Ne küldjenek magyar katonát Maliba!

A MAGYAR BÉKEKÖR NYILATKOZATA

A Magyar Békekör tiltakozik amiatt, hogy francia kérésre a kormány megháromszorozza a Maliban állomásozó magyar katonák létszámát. Arra kérjük az Országgyűlést, hogy ne járuljon hozzá a létszámemeléshez! Honvédjeinknek semmi keresni valójuk Maliban, melyet Franciaország azért szállt meg 2013-ban, hogy biztosítsa magának ásványkincseit, köztük aranyát és gyémántját. A franciákkal szemben fegyveres ellenállás bontakozott ki, honvédjeinkre pedig az a feladat hárul, hogy annak a bábkormánynak a seregét képezzék ki, amely nemcsak a terroristák, hanem azok ellen is harcol, akik helyre akarják állítani Mali önrendelkezését gazdag természeti forrásai felett. Miért akarunk megint korpa közé keveredni? Miért nem tanulunk az afganisztáni csődből? Katonai jelenlétünk Maliban jelképes ugyan, mégis módot nyújt arra, hogy összemossanak minket a francia megszállókkal. Mi szükség van erre? Nincs jobb dolgunk, mint katonákat küldeni Maliba? Nevetséges külügyminiszterünk érvelése, miszerint azért akarják emelni a kontingens létszámát, hogy megakadályozzák az Európát délről fenyegető migrációt. Miféle logika vezérli a magyar kormányt, midőn azt képzeli, hogy a kivándorlást mások megszállásával lehet megakadályozni, nem pedig okainak kiküszöbölésével? Tiltakozunk az ellen, hogy kormányunk feláldozza nemzeti becsületünket a neokolonializmus oltárán!  Semmiféle kötelezettség nem fakad NATO-tagságunkból, hogy honvédjeinkkel kiszolgáljuk a francia nagytőke érdekeit.

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2021/09/13/afrikaba-kuldenek-magyar-honvedeket/

A küzdelem új szakaszában

A lakott helyeken erősödnek az ellenségre mért csapások

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

1943 tavaszára az illegális harc mind aktívabbá vált. Ezt a küzdelmet a földalatti szervezetek és csoportok ezrei vívták, soraikban sok tízezer hazafival.

A földalatti szervezetek harcának sikere jelentős mértékben a helyes szervezéstől és konspirációtól függött. Amint a tapasztalat mutatta, a földalatti szervezetek balsikereinek és kudarcainak fő oka a konspiráció szabályainak megsértése volt. Számos ilyen szervezetben (akadtak köztük nagyobbak, száz, sőt még több főből állók is) a tagok ismerték egymást. Elegendő volt, ha egyetlen provokátor férkőzött be a szervezetbe, s az máris az ellenség prédájává vált.

A pártszervek a földalatti mozgalomban a szervezés és a tevékenységi módok leghatékonyabb és jól bevált formáit honosították meg. Nagy jelentősége volt itt annak, hogy alkotó szellemben alkalmazzák a bolsevikok forradalom előtti és polgárháború alatti illegális harcának tapasztalatait. Lenin gyakran hangoztatta, hogy egy széles szervezetet sohasem emelhetünk a konspiráció magas fokára. Majd ezt írja: „Márpedig a konspiráció elsősorban azt követeli, hogy az egyes körök és egyének specializálják magukat az egyes funkciókra és bízzák rá a mozgalom egyesítésének feladatát … egészen kevés tagot számláló központi csoportra …”10 – Lenin összes Művei. 2. köt. Kossuth Könyvkiadó 1964. 440. old.*

Az 1942. év második felében, különösen pedig 1943 elején a köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai, határterületi és területi pártbizottságai egy sor intézkedést tettek a helyi partizánharcok pártirányításának megerősítésére. Jellemző volt ezzel kapcsolatban a Belorussziai K(b)P KB 1943. február 26-28-i plénumának határozata. Miközben a plénum az ellenség mögöttes területén működő pártszervek és partizánalakulatok elé azt a feladatot tűzte, hogy „erőteljesen fokozzák a városokba való behatolást”, ugyanakkor óva intette őket, hogy széles körű földalatti szervezeteket hozzanak létre, és azt javasolta, hogy kis erőkkel mélyen elkonspirált csoportokkal folytassák munkájukat, sőt egyedüli személyekkel, akiknek szigorúan korlátozott kapcsolataik vannak. A plénum nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ki kell fejleszteni a „munka funkció szerinti felépítésének elvét”. Csakis ilyen feltétellel „tehetnek szert az emberek a harc technikájára és válhatnak dolguk valóságos művészeivé”, mondja a plénum határozata.

Az illegális tevékenységet tökéletesítve a pártszervek külön részlegeket: agitációs, felderítő, romboló, terror- stb. csoportokat hoztak létre a földalatti szervezetekben.

A városi földalatti szervezetek megerősödésében továbbra is fontos szerepet játszott az a segítség, amelyet a szovjet hátország és a partizánalakulatok nyújtottak a káderek kiképzésében. Például a partizánmozgalom ukrajnai törzse 1943-ban a szervező csoportok sorát dobta át a Donyec-medencébe, így a „Győzelem”, a „Rosztovec”, az „Alekszej”, a „Fivérek”, a „Nővérek”, a „Dnyeprovec” és más nevű csoportokat. Ezek a csoportok derekas munkát végeztek a földalatti mozgalom kiszélesítésére Sztalinóban, Makejevkában, Artyemovszkban, Gorlovkában és a Donyec-medence más városaiban és munkástelepülésein. A krími partizánok 1943 közepén aknászcsoportokat irányítottak a földalatti szervezetekhez, s ezek megtanították a szervezet tagjait a robbantási műveletekre. Jelentékeny segítséget kaptak káderekben Belorusszia, a balti köztársaságok, valamint az Orosz Föderatív Köztársaság ellenséges megszállás alatt levő területein működő földalatti szervezetek.

Az 1943-as, 1944-es évek illegális harcának jellemző sajátossága volt, hogy a földalatti szervezetek többsége összeköttetésben állt az ellenség mögöttes területén működő partizánszervekkel és partizánalakulatokkal. Ez jelentősen erősítette az illegális harcot. A földalatti szervezetek tagjai újságokat, röplapokat kaptak a partizánoktól, így a „Pravdá”-t, az „Izvesztyijá”-t, a „Komszomolszkaja Pravdá”t, valamint a partizánalakulatoknál kiadott újságokat és a helyi pártszervek röpcéduláit. A tömegpolitikai munka a helységekben ennek folytán számottevően kiszélesedett.

Amint a földalatti szervezetek robbantóeszközökhöz jutottak, rohamosan erősödött a diverziós tevékenységük. A kis létszámú, 3-5 fős csoportok vagy egyes személyek által végrehajtott diverziós cselekmények érzékeny károkat okoztak az ellenségnek. Így 1943. május 21-én a minszki földalatti szervezet tagjai négy darab, hatórás működésre beállított mágneses aknát helyeztek el egy repülőbomba-szállítmányba. A robbanás Rugyanszk vasútállomáson történt. Nemcsak a repülőbomba-szállítmány semmisült meg, hanem a mellette álló üzemanyagtartály-kocsik és sok vasúti berendezés is. 1943. június 30-án aknarobbanás következtében, amelyet a földalatti szervezet tagjai egy üzemanyaggal teli tartálykocsin helyeztek el, hatalmas tűz támadt az oszipovicsi vasútállomáson: négy szerelvény semmisült meg, köztük az egyik, 30 „Tigris” harckocsit szállító szerelvény is.

A földalatti szervezetek harcosai gyárakat, bányákat, kőolaj kutakat tettek üzemképtelenné, megrongálták a berendezéseket, elpusztították a nyersanyagot, a késztermékeket, a telefon- és távíróvonalakat. 1943 májusában egy kis földalatti csoport Lvovban megsemmisítette az „Ojkosz” nevű gyárat, amely félkész termékeket állított elő a német repülőgépipar részére.

A földalatti szervezetek egyre nagyobb méretekben tevékenykedtek a megszállók és kiszolgálóik megsemmisítéséért. Ezt a feladatot lényegesen elősegítette a földalatti mozgalom funkció szerinti felépítése, Litvániában például csaknem minden városban működtek „harci hármasok”, akiknek különleges feladatuk volt a fasiszta hódítók és cinkosaik elpusztítása. 1943 novemberében Porhovban (Leningrád közigazgatási terület) a földalattiak mozielőadás közben levegőbe röpítettek egy filmszínházat. A robbanás és a beomlás következtében több száz hitlerista meghalt és megsebesült. A kirovográdi földalatti szervezetek tagjai a város ellenséges megszállása idején 1600 területrablóval és hazaárulóval végeztek.

A földalatti szervezetek harcosai a megszállók rémeivé váltak. Lvovban a katonai parancsnok kénytelen volt megtiltani a német tiszteknek és katonáknak, hogy látogassák a városi parkot. A Minszkben megjelent „Minsker Zeitung” 1943. július 24-én riadtan írta: „A minszki temetőben már több mint 1600 német van eltemetve, akiket a partizánok öltek meg.”

Roppant nagy politikai hatásuk volt azoknak a megtorló akcióknak, amelyeket a földalatti szervezetek tagjai a hitlerista hadsereg és a megszálló apparátus magas beosztású személyei ellen követtek el. J. G. Mazanyik, a minszki földalatti szervezet tagja, partizántársnői. N. P. Drozd, M. B. Oszipova és N. V. Trojan segítségével megölte a belorusz nép hóhérát, Belorusszia birodalmi biztosát, Kubét. A híres szovjet felderítő, N. I. Kuznyecov a rovnói illegális harcosok segítségével agyonlőtte Knutot, Ukrajna birodalmi biztosának helyettesét és a birodalmi biztosság főbíráját, Funkot. A földalatti szervezetek büntető keze számos fasiszta hóhérra sújtott le.

Nem kerülték el méltó büntetésüket a hazaárulók sem. A minszki földalatti szervezetek tagjai elpusztították a belorusz nacionalisták főkolomposait: az SD szolgálatába szegődött Akincsicot, a fasiszta „Belorusszkaja Gazeta” szerkesztőjét, Kozlovszkijt, Minszk polgármesterét, Ivanovszkijt. A lokotyi körzet főpolgármestere, Kaminszkij, elődjének, Voszkobojnyikovnak a meggyilkolása után egy zászlóalj katonaságot tartott saját személye őrizetére.

Ahogyan erősödtek a földalatti szervezetek kapcsolatai a pártszervekkel és a partizánokkal, úgy javult felderítő munkájuk is. Ez a munka az esetek többségében konkrét feladatokra épült, s ami a fő, a felderítési adatok idejében eljutottak a szovjet parancsnokságra.

A földalatti szervezetek, ahogy sok egyéb műveletet, a felderítést is a partizánokkal együtt végezték. Értékes adatokat szereztek az ellenséges egységek, törzsek és repülőterek elhelyezéséről és számáról, a vasutakon és műutakon folyó szállításokról. A Kalinyini terület illegális harcosai és partizánjai, például, a megszállás utolsó két évében 41 ellenséges hadosztály, három dandár, 27 önálló ezred, 79 önálló zászlóalj, 14 repülőtér, 132 katonai raktár, a német hadsereg részére dolgozó 35 különféle üzem elhelyezését derítették fel, felfedtek és térképre rajzoltak nyolc megerődített védőszakaszt. Az ukrán partizánok és földalatti szervezetek jól megszervezett felderítéssel megállapították Hitler főhadiszállását Vinnyica körzetében, és adatokat szereztek az ellenség kurszki támadásának előkészületeiről.

Az ellenségre vonatkozó értesülések beszerzésében nagy jelentősége volt annak, hogy a földalatti szervezetek tagjai beszivárogtak a megszálló apparátusba. A hazafiak százai szolgáltak a hivatalokban, a rendőrségen és a hódítók egyéb intézményeiben. Tevékenységük nagy életveszéllyel járt. Nehéz volt elviselniük a lakosság gyűlöletét, akik árulónak tartották őket. Ám a hazafiak a győzelem érdekében vállalták a nehéz erkölcsi megpróbáltatást, a halálos kockázatot. Kifürkészték a hitleristák titkait és terveit, tudomást szereztek az elkövetkező letartóztatásokról, razziákról, a partizánok elleni büntető expedíciókról, személyi igazolvány-, belépési engedély-űrlapokat, élelmiszerjegyeket és egyéb okmányokat szereztek, leleplezték az ellenséges ügynököket.

A földalatti szervezetek egyik legfontosabb feladata a partizánok segítése volt. A széles körű felderítő tevékenységen kívül a földalatti szervezetek szüntelenül gyarapították a partizánosztagok sorait olyan hazafiakkal, akik készek voltak fegyverrel harcolni a területrablók ellen. Élelmet szereztek az osztagok számára, a harcok helyszínén, az ellenség raktáraiból fegyvereket, lőszereket, gyógyszereket gyűjtöttek, illetve oroztak el és a partizánosztagokhoz juttatták el őket.

A fasiszta csapatok szovjet földről való tömeges kiűzésének idején a földalatti szervezetek tagjai, éppúgy mint a partizánok speciális műveleteket folytattak, hogy a lakosságot megmentsék és a társadalmi tulajdont megóvják az elrablástól és megsemmisítéstől. A minszki földalatti szervezetek 1943 novemberétől 1944 januárjáig a városból 1050 olyan családot szállítottak el a partizánövezetbe, amelyet elsősorban fenyegetett veszély. Éber figyelemmel kísérték, hol aknázta alá az ellenség az üzemeket és a város épületeit. És amikor megérkeztek a szovjet csapatok, a földalatti szervezetek tagjai segítettek sok fontos minszki objektum megmentésében. „Több épségben maradt nagyobb épületet az ellenség aláaknázott és felrobbantásra készített elő – írta visszaemlékezéseiben K. K. Rokosszovszkij, a Szovjetunió marsallja. – Csak azért sikerült ezeket megmenteni, mert a Vörös Hadsereg Minszkbe benyomuló előrevetett egységei gyorsan kapcsolatot teremtettek a földalatti szervezetekkel, és haladéktalanul aknamentesítették a Kormányzat Házát, a kommunista párt Központi Bizottságának épületét, a körzeti tisztiházat.” Kaunasban a földalatti szervezetek tagjai harci csoportot szerveztek az ellenséges gyújtogatok és robbantók elleni küzdelemre. Használhatatlanná tették az egész telefonhálózatot, s így a hitleristák képtelenek voltak sok objektum felrobbantására vonatkozó utasításaikat továbbítani.

A földalatti szervezetek harctevékenységének történetébe fényes lapként került be a pavlográdi (Dnyepropetrovszk közigazgatási terület) fegyveres felkelés. 1943. február 13-án, amikor a szovjet csapatok közeledtek a városhoz, a földalatti szervezetek Pavlográd és a közeli falvak lakosságát fellázították a megszállók ellen. Több mint 300 hazafit szabadítottak ki a börtönökből, akik azonnal bekapcsolódtak a harcba.

S ez sok esetben így történt. Az illegális szervezetek fegyveres osztagokat alakítottak a lakosokból, amelyek nyílt harcba szálltak a visszavonuló hitleristákkal.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország nem osztozik a Nyugat felelősségében a migrációért

Dusanbe (Tádzsikisztán), 2021. szeptember 15. szerda (MB)

     Oroszország elítéli a nyugati hatalmak tevékenységét Líbiában, és nem vállal felelősséget a migrációs válságért, melyet a Nyugat előidézett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Kollektív Biztonsági Szervezet (CSTO) külügyminisztereinek dusanbei tanácskozása után, szerdán.

     Lavrov annak tulajdonította az illegális kivándorlást, hogy a NATO 2011. márciusban lebombázta Líbiát, és elpusztította a líbiai államot.

     „Elkezdődött az illegális migráns-áramlás Észak felé a lebombázott Líbián keresztül, és amikor az Európai Unió rájött, hogy a teher túl nagy neki, sürgetni kezdte, hogy mindenki más is osztozzon a migránsok sorsáért vállalt felelősségben. Mi viszont nem fogunk osztozni a felelősségben azért, amit nemcsak, hogy nem támogattunk, hanem el is ítéltünk. A Nyugat fekete lyukká változtatta azt a Líbiát, amely a legstabilabb és társadalmilag a legvirágzóbb volt” – mondta.

     „A Nyugatnak meg kell értenie, hogy ha továbbra is meggondolatlanul támogatja az olyan rendszereket, mint az iraki és a líbiai, ha tovább műveli, ami semmi jót sem hozott, és nem csillapította a helyzetet a NATO 20 éves afganisztáni beavatkozása után sem, akkor az emberek valószínűleg el fognak menekülni onnan, ahol a Nyugat boldoggá akart tenni őket demokratikus küldetésével” – fűzte hozzá.

      Dusanbei tanácskozásukon a CSTO tagállamai, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország, Tádzsikisztán és Oroszország közleményben tudatták, hogy biztonságukra nézve veszélyesnek tartják a közel-keleti és észak-afrikai válságot, és közös erőfeszítéssel törekednek megoldására. A válság leküzdésében fontosnak tartják, hogy a térség országai párbeszédet folytassanak egymással a jó szomszédság jegyében, tiszteletben tartsák egymás függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, s a konfliktusokat kizárólag politikai-diplomáciai eszközökkel rendezzék, a nemzetközi jognak és az ENSZ Alapokmányának megfelelően.

     Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán közölte, hogy nincsenek orosz katonák Maliban, és tárgyalások sem folynak arról, hogy legyenek.

     A Magyar Békekör emlékeztetett arra, hogy Párizs korábban jelezte Moszkvának, szívesen venné, ha Oroszország segítene Franciaországnak a terrorizmus elleni harcában Maliban. Mint ismeretes, Franciaország 2011-ben hajtott végre katonai intervenciót a nyugat-afrikai országban. Malit azóta is ellenőrzése alatt próbálja tartani, de mind kevésbé bírja.+++

Lásd: https://www.facebook.com/bekekor/posts/2753356731623230

Kiadta: Magyar Békekör

„Le tudjuk győzni Kolcsakot”

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

Belebej városát a Kolcsak-haderő három ezrede védte két páncélvonat támogatásával. A fehérgárdisták elsáncol- ták magukat, és erős állásokat építettek ki. Május 17-én reggel a Vörös Hadsereg egységei elérték a várost. A csata egész napon át tartott. Az ellenség többször is ellentámadásba lendült, de energiája hamarosan kimerült. A harc kimenetelét a szovjet lovasság támadása döntötte el. Május17-én este a Sztyepan Razinról elnevezett 13. kozák ezred lovasai betörtek a városba és felszabadították. Az ellenség a Belaja folyó felé vonult vissza.

A déli hadseregcsoport nagy sikereket ért el támadása során a belebeji hadművelet meghiúsulása ellenére (az ellenség, kihasználva azt a helyzetet, hogy a Vörös Hadsereg egységei átmenetileg szüneteltették támadásaikat, elszakadó mozdulatokat végzett, és a Belaja folyón túlra vonult vissza). Három héttel előbb Kolcsakék mindössze 50—60 kilométernyire voltak a Volgától, most pedig Ufa felé menekültek. A szovjet csapatok több mint 200 kilométert nyomultak előre. A fehérgárdista nyugati hadsereg három hadteste teljesen megsemmisült, s Kappel volgai hadteste is súlyos veszteségeket szenvedett. A Vörös Hadsereg a keleti front középső szakaszán elérte az Urál felé vezető felvonulási utakat.

Ám a keleti front többi szakaszán másképp alakult a helyzet: a fehérgárdisták még több helyütt támadtak. A hadihelyzet délen, Uralszk és Orenburg körzetében volt a legveszélyesebb. Május elején az uráli fehérkozákok nagy mennyiségű fegyvert és lőszert kaptak Gyenyikintől. Ostrom alá vették Uralszkot, és május 6-án bezárták az ostromgyűrűt, majd támadást indítottak Uralszktól északra, s ezzel a déli hadseregcsoport mögöttes területét fenyegették.

Az 1. hadsereg Orenburgot védő egységei súlyos helyzetbe kerültek. Dutov kozákjai elérték és szakadatlanul rohamozták a várost. Az Orenburgot védő ezredek, amelyek főképpen a város munkásaiból álltak, hősiesen küzdöttek, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. De a veszély nem csökkent. Májusban Dutov csapatai egyesültek az uráli fehérkozákokkal. Az uralszki és az orenburgi térségben szaporodtak a kuláklázadások. A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy az 1. hadsereg parancsnoka Orenburg kiürítését javasolta. Frunze kategorikusan elvetette ezt a megoldást, s megparancsolta, hogy a végsőkig védjék a várost.

A keleti front északi szárnyán a 2. és 3. hadsereg csapatai továbbra is védelmi harcokat folytattak, kimerítve és felőrölve ezzel az ellenséget.

Májusban erősen rosszabbodott a helyzet a többi arcvonalon. Súlyos helyzet alakult ki délen, ahol a Vörös Hadsereg Gyenyikin ellen küzdött; s Jugyenyics egyre közelebb nyomult Petrográdhoz.

A körülmények azt követelték, hogy a keleti front déli hadseregcsoportja folytassa a Kolcsak elleni támadást, s ne adjon az ellenségnek lehetőséget új védelmi vonalak kiépítésére.

A frontparancsnokság utasítást adott az újabb, május végén indítandó támadásra. A főszerep most is Frunze csapatainak jutott. A déli hadseregcsoport azt a feladatot kapta, hogy szabadítsa fel Ufa körzetét, s fojtsa el a lázadásokat délen, az uralszki és az orenburgi területen.

Május 25-én a turkesztáni hadsereg megindította támadását Ufa ellen. Észak felől az 5. hadsereg segítette Frunze csapatait. Megkezdődött az ufai hadművelet, amely május 25-től június 19-ig tartott.

A támadás előestéjén Frunze szenvedélyes hangú felhívással fordult a turkesztáni hadsereg csapataihoz. A felhívás a többi között így szólt:

„Ideje, hogy a munka Oroszországa befejezze harcát a makacs ellenséggel szemben. Itt az ideje, hogy egyetlen félelmetes csapással megöljük mindazokat a reményeket, amelyeket a tőke és az elnyomás világának kiszolgálói a régi rend visszaállításához fűznek. Az alapot — mégpedig jó alapot — már leraktátok. Most már csak be kell tetőznünk művünket. Kolcsak arcvonala minden eresztékében megingott. Most, amikor újra támadásba küldelek benneteket, hadd emlékeztessek arra, hogy ezzel a támadással végleg eldöntitek a munka és a tőke, az úr és a szolga, az egyenlőség és igazság világa s az elnyomás és kizsákmányolás világa közötti évszázados pert. Ebben a nagy, szent harcban a munkás-paraszt Oroszország méltán követeli minden egyes fiától, hogy híven teljesítse kötelességét. Es mi teljesítjük kötelességünket!

Első állomásunk — Ufa, s az utolsó — a Kolcsaktól megszabadított Szibéria. Bátran előre!”8 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. Dokumentumgyűjtemény. Moszkva 1941. 164—165. old. (oroszul).*

Az ellenség pedig, miután a Belaja folyó túlsó partjára vonult vissza, elhatározta, hogy kihasználja ezt a jelentős vízi akadályt. Felrobbantotta az Ufához vezető vasúti hidat, és megsemmisítette a folyó valamennyi átkelőhelyét. A fehérgárdista parancsnokság — hogy megkönnyítse csapatai helyzetét — elhatározta, hogy részleges támadásit indít a Belaja alsó folyásának vidékén, ahol az 5. szovjet hadsereg folytatta hadműveleteit, valamint Sztyerlitamak körzetében. Az 5. hadsereget a Jekatyerinburgból érkezett fehérgárdista hadtestnek kellett volna oldalba támadnia, a turkesztáni hadsereggel szemben pedig, Ufától délre, Kappel volgai csoportjának támadását tervezték. A fehérgárdisták azonban nem tudták valóra váltani elgondolásukat. Május végén az 5. hadsereg egységei teljesen felmorzsolták a jekatyerinburgi hadtestet, az 1. hadsereg ezredei felszabadították Sztyerlitamakot, s itt is a Belaja folyón túlra űzték a kolcsakistákat.

Június elején a turkesztáni hadsereg csapatai Ufa körzetében elérték a Belaja folyót, és átkelésre készültek. Az 5. hadsereg akkor már Ufától északra átkelt a folyón, és a kolcsakisták oldalába került.

Az Ufáért vívott harcok legfőbb terhét a 25. hadosztály viselte. A június 7-éről 8-ára virradó éjszakán Csapajev alakulata a várostól 20 kilométernyire északra, Krasznij Járnál megkezdte az átkelést a Belaján. A folyó itt nagy hurkot képez, s félszigetet alkot. Ezt használták ki Csapajevék. A félszigetet sűrű bozót és erdő borította. Mögötte húzódtak az ellenség sáncai drótakadályokkal. Korábban két kisebb hajót zsákmányoltak a fehérgárdistáktól, s ezeket felhasználták az átkeléshez. Amikor Frunze megtudta, hogy Csapajev két zászlóalja átkelt a Belaján, Krasznij Jar körzetébe utazott, és Csapajevvel együtt megszervezte a csapatok további átkelését. Június 8-án Frunze is átment a folyó keleti partjára, és személyesen vezette támadásba a 217. Pugacsov-ezredet, valamint a 220. ivanovo-voznyeszenszki ezredet. A kolcsakisták nagy erőket vetettek be a vörösök ellen, és csaknem egész légierejüket harcba küldték. A repülőgépek lőtték a csapatokat, és bombázták az átkelőhelyeket. Az egyik bomba Frunze lovának lábánál robbant. A lovat cafatokra tépte, a parancsnokot pedig messze félrehajította, Csapajev egy repülőgép géppuskatüzétől fejsebet kapott. Június 9-én hajnalban a kolcsakisták megtámadták az átkelő ezredeket. A hadosztályparancsnokságot azonban már értesítette az ellenség szándékairól egy ufai munkás, aki élete kockáztatásával átlépte a frontvonalat — s a fehérgárdistákat géppuskatűz fogadta. Az ellenség nagy árat fizetett azért, mert a Belajába akarta fojtani a szovjet ezredeket. 3000 emberük halt meg. Ám a vöröskatonák sem jutottak könnyen a győzelemhez.

Miközben a 25. hadosztály egyes ezredei Ufától északra viaskodtak, más ezredei a várost támadták. Június 9-én Ufa felszabadult. A város dolgozó lakossága örömmel üdvözölte felszabadítóit. Az asszonyok örömkönnyeket sírtak Csapajev katonáinak láttán. Sok asszonynak férje, fivére, fia szolgált a Vörös Hadseregben.

A keleti front középső szakaszán elért sikerek megkönnyítették a 2. és a 3. hadsereg helyzetét. Ezek a seregek addig nagy kolcsakista erőket kötöttek le, s így a maguk részéről is nagy segítséget nyújtottak a déli hadseregcsoport támadó egységeinek. Május végére a 2. és a 3: hadsereg alakulatai jelentős mértékben megerősödtek. Ebben nagy szerepük volt a kazányi és a vjatkai kormányzóság párt- és szovjetszerveinek. A front és a közvetlen hátország között szilárd kapcsolat létesült. S bármilyen nehéz volt a helyzet a hátországban, a dolgozók szünet nélkül küldték az első vonalba szerény ajándékaikat, hogy legalább valami csekélységgel kifejezzék a néphadsereg iránt érzett szeretetüket. A 2. hadsereg vöröskatonái a következőket írták a kazányi kormányzóság munkásaihoz és parasztjaihoz intézett levelükben:

„Elvtársak! Semminek sem örülünk itt a fronton úgy, mint az olyan eseménynek, amely szemmel láthatóan bizonyítja, hogy valaki szívébe zárt bennünket, hogy nem feledkeznek meg rólunk, törődnek velünk. Valahányszor ajándékokat kapunk, szinte ünnep számunkra az a nap. Mindenki örül, mindenkinek ragyog az arca. Érezzük azokat a láthatatlan szálakat, amelyek egybefűznek bennünket munkás elvtársainkkal, és arról tanúskodnak, hogy egyesült erővel harcolunk szívügyünkért: azért, hogy a dolgozók felszabaduljanak a tőke igája alól.”9 Znamja Revoljuciji, 1919. május 27. (Kazány.)*

Május végén a 2. hadsereg támadásba lendült a Káma irányában. A fő csapást a 28. hadosztály mérte Azin parancsnoksága alatt. Május 26-án felszabadult Jelabuga, június 2-án pedig Szarápul. Kolcsakék Szarápulhoz irányították katonai flottillájuk nagyobb részét, a szovjet tüzérek azonban bátran harcba szálltak az ellenséges hajókkal, és visszavonulásra kényszerítették őket. Június 7-én a 2. hadsereg egységei bevonultak Izsevszkbe.

Az izsevszki üzemek ötezer munkása június 11-én megtartott gyűlésén a következő határozatot hozta: „… Mi, üzemi munkások, felszabadítóink iránti hálánk jeléül mostantól fogva kettőzött energiával gyártjuk a puskákat, mert tudjuk, hogy csak a felfegyverzett nép lehet szabad. A nép csak fegyverrel vívhatja ki a munka végső diadalát a tőke felett.”10 Krasznij Nabat, 1919. június 18.*

Sajátságosan alakult a helyzet a keleti front északi szárnyán. Mihelyt az antant-imperialisták felismerték, hogy Kolcsak nem tud egyesülni Gyenyikinnel, ismét visszatértek tervük északi variációjához, amely a fehérgárdisták Vjatka és Vologda felé irányuló támadását írta elő az északon működő intervenciósokkal való egyesülés céljából. Május végén Gajda parancsot kapott a támadásra, s ugyanakkor az angolok is fokozott ütemben készültek a Kotlasz felé való előretörésre. Májusban az angol hadügyminisztérium a következőket közölte Ironside tábornokkal, az arhangelszki hadseregcsoport parancsnokával: „Ön teljes felhatalmazást kap arra, hogy a rendelkezésére álló erőforrások kihasználásával minden szükséges előkészületet megtegyen annak érdekében, hogy Kotlasz körzetében döntő csapást mérjen a bolsevikokra. A hadművelet sikeres megvalósítása esetén itt egyesüljön Guide csapataival.”11 Great Britain War Office. The Evacuation of North Russia, 1919. London 1920. 35. old.*

Június elején Kolcsak szibériai hadserege támadásba kezdett, és június 2-án elfoglalta Glazovot. Amikor Lenin ezt megtudta, tüstént érdeklődött, milyen intézkedéseket tesznek az ellenség visszaverésére. Június 6-án újra ezt írta: „Rendkívül veszélyesnek tartom Kolcsak esetleges előrenyomulását Vjatka felé a Petrográd irányában való előretörés céljából. Fordítsák erre a legnagyobb figyelmet, értesítsenek gyakrabban a glazovi arcvonal eseményeiről. Mi Szkljanszkijjal utánpótlást indítunk oda, noha Muralov különös módon hallgat, és nem kér utánpótlást.”12 Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 146. old.* A szovjet parancsnokság Lenin utasítására megerősítette a 3. hadsereget, s a fehérgárdisták előrenyomulását megállították. A 3. hadsereg csapatai támadásra készültek; és június közepén a vörösezredek már Perm felé törtek előre.

Ilyenformán a déli hadseregcsoport ellentámadása az egész keleti front ellenoffenzívájává fejlődött. A szovjet csapatok másfél hónap alatt nagy területet szabadítottak fel a Volga és az Urál között. A kolcsakisták legfőbb csoportosulása, a nyugati hadsereg megsemmisítő csapást szenvedett. A fehérgárdisták csupán a Kámától délre 25 000 embert vesztettek. Az ellenséges seregek demoralizálódtak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

M E G H Í V Ó

Németország választás után – Mi várható, merre tovább?

M E G H Í V Ó

Előadás-beszélgetésre a Magyar Békekörbe

időpontja: 2021. október 1. (péntek) 17 óra

helyszíne: Magyar Szakszervezetek Háza, Budapest VI. ker. Benczúr u. 45.

Németországban választásokat tartanak szeptember 26-án. A választás eredményeként új kormány és új kancellár vezeti majd az országot. Mi várható tőle nemzetközi síkon és odahaza? A kérdésre Kiss László professzor, német szakértő válaszol előadás-beszélgetés keretében.

Az előadás-beszélgetés nyitott minden érdeklődő előtt és a sajtónak.

Közéleti esemény, melyről kép-és hangfelvétel engedélyezett.

előzetes regisztrálás: magyarbekekor@gmail.com

A küzdelem új szakaszában

A partizánok együttműködése a támadó szovjet hadsereggel – 2

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. A küzdelem új szakaszában

A partizánok együttműködése a támadó szovjet hadsereggel

A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának direktíváiból kiindulva a partizánmozgalom törzsei kidolgozták azokat a terveket, melyek alapján a partizánok célirányos segítséget nyújthattak a szovjet hadseregnek az 1943. évi nyári-őszi hadjáratban. A partizánok tevékenységének fő objektumai az ellenség közlekedési vonalai voltak. Az Ukrán K(b)P KB áprilisban megvitatta a partizánmozgalom ukrajnai törzsének az ukrajnai partizánok 1943. tavaszi-nyári harctevékenységével kapcsolatos hadműveleti tervét. A tervet jóváhagyta az SZK(b)P Központi Bizottsága is. A tervnek megfelelően több nagy partizán-magasabbegységet a köztársaság északi részéből a nyugati és délnyugati területekre csoportosítottak át. Azt a feladatot tűzték eléjük, hogy akadályozzák az ellenség számára fontos vasúti csomópontok működését.

Hasonló intézkedések történtek Belorussziában is, ahol a nyugati körzetekbe 9 dandárt, 10 osztagot és 15 szervező csoportot helyeztek át. Ennek eredményeképpen a köztársaság valamennyi fontosabb vasútvonala és műútja a partizánok ellenőrzése alá került.

Amikor nyilvánvaló lett, hogy az ellenség nagyarányú támadásra készül Kurszk alatt, a partizánok harctevékenységi tervét olyképpen módosították, hogy minden eszközzel segítsék a szovjet csapatokat a kurszki ívben tervezett roppant méretű ütközet előkészítésében és megvívásában.

Nagyszerű akciót hajtott végre március 8-án a brjanszki partizánoknak az M. P. Romasin általános parancsnoksága alatt álló nyolc osztaga. Használhatatlanná tették Vigonyicsi vasútállomás közelében a Gyeszna-folyót átívelő 300 méteres kétvágányú vasúti hidat, melyen 30-40 szerelvény haladt át. Váratlan éjszakai rajtaütéssel a partizánok megsemmisítették a híd 200 fős védőőrségét, és felrobbantották a hidat. A forgalom 28 napra megszakadt a hídon. A „Közép” hadseregcsoport szállítási igazgatóságának egykori főnöke, H. Teske a háború után kénytelen volt beismerni: „Egy nagy partizánosztag a Kurszk elleni támadásra készülő német támadó csoportosítás kellős közepén felrobbantott egy vasúti hidat.” Az ukrajnai partizánok áprilistól júniusig az ellenség 358, a belorussziai partizánok május-júniusban 1045 katonai vasúti szerelvényét és hat páncélvonatát semmisítették meg, amelyek nagy része a kurszki kiszögellés felé tartott.

A partizánoknak a közlekedési utakra mért rendszeres csapásai erősen akadályozták a szállításokat, megzavarták az élőerők és anyagi eszközök csoportosítására megszabott határidőket. Később az OKW naplójában a következő bejegyzést találták: „Különösen az üzemanyaggal való ellátás csökkent, amelyet fölöttébb megnehezített a partizánok tevékenysége. A 6. légi flotta még 1943 júniusában, a »Citadella« hadművelet megindulása előtt, 8634 tonna repülőgép-üzemanyagot fogyasztott, ámde ez idő alatt mindössze 5722 tonnát kapott. Ezért a légierő harcászati alkalmazását az üzemanyag szabta meg.”

A kurszki csata megindulásakor a partizánok még jobban fokozták az ellenségre mért csapásokat. A Központi Törzs terve szerint az orjoli partizánok a 12. önálló gárda műszaki-robbantó zászlóalj utászainak egy csoportjával vállvetve július 21-étől megkezdték az ellenséges csapatok közeli hadtápterületén a vasúti sínek tömeges robbantását. Egy éjszaka alatt a Brjanszk-Mihajlovszkij-major és a Navlja-Komaricsi közti vasútvonalon nagy robbantásokat végeztek. Ennek következtében a Brjanszk-Mihajlovszkij-major közti vonalon három napra megbénult a forgalom. A partizánok csapása különösen érzékenyen érintette az ellenséget, mivel a kurszki kiszögellés körzetében folyó elkeseredett harcok a csapatok időben való átdobását, a tartalékok, lőszerek és technikai eszközök idejében való beérkezését követelték meg.

Az Ukrajnai K(b)P KB 1943. július 10-én utasította összes partizánosztagait, hogy fokozzák a diverziót a hatalmas csata színhelyére vezető vasútvonalakon. Az ukrán partizánok, végrehajtva az utasítást, csupán júliusban és augusztusban 1023 élőerővel és technikával megrakott ellenséges szerelvényt siklattak ki. A belorusz partizánok júliusban 761 vasúti szerelvényt és két páncélvonatot robbantottak fel, főképpen a kurszki ív felé vezető utakon, s ez erősen csökkentette a vasutak áteresztőképességét.

1942 júliusában a breszt-gomeli vasúton 800 szerelvény haladt át, míg1943 ugyanez időszakában mindössze 148.

Augusztusban a Központi Törzs által a partizánmozgalom számára kidolgozott terv alapján a belorusz, a leningrádi, a kalinyini, a szmolenszki, az orjoli partizánok vasútisín-felrobbantásokat hajtottak végre, amelyek „sínháború” néven kerültek a történelembe. Ez a művelet, amely mintegy 750 kilométer mélységű roppant nagy területre terjedt ki, jelentékenyen dezorganizálta az ellenség szállításait a kurszki csata színhelyére.

Augusztusban az ukrajnai vasutakon igen nehéz helyzet alakult ki az ellenségre nézve. A partizánok sorra kisiklatták a vonatokat, tönkretették a nagyobb hidakat. Olyan fontos közlekedési fővonal áteresztőképessége, mint amilyen a Kovel-Szárni-Kijev vasútvonal, amelyik Németországból a kurszki kiszögelléshez vezető legrövidebb út volt, erre az időre egyhatodára csökkent.

Ukrajna, Belorusszia, az Orosz Föderáció megszállt területeinek sok vasútvonalán a szerelvények csak nappal páncélvonatok és repülők fedezetével közlekedtek, miután gondosan átvizsgálták a pályát. A hitleristák szögesdrótakadályt vontak a pályatest oldalán, kivágták az erdők fáit a vasútvonalak mentén, az őrjáratozás, az őrségek, a lesállások bonyolult rendszerét hozták létre. A vasútállomások és hidak körül erős helyőrségekkel és bonyolult műszaki berendezésekkel ellátott körkörös védelmi támpontokat építettek ki.

A partizánok rohamosan növekvő csapásokat mértek a gépkocsiutakra, valamint az ellenség helyőrségeire és megszálló szerveire. 1943-ban az ukrán partizánok 1087, a leningrádi partizánok 447 közúti hidat romboltak szét, a belorusz partizánok üzemképtelenné tették az ellenség 8500 gépkocsiját, 600 páncélosát és páncélozott gépkocsiját, felrobbantottak és felégettek 3000 hidat. Ez idő alatt a leningrádi partizánok megsemmisítettek 94 ellenséges helyőrséget és 111 raktárt, az ukrán partizánok 292 helyőrséget és 506 raktárt, a belorusz partizánok több mint 330 helyőrséget és 200-nál több rendőrállomást és járási hivatalt.

A partizánharcban mind nagyobb jelentőségre tettek szert az ellenség mély hadtápterületén folytatott portyák. 1943 júniusától szeptemberéig zajlott le Kovpak magasabbegységének legendássá vált kárpáti portyázása. Áthaladt Belorusszia és Ukrajna tizenhárom közigazgatási területén, és egészen Magyarország határáig jutottak el. A hitleristák hét rendőri ezredet, három magyar ezredet és három önálló csendőrzászlóaljat, összesen körülbelül három, repülőkkel, páncélosokkal és tüzérséggel támogatott hadosztályt vetettek be a kovpakisták ellen. A partizán-magasabbegység tizenegy alkalommal került bekerítésbe, de mindig kitört belőle. A portyázás során megöltek több mint 3000 megszállót és azok cinkosait, elpusztítottak három villanytelepet, megsemmisítettek 36 rendőrállomást, a Bistrita-folyó térségében csapásokat mértek a kőolajipari üzemekre, kisiklattak 19 katonai vasúti szerelvényt, felrobbantottak 14 vasúti hidat, összesen 1666 méter hosszúságban, valamint 38 műúti hidat. Felrobbantották a Tyernopol-Grecsany közti vasúti szakaszt, minek következtében a kurszki csatában részt vevő ellenséges csapatokat ellátó főútvonal forgalma két hétre megszakadt.

A sarkvidék zord viszonyai között is bátor portyákat végeztek a karéliai partizánok.

Amikor a szovjet hadsereg Kurszk alatt támadásba kezdett, a partizánok megzavarták az ellenség közlekedését, aláaknázták visszavonulási útjait, helységeket, természetes átkelőhelyeket foglaltak el és tartottak birtokukban a szovjet egységek megérkezéséig, lerombolták az ellenség védelmi létesítményeit. Az ukrán partizánok például birtokba vettek, használatra előkészítettek és a szovjet csapatok megérkezéséig kezükben tartottak három átkelőhelyet a Gyeszna-folyón, tizenkettőt a Dnyeperen és tízet a Pripjatyon.

Az 1944. év mint a partizánok és a szovjet hadsereg közti általános együttműködés éve került be a partizánmozgalom történetébe. A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása és a frontok haditanácsai, rendszerint idejében feladatokat szabtak a partizánok számára. Ez lehetővé tette, hogy a pártszervek és a partizántörzsek megtervezzék a partizánok tevékenységét.

A partizánok harctevékenységének fő objektumai továbbra is a közlekedési útvonalak maradtak. Például a leningrádi partizánok az előre kidolgozott terveknek megfelelően a szovjet csapatok leningrádi és novgorodi támadása idején hat hét alatt 133 ellenséges vasúti szerelvényt siklattak ki, megsemmisítettek 15 vasútállomást és kitérőállomást, 509 kilométer hosszúságú távíró- és telefonvonalat romboltak szét. Így történt ez a szovjet hadsereg 1944. évi összes más támadó hadműveletei során is. A jobbparti Ukrajnában, a Belorussziában folytatott támadások idején, a Krím, Moldova és a Baltikum felszabadításakor a partizánok jó előre megtervezett tevékenységükkel jelentősen megkönnyítették a szovjet csapatok előnyomulását.

Egyidejűleg a partizánok aktív tevékenységet fejtettek ki a hódítók által megszállt egész szovjet területen az ellenséges szállítások dezorganizálására, s ezzel szintén segítették a szovjet hadsereget. Így a belorussziai partizánok csupán 1944 első négy hónapjában 3000 ellenséges vasúti szerelvényt siklattak ki, romboló tevékenységük köre kiterjedt mintegy 40 vasútvonalra és fő közlekedési útra. Ebben az időben a szovjet csapatok nagyarányú támadó hadműveleteket folytattak az északnyugati és a délnyugati hadászati irányokban. Ezért a partizánok erősödő csapásai, melyeket az arcvonal központi szakaszán az ellenség közlekedési útvonalaira mértek, rendkívül nagy jelentőségűek voltak. Akadályozták az ellenséget abban, hogy innét erőket dobhasson át a szovjet hadsereg sikeres tevékenységének irányaiba.

1944-ben jelentősen kiterjedtek a portyázó partizán-magasabbegységek akciói. Kiemelkedő portyázást folytatott az Sz. A. Kovpak nevét viselő 1. ukrán partizánhadosztály P. P. Versigora parancsnoksága alatt. 1944. január 5-étől 1944. április l-ig Ukrajna, Belorusszia és Lengyelország területén harcolva 2100 kilométert tett meg.

A fasiszták szovjet területről való tömeges kiűzésének időszakában a partizánok még egy rendkívül fontos feladatot oldottak meg, megvédték a lakosságot attól, hogy fasiszta kényszermunkára hajtsák el őket, és megóvták a nemzeti vagyont a megsemmisítéstől és az elrablástól. A lakosok százezreit rejtették el az erdőkben, a szovjet csapatok beérkezéséig sok helységet a kezükben tartottak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Afrikába küldenek magyar honvédeket

Budapest, 2021. szeptember 12. vasárnap (MB)

     A magyar kormány úgy döntött, hogy francia kérésre megháromszorozza a Maliba kirendelt honvédek létszámát. A kormány döntése, melyet az országgyűlésnek meg kell erősítenie, két héttel az után született, hogy a magyar csapatkontingensnek, más NATO-államok haderejével együtt el kellett hagynia Afganisztánt, s honvédjeink közül heten koporsóban tértek haza – jelentette a Magyar Békekör vasárnap.

    Szijjártó Péter külügyminiszter azzal indokolta a nyugat-afrikai országban állomásozó magyar katonák létszámának növelését, hogy „mindent meg kell tenni a térségből kiinduló újabb migrációs hullám meggátolásáért”.

     Jelenleg 25 magyar egyenruhás állomásozik Maliban. Békefenntartónak nevezett küldetésüket nem az ENSZ, hanem az Európai Unió keretében teljesítik. A Maliban állomásozó nemzetközi haderőt, benne a magyart, Franciaország, az egykori Nyugat-Szudán gyarmattartója vezet. Mali is ehhez a francia gyarmathoz tartozott. Katonáink az EU mali kiképző missziójához tartoznak, és a franciákkal együttműködő mali haderő kiképzésében vesznek részt.

     A francia fegyveres erők 2013-ban szállták meg Malit a Serval fedőnevű művelet keretében, hogy biztosítsák Franciaországnak az afrikai ország ásványkincseit: 800 tonnára becsült aranyát, 5 ezer tonna urániumát, 20 millió tonnányi mangánércét, 4 millió tonna lítiumát, továbbá gyémánt lelőhelyeit. Az 1.240.192 négyzetkilométeren elterülő, 20,250,833 lelket számláló ország nyersanyag kincseinek nagy része feltáratlan. Egyesek szerint a feltárt nemzeti vagyon többszörösét rejtheti magában. A francia intervenciót a terrorizmus elleni harccal indokolták.

    A Tuareg szakadárok elleni beavatkozás kezdetben sikeresnek bizonyult a cél szempontjából, aztán mind erősebb ellenállásba ütközött. A franciák támogatását élvező mali kormánnyal szemben fegyveres ellenállás bontakozott ki, az Al Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezet pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és harcot indított a hatalom megszerzéséért. Kormányok jöttek, kormányok mentek, államcsíny államcsínyt követett. Malin káosz lett úrrá, ami – mint mindig – a zavarosban halászóknak kedvezett. A kialakult helyzetből a franciák a nemzetközi katonai jelenlét fokozásával keresnek kiutat. Ennek része a magyar csapatkontingens növelése is. Attól tartanak, hogy Mali Afganisztán sorsára juthat, és kénytelenek lesznek feladni az afrikai országot. Párizs félelmét növeli, hogy Mali elvesztése olyan láncreakciót válthat ki, amelynek következtében, kiszorulhat a Szahel-térségből, és búcsút mondhat a líbiai kőolajnak is (Total), melyre a Líbia ellen intézett 2011. évi katonai intervenciójával, és Kadhafi rendszerének szétzilálásával tette rá a kezét.

    Maliban állomásozó növelt létszámú magyar honvédjeinkre az a feladat hárul, hogy segédkezzenek annak a mali kormányerőnek a kiképzésében, amely kiszolgálja a francia érdekeket, és harcot vív azokkal a nem terrorista fegyveres csoportokkal szemben is, amelyek helyre akarják állítani az afrikai ország függetlenségét, és nemzeti ellenőrzés alá akarják vonni gazdag természeti erőforrásait.+++

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2021/08/25/a-magyarok-60-szazaleka-nem-tamogatja-magyar-katonak-kulfoldre-kuldeset/

Kiadta: Magyar Békekör

 

„Le tudjuk győzni Kolcsakot”

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Április végén a szovjet csapatok készen álltak arra, hogy megtámadják Kolcsakot.

Frunze tervének megfelelően a fő csapást a 31. hadosztály és a 25. hadosztály egyik dandárja mérte; ezek alkották a rohamcsapatot. A kijelölt egységek Buzuluktól 50 kilométerre északra gyülekeztek, s a 3. és a 6. fehérgárdista hadtest alakulatainak érintkezési pontjánál, a buguruszlan—szaraj—giri frontszakasz irányában támadtak. Nyomban bekapcsolódott a támadásba a jobb oldalt álló 24. hadosztály, s egyidejűleg előre lendültek az 5. hadseregnek a rohamcsapattól balra tartózkodó egységei.

A déli hadseregcsoport ellenoffenzíváját megkönnyítették az 1. hadsereg arcvonalán történt események. Itt néhány nappal a támadás előtt a 20. hadosztály egységei, amelyek Orenburgtól északra a Szalmis folyó mentén kiépített vonalat védték, súlyos vereséget mértek Bakics tábornok fehérgárdista hadtestére, amelynek Dutovot kellett volna segítenie Orenburg elfoglalásában. A szovjet csapatok egyetlen napon, április 26-án 2000 foglyot ejtettek. Ezzel egy időben az 1. hadsereg arcvonalának egyéb szakaszain is győzelmeket aratott.

Április 28-án a déli hadseregcsoport csapatai az ellenség oldalba- és hátbatámadásával megindították az ellenoffenzívát, s ezzel kezdetét vette a Kolcsak-seregek leverése. A támadás mintegy 300 kilométeres arcvonalon indult meg, Szergijevszk városa és a Szalmis folyó közt. Az akcióban részt vett a turkesztáni és az 5. hadsereg, valamint az 1. és a 4. hadsereg csapatainak egy része. A harcok súlypontja eleinte a Buzuluktól északra összevont fő rohamcsapatra és az 5. hadsereg jobbszárnyára esett. A támadás általános irányául Buguruszlant jelölték ki. A buguruszlani hadművelet április 28-tól május 13-ig tartott.

A támadás, az utak tavaszi járhatatlansága és az áradások ellenére, kezdettől fogva sikeresen haladt. A katonák égtek a vágytól, hogy mielőbb győzelmeket érjenek el.

Iván Kutyakov, Csapajev hadosztályának huszonkét éves dandárparancsnoka, hetven lovas katonával behatolt az ellenség mögöttes területére. Útközben észrevettek egy ellenséges üteget. A dandárparancsnok kettéosztotta csapatát és ő maga, egy kis csoport élén, rajtaütött a kolcsakistákon. Az ellenséges tisztek ellenállást fejtettek ki, de rövid idő alatt sikerült őket ártalmatlanná tenni. A vöröskatonák a zsákmányolt fegyverekkel tüzet nyitottak a fehérgárdisták ezredére, amely, látva a kilátástalan helyzetet, megadta magát a rátörő szovjet katonáknak.

Az üteg megkaparintása után Kutyakov húsz lovas katonával folytatta útját a mögöttes területen, és benyomult egy faluba, amelyben a 11. Kolcsak-hadosztály vezérkara állomásozott. Rettenetes riadalom támadt. A hadosztályparancsnok a pópával együtt hintóba szállt és megpróbált elmenekülni. Kutyakov lován üldözőbe vette őket. Már éppen kardot ragadott, amikor a pópa tüzelni kezdett és megsebesítette lovát. A ló a második lövéstől összerogyott. Kutyakov elrejtőzött a közeli berekben. Egy idő múlva észrevett egy parasztot, aki egy kétlovas szekeret hajtott. Kutyakov felpattant az egyik lóra, elvágta az istrángot és a faluba vágtatott, ahol hátrahagyta társait.

De a helyzet közben megváltozott. A fehérgárdisták rendezték soraikat és kiűzték a faluból a vöröskatonákat. Kutyakov elvágtatott a kolcsakisták mellett, egyesült bajtársainak csapatával és hamarosan visszatért az előretolt szovjet ezredhez. Útmutatása nyomán az ezred lovasfelderítő osztaga előretört, utolérte és elfogta az ellenséges vonatosztagot.

Hősiesen verekedtek más katonák és parancsnokok is.

A visszavonuló fehérgárdisták Piljugino (Nyikolszkoje) község mellett felgyújtották a Malij Kinyel folyón át vezető hidat, és megállapodtak a folyó bal partján. A híd leégése hosszú időre feltartóztatta volna a buzuluk—buguruszlani országúton előrenyomuló szovjet csapatokat. Ezt meg kellett akadályozni. Andrej Csernov, a 225. ezred parancsnokának küldönce és Németh Lajos magyar kommunista, az ezred lovas felderítőinek parancsnoka, mihelyt meglátta, hogy a híd lángba borult, az átkelőhelyre rohant és oltani kezdte a tüzet. A harcosok rendkívüli életveszélyben, nem törődve a rájuk szüntelenül sorozatokat ontó ellenséges géppuskákkal, elfojtották a lángokat. Ekkor ért a folyóhoz egy szovjet lovasszázad, s átvágtatott a megmentett hídon a bal partra. Az ellenség kénytelen volt menekülni.

A fehérgárdista hadosztályok meghátráltak, Kolcsak főhadiszállása azonban, nem is gyanítva a fenyegető veszélyt, május 2-án a következő hadparancsot adta ki: „… a Szamára, Orenburg, Uralszk körzetében gyülekező összes bolsevista csapatokat be kell keríteni és meg kell semmisíteni.”6 A polgárháború története. 4. köt. 107. old.* De nem így történt. A szovjet csapatok, az ellenség ellenállását megtörve, előrenyomultak.

Május 4-én a Vörös Hadsereg egységei felszabadították Buguruszlant, 5-én pedig Szergijevszket. Ezzel egy időben a volgai katonai flottilla partra szálló egysége birtokba vette Csisztopol városát. Teljes egészében a szovjet csapatok vették át a kezdeményezést.

Kolcsakék súlyos veszteségeket szenvedtek. Az ellenség uráli hadteste és 6. hadteste, amelyekre a fő csapás irányult, már a harcok első hetében csaknem 16 000 katonát és tisztet veszített. S a fehérseregben már az első balsikerek után megkezdődött a bomlás. A Sevcsenko-ezred fellázadt és átállt a Vörös Hadsereghez. A 23. miasszi és a 24. szatkai ezredben is zendülés tört ki. A hadseregbe kényszerített parasztok tömegestől dobálták el fegyvereiket, és szétfutottak.

A szovjet seregek ereje pedig nőttön-nőtt. Segítették őket a hadműveleti övezetbe tartozó falvak és városok lakói. A munkások és a parasztok tőrbe csalták a visszavonuló fehéreket, a fehérgárdista seregek háta mögé vezették a vöröskatonákat, kenyeret, tejet, ruhát hoztak, lovat és kocsit adtak nekik.

Dmitrij Furmanov, a 25. hadosztály politikai biztosa leírt egy ilyen esetet. Egyszer harc közben egy falu határától nem messze megpillantott egy feléje szaladó, már nem fiatal asszonyt. Amint közelebb ért, az asszony sebtében kihúzott valamit köténye alól és a kezébe nyomta:

— Nesze, fogd csak gyorsan, te …

Nézem, s látom, egy tojás, de nem értem, mit akar vele, s tágra nyílt szemmel, értetlenül bámulok rá:

— Mennyit fizessek érte?

— Ugyan, ugyan, édes fiam — sértődött meg az asszony.

— Látom, elfáradtál … Nincs itt szó pénzről, váljék egészségedre.

Sietett. Beszéde, mozgása elárulta, mennyire fél, hogy a falusiak észreveszik, és feljelentik, ha visszajönnek a fehérek, s akkor aztán jön a baj csőstül …

— Miért jöttél ide? — kérdezem.

— Az édes testvérem, a bátyám veletek együtt harcol … Az is a Vörös Hadseregben van … Azt mondogatják, hogy a fehérek tönkrevertek benneteket, állítólag Számárát is elfoglalták, igaz?

— Nem igaz, jóasszony, egy szó sem igaz belőle — válaszolok. — Hiszen magad is láthatod, ki az, akit tönkrevernek.

— Látom én, látom … No, élj boldogul, bogaram …

Szaporán szedte a lábát, leosont a dombról, lopakodva körülnézett, és eltűnt a házak között. Különös, boldog érzéssel ültem ott. Néztem a tojást, magam elé mosolyogtam, és láttam ennek a kedves, egyszerű asszonynak a képet. Úgy gondoltam, hogy mindenütt, még az ilyen aprócska faluban is, mint ez a Szkobelevo, vannak nekünk embereink, s bár sok mindent nem értenek, ösztönösen érzik, ki merre tart. Lám ez az asszony is: várt, kivárta, most boldog, és azt sem tudja, hogyan mutassa ki örömét … Hát egy tojást nyomott a markomba …7 Furmanov: Csapajev. Magyar Helikon 1961. 147. old.*

Noha a kolcsakistákat már az első héten súlyos csapások érték, nem adták fel a reményt, hogy feltartóztatják a Vörös Hadsereg egységeinek támadását. Hanzsin tábornok, mivel nem voltak tartalékai, sürgősen újabb csapattesteket igényelt Kolcsaktól. Ebben az időben folyt Nyugat-Szibériában Kappel tábornok hadtestének megalakítása. A szervezés még nem fejeződött be, de Kolcsak mégis kénytelen volt parancsot adni a hadtest harcbavetésére. Hanzsin, be sem várva az erősítések megérkezését, átcsoportosította seregeinek egy részét, és május 9-én ellentámadást indított Bugulmától délre és nyugatra. Három napig véres harcok folytak. A Csapajev parancsnoksága alatt álló legendás hírű 25. hadosztály tönkreverte a legjobb fehérgárdista egységeket, és nagy zsákmányra tett szert. Május 13-án az 5. hadsereg ezredei felszabadították Bugulmát. Az ellenség az Ik folyó túlsó partjára vonult vissza.

A Kolcsak-seregek fő erői Belebej körzetében gyülekeztek, és itt szervezték meg védelmüket. Ugyancsak ide érkezett a Kappel-hadtest 10 000 főnyi gyalogos és lovas katonával. A hadtest katonái vadonatúj angol egyenruhát viseltek.

Megkezdődött a szovjet csapatok újabb hadművelete, az úgynevezett belebeji hadművelet, amely május 15-től 19-ig tartott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Biden nemzeti egységre szólít fel

Közvéleménykutatás az egységről

Washington, 2021. szeptember 11. szombat (MB)

     Egységre szólította fel az amerikaiakat Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a New York-i ikertornyok és a Pentagon ellen elkövetett, a Fehér Ház ellen pedig meghiúsított 2001. szeptember 11-i terrortámadás húszadik évfordulóján.

     “Húsz évvel 2001. szeptember 11. után megemlékezünk 2977 kioltott életről, és lerójuk tiszteletünket azok előtt, akik életüket áldozták és kockáztatták, hogy megmentsék másokét. A rá következő napokban a nemzeti egység ritka megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Láthattuk, hogy erőnk az egységben rejlik. Megtanultuk, hogy az egység az egyetlen olyan dolog, amelynek sohasem szabad megtörnie, mert ez tesz minket azzá, akik vagyunk. Ne felejtsük el ” – mondta.

     Az Amerika ellen elkövetett terrortámadás húszadik évfordulóján az AP amerikai hírügynökség közvéleménykutatási adatokat tárt a nyilvánosság elé arról, hogyan vélekednek az amerikaiak kormányaiknak az elmúlt tíz évben (2011-2021) végzett munkájáról a polgári szabadságjogok biztosítása terén. Az AP-NORC Center for Public Affairs Research felméréséből kitűnik, hogy míg 2001-2011 között az amerikaiak többsége, esetenként túlnyomó többsége jónak tartotta a kormányok munkáját, 2021-ben már kevesebb, mint a fele tartja annak.

     A szavazati jog biztosításával mára már csak 43 százalékuk elégedett a 2011. évi 84 százalékkal szemben. Negatívan alakult a vallásszabadság helyzetének megítélése is: a 2011. évi 75 százalékos pozitív megítélésről 51 százalékra csökkent. A szólásszabadság biztosításával 2011-ben 71 százalékuk volt elégedett, ma csak 45 százalékuk. A sajtószabadsággal akkoriban 63 százalékuk nyilatkozott elégedetten, mára viszont 44 százalékuk. A fegyverviselési jogról az amerikaiak 77 százaléka vélekedett pozitívan, 2021-ben arányuk 35 százalékra csökkent. Az amerikaiak többsége már 2011-ben is elégedetlen volt az egyenlő védelemhez való jog garantálásával, mára az akkori 48 százalék 27-re csökkent. Az indokolatlan kutatások (házkutatás, lefoglalás) miatt 2011-ben a megkérdezettek 55 százaléka nyilatkozott elítélően, 2021-ben már 69 százalékuk.

     Az AP-NORC közvéleménykutatási adatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államokban szűkítik a polgári szabadságjogokat, emiatt pedig fokozódik az elégedetlenség az amerikaiak körében.

     A nemzeti egységet negatívan befolyásoló tényezők közé sorolják továbbá a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséget, amely az Egyesült Államokban magasabb, mint szinte minden más fejlett országban, és egyre nő. Az egyenlőtlenség különösen kirívó a különböző faji csoportok között. Ezt sok szakértő az egykori rabszolgatartó, és a rasszista gazdaságpolitika örökségének tulajdonítja – írta a Council on Foreign Relations elemzője, aki szerint a koronavírus-járvány tovább mélyítette a társadalmi egyenlőtlenséget.

