Írta: J. V. Sztálin  

Két út

A mai helyzetben a háború kérdése a döntő kérdés. A gazdasági bomlás és az élelmezés állapota, a földkérdés és a politikai szabadság csak a háború általános kérdésének részletkérdései.

Mi idézte elő az élelmiszerhiányt?

— Az elhúzódó háború, amely dezorganizálta a közlekedést és a várost kenyér nélkül hagyta.
Mi idézte elő a gazdasági és pénzügyi romlást?
— A végetnemérő háború, amely elnyelte Oroszország minden erejét és pénzét.
Minek köszönhetjük a megtorló intézkedéseket a fronton és a hátországban?
— A háborúnak és a támadási politikának, amely „vasfegyelmet” követel.
Mi idézte elő a burzsoá ellenforradalom diadalát?
— A háború egész menete, amely új milliárdokat követel, de a hazai burzsoázia, melyet a szövetséges burzsoázia támogat, nem ad hitelt, amíg a forradalom főbb vívmányait fel nem számolják.
És így tovább, és így tovább.

Ennélfogva, ha a háború kérdését megoldjuk — megoldjuk az országot fojtogató különféle „válságokat” is.

De hogyan érjük ezt el?

Oroszország előtt két út áll.

Vagy folytatja a háborút és tovább „támad” a fronton, és akkor — elkerülhetetlenül az ellenforradalmi burzsoázia kezébe adja a hatalmat, hogy belső és külföldi kölcsönök útján pénzt szerezzen.

Az ország „megmentése” ebben az esetben egyértelmű azzal, hogy a háborús kiadásokat a munkások és a parasztok bőrére (közvetett adók!), az imperializmus orosz és szövetséges cápáinak előnyére fedezik.

Vagypedig a hatalom a munkások és parasztok kezébe megy át, közzéteszik a demokratikus békefeltételeket és beszüntetik a háborút, hogy továbbfejlesztve a forradalmat, a parasztoknak átadják a földet, megszervezzék a munkásellenőrzést az iparban és a tőkések s földbirtokosok nyereségei rovására rendbe hozzák a szétzüllő nemzetgazdaságot.

Az ország megmentése ebben az esetben annyit jelent, hogy a munkásokat és a parasztokat megszabadítják a háború pénzügyi terheitől és azokat az imperialista cápákra hárítják.

Az első út arra vezet, hogy a dolgozókat a földbirtokosok és tőkések diktatúrája alá vetik, az országot a legsúlyosabb adókkal terhelik meg, Oroszországot fokozatosan kiárusítják a külföldi tőkéseknek (koncessziók!) és Oroszország Anglia, Amerika és Franciaország gyarmatává válik.

A második út megnyitja a munkásforradalom korszakát a Nyugaton, szétszaggatja az Oroszországot behálózó pénzügyi szálakat, megingatja a burzsoá uralom alapjait és szabaddá teszi az utat Oroszország igazi felszabadulására.

Ez az a két út, amelyek két ellentétes osztály érdekeit, az imperialista burzsoázia és a szocialista proletariátus érdekeit fejezik ki.

Harmadik út nincs.

Ezt a két utat éppoly lehetetlen kibékíteni, mint az imperializmust és a szocializmust.

A burzsoáziával való megalkuvás (koalíció) útja elkerülhetetlen kudarcra van kárhoztatva.

Koalíció demokratikus platform alapján — íme ez a kiút” — írják a „honvédő” urak a moszkvai tanácskozással kapcsolatban („Izvésztyija”).

— Nem igaz, megalkuvó urak!

Háromszor léptek önök koalícióra a burzsoáziával és mind a háromszor újabb „hatalomválság” lett a vége.

Miért?
Azért, mert a burzsoáziával való koalíció útja megtévesztő út, amely a mai helyzet fekélyeit leplezi.
Azért, mert a koalíció vagy puszta szólam, vagy pedig eszköz az imperialista burzsoázia kezében arra, hogy hatalmát a „szocialisták” kezével megszilárdítsa.

Vajon a mai koalíciós kormány, amely a két tábor között próbált helyet foglalni, nem pártolt-e később az imperializmus oldalára?

Miért hívták össze a „Moszkvai Tanácskozást”, ha nem azért, hogy megerősítvén az ellenforradalom pozícióit, a „világ hatalmasaitól” szentesítést (és hitelt!) kapjanak erre a lépésre?

Mi más Kerenszkijnek a „tanácskozáson” elmondott beszéde, amelyben — persze a „haza” és a „háború” érdekében — „áldozatvállalásra” és „osztályönmérsékletre” szólít, ha nem az imperializmus alátámasztása?

És Prokopóvicsnak az a kijelentése, hogy a kormány „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (munkásellenőrzés!)”?

És ugyanannak a miniszternek a kijelentése, hogy „a kormány a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.

És Nyekrászov kijelentése, hogy „a kormány magántulajdon elkobzásába nem fog beleegyezni”?

Mi ez, ha nem az imperialista burzsoázia ügyének közvetlen szolgálata?

Nem világos-e, hogy a koalíció csak álarc, amely Miljukovnak és Rjabusinszkijnak tetsző és előnyös?
Nem világos-e, hogy a megalkuvás és az osztályok közötti lavírozás útja a tömegek félrevezetésének és butításának az útja?

Nem, megalkuvó urak! Elérkezett az a pillanat, amikor nincsen helye többé sem ingadozásnak, sem megalkuvásnak. Moszkvában már határozottan az ellenforradalmárok „összeesküvéséről” beszélnek. A burzsoá sajtó a zsarolás kipróbált módszerével próbálkozik, midőn világgá kürtöli „Riga feladását”. Ilyen helyzetben választani kell.

Vagy a proletariátus mellett, vagy ellene.

A petrográdi és moszkvai proletariátus, a „tanácskozást” bojkottálva, a forradalom igazi megmentésére hív.

Hallgassanak a szavára, vagy félre az útból.

„Proletarij” („A Proletár”) 2. sz.
1917. augusztus 15.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A moszkvai tanácskozás eredményei
– írta: J. V. Sztálin –

A Moszkvai Tanácskozás befejeződött.

A „két ellentétes tábor éles összeütközése” után, Miljukov és Cereteli „véres csatája” után, miután a „harc” végétért s a sebesülteket összeszedték — megkérdezhetjük: mivel végződött a moszkvai „csata”, ki nyert, ki vesztett?

A kadetok elégedettek és kezüket dörzsölgetik. „A népszabadság pártja — mondják — büszke lehet arra, hogy jelszavait . . . az egész nép jelszavainak . . . ismerték el” („Récs”).

Elégedettek a „honvédők” is, mert ők a „demokrácia” (olvasd: a „honvédők”!) „diadaláról” beszélnek, mondván, hogy a „demokrácia megerősödve került ki a moszkvai tanácskozásból” („Izvésztyija“).

„Meg kell semmisíteni a bolsevizmust” — mondja Miljukov a tanácskozáson az „eleven erők” képviselőinek tapsvihara közepett.

Mi ezt meg is tesszük, feleli Cereteli, mert a bolsevizmus ellen „már bevezettük a kivételes törvényt”. De „a forradalom (olvasd: ellenforradalom!) még tapasztalatlan a baloldali veszély ellen folytatott harcban” — hagyjatok tapasztalatot gyűjteni.

És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bolsevizmust fokozatosan megsemmisíteni, semmint egyszeriben, s még hozzá nem közvetlenül, nem saját kezükkel, hanem idegen kézzel, a „honvédő szocialisták” kezével.

„Fel kell oszlatni a bizottságokat és a Szovjeteket” — mondja Kalégyin tábornok az „eleven erők” képviselőinek tapsától kísérve.

Helyes, feleli neki Cereteli, de még korai, mert „nem lehet még lebontani ezeket az állványokat, mikor a szabad forradalom (olvasd: ellenforradalom!) épülete nincs felépítve”. Hagyják „befejezni az építkezést”, azután eltűnnek majd a Szovjetek is, meg a bizottságok is!

És a kadetok hozzájárulnak, hogy jobb a bizottságokat és a Szovjeteket az imperialista gépezet egyszerű függelékének szerepére szorítani, mint azonnal megsemmisíteni.

Az eredmény — „közös diadal” és „közmegelégedés”.

Nem ok nélkül írják a lapok, hogy a „szocialista miniszterek és a kadét miniszterek között az egyetértés ma nagyobb, mint a tanácskozás előtt volt” („Nóvaja Zsizny”).

Ki nyert, kérdezik önök?
A tőkések nyertek, mert a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „nem tűri a munkásoknak a vállalatok vezetésébe való beavatkozását (ellenőrzés!)”.
A földesurak nyertek, mert, a kormány kötelezte magát a tanácskozáson, hogy „a földkérdés terén semminemű gyökeres reformot nem foganatosít”.

Az ellenforradalmár tábornokok nyertek, mert a halálbüntetést jóváhagyták a moszkvai tanácskozáson.

Ki nyert, kérdezik önök?
Az ellenforradalom nyert, mert összoroszországi méretben megszerveződött, maga köré tömörítette az ország összes „eleven erőit”: Rjabusinszkijt és Miljukovot, Ceretelit és Dant, Alexéjevet és Kalégyint.
Az ellenforradalom nyert, mert kezébe kaparintotta az úgynevezett „forradalmi demokráciát”, mint alkalmas fedezéket a nép felháborodásával szemben.

Az ellenforradalmárok most nincsenek egyedül. Most az egész „forradalmi demokrácia” nekik dolgozik. Most rendelkezésükre áll „az orosz föld” „közvéleménye”, amelyet a „honvédő” urak „lankadatlanul” gyúrni fognak.

Az ellenforradalom megkoronázása – ez a moszkvai tanácskozás eredménye.

A „honvédők”, akik most a „demokrácia diadaláról” fecsegnek, nem is sejtik, hogy csupán lakájoknak fogadták fel őket a diadalmaskodó ellenforradalmárok kiszolgálására.

Ez és csak ez a politikai értelme annak a „becsületes koalíciónak”, amelyről Cereteli úr „esdekelve” beszélt s amely ellen Miljukov úréknak nincsen semmi kifogásuk.

A „honvédőknek” az imperialista burzsoázia „eleven erőivel” kötött „koalíciója” a forradalmi proletariátus és a szegényparasztság ellen — ez a Moszkvai Tanácskozás eredménye.

Hogy meddig fogják élvezni a „honvédők” ezt az ellenforradalmi „koalíciót” — azt megmutatja a közeljövő.

„Proletarij” („A Proletár”) 4. sz.
1917. augusztus 17.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 16. péntek van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 45 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ödön, Aglent, Ágnes, Agnéta, Alfréd, Edmond, Edmunda, Gertrúd, Margit, Olinda, Otmár, Örs, Péter, Pető, Trudi  nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 16 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_16.

Ma van:

– a tolerancia nemzetközi napja

– Skóciai Szent Margit, magyar származású skót királyné emléknapja a katolikus egyházban

– Szent Máté apostol napja az ortodox egyházban

– Szent Otmár svájci bencés szerzetes, a Sankt Gallen-i kolostor első apátjának emléknapja a katolikus egyházban

– A Szovjetuniótól való szuverenitás kinyilvánításának napja Észtországban

– az izlandi nyelv napja, Jónas Hallgrímsson izlandi költő születése évfordulóján.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 15. csütörtök van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 46 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Albert, Lipót, Aisa, Ajsa, Alberta, Albertin, Albertina, Ángyán, Ányos, Artúr, Dezsér, Dezsider, Dezső, Hajnácska, Ladomér, Leopold, Leopolda, Leopoldina, Marinusz, Polda, Richárd, Vladimír, Vladiszláv  nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 15 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_15.

Ma a köztársaság 1889-es kikiáltását ünneplik Brazíliában.

Belgiumban a király napja és a belgiumi német nyelvi közösség napja van ma.

De mára esik a:

– a bebörtönzött írók napja

– Nagy Szent Albert német dominikánus szerzetes, püspök, egyháztanító emléknapja

– Szent Lipót osztrák őrgróf, Ausztria védőszentjének emléknapja

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Írta: J. V. Sztálin

Még egyszer Stockholmról

A háború egyre tart. Félelmetesen és megállás nélkül gördül véres kereke. Az európai háború lassanként világháborúvá válik, újabb és újabb államokat sodor szennyes árjába.

Ugyanakkor a Stockholmi Konferencia háttérbe szorul és elveszti jelentőségét.

Ez a jelszó: „Harc a békéért”, továbbá az imperialista kormányokra gyakorolt „nyomás” taktikája, amelyet a békítgetők hirdettek, „puszta szóvá” vált.

A békítgetők arra irányuló kísérletei, hogy a háború befejezését meggyorsítsák és a munkás Internacionálét a különböző országok „honvédő többségeinek” megegyezése útján helyreállítsák, teljes kudarcot vallottak.

A mensevikek és az eszerek stockholmi próbálkozásának, melyet az imperialista intrikák sűrű hálója vesz körül, elkerülhetetlenül vagy erőtlen parádévá kell válnia, vagy játékszerré az imperialista kormányok kezében.

Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy az összoroszországi Szovjetek Kongresszusa küldötteinek európai utazása és a „honvédők” „szocialista” diplomáciája az angol-francia szociálimperializmus képviselőivel együtt rendezett ünnepélyes bankettjeivel — nem vezet a munkások nemzetközi testvériségének helyreállítására.

Pártunknak igaza volt, amikor már az Áprilisi Konferencián elhatárolta magát Stockholmtól.

A háború fejlődése és az egész világhelyzet elkerülhetetlenül kiélezi az osztályellentéteket és óriási társadalmi harcok korszakához vezet.

Ebben és csakis ebben kell keresnünk a háború felszámolásának demokratikus útjait.

Beszélnek arról, hogy az angol-francia szociálpatrióták nézetei „fejlődtek”, hogy elhatározták, hogy Stockholmba utaznak stb.

De vajon változtat-e ez a dolgon? Vajon az orosz és a német-osztrák szociálpatrióták nem határozták-e el (még az angolok és franciák előtt!), hogy szintén részt vesznek a Stockholmi Konferencián? Ki meri azt állítani, hogy ez a döntésük meggyorsította a háború befejezését?

Vajon Scheidemann pártja, amely részt vesz a Stockholmi Konferencián, nem támogatja-e tovább kormányát, amely folytatja a támadást és elfoglalja Galíciát, Romániát?

Vajon Renaudel és Henderson pártjai, amelyek a „Harc a békéért” jelszavát hangoztatják és Stockholmról beszélnek, nem támogatják-e ugyanakkor kormányaikat, amelyek elfoglalják Mezopotámiát, Görögországot?

A háború felszámolása szempontjából milyen jelentősége lehet stockholmi beszédeiknek, amikor ilyen tényekkel állunk szemben?

Szép szavak a békéről, amelyek a háborús és hódító politika határozott támogatását leplezik — ki ne ismerné azokat a régi, régesrégi fogásokat, melyeket az imperialisták használnak a tömegek becsapására?

Azt mondják, hogy a múlthoz képest jelenleg megváltoztak a körülmények, tehát nekünk is meg kellene változtatni Stockholmhoz való viszonyunkat.

Igen, a körülmények megváltoztak, de nem Stockholm javára, hanem kizárólag hátrányára.

Az első változás az, hogy az európai háború világháborúvá lett, mely az általános válságot a végsőkig kiszélesítette és elmélyítette.

Ezért az imperialista békének és a kormányokra gyakorolt „nyomás” politikájának esélyei a lehető legkisebbre csökkentek.

A második változás az, hogy a fronton Oroszország rálépett a támadás útjára, a támadás követelményeinek rendelte alá az ország belső életét oly értelemben, hogy a szabadságjogokat korlátozta. Mert meg kell végre érteni, hogy a támadás politikája összeférhetetlen a „maximális szabadsággal”, hogy forradalmunk fejlődésében a fordulat már júniusban kezdődött. A bolsevikok „börtöntöltelékekké” váltak, a „honvédők” pedig, „támadáspártiakká” válván, a börtönőrök szerepét töltik be.

Ezért a „békéért való harc” híveinek helyzete elviselhetetlenné vált, mert míg azelőtt, ha békéről beszéltek, nem kellett attól tartaniok, hogy hazugságon kapják rajt őket, most azonban, a „honvédők” által támogatott támadási politika után, a béke szava gúnyként hangzik a „honvédők” szájában.

Mit bizonyít mindez?

Azt, hogy az „elvtársias” békebeszédek Stockholmban és a vérontó tettek a frontokon tökéletesen összeférhetetlenek, hogy a beszédek és a tettek közötti ellentét ma már oly rikító, hogy még a vak is látja.

Ezért elkerülhetetlen a Stockholmi Konferencia csődje.

Ennélfogva a mi Stockholmhoz való viszonyunk is valamelyest megváltozott.

Azelőtt lelepleztük a stockholmi próbálkozást. Most aligha kell leleplezni, mert saját maga leplezi le magát.

Azelőtt meg kellett bélyegezni, mint a békével való játékot, amellyel becsapták a tömegeket. Most aligha kell megbélyegezni, mert akit már leütöttek, azt nem ütik.

Ebből azonban az következik, hogy az az út, amely Stockholmba vezet, nem a béke útja.

A béke útja nem Stockholmon át, hanem a munkásoknak az imperializmus ellen folytatott forradalmi harcán keresztül vezet.
„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 15. sz.
1917. augusztus 9.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Az ellenforradalom és Oroszország népei
– írta: J. V. Sztálin –

A forradalom és a demokratikus átalakulások napjaiban a mozgalom a felszabadulás zászlaja alatt haladt.

A parasztok felszabadultak a földbirtokosok mindenható urasága alól. A munkások felszabadultak a gyári adminisztráció szeszélyei alól. A katonák felszabadultak a tábornokok önkénye alól. . .

A felszabadulás folyamatának érintenie kellett Oroszország népeit is, amelyeket a cárizmus századokon át elnyomott.

A népek „egyenjogúságáról” szóló dekrétum és a nemzeti korlátozások tényleges megszüntetése, az ukránok, a finnek, a belorusszok kongresszusai és a föderatív köztársaság kérdése, a népek önrendelkezési jogának ünnepélyes kihirdetése és az „akadálytalanságra” vonatkozó hivatalos ígéretek — mindez Oroszország népeinek nagy szabadságmozgalmáról tanúskodott.

Ez volt a helyzet a forradalom napjaiban, amikor a földbirtokosok letűntek a színről, az imperialista burzsoáziát pedig a demokrácia rohama falhoz szorította.

Most azonban, amikor a földbirtokosok (tábornokok!) újból hatalomra jutottak és az ellenforradalmi burzsoázia diadalmaskodik, egészen más a helyzet.

Az önrendelkezésről mondott „nagy szavak” és az „akadálytalanságra” vonatkozó ünnepélyes ígéretek feledésbe merülnek. A legvalószínűtlenebb akadályokat gördítik a népek elé, sőt még a népek belső életébe is beavatkoznak. A finnországi parlamentet feloszlatják, és azzal fenyegetődznek, hogy „ha kell, ostromállapotot hirdetnek Finnországban” („Vecsernyeje Vrémja”, augusztus 9-i szám). Hadjáratot indítanak az Ukrajnai Ráda és Főtitkársága ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Ukrajna autonómiáját megfosszák vezetőszerveitől. Ugyanakkor ismét előkerülnek a nemzeti összeütközések provokálásának és az „árulással” való gaz gyanúsításnak régi, átkos módszerei, amelyekkel szabadjára engedik az ellenforradalmi soviniszta erőket, hogy vértengerbe fojtsák a nemzeti felszabadulás eszméjét, szakadékot ássanak Oroszország népei közé és a forradalom ellenségei örömére ellenségeskedést szítsanak közöttük.

Ezzel halálos csapást mérnek e népek egyetlen testvéri családban való egyesítésének ügyére.

Mert magától értetődik, hogy a nemzeti „gáncsoskodás” politikája nem egyesíti, hanem szétválasztja a népeket, erősíti köztük a „szeparatista” törekvéseket.

Mert magától értetődik, hogy a nemzeti elnyomás politikája, amelyet az ellenforradalmi burzsoázia folytat, Oroszország „felbomlásával” fenyeget, pedig éppen ez ellen üvöltöz oly hazugul és kétszínűén a burzsoá sajtó.

Mert magától értetődik, hogy a nemzetiségek egymásra uszításának a politikája az az átkos politika, amely, fokozva a népek kölcsönös bizalmatlanságát és ellenségeskedést szítva közöttük, szétdarabolja az összoroszországi proletariátus erőit és aláássa a forradalom legmélyebb alapjait.

Éppen ezért minden rokonszenvünk azoké a nem teljes jogú és elnyomott népeké, amelyek természetszerűen e politika ellen harcolnak.
Éppen ezért fegyvereink élét azok ellen fordítjuk, akik a népek „önrendelkezésének” ürügyén az imperialista annexiók s az erőszakos „egyesítés” politikáját folytatják.

Semmi kifogásunk sincs az ellen, hogy a népek egy állami egészben egyesüljenek. Korántsem az a célunk, hogy a nagy államokat kis államokra daraboljuk. Mert magától értetődik, hogy a kis államoknak nagy államokká való egyesülése egyike azoknak a feltételeknek, amelyek megkönnyítik a szocializmus megvalósítását.

De feltétlenül követeljük, hogy ez az egyesülés önkéntes legyen, mert csak az ilyen egyesülés igazi és tartós.

Ehhez azonban elsősorban az szükséges, hogy teljesen és fenntartás nélkül elismerjék Oroszország népeinek önrendelkezési jogát, beleértve az Oroszországtól való különválás jogát is.

Azonkívül ezt a szóbeli elismerést meg kell erősíteni tettel is, a népekre kell bízni, hogy alkotmányozó gyűléseiken már most megállapíthassák területük határait és politikai berendezkedésük formáit.

Csak ez a politika fokozhatja a népek bizalmát és barátságát.
Csak ez a politika egyengetheti az utat a népek valóságos egyesülése számára.

Nem kétséges, hogy Oroszország népei sem hiba nélkül valók, ők is elkövethetnek ilyen vagy amolyan hibákat életük berendezésében. Az orosz marxisták kötelessége, hogy a népeket és elsősorban e népek proletárjait figyelmeztessék e hibákra és bírálat útján, meggyőzés útján igyekezzenek elérni, hogy a hibákat kijavítsák. De senkinek sincs joga erőszakosan beavatkozni a nemzetek belső életébe és erővel „kijavítani” hibáikat. A nemzetek teljhatalmúak belső életük dolgaiban és joguk van tetszésük szerint berendezkedni.

Ezek Oroszország népeinek fő követelései, ezeket a követeléseket hirdette a forradalom, de most az ellenforradalom lábbal tiporja ezeket.

Amíg az ellenforradalom van hatalmon, elképzelhetetlen e követelések teljesítése.

A forradalom diadala — ez az egyetlen út, amelyen haladva Oroszország népei felszabadulnak a nemzeti elnyomás alól.

Ebből azt az egyedül lehetséges következtetést kell levonni, hogy a nemzeti elnyomás alól való felszabadulás kérdése a hatalom kérdése. A nemzeti elnyomás a földbirtokosok és az imperialista burzsoázia uralmában gyökeredzik. Oroszország népei akkor szabadulnak fel teljesen a nemzeti elnyomás alól, ha a hatalmat a proletariátus és a forradalmi parasztok veszik kezükbe.

Oroszország népei vagy támogatják a munkásoknak a hatalomért folyó forradalmi harcát, s akkor kivívják a felszabadulásukat, vagy nem támogatják, s akkor — akkor látják a felszabadulást, amikor a hátuk közepét.
Proletarij” („A Proletár”) 1. sz.
1917. augusztus 13.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 14. szerda van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 47 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  Aliz, Erzsébet, Huba, Jozafát, Klementina, Vanda, Zdenkó nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 14 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_14.

A mai nap is tele van érdekességekkel. Ma van ugyanis:

– a cukorbetegség világnapja

– gyermeknap Indiában Dzsaváharlál Nehru, a független India első miniszterelnökének születésnapján

– Gangrai Szent Hüpatiosz gangrai püspök emléknapja a katolikus egyházban

– Szent Fülöp apostol napja az ortodox egyházban.

Úgyhogy ma nem fogunk unatkozni!

A balrad.ru mai zeneajánlata:


 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Írta: J. V. Sztálin

Mit akarnak a kapitalisták?

A napokban nyílt meg Moszkvában a kereskedők és az ipari vállalkozók második összoroszországi kongresszusa. A kongresszust a nacionalisták vezetője, a milliomos Rjabusinszkij nyitotta meg programbeszédével.

Miről beszélt Rjabusinszkij?
Mi a kapitalisták programja?

Ezt tudniok kell a munkásoknak, különösen most, amikor a tőkések rendelkeznek a hatalommal, a mensevikek és az eszerek pedig hajbókolnak előttük, hiszen ők az „eleven erők”.
Mert a kapitalisták esküdt ellenségei a munkásoknak, s hogy legyőzhessük ellenségeinket, először is ismerni kell őket.

Tehát: mit akarnak a kapitalisták?

Kinek a kezében van a hatalom?

A kapitalisták nem üres fecsegők. Ők a tett emberei. Jól tudják, hogy a forradalom és az ellenforradalom legfőbb kérdése — a hatalom kérdése. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy Rjabusinszkij is ezzel a legfőbb kérdéssel kezdte beszédét.

„Ideiglenes Kormányunk — mondotta —, amely csak valami látszathatalom volt, idegen emberek nyomása alatt állott Nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra A szovjet álvezérek a pusztulás útjára terelték a népet és az egész orosz birodalom tátongó szakadék szélére került” („Récs”).

Hogy „nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra”, ez persze igaz. De nem kevésbé igaz az is, hogy ezeket a „szélhámosokat” nem a „szovjet vezérek” között, hanem Rjabusinszkijék között, Rjabusinszkij barátai között kell keresni, akik július 2-án kiléptek a kormányból, hetekig alkudoztak a miniszteri tárcákért, megzsarolták az együgyű eszereket és mensevikeket, azzal fenyegetve őket, hogy nem adnak hitelt a kormánynak és végül is elérték céljukat, arra kény szeri tették az eszereket és a mensevikeket, hogy füttyükre táncoljanak.

Mert ők, ezek a „szélhámosok”, és nem a „szovjet vezérek” diktálták a kormánynak a letartóztatásokat és rombolásokat, a sortüzeket és a halálbüntetést.
Mert ők, ezek a „szélhámosok” gyakorolnak nyomást a kormányra, melyet cégérül használnak, hogy védje őket a nép haragjával szemben.
Mert ők, ezek a „szélhámosok”, nem pedig a hatalom nélküli „szovjet vezérek” „jutottak most ténylegesen hatalomra” Oroszországban.

De természetesen nem ez a lényeg. A lényeg csak az, hogy a Szovjetek, amelyek előtt még nemrég csúsztak-másztak a kapitalisták, és amelyek most szét vannak zúzva, megtartottak ugyan egy szemernyi hatalmat, de a kapitalisták most a hatalom utolsó morzsájától is meg akarják fosztani a Szovjeteket, hogy alaposabban megszilárdítsák saját hatalmukat.

Elsősorban erről beszél Rjabusinszkij úr.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Minden hatalmat a kapitalistáknak — íme, ezt akarják.

Ki teszi tönkre Oroszországot?

