REMEGÉS JÖN!

Aggasztó üzenet jött a németektől: ebbe a “magyar gazdaság” is beleremeghet

Súlyos világgazdasági következményei lesznek a koronavírus-járványnak a német iparszövetség, a BDI igazgatója szerint.

“Németországban a bruttó hazai termék (GDP) három-hat százalékkal csökkenhet az idén” – jelentette ki Joachim Lang, a Bundesverband der Deutschen Industrie (BDI) igazgatója a Welt am Sonntag lapnak adott interjúban.
Elmondta, hogy a BDI szakértői a gazdasági aktivitás legfeljebb hat hétig tartó szüneteltetését feltételezve jutottak erre a következtetésre. A GDP hat százalékos csökkenése megfelel a német gazdaságban a pénzügyi válság után 2009-ben bekövetkezett teljesítménycsökkenésnek.

Lang szerint sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót. A BDI számításai szerint az euróövezetben három-öt százalékos GDP-csökkenésre kell számítani, az Egyesült Államokban pedig kettő-négy százalékosra. Kínában két százalék alattira csökkenhet a GDP-növekedés mértéke.                                                                            (pénzcentrum)

Bal-Rad komm: Ragály nélkül is recesszió felé robogott a világ gazdasága. Nincs ebben semmi új, hiszen csak a kapitalizmus ciklusos válságáról beszélhetünk. Ezt most a világragály csupán megkoronázza!

Érzékeny veszteség lesz a dupla hatás eredménye az biztos, de emiatt nem a “magyar gazdaság” fog megremegni! OLYAN UGYANIS – kicsi kivételtől eltekintve – NINCS IS! Úgyhogy…

Aki viszont bele fog remegni, AZ A MAGYAR MELÓS! A VEZÉNYELHETŐ RABSZOLGÁVÁ TETT, KIÉHEZTETETT, LERONGYOSÍTOTT MAGYAROK TÖMEGE!

Vélhetőleg nem csak bele fognak remegni! 

Ragályhíradó 2020 04. 05.

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

Az orosz HM jelentette: tegnap a moszkva melletti “Csalkovszkij” légitámaszpont és a Belgrád – környéki “Batajnyica” szerb légibázis között létesített légihíd beteljesítette feladatát.

A 11 “Ruszlan” odavitte akiket – amiket kellett a ragály elleni küzdelemhez.

A járgányok már vissza is tértek – üresen – Oroszországba.

Csavar van ragály ügyben. Frászhír ez a macskatartóknak. Covid – 19 starthelyén a kínai Wuhanban az állatorvosok szerint a helyi macskaállomány legalább 15 százaléka ragályos.

Az új koronavírussal fertőzött macskák 15% -a, - kínai tudósok  Orosz tavasz

A bestye macskaáldozatainak megbecslése még várat magára. Azt is ki akarják találni, hogy a macskákról terjedt el a kór a gazdikra? – vagy fordítva történt.

Andreas Geise germán belügyér útonállással vádolta meg az USA – t.

Az történt, hogy a germánok megrendeltek és előre ki is fizettek 200 ezer szuper szájmaszkot a rendőrségük számára, amiket Thaiföldön gyártottak. Egy amerikai cég. Az amcsik a lóvét eltették, a maszkokat pedig elküldték az USA – ba! Mondván: kell az nekik is.

A germán illetékesek háborognak, és kalózkodást emlegetnek. Az amerikaiak röhögnek rajtuk. Pénz – posztó náluk, minden rendben! Különben pedig jól jönnek ezek a maszkok annak az újabb, több mint ezer katonának, akiket tegnap vezényeltek a már ott lévő egységek megerősítésére New Yorkba.

Fertőzöttség tekintetében úgy tűnik az USA behozhatatlan előnyre testt szert. Tegnap délelőtt (kei.) 300 915 igazolt ragályosuk volt. Mögötte messze lemaradva a hispánok és a taljánok, bár ők fej – fej mellett haladnak a 124 736, ill. a 124 632 fertőzöttjükkel. (Azóta persze akár változhatott is a második – harmadik helyért a a küzdők személye.)

A halottlistát viszont a taljánok vezetik, ezen másodikok a hispánok, míg a gallok a harmadikok.

A világon pedig már meghaladta az 1,2 milliót a “megszállottak” száma! A WHO pedig erőteljesen figyelmeztette a fiatalokat: Covid – 19 elől ők sem menekülhetnek!

A DÖBRÖGISZTÁNI RAGÁLYHELYZETRE PEDIG MÁR KÁR A SZÓÉRT! AZ MÁR CSAKIS DÖBRÖGIRŐL, A VAJDA HŐSSYJES RENDSZERMENTŐ TSELEKEDETTYEIRŰL SZÓL!

Már ott tartunk, hogy a qrmányvetítő https://koronavirus.gov.hu/ FŐOLDALÁN az “Elnunytak” rubrikája MÁSODIK NAPJA ÜRES!

Egyéb alhírekből, meg a “Cilatelevízióból” persze kiderül, hogy vannak elhunytak is!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A Tanácsköztársaság honvédő háborúja

A Tanácsköztársaság honvédő háborúja – A tiszai offenzíva
Az offenzíva kezdete és elakadása
A katonai helyzet reménytelenné válása
A kormányzótanács lemondása
(Idézet: Magyarország története)

Erőfeszítések a lélegzetvételnyi szünet kihasználására
Júliusban a Tanácsköztársaság mintegy három hétig tartó nyugalomhoz jutott. Bár nem folytak harcok, és jelentős ellenforradalmi megmozdulások sem voltak, mindenki tudta, hogy a béke látszólagos: készül az új támadás a közép-európai forradalom utolsó állása ellen. Ez a tudat töltötte el a forradalom vezetőit, ezért nyomja rá bélyegét ekkori intézkedéseikre a versenyfutás az idővel, a kétségbeesett kapkodás. Ezért nehéz logikus magyarázatot találni sok döntésükre, így a végzetes tiszai támadásra vagy arra, hogy a földműves-katonákat aratási szabadságra, a munkásezredek egy részét élelmiszer-rekvirálásra küldték.

A kimerültség és a kapkodás jele, hogy nemcsak a pozsonyi jegyzőkönyv aláírását, hanem a visszavonulás végrehajtását is oktalan sietséggel már július elején befejezték. A kormányzótanácsnak a katonákhoz intézett, a visszavonulást bejelentő proklamációja félig-meddig egyértelműen kimondta az új határok elfogadását, de megígérte: „nem mondunk le egy talpalatnyi földről sem, ahol magyar nyelven beszélnek a dolgozók”.65
65 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 368.

Sokkal világosabban beszélt a román kormány, amely június 29-től kezdve többször kinyilatkoztatta szándékát a Tiszántúl megszállásának fenntartására. Mint a világsajtó közölte, a bukaresti kormány elhatározta: nem válaszol Kun Béla jegyzékére, mert nem ismeri el a bolsevista rezsimet. Addig szó sem lehet csapatai kivonásáról, amíg Magyarországnak nincs a győztesek által elismert kormánya. Clemenceau június 13-i jegyzékére viszont Brátianu július 2-án csak annyit válaszolt, hogy a Vörös Hadsereg leszerelése után ürítik ki a Tiszántúlt. Egyben szokás szerint hivatkozott a Szovjet-Oroszország elleni front biztosítására, de arra a tényre is, hogy — az úri osztályok képviseletében — magyar küldöttségek keresik fel a román parancsnokságokat, és a megszállás fenntartására kérik azokat.

A kormányzótanács július első harmadában figyelemreméltó, bár elkésett reformokkal javítani igyekezett a forradalom belső helyzetén. Július 4-i ülésén Pogány és Nyisztor javasolta, hogy a falusi tömegbázis kiterjesztése céljából osszák fel az 100—200 holdas birtokok egy részét a földtelenek között. Kun kifejtette, hogy mindenáron olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek érezhetően javítják a munkásság életét: emelni kell a húsfejadagot, a ruha-, cipő- és fehérneműkészletet ki kell osztani a munkáscsaládoknak.

Megkezdték a különböző színű bankjegyek egységesítését, új adórendszert dolgoztak ki. Erélyes intézkedések történtek a közellátás megjavítására, ez viszont — a rekvirálás szorgalmazása következtében — az állattartó kisgazdák körében váltott ki erős ellenállást; a lósorozást pedig csak katonai asszisztenciával lehetett végrehajtani. Valamelyest javította a falvak hangulatát, hogy sok huzavona után engedélyezték napi fél liter bor elfogyasztását, ami az aratás miatt elkerülhetetlen is volt.

A kormány igyekezett a rövid szünetet az államgépezet megtisztítására is felhasználni. Tisztogatás kezdődött a Külügyi Népbiztosságon, a Vörös Őrségnél, a magasabb katonai parancsnokságokon, a helyi tanácsokban. Sok, az északi hadjárat során felszabadult észak-magyarországi községben júliusban választották meg a falusi tanácsokat. A Vörös Újság kampányt indított az ellenforradalom és a korrupció leleplezésére; Hamburger népbiztos kezdeményezésére feltárták a Földművelésügyi Népbiztosságon és a Pest megyei tanácsnál történt sikkasztásokat. A kormány és a sajtó a diktatúra belső megszilárdításának, a közállapotok javításának szentelték figyelmüket, de eközben nőtt a részkérdésekben való elmerülés veszélye.

A Vörös Hadsereg visszavonása ezalatt zavartalanul befejeződött, és július 10-ig úgy tűnt, mintha a kormányzótanácsot nem foglalkoztatná a Tiszántúl problémája.

A Vörös Hadsereg vezetése két hétig, július 4-től 18-ig Julier kezében volt. Stromfeld távozása után Böhm, aki már nem a katonai ügyekkel foglalkozott, hanem az elképzelt politikai kibontakozással, és később le is mondott a főparancsnokságról, Juliért nevezte ki a vezérkar főnökévé. Julier e végzetes hónap végzetes alakja lett, 1919 Görgeyje, az utóbbi formátuma és ambíciói nélkül. Mint régi vezérkari tiszt, túl sok k. u. k. szellemet szívott magába ahhoz, hogy önálló politikai vagy stratégiai elhatározásai támadjanak; Landler ellenőrzése mellett jó végrehajtója volt Stromfeld elképzeléseinek, s a hadsereg élére kerülve automatikusan átvette azokat. A visszavonulás óta Julier egyértelműen a Tanácsköztársaság ellensége volt, de nagyon is határozatlan ahhoz, hogy akár elfogadja Gömbösék kalandos ajánlatait, akár ráerőltesse a kormányzótanácsra a végzetes haditervet, amelyet az esetleges tiszai támadáshoz kidolgozott.

A gödöllői vezérkarban voltak Juliernél elszántabb „fehérek”, de június 24. után ők is nagyon óvatosak voltak. És mégis, ahogy a kezdeményezés fokozatosan kicsúszott a kormányzótanács kezéből, úgy nőtt a vezérkar hatalma.

A kormányzótanács bizonytalanságára jellemző, hogy amikor Szántó Béla hadügyi népbiztos követelte: lépjenek fel erélyesen a dezertőrök és a sorozásra nem jelentkezők ellen, Dovcsák ezt határozottan ellenezte. Mások sokallták a valóban jól élelmezett Vörös Hadsereg ellátását; a közellátás ugyanis július közepén már súlyos gondokat, sőt zavargásokat is okozott.

Horthy röplapon dezertálásra szólította fel a vöröskatonákat; más, Budapesten készült röplapok pedig azt javasolták, hogy az üzemekben tartsanak szavazást: diktatúrát akar-e a munkásság vagy szociáldemokrata kormányt, Buchinger, Garami, Peidl és Weltner vezetésével. Néhány üzemben sikerült is ilyen szavazást szervezni; Weltner és Peidl nem voltak hajlandók nyilvánosan elhatárolni magukat a röplaptól. Budapesten az ellenforradalom nem lépett fel nyíltan; a munkásmozgalom megosztásában reménykedett.

Tervek szociáldemokrata kormány alakítására
Károlyi Mihály távozása e napokban zárta le a Tanácsköztársaságot — ha fenntartásokkal is — támogató októbrista balszárny visszavonulását a magyar politikai élettől. Károlyi sikertelenül próbálkozott egy szociáldemokrata kormányzat hatalomra segítésével, „annak pedig, hogy minden cél nélkül bevárjam az ellenforradalom győzelmét, nem volt értelme”66 — írta.
66 Károlyi Mihály, Az új Magyarországért. Bp. 1968. 318.

A centrista szociáldemokraták (Kunfi) és a Károlyi-párti baloldali demokraták távozása mellett hatásában még számottevőbb volt a liberális-demokrata értelmiség és kispolgárság elfordulása a Tanácsköztársaságtól, amelynek helyzetét egyre reménytelenebbnek látták.

A „kibontakozás” — valójában a kapituláció — útját keresve a centrista Böhm július 5-re Gödöllőre hívta a bal- és jobboldali szociáldemokrata irányzat képviselőit: Pogányt, Landlert, illetve Weltnert és Haubrichot. Előzőleg a budapesti olasz misszió vezetője, Romanelli alezredes útján az antant támogatását kérte tervéhez, aminek lényege az volt, hogy a kommunistákat katonai puccsal félreállítják, és szociáldemokrata kormányt alakítanak. Az értekezleten azonban kitűnt, hogy a volt baloldali szociáldemokraták, akiket Pogány és Landler képviselt, az egyesült párt felbomlása esetén is kitartanak a kommunisták mellett. A jobboldal pedig nem volt egységes: míg Haubrich — aki tartott a kommunistáktól — Böhmmel együtt abban bízott, hogy az antant örömmel fogadja a Tanácsköztársaságot felváltó szociáldemokrata kormányt, Weltner előre látta, hogy a munkáshatalommal együtt bukik a szociáldemokrácia is, és a fehérterror kerekedik fölül.

Az értekezlet kudarca után mondott le Böhm a főparancsnokságról. Kérésére bécsi követnek nevezték ki.

Haubrich tovább szorgalmazta a katonai puccs tervét, tárgyalt Julierrel, sőt személyesen kereste fel Bécsben az angol katonai missziót, és terve érdekében antant megszállást kért; Böhm szintén az angolokkal és Bauer osztrák külügyi államtitkárral tárgyalt. E tárgyalások a katonai intervenció híveinek kedveztek Párizsban, akik igazolva látták, hogy a szociáldemokraták nem képesek — mint ahogy az ellenforradalom sem, a szegedi kormány 3000 főnyi „nemzeti hadseregével” — belülről megdönteni a Tanácsköztársaságot. Az antantot tulajdonképpen csak az érdekelte, hogy ne legyen Magyarországon bolsevizmus, és ne térjenek vissza a Habsburgok semmilyen formában; a magántulajdon elvét elismerő, nekik engedelmeskedő magyar kormány személyi összetétele már meglehetősen közömbös volt számukra. Ha Böhm vagy Haubrich magához ragadja a hatalmat, végeredményben éppúgy elismerhetik, mint a szegedi kormányt, ha az elfoglalja Budapestet. Erre azonban nem volt remény, ezért elutasították az olaszok javaslatait, akik most már nem Budapest, hanem Szeged felé nézve folytatták a magyarbarát politikát, annál is inkább, mert szövetségeseik igen határozottan közölték, hogy nem tűrik a Vörös Hadsereg részére történő fegyverszállításaikat.

