utóbbit mindenképpen el kell kerülni. Az euróbevezetés szükséges és lehetséges időzítéséről is megoszlott a panelbeszélgetés résztvevőinek véleménye. A szakmai közönség szerint nem kell annyira rohanni vele, de nem is célszerű elhúzni.

Az egy-, vagy a többsebességes EU modellje a kiút a mostani helyzetből és milyen út/intézményi reform Magyarország érdeke?

Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a kétsebességes (eurózóna és azon kívüli tagállamok) modellje nem elfogadható a magyar kormánynak, a többsebességes működés már most is a realitás és ezt a modellt támogatja a jövőben is a kormány. Ez azt jelenti, hogy az uniós alapszerződés pontjainak betartása mellett minden tagállamot hagyni kell olyan tempóban haladni és a mélyülő integrációhoz csatlakozni (pl. megerősített együttműködések formájában), ahogy az adott tagállam akarja.

Balázs Péter, a CEU-n működő Európai Szomszédságpolitikai Kutatóközpont vezetője, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke, volt külügyminiszter és uniós biztos a téma kapcsán azt hangsúlyozta, hogy nem Brüsszel dönt az egyes tagállamok “feje felett” a fontos kérdésről, hanem “mindenki maga választja ki a helyét”, azaz hogy akar-e eurót és ha igen, akkor mikor. Összességében úgy látja, hogy a most formálódó elképzelésekből úgyis egy kétsebességes EU fog kijönni. Véleménye szerint nincs lényeges ellentmondás Jean-Claude Juncker bizottsági elnök (egységes EU az euró minél előbbi bevezetésén keresztül) és Emmanuel Macron francia elnök (az eurózóna megerősítése, kétsebesség) javaslatai között, azok áthidalhatók és utóbbi azért jött elő a német választások után két nappal a javaslatcsomagjával, hogy a német koalíciós tárgyalások során ezeket figyelembe tudják venni.

Andor László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető, volt uniós foglalkoztatási biztos szerint az az igazi kérdés a felvetés kapcsán, hogy a Brexit beindítja-e a dezintegrációt az EU-ban, vagy sem, mert ahogy azt ez minapi előadásában levezette: az jól látszik, hogy van egy észak-déli és egy kelet-nyugati megosztottság is a közösségen belül. Véleménye szerint a francia elnök által szorgalmazott közös eurózóna pénzügyminiszteri poszt létrehozása csak látszatmegoldás lenne, ettől még a divergencia könnyen beindulhat, így inkább utóbbi elkerülésére kellene sürgősen koncentrálni.

Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve az országos kamara alelnöke és a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a téma kapcsán azt hangsúlyozta: a vállalkozók érdekeit is figyelembe véve semmiképpen sem megengedhető, hogy Magyarország és a régió az EU-ban valamiféle másodrendű, lemaradó csoportba tartozzon. “Másodrendűek nem lehetünk” – fogalmazott, azaz a kétsebességes EU ellen foglalt állást. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem egyformán osztják le a lapokat az unióban lévő országoknak, de ezzel együtt is azt gondolja, hogy az unióban benne kell maradni, azt viszont nem szabad engedni, hogy bizonyos (jogi, egyéb) feltételekhez kössék az uniós támogatások kifizetését.

Lesz-e magyar euró és ha igen, miért és mikor? Ki vezetheti be a leghamarabb a régiós tagállamokban a közös pénzt?

Molnár Balázs szerint a felmérések azt mutatják, hogy a magyar lakosság EU-párti, de az is fontos kérdés, hogy az euróbevezetés hogyan segítené a magyar versenyképességet. Rámutatott, hogy ellentmondás feszül a románok által bemondott 2022-es euróbevezetési céldátum és a szintén bemondott 75%-os eurózóna fejlettségi szint elérésének célja között. Emiatt azt a következtetést vonta le egyrészt, hogy nem annyira a céldátum a lényeges, hanem az, hogy ahogy az MNB kritériumai is jelzik, a megfelelő fejlettségi szint elérése. Másrészt jelezte: ha a lengyelek bevezetnék az eurót, akkor a súlyuk miatt minden más még nem eurót használó tagállam lépéskényszerbe kerülne, mert ha nem vezeti be az eurót, akkor a perifériára szorul.

Balázs Péter egyet értett azzal, hogy fontos az ország megfelelő felkészültsége (a maastrichti kritériumok fontosak, de nem elégségesek) és egyúttal a rögzítési árfolyam is. Azt hangsúlyozta: legalább egy teljes 4 éves kormányzati periódusra van szükség, ahhoz, hogy a bevezetési folyamatot végig lehessen vinni, így ha valaki beleáll ebbe, akkor következetesnek kell lennie. Véleménye szerint 2022 előtt mindezek miatt sem reális a pénzcsere, de természetesen a külső hatásokat leszámítva mindenki maga dönti el, hogy akar-e eurót és mikor.

Krisán László szerint vállalkozói szempontból, illetve a külkereskedelmi megfontolások miatt lennének előnyei az euróbevezetésnek, de egyúttal a kormányzati szabadság fokát egy ilyen lépés korlátozná, az pedig látszik, hogy ez egyelőre akadály a magyar euróbevezetés előtt. Azzal egyet értett Balázs Péterrel, hogy ha beleáll az adott politikai vezetés, akkor végig kell vinni, de arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte bár az emberek európártiak, de valójában nem pontosan tudják, hogy az mivel is járna.

Andor László arra mutatott rá, hogy az euróizáció (az euróhasználat elterjedtsége) előrehaladott Magyarországon, ami könnyebbé tenni a bevezetés társadalmi elfogadtatását, de fontos látni, hogy a bevezetésnek költségei is vannak. Véleménye szerint a kisebb országok előnyben vannak a közös valuta bevezetése terén, mert könnyebben tudnak lemondani a monetáris politikájukról és példaként említette Horvátországot és Bulgáriát, Szlovákiát pedig olyan kontextusban, hogy ott a meciari idők bizalomhiányát kellett megfordítani és ezért egy bizalomerősítő csomag része volt a pénzcsere levezénylése.

Mivel az EU-tagság, illetve az eurótagság témája körül haladt a beszélgetés, a szakmai közönséget is megszavaztattuk a két kérdésről és az alábbi eredmények adódtak. A túlnyomó többség szerint Magyarország mindig az EU tagja fog maradni, de közel 40%-uk úgy gondolta, hogy valamikor ki fog lépni a közösségből az ország.

Az euróbevezetés várható ideje kapcsán csak kevesen szorgalmazzák a lehető legkorábbi pénzcserét, a legtöbben a következő évtized közepe-vége felé tartják azt a leginkább esélyesnek.

Egy harmadik szavazási kérdést is feltettünk, amelynek nagyon érdekes lett az eredménye, hiszen a részt vevők 36%-a szerint a Brexit sem fog megtörténni. Ez csaknem olyan arány, mint az a lehetőség, hogy a briteket nem fogja más tagállam követni a kilépéssel.

Milyen irányba változhat az uniós fejlesztéspolitika 2020 után és mekkora tagállami borítékra, illetve milyen tartalom mellett van kilátás?

Molnár Balázs szerint a 2020 utáni újabb keretköltségvetés elfogadása a német választások miatt tolódik. Emlékeztetett arra, hogy Öttinger költségvetésért felelős uniós biztos szerint a Brexit évente mintegy 20 milliárd eurós lyukat üthet a közös uniós költségvetésen, így kérdésként vetődik fel ennek betömésére, hogy a tagállamok eldöntik-e, hogy a közös GNI 1%-a feletti részt adnak össze közös büdzséként. Ezt az utat Magyarország támogatná, mert bár a befizetési kötelezettsége is megemelkedne, de a támogatói oldalon is több pénzhez jutna. Egyúttal elismerte, hogy a nettó befizetők vonakodnak a közös büdzsé eddigi keretek melletti fenntartása kapcsán, is akár jelentős vágások is lehetnek a kohéziós és az agrártámogatásoknál, de ezt Magyarország ellenzi, mert bizonyítható ezen politikák hozzáadott értéke, illetve a térségben elnyert támogatások érdemi része visszaszivárog a nagy nettó befizető tagállamok vállalataihoz megbízások formájában.

Balázs Péter úgy látja, hogy az elmúlt évtizedekben igazán nagy változás nem volt az egyes keretköltségvetésekben a nagy nekirugaszkodások ellenére, de most a fő prioritások akár lényegesen is megváltozhatnak a biztonság, védelem, terrorizmus elleni küzdelem és a tényleg nagy hozzáadott értékű fejlesztési célok javára. Emiatt szerinte is reális, hogy a kohéziós és az agrárpolitika súlya a közös büdzsében vissza fog szorulni.

Krisán László szerint nagy szüksége van a magyar vállalkozói körnek 2020 után is a vissza nem térítendő támogatásokra és most már jól látszik, hogy túl nagy volt a 2014-2020-as ciklusra a bevállalt vissza nem térítendő források aránya. Egyúttal kijelentette: alkalmatlannak tartja a kialakított magyar intézményrendszert a visszatérítendő források elosztására, a kkv-khoz közelebbi intézményekre (pénzügyi közvetítőkre) van ehhez szükség. Meglátása szerint a vissza nem térítendő vállalkozói pénzek csökkentése ellen keményen fel kell lépni, mert főként a kisebb cégeknek erre van szükségük, de persze a garanciaprogramok kiterjesztése is jó irány lehet.

Andor László szerint nekünk, az EU-pénzek haszonélvezőinek kell bebizonyítania, hogy tényleg működik a felzárkózás általuk, ha viszont ez nem igazán sikerül, akkor az EU-büdzsé kiadási oldalán profiltisztításra van szükség. Szerinte egyébként az EU-pénzeknek nem a cégeket kell direktben támogatnia, hanem igenis a bankokon keresztül a bizonyíthatóan megtérülő projektekre kell elosztani a forrásokat. Az EU-pénzek feltételekhez kötése témájában úgy fogalmazott: jogos vita az, hogy politikai feltételek (jogállamiság megléte/sérülése) behozásáról is szó van, és szerinte nagy hiba lenne, ha a közösségi GNI 1%-án hagynák a következő uniós költségvetés felső határát, vagy esetleg a csökkentésbe mennének bele a tagállamok, szerinte igenis fel kell ezt a plafont emelni.
(portfolio)

Bal-Rad komm: Bizony az ezen a csütörtöki Budapest Economic Forum EU-integrációról szóló panelbeszélgetésen elhangzottak – főként a qrmányt ott képviselő vélekedése miatt – megérne egy misét!

“…A magyar kormány számára csak a többsebességes Európai Unió modellje az elfogadható, azaz mindenki úgy haladjon a különböző integrációs területeken, ahogy akar…A volt magyar uniós biztosok azt hangsúlyozták, hogy minden tagállam valójában saját maga határozza meg a helyét az EU-n belül, így a maga döntése, ha esetleg a perifériára szorul…”

– A “mise lényege” pedig itt van, ebben a mondatban: “…Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a kétsebességes (eurózóna és azon kívüli tagállamok) modellje nem elfogadható a magyar kormánynak, a többsebességes működés már most is a realitás és ezt a modellt támogatja a jövőben is a kormány…”

– A kétsebességes EU-tagjának lenni annyit jelent, hogy az Unió periférián toprgunk!

A többsebességes Unió tagjaként pedig a qrmányvetítőbe mindig befűzhető a mesefilm, miszerint mutogathatnak: VANNAK NÁLUNK ROSSZABBAK IS!

A kétsebességes Unióban nincs ilyen! Az feketén-fehéren kimutatja: Döbrögisztán kiszolgálóterület. Gyarmat. Ez pedig csalódás lenne a mesefilmeken fölnőtt – tartott – kábított népeknek!

Bizony feleim. A LÁTSZAT FENNTARTÁSA MINDENEK ELŐTT VALÓ!

Arra a rendszerváltás óta kényesen ügyelünk is. A tartalom nem lényeg!

PERSZE AZ MÁR NINCS IS DÖBRÖGISZTÁNBAN! MAGYAR TARTALOM LEGALÁBBIS NINCS!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!