Rjabusinszkij nemcsak a jelenről beszél. „Visszapillant az elmúlt hónapokra is.” Nos, és mit lát? „Az eredményeket összegezve”, egyebek közt azt látja, hogy „valami zsákutcába kerültünk, melyből nem tudunk kijutni… az élelmezési helyzet teljesen leromlott, Oroszország gazdasági és pénzügyi élete szétzüllött stb”.

Ebben persze a szovjet-„elvtársak”, azok a „pazarlók” a hibásak, akiket „gyámság alá kell helyezni”.

„Nyög az orosz föld elvtársi ölelésüktől, amíg a nép meg nem érti őket, mihelyst azonban megérti, azt fogja mondani: «népámítók!»”

Hogy Oroszországot zsákutcába kergették, hogy Oroszország súlyos válságon megy át, hogy a pusztulás szélén áll — ez persze igaz.

De nem furcsa-e, hogy:

1. Oroszországban a háború előtt gabonafelesleg volt, évente 4—500 millió pudot külföldre szállítottunk, most pedig, a háború alatt, gabonahiány van, éheznünk kell.
2. Oroszország államadóssága a háború előtt 9 milliárd volt, a kamat mindössze évi 400 millió rubel volt, ezzel szemben a háború három éve alatt az állam adóssága 60 milliárdra emelkedett és maga az évi kamat 3 milliárd rubel.

Nem világos-e tehát, hogy Oroszországot a háború és csakis a háború kergette zsákutcába?

De kik taszították Oroszországot háborúba, kik kényszerítik most is, hogy a háborút tovább folytassa, ha nem ugyanazok a Rjabusinszkijok és Konoválovok, Miljukovok és Vinaverek?

Sok a „pazarló” Oroszországban és pusztítják Oroszországot — ez nem kétséges. De ezeket a pazarlókat nem az „elvtársak” között, hanem a Rjabusinszkijok és Konoválovok között, a kapitalisták és bankárok között kell keresni, ugyanazok között, akik a háborús szállításokon és államkölcsönökön milliókat harácsolnak össze.

És ha az orosz nép valamikor megismeri őket, kurtán végez majd velük — erről meg lehetnek győződve.

De itt természetesen nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kapitalisták „végsőkig menő”, jövedelmező háborúra szomjaznak, de félnek felelni annak következményeiért s ezért az „elvtársakra” igyekeznek hárítani a felelősséget, hogy a forradalmat még könnyebben megfojthassák a háború hullámaiban.

Ez Rjabusinszkij úr beszédének csattanója.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Háborút a forradalom fölött aratott teljes győzelemig — ezt akarják.

Ki árulja el Oroszországot?

Rjabusinszkij, miután felvázolta Oroszország válságos helyzetét, rámutat a „helyzetből kivezető útra is”. De hallgassák csak, micsoda „kiút” ez.

„Az állam nem adott a lakosságnak sem kenyeret, sem szenet sem textilárut . ., hogy kijussunk a mostani helyzetből, talán az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség, amely torkon ragadná a nép álbarátait, a demokratikus Szovjeteket és bizottságokat.”

Hallják: „az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség”…

Rjabusinszkij úrék ezek szerint készek Oroszországot „éhséggel” és „nyomorral” boldogítani, hogy „torkon ragadják” a „demokratikus Szovjeteket és bizottságokat”.

Készek becsukni a gyárakat, készek munkanélküliséget és éhséget felidézni az országban, hogy idő előtt harcra kényszerítsék a népet és eredményesebben leszámolhassanak a munkásokkal és a parasztokkal.

Ezek hát az ország „eleven erői”, a „Rabócsaja Gazéta” és a „Djelo Naróda” tanúsága szerint.

Ezek hát Oroszország igazi kufárai és árulói.

Oroszországban most sokat beszélnek árulásról. Volt csendőrök és mai rendőrkopók, tehetségtelen bértollnokok és züllött selyemfiúk — most mind árulásról írnak, a „demokratikus Szovjetekre és bizottságokra” mutogatva. Tudják meg a munkások, hogy az árulókról üvöltöző hazug beszédek csak a sokat szenvedett Oroszország igazi árulóit igyekeznek leplezni!

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?

Erszényük érdekeinek diadalát, mégha belepusztul is Oroszország — ezt akarják.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 13. sz.
1917. augusztus 6.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A moszkvai tanácskozás ellen
– írta: J. V. Sztálin –

Az ellenforradalom fejlődése új szakaszba lép. A pusztításról és rombolásról áttér az elfoglalt pozíciók megszilárdítására. A tobzódásról és garázdálkodásról áttér az „alkotmányos építés” „törvényes útjára”.

Le lehet és le kell győzni a forradalmat, mondják az ellenforradalmárok. De ez kevés. A győzelemhez még jóváhagyás is kell. Úgy kell rendezni a dolgot, hogy maga a „nép”, a „nemzet” adja ezt a jóváhagyást és ne csak Petrográdon vagy a fronton, hanem egész Oroszországban. Akkor tartós lesz a győzelem. Akkor az elért vívmányok az ellenforradalom új, jövő győzelmeinek alapjául szolgálhatnak.

De hogyan rendezzék ezt?

Gyorsítani lehetne az Alkotmányozó Gyűlésnek, az egész orosz nép egyetlen képviselőjének összehívását és kérni lehetne jóváhagyását a háború és a pusztítás, a rombolások és a letartóztatások, az ütlegelések és az agyonlövetések politikájához.

De a burzsoázia ezt nem teszi. Jól tudja, hogy az Alkotmányozó Gyűlés, amelyben a parasztok lesznek többségben, sem el nem ismeri, sem jóvá nem hagyja az ellenforradalom politikáját.

Ezért arra törekszik (már el is érte!), hogy az Alkotmányozó Gyűlést elhalasszák. Bizonyára a jövőben is igyekezni fog elhalasztani az Alkotmányozó Gyűlést, hogy végleg meghiúsítsa annak összehívását.

Hol van hát a „kiút”?

A „kiút” — az Alkotmányozó Gyűlés helyett egybe kell hívni a „Moszkvai Tanácskozást”.
A „kiút” — a nép akarata helyett hallgassuk meg a burzsoá-földbirtokosi felső rétegek akaratát, az Alkotmányozó Gyűlés helyett legyen „Moszkvai Tanácskozás”.

Kereskedők és nagyiparosok, földbirtokosok és bankárok, cári duma-tagok és a már beidomított mensevikek és eszerek részvételével tanácskozást kell egybehívni, ezt a tanácskozást „nemzetgyűlésnek” kell nyilvánítani, ez a „nemzetgyűlés” hagyja jóvá az imperializmus és ellenforradalom politikáját, hagyja jóvá, hogy a munkások és parasztok vállára rakják a háborús terheket — íme, ez a „kiút” az ellenforradalom számára.

Az ellenforradalomnak saját parlamentre, saját központra van szüksége és azt meg is teremti.
Az ellenforradalomnak szüksége van a „közvélemény” bizalmára és azt meg is teremti.

Ez a lényeg.

Ebben a tekintetben az ellenforradalom ugyanazon az úton jár, mint a forradalom. Tanul a forradalomtól.

A forradalomnak volt saját parlamentje, valóságos központja és érezte szervezettségét.

Most az ellenforradalom igyekszik megteremteni saját parlamentjét és meg is teremti, magában Oroszország szívében, Moszkvában — óh, a sors iróniája! — az eszerek és a mensevikek kezével!

És ezt olyan időben teszi, mikor a forradalom parlamentje a burzsoá-imperialista ellenforradalom egyszerű függelékének szerepét tölti be, amikor a munkások, parasztok és katonák Szovjetjeinek és Bizottságainak élethalál háborút üzentek!

Nem nehéz megérteni, hogy ilyen viszonyok között az augusztus 12-ére összehívott Moszkvai Tanácskozás elkerülhetetlenül az ellenforradalmi összeesküvés szervévé válik, az összeesküvésé — a munkások ellen, akiket kizárással és munkanélküliséggel fenyegetnek, — a parasztok ellen, akiknek „nem adnak” földet, — a katonák ellen, akiket megfosztanak a forradalom napjaiban kivívott szabadságtól, — az összeesküvésé, amelyet a tanácskozást támogató eszerek és mensevikek „szocialista frázisaival” fedeznek.

Ezért az öntudatos munkások előtt az a feladat áll, hogy:

1. rántsák le a tanácskozásról a népképviselet álarcát, világítsák meg ellenforradalmi, népellenes mivoltát;
2. leplezzék le a mensevikeket és az eszereket, akik a „forradalom megmentésének” zászlajával leplezik ezt a tanácskozást és becsapják Oroszország népeit;
3. szervezzenek tömeges tiltakozógyűléseket a „megmentők”, a földbirtokosi és tőkés haszon „megmentőinek” ellenforradalmi mesterkedései ellen.

Hadd tudják meg a forradalom ellenségei, hogy a munkások nem ülnek fel az ámításnak, hogy nem ejtik ki kezükből a forradalom harci zászlaját.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 14. sz.
1917. augusztus 8.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 13 kedd van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 48 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Szilvia, Arkád, Árkád, Bulcsú, Ené, Éne, Enéh, Enese, Enet, Eugén, Gellén, Jenő, Kilény, Kilián, Megyer, Miklós, Nikolasz, Perenna, Szaniszló, Szolón nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 13 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_13.

Jeles nap a mai! – nagyon jeles.

Ma van a:

– a kedvesség világnapja

– a magyar nyelv napja annak emlékére, hogy 1844-ben e napon fogadták el a magyart hivatalos nyelvvé tevő törvényt

– Aranyszájú Szent János emléknapja az ortodox keresztény egyházban

– magyar szentek és boldogok emléknapja a katolikus egyházban

– Kosztka Szent Szaniszló lengyel jezsuita novícius, Lengyelország védőszentjének emléknapja a katolikus egyházban.

AKARHATUNK ENNÉL TÖBBET?

A balrad.ru mai zeneajánlata olvasóinak:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Írta: J. V. Sztálin  

Az alkotmányozógyűlési választásokhoz

Az alkotmányozógyűlési választási kampány megkezdődött. A pártok már mozgósítják erőiket. A kadetok jövendő jelöltjei már keresztül-kasul járják Oroszországot, fürkészik sikerük esélyeit. Az eszerek a választások „megszervezése” céljából Petrográdra egybehívták a parasztok kormányzósági képviselőit. A narodnyikok másik csoportja ugyanebből a célból Moszkvába összehívta az Összoroszországi Parasztszövetség kongresszusát. Ugyanakkor önhatalmúlag megalakulnak a pártonkívüli „Parasztküldöttek Helyőrségi Szovjetjei”, egyebek között abból a célból, hogy a falvakban sikeresen vezessék a választásokat. Ugyanebből a célból számos munkáskör alakul egy faluból vagy egy vidékről származó munkásokból, akik irodalommal, emberekkel látják el a falut. Végül egyes gyárak választási agitáció céljából külön választási megbízottakat küldenek a falvakba. Azoknak a „küldötteknek” megszámlálhatatlan tömegéről már nem is beszélünk — főképpen katonákról és matrózokról van szó —, akik megbízás nélkül, maguk járják be Oroszországot és a parasztokkal megbeszélik a „városi újságokat”.

Nyilvánvaló, hogy a lakosság legszélesebb rétegei tudatában vannak a helyzet fontosságának és az Alkotmányozó Gyűlés döntő jelentőségének. Mindenki érzi, hogy a döntő szerep a falué, amely a lakosság többségét képviseli, hogy éppen ezért a faluba kell küldeni minden rendelkezésre álló erőt. Mindez, kapcsolatban azzal a körülménnyel, hogy a mezőgazdasági munkások — pártunk legfőbb támaszai a faluban — szétszórtan élnek és szervezetlenek, nagyon bonyolulttá teszi falusi feladatainkat. A városi munkásoktól, a városi lakosság legszervezettebb rétegétől eltérően a falusi munkások alkotják a legszervezetlenebb tömeget. A Parasztküldöttek Szovjetjei főként a parasztság közép- és jómódú rétegeit szervezik, amelyek természetszerűen hajlamosak a „liberális földbirtokossal és tőkéssel” való megegyezésre. Ezek a Szovjetek magukkal vonják a falu proletár és félproletár elemeit is, akiket a megalkuvó trudovik és szociálforradalmár pártok befolyása alatt tartanak. A mezőgazdasági kapitalizmus és a falusi osztályharc elégtelen fejlettsége kedvező feltételeket nyújt az ilyenféle megalkuvó politika számára.

Pártunk sürgős feladata, hogy a parasztság legszegényebb rétegeit felszabadítsuk a trudovikok és szociálforradalmárok befolyása alól és a városi munkásokkal egybeforrasszuk őket egy testvéri családba.

Maga az élet is ebben az irányban dolgozik, amikor lépésről-lépésre leleplezi, hogy a megalkuvó politika nem ér semmit. A pártmunkásoknak az a feladata, hogy minden módon beavatkozzanak az alkotmányozógyűlési választásokba, feltárják e politika végzetes voltát és ily módon megkönnyítsék a parasztság legszegényebb rétegeinek, hogy a városi proletariátus körül tömörüljenek.

Ecélból a falvakban azonnal meg kell teremteni pártsejtjeinket, szorosan egybekapcsolva őket a városi pártbizottságokkal. A legszegényebb parasztokból és parasztnőkből minden járásban, minden kerületben, minden választókerületben meg kell szervezni pártcsoportjainkat. Ezeket a csoportokat egybe kell kapcsolni a kormányzóság ipari központjainak pártbizottságaival. A bizottságok kötelessége a csoportokat a szükséges választási anyaggal, irodalommal, emberekkel ellátni.

Csakis ily módon és a kampány során lehet majd megteremteni a városi és falusi proletárok igazi egységét.

Ellenezzük a tőkésekkel és a földbirtokosokkal való megegyezést, mert tudjuk, hogy az ilyen megegyezésnek csak a munkások és a parasztok látják kárát.