A győztes hatalmak Magyarországon a békekonferenciának engedelmeskedő, a bolsevizmussal szemben kíméletlen rendszert akartak, s bár le kellett győzniük Horthy, Bethlen és Teleki iránti ellenszenvüket, végül is elfogadták őket. 1919 júliusában Böhmöt az angolok nagy nehezen rávették, hogy szóba álljon Bethlennel; fél év múlva Bethlent egyáltalán nem lehetett rávenni, hogy szóba álljon Böhmmel.

Érthető, hogy a tárgyalások, tapogatódzások közben tovább romlott a helyzet a pártban. A szociáldemokraták a kommunisták szemére vetették, hogy a menthetetlen helyzetben doktrinér makacssággal ragaszkodnak a proletárdiktatúrához. A kommunisták nem bíztak a szociáldemokrata vezetőkben, s erre jó okuk volt. Nyílt támadások, felelősségre vonások kezdődtek Szamuelyvel és a karhatalommal szemben. A kommunisták a párt újjászervezésének tervével foglalkoztak; Szamuely Kommunista címmel lapot kívánt indítani, amely a megalkuvást és az árulást bírálta volna.

A tiszai offenzíva elhatározása
Július 10-én a kormányzótanács megtárgyalta a vezérkar tervét a tiszai átkelésre, s miután a román hadsereg békés kivonására nem volt remény, a Magyarországnak ítélt terület fegyveres erővel való felszabadítását határozta el. A külpolitikai és katonai helyzetben semmi olyan változás nem történt, ami ezt a kétségkívül hibás lépést indokolta volna, hiszen az esetleges siker is csak az általános intervencióra adott volna ürügyet. A külpolitikai szituációnak csupán egy — s éppen a legsúlyosabb — momentuma szólhatott a támadás mellett: az ellenség támadásának megelőzése, terveinek összezavarása. Rattigan bukaresti angol követ így kommentálta a támadásról szóló jelentését: „Kun Béla, úgy tűnik, realizálta, hogy a Szövetségesek végül is elhatározták, hogy elintézik őt, és nyilván elszánta magát az első ütésre…”67
67 Public Record Office FO 371. Vol. 3515.

A Tanácsköztársaság vezetői ezen túlmenően elsősorban az egyre nehezebb belső helyzet megoldását keresték a tiszai átkelésben; nem volt lényegtelen a tiszántúli termés megszerzése sem; figyelembe vehető továbbá az a pszichológiai momentum, hogy a kormánynak is, Juliernek is elviselhetetlen volt a várakozás.

Az európai szakszervezetek július 20—21-re tiltakozó sztrájkot szerveztek Szovjet-Oroszország és a Magyarországi Tanácsköztársaság védelmére. A Komintern Végrehajtó Bizottsága felhívást intézett a világ munkásaihoz, a demonstráció támogatására kérve őket. A Tanácsköztársaság sajtójából az tűnik ki, hogy olyan méretű „világsztrájkot” remélt, amely lefogja az antant tábornokainak kezét. Bíztak a romániai forradalmi mozgalmakban is: nemrég ért véget a júniusi romániai vasutassztrájk, és napirenden voltak a parancsmegtagadások a román hadseregben is (a tiszai átkelést megelőzően lázadt fel többek között a máramarosszigeti, debreceni, gyulafehérvári román helyőrség).

Mindezek figyelembevételével is a tiszai átkelés elhatározása olyan elkeseredett lépés volt, amit csak az tett érthetővé, hogy a Tanácsköztársaságnak már nem volt sok vesztenivalója. Nagyon valószínű, hogy ha a forradalom elkerüli a tiszai átkelés kalandját, a végeredmény — egy-két héttel később — ugyanaz lesz.

A Vörös Hadsereg frontlétszáma a támadás kezdetén csupán kétharmada volt az ellenségének, amely jelentős tartalékokkal is rendelkezett. A csapatok nagy része nem volt felhasználható állapotban. A blokád megszigorítása után nőtt a munícióhiány; az ágyuk egyik fajtájához alig volt lőszer. A tapasztalt tisztek jelentős része elhagyta helyét. Julier mégis javasolta a támadás végrehajtását, nagyjából olyan meggondolás alapján, hogy siker esetén tovább nő a vezérkar súlya, s befolyásolhatja a politika sorsát, a vereség pedig a Tanácsköztársaság általa és társai által remélt gyors bukását vonja maga után.

Július 11-én Kun még egyszer jegyzéket intézett Clemenceau-hoz és felszólította: szerezzen érvényt a Tiszántúl kiürítésére tett ígéretének. Ha még lettek volna illúziói Clemenceau iránt, a kurta válasz azokat is szétfoszlatta: „Válaszul a rádiótelegramra, amelyet július 11-i keltezéssel önök az elnökhöz intéztek, a békekonferencia kijelenti, hogy nem tárgyalhat önökkel, amíg be nem tartják a fegyverszüneti szerződést.”68
68 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 444.

A fegyverszüneti szerződésre való, egyébként vitatható hivatkozás a Vörös Hadsereg leszerelésére vonatkozott. A lényeg nem ez volt; Clemenceau maga közölte szövetségeseivel, hogy „Kun Bélának a maga részéről igaza van”;69
69 A. D. Low, Soviet Hungary and the Paris Peace Conference. Philadelphia, 1963. 79.

Lloyd George egy bizalmas levélben kifejtette, hogy ha a magyarok beleegyeznek a Vörös Hadsereg lefegyverzésébe, a románokat semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy átkeljenek a Tiszán. Az antanthatalmak szándékait mindez a legkevésbé sem befolyásolta.

Freeman-Williams — aki a pártkongresszus után jobbnak látta sürgősen távozni Budapestről, mert a vele kapcsolatban levő jobboldali vezetők letartóztatásától félt — jelentéseiben a leghatározottabban kérte Budapest megszállását, miután más reményt nem látott a Tanácsköztársaság megdöntésére. Cuninghame ezredes, csatlakozva a francia hadvezetés véleményéhez, 9 hadosztályból álló szövetséges erőt kért Magyarország pacifikálására. Wilson távozása után az amerikai delegáció nevében Hoover állást foglalt az intervenció mellett; az addig más húrokat pengető angol külügyminisztérium csatlakozott e véleményhez, úgy látva, hogy a német béke aláírása után kialakult helyzetben az intervenció nem jár különösebb kockázattal. Balfour angol külügyminiszter a kormányhoz és a királyhoz intézett július 9-i jelentésében az intervenció további halogatását „a Szövetségesek impotenciája nyilvános beismerésének”70 nevezte, és a Vörös Hadsereg azonnali lefegyverzését javasolta a román, csehszlovák és francia hadseregek bevonásával; most már a jugoszláv kormány is ígért egy hadosztályt.
70 Public Record Office FO 371. Vol. 3515.

Lloyd George még egyszer kifejezte aggályát azzal kapcsolatban, hogy ha a román hadsereg bevonul Budapestre, vajon mikor vonul ki. A békekonferencia tanácsa azonban július 11-én Franchet d’Esperey kezébe tette le a magyar kérdés megoldását.

Egyetlen kérdésben foglalt el a békekonferencia a Tanácsköztársaság számára kedvező álláspontot: elvetette a szegedi kormány támogatásának gondolatát. A szegedi kormány a sztrájk letörése után teljesen a francia parancsnokságtól függött, annak köszönhette fennmaradását. Freeman főnöke, Troubridge admirális felszólította Károlyi Gyulát, hogy adja át helyét egy Párizsban is akceptálható, demokratikus kormánynak. Július 12-én új kormány alakult a volt Károlyi-párt jobbszárnyához tartozó P. Ábrahám Dezső elnökletével, de a szociáldemokratákat, a demokratikus erőket ő sem tudta megnyerni. A demokrácia érdekében csak annyit tehetett, hogy kormányába bevett egy zsidót, és kihagyta Horthyt. A nagyhatalmak Ábrahámmal sem álltak szóba, Horthynak viszont megengedték, hogy mint főparancsnok teljesen kezébe vegye a „nemzeti hadsereg” szervezését, az ellenforradalom fegyveres erejének előkészítését. A nagyhatalmak számára Ábrahám kormánya csak spanyolfal volt, irányadónak a bécsi Antibolsevista Comité politikáját tekintették. Horthyék megnyerték a Vörös Hadsereg több vezető beosztású tisztjének támogatását, akik nemcsak a híreket szállították Bécsbe és Szegedre, hanem arra is készültek, hogy ha mód nyílik rá, a megnyerhető csapatokkal Horthy oldalára álljanak.

Július 13-án a vezérkar kiadta a 20-ára virradóra szóló átkelési parancsot. Miután kitűnt, hogy — részben a kimerültség, az erők megosztottsága, részben egyes parancsnokok szabotázsa következtében — a papíron 280 ezres létszámú Vörös Hadseregből mindössze 56 ezer ember áll a tiszai fronton, módosítani kellett az eredeti haditervet. Az általános védkötelezettség alapján tartott pótsorozáson Budapesten 87 ezer férfi jelent meg, de közülük 58 ezret alkalmatlannak minősítettek, a többinek is csak egy része vonult be. Vidéken még rosszabb volt a helyzet, kivéve egy-két várost, mint például Salgótarján, ahonnan a munkás tartalék ezred ment a tiszai frontra. Az eredményeket azonban ellensúlyozta az említett szabotázs, amely intakt, harckész egységeket is a Dunántúlon tartott, harci feladat nélkül.

Míg az első haditerv széles fronton tervezte a támadást, a második terv csak a fő csapást Szolnoknál végrehajtó I. hadtestnek biztosított elegendő erőt. Az új terv a 80. nemzetközi dandárt feltehetőleg szándékosan tette ki a pusztulásnak, mikor annak azt az erejét nyilvánvalóan meghaladó parancsot adta, hogy Poroszlónál átkelve foglalja el Debrecent. Az ellenség frontját középen áttörő I. hadtestet délen csupán a Csongrádnál átkelő 2. hadosztály, északon a Tokaj—Nyíregyháza irányban támadó III. hadtest fedezte volna. A terv nem lett volna rossz, ha a III. hadtest valóban hadtestnyi erőt képviselt volna, de erről szó sem volt. Vezérkari főnöke, Schwarz Géza alezredes az utolsó percben telefonon felhívta Juliert, és a tervet bírálva, megtagadta annak végrehajtását. Julier beleegyezett abba, hogy a tokaji hadtest egyelőre csak tüntetést hajtson végre. Ezzel viszont a mit sem sejtő I. hadtest került abba a veszélybe, hogy minél hősiesebben tör előre, és távolodik a Tiszától, annál könnyebben keríti be a Vörös Hadsereg terveit jól ismerő román parancsnokság.

A tiszai hadjárat az árulás és a bizonytalanság légkörében indult meg. Egyébként a kémkedést mindkét oldalon megkönnyítette, hogy mindkét hadseregben bőven voltak a volt Monarchia közös haderejének rendezetlen állampolgárságú tisztjei, akik osztályalapon könnyen egyetértésre juthattak egymással: úgy is mondhatnánk, túl jó volt a kapcsolat az ellenséges vezérkarok között. Az ABC, a szökevény tisztek is megtették a magukét. A sok kémjelentés értékét azonban csökkentette a tervek állandó változása, a szépített jelentésekről nem is beszélve.

Július 17-én Párizsban a külügyminiszterek megvitatták Foch intervenciós tervét. Foch úgy számította, hogy a Vörös Hadsereg 150 ezres hadilétszámával 220 ezer főt tud szembeállítani, amit elegendőnek ítélt, ha a támadást minden oldalról egységes katonai vezetéssel hajtják végre. Az olasz külügyminiszter javasolta az Ábrahám-kormány felhasználását, de ezt Balfour kétkedése és Benes csehszlovák külügyminiszter élénk tiltakozása miatt elvetették. A terveket a nagyhatalmak kormányai elé terjesztették, időközben azonban megindult a tiszai offenzíva.

Az offenzíva kezdete és elakadása.
Böhm kapituláns politikája

Július 20-án hajnalban 300 ágyú nyitott tüzet, miközben a Vörös Hadsereg Tokajnál, Szolnoknál és Csongrádtól délre átkelt a Tiszán. Az átkelés mindenütt sikerrel járt, az ellenség több ágyút és egyéb hadianyagot hátrahagyva visszavonult. Az első támadási nap sikerein felbuzdulva parancsot adtak a nemzetközi dandárnak az átkelésre, a III. hadtestnek pedig Nyíregyháza elfoglalására. Az öröm korai volt. A Tisza vonalát védő két román hadosztállyal szemben megvolt a szükséges túlerő, a román haderő zöme azonban nagy mélységben rendezkedett be védelemre, pihent fő erői tehát csak néhány nappal később kerültek szembe a nagy erőfeszítéstől kimerült Vörös Hadsereggel. A merész támadáshoz hiányzott a kellő erő, hiányoztak a szükséges tartalékok, ezért Stromfeld később elítélte a kevés csapatot is szétszóró, félköríves támadást: ha már ilyen erőviszonyok mellett támadást kíséreltek meg, helyesebb lett volna a sereg zömét Tokajnál összpontosítva, észak—déli irányú támadással „levágni” a támadás vonalától nyugatra eső Tiszántúlt, bár a döntő csatát ilyen terv sem takarította volna meg.

A támadás napján, a „világsztrájkra” számítva, a párt drámai felhívással fordult a világ proletárjaihoz: „Magányos szirtként emelkedünk ki a bennünket mindenünnen körülvevő imperialisztikus áradatból. Magányosan, de szabadon… Egy pillanatig sem hittünk abban, hogy az imperialista bojárok vissza fogják vonatni csapataikat… tudjuk, hogy ellenségeink napjai meg vannak számlálva… ”71
71 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 486.

A sztrájk több országban általános jelleget öltött: Ausztriában, Jugoszláviában, Románia számos városában, elsősorban Bukarestben, a Zsil-völgyben és a pártvezetőség tilalma ellenére Kolozsvárott is. Eredményes volt a sztrájk Olaszországban és néhány skandináv államban, jelentős megmozdulásokra került sor Németországban, Lengyelországban, Bulgáriában. Viszont csekély eredménnyel járt a sztrájk néhány, a Tanácsköztársaság szempontjából fontos országban, így Csehszlovákiában, mindenekelőtt pedig Angliában és Franciaországban, ahol a francia kormány komoly belpolitikai engedmények árán érte el a sztrájkfelhívás visszavonását. A sztrájk így nem vált az európai munkásosztály egységes kiállásává a Tanácsköztársaság védelmére. A világsztrájk elmaradása a várakozások túlzott felcsigázása után csüggedést váltott ki Magyarországon.

Július 21-én újabb rossz bír érkezett: a békekonferencia, korábbi döntését megváltoztatva, Ausztriának ítélte Nyugat-Magyarországot. Kun Béla a kormányzótanácsnak a döntés elutasítását, népszavazás követelését javasolta.

Böhm már a támadás napjaiban levonta a nagy sztrájk viszonylagos hatástalanságának konzekvenciáját. Ekkor még az angol, amerikai és olasz misszió valóban jelentőséget tulajdonított a magyar szociáldemokratákkal való megegyezésnek, míg a franciák egyértelműen távol tartották magukat a tárgyalásoktól. Cuninghame és Böhm július 23-án abban egyeztek meg, hogy átmenetileg a Böhm—Garami—Ágoston—Haubrich-csoport kerül hatalomra, majd koalíció alakul a polgári pártok bevonásával, és kiírják a parlamenti választásokat. Böhm természetesen nem informálta Kunt tárgyalásai igazi céljáról, de mégsem Kun, hanem Böhm volt az, akit becsaptak: Cuninghame és az olasz megbízott, Borghese megállapodtak vele, de kormányaik és a békekonferencia tárgyalásaikat csak tájékozódásnak tekintették, ami őket semmire sem kötelezi. A tárgyalásokból a nagyhatalmak húztak hasznot, mert biztatásaikkal elérték, hogy a szociáldemokrata vezetők most már következetesen a Vörös Hadsereg kapitulációjára törekedtek. Pedig a szociáldemokrácia csak addig volt fontos a győztesek számára, amíg a munkásezredek, a Vörös Őrség kezében fegyver volt; a Vörös Hadsereg összeomlása után az antant és elsősorban Nagy-Britannia érdeklődése Bethlenék felé fordult.

Böhm más vonatkozásban is csalódott: a Peidl—Peyer-féle csoport arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megalakítandó „szakszervezeti” kormányt el kell határolni a forradalom „bűneitől”, ezért abban sem volt népbiztosok, sem zsidók nem kaphatnak helyet. Peyerék annyira nyeregben érezték magukat, hogy szakszervezeti konferenciát hívtak össze, ahol megválasztották az új Szaktanácsot, túlnyomó többségében a Kitajka—Propper-féle szakszervezeti bürokrácia soraiból. Időközben azonban a front eseményei halomra döntötték ezeket a kombinációkat.

Ami július 24-ig a tiszántúli fronton lejátszódott, az nagyjából az erők elosztásának és, Julier haditerve végrehajtásának együttes következménye volt. A Vörös Hadsereg csapatai az átkelést sikeresen végrehajtották, merész támadásokkal elfoglalták Szentest, Hódmezővásárhelyt, elérték Karcagot. A lakosság mindenütt örömmel fogadta őket. Az első erősebb ellentámadásra azonban a 2. hadosztály kiürítette Hódmezővásárhelyt. Mint ahogy egy nap elegendő volt a hódmezővásárhelyi munkástanács megalakítására, nem kellett sokkal több idő ahhoz sem, hogy a város elvesztése után a munkástanács 56 munkatársát összeszedjék és agyonlőjék. A polgári lakosságot rémület, csüggedés és harag töltötte el.

Míg Tokajnál a III. hadtest előőrsei csak óvatosan nyomultak előre, középen az I. hadtest elszakadt a szárnyaktól és a Tiszától. 24-én az I. hadtest éle ellen háromszoros túlerővel végrehajtott ellentámadás a természetes védővonal nélküli síkságon gyors visszavonulásra kényszerítette a vörös csapatokat. E napon következett be a nemzetközi dandár tragédiája is: a csaknem háromszoros túlerővel szemben, tüzérség és lőszer nélkül nem tudta tartani magát; csaknem 1000 internacionalista esett el a véres harcban. Délen a 2. hadosztály, parancsnoka személyes vezetésével, rohammal foglalta vissza még egyszer Szentest, hogy aztán visszavonuljon a mindenfelől közeledő túlerő elől.

Július 25-én már kibontakoztak a Vörös Hadsereg vereségének tragikus következményei. A csapatok többsége még folytatta ugyan az egyenlőtlen küzdelmet, de a kormányzótanács politikai ellenőrzése alól felszabadulva saját útjait járó vezérkarból hiányzott a határozottság, amely a használható erők koncentrálásával csökkenthette volna a katasztrófa méreteit. A vezérkar feladta a játszmát. A tokaji hadtest parancsot kapott: „az éj folyamán csapatait a Tisza nyugati partjára vigye vissza, a híd lebontandó…”72 A Tiszántúlon magára maradt I. hadtestben megindult a bomlás.
72 Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Bp. 1960. 491.

25-én Bécsben Böhm, Peyer és Weltner találkozott az angol és olasz misszió vezetőjével. Böhm még mindig félreismerte helyzetét; azt magyarázta Cuninghame-nek, hogy könnyebb lesz a kommunistáktól megszabadulni, ha a román ellentámadás sikerrel jár. Várakozást ajánlott Peyeréknek, nem látva, hogy az idő ellene dolgozik. Böhm és társai a proletárdiktatúra napjait akkor sem tudták volna meghosszabbítani, ha akarták volna. De ha a Vörös Hadsereg, a tanácsrendszer fennmarad, az antant esetleg beéri egy szociáldemokrata kormánnyal. Akik vesztésre játszottak, maguk alatt vágták a fát. Cuninghame tisztázta a szociáldemokraták feltételeit, megegyezés azonban már csak azért sem születhetett, mert Párizsban, ahol 25-én és 26-án megvitatták a bécsi jelentéseket, a nagyhatalmak külügyminiszterei a megváltozott hadihelyzetben nem voltak hajlandók semmiféle ígéretet tenni a magyar szociáldemokratáknak (vagy bármely más pártnak). 26-án a békekonferencia nyilatkozatot adott ki, amely nem egyéb, mint felhívás a Tanácsköztársaság megdöntésére, de a tárgyalásokra semmiféle utalást sem tartalmaz, tehát egyértelmű Böhmék elejtésével. Cuninghame azonban elhitette az utóbbiakkal ennek ellenkezőjét.

A nyilatkozat szerint a kormányzótanács nem képviseli Magyarország népét, „nemcsak a fegyverszüneti szerződést szegte meg, amelyet Magyarország elfogadott, hanem pillanatnyilag támad egy baráti és szövetséges hatalmat”, ezért a győztes hatalmak csak akkor kötnek békét, és csak akkor szüntetik meg a blokádot, ha „olyan kormány lesz, amely a magyar népet képviseli”, és teljesíti a békekonferencia összes követelését. Végül, nem is említve a Clemenceau-jegyzékben tett ígéretet a Tiszántúl kiürítésére, hozzáfűzi: akkor ürítik ki a megszállt magyar területeket, ha „a fegyverszüneti követeléseket — a szövetséges vezérkari főnök véleménye szerint — megfelelően teljesítették”.73
73 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 533.

Tehát tárgyalások helyett feltétel nélküli behódolást vártak. A szövetséges vezérkari főnök addig is a visszavonuló Vörös Hadsereg hátbatámadását szervezte a csehszlovák és francia—jugoszláv haderő által — erre azonban már nem is volt szükség.

A katonai helyzet reménytelenné válása
Július 26-án a Vörös Hadsereg csapatai végrehajtották az előírt visszavonulást, amelynek üteme ugyanolyan túlzott volt, mint az előző napokon a támadásé. Egy keskeny szolnoki hídfőtől eltekintve az egész Tiszántúl ismét az ellenség kezére került. A csehszlovák hadsereg minden indokolás nélkül megkezdte az alig három héttel előbb szerződésben biztosított semleges zóna megszállását.

Július 27-én a román hadsereg parancsot kapott a Tiszán való átkelésre. Más politikai szituációban, kevésbé kimerült hadsereggel fel lehetett volna tartóztatni a támadást, legalábbis addig, amíg az intervenció többi frontja mozgásba nem jön. A májusi fordulatot, Budapest eredményes védelmét legfeljebb az egész munkásság mozgósításával lehetett volna megismételni; a siker azonban akkor sem lehetett volna tartós. A bécsi tárgyalások hírei, a szociáldemokrata vezetők bizalma Cuninghame-ben, a remény, hogy a szociális vívmányoknak legalább egy részét megmentheti a tanácskormány lemondása, eleve kétessé tették a kimerült munkásság reagálását. A szociáldemokrata vezetők maguk sem értették, s így a munkásokkal sem értethették meg, hogy a kormányzótanács lemondása sem teszi feleslegessé a Tisza-vonal, a főváros védelmét, ha meg akarják menteni a szocializmust vagy legalább a polgári demokrácia lehetőségét kívánják biztosítani.

27-én a túlerő támadása elől a szolnoki hídfőből is visszavonult az ott hagyott két hadosztály. A front mögött folytatódott a bomlás, miközben a „frontmögötti bizottság” elnöke, a csendben félreállított Szamuely Fonyódon a pesti proletárgyerekek elhelyezését ellenőrizte. Kun Béla ezekben a napokban a csapatoknál tartózkodott. A Tisza utolsó, szolnoki hídján haladt át autója, mikor egy lövedék mellette ölte meg kísérőjét. Aztán Budapesten beszélt a Dunántúlról a tiszai frontra induló csapatokhoz, válaszolt Leninnek, aki a párizsi proklamáció hatása miatt aggódva tájékoztatást kért a helyzetről. Kun válaszán már a kétségbeesés érződik: „Tartok attól, hogy a románok és csehek a közeli napokban koncentrikus támadást intéznek ellenünk, ami bukásunkat jelentené… az összeműködés teljes hiányának tartom azt, hogy megtörténhetett, hogy Besszarábiából idetolt román erők bennünket megvertek… Figyelmébe ajánlom, hogy területünk oly kicsi, hogy visszavonulásra hely nincsen.”74
74 Uo. 545.

Kunnak téves elképzelései voltak az ukrán front helyzetéről, ahol Poltava elestével Kijev védelme került napirendre, de megalapozott volt félelme a határon felvonult 6 csehszlovák hadosztálytól, amelyek támadását a magyar határőrség ellen augusztus 3-ra tűzték ki. Ágoston beszámolt Kunnak a bécsi tárgyalásokról; bizonyára elmondta neki, hogy Peyerék közölték Cuninghame-mel: egy tisztán szociáldemokratákból álló kormány már nem tudná fenntartani a rendet, szövetkezni kell a polgársággal, s ennek érdekében ajánlatos megszabadulni Böhmtől és a hozzá hasonló „kompromittált” népbiztosoktól. Böhm pozíciója akkor vált teljesen bizonytalanná, mikor Otto Bauer végleg lemondott az osztrák külügyek irányításáról; Renner kancellár — éppúgy, mint a francia misszió — inkább Garamiban bízott.

A kormányzótanács július 29-i ülésén Landler ismertette a hadihelyzetet. A román hadsereg, amelynek a Tisza vonalán 119 zászlóalja és 60 lovasszázada sorakozott fel, 2 hídfőt létesített Tokajnál, amit a III. hadtest nem tudott megakadályozni. Landler bejelentette, hogy a III. hadtest harci szellemének helyreállítására másnap több népbiztossal Tokajba utazik. 28-án összeült a Szakszervezeti Tanács is, és támogatásáról biztosította Peyert, Haubrich pedig előkészületeket tett a hatalom megragadására. Julier és vezérkara tétlenül várta az események kibontakozását; óvakodott bármiféle kezdeményezéstől. Az ily módon irányítás, összeköttetés nélkül maradt egységek parancsnokai különbözőképpen viselkedtek: egyesek szándékosan zavart keltettek, mások megszöktek, többnyire azonban fásultan parancsra vártak, vagy arra készültek, hogy csapatukat végső esetben — a román fogságba esést elkerülendő — csehszlovák vagy jugoszláv területre vezessék. A 2. székely dandár egy százados vezérletével a Tiszától Sopronig vonult, katonás rendben, vonaton és gyalog.

Július 30-án Szolnoktól északkeletre három román hadosztály kelt át a Tiszán. Az átkelés sikerével nagyjából el is dőlt a további hadműveletek sorsa.

Kun Béla ezen a napon a királyhidai határállomáson találkozott Böhmmel, Weltnerrel és Peyerrel. Kun tisztában volt a katonai helyzettel, mégis elutasította a kapitulációra tett javaslatukat, s kérte, hogy tárgyaljanak tovább, de megállapodást ne kössenek. Így Böhm dolgavégezetlenül tért vissza Bécsbe, Kun pedig újabb üzenetben kért segítséget Lenintől. Lenin válaszában kitartásra buzdította Kunt, hiszen a Gyenyikin elleni ellentámadás napját augusztus 1-re tűzték ki. Mint tudjuk, ezt augusztus közepére kellett halasztani, és akkor is kudarccal végződött. Néhány hónapra egész Ukrajna a fehérek kezébe került; Szovjet-Oroszország Vörös Hadserege csak 1920 elején sorakozott fel ismét a Dnyeszter partján.

Az országban tovább romlott a hangulat, a Dunántúlon asszonyok tüntettek az élelemhiány miatt, a Tokajba küldött népbiztosok, élükön Garbaival, eredménytelenül tértek vissza: a III. hadtest sem akart már harcolni, de ha akart volna, akkor is a csehszlovák támadás kötötte volna le a következő napokban. A szegedi Új Nemzedék azonban hiába uszította a vöröskatonákat Budapest ellen. Horthyék álma, a hadsereg szembefordulása a Tanácsköztársasággal, minden igyekezetük ellenére sem valósult meg. A katonák nem kívánták a Tanácsköztársaság megdöntését vagy éppen a „nemzeti hadsereget”: fáradtak voltak, és békét akartak. A frontról hazatérve 1918 őszén, családjuk nyomorát látva vitték győzelemre a forradalmat, és most, a szűnni nem akaró harctól kimerülten, családjuk hívására dobták el a fegyvert.

Július 31-re virradóra az ellenség Kiskörénél még elég heves védekezést leküzdve létesített hídfőt. A III. hadtest még ellentámadást is intézett egy átkelt hadosztály ellen, de aztán a vezérkar utasítására Miskolc védelmére vonta vissza csapatait. Cegléden, az I. hadtest hadiszállásán Kun, Landler és a hadtestparancsnokok értekezletet tartottak, ahol Julier igyekezett rávenni őket a további harc feladására, hogy ezzel legalább Budapest megszállását elkerüljék. Az egybegyűltek többsége azonban az ellentámadás mellett volt, amit augusztus 1-én Szolnoktól északra indítottak volna. Az ellentámadást végrehajtó csoport magja az I. hadtest volt (parancsnoka Vágó Béla, vezérkari főnöke Győrffy-Bengyel Sándor, majd Werth Henrik), amelynek alárendeltek minden harcképes, még engedelmeskedő és a helyszínre szállítható egységet.

A ceglédi értekezlettel körülbelül egyidejűleg ülést tartott a Szaktanács, és Weltner jelentését meghallgatva, nagy szótöbbséggel úgy határozott, hogy a tanácskormányt lemondásra kell felszólítani. Késő este megbeszélésre jöttek össze a Tanácsköztársaság vezetői, hogy állást foglaljanak a Szaktanács határozatával kapcsolatban. Az éjszakai tárgyalás résztvevői mindnyájan tisztában voltak a reménytelen katonai helyzettel. Az antant iránt illúziókat tápláló Haubrich és Weltner a — valójában létre sem jött — bécsi megállapodás elfogadását javasolták, „hogy a románok ne vonulhassanak Budapestre, mert az ő védelmük alatt az ellenforradalom jut uralomra”. Kun ezzel szemben azt javasolta, hogy azonnal hívják össze a munkástanácsot: „rázzuk föl a munkásszervezeteket, és mindenkit azonnal küldjünk a frontra”. Szamuely erőteljesen támogatta Kun álláspontját, s végül is „az a fölfogás alakult ki, hogy még egyszer meg kell kísérelni a fegyveres ellenállást”.75
75 Weltner Jakab, Forradalom, bolsevizmus, emigráció. Bp. 1929. 251 — 252.

A kormányzótanács lemondása
Augusztus 1-én Stromfeld megjelent Gödöllőn, hogy elkésve bár, megpróbálja menteni, ami menthető. Az I. hadtest sikeresen végrehajtotta a támadási parancsot, visszafoglalta Szolnokot, de a román lovasság elérte a Budapest—Miskolc vasútvonalat, és bevonult Jászberénybe. Így Szolnok megtartása lehetetlenné vált; az I. hadtestet körülzárás fenyegette, és ez hamarosan be is következett.

Augusztus 1-én délelőtt a kormányzótanács megtartotta utolsó ülését; Kun Béla referátumában, akárcsak május 2-án, az 500-as tanács összehívását javasolta. Őszintén ismertette a hadsereg hangulatát, de kiemelte a biztató jeleket: a szolnoki támadást, a rendelkezésre álló tüzérség erejét, sőt meggyőződése ellenére úgy állította be a külpolitikai helyzetet, mintha az antant nem akarhatná Budapest román megszállását. A harc folytatását, a budapesti munkásezredek bevetését javasolta. Kunt támogatta a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták többsége, de már közülük is néhányan — mint Varga Jenő — úgy vélekedtek, hogy „ne küzdjünk a végsőkig, mert az új rezsim néhány hónap múlva úgyis összeomlik, s akkor jön az új munkásforradalom”.76
76 Az ülésről jegyzőkönyv híján lásd Ágoston Péter jegyzeteit: PI Archívum, Ágoston-gyűjtemény.

Hasonlóképpen gondolkodott a munkásság többsége. A jobboldali szociáldemokraták nem számítottak új forradalomra, s nem láttak más megoldást, mint a kapitulációt az antant előtt „a Cuninghame-mel kötött megegyezés” alapján. Ágoston, miután nem bízott az angol misszióban, olasz orientációt javasolt az új kormánynak.

Haubrich, a front helyzetére hivatkozva, megtagadta a munkásezredek szerinte hiábavaló mozgósítását, sőt azzal fenyegetőzött, hogy azonos nézetet valló társaival kimegy a gyárakba, és fellázítja a munkásságot. Ilyen körülmények között Kun és Szamuely nem tudták megakadályozni a kormányzótanács lemondásáról szóló határozat elfogadását. A határozatnak az 500-as tanácsban való előterjesztésével a centrista Rónai Zoltánt bízták meg.

Az ülés után Haubrich és tisztjei ragadták magukhoz a kezdeményezést. Még együtt volt a kormányzótanács, mikor a budapesti hadtest két tisztje felkereste Gödöllőn Juliert, és támogatást kért a kormányzótanács elmozdításához. Az óvatos Julier közölte: szerinte erre már nincs szükség.

Délután három órakor kezdődött a Budapesti Munkás- és Katonatanács utolsó ülése. Rónai hosszú beszédében nem tagadta meg a Tanácsköztársaságot; olyan kompromisszumról beszélt, amely megmenti „Magyarország földjét arra, hogy itten megint lobogjon a világforradalom lobogója akkor, amikor ez a világforradalom más országba is elterjedt”.77
77 PI Archívum 600/3. f.

Rónai beszéde azt a félrevezető benyomást kelthette, hogy létezik valamiféle titkos megállapodás, amely a magyar munkásság számára az ausztriaihoz hasonló állapotot biztosítana.

Rónai után Kun szólt a Munkástanácshoz. Kun Béla, aki az előző napokban emberfeletti energiával harcolt a proletárdiktatúráért, összeomlott. Határozottan kijelentve, hogy a szakszervezeti kormány csak ideiglenes átmenet lesz a fehérterrorhoz, a munkásságot hibáztatta: „ennek a proletariátusnak, elvtársaim, a burzsoázia legkíméletlenebb, legkegyetlenebb diktatúrájára van szüksége, hogy megtanuljon forradalminak lenni”.78
78 Uo.

A tanács tagjai, akik elkeseredett kifakadásokkal hallgatták Rónait, felállással ünnepelték és búcsúztatták Kun Bélát. Az őszinte demonstráció azonban gyakorlati következmény nélkül maradt: hasonlóan azokhoz az időkhöz, amikor az ország Kossuthot imádta és Deákot követte. Az elnök vita és szavazás nélkül rekesztette be az ülést, hiszen már nem volt miről vitázni.

Kun hibát követett el azzal, hogy megjelenésével támogatta a beterjesztett javaslatot, amikor az egyesülés már formailag is alig létezett. El kellett volna határolnia magát a javaslattól és következményeitől. Az új miniszterelnök, Peidl Gyula, nem volt hajlandó megjelenni és felszólalni a Munkástanács ülésén, amely világosabban látott volna, ha ismeri Peidl véleményét. Peidl ugyanis elhatárolta magát Rónaiéktól, saját kormánya összetételével sem értett egyet, s azt valóban csak pár naposnak szánta, még ha az utána következő polgári kormány jellegét nem is látta előre, mint Kun Béla. Tragikus hiba volt, hogy az ülés elnöke működésük folytatására szólította fel a munkástanácsokat; a kapituláció után elsősorban a direktóriumok tagjai estek áldozatul a megszállók és az ellenforradalom bosszújának.

A Vörös Hadsereg parancsot kapott a harc beszüntetésére, de parancsra már alig volt szükség. A katonák egy része szétszéledt, mások zárt alakzatban menekültek, a menekülni nem tudók fogságba estek, közülük sokat kivégeztek mint kommunistagyanúst. Fogságba esett a Szolnok körül kitartó, bekerített I. hadtest 40 ezer katonája és 1200 tisztje. A népbiztosok egy része és családjuk az osztrák kormány által biztosított menedékjog alapján menekült, mások — kommunisták és szociáldemokraták — ahogy tudtak. Szamuely Tibor a határon öngyilkossággal kerülte el, hogy osztozzon a fehérek kezére került harcostársai sorsában.

A Tanácsköztársasággal voltaképpen elbukott az őszirózsás forradalom, a magyar polgári demokrácia is. A vereség az 1919 nyarán kialakult helyzetben elkerülhetetlen volt. Nagyobb történelmi távlatból nézve azonban a küzdelem mégsem volt hiábavaló: „Ha Magyarországon egyszer, a belső osztályharc vagy külső megrázkódtatás eredményeként győzelmet arat a demokrácia, az egész világ csodálkozva fogja látni, milyen mély barázdákat szántott a forradalom a magyar rögökbe, vetésének milyen sok, ma elveszettnek tűnő magva vert gyökeret a munkások és parasztok lelkében !”79 — írta egy évtizeddel később Kunfi, éppen akkor, amikor az ellenforradalom uralma a legszilárdabb volt.
79 Kunfi Zsigmond, A legyőzöttek. Közli: Köves Rózsa—Erényi Tibor Kunfi Zsigmond életútja. Bp. 1974. 367.

1918—1919 forradalmainak egyik maradandó eredménye, hogy létrejött a Kommunisták Magyarországi Pártja, amely március 21-e után szervezetileg megszűnt ugyan, de híveinek többsége éppen ekkor csatlakozott hozzá. A forradalom harcai formálták ki a magyar kommunista mozgalom első nagy nemzedékét. E nemzedék kiemelkedő alakja, Kun Béla, az osztrák internálótáborban írt könyvében először foglalva össze a Tanácsköztársaság többször hangsúlyozott gyengeségeit és hibáit, joggal állapította meg: a magyar munkásosztály „mégis a nemzetközi proletariátus forradalmi öntudatának volt — az oroszé mellett — legelőrehaladottabb képviselője. Bárminő is legyen a proletárforradalom magyarországi szakaszáról a történelem ítélete, kétségtelen, hogy a diktatúra 132 napja alatt — csaknem kétannyi idő, mint a forradalmi Párizs kommünjéé — a magyarországi proletáriátus a nemzetközi munkásosztályért és annak nevében cselekedett.”80
80 Kun Béla, Válogatott írások és beszédek. II. Bp. 1966. 24.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Április 4 – i Ragályhíradó 2020 – ban a döbrögisztáni csudáról!

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

“A globális gazdaság teljesen leállt, és a helyzet most sokkal rosszabb, mint 2008-ban” – mondta Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója.

“Az IMF történetében még soha nem láttuk leállni a globális gazdaságot. Recesszióban vagyunk, és ez sokkal rosszabb, mint a globális gazdasági válság volt” – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján.

Az itáliai Bergamoban megkezdte működését az “a – tól Z – ig” orosz felszerelésű orosz ragálykórház.

A kórház 200 fős orvosgárdája fele – fele arányban orosz – olasz összetételű.

Bergamoban 20 panziót “szállt meg” az orosz divízió. Valamennyi hely ragálykezelde lesz. Vad iramban zajlott le a me. 80 ezer négyzetméternyi belső tér fertőtlenítése és berendezése.

Szerbiát is “megszállták” az orosz segélycsapatok. Tegnap és ma (ápr. 3 – 4) TIZENEGY “Ruszlan” vitte/viszi a felszerelést és az élőerőt Belgrádba.

Az orosz űr- és erõierõk tizenegyedik humanitárius segítségnyújtású repülõgép Szerbia felé repült

Világszerte már 1,1 millió embert szállt meg Covid – 19, és 59 172 – t el is ragadott.

A halállistát Itália vezeti 14 681 áldozattal. Zárkóznak föl a hispános. Ők már 11 198 -nál tartanak. Viszont egészen “kiváló” az USA eddigi “termése”. Ők alig két hét alatt produkáltak 7402 ragályhalottat. Ha tudják tartani az iramot, komoly sanszuk van a végső dijadalra. Erősen jönnek föl a gallok is. Az ő halottlistájukon 6507 név szerepel eddig. Kínán már csak valami csoda segíthetne, hiszen ők végletesen leszakadni látszanak a maguk eddigi 3326 halálesetével.

A Nagyok közül erősen kérdőjeles Oroszország végső helyezése, hiszen ők jelenleg “csak” 3834 igazolt “játékossal”, és 34 halottal nem tűnnek a verseny esélyesének.

Döbrögisztán Maradék – Ukrajnával van ádáz küzdelemben! Az ukránok a maguk 27 halottjával épp hogy vajdaság előtt tanyáznak. Mi – a rossz nyelvek szerint – 26 embert vesztettünk, bár közöttük vannak külföldiek is!

HA CSAVARUNK EGYET A DOLGOKON – és miért ne tennénk? – KIJELENTHETJÜK: DÖBRÖGISZTÁN EDDIGI RAGÁLYMÉRLEGE KIVÁLÓ!

Itt van rá a bizonyíték: https://koronavirus.gov.hu/

“Magyarországon

Legutolsó frissítés dátuma: 2020.04.04. 07:21

678Fertőzöttigazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma
58Gyógyultúj koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma
11 399Hatósági házi karanténban
19 424Mintavételakkreditált laboratóriumban vizsgált minták száma”

NINCS ELHUNYT! FÖLTÁMADTAK!

A TELJHATALOM ÖTÖDIK NAPJÁN! MEGTÖRTÉNT A CSUDA!

Ha pedig a kutyakomédiába illően Brüsszel nem lenne vajdánk és a magyarok ELLENSÉGE, és nem lenne föltett célja a kiirtásunk Covid – 19 által, itt bizony csak föltámadás lenne!

LESZ IS (Húsvétra pedig az is le lesz vezényelve!) BRÜSSZEL MINDEN GANCSOSKODÁSA ELLENÉRE! A VAJDA EZT MEGÍGÉRTE! HA PEDIG Ő VALAMIT KIJELENT…

…ABBAN BÍZVÁST BÍZHATUNK!

Most meg hogy életfogytig tartó teljhatalma van, és Vezénylő Tábornok Úrrá lett, SEMMI KÉTSÉGÜNK NEM LEHET!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Magyarország felszabadulása 1945 – április 4

Magyarország felszabadulása 1945 – április 4
(Idézet: Felszabadulás krónikája)

Magyarország teljes felszabadításáért
1945. február 1.

A Führer döntése: a 6. páncéloshadsereget át kell dobni Magyarországra a hadviselés szempontjából döntő jelentőségű olajvidék védelmére, hogy azután márciusban a felszabaduló erőkkel csapást mérjen a keleti front középső szakaszára. („Waldteufel”-hadművelet.)

Február 25.

Führer-parancs a magyarországi hadműveletekről. A végső cél: a Dráva-Duna-Balaton háromszög megtisztítása. („Konrád III.”) Erőbevetés: a Déli Hadseregcsoport a 2. páncéloshadsereggel a Balatontól délre keleti, a 6. hadsereg a Balatontól keletre déli irányban és a 6. SS-páncéloshadsereg az északkelet felé történő elreteszelésre.

A német támadó csoportosítás nagysága: 400 000 katona és tiszt, 6000 löveg és aknavető, 877 harckocsi és rohamlöveg, 900 páncélgépkocsi és 850 repülőgép.

Március 6-ra virradó éjjel.

A Dráva-fronton megkezdődött a „Waldteufel”-hadművelet. Az első hullám Mohács irányában támad; hajnali 4 órakor megindul a 2. páncéloshadsereg támadása, mely Nagybajom két oldalán 2-3 km-t halad előre; ez volt a mellékcsapás.

Március 6, 8 óra 47 perc.

30 perces tüzérségi előkészítés után a német 6. páncéloshadsereg és a 6. hadsereg Seregélyes-Alsótarnóca szakaszon támadásba kezd, elfoglalja Seregélyest; itt a betörés szélessége 3,5 km, mélysége 3-4 km, a Sárvíz-csatornától nyugatra 2 km. Az arcvonal déli szakaszán a németek elérik a Drávacsehi-Drávaszabolcs-vonalat, és 10 km széles, 5 km mély hídfőállást foglalnak el a Dráva északi partján.

Március 7, este.

A támadás kezdetétől elért német betörési mélység a Velencei-tótól délre 4 km, a Sárvíz-csatornától nyugatra 7 km.

Március 8.

A szovjet csapatok ellentámadásai az arcvonal déli szakaszán.

Március 9, este.

Az 1. és 12. SS-páncéloshadosztály áttöri a 26. hadsereg fő- és második védőövét, és kijut a Bozótpatak-Dég-Újhódos-Enying-vonalra.

Tolbuhin marsall kérése a Legfelsőbb Parancsnoksághoz: engedélyezze a Budapesttől délnyugatra levő és a bécsi irányba való támadásra kijelölt 9. gárdahadsereg csapatait a védelem megerősítésére felhasználni.

A Legfelsőbb Parancsnokság március 9-i direktívája: „A 3. Ukrán Front védelmi harcokkal gyengítse az ellenség Székesfehérvár körzetében támadó harckocsi-csoportosítását, majd legkésőbb március 15-16-án jobb szárnyával lendüljön támadásba, zúzza szét az ellenséget a Balatontól északra, és fejlessze ki a csapást Pápa, Sopron irányába.

A 9. gárdahadsereget ne vonja be a védelmi harcokba, hanem a csapás kifejlesztésére és az ellenség végleges szétzúzására használja fel. A 2. Ukrán Front, miután jobb szárnya kijutott a Garamhoz, a Dunától északra az egész arcvonalon menjen át védelembe. A front bal szárnya (a 46. hadsereg) 1945. március 17-18-án lendüljön támadásba, a 3. Ukrán Front csapataival együttműködve zúzza szét az ellenség csoportosítását a Dunától délre, és fejlessze ki a támadást Győr irányában.

A 46. hadsereget erősítse meg két áttörő tüzérhadosztállyal és a 6. gárda harckocsi-hadsereggel.”

Március 10.

A német páncélosegységek a Velencei-tó és a Sárvíz-csatorna között elérik a Gárdony-Agárd-Kilicsány-vonalat, a Sárvíz-csatornától nyugatra pedig a Sáregres-Lajoskomárom-Enying-Balaton-vonalat.

Március 6-tól 10-ig a német támadás áttörte a 3. Ukrán Front fő védőövét és második védőövét; két részre szakították a front csapatait, de a Dunát nem érték el.

Március 12.

Seregélyestől délre a német csapatok elfoglalják Abát, Simontornyát, átkelnek a Sió-csatornán.

Március 13.

A németek kiszélesítik a Sió-csatorna déli partján levő hídfőt.

Március 14.

A németek visszaszorítják a 3. Ukrán Front csapatait a Sárvíz-csatornától nyugatra, és átkelnek a Kapos-csatornán.

Tolbuhin frontparancsnok utasítása: meg kell nyitni a Sió-csatorna zsilipjeit; a víz a csatornában 60 cm-t emelkedik.

Március 15.

A németek elérik a Gárdony-Seregélyestől keletre 2 km – Sárkeresztúrtól északra 1 km – Hatvan-puszta-Simontornya-Mezőkomárom-Balaton-vonalat; a déli szakaszon elért betörés mélysége 6-8 km.

Az ellentámadás

Március 16.

A 2. és a 3. Ukrán Front bécsi támadásának kezdete.

A 2. Ukrán Front fő csapásának (46. hadsereg) iránya: a Dunától délre Dad-Győr.

Az erőviszonyok a 46. hadsereg sávjában: élő erő 1,3:1, löveg és aknavető 4,4:1, harckocsi és rohamlöveg 1,7:1 a 46. hadsereg javára.

A 7. gárdahadsereg a Dunától északra támad a Garam folyó mentén Komjatice, Szenec irányában, hogy kierőszakolja az áttörést Bratislava felé.

A 3. Ukrán Front fő csapásának (9. és 4. gárdahadsereg) iránya: Zámoly-Hóhérkút-szakaszon áttörni az ellenség védelmét Veszprém irányában, bekeríteni és megsemmisíteni a 6. német páncéloshadsereget Székesfehérvártól délre és délnyugatra; a déli frontszakaszon az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg az arcvonal középső szakaszán elért áttörés után kezdi meg támadását.

Erőviszonyok a 3. Ukrán Front szakaszán: élő erő 4:1, lövegek és aknavetők 9:1, harckocsik és rohamlövegek 1:1, a 4. és a 9. gárdahadsereg javára.

A hadműveletek első szakaszában, 1945. március 16-tól 25-ig, a 2. és a 3. Ukrán Front csapatai áttörték az ellenség védelmét Esztergom és Székesfehérvár között, súlyos veszteségeket okoztak a Déli Hadseregcsoportnak, kijutottak a Vértes és a Bakony nyugati lejtőire, és kedvező feltételeket teremtettek a támadás Bécs irányában történő sikeres kifejlesztéséhez.

A második etapban, március 26-tól április 4-ig, a szovjet csapatok, északnyugati irányban üldözve az ellenséget, befejezték Magyarország teljes felszabadítását.

Sem a Margit-vonal, sem a Susanne-vonal nem bizonyult elég erős gátnak …

*

A krónikásoknak – akik a Battonya és Nemesmedves felszabadítása között eltelt időszak eseményeinek visszaadására vállalkoztak – már csak egyetlen tényről: az ország teljes felszabadulásáról kell beszámolniuk.

Az ország lakosságának nagyobbik fele erről a sorsdöntő fordulatról a falusi kisbíróktól értesült, akik ezt is – mint minden fontos eseményt – dobszó útján adták hírül. Legjobb lesz, ha most mi is átadjuk nekik a szót.

Kocsolán – Tolna megye – 1945. április 9-én a figyelemfelhívó dobpergés után közhírré tétetett: „Magyarország területe 1945. április 5-ével felszabadult a háború nyomása alól. Magyarország területén tehát már nincsenek harcok.” – Rövid híradás, de hát mikor voltak bőbeszédűek a doboló kisbírók? Ez a hírközlési forma tömörséget követel. Mezőtúron – igaz, majd egy héttel később – valamivel azért több szó esett.

Mezőtúr, április 14: „Magyarország végre megszabadult a több száz éves német járomból. Magyarország területén nincs többé német katona. Az ország ünnepel. Ebből az ünnepből ki kívánja venni részét Mezőtúr városának lakossága is. Az ünnepi népgyűlés folyó hó 15. napján de. fél 11 órakor lesz a Piac téren. Felhívom a város közönségét, hogy az új Magyarországnak ezen a legnagyobb ünnepén mindenki vegyen részt. A pártok, szakszervezetek, egyesületek saját zászlóik alatt rendezetten vonuljanak fel az ünnepség színhelyére.”

Nem csoda, ha a kortársak a nagy fordulattal egy időben elsődlegesen a háború megszűnésének tényét érzékelték, azt hangsúlyozták. A háború gyötrelmei voltak a legfrissebbek, a legfájóbbak, ezek nélkül élni volt a legfontosabb. A háború megszűntét nem lehetett nem észrevenni. Tanúsította a csendes, ágyúdörgéstől többé nem háborított levegőég, minden kitárt ajtajú, üres légópince, a tempósan folyó szántás-vetés, a gyárakba igyekvő munkások egyre növekvő serege, egy-egy meginduló vonat. Minden, ami az úgynevezett hétköznapi életet jelenti, amelynek mozzanataira egyébként senki nem figyel oda – legfeljebb a költők, de ők is csak ellágyult perceikben -, de amelyeknek megszűnése vagy megháborítása elmondhatatlan fájdalmakat tud okozni.

A magyar nép 1944-ben történelmének legmélyebb pontjáról indult el az új, demokratikus Magyarország felépítésének útján. E történelmi mélypont azonban mindenekelőtt az uralkodó osztályok bűne miatt következett be. Ezért, ha a mindent elborító terror, a magyar progresszió különböző erőinek széthúzása miatt komoly fegyveres ellenállásra nem is kerülhetett sor a háború éveiben Magyarországon, a felszabadulás nyomán kialakult új helyzetben a magyar dolgozó osztályok nagy többsége készen állott a demokratikus rend megteremtésére. Sőt, annak megvalósításáért komoly áldozatoktól sem riadt vissza. A magyar népi demokrácia első hónapjainak és első éveinek ez a hősies küzdelem volt a legfőbb tartalma.

Küzdelem a gazdasági pusztulás, a gyötrelmes történelmi örökség, a társadalmi széthúzás megszüntetéséért. Küzdelem az új élet új formáinak, új tartalmának megteremtéséért, kíméletlen harc mindazok ellen, akik ezt tudatos politikai meggondolásból vagy az új iránti érzéketlenségből akadályozták. E haladásért folytatott küzdelem, a reakcióval folytatott harc élén természetesen szervezett politikai erők, politikai pártok – mindenekelőtt a Kommunista Párt – állottak, de a küzdelem, a harc sorsa, kimenetele a dolgozó osztályok magatartásán múlott.

Április 4-e, amennyiben többet jelentett a háború befejezésének tényénél, s a társadalmi felszabadulást ígérte, ezt az ország lakóinak nagy többsége 1945 áprilisában még nem érzékelhette. Ez még csak lehetőség, ígéretes jövő volt. Hogy történelmi valósággá váljék, ahhoz hosszú hónapok és évek kemény küzdelmére volt szükség.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A 2020 április 3. – i Ragályhíradó

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

A WHO közlése szerint Covid -19 már több mint egymillió emberbe fészkelte be magát világszerte. A közlemény tegnap esti megjelenéséig 51 485 embert végleg el is ragadott.

Szóvivői szintű diplomáciai csörte zajlott le tegnap Oroszország és az USA külügyminisztériumai között az Amerikának nyújtott orosz segítségről. Ebből pedig az látszik kiderülni, hogy az eset kulcsa a gyorsaság.

Morgan Ortegus amerikai részről az USA pökhendiségén esett csorbát kifogásolva bejelentette, hogy ők nem segélyt kértek és kaptak Moszkvától, hanem megvásárolták a Trump bohóc által kért cuccokat, amiknek az értéke felét már ki is fiették.

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova ezt azzal egészítette ki, hogy a szállítmány értékének MÁSIK FELÉT viszont az Oroszországi Közvetlen Beruházási Alap állja.

Tehát csak a szállítmány fele segély!

Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa is beszállt a helyzet magyarázásába. Eszerint a bótolás háttéralkuja szerint ha a helyzet úgy hozná, – föltételezve az amerikai gyártókapacitás helyreállását – “szükség esetén az USA majd viszonozza az orosz gesztust.”

Trump bohóc egyébként mára virradóan beismerte, hogy ő már hónapokkal ezelőtt pontos információkkal rendelkezett az USA – ra leselkedő ragályveszély “áldásos” következményeiről, csak nem akarta fölizgatni a népeket. Inkább elhallgatta a valós veszélyt! Ami persze egy dolog – mármint az elhallgatás! – de cselekedni sem cselekedett!

Tegnap megpróbált valamit behozni! Háborús törvény alapján intézkedett. Hat nagy amerikai céget elnöki rendeletben kötelezett gyártási profiljaik átszervezésére, a ragály elleni küzdelemnek megfelelően. Ennek megfelelően az ellátási lánc bürökratikus akadályait is félretették, és a termelés anyagi fedezetét az állam állja.

Ideje is volt valamit tenniük, mert K.e.i. szerint tegnap este nyolc órakor az ottani halottszám már 4757 volt.

Az itáliai Lombardia tartományban hétfőn kezdi meg működését az orosz hadsereg által fölrittyentett tábori kórház.

“Életkép” Bergamo egyik ragálykórházából:

DÖBRÖGISZTÁNBAN VISZONT NEM ANNYIRA A RAGÁLY, HANEM A DÖBRÖGISTA KUTYAKOMÉDIA DÚL ÉS TOMBOL!

Aki kíváncsi a vajdasági történésekre, bárhová klikkel is – bőven talál hírt!

Aki az udvari vetítölde HIVATALOS adataira kíváncsi, annak ide kell kattintania: https://koronavirus.gov.hu/

Vagy nézheti a délelőtt 11 – kor kezdődő Cilavzió adását.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Lenin „Áprilisi Tézisei”

A bolsevik párt a februári forradalom után. Lenin „Áprilisi Tézisei”
(idézet: Világtörténet 7.)
A februári forradalom napjaiban, midőn a bolsevikok kiléptek az illegalitásból, a párttagok száma nem volt- több 45 000-nél. Ezek azonban harcedzett, a tömegek között végzett politikai és szervező munka sok éves tapasztalatával felvértezett káderek voltak. A börtönökből, a száműzetésből és az emigrációból hazatértek a párt neves vezetői — F. E. Dzerzsinszkij, P. A. Dzsaparidze, V. V. Kujbisev, G. K. Ordzsonikidze, J. M. Szverdlov, I. V. Sztálin, Sz. G. Saumjan — és az Állami Duma képviselői: G. I. Petrovszkij, M. K. Muranov, A. J. Badajev és mások. Hosszú szünet után már március 5-én újra megjelent a párt központi lapja: a „Pravda”. Nyomában Moszkvában, Kijevben, Harkovban, Szamarában és sok más városban is megjelentek a bolsevik újságok.

A pártszervezetek nem tudtak mindjárt beleilleszkedni a gyökeresen megváltozott helyzetbe, amely új orientációt követelt meg, új jelszavakat a milliós tömegek összefogására és vezetésére. E nehéz pillanatban különös erővel nyilvánult meg Leninnek, a párt vezérének rendkívüli bölcsessége és éleslátása.

A forradalom emigrációban érte Lenint. Itt írta meg „Levelek a távolból” című sorozatát, amelyben a végbemenő forradalom mozgató erőit és sajátosságait, szocialista forradalomba való átnövésének perspektíváit elemezte. „Munkások — írta Lenin —, a cárizmus elleni polgárháborúban a proletárhősiességnek, a népi hősiességnek csodáit műveltétek, most csodákat kell művelnetek a proletariátus és az egész. nép megszervezése terén, hogy előkészítsétek győzelmeteket a forradalmi második szakaszában.”7
7 Lenin: Levelek a távolból. Lásd Lenin Művei. 23. köt. 333. old.

Az Ideiglenes Kormányt népellenesnek bélyegezte és óvta a munkásokat attól, hogy a legcsekélyebb bizalmat is tanúsítsák iránta. A bolsevik párt teljes politikai és szervezeti önállósága, tömegkapcsolatainak kiszélesítése, a nép felfegyverzése, a szovjetek megszilárdítása — ezek voltak Lenin első útmutatásai és tanácsai, amelyeket oroszországi elvtársainak küldött.

1917. április 3-án Lenin hazatért. Pétervárott a Finlandi pályaudvaron munkások és munkásnők, katonák és matrózok ezrei lelkesen fogadták. Beszédét, amelyet egy páncélautó tetejéről mondott el, ezzel a jelszóval fejezte be: „Éljen a szocialista forradalom!”.

Másnap Lenin a bolsevikoknak a Tauriai palotában tartott értekezletén a háborúról és békéről szóló beszámolót tartott, s ezt megismételte egy gyűlésen, amelyen a mensevikek is jelen voltak. A beszámoló téziseit április 17-én a „Pravda” „A proletariátus feladatai a jelenlegi forradalomban” címen közölte.8
8 Lenin: A proletariátus feladatai a jelenlegi forradalomban. Lásd Lenin Művei. 24. köt. 3—8. old.

Lenin e tézisei — a történelmi jelentőségű „Áprilisi tézisek” — világos, kimerítő választ adtak a legélesebben felvetődő, legfontosabb kérdésekre, amelyek elé a forradalmi események viharos fejlődése a munkásosztály pártját állította. Lenin rámutatott, hogy a hatalomnak a burzsoázia kezébe kerülésével lezárult a forradalom első szakasza. A munkások és katonák által létrehozott szovjetekben a proletariátus és a parasztság forradalmi-demokratikus diktatúrája öltött testet, amelynek megteremtését a bolsevikok már 1905-ben napirendre tűzték. Ez a „második kormány” azonban megegyezésre lépett az Ideiglenes Kormánnyal, a burzsoázia diktatúrájának szervével, önként átengedve ennek a hatalmat. Ily módon két diktatúra sajátságos összefonódása jött létre, ez azonban nem állhat fenn sokáig. Most sem a demokratikus békét elérni,sem földet és kenyeret szerezni nem lehet másként, csakis a burzsoázia hatalmának megdöntése és a proletariátus diktatúrájának megteremtése útján. Csak így érhető el a béke — hiszen az antant-imperialistákhoz ezer szállal kötődő burzsoázia a hódító háború folytatása mellett van; a föld — hiszen a burzsoázia érdekei összefonódnak a földbirtokosok érdekeivel, mert a földesúri földek nagy része jelzáloghitellel terhelt; és végül a kenyér is — hiszen az éhínség mesés gazdagodási lehetőséget nyújt a bankoknak, földbirtokosoknak, tőkés gabonakereskedőknek és gazdagparasztoknak. Csak a szocialista forradalom mentheti meg az országot a gazdasági katasztrófától, válthatja valóra a néptömegek életbe vágó követeléseit, ránthatja ki Oroszországot az imperialista háború örvényéből.A szocialista forradalmat a proletariátus csak a falusi szegénységgel szövetségben, a parasztság ingadozó középrétegeit a maga oldalára állítva hajthatja végre.

Elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt óriási jelentőségű megoldást dolgozott ki Lenin az „Áprilisi tézisek”-ben a forradalmi hatalom szervezetének politikai formájára nézve. A Párizsi Kommün tanulságait figyelembe véve és a két orosz forradalom tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az állam új, legmagasabbrendű típusa, amelyben a proletariátus diktatúrája megtestesül, nem a parlamentáris demokratikus köztársaság, hanem az „országszerte alulról fölfelé felépített” szovjetek köztársasága kell hogy legyen. Ha minden hatalom a szovjetek kezébe kerül, ez maga után vonja a régi, a nép fölött álló és a néppel ellenségesen szemben álló államgépezet összezúzását, felváltását olyan új igazgatási apparátussal, amely közvetlenül kifejezésre juttatja a legszélesebb néptömegek akaratát, forradalmi iniciatíváját.

Az adott helyzetben, midőn a szovjetek támogatták az Ideiglenes Kormányt, s a munkás-, katona-és paraszttömegek bíztak a szovjetekben, hiba lett volna kiadni az Ideiglenes Kormány azonnali megdöntésének jelszavát; ez azt jelentette volna, hogy a bolsevikok a szovjetek ellen fordulnak, elszakadnak a tömegektől. De megengedhetetlen volt a burzsoázia hatalmának támogatása is. Ezért Lenin kiadta a jelszót „Semmi támogatást az Ideiglenes Kormánynak!”, „Minden hatalmat a szovjeteknek!”. Ez a jelszó akkor a szovjeteknek a burzsoá kormánnyal való szakítását jelentette, ami szükségképpen maga után vonta volna ennek bukását és új kormány alakulását — kezdetben mensevikekből és eszerekből, minthogy akkor a szovjetekben ők voltak többségben.

Noha a kispolgári pártok — osztálytermészetüknél fogva — képtelenek voltak más politikát folytatni, mint a proletariátus és a burzsoázia közötti lavírozás, a kompromisszumok és a burzsoáziának tett engedmények politikáját, az egész hatalomnak a szovjetek kezébe kerülése ennek ellenére nagy jelentőségű tény lett volna. Tág teret nyitott volna a szovjetek által egybefogott tömegek forradalmi öntevékenységének. A szovjeteken belül kibontakozó osztály- és pártküzdelmek során a megalkuvók rövidesen lelepleződtek volna, s a bolsevikok gyorsabban tudták volna a maguk oldalára vonni a tömegeket. A munkásoknak, katonáknak és parasztoknak a szovjetek demokratikus választási rendszerével és a küldöttek visszahívásának jogával élve, lehetőségük volt a szovjetek, s ezen át a kormány összetételének megváltoztatására,a nép létérdekeit védelmező bolsevik párt kezébe adva az ország vezetését.

Ez a forradalom békés továbbfejlesztésének irányvonala volt. E lenini koncepció a népnek a cárizmus felett aratott győzelme nyomán kialakult valóságos helyzet és osztály-erőviszonyok elemzéséből következett. „A fegyver a nép kezében volt, a nép felett nem volt külső erőszak — ez volt a dolog lényege. Ez volt az a körülmény, amely lehetővé tette és biztosította az egész forradalom fejlődésének békés útját.”9
9 Lenin: A jelszavakról. Lásd Lenin Művei. 25. köt. Szikra 1952. 193. old.

Lenin leszögezte: a forradalom polgári demokratikus szakaszából a szocialista szakaszba való átmenet békés útja a legkevésbé fájdalmas, a legkedvezőbb a nép számára. A bolsevikok ennek megfelelően minden erejükkel ezért az útért harcoltak.

Lenin és a bolsevikok e döntésükben számításba vették, hogy a forradalom békés továbbfejlődését a nép túlereje biztosítja. E túlerő megőrzését és fokozását, a Vörös Gárda és a hadseregben működő forradalmi szervezetek megerősítését a párt egyik legfontosabb feladatának tekintették.

Az „Áprilisi tézisek”-ben Lenin megfogalmazta a bolsevik párt gazdasági programját. A párt — írta — nem tűzi ki célul a szocializmus azonnali „bevezetését”, amíg maguk a tömegek nem ébrednek tudatára annak, hogy a szocializmus megvalósítása szükséges és elkerülhetetlen. „De csak a »majdnem-marxista« szólamok mögé rejtőző burzsoá szofisták vezethetik le ebből az igazságból az olyan politika igazolását, amely elodázná a gyakorlatilag már teljesen megérett, sürgős forradalmi rendszabályokat, amilyeneket a háború folyamán számos burzsoá állam gyakorta megvalósított és amelyek a közeledő teljes gazdasági bomlás és éhínség elleni harc érdekében halaszthatatlanul szükségesek.”10
10 Lenin: A proletariátus feladatai forradalmunkban. (A proletárpárt platformjának tervezete.) Lásd Lenin Művei. 4. köt, 58. old.

Az ilyen rendszabályok, a szocializmus felé vezető objektíve már megérett lépések közé tartozott a bankok államosítása; a szindikátusok államosítása vagy legalábbis — haladéktalanul — a munkásküldöttek szovjetjeinek ellenőrzése alá helyezése; a társadalmi termelésnek és a termékek elosztásának a szovjetek ellenőrzése alá helyezése; a földesúri földek elkobzása és az összes földek nacionalizálása.

Lenin rámutatott: mindaddig, amíg a hatalom a burzsoázia kezében van, a háború, amelyet az Ideiglenes Kormány tovább folytat, szükségképpen imperialista jellegű. Ezért a „forradalmi honvédelemnek” tett legcsekélyebb engedmény is a szocializmus elárulásával, az internacionalizmus teljes elvetésével egyértelmű. A párt tevékenységében a tömegek között kifejtett propaganda nyomul előtérbe, melynek feladata; tisztázni előttük a háború igazi jellegét, eloszlatni bennük ama naiv hitet, hogy a háborúnak véget lehet vetni pusztán azzal, hogy „a szuronyt a földbe döfjük” — a tőke hatalmának megdöntése nélkül.

Az „Áprilisi tézisek”-ben Lenin állást foglalt a pártkongresszus mielőbbi összehívása, a pártprogram felülvizsgálása, a párt nevének megváltoztatása mellett. „»Szociáldemokrácia« helyett, amelynek hivatalos vezérei az egész világon elárulták a szocializmust és átpártoltak a burzsoáziához (a »honvédők« és az ingadozó »kautskysták«), Kommunista Pártnak kell neveznünk magunkat” — írta Lenin.11 A tézisekben felvetette a III., Kommunista Internacionálé megteremtésének feladatát is.
11 Lenin: A proletariátus feladatai a jelenlegi forradalomban. Lásd Lenin Művei. 24. köt. 6. old.

Lenin fellépése, az, hogy a tömegeket harcba hívta a szocialista forradalomért, dühödt ellenállást váltott ki a mensevikek és eszerek részéről. A pétervári szovjet végrehajtó bizottságában — ez az ő kezükben volt — a lenini tervet élesen elítélő határozatot vittek keresztül. Az Ideiglenes Kormány a megalkuvók rágalomkampányát felhasználva arra készült, hogy leszámoljon Leninnel.

A bolsevik párton belül is fellépett a lenini irányvonal ellen egy kisebb opportunista csoport (Kamenyev és néhány híve). Ezek az Ideiglenes Kormány „feltételes támogatásának” félmensevik álláspontjára helyezkedtek, és azt állították, hogy Oroszország nem érett még meg a szocialista forradalomra. Az opportunisták azonban hamarosan elszigetelődtek. Rövid időn belül az egész párt a lenini program köré tömörült. A bolsevik szervezetek nőttek és erősödtek: taglétszámuk már áprilisban meghaladta a 80 000 főt. A bolsevikok befolyása országszerte szakadatlanul erősödött.

1917. április 24-én Pétervárott megnyílt a bolsevik párt VII. összoroszországi konferenciája, az első legálisan megtartott pártkonferencia. A fővárosban összegyülekezett bolsevik gárda megjárta a cárizmus ellen vívott harc tövises útját. A konferenciát Lenin irányította, s ő volt a legfontosabb napirendi pontok előadója. A konferencia határozatai megszabták a párt irányvonalát az új történelmi helyzetben. A konferencia az „Áprilisi tézisekkel” teljes összhangban a párt általános politikai feladatát abban jelölte meg, hogy irányt kell venni a szocialista forradalomra, és kiadta a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót, amely ekkor a forradalom békés továbbfejlesztésének jelszava volt.

Az agrárkérdésről hozott határozat követelte, hogy a földesúri földeket haladéktalanul kobozzák el és bocsássák a paraszt- és földmunkás-bizottságok rendelkezésére, továbbá nacionalizálják a földet az egész ország területén. A párt felszólította a parasztokat: ne várják meg az alkotmányozó gyűlés összehívását, hanem azonnal és szervezetten vegyék kezükbe a földesúri földet. A nemzeti kérdésben elfogadott határozatot a proletár internacionalizmus szelleme hatotta át. A határozat kinyilvánította a nemzetek önrendelkezési jogát, a különválást is beleértve. Kimondta: az Oroszország kötelékében megmaradó népek számára területi autonómiát kell adni; a nemzeti kisebbségeket sújtó mindennemű korlátozást el kell törölni; szabad fejlődésüket külön törvényekben kell biztosítani;az összes oroszországi nemzetiség élenjáró proletárjait egységes munkáspártba kell tömöríteni.

Arra a kérdésre, hogyan lehet a leggyorsabban véget vetni az imperialista háborúnak, a konferencia a következőképpen válaszolt: türelmesen, állhatatos munkával meg kell magyarázni a népnek, hogy a háborút csak úgy lehet befejezni, ha a hatalom a proletárok és félproletárok osztályának kezébe megy át. Amíg ez nem következik be, „pártunk minden módon támogatni fogja azokat a külföldi proletárpártokat és csoportokat, amelyek már a háború idején valóban forradalmi harcot folytatnak imperialista kormányaik és saját burzsoáziájuk ellen. Különösen elősegíti majd a párt a fronton valamennyi hadviselő ország katonái közt megindult tömeges lövészárok-barátkozást, s arra törekszik, hogy az elnyomottak szolidaritásának ezt az ösztönös megnyilvánulását tudatos és a lehető legszervezettebb mozgalommá változtassa, amely arra irányul,hogy valamennyi hadviselő országban az egész államhatalom a forradalmi proletariátus kezébe menjen át.”12
12 Lenin: Az OSZDMP(b) VII. összoroszországi konferenciája. 1917. április 24—29. (május 7—12). Lásd Lenin Művei. 24. köt. 276. old.

Az áprilisi konferencia határozottan állást foglalt azellen, hogy a bolsevikok részt vegyenek a hadviselő országok szocialistáinak Stockholmba tervezett kongresszusán. Ennek összehívása a szociálpacifisták manővere volt; arra szolgált, hogy leplezze az imperialista békefeltételekről folyó diplomáciai tárgyalásokat. „Szocialisták, ha csak nem akarják elárulni a proletariátus ügyét, nem vehetnek részt sem közvetlenül, sem közvetve ebben a szennyes és önző alkudozásban, amelyet a különböző országok tőkései az általuk rablott zsákmány felosztása körül folytatnak” — hangzott az áprilisi konferencia határozata.13
13 Ugyanott, 252. old.

A bolsevik párt, az áprilisi konferencia határozataival felfegyverkezve, harcot indított a tömegek megnyeréséért, hogy kivonja őket a megalkuvók befolyása alól, hogy megvalósítsa a szocialista forradalom lenini irányvonalát.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Pisszeg a Gazda

A vajdának üzent az amerikai külügy a felhatalmazási törvény miatt

Orbánnak üzent az amerikai külügy a felhatalmazási törvény miatt

A budapesti amerikai követség arra kéri a kormányokat, hogy tartózkodjanak az alapvető emberi jogok és szabadságok megsértésétől és tartsák tiszteletben a sajtószabadságot.

Arra kérik a kormányokat, hogy tartózkodjanak az alapvető emberi jogok és szabadságok megsértésétől – idézi az AFP hírügynökség egy amerikai külügyi szóvivő válaszát, akit a magyar helyzetről kérdeztek. Hogy a hétfőn megszavazott, majd kedden életbe lépett felhatalmazási törvény az Egyesült Államok figyelmét sem kerülhette el, azt már csak az is egyértelművé teszi, hogy nem sokkal később a budapesti nagykövetségük rövid közleményben közölte ugyanezt.

Ebben azt írták meg, hogy hogyan képzelik a válságintézkedéseket, és a magyar kormányé egyértelműen nem ilyen. Kifejtették, a koronavírus okozta krízis idején a kormányok legfőbb dolga garantálni az emberek biztonságát, de az ehhez szükséges vészhelyzeti intézkedések nem tarthatnak tovább a krízis kezeléséhez szükséges időnél, és ezt a kormányoknak biztosítania kell. Amint a veszély elmúlt, a különleges felhatalmazás is szükségtelenné válik. A követség szerint kiemelten fontos a sajtószabadság tiszteletben tartása is. Hangsúlyozzák az átláthatóság és a megbízható adatok közlésének fontosságát is.

A felhatalmazási törvény szerint az Országgyűlés határidő nélkül meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kabinet vezetett be a koronavírus-járvány kezelésére. Így viszont az is lehetővé válik, hogy a kormány további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt. A kormány a felhatalmazási törvénnyel a zsebében kiiktathatja a parlamenti kontrollt, annak kormányt ellenőrző funkcióját is. A törvény a szólásszabadság szempontjából is aggályos: “rémhírterjesztésért” öt év börtön is járhat. A MÚOSZ hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem tisztázott, hogy ez pontosan mire vonatkozhat, és mire nem.

Kedden Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke adott ki közleményt, amely ugyancsak a magyar felhatalmazási törvényre utal. Az bizottsági elnök szerint veszélyhelyzeti intézkedés nem tarthat határozatlan ideig.

 (HVG)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: KÉRI a Gazda – többek között hűséges vazallusát, Döbrögisztán vajdáját IS! – hogy óvatos duhaj legyen! Csakhogy Döbröginek van egy összecsalt 2/3 – a, meg min. tíz éves bűnlajstroma. Ez utóbbi miatt fáj a feje, hiszen a legutóbbi önkormányzati választások a gyors elmúlás szelével legyintették meg deres fejét! Az pedig katasztrófa lenne NEKI!
A KATASZTRÓFÁT EL KELL KERÜLNIE! EZT PEDIG CSAK TOVÁBBI GALÁDSÁGOK ELKÖVETÉSÉVEL TUDJA ELODÁZNI!
Döbrögi igazi mókuskerékben rohangál! Miközben sehová nem jut! A mostani Gazdamormogást még talán tudja majd csitítani, de ahhoz nagyot kell igérnie! Természetesen a MI BŐRÜNKRE FOG ÍGÉRNI! Aminek megintcsak megvannak a maga kockázatai! 
Mindenesetre a GAZDA már másodszor ád fekete pontot vajdánknak! Kérdés, hogy mikor pontozza ki? És mi lesz a kipontozás után?
Nem mellesleg: az “autoriter” irányítású Oroszország parlamentje – a GOSZDUMA – tegnap korlátozott “teljhatalommal” ruházta fel a kormányt, A RAGÁLY VÉGÉIG!
Az pedig rögvest olyan “élőerő – védelmi” intézkedéseket hozott – tekintettel a járvány után várható gazdasági helyzetre – ami Döbrögink lelkületétől teljesen idegen! (Bár a helyzet alapvetően eltérő, hiszen OTT VAN ORSZÁG!)

Ragályhíradó 2020 április 2 – án

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

Átfogó ragályhíradó megcsinálása a balrad.ru – n messze meghaladja a lehetőségeket és képességeket! Ezért aztán olyan ragályhíreket szed a blog csokorba, amik a döbrögisztáni fősodratúakban – vélhetőleg – nemigen futnak. De talán érdekesek.

Tatyjana Golkova orosz miniszterelnök – helyettes bejelentette: június végére a patikákban lesz/lehet a Covid – 19 nevű fertelem ellenszere. Ez a jóasszony arról is beszélt, hogy a szép reményekre okot adó kotyvalékot hamarosan már hatvan önkéntes alanyon fogják kipróbálni.

Moszkva mellett komoly iramban épül a ragálykórház. Szovjetes hangulatban:

Az USA – beli New York John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtere. Még egy hete is elképzelhetetlen, amerikai kopaszok számára is hajmeresztő látvány: OROSZ KATONAI REPÜLŐGÉPEK ÉRKEZNEK, ŐK PEDIG KIMÁLHÁZNAK!

Észak – Itáliában az orosz hadsereg V.V.- alakulatai küzdenek a ragállyal: (Érdemes megnézni, ahogy a “harci zajra” fölfigyelő háziasszony kezéből a látványra kiesik a holmi! Orosz zászlós katonai teherautó Kluzone utcáin. Soha eddig nem látott kép!)

A ‘zoroszok “betámadták” a nyugdíjas otthonokat is, és lendületes rohamot indította a vírus ellen.

Aki pedig a szokványos ragályhírekre kíváncsi, az ide kattintson:

https://www.hirkereso.hu/search?q=koronavirus&timelimit=24

DÖBRÖGISZTÁN RAGÁLYKABARÉJÁVAL NEM IS KÍVÁN FOGLALKOZNI A balrad.ru. ITT ÚGYIS MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN!

Erről pedig bárki meggyőződhet a qrmányvetítő linkjére kattintva! Ehun e:

https://koronavirus.gov.hu/

Van viszont egy szenzációs ragályhírünk vajdaságunkból!

TEGNAPTÓL CILA NÉNI ÚJ FRIZURÁBAN KÜZD A RAGÁLY ELLEN, és bukkan fel a Cilavízió kamerái előtt. A föltupírozott rockerfazon már a múlté.

Van egy másik hírünk is, ami lehetne akár szenzációs is, de hát Döbrögisztánban élünk! A hír lényege: (ha nem túloztak tegnap este az atv “ballibsi” vendégei) vajdaság kiszemelt egészségügyi személyzetét szándékosan hagyták az illetékes NER – társak hatékony védőfelszerelés nélkül dolgozni, hogy elkapják a ragályt!

Ha ez így van, akkor jó kis büntetőper lehetNE ebből az egész világon! De hát ez itt Döbrögisztán, MEGHATÁROZATLAN IDEJŰ VÉSZHELYZETTEL, ÉS TELJHATALOMMAL A vAJDA MARKÁBAN!

Majd ELKERGETÉSÜK után EZ IS föl lesz róva!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A Magyarországi Tanácsköztársaság

A Magyarországi Tanácsköztársaság – A tanácsok országos gyűlése
Az ellenforradalmi lázadások új hulláma
(Idézet: Magyarország története)

A Tanácsköztársaság alkotmánya
A Tanácsok Országos Gyűlése június 14-től 23-ig ülésezett. A külpolitikai vitát az V. hadtest támadási kísérlete előzte meg. A Dunától északra a 8. hadosztály bravúros támadással átkelt a Zsitván és a Nyitrán, Érsekújvárt fenyegette. Mittelhauser 18-án felszólította Srobár minisztert, hogy kormányával meneküljön el Pozsonyból, mert nem tudja megállítani a Vörös Hadsereget. A támadás északi szárnyán viszont az 500-600 méter magasságban harcoló 11. munkásezred kimerült, és megtagadta a véres harcot ígérő támadást Selmecbánya ellen, majd önkényesen elhagyta a frontot.

A Tanácsköztársaság utolsó reménysége Szovjet-Oroszország maradt. Lenin június 18-i üzenetében óvta Kunt Párizstól: „önnek persze igaza van, hogy tárgyalásokat kezd az antanttal. Tárgyalásokat kell kezdeni és folytatni, minden lehetőséget feltétlenül ki kell használni legalább ideiglenes fegyverszünet vagy a béke megkötésére, hogy a nép lélegzetvételnyi szünethez jusson. De egy pillanatig se bízzanak az antantban, becsapja önöket és csak időt akar nyerni, hogy aztán megfojthassa önöket is, bennünket is.”56
56 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 274.

Lenin üzenetének lényege a figyelmeztetés volt. Feltűnő, hogy e táviratban nem ígért — mert nem ígérhetett — segítséget, nem ecsetelte a szovjet Vörös Hadsereg győzelmeit, amit Csicserin például sohasem mulasztott el. Hallgatásában kimondatlan intés rejlett: 1919 nyarán magyar Tanácsköztársaság csak saját erejére számíthatott, azt felmérve kellett döntenie. Lenin 6 heti hallgatás után csak július végén fordult ismét személyesen Kunhoz: „ismerjük Magyarország súlyos és veszélyes helyzetét…”57
57 Hajdú Tibor, A Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp. 1969. 444.

A döntés nehéz volt Kun és a tanácskongresszus számára. A forradalmi háború folytatására éppoly kevés remény volt, mint a tisztességes kompromisszumra, egyetlen megoldás maradt: manőverezni, amíg lehetséges, várni, hogy talán megváltozik a helyzet. Kun beszámolójának lényege ez a manőverezés volt. Szembeszállt egyrészt Szamuelyvel, Pogánnyal, akik elvi álláspontra helyezkedve, a világforradalom elárulásának tekintették az imperialistákkal való alkudozást; Pogány egyenesen azt hirdette, hogy siettetni kell a frontokon a döntést, holott Kun fő célja éppen ennek elodázása volt. Másrészt szembeszállt a kapituláció prófétáival — Kunfi Zsigmonddal és Mónus Illéssel —, akik azt hitték, hogy területek feladása árán, az új határok elfogadásával megmenthetik „a proletárforradalmat és a szocializmus uralmát”.58
58 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 167.

Ugyanakkor Kunfi arról beszélt, hogy Párizs nem fog tárgyalni a kormányzótanáccsal, tehát ismét napirendre tűzte, ha burkoltan is, az antant békéjét elfogadó szociáldemokrata kormány jelszavát, ezzel csatlakozva a jobboldal politikájához.

A kongresszus egyhangúan elfogadta Kun határozati javaslatát, tehát szabad kezet adott a kormányzótanácsnak. A tanácskongresszus politikai hangulata egyébként egyértelműbb, forradalmibb volt, mint a pártkongresszusé. Erre mutat, hogy Kunfi, aki a felháborodás célpontja lett, kimaradt az új kormányzótanácsból, a magyar munkásmozgalomban többé nem vállalt vezető szerepet. A mozgalom régi aktivistáinak elég széles rétege követte ezen az úton, azok, akik nem hittek a polgári demokráciában, de a proletárdiktatúrát sem tudták következetesen vállalni. Visszavonulásuk jelentőségét és tragikumát az adta meg, hogy a szervezett munkásság nem csekély részének hangulatát fejezte ki.

A Tanácsok Országos Gyűlése hosszú és alapos vitát folytatott a szocializmus megvalósításának tapasztalatairól, Varga igen színvonalas gazdasági beszámolójáról. A felszólalók számos hasznos javaslatot tettek: követelték a gazdagparasztok erélyesebb kezelését, terményfeleslegük rekvirálását, a szesztilalom megszüntetését, fellépést a karrieristák és az ellenforradalmárok ellen, a differenciáltabb parasztpolitikát, a saját birtokukra termelési biztosnak kinevezett földesurak leváltását, a községi adó visszaállítását, a centralizált-bürokratikus közellátási hálózat egyszerűsítését, a kisipar fokozott támogatását, a vallásellenes agitáció mérséklését stb.

A politikai ellentétek leginkább a külpolitikai vitában éleződtek ki; a jobboldal nyílt fellépése egy-két nemtetszéssel fogadott beszédre korlátozódott. A Tanácsok Országos Gyűlése a külpolitikai és katonai vita után tüzetesen megvitatta és elfogadta a Rónai Zoltán irányításával elkészített alkotmánytervezetet, a világtörténelem második szocialista alkotmányát. Az Alkotmány leszögezte a proletárhatalom és a termelőeszközök köztulajdonának alapelveit, a dolgozók jogait és kötelességeit, többek között az általános munkakötelezettséget és a munkához, a munkaképtelenek ellátásához való jogot. Az Alkotmány részletesen szabályozta a tanácsrendszeren alapuló szocialista állam szervezetét, a nemzetek önrendelkezési jogát. Az Alkotmány a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság elnevezést vezette be, így jelezve, hogy a Tanácsköztársaság minden újabb szocialista köztársasággal államszövetségre kíván lépni, a nemzetközi tanácsköztársaság keretében.

A tanácskongresszus évente kétszer gyűlt volna össze: jogait két ülésszak között a Szövetséges Központi Intéző Bizottság volt hivatva gyakorolni. A megválasztott 150 tagú testület tagjainak mintegy fele volt munkás, illetve szakszervezeti funkcionárius, egyharmada értelmiségi és tisztviselő; s bár mintegy harmada vidéki volt, néhány iparos és egyéb foglalkozású mellett aránylag csekély volt a parasztok száma. Az intéző bizottság első ülésén, június 24-én megválasztotta az új kormányzótanácsot, amelynek elnöke Garbai maradt.

Az új kormány a kompromisszum jegyében született: kimaradt belőle Kunfi, de kimaradt Szamuely is. A népbiztosok közel fele baloldali szociáldemokrata volt, akik a kommunistákkal együtt erős többséget képeztek. A jobboldali szociáldemokratákat nem igazi vezetőik képviselték a kormányban; visszahúzódásuk az addig nagy nehezen fenntartott pártegység bomlását jelezte.

