Gond van a palacsinta töltelékkel!

A FIATALOK 40%-A INFLUENCER AKAR LENNI!

A Follow Me Influencer Marketing Agency és az ArvaliCom első alkalommal készítette el nem reprezentatív, online kutatását 727, meghatározó mértékben Y és Z generációs válaszadó körében. Ebből kiderül, hogy kik a legnépszerűbb közösségi média sztárok, a legemlékezetesebb márkák, miért kedveljük a véleményvezéreket, magyar vagy külföldit követünk inkább, és hogy hányan voltak már szerelmesek influencerbe. Íme a Nagy Influencer Trend Kutatás!

A kutatásból kiderül, hogy az influencerek hitelessége ma már vetekszik a családéval, és fej fej mellett van a tanárokhoz képest is.  Az influencer világ által leginkább érintett 14-18 éves válaszadók döntően az Instagram-on (87%) és a YouTube-on (88%) követik figyelemmel kedvenc influencereiket. A TikTok azonban gyorsan nő, a legfiatalabb korosztály válaszadónak 33%-a van itt is jelen. A megkérdezett tizenévesek 12%-a figyeli a SnapChat-en a kedvelt véleményvezérét, míg a blogokon és a Twitch-en csak 7%. A Facebook is csökkenő arányban van jelen (19%) a tinédzserek életében, már a TikTok is jócskán megelőzi.

A felmérés szerint a megkérdezettek többnyire 3-10 hazai és külföldi influencert követnek, 47%-uk rendszeresen. Sokan akár napi 1-1,5 órát, átlagban mintegy 30-45 percet töltenek kedvenc influencerük követésével, és legtöbbjük szerint ez a jövőben sem fog változni, függetlenül attól, hogy melyik közösségi portálon követik az adott személyt.

Az influencer reklámok nem elég kreatívak
A kutatást kitöltők körülbelül 90 %-a egyből észreveszi, ha reklámot lát az általa használt online felületeken, és hasonló arányban el is fogadják, ha influencerek terméket vagy szolgáltatást népszerűsítenek.

A megkérdezettek 61 %-a viszont egyáltalán nem, vagy csak homályosan emlékszik olyan termékre vagy szolgáltatásra, amelyet az elmúlt 30 napban egy általa követett influencer reklámozott. Azok számára, akik tudtak konkrét példát is mondani, a leginkább emlékezetes márkák a FOREO és a PEPSI voltak.

Mi alapján követünk egy influencert?

Vajon mi alapján döntik el a fiatalok, hogy követnek-e egy influencert? A megkérdezettek szerint kiemelten fontos, hogy szórakoztató legyen, 74 % szerint ez nagyon fontos vagy a legfontosabb szempont, míg az informatív tartalmakat 62 % értékeli. Sokaknak példaképet jelentenek az influencerek, és az is fontos, hogy azonosulni tudjanak kedvencükkel (50-50%-ban). Egyeseknek meglepő lehet, de a vonzó külső 60% szerint „nem olyan fontos”, vagy „ugyanolyan fontos, mint a többi” szempont. Unalomból nem követnek szinte senkit, azaz úgy tűnik, a fiataloknak manapság sikerül elfoglalniuk magukat.

A válaszadók közel 60%-a közepesen ismert (20.000-50.000 követő), kis rajongótáborral rendelkező (5.000-20.000 követő) vagy alig ismert (0-5.000 követő) influencereket is szívesen követ, azaz az ismert celebritások korántsem egyeduralkodóak.

 

Nem mindig a legnagyobb rajongótárborral rendelkezők a legemlékezetesebbek
A spontán említett influencerek toplistája érdekes eredményeket hozott, és gyakran nem feltétlenül egyezik meg a legnagyobb követőbázissal bíró véleményvezérek listájával. Például a legtöbben, Viszkok Fruzsit említették, aki a feliratkozók száma szerint a 26. helyen szerepel a magyar youtuberek ranglistáján, Instagram követőinek száma szerint pedig a 17. helyen áll. A második legtöbbet említett magyar influencer Szabó Hédi, ismertebb nevén Hédinke, pedig csupán a 137. helyen szerepel a YouTube követők száma szerinti listán, míg Instagram rajongótábora a 100. legnagyobb. Bár YouTube feliratkozók mennyisége alapján egyértelműen tarol a több mint 1 millió követőjével Dancsó Péter, ő “csak” a harmadik legtöbbször említett influencer lett.

Még bírják a követők a túl sok reklámot, de ha unalmas a tartalom, nincs bocsánat

A kérdőívet kitöltők több, mint a fele (52%) szerint már túl sok a reklám az influencer-térben, viszont egyelőre még nem követik ki a “bűnös” hírességeket. A válaszadók mindössze 15 %-át bosszantja annyira a szponzorációs tartalmak növekedése, hogy vele együtt nő a leiratkozási hajlandósága is, viszont több mint 20 %-uk egyáltalán nem érzékeli a reklámokat, vagy nem zavarja őket.

A megkérdezettek 70 %-a azért iratkozik le egy általa kedvelt influencerről az esetek többségében, mert az elkezd unalmas tartalmakat gyártani. A válaszadók 24 %-a olyannyira erősen kötődik kedvenc influencereihez, hogy esetenként egy termék megvásárlása vagy szolgáltatás igénybevétele előtt is megnézi, hogy a kedvenc influencere kedveli-e az adott márkát, viszont 63%-nak még nem jutott eszébe ez a megoldás.

Profi vagy home videó?

A válaszadók legtöbbje, közel 70 %-a fontosnak tartja a színvonalas, minőségi tartalomgyártást, de sokan elfogadják, ha a videó minősége változó, ha érdekes a tartalom, sőt, a home videó minőséget sem vetik meg.

Karvalics Attila, az ArvaliCom ügyvezetője szerint a kutatás látványos üzenet a piacnak, mert a tucatkampányok kora lejárt. A verseny nőni fog az influencerek és a márkák között is, a reklámarccá váló influencerekről le fognak iratkozni, mert már sokaknak kezd elege lenni abból, hogy egykoron kedvelt véleményvezérük minden második tartalma szponzorált. Ha valaki valóban emlékezetes kampányokat akar készíteni, akkor szerinte csak minőségi tartalommal, valódi kreativitással és profi kivitelezéssel lehet előrejutni.

Király Zsolt, a Follow Me Agency márkafejlesztési vezetője szerint az influencer márkák szerepe felértékelődik. Már az sem lesz elég, ha jó tartalmakat gyárt az influencer, erős márkává kell válnia annak, aki be akar törni a reklámpiacra.

Fizetni influencereknek?

Vajon hányan fizetnének azért, hogy kedvenc influencerük folytassa eddigi tevékenységeit a közösségi médiában? A válaszadók egyharmada megtenné, sőt, nem kevesen már most is fizetnek kedvenc influencerüknek, de sokan erre nem is gondoltak. A kitöltők 36,5 %-a vásárolna meg kedvenc influencere nevével és/vagy arcképével ellátott ajándéktárgyat magának vagy másnak.

 

A magyar influencerek tarolnak

Nagyrészt a hazai influencerek követése az elterjedt, a válaszadók több mint fele (56 %) csak és kizárólag vagy főleg magyarokért rajong, és csupán 17 % az, aki inkább a külföldieket követi, a maradék pedig egyenlő arányban követi az itthoni és a távolabbi influencereket.

A megkérdezettek 40 %-a szeretne influencer lenni, és a kérdőív megválaszolói szerint az úgynevezett „influencer-láz” még egy jó darabig tényező lesz a közösségi médiában. Több mint 72% azt a választ adta, hogy nagyon sokáig, de minimum 5-10 évig még biztosan jelen lesznek életünkben az influencerek.

Egy kis bulvár

Vajon a megkérdezettek voltak-e már szerelmesek influencerbe? A legtöbben (közel 69 %) úgy vélik, hogy nem, és nem is lesznek, 16,5 %-uk nem volt, de véleménye szerint még lehet szerelmes kedvenc influencerébe, 14,5 %-uk pedig volt már, vagy jelenleg is az. Azaz az influencerek közel ötöde valóban lovebrand.

***

A kutatásról: a Follow Me Agency által 2019 januárjában és februárjában az ArvaliCom szakmai együttműködésével lebonyolított vizsgálat a teljes magyar lakosság körében nem reprezentatív; online lekérdezéssel készült a Google Forms rendszerén keresztül a kitöltésre irányuló felhívás alapján történő önkéntes részvétel eredményeként. A kérdőívet 727 főt töltötte ki.

A válaszadók demográfiai adatai:

Nem: nő 88%, férfi 12%;

Életkor: 66 év feletti 1,3%, 56–65 év közötti 2,1%, 46–55 év közötti 1,5%, 36-45 év közötti 3,2%, 30-35 év közötti 2,7%, 24-29 év közötti 9,5%, 19-23 év közötti 33,7%, 14-18 év közötti 46%;

Lakóhely: 25,3% Budapesten, 27,7% nagyvárosban, 31,4% kisvárosokban és 15,6% egyéb településen él;

Végzettség: 2,2% posztgraduális, 18,7% felsőfokú, 50,7% középfokú, 21,8% általános iskolai végzettségű, 6,6% nincs befejezett általános iskolai végzettsége;

Foglalkozás: 71,2% diák, 2,5% szakmunkás, 1% segédmunkás, 3,9% irodai munkatárs, 5,2% szellemi beosztott munkatárs, 2,2% szakértő, 3,1% középvezető, 1,5% felsővezető, 1,3% munkanélküli, 1,9% nyugdíjas, 5,2% egyéb.

A Follow Me Agency: A Follow Me Influencer Marketing Agency stratégiai megközelítésű influencer kampányokra szakosodott full service kommunikációs ügynökség, prémium influencer szolgáltatásokkal. Saját szoftveres hátterével (IMPULZEN) és BRIN módszerével (Brand Influencer Matching) megtalálja a legmegfelelőbb véleményvezért vagy influencer csapatot a megbízó márkák számára, akikkel lehetőség szerint hosszú távú együttműködést alakít ki. Kreatív tartalmak, hiteles történetek közös megalkotásával maximalizálja a márkaélményt és az emlékezeti hatást a követőkben. Így a hirdetők biztonságos és hatékony kampányokkal mérhetően pozitív eredményeket érnek el, miközben a véleményvezérek és követőik is hiteles tartalmakkal találkoznak.

Az ArvaliCom: Az ArvaliCom full service kommunikációs ügynökség, amely nagyvállalatok PR és online marketing tevékenységét segíti stratégiai és operatív területen, valamint ambiciózus kkv-k kiszervezett marketing csapataként tevékenykedik. Mérhető, integrált hazai és nemzetközi kampányai során előszeretettel működik együtt minőségi véleményvezérekkel ügyfelei sikerei érdekében.                                           (gazdaságportál)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ajjajjaajjj! Hát senki sem akar az összereldékben robotolni? A fiatalok csak influencerek meg celebek akarnak lenni? Internetsztárok?

Aligha véletlen, hogy az orosz GOSZDUMÁBAN MEG FOGJÁK SZAVAZNI a globális internetről való – egyelőre alkalmi – leválás lehetőségét. “Nemzetbiztonsági okokból”. Saját rendszert működtetve helyette.

Kétharmad a horda ellen – MÉGIS KEVÉS!

Závecz: fordulat a Fidesznél, az MSZP-P tábora nagyobb, mint a Jobbiké

Több pártnak is változott a támogatottsága a kampány kezdeti időszakában.

Závecz: fordulat a Fidesznél, az MSZP-P tábora nagyobb, mint a Jobbiké

Ha nem is jelentősen, de több pártnak is változott a támogatottsága az európai parlamenti választás kampányának kezdeti időszakában.

A Fidesznek november óta kis lépésekben csökkent a tábora, 36-ról 31 százalékra, ez a folyamat megállt és megfordult, jelenleg a lakosság 33 százaléka áll mögöttük.

A Jobbik továbbra is enyhe lejtmenetben van, a januári 11 százalékról mostanáig 8 százalékra szűkült a támogatók aránya. Mivel bő fél éves stagnálás után az MSZP táborának mérete ebben a hónapban egy hajszállal, 7-ről 8 százalékra emelkedett, a Jobbik és a szocialisták most azonos erővel vannak jelen a politikai mezőnyben.

A DK-nak is fél esztendőn át változatlan nagyságú – 5 százalékos – szavazótábora volt, áprilisban kis mértékben, 6 százalékra bővült. A Momentum támogatottsága az idei évben mintahibán belül, 3 és 4 százalék között hullámzott, áprilisban az előbbi értéket mutatja. Az LMP tábora nem módosult, továbbra is 3 százalékos. A Kétfarkú Kutyapárt 2 százalékon, a Mi Hazánk Mozgalom és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll. A pártnélküliek aránya némileg csökkent, 36-ról 34 százalékra.

Biztos pártválasztók

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 53 százalékos, az MSZP-nek és a Jobbiknak e csoportban is azonos, 12-12 százalékos a tábora. Az aktív szavazók 9 százaléka voksolna a DK-ra, 4-4 százaléka támogatja a Momentumot és az LMP-t. A Mi Hazánk Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt az elkötelezett szavazói körben 2 százalékos, a Párbeszéd 1 százalékos. – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet április első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.

Többen mennének el szavazni

Az emberek aktivitási szintje megemelkedett, egy hónap alatt 38-ról 43 százalékra nőtt azok aránya, akik egy választás biztos résztvevőjének tekintik magukat, s van is párt, amelyre leadnák a voksukat. Ha a mostani állapotok konzerválódnának az európai parlamenti választásig, azaz minden párt teljes mértékben meg tudná tartani elkötelezett választóit és őket mozgósítani is képes volna, akkor a Fidesz 1,8-1,9 millió szavazóra számíthatna. A kormánypárt legelszántabb hívei az alacsony iskolázottságúak, az időskorúak, a nők és a falvakban élők – ezekben a társadalmi rétegekben 60 százalékot meghaladó a Fideszt biztosan választók aránya.

Így áll az ellenzék

Az MSZP és a Párbeszéd együttesen jelenleg 450 ezer eltökélt támogatóval rendelkezik, főképpen a diplomások és az idősebb korosztályok körében erősek. A Jobbiknak nagyjából 400 ezres az aktív tábora, leginkább a férfiak, a 40 év alattiak valamint a szakmunkás végzettségűek körében állnak jól – e csoportokban másfélszer annyi biztos támogatójuk van, mint az ország egészén belül. A DK-nak bő háromszázezer elszánt híve van, ők főképpen a nők valamint az ötvenes-hatvanas éveikben járók köréből rekrutálódnak.

Az LMP és a Momentum mögött jelenleg nagyjából 150-150 ezer aktív támogatót találunk, mindkét pártnál a harminc év alattiak körében találhatók az átlagosnál nagyobb arányban.

Az MSZP-Párbeszéd, a Fidesz, a Jobbik és a DK szimpatizánsai megközelítőleg 70 százalékos részvételi hajlandósággal rendelkeznek, tehát a sikeres szerepléshez belső tartalékaikat is mozgósítaniuk kell. Ennél valamivel nagyobb aktivizálási teendői vannak az LMP-nek és a Momentumnak, körükben jelenleg 60 százalékos a részvételi szándék.    (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A VÁLASZTÓKORÚ NÉPESSÉG KÉTHARMADA ÚTÁLJA A DÖBRÖGISTA HORDÁT!

Ugyanakkor “hála” az álellenzéknek, elsöprő hordasiker prognosztizálható! Igazzhy Hungaricum! Egyharmadból “hatharmad”!

SENKI FELELŐSSÉGGEL NEM MERI MEGKÉRDEZNI AZ ÚTÁLKOZÓK LEGNAGYOBB TÁBORÁT: TI MIT AKARTOK?!

Nem kérdezik, mert rettegnek a választól: EZT NEM AKARJUK!

SENKI NINCS, AKI ŐSZINTÉN ÉS FELELŐSSÉGGEL ELŐÁLLJON, ÉS KIMONDJA: VISSZA A SZOCIALIMUST! VISSZA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGOT!

KÖVETELÉS! LEÁLLÍTANI A KILAKOLTATÁSOKAT ÉS A VÉGREHAJTÁSOKAT!

Közeledik az április vége! Vége a kilakoltatási moratóriumnak. Amennyiben a parlament nem parancsol megálljt a végrehajtóknak és a bankoknak 117.000 ingatlan kerül kalapács alá, magyar családok ezreit rakják az utcára a devizahitel miatt.

Követeljük a kilakoltatások és a végrehajtások felfüggesztését!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ötlet van!

Bödőcs már tudja, hol építik újjá a Notre-Dame-ot

A humorista tolmácsolta Döbrögi üzenetét:

(Forrás: HVG)

Bal-Rad komm: A stadion meg az űrrepülőtér közé! – ha javasolhatjuk. A Kötélbarát cége építse! – brüsszeli júdáspénzből.

Semjén legyen a toronyőr, a Jó Lőrinc Barát meg a sekrestyés! Node ki legyen a Templom Egere?

A Templom Egere meg legyen az Első Vejkó! A Tiborcz Pityu. (De amúgy volna még néhány ötletünk!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin

Zárszó a „szociáldemokrata elhajlás pártunkban” c. előadói beszédhez

1926. november 3

I
Néhány általános kérdésről

1. A marxizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala

Elvtársak! Előadói beszédemben azt mondottam, hogy a marxizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala, hogy Engelsnek az az ismert tétele, amely a múlt század negyvenes éveiből származik, helyes volt a maga idejében, de ma már nem kielégítő. Azt mondottam, hogy ennélfogva azzal a lenini tétellel kell helyettesíteni, amely szerint a kapitalizmus fejlődésének és a proletariátus osztályharcának új viszonyai között a szocializmus győzelme egyes országokban teljes mértékben lehetséges és valószínű.

A vita során különböző ellenvetések hangzottak el. Különösen Zinovjev tett ki magáért ebben a tekintetben. Ezért kénytelen vagyok újra felvetni és részletesebben megvilágítani ezt a kérdést.

Azt hiszem, Zinovjev nem olvasta Engels művét, „A kommunizmus alapelveit”, ha pedig olvasta — nem értette meg, mert különben nem tett volna ellenvetéseket, mert különben figyelembe vette volna azt a tényt, hogy Engels régi tételébe most a szociáldemokrácia kapaszkodik bele a leninizmus elleni harcában, mert különben Zinovjev megértette volna, hogy ha a szociáldemokrácia nyomdokain jár, könnyen bizonyos „elfajulási” veszélyekbe sodródhat bele.

Engels „A kommunizmus alapelvei”-ben, amely egyes tételeket kérdés-felelet formájában fejt ki, a kővetkezőket mondja:

„Kérdés: Lehetséges lesz-e a magántulajdon megszüntetése egycsapásra?

Felelet: Nem, éppoly kevéssé, mint ahogyan egycsapásra a már meglevő termelőerők sem lesznek annyira megsokszorozhatók, mint az a közösség megteremtéséhez szükséges. A proletariátus minden valószínűség szerint bekövetkező forradalma tehát csak lassanként fogja a mostani társadalmat átalakítani és majd csak akkor szüntetheti meg a magántulajdont, ha a termelési eszközök ehhez szükséges tömege létrejött.

Kérdés: Milyen lesz ennek a forradalomnak a lefolyása?

Felelet: Mindenekelőtt megteremti a demokratikus államalkotmányt és ezzel közvetlenül vagy közvetve a proletariátus politikai uralmát.”

Itt nyilván a burzsoázia megdöntéséről és a proletárdiktatúra kivívásáról van szó. Önök, elvtársak, tudják, hogy mi ezt a pontot már megvalósítottuk, sőt, túl is teljesítettük. (Hangok: „Igaz!” „Úgy van!”)

Továbbá:

„A demokrácia a proletariátusnak semmi hasznot nem hozna, ha nem használnák fel nyomban eszközül arra, hogy további, a magántulajdont közvetlenül támadó és a proletariátus létét biztosító rendszabályokat vigyenek keresztül. A legfontosabbak ezek közül a rendszabályok közül, amelyek már most, a fennálló viszonyok szükségszerű következményeiként adódnak, a következők:

1. A magántulajdon korlátozása progresszív adókkal, magas örökösödési adókkal, az oldalági rokonság (testvérek, unokatestvérek stb.) örökösödésének megszüntetésével, kényszerkölcsönökkel stb.”

Önök tudják, hogy ezeket a rendszabályokat megvalósítottuk és túlteljesítettük.

Továbbá:

„2. A földbirtokosok, a gyárosok, a vasút- és hajótulajdonosok fokozatos kisajátítása, részint az állami ipar versenye útján, részint közvetlenül állami papírpénz ellenében.”

Önök tudják, hogy ezeket a rendszabályokat szintén végrehajtottuk már forradalmunk első éveiben.

Továbbá:

„3. Minden emigráns és a nép többsége ellen lázadó javainak elkobzása.”

Önök tudják, hogy már elkoboztunk tőlük mindent és még annál is többet úgy, hogy már nincs mit elkobozni. (Derültség.)

Továbbá:

„4. A munka megszervezése vagy a proletárok foglalkoztatása a nemzeti birtokokon, gyárakban és műhelyekben, ami kiküszöböli a munkások egymás közötti versenyét, és arra kényszeríti, amíg még megvannak, a gyárosokat, hogy ugyanazt a felemelt bért fizessék, mint az állam.”

Ismeretes, hogy ezen az úton járunk, ezen az úton számos győzelmet aratunk, és lényegében ezt a pontot már sikeresen megvalósítjuk.

Továbbá:

„5. Egyenlő munkakényszer a társadalom minden tagja számára a magántulajdon teljes megszüntetéséig. Ipari hadseregek alakítása, főként a mezőgazdaság számára.”

Önök tudják, hogy mi próbálkoztunk ezzel az úttal a hadikommunizmus időszakában, a munkahadseregek megszervezése formájában. De ezen az úton nagy eredményeket nem értünk el. Később kerülő utakon indultunk el e felé a cél felé, és nincs okunk kételkedni abban, hogy ezen a téren döntő sikereket fogunk elérni.

Továbbá:

„6. A hitelrendszer és a pénzügyletek központosítása az állam kezében, állami tőkével alapítandó nemzeti bank segítségével és minden magánbank és bankár kiküszöbölésével.”

Ez, elvtársak, mint jól tudják, nálunk lényegében már megvalósult.

Továbbá:

„7. A nemzeti gyárak, műhelyek, vasutak és hajók gyarapítása, minden még műveletlen föld megművelése és a már megművelt földek feljavítása a nemzet rendelkezésére álló tőkék és a munkások gyarapodása arányában.”

Tudják, hogy nálunk ez a dolog is megvalósul és halad előre, amit messzemenően elősegít mind a föld nacionalizálása, mind a fő iparágak államosítása.

Továbbá:

„8. Valamennyi gyermek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen való neveltetése attól a pillanattól fogva, mikor az első anyai ápolást nélkülözhetik.”

Ennek a pontnak a megvalósítása is folyamatban van, de még korántsem valósítottuk meg, mert a háború és az intervenció pusztításai miatt még nem vagyunk képesek állami gondozásba venni minden gyermek nevelését az országban.

Továbbá:

„9. Nagy paloták építése a nemzeti birtokokon olyan állampolgárok közösségeinek közös lakásául, akik ipart és földművelést egyaránt folytatnak és a városi és falusi élet előnyeit egyaránt élvezik, anélkül hogy a két életmód egyoldalúságát és hátrányait is megosztanák.”

Nyilvánvalóan a lakáskérdés nagy méretekben való megoldásáról van szó. Tudják, hogy nálunk ebben a dologban is van haladás, és ha ezt alapjában még nem valósítottuk meg, és talán nem is valósítjuk meg egyhamar, annak az az oka, hogy az örökül kapott tönkretett iparral még nem tudtunk és nem is lehetett elegendő alapot felhalmozni a nagyméretű lakásépítés számára.

Továbbá:

„10. Valamennyi egészségtelen és rosszul épített lakóház és városnegyed lebontása.”

Ez a pont az előbbi pont alkatrésze — ezért az előbbi ponttal kapcsolatban mondottak erre a pontra is vonatkoznak.

Továbbá:

„11. Egyenlő örökösödési jog törvénytelen és törvényes gyermekek számára.”

Azt hiszem, ez a dolog nálunk, mondhatni, kielégítően halad.

Végül, az utolsó pont:

„12. Minden közlekedésügy összpontosítása a nemzet kezében.”

Önök tudják, hogy ezt a pontot már teljes egészében megvalósítottuk.

Ez, elvtársak, a proletárforradalomnak az a programja, amelyet Engels „A kommunizmus alap- elvei”-ben kifejtett.

Az elvtársak látják, hogy ennek a programnak kilenctized részét forradalmunk már negvalósította.

Továbbá:

„Kérdés: Végbemehet-e ez a forradalom (amelyről fentebb volt szó. — I. Szt.) külön egy országban?

Felelet: Nem. A nagyipar már azáltal, hogy megteremtette a világpiacot, olyan kapcsolatba hozta egymással a főld minden népét, de különösen a civilizált népeket, hogy minden egyes nép függ attól, ami egy másiknál történik. Továbbá, a nagyipar minden civilizált országban annyira egyenlővé tette a társadalmi fejlődést, hogy mindezekben az országokban a burzsoázia és a proletariátus a társadalom két döntő osztályává, a kettőjük között folyó harc a jelenkor fő harcává lett. Ezért a kommunista forradalom nem pusztán nemzeti, hanem minden civilizált országban, legalábbis Angliában, Amerikában, Franciaországban és Németországban egyidejűleg végbemenő forradalom lesz” … (lásd Engels. „A kommunizmus alapelvei”).

Ez a helyzet, elvtársak.

Engels azt mondotta, hogy a proletárforradalom, a fent ismertetett programmal, nem mehet végbe egy országban. A tények azonban azt mutatják, hogy a proletariátus osztályharcának új viszonyai között, az imperializmus viszonyai között alapjában véve már végre is hajtottuk ezt a forradalmat egy országban, a mi országunkban, megvalósítva programjának kilenctizedét.

Zinovjev esetleg azt mondja, hogy tévedtünk, amikor megvalósítottuk ezt a programot, amikor megvalósítottuk ezeket a pontokat. (Derültség.) Könnyen meglehet, hogy elkövettünk némi „nemzeti korlátoltságot”, amikor ezeket a pontokat megvalósítottuk. (Derültség.) Könnyen meglehet. De az az egy mégis világos, hogy amit Engels a múlt század negyvenes éveiben, a monopóliumelőtti kapitalizmus viszonyai között egyországon belül megvalósíthatatlannak és lehetetlennek tartott, az imperializmus viszonyai között a mi országunkban megvalósíthatóvá és lehetségessé vált.

Persze, ha Engels élne, ő nem ragaszkodna a régi formulához, ellenkezőleg, örömmel üdvözölné forradalmunkat, mondván: „Pokolba a régi formulákkal, éljen a Szovjetunió győzelmes forradalma!” (Taps.)

Nem így gondolkodnak azonban a szociáldemokrata táborhoz tartozó urak. Belekapaszkodnak Engels régi formulájába azért, hogy mögéje bújva megkönnyítsék maguknak a forradalmunk elleni, a bolsevikok elleni harcot. Ez persze az ő dolguk. Csak az a baj, hogy Zinovjev ezeket az urakat igyekszik utánozni és az adott esetben a szociáldemokrácia útjára lép.

Amikor idéztem Engels formuláját és részletesen kifejtettem, három megfontolást tartottam szem előtt:

először, azzal, hogy szembeállítottam Leninnek a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségéről szóló tételét Engels tételével, amely a legmesszebbmenően és a legélesebben fejezi ki a régi időszak marxistáinak álláspontját — maximálisan tisztázni akartam a kérdést;

másodszor, le akartam leplezni a szociáldemokrácia reformizmusát és forradalomellenességét, azt, hogy a szociáldemokrácia Engels régi tételére való hivatkozással igyekszik leplezni opportunizmusát;

harmadszor, meg akartam mutatni, hogy Lenin volt az első, aki a szocializmus egy országban való győzelmének kérdését megoldotta.

Le kell szögeznünk, elvtársak, hogy igenis Lenin, nempedig valaki más, fedezte fel azt az igazságot, hogy a szocializmus győzelme egy országban lehetséges. Nem lehet elvitatni Lenintől azt, ami jogosan megilleti. Nem kell félnünk az igazságtól, legyen bátorságunk megmondani az igazságot, legyen bátorságunk megmondani nyíltan, hogy Lenin volt az első marxista, aki új módon vetette fel a szocializmus egyországban való győzelmének kérdését és azt pozitív értelemben oldotta meg.

Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy Lenin mint gondolkodó Engels vagy Marx felett áll. Ezzel csupán két dolgot akarok mondani:

először: nem követelhetjük Engelstől vagy Marxtól, bármilyen zseniális gondolkodók voltak is, hogy a monopóliumelőtti kapitalizmus időszakában előrelássák a proletariátus osztályharcának és a proletárforradalomnak minden lehetőségét, amelyek több mint egy félévszázaddal később, a fejlett monopolkapitalizmus időszakában tárultak fel;

másodszor: nincs mit csodálkozni azon, hogy Lenin, mint Engels és Marx zseniális tanítványa, észre tudta venni a proletárforradalom új lehetőségeit a kapitalizmus fejlődésének új viszonyai között és így felfedezte azt az igazságot, hogy lehetséges a szocializmus győzelme egy országban.

Tudnunk kell különbséget tenni a marxizmus betűje és lényege között, a marxizmus egyes tételei és módszere között. Leninnek azért sikerült felfedeznie azt az igazságot, hogy lehetséges a szocializmus győzelme egy országban, mert a marxizmust nem dogmának, hanem a cselekvés vezérfonalának tekintette, nem volt a betű rabja és magáévá tudta tenni azt, ami a marxizmusban a legfőbb, az alapvető.

Lenin „«Baloldaliság» — a kommunizmus gyermekbetegsége” című brosúrájában erről azt mondja:

„A mi elméletünk nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala — mondta Marx és Engels, s az olyan «szabadalmazott» marxistáknak, mint Kari Kautsky, Ottó Bauer stb., óriási hibája, óriási bűne az, hogy ezt nem értették meg, hogy ezt nem tudták a proletariátus forradalmának legfontosabb pillanataiban alkalmazni” (XXV. köt. 211. old.).

Ez az az út, Marx, Engels és Lenin útja, amelyen járunk és amelyen járnunk kell a jövőben is, ha mindvégig következetes forradalmárok akarunk maradni.

A leninizmus azért állta ki a próbát mint az imperializmus és a proletárforradalom korszakának marxizmusa, mert ezen az úton járt és jár. Ha letérünk erről az útról, az opportunizmus mocsarába süllyedünk. Ha lesiklunk erről az útról — a szociáldemokrácia uszályába kerülünk, ami az adott esetben Zinovjevvel meg is történt.

Zinovjev azt mondotta itt, hogy Marx és Engels később enyhítettek Engels régi tételén, lehetségesnek tartották, hogy a proletárforradalom megkezdődhet egyes országokban is. Idézte Engelsnek azt a mondatát, hogy „a francia kezdi, a német befejezi”. Mindez igaz. Ezt most minden kezdő pártiskolás tudja. Igen ám, de most nem erről van szó. Más az, ha azt mondjuk: kezdd el a forradalmat, a közeljövőben támogatni fog más országok győzelmes forradalma és, abban az esetben, ha a forradalom más országokban győz, te is számíthatsz a győzelemre. Ezt is mondhatjuk. De más az, ha azt mondjuk: kezdd el a forradalmat és fejleszd tovább, tudva azt, hogy még ha nem is érkezik el a közeljövőben a forradalom győzelme más országokban, a harc feltételei most, a fejlett imperializmus időszakában, olyanok, hogy mégis győzhetsz azért, hogy később lángra lobbantsad a forradalmat más országokban. Ez másvalami.

És ha én idéztem Engels régi formuláját, ezt nem azért tettem, hogy mellőzzem azt a tényt, hogy Engels és Marx később enyhítették ezt az éles és szélsőséges formulát, hanem azért, hogy:

a) a két ellentétes formula szembeállításával tisztázzam a kérdést;

b) feltárjam a szociáldemokrácia opportunizmusát, amely Engels régi formulájával igyekszik magát fedezni;

c) megmutassam, hogy Lenin volt az első, aki új módon vetette fel a szocializmus egy országban való győzelmének kérdését és pozitív értelemben oldotta meg.

Az elvtársak látják, hogy igazam volt, amikor azt mondottam, hogy Zinovjev nem olvasta „A kommunizmus alapelveit”, ha pedig olvasta, akkor nem értette meg, hiszen Engels régi formuláját szociáldemokrata módon értelmezte és így az opportunizmus lejtőjére jutott.

2. Lenin néhány megjegyzése a proletárdiktatúráról

Beszédemben továbbá azt mondottam, hogy többé-kevésbé hasonló esettel van dolgunk a fejlett imperializmus korának viszonyai közötti proletárdiktatúra kérdésében. Azt mondottam, hogy a régi burzsoá államapparátus összetöréseként és az új proletár apparátus felépítéseként felfogott proletárdiktatúra kérdésében Marx annak idején (a XIX. század hetvenes éveiben) kivételt tett Angliát és talán Amerikát illetőleg, ahol a militarizmus és a bürokratizmus akkor még fejletlen volt és ahol akkor még lehetséges lett volna a proletariátus politikai uralmának kivívása más utakon, „békés” utakon. Azt mondottam, hogy ez a kivétel vagy korlátozás, amelyet Marx Angliára és Amerikára vonatkozólag megengedett és amely annak idején helyes volt, Lenin véleménye szerint helytelenné és fölöslegessé vált a fejlett imperializmus mai viszonyai között, amikor a militarizmus és a bürokrácia Angliában és Amerikában ugyanúgy kivirágzott, mint a többi országban.

Engedjék meg, elvtársak, hogy Marxra hivatkozzam. Marx 1871 áprilisában Kugelmannhoz intézett levelében ezt írta:

„ . .. Ha «Brumaire tizennyolcadikája» c. munkám utolsó fejezetében utánanézel, látni fogod, hogy szerintem a legközelebbi francia forradalomnak nem azt kell megkísérelnie, amit eddig cselekedett, hogy a bürokratikus-katonai gépezetet egyik kézből a másikba adja át, hanem hogy azt összetörje, s hogy ez minden valóban népi forradalom előfeltétele a kontinensen. Ezt kísérelték meg a mi hős párizsi elvtársaink is” (idézem Lenin „Állam és forradalom” c. könyve alapján, — lásd XXI. köt. 394. old.).

Így írt Marx 1871-ben.

Ezen az idézeten, mint ismeretes, kapva kapott minden szociáldemokrata és elsősorban Kautsky, azt állítva, hogy a proletariátus erőszakos forradalma a szocializmus felé haladásnak nem kötelező módszere, hogy a proletárdiktatúrát nem kell feltétlenül úgy felfogni, mint a régi burzsoá államapparátus szétzúzását és egy új proletár apparátus felépítését, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet békés útja az az út, amelyért a proletariátusnak harcolnia kell.

Hogyan reagált Lenin elvtárs erre a körülményre? „Állam és forradalom” c. könyvében erről ezt írta:

„Az idézett fejtegetésből két pontot érdekes külön kiemelnünk. Először: Marx végkövetkeztetését a kontinensre korlátozza. Ez érthető volt 1871-ben, amikor Anglia még mintaképe volt a teljesen kapitalista, de militarizmustól, és jelentős mértékben bürokratizmustól mentes országnak. Marx tehát kivételt tett Angliával, ahol akkor a forradalom, sőt a népforradalom is a «kész államgépezet» összetörésének előfeltétele nélkül is lehetségesnek látszott és lehetséges is volt.

Most, 1917-ben, az első nagy imperialista háború korában, Marxnak ez a korlátozása elesik. Anglia is, Amerika is, az angolszász «szabadságnak» — a militarizmus és bürokratizmus hiányának értelmében vett «szabadságnak» — ezek a legnagyobb és az egész földkerekségen legutolsó képviselői, egészen elmerültek a szennyes és véres általános európai mocsárban, a mindent maguk alá gyűrő, mindent elnyomó bürokratikus-militarista intézmények mocsarában. Most Angliában is, Amerikában is «minden valóban népi forradalomnak előfeltétele» a «kész» (ott 1914—1917-ben «európai», általános imperialista tökéletességig kiépített) «államgépezet» összetörése, szétrombolása” (XXI. köt. 395. old.).

Látják, hogy ez az eset meglehetősen hasonlít arra az esetre, amelyről előadói beszédemben szóltam Engelsnek a szocializmus győzelmére vonatkozó régi formulájával kapcsolatban.

Ennek a korlátozásnak vagy kivételnek, amelyet Marx Angliára és Amerikára vonatkozólag tett, megvolt a maga alapja, amíg ezekben az országokban nem volt fejlett militarizmus és fejlett bürokratizmus. Ez a korlátozás Lenin véleménye szerint tárgytalanná lett a monopolkapitalizmus új viszonyai között, amikor a militarizmus és a bürokrácia Angliában és Amerikában legalább annyira kifejlődött, ha ugyan nem jobban, mint az európai kontinens országaiban.

Ezért a proletariátus erőszakos forradalma, a proletárdiktatúra, a szocializmus felé haladásnak elkerülhetetlen és kötelező feltétele kivétel nélkül minden imperialista államban.

Ezért minden ország opportunistái, amikor belekapaszkodnak a Marx által feltételesen megengedett kivételbe és hadakoznak a proletárdiktatúra ellen, nem a marxizmust, hanem saját opportunizmusukat védelmezik.

Lenin azért jutott erre a következtetésre, mert meg tudta különböztetni a marxizmus betűjét a marxizmus lényegétől, a marxizmust nem dogmának, hanem a cselekvés vezérfonalának tekintette.

Furcsa volna azt kívánni, hogy Marx több évtizedre előrelássa a kapitalizmus és az osztályharc fejlődésének minden jövendő lehetőségét. De még furcsább volna csodálkozni azon, hogy Lenin észrevette és általánosította ezeket a lehetőségeket a kapitalizmus fejlődésének új viszonyai között, amikor ezek az elégségesnél is nagyobb mértékben megmutatkoztak és kifejlődtek.

Valaki, azt hiszem Rjazanov, itt közbeszólt, hogy Marxnak Angliára és Amerikára vonatkozó korlátozása nemcsak az osztályharc mai viszonyai között helytelen, hanem helytelen volt azok között a viszonyok között is, amikor Marx ezt a korlátozást tette. Én nem értek egyet Rjazanovval. Azt hiszem, Rjazanov téved. Legalábbis Leninnek más véleménye van erről, mert egészen határozottan kijelenti, hogy Marxnak igaza volt, amikor a hetvenes évek Angliájára és Amerikájára vonatkozólag ilyen kivételt lehetségesnek tartott.

Lenin elvtárs „A terményadóról” szóló brosúrájában ezt írja erről:

„Amikor a Központi Végrehajtó Bizottságban Buharinnal vitatkoztunk, ő többek között ezt a megjegyzést tette: a szakemberek nagy fizetésének kérdésében «mi» «jobboldalibbak vagyunk Leninnél», mert mi ebben semmi elvi meghátrálást nem látunk; emlékszünk Marx szavaira, hogy bizonyos feltételek mellett a munkásosztálynak legcélszerűbb volna «megváltás útján megszabadulni ettől a bandától» (éppen a kapitalisták bandájától, vagyis megvásárolni a burzsoáziától a földet, a gyárakat, az üzemeket és egyéb termelési eszközöket). Ez rendkívül érdekes megjegyzés.” „ . . . Mélyedjünk el Marx gondolatába. A múlt század hetvenes éveinek Angliájáról, arról az időszakról volt szó, amikor a monopóliumelőtti kapitalizmus elérte fejlődése tetőpontját, arról az országról volt szó, amelyben akkor legkevesebb volt a militarizmus és a bürokrácia, amelyben akkor a legtöbb lehetőség volt a szocializmus «békés» győzelmére abban az értelemben, hogy a munkások «megváltást» fizetnek a burzsoáziának. És Marx azt mondotta: bizonyos feltételek mellett a munkások egyáltalán nem fognak vonakodni attól, hogy a burzsoáziának megváltást fizessenek. Marx nem kötötte magát — és a szocialista forradalom jövendő vezetőit — a forradalom bizonyos formáihoz, útjaihoz és módjaihoz, mert nagyon jól tudta, mily rengeteg új probléma fog akkor felmerülni, hogy mennyire megváltozik a forradalom folyamán az egész helyzet, mily gyakran és mily erősenváltozik a helyzet a forradalom folyamán. Nos és nem nyilvánvaló-e, hogy Szovjet-Oroszországban, miután a proletariátus a hatalmat megragadta, miután a kizsákmányolok katonai ellenállását és szabotázsát elnyomta, bizonyos feltételek olyanformán alakultak, ahogy egy fél évszázaddal ezelőtt Angliában alakulhattak volna, ha Anglia akkor békés úton kezdett volna áttérni a szocializmusra? Angliában akkor a következő körülmények biztosíthatták volna azt, hogy a kapitalisták alávetik magukat a munkásoknak: (1) a lakosságban, parasztság híján, teljes túlsúlyban voltak a munkások, a proletárok (Angliában a hetvenes években bizonyos jelekből arra lehetett következtetni, hogy a szocializmusnak rendkívül gyors sikerei lesznek a mezőgazdasági munkások között); (2) a proletariátus kitűnően meg volt szervezve a szakszervezetekben (Anglia akkor első helyen állt a világon ebben a tekintetben); (3) a politikai szabadság évszázados iskolájában kifejlődött proletariátus aránylag magas kulturális színvonalon állt; (4) Anglia nagyszerűen szervezett kapitalistái — akkor az angol kapitalisták voltak a legszervezettebbek az egész világon (most Németország foglalta el az első helyet) — régóta megszokták, hogy a politikai és a gazdasági kérdéseket kompromisszum útján döntsék el. Íme, ilyen körülmények folytán merülhetett fel akkor annak a lehetőségnek a gondolata, hogy Anglia kapitalistái békésen alárendelik magukat a munkásoknak … Marxnak tökéletesen igaza volt, amikor arra tanította a munkásokat, hogy éppen a szocializmusba való átmenet megkönnyítése érdekében rendkívül fontos megőrizni a nagyüzemű termelés szervezetét és teljesen megengedhető az a gondolat, hogy fizessük meg jól a kapitalistákat, fizessünk nekik megváltást, ha (kivételesen: Anglia akkor kivétel volt) úgy alakulnak a körülmények, hogy a kapitalisták kénytelenek békésen alárendelni magukat és megváltási alapon, kulturáltan, szervezetten áttérni a szocializmusra” (XXVI. köt. 327—329. old.).

Nyilvánvaló, hogy itt Leninnek van igaza, nempedig Rjazanovnak.

3. A tőkés országok fejlődésének egyenlőtlenségéről

Beszédemben azt mondottam, hogy Lenin felfedezte és megindokolta a tőkés országok gazdasági és politikai fejlődése egyenlőtlenségének törvényét, hogy ebből a törvényből, az egyenlőtlenség fejlődésének és kiélesedésének tényéből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges a szocializmus győzelme egy országban. Trockij és Zinovjev ellenvetéseket tettek ezzel a tétellel szemben. Trockij azt mondotta, hogy Leninnek ez a tétele elméletileg helytelen. Zinovjev pedig Trockijjal együtt kijelentette, hogy azelőtt, a monopóliumelőtti kapitalizmus időszakában a fejlődés egyenlőtlensége nagyobb volt, mint most, a monopolkapitalizmus időszakában, hogy nem lehet összefüggésbe hozni a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségének eszméjét a tőkés fejlődés egyenlőtlenségének törvényével.

Hogy Trockij szembeszáll Leninnek az egyenlőtlen fejlődés törvényéről szóló elméleti tételével, azon nincs mit csodálkozni, hiszen ismeretes, hogy ez a törvény megdönti Trockij permanens forradalom elméletét.

Trockij ezenkívül szemmelláthatóan nyárspolgári álláspontra téved. Összekeveri itt az egyes országok gazdasági egyenlőtlenségét a múltban — ez az egyenlőtlenség pedig nem mindig vezetett és nem is vezethetett ez országok ugrásszerű fejlődésére — a gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlenségével az imperializmus időszakában, amikor az országok közötti gazdasági egyenlőtlenség kisebb, mint a múltban volt, de a gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlensége összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a múltban és élesebben nyilvánul meg, mint korábban, s emellett ez az egyenlőtlenség okvetlenül és elkerülhetetlenül ugrásszerű fejlődésre vezet, arra vezet, hogy az ipari tekintetben elmaradott országok rövidebb vagy hosszabb idő alatt túlszárnyalják az előretört országokat, ami ilymódon feltétlenül megteremti a nagyszabású imperialista háborúk előfeltételeit és a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségét.

Aligha szorul bizonyításra, hogy két különnemű fogalomnak ilyen összetévesztése nem tanúskodik és nem tanúskodhat Trockij magas „elméleti” színvonaláról.

De nem tudom megérteni Zinovjevet, aki mégiscsak bolsevik volt és konyított valamit a bolsevizmushoz. Hogyan állíthatja azt, hogy a fejlődés egyenlőtlensége azelőtt nagyobb volt, mint most, a monopolkapitalizmus viszonyai között, ha nem akar az ultraimperializmus és a kautskyzmus mocsarába süllyedni? Hogyan állíthatja azt, hogy a szocializmus egy országban való győzelmének eszméje nincs kapcsolatban a fejlődés egyenlőtlenségének törvényével? Talán nem ismeretes, hogy Lenin ezt az eszmét éppen a fejlődés egyenlőtlenségének törvényéből vezette le? Miről tanúskodnak, például, Lenin következő szavai:

„A gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlensége — a kapitalizmus feltétlen törvénye. Ebből következik, hogy a szocializmus győzelme lehetséges eleinte néhány, vagy akár egy, egymagában vett, kapitalista országban is” (XVIII. köt. 232. old.).

Miből indul ki a fejlődés egyenlőtlenségének törvénye?

Abból indul ki, hogy:

1) a régi, monopóliumelőtti kapitalizmus monopolkapitalizmusba, imperializmusba nőtt és fejlődött át;

2) már befejeződött a világ felosztása az imperialista csoportok és hatalmak érdekszféráira;

3) a világgazdaság fejlődése az imperialista csoportoknak a piacokért, nyersanyagért, a régi érdekszférák kiterjesztéséért folytatott elkeseredett, késhegyig menő harcának viszonyai között megy végbe;

4) ez a fejlődés nem egyenletes, hanem ugrásszerű, úgy megy végbe, hogy a piacokról kiszorítják az előretört országokat és új országok nyomulnak az élre;

5) a fejlődésnek ezt a rendjét az a körülmény határozza meg, hogy egyes imperialista csoportok rendkívül gyorsan fejleszthetik a technikát, olcsóbbíthatják az árukat és meghódíthatják a piacokat más imperialista csoportok rovására;

6) a már felosztott világ időközönkénti újrafelosztásai ilyképpen feltétlen szükségszerűséggé válnak;

7) ezek az újrafelosztások ilyképpen csak erőszakos úton, az egyes imperialista csoportok erejének összemérése útján mehetnek végbe;

8) ennek a körülménynek fokozott konfliktusokra és nagyszabású háborúkra kell vezetnie az imperialista csoportok között;

9) ez a helyzet elkerülhetetlenül az imperialisták kölcsönös gyengítésére vezet és lehetővé teszi, hogy egyes országokban az imperialista frontot áttörjék;

10) az imperialista front egyes országokban való áttörésének lehetősége feltétlenül kedvező feltételeket teremt a szocializmus egy országban való győzelme számára.

Mi határozza meg az egyenlőtlenség kiélesedését és az egyenlőtlen fejlődés döntő jelentőségét az imperializmus viszonyai között?

A következő két fő körülmény:

először az, hogy befejeződött a világ felosztása az imperialista csoportok között, „szabad” föld nincs többé a világon és a már felosztott világ újrafelosztása feltétlenül szükséges a gazdasági „egyensúly” létrehozásához;

másodszor az, hogy — a szó tág értelmében vett— technika minden eddigit felülmúló kolosszális fejlődése egyes imperialista csoportoknak megkönnyíti, hogy utolérjenek és túlszárnyaljanak más imperialista csoportokat a piacok meghódításáért folyó harcban, a nyersanyagforrások stb. meghódításáért folytatott harcban.

De ezek a körülmények csak a fejlett imperializmus időszakában fejlődtek ki és érték el tetőpontjukat. És másképpen nem is lehetett, mert csak az imperializmus időszakában fejeződhetett be a világ újrafelosztása, és a kolosszális technikai lehetőségek csak a fejlett imperializmus időszakában jelentek meg.

Éppen ezzel kell magyaráznunk azt a tényt, hogy míg azelőtt Anglia ipari tekintetben valamennyi többi állam előtt járhatott és maga mögött hagyta őket több mint száz éven át, később, a monopolkapitalizmus időszakában Németországnak alig tízhúsz év kellett ahhoz, hogy túlszárnyalni kezdje Angliát, Amerikának pedig még kevesebb időre volt szüksége ahhoz, hogy túlszárnyalja az európai államokat.

Hogyan lehet ezek után azt állítani, hogy a fejlődés egyenlőtlensége azelőtt nagyobb volt, mint most, hogy a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségének eszméje nincs összefüggésben a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének, az imperializmus időszakában való egyenlőtlen fejlődésének törvényével?

Hát nem világos, hogy csak nyárspolgár teoretikusok keverhetik össze az ipari országok múltbeli gazdasági egyenlőtlenségét a gazdásági és politikai fejlődés egyenlőtlenségének törvényével, amely csak a fejlett monopolkapitalizmus időszakában vált különösen erőssé és élessé?

Hát nem világos, hogy csak a leninizmus terén való teljes tudatlanság diktálhatott Zinovjevnek és barátainak olyan, enyhén szólva furcsa ellenvetéseket Leninnek azokkal az ismert tételeivel szemben, amelyek a tőkés országok egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődésének törvényével kapcsolatosak?

II
Kamenyev Trockij számára egyengeti az utat

Mi a főcélja Kamenyev e konferencián elhangzott felszólalásának? Ha bizonyos apróságokat és Kamenyev szokásos diplomatizálását mellőzzük, felszólalásának célja az, hogy megkönnyítse Trockijnak álláspontja védelmét, hogy megkönnyítse neki a leninizmus elleni harcot az alapvető kérdésben, a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségének kérdésében.

Ennek a célnak érdekében Kamenyev nem sajnálta a „fáradságot”, hogy bebizonyítsa, hogy Lenin alapvető cikke (1915), amely a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségét tárgyalja, nem vonatkozik Oroszországra, hogy Lenin, e lehetőségről szólva nem Oroszországra, hanem más kapitalista országokra gondolt. Kamenyev azért nem sajnálta ezt a kétesértékű „fáradságot”, hogy ilymódon egyengesse az utat Trockij számára, akinek a „sémáját” Lenin 1915-ben írt cikke teljesen megsemmisíti és lehetetlen, hogy meg ne semmisítse.

Durva hasonlattal élve azt mondhatom, hogy Kamenyev Trockij házmesterének szerepét vállalta (derültség), aki Trockij előtt söpri az utat. Persze, szomorú dolog a Lenin Intézet igazgatóját Trockij házmesterének szerepében látnunk, nem azért, mintha a házmester munkája valami megvetendő munka volna, hanem mert Kamenyev, aki kétségtelenül képzett ember, szerintem foglalkozhatna más, magasabb képzettséget igénylő munkával is. (Derültség.) De ő ezt a szerepet önként vállalta, amihez természetesen kétségtelenül joga van, és ez ellen nem tehetünk semmit.

Nézzük most meg, betöltötte-e Kamenyev ezt a legalábbis furcsa szerepet.

Kamenyev azt állította beszédében, hogy Lenin 1915-ös cikkének fő tétele, amely meghatározta forradalmunk és építésünk egész vonalát, az a tétel, amely szerint a szocializmus győzhet egy országban, nem vonatkozik és nem vonatkozhat Oroszországra, hogy Lenin, amikor a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségéről beszélt, nem Oroszországra, hanem csak más kapitalista országokra gondolt. Ez hihetetlen és szörnyű, ez már-már Lenin elvtárs nyílt megrágalmazása, de Kamenyevet úgy látszik nem érdekli az, hogy mit gondolhat a párt Lenin ilyetén meghamisításával kapcsolatban. Kamenyevnek csak egy gondja van: az, hogy bármi áron egyengesse Trockij útját.

Hogyan próbálja Kamenyev megindokolni ezt a furcsa állítást?

Azt mondja, hogy két héttel Lenin elvtárs említett cikke után Lenin megírta ismeretes téziseit a küszöbönálló oroszországi forradalom jellegéről, s ezekben azt írta, hogy a marxisták feladata kimerül azzal, hogy elérjék a polgári-demokratikus forradalom győzelmét Oroszországban, Lenin tehát abból indult ki, hogy az oroszországi forradalomnak meg kell rekednie burzsoá szakaszán és nem nő át szocialista forradalomba. Nos, mivel pedig Leninnek a szocializmus egy országban való győzelme lehetőségéről írott cikke nem a burzsoá forradalommal, hanem a szocialista forradalommal foglalkozik, világos, hogy Lenin ebben a cikkben nem gondolhatott Oroszországra.

Kamenyev szerint tehát Lenin az orosz forradalom lendületét úgy fogta fel, mint valami baloldali polgári forradalmár vagy mint egy szociáldemokrata típusú reformista, aki szerint a polgári forradalomnak nem kell szocialista forradalomba átnőnie, aki szerint a burzsoá forradalom és a szocialista forradalom között hosszú történelmi intervallumnak, hosszú megszakításnak, legalábbis néhány évtizedes időköznek kell lennie, amelynek folyamán a kapitalizmus virágozni, a proletariátus pedig tengődni fog.

Kiderül, hogy Lenin 1915-ben, amikor cikkét írta, nem gondolt arra, nem akarta és nem törekedett arra, hogy a polgári forradalom győzelméről haladéktalanul a szocialista forradalomra térjünk át.

Önök azt mondják, hogy ez hihetetlen és szörnyű. Igen, Kamenyevnek ez az állítása valóban hihetetlen és szörnyű. De Kamenyevet ez nem zavarja.

Hadd idézzek néhány okmányt, amelyek bizonyítják, hogy Kamenyev ebben a kérdésben durván meghamisítja Lenin elvtársat.

Lenin elvtárs a következőket írta az orosz forradalom jellegéről már 1905-ben, amikor az orosz forradalom lendülete még nem volt és nem lehetett olyan hatalmas, amilyen később, az imperialista háború következtében, 1917 februárjában lett:

„A demokratikus forradalomból mi rögtön megkezdjük az átmenetet, mégpedig teljesen erőnkhöz mérten, az öntudatos és szervezett proletariátus erejéhez mérten, megkezdjük az átmenetet a szocialista forradalomra” (VIII. köt. 186. old.).

Leninnek az a cikke, amelyből ezt az idézetet vettük, 1905 szeptemberében jelent meg.

Van-e tudomása Kamenyevnek erről a cikkről? Azt hiszem, a Lenin Intézet igazgatójának tudnia kell erről a cikkről.

Kiderül tehát, hogy Lenin a polgári-demokratikus forradalom győzelmét nem mint a proletariátus harcának és általában a forradalomnak a befejezését fogta fel, hanem mint első szakaszt és átmeneti fokozatot a szocialista forradalom felé.

De hátha Lenin később megváltoztatta nézetét az orosz forradalom jellegéről és lendületéről? Nézzünk meg egy másik okmányt. Leninnek arra a cikkére gondolok, amely 1915 novemberében, három hónappal az után jelent meg, hogy Lenin elvtársnak a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségéről szóló alapvető cikke napvilágot látott. Lenin ebben ezt mondja:

„A proletariátus harcol és önfeláldozóan fog harcolni a hatalom meghódításáért, a köztársaságért, a földek elkobzásáért, vagyis a parasztság bevonásáért, a parasztság forradalmi erőinek teljes kiaknázásáért, azért, hogy a «nem-proletár néptömegek» résztvegyenek a burzsoá Oroszországnak a katonai-feudális «imperializmustól» (= cárizmustól) való megszabadításában. És a burzsoá Oroszországnak ezt a felszabadítását a cárizmus alól, a földesurak földet bitorló uralma alól, a proletariátus haladéktalanul felhasználja majd, nem arra, hogy a jómódú parasztoknak segítséget nyújtson a mezőgazdasági munkások elleni harcukban, hanem arra, hogy Európa proletárjaival szövetségben végrehajtsa a szocialista forradalmat” (XVIII. köt. 318. old.).

Látják, hogy Lenin itt éppenúgy mint az előbbi idézetben, 1905-ben éppenúgy mint 1915-ben egyformán abból indult ki, hogy a polgári forradalomnak Oroszországban át kell nőnie szocialista forradalomba, hogy az oroszországi polgári-demokratikus forradalom győzelme az orosz forradalom első szakasza, amely szükséges ahhoz, hogy haladéktalanul áttérjünk második szakaszára, a szocialista forradalomra.

Igenám, de hová tegyük Lenin 1915-ös téziseit, amelyekre Kamenyev beszédében hivatkozott és amelyekben az oroszországi polgári-demokratikus forradalom feladatairól van szó? Nincsenek-e ezek a tézisek ellentmondásban a polgári forradalom szocialista forradalomba való átnövésének eszméjével? Persze, hogy nincsenek ellentmondásban. Ellenkezőleg, ezeknek a téziseknek az alapja éppen az az eszme, hogy a polgári forradalom átnő szocialista forradalomba, az az eszme, hogy az orosz forradalom első szakasza átnő a második szakaszba. Előszöris, Lenin ezekben a tézisekben egyáltalán nem mondja azt, hogy az orosz forradalom lendülete és az oroszországi marxisták feladatai kimerülnek a cár és a földbirtokosok megdöntésének feladataival, a polgári-demokratikus forradalom feladataival. Másodszor, Lenin ezekben a tézisekben azért szorítkozik a polgári-demokratikus forradalom feladatainak jellemzésére, mert ezt a forradalmat első szakasznak és az orosz marxisták legközelebbi feladatának tartja. Harmadszor, Lenin abból indul ki, hogy az orosz marxistáknak feladataik megvalósítását nem a második szakasszal (mint Trockij javasolta a „le a cárral, éljen a munkáskormány” sémája szerint), hanem az első szakasszal, a polgári-demokratikus forradalom szakaszával kell kezdeniök.

Van-e valami ellentmondás, vagy csak árnyéka is az ellentmondásnak e között és a között az eszme között, hogy a polgári forradalom átnő szocialista forradalomba? Világos, hogy nincs.

Kiderül, hogy Kamenyev nyilvánvaló módon meghamisítja Lenin álláspontját.

De Kamenyevvel szemben nemcsak a Lenintől származó okmányokat hívhatjuk tanúnak. Élő embereket is megidézhetünk tanúnak, mint például Trockijt, vagy pártunk XIV. konferenciáját, és végül — bármilyen különös is — magát Kamenyevet és Zinovjevet.

Ismeretes, hogy Lenin cikke a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségéről 1915-ben jelent meg. Ismeretes, hogy Trockij, aki akkor Lenin elvtárssal vitázott a szocializmus egy országban lehetséges győzelmének kérdéséről, azonnal, még 1915-ben válaszolt erre a cikkre egy külön bíráló cikkel. Mit mondott akkor Trockij, az ő bíráló cikkében? Hogyan ítélte meg Lenin elvtárs cikkét? Vajon úgy értette-e, hogy amikor Lenin a szocializmus egy országban való győzelméről beszélt, nem Oroszországra gondolt, vagypedig valahogy máskép értette-e, mondjuk úgy, ahogy most mi valamennyien értjük? Felolvasok egy idézetet Trockij e cikkéből:

„Az egyetlen némileg konkrét történelmi megfontolást az Egyesült Államok jelszava ellen a svájci «Szocial-Demokrat» (a bolsevikok akkori központi lapja, amelyben Lenin fentebb említett cikke megjelent. — I. Szt.) hasábjain fogalmazták meg a következő mondatban: «A gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlensége a kapitalizmus feltétlen törvénye». Ebből a «Szocial-Demokrat» azt a következtetést vonta le, hogy lehetséges a szocializmus győzelme egy országban s ezért nincs ok arra, hogy a proletariátus diktatúráját minden egyes államban függővé tegyük az Európai Egyesült Államok létrehozásától. . . Hogy egyetlen országnak sem kell a maga harcában másokat «bevárnia» — ez elemi igazság, amelyet hasznos és szükséges ismételni, nehogy a párhuzamos nemzetközi cselekvés gondolata helyére a várakozás nemzetközi tétlenségének gondolata kerüljön. Másokra nem várva, mi megkezdjük és folytatjuk a harcot nemzeti talajon, abban a biztos tudatban, hogy kezdeményezésünk megadja a lökést a harcra más országokban; de ha ez nem történnék meg, akkor nincs remény arra — ezt tanúsítja a történelmi tapasztalat és az elméleti megfontolás — hogy, például, a forradalmi Oroszország meg tudna állni a konzervatív Európával szemben, vagy a szocialista Németország elszigetelten fenn tudna maradni a kapitalista világban” (Trockij Művei. III. köt. 1. rész. 89—90. old.).

Kiderül, hogy Trockij Lenin cikkét akkor nem úgy értette, mint ahogy most Kamenyev igyekszik „érteni”, hanem úgy, ahogy Lenin értette, ahogy a párt és mi mindannyian értjük, mert különben Trockij Lenin elleni vitájában nem támasztotta volna alá saját álláspontját éppen Oroszországra utaló érvvel.

Kiderül, hogy Trockij itt, ebben az idézetben, jelenlegi szövetségese, Kamenyev ellen tanúskodik.

Akkor hát miért nem lépett fel ezen a konferencián Kamenyev ellen? Miért nem jelentette ki most Trockij nyíltan és becsületesen, hogy Kamenyev nyilvánvaló módon meghamisítja Lenint? Trockij talán azt hiszi, hogy hallgatását az adott esetben a becsületes vita mintaképének lehet tekinteni? Trockij bizony azért nem szólalt fel itt Kamenyev ellen, mert nyilván nem akart belekeveredni Lenin nyalt megrágalmazásának kétesértékű „ügyébe” — ezt a piszkos munkát Kamenyevre bízta.

De mi a véleménye erről a pártnak, például a XIV. konferenciának? Íme, mit mond erről a XIV. konferencia határozata, amely a szocializmus egy országban való győzelmének lehetőségével foglalkozik:

„A «gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlenségéből — a kapitalizmus e feltétlen törvényéből —» Lenin elvtárs jogosan vont le két következtetést: a) hogy «a szocializmus győzelme lehetséges eleinte néhány, vagy akár egy, egymagában vett, kapitalista országban is» és b) hogy ez a néhány, vagy akár egy ország nem okvetlenül lesz a legfejlettebb kapitalizmus országa (lásd különösen a Szuhanovról szóló megjegyzéseket). Az orosz forradalom tapasztalata bebizonyította, hogy ez az első győzelem egy országban nemcsak lehetséges, hanem hogy több kedvező körülmény esetén a győztes proletárforradalomnak ez az első országa (a nemzetközi proletariátus bizonyos támogatása mellett) hosszú ideig fennmaradhat és megszilárdulhat, még abban az esetben is, ha ez a támogatás nem nyilvánul meg közvetlenül más országok proletárforradalmainak formájában” (A XIV. pártkonferenciának „A Kommunista Internacionále és az OK(b)P feladatairól a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottságának kibővített plénumával kapcsolatban” c. határozatából).

Kiderül, hogy a párt a maga egészében, a párt XIV. konferenciája tanúskodik Kamenyev ellen, Kamenyev azon állítása ellen, hogy Lenin a szocializmus egy országban lehetséges győzelméről írt cikkében nem Oroszországra gondolt. Máskülönben a konferencia nem mondta volna azt, hogy az „orosz forradalom tapasztalata bebizonyította” a szocializmus egy országban való győzelméről szóló híres lenini cikk helyességét.

Eszerint a XIV. konferencia Lenin elvtárs cikkét ugyanúgy értette, ahogy Lenin értette, ahogy Trockij értette és ahogy valamennyien értjük.

De milyen álláspontot foglalt el Kamenyev és Zinovjev a XIV. konferenciának ezzel a határozatával kapcsolatban? Talán nem tény, hogy a határozatot az a bizottság dolgozta ki és fogadta el egyhangúlag, amelynek Zinovjev és Kamenyev is tagja volt? Talán nem tény, hogy Kamenyev volt az elnöke a XIV. konferenciának, amely egyhangúlag elfogadta a fentebb említett határozatot, Zinovjev pedig e határozati javaslat előadója volt? Hogyan történhetett, hogy Kamenyev és Zinovjev megszavazta ezt a határozatot, annak minden egyes pontját? Nem világos-e, hogy Kamenyev akkor Lenin cikkét, amelyből egy idézetet még be is vettünk a XIV. konferencia határozatába, másképpen értette, mint ahogy most igyekszik „érteni”? Melyik Kamenyevnek higgyünk: annak, aki mint a XIV. konferencia elnöke megszavazta a XIV. konferencia határozatát, vagypedig annak, aki most a XV. konferencián Trockij házmesterének szerepében lép fel?

Kiderül, hogy a XIV. konferencia Kamenyevje a XV. konferencia Kamenyevje ellen tanúskodik.

De miért hallgat Zinovjev és miért nem próbálja helyreigazítani Kamenyevet, aki nyilvánvalóan meghamisítja Lenin 1915-ös cikkét is, a XIV. konferencia határozatát is? Vagy talán nem tény, hogy Zinovjev, nempedig más valaki szállt síkra a XIV. konferencián a szocializmus egy országban való győzelméről szóló határozat mellett?

Kiderül, hogy Zinovjev dolgai nincsenek egészen rendben. (Közbeszólás: „Egyáltalán nincsenek rendben.”) Hol itt a becsületes vita?

Kiderül, hogy Kamenyev és Zinovjev most nemigen törődik a becsületes vitával.

S mi következik ebből? Az következik, hogy Kamenyev nem tudta betölteni Trockij házmesterének szerepét. Nem váltotta be Trockij hozzá fűzött reményeit.

III
Hihetetlen zűrzavar, avagy Zinovjev a forradalmiságról és az internacionalizmusról

Rátérek Zinovjevre. Kamenyev egész felszólalásában Trockij útját igyekezett egyengetni, Zinovjev viszont annak bebizonyítását, vállalta magára, hogy az egész világon egyesegyedül az ellenzék vezérei forradalmárok és internacionalisták.

Vegyük szemügyre Zinovjev „érveit”.

Zinovjev előveszi Buharinnak azt a megjegyzését, hogy a belső jellegű kérdések (a szocializmus építése) vizsgálatát módszertani szempontokból el kell vonatkoztatnunk a külső jellegű kérdésektől, azután összehasonlítja Buharinnak ezt a tételét az ellenzéki blokkról szóló tézisekkel, amelyekben a szocializmus országunkban lehetséges győzelméről van szó, és arra a következtetésre jut, hogy Buharin és a Központi Bizottság, amely alapjában jóváhagyta a téziseket, megfeledkeznek forradalmunk nemzetközi feladatairól, a nemzetközi forradalom érdekeiről.