De ez még nem jelenti azt, hogy általában minden megegyezést ellenzünk.

Hajlandók vagyunk megegyezni a szegényebb parasztok pártonkívüli csoportjaival, amelyeket maga az élet hajt a földbirtokos és a tőkés elleni forradalmi harc útjára.

Hajlandók vagyunk megegyezni a katonák és matrózok pártonkívüli szervezeteivel, amelyek mélységes bizalommal viseltetnek nem a gazdagok, hanem a szegények, nem a burzsoázia kormánya, hanem a nép és elsősorban a munkásosztály iránt. Esztelen és káros cselekedet volna részünkről, ha az ilyen csoportokat és szervezeteket, azért, mert nem tudnak, vagy nem kívánnak egybeolvadni pártunkkal, eltaszítanók magunktól.

Ezért választási kampányunkat a falun olyan irányban kell vezetni, hogy közös nyelven tudjunk beszélni az ilyen csoportokkal és szervezetekkel, velük együtt dolgozzunk ki közös forradalmi platformot, minden választókerületben velük együtt állítsunk össze közös jelöltlistát, és a listákba ne „professzorokat”, ne „tudósokat” vegyünk be, hanem parasztokat, katonákat és matrózokat, akik életükkel is készek síkraszállni a nép követeléseiért.

Csak így lehet majd a dolgozó falusi lakosság nagy tömegeit forradalmunk vezére, a proletariátus köré tömöríteni.

Az ilyen pártonkívüli csoportokat nem kell sokáig keresnünk, mert ezek naponként születnek mindenütt. És létre fognak jönni az Ideiglenes Kormány iránti fokozódó bizalmatlanság talaján, mivel az Ideiglenes Kormány megakadályozza a Parasztbizottságokat abban, hogy a földesúri földekkel rendelkezzenek. Növekednek és növekedni fognak a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottságának politikájával való elégedetlenség talaján, mivel a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottsága az Ideiglenes Kormány uszályában vonszolódik. Példa lehet erre akár a nemrég megalakult „Petrográdi Parasztküldöttek Szovjetje”, amely a város egész helyőrségét egyesíti, és már az első lépésnél összeütközésbe került az Ideiglenes Kormánnyal és a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottságával.

Példakép közöljük az alábbi platformot, amely alapja lehet az efféle pártonkívüli paraszti-katonai szervezetekkel való megegyezésnek.

1. Ellene vagyunk a földbirtokosoknak és a tőkéseknek, úgyszintén pártjuknak, a „népszabadság pártjának” is, mert ők — és csakis ők — az orosz nép legnagyobb ellenségei. Nem lehet helye semmiféle bizalomnak a gazdagokkal és kormányukkal szemben, meg kell tagadni tőlük mindennemű támogatást!
2. Bizalommal viseltetünk a munkásosztály, a szocializmus önzetlen harcosa iránt és támogatjuk őt, síkraszállunk a parasztok, katonák, matrózok és a munkások szövetségéért és megegyezéséért — a földbirtokosok és a tőkések ellen.
3. Ellenezzük a háborút, mert az hódító háború. Az annexió nélküli békéről való beszéd üres szó marad mindaddig, amíg a háborút a cár és az angol-francia tőkések titkos szerződései alapján folytatják.
4. Síkraszállunk a háború mielőbbi megszüntetéséért, ami úgy érhető el, hogy a népek elszánt harcot indítanak imperialista kormányaik ellen.
5. Ellene vagyunk a tőkések által kiélezett ipari anarchiának. Követeljük a munkásellenőrzést az iparban, követeljük az ipar megszervezését demokratikus elvek alapján, maguknak a munkásoknak és az általuk elismert hatalomnak a beavatkozása útján.
6. Követeljük a város és a falu közötti helyes termékcsere megszervezését, a várost el kell látni elegendő élelmiszerrel, a falut pedig — cukorral, petróleummal, lábbelivel, vászonnal, vasgyártmányokkal és egyéb szükséges áruval.
7. Követeljük, hogy minden föld — a cár és a cári család birtokai, a kincstári földek, a földesúri földek, a kolostori és egyházi földek — megváltás nélkül az egész nép kezébe jussanak.
8. Követeljük, hogy a földbirtokosok egész szabad földjét, a szántóföldeket és legelőket, azonnal bocsássák a demokratikusan megválasztott parasztbizottságok rendelkezésére.
9. Követeljük, hogy a földbirtokosoknál és a raktárakban levő mindennemű szabad élő és holt mezőgazdasági felszerelést azonnal bocsássák a parasztbizottságok rendelkezésére a szántók, kaszálók megművelése, az aratás stb. céljából.
10. Követeljük, hogy a háború következtében munkaképtelenné vált rokkantaknak, valamint az özvegyeknek és az árváknak emberi megélhetést biztosító segélyt adjanak.
11. Népköztársaságot követelünk, állandó hadsereg, bürokrácia, rendőrség nélkül.
12. Állandó hadsereg helyett népfelkelő hadsereget követelünk választott parancsnokokkal.
13. Felelőtlen bürokrata hivatalnokok helyett választott és leváltható alkalmazottakat követelünk.
14. A népet nyomorító rendőrség helyett választott és leváltható milíciát (népőrséget) követelünk.
15. Követeljük a katonák és matrózok ellen irányuló „parancsok”’ hatályon kívül helyezését.
16. Ellene vagyunk az ezredek feloszlatásának és a katonák egymásra uszításának.
17. Küzdünk a munkás- és a katonasajtó üldözése ellen; a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása ellen a hátországban és a fronton egyaránt; küzdünk az ítélet- és vizsgálatnélküli letartóztatások ellen, a munkások lefegyverzése ellen.
18. Ellenezzük a halálbüntetés visszaállítását.
19. Követeljük, hogy Oroszország minden népének adjanak jogot életük szabad berendezésére, hogy ne nyomják el ezeket a népeket.
20. Végül követeljük, hogy az országban minden hatalmat adjanak át a munkások és parasztok forradalmi Szovjetjeinek, mert csak ez a hatalom tudja kivezetni az országot abból a zsákutcából, ahova a háború, a gazdasági zűrzavar, a drágaság és a nép nyomorán gazdagodó tőkések és földbirtokosok kergették.

Általában ez az a platform, melynek alapján pártszervezeteink megegyezhetnek a parasztok és katonák pártonkívüli forradalmi csoportjaival.

Elvtársak! Közelednek a választások. Munkára fel, amíg nem késő, szervezzétek meg a választási harcot.

Munkásokból és munkásnőkből, katonákból és matrózokból alakítsatok repülő agitátorcsoportokat és rövid előadásokban ismertessétek a platformot.

Az agitátorcsoportokat lássátok el irodalommal és küldjétek szét őket Oroszország minden szegletébe.
Ébresszétek fel a falut a közeledő alkotmányozógyűlési választásokra.
A járásokban és kerületekben alakítsatok pártcsoportokat és tömörítsétek köréjük a szegényparasztság széles rétegeit.
Szervezzetek járási, kerületi, kormányzósági tanácskozásokat a forradalmi pártkapcsolatok megszilárdítása érdekében, az alkotmányozógyűlési képviselőjelöltek kijelölésére.

Az Alkotmányozó Gyűlésnek nagy jelentősége van. De mérhetetlenül nagyobb a jelentősége azoknak a tömegeknek, amelyek az Alkotmányozó Gyűlésen kívül maradnak. Az erő nem magában az Alkotmányozó Gyűlésben van, hanem azokban a munkásokban és parasztokban, akik, harcukkal új forradalmi jogot alkotva, előre fogják hajtani az Alkotmányozó Gyűlést.

Jegyezzétek meg, hogy mennél szervezettebbek lesznek a forradalmi tömegek, annál jobban fog figyelni szavukra az Alkotmányozó Gyűlés, annál biztosítottabb lesz az orosz forradalom sorsa.

Ezért a választásokon az a fő feladatunk, hogy a parasztság nagy tömegeit odakapcsoljuk pártunkhoz.

Munkára hát, elvtársak!

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona ’) 4. sz.
1917. július 27.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 november 12 hétfő van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 49 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Jónás, Aba, Abád, Abagta, Abbás, Abod, Abos, Abosa, Asztrid, Asztrik, Bács, Bacsó, Emil, Emilián, Hamilkár, Hamilton, Hümér, Jozafát, Keresztély, Keresztes, Krisztián, Levente, Líviusz, Martin, Márton, Martos, Renáta, Renátó, Renátusz, René, Szilvánusz, Tihamér  nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 12 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_12.

Ma “nemzeti” ünnepelnek Tajvanon Szun Jat-szen születése napján.

A katolikus egyházban Szent Jozafát püspök, vértanú emléknapja van ma.

Ma Baháalláh szülinapját ünneplik a bahái hit követői.

A balrad.ru mai zeneajánlata olvasóinak:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Írta: J. V. Sztálin  

Az oroszországi szociáldemokrata (bolsevik) munkáspárt VI. kongresszusán mondott beszédek

1917. július 26—augusztus 3
1. A Központi bizottság beszámolója
Július 27

Elvtársak!

A Központi Bizottság beszámolója a Központi Bizottságnak az utóbbi két és fél hónap — május, június, július első fele — alatt végzett munkájáról szól.

A Központi Bizottság májusban három irányban fejtett ki tevékenységet.

Először, kiadtuk a jelszót, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeit újraválasszák. A Központi Bizottság abból indult ki, hogy a forradalom nálunk békés úton fejlődik, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek újraválasztása útján meg lehet változtatni a Szovjetek összetételét, tehát a kormány összetételét is. Ellenfeleink ezt a hatalom megragadására irányuló kísérletnek minősítették. Ez rágalom. Ilyen szándékaink nem voltak. Azt mondottuk, hogy a Szovjetek újraválasztása útján módunkban áll a Szovjetek tevékenységének jellegét a széles tömegek óhajainak megfelelően megváltoztatni. Világos volt, hogy elég egy szavazatnyi többség a Munkás-és Katonaküldöttek Szovjetjeiben és a hatalomnak máris más úton kell majd haladnia. Ezért egész májusi munkánk az új választások jegyében folyt. Végeredményben, a Szovjet munkásfrakciójában meghódítottuk a küldötti helyeknek körülbelül felét, a katonai frakcióban körülbelül egynegyedét.

Másodszor — háborúellenes agitációt folytattunk. Kihasználtuk a Friedrich Adler elleni halálos ítéletet és több tiltakozógyűlést rendeztünk a halálbüntetés és a háború ellen. Ezt a kampányt a katonák jól fogadták.

A Központi Bizottság tevékenységének harmadik iránya a májusi községi választásokkal kapcsolatos. A Központi Bizottság a Petrográdi Bizottsággal egyetemben minden erejét latba vetette, hogy felvegye a harcot a kadetokkal, az ellenforradalom főerejével, valamint a mensevikekkel és az eszerekkel, akik akarva vagy akaratlanul a kadetokat követték. A 800 000 petrográdi szavazat mintegy 20%-át mi kaptuk, a vüborgi kerületi dumát pedig teljesen meghódítottuk. A pártnak különösen jó szolgálatot tettek a katona és matróz elvtársak.

Tehát májusi munkánk 1) a községi választások, 2) a háborúellenes agitáció és 3) a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének újraválasztása jegyében folyt le.

Június. A fronton a támadás előkészítéséről szóló hírek nyugtalanították a katonákat. Egész sor parancs jelent meg, amelyek minden joguktól megfosztották a katonákat. Mindez lázas izgalomba hozta a tömegeket. Minden hír szempillantás alatt bejárta egész Petrográdot és felháborodást keltett a munkások, de különösen a katonák körében. A támadásról szóló hírek; Kerenszkij parancsai a katona jogainak deklarációjával kapcsolatban; a hatóságok által úgynevezett „fölösleges” elemek eltávolítása Petrográdról, amiről mindenki tudta, hogy a forradalmi elemektől akarják megszabadítani Petrográdot; az egyre élesebben kirajzolódó gazdasági bomlás — mindez izgatta a munkásokat és katonákat. A gyárakban gyűléseket rendeztek, és gyakran különböző ezredek és gyárak azt javasolták nekünk, hogy rendezzünk tüntetést. A tüntetés napjául június 5-ét ajánlották. De a Központi Bizottság úgy határozott, hogy egyelőre nem rendez tüntetést, hanem június 7-ére egybehívja a kerületek, gyárak és ezredek képviselőinek gyűlését, hogy ezen a gyűlésen döntsenek a tüntetés kérdéséről. A gyűlést összehívtuk — mintegy 200 résztvevője volt. Kiderült, hogy különösen a katonák nyugtalankodnak. A gyűlés nagy többsége a tüntetés mellett döntött. Felmerült a kérdés, hogy mit tegyünk abban az esetben, ha az akkor megnyílt Szovjetkongresszus a tüntetés ellen foglalt állást. A hozzászóló elvtársak túlnyomó többsége azt tartotta, hogy nincs az a hatalom, mely a tüntetést meg tudná gátolni. Ezután a Központi Bizottság magára vállalta a békés tüntetés megszervezését. A katonák kérdésére, hogy nem lehetne-e fegyveresen kivonulni, a Központi Bizottság úgy határozott, hogy nem szabad fegyveresen kivonulni. A katonák azonban azt mondották, hogy lehetetlenség fegyvertelenül kivonulni, hogy a fegyver az egyetlen reális biztosíték a burzsoá publikum kilengéseivel szemben, hogy ők csak önvédelemből hozzák magukkal a fegyvereiket.

Június 9-én a Központi Bizottság, a Petrográdi Bizottság és a Katonai Szervezet közös ülést tartanak. A Központi Bizottság felteszi a kérdést: mivel a Szovjetkongresszus és valamennyi „szocialista” párt tüntetésünk ellen foglal állást, nem kell-e elhalasztani a tüntetést. Valamennyien tagadólag válaszolnak.

Június 9-én éjjel 12 órakor a Szovjetkongresszus kiáltványt tesz közzé, amelyben egész tekintélyével ellenünk fordul. A Központi Bizottság úgy határoz, hogy 10-én ne rendezzenek tüntetést, hanem halasszák el 18-ára, mivel maga a Szovjetkongresszus is június 18-án rendez tüntetést, melyen a tömegek kinyilváníthatják akaratukat. A munkások és katonák rejtett elégedetlenséggel fogadják a Központi Bizottság határozatát, de teljesítik. Jellemző, elvtársak, hogy ezen a napon, június 10-én reggel, amikor a „tüntetés rendezésére irányuló kísérletek felszámolása” céljából a Szovjetkongresszus küldötteinek egész sora szólalt fel a gyárakban, a munkások óriási többsége csak pártunk szónokait volt hajlandó meghallgatni. A Központi Bizottságnak sikerült megnyugtatni a katonákat és a munkásokat. Ez szervezettségünkről tett tanúságot.

A Szovjetkongresszus, amely június 18-ra tűzte ki a tüntetés napját, ugyanakkor kijelentette, hogy a tüntetés szabadon választott jelszavak jegyében fog lezajlani. Világos, hogy a kongresszus meg akart ütközni pártunkkal. Mi elfogadtuk a kihívást és készülni kezdtünk a közelgő tüntetésre.

Az elvtársak tudják, hogyan folyt le a június 18-i tüntetés. Még a burzsoá lapok is azt írták, hogy a tüntetők óriási többsége a bolsevikok jelszavai alatt vonult fel. A fő jelszó— „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Legalább 400 000 ember tüntetett. Csak három kis csoport — a Bund, a kozákok és a plechánovisták csoportja határozta el magát arra, hogy zászlaira ezt a jelszót írja: „Bízzunk az Ideiglenes Kormányban!”, de megbánták, mert zászlaik bevonására kényszerítették őket. A Szovjetkongresszus saját szemével győződött meg pártunk nagy erejéről és befolyásáról. Mindenkiben az a meggyőződés alakult ki, hogy a június 18-i tüntetésnek, amely sokkal erőteljesebb volt, mint az április 21-i tüntetés, következményei lesznek. És valóban, így is kellett lenni. A „Récs” azt írta, hogy minden valószínűség szerint komoly változások lesznek a kormányban, mert a tömegek nem helyeslik a Szovjetek politikáját. De éppen ezen a napon kezdődött haderőnk támadása a fronton; a támadás sikeres volt, és ezzel kapcsolatban elkezdődtek a „feketék” tüntetései a Nyevszkij-proszpekten. Ez a körülmény semmivé tette a bolsevikoknak a tüntetésen aratott erkölcsi győzelmét. Semmivé váltak azok a lehetséges gyakorlati következmények is, amelyekről a „Récs” és az eszer és mensevik kormányzó pártok hivatalos képviselői beszéltek.

Az Ideiglenes Kormány hatalmon maradt. A sikeres támadás ténye, az Ideiglenes Kormány részletsikerei, a petrográdi csapatkivonások terveinek egész sora megtette hatását a katonákra. E tények alapján meggyőződtek, hogy a passzív imperializmus aktív imperializmussá válik. Megértették, hogy újabb áldozatok szakasza kezdődött.

A front a maga módján válaszolt az aktív imperializmus politikájára. Számos ezred a tilalom ellenére szavazást rendezett arról, támadjanak-e vagy sem. A legfőbb parancsnokság nem értette meg, hogy Oroszország új viszonyai között, és amikor a háború céljai nem világosak, nem lehet a tömegeket vakon támadásba vetni. Úgy lett, ahogyan előre megmondottuk: a támadás kudarcra volt kárhoztatva.

Június vége és július eleje a támadási politika jegyében zajlott le. Hírek jönnek a halálbüntetés visszaállításáról, számos ezred feloszlatásáról, ütlegelésekről a frontokon. A frontról érkezett küldöttek letartóztatásokról, ütlegelésekről számolnak be. Ugyanilyen hírek érkeznek a gránátos és géppuskás ezredektől is. Mindez előkészítette a talajt a petrográdi munkások és katonák új fellépéséhez.

Rátérek a július 3—5-i eseményekre. A dolog a Petrográdi Bizottság épületében július 3-án délután 3 órakor kezdődött.

Július 3. Délután 3 óra. Pártunk petrográdi városi konferenciája ülést tart. Az ülésen egészen ártatlan kérdést, a községi választások kérdését tárgyalják. Megjelenik a helyőrség egyik ezredének két képviselője és soron kívül bejelentik, hogy ezredük „úgy határozott, hogy ma este kivonulnak az utcára”, hogy „nem tűrhetik tovább szótlanul, hogy a fronton egymás után oszlatják fel az ezredeket”, hogy „már elküldték küldötteiket a gyárakba és az ezredekhez” azzal a javaslattal, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez. A konferencia elnökségének képviselője, Volodarszkij elvtárs, erre azt válaszolta, hogy „a párt határozata értelmében nem szabad kivonulni az utcára, hogy az ezred párttagjai nem szeghetik meg a párt határozatát”.

Délután 4 óra. A Petrográdi Bizottság, a Katonai Szervezet és a párt Központi Bizottsága a kérdés megvitatása után úgy határoz, hogy nem szabad kivonulni. A konferencia elfogadja ezt a határozatot, s a konferencia tagjai kimennek a gyárakba és az ezredekhez, hogy az elvtársakat lebeszéljék a tüntetésről.

Délután 5 óra. Tauriai palota. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága Irodájának ülése. A párt Központi Bizottsága megbízásából Sztálin elvtárs a Központi Végrehajtó Bizottság Irodájának bejelentést tesz a történtekről és közli a bolsevikok határozatát, amely ellenzi a tüntetést.

Este 7 óra. A Petrográdi Bizottság épülete előtt. Több ezred vonul fel zászlókkal. Jelszavuk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Megállnak a Petrográdi Bizottság épülete előtt és megkérik szervezetünk tagjait, hogy „mondjanak valamit”. A szónokok, a bolsevik Lasévics és Kurájev, beszédeikben feltárják a jelenlegi politikai helyzetet, és felszólítják az ezredeket, hogy tartózkodjanak a tüntetéstől. Az ezredek válasza: „Le velük!”. Szervezetünk tagjai akkor azt ajánlják, hogy válasszanak küldöttséget, közöljék óhajaikat a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságával és azután ezredenként vonuljanak vissza kaszárnyáikba. Erre fülsiketítő „hurrá!” a válasz. A zenekar a „Marseillaise”-t játssza . . . Ekkorra már egész Petrográdot bejárja a hír, hogy a kadetok kiléptek a kormányból. A munkásokat izgalom fogja el. A katonák után megjelennek a munkások oszlopai. Jelszavaik ugyanazok, mint a katonáké. A katonák és a munkások a Tauriai palotához vonulnak.

Este 9 óra. A Petrográdi Bizottság helyisége. A gyárak küldötteinek hosszú sorai. A küldöttek valamennyien azt javasolják pártunk szervezeteinek, hogy avatkozzanak be a dologba és vegyék kezükbe a tüntetés vezetését. Különben „vérontás lesz”. Egyesek azt javasolják, hogy a gyárak válasszanak küldöttségeket, a küldöttségek közöljék a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságával a tüntetők akaratát, a tömegek pedig, miután meghallgatták a küldöttségek beszámolóit, békésen széledjenek szét.

Este 10 óra. Tauriai palota. A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének munkástagozata ülésezik. Miután a munkások beszámoltak a kezdődő tüntetésről, a többség a túlkapások elkerülése végett úgy határoz, hogy be kell avatkozni a tüntetésbe abból a célból, hogy annak békés és szervezett jelleget adjanak. A kisebbség, amely nem ért egyet ezzel a határozattal, elhagyja az üléstermet. A többség Irodát választ az imént elfogadott határozat végrehajtására.

Éjjel 11 óra. Pártunk Központi Bizottsága és Petrográdi Bizottsága a Tauriai palotába teszi át székhelyét — este óta oda özönlik a tüntetők tömege. Megérkeznek a kerületi agitátorok és a gyárak képviselői. Pártunk Központi Bizottságának, Petrográdi Bizottságának, a Katonai Szervezetnek, a Kerületközi Bizottságnak, a Petrográdi Szovjet Munkástagozata Irodájának képviselői gyűlést tartanak. A kerületek jelentéseiből kiderül, hogy:

1. a munkásokat és a katonákat holnap nem lehet visszatartani a tüntetéstől;
2. a tüntetők fegyveresen fognak kivonulni, kizárólag önvédelmi célból, hogy valóságos biztosítékuk legyen a Nyevszkij-proszpektről várható esetleges provokációs lövöldözéssel szemben: „fegyveresekbe nem olyan könnyű belelőni”.

A gyűlés dönt: amikor a munkások és katonák forradalmi tömegei ezzel a jelszóval tüntetnek: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”, a proletariátus pártjának nincs joga kezét mosni és félreállni, a párt nem hagyhatja a tömegeket sorsukra, hanem együtt kell lennie a tömegekkel, hogy a spontán mozgalomnak tudatos és szervezett jelleget adjon. A gyűlés a munkásoknak és katonáknak azt javasolja, hogy az ezredek és a gyárak válasszanak küldötteket és a küldöttek útján közöljék kívánságaikat a Szovjetek Végrehajtó Bizottságával. E határozat szellemében fogalmazzák meg a felhívást, amely „békés és szervezett tüntetésre” szólít.

Éjjel 12 óra. A Tauriai palotához több mint 30 ezer putyilovi munkás érkezik. Zászlóerdő. Jelszavuk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Küldötteket választanak. A küldöttek jelentést tesznek a Végrehajtó Bizottságnak a putyíloviak követeléseiről. A Tauriai palota előtt álló katonák és munkások kezdenek elszéledni.

Július 4. Nappal. A munkások és katonák felvonulása. Zászlók. Bolsevik jelszavak. A Tauriai palotához mennek. A tüntető menetet a kronstadti matrózok ezrei zárják be. A polgári lapok („Birzsevüje Védomosztyi”) tanúsága szerint legalább 400 ezren vettek részt a tüntetésen. Az utcákon ujjong a nép. A közönség vidám „hurrá!”-val fogadja a tüntetőket. Déltájban megkezdődnek a kilengések. A burzsoá negyedek sötét erői, hogy árnyékot vessenek a munkások tüntetésére, bűnös provokáció céljából lövöldözni kezdenek. Még a „Birzsevüje Védomosztyi” sem meri tagadni, hogy a lövöldözést a tüntetés ellenfelei kezdték. „Pontosan délután két órakor a Szadóvaja és a Nyevszkij sarkán — írja a „Birzsovka” (július 4-i esti szám) — amikor a fegyveres tüntetők felvonultak és az összeverődött nagyszámú közönség nyugodtan nézte őket, a Szadóvaja jobboldaláról fülsiketítő lövés dördült el, amire elkezdődött a lövöldözés”.

Világos, hogy nem a tüntetők, hanem „ismeretlen személyek” kezdték el a lövöldözést, a tüntetők közé lőttek és nem megfordítva.

A lövések egyidejűleg folytatódtak a város burzsoá részének különböző pontjain. A provokátorok nem szunnyadtak. A tüntetők ennek ellenére sem lépték túl a szükséges önvédelem határait. Összeesküvésről vagy felkelésről szó sem lehet. Egyetlen olyan eset sem fordult elő, hogy elfoglaltak volna valamilyen kormány- vagy társadalmi intézményt, vagy, hogy kísérletet tettek volna erre, noha a tüntetők a rendelkezésre álló hatalmas fegyveres erővel könnyen hatalmukba keríthették volna nemcsak az egyes intézményeket, hanem az egész várost is …

Este 8 óra. Tauriai palota. Pártunk Központi Bizottsága, a Kerületközi Bizottság és pártunk egyéb szervezetei gyűlést tartanak. Határozat: miután a forradalmi munkások és katonák kifejezésre juttatták akaratukat, a tüntetést be kell szüntetni. E határozat szellemében felhívást szerkesztenek: „A tüntetés befejeződött … Jelszavunk: állhatatosság, kitartás, nyugalom” (a felhívást lásd a „Lisztok Pravdü”- ben). Ez a felhívás, amelyet a „Právdá”-nak adtak le július 5-én nem jelenhetett meg, mivel a 4-ről 5-re virradó éjjel a hadapródiskolások és a rendőrkopók szétrombolták a „Právda” szerkesztőségét.

Éjjel 10—11 óra. Tauriai palota. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának ülése. A hatalom kérdését tárgyalják. Miután a kadetok kiléptek a kormányból, az eszerek és a mensevikek helyzete különösen válságosra fordult, nekik blokk „kell” a burzsoáziával, de a blokk nem jöhet létre, mert a burzsoázia nem akar többé megegyezni velük. A kadetokkal való blokk eszméje megbukik. Tehát: a Szovjeteknek kell kezükbe venni a hatalmat — ilyen élesen vetik fel a kérdést a Végrehajtó Bizottság előtt.

Hírek jönnek, hogy a német csapatok áttörték frontunkat; igaz, ezek még ellenőrizetlen hírek, mégis nyugtalanságot keltenek.

Híre járja, hogy holnap a sajtóban aljas rágalom fog megjelenni Lenin elvtársról.

A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága a volhíniaiakat (katonákat) a Tauriai palotába rendeli a palota védelmére — kivel szemben? Kiderül, hogy a bolsevikokkal szemben, akik állítólag azért mentek a palotába, hogy „letartóztassák” a Végrehajtó Bizottságot és „megragadják a hatalmat”. A bolsevikokról mondják ezt, akik a Szovjetek erősbítéséért küzdöttek, akik azért harcoltak, hogy a Szovjeteknek adjanak át minden hatalmat az egész országban! . .

Éjjel 2—3 óra. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága nem veszi át a hatalmat. Megbízza a „szocialista” minisztereket, alakítsanak új kormányt, amelybe okvetlenül vegyenek be burzsoákat, még ha nem tartoznak is valamely párthoz. A minisztereknek külön felhatalmazást adnak az „anarchia elleni harcra”. A dolog világos: a Központi Végre hajtó Bizottság, amely olyan helyzetbe került, hogy határozottan szakítania kellett a burzsoáziával, de ettől különösen félt — mert mindeddig a burzsoáziával való egyik-másik „kombinációból” merítette erejét — most azzal válaszol, hogy határozottan szakít a munkásokkal és a bolsevikokkal, hogy a burzsoáziával egyesülve a forradalmi munkások és katonák ellen fordítsa fegyverét. Ezzel megindul a hadjárat a forradalom ellen. Az eszerek és a mensevikek az ellenforradalom örömére támadásba mennek a forradalom ellen.

Július 5. A lapokban (tulajdonképpen a „Zsivóje Szlóvó”-ban) aljas rágalmat tartalmazó közlemény jelenik meg Lenin elvtársról. A „Právda” nem jelent meg, mert 4-ről 5-re virradó éjjel szétrombolták. Létrejön a kadetokkal való blokkra sóvárgó „szocialista” miniszterek diktatúrája. A mensevikek és az eszerek, akik nem akarták átvenni a hatalmat, ezúttal átveszik (rövid időre) azért, hogy leszámoljanak a bolsevikokkal… Az utcákon feltűnnek a frontról érkezett katonai egységek. A hadapródiskolások és az ellenforradalmi bandák rombolnak, házkutatásokat rendeznek, garázdálkodnak. A Lenin, a bolsevikok elleni hajszát, amelyet Alexinszkij, Pankrátov és Pereverzev indított, az ellenforradalom fenékig kihasználja. Az ellenforradalom óráról órára nő. A diktatúra középpontja — a katonai vezérkar. A rendőrkopók, hadapródiskolások, kozákok tobzódnak. Letartóztatások, ütlegelések. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának nyílt hadjárata a bolsevik munkások és katonák ellen szabadjára engedi az ellenforradalom erőit…

Pártunk Központi Bizottsága Alexinszkij és társai rágalmára a „Bíróság elé a rágalmazókkal!” c. röplappal válaszol. Megjelenik a Központi Bizottság külön felhívása a sztrájk és a tüntetés beszüntetéséről (a „Právdá”-ban nem jelenhetett meg a szerkesztőség szétrombolása miatt). Meglepő, hogy a többi „szocialista” párt nem ad ki semmiféle felhívást. A bolsevikok egyedül vannak. Hallgatólagosan összefog ellenük a bolsevikoktól jobbra álló minden elem — Szuvórintól és Miljukovtól Dánig és Csernovig.

Július 6. A hajóhidakat szétszedték. A „rendcsináló” Mazurenko válogatott vegyes osztaga. Az utcákon katonaság, mely az engedetleneket „békítgeti”. Tényleges ostromállapot. A „gyanúsakat” letartóztatják és elhurcolják a vezérkarra. A munkásokat, katonákat és matrózokat lefegyverzik. Petrográdot a katonai klikk hatalmába adták. A „hatalom birtokosai” mindent elkövetnek, hogy úgynevezett „harcot” provokáljanak, de a munkások és katonák nem ülnek fel a provokációnak, nem „veszik fel a harcot”. A Péter-Pál erőd kinyitja kapuit a lefegyverzők előtt. A Petrográdi Bizottság épületét elfoglalja egy vegyes osztag. A munkásnegyedekben házkutatás, lefegyverzés. Ceretelinek azt az először június 11-én, akkor még félénken megfogalmazott eszméjét, hogy a munkásokat és a katonákat le kell fegyverezni, most valóra váltják. „Lefegyverzésügyi miniszter” — mondják róla a munkások dühösen…

A „Trud” nyomdáját szétrombolták. Megjelent a „Lisztok Právdü”. Megölték Voinov munkást, aki a „Lisztok”-ot terjesztette … A burzsoá sajtó őrjöng, a Lenin elvtársra szórt aljas rágalmat ténynek minősíti, s a forradalom elleni rohamában már nemcsak a bolsevikokat veszi célba, hanem nekitámad a Szovjeteknek, a mensevikeknek és az eszereknek is.

Kiviláglik, hogy amikor az eszerek és a mensevikek kiszolgáltatták a bolsevikokat, kiszolgáltatták önmagukat is, kiszolgáltatták a forradalmat, mert szabadjára engedték, eloldották az ellenforradalom erőit. Az ellenforradalmi diktatúra, a hátországban és a fronton egyaránt, teljes erővel folytatja hadjáratát a szabadság ellen. Az a tény, hogy a kadet és a szövetséges sajtó, amely minap még vicsorgott a forradalmi Oroszország ellen, most egyszerre elégedettnek érzi magát, arra enged következtetni, hogy a „rendcsinálás” „műve” nem ment a hazai és szövetséges pénzeszsáknak a hadjáratban való részvétele nélkül.

2. Zárszó
Július 27

Elvtársak!

Mint a vitából látható, az elvtársak közül senki sem bírálta a Központi Bizottság politikai vonalát és nem ellenezte a párt Központi Bizottságának jelszavait. A Központi Bizottság három fő jelszava ez volt: minden hatalmat a Szovjeteknek, a termelés ellenőrzése, a földesúri földek elkobzása. Ezeket a jelszavakat rokonszenvvel fogadták a munkástömegek és a katonák. Ezek a jelszavak helyeseknek bizonyultak és e jelszavak alapján harcolva megtartottuk a tömegeket. Ezt tartom a legfőbb ténynek, amely a Központi Bizottság mellett szól. Ha a Központi Bizottság a legnehezebb helyzetben helyes jelszavakat ad ki, az azt jelenti, hogy alapjában igaza van.

A bírálat nem a döntő kérdésekkel foglalkozott, hanem csak másodrendű kérdésekre terjedt ki. A bírálat rámutatott arra, hogy a Központi Bizottság nem vette fel a kapcsolatot a vidékkel, és tevékenysége főként Petrográdra szorítkozott. Az a szemrehányás, hogy a Központi Bizottság és a vidék közt nem volt kapcsolat, nem alaptalan. De nem volt semmiféle lehetőségünk arra, hogy az egész vidéket átfogjuk. Részben igaz az a szemrehányás is, hogy a Központi Bizottság ténylegesen a Petrográdi Bizottság szerepét töltötte be. Ez valóban így van. De itt, Petrográdon, kovácsolják Oroszország politikáját. Itt vannak a forradalom vezető erői. A vidék arra reagál, ami Petrográdon történik. Végül figyelembe kell venni, hogy itt van az Ideiglenes Kormány, amely minden hatalmat a maga kezében összpontosít, itt van a Központi Végrehajtó Bizottság, mint az egész szervezett forradalmi demokrácia hangja. Másrészt az események gyors iramban fejlődnek, nyílt harc folyik, senki sem lehet biztos abban, hogy a fennálló hatalom már holnap nem omlik-e össze? Ilyen helyzetben várni, amíg vidéki barátaink állást foglalnak, elképzelhetetlen. Köztudomású, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság a vidék bevárása nélkül dönt a forradalom kérdéseiben. Kezében van az egész kormányapparátus. És mi van a mi kezünkben? A Központi Bizottság apparátusa. A Központi Bizottság apparátusa azonban, persze, gyenge. És ha azt követeljük a Központi Bizottságtól, hogy a vidék előzetes megkérdezése nélkül ne tegyen semmilyen lépést sem, akkor azt követeljük, hogy a Központi Bizottság ne az események élén járjon, hanem az események mögött kullogjon. De az akkor nem volna Központi Bizottság. A Központi Bizottság csak az általunk alkalmazott módszerrel maradhatott a helyzet magaslatán.

Hallottunk részletekre vonatkozó szemrehányásokat is. Az elvtársak a július 3—5-i felkelés kudarcáról beszéltek. Igen, elvtársak, kudarc volt, de az nem volt felkelés, hanem tüntetés. Ennek a kudarcnak az a magyarázata, hogy a forradalom frontja kettészakadt, mivel az eszerek és a mensevikek kispolgári pártjai hátat fordítottak a forradalomnak, áruló magatartást tanúsítottak.

Bezrabótnüj elvtárs azt mondotta, hogy a Központi Bizottság nem igyekezett Petrográdot és a vidéket röplapokkal elárasztani, melyekben megmagyarázta volna a július 3—5-i eseményeket. De nyomdánkat szétrombolták és nem volt semmiféle fizikai lehetőségünk arra, hogy más nyomdában nyomathattunk volna valamit, mivel a nyomdákat a szétrombolás veszélye fenyegette.

A dolog azonban itt mégsem állt olyan rosszul: egyes negyedekben letartóztattak minket, másokban viszont üdvözöltek és szokatlan lelkesedéssel fogadtak. A petrográdi munkások hangulata most is kitűnő, a bolsevikok tekintélye nagy.

Néhány kérdésre szeretnék kitérni.

Először, mit kell tennünk a vezéreinkre szórt rágalmakkal szemben. Az utóbbi eseményekkel kapcsolatban kiáltványt kell intézni az egész néphez, amelyben megvilágítunk minden tényt. A kiáltvány szerkesztésére bizottságot kell választanunk. Ha megválasztják ezt a bizottságot, javasolom, hogy ugyanez a bizottság intézzen kiáltványt Németország, Anglia, Franciaország stb. forradalmi munkásaihoz és katonáihoz, amelyben tájékoztassa őket a július 3—5-i eseményekről és bélyegezze meg a rágalmazókat. Mi vagyunk a proletariátus legöntudatosabb része, mi vagyunk felelősek a forradalomért, az eseményekről nekünk kell megmondanunk a színigazságot és nekünk kell leleplezni az aljas rágalmazókat.

Másodszor — megjelenjen-e Lenin és Zinovjev a „bíróság” előtt? Ma még mindig nem világos, hogy kinek a kezében van a hatalom. Semmi biztosítékunk sincs arra, hogy ha megjelennek, nem fognak-e durva erőszakot alkalmazni velük szemben? Más eset, ha a bíróság demokratikusan lesz megszervezve és biztosítékot kapunk arra, hogy erőszakot nem fognak alkalmazni. Erre vonatkozó kérdésünkre azt felelték a Központi Végrehajtó Bizottságban: „Nem tudjuk, mi történhet”. Következésképpen, amíg a helyzet nem tisztázódott, amíg néma harc folyik a hivatalos és a tényleges hatalom között, semmi értelme sincs, hogy az elvtársak megjelenjenek a „bíróság” előtt. Ha majd olyan hatalom lesz az élen, amely kezeskedhetik arról, hogy elvtársainkkal szemben nem fognak erőszakot alkalmazni, akkor az elvtársak meg fognak jelenni.

Előadói beszéd a politikai helyzetről
Július 30

Elvtársak!

Oroszország politikai helyzetének kérdése azonos forradalmunk sorsának, az imperialista háború viszonyai között aratott győzelmeinek és elszenvedett vereségeinek kérdésével.

Már februárban világos volt, hogy forradalmunk döntő erői a proletariátus és a háború miatt katonaköpenybe öltözött parasztság.

Úgy történt, hogy a cárizmus ellen folytatott harcban ezekkel az erőkkel egy táborba kerültek, mintegy koalícióban voltak más erők is: a liberális burzsoázia és a szövetséges tőke.

A proletariátus a cárizmus halálos ellensége volt és az is marad.

A parasztság hitt a proletariátusban és látva, hogy a cárizmus megdöntése nélkül nem kapja meg a földet, a proletariátust követte.

A liberális burzsoázia csalódott a cárizmusban és eltávolodott tőle, mert a cárizmus nemcsak nem hódított neki új piacokat, de még a régieket sem tudta megtartani, Németország 15 kormányzóságot vett el tőle.

A „szövetséges” tőke, II. Miklós barátja és jóakarója, szintén „kénytelen” volt elárulni a cárizmust, mert a cárizmus nem biztosította számára a front óhajtott „egységét”, sőt nyilván arra készülődött, hogy különbékét köt Németországgal.

A cárizmus tehát elszigetelődött.

Tulajdonképpen ez a magyarázata annak a „meglepő” ténynek, hogy a cárizmus oly „csendesen és hangtalanul kimúlt”.

De ezeknek az erőknek merőben különböző céljaik voltak.

A liberális burzsoázia és az angol-francia tőkések kis forradalmat akartak csinálni Oroszországban, olyat, amilyen az ifjú-török forradalom volt, hogy fellelkesítve a néptömegeket, a néptömegek lelkesedését nagy háborúra használják ki, a tőkések és földbirtokosok hatalma tehát alapjában sértetlen maradt volna.

Kis forradalom nagy háború érdekében!

Ezzel szemben a munkások és a parasztok a régi rend teljes összetörésére törekedtek, arra, amit nálunk nagy forradalomnak neveznek, hogy megdöntve a földbirtokosokat és megfékezve az imperialista burzsoáziát, befejezzék a háborút és biztosítsák a béke ügyét.

Nagy forradalom és béke!

Ez a gyökeres ellentmondás volt forradalmunk fejlődésének, a hatalom mindenféle „válságának” az alapja.

Az április 20—21-i „válság” ennek az ellentmondásnak első nyílt megnyilvánulása. Ha e „válságok” történetében a siker minden esetben az imperialista burzsoáziához pártolt, úgy ennek a magyarázata nem csupán a kadet párt vezetése alatt álló ellenforradalmi front szervezettségében keresendő, hanem elsősorban abban, hogy az imperializmus felé hajló, megalkuvó eszer és mensevik pártok, amelyeket egyelőre még nagy tömegek követnek — minden esetben megbontották a forradalom frontját, átszöktek a burzsoázia táborába és ily módon megteremtették az ellenforradalmi front túlsúlyát.