     A nemzeti egység Biden által szorgalmazott erősítését nehezíti az egyes államok törvényei között tapasztalható egyre gyakoribb ütközés is. Mint amilyen az abortusz korlátozása, illetve tilalma egyes államokban, és engedélyezése másokban. Ennek kapcsán az államközi utazások korlátozása, esetenként megtiltása is. Akadályozza az áhított egység létrejöttét az is, hogy újból terjed a koronavírus-járvány azok között, akik nem oltatták be magukat. Közel 100 millióan nem kaptak védőoltást. Emiatt Biden elnök kilátásba helyezte az oltási kötelezettség bevezetését, ami viszont tiltakozást váltott ki az érintettek körében a szabadságjogokra való hivatkozással.+++

Kiadta: Magyar Békekör

A küzdelem új szakaszában

A partizánok együttműködése a támadó szovjet hadsereggel – 1

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. A küzdelem új szakaszában

A partizánok együttműködése a támadó szovjet hadsereggel

A fasiszta csapatok sztálingrádi szétzúzásával, majd a szovjet hadseregnek Leningrádtól a Kaukázusig terjedő egész arcvonalon folyó általános támadásával megkezdődött a hódítók tömeges kiűzése a szovjet földről. A partizánmozgalom előtt most új, még bonyolultabb feladatok álltak. E feladatokat meghatározva a legfelsőbb főparancsnok, Sztálin, 1943. február 23-i parancsában rámutatott: „ … nem szabad megengedni, hogy a visszavonuló ellenség felperzselhesse falvainkat és városainkat, minden erőnkkel, minden eszközzel támogatnunk kell az előrenyomuló Vörös Hadsereget”.8 – Sztálin: A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújáról. Szikra 1949. 90. old.*

A párt hatalmas politikai és szervező munkájának volt köszönhető, hogy 1943 tavaszára a partizánmozgalom minőségileg új, magasabb formát öltött.

Ekkorra már az ellenség hátában csaknem mindenütt tevékenykedtek párt- és Komszomol-szervek. 1942 második felében és 1943 elején megkezdte munkáját a központi partizántörzs, és munkához láttak a köztársaságok és területek partizántörzsei is. Ott, ahol a viszonyok megengedték (főképpen az erdős terepen), helyi méretekben is központosították a vezetést. Így az Orjoli területi pártbizottság és a Brjanszki Front haditanácsa 1943. április végén közös parancsnokság alatt egyesítette az Orjoli terület nyugati és déli járásainak partizánosztagait. Nem sokkal később Belorussziában körzetesítették a partizánerőket: a dandárokat és az osztagokat meghatározott körzetekre osztották, s ennek eredményeképpen a köztársaság területének körülbelül 60 százaléka a partizánok ellenőrzése alá került.

A partizánszerveknek az ellenség mögöttes területén folytatott tevékenységét, valamint a partizánmozgalom törzseit az SZK(b)P KB, a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása, az egyes köztársaságok és közigazgatási területek kommunista pártjainak központi bizottságai és területi pártbizottságai irányították.

Ilyenformán a partizánmozgalom párt- és katonai vezetésének mozgékony szervezete alakult ki. Ez a rendszer a vezetés központosításának lenini elvén nyugodott, amely egyszersmind figyelemmel van a széles körű helyi kezdeményezésre is. Ez a rendszer egyrészt lehetővé tette, hogy sokoldalúan figyelembe vegyék a helyi feltételeket, s megtalálják a partizánharc leghelyesebb formáit és módszereit. Másrészt lehetővé vált a partizánmozgalomnak a fasiszták által megszállt egész szovjet területre kiterjedő egységes irányítása, az ellenség hátában nagyarányú hadműveletek tervezése és végrehajtása, a partizánalakulatok és a földalatti szervezetek tevékenységének a szovjet hadsereg által meghatározott konkrét feladatokkal való koordinálása.

A partizánmozgalom pártszerveinek és törzseinek derekas munkája a partizánkáderek kiképzésére és az arcvonal mögé küldésére, továbbá arra is kiterjedt, hogy szervező csoportokat, robbantókat, rádiósokat, felderítőket stb. juttassanak el az ellenség hátába. Alapvetően megjavult a partizánok anyagi-technikai ellátottsága. Nagy méretekben megindult a partizántevékenység céljára szolgáló robbanóaknák és egyéb technikai eszközök gyártása. A háború évei alatt, főképpen 1942 közepétől, valamint az 1943-as és 1944-es években a katonai és polgári repülők 110 000 repülést végeztek a partizánokhoz. Csupán a távolsági repülőerők és polgári légiflotta gépei több mint 16 000 tonna teherrakományt és 83 000 partizánt dobtak le az ellenség hadtápterületére. A partizánok ellátása földi úton is folyt, az arcvonal hézagain keresztül.

1943 tavaszára a partizánmozgalom törzsei és front-, valamint hadseregbeli képviselői jól működő kétoldalú rádiókapcsolatot építettek ki számos partizánalakulattal. 1943 márciusában a partizán-magasabbegységekben és osztagokban 256, júniusban, közvetlenül a kurszki csata előtt 858, ugyanez év szeptemberében pedig 970 rádióadó működött. Ezenkívül a nagyobb partizán-magasabbegységeknek kétoldalú rádió-összeköttetésük volt az alájuk tartozó osztagokkal.

A partizánmozgalom központosított párt- és katonai vezetésének megteremtése, kétoldalú rádió-összeköttetés létesítése a nagyobb partizánalakulatokkal lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása és a frontok haditanácsa 1943 tavaszától a hadászati feladatok, valamint a fontosabb hadjáratok és hadműveletek terveinek kidolgozása során számot vessenek a partizánalakulatok és a földalatti mozgalom tevékenységével is. És ha korábban (ahol ez lehetséges volt) harcászati együttműködés létesült a partizánok és a szovjet csapatok között, a hadműveleti együttműködés viszont a partizánosztagokkal való rádióösszeköttetés hiányában csak szórványos jellegű volt és csupán 1942 második felétől kezdett kifejlődni, 1943 tavaszától már nemcsak állandó, és a szovjet parancsnokság által feszesen tervezett és irányított harcászati, hanem immár hadászati együttműködés folyt a partizánok és a támadó szovjet hadsereg között. Ez rendkívül fontos körülmény volt, és jelentősen növelte a partizánmozgalom szerepét.

A párt szervezett intézkedéseit az ellenség által megszállt körzetek lakosainak hatalmas hazafias lelkesedése támasztotta alá. A partizánmozgalom egyre nagyobb méreteket öltött.

Eltekintve a harcokban szenvedett jelentős veszteségektől, valamint attól, hogy egyre csökkent az ellenség által megszállt szovjet terület, 1943 márciusában az ellenség hátában 1047 partizánosztag működött, melyekben összesen 113 597 ember harcolt, ugyanennek az évnek a végére pedig a partizánalakulatok harcosainak száma 250 000 főre emelkedett.9 – Az adatok a partizánmozgalom törzsének anyagából valók. A valóságban azonban a partizánosztagok mennyisége és tagjaik általános száma nagyobb volt, minthogy sok osztagnak nem volt kapcsolata a partizánmozgalom törzsével.*

A partizánokhoz a hitleristák által mozgósított számos lengyel, csehszlovák, bolgár, jugoszláv, román, magyar s egyéb nemzetiségű katona és tiszt állt át, akik felismerték az agresszorok valóságos céljait. 1943 tavaszán a zsitomiri és a rovnói közigazgatási területen lengyel partizánosztag alakult, amely augusztusig már három osztagból álló magasabbegységgé gyarapodott. 1943 szeptemberében a Csernyigov-Volinszkij partizán-magasabbegység parancsnoksága megalakította a Wanda Wasilewska nevét viselő lengyel dandárt. A. N. Szaburov magasabbegységén belül osztagot alakítottak a 101. szlovák ezrednek a partizánok oldalára átállt katonáiból és tisztjeiből. Parancsnokuk Ján Nalepka szlovák tiszt volt. A megszállókkal vívott harcokban tanúsított hősiességéért halála után megkapta a Szovjetunió Hőse címet. Az ellenséges hadseregből megszökött antifasiszták szép számban harcoltak más partizánalakulatokban is. Német antifasiszták is voltak köztük. Egyikük, Fritz Schmenkele, az egykori munkás a szmolenszki partizánok soraiban tanúsított hősiességéért halála után elnyerte a Szovjetunió Hőse címet.

A harcok folyamán kiváló partizánparancsnokok nőttek fel, olyanok mint V. A. Begma, T. P. Bumazskov, M. I. Duka, A. F. Fjodorov, A. V. German, A. M. Grabcsak, Sz. V. Grisin, I. D. Gyibrova, F. D. Gnyezgyilov, M. I. Haumov, D. V. Jemljutyin, K. D. Karickij, N. Z. Koljada, V. Z. Korzs, Sz. A. Kovpak, V. I. Kozlov, G. M. Linykov, V. J. Lobanok, D. N. Medvegyev, F. I. Pavlovszkij, N. N. Popudrenko, M. F. Smirev, A. N. Szaburov, V. P. Szamszon, J. O. Zbanackij és mások.

A partizánalakulatoknak óriási, gyakorlatilag kimeríthetetlen tartalékai voltak. Csupán Ukrajnában, Belorussziában, a leningrádi, szmolenszki, kalinyini és orjoli közigazgatási területen a partizánok által ellenőrzött körzetekben 1943 tavaszáig az önvédelmi csoportoknak több mint 500 000 emberük volt.

A partizán-magasabbegységek és osztagok többsége tapasztalt harci közösség volt, s alkalmasak voltak arra, hogy megoldják a szovjet parancsnokság által eléjük állított bonyolult feladatokat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!