Amereika hátsó udvarában…

John Bolton Trump bohóc nemz. bizt. főt. arról számolt ma be, hogy Venezuela ENSZ – beli katonai attaséja Pedro Chirinos is fölesküdött Guaido “társelnök” hű szolgálatára.

Tegnap a jó Bolton arról twiterezett, hogy Nicaragua népe is hamarosan demokráciában, szabadságban élhet.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

Daniel Ortega LEGITIM naicaraguai elnök napjai ugyanis meg vannak számlálva! De Kuba népe is hasonlóan szép jövő előtt áll! – írta.

Kirill Koktyis, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok és Külügyi Intézet Politikai Elméleti Osztályának egyetemi docense, kommentálta a berlini Bundestag szakértőinek azon fölvetését, miszerint elhamarkodottnak tűnik Germánia részéről Guaido elnökké való elismerése.

” Szép lassan mindenki rájön és megérti, hogy a venezuelai helyzet nyilvánvalóan nem megy a tervek szerint, hibás a forgatókönyv.”

A történések nem az elvárások szerint zajlanak Venezuelában, és ezt az élesszemű német szakértők észrevették, és máris szóvá tették – nyilatkozta Koktyis.

Venezuelában “karneváli” a feszültség. Tegnap Maduro hívei tüntettek. A riportalany visszakérdez: “Mert ki az a Trump, hogy a fegyveres erőinket noszogatja? És ki az a Guaido, aki elnökké nyilvánítottamagát? Ezek csakbohócok! Igaz komoly károkat képesek okozni Venezuelának, de ellenállunk nekik, és győzni fogunk.”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az átlag…

Ennyiből él az átlag magyar – brutális számokat közölt a KSH

Decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január–decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, mindkettő egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

2018. decemberben:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 360 000 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 371 700 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 239 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 247 900 forintra becsülhető.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (Itt vannak a januári adatok.)

2018. január-december:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 329 900 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 600 forint volt.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (608 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (212 000 forint).
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 306 500 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 219 400 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 228 000 forintra becsülhető.
  • A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 79 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8100, illetve 7300 forint/fő.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,3, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,8 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,3 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 346 700 forint volt, 11,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8 százalék volt.                                                                                                                         (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát nem is kell ide “családsegítő program”! MEGUGROTTAK AZ ÁTLAGKERESETEK!

Az “…átlagos havi bruttó munkajövedelem 346 700 forint volt…”

Mégiscsak jótét lélek ez a mi vajdánk! (Mert ez NEKI KÖSZÖNHETŐ!)

Dől a lé – A BÜDZSÉBE!

Titokban – de miért?

Venezuelai menekültek százait fogadta be titokban a “magyar” qrmány

Ingyen repjegy Budapestre, legalább egy évig ingyen lakás, ingyenes magyar és angol nyelvprogram, letelepedési papírok – ezeket adja a dél-amerikai menekülteknek a magyar kormány. Titokban.

Az Indexnek több, független forrás is megerősítette, hogy a magyar állam eddig mintegy 300 menekültet fogadott be Venezuelából, ahol tombol a politikai és a gazdasági válság, az országot az utóbbi években milliók hagyták el.

A portál szerint a befogadott venezuelaiak Ingyen repülőjegyet kapnak Budapestre, legalább egy évig ingyen lakást, integrációs programot, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyammal, valamint letelepedési papírokat, amelyekkel érkezésük után néhány hónappal már legálisan dolgozhatnak.

Az Index szerint a magyar kormány egyetlen feltételt vizsgál: hogy a menekülteknek vannak-e magyar felmenőik. A portál által megkeresett menekültek túlnyomó többsége csak „virtuálisan” tűnik magyarnak, az ide menekülő venezuelaiak valamelyik nagyszülője volt magyar, és már a szüleik sem beszéltek magyarul.

A program teljes titokban zajlik, a megszólaltatott venezuelaiak azt mondták, a szervezők kérték is, hogy ne beszéljenek a befogadásukról. Venezuelába nagyjából 5 ezer magyar emigrált a huszadik században, leginkább a második világháború után és 1956-ban. Az országban állítólag zártkörű rendezvényeken és szájról szájra terjedt a hír, hogy

a magyar állam segíti kimenekíteni az országból azokat, akik magyar felmenőket tudnak felmutatni.

A szervezést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végezte, úgy tudják, a jelentkezőknek a caracasi Magyar Házban kellett bemutatniuk a papírokat, amelyek valamelyik felmenőjük magyar származását bizonyították. Mivel Venezuelában nincs magyar követség, az adminisztratív munkát az ecuadori magyar nagykövetség végezte. Az ecuadori követség juttatta el a repülőjegyeket Venezuelába, ahol azokat ingyen kapták meg az utazásra jogosultak.

Az Index azt írja, a menekülteket Magyarországra érkezésük után vidéki hotelekben szállásolták el. Eleinte a balatonőszödi hotelben (erről bővebben már írtunk, kattintson ide), később a velencei Juventus hotelben kaptak elhelyezést. Az érintettek jelenleg a gárdonyi Sport hotelben tartózkodnak.

Itt várják ki, hogy a Máltai Szeretetszolgálat elintézze a letelepedési papírjaikat, hogy munkát és szállást találjanak nekik.

(HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…A program teljes titokban zajlik, a megszólaltatott venezuelaiak azt mondták, a szervezők kérték is, hogy ne beszéljenek a befogadásukról…”

Dejszen “EZEK” MAGYAROK! Ezek a komonizmus elől menekültek, és nem gazdasági migráncsok! Keresztények és Döbrögi – hitűek lesznek!

Ingyen repülőjegy, legalább egy évig ingyen koszt – kvártély, integrációs program, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyam…- legalább azt el tudják mondani, AMI JÁR NEKIK!

Miközben pedig HONI MAGYAROK NYOMOROGNAK MILLIÓSZÁM!

Heejj…! Hiába no! Jobban bíznak Döbrögiben mint Guaidoban!

 

Martalócok viadala

EP-kampány: ha nem kap elég mandátumot a horda, a Néppártból is távozhatnak?

Nagy harca lehet a Fidesznek a kétharmados többségért az EP-választáson. Pulai András szerint ugyanis ettől függ a kormánypárt Európai Néppártban való maradása, és az, hogy az EPP elengedi-e a nagyobbik kormánypárt kezét. A közös lista elől kifaroló ellenzéki pártoknak pedig – vélekedik az elemző – saját szavazóik felé kell majd elszámolniuk.

EP-kampány: ha nem kap elég mandátumot a Fidesz, a Néppártból is távozhatnak?

Tizenhárom mandátumot szerezhet a Fidesz a májusi európai parlamenti választáson – írja a hvg.hu az Európai Parlament első mandátumbecsléséről, amelyet egy nemzetközi közvélemény-kutató készített a Závecz Research, a Századvég és a Publicus januári felmérései alapján. A Fideszen kívül  az előrejelzés szerint a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 3, a DK pedig 1 helyet kapna. 5 százalékos eredményt jósolnak a Momentumnak, 4 és fél százalékot az LMP-nek és 3,7 százalékot a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, így ezek a pártok nem szereznének mandátumot.

Egyedül is átugorják a küszöböt?

Egyetlen változással, de a Publicus Intézet becslése is hasonlóan néz ki – mondta el Pulai András az ATV Start című műsorban. Számításaik szerint ugyanis a Fidesz 12 mandátumot szerez. Majd hozzátette: az LMP és a Momentum „náluk” sem jutna be. Korábban egyébként a közös listaállítás is felmerült egyes pártoknál, amellyel akár ezek a pártok is mandátumhoz juthatnának, de úgy tűnik – emelte ki Pulai –, hogy az említett ellenzéki erők így is azzal számolnak, hogy megugorják a szükséges szintet és helyet kapnak az Európai Parlamentben. Az igazgató saját, privát véleménye szerint azok a pártok, akik nem vesznek részt egy közös listában, azoknak a saját választóik irányába kell majd elszámolniuk, mert a felmérések azt mutatják, hogy a szavazópolgárok jelentős része, mintegy 80%-a közös listát szeretne.

Magas részvétel várható

Pulai az előrejelzésekre hivatkozva azt is el mondta, hogy magas részvételre van esély, ugyanis a szavazók nagyjából 50%-a jelezte azt, hogy leadják voksukat a májusi EP-választáson. Ebből adódóan nem zárja ki, hogy az eddigi legnagyobb részvételnél is (csaknem 40%) is magasabb lesz a szavazók aránya, ami pedig – emelte ki – nem kedvez a kis pártoknak, mert ha többen mennek el, akkor a bejutási küszöböt is nehezebb megugrani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz szimpatizánsai aktívabbak, mint korábban, de leginkább az ellenzéki szavazók azok, akiknél úgy tűnik, hogy jobban sikerül a mozgósítás.

„Jegelték a Fidesz-problémát”

A Publicus Intézet igazgatója szerint a Fidesznek egyfajta arcvesztést okozhatna, ha „csak” 11, vagy 12 mandátumot szerezne a választáson, majd arról is szólt, hogy az Európai Néppárt (EPP) vezető helye várhatóan meg fog maradni, ugyanakkor az előrejelzések szerint már nem fog tudni önállóan döntéseket hozni, hanem több más tömbbel kell majd együttműködnie. Amiért pedig a Fidesz „tolja” az EP-kampányt, annak egyszerű oka van Pulai szerint: bizonytalan a helyük az EPP-ben. A pártcsalád szerinte „jegelte a Fidesz-problémát”, mert a választások előtt nem akar problémát egyik félnek sem, de ha kevés mandátumot szerez, akkor a helye is bizonytalanná válhat az EPP-ben.                                            (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…ha kevés mandátumot szerez, akkor a helye is bizonytalanná válhat az EPP-ben.”

– Az pedig a júdáspénzek leosztásakor komoly hátrány lenne! A lopnivaló kiutalásánál OTT KELL LENNI, vagy drasztikusan csökkenHET a zsákmány!

Ezzel tisztában is van a horda, és EL IS KÖVET MINDENT A HONI SIKER érdekében! Ami – hála a kilóra megvett álellenzéknek – kétség kívül összejön majd.

Ez viszont a horda legnagyobb bánatára és aggodalmára – MÉG NEM ELEGENDŐ GARANCIA a zsákmány fölhajtására. REngeteg múlik a nyugati tezsvírek sikeres szereplésén. Ami korántsem annyira garantált, mint a döbrögisztáni szövetségesé.

Ha pedig csak kicsit is rosszul sülnek el a nyugati akciók, Döbrögiék bizony zsákmánycsökkenéssel lesznek kénytelenek kalkulálni. Alacsonyabb lehet a GDP! És akkor bealkonyulhat a “magyar” gazdaság sikertörténetének!

Akkor pedig új kommunikációs stratégiára lesz szükség! – VAGY ROLÓLEHÚZÁSRA ÉS GYORS TÁVOZÁSRA!

De persze bármi megtörténhet! Az is, hogy a tezsvirek jót nyernek! Amivel Döbrögiék is!

A kérdést – bár hülyén hangzik! – mégiscsak föl kell tegyük: ÉS ABBAN NEKÜNK – PÓRI MAGYAROKNAK – MI LESZ A JÓ?

A választ tudjuk: SEMMI!

Ez a válasz pedig akkor is az lesz, ha Döbrögi vagy El Qro lenne az uniós király! SEMMI!

Áll a bál a Bál Resort előtt.

Sárgapólós tüntetők várták a fideszeseket. – Összefoglaló

Egy héttel ezelőtt remek akcióval nyilvánított véleményt a fideszes bűnözés ellen néhány Sárgapólós és három quaestor károsult.

Az ellenvélemény határozottan megjelent pénztáros lőrinc szállodája környékén Balatonalmádiban.

A fideszes fosás már az utcán is látszott. Rengetek – legalább 16 – új kamerát telepítettek a szálloda kertjébe és a környékbeli utcákba. A szálloda előtti területet kordonokkal zárták le.

Hogy ez utóbbi jogszerűnek tűnjön, a szálloda kerítéséhez egy új táblaoszlopot erősítettek műanyag kötözőkkel, melyre két használt táblát erősítettek. Egy behajtani tilost és egy megállni tilost.

Az egyre erősödő fideszes fosát jellemzi, hogy a szálloda parkolójába a legtöbb politikus is csak kétszeres ellenőrzés után hajthatott be.

Előbb meg kellett állniuk az utcán felállított kordonoknál, majd a szálloda kapujában is.

Természetesen a legnagyobb majmokra ez nem vonatkozott.

Ezek a megállók remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a helyszínen lévő civilek hallhatóan is elmondják a véleményüket.

Ezen a napon a legtöbbször a „Mocskos tolvajok!” hangozott el. Ez minket érintően arra utalt, hogy a SeVizás kifosztásban sok fideszes érdekeltségű követeléskezelők veszik meg a bankok megunt követeléseit.

Természetesen a környéken több helyen megjelent a már jól ismert, nagy méretű „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA” és a „VÉGREHAJTÁSOKAT LE KELL ÁLLÍTANI!” felhívás is.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, égbolt és túra/szabadtéri

Az O1G különböző formái sem maradhattak el.

A rendőrség remekül végezte a dolgát. Teret biztosított a véleménynyilvánításnak is, és biztosította az imf-ek (idomított majom fideszesek) bejutását is.

Sejtették, hogy ott leszünk, és tudták, hogy ha ott leszünk, akkor mire számítsanak tőlünk.

A határozott véleménynyilvánítás megtörtént úgy, hogy az összes oda betérő fideszes politikus meghallotta, meglátta.

Úgy gondolom, hogy a győzelem záloga ez: Elérni a véleményünkkel a véleményünk címzettjeit.

Láttam közelről az arcukat, miközben erősen markolták a kormányt, és harapdálták a szájuk szélét. És láttam néhányak arcán a kínos mosolyt, mely mögött ott volt a gondolat, hogy ez már nem az, amit szerettek volna. Ez már nem az ellenőrzés nélküli lopás és hatalomgyakorlás. Ez már tudják, hogy bármikor elveszíthetnek mindent. Már csak azon imádkoznak, hogy minél később jöjjön rá sok ember, hogy milyen esendőek, és hogy mennyire félnek attól, hogy sokan követik a Sárgapólósok példáját az ilyen közvetlen véleménynyilvánítási formákkal.

Ugyan ez miatt nem szeretik, hogy a házaik környékén akciózunk.

 Természetesen 13-án is megvártuk amíg a legnagyobb felvezetéssel megérkezett előbb kkövér házmester, majd orbán konvoja.

A führer érkezésének egyértelmű jele volt, hogy a kordonon kívül felvonultak a korábban busszal érkező készenléti rendőrök, és a kordon belül a rendőrök és a valtonos őrök mellé még felálltak velünk szemben határozott terpeszállásban a TEK civul ruhás tagjai.

A diktátor is megkapta hosszasan a simicskátol kapott minősítését.

Győzelem akkor lesz, ha minden nap százak és ezrek fogják megérinteni a kifosztókat.

Emlékezzünk, hogy ma, 2019. 02. 20 -án kövér házmester Szolnokon fog szónokolni díszpintyként a Megyeháza dísztermében, a Kossuth Lajos utca 2-ben.

Ez is egy jó alkalom a véleménynyilvánításra.

Az akciók videói itt érhetők el:

  1. Előjáték:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/392221444662108/
  2. Terepszemle és egyeztetés:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2317010321877845/
  3. terepszemle a lenti kordontól:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/251805789082172/
  4. Egyeztetés a rendbiztossal:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/982523015285249/
  5. Érkeznek a fideszesek:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2271451436508204/
  6. Még mindig érkeznek érkeznek a fideszesek:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2331427913754994/
  7. Érkeznek a nagy majmok a fenti kordonnál:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/1224158131119012/
  8. Érkeznek a nagymajmok a lenti kordonnál:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/307767606482824/

HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

HAjrá!

PL

! O1G !

Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.

2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.

Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.

Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 400 000 Ft jött össze.

És természetesen vannak a működési költségek is.

Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.

Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. vagy amennyit tudsz.

Fontos, hogy biztass erre másokat is.

A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000

Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla

Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás

Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

 

Azok a galád oroszok…

Piers Cazalet a NATO – latorszövetség helyettes szóvivője tegnap rövid nyilatkozatban jajdult föl az orosz államfő tegnapi “fenyegetőzése” miatt.

“Elfogadhatatlan az az orosz fenyegetés, hogy az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak a szóban forgó eszközöket befogadó országokat, de még az USA területét IS is célba fogja venni!” – szörnyülködött.

Mindez pedig csak azért, mert párezer amerikai rakéta Oroszországra van irányítva?! Hát hol itt az igazság? Semmi megértés vagy tolerancia nincs ezekben a ‘zoroszokban?! Ez fölháborító! Ez elfogadhatatlan!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin

Egy szükséges megjegyzés

(Rafailról)

A „Pravdá”-ban (285. sz.) megjelent „A vitáról,Rafailról stb.” cikkemben azt írtam, hogy Rafailnak a presznyai gyűlésen tett kijelentése szerint „pártunk lényegében katonai szervezetté vált, hogy katonai fegyelem van soraiban, s ennél fogva az egész pártapparátust, mint meg nem felelő … apparátust, fenekestől fel kell forgatni”. Rafail ezzel kapcsolatban a „Pravdá”-ban megjelent cikkében kijelenti, hogy helytelenül tolmácsoltam nézeteit, a „vita hevében leegyszerűsítettem” azokat stb. Rafail azt írja, hogy csak analógiát (hasonlatosságot) állapított meg a párt és a hadsereg között, hogy az analógia nem azonosság. „A párt vezetésének rendszere hasonlít a hadsereg vezetésének rendszeréhez: ez nem azt jelenti — mondja —, hogy egyik a másiknak pontos másolata, hanem csak azt, hogy a kettő között párhuzamot vontam.”

Igaza van-e Rafailnak?

Nincs igaza. Nézzük, miért.

Először. Rafail a presznyai gyűlésen elhangzott beszédében a pártot nem egyszerűen összehasonlította a hadsereggel, mint most állítja, hanem a dolog lényegét tekintve, azonosította a hadsereggel, mondván, hogy a párt a hadsereg mintájára épül. Előttem van Rafail beszédének gyorsírással írt szövege, melyet ő maga is átnézett. Ebben azt olvassuk: „Egész pártunk az alapszervezetektől a legfelsőbb szervekig a hadsereg mintájára épült.” Aligha lehet tagadni, hogy itt nem egyszerű összehasonlítással, hanem a párt és a hadsereg építésének egyenlősítésével, azonosításával van dolgunk.

Lehet-e állítani, hogy pártunk a hadsereg mintájára épült? Világos, hogy nem lehet: mert a párt alulról épül fel, az önkéntesség elve alapján, és anyagilag független vezérkarától, melyet a part választ; a hadsereg viszont, mint tudjuk, felülről épül a kényszerítés elve alapján és anyagilag teljesen vezérkarától függ, amelyet nem választanak, hanem felülről neveznek ki. És így tovább, és így tovább.

Másodszor. Rafail nem azt teszi, hogy egyszerűen összehasonlítja a párt vezetésének rendszerét a hadsereg vezetésének rendszerével, hanem egyenlőségi jelet tesz a kettő közé, minden „szószaporítás”nélkül azonosítja őket. Rafail ezt írja cikkében: „Megállapítjuk, hogy a párt vezetésének rendszere azonos a hadsereg vezetésének rendszerével, mégpedig nem valamiféle mellékes meggondolásokból, hanem a párt állapotának objektív elemzéséből kifolyólag.” Rafail itt letagadhatatlanul nem arra szorítkozik, hogy párhuzamot vonjon a párt vezetése és a hadsereg vezetése között, mert „egyszerűen”, „szószaporítás nélkül” azonosítja őket.

Azonosítható-e a vezetésnek ez a két rendszere? Nem, nem azonosítható, mert a hadsereg vezetésének rendszere, mint rendszer, nem fér össze sem a párt lényegével, sem azokkal a módszerekkel, melyekkel a párt a tagjait és a pártonkívüli tömeget befolyásolja.

Harmadszor. Rafail azt bizonygatja cikkében, hogy a párt egészének és a párt egyes tagjainak sorsa végeredményben a Központi Bizottság káderosztályától függ, hogy a „párttagokat mozgósítottaknak tekintik, a káderosztály állít mindenkit munkába, senkinek sincs joga arra, hogy a legkisebb mértékben is rendelkezzék önmagával, s a káderosztálytól vagy a «vezérkartól» függ az ellátás mértékének, vagyis a fizetésnek, a munka nemének stb. megállapítása”. Igaz-e mindez? Persze, hogy nem igaz! Békeidőben évente alig nyolc-tízezer ember megy keresztül a Központi Bizottság káderosztályán. A Központi Bizottságnak az OKP XII. kongresszusán előterjesztett jelentéséből tudjuk, hogy 1922-ben 10 700 ember ment keresztül a Központi Bizottság káderosztályán (vagyis félannyi, mint 1921-ben). Ha ebből a számból levonjuk azt az 1500 embert, akiket a helyi szervezetek iskolákba küldtek, és a szabadságolt betegeket (több mint 400 embert), valamivel több mint 8000 marad. Ezek közül a Központi Bizottság egy év alatt 5167 felelős funkcionáriust osztott be (vagyis kevesebbet, mint a káderosztályon keresztül mentpárttagok felét). Márpedig a pártnak akkor nem ötezer és nem tízezer, hanem körülbelül 500 000 tagja volt, akiknek zömével a Központi Bizottság káderosztálya nem foglalkozott és nem is foglalkozhatott. Rafail nyilvánvalóan elfelejtette, hogy a Központi Bizottság békeidőben általában csak a felelős funkcionáriusokat osztja be munkára, hogy a Központi Bizottság káderosztálya nem állapíthatja meg, és nem is kell, hogy megállapítsa a ma már több mint 400 000 tagot számláló párt valamennyi tagjának „fizetését”. Miért volt hát szüksége Rafailnak erre a nevetséges túlzásra? Nyilvánvalóan azért, hogy „tényeken” mutassa ki a párt vezetési rendszerének és a hadsereg vezetési rendszerének „azonosságát”.

Ezek a tények.

Ezért gondoltam és gondolom továbbra is, hogy Rafail „nem ismeri jól sem a pártot, sem a hadsereget”.

Ami Rafailnak a X. kongresszus határozataiból vett idézeteit illeti, azoknak semmi közük sincs a jelen kérdéshez, mert azok az idézetek csak a háborúsidőszaknak pártunkban megmaradt csökevényeire, s nem „a párt vezetési rendszerének és a hadsereg vezetési rendszerének” úgynevezett „azonosságára” vonatkoznak.

Igaza van Rafailnak, hogy a hibákat ki kell javítani, hogy nem szabad csökönyösen ragaszkodnia hibákhoz. Éppen ezért még mindig remélem, hogy Rafail végülis kijavítja az általa elkövetett hibákat.

„Pravda” 294. sz.
1923. december 28.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

Üdvözlet a „Kommunyiszt” című lapnak

– írta: J. V. Sztálin –

Szívből üdvözlöm a ,,Kommunyiszt”-ot ezredik számának megjelenése alkalmából. Kívánom, hogy legyen megbízható világítótorony, amely Kelet dolgozó tömegei előtt bevilágítja a kommunizmus teljes diadala felé vezető utat.

Sztálin
Az OKP Központi Bizottságának
titkára

„Bakinszkij Rabocsij”
(„Bakui Munkás”) 294. (1022.) sz.
1923. december 30.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

Világ proletárjai egyesüljetek!

„A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története. Rövid tanfolyam” oroszul először 1938 novemberében jelent meg. Szövegét a SzK(b)P Központi Bizottsága jóváhagyta. Magyar fordítását először Moszkvában 1939-ben adták ki.

A jelen kiadás szövegét az 1945. évi moszkvai magyar kiadásból (Idegennyelvű Irodalmi Kiadó) vettük át, helyenként javításokkal.

Az idézetek forrásának megjelölésénél a szövegben található adatokat az orosz eredetiből változtatás nélkül vettük át, ezek tehát kivétel nélkül mindig orosznyelvű kiadásokra utalnak. Ahol lehetett, soralatti jegyzetben utaltunk az idézett mű hozzáférhető magyar kiadására (a többi közt LeninVálogatott műveinek 1. kötetére is, melynek magyar kiadása most van sajtó alatt).

Szerk. (Szerkesztőség) jellel megkülönböztetett jegyzeteken kívül, amelyek az orosz eredetiből valók, valamennyi soralatti jegyzet a magyar fordításhoz készült.

Kiadásunkat elláttuk betűrendes névmutatóval és tárgymutatóval.

1948 november

A kiadó

Bevezetés

A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja hosszú és dicsőséges utat tett meg azoktól az első kicsiny marxista köröktől és csoportoktól, amelyek a múlt század 80-as éveiben Oroszországban keletkeztek, a bolsevikok hatalmas pártjáig, amely ma a világ első szocialista munkás- és parasztállamát vezeti.

A SzK(b)P a forradalom előtti Oroszország munkásmozgalma alapján, marxista körökből és csoportokból nőtt ki, amelyek felvették a kapcsolatot a munkásmozgalommal és szocialista öntudatot vittek a mozgalomba. A SzK(b)P-t a marxizmus-leninizmus forradalmi tanai vezérelték és vezérlik. Vezetői az imperializmus korszakának, az imperialista háborúknak és proletárforradalmaknak új viszonyai közt továbbfejlesztették, új fokra emelték Marx és Engels tanait.

A SzK(b)P abban az elvi harcban nőtt és erősödött, amelyet a munkásmozgalmon belül a kispolgári pártok — a szociálforradalmárok (és korábban elődjeik, a narodnyikok), a mensevikek, az anarchisták, a polgári nacionalisták mindenfajta árnyalata ellen, a párton belül pedig a mensevik opportunista áramlatok — a trockisták, buchárinisták, a nacionalista elhajlók és egyéb antileninista csoportok ellen vívott.

A SzK(b)P abban a forradalmi harcban erősödött és edződött, melyet a munkásosztály minden ellensége, a dolgozók minden ellensége, a földbirtokosok, kapitalisták, kulákok, kártevők, kémek, a kapitalista környezet valamennyi bérence ellen vívott.

A SzK(b)P története három forradalom története: az 1905-ös polgári demokratikus forradalom, az 1917 februári polgári demokratikus forradalom és az 1917 októberi szocialista forradalom története.

A SzK(b)P története a cárizmus megdöntésének, a földbirtokos és kapitalista hatalom megdöntésének története, a polgárháború éveiben szervezett külföldi fegyveres beavatkozás összezúzásának, a szovjet állam és szocialista társadalom felépítésének története országunkban.

A SzK(b)P történetének tanulmányozása országunk munkásainak és parasztjainak a szocializmusért vívott harcban gyűjtött tapasztalataival gazdagít bennünket.

A SzK(b)P történetének tanulmányozása, a harcok tanulmányozása, melyeket pártunk a marxizmus-leninizmus valamennyi ellenségével vívott, segítségünkre van a bolsevizmus elsajátításában, fokozza a politikai éberséget.

A bolsevik párt hősies történetének tanulmányozása a társadalmi fejlődés és politikai harc törvényeinek ismeretével, a forradalom mozgatóerőinek ismeretével fegyverez fel bennünket.

A SzK(b)P történetének tanulmányozása megerősít abban a meggyőződésünkben, hogy Lenin-Sztálin pártjának nagy ügye, a kommunizmus, végleg győzni fog az egész világon.

Ez a könyv röviden ismerteti a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetét.

I. fejezet

Harc a Szociáldemokrata Munkáspárt megteremtéséért Oroszországban

(1883—1901)

1. A jobbágyság megszüntetése és az ipari kapitalizmus fejlődése Oroszországban. A modern ipari proletariátus megjelenése. A munkás-mozgalom első lépései

A cári Oroszország később lépett a kapitalista fejlődés útjára, mint a többi ország. Oroszországban a múlt század 60-as éveiig nagyon kevés gyár és üzem volt. A nemesi földbirtokosok jobbágygazdasága volt túlsúlyban. A jobbágyi rendben az ipar nem tudott igazán fejlődni. A kényszerű jobbágymunka termelékenysége a mezőgazdaságban alacsony volt. A gazdasági fejlődés egész menete — a jobbágyság megszüntetését sürgette. A cári kormány, melyet a krimi hadjárat katonai veresége meggyengített és a földesurak ellen irányuló parasztzendülések megfélemlítettek, kénytelen volt 1861-ben a jobbágyságot eltörölni.

A földesurak azonban a jobbágyság eltörlése után továbbra is elnyomták a parasztságot. A földesurak megrabolták a parasztokat, ugyanis a «felszabadítás» alkalmával elszedték, kihasították azoknak a földeknek nagy részét, amelyeket korábban a parasztok műveltek. A parasztok a földnek ezt a részét «szeletek»-nek* nevezték. * Oroszul: otrjezki; otrjezatj — leszelni, levágni.* A parasztságot arra kényszerítették, hogy a földesúrnak a «felszabadítás» fejében megváltást fizessen: körülbelül kétmilliárd rúbelt.

A jobbágyság eltörlése után a parasztok kénytelenek voltak a legsúlyosabb feltételek mellett földesúri földet bérelni. A földesúr gyakran arra is kényszerítette a parasztot, hogy a bérletért pénzben fizetett összegen felül, a földesúri föld egy részét saját szerszámaival és lovával, ingyen művelje meg. Ezt «otrabotká»-nak (ledolgozásnak), «barscsiná»-nak (robotnak, úrdolgának) nevezték. De a legtöbb esetben a paraszt kénytelen volt a földesúrnak a föld bérletét természetben, terméséből megfizetni, termése felét leadni. Ezt «iszpolu»-nak (feles munkának) hívták.

Ilymódon a helyzet majdnem ugyanaz maradt, ami a jobbágyság alatt volt, mindössze azzal a különbséggel, hogy most a paraszt személyében szabad volt, nem lehetett eladni vagy megvenni, mint egy tárgyat.

A földesurak az elmaradott parasztgazdaságot különböző fosztogató módszerekkel (árendával, pénzbírságokkal) ereje utolsó cseppjéig kiszipolyozták. A parasztság legnagyobb része, a földesúri elnyomás miatt, nem tudta fellendíteni gazdaságát. Ez az oka a forradalom előtti Oroszország mezőgazdasága rendkívüli elmaradottságának, amely gyakran rossz termésre és éhínségre vezetett.

A jobbágygazdálkodás maradványai, a földesúrnak járó mérhetetlen adók és megváltások, amelyek nem ritkán felülmúlták a parasztgazdaság jövedelmét, a paraszttömegeket nyomorba döntötték, koldusbotra juttatták és arra kényszerítették a parasztot, hogy elhagyja a falut és kereset után nézzen. Gyárakba és üzemekbe szegődött munkára. A gyárosok olcsó munkaerőhöz jutottak.

A munkások és parasztok felett a rendőrtisztek, rendőrlegények, csendőrök és felügyelők egész serege állott, akik a cárt, a tőkést, a földesurat védelmezték a dolgozóval, a kizsákmányolttal szemben. 1903-ig a testi fenyíték is fennállott. Bár a jobbágyság megszűnt, a parasztot a legkisebb vétségért, a járandóságok nemfizetéséért, meg- vesszőzték. A rendőrök és a kozákok ütötték-verték a munkásokat, különösen sztrájkok idején, amikor a munkások nem bírták tovább a gyári nyomorgatást és abbahagyták a munkát. Munkásnak és parasztnak a cári Oroszországban semmilyen politikai joga nem volt. A cári önkényuralom a nép leggonoszabb ellensége volt.

A cári Oroszország a népek börtöne volt. A cári Oroszország nagyszámú nemorosz nemzetisége a teljes jogtalanság állapotában élt, állandó megalázásnak és meggyalázásnak kiszolgáltatva. A cári kormány arra oktatta az orosz lakosságot, hogy a nemzeti vidékek bennszülött lakosságát, mint alacsonyabb fajt, lenézze, hivatalosan «idegeneknek» nevezte őket, megvetést és gyűlöletet szított ellenük. A cári kormány tudatosan szította a nemzeti gyűlölködést, bujtogatta az egyik népet a másik ellen, szervezte a zsidópogromokat, a tatár-örmény mészárlást a Kaukázusontúl.

A nemzetiségi vidékeken valamennyi vagy majdnem valamennyi állami állást orosz hivatalnokok töltöttek be. A hivatalokban, a bíróság előtt minden ügyet orosz nyelven tárgyaltak. Tilos volt a nemzetiségek nyelvén újságokat és könyveket kiadni, az iskolákban tilos volt anyanyelvükön tanítani. A cári kormány igyekezett a nemzeti kultúra minden megnyilvánulását elfojtani; a nemorosz nemzetiségekkel szemben az erőszakos «oroszosítás» politikáját folytatta. A cárizmus a nemorosz népek kínzója és hóhéra volt.

A jobbágyság megszüntetése után az ipari kapitalizmus Oroszországban elég gyorsan fejlődött, noha a jobbágyság maradványai a fejlődést gátolták. Huszonöt év alatt, 1865-től 1890-ig, a munkások száma, csupán a nagy gyárakban és üzemekben és a vasutaknál, 706.000-ről 1,433.000-re emelkedett, azaz több mint kétszeresére.

Oroszország kapitalista nagyipara még gyorsabban kezdett fejlődni a 90-es években. A 90-es évek végén a nagy gyárakban és üzemekben, a bányaiparban, a vasutaknál csak az európai Oroszország 50 kormányzóságában, a munkások száma 2,207.000-re, egész Oroszországban pedig 2,792.000-re szaporodott.

Ez a munkásság modern ipari proletariátus volt, mely nagy kapitalista vállalatokba tömörülésével és harcos forradalmi tulajdonságaival gyökerében különbözött a jobbágyidők gyári munkásaitól, valamint a kisipar, háziipar és minden egyéb ipar munkásaitól.

A 90-es évek ipari fellendülése elsősorban a fokozott vasútépítéssel függött össze. Tíz év alatt (1890—1900) több mint 21.000 verszt* * 1 verszt = 1.067 km.* új vasútvonalat építettek. A vasutaknak óriási mennyiségű fémre volt szüksége (sínek, mozdonyok, vagonok előállításához), egyre több fűtőanyagot, kőszenet és nyersolajat fogyasztottak. Ez a bánya- és kohóipar fejlődéséhez vezetett

Mint valamennyi kapitalista országban, a forradalom előtti Oroszországban is az ipari fellendülés éveit az ipari válságok évei, az ipar pangása váltotta fel. Ez súlyosan nehezedett a munkásosztályra, munkások százezreit munkanélküliségre, nyomorra ítélte.

Bár a jobbágyság eltörlése után a kapitalizmus fejlődése Oroszországban meglehetősen gyorsan haladt előre, Oroszország gazdasági fejlődésében mégis nagyon elmaradt a többi kapitalista ország mögött. A lakosság óriási többsége még mezőgazdasággal foglalkozott. Lenin «A kapitalizmus fejlődése Oroszországban» című híres könyvében az1897-es általános népszámlálás adataiból fontos számokat idézett. Kiderült, hogy a lakosságnak körülbelül öthatoda mezőgazdasággal foglalkozott, míg a nagy- és kisiparban, a kereskedelemben, a vasúti és vízi szállításnál, az építőszakmában, faiparban stb. a lakosságnak mindössze csak körülbelül egyhatoda dolgozott.

Ez azt mutatja, hogy Oroszország, a kapitalizmus fejlődése ellenére is, agrárország, gazdasági tekintetben elmaradott, kispolgári ország volt, vagyis olyan ország, amelyben még a kisbirtokosi, kistermelékenységű egyéni parasztgazdaság volt túlsúlyban.

A kapitalizmus nemcsak a városban, hanem a falun is fejlődött. A parasztság, a forradalomelőtti Oroszország legnagyobbszámú osztálya széthullott, rétegeződött. A falu leggazdagabb parasztjaiból kialakult a kulák felsőréteg, a falusi burzsoázia, a másik oldalon viszont számtalan paraszt tönkrement, a szegényparasztság, a falusi proletárok és félproletárok száma növekedett. A középparasztok száma pedig évről-évre csökkent.1903-ban Oroszországban körülbelül 10 millió parasztgazdaságot számláltak. Lenin «A falusi szegénységhez» című brosúrájában kiszámította, hogy ezek közül legalább három és félmilliónak nem volt lova. Ezek a legszegényebb parasztgazdaságok általában csak jelentéktelen földdarabkát munkáltak meg, a többi földjüket a kuláknak adták bérbe, maguk pedig kereset után néztek. A szegényparasztság, helyzeténél fogva, legközelebb állott a proletariátushoz. Lenin falusi proletároknak vagy félproletároknak nevezte őket.

Másrészt, másfélmillió gazdag kulák parasztgazdaság (10 millió közül) az összes paraszti szántóföld felét kaparintotta kezébe. Ez a paraszti burzsoázia gazdagodott, elnyomta a szegény- és középparasztságot, megszedte magát a földmunkások és napszámosok munkáján és mezőgazdasági kapitalistává változott.

Már a múlt század 70-es és különösen 80-as éveiben Oroszország munkásosztálya ébredni kezdett és harcba indult a tőkések ellen. A cári Oroszországban a munkások helyzete kimondhatatlanul nehéz volt. A 80-as években a gyárakban és üzemekben a munkanap nem volt kevesebb 121/2 óránál, a textiliparban pedig elérte a 14—15 órát is. A női és gyermekmunka kizsákmányolása nagyon el volt terjedve. Gyermekek ugyanannyi órát dolgoztak, mint a felnőttek, de éppúgy, mint a nők, sokkal kevesebb bért kaptak. A munkabér hihetetlenül alacsony volt. A munkások nagyrésze 7—8 rúbelt keresett havonként. A legjobban fizetett munkások, a fémfeldolgozó és fémöntő üzemekben nem kerestek 35 rubelnél többet havonként. Munkásvédelmi intézkedések egyáltalán nem voltak, ami tömeges rokkantságot és halálos baleseteket okozott. Munkásbiztosítás nem volt, orvosi segélyt csak akkor kapott a munkás, ha külön megfizette. A lakásviszonyok rendkívül nehezek voltak. Munkáskaszárnyák egy-egy szűk kamrájában tíz-tizenkét ember zsúfolódott össze. A gyárosok sokszor a munkabér kiszámításánál is becsapták a munkásokat, kényszerítették őket arra, hogy élelmüket háromszoros áron a gyári boltokban vásárolják s bírságpénzeket préseltek ki belőlük.

A munkások kezdtek megállapodni egymás között és elviselhetetlen helyzetük megjavítására közösen léptek fel követeléseikkel a gyár vagy üzem tulajdonosával szemben. Abbahagyták a munkát, sztrájkba léptek. A 70-es és 80-as esztendők első sztrájkjai általában a kibírhatatlan bírságok, a bérek körüli csalás, a darabbérek csökkentése miatt törtek ki.

A türelmüket vesztett munkások az első sztrájkok idején néha összezúzták a gépeket, betörték a gyárak ablakait, szétrombolták a gyári boltokat és hivatalokat.

Az előrehaladott munkások kezdték megérteni, hogy a tőkések elleni eredményes harchoz szervezetre van szükség. Munkásszövetségek kezdtek létrejönni.1875-ben Odesszában megalakult a «Délorosz Munkásszövetség». Ez az első munkásszervezet 8—9 hónapig állt fenn, majd a cári kormány szétverte.

1878-ban Pétervárott létrejött az «Orosz Munkások Északi Szövetsége», amelyet egy Chalturin nevű asztalos és egy Obnorszkij nevű lakatos vezetett. E szövetség programja kimondta, hogy feladatait illetően a nyugati szociáldemokrata munkáspártokhoz csatlakozik. A szövetség végső célja a szocialista forradalom, «a fennálló állam politikai és gazdasági rendjének, mint végsőkig igazságtalan rendnek megdöntése» volt. A szövetség egyik szervezője, Obnorszkij, rövid ideig külföldön élt, ahol megismerkedett a marxista szociáldemokrata pártok és a Marx vezette I. Internacionále tevékenységével. Ez rányomta bélyegét az «Orosz Munkások Északi Szövetségé»-nek programjára. A szövetség legközelebbi feladatául a nép politikai szabadságának és politikai jogainak (a szó, a sajtó, a gyülekezés stb. szabadságának) kivívását tűzte ki. A legsürgősebb követelések egyike a munkanap megrövidítése volt.

A szövetség taglétszáma kétszázra emelkedett, és ugyanannyi volt a rokonszenvezők száma. A szövetség kezdett a munkások sztrájkjaiban résztvenni, sztrájkokat vezetett. A cári kormány ezt a munkásszövetséget is szétrombolta.

De a munkásmozgalom továbbfejlődött, mind újabb és újabb vidékekre terjedt ki. A 80-as években a sztrájkok száma emelkedik. Öt év alatt (1881—1886) több mint 48 sztrájk tört ki, 80.000 sztrájkoló munkással.

A forradalmi mozgalom történetében különösen nagyjelentőségű az a nagy sztrájk, amely 1885-ben Morózov gyárában, Orjechovo-Zujevóban lobbant ki.

Ebben a gyárban körülbelül 8000 munkás dolgozott. A munkafeltételek napról-napra rosszabbodtak: 1882-től 1884-ig a munkabéreket ötször csökkentették, így 1884-ben a darabbéreket egyszerre egynegyeddel, 25%-kal szállították le. Morózov ezenkívül pénzbírságokkal gyötörte munkásait. Mint a sztrájk után a bírósági tárgyaláson kiderült, a munkás minden megkeresett rúbeljéből, különböző bírságok címén, a gyáros javára 30-tól 50 kopekig terjedő levonásokat eszközöltek. A munkások ezt a rablást nem bírták ki és 1885 januárjában sztrájkba léptek. A sztrájk jóelőre meg volt szervezve. Vezetője egy felvilágosodott munkás, Pjotr Mojszjejenko, aki korábban az «Orosz Munkások Északi Szövetségé»-nek tagja volt és már forradalmi tapasztalattal bírt. A sztrájk előestéjén Mojszjejenko, a gyár többi legöntudatosabb szövőmunkásával együtt, követeléseket dolgozott ki, melyeket a munkások titkos gyűlésén jóváhagytak. Elsősorban a munkásokat kirabló pénzbírságok megszüntetését követelték.

Ezt a sztrájkot fegyveres erővel nyomták el. Több mint 600 munkást tartóztattak le, sokat közülük bíróság elé állítottak.

Hasonló sztrájkok törtek ki 1885-ben Ivánovo-Voznjeszjenszk gyáraiban.

A következő évben a munkásmozgalom fejlődésétől megriadt cári kormány kénytelen volt törvényt kiadni a pénzbírságokról. Ebben a törvényben kimondta, hogy a pénzbírságokat nem zsebelheti be a gyáros, azokat a munkások szükségleteire kell fordítani.

A munkások a Morózov-gyári sztrájk és a többi sztrájkok tapasztalatai alapján megértették, hogy szervezeti harccal sokat tudnak elérni. A munkásmozgalom a maga soraiból tehetséges vezetőket és szervezőket választott ki, akik a munkásosztály érdekeit elszántan védelmezték.

Ugyanebben az időben a munkásmozgalom fejlődése alapján és a nyugateurópai munkásmozgalom hatása alatt, Oroszországban kezdenek megalakulni az első marxista szervezetek.

2. A narodnyikok és a marxizmus Oroszországban. Plechánov és csoportja: a «Munka Felszabadítása». Plechánov harca a narodnyikok ellen. A marxizmus elterjedése Oroszországban

A marxista csoportok keletkezése előtt Oroszországban a narodnyikok, a marxizmus ellenfelei végeztek forradalmi munkát.

Az első orosz marxista csoport 1883-ban alakult meg. Ez a csoport, amelyet G. V. Plechánov külföldön, Genfben szervezett meg, ahová a cári kormány üldözése elől forradalmi tevékenysége miatt volt kénytelen menekülni, a «Munka Felszabadítása» nevet viselte.

Plechánov azelőtt maga is narodnyik volt. Az emigrációban megismerkedett a marxizmussal, szakított a narodnyikokkal és a marxizmus egyik legjelentősebb propagandistája lett.

A «Munka Felszabadítása» csoportja nagy munkát végzett a marxizmus Oroszországban való elterjesztése körül. Oroszra fordította Marx és Engels munkáit — «A kommunista kiáltvány», «Bérmunka és tőke», «A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig» stb. —, ezeket külföldön nyomatta és Oroszországban titokban terjesztette. Plechánov, Zaszúlics, Axelrod és a csoport többi résztvevője maguk is számos olyan munkát írtak, amelyekben Marx és Engels tanait, a tudományos szocializmus eszméit magyarázták.

Marx és Engels, a proletariátus nagy tanítói, ellentétben az utópista szocialistákkal, elsőkként tanították, hogy a szocializmus nem álmodozók (utópisták) kitalálása, hanem a mai tőkés társadalom fejlődésének elkerülhetetlen eredménye. Kimutatták, hogy a tőkés társadalom éppúgy megdől, mint ahogy a jobbágyi rend megdőlt, hogy a kapitalizmus saját maga szüli sírásóját, a proletariátust. Kimutatták, hogy csak a proletariátus osztályharca, csak a proletariátus győzelme a burzsoázia felett, szabadítja meg az emberiséget a kapitalizmustól, a kizsákmányolástól.

Marx és Engels a proletariátust saját erejének, osztályérdekeinek felismerésére tanították és arra, hogy egyesüljön a burzsoázia elleni döntő harcra. Marx és Engels felfedezték a kapitalista társadalom fejlődésének törvényeit és tudományosan bebizonyították, hogy a kapitalista társadalom fejlődésének és a benne folyó osztályharcnak elkerülhetetlenül a kapitalizmus bukására, a proletariátus győzelmére, a proletariátus diktatúrájára kell vezetnie.

Marx és Engels azt tanították, hogy a tőke hatalmától megszabadulni, a kapitalista tulajdont társadalmi tulajdonná változtatni békés úton lehetetlen, hogy ezt a munkásosztály csakis a burzsoázia elleni forradalmi erőszak alkalmazásával, proletárforradalommal, saját politikai uralmának megteremtésével, a proletariátus diktatúrájával tudja elérni, amely diktatúrának az a rendeltetése, hogy a kizsákmányolok ellenállását elfojtsa és új, osztálynélküli kommunista társadalmat hozzon létre.

Marx és Engels azt tanították, hogy az ipari proletariátus a legforradalmibb osztály és ezért a tőkés társadalom leghaladottabb osztálya; hogy csak egy olyan osztály, mint a proletariátus, csoportosíthatja maga köré a kapitalizmussal elégedetlen erőket és vezetheti őket rohamra a kapitalizmus ellen. De ahhoz, hogy a proletariátus legyőzze a régi világot és létrehozza az új, osztálynélküli társadalmat, saját munkáspártra van szüksége, amelyet Marx és Engels kommunista pártnak neveztek.

Marx és Engels tanait terjesztette az első orosz marxista csoport, Plechánov csoportja: a «Munka Felszabadítása».

A «Munka Felszabadítása» csoportja abban az időben bontotta ki a külföldi orosz sajtóban a marxizmus zászlaját, mikor Oroszországban szociáldemokrata mozgalom még nem volt. Elsősorban arra volt szükség, hogy ennek a mozgalomnak az útját elméletileg, eszmeileg előkészítsék. A marxizmus elterjedésének és a szociáldemokrata mozgalomnak legjelentősebb ideológiai akadálya abban az időben a narodnyikok nézetei voltak, amelyek akkoriban az előrehaladott munkások és a forradalmi érzelmű értelmiség körében uralkodtak.

A kapitalizmus fejlődésével a munkásosztály Oroszországban hatalmas, élenjáró, szervezett forradalmi harcra képes erővé vált. De a munkásosztálynak ezt a vezető szerepét a narodnyikok nem értették meg. Az orosz narodnyikok tévesen azon a véleményen voltak, hogy nem a munkásosztály, hanem a parasztság a legfőbb forradalmi erő, hogy a cár és a földesurak uralmának megdöntése lehetséges pusztán paraszti «zendülések» útján. A munkásosztályt a narodnyikok nem ismerték, és nem értették meg, hogy a munkásosztállyal való szövetség és a munkásság vezetése nélkül a parasztok maguk képtelenek a cárizmust és a földesurakat legyőzni. A narodnyikok nem értették meg, hogy a munkásosztály a társadalom legforradalmibb és leghaladottabb osztálya.

A narodnyikok eleinte megpróbálták a parasztokat harcra buzdítani a cári kormány ellen. E célból a forradalmi értelmiségi ifjúság, parasztruhába öltözve, falura ment — «a nép közé», ahogy akkor mondták. Innen ered nevük: «narodnyik»* * Narod — nép.* De a parasztság nem követte őket, mert igazában nem ismerték és nem értették a parasztot sem. A narodnyikok többségét a rendőrség letartóztatta. Ekkor a narodnyikok elhatározták, hogy a cári önkényuralom elleni harcot a nép nélkül, egyedül, saját erejükből folytatják, ami még súlyosabb hibákra vezetett.

A «Naródnaja Volja»** — «Népakarat».** nevű titkos narodnyik-társaság hozzáfogott a cár megölésének előkészítéséhez. 1881 március 1-én sikerült II. Sándor cárt bombával megölniök. De a népnek ez semmi hasznot nem hozott. Egyes személyek megölésével lehetetlen volt a cári önkényuralmat megdönteni, lehetetlen volt a földesúri osztályt megsemmisíteni. A meggyilkolt cár helyére másik lépett, III. Sándor, aki alatt a munkások és parasztok élete még rosszabb lett.

A cárizmus elleni harcnak a narodnyikok által választott útja, egyes gyilkosságok és merényletek, az egyéni terror útja, hibás és a forradalomra káros volt. Az egyéni terror politikája abból a hamis narodnyik elméletből indult ki, hogy vannak aktív «hősök» és van passzív «tömeg», mely a «hősöktől» várja a nagy tetteket. Ez a hazug elmélet azt hirdette, hogy a történelmet csak egyes, kiváló egyének csinálják és a tömeg, a nép, az osztály, a «horda» —ahogy a narodnyik írók lenézően kifejezték magukat — képtelen tudatos, szervezett cselekvésre, csak arra képes, hogy a «hősöket» vakon kövesse. Ezért a narodnyikok lemondtak a parasztság és a munkásosztály közötti forradalmi tömegmunkáról és az egyéni terror útjára léptek. A narodnyikok arra kényszerítették az akkori idők egyik legnagyobb forradalmárát, Sztjepan Chalturint, hogy abbahagyja a forradalmi munkásszövetség szervezésének munkáját és kizárólag terrorral foglalkozzék.

A narodnyikok a dolgozók figyelmét az elnyomók osztálya elleni harcról ez osztály egyes képviselőinek meggyilkolására terelték, ami a forradalomnak mitsem használ. A munkásosztály és a parasztság forradalmi kezdeményezésének és aktivitásának fejlődését fékezték.

A narodnyikok gátolták a munkásosztályt abban, hogy megértse saját vezetőszerepét a forradalomban és késleltették a munkásosztály önálló pártjának megalapítását.

Noha a narodnyikok titkos szervezetét a cári kormány szétverte, a narodnyik nézetek a forradalmi hangulatú értelmiség körében még sokáig tartották magukat. A narodnyikok maradványai csökönyösen útjába álltak a marxizmus elterjedésének Oroszországban, gátolták a munkásosztály szervezését.

Ezért Oroszországban a marxizmus csupán a narodnyikok ellen folytatott harc során tudott megnőni és megerősödni.

A «Munka Felszabadítása» csoportja harcot indított a narodnyikok téves nézetei ellen. Rámutatott, hogy a narodnyikok tanai és harci módszerei milyen kárt okoznak a munkásmozgalomnak.

Plechánov a narodnyikok ellen írt munkáiban kimutatta, hogy a narodnyikok nézeteinek a tudományos szocializmushoz semmi közük sincs, noha a narodnyikok is szocialistáknak nevezték magukat.

Plechánov volt az első, aki a narodnyikok téves nézeteinek marxista kritikáját adta. Plechánov biztos csapásokat mért a narodnyik nézetekre s ugyanakkor kitűnően védte a marxista nézeteket.

Mik azok az alapvető hibás narodnyik nézetek, amelyekre Plechánov megsemmisítő csapásokat mért?

Először, a narodnyikok azt állították, hogy Oroszországban a kapitalizmus csak «véletlen» jelenség hogy Oroszországban a kapitalizmus nem fog kifejlődni és ezért nem fog megnőni és kifejlődni a proletariátus sem.

Másodszor, a narodnyikok a munkásosztályt nem tartották a forradalom élenjáró osztályának. Arról álmodoztak, hogy a szocializmust a proletariátus nélkül érik el. A legfőbb forradalmi erőnek a narodnyikok az értelmiség által vezetett parasztságot és az «obscsinát», a paraszti faluközösséget tartották. Az obscsinát a szocializmus csírájának és alapjának tekintették.

Harmadszor, a narodnyikok hibás és káros nézeteket vallottak az emberiség történetének egész menetéről. Nem ismerték és nem értették a társadalom gazdasági és politikai fejlődésének törvényeit. Ebben a tekintetben teljesen maradi emberek voltak. Véleményük szerint a történelmet nem az osztályok és nem az osztályok harca, hanem csupán egyes kiváló személyek csinálják — a «hősök» —, akiket a «tömeg», a nép, az osztályok vakon követnek.

A narodnyikok ellen harcolva és leleplezve őket, Plechánov számos marxista munkát írt, amelyen Oroszország marxistái nevelkedtek és tanultak. Plechánov munkái, mint például a «Szocializmus és politikai harc», «Nézeteltéréseink», «A monista történetfelfogás fejlődése», megtisztították a talajt a marxizmus győzelme számára Oroszországban.

Plechánov munkáiban megmagyarázta a marxizmus alapkérdéseit. Különösen nagyjelentőségű volt 1895-ben kiadott könyve, «A monista történetfelfogás fejlődése». Lenin rámutatott arra, hogy ezen a könyvön «nevelkedett az orosz marxisták egész nemzedéke» (Lenin Művei. XIV. kőt. 347 old.).

A narodnyikok elleni munkáiban Plechánov bebizonyította, hogy képtelenség úgy feltenni a kérdést, ahogy a narodnyikok feltették: ki fog-e fejlődni Oroszországban a kapitalizmus vagy nem fog kifejlődni? A dolog úgy áll — mondta Plechánov és ezt tényekkel bizonyította be — hogy Oroszország máris a kapitalista fejlődés útjára lépett és hogy nincs olyan erő, amely le tudná erről az útról terelni.

A forradalmárok feladata nem az, hogy a kapitalizmus fejlődését Oroszországban megakadályozzák — ezt amúgy sem tudnák megtenni. A forradalmárok feladata az, hogy a kapitalizmus fejlődése által létrehozott hatalmas forradalmi erőre, a munkásosztályra támaszkodjanak, fejlesszék osztálytudatát, szervezzék meg és segítsék abban, hogy saját munkáspártját megteremtse.

Plechánov megdöntötte a narodnyikok második hibás alapfelfogását is; azt a nézetüket, amely tagadta a proletariátus vezető szerepét a forradalmi harcban. A narodnyikok a proletariátus megjelenését Oroszországban sajátságos «történelmi szerencsétlenség»-nek tekintették; a «proletár kelevényről» írtak. Plechánov védelmezte a marxizmus tanait és Oroszországra való teljes érvényességüket és bebizonyította, hogy a forradalmároknak, noha a parasztság számszerint többségben van és a proletariátus száma viszonylag alacsony, mégis éppen a proletariátusra, annak fejlődésére kell legfőbb reményüket alapítani.

Miért éppen a proletariátusra?

Azért, mert a proletariátus, ha nem is nagyszámú, mégis olyan dolgozó osztály, amely a leghaladottabb gazdasági formával — a nagyüzemmel — függ össze és ezért nagy jövő vár rá.

Azért, mert a proletariátus mint osztály évről-évre növekszik, politikailag fejlődik, a nagyüzem munkafeltételei következtében könnyen szervezhető és proletár helyzete alapján a legforradalmibb, mert a forradalomban láncainál egyebet nem veszíthet.

Másképpen áll a dolog a parasztsággal.

A parasztság (az egyénileg gazdálkodó parasztságról volt szó — Szerk.), ha mégoly nagyszámú is, olyan dolgozó osztály, mely a gazdaság legelmaradottabb formájával, a kisüzemmel függ össze, ezért nincs és nem is lehet nagy jövője.

A parasztság, mint osztály, nem növekszik, ellenkezőleg, évről-évre mindjobban bomlik burzsoáziára (kulákokra) és szegényparasztságra (proletárokra és félproletárokra). Ezenkívül szétforgácsoltsága miatt nehezebben szervezhető, kistulajdonos jellege miatt pedig nem vesz olyan szívesen részt a forradalmi mozgalomban, mint a proletariátus.

A narodnyikok azt állították, hogy Oroszországban a szocializmus nem a proletariátus diktatúrája útján, hanem az obscsinán, a paraszti faluközösségen keresztül érhető el, amelyet a szocializmus csírájának és alapjának tekintettek. A faluközösség azonban nem volt és nem is lehetett sem alapja, sem csírája a szocializmusnak, hiszen a faluközösségben a «telhetetlenek», a kulákok uralkodtak, akik a szegényparasztokat, földmunkásokat, gyengébb középparasztokat kizsákmányolták. A formailag meglevő közösségi földbirtoklás és az időről-időre, a közösség lélekszáma szerint történő földfelosztás egyáltalán nem változtattak a helyzeten. A földet a közösségnek azok a tagjai használták, akiknek igavonó barmuk, felszerelésük, vetőmagjuk volt, egyszóval a jómódú középparasztok és a kulákok. A lovakkal nem bíró parasztok, a szegényparasztok és általában a gazdaságilag gyengék kénytelenek voltak földjüket a kulákoknak átadni és béresnek, mezőgazdasági munkásnak elszegődni. A faluközösség valójában a kulák elnyomás palástolásának kényelmes formája és a cárizmus kezében az adóbehajtás olcsó eszköze volt, mert a parasztoknak kölcsönösen kezességet kellett vállalniok egymásért. Ezért nem nyúlt a cárizmus a paraszti földközösséghez. Nevetséges lett volna tehát az ilyen közösséget a szocializmus csirájának vagy alapjának tekinteni.

Plechánov megdöntötte a narodnyikok harmadik hibás alapfelfogását is a hősök elsőrangú szerepéről a társadalom fejlődésében, a kimagasló személyiségek és eszméik fontosságáról, a «tömeg», a nép, az osztályok szerepének lényegtelen voltáról. Plechánov a narodnyikokat idealizmussal vádolta és bebizonyította, hogy nem az idealizmusnak, hanem Marx és Engels materializmusának van igaza.

Plechánov a marxista materializmus álláspontját fejtette ki és alapozta meg. A marxista materializmusnak megfelelően bebizonyította, hogy a társadalom fejlődését végső fokon nem a kiváló személyiségek eszméi és kívánságai határozzák meg, hanem a társadalom anyagi létfeltételeinek fejlődése, a társadalom léte számára szükséges anyagi javak termelési módjának változásai, az osztályok egymásközti viszonyának változásai az anyagi javak termelése terén, az osztályok harca az anyagi javak termelésében és elosztásában betöltött szerepért és helyért. Nem az eszmék határozzák meg az emberek társadalmi és gazdasági helyzetét, hanem az emberek társadalmi és gazdasági helyzete határozza meg eszméiket. Kiváló személyiségek nullákká változhatnak, ha eszméik és kívánságaik a társadalmi és gazdasági fejlődésnek ellentmondanak, ha ellentmondanak az élenjáró osztály szükségleteinek és — megfordítva — kiváló emberek valóban kiváló személyiségekké lehetnek, ha eszméik és kívánságaik helyesen fejezik ki a társadalom fejlődésének gazdasági szükségleteit, az élenjáró osztály szükségleteit.

A narodnyikoknak arra az állítására, hogy a tömeg csak horda, hogy csak a hősök csinálják a történelmet és formálják néppé a hordát, a marxisták ezt felelték: nem a hősök csinálják a történelmet, hanem a történelem csinálja a hősöket, ennélfogva nem a hősök formálják a népet, hanem a nép formálja a hősöket és hajtja előre a történelmet. Hősök, kimagasló személyek a társadalom életében csak annyiban játszhatnak jelentékeny szerepet, amennyiben helyesen tudják felfogni a társadalmi fejlődés feltételeit, amennyiben megértik, hogyan kell megjavítani azokat. Hősök, kimagasló személyek nevetséges és mindenki számára fölösleges szerencsétlen flótásokká változhatnak, ha a társadalmi fejlődés feltételeit nem tudják helyesen megérteni és ellenállnak a társadalom történelmi szükségleteinek, mert magukat a történelem «csinálóinak» képzelik.

Ilyenféle szerencsétlen flótások voltak a narodnyik hősök is.

Plechánov irodalmi művei, a narodnyikok elleni harca alapjában rendítette meg a narodnyikok befolyását a forradalmi értelmiség körében. De a narodnyikok ideológiai megsemmisítése még korántsem volt befejezve. Ez a feladat — a narodnyikoknak mint a marxizmus ellenségeinek legyőzése — Leninre várt.

A narodnyikok többsége a «Naródnaja Volja» pártjának összeomlása után hamarosan lemondott a cári kormány elleni forradalmi harcról, a cári kormánnyal megbékülést és kiegyezést kezdett prédikálni. A narodnyikok a 80-as és 90-es években a kulákság érdekeit fejezték ki.

A «Munka Felszabadítása» csoportja az orosz szociáldemokraták két programtervezetét állította össze (az elsőt 1884-ben, a másodikat 1887-ben). Ez igen fontos lépés volt az oroszországi marxista szociáldemokrata párt megalakításának előkészítése terén.

De a «Munka Felszabadítása» csoportjának komoly hibái is voltak. Első programtervezetében még megvoltak azoknak a narodnyik nézeteknek maradványai, melyek megengedhetőnek tartották az egyéni terror taktikáját. Plechánov továbbá nem vette figyelembe, hogy a forradalom menetében a proletariátus vezetheti és kell is hogy vezesse a parasztságot, hogy a proletariátus csak a parasztsággal szövetkezve arathat győzelmet a cárizmus felett. A liberális burzsoáziát Plechánov olyan erőnek tekintette, amely támogatást tud nyújtani — ha nem is tartós támogatást — a forradalomnak, a parasztságot pedig egynéhány munkájában egészen kihagyta a számításból, például, mikor kijelenti:

«A burzsoázián és a proletariátuson kívül nem látunk más társadalmi erőt, amelyre nálunk ellenzéki vagy forradalmi tervek támaszkodhatnának» (Plechánov, III. köt. 119. old.).

Plechánovnak ezek a téves nézetei voltak csirái későbbi mensevik nézeteinek.

Sem a «Munka Felszabadítása» csoportjának, sem az akkori idők marxista köreinek nem volt még gyakorlati kapcsolatuk a munkásmozgalommal. Ez még csak a marxista elmélet, a marxista eszmék, a szociáldemokrácia programtételei keletkezésének és megerősítésének időszaka volt Oroszországban. Az 1884-től 1894-ig terjedő tíz évben a szociáldemokrácia csupán egyes kicsiny csoportok és körök formájában létezett, amelyek nem voltak, vagy csak igen kevéssé voltak kapcsolatban a munkások tömegmozgalmával. A szociáldemokrácia, mint a még megnemszületett, de már az anyaméhben fejlődő magzat, Lenin kifejezése szerint «az embrionális fejlődés állapotában» volt.

A «Munka Felszabadítása» csoportja, mondotta Lenin, csak elméleti alapot készített elő a szociáldemokráciának és az első lépést tette meg a munkásmozgalom felé.

Oroszországban Leninre várt az a feladat, hogy a marxizmust összekapcsolja a munkásmozgalommal s hogy a «Munka Felszabadítása» csoportjának hibáit kijavítsa.

3. Lenin forradalmi tevékenységének kezdete.
A pétervári «Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására»

Vladimir Iljics Lenin, a bolsevizmus megalapítója, 1870-ben Szimbirszk városában (a mai Uljánovszkban) született. 1887-ben Lenin beiratkozott a kazáni egyetemre, de a diákok forradalmi mozgalmában való részvétele miatt rövidesen letartóztatták és kizárták az egyetemről. Kazánban Lenin belépett egy marxista körbe, amelyet Fjedoszéjev szervezett meg. Kazánból Lenin Szamárába ment, ahol csakhamar megalakult körülötte a szamárai marxisták első köre. Lenin már akkor mindenkit csodálatba ejtett marxista tudásával.

1893 végén Lenin Pétervárra költözött. Már első fellépései erős benyomást keltettek a pétervári marxista körök résztvevőiben. Szokatlanul mély marxista tudása, kiváló képessége, hogy a marxizmust az akkori Oroszország gazdasági viszonyaira alkalmazza, lángoló, megdönthetetlen hite a munkások ügyének győzelmében, kiváló szervező tehetsége — mindez Lenint a pétervári marxisták elismert vezetőjévé tette.

A haladó munkások, akikkel a tanulókörökben foglalkozott, rajongó szeretettel vették körül Lenint.

«Tanóráink — így emlékezett vissza egy Bábuskin nevű munkás Lenin munkáskörökben tartott előadásaira — nagyon elevenek és érdekesek voltak, valamennyien nagyon meg voltunk elégedve ezekkel az órákkal és mindig csodáltuk előadónk eszét»

1895-ben Lenin valamennyi pétervári marxista munkáskört (már körülbelül húsz volt) egy szervezetbe egyesítette, melynek «Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására» volt a neve. Ezzel előkészítette a forradalmi marxista munkáspárt megalakítását.

Lenin a «Harci Szövetség» elé azt a feladatot tűzte, hogy szorosabban kapcsolódjék a munkásság tömegmozgalmához és hogy azt politikailag vezesse. Lenin azt javasolta, hogy a Szövetség térjen át a marxizmus propagandájáról, melyet a propagandista körök a csekélyszámú haladott munkás között folytattak, a mindennapos politikai agitációra a munkásosztály széles tömegeiben. Ennek a tömegagitáció felé tett fordulatnak komoly jelentősége volt az oroszországi munkásmozgalom további fejlődésére.

A 90-es években az ipar a fellendülés korszakát élte. A munkások száma növekedett, a munkásmozgalom erősödött. 1895-től 1899-ig a hiányos adatok szerint is legalább 221.000 munkás sztrájkolt. A munkásmozgalom komoly tényezővé vált az ország politikai életében. Maga az élet igazolta a marxistáknak azt a nézetét, melyet a narodnyikok elleni harcukban hirdettek, hogy t. i. a munkásosztálynak a forradalmi mozgalomban élenjáró szerepe van.

Lenin vezetésével a «Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására» azt a harcot, amelyet a munkások gazdasági követeléseikért — a munkaviszonyok javításáért, a munkaidő megrövidítéséért, béremelésért — folytattak, összekapcsolta a cárizmus elleni politikai harccal. A «Harci Szövetség» politikailag nevelte a munkásokat.

A pétervári «Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására» Lenin vezetésével Oroszországban először kezdte megvalósítani a szocializmus egyesítését amunkásmozgalommal. Ha valamelyik gyár bán sztrájk tört ki, a «Harci Szövetség», mely tanulóköreinek résztvevői révén jól ismerte az üzemek helyzetét, azonnal reagált röpiratok kibocsátásával, szocialista felhívásokkal. Ezek a röpiratok leleplezték, hogyan nyomják el a gyárosok a munkásokat, megmagyarázták a munkásoknak, hogyan kell érdekeikért harcolniok, nyilvánosság elé vitték a munkások követeléseit. E röpiratok feltárták a teljes valóságot a kapitalizmus fekélyeiről, a munkások kolduséletéről, kibírhatatlanul nehéz 12—14 órás munkájukról, jogtalan helyzetükről. Egyszersmind megfelelő politikai követeléseket állítottak fel. 1894 végén Lenin Bábuskin munkással együtt megírta az első ilyen agitációs röpiratot és felhívást a pétervári Szemjánnjikov-üzem sztrájkoló munkásaihoz. 1895 őszén Lenin röpiratban fordult a Thornton-gyár sztrájkoló munkásaihoz és munkásnőihez. Ez a gyár egy angol gyárosé volt, aki milliós nyereségeket zsebelt be. A gyárban a munkaidő 14 óránál hosszabb volt és a takácsok körülbelül havi 7 rubelt kerestek. A sztrájk a munkások sikerével végződött. A «Harci Szövetség» rövid idő alatt több tucat ilyen röpiratot nyomatott, amelyekben a különböző gyárak munkásaihoz fordult. Minden ilyen röpirat erősen emelte a munkások hangulatát. A munkások látták, hogy a szocialisták segítenek nekik, védelmezik őket.

1896 nyarán a «Harci Szövetség» vezetésével 30.000 pétervári textilmunkás sztrájkolt. Főkövetelésük a munkanap megrövidítése volt. E sztrájk nyomása alatt a cári kormány 1897 június 2-án kénytelen volt egy törvényt kiadni, amely a munkanapot 111/2 órára korlátozta. Ennek a törvénynek a kibocsátásáig a munkanap egyáltalán nem volt korlátozva.1895 decemberében Lenint a cári kormány letartóztatta. Lenin a börtönben sem szüntette meg a forradalmi harcot. Tanácsaival és útmutatásaival segítette a «Harci Szövetség» munkáját, brosúrákat és röpiratokat küldött a börtönből. A börtönben írta meg «A sztrájkokról» c. brosúráját és «A cári kormányhoz» c. röpiratát, melyben a cári kormány barbár önkényuralmát leplezte le. Ugyancsak a börtönben írta meg Lenin a párt programtervezetét is (tejjel, egy orvostudományi könyv sorai közé).

A pétervári «Harci Szövetség» hatalmas ösztönzést adott arra, hogy Oroszország többi városaiban és kerületeiben is hasonló szövetségekben egyesüljenek a munkáskörök. A 90-es évek derekán marxista szervezetek jönnek létre a Kaukázusontúl. 1894-ben Moszkvában megalakul a moszkvai «Munkásszövetség». A 90-es évek végén Szibériában létrejön a Szibériai «Szociáldemokrata Szövetség». A 90-es években Ivánovo-Voznjeszjenszkben, Jaroszlavljban, Kosztromában marxista csoportok alakulnak, amelyek később «A Szociáldemokrata Párt Északi Szövetsége» néven egyesültek. A 90-es évek második felében a doni Rosztovban, Jekatjerinoszlávljban, Kievben, Njikolájevben, Tulában, Szamárában, Kazánban, Orjechovo-Zujevóban és sok más városban szociáldemokrata csoportok és szövetségek alakulnak.

A pétervári «Harci Szövetség» jelentősége abban állt, hogy — Lenin szavai szerint — első komoly csirája volt egy olyan forradalmi pártnak, amely a munkásmozgalomra támaszkodik.

Lenin további munkájában, melyet az oroszországi marxista szociáldemokrata párt létrehozása érdekében kifejtett, a pétervári «Harci Szövetség» forradalmi tapasztalataira támaszkodott.

Lenin és legközelebbi munkatársai letartóztatása után a pétervári «Harci Szövetség» vezetőségének összetétele jelentősen megváltozott. Új emberek tűntek fel, akik magukat «fiatalok»-nak, míg Lenint és munkatársait «öregek»-nek nevezték. Ezek az új emberek hibás politikai vonalat képviseltek. Kijelentették, hogy a munkásokat kizárólag a munkáltatók elleni gazdasági harcra kell felhívni; ami pedig a politikai harcot illeti, az a liberális burzsoázia dolga, a politikai harc vezetése az ő kezébe való.

Ennek az iránynak a képviselőit «ökonomisták»-nak nevezték.

Az oroszországi marxista szervezetek soraiban ez volt az első megalkuvó, opportunista csoport.

4. Lenin harca a narodnyikság és a «legális marxizmus» ellen. A munkásosztály és a parasztság szövetségének lenini eszméje. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt I. kongresszusa

Noha Plechánov már a 80-as években súlyos csapást mért a narodnyik nézetek egész rendszerére, a narodnyikok nézetei a 90-es évek elején mégis rokonszenvre találtak a forradalmi ifjúság egy-részében. Az ifjúság egy része még mindig azon a nézeten volt, hogy Oroszország a kapitalista fejlődés útját elkerülheti, hogy a főszerepet a forradalomban a parasztság és nem a munkásosztály fogja játszani. A narodnyikok maradék csoportjai igyekeztek a marxizmus elterjedését Oroszországban meggátolni, harcoltak a marxisták ellen és igyekeztek őket mindenféle módon megrágalmazni. Hogy a marxizmus további elterjedését és a szociáldemokrata párt megalapítását biztosítsák, ideológiailag végleg meg kellett semmisíteni a narodnyikokat.

Ezt a munkát Lenin végezte el.

Abban a könyvében melynek címe «Kik azok a „népbarátok” és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?» (1894), Lenin teljesen leleplezte a narodnyikok igazi arculatát, hogy ők a nép hamis «barátai», akik valójában a nép ellen vannak.

A 90-es esztendők narodnyikjai lényegében már régen lemondtak minden forradalmi harcról a cári kormány ellen. A liberális narodnyikok a cári kormánnyal való megalkuvást hirdették. «Egyszerűen azt hiszik — írta Lenin az akkori idők narodnyikjairól —, hogy ha szépen megkérik és megsimogatják, akkor a cári kormány mindent a legjobban elintéz» (Lenin Művei. I. köt. 161. old.).

A 90-es esztendők narodnyikjai szemet hunytak a falusi szegénység helyzete, a faluban dúló osztályharc, a szegényparasztságnak a kulákok által való kizsákmányolása előtt és a kulákgazdaság fejlődését magasztalták. Lényegében mint a kulákság érdekeinek kifejezői léptek fel.

Ugyanakkor a narodnyikok folyóirataikban rágalomhadjáratot folytattak a marxisták ellen. Tudatosan elferdítették és meghamisították az orosz marxisták nézeteit, úgy tűntették fel, mintha a marxisták a falut tönkre akarnák tenni, mintha «minden muzsikot a gyári kazánban akarnának kifőzni». Ezt a hamis narodnyik bírálatot leleplezve, Lenin rámutatott arra, hogy a dolog lényege nem a marxisták «kívánságaiban», hanem az orosz kapitalizmus fejlődésének tényleges menetében rejlik, amelynek során a proletariátus száma elkerülhetetlenül növekszik. S a proletariátus a kapitalista társadalom sírásója.

Lenin bebizonyította, hogy a nép igaz barátai nem a narodnyikok, hanem a marxisták, akik meg akarják semmisíteni a tőkés és földesúri elnyomást, meg akarják semmisíteni a cárizmust.

«Kik azok a „népbarátok”?» című könyvében Lenin elsőnek vetette fel a munkások és parasztok forradalmi szövetségének gondolatát, mint a cárizmus, a földesurak és a burzsoázia megdöntésének leghathatósabb eszközét.

Ebben az időszakban Lenin számos írásában bírálta a narodnyikok politikai harci eszközeit, melyeket a narodnyikok egyik fő csoportja, a narodovoljecek és később a narodnyikok utódai, a szociálforradalmárok (eszerek) alkalmaztak, különösen az egyéni terror taktikáját. Lenin ezt a taktikát károsnak tartotta a forradalmi mozgalomra, mert a tömegek harcát egyes hősök harcával helyettesítette. Ez a nézet hitetlenséget jelentett a nép forradalmi mozgalmával szemben.

«Kik azok a „népbarátok”?» című könyvében Lenin kifejtette az orosz marxisták alapvető feladatait. Lenin véleménye szerint az orosz marxistáknak először is a szétszórt marxista körökből egységes szocialista munkáspártot kell szervezniük. Lenin továbbá rámutatott arra, hogy éppen Oroszország munkásosztálya fogja, szövetségben a parasztsággal, megdönteni a cári önkényuralmat, ezután pedig az orosz proletariátus, szövetségben a dolgozó és kizsákmányolt tömegekkel, a többi ország proletariátusával egy sorban, a nyílt politikai harc egyenes útján fog haladni a győzelmes kommunista forradalomig.

Ilymódon Lenin, több mint negyven évvel ezelőtt, helyesen mutatta meg a munkásosztály harcának útját, meghatározta a munkásosztálynak mint a társadalom vezető forradalmi erejének szerepét, meghatározta a parasztságnak mint a munkásosztály szövetségesének szerepét.

Leninnek és híveinek harca a narodnyikok ellen már a 90-es években a narodnyikok végleges ideológiai szétzúzásához vezetett.

Roppant jelentősége volt Lenin harcának a «legális marxizmus» ellen. A történelem folyamán állandó jelenség, hogy a nagy társadalmi mozgalmakhoz ideiglenes «útitársak» törleszkednek. Ilyen «útitársak» voltak az úgynevezett «legális marxisták» is. A marxizmus egyre jobban terjedt Oroszországban. S íme: a burzsoá intellektuelek kezdtek marxista köntöst ölteni. Cikkeiket a legális, vagyis a cári kormány által engedélyezett újságokban és folyóiratokban jelentették meg. Ezért hívták őket «legális marxistáknak».

Ezek a maguk módján harcoltak a narodnyikok ellen. De ezt a harcot és a marxizmus zászlaját arra próbálták felhasználni, hogy a munkásmozgalmat a polgári társadalom, a burzsoázia érdekeihez szabják és ezeknek az érdekeknek alávessék. Marx tanaiból kidobták a legfontosabbat: a proletárforradalomról, a proletariátus diktatúrájáról szóló tanítást. A legtekintélyesebb legális marxista, Pjotr Sztrúve, a burzsoáziát dicsőítette és a kapitalizmus elleni forradalmi harc helyett ezt hirdette: «Ismerjük el saját műveletlenségünket és gyerünk a kapitalizmushoz tanulni.»

A narodnyikok elleni harcban Lenin megengedhetőnek tartotta az ideiglenes megegyezést a «legális marxistákkal», hogy felhasználja őket a narodnyikok ellen, például egy narodnyikellenes cikkgyűjtemény közös kiadására. De ugyanakkor a legélesebben bírálta a «legális marxistákat» és leleplezte liberális-burzsoá lényegüket. Ezek közül az «útitársak» közül sokan később kadetek (az orosz burzsoázia vezető pártja), a polgárháború idején pedig a legféktelenebb fehérgárdisták lettek.

Pétervár, Moszkva, Kiev és más városok «Harci Szövetségével» egyidőben, Oroszország nyugati nemzetiségi határvidékein is alakultak szociáldemokrata szervezetek. A lengyel nacionalista pártból kivált marxista elemek a 90-es években megalapították «Lengyelország és Litvánia Szociáldemokráciáját». A 90-es évek végén létrejönnek a lettországi szociáldemokrácia szervezetei. 1897 októberében Oroszország nyugati kormányzóságaiban megalakult az Általános Zsidó Szociáldemokrata Szövetség, a Bund.

1898-ban néhány «Harci Szövetség», mint a pétervári, moszkvai, kievi, jekatjerinoszlávlji és a Bund először kísérelték meg, hogy szociáldemokrata párttá egyesüljenek. E célból 1898 márciusában, Minszk városában, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSzDMP) első kongresszusára gyűltek össze.

Az OSzDMP első kongresszusának mindössze 9 résztvevője volt. Lenin a kongresszuson nem vett részt, mert ebben az időben szibériai száműzetésben volt. A párt Központi Bizottságát, melyet ezen a kongresszuson megválasztottak, rövidesen letartóztatták.

A kongresszus nevében kibocsátott «Kiáltvány» még sok tekintetben nem volt kielégítő. Nem mutatott rá arra a feladatra, hogy a proletariátusnak ki kell harcolnia a politikai hatalmat; semmit sem mondott a proletariátus vezető szerepéről és kikerülte a proletariátus szövetségeseinek kérdését a cárizmus és a burzsoázia elleni harcában.

A kongresszus határozataiban is, «Kiáltvány»-ában is kimondta, hogy az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt megalakult.

Ebben a formális tényben, amely nagy forradalmi és propagandisztikus szerepet játszott, rejlett az OSzDMP első kongresszusának jelentősége.

De ha az első kongresszust meg is tartották, valójában még nem alakult meg a marxista szociáldemokrata párt Oroszországban. A kongresszusnak nem sikerült az egyes marxista köröket és szervezeteket egyesíteni és szervezetileg összefogni. A helyi szervezetek munkájának még nem volt egységes vonala, a pártnak nem volt sem programja, sem szervezeti szabályzata, sem központi vezetése.

Ezért, és még sok egyéb ok miatt is, a helyi szervezetekben növekedett az ideológiai bomlás, s ez a körülmény kedvező talajt teremtett arra, hogy a munkásmozgalomban az opportunista áramlat, az «ökonomizmus» megerősödjön.

Leninnek és az általa szervezett «Iszkra»* * «Iszkra» — «Szikra».* című lapnak több évi megfeszített munkájára volt szükség, hogy ezt a bomlást kiküszöböljék, az opportunista ingadozást leküzdjék és az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt megalakulását előkészítsék.

5. Lenin harca az «ökonomizmus» ellen. A lenini «Iszkra» című lap megjelenése

Az OSzDMP I. kongresszusán Lenin nem vett részt. Ebben az időben egy szibériai faluban, Susenszkojéban volt száműzetésben, ahová a cári kormány küldte, miután a «Harci Szövetség» miatt hosszú időt töltött el a pétervári börtönben.

De Lenin a száműzetésben is folytatta forradalmi tevékenységét. Itt fejezte be egyik legfontosabb tudományos munkáját, «A kapitalizmus fejlődése Oroszországban»-t, amely befejezte a narodnyikok ideológiai megsemmisítését. Ismert brosúráját, «Az orosz szociáldemokraták feladatai»-t szintén ott írta.

Lenin, bár el volt szakítva a közvetlen gyakorlati forradalmi munkától, mégis fenn tudott tartani némi kapcsolatot az aktív pártmunkásokkal, levelezett velük a száműzetésből, informálódott náluk, tanácsokkal látta el őket. Lenint ebben az időben különösen az «ökonomisták» kérdése foglalkoztatta. Jobban megértette, mint bárki más, hogy az «ökonomizmus» a megalkuvásnak, az opportunizmusnak csírája, hogy az «ökonomizmus» győzelme a munkásmozgalomban a proletariátus forradalmi mozgalmának aláásását, a marxizmus vereségét jelentené.

S Lenin az «ökonomisták» ellen fellépésük első napjától kezdve küzdött.

Az «ökonomisták» azt állították, hogy a munkásoknak csak gazdasági harcot kell folytatniok, ami pedig a politikai harcot illeti, ezt hadd vezesse a liberális burzsoázia, melyet a munkásoknak támogatniok kell. Lenin az «ökonomisták» effajta prédikációjáról azt tartotta, hogy ezzel cserbenhagyják a marxizmust, tagadják a munkásosztály önálló politikai pártjának szükségességét és megpróbálják a munkásosztályt a burzsoázia politikai függvényévé tenni.

1899-ben az «ökonomisták» csoportja (Prokopóvics, Kuszkáva és mások, akik később kadetek lettek) kiáltványt bocsátott ki. Az «ökonomisták» a forradalmi marxizmus ellen léptek fel s azt követelték a munkásosztálytól, hogy mondjon le a proletariátus önálló politikai pártjának megalakításáról, mondjon le önálló politikai követeléseiről. Az «ökonomisták» úgy vélték, hogy a politikai harc a liberális burzsoázia dolga; ami pedig a munkásokat illeti, azok érjék be a munkáltatók elleni gazdasági harccal.

Lenin, megismerkedve ezzel az opportunista dokumentummal, megbeszélésre hívta össze a közelben tartózkodó marxista politikai száműzötteket és 17 elvtárs — élükön Leninnel — éles, leleplező tiltakozást fogadott el az «ökonomisták» nézetei ellen.

Ennek a tiltakozásnak, amelyet Lenin írt és amelyet egész Oroszország marxista szervezeteiben terjesztettek, roppant jelentősége volt a marxista gondolat és a marxista párt Oroszországban való kifejlődése szempontjából.

Az orosz «ökonomisták» ugyanazokat a nézeteket hirdették, mint a külföldi szociáldemokrata pártokban a marxizmus ellenségei, az ú. n. bernsteinisták, az opportunista Bernstein követői.

Ezért Lenin harca az «ökonomisták» ellen egyszersmind harc volt a nemzetközi opportunizmus ellen is.

Az «ökonomisták» ellen, a proletariátus önálló politikai pártjának megalakításáért folyó fő elvi harcot a Lenin által szervezett «Iszkra» című illegális lap vezette.

1900 elején Lenin és a «Harci Szövetség» más tagjai, visszatértek a szibériai száműzetésből Oroszországba. Lenin egy nagy országos illegális marxista lap megteremtését tervezte. Az akkoriban Oroszországban működő nagyszámú apró marxista körök és szervezetek még nem voltak egymással kapcsolatban. Ebben az időben, amikor — Sztálin elvtárs kifejezése szerint — «a kontárkodás és a körösdi a pártot tetőtől-talpig sorvasztotta, amikor a szellemi zűrzavar a párt belső életének fő jellemvonása volt», egy országos illegális lap megalapítása volt az orosz forradalmi marxisták alapvető feladata. Csak egy ilyen lap tudta a szétforgácsolt marxista szervezeteket összefogni és egy valóságos párt megalakítását előkészíteni.

De ilyen lapot a rendőri üldözés miatt a cári Oroszországban nem lehetett megszervezni. Egy-két hónap múltán a lapot a cári kopók kiszimatolták és megsemmisítették volna. Ezért Lenin elhatározta, hogy a lapot külföldön adja ki. A lapot igen vékony, de tartós papírra nyomták és titokban szállították Oroszországba. Az «Iszkra» egyes számait Oroszországban Baku, Kisinjev, Szibéria titkos nyomdáiban újranyomták.

1900 őszén Vladimír Iljics külföldre utazott, hogy azokkal az elvtársakkal, akik a «Munka Felszabadítása» csoporthoz tartoztak, az országos politikai lap kiadása ügyében megállapodjon. Lenin még a száműzetésben részletesen átgondolta ezt a tervet. A száműzetésből hazatérve Ufában, Pszkovban, Moszkvában, Pétervárott megbeszéléseket folytatott ebben a kérdésben. Mindenütt megállapodott az elvtársakkal a titkos levelezés módjára, az irodalmi szállítmányok címeire stb. vonatkozólag és megbeszélte velük a jövendő harcok tervét.

A cári kormány érezte, hogy Lenin a legveszedelmesebb ellensége. A cári ochrana* …

* A cári ochrana — a forradalmi mozgalom elleni harc céljára létesített politikai titkosrendőrség a cári Oroszországban.*

… embere, Zubátov zsandár, titkos jelentéseiben azt írta, hogy «Uljánovnál (Lenin) nagyobb ember nincs most a forradalomban», s ezért célszerűnek tartotta Lenin meggyilkolásának megszervezését.

Külföldre érkezése után Lenin megállapodott a «Munka Felszabadítása» csoportjával, Plechánovval, Axelroddal, Vjera Zaszúlics-csal az «Iszkra» közös kiadása ügyében. A kiadás egész tervét elejétől végig Lenin dolgozta ki.

1900 decemberében külföldön megjelent az «Iszkra» első száma. Az újság címe alatt ez a jelmondat állott: «Szikrából lobban ki a láng». Ez a mondat idézet a dekabristák válaszából, melyet Puskinhoz intéztek, amikor a költő szibériai száműzetésükben üdvözölte őket.

És valóban, a Lenin gyújtotta «Szikrá»-ból lobbant ki utóbb annak a hatalmas forradalmi tűznek a lángja, mely porig égette a nemesi-földesúri cári monarchiát és a burzsoá uralmat.

Rövid összefoglalás

A marxista szociáldemokrata munkáspárt Oroszországban annak a harcnak a folyamán alakult meg, amely elsősorban a narodnyikok, s hibás és a forradalomra káros nézeteik ellen folyt.

Csak a narodnyikok nézeteinek ideológiai megsemmisítése után lehetett megtisztítani a talajt az oroszországi marxista munkáspárt megalapítására. A múlt század 80-as éveiben Plechánov és csoportja, a «Munka Felszabadítása», döntő csapást mért a narodnyikokra.

Lenin a 90-es években befejezte a narodnyikok ideológiai megsemmisítését, végleg legyőzte a narodnyikokat.

A «Munka Felszabadítása» csoport, mely 1883-ban alakult, jelentős munkát végzett a marxizmus elterjesztése körül Oroszországban, elméletileg megalapozta a szociáldemokráciát s megtette az első lépést a munkásmozgalom felé.

A kapitalizmus fejlődésével Oroszországban gyorsan növekedett az ipari proletariátus száma. A 80-as esztendők derekán a munkásosztály a szervezett harc útjára, a tömegharc útjára, a szervezett sztrájk útjára lépett. De a marxista körök és csoportok kizárólag propagandával foglalkoztak, nem értették meg a munkásosztály közötti tömegagitáció célszerűségét és ezért a gyakorlatban nem voltak még kapcsolatban a munkásmozgalommal, nem vezették azt.

A Lenin által alapított pétervári «Harci Szövetség a Munkás- osztály Felszabadítására» (1895), amely a munkások között tömegagitációt folytatott és tömegsztrájkokat irányított, új szakaszt jelentett; jelentette a munkások közötti tömegagitációra való áttérést, és a marxizmus egyesítését a munkásmozgalommal. A pétervári «Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására» az oroszországi forradalmi proletár párt első csirája volt. A pétervári «Harci Szövetség» után az összes fontosabb ipari központokban és a határvidékeken is marxista szervezetek jönnek létre.

1898-ban tették az első, bár sikertelen kísérletet arra, hogy a marxista szociáldemokrata szervezeteket pártba egyesítsék: összeült az OSzDMP első kongresszusa. De ez a kongresszus a pártot még nem hozta létre: a pártnak sem programja, sem szervezeti szabályzata, sem központi vezetése nem volt, az egyes marxista körök és csoportok között majdnem semmi kapcsolat nem volt.

Lenin, hogy a szétforgácsolt marxista szervezeteket párttá egyesítse, felvetette és megvalósította az első országos forradalmi marxista lap, az «Iszkra» alapításának tervét.

Ebben az időben az egységes politikai munkáspárt megalakításának legfőbb ellenségei az «ökonomisták» voltak. Tagadták egy ilyen párt szükségét. Támogatták az egyes csoportok széttagoltságát és kontárkodását. Lenin és a lenini «Iszkra» éppen ezért rájuk mérte legerősebb csapásait.

Az «Iszkra» első számainak megjelenése (1900—1901) átmenet volt az új időszakra, arra az időszakra, amelyben az egyes szétforgácsolt csoportokból és körökből valóban megalakult az egységes Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 február 21. csütörtök van. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 313 (szökőévekben 314) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  Eleonóra + Adolf, Bódog, Germán, Györe, György, Györk, Györke, Lenóra, Leona, Leonóra, Nóra, Patony, Péter, Pető, Zakariás, Zelmira nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Február 21 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_21.

Csodás nap a mai! Mármint megemlékezésileg!

Ma van ugyanis:

– Az anyanyelv nemzetközi napja. Banglades javaslatára az ENSZ (UNESCO) 1999-ben február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. Ekkor a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel és öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.

– Tabán túra az idegenvezetők napján
Idegenvezetők nemzetközi napja (International Tourist Guide Day). 1985 óta számos országban megünneplik, oly módon, hogy az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok a városuk érdekességeit jobban megismerjék.

– Damiani Szent Péter ünnepe a katolikus egyházban

– Banglades: a mártírok napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Az orosz KüM Információs és Sajtóosztálya által ma kora délután kiadott közleménye szerint Kijev fölkészült, hogy bármely pillanatban háborúvá eszkalálja a donbasszi konfliktust.

Az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma közleménye rámutatott: “Kijev továbbra is tudatosan élezi a társadalom megosztását etnikai és ideológiai vonalak mentén. A militáns szovinizmust és az idegengyűlöletet a hivatalos politika rangjára emelte. Az orosz nyelvű lakosság, az ukrán nemzeti kisebbségek nyelvi, oktatási és kulturális – és szabadságjogainak korlátozásával, az etnikumok hátrányos megkülönböztetésével kialakított helyzet példátlan állapotokat eredményezett.

Az ukrán állam kéretlenül beavatkozik az ország egyházi életébe, súlyosan megsérti a vallásszabadságot, a vallás szabad gyakorlását, és a hit szentségét. Mindezek hátterében pedig ott húzódik a donbasszi fegyveres konfliktus. Kijev bármikor készen áll arra, hogy katonai erővel – mit sem törődve az anyagi és emberáldozat nagyságával – visszaszerezze és ismét az uralma alá hajtsa a régiót.” – áll az orosz külügyminisztérium közleményében.

Szergej Najev operatív főparancsnok személyes irányítása mellett zajlik az Azovi – térségben a valcmanista latorerők átfogú haditornája. “A ‘zorosz agresszor orra előtt”! – büszkélkednek.

Kijevben az “ideiglenesen megszállt területek minisztériumának” tanácsnoka Alekszandr Levcsenko ismét az ENSZ békemisszióval akarja visszakaparintani Donbasszt. Ám amint ez megtörtént,semmi lacafaca, semmi demokráciásdi. Azonnal át kell vegye Kijev a térség totális ellenőrzését és irányítását. Aztán saját szájíz szerint nekifogni Donbassz “reintegrálásához”! Még hogy jogok meg különleges státusz?

De amíg az ENSZ misszió összeáll…

Máraz EBESZ is írást adott ki arról, hogy az utóbbi időkben a valcmanista ordashad “érzékelhetően növelte a Donbassz elleni ostromtevékenység számát, méretét, intenzitását.”

Ma a régi daliás időkre emlékeztető gránátzáport eresztett a valcmanista latortüzérség Gorlovkára.

De zajlik az élet a teljes fronton.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy véli, hogy az USA egy kvázi államot kíván létesíteni Szíria területén, az Eufrátesz keleti partja mentén. Nem elegendő, hogy katonái illegálisan tanyáznak Szíriában, még “pufferzónát” akarnak kialakítani. Ebbe az új – valójában konfliktuszónába – pedig nemzetközi haderőt toborozgatnak a szövetségeseik táborából.

Az orosz Küm egyébként még hétfőn leadta a jelzést: Idlib latorrezervátum martalócait mind egy szálig el kell pusztítani.

A munkába besegít Hmeymim orosz közössége is.

Hogy ennek hatására – e nem tudni, de a szír hadsereg tegnapelőtt működni kezdett az Idlib – Aleppo határszakaszon. A működés azóta is többé – kevésbé folyamatos.

A működés eredményeként súlyosan megsebesült a Hayat Tahrir ash-Sham (HTS) martalócsereglet vezéregyede, Mohammed Al-Dzshulani.

A súlyosan megsebzett martalócfőnököt a török határ túloldalán fekvő Hatay – tartományban lévő Antakiya város kórházában foltozgatják nagy buzgalommal.

Kardigan máris újabb menekültválsággal riogatja Európát!

Az Eufrátesz “ficak” területét ma reggel latormentes övezetté nyilvánította az SDF!

A területen – állítólag – élő, eleven rémkalifátusista már nincs.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!