Konfliktusveszély szomszéd államban

Oroszország nem tűri, hogy kezet emeljenek rá.

Interjú a Békekör elnökével

Ukrajna hadban áll saját lakosságával, még a nyelvhasználat jogát is megtagadja oroszoktól, magyaroktól, ruszinoktól, és tucatnyi más nemzeti kisebbségtől, szélsőséges bandákat küld a nemzetiségi területekre, hogy megfélemlítse az ott élőket, megvonja az ukrán állampolgárságot sok millió kettős állampolgárságú lakosától – fogalmaz a Magyar Békekör “Konfliktusveszéllyel fenyeget az ukrán helyzet” című, 2021. 04. 07-ei állásfoglalása. A Magyar Békekör elnökét, Simó Endrét kérdezte a Présház.

– Elnök úr, a Magyar Békekör állásfoglalása szerint Kijev nyíltan megtagadja a minszki egyezmények végrehajtását, jószomszédi viszony építése helyett az oroszokkal szembeni fizikai leszámolás felé vett irányt. Miért volt politikai dilettantizmus, hogy Hruscsov még a Szovjetunión belül odaajándékozta a Krímet Ukrajna tagállamnak?

– Hruscsov nem tudhatta, mi jön utána.

Oroszország nem először bizonyult adakozónak, noha később kiderült, hogy nem vált a javára. Gondoljunk csak Alaszka eladására az Egyesült Államoknak 1867-ben! A Krím odaajándékozása politikai gesztus volt Ukrajnának 1954-ben. Hiszen Ukrajna a Szovjetunió része volt, Moszkva és Kijev baráti viszonyához nem fért kétség. A Majdan-forradalomnak nevezett 2014. évi puccsal hatalomra került ukrán csoport, hálából Amerikának, hogy hatalomra segítette, nyomban megígérte Washingtonnak, hogy kiebrudálja az oroszokat krími bázisaikról, és átengedi azokat a NATO-nak. Ami utána történt, ismerjük.

 – Az ukrán politikai garnitúra a békés lakosságra tüzel Donbaszban, megakadályozza az ivóvízellátást a Krímben, jelzi, hogy erőszakkal ki fogja telepíteni az orosz lakosságot a Krímből, amikor majd a félszigetet visszacsatolják Ukrajnához – hívja fel a figyelmet a Magyar Békekör április 7-ei állásfoglalása. Fenyegetés, amely a “zöld emberkék” – “ziljonie cselavecski” – egykori tevékenységét akarja megtorolni. Mi volna a felnőtt európai emberekhez méltó politika?

Simó Endre

– A felnőttség nem feltétlenül párosul érettséggel is. Erre utal az Oroszországgal szemben tanúsított agresszív viselkedés. Hisz’ mi más volna, ha nem agresszivitás, hogy felvonultatnak 40 ezer NATO-katonát az orosz határokhoz, a Fekete-tengerre pedig NATO hadihajókat vezényelnek azzal a céllal, hogy visszafoglalják a Krímet. Elhitetik magukkal, hogy Oroszország meg fog szeppenni, és magasba emeli a karját. Hagyják, hogy a farok csóválja a kutyát, Zelenszkij a NATO-t és vezető hatalmát, az USÁ-t. Az embernek az az érzése, hogy a Bidenek, a Johnsonok, a Macronok, a Merkelek, nem beszélve a lengyelekről, a baltiakról, a románokról, legfőképpen pedig az ukrán vezetőkről, semmit sem tanultak a történelemből! Ha tanultak volna, nem játszanának a tűzzel, mert pontosan tudhatnák, hogy megégethetik magukat. Oroszország nem tűri, ha kezet emelnek rá! Oroszország nem fogja megengedni, hogy még egyszer háborúzzanak a területén! Orbán Viktor ezt jobban megérti, mint szövetségeseinek többsége. De hát egy katonai szövetségből nehéz kilógni, inkább csak lavírozni lehet, s remélni, hogy a „Kállay kettős” ezúttal jól sül el!

 – Szélsőséges politikájával az ukrán vezetőség egész Európa békéjét és biztonságát veszélyezteti – jelzi a Magyar Békekör, és állásfoglalásában hozzáteszi: a NATO pedig szekundál hozzá. Döbbenetes módon a NATO dán vezetője, Jens Stoltenberg már tavaly ősszel bejelentett, hogy ő a NATO-val a klímaváltozás ellen akar “harcolni”. És még mindig pozíciójában van. Ezt a hatalmas kockázatot miképpen lehet enyhíteni?

– A NATO valóban kockázat! Kockázat a békére, és mindarra nézve, ami az emberiségnek drága, mint a kékbolygó jövője. Nem képes megbékélni annak tudatával, hogy többé nem kényszerítheti rá akaratát a világra. Nem akar alkalmazkodni a változó világhoz, mert ha alkalmazkodna az új viszonyokhoz, be kellene látnia, hogy fölöslegessé vált. A NATO fogantatása óta agresszív eszköz Deep State-Háttérhatalom kezében.  Ezek a finánc körök uralkodni akarnak másokon, nem pedig egyenjogú partnerként együttműködni velük. Nem látok más megoldást, mint megfékezni őket, és rájuk kényszeríteni a békés együttélést. Ehhez kellő erő áll rendelkezésre Keleten. S ami legalább ilyen fontos, azt is tudják Keleten, hogy a célt atomkonfliktus nélkül kell elérni. Különben béke lesz, csak nem marad, aki élvezze.

– Változnak az erőviszonyok, és úgy sejlik: ezt sem a NATO, sem az USA nem akarja tudomásul venni. Magyar viszonylatban mit tehetnek az értékőrző civil szervezetek a mi társadalmunk tisztánlátásáért?

– A gondolkodás, az előre tekintés, a helyes választani tudás különösen fontossá vált napjainkban. Nélkülözhetetlennek tartom ahhoz, hogy hazánk elkerülje, nehogy két tűz közé kerüljön! A „józan paraszti ész”, hát még a tudás összeadása parancsolóan szükséges! Nemzeti érdekünk a béke! Ezért itt és most megragadom az alkalmat, hogy kezdeményezzem a karöltést minden olyan civil szervezettel, vagy akár politikai erővel is, amely békét akar, jó viszonyban akar élni Kelettel és Nyugattal, kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködésre törekszik konfliktuskeresés helyett! Egy ilyen összefogást béketüntetéssel is nyélbe üthetünk, hiszen meg kell akadályozni, nehogy belerántsák hazánkat egy háborús konfliktusba tőlünk idegen érdekekért. Lépni kell!

A gyökeres fordulat kezdete a háborúban

A szovjet hadsereg ellentámadása – 2

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Az ország örömmel fogadta a Szovjet Tájékoztató Iroda december 13-i közleményét a moszkvai győzelem első eredményeiről. A tőkés Nyugat elképedve fogadta ezt a hírt. Anthony Eden, Nagy-Britannia külügyminisztere, aki a szovjet kormány meghívására Moszkvában tartózkodott, a saját szemével akart meggyőződni a szovjet csapatok sikereiről. Ezt lehetővé is tették számára. Eden és több angol újság tudósítója, Klin felé utaztukban, és magában a városban, nagy mennyiségű elpusztított vagy zsákmányolt ellenséges haditechnikai eszközt tekinthetett meg. „Ez a győzelem valóban nagyszerű. Mit lehetne még mondani?” – ismerte el Eden.

  1. I. Kalinyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, amikor Klin felszabadítása alkalmából meglátogatta az 1. csapásmérő hadsereget, a gyűlésen mondott beszédében nagyra értékelte a hadsereg sikereit. Mint mondotta, ezek a sikerek nem csupán a visszahódított szovjet földdel mérhetők. „A legfőbb az – hangsúlyozta Mihail Ivanovics Kalinyin -, hogy önök megízleltették a németekkel a vereséget.”

A német fasiszta hadvezetésnek már a Moszkva alatt elszenvedett első vereségek után sürgősen felül kellett vizsgálnia hadviselési tervét. 1941. december 8-án Hitler kiadta a 39. számú direktívát, amelyben elrendelte, hogy a német fegyveres erők az egész szovjet-német arcvonalon védelembe menjenek át. Nem mulasztotta el, hogy a védelembe való átmenet fő okaként a következőket jelölje meg: „A kemény tél korai beköszöntése a keleti arcvonalon és az ezzel kapcsolatos utánszállítási nehézségek.”

A fő ok, természetesen, nem a hideg volt, bár a hitleristák e vonatkozásban is rosszul készültek fel, hisz hadseregüket téli ruházat nélkül hagyták. A védelemre való kényszerű áttérés igazi oka a náci politikai és katonai vezetők tévedésében rejlett: alábecsülték a szovjet állami és társadalmi rend szilárdságát, a szovjet embereknek a kommunista eszmék, a kommunista párt és a haza iránti odaadását, erkölcsi-politikai egységét és szilárdságát, a szovjet fegyveres erők erejét és a szovjet hadászati vezetés rugalmasságát. A hitleristák mindebben tévedtek a Szovjetunió elleni háború megtervezésekor. A hadászati védelemre való áttérés a náci Blitzkrieg – a Szovjetunió elleni villámháborús terv – kudarca volt.

Ám egy dolog döntést hozni a védelembe való átmenetre, és más dolog azt végrehajtani. Az ellenségnek a szovjet csapatok csapásai következtében nem nyílt lehetősége arra, hogy megálljon és védelmi terepszakaszokat rendezzen be. A fasisztáknak az egyik állásból a másikba kellett visszavonulniuk. Hitler és környezete számára világossá vált, hogy a hadsereg visszavonulása futásba torkollhat, a csapatok demoralizálódhatnak, és az addig „legyőzhetetlen” fasiszta hadsereg tekintélye nyomtalanul elenyészhet.

December 16-án Hitler szigorú parancsot adott ki, amelyben az „Észak” hadseregcsoporttól azt követelte, hogy miután csapatai visszavonultak a Volhov-folyó mellé, „a kijelölt terepszakaszt az utolsó katonáig védjék, egyetlen lépést se hátráljanak, és ezáltal tartsák Leningrád blokádját”. A „Közép” hadseregcsoportnak pedig meghagyták: „Tilos bármilyen jelentősebb visszavonulás, mert az a nehézfegyverzet és az anyagi rész teljes elvesztésével jár.” Hitler azt követelte, hogy a hadseregparancsnokok, a magasabbegységek parancsnokai és valamennyi tiszt „személyes példamutatásával az elfoglalt pozíciók fanatikus védelmezésére buzdítsa a csapatokat, nem törődve a szárnyakon a mélységbe áttörő ellenséggel”. Csak ilyen harcvezetési módszerrel tartotta Hitler lehetségesnek azt, hogy időt nyerjenek erősítések átdobására Németországból és Nyugatról. A „Dél” hadseregcsoporttól is azt követelte, hogy csapatai tartsák a megszállt terepszakaszokat.

Ám a szovjet csapatok egymást követő csapásai a hadvezetés akarata és a führer szigorú követelései ellenére arra kényszerítették a német hadseregeket, hogy a harcokban az egyik terepszakaszt a másik után adják fel. A hitlerista hódítók előtt egyre gyakrabban jelent meg a francia hódítók 1812-es téli visszavonulásának rettenetes képe.

A szovjet csapatok nyugati irányú támadása során tömegesen születtek a hősök. A harcosok bátran vetették magukat a küzdelembe. A győzelembe vetett hitük napról napra erősödött. Minden hadosztálynak, dandárnak, ezrednek, zászlóaljnak, századnak és szakasznak megvoltak a maga hősei.

December 12-én a Klin körzetében vívott harcok során a 348. lövészhadosztály támadásban levő 1174. lövészezredének útjába került egy erős ellenséges tűzfészek, amelynek tüze akadályozta az előrenyomulást. A szakaszparancsnok, N. Sz. Sevljakov alhadnagy elhatározta, hogy megsemmisíti. Két harcossal együtt hozzákúszott, ködgránátot dobott a lőrésre, majd ráborította vattakabátját. Az ellenséges géppuska hamarosan beszüntette tüzét, de azután újból tüzelni kezdett. Akkor az alhadnagy a lőréshez rohant, és testével zárta azt el. N. Sz. Sevljakov halála után megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Néhány nappal azelőtt, Klintől északra, hasonló hőstettet hajtott végre V. V. Vaszilkovszkij őrmester, aki a 185. lövészhadosztály 1319. lövészezredéhez tartozott. Az ő példájuk megelőzte A. M. Matroszov halhatatlan hőstettét, amelyet 1943 februárjában Velikije Lukinál vitt végbe.

  1. december közepén és végén folytatódott a Kalinyini, a Nyugati és a Brjanszki Front1–December 18-án a Délnyugati Front jobbszárny-hadseregeit és a főhadiszállás tartalékából odairányított hadseregeket a Brjanszki Frontba vonták össze. A front parancsnokává J. T. Cserevicsenko vezérezredest nevezték ki.* csapatainak ellentámadása. Előnyomulásuk nem lassult. December 18-tól kapcsolódtak be az ellentámadásba a Nyugati Front középső arcvonalszakaszán levő csapatok is: L. A. Govorov tábornok 5. hadseregének balszárnyon levő hadosztályai, M. G. Jefremov tábornok 33. hadserege, K. D. Golubjov tábornok 43. hadserege, valamint I. G. Zaharkin tábornok 49. hadseregének jobbszárny-hadosztályai. A Kalinyini Front sávjában pótlólag ütközetbe vetették I. I. Maszlennyikov tábornok 39. hadseregét, a Délnyugati Front sávjában pedig a 61. hadsereget, amelynek M. M. Popov tábornok volt a parancsnoka.

A Kalinyini Front csapatai (e frontnak alárendelték a Nyugati Front jobbszárnyán levő 30. hadseregeket is) Sztarica, Rzsev általános irányban csapásokat mértek a Volga mindkét partján. A szovjet csapatok által északnyugatról átkarolt 9. német hadsereg főerői december 25-re megszervezték a szilárd védelmet a Viszokojétól Lotosinig terjedő arcvonalon. 1941. december 25. és 1942. január 7. között a Kalinyini Front erői áttörték az ellenség védelmét, és az új, 1942. év első éjszakáján felszabadították Sztaricát. Folytatva a támadást, a front csapatai elérték a Rzsevbe vezető utakat, és nyugat felől átkarolták a várost. Kedvező helyzet alakult ki egy déli irányú, Vjazma felé mérendő csapáshoz.

Miután Klin, Szolnyecsnogorszk és az isztrai víztároló körzetében vereséget mértek a 3. és a 4. páncélos csoportra, a Nyugati Front jobbszárnyán levő csapatok üldözni kezdték a visszavonuló ellenséget. A német fasiszta hadvezetés visszavonta páncélos csoportjainak főerőit a Lama- és a Ruza-folyók menti megerődített terepszakaszra. Az ellenséges csapatok visszavonulását erős hátvédcsapatok és műszaki zárak fedezték, amelyeket az ellenség a lakott helységeknél és az útcsomópontoknál helyezett el. Megtörve a hitleristák ellenállását, a szovjet csapatok december 20-án elérték Lotosin és Ruza között a Lama- és a Ruza-folyót. Ugyanezen a napon Remizov és Katukov csoportjai közös erővel felszabadították Volokolamszkot. Nem jártak azonban sikerrel azok a próbálkozások, hogy a megerődített terepszakaszon áttörjék az ellenség védelmét: a hadseregparancsnokok rögtön az egész széles arcvonalon akarták kivetni állásaiból az ellenséget, mert úgy vélték, hogy előttük nem az ellenség főerői, hanem csak utóvédjei vannak. Itt a támadást le kellett állítani.

A Nyugati Front balszárnyán sokkal kedvezőbben alakult a helyzet. A jeleci és a tulai irányban az ellenség erői széles arcvonalszakaszon helyezkedtek el. A Délnyugati Front jobbszárnyával együttműködve, a Nyugati Front mélyen átkarolt két német hadsereget. Alekszin és Orjol között egészen az Okáig nem volt olyan terepszakasz, amelyen az ellenség megkapaszkodhatott volna. Semmiképpen nem sikerült megszerveznie védelmi csoportosítását. December 18-án az 50. szovjet hadsereg áttörésének lezárására Guderian gyorsan oda kezdett átdobni erőket, amelyeket a nagy sietve összeszedett kommandókból, vasúti és műszaki alegységekből állított össze.

  1. A. Belov tábornok csoportja, amely az 50. és a 10. hadsereg között támadott, leküzdötte az Upa-folyó terepszakaszát, és december 20-án felszabadította Krapivna várost. Az előle visszavonuló ellenség hátrahagyta nehéz fegyverzetét, harci technikai eszközeit és szállító gépkocsijait. A 10. hadsereg egyre gyorsabb ütemben támadott Szuhinyicsi irányában. Itt gyorsan meghiúsították az ellenségnek azokat a kísérleteit, hogy ellenállást szervezzen. December 20-án a hadsereg felszabadította Plavszk városát, és menetből átkelt a Plava-folyón. A 2. német páncéloshadsereg délnyugati irányban, Volhov és Orjol felé vonult vissza.
  2. december 20. és 1942. január 7. között a Nyugati Front balszárnycsapatai sikeresen folytatták a támadást, leküzdötték az Oka menti terepszakaszt és több mint 100 kilométert nyomultak előre nyugati irányban. Sok várost és útcsomópontot szabadítottak fel, közöttük Kalugát, Belevet, Moszalszkot, Mescsovszkot, Kozelszkot, és kedvező helyzetet foglaltak el a Vjazma ellen délről indítandó támadáshoz. A Nyugati Front közepén levő hadseregek – a 33. és a 43. – december 18-án kezdték meg az ellentámadást. Velük szemben az ellenség elég mély védelmet létesített. Ezt a védelmet a támadás első hetében nem tudták áttörni a szovjet csapatok. A 33. hadsereg sávjában heves harcok lángoltak fel Naro-Fominszk körzetében, s a város csak december 26-án szabadult fel. December végére a 43. hadsereg csapatai átkeltek a Protva- és a Luzsa-folyón, 1942. január 2-án felszabadították Malojaroszlavecet, január 4-én pedig Borovszkot. Január 8-ig a 33. és a 43. hadsereg még 10-25 kilométert nyomult előre.

A Délnyugati-Front jobbszárnyán a következőképp alakult a helyzet. Kijutva Orevo-Petrovszkoje körzetébe (Jelectől 70 kilométerre északnyugat felé), F. J. Kosztyenko tábornok csoportja december 16-án átvágta a jelec-orjoli vasútvonalat, és elvágta a jeleci ellenséges csoportosítás visszavonulási útjait. Így e csoportosítás nyugati és északnyugati irányban haladt el, elveszítve a csapatokkal az összeköttetést, és hátrahagyva felszerelését. Az ellenség 34. hadtestét visszavonulás közben az 5. lovashadtest csapásai érték. J. G. Krejzer tábornok 3. hadserege december 11-én lendült támadásba. A következő napon egységei Jefremov körzetében bekerítették a 293. német hadosztály egyik gyalogezredét, és még aznap felszabadították ezt a várost. A szovjet csapatok áttörésének lezárására az ellenség kivonta Tula alól a 17. páncéloshadosztályt. A Tulától délre és Jelec körzetében elszenvedett vereséggel kapcsolatban írta Halder a naplójába: „A 134. és a 45. hadosztály többé-kevésbé harcképtelen. Nincs ellátás. A csapatok parancsnoksága Tula és Kurszk között teljesen csődbe jutott.”

December közepére a Délnyugati Front jobbszárnyán levő csapatok a Jelec és Livni közötti területen befejezték a 34. német hadtest (a 45., a 95. és a 134. gyalogoshadosztály) szétzúzását. Ezzel véget ért a jeleci hadművelet. December 16-án a 10. és a 3. hadsereg csatlakozásánál ütközetbe lépett a 61. hadsereg. A jeleci német csoportosítás felszámolása után a szovjet csapatok Orjol irányában támadhattak.

A 61. és a 3. hadsereg csapatainak előrenyomulása december 18. és 1942. január eleje között elősegítette a Nyugati Front sikeres támadását Tulánál és a kalugai irányban. A legeredményesebben a 61. hadsereg harcolt, amely Belevtől délre elérte az Okát. A Brjanszki Front többi hadserege nem ért el különösebb sikert. Erőik kimerültek, az ellenségnek pedig sikerült számottevően megerősítenie csapatait a mcenszki és az orjoli irányban.

Nyugat felé előrenyomulva, a szovjet harcosok egymás után szabadították fel a lakott helységeket. Eközben megláthatták, mit műveltek a megszállók a szovjet emberekkel. Felgyújtott városok és falvak, akasztófák, megsemmisített kulturális értékek, lerombolt ősi emlékművek, vadállati leszámolás a békés lakossággal, rabszolgamunka – mindez gyűlöletet ébresztett bennük a fasizmussal szemben. Minél előbb meg szerették volna tisztítani tőle a szovjet földet, s ez a kívánság fokozta támadó szellemüket.

A szovjet csapatok ellentámadása nyomán a német fasiszta csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek: megsemmisült 11 páncélos-, négy gépesített és 23 gyalogoshadosztályuk, s a „Közép” hadseregcsoport többi hadosztályát is nagy veszteségek érték. Az ellenség embervesztesége – a sebesülteket és a betegeket is beleszámítva – mintegy 300 000 főt tett ki. Több ezer löveget, aknavetőt, géppuskát, géppisztolyt, gépkocsit és több száz harckocsit, repülőgépet vesztett. A Moszkva körüli földeken töméntelen elhagyott fegyver hevert. Halder szerint a háború kezdetétől a németek körülbelül egymillió embert vesztettek.

Az ellentámadás Moszkvától 100-250 kilométerre vetette vissza az ellenséget. A legnagyobb veszteségeket azok a legerősebb és legveszélyesebb ellenséges csapásmérő szárnycsoportosítások szenvedték el, amelyek a legközelebb jutottak Moszkvához. Szétzúzásuk elhárította a szovjet fővárost közvetlenül fenyegető veszélyt.

Ez volt az első nagy győzelem a saját erejüket túlbecsülő fasiszta hódítók felett: az első hatalmas vereség, amