A jeltolmács

Látott már jeltolmácsolt metálkoncertet? Itt az alkalom

A Lamb of God nevű metálzenekar egyik koncerjén tűnt fel a szenvedélyes jeltolmács.

(HVG)

Bal-Rad komm: A nagyot hallók még hagyján. De a siketek?! Feléjük miként interpretálta a jeltolmács ezt a szörnyületes, hörgő “énekhangot”?

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Az oroszországi Ideiglenes Kormány 1917-ben – kettős hatalom

A kapitalizmus és a feudalizmus kizsákmányoló, élősködő rendszerek. A földesurak a jobbágyokon a kapitalisták a proletárokon élősködnek. A dolgozók valós érdeke ezek helyett a szocializmus, a szovjetrendszer, ami a többség számára demokrácia, a népi demokrácia megvalósítása. Ez harc nélkül nem megy.

Képtalálat a következőre: „Februári orosz forradalom - kép”

bolsevikok felvállalták a harcot a népi demokrácia orosz formája a szovjet megteremtésére. A bolsevikok a legkövetkezetesebb kommunisták: céljuk a dolgozó proletárok felszabadítása a kizsákmányoló és élősködő tőke uralma alól. A dolgozó proletárok legöntudatosabbjaiból lesznek a bolsevikok, akik kommunisták, és vezetik az osztályharcban a dolgozó osztályokat a gazdag kapitalistákkal szemben. Az osztályharc azonban kíméletlen háború a kapitalisták és a dolgozó proletárok részéről is, sok áldozattal.

„A Szovjetek a győzedelmes forradalom erejére, a munkásokra, a katonákra és a parasztságra támaszkodtak. A reális erő a Szovjetek kezében volt. A Szovjetek vezetésébe befurakodó mensevik és eszer pártvezérek azonban átadták a hatalmat az Ideiglenes Kormánynak, amelyet az Állami Duma liberális képviselői s az eszer és mensevik vezérek között a kulisszák mögött létrejött megegyezés alapján alakítottak meg. Mint ahogyan azt az SzK(b)P történetében olvassuk, ,,az eszerek és mensevikek azt tartották, hogy a forradalom már befejeződött és most az a feladat, hogy azt lezárják és áttérjenek a «normális», alkotmányos élet vágányára a burzsoáziával együtt”.

A kettőshatalom nem maradhatott fenn sokáig. A hatalomnak teljes egészében vagy a burzsoá kormány kezében vagy a Szovjetek kezében kellett összpontosulnia. A burzsoázia azért harcolt, hogy megteremtse egyeduralmát, és igyekezett megszüntetni a Szovjeteket. E törekvésében buzgón támogatták a Szovjetekben ülő mensevikek és eszerek, akik már az első napokban ténylegesen átadták a hatalmat a burzsoáziának. A mensevikek és az eszerek a Szovjeteket barakkokhoz, ideiglenes épülethez hasonló valaminek tekintették, amelyre csak addig van szükség, amíg Oroszországban nem teremtik meg az „alkotmányos”, parlamentáris burzsoá kormányt.

Csak egy párt harcolt Oroszországban a Szovjetek egyeduralmáért — a bolsevikok pártja.

Képtalálat a következőre: „Februári orosz forradalom - kép”Lenin már a februári forradalommal kapcsolatos első írásaiban felhívta a munkásokat és katonákat, hogy minél jobban szervezkedjenek, minél jobban fegyverkezzenek fel és véglegesen zúzzák szét a cárizmust.

Lenin hangsúlyozta, hogy a burzsoázia és a földesurak Ideiglenes Kormánya nem adhat és nem ad a népnek sem békét, sem kenyeret, sem szabadságot. Megállapította, hogy az októbrista-kadet, burzsoá Ideiglenes Kormány teljesen a külföldi imperializmustól függ, és hogy ez a kormány „valójában az «Anglia és Franciaország» nevű pénzügyi cég ügynöke .. .“ Lenin az Ideiglenes Kormány imperialista céljainak leleplezését tűzte ki feladatul.

A Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjéről — a munkásság és parasztság érdekeinek képviselőjéről — Lenin azt írta, hogy „a szabadságnak és a cárizmus teljes megsemmisítésének egyetlen biztosítéka a proletariátus felfegyverzése, a Munkásküldöttek Szövetjének megszilárdítása, kiterjesztése, szerepének, jelentőségének, erejének növelése”.

bolsevik párt széleskörű politikai munkát indított meg a tömegek között, megmagyarázta, hogy a forradalom teljes győzelme még messze van, hogy amíg a hatalom a burzsoá Ideiglenes Kormány kezében van, a Szovjetekben pedig a mensevikek és az eszerek garázdálkodnak, addig a népnek nem lesz sem békéje, sem földje, sem szabadsága, hogy a teljes győzelemhez még egy további lépést kell tenni előre, és minden hatalmat át kell adni a Szovjeteknek.

A februári forradalom győzelme élesen vetette fel az ország sorsának kérdését. Mi lesz Oroszországgal? Önálló ország lesz-e, vagy pedig más államoktól függő ország vagy gyarmati ország? Monarchia lesz-e, vagy burzsoá állam, vagy pedig szovjet állam? Ezeket a kérdéseket az ország súlyos helyzete élezte ki. A földbirtokosok és a kapitalisták rabló kizsákmányolása következtében kimerült ország, amelyet tönkretett a cári kormány bűnös politikája, agyongyötört az imperialista háború, közeledett a gazdasági összeomlás, a politikai önállóság és a nemzeti függetlenség elvesztése felé.

A helyzet súlyos és válságos volt. Ebben az ország valamennyi osztályának és pártjának képviselői megegyeztek. A nézeteltérések a fenyegető katasztrófa okainak és a válságos helyzetből való kijutás útjainak, módjainak kérdése körül kezdődtek.

Hogy mentsük meg Oroszországot? Az ország három fő erejének — a burzsoáziának, a proletariátusnak és a kispolgárságnak — más-más terve volt, hogy a háború és a forradalom bonyolult viszonyai között hogyan mentsék meg az országot. Mind a három erő a saját tervét védelmezte.

A burzsoázia az ország életének valamennyi fontos kérdésében a cárizmus politikáját folytatta. Igyekezett megmenteni hatalmát és jövedelmét bármi áron is, nem riadva vissza még a hazaárulástól sem. A burzsoázia a haza védelmének hangzatos frázisai mögé rejtőzve, a valóságban népellenes áruló politikát folytatott, Ideiglenes Kormánya pedig csak az amerikai és az angol-francia imperialisták ügynöke volt. Az amerikai imperializmus milliárdokkal tömte az Ideiglenes Kormányt, erélyesen követelve, hogy azt a forradalom felszámolására, a bolsevikokkal és Leninnel való erőszakos leszámolásra fordítsák. Az amerikai imperializmus úgy tekintette Oroszországot, mint gyarmatosító tevékenységének tárgyát, s a februári forradalom után különösen növelte tőkebefektetéseit Oroszország gazdaságába. Ezek a tőkebefektetések az Októberi Forradalom idejére az első világháború előtti befektetéseket többszörösen felülmúlták. Az orosz burzsoázia árulása teljesen nyilvánvalóvá lett akkor, amikor a dolgozók a bolsevik párt felhívására és annak vezetésével megdöntötték a burzsoázia hatalmát. Ekkor az orosz burzsoázia nyíltan segítségül hívta a külföldi intervenciósokat a Szovjetország ellen.

Az önkényuralom megdöntése után a kormány első miniszterelnöke Lvov herceg lett, a dúsgazdag földesúr és zemsztvo-vezető. Az új miniszterelnök politikai jellemzésére elég annyit mondani, hogy II. Miklós cár még a februári forradalom előtt kormánya miniszterelnökének szemelte ki. Az Ideiglenes Kormányba bekerült Miljukov, az imperialista burzsoázia pártjának, az úgynevezett alkotmányos-demokrata (kadét) pártnak a vezére. Ezt a pártot Sztálin elvtárs találóan úgy jellemezte, hogy a nép elárulásának pártja. Bekerült a kormányba Gucskov nagyiparos, az októbristák vezére, továbbá a kapitalisták osztályának más tekintélyes képviselői is, akik mélységesen gyűlölték a népet. A „demokrácia” képviselőjeként pedig a jobboldali eszer Kerenszkijt vették be a kormányba, aki a kispolgári pártok hazugságának és árulásának megtestesítője volt. Ezek a pártok ideig-óráig azzal leplezték ellenforradalmiságukat, hogy demagóg szólamokkal a nép érdekeinek védelmét hangoztatták.

A kadetok a februári forradalom után az oroszországi politikai küzdőtéren a legjobboldalibb szárnyat képviselték. A kadetok kapcsolatai a nagyipari és kereskedelmi burzsoáziával, a titkos monarchistákkal, a régi cári tábornokokkal, a burzsoá értelmiség felső rétegével, végül az angol-francia s amerikai üzletemberekkel és politikusokkal, a kadét pártot komoly politikai erővé tették, amely jelentékeny mértékben meghatározta az Ideiglenes Kormány összetételét és politikáját.

A kormány politikáját annak vezetői a kormány elnevezéséből kiindulva határozták meg. Ideiglenes, átmeneti politikának tekintették, amelynek az a feladata, hogy az országot bármiféle változtatás nélkül elvezesse az Alkotmányozó Gyűlésig. Ez a formális jogi álláspont a legjobb esetben az elodázását jelentette mindannak, amiért tulajdonképpen a forradalmat végigharcolták. Természetes, hogy a kizsákmányoló osztályok — a földbirtokosok és kapitalisták — ezt a politikát nagy tetszéssel fogadták.