Így volt áprilisban,
Így volt júliusban.

Az imperialista burzsoáziával való koalíció „elve”, amelyet a mensevikek és eszerek hirdettek, a gyakorlatban annak a veszedelmesen káros eszköznek bizonyult, amelynek segítségével a tőkések és a földbirtokosok kadet pártja, a bolsevikokat elszigetelve, lépésről-lépésre erősítette pozícióit a mensevikek és az eszerek kezével. . .

A fronton uralkodó szélcsendet márciusban, áprilisban és májusban a forradalom továbbfejlesztésére használtuk ki. A forradalom, melyet az országban uralkodó általános bomlás előrehajtott s melyre a más hadviselő államokban ismeretlen szabadságjogok serkentőleg hatottak, egyre jobban kimélyült, napirendre tűzve a társadalmi kérdéseket. Betör a gazdaság területére, felveti az ipar munkásellenőrzésének, a föld nacionalizálásának és a szegényparasztság felszereléssel való ellátásának kérdését, a város és a falu közötti helyes csere megszervezésének, a bankok államosításának kérdését, s végül a proletariátust és a parasztság szegény rétegeit a hatalom megragadásának feladata elé állítja. A forradalom egészen közel jutott a szocialista átalakítások szükségességéhez.

Egyes elvtársak azt mondják, hogy mivel nálunk a kapitalizmus gyengén fejlett, utópikus felvetni a szocialista forradalom kérdését. Igazuk volna, ha nem volna háború, ha nem volna gazdasági bomlás, ha nem inognának a nemzetgazdaság kapitalista szervezetének alapjai. A gazdasági szférába való beavatkozás kérdése a háború viszonyai között minden országban szükségszerűen felmerülő kérdés. Németországban szintén maga az élet vetette fel ezt a kérdést és ott a tömegek közvetlen és aktív részvétele nélkül oldják meg. Más a helyzet nálunk, Oroszországban. A gazdasági bomlás nálunk veszedelmesebb méreteket öltött. Másrészt olyan szabadság, mint nálunk, sehol sincs a háborús viszonyok közt. Továbbá, figyelembe kell vennünk a munkások nagymértékű szervezettségét: nálunk, például Petrográdon, a vas- és fémmunkások 66%-a szervezett munkás. Végül, a proletariátusnak sehol sem voltak és sehol sincsenek olyan átfogó szervezetei, mint a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei. Érthető, hogy azok a munkások, akik a szabadság maximumát élvezik és a legnagyobb mértékben szervezettek, nem mondhattak le arról, hogy aktívan beleavatkozzanak az ország gazdasági életébe és a szocialista átalakulás medrébe tereljék azt, nem mondhattak le erről, ha csak nem akartak politikai öngyilkosságot elkövetni. Méltatlan vaskalaposság volna azt követelni, hogy Oroszország „várjon” a szocialista átalakulással, amíg Európa meg nem „kezdi”. „Kezdi” az az ország, amelynek több lehetősége van rá . . .

Mivel a forradalom ily messzire haladt előre, szükségszerűen fel kellett keltenie az ellenforradalmárok éberségét, ösztönöznie kellett az ellenforradalmat. Ez az ellenforradalom mozgósításának első tényezője.

A második tényező — a fronton elrendelt támadás politikája által kezdeményezett kaland és a számos frontáttörés, amelyek az Ideiglenes Kormányt megfosztották minden tekintélyétől és szárnyat adtak az ellenforradalomnak, amely tűz alá vette a kormányt. Híre jár, hogy megkezdődött a nagyszabású provokációk szakasza. A frontról érkezett küldöttek azt tartják, hogy a támadást és a visszavonulást, szóval mindent, ami a fronton történt, csak azzal a céllal készítették elő, hogy megbecstelenítsék a forradalmat és megdöntsék a Szovjeteket. Nem tudom, igazak-e ezek a hírek vagy sem, de feltűnő, hogy a kadetok július 2-án léptek ki a kormányból, 3-án megkezdődnek a júliusi események, 4-én pedig már jönnek a hírek a front áttöréséről. Csodálatos összetalálkozása az eseményeknek! Nem lehet azt mondani, hogy a kadetok az ukrajnai kérdésben hozott határozat miatt léptek ki a kormányból, hiszen a kadetoknak nem volt kifogásuk az ukrajnai kérdés megoldása ellen. Egy másik tény is amellett szól, hogy valóban megkezdődött a provokációk szakasza: az ukrajnai lövöldözésről beszélek. Ezekből a tényekből az elvtársaknak világosan látniok kell, hogy a frontáttörés ott volt az ellenforradalom tervében, mint egyik tényező, amelynek azt a szerepet szánták, hogy a forradalom eszméjét a kispolgári tömegek szemében megbuktassa.

Van még egy harmadik tényező is, amely az oroszországi ellenforradalom erőit fokozta: ez a szövetséges tőke. Ha a szövetséges tőke, látva, hogy a cárizmus különbékét készül kötni, cserbenhagyta Miklós kormányát, úgy senki sem fogja meggátolni abban, hogy szakítson a jelenlegi kormánnyal is, ha ez a kormány nem lesz képes fenntartani az „egységfrontot”. Miljukov azt mondotta egy ülésen, hogy Oroszországot mint emberszállítót értékelik a nemzetközi piacon, és ezért kap pénzt, de ha kiderül, hogy az új hatalom, amelyet az Ideiglenes Kormány képvisel, nem tudja támogatni a Németország ellen támadó egységfrontot, akkor nem fogják érdemesnek tartani a segélyezésre. Pénz és hitel nélkül azonban meg kell buknia a kormánynak. Ez a titka annak, hogy a kadetok a válság idején oly nagy szerepet játszottak. Kerenszkij, minisztereivel egyetemben, csak báb volt a kadetok kezében. A kadetok ereje abban rejlik, hogy a szövetséges tőke támogatta őket.

Oroszország előtt két út állt:
vagy beszünteti a háborút, megszakít minden pénzügyi kapcsolatot az imperializmussal, a forradalom tovább halad, megingatja a burzsoá világ alapjait és megkezdődik a munkásforradalom korszaka;

vagy a másik út: a háború folytatása, a támadás folytatása a fronton, a szövetséges tőke és a kadetok minden parancsának teljesítése — és akkor Oroszország teljesen függő viszonyba kerül a szövetséges tőkével szemben (a Tauriai palotában határozott hírek keringtek arról, hogy Amerika 8 milliárd rubelt ad és segít majd „helyreállítani“ a gazdaságot) és az ellenforradalom diadalmaskodik.
Harmadik út nincs.

Az eszereknek és a mensevikeknek az a próbálkozása, hogy a július 3-i és 4-i tüntetést fegyveres lázadásnak tüntessék fel — egyszerűen nevetséges. Július 3-án mi felajánlottuk a forradalmi egységfrontot az ellenforradalom ellen. Jelszavunk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — éppen azt jelenti, hogy forradalmi egységfrontot kell teremteni. De a mensevikek és az eszerek, attól félve, hogy elszakadnak a burzsoáziától, hátat fordítottak nekünk, ami az ellenforradalmárok előnyére kettészakította a forradalmi frontot. Ha már arról beszélünk, hogy kik a bűnösök az ellenforradalom győzelmében, akkor le kell szögezni, hogy bűnösök a mensevikek és az eszerek. Az a bajunk, hogy Oroszország kispolgári ország, amely egyelőre még a kadetokkal megalkuvó eszereket és mensevikeket követi. És amíg a tömegek nem ábrándulnak ki a burzsoáziával való megalkuvás eszméjéből, a forradalom sántítani és botorkálni fog.

Nálunk most diktatúra van — az imperialista burzsoázia és az ellenforradalmi tábornoki kar diktatúrája. A kormány, amely látszólag ez ellen a diktatúra ellen harcol, valójában ennek akaratát teljesíti és csak spanyolfal, amely ezt a diktatúrát a nép haragja elől fedezi. Az elerőtlenedett és megbecstelenített Szovjetek a vég nélküli engedmények politikájával csak kiegészítik ezt a képet, s ha nem kergetik szét őket, csak azért nem, mert „kellenek” mint „szükséges” és nagyon „alkalmas” fedezék.

A helyzet tehát gyökeresen megváltozott.
Meg kell változtatnunk taktikánkat is.

Azelőtt az volt az álláspontunk, hogy a hatalom békésen menjen át a Szovjetek kezébe, feltételeztük, hogy ha a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága elhatározza, hogy kezébe veszi a hatalmat, az elegendő lesz ahhoz, hogy a burzsoázia békésen félreálljon az útból. És valóban, márciusban, áprilisban és májusban a Szovjetek minden határozatát törvénynek tekintették, mert minden esetben erő állt mögötte. De azután, hogy a Szovjeteket lefegyverezték és (ténylegesen) csak egyszerű „szakmai” szervezetekké fokozták le őket — a helyzet megváltozott. A Szovjetek határozataival most nem törődnek. Most csak úgy ragadhatjuk meg a hatalmat, ha előbb megdöntjük a fennálló diktatúrát.

Az imperialista burzsoázia diktatúrájának megdöntése — ez legyen most a párt soronlevő jelszava.
A forradalom békés időszaka végétért. Elkövetkezett az ütközetek és robbanások időszaka.

A jelenlegi diktatúra megdöntésének jelszavát csak akkor lehet megvalósítani, ha egész Oroszországban új, hatalmas politikai fellendülés fog bekövetkezni. Ez a fellendülés elkerülhetetlen, mert ezt parancsolja az ország fejlődésének egész menete, ezt parancsolja az a körülmény, hogy a forradalom egyetlenegy döntő kérdését sem oldották meg, mert a föld, a munkásellenőrzés, a béke, a hatalom kérdése — nincs megoldva.

A megtorlások nem oldják meg a forradalom egyetlen kérdését sem, csak kiélezik a helyzetet.

Az új mozgalom döntő erői a városi proletariátus és a szegényparaszti rétegek lesznek. Győzelem esetén ők fogják a hatalmat kezükbe ragadni.

A helyzetnek jellemző vonása, hogy az ellenforradalmi intézkedéseket „szocialisták” hajtják végre. Az ellenforradalom csak ennek a spanyolfalnak segítségével lehet el még egy-két hónapig. De mivel a forradalom erői gyarapodnak, robbanások lesznek és elérkezik a pillanat, mikor a munkások talpraállítják és maguk köré tömörítik a parasztság szegény rétegeit; kibontják a munkásforradalom zászlaját és Európában megnyitják a szocialista forradalom korszakát.

4. Válaszok a politikai helyzetről mondott előadói beszéddel kapcsolatban feltett kérdésekre
Július 31

Az első ponthoz: „Milyen harci szervezeti formát ajánl az előadó a Munkásküldöttek Szovjetje helyett” — azt felelem, hogy a kérdés feltevése helytelen. Én nem beszéltem a Szovjetek ellen, mint a munkásosztály szervezeti formái ellen, de a jelszót nem a forradalmi intézmény szervezeti formája határozza meg, hanem az a tartalom, amely az adott intézményt megtölti. Ha a Szovjetekbe kadetok kerültek volna, sohasem adtuk volna ki azt a jelszót, amely minden hatalmat a Szovjetek számára követel.

Most az a jelszavunk, hogy a hatalmat adják át a proletariátus és a szegény parasztság kezébe. Következésképpen nem a formában van a kérdés lényege, hanem abban, hogy mely osztálynak adják át a hatalmat, hogy milyen a Szovjetek összetétele.

A munkásosztály hatalomért folytatott harcának legcélszerűbb szervezeti formája — a Szovjetek, de a Szovjet nem az egyetlen forradalmi szervezeti típus. Ez merőben orosz forma. Külföldön ezt a szerepet töltötték be a községtanácsok a nagy francia forradalom idején, a nemzetőrség Központi Bizottsága a Kommün idején. Hiszen nálunk is felvetődött a forradalmi bizottság gondolata. Lehet, hogy a hatalomért folyó harc legalkalmasabb formája a munkás-szekció.

De teljesen tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a szervezeti forma kérdése a döntő kérdés.

Valójában az a döntő kérdés, hogy megérett-e a munkásosztály a diktatúrára, a többi ennek a függvénye, megoldja a forradalom alkotó ereje.

A második és harmadik ponthoz — gyakorlatilag milyen lesz a fennálló Szovjetekhez való viszonyunk — erre egészen világos a válasz. Amennyiben arról van szó, hogy minden hatalmat a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának adjanak át, ez a jelszó elavult. És csakis erről van szó. A Szovjetek megdöntésének kérdése koholt kérdés. Ezt a kérdést itt senki sem vetette fel. Amikor azt javasoljuk, hogy vegyük le a napirendről ezt a jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”, ebből még nem következik, hogy „Le a Szovjetekkel!”. És mi, akik ezt a jelszót levesszük a napirendről, ugyanakkor még a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságából sem lépünk ki, az utóbbi időben betöltött gyászos szerepe ellenére sem.

A helyi Szovjeteknek még lehet szerepük, mivel védekezniök kell majd az Ideiglenes Kormány követelődzéseivel szemben, és ebben a harcban támogatni fogjuk őket.

Tehát, ismétlem: ha ezt a jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek” — visszavontuk is, ez nem jelenti azt, hogy „Le a Szovjetekkel!”. „Viszonyunk azokhoz a Szovjetekhez, amelyekben többségben vagyunk” — a legszívélyesebb. Éljenek és erősödjenek az ilyen Szovjetek. De az erő már nem a Szovjetekben van. Azelőtt az Ideiglenes Kormány dekrétumot adott ki, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága pedig — ellendekrétumot hozott, és csak az utóbbi emelkedett törvényerőre. Emlékezzenek az 1. számú parancs történetére. Ma azonban az Ideiglenes Kormány semmibe se veszi a Központi Végrehajtó Bizottságot. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága nem helyezte hatályon kívül, hogy részt vesz a július 3—5-i események kivizsgálására alakított bizottságban, de Kerenszkij parancsára ez mégsem történt meg. Most nem az a döntő, hogy a Szovjetekben többségre tegyünk szert, noha ez magában véve nagyon fontos, hanem az, hogy megdöntsük az ellenforradalmi diktatúrát.

A negyedik ponthoz — a „szegényparasztság” fogalmának konkrétebb meghatározásáról és e rétegek szervezeti formájáról — azt felelem, hogy a „szegényparasztság” kifejezés nem új kifejezés. Ezt a kifejezést Lenin elvtárs kilencszázötben vezette be a marxista irodalomba, s azóta a „Právdá”-nak csaknem minden számában olvashattuk és benn van az Áprilisi Konferencia határozataiban is.

A parasztság szegény rétegei azok a rétegek, amelyek elszakadnak a parasztság felső rétegeitől. A Parasztküldöttek Szovjetje, amely állítólag 80 millió parasztot „képvisel” (a nőket is beleszámítva), a paraszti felső rétegek szervezete. A parasztság alsó rétegei elkeseredett harcot folytatnak a Parasztküldöttek Szovjetjének politikája ellen. Míg a szociálforradalmárok pártjának feje, Csernov, továbbá Avxentyjev és mások azt ajánlják a parasztoknak, hogy ne foglalják el a földet azonnal, hanem várjanak, amíg az Alkotmányozó Gyűlés általában megoldja a földkérdést, a parasztok erre azzal válaszolnak, hogy elfoglalják, felszántják a földeket, elveszik a felszerelést stb. Ilyen értesüléseink vannak Penza, Voronyezs, Vityebszk, Kazán és több más kormányzóságból. Már ez az egy tény is világosan mutatja, hogy a falu alsó és felső rétegekre tagozódik, hogy a parasztság, mint egységes egész, nincs többé. A felső rétegek főleg a szociálforradalmárokat követik, az alsó rétegek nem élhetnek meg föld nélkül és ellenzékben vannak az Ideiglenes Kormánnyal szemben. Ezek kevésföldű, egylovas, ló nélküli stb. parasztok. Ezekhez tartoznak a földből majdnem teljesen kisemmizett félproletár rétegek.

Oktalanság volna, ha forradalmi időszakban nem próbálnánk bizonyos megegyezésre jutni a parasztság e rétegeivel. De ugyanakkor külön kell szerveznünk, a proletárok köré kell tömörítenünk a parasztság mezőgazdasági munkásrétegeit.

Hogy milyen lesz e rétegek szervezetének formája — nehéz előre megmondani. A parasztság alsó rétegei most vagy maguk alkotta Szovjetekben szervezkednek, vagy pedig a már fennálló Szovjeteket igyekeznek hatalmukba keríteni. Például Petrográdon körülbelül másfél hónappal ezelőtt alakult meg a szegényparasztok Szovjetje (80 katonai egység és a gyárak képviselőiből), amely elkeseredett harcot folytat a Parasztküldöttek Szovjetjének politikája ellen.

A Szovjetek formája általában a tömegek szervezetének legcélszerűbb formája, de nekünk nem a közületek nyelvén kell beszélni, hanem rá kell mutatnunk az osztálytartalomra, arra kell törekednünk, hogy a tömegek szintén megkülönböztessék a formát a tartalomtól.

Általában szólva, nem a szervezeti formák kérdése a döntő. Ha bekövetkezik a forradalmi fellendülés, kialakulnak a megfelelő szervezeti formák is. A formák kérdése ne homályosítsa el azt a döntő kérdést, hogy melyik osztály kezébe kell átmenni a hatalomnak.

A jövőben számunkra elképzelhetetlen a „honvédőkkel” való blokk. A „honvédő” pártok a burzsoáziához kötötték sorsukat és a szociálforradalmároktól a bolsevikokig terjedő blokk eszméje hajótörést szenvedett. Most tehát az a soronlevő feladat, hogy a szegényparaszti rétegekkel szövetségben a Szovjetek vezető elemei ellen harcoljunk, és az ellenforradalmat elsöpörjük.

5. Zárszó
Július 31

Elvtársak!

Először néhány ténybeli helyreigazítást kell tennem.

Jaroszlavszkij elvtárs azt az állításomat cáfolta, hogy az oroszországi proletariátus a legszervezettebb, és rámutatott az osztrák proletariátusra. De, elvtársak, én „vörös”, forradalmi szervezettségről beszéltem és e tekintetben az oroszországi proletariátus a legszervezettebb az egész világon.

Angarszkijnak egyáltalán nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy én valamennyi erő egyesítésének eszméjét hirdetem. De látnunk kell, hogy különböző indokoknál fogva nemcsak a parasztság és a proletariátus, hanem az orosz burzsoázia és a külföldi tőke is hátat fordított a cárizmusnak. Ez tény. Nincs rendjén, ha a marxisták kitérnek a tények elől. Később azonban a parasztság és a proletariátus a forradalom továbbfejlesztésének útjára, míg az orosz burzsoázia és a külföldi tőke az ellenforradalom útjára lépett.

Rátérek a dolog lényegére. A legélesebben Buhárin vetette fel a kérdést, de ő sem fejtette ki teljesen. Buhárin azt állítja, hogy az imperialista burzsoá blokkra lépett a muzsikkal. De melyik muzsikkal? Nálunk különböző muzsikok vannak. A jobboldali muzsikokkal blokkra léptek, de nálunk vannak alacs nysorú baloldali muzsikok is, akik a szegényparaszti rétegeket képviselik. Ezekkel nem léphetnek blokkra. Ezek nem alkottak blokkot a nagyburzsoáziával, de követik azt, mert nem tudatosak, egyszerűen becsapják, orruknál fogva vezetik őket.

Ki ellen irányul a blokk?

Buhárin ezt nem mondta meg. Ez a szövetséges és az orosz tőke, a tisztikar és a Csernov-féle szociálforradalmárok személyében képviselt paraszti felső rétegek blokkja. Ez a blokk a parasztság alsó rétegei ellen, a munkások ellen jött létre.

Milyen perspektívát vázolt itt Buhárin? Elemzése alapjában helytelen. Szerinte az első szakaszban parasztforradalom felé haladunk. De a parasztforradalomnak feltétlenül találkoznia kell, feltétlenül egybe kell esnie a munkásforradalommal. Lehetetlen, hogy a munkásosztály, a forradalom élcsapata, ne harcoljon egyszersmind a saját követeléseiért. Ezért Buhárin sémáját át nem gondoltnak tartom.

A második szakasz Buhárin sémája szerint ez: proletárforradalom Nyugat-Európa támogatásával, de parasztok nélkül, akik már megkapták a földet és ezért elégedettek. De ki ellen irányul ez a forradalom? Buhárin erre nem ad választ játékszerű sémájában. Más módot az események elemzésére nem ajánlottak.

A politikai helyzetről. Ma már senki sem beszél kettőshatalomról. A Szovjetek azelőtt reális erőt jelentettek, most azonban csak a tömegek tömörítésének hatalom nélküli szervei. Éppen ezért lehetetlen „egyszerűen” átadni nekik a hatalmat. Lenin elvtárs brosúrájában továbbmegy, határozottan leszögezi, hogy nincs kettőshatalom, mivel minden hatalom a tőke kezébe ment át, és aki most is ragaszkodik a jelszóhoz: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — az donkihótoskodik

Míg azelőtt a Szovjetek Végrehajtó Bizottságának szentesítése nélkül egyetlen törvény sem lépett hatályba, most szóba sem jön a kettőshatalom. Hiába ragadjátok kezetekbe akár az összes Szovjeteket — a hatalmat nem ragadtátok meg!

A kerületi dumaválasztásokon kinevettük a kadetokat, mivel szánalmas csoporttá zsugorodtak össze, amely a szavazatoknak csak 20%-át kapta. Most ők gúnyolnak ki bennünket. Mi történt? Az történt, hogy a hatalom a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának engedékenysége folytán a burzsoázia kezébe ment át.

Az elvtársak sietnek a hatalom megszervezésének kérdésével. Hiszen a hatalom még nincsen a kezükben!

A fő feladat — propagálni kell a fennálló hatalom megdöntésének szükségességét. Erre még nem készültünk fel kellőképpen. De fel kell készülnünk.

A munkásoknak, a parasztoknak és a katonáknak meg kell érteniük, hogy a jelenlegi hatalom megdöntése nélkül nem kapnak sem szabadságot, sem földet!

Most tehát nem a hatalom megszervezése a fontos, hanem annak megdöntése, ha pedig kezünkbe ragadjuk a hatalmat, meg is tudjuk azt szervezni.

Most néhány szót válaszul Angarszkijnak és Noginnak azokkal az ellenvetésekkel kapcsolatban, amelyeket azzal szemben tettek, hogy Oroszországban szocialista átalakításokra vegyük az irányt. Már az Áprilisi Konferencián mondottuk, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a szocializmus felé megtegyük az első lépéseket (olvassa az Áprilisi Konferencián elfogadott a „Jelen helyzetről” szóló határozat végét):

„Oroszország proletariátusa, amely Európa egyik legelmaradottabb országában, a kisparaszti lakosság tömegei között tevékenykedik, nem tűzheti ki céljául a szocialista átalakítások azonnali megvalósítását. De a legnagyobb hiba volna, sőt a gyakorlatban egyértelmű volna azzal, hogy teljesen a burzsoázia oldalára állunk, ha ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy a munkásosztálynak támogatnia kell a burzsoáziát, vagy hogy a kispolgárság számára elfogadható keretek közé kell korlátoznia tevékenységét, vagy hogy le kell mondania a proletariátus vezető szerepéről, amikor meg kell magyarázni a népnek, hogy a szocializmus irányában teendő gyakorlatilag megérett lépések egész sora halaszthatatlanná vált.”

Az elvtársak három hónappal elmaradtak. Mi történt ez alatt a három hónap alatt? A kispolgárság rétegeződött, az alsó rétegek otthagyják a felső rétegeket, a proletariátus szerveződik, a gazdasági bomlás fokozódik, ami még parancsolóbban napirendre tűzi a munkásellenőrzés megvalósításának kérdését (például Petrográdon, a Donyec-medencében stb.). Mindez az áprilisban elfogadott tételeket igazolja. Az elvtársak ellenben visszafelé húznak bennünket.

A Szovjetekről. Az a tény, hogy visszavonjuk a Szovjetek hatalmára vonatkozó régi jelszót, nem jelenti azt, hogy a Szovjetek ellen vagyunk. Ellenkezőleg, lehet és kell is dolgozni a Szovjetekben, sőt még a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságában — az ellenforradalom fedőszervében is. Igaz, hogy a Szovjetek most csak a tömegek tömörítésének a szervei, de mi mindig a tömegekkel vagyunk, és mindaddig nem hagyjuk el a Szovjeteket, amíg ki nem űznek onnan bennünket. Hiszen bennmaradunk az üzemi bizottságokban és a községi tanácsokban is, noha nincs a kezükben hatalom. De bennmaradva a Szovjetekben, folytatjuk a szociálforradalmárok és mensevikek taktikájának leleplezését.

Miután az ellenforradalom szemmel láthatóan feltárta, hogy burzsoáziánk és a szövetséges tőke közt kapcsolat áll fenn, még szemmel láthatóbbá vált, hogy forradalmi harcunkban három tényezőre kell támaszkodnunk: az oroszországi proletariátusra, parasztságunkra és a nemzetközi proletariátusra, mert forradalmunk sorsa szorosan összefügg a nyugat-európai mozgalommal.

6. Ellenvetés Preobrazsenszkijjal szemben,
a „Politikai helyzetről” szóló határozati
javaslat 9. pontja kérdésében

Augusztus 3

Sztálin olvassa a határozati javaslat 9. pontját:

9. „Ezeknek a forradalmi osztályoknak akkor az lesz a feladatuk, hogy minden erejüket megfeszítsék az államhatalom megragadása és annak érdekében, hogy ezt az államhatalmat az élenjáró országok forradalmi proletariátusával szövetségben, a békére és a társadalom szocialista átalakítására irányítsák.”

Preobrazsenszkij. Indítványozom, hogy a határozati javaslat végét módosítsuk: „. . . a békére, és abban az esetben, ha Nyugaton proletárforradalom van — a szocializmusra irányítsák”. Ha a bizottság szövegezésében fogadjuk el a határozati javaslatot, ellentétbe kerülünk Buhárinnak már elfogadott határozati javaslatával.

Sztálin. Ellenzem ezt a módosítást. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat tör a szocializmushoz. A háború viszonyai között mindeddig egyetlen ország sem élvezett olyan szabadságot, mint Oroszország és egyetlen ország sem próbálta megvalósítani a termelés munkásellenőrzését. Azon kívül a mi forradalmunk bázisa szélesebb, mint Nyugat-Európában, ahol a proletariátus egyes egyedül áll szemben a burzsoáziával. Nálunk ellenben a munkásságot támogatják a szegény paraszti rétegek. Végül Németországban az államhatalom gépezete hasonlíthatatlanul jobban működik, mint a mi burzsoáziánk tökéletlen apparátusa, amely maga is az európai tőke sarcfizetője. El kell vetni azt az elavult felfogást, hogy csak Európa mutathat nekünk utat. Van dogmatikus és van alkotó marxizmus. Én az utóbbi talaján állok.

Elnök. Szavazásra bocsátom Preobrazsenszkij módosítását. A kongresszus a módosítást elveti.

Először „Az OSzD(b)MP VI. kongresszusának
jegyzőkönyve” c. könyvben jelent meg.
„Kommunyiszt” kiadása 1919.

 (idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!