Az ellenforradalmi lázadások új hulláma
A tanácskongresszus utolsó napjaiban történt események szükségessé tették a kongresszus idő előtti befejezését. Az ellenforradalmi lázadások új hulláma és a front helyzete minden figyelmet magára vont. Az ellenforradalmi szervezkedések középpontjába a tiszti ellenforradalom került, amelynek az volt a terve, hogy megnyeri Stromfeld és Haubrich támogatását, és a katonai vezető pozíciók birtokában fegyveres puccsot hajt végre. Miután Stromfeld és Haubrich elutasították a puccs gondolatát, Haubrich volt harctéri parancsnoka és bizalmasa, Hönig őrnagy, a budapesti vasas tartalék hadosztály parancsnoka (később Horthy hadseregének tábornoka) lefújta az akciót. A magukra hagyott fiatal tisztek egy csoportja — attól tartva, hogy lelepleződésük esetén Haubrich cserben hagyja őket — elhatározta, hogy ellenforradalmi lázadást robbant ki.

Időközben, június 18. és 24. között új ellenforradalmi felkeléssorozat zajlott le, ezúttal nem a Dunántúlon, hanem a Duna két partján, Kalocsa és Dunapentele között. A lázadások fő bázisa a birtokos parasztság volt, vezetői a Vörös Őrségben meghagyott volt csendőrök. A lázadások sajátossága itt a rendkívüli kegyetlenség volt. A helyi direktóriumok és a Vörös Őrségek elkeseredetten védekeztek. Szekszárdon, kihasználva a kormányzótanácsi biztos távollétét, tisztek vezetésével több száz főnyi csoport támadt a megyeházra. Leverésüket megnehezítette, hogy a helyi munkásság bizalmatlan volt a megyei direktóriummal szemben, amely a vizsgálati jelentés szerint „hivatalnok módjára dolgozott, és ez a hivatalnok önkormányzat még fegyveres erővel sem volt megtámasztva…”59
59 PI Archívum 615. f. B 92/1936.

A szekszárdi ellenforradalmat egy különítménnyel és a helyi ifjúmunkások segítségével Krammer Sándor politikai megbízott verte le, a Budapest—Baja vasútvonalon pedig megindult Szamuely páncélvonata, tűzharcban törve utat magának: Kecelen 19, Dunapatajon 48 ellenforradalmár esett el fegyverrel a kezében. A nehéz helyzetben, a lázadók kegyetlenségének retorziójaként Szamuely is szokatlanul kemény módszereket alkalmazott a rend helyreállítására.

Figyelemre méltó, hogy a frontcsapatok tisztikara nem törekedett lázadásra vagy azok támogatására. Ebben döntő része volt a katonák forradalmi szellemének, Münnich, Karikás, Vági, Szántó és más politikai megbízottak határozottságának, de bizonyos nemzeti felelősségtudatnak, a szemben álló ellenség ismeretének is. Igen jellegzetes az a két memorandum, amelyet — Landler távollétében — a III. hadtest tisztikara nevében Julier intézett a kormányzótanácshoz. Konstatálva a hadsereg kimerültségét, a Clemenceau-jegyzékek bomlasztó hatását e napokban, mikor a politikai megbízottak nagy része különböző kongresszusokon ült, javasolja a statárium kiterjesztését a dezertőrökre, a nemzeti zászló bevezetését, mindenekelőtt azonban nyílt választ kér: elfogadja-e a Tanácsköztársaság az új határokat.

A kormányzótanács nehéz döntés előtt állt, hiszen a tisztek pontosan az ellenkezőjét kérték annak, amit Kunfi javasolt. Ha a Tanácsköztársaság, miután a világforradalomra nem számíthat, nacionalista alapra helyezkedik, és a jobb határokért veti latba erejét, úgy ismét támogatást találhat a tisztikarban és a középrétegeknél, de képtelen feladatra vállalkozik. Ha megmarad a nemzetköziség platformján, és nem vállalja az amúgy is kilátástalannak tűnő harcot, akkor bizonyosan elveszti a tisztikar támogatását. Nem maradt más hátra: kitartani a megkezdett úton.

Június 24-én a dunai monitorok nemzetiszínű zászló alatt lőtték a Szovjetházat: kirobbant a tiszti ellenforradalom. A felkelés látszólag jól volt előkészítve: egy tüzérlaktanya ágyúi adták meg a jelet; míg a Budapesti Munkástanács gazdasági kérdésekről tárgyalt, a Dunán megjelentek a monitorok, a ludovikások megszállták a nemzetközi telefonközpontot. A kommunista vezetők azonban nem vesztették el a fejüket, a karhatalom készen állt, a budapesti csapatok legtöbbje kitartott a forradalom mellett, és reggelre teljesen helyreállt a rend. A június 24-i ellenforradalom történetét eddig csak részben sikerült tisztázni. A puccs után tartott vizsgálat szerint Haubrich nem volt részes az akcióban, de valamit tudott róla, és nem vette komolyan. Az bizonyos, hogy a bűnösöket inkább fedezte, mintsem üldözte volna.

A Szövetséges Központi Intéző Bizottság június 25-i ülésén a baloldal követelte a lázadók példás megbüntetését és a biztonsági szervek hatáskörének növelését. Erélyes határozat született, de a napról napra nehezebb helyzetben a különböző mentőakciók jártak sikerrel: a meghozott statáriális ítéleteket nem hajtották végre. Igaz viszont, hogy a Duna menti és fővárosi lázadások leverése után a rend nagyjából helyreállt, hasonló kísérletekre nem került sor. Haubrich is a helyén maradt, bár teljhatalmát katonai ügyekre korlátozták; a karhatalomnál is csak kisebb tisztogatásokra, néhány alakulat megerősítésére szorítkoztak.

A front helyzete e napokban csak kismértékben változott. A Vörös Hadsereg vezetése döntő győzelmet akart volna kicsikarni, de a katonák szelleme ekkor már — a valódi és rémhírek hatására is — inkább védekező, mint támadó volt.

A legtöbb sikert még Közép-Szlovákiában érték el; mikor azonban a 8. munkásezred parancsot kapott a Branyiszkó elleni rohamra, hogy megnyissa a Szepességbe vezető utat, a roham előtt az ezred katonái gyűlést tartottak és kimondták: értelmetlennek tartják a további áldozatokat, mivel az antant már úgyis megállapította a végleges országhatárokat. Az ezred teljes rendben elhagyta helyét, és a front mögé vonult.

A munkásezredek egy részének bomlása — a harcolni nem kívánók egyszerűen hazautaztak — a hátország hangulatváltozásának következménye volt. A defetista propaganda, amely több üzem hangulatát megrontotta, a folyamatos pótlás elmaradása kételyeket keltett a munkásezredekben. Június 23-án a salgótarjáni munkásezred katonáinak feleségei a városháza előtt követelték „az ezred 24 óra alatti leszerelését, vagy pedig 18—45 évig mindenkinek azonnali besoroztatását”.60
60 Uo. 606.

Kun Béla maga jelent meg Budapesten a MÁV-gépgyári asszonyok gyűlésén, amely két nappal előzte meg a gyárból bevonult 8. ezred fenti esetét. Ugyanakkor, amikor a hadsereg-parancsnokság külön rendelettel kénytelen eltiltani 12—16 éves fiúk csatlakozását a harcoló csapatokhoz, az egyre növekvő igazgatási, közellátási, kulturális apparátus „nélkülözhetetlen” igazolással látott el sok 20 év körüli fiatalembert. Míg a nagyüzemek munkásságát katonai szolgálatra erősen igénybe vették, a kisebb üzemek munkásainak toborzását, kiképzését sokszor elhanyagolták.

Foch ultimátuma. Fegyverszünet és visszavonulás
Június 22-én a német nemzetgyűlés heves viták után, alig kétharmados szótöbbséggel megszavazta a békeszerződés aláírását. Párizs energiáit már nem kötötte le a német kérdés: június 23-án a tanácskormány megkapta a szövetséges főparancsnok, Foch marsall ultimátumát, amelyben a békekonferencia nevében 24-én reggelre elrendeli a hadműveletek beszüntetését és 28-án estig a Vörös Hadsereg visszavonását Csehszlovákia területéről. Foch közölte, hogy amennyiben még 23-án nem kap igenlő választ, felszólítását visszautasítottnak tekinti.

Böhm válaszjegyzékében elfogadta a fegyverszüneti ajánlatot. A visszavonulás határidejére nem reagált, csupán azt kérte a Clemenceau-jegyzékre hivatkozva, hogy küldjenek ki megbízottakat a határvonal pontos megállapítására. Ezzel tehát elvben elfogadta a visszavonulást az új országhatárra. Böhm egyben kérdést intézett a békekonferenciához, „minő garanciákat nyújt arra nézve, hogy a román királyi csapatok a Clemenceau-jegyzékében közölt területet ki fogják üríteni”,61 miután román alakulatok 21-éré virradóra felrobbantották a Tisza használható hídjait.
61 MMTVD 6. köt. 2. rész. Bp. 1960. 307.

A fegyverszünet elfogadása mellett nyomós okok szóltak. A Vörös Hadseregnek láthatóan pihenésre volt szüksége, a belső helyzet is megkívánta a fegyverszünetet. Párizsban, a német kérdés megoldása után Wilson csomagolt, s a békekonferencia irányítása ezzel teljesen Clemenceau kezébe került, aki határozottan ellenzett mindenféle közvetlen tárgyalást a Tanácsköztársasággal. Más kérdés, hogy a pozitív válasz után miért nem próbálták meg — már csak a Szlovák Tanácsköztársaság miatt is — halogatni a visszavonulás végrehajtását, legalább addig, amíg Clemenceau erélyesebben nem követeli azt.

Bizonyos, hogy a gyors elhatározásban része volt a június 24-i ellenforradalomnak, a kormány és a tisztikar, illetve a forradalmi harc hívei és a jobboldal közti állandósult ellentétnek. A jobboldal — látva a munkásság kedvetlenségét — mind bátrabban lépett fel. A munkások túlnyomó többsége ragaszkodott azonban a tanácsrendszerhez, elképzelhetetlennek tartotta bukását; ennek tulajdonítható, hogy nem vette elég komolyan a kommunisták figyelmeztetéseit az ellenforradalom veszélyére.

Június 24-én létrejött a fegyverszünet. Kun egyidejűleg ismételten biztosítékot kért Clemenceau-tól arra, hogy a román hadsereg kiüríti a Tiszántúlt. A Pozsonyban tárgyaló Ágoston Péter — Clemenceau válaszát várva — kérte a visszavonulás határidejének meghosszabbítását. Pellé tábornok, a csehszlovák hadsereg francia főparancsnoka, csak 30-ig volt hajlandó ezt meghosszabbítani, s visszautasította a Tiszántúl kérdésének megvitatását. A román kormány egyelőre még nemleges választ sem adott a hozzá intézett kérdésre, de sejteni lehetett, hogy ha engedik, a román hadsereg legalább az új termés betakarításáig a Tiszántúlon marad. (Június 23-án, míg Szamuely a dunapataji gazdákkal ütközött meg, a megszállott Apátfalván a parasztok fellázadtak a rekvirálás miatt, és 3 román katonát megöltek. A román parancsnokság példát statuált: több tucat férfit agyonlőttek, mintegy 80-at elhurcoltak.)

Június 29-én a kormányzótanács elfogadta a pártvezetőség — Kun által előterjesztett — előző napi határozatát: a csehszlovák területet a demarkációs vonalig ki kell üríteni azzal az indokolással, hogy a háborút a hadseregtől beérkezett jelentések szerint tovább folytatni nem lehet.

Mikor 30-án összeült a Szövetséges Központi Intéző Bizottság, hogy a határozatot jóváhagyja, a visszavonulás már megkezdődött. Ágoston és Mittelhauser 4 kilométer szélességű semleges zónát jelölt ki. A megállapodásnak katonai jellege volt csupán, de elismerte a csehszlovák közigazgatást a kiürített területen. Kun 30-i referátumának érdekessége, hogy a külpolitikai helyzetről festett irreálisan optimista kép mellett hangsúlyozta: „…engem arra, hogy ehhez az állásponthoz csatlakozzam, nem a nemzetközi forradalom állása késztetett, hanem belső dezorganizáltságunk.”62
62 370.

Hasonlóképpen a belpolitikai indokokat tekintette elsődlegesnek a vita két kommunista szónoka: Szamuely és Pór. Kun reálisan vonta le az ellenforradalmak tanulságait, amikor megállapította: akik a kapituláció útját egyengetik, csalódni fognak a kispolgársággal együtt, mert az adott helyzetben „a legutóbbi napok eseményei megmutatták, hogy itt Magyarországon csak kettő között lehet választani: a legszilárdabb, a legszigorúbb reakció, monarchizmus és proletárdiktatúra között”.63
63 Uo. 372.

A június 30-i határozat meghozatalánál már ismeretes volt a visszavonulás szándékának hatása a Vörös Hadseregre. Néhány alakulat tiltakozott, mások kimerültségük következtében örültek a fegyvernyugvásnak, ha harcaik eredményének elvesztését fájlalták is. A Tiszántúlról toborzott csapatok a hazatérés lehetőségében reménykedtek. Böhm szerint Landler még egyszer felvetette az ultimátum elutasításának lehetőségét, mire Böhm rögtön felajánlotta, hogy átadja a főparancsnokságot Landlernek. A többség azonban a visszavonulás mellett volt.

A visszavonulás rendben, fegyelmezetten folyt le. Az északi hadjárat során elfoglalt területnek több mint felét kellett kiüríteni. A hősi harcok eredményének feladása a tisztikarra gyakorolta a legegyértelműbb hatást. Számukra a Tanácsköztársaságot a Vix-jegyzék elutasítása emelte a megalkuvó, régi uralkodó osztályok fölé; az a lehetőség, hogy a lélegzetvételnyi szünet lehetővé teszi az ellenforradalom letörését — beleértve a remélt bevonulást Szegedre — érthetően nem vonzotta őket. Lakatos Géza szerint még Stromfeld is kijelentette: „Harcoltam a csehek és románok ellen, de ellenforradalmárok ellen nem viselek háborút!”64
64 A bolsevizmus Magyarországon. Szerk. Gratz Gusztáv. Bp. 1921. 300.

Nem mintha közösséget vállalt volna az ellenforradalmárokkal; amíg vezérkari főnök volt, fellépett hazaáruló tevékenységük ellen, de a visszavonulással előállott szituáció számára súlyos dilemmát okozott, amelyből megalkuvást nem ismerő jellemének a passzivitás volt az egyetlen kiút. Távozásakor példáját más tisztek is követték.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!