Az Ideiglenes Kormány feladatainak értelmezésében következetesen ragaszkodott a formális jogi állásponthoz. Következetesen kitért az elől, hogy az államrendben bármilyen változtatást is tegyen. Ez kitűnik abból is, hogy az oroszországi államrendnek fél évig nem volt elnevezése. Az ország már nem volt birodalom, monarchia, de a köztársaságot sem kiáltották ki. Ez utóbbira csak 1917. szeptember elsején került sor. Ami az Alkotmányozó Gyűlést illeti, az Ideiglenes Kormánynak az a kijelentése, hogy gondoskodik mielőbbi összehívásáról, csak üres szólam volt. Ahogyan elodázták az ország életbevágóan fontos kérdéseinek megoldását, amelyeket a forradalom teljes eréllyel napirendre tűzött, az Alkotmányozó Gyűlés egybehívásáig, ugyanúgy elodázták az Alkotmányozó Gyűlés egybehívását is a „háború végéig” — a háborút pedig „a végső győzelemig” akarták folytatni. A kadetok a forradalom kezdetén azt a látszatot keltették, mintha egyetértenének a nép követeléseivel, mert arra számítottak, hogy a forradalom lecsendesedik, a nép megnyugszik és be lehet majd csapni.

A háború meggyorsította a történelem menetét, a kadetok pedig olyan eszköznek akarták tekinteni a háborút, amely fékezi, visszatartja, sőt visszafelé forgatja a történelem kerekét. A kadetok arra akarták felhasználni a forradalmat, hogy aktívabbá tegyék Oroszország részvételét az imperialista háborúban, és megvalósítsák rabló, imperialista terveiket.

Az ország „megmentése” a burzsoázia szerint a burzsoá-földesúri tulajdon és a kizsákmányoló rendszer sérthetetlenségének megőrzését jelentette. Az ország „megmentésének” burzsoá útja, írta Sztálin elvtárs, arra vezet, „hogy a dolgozókat a földbirtokosok és tőkések diktatúrája alá vetik, az országot a legsúlyosabb adókkal terhelik meg, Oroszországot fokozatosan kiárusítják a külföldi tőkéseknek (koncessziók!) és Oroszország Anglia, Amerika és Franciaország gyarmatává válik”.

Oroszország „megmentésének” kispolgári politikáját folytatták a mensevikek és az eszerek is.

Lenin és Sztálin már az 1905-ös forradalom idején feltárta a mensevizmus marxista szólamokkal leplezett kispolgári tartalmát. A burzsoá forradalom győzelme előtt a kispolgári radikalizmus minden országban szocialista szólamok leple alatt lépett föl. Amikor azonban Oroszországban a burzsoá forradalom győzött, a mensevikek és az eszerek levetették magukról a „szocialista” leplet és a burzsoáziával megalkuvók, a népszabadság elfojtóinak egységes táborát alkották. A különbség ezek között a pártok között csupán csak annyi volt. hogy különbözőképpen nevezték őket. De később még ez a különbség is eltűnt.

A mensevikek is és az eszerek is „demokratáknak” nevezték magukat. A történelemben ezeket a pártokat „mensevik-eszer” közös név alatt emlegetik; ezzel az elnevezéssel 1917-ben a bolsevik sajtóban találkozunk először. Ezt a „demokráciát” képviselte az Ideiglenes Kormány első összetételében Kerenszkij.

Az eszerek és mensevikek politikája kísérlet volt arra, hogy „együttműködést” hozzanak létre az antagonisztikus osztályok között, ami a valóságban azt jelentette, hogy a munkásság és a parasztság érdekeit alárendelik a kizsákmányoló osztályok érdekeinek. Ez teljesen megfelelt az eszerek és mensevikek politikai irányvonalának, akik az országban parlamentáris burzsoá-demokratikus rendszert akartak létesíteni. Arra hívták fel a parasztokat, hogy alkudjanak meg a földesurakkal, a munkásokat pedig arra, hogy egyezzenek ki a tőkésekkel. Ez a politika nagyon gyorsan csődöt mondott, és ettől kezdve a „megalkuvó” és a „megalkuvás” szavak szitkoknak számítottak Oroszországban. A februári forradalom utáni első időkben azonban az eszerek és mensevikek megalkuvó politikája még támogatásra talált a néptömegek között. Nem csekély volt még az olyan munkások, s még több az olyan katonák és parasztok száma, akik hittek a mensevikek és eszerek meséinek, hogy nemsokára meglesz az Alkotmányozó Gyűlés, amely mindent szépen elrendez, hogy a háború nem más népek kirablásáért, hanem az állam megvédése érdekében folyik. Ezek az emberek — akiket Lenin „jóhiszeműen tévelygő honvédőknek” nevezett — abban az időben még helyes politikának tartották a mensevikek és eszerek ígérgető és rábeszélő politikáját.

A mensevikek és az eszerek támogatták az Ideiglenes Kormányt, minden eszközzel igyekeztek leplezni a tömegek előtt a kormány népellenes jellegét, és továbbra is táplálni akarták a néptömegekben az Ideiglenes Kormány iránti bizalmat.

E megalkuvó taktikából kiindulva a mensevikek és az eszerek, miután kezükbe ragadták a vezetést a Szovjetekben, elérték, hogy az általuk vezetett Petrográdi és más Szovjetek valóban átadták a hatalmat a burzsoáziának, s a forradalmi néptömegek követeléseinek kielégítésével kapcsolatos fontos kérdések megoldásában a burzsoá kormány akarata szerint jártak el. Így többek között elkenték a háború felszámolásának és a békének a kérdését is.

A mensevik-eszer újság hamarosan a februári forradalom után azt írta: „Ma pusztul az ország.” Lenin erre a kijelentésre kis újságcikkel válaszolt, amelyben azt írta: „Igaza van. És éppen ezért nem okos dolog rábízni magunkat ma a kispolgárságnak, a narodnyikoknak és mensevikeknek a tőkésekkel való paktálására. Ezen az úton nem lehet megmenteni az országot a pusztulástól”.

bolsevikok az ország megmentését a szocialista forradalom győzelmében, a munkásosztály felszabadításában, a kapitalista rendszer felszámolásában látták. Az országot csak a nép tudta megmenteni. Ezért a népnek fel kellett szabadulnia a kizsákmányolás és az elnyomás alól, le kellett ráznia magáról a földesurak és kapitalisták igáját, meg kellett valósítania a Szovjetek hatalmát — a munkások és parasztok hatalmát —, saját kezébe kellett vennie az ország sorsát.”

Kapcsolódó kép

A munkásságot és a parasztságot e világtörténelmi feladatoknak a megoldására a bolsevik párt vezette.
(idézet: – A bolsevik párt a Nagy Októberi Szocialista forradalom győzelmének szervezője – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 július 21. szombat van. Rohan az idő! 

Majd el telik ez az esztendő is!  Az évből már csak 163 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Dániel, Angéla, Angelina, Dalida, Dana, Daniéla, Daniella, Danila, Daniló, Dános, Danuta, Darrell, Deniel, Elina, Enzó, Helén, Ilma, Ilona, Júlia, Julietta, Julilla, Julitta, Léna, Lőrinc, Zsüliett és Dzsulietta  nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Július 21 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_21.

A mai nap a Belga Királyság nemzeti ünnepe – I. Lipót, Belgium első királya trónra lépésének napja (1831).

– Mi magyarok pedig megemlékezhetünk Hunyadi Mátyás nándorfehérvári diadaláról, amely 1456 – ban július 21 – 22 én esett meg. Az eset történelmi jelentőségét a legfőbb nyertes Vatikán a déli harangszóval ismerte el. (Bár ma már megkérőjelezik…)

Ott és akkor, a harc első napján – tehát 21 – én – pontosan ma 562 esztendeje halt hősi halált Dugovics Titusz.

A balrad.ru mai zenei ajánlata:

LEGYEN SZÉP NAPJA MA MINDEN OLVASÓNKNAK!

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

A februári polgári-demokratikus forradalom győzelme 1917 Oroszországban

„Az első világháború vagy I. világháború, röviden VH1 (a második világháború előtt egyszerűen csak világháború„Nagy Háború” vagy „a háború, amely véget vet minden háborúnak”) néven illetett háború egy 1914 és 1918 között, négy éven át tartó, Európából induló globális háború volt, amely összesen több mint 15 millió ember halálát okozta, és amely öldöklő küzdelem a korabeli gyarmati- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött.” – Wikipédia

„A cári Oroszország 1917 tavaszára a Monarchiához hasonlóan erőtartalékai végére ért. A nép 5 millió halottját, eltűntjét, fogságba esettjét gyászolta, hiányolta. Az infláció 700%-osra nőtt, kenyér nem volt, az élelmiszerért kígyózó sorok álltak napi nem ritkán 10 órát. A sorozatos tüntetések, munkásmegmozdulások és az ezekből kialakuló februári forradalom hatására az orosz kormány 1917 március 13-án, II. Miklós cár pedig március 15-én lemondott. (A cár öccse javára mondott le, de az sem vállalta az uralkodást, II. Miklóst pedig másfél évvel később 1918 nyarán kivégezték.)” – tortenelemcikkek.hu

„Az 1917-es oroszországi forradalmak során a cári rendszert leváltották, majd a bolsevikok vezetésével létrejött a kommunista szovjethatalom. 1917. február 10–11. Pétervárott általános sztrájk tört ki, amely felkelésbe csapott át (február 25–27.) – Wikipédia

A forradalom győzelme: 1917 elejére az orosz társadalom a kimerültség és a tűrés határára érkezett. Már nemcsak az ellenzéki erők, és a tömegek akartak változásokat, de a hatalmon lévők józanabbjai is. Az elégedetlenség hatására 1917. január 22-én – az 1905-ös forradalom kitörésének évfordulójára emlékezve – általános sztrájkot kezdtek a fővárosban, Pétervárott, amely átterjedt a vidéki városokra is. Március 3-án a Putyilov-gyár kezdett újabb sztrájkot, március 8-án pedig a nemzetközi nőnapra való emlékezés adott alkalmat újabb tiltakozógyűlésekre és tüntetésekre. Két nap múlva (március 10.) ismét általánossá vált a sztrájk a fővárosban.

A cár parancsot adott a lázadás letörésére, de már nemcsak a katonák, hanem a parancsnokok egy része sem volt ‘hajlandó a tömegre lőni, illetve lövetni. A hadsereg alakulatainak átállásával megpecsételődött a régi rend sorsa: 1917. március 12-én (a pravoszláv naptár szerint február 27-én) győzött a polgári demokratikus forradalom.” – erettsegi.com

A PÁRT IRÁNYVÉTELE
A BURZSOÁ-DEMOKRATIKUS FORRADALOMBÓL
A SZOCIALISTA FORRADALOMBA VALÓ ÁTMENETRE

„A bolsevikok pártja az 1917. évi forradalmi harcok idejére már hatalmas politikai tapasztalatokkal rendelkezett. Hosszú és dicső utat tett meg abban a harcban, amelyben a munkásosztályt a cárizmus és a kapitalizmus ellen, a szabadság, a szocializmus kivívásáért vezette.

A régi Oroszország földművelő, agrárország volt. A földszűke azonban Oroszországban ennek ellenére olyan nagy volt, hogy a parasztnak nem volt annyi földje, ahová — mint ahogyan a nép körében mondogatták — kiereszthette volna a tyúkját. Ez a helyzet azonban nem azzal magyarázható, hogy nem volt elég föld, hanem azzal, hogy a föld igazságtalanul oszlott meg. A XX. század elején Oroszország európai részének 50 kormányzóságában 30 000 földbirtokosnak 70 millió gyeszjatyinia földje volt, ezzel szemben 10,5 millió parasztgazdasághoz mindössze 75 millió gyeszjatyina föld tartozott. A legnagyobb földbirtokos maga az orosz cár volt. A cári család csupán Oroszország európai részében 8 millió gyeszjatyina földet birtokolt. Ilyen volt a jobbágytartó földesúriak uralmának gazdasági alapja. A kapitalizmus fejlődésével Oroszországban az egyre erősbödő burzsoázia mindjobban az államhatalom felé lopakodott. A cárizmus kénytelen volt olyan intézkedéseket hozni, amelyek elősegítették a burzsoá társadalmi viszonyok fejlődését az országban. A hóhér Sztolipin cári miniszter agrárpolitikájának az volt a célja, hogy az önkényuralmi cári monarchiát, lassan és kínosan ugyan, de burzsoá monarchiává változtassa át. Ez az átalakítás azonban nem fejeződhetett be. A cárizmus egészen bukásáig, a februári forradalomig, a hűbéri földesurak hatalma maradt. Gazdaságilag azonban az országban már a burzsoázia uralkodott.

A cári uralom a munkások és parasztok rabságba döntésén, a nemzetek elnyomásán alapult. A cári Oroszország a „népek börtöne” volt. Oroszországban, amely az imperializmus valamennyi ellentmondásának csomópontjává vált, egybefonódtak az elnyomás legkülönfélébb formái: a földesúri, a kapitalista, a katonai, a gyarmati és a rendőri elnyomás.

A cári uralom gazdasági, politikai, katonai és kulturális elmaradottságra kárhoztatta az országot. A cári Oroszország gazdasági elmaradottsága fokozta a nagy imperialista államoktól való függőségét. Az orosz iparban minden „kulcspozíciót” a külföldi tőke foglalt el. A kohászatnak majdnem a háromnegyede, az ásványolaj termelésnek körülbelül a fele az angol-francia tőke kezében volt. A Donyec-medencében a francia kapitalisták gazdálkodtak. A cári kormány uzsorakölcsönöket vett fel a külföldi tőkésektől. Oroszország Anglia és Franciaország adófizetője, félgyarmata volt.

A dolgozó és kizsákmányolt tömegek, Oroszország elnyomott népei, évszázadokon keresztül harcoltak az elnyomók ellen. A Bolotnyikov, Razin és Pugacsov vezette parasztháborúkban, a dekabristák fellépésében, Gercen és Gsernisevszkij forradalmi tevékenységében, a forradalmi „raznocsinyecek” mozgalmában világosan kifejezésre jutott a népnek a kizsákmányolok és a kizsákmányolok állama iránti gyűlölete. A XIX. század végétől a munkásosztály emelte magasra a társadalmi és politikai elnyomás elleni harc zászlaját, s ezzel az egész nép szabadságharcának vezetőjévé lett. A munkásosztályban és annak élcsapatában, a bolsevik pártban, a nép végre olyan politikai erőre talált, amely felrázta, s a földesurak és a tőkések elleni győzelmes harcra vezette a tömegeket.

A munkásosztály az 1905—1907. évi forradalomban mérte az első csapást a cárizmusra. Oroszországban felragyogott a szabadság fénye. És jóllehet, a cárizmust akkor még nem döntötték meg, s a forradalmat állati kegyetlenséggel elnyomták, a forradalomnak mégis hatalmas szerepe volt a tömegek felébresztésében, politikai nevelésében, a forradalmi harc elsajátításában és az új forradalom előkészítésében.

Az 1905-ös forradalom veresége és az utána következő reakció időszaka nem törték meg az orosz proletariátus és pártjának forradalmi szellemét. A bolsevikok a legnehezebb viszonyok között készítették elő a népet az új forradalomra. Amikor fellángolt az első világháború, a bolsevik párt volt az egyetlen párt, amely hű maradt a szocializmus és a proletárinternacionalizmus ügyéhez, s következetes forradalmi harcot vívott az imperialista háború, a sovinizmus ellen. A bolsevik párt volt az egyetlen párt Oroszországban, amely döntő feltételnek tartotta a proletariátus hegemóniáját ahhoz, hogy a burzsoá-demokratikus forradalom győzhessen, és ahhoz, hogy ez a forradalom szocialista forradalomba nőjön át. A bolsevik párt volt az egyetlen párt, amely lehetségesnek tartotta a szocializmus győzelmét Oroszországban, és amelynek a polgári-demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba való átmenet időszakára konkrét forradalmi platformja volt.

bolsevikok pártja vezette 1917 februárjában a munkások és parasztok cárizmus elleni forradalmi felkelését, és ez tette lehetővé a cári hatalom megdöntését.

A munkások 1917. január 9-én sztrájkkal emlékeztek meg a „véres vasárnap” évfordulójáról. A mensevikek és eszerek a kezdődő forradalmi mozgalmat liberális-burzsoá keretek közé igyekezték szorítani. Felhívták a munkásokat, hogy vonuljanak az Állami Duma elé. Ez a mensevik-eszer trükk azonban meghiúsult. A tömeg a bolsevikokatkövette, és forradalmi tüntetést rendezett. Tüntetések zajlottak le Petrográdban, Moszkvában, Bakuban, Nyizsnyij-Novgorodban. A kezdődő forradalmi mozgalom élharcosai a petrográdi munkások voltak.

Február 18-án (március 3-án) sztrájkba léptek a Putyilov-gyár munkásai. Petrográd más üzemeinek munkásai is támogatták őket, és (február 22-én (március 7-én) már a legtöbb nagy vállalat munkásai sztrájkoltak. A bolsevikok Petrográdi Bizottsága felszólította a munkásokat és a munkásnőket, hogy február 23-án (március 8-án), a Nemzetközi Nőnapon, menjenek ki az utcára és tüntessenek az éhség, a háború és a cárizmus ellen.

A tömegek mozgalma feltartóztathatatlan erővel növekedett. Az egyes kerületek politikai sztrájkjai egész Petrográdra kiterjedő általános politikai sztrájkba csaptak át. A politikai sztrájk a cári rendszer elleni általános politikai tüntetéssé nőtt át, a mozgalom a fegyveres felkelés jellegét öltötte. A munkások lefegyverezték a rendőrséget és a csendőrséget, és maguk vették kézbe a fegyvert. Erélyes és szívós harc folyt a katonaság megnyeréséért. A mozgalomban résztvevő munkásnők közvetlenül a katonákhoz fordultak, összebarátkoztak velük, felszólították őket, segítsenek a népnek megdönteni a gyűlöletes cári kormányt. A felkelők élén a bolsevik párt állott.

A Központi Bizottság Irodája, amelyet Molotov elvtárs irányított, február 26-i (március 11-i) kiáltványában a cárizmus elleni fegyveres harc folytatására és Ideiglenes Forradalmi Kormány alakítására hívott fel. A forradalom erői rohamosan növekedtek. Február 27-én (március 12-én) a petrográdi csapatok átálltak a felkelő nép oldalára. Ez eldöntötte a forradalom gyors és végleges győzelmét. A főváros után győzött a forradalom vidéken és a fronton is.

A munkások és katonák, miután legyőzték a cárizmust, az 1905—1907. évi forradalom hagyományait követve, mindenütt megalakították a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeit, mert a népi hatalom szerveit látták bennük, amelyek arra hivatottak, hogy megvalósítsák a néptömegek forradalmi követeléseit, és mielőbb véget vessenek a rabló, imperialista háborúnak.

Az évszázados önkényuralmi monarchia nyolc nap alatt összeomlott. A nép elsöpörte. Ahhoz, hogy ilyen gyors győzelmet arathattunk, egész sor világtörténelmi fontosságú körülménynek kelleti közrejátszania.

Ezek közé tartozott az 1905. évi forradalom. Az 1905-ös forradalom, mint ahogyan Lenin mondotta, mélyen felszántotta a talajt, a munkások millióit és a parasztok tízmillióit ébresztette politikai életre és politikai harcra, az orosz társadalom valamennyi osztályát és valamennyi pártját igazi mivoltukban, érdekeik, erőik, akciómódszereik, céljaik igazi kölcsönös viszonyában mutatta meg. Az 1905. évi forradalom és a forradalom vereségét követő reakciós korszak feltárta a cári banda egész rothadtságát, förtelmességét, cinizmusát és romlottságát, amely minden kegyetlenségre, minden gaztettre, a dolgozók bármekkora tömegének tönkretételére és megfojtására hajlandó annak érdekében, hogy fenntartsa a magántulajdont és saját uralmát. Az 1905-ös forradalom az 1917-es forradalom „főpróbája” volt.

A februári forradalom gyors győzelmét biztosító fő feltételek közé számította Lenin az imperialista háborút, amely példátlan erejű gazdasági, politikai, nemzeti világválságokat idézett elő. Az imperialista háború rendkívül meggyorsította és nagy mértékben kiélezte a proletariátus osztályharcát a burzsoázia ellen, és mint ahogy Lenin előre megmondotta, az imperialista háborúnak objektíve elkerülhetetlenül az ellenséges osztályok közötti polgárháborúvá kellett átváltoznia. Ez az átváltozás a februári forradalommal kezdődött.

A cári monarchia válságának fokozásában és bukásának meggyorsításában bizonyos szerepe volt a cárizmus és az orosz burzsoázia közötti konfliktusnak is.

A cári kormány arra számított, hogy a Németországgal való különbéke megkötése útján elkerülheti a forradalmat. A cári hóhérok nem riadtak vissza még attól sem, hogy megnyissák a frontot a németek előtt, és német szuronyokkal nyomják el az orosz népet. A véreskezű Miklós egyik cinkostársa nem sokkal a februári forradalom előtt azt tanácsolta, hogy „nyissák meg a minszki frontot, és szabadítsák rá a németeket az orosz népre …“

A másik összeesküvést a forradalom és a nép ellen az orosz burzsoázia készítette elő. Őket az angol-francia imperialisták ösztökélték a hatalom megragadására azért, hogy folytassák az imperialista háborút és megakadályozzák a forradalmat. A burzsoázia arra számított, hogy palotaforradalommal elejét veheti a forradalomnak, a forradalom azonban, felhasználva az ellenség táborában levő konfliktust, megelőzte a burzsoáziát.

A forradalom azért győzött, mert előharcosa a munkásosztály volt. A munkásosztály vezette a katonaruhába öltözött milliós paraszti tömegek harcát a „békéért, kenyérért, szabadságért”.

Az oroszországi februári burzsoá-demokratikus forradalom nem volt és nem is lehetett a Nyugat-Európában lezajlott polgári forradalmak egyszerű megismétlődése. Ez a forradalom más történelmi helyzetben ment végbe, mint a nyugati polgári forradalmak. Nyugaton a polgári forradalmak a korai kapitalizmus időszakában zajlottak le, amikor a kapitalizmus felfelé ívelő irányban fejlődött. A februári forradalom viszont az imperializmus korszakában ment végbe, amikor a kapitalizmus már lefelé ívelő irányban haladt. A februári forradalom a kapitalizmus általános válságát előidéző imperialista világháború ideién tört ki, és maga is ennek a válságnak a jelensége volt. Ilyen körülmények között az oroszországi burzsoá-demokratikus forradalomnak az osztályerők más megoszlásához kellett vezetnie, a fejlődés más távlatait kellett megnyitnia, mint a nyugati burzsoá forradalmaknak. Nyugaton a forradalom vezére a burzsoázia volt, a parasztság pedig a burzsoázia tartaléka. A nyugati burzsoá forradalmak előkészítették a talajt a kapitalizmus hosszantartó fejlődése számára. A nyugati burzsoá forradalmak győzelme azt eredményezte, hogy az egyik kizsákmányoló rendszert, a feudalizmust, a másik kizsákmányoló rendszer, a kapitalizmus váltotta fel.

Az oroszországi burzsoá-demokratikus forradalomban a forradalom vezetője, vezére a proletariátus volt, a parasztság pedig nem a burzsoázia, hanem a proletariátus tartalékává vált. Az oroszországi burzsoá-demokratikus forradalom győzelme nem eredményezte a burzsoázia hosszantartó uralmát, hanem a történelmi fejlődés új távlatát nyitotta meg, a szocialista forradalomba való közvetlen átmenet távlatát.

A februári burzsoá demokratikus forradalom győzelme rendkívül nevezetes fordulópont volt Oroszország történetében, de gyökeres fordulatot jelentett a bolsevik párt történetében is. A cárizmus megdöntése jelentős állomás volt abban a harcban, amelyet az oroszországi proletariátus a szocializmusért folytatott, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésének feltétlenül szükséges és fontos szakaszát jelentette. Február Október történelmi küszöbe volt.

A cárizmus felett a munkások és a katonák arattak győzelmet, a győzelem gyümölcsét azonban a burzsoázia igyekezett learatni, ezért a kispolgári pártok — a mensevikek és eszerek — segítségével megszervezte Ideiglenes Kormányát. A hatalom a földesurak kezéből a burzsoázia kezébe ment át. A februári forradalom ebben a tekintetben az előző burzsoá forradalmakra hasonlított. De azonnal tovább ment a „szokásos” burzsoá forradalmaknál.

Képtalálat a következőre: „Februári orosz forradalom - kép”

A burzsoázia diktatúráját megvalósító Ideiglenes Kormány mellett a forradalomban létrejöttek a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei, valamint a Parasztküldöttek Szovjetjei is, amelyek a munkásság és a parasztság szervei voltak a cári hatalom ellen, a munkásosztály és a parasztság diktatúrájának szervei. Így tehát kettőshatalom alakult ki, mely a februári forradalom jellegzetes sajátossága volt.”

(idézet: – A bolsevik párt a Nagy Októberi Szocialista forradalom győzelmének szervezője – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 július 20. péntek van. Rohan az idő! 

Majd el telik ez az esztendő is!  Az évből már csak 164 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  Illés, Aurél, Eliána, Éliás, Eliél, Eliot, Elton, Folkus, Jeromos, Margarét, Margaréta, Margarita, Margit, Marinella, Marinetta és Szoraja nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Július 20 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_20.

Ma Kolumbiában van nemzeti ünnep. Ott ma a kolumbiai függetlenség napja van.

Kicsivel közelebb, Észak-Cipruson a szabadság és a béke napja címén ünnepelnek.

Valamivel távolabb – Japánban – ma van a tenger napja (Umi-no-hi)

Kicsivel még távolabb – a Holdon – nincs ugyan ma ünnepnap, de 49 évvel ezelőtt, ezen a napon ott is megjelent az ember. 1969 július 20 – án a Holdra leszállt az Apollo–11, fedélzetén Neil Armstronggal és Edwin E. Aldrinnal. Armstrong az első ember, aki a Holdra lépett.

A balrad.ru mai zeneajánlata olvasói számára:

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 július 19. csütörtök van. Rohan az idő! 

Majd el telik ez az esztendő is!  Az évből már csak 165 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Emília, Ajtonka, Alfréd, Alfréda, Ambos, Ambró, Ambrus, Aranka, Arany, Arina, Arzén, Arzénia, Aura, Aurea, Aurélia, Emili, Eperke, Esztellia, Eszténa, Golda, Goldi, Goldina, Gyémánt, Morella, Rubin, Rubina, Rubinka, Rufina, Stella, Szederke, Varsány, Versény és Vince nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Július 19 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_19.

Legjobb tudásunk szerint ma sehol – semmiféle ünnep, jeles nap nincs! Maakkor hát dögunalom van!

De a balrad.ru mára is ajánl zenét:

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Tessék választani: éhhalál, fagyhalál, döghalál!

Több százezer magyar nyugdíjas nyomorog: rengetegen 25 ezer forintot sem kapnak

2018 januárjában 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár az öregségi nyugdíjukat. Harmaduk havonta százezer forint alatti öregségi nyugdíjat kap, és több mint háromezren vannak, akiknek havonta kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodniuk. És ez már a teljes ellátás, vagyis  tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. De mégis hogy lehet a nyugdíjminimumnál is kevesebb nyugdíjat kapni? És hogy lehet ennyi pénzből megélni?

A Pénzcentrum közérdekű adatigénylés keretében jutott hozzá a Magyar Államkincstár által folyósított nyugdíjakkal kapcsolatos,  2018. januári adatokhoz, melyek szerint 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár öregségi nyugdíjukat. Ezeknek az embereknek a harmada viszont 100 ezer forint alatti nyugdíjban részesül. A Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján jól látszik, hogy Magyarországon583 358 nyugdíjas 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjat kap.

A kapott számadatokból az viszont nem látszik, hogy mégis hányan vannak, akik inkább az 50 ezer forinthoz közelítő, és hányan, akik inkább a 100 ezerhez közelítő összeget kapnak, de az kiolvasható belőle, hogy az 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjban részesülők közül a legtöbben Budapesten élnek, de nem sokkal maradnak el tőlük a Pest megyeiek sem, majd a sort a Bács-Kiskun megyében élők követik. Az is látható, hogy 7705 nyugdíjasnak külföldre folyósítják az 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíját.

Élet havi 50 ezer forintból Magyarországon

Hogy hogy lehet megélni havi 50 ezer forintból? Nehezen. Éva, akinek nevét kérésére megváltoztattuk, 2013-ban, 62 éves korában ment nyugdíjba 41 évnyi munkaviszony után.

56 025 forintot kapok, szívbeteg vagyok és özvegy. Mire mindent kifizetek, marad 12-14 ezer forintom ennivalóra, ruházkodásra stb. Ha a gyerekeim nem segitenének, pedig nekik sincs sok pénzük, már rég éhenhaltam vagy megfagytam volna! Szívesen vállalnék munkát, de ha meghallják, hogy 67 éves vagyok, már nem kellek
” – mondta a Pénzcentrumnak. Anyagi gondjaival nincs egyedül. Az egyik, nyugdíjasokat tömörítő Facebook-oldalon egy másik nyugdíjas nő, Elvira, akinek nevét szintén megváltoztattuk, a következőt írta:

37 év munka utan 56000 forint nyugíjból tengődöm. Sajnos 70 évesen dolgoznom kell , hogy boldoguljak!! Elgondolkodtató, még ennél kevesebből hogy lehet megélni???

Sokaknak a havi 30 ezres nyugdíj is csak álom

Pedig sokan vannak, akik számára az 50 ezres nyugdíj is csupán elérhetetlen álomnak tűnik. A januári adatok szerint 69-en kapnak havonta összesen 28 500 forintot, vagyis a törvény által megállapított öregségi nyugdíjat (aminek összege egyébként 10 éve nem változott ). A Magyar Államkincstár azonban a Pénzcentrummal közölte, ez a főellátás összege, tehát a kiegészítő ellátásokat, mint például az öregségi nyugdíj, ez az összeg nem tartalmazza.

 

Ha valaki már a 28 500 forintos összeget olvasva felszisszent volna, akkor most fog csak igazán megdöbbenni: a 28 500 forintos összeg is sokak számára már megváltás lenne, több ezren, egészen pontosan

3267-en ugyanis 25 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak.
Vagyis a nyugdíminimumnál is van lejjebb. Ráadásul ez az összeg már tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. 1494-en pedig 25 ezer és 29 990 forint közötti összegből kell, hogy gazdálkodjanak.

A Pénzcentrum azon kérdésére, mégis mi a legkisebb nyugdíjösszeg, amit ma Magyarországon folyósítanak, a Magyar Államkincstár nem válaszolt.
Viszont a 24.hu tavaly az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján azt írta, 2017-ben közel 5 ezren voltak, akik 10 ezer forintnál is kevesebb állami nyugdíjat kaptak.

Mégis hogy lehet a nyugdíjminimumnál is kevesebb a nyugdíj?
A nyugdíjminimum eredeti célja, hogy a megállapításkor a teljes öregségi nyugdíj minimális összegét meghatározza, vagyis meghúzza azt az alsó összeghatárt, amelynél nem lehet kisebb egy teljes öregségi nyugdíj. Azonban több ok miatt is előfordulhat, hogy a megállapított és folyósított öregségi nyugellátás összege elmarad az öregségi nyugdíj 28 500 forintos legkisebb összegétől.

A leggyakoribb eset, hogy a magyar nyugdíj megállapítását a külföldön szerzett szolgálati idő teszi lehetővé. (EU országban vagy Magyarországgal szociális biztonsági egyezményt kötött országban szerzett további szolgálati idő esetén.) Ez esetben hazai nyugdíjrészt a teljes szolgálati idő alapján, de a Magyarországon szerzett szolgálati idővel arányosan kell megállapítani és a nyugdíjminimum teljes összegét nem – legfeljebb arányosan – lehet figyelembe venni.
Ugyancsak előfordulhat, hogy a szolgálati idő a 15 évet eléri, de 20 évnél rövidebb. Ebben az esetben a nyugdíjminimumot ugyancsak nem lehet érvényesíteni.

Előfordulhat az is, hogy a szolgálati idő eléri a 20 évet, de a nyugdíjba beszámítható jövedelmek alacsony szintje miatt az ún. nyugdíjalap (a nyugdíjba beszámított jövedelmek – jogszabályi előírások szerint – kalkulált átlaga) elmarad a nyugdíjminimumtól. Amelyet ez esetben szintén nem lehet érvényesíteni, ilyenkor a nyugdíjösszeg a nyugdíjalappal fog megegyezni – tudtuk meg a Magyar Államkincstártól.

Vagyis ez alapján rengeteg, jelenleg is dolgozó magyar jövője forog kockán. Ugyanis, ahogy azt a Pénzcentrumnak Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa kifejtette februárban:

“Sokan vannak, akiknek szaggatott volt a munkaerőpiaci jelenlétük, mert például elvesztették az állásukat, hosszabb ideig munka nélkül maradtak, majd visszatértek a munkaerőpiacra, vagy feketén dolgoznak, netán nem is tudják, hogy a munkáltatójuk nem a megfelelően jelentette be őket. Emiatt sokan lesznek, akik nem a teljes nyugdíjat kapják, hanem csak a résznyugdíjra lesznek jogosultak, vagy még arra sem. Tehát ami szerintem igazán aggasztó, az azoknak az embereknek a sorsa, akiknek nem lesz meg a 20 év munkaviszonyuk (…).”                                                                (penzcentrum)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: “…Sokan vannak, akiknek szaggatott volt a munkaerőpiaci jelenlétük, mert például elvesztették az állásukat, hosszabb ideig munka nélkül maradtak, majd visszatértek a munkaerőpiacra, vagy feketén dolgoznak, netán nem is tudják, hogy…”

Sokan bizony! Az 1953 – 1970 között születettek közel fele tartozik az érintettek közé.

Pl. azok a Ratkó-gyerekek, akik mondjuk kényszervállalkozók lettek, vagy a 2008-as válság idején munkanélkülivé váltak. Amely generáció teljes mértékben a szocializmusban szocializálódott, és MORÁLISAN – ERKÖLCSILEG KÉPTELEN VOLT ALKALMAZKODNI a rendszerváltás utáni állapotokhoz…

De nincsenek jobb helyzetben az ő gyerekeik sem!

A legkevesebb, hogy kijelentjük: RÁJUK SZOMORÚ VÉG VÁR!

A legrosszabb, hogy ebből még nagyon – nagy baj is LEHET!

 

Az első forradalom Oroszországban: 1905

„Az 1905-ös orosz forradalom II. Miklós orosz cár uralkodása alatt, az orosz–japán háború utáni elégedetlenség és éhezés miatt alakult ki. A vereséggel végződő háború tovább rontott Oroszország amúgy is gyenge gazdasági helyzetén, s a cár tekintélye is megingott befolyásolhatósága miatt, azonban a cári rendszer megdöntésére csak az 1917-es februári orosz forradalom volt képes.

Általánossá vált a munkanélküliség, az éhínség, a szegényes lakásviszonyok. A munkásmozgalmak visszaszorítása céljából szakszervezeteket hoztak létre. Szentpéterváron egy ilyen szakszervezet vezetésével egy pópát, Georgij Apollonovics Gapon atyát bízták meg. 1905. január 9-én a munkások a szentpétervári Téli Palota elé vonultak, hogy békésen kérjék a cárt a munkások nyomorának enyhítésére. A rendőrség és a katonaság azonban a tömegbe lőtt, fegyvertelen emberek százait ölve meg. Bár a cár nem tartózkodott akkor a fővárosban, sokan mégis neki tulajdonítják a szentpétervári véres vasárnap eseményeit.” – Wikipédia

Lassan értek, beértek a napok, mint a dinnyék, a proletariátus kinőtt a gyereksorból.

„Mi, Szent-Pétervár munkásai és minden társadalmi rendhez tartozó lakosai, feleségünkkel és gyermekeinkkel és gyámoltalan öreg szüléinkkel együtt eljöttünk hozzád, Felséges Urunk, igazságot és oltalmat keresve… Nincs már több erőnk, Felség. Türelmünk végéhez értünk. Elkövetkezett számunkra az a borzasztó pillanat, amikor jobb meghalni, semmint tovább szenvedni az elviselhetetlen kínokat” – így kezdődött az a petíció (kérvény), amit 1905. január 9-én a pétervári munkások százezres felvonulása akart átadni a cárnak. A felvonulást a Gapon-féle vallásos színezetű – és a rendőrség által támogatott – munkásszervezet javasolta. A pétervári bolsevikok helytelenítették a felvonulást, de mikor látták, hogy nem lehet megakadályozni, bekapcsolódtak a petíció megfogalmazásába, és együtt mentek a többiekkel január 9-én. így kerültek a kérvénybe forradalmi követelések is, igaz, hogy alázatos könyörgés formájában: a munkások közül ekkor még sokan hittek a „mindenható cár atyuskában”.

Kijózanító, szörnyű leckét kaptak azonban. A kérvényt senki sem olvasta el (a cár nem is volt ekkor Pétervárott), ellenben a jó előre odarendelt katonaság tüzet nyitott a templomi zászlók és szentképek alatt vonuló, védtelen, fegyvertelen tömegre. Több mint ezer halott maradt a Téli Palota előtti hatalmas téren. Csaknem négyezren sebesültek meg. A cári tábornokok, akik az iszonyatos tömegmészárlásra parancsot adtak, a maguk módján logikusan cselekedtek: a népnek önkényuralmi rendszerben még panaszkodni sem szabad. Ha csak kicsit is kevésbé korlátoltak azonban, eszükbe kellett volna jutnia az ókori hadvezér híres mondásának: „Még egy ilyen győzelem, és elvesztünk.” A véres vasárnap még az elmaradott munkásokat is kiábrándította a cárizmusból. Híre újabb lökést adott egész Oroszországban a forradalmi megmozdulásoknak. Pétervár munkáskerületeiben pedig már aznap barikádok emelkedtek.

Leninék Svájcban már másnap értesültek a pétervári eseményekről. „Amikor megérkezett a hír a forradalom kirobbanásának konkrét formájáról, mintha minden megváltozott volna körülöttünk, mintha a távoli múltba veszett volna mindaz, ami eddig történt – írja Krupszkaja visszaemlékezéseiben. – …Oda indultunk, ahová ösztönszerűen minden bolsevik tartott, akihez eljutott a pétervári események híre: az emigránsok étkezdéjébe, Lepesinszkijékhez. Együtt akartunk lenni. Alig váltottunk szót egymással, valamennyien túlságosan izgatottak voltunk…”

Lenin még ugyanezen a napon megírta Forradalom Oroszországban című cikkét. „Erőszak ellen erőszak. Utcai harc dúl, sortüzek ropognak, ágyúk dörögnek. Patakokban ömlik a vér, lángol a polgárháború a szabadságért. Moszkva és Dél, Kaukázus és Lengyelország készen áll, hogy csatlakozzék a pétervári proletariátushoz. A munkásoknak ez a jelszavuk: szabadság vagy halál!” – írta benne a többi között.1905 tavasza és nyara forradalmas volt Oroszországban. Igen sok sztrájk, parasztmegmozdulás, kisebb-nagyobb összetűzés tette mind forróbbá a légkört. És kitört az első zendülés a hadseregben: fellázadtak a Patyomkin cirkáló matrózai. Októberben pedig a sztrájk országossá vált, egy időre leállt a vasút és a posta is. Ez már teljes-tökéletesen politikai sztrájk volt, legfőbb jelszava: „Vesszen az önkényuralom, éjen a demokratikus köztársaság!” Ekkor jöttek létre, a forradalmasodó munkásság kezdeményezésére, a proletárhatalom későbbi alapszerveinek ősei, a munkásküldöttek szovjetjei (tanácsai).

Lenin – mint keserűen írta – „az átkozott messzeségből” lázas figyelemmel figyelte a forradalom fejlődését. Nemcsak tájékozódott felőle, hanem nyomban elemezte is. S mert számított rá, hogy a sztrájkharc előbb-utóbb fegyveres felkelésbe csap át, tanulmányozni kezdte a fegyveres népfelkelés katonai problémáit.

„A Société de lecture (olvasókör) tisztviselője mindennap láthatott egy orosz forradalmárt, aki már korán reggel beállított, a sár miatt, svájci szokás szerint, felgyűrt, olcsó szövetből készült nadrágban, amelyet azután elfelejtett lehajtani, elővette a barikádharcról, a támadás technikájáról szóló, előző nap félbehagyott könyvet, leült szokott helyére, az ablak melletti asztalkához, megszokott kézmozdulattal végigsimította kopaszodó fejét, és belemerült az olvasásba. Csak néha kelt fel a helyéről, hogy leemeljen a polcról egy vastag szótárt, s megnézzen benne egy ismeretlen kifejezést, azután egy ideig fel-alá járkált, majd az asztalhoz ült, és négyrét hajtott papírokra gyorsan, megfeszített figyelemmel írt valamit” – olvassuk Krupszkaja visszaemlékezéseiben. Lenin számos levelet, röplapot, üzenetet juttatott ekkoriban Oroszországba. A Patyomkin cirkáló matrózaihoz pedig megpróbálta elküldeni a bolsevikok megbízottját – a megbízott azonban késve érkezett Odesszába.

A forradalmi mozgalmaktól meggyengült cári kormány októberben nagy keservesen bizonyos alkotmányos reformokra szánta el magát, és közkegyelmi rendeletet is kibocsátott. Lenin ekkor lehetőséget látott arra, hogy megvalósítsa mind kínzóbb vágyát: hazatérni a forradalmi Oroszországba. Röviddel az OSZDMP III. kongresszusa után haza is indult, s némi stockholmi várakozás után (a megígért hamis papírok ugyanis késtek) novemberben álnéven megérkezett Pétervárra.

Pétervárott közben nagyarányú letartóztatások voltak. Sok bolsevik börtönbe került, és ez a későbbiekben éreztette is káros hatását. Lenin a legmélyebb illegalitásban élt. Hosszú ideig minden éjjel másik elvtárs lakásán aludt. Ez nagyon kínos volt számára, sohasem szeretett másokat zavarni, ráadásul így nem tudott annyit dolgozni, amennyit akart volna. Krupszkaja hazaérkezése után nemsokára – természetesen álnéven – lakást béreltek. Nagyon gyorsan el kellett azonban hagyniuk; egy este Krupszkaja figyelmeztette az írásba mélyedt Lenint, hogy a ház körül spiclik ólálkodnak. A hátsó kijáraton, minden csomag nélkül távoztak a lakásból, és újra kezdődött a gyötrelmes vándorlás. A rendőrség nagy erőfeszítéseket tett, hogy Lenint elfogja. Néhányszor nyomára is jutottak – letartóztatniuk azonban nem sikerült.

Bármennyire kevesellte is: valójában rengeteget dolgozott a forradalomért. Irányította a bolsevikok Központi Bizottságának és Pétervári Bizottságának munkáját, beszélt pétervári és moszkvai gyűléseken, találkozott az ország minden részéből érkező munkásokkal, átvette a Novaja Zsizny (Új Élet) című lap vezetését, mely a szociáldemokraták legális újságja lett. Lunacsarszkij visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a lap teljes anyagát – az első betűtől az utolsóig – átnézte. A fontosabb cikkeket szerkesztőségi értekezleten vitatták meg. Lenin saját cikkeit is mindig felolvasta munkatársainak, és meghallgatta észrevételeiket, tanácsaikat. „Lenin – írta Lunacsarszkij – a szó szoros értelmében nagyon szerette a kollektív munkát, vagyis a gondolatok közös kidolgozását valamely nyers kézirat alapján, sok elme közvetlen együttműködésével.”

Közvetlenül részt vett a fegyveres felkelés előkészítésében is. Az első, a legnagyobb szabású fegyveres felkelés decemberben tört ki, Moszkvában. Ez volt az első orosz forradalom tetőpontja. „Nincs már erőnk tovább tűrne! Talpra, elvtársak! Éljen a meggyötört nép fegyveres felkelése!” – visszhangozták Moszkva munkáskerületei az OSZDMP Moszkvai Bizottságának felhívását. Ez bizony már másképp hangzott, mint a januári alázatos kérelem. És a tettek is másmilyenek voltak. Kilenc napon keresztül harcolt a barikádokon Moszkva munkássága a rendőrséggel meg a cári hadsereg mindenfelől összevont, válogatott egységeivel.

A túlerővel szemben a moszkvai felkelés vereséget szenvedett. Utána még fegyveres felkelés robbant ki számos városban, a többi között Harkovban, Nyizsnij-Novgorod-ban (ma: Gorkij), a Don menti Rosztovban, Ufában, Krasznojarszkban, Csitában. Különösen erős volt a munkások felkelése a Donyec-medencében. Mivel azonban ezek a felkelések egymástól többé-kevésbé elszigetelten folytak, s mivel nem tudták tevékeny részvételre bírni a parasztságot, és nem tudták megnyerni a túlnyomórészt paraszt katonákat sem – sorra-rendre elbuktak.

„Nem kellett volna fegyvert fogni” – jelentette ki ekkor Plehanov. „Ellenkezőleg – válaszolta Lenin sokkal határozottabban kellett volna fegyvert fogni.”

A felkelések veresége után – sztrájkokban, partizánharcokban, falusi földfoglalásokban – még sokáig fel-fellobbant a forradalmi láng, de a forradalom hanyatlása már megkezdődött. Lenin figyelmeztette a szociáldemokratákat: készüljenek fel újból konspiratív munkára. S mert úgy látta, hogy a párt megosztottsága nagy kárára van a forradalomnak, erőfeszítéseket tett a bolsevik és mensevik csoportok merev szembenállásának megszüntetésére. Ez azonban lényegében sem a tamperei konferencián (1905. december), sem a Stockholmban megtartott IV. pártkongresszuson (1906. április 23 – május 8.) nem sikerült. A IV. kongresszuson a mensevikek szerezték meg a vezetést. A bolsevik álláspont majd csak az V. kongresszuson (London, 1907. május 13-június 1.) kap többséget. De a viták – most már nagyon megnehezült feltételek között – tovább folytatódtak.

A cárizmus ugyanis, ahogy a forradalom gyengült, egyre kegyetlenebb és kíméletlenebb elnyomáshoz folyamodott. 1907. június 3-án pedig államcsínyt hajtottak végre: visszavontak minden alkotmányos reformot, s kezdetét vette a legsötétebb reakció korszaka.

Amikor Lenin Londonból, a pártkongresszusról visszatért, Finnországban telepedett meg, de itt is nyomára bukkant a rendőrség. (Finnország akkor a cári birodalomhoz tartozott, csak az Októberi Forradalom után nyerte el függetlenségét.) A bolsevikok úgy határoztak, hogy Leninnek ismét emigrálnia kell. Hajón indult Svédországba – de a rendes kikötőben már nem szállhatott fel, mert ott is rendőrök lestek rá. Jó három kilométert kellett gyalogolnia egy kis szigetig a jégen, a jég azonban vékony volt, több ízben beszakadt alattuk. Lenin majdnem a vízbe fulladt. Mint később elmondta, arra gondolt akkor: milyen ostoba dolog lenne így meghalni.

Krupszkaja követte az emigrációba. Hosszas hányattatás után 1908 elején érkeztek újra Svájcba. Mikor végignézett a csendes, kihaltnak tetsző genfi utcán, Lenin így sóhajtott fel: „Úgy érzem magam, mintha azért jöttem volna ide, hogy belefeküdjek a síromba.”

Megkezdődött második emigrációja, mely egészen 1917-ig tartott, s mely – Krupszkaja szerint – még keservesebb, sokkal nehezebb volt, mint az első.
(idézet: – Így élt Lenin – című könyvből)
  

A forradalmi harc fellendülése 1905 nyarán.
Felkelés a „PATYOMKIN” páncéloson

„1905 nyarán a forradalmi mozgalom újult erővel magasba ívelt. A május elseje megünneplésével kapcsolatos politikai sztrájkokban mintegy 220 000 ember vett részt. Az ivanovo-voznyeszenszki textilmunkások hatalmas méretű (70 000 fő) és jól szervezett sztrájkja két és fél hónapig tartott. A sztrájk irányítására választás útján létrehozták a meghatalmazottak szovjetjét — ez volt a munkásküldöttek egyik első szovjetje Oroszországban; tevékenységét az OSZDMP bolsevikok vezette északi bizottsága irányította.

1905 júniusában Lódzban a tömegsztrájkok és a sokezres tüntetések felkelésbe csaptak át. A felkelők barikádokat emeltek, és három napon át utcai harcot folytattak a cári csapatok ellen. A munkások, akiknek köveken és kövezetkockákon kívül szinte semmi más fegyverük sem volt, súlyos veszteséget szenvedtek. A Lódzi munkások soraiban véghezvitt vérengzés ellen Varsó és más városok munkásai sztrájkkal tiltakoztak.

Tömeges méreteket öltött a parasztmozgalom. Erősödött az elégedetlenség a hadseregben és különösen a hadiflottában, amelynek legénységében sok forradalmi gondolkodású munkás szolgált.1905 nyarán a fekete-tengeri flotta szociáldemokrata szervezete (vezetőségében sok bolsevik volt) megkezdte a felkelés előkészítését, de ez ösztönösen, a tervezett időpontnál korábban robbant ki. 1905. június 14-én (27-én) a „Knyaz Patyomkin Tavricseszkij” páncélos matrózai, akiket felháborított a parancsnokság embertelen bánásmódja és hallatlan kegyetlensége, leszámoltak, a leggyűlöltebb tisztekkel, és a hajóra felvonták a vörös zászlót. Hajóbizottságot választottak, élén Matyusenko torpedógépésszel. A fellázadt páncélos a hozzá csatlakozott 267. számú torpedónaszád kíséretében befutott Ogyesszába, ahol ekkor általános sztrájk volt. Reális lehetőség nyílt arra, hogy a matrózok és a munkások egyesítsék erőiket, a lehetőséget azonban nem használták ki. Az ogyesszai szociáldemokrata szervezet, amelyben a mensevikek nagy szerepet játszottak, ingadozott és tétlenül várakozott. Nem volt egységes a „Patyomkin” legénysége sem.

A döntő események június 17-én zajlottak le. Az igen erős páncélos ellen szinte az egész fekete-tengeri flottát Ogyesszába irányították, azzal a paranccsal, hogy ejtsék foglyul vagy süllyesszék el a „Patyomkin”-t. A felkelők bátran szembefordultak a hajórajjal és kétszer is áttörtek hadrendjén. A matrózok nyíltan üdvözölték a „Patyomkin” matrózait. A parancsnokság, attól tartva, hogy más hajókon is kitör a felkelés, sietve kiadta a parancsot az elvonulásra; a hajóraj kifutott a tengerre. A „Georgij Pobedonoszec” páncélos csatlakozott a felkelőkhöz, de egy áruló altiszt, akire a matrózok a hajó irányítását bízták, zátonyra futtatta. 11 nappal a felkelés kezdete után, amikor a szén- és élelmiszerkészletek kimerültek, a „Patyomkin” matrózai a hajót Constantában átadták a román hatóságoknak.

A felkelésnek, mellyel a fekete-tengeri matrózok „az egész civilizált világ” előtt nyíltan hitet tettek arról, hogy egyek a forradalmi néppel, óriási politikái jelentősége volt. Arról tanúskodott, hogy a cárizmus kezdi elveszíteni fegyveres támaszát. „A »Patyomkin« páncélos… le nem győzött forradalmi terület maradt és bármilyen lesz is a sorsa, itt áll előttünk ez a kétségbevonhatatlan és rendkívül nagy jelentőségű tény: kísérlet a forradalmi hadsereg magvának megteremtésére” — írta ezekben a napokban Lenin.

A forradalmi hullám emelkedése kiélezte a politikai válságot. A liberális ellenzék mind nyíltabban lépett fel a cárizmussal szemben. Még a nagytőkések is a népképviselet híveinek vallották magukat. „A vihart nem vagyunk képesek feltartóztatni, igyekeznünk kell hát legalább elejét venni a túlságosan nagy megrázkódtatásnak” — így magyarázta az egyik liberális politikus a burzsoázia „balratolódását”. Az európai kormányok, a forradalom további elmélyülésétől tartva, nyomást gyakoroltak a cárizmusra, hogy haladéktalanul kössön békét Japánnal.„
(idézet: – Világtörténet 7. kötete című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 július 18. szerda van.  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is!  Az évből már csak 166 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Frigyes, Arnó, Arnold, Arnolda, Arnót, Frederik, Fremont, Hedda, Hédi, Hedvig, Jusztián, Jusztin, Kámea, Kamill, Kamilla, Kamilló, Lantos, Milán, Milka, Milla, Mila, Milli, Milton, Mirkó, Szemőke és Zomilla nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Július 18 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_18.

Uruguayban az alkotmány napját ünneplik ma.

Amúgy pedig ma van a nemzetközi kaviár nap.

Mindezek örömére!- no meg arra emlékezve, hogy balrad.ru admin ma 42 éve vetette le a Magyar Néphadsereg ceglédi tüzérezredének SV-ütegében két esztendeig viselt “surcit”- szóljon a nóta:

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Bolsevizmus

A bolsevikok a legkövetkezetesebb kommunisták, a proletárok legöntudatosabb tagjaiból, akik nem tűrik és harcolnak a mindenféle kizsákmányolás, élősködés, szolgaság ellen, így a feudalizmus és maradványai, a kapitalizmus, és a kapitalizmus totális diktatúrája a fasizmus ellen. Marx forradalom elméletét Lenin fejlesztette tovább és Sztálin valósította meg, ezért a vezérfonaluk a marxizmus-leninizmus. A bolsevikok harcos kommunisták, céljuk a dolgozók felszabadítására a tőke uralma alól, és kíméletlenül harcolnak a kapitalizmus ellen a szocializmus felépítéséért. Ez valódi osztályháború, a dolgozó proletárok élcsapatának vezetésével a kapitalisták élősködő osztálya ellen

„A bolsevizmus a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat megelőző tizenöt év alatt végzett történelemformáló tevékenysége során olyan tapasztalatokat gyűjtött, amelyeknek, mint Lenin megállapította, nincs párjuk a világtörténelemben. Ez alatt az idő alatt (1903—1917) egyetlen országban sem halmozódott fel oly sok forradalmi tapasztalat, egyetlen országban sem változtak olyan gyorsan a mozgalom különböző legális és illegális formái. Oroszországban a mozgalom hol békés körülmények, hol pedig viharos harcok közepette folyt; hol földalatti volt, hol nyílt; hol csak kisebb körökre szorítkozott, hol pedig tömegessé vált; hol parlamentáris formákat használt fel, hol a dühöngő terrorral küszködött. Egyetlen országban sem összpontosult ilyen rövid időszakra a társadalmi osztályok harcának olyan sok formája, árnyalata, módszere.

A szocialista pártok régi típusa Nyugaton viszonylag békés korszakban alakult ki, amikor a munkásmozgalomban a harc legális formái kerültek előtérbe, a szocialista pártok politikai tevékenysége pedig mindinkább a parlamenti harcokra szorítkozott. A II. Internacionálé pártjait az opportunizmus iránti türelmes magatartás jellemezte. A nyugati szocialista pártok a szociális forradalom pártjából a szociális reformok pártjává fajultak. A II. Internacionálé valamennyi pártja megszűnt vezető szervezet lenni, és saját parlamenti frakciójának függvényévé vált. A régi típusú pártok már a forradalom előtti időszakban a marxista és opportunista elemek, a forradalom hívei és ellenségei, a pártszerűség hívei és ellenségei keverékét alkották. Ezekben a pártokban a marxisták jelentékeny része fokozatosan elfordult a marxizmustól, és az opportunizmus útjára lépett, aminek következtében e pártok reformista pártokká alakultak át.

A szocialista forradalom korszaka a forradalmi elmélet és gyakorlat olyan óriásait szülte, mint Lenin és Sztálin. Lenin 1902-ben azt írta: „ … Adjatok kezünkbe egy forradalmárokból álló szervezetet — és mi kifordítjuk a sarkaiból Oroszországot!” Lenin és Sztálin a körülöttük csoportosuló hivatásos forradalmárok legjobbjaira támaszkodva — mint például Babuskin, Szverdlov, Kalinyin, Molotov, Vorosilov, Ordzsonikidze, Kujbisev, Szpandarjan, Frunze, Kirov, Saumjan, Dzsaparidze, Jaroszlavszkij — megteremtette az új típusú, harcos forradalmi pártot, mely mentes az opportunizmustól, engesztelhetetlen a megalkuvókkal és kapitulánsokkal, forradalmi a burzsoázia és annak államhatalmával szemben, megteremtette a szocialista forradalom és a proletariátus diktatúrájának pártját. Ez a párt a világ proletariátusa számára a forradalmi proletárpárt mintaképe lett.”

(idézet: – A bolsevik párt a Nagy Októberi Szocialista forradalom győzelmének szervezője – című könyvből)

„A párt létrehozásáért vívott küzdelemben kiemelkedő szerepet töltött be a lenini „Iszkra“, a külföldön kiadott illegális országos pártlap. Az „Iszkra” nemcsak a marxista eszmék terjesztője volt, hanem a forradalmi szociáldemokrácia szervezője is; gyorsan reagált a legfontosabb aktuális kérdésekre, összefogta a munkások forradalmi akcióit Oroszország legkülönbözőbb részein. Az „Iszkra” és az „iszkrás” szociáldemokrata szervezetek munkásságukkal kitágították az élenjáró munkások látókörét, rávezették őket a proletariátus politikai feladatainak, a demokráciáért vívott harcban betöltendő vezető szerepe jelentőségének megértésére.

Az „Iszkra” által megkezdett ügyet az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP)— ugyancsak az „Iszkra” segítségével előkészített— II. kongresszusa fejezte be, amelyet 1903. július-augusztusában tartottak. Lenin és harcostársai megvédelmezték az új típusú párt alapelveit. A kongresszus elfogadta az „Iszkra” szerkesztősége által — Lenin irányító közreműködésével — kidolgozott pártprogramot, amely rendkívül pontosan és következetesen megfogalmazta a marxizmus legfőbb tételeit. Ez volt akkor az egyetlen olyan munkáspárti program a világon, amely fő feladatként a proletárdiktatúráért való harcot jelölte meg. Az OSZDMP programja a végső céllal — a szocialista forradalommal — szervesen összekapcsolta a párt közvetlen feladatait a közelgő polgári demokratikus forradalomban: az önkényuralom megdöntését és a demokratikus köztársaság megteremtését, a nyolcórás munkanap bevezetését, a jobbágyrendszer maradványainak forradalmi úton való felszámolását. A program deklarálta a nemzetek önrendelkezési jogát.

A pártnak a kongresszus által választott vezető szerveiben a leninisták kerültek többségbe. Innen ered történelmileg a „bolsevik” („többségi”) elnevezés, a kisebbségben maradt opportunistákkal: „mensevikekkel” szemben.

Az OSZDMP II. kongresszusa fordulópontot jelentett az oroszországi és a nemzetközi munkásmozgalomban. Ezen a kongresszuson született meg a bolsevizmus, mint politikai irányzat, és mint politikai párt: az alkotó marxizmus és a következetes forradalmi cselekvés pártja, az opportunizmus és mindenfajta megalkuvás engesztelhetetlen ellenfele.

Az OSZDMP tevékenysége nagy hatást gyakorolt a forradalmi mozgalom egész további alakulására. A munkásmozgalom méreteit, politikai tudatosságának és szervezettségének fejlődési ütemét tekintve Oroszország már a XX. század első éveiben kiemelkedő helyet foglalt el a világon.

Az ipari válság éveiben a munkások a gazdasági sztrájkokról a politikai sztrájkokra és tüntetésekre kezdtek áttérni. Ezek a harci formák hozzájárultak nemcsak a széles proletártömegek, hanem valamennyi demokratikus népréteg gyors öntudatra ébredéséhez.
1903 július-augusztusában az ukrajnai és a kaukázusi ipari központokban a sztrájkok mintegy 200 000 munkásra kiterjedő általános sztrájkká terebélyesedtek. A mozgalom az orosz, ukrán, grúz, azerbajdzsán, örmény és más nemzetiségű munkások internacionalista összefogásának szép példáit nyújtotta. Kijevben, Jekatyerinoszlavban, Ogyesszában, Nyikolajevben és Batumban a tüntetők és a katonaság, illetve rendőrség között összeütközésekre került sor. Pleve belügyminiszter azt követelte a helyi hatóságoktól, hogy bármi áron — „ha kell, holttesteken át is” — állítsák helyre a sztrájk következtében megbénult vasúti közlekedést.

Lenin „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban” című művében és más 1905-ben írott munkáiban behatóan bírálta a mensevik álláspontot és egyben a bolsevik taktika mélyreható megalapozását adta.

Marxnak és Engelsnek a fegyveres felkelésről és a forradalmi hatalomról, a permanens forradalomról szóló téziseit Lenin az új történelmi korszak osztályösszecsapásainak tanulságai alapján alkotóan tovább fejlesztette. Az, amit a marxizmus megalapítói 1848—1849-ben a proletariátus elsőrendű fontosságú feladataként jelöltek meg — a demokrácia balszárnyából változzék önálló politikai erővé, és hozza létre saját pártját —, a forradalom küszöbén álló Oroszországban már befejezett tény volt. Most a proletariátus, maga köré tömörítve a parasztságot, döntő befolyást gyakorolhatott a polgári demokratikus forradalomnak nemcsak menetére, hanem végkimenetelére is. Az orosz forradalom sajátossága éppen az volt, hogy teljes győzelme nem lehetett már a burzsoázia győzelme, hanem csak a nép — a proletariátus és a parasztság — győzelme.

Lenin mindezeket a mélyreható történelmi változásokat számításba vette, és a marxizmus elméletét, stratégiáját és taktikáját hatalmas perspektívájú új tétellel gazdagította: a proletariátus és a parasztság forradalmi-demokratikus diktatúrájának tételével. Rendkívüli meggyőző erővel bizonyította, hogy az új típusú forradalom számára nélkülözhetetlen, hogy a tömegek cselekvése a felfegyverzett népre támaszkodó új forradalmi hatalom tevékenységével egészüljön ki.

„A politikai reakció hosszú korszaka, amely Európában a Párizsi Kommün óta csaknem szakadatlanul tart — írta Lenin —, túlságosan hozzászoktatott bennünket a csak »alulról« jövő cselekvés gondolatához, túlságosan hozzászoktatott bennünket ahhoz, hogy csak a védelmi harcra legyen gondunk. Most kétségkívül új korszakba léptünk; megkezdődött a politikai megrázkódtatások és a forradalmak korszaka. Olyan időszakban, amilyet most él át Oroszország, nem szabad megelégedni a régi sablonnal.”

Lenin zseniális előrelátással jelölte meg a forradalom továbbfejlődésének perspektíváit is a cárizmuson aratott győzelem után: „. . .A demokratikus forradalomból mi rögtön megkezdjük az átmenetet, mégpedig erőnkhöz mérten, az öntudatos és szervezett proletariátus erejéhez mérten, megkezdjük az átmenetet a szocialista forradalomra. Mi a permanens forradalom mellett vagyunk. Nem állunk meg félúton.”

A Lenin által kidolgozott forradalomelmélet világos perspektívát adott a pártnak és a munkásosztálynak a cárizmus és a kapitalizmus elleni küzdelemben. Ez új, hatalmas jelentőségű előrelépést jelentett.”

(idézet: Világtörténet 7. kötet című könyvből)

„A bolsevikok pártja 1917. február és október között, nyolc hónap alatt, igen nehéz feladatot teljesít: meghódítja a többséget a munkásosztályban és a Szovjetekben, megnyeri a szocialista forradalomnak a parasztok millióit. Ezeket a tömegeket kiragadja a kispolgári pártok (eszerek, mensevikek, anarchisták) befolyása alól, lépésről-lépésre leleplezi ezeknek a pártoknak a dolgozók érdekei ellen irányuló politikáját. A bolsevikok pártja óriási politikai munkát fejt ki a harctéren és az ország belsejében, előkészíti a tömegeket az Októberi Szocialista Forradalomra.

Döntő mozzanatok pártunk történetének ebben az időszakában: Lenin megérkezése az emigrációból, Lenin Áprilisi Tézisei, a párt Áprilisi Konferenciája és a VI. pártkongresszus. A munkásosztály a párt határozataiból erőt és hitet merít a győzelemre, azokban talál feleletet a forradalom legfontosabb kérdéseire. Az Áprilisi Konferencia a burzsoá-demokratikus forradalomról a szocialista forradalomra való áttérésért folyó harcra irányítja a pártot. A VI. kongresszus a pártot a burzsoázia és a burzsoá Ideiglenes Kormány elleni fegyveres felkelésre irányozza be.

A munkásosztály, a bolsevikok pártjával az élén, szövetségben a szegényparasztsággal, a katonák és matrózok támogatásával, megdönti a burzsoázia hatalmát, megteremti a Szovjethatalmat, létrehozza az állam új típusát, a szocialista szovjet államot, megszünteti a földesúri földtulajdont, a földet használatra átadja a parasztságnak, nacionalizálja az ország minden földjét, kisajátítja a kapitalistákat, véget vet a háborúnak, kivívja a békét, hozzájut a szükséges lélegzetvételhez s ily módon megteremti a szocialista építőmunka kifejlesztésének feltételeit.

Az Októberi Szocialista Forradalom szétzúzta a kapitalizmust, elvette a burzsoáziától a termelési esz- közeiket, s a gyárakat, üzemeket, a földet, a vasutakat és bankokat az egész nép tulajdonává, társadalmi tulajdonná tette.
Megteremtette a proletariátus diktatúráját s az óriási állam vezetését a munkásosztály kezébe adta, amely ily módon uralkodó osztállyá lett.
Ezzel az Októberi Szocialista Forradalom új korszakot nyitott az emberiség történetében: megnyitotta a proletárforradalmak korszakát.”
(idézet: – A bolsevikok pártja az októberi szocialista forradalom előkészítése és véghezvitele időszakában – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!