Helyes-e mindez? Mindez badarság, elvtársak. Az egésznek az a titka, hogy Zinovjev gyenge a módszertani kérdésekben, eltéved három fenyő között és saját sütetű eszmezavarát valóságnak tünteti fel. Buharin azt mondja, hogy nem szabad összetéveszteni a szocializmus építésének kérdéseit a külső intervenció elleni biztosíték megteremtésének kérdéseivel, a belső kérdéseket a külső kérdésekkel. Buharin egyáltalán nem mondja azt, hogy a belső kérdések nincsenek kapcsolatban a külső, a nemzetközi kérdésekkel. Csak azt mondja, hogy nem szabad összetéveszteni az első csoportba tartozó kérdéseket a második csoportba tartozó kérdésekkel. Ez alapvető és elemi módszertani követelmény. Ki tehet róla, hogy Zinovjev nem érti meg a legelemibb módszertani kérdéseket?

Mi abból indulunk ki, hogy országunk helyzetét vizsgálva az ellentétek két sorával kell számolnunk: a belső jellegű és a külső jellegű ellentétekkel. A belső jellegű ellentétek elsősorban a szocialista és a kapitalista elemek harcában állanak. Mi azt mondjuk, hogy ezeket az ellentéteket le tudjuk küzdeni saját erőinkkel, le tudjuk győzni gazdaságunk kapitalista elemeit, be tudjuk vonni a szocialista építésbe a parasztság zömét és fel tudjuk építeni a szocialista társadalmat.

A külső jellegű ellentétek a szocializmus országa és a kapitalista környezet közötti harcban állanak. Mi azt mondjuk, hogy ezeket az ellentéteket saját erőinkkel leküzdeni nem tudjuk, hogy ezeknek az ellentéteknek a leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy a szocializmus legalábbis néhány országban győzzön. Éppen ezért mondjuk azt, hogy a szocializmus győzelme egy országban nem öncél, hanem segítség, eszköz és fegyver ahhoz, hogy a proletárforradalom a világ minden országában győzzön.

Helyes-e mindez? Ám bizonyítsa be Zinovjev, hogy nem helyes.

Zinovjevnek az a baja, hogy nem látja a különbséget az ellentétek e két sora között, istentelenül összekeveri őket, saját eszmezavarát „igazi” internacionalizmusnak tünteti fel, és úgy véli, hogy aki a belső jellegű kérdések vizsgálata során módszertani szempontból elvonatkozik a külső jellegű kérdésektől, az megfeledkezik a nemzetközi forradalom érdekeiről.

Ez nagyon mulatságos, de utóvégre meg kell érteni, hogy nem meggyőző.

Ami azokat a téziseket illeti, amelyek állítólag szem elől tévesztik forradalmunk nemzetközi mozzanatát, csak el kell olvasni ezeket a téziseket, hogy megértsük, hogy Zinovjev megint belezavarodott a kérdésbe. A tézisekben ezt olvassuk:

„A párt abból indul ki, hogy forradalmunk szocialista forradalom, hogy az Októberi Forradalom nemcsak jeladás, lökés és kiindulópont a nyugati szocialista forradalom számára, hanem egyszersmind, először, bázisa a forradalmi világmozgalom további kibontakozásának, és, másodszor, megnyitja a Szovjetunióban a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát (proletárdiktatúra), amelynek folyamán a proletariátus, ha helyes parasztpolitikát folytat, sikerrel építheti és fogja építeni a teljes szocialista társadalmat, természetesen feltéve, hogy egyrészt a nemzetközi forradalmi mozgalom ereje és másrészt a Szovjetunió proletariátusának ereje elég nagy lesz ahhoz, hogy a Szovjetuniót az imperializmus katonai intervenciójától megóvja”.

Az elvtársak látják, hogy a nemzetközi mozzanatot a tézisek teljes mértékben számba veszik.

Továbbá. Zinovjev és vele együtt Trockij is több helyet idéznek Lenin műveiből arra vonatkozólag, hogy „a szocialista forradalom teljes győzelme egy országban elképzelhetetlen, és legalábbis néhány élenjáró ország legaktívabb együttműködését követeli meg” — s furcsa módon arra a következtetésre jutnak, hogy a szocializmus felépítése egy országban meghaladja országunk proletariátusának erejét. De hiszen ez zűrzavar, elvtársak! Hát mondta-e valaha is a párt, hogy a szocializmus teljes győzelme, végleges győzelme lehetséges országunkban és nem haladja meg egy ország proletariátusának erejét? Hol volt ez és mikor — mutassák meg. Hát nem azt mondja és nem azt mondta a párt Leninnel együtt, hogy a szocializmus teljes, végleges győzelme csak akkor lehetséges, ha a szocializmus több országban győz? Hát nem magyarázta meg a párt tízszer és százszor, hogy nem szabad összetéveszteni a szocializmus egy országban való győzelmét a szocializmus teljes, végleges győzelmével?

A párt mindig abból indult ki, hogy a szocializmus győzelme egy országban annyi, mint a szocializmus felépítésének lehetősége ebben az országban, s ez a feladat megoldható egy ország erőivel, a szocializmus teljes győzelme ellenben annyi, mint biztosíték az intervencióval és a restaurációval szemben, s ez a feladat csak abban az esetben oldható meg, ha a forradalom több országban győz. Hogyan lehet ezek után oly istentelenül összekeverni az egyik feladatot a másikkal? Ki tehet róla, hogy Zinovjev, és vele együtt Trockij, istentelenül összekeveri a szocializmus egy országban való győzelmét a szocializmus teljes, végleges győzelmével? Olvassák el legalább a XIV. konferencia ismert határozatát, amely ezt a kérdést oly pontosan megmagyarázza, hogy még egy kezdő pártiskolás is megérti.

Zinovjev és vele együtt Trockij több helyet idéz Leninnek a breszti béke időszakában írt műveiből, amelyekben arról van szó, hogy a külső ellenség szétzúzhatja forradalmunkat. De vajon nehéz-e megérteni, hogy ezeknek az idézeteknek semmi közük sincs a szocializmus országunkban való felépítése lehetőségének kérdéséhez? Lenin elvtárs azt mondja, hogy nem vagyunk biztosítva az intervenció lehetőségével szemben és ez valóban így van. De vajon a párt mondta valamikor azt, hogy pusztán saját erőinkkel biztosíthatjuk országunkat az intervenció veszélyével szemben? Vajon a párt nem állította és állítja továbbra is, hogy csakis az biztosíthat bennünket az intervencióval szemben, ha a proletárforradalom több országban győz? Hogyan lehet ezen az alapon azt állítani, hogy a szocializmus felépítése országunkban meghaladja országunk proletariátusának erejét? Ideje volna már felhagyni azzal, hogy tudatosan összekeverik a külső kérdéseket, a világburzsoázia elleni közvetlen harc kérdéseit a szocializmus országunkban való építésének kérdéseivel, a belső kapitalista elemeink feletti győzelem kérdéseivel.

Továbbá. Zinovjev idéz a „Kommunista Kiáltványából: „Legalábbis a civilizált országok erőfeszítéseinek egyesítése a proletariátus felszabadításának egyik első feltétele”, összehasonlítja ezt az idézetet azzal a Lenin elvtárs egyik kéziratából vett idézettel, amelyben arról van szó, hogy „a szocializmus győzelméhez több élenjáró ország munkásainak közös erőfeszítéseire van szükség” — és arra a következtetésre jut, hogy pártunk hadat üzent ezeknek az általánosan elfogadott és feltétlen érvényű tételeknek, megfeledkezett a proletárforradalom győzelmének nemzetközi feltételeiről. Hát nem nevetséges ez, elvtársak? Hol és mikor volt az, hogy pártunk lebecsülte a munkásosztály nemzetközi erőfeszítéseinek és a forradalom oroszországi győzelme nemzetközi feltételeinek döntő jelentőségét? Hát mi a Kommunista Internacionále, ha nem annak kifejezése, hogy nemcsak az élenjáró országoknak, hanem a világ minden országának proletárjai egyesítik erőfeszítéseiket mind a világforradalom, mind a mi forradalmunk fejlesztése érdekében? És ki a Kommunista Internacionále megalapításának kezdeményezője és ki a Kommunista Internacionále élcsapata, ha nem a mi pártunk? És mi a szakszervezeti egységfront politikája, ha nem a munkások, mégpedig nemcsak az élenjáró országok, hanem általában minden ország munkásai erőfeszítéseinek egyesítése? Ki tagadhatja pártunk elsőrendű szerepét a szakszervezeti egységfront politikájának megvalósításában az egész világon? Talán nem tény az, hogy forradalmunk mindig támogatta és továbbra is támogatja a forradalom fejlődését minden országban? Talán nem tény az, hogy a világ munkásai forradalmunk iránti rokonszenvükkel és az intervenciós kísérletek ellen folytatott harcukkal támogatták és továbbra is támogatják forradalmunkat? Mi ez, ha nem a világ munkásai erőfeszítéseinek egyesítése forradalmunk győzelme érdekében? És az angol munkások harca Curzon ellen az ismeretes jegyzékkel kapcsolatban? És az a támogatás, amelyet a Szovjetunió munkásai nyújtottak az angol szénbányászoknak? Felhozhatnék még számos hasonló tényt, elvtársak, ha erre szükség volna.

Hogy lehet ezek után azt mondani, hogy megfeledkeztünk forradalmunk nemzetközi feladatairól?

Mi a titok nyitja? Az a nyitja, hogy Zinovjev azt az alapvető kérdést, hogy lehetséges-e a szocializmus felépítése országunkban az európai proletariátus állami támogatása nélkül, azt az alapvető kérdést, hogy a mai nemzetközi viszonyok között megállhat-e az oroszországi proletárhatalom a konzervatív Európával szemben, azzal a kérdéssel próbálja felcserélni, amely arra vonatkozik, hogy a világ proletárjainak együttes erőfeszítéseire van szükség a szocializmus országunkban való győzelméhez.

Trockij, aki ma Zinovjev tanítója, ezt mondja:

„Nincs remény arra . . . hogy, például, a forradalmi Oroszország meg tudna állni a konzervatív Európával szemben” (Trockij, III. köt. 1. rész. 90. old.).

Trockij, aki ma Zinovjev tanítója, ezt mondja:

„Az európai proletariátus közvetlen állami támogatása nélkül Oroszország munkásosztálya nem maradhat hatalmon és nem teheti ideiglenes uralmát tartós szocialista diktatúrává. Ebben egy pillanatig sem lehet kételkedni” (lásd „A mi forradalmunk”. 278. old.).

Zinovjev tehát azt a kérdést, hogy lehetséges-e a szocializmus országunkban való győzelme az európai proletariátus győzelme („az európai proletariátus állami támogatása”) nélkül, felcseréli az európai és az oroszországi munkások együttes erőfeszítéseinek kérdésével.

Ez itt a kérdés és ekörül folyik a mi vitánk.

Zinovjev Lenin műveiből és a „Kommunista Kiáltvány”-ból idézget és az egyik kérdést a másikkal próbálja felcserélni.

Ez hát a titok nyitja, ez a nyitja Zinovjev azon való nyargalásának, hogy pártunk „megfeledkezett” forradalmunk nemzetközi feladatairól.

Ez a nyitja Zinovjev bűvészmutatványainak, ez a nyitja a Zinovjev beszédében mutatkozó zűrzavarnak és összevisszaságnak.

És Zinovjev van olyan „szerény”, hogy ezt a hihetetlen zűrzavart, ezt az ő saját fejében gomolygó összevisszaságot és kuszaságot az ellenzéki blokk „igazi” forradalmiságának és „igazi” nemzetköziségének tüntesse fel.

Nem nevetséges ez, elvtársak?

Nem, napjainkban annak, aki pártunk soraiban van és internacionalista forradalmár akar lenni, minden módon erősítenie és minden erejéből támogatnia kell pártunkat, amely egyszersmind a Kommunista Internacionále élcsapata. Az ellenzékiek ellenben rombolni és befeketíteni igyekeznek pártunkat.

Aki napjainkban internacionalista akar lenni, annak minden módon erősítenie és minden erejéből támogatnia kell a Kommunista Internacionálét. Az ellenzékiek ellenben bomlasztják és rombolják, és mindenféle Maslowokat és Souvarine-okat támogatnak és instruálnak.

Meg kell végre érteni, hogy nem lehet forradalmár és internacionalista az, aki hadiállapotban van pártunkkal, amely a Kommunista Internacionále élcsapata. (Taps.)

Meg kell végre érteni, hogy miután hadat üzentek a Kommunista Internacionálénak, nem forradalmárok és nem internacionalisták többé. (Taps.)

Meg kell végre érteni, hogy az ellenzékiek nem forradalmárok és nem internacionalisták, hanem csak fecsegnek a forradalomról és az internacionalizmusról. (Taps.)

Meg kell végre érteni, hogy az ellenzékiek nem a tettek forradalmárai, hanem a nagyhangú szólamok és a mozivászon forradalmárai. (Derültség, taps.)

Meg kell végre érteni, hogy az ellenzékiek nem a tett forradalmárai, hanem filmforradalmárok. (Derültség, taps.)

IV
Trockij meghamisítja a leninizmust

1. Trockij bűvészmutatványai, avagy a „permanens forradalom” kérdése

Áttérek Trockij felszólalására.

Trockij kijelentette, hogy a permanens forradalom elméletének semmi köze sincs forradalmunk jellegének és távlatainak vitatott kérdéséhez.

Ez nagyon különös, hogy többet ne mondjak. Már miért ne volna köze hozzá? A permanens forradalom elmélete talán nem a forradalom hajtóerőinek elmélete? Talán nem igaz az, hogy a permanens forradalom elmélete mindenekelőtt forradalmunk hajtóerőivel foglalkozik? No és micsoda forradalmunk jellegének és távlatainak kérdése, ha nem e forradalom hajtóerőinek kérdése? Hogy lehet azt mondani, hogy a permanens forradalom elméletének semmi köze sincs a vitatott kérdéshez? Ez nem igaz, elvtársak. Ez kibúvó, ez bűvészkedés. Próbál eliszkolni. Próbál elrejtőzni. Hiábavaló fáradság! Ne próbáljon elbújni — úgysem sikerül!

Beszédének egy másik helyén Trockij arra igyekezett „célozgatni”, hogy már régen nem tulajdonít komoly jelentőséget a permanens forradalom elméletének. Kamenyev pedig beszédében mintegy „elárulta”, hogy Trockij esetleg hajlandó hátat fordítani a permanens forradalom elméletének, sőt talán már meg is tette ezt.

Csupa csoda, csupa csoda!

Tisztázzuk ezt a kérdést: igaz-e, hogy a permanens forradalom elméletének semmi köze sincs a vitatott kérdéshez, és ha nem igaz, elhihetjük-e Kamenyevnek, hogy Trockij nem tulajdonít jelentőséget a permanens forradalom elméletének és majdhogynem hátat fordított neki?

Vizsgáljuk meg az okmányokat. Előszöris Trockijnak arra a levelére gondolok, amelyet 1921 decemberében írt Olminszkij elvtársnak és amely 1925-ben jelent meg a sajtóban, — arra a levélre, amelyet Trockij sohasem próbált megtagadni és amelyet máig sem tagadott meg sem közvetlenül, sem közvetve, és amely ennélfogva még mindig teljesen érvényben van. Mit mond Trockij ebben a levélben a permanens forradalomról?

Hallgassák meg:

Egyáltalában nem az a véleményem, hogy a köztem és a bolsevikok között felmerült nézeteltérésekben semmiben sem volt igazam. Nem volt igazam — mégpedig döntően — a mensevik frakció megítélésében, mert túlbecsültem forradalmi lehetőségeit és abban reménykedtem, hogy sikerül benne elszigetelni és semmivé tenni a jobbszárnyat. Ez az alapvető hiba azonban abból eredt, hogy én mindkétfrakciót, mind a bolsevik, mind a mensevik frakciót a permanens forradalom és a proletárdiktatúra eszméje szempontjából ítéltem meg, abban az időszakban azonban mind a bolsevikok, mind a mensevikek a polgári forradalom és a demokratikus köztársaság álláspontján álltak. Én úgy véltem, hogy a két frakció közötti nézeteltérések elvileg nem olyan mélyenjárók és azt reméltem (ezt a reményemet levelekben és előadásokban nem egyszer ki is fejeztem), hogy maga a forradalom menete mindkét frakciót el fogja vezetni a permanens forradalom és a hatalomnak a munkásosztály által való meghódítása álláspontjához, ami 1905-ben részben meg is történt. (Lenin elvtárs előszava Kautskynak az orosz forradalom hajtóerőiről szóló cikkéhez és a „Nacsalo” egész vonala.)

Szerintem én feltétlenül helyesen ítéltem meg a forradalom hajtóerőit, ellenben azok a következtetések, amelyeket a két frakciót illetőleg megítélésemből levontam, feltétlenül helytelenek voltak. Csak a bolsevizmus összpontosította soraiban, engesztelhetetlen vonala következtében, mind a régi értelmiségnek, mind a munkásosztály élenjáró rétegének valóban forradalmi elemeit. Az, hogy lehetővé vált a demokratikus forradalom álláspontjáról oly gyorsan áttérni a szocialista forradalom álláspontjára, csak annak köszönhető, hogy a bolsevizmusnak sikerült ezt az egybekovácsolt forradalmi szervezetet megteremtenie.

A mensevikek és a bolsevikok ellen írt vitacikkeimet ma is minden nehézség nélkül két kategóriára tudnám osztani: először olyanokra, amelyek a forradalom belső erőinek elemzésével, a forradalom távlataival foglalkoznak (Róza Luxemburg lengyel elméleti lapja; „Neue Zeit”), és másodszor olyanokra, amelyek az orosz szociáldemokraták frakcióinak megítélésével, harcával stb. foglalkoznak. Az első kategóriába tartozó cikkeket most is módosítás nélkül közreadhatnám, mert azok teljesen és tökéletesen egybevágnak pártunk 1917-től kezdve elfoglalt álláspontjával. A második kategóriába tartozó cikkek nyilvánvalóan hibásak és nem lenne érdemes újra kiadni őket” (lásd „Lenin Trockijról”. 1925. Olminszkij elvtárs előszavával).

Mit látunk ebből?

Kiderül, hogy Trockij tévedett szervezeti kérdésekben, de forradalmunk megítélésének kérdéseiben, a permanens forradalom kérdésében igaza volt és ma is igaza van.

Igaz, Trockijnak tudnia kell, hogy Lenin utolsó leheletéig harcolt a permanens forradalom elmélete ellen. De ez őt nem zavarja.

Kiderül továbbá, hogy mindkét frakciónak, mind a mensevikeknek, mind a bolsevikoknak, el kellett volna jutniok a permanens forradalom elméletéhez, de valójában csak a bolsevikok jutottak el ehhez az elmélethez, mert náluk megvolt a munkások és a régi értelmiség egybekovácsolt forradalmi szervezete, ám nem egyszerre, hanem „1917-től kezdve” jutottak el hozzá.

Kiderül, végül, hogy a permanens forradalom elmélete „teljesen és tökéletesen egybevágott pártunk 1917-től kezdve elfoglalt álláspontjával”.

Most pedig ítéljék meg önök maguk, csakugyan olyan ez, hogy Trockij nem tulajdonít nagy jelentőséget a permanens forradalom elméletének? Nem, nincs olyan színezete. Ellenkezőleg, ha a permanens forradalom elmélete „1917-től kezdve” valóban egybevágott a párt álláspontjával, ebből csak egy következtetést lehet levonni — azt, hogy Trockij ennek az elméletnek egész pártunk szempontjából döntő jelentőséget tulajdonított és tulajdonít ma is.

De mit jelent az, hogy „egybevágott”? Hogyan volt lehetséges az, hogy Trockij permanens forradalom elmélete egybevágott pártunk álláspontjával, holott be van bizonyítva, hogy pártunk Lenin személyében állandóan harcolt ez ellen az elmélet ellen?

Két eset lehetséges: vagy nem volt pártunknak saját elmélete és később, a dolgok menete arra kényszerítette, hogy elfogadja Trockij permanens forradalom elméletét, vagypedig pártunknak volt saját elmélete, de ezt az elméletet észrevétlenül kiszorította — „1917-től kezdve” — Trockij permanens forradalom elmélete.

Ezt a „furcsaságot” később megmagyarázta nekünk Trockij „1905” című könyvének „Előszó”- jában, amelyet 1922-ben írt. Trockij ebben a könyvben kifejti a permanens forradalom elméletének lényegét, elemzi forradalmunknak a permanens forradalom elmélete szempontjából való megítélését és erre a következtetésre jut:

„Ha 12 esztendős megszakítással is, ez a megítélés teljesen igazolódott” (Trockij. „1905”, „Előszó”).

Másszóval: a permanens forradalom elmélete, amelyet Trockij 1905-ben „konstruált”, 12 évvel később, 1917-ben „teljesen igazolódott”.

De hogyan igazolódhatott? Hát a bolsevikok — hová lettek a bolsevikok? Netalán a bolsevikok úgy mentek a forradalomba, hogy nem volt saját elméletük, netalán csak arra voltak képesek, hogy egybekovácsolják a forradalmi értelmiséget, a forradalmi munkásokat? Meg aztán, milyen alapon, milyen elvek alapján kovácsolták egybe a munkásokat? Volt-e a bolsevikoknak valami elméletük, volt-e valami saját megítélésük a forradalomról, a forradalom hajtóerőiről? Netalán a permanens forradalom elméletén kívül semmilyen más elmélete nem volt pártunknak?

Ítéljék meg önök maguk: éltünk, éldegéltünk mi, bolsevikok, és fejlődtünk távlatok és forradalmi elmélet nélkül; így éldegéltünk 1903-tól 1917-ig; azután pedig, ,,1917-től kezdve”, észrevétlenül lenyeltük a permanens forradalom elméletét és talpra álltunk. Vitathatatlan, ez nagyon érdekes mese. De hogyan mehetett ez végbe a pártban észrevétlenül, harc nélkül, minden megrázkódtatás nélkül? Hogyan történhetett ez ilyen egyszerűen, csak úgy, se szó, se beszéd? Hiszen ismeretes, hogy Lenin és pártja a permanens forradalom elmélete ellen, mihelyt ez az elmélet megszületett, az első naptól kezdve harcolt.

Egyébként, Trockij ezt a „furcsaságot” is megmagyarázza nekünk egy másik okmányban. Arra a „Megjegyzésére gondolok, melyet Trockij 1922-ben írt „Nézeteltéréseink” című cikkéhez.

Felolvasom Trockij cikkének erre vonatkozó részletét:

„A mensevikek, abból az absztrakcióból kiindulva, hogy «forradalmunk burzsoá forradalom», arra az eszmére lyukadnak ki, hogy a proletariátus egész taktikáját a liberális burzsoázia magatartásához kell alkalmazni, egészen addig, amíg ez a burzsoázia meghódítja az államhatalmat, a bolsevikok viszont, ugyancsak egy merő absztrakcióból, a «demokratikus, nempedig szocialista diktatúra» absztrakciójából kiindulva, arra az eszmére lyukadnak ki, hogy a proletariátusnak, amelynek kezében van az államhatalom, önmagát burzsoá-demokratikus keretek közé kell szorítania. Igaz, a különbség közöttük ebben a kérdésben igen jelentékeny: míg a mensevizmus forradalomellenes elemei már most teljes erővel megmutatkoznak, a bolsevizmus forradalomellenes vonásai csak a forradalom győzelme esetén fenyegetnek óriási veszéllyel” (Trockij. „1905”. 285. old.).

Kiderül, hogy nemcsak a mensevizmusnak voltak meg a maga forradalomellenes elemei, hanem a bolsevizmus sem volt mentes a „forradalomellenes vonásoktól”, amelyek „csak a forradalom győzelme esetén” fenyegettek „óriási veszéllyel”.

Megszabadultak-e később a bolsevikok a bolsevizmus „forradalomellenes vonásaitól” és ha igen, hogyan?

Ezt a „furcsaságot” Trockij a „Nézeteltéréseink” című cikkhez fűzött „Megjegyzésében magyarázza meg nekünk.

Felolvasom:

„Ez, mint ismeretes, nem történt meg, mivel Lenin elvtárs vezetésével a bolsevizmus (nem minden belső harc nélkül) 1917 tavaszán, vagyis a hatalom kivívása előtt, eszmei fegyverzetet váltott ebben az igen fontos kérdésben” (Trockij. „1905”. 285. old.).

Tehát a bolsevikok „fegyverzetváltása”, „1917- től kezdve”, a permanens forradalom elmélete alapján, ezzel kapcsolatban a bolsevikok megszabadulása a „bolsevizmus forradalomellenes vonásaitól”, végül az a tény, hogy a permanens forradalom elmélete ilymódon „teljesen igazolódott” — ez Trockij következtetése.

De hová tűnt el a leninizmus, a bolsevizmus elmélete, forradalmunknak, forradalmunk hajtóerőinek bolsevik megítélése stb.? Vagy nem „teljesen igazolódott”, vagy egyáltalán nem „igazolódott”, vagy szertefoszlott a levegőben, átengedve helyét a permanens forradalom elméletének a párt „fegyverzetváltása’ ’ érdekében.

Egyszóval, éltek, éldegéltek ezen a világon a bolsevikok, valahogy „összeeszkábáltak” egy pártot 1903-tól „kezdve”, de nem volt forradalmi elméletük, csetlettek-botlottak 1903-tól „kezdve”, és valahogy elevickéltek 1917-ig, aztán, amikor észrevették Trockijt a permanens forradalom elméletével a kezében, elhatározták, hogy „fegyverzetet váltanak”, miután pedig „fegyverzetet váltottak”, elvesztették a leninizmusnak, a forradalom lenini elméletének utolsó maradványait is, s így elérték azt, hogy a permanens forradalom elmélete „tökéletesen egybevágott” pártunk „álláspontjával”.

Nagyon érdekes mese ez, elvtársak. Vagy, ha úgy tetszik, ez egyike az olyan nagyszerű bűvészmutatványoknak, amilyeneket a cirkuszban lehet látni. Csakhogy mi most nem cirkuszban vagyunk, hanem pártunk konferenciáján. És elvégre mi nem szerződtettük Trockijt artistának. Mire valók ezek a bűvészmutatványok?

Hogyan ítélte meg Lenin elvtárs a permanens forradalom trockiji elméletét? Egyik cikkében ezt az elméletet gúnyosan „eredeti” és „nagyszerű” elméletnek nevezi, s így ír róla:

„Tisztázni az osztályok kölcsönös viszonyát a küszöbönálló forradalomban — ez a forradalmi párt fő feladata … Ezt a feladatot helytelenül oldja meg a «Nase Szlovó»-ban Trockij, aki 1905-ös «eredeti» elméletét ismételgeti és nem akar gondolkodni azon, hogy miért nem vett tudomást az élet teljes tíz esztendőn át erről a nagyszerű elméletről.

Trockij eredeti elmélete a bolsevikoktól átveszi a proletariátus döntő forradalmi harcára és a politikai hatalom meghódítására szólító felhívást, a mensevikektől pedig a parasztság szerepének «tagadását»” . . . Ezzel „Trockij valójában Oroszország liberális munkás politikusait támogatja, akiknél a parasztság szerepének «tagadása» azt jelenti, hogy nem akarják a parasztokat forradalomba vinni!” (XVIII. köt. 317—318. old.).

Lenin szerint tehát a permanens forradalom elmélete félig mensevik elmélet, amely figyelmen kívül hagyja a parasztság forradalmi szerepét az orosz forradalomban.

Csak azt nem értjük, hogy ez a félig mensevik elmélet hogyan „vághatott egybe teljesen és tökéletesen” pártunk álláspontjával, akár csak „1917-től kezdve” is.

De hogyan ítéli meg pártunk a permanens forradalom elméletét? A XIV. konferencia ismert határozata ezt mondja róla:

„A permanens forradalom trockista elméletének szerves része az az állítás, hogy «a szocialista gazdaság igazi fellendülése Oroszországban csak a proletariátusnak Európa legfontosabb országaiban kivívott győzelme után válik lehetségessé» (Trockij, 1922), — amely állítás a Szovjetunió proletariátusát a jelenlegi időszakban fatalista passzivitásra kárhoztatja. Az ilyesféle «elméletek» ellen írta Lenin elvtárs: «A végletekig sablonszerű az az érvelésük, amelyet a nyugateurópai szociáldemokrácia fejlődése idején szóról-szóra bemagoltak és amely abban áll, hogy mi még nem értünk meg a szocializmusra, hogy a szocializmusnak nálunk — ahogy a közülük való ,tudós’ urak szokták mondani — még nincsenek meg az objektív gazdasági előfeltételein (Megjegyzések Szuhanovról).” (A XIV. pártkonferencia határozata.)

Kiderül, hogy a permanens forradalom elmélete ugyanolyan szuhanovizmus, mint az, amelyet Lenin elvtárs „Forradalmunkról” című feljegyzéseiben szociáldemokratizmusnak bélyegez meg.

Csak azt nem értjük, hogy bolsevik pártunk hogyan tudott egy ilyen elmélettel „fegyverzetet váltani”.

Kamenyev beszédében mintegy „elárulta”, hogy Trockij hátat fordít permanens forradalom elméletének, és ennek igazolására, a következő, enyhén szólva kétértelmű idézetet olvassa fel Trockijnak 1926 szeptemberében az ellenzékiekhez írt legutóbbi leveléből:

„Mi abból indulunk ki, hogy, mint a tapasztalat megcáfolhatatlanul megmutatta, minden valamennyire komolyabb elvi kérdésben, amelyben bárkinek közülünk nézeteltérése volt Leninnel, feltétlenül Vlagyimir Iljicsnek volt igaza.”

De Kamenyev elhallgatta, hogy ezt követően, ugyanebben a levélben, Trockij a következő kijelentést tette, amely előbbi kijelentését halomra dönti:

„A leningrádi ellenzék erélyesen fellépett a szocializmus egy országban elmélete, mint a nemzeti korlátoltság elméleti igazolása ellen” (lásd Trockij levelét, 1926 szeptember, — melléklet a SzK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodája 1926 október 8-i és 11-i üléseinek gyorsírói jegyzőkönyvéhez).

Mi jelentősége lehet Trockij első, kétértelmű és semmire sem kötelező kijelentésének második kijelentésével szemben, amely halomra dönti az elsőt?

Mi a permanens forradalom elmélete? A lenini „szocializmus egy országban elméletének” tagadása.

Mi a lenini „szocializmus egy országban elmélete”? A permanens forradalom trockiji elméletének tagadása.

Világos tehát, hogy Kamenyev, amikor felolvasta az első idézetet Trockij leveléből és hallgatott a másodikról, meg akarta téveszteni és be akarta csapni pártunkat.

De pártunkat nem olyan könnyű becsapni.

2. Zsonglőrködés idézetekkel, avagy Trockij meghamisítja a leninizmust

Felfigyeltek-e arra, elvtársak, hogy Trockij egész beszéde tele van tűzdelve a Lenin műveiből vett legkülönfélébb idézetekkel? Az ember olvassa ezeket a Lenin különböző cikkeiből kiragadott idézeteket és nem érti, mire törekszik Trockij inkább: arra-e, hogy megerősítse velük álláspontját, vagy arra, hogy Lenin elvtársat „rajtacsípje” „ellentmondásokon”. Felsorakoztatott Lenin műveiből, nyilván azzal a szándékkal, hogy „leleplezze” a pártot, egy csomó arról szóló idézetet, hogy az intervenció veszélye csak abban az esetben küzdhető le, ha a forradalom több országban győz. De nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy ezek az idézetek nem a párt álláspontja ellen, hanem a párt álláspontja mellett és Trockij álláspontja ellen szólnak, mert a párt a külső veszély jelentőségét Lenin vonalával teljes összhangban értékeli. Felsorakoztatott egy csomó más idézetet, amelyek arról szólnak, hogy a szocializmus teljes győzelme lehetetlen a forradalomnak több országban kivívott győzelme nélkül, és minden módon zsonglőrködni igyekezett ezekkel az idézetekkel. De nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy nem lehet egy kalap alá venni a szocializmus teljes győzelmét (az intervenció elleni biztosítékot) a szocializmus győzelmével általában (a szocialista társadalom felépítésével), és nem érti meg, vagy nem akarja megérteni azt, hogy ezek a Lenin műveiből vett idézetek nem a párt ellen, hanem a párt mellett és Trockij álláspontja ellen szólnak.

De Trockij, amikor felsorakoztatott egy halom olyan idézetet, amely nem tartozik a tárgyhoz, mégsem akart kitérni Leninnek a szocializmus egy országban lehetséges győzelméről írt alapvető cikkére (1915), mert nyilván úgy vélte, hogy Kamenyev felszólalása szerencsésen megmentette őt ettől a cikktől. Most azonban véglegesen bebizonyítottnak tarthatjuk, hogy Kamenyevnek nem sikerült betöltenie a szerepét, és Lenin elvtárs cikke teljesen érvényben marad.

Trockij továbbá idézett egy részletet Lenin elvtárs ismert cikkéből, amely arról szól, hogy az aktuális politika terén közte és Lenin között a parasztkérdésben nincsenek nézeteltérések. De elfelejtette megmondani, hogy Leninnek ez a cikke nemcsak nem dönti el, hanem mégcsak nem is érinti azoknak a nézeteltéréseknek kérdését, amelyek Trockij és Lenin között a parasztság kérdésében, kapcsolatban a teljes szocialista társadalom országunkban való felépítésének lehetőségével, fennállanak.

Tulajdonképpen épp ez a magyarázata annak, hogy Trockijnak az idézetekkel végzett műveletei idézetekkel való üres zsonglőrködéssé váltak.

Trockij megpróbálta bebizonyítani, hogy álláspontja „egybevág” Lenin álláspontjával abban a kérdésben, hogy országunkban a szocialista társadalom forradalmunk belső erői alapján felépíthető. De hogyan lehet bebizonyítani a bebizonyíthatatlant?

Hogyan egyeztethető össze Leninnek az a tétele, hogy „. . . a szocializmus győzelme lehetséges eleinte néhány, vagy akár egy, egymagában vett, kapitalista országban is”, Trockijnak azzal a tételével, hogy „nincs remény arra … hogy, például, a forradalmi Oroszország meg tudna állni a konzervatív Európával szemben”?

Hogyan egyeztethető össze továbbá Leninnek az a tétele, hogy „ennek az országnak (egy országnak — I. Szt.) győztes proletariátusa, miután kisajátította a kapitalistákat és megszervezte országában a szocialista termelést, szembefordulna a világ többi, kapitalista részével”, Trockijnak azzal a tételével, hogy „az európai proletariátus közvetlen állami támogatása nélkül Oroszország munkásosztálya nem maradhat hatalmon és nem teheti ideiglenes uralmát tartós szocialista diktatúrává”?

Hogyan egyeztethető össze — végül — Leninnek az a tétele, hogy „csakis a parasztsággal való megegyezés mentheti meg a szocialista forradalmat Oroszországban, amíg a forradalom más országokban be nem következett”, Trockijnak azzal a tételével, hogy „az elmaradt, túlnyomó többségében parasztlakosságú ország munkáskormányának helyzetében rejlő ellentmondások csak nemzetközi méretekben oldhatók meg, a proletariátus világforradalmának porondján”?

Továbbá: tulajdonképpen miben különbözik Trockijnak a szocializmus országunkban való győzelme kérdésében elfoglalt álláspontja a mensevik Ottó Bauer álláspontjától, amely abban áll, hogy:

„Oroszországban, ahol a proletariátus a nemzetnek csak jelentéktelen kisebbsége, a proletariátus csak ideiglenesen tudja fenntartani uralmát”, hogy „elkerülhetetlenül újra el kell azt veszítenie, mihelyt a nemzet paraszti tömege kulturális tekintetben eléggé éretté válik arra, hogy maga vegye kezébe a hatalmat”, hogy Oroszországban „az ipari szocializmus tartós uralma csak akkor biztosítható, ha az ipari Nyugat proletariátusa meghódítja a politikai hatalmat”?

Vajon nem világos, hogy Trockij közelebb áll Bauerhez, mint Leninhez? És vajon nem igaz, hogy Trockij álláspontja a szociáldemokrata elhajlás álláspontja, hogy Trockij lényegében tagadja forradalmunk szocialista jellegét?

Trockij azt a tételét, hogy lehetetlen megtartani a proletárhatalmat a konzervatív Európával szemben, azzal az érveléssel próbálta indokolni, hogy a mai Európa nem konzervatív, hogy többé-kevésbé liberális és ha Európa valóban konzervatív volna, országunk proletariátusa nem tudta volna megtartani a hatalmat. De vajon nem világos-e, hogy Trockij itt teljesen és véglegesen belezavarodott a kérdésbe? Minek nevezzük például a mai Olaszországot, vagy Angliát, vagy Franciaországot — konzervatívnak-e, vagy liberálisnak? Mi a mai Észak- Amerika — konzervatív vagy liberális ország? És mi jelentősége lehet köztársaságunk épsége és sértetlensége szempontjából a konzervatív és „liberális” Európa közötti különbség e „finom” és nevetséges hangsúlyozásának? Vajon a köztársasági Franciaország és a demokratikus Amerika Kolcsak és Gyenyikin időszakában nem vett-e ugyanúgy részt az országunk elleni intervencióban, mint a monarchikus és konzervatív Anglia?

Trockij különösen sok helyet szentelt a középparaszt-kérdésnek. Leninnek 1906 időszakában írt műveiből idézett egy részletet, ahol Lenin megjövendöli annak lehetőségét, hogy a polgári forradalom győzelme után a középparasztok egy része átáll az ellenforradalom oldalára. Trockij nyilván azt akarta ezzel bebizonyítani, hogy a szóbanforgó részlet „egybevág” Trockijnak a szocialista forradalom győzelme utáni parasztság kérdésében elfoglalt álláspontjával. Nem nehéz megérteni, hogy Trockij itt összehasonlíthatatlan dolgokat hasonlít össze. Trockij hajlandó a középparasztságot „magábanvaló dolognak”, állandó és egyszersmindenkorra adott valaminek tekinteni. A bolsevikok azonban sohasem fogták fel így a középparasztságot.

Trockij nyilván elfeledte, hogy a bolsevikoknak három tervük van a parasztság alapvető tömege irányában: az egyik terv — a polgári forradalom időszakára, a másik terv — a proletárforradalom időszakára, és a harmadik terv — a Szovjethatalom megszilárdulása utáni időszakra vonatkozik.

Az első időszakban a bolsevikok ezt mondották: az egész parasztsággal együtt, a cár és a földesurak ellen, a liberális burzsoázia semlegesítésével, a polgári-demokratikus forradalomért.

A második időszakban a bolsevikok ezt mondották: a szegényparasztsággal együtt, a burzsoázia és a kulákok ellen, a középparasztság semlegesítésével, a szocialista forradalomért. És mit jelent a középparasztság semlegesítése? Azt jelenti, hogy a középparasztságot a proletariátus politikai ellenőrzése alatt kell tartani, nem szabad bízni benne és mindent meg kell tenni, hogy ne csússzon ki a kezünkből.

A harmadik időszakban, abban az időszakban, amelyben most élünk, a bolsevikok ezt mondják: a szegényparasztsággal együtt, tartós szövetségben a középparaszttal, gazdaságunk városi és falusi kapitalista elemei ellen, a szocialista építés győzelméért.

Aki összekeveri ezt a három tervet, ezt a három különböző vonalat, amelyek forradalmunk három különböző időszakát tükrözik, az semmit sem ért a bolsevizmusból.

Leninnek tökéletesen igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a polgári forradalom győzelme után a középparasztok egy része az ellenforradalomhoz csatlakozik. Így is történt például az „Ufai kormány” idején, amikor a volgamelléki középparasztok egy része átállt az ellenforradalomhoz, a kulákokhoz, a középparasztok nagy része pedig ingadozott a forradalom és az ellenforradalom között. Hiszen másként nem is lehetett. A középparaszt éppen azért középparaszt, hogy várakozzék és ingadozzék: „ki tudja, ki kerekedik felül, jobb inkább kivárni”. A középparaszt csak a belső ellenforradalmon aratott első komoly győzelmek után és különösen a Szovjethatalom megszilárdulása után kezdett határozottan a Szovjethatalom felé fordulni, mert nyilván belátta, hogy hatalom nélkül nem lehet meglenni, a bolsevik hatalom pedig erős, az egyetlen kivezető út tehát — együttműködni ezzel a hatalommal. Lenin elvtárs éppen ebben az időszakban mondotta azokat a bölcs szavakat, hogy „a szocialista építés olyan szakaszába értünk, amikor konkrétan, részletesen ki kell dolgozni azokat a falusi munka tapasztalatai alapján kipróbált irányelveket és utasításokat, amelyeknek vezérfonalul kell szolgálniok nekünk ahhoz, hogy a középparaszthoz való viszonyunkban a tartós szövetség talajára álljunk” (beszéd a VIII. pártkongresszuson, — lásd XXIV. köt. 114. old.).

Ez a helyzet a középparaszt-kérdésben.

Trockij hibája abban áll, hogy metafizikus módon nyúl a középparasztság kérdéséhez, „magábanvaló dolognak” tekinti a középparasztságot és ezzel összezavarja a kérdést, elferdíti és meghamisítja a leninizmust.

Végül, egyáltalán nem az a lényeg, hogy a proletariátusnak lehetnek és lesznek még ellentétei és összeütközései a középparasztság bizonyos részével. A párt és az ellenzék között egyáltalán nem ebben van nézeteltérés. A nézeteltérés itt abban van, hogy a párt véleménye szerint ezek az ellentétek és esetleges összeütközések teljesen leküzdhetők forradalmunk saját erői alapján, Trockij és az ellenzék viszont úgy véli, hogy ezek az ellentétek és összeütközések „csak nemzetközi méretekben, a proletariátus világforradalmának porondján” küzdhetők le.

Trockij, idézetekkel zsonglőrködve, megkísérli valahová a sarokba dugni ezeket a nézeteltéréseket. De már mondottam, hogy pártunkat nem lehet becsapni.

És mi következik ebből? Az következik, hogy dialektikusnak kell lenni, nempedig bűvésznek. Ha önök, tisztelt ellenzékiek, Lenin elvtársnál dialektikát tanulgatnának, ha olvasgatnák az ő műveit — hasznukra válna. (Taps, derültség.)

3. „Apróságok” és mókák

Trockij szemrehányást tett nekem mint a tézisek szerzőjének amiatt, hogy ott szó van „önmagában” vett forradalomról, mint szocialista forradalomról. Trockij úgy véli, hogy ha így bánok a forradalommal, az metafizika. Én ezzel semmiképpen sem tudok egyetérteni.

Miért van szó a tézisekben „önmagában” vett forradalomról, mint szocialista forradalomról? Azért, mert ezzel hangsúlyozzuk a forradalmunk megítélésében pártunk nézetei és az ellenzék nézetei között fennálló óriási különbséget.

Miben áll ez a különbség? Abban, hogy a párt forradalmunkat szocialista forradalomnak tekinti, olyan forradalomnak, amely bizonyos önálló erőt jelent, olyan erőt, amely képes harcba szállni a tőkés világgal, ezzel szemben az ellenzék forradalmunkat az eljövendő, még nem győztes nyugati proletárforradalom díjtalan mellékletének, az eljövendő nyugati forradalom kiegészítő „függelékének” tekinti, olyasminek, aminek nincs semmi önálló ereje. Csak össze kell hasonlítani az országunkban fennálló proletárdiktatúra lenini megítélését az ellenzéki blokk megítélésével, hogy megértsük, mennyire mély a közöttük tátongó szakadék. Lenin a proletárdiktatúrát a legnagyobb mértékben kezdeményező erőnek fogja fel, amelynek, miután a szocialista gazdaságot megszervezte, közvetlenül támogatnia kell a világproletariátust, harcolnia kell a tőkés világ ellen, az ellenzék viszont, megfordítva, az országunkban fennálló proletárdiktatúrát passzív erőnek tekinti, amely állandóan attól retteg, hogy azonnal elveszti a hatalmat a „konzervatív Európával szemben”.

Vajon nem világos, hogy a „metafizika” szót Trockij annak takargatására dobta be, hogy az ellenzék forradalmunkat merőben szociáldemokrata módon ítéli meg?

Trockij, továbbá, szóvá tette, hogy én a szocializmusnak egy országban való győzelmére vonatkozó pontatlan és helytelen megfogalmazásomat, amelyet „A leninizmus alapjairól” című könyvemben 1924-ben adtam, egy másik, pontosabb és helyesebb megfogalmazással helyettesítettem. Trockij ezzel nyilvánvalóan nincs megelégedve. Hogy miért, milyen alapon — azt persze nem mondta meg. Mi kivetni való lehet abban, hogy kijavítottam a pontatlan megfogalmazást és helyessel cseréltem fel? Én egyáltalában nem tartom magam tévedhetetlennek. Azt hiszem, a pártnak csak javára válhat, ha valamelyik elvtárs beismeri és utóbb kijavítja a hibát, amelyet elkövetett. Mit akar tulajdonképpen Trockij, amikor szóváteszi ezt a tényt? Talán a jó példát akarja követni és végre számtalan hibájának kijavításával akar foglalkozni? (Taps, derültség.) Nos, én kész vagyok segíteni neki ebben, ha szüksége van a segítségemre, kész vagyok őt noszogatni és neki segíteni. (Taps, derültség.) De Trockijnak nyilván valami más célja van. Ha ez igaz, meg kell mondanom, hogy kísérlete — alkalmatlan eszközökkel végrehajtott kísérlet.

Trockij azt próbálta elhitetni velünk beszédében, hogy ö nem is olyan rossz kommunista, amilyennek a párttöbbség képviselői feltüntetik. Számos idézetet olvasott fel cikkeiből, amelyek arról tanúskodnak, hogy ő mindig elismerte és ma is elismeri munkánk „szocialista jellegét”, hogy ő nem tagadja állami iparunk „szocialista jellegét” stb. stb. Ez aztán újdonság! Még csak az kellene, hogy Trockij tagadja munkánk, iparunk stb. szocialista jellegét. Ezeket a tényeket most mindenki elismeri, még a newyorki tőzsde is, még nepmanjaink is, nem is szólva Ottó Bauerről. Most mindenki, barátaink és ellenségeink egyaránt látják, hogy mi nem úgy építjük az ipart, ahogy a kapitalisták építik, hogy mi gazdasági és politikai életünk fejlődésébe bizonyos új elemeket viszünk bele, amelyeknek semmi közük sincs a kapitalizmushoz.

Nem, tisztelt ellenzékiek, most nem erről van szó.

A helyzet most komolyabb, mint az ellenzéki blokk képzeli.

Most nem iparunk szocialista jellegéről van szó, hanem arról, hogy a kapitalista környezet ellenére, hogy a proletárdiktatúra pusztulását szomjazó külső és belső ellenségek ellenére felépítsük a szocialista gazdaságot a maga egészében. Arról van szó, hogy kivívjuk a leninizmus teljes diadalát pártunkban.

Most nem apróságokról és mókákról van szó. Apróságokkal és mókákkal most nem éri be a párt. A párt most többet követel az ellenzéktől.

Vagy lesz önöknek elég bátorságuk, és nyíltan és becsületesen le tudnak mondani elvi hibáikról, vagy nem teszik meg ezt, és akkor megkapják a párttól álláspontjuk megérdemelt minősítését — azt, hogy ez az álláspont a szociáldemokrata elhajlás álláspontja.

Ez a két eset lehetséges.

Az ellenzékieken áll a választás. (Hangok: „Úgy van!” Taps.)

V
Az ellenzék gyakorlati platformja.
A párt követelései

Az idézetekkel való zsonglőrködésről az ellenzék vezérei a gyakorlati jellegű nézeteltérésekre próbáltak áttérni. Trockij és Kamenyev ugyanúgy, mint Zinovjev is, megpróbálkoztak e nézeteltérések megfogalmazásával, sőt azt is állították, hogy nem az elméleti nézeteltérések, hanem a gyakorlati nézeteltérések a fontosak. Le kell azonban szögeznem, hogy nézeteltéréseinknek az ellenzék által a konferencián adott megfogalmazásai közül egyik sem tűnik ki sem objektivitásával, sem teljességével.

Akarják tudni, miben állnak gyakorlati nézeteltéréseink, akarják tudni, mit követel önöktől a párt?

Hallgassák meg:

1. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni tovább, hogy önök, valahányszor kisebbségben maradnak, kimennek az utcára, világgá kürtölik, hogy a pártban válság van és zaklatják a pártot. A párt ezt tovább nem fogja tűrni. (Hangok: „Úgy van!” Taps.)

2. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni azt, hogy önök, miután minden reményüket elvesztették arra, hogy többségre tegyenek szert pártunkban, összeszedjenek és egybegyűjtsenek mindenféle elégedetlen elemet, mint egy új párt anyagát. A párt ezt nem tűrheti és nem fogja tűrni. (Taps.)

3. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni azt, hogy önök a párt vezető apparátusát becsmérelve és a párt rendjét megbontva, a párt vasfegyelmét megsértve, a frakciószabadság zászlaja alatt új pártban egyesítsenek és megformáljanak a párt által elítélt minden áramlatot. A párt ezt nem fogja tűrni. (Taps.)

4. Tudjuk, hogy nagy nehézségeink vannak a szocializmus építésének útján. Látjuk ezeket a nehézségeket és megvan a lehetőségünk, hogy leküzdjük őket. Mi szívesen fogadnók az ellenzék minden segítségét e nehézségek leküzdésében. De a párt nem tűrheti és nem fogja tűrni, hogy ezeket a nehézségeket helyzetünk rosszabbítására, a párt elleni támadásra, a párt elleni rohamokra próbálják felhasználni. (Taps.)

5. A párt jobban érti, mint minden ellenzék együttvéve, hogy az iparosítás előrehaladása és a szocializmus felépítése csak a munkásosztály anyagi és kulturális helyzetének állandó javulása mellett lehetséges. A párt mindent elkövet és el fog követni annak érdekében, hogy a munkásosztály anyagi és kulturális helyzete állandóan javuljon. De a párt nem tűrheti és nem fogja tűrni, hogy az ellenzék kivonuljon az utcára olyan demagóg kijelentésekkel, hogy azonnal fel kell emelni a munkabért 30—40%-kal, noha biztosan tudja, hogy iparunk jelenleg nem bírhatja ki a munkabér ilyen mértékű felemelését, noha biztosan tudja, hogy az efféle demagóg fellépések célja nem a munkásosztály helyzetének javítása, hanem átdolgozok elmaradott rétegei közötti elégedetlenség szítása és a párt ellen, a munkásosztály élcsapata ellen irányuló elégedetlenség megszervezése. A párt ezt nem tűrheti és nem fogja tűrni. (Hangok: „Úgy van!” Taps.)

6. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni azt, hogy az ellenzék a jövőben is folytassa a munkás-paraszt összefogás alapjainak, a munkás-paraszt szövetség alapjainak aláásását annak az eszmének a propagálásával, hogy emeljük a gyári árakat és fokozzuk a parasztsággal szemben az adónyomást, kísérletezzünk tehát azzal, hogy a proletariátus és a parasztság közötti viszonyt úgy „konstruáljuk meg”, hogy az ne a gazdasági együttműködés viszonya, hanem olyan viszony legyen, amelyben a proletárállam a parasztságot kizsákmányolja. A párt ezt nem tűrheti és nem fogja tűrni. (Taps.)

7. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni azt, hogy az ellenzékiek továbbra is eszmei zűrzavart terjesszenek pártunkban, túlozzák nehézségeinket, vereséghangulatot keltsenek, a szocializmus országunkban való felépítésének lehetetlenségét hirdessék és ezzel a leninizmus alapjait aláássák. A párt ezt nem tűrheti és nem fogja tűrni. (Hangok: „Úgy van!” Taps.)

8. A párt nem tűrheti és nem fogja tűrni — bár ez nem csak az ő dolga, hanem a Kommunista Internacionále valamennyi szekciójának dolga —, hogy önök továbbra is zaklassák a Kommunista Internacionálét, bomlasszák szekcióit és diszkreditálják a Kommunista Internacionále vezetőségét. A párt ezt nem tűrheti és nem fogja tűrni. (Taps.)

Ebben állnak gyakorlati nézeteltéréseink.

Ez az ellenzéki blokk politikai és gyakorlati platformjának lényege és ez ellen harcol most pártunk.

Trockij, amikor beszédében kifejtette a platform egyes pontjait és gondosan eltitkolt más pontokat, azt kérdezte: mi az, ami ebben szociáldemokrata? Furcsa kérdés! Én pedig ezt kérdezem: mi az, ami ebben, az ellenzéki blokknak ebben a platformjában, kommunista? Mi az, ami ebben nem szociáldemokrata? Vajon nem világos, hogy az ellenzéki blokk gyakorlati platformja a leninizmustól való eltávolodás vonalán, a szociáldemokrácia felé való közeledés vonalán halad?

Önök tudni akarták, mit követel önöktől, tisztelt ellenzékiek, a párt — most már tudják, mit követel.

Vagy teljesítik önök ezeket a feltételeket, amelyek egyszersmind a párt teljes egységének is a feltételei, vagy nem teljesítik — és akkor a párt, amely tegnap vereséget mért önökre, holnap megkezdi az önök teljes felszámolását. (Taps.)

VI
Összefoglalás

Melyek a pártonbelüli harc eredményei?

Kezemben van egy 1926 szeptemberében kelt okmány, amelyet Trockij írt alá. Ez az okmány figyelemreméltó abban a tekintetben, hogy valamiképpen megpróbálja előrevetíteni a pártonbelüli harc kimenetelét, van benne valami prognózis féle és valahogy körvonalazza pártonbelüli harcunk távlatait. Ebben az okmányban ezt olvassuk:

„Az egyesült ellenzék megmutatta áprilisban és júliusban, és meg fogja mutatni októberben, hogy nézeteinek egysége csak megszilárdul a durva és illojális üldözés hatására, a párt pedig meg fogja érteni, hogy csak az egyesült ellenzék nézetei alapján lehet kijutni a mostani súlyos válságból” (lásd Trockij levelét az ellenzékiekhez, 1926. szeptember — melléklet a Politikai Iroda 1926. október 8-i és 11-i üléseinek gyorsírói jegyzőkönyvéhez).

Az elvtársak látják, hogy ez majdnem jóslat. (Közbeszólás: „De csak — majdnem.”) Ez majdnem tiszta marxista típusú jóslat, előrelátás kereken két hónapra. (Derültség.)

Persze, vannak benne egyes túlzások. (Derültség.) Szó van benne például pártunk mostani súlyos válságáról. De mi, hála istennek, élünk és jó egészségben vagyunk és a válságot észre sem vettük. Van persze valami válság, de ez nem a párt válsága, hanem bizonyos frakcióé, amelyet az ellenzéki blokk frakciójának neveznek. De egy kis frakció válságát mégsem lehet egy milliós párt válságának feltüntetni.

Trockij okmányában szó van továbbá arról, hogy az ellenzéki blokk erősödik és a jövőben még erősödni fog. Azt hiszem, ebben is van némi túlzás. (Derültség.) Nem lehet tagadni azt a tényt, hogy az ellenzéki blokk bomlik, hogy az ellenzék legjobbjai leválnak róla, hogy fuldokol a belső ellentmondásokban. Vajon nem tény az, hogy például Krupszkaja elvtársnő elfordul az ellenzéki blokktól? (Viharos taps.) Véletlen ez?

Trockij okmányában szó van végül arról, hogy csak az egyesült ellenzék nézetei alapján lehet kijutni a mostani válságból. Azt hiszem, hogy Trockij itt is túloz valamelyest. (Derültség.) Az ellenzékieknek tudniok kell, hogy a párt nem az ellenzéki blokk nézetei alapján egyesült és forrt egybe, hanem harcban e nézetekkel, e nézetek ellen, építésünk szocialista távlatainak alapján. Trockij okmányában a túlzás nyilvánvaló.

De ha kitöröljük mindezeket a túlzásokat, amelyek Trockij okmányában fellelhetők, akkor a prognózisból, elvtársak, tulajdonképpen nem marad meg semmi sem. (Általános derültség.)

Mint látják, az eredmény éppen fordítottja annak, amit Trockij felvázolt nekünk prognózisában.

Befejezem, elvtársak.

Zinovjev egy időben azzal kérkedett, hogy ő a földre teszi a fülét (derültség), és amikor fülét a földhöz szorítja, hallja a történelem lépteit. Könnyen lehetséges, hogy ez valóban így is van. De egyvalamit mégis el kell ismerni, hogy Zinovjev, aki a földre teszi a fülét és meghallja a történelem lépteit, néha nem hall meg bizonyos „apróságokat”. Lehetséges, hogy az ellenzék is a földhöz szorítja a fülét és valóban meg tud hallani olyan nagyszerű dolgokat, mint a történelem léptei. De meg kell állapítanunk, hogy bár meg tud hallani ilyen nagyszerű dolgokat, nem tudta meghallani azt az „apróságot”, hogy a párt már régen hátat fordított az ellenzéknek, az ellenzék pedig zátonyra futott. Ezt nem hallották meg. (Hangok: „Úgy van!”)

De mi következik ebből? Nyilván az, hogy baj van az ellenzék fülével. (Derültség.)

Ezért azt tanácsolom: tisztelt ellenzékiek, gyógyíttassák a fülüket! (Viharos, hosszantartó taps. A konferencia állva ünnepli Sztálin elvtársat.)

„Pravda” 262. sz.
1926. november 12.

(idézet: – Sztálin Művei 8. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 április 18. csütörtök van. Az esztendő 108. napját tapossuk. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 257 (szökőévekben 258) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Andrea, Ilma, Aladár, Apolló, Hermina, Lambert, Uzor, Verner nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Április 18 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilis_18.

Ma van a:

– Műemléki Világnap, a Forster Gyula-díj és a Schönvisner István-emlékérem átadása

– Rádióamatőr világnap. ( 1925., ARRL )

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Minden lesz mit szemetek – szátok kíván! Alacsony tarifák, magas fizetések, olcsó vodka, ingyen sör, örök élet! Valcman egyenesen kommunizmust igért az alattvalóknak, ha őt választják meg elnökükké!

Őrsége kevésbé bízik a dolgok jó irányát illetően. A hírek szerint az első vonal szabadságra ment.

Az alábbi videon egy magát nem is fedő SzBU – tiszt éppen a szemétkosárba gyűri Nyalókakirály képmását:

Nyalókakirály amúgy tegnap bejelentette, hogy intézkedett berlini és párizsi túráján. Májusban – legkésőbb júniusban – össze fognak jönni a Normandiai Négyek. Kibővítkezve az USA és az UK prominenseivel. Akkor pedig dönteni fognak az ENSZ donbasszi inváziójáról. Ő már szervezi is.

Dmitrij Peszkov azt sejti, hogy Vlagyimir Putyint is meghívják majd a normandiai partraszállás évfordulós ünnepségeire Galliába június elején, de a meghívás még nem érkezett meg. Normandiai csúcsünneplés tehát biztosan lesz. Már csak a részvevők személye a kérdéses. No meg az, hogy ott Donbassz nem lesz vezető téma.

Bármily hihetetlennek is tűnik, ma Donbasszból viszonylagos nyugalomról számolnak be a front mentéről. Vannak kisebb heveskedések – főként a DNR szakaszon – de már – már idillinek mondható a helyzet. Legalábbis eddig!

Ugyanakkor komoly mérvű latorcsörtetésről szólnak a hírek. Komoly martalócerő flangrálást jeleznek a frontok felé!

Tegnapi összefoglalónkat egészítenénk ki olvasónk kérésére, aki arra kíváncsi, mit mondott el sebesüléséről a zolotojei kislány.

Hát ő ült a számítógép előtt, amikor az udvarukba becsapódott a gránát. Félelmetes volt, őt a betörő ablak üvegszilánkjai sebesítették meg.

Ványáról ma nem sikerült megtudni dolgokat, talán holnap!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

ÜGY van! Döbrögisztán legkínzóbb problémája van terítéken!

Bocsánatot kért Nagy Blankától Prosti Srácok patkánya

Miután Nagy Blanka levelet írt neki, válaszlevelében bocsánatot kért az érettségiző gimnazistától Pilhál Tamás, a Pesti Srácok újságírója az általa a Facebookra kitett, Nagy Blankát ábrázoló fénykép miatt.

Pilhál bocsánatkérő levelét itt olvashatják: https://pestisracok.hu/bocsanatot-kerek-valasz-nagy-blankanak/                                                                                                                        (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ha még valaki nem látta volna a…- íme:

A szörnyület! A Blanka bugyija – ÓH IRGALMAS ISTEN! – kilátszik! Pilhál Patkány a Prosti Srácokban ráugrott a témára! És robbant az ÜGY! MINDENKI a Blanka bugyiján csámcsog, vagy prűdködik. Qrmány és álellenzéke témája lett a Blanka bugyija!

A LEGFŐBB TÉMA! MINTHA MÁS PROBLÉMA NEM IS LENNE DÖBRÖGISZTÁNBAN!

Minta a csámcsogók és a prűdek még nem is láttak volna “szigetes” vagy strandfotókat!

A döbrögista patkánymédia bedobott egy témát, és mindegyik másik ráugrott, mint “gyöngytyúk a takonyra”!

Az álellenzék – MÁS MONDANIVALÓJA NEM LÉVÉN! – boldogan védi a Blankát!

Meg tudja az védeni magát! A Prostik Patkánya pedig bocsánatot kér! Máris szentté avatták a hordafanok! A Blanka lány ettől még “A” Villantós Trágárka marad!

Mindenesetre az akció lement! Legalább egy hétig senki nem foglalkozik Döbrögiékkel!

A bocsánatkéréssel pedig megmenekült a PS büdzséje is.

A tanulság?

Ezt kell csinálni, ha valamiről el akarjuk terelni a figyelmet!

A Blankának meg: meg kell tanulni ülni!

Bár ilyen japán divat szerinti “nicsakapicsaki” típusú “ruhában”…

Apropo! Tud valaki arról, hogy mit beszélt azon az összejövetelen a Blanka? (Merthogy – állítólag – fölszólalt!)

 

Vajdaságban kampányolt a vajda

A vajda a Vajdaságban részleteket árult el gyermekkoráról

Orbán Viktor meglátogatta a gunarasi Lajkó családot, akik az egymilliomodik külhoni magyarként tették le az állampolgársági esküt. A miniszterelnök a látogatás közben gyermekkori emlékeiről is mesélt.

(atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Bizonyúgy vaúta’ ahogy monta! Röggee möntek a tehenek, este mög gyüttek HAZA! Oszt’ mintutta HUN LAKIK!

Mámmamá csak nígyesztendőnkínt löhet látni MARHÁKAT! Amikaú osszák nekijjök a’ zingyöníteet. Utánna mög mönnek szavazni! Hálábaú!

Tehen ‘a mámma má’ nincse’! NINCSE’ LEGELŐ! MÖG KASZÁLLAÚ SINCSE’! 

Bűnlajstrom

Összeírták Döbrögi 14 fő bűnét

Az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátórendszert azonnal rendbe kell rakni” – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este. Az MSZP-s képviselő a műsorban bemutatta egy 74 éves csepeli asszony kézzel írt levelét, amiben a néni leírta neki Orbán Viktor 14 bűnét.

Az egyik csepeli kitelepülésükön egy idős néni pár napja azt ígérte neki, hogy leírja Orbán Viktor 10 bűnét – számolt be a szocialista politikus a műsorban. Tegnap át is adta az időközben 14 pontosra bővült listát, amin rajta van az egészségügy helyzete, az orvoselvándorlás, de a fiatalok elmenetele is. „Hetvennégy éves, és össze tudta szedni, hogy mi a baj ma Magyarországon” – mutatott rá Bangóné Borbély Ildikó.

A csepeli néni levele mellett ezzel egy új kifejezéssel, mégpedig a bérnővér fogalmával is megismerkedhettek a csatorna tegnap esti nézői. A műsor egyik témája ugyanis az országszerte kritikussá vált ápolóhiány volt. A fővárosban és több megyében már akkora ugyanis a szakemberhiány, hogy bérnővérek foglalkoztatására kényszerülnek a kórházak – hangzott el.

A műsorba meghívott szocialista képviselő a helyzetet úgy értékelte: meg lehet kérdezni az embereket, a legsúlyosabb problémának az egészségügy állapotát tartják. Példaként a betöltetlen háziorvosi körzeteket említette, emlékeztetve, hogy több mint 400 orvosi rendelő áll üresen az országban, ami azt jelenti, hogy 600 ezer magyar ma nem jut alapellátáshoz a lakóhelyén.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a fő probléma, hogy a képzettséggel rendelkező emberek ma már nem Magyarországon vannak. A kormány pedig ahelyett, rendezné ezeknek a dolgozóknak a bérét, hogy a fizetésükben is érezzék azt, hogy nagyon fontos részei a társadalomnak, kilencedik éve csak visszafelé mutogat – mondta.

Bangóné Borbély Ildikó 

Ne az ellenzéki politikusokra hallgassanak, hanem hallgassák meg a szakmát: az orvosokat, az ápolókat, a nővéreket. Ott van a megoldás az asztalukon, csak elő kellene venni, egyáltalán: a kormánynak el kellene ismernie, hogy „lassan nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországon az egészségügy helyzete” – hangoztatta Bangóné Borbély Ildikó.

A másik nagy probléma a szocialista politikus szerint, hogy a kormány folyamatosan hülyíti a magyar embereket, miközben eljutottunk odáig, hogy ha várólistáról beszélünk, ma már nem arra kell időpontot kérni, hogy egy röntgenfelvételt mikor készítenek el, hanem az időpontkéréshez is időpontot kell kérni. Ez nem normális, ahogy az sem, hogy a magyar családok éves szinten 1000 milliárd forintot költenek magánellátásra – jelentette ki.

Az idei uniós kampányban ezért követelik a szocialisták, hogy a következő EU-költségvetési ciklusban ne legyen kevesebb forrás az egészségügy területére. Másik követelésük, hogy az orvosoknak másfél milliós, a nővéreknek pedig 750 ezer forintos alapfizetést állapítsanak meg az EU-ban. Ha látják ezek az emberek, hogy megbecsülik őket, akkor azt a tömeges elvándorlást, ami megtörtént itt az elmúlt években, vissza lehet fordítani – hangoztatta.                                                                                             (hírklikk)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbröginek mindössze egyetlen bűne van! – de valójában az is az apja bűne! (Ilyen ELEVE BŰNÖS banditaegyed amúgy elég szép számmal akad!)

A legfőbb bűnösökről kéne inkább szólni!

A 74 esztendős csepeli asszonyról, a 65 esztendős Bal-Rad adminról, a 48 éves X – ről, meg a… – lehetne még sorolni legalább négymillió magyarnak a nevét.

Csakhát mi szeretünk másokat hibáztatni bajaink okozóiként, magunkat pedig áldozati bárányként látni és láttatni! Főképpen pedig nagyon szeretjük, ha valakik vígasztalnak bennünket! Ha pedig még igérnek is…- na azt végképp nagyon szeretjük!

TENNI NEM SZERETÜNK!

De erről a bűnünkről – pedig ez az – hallgatunk!

Könnyebb összeírni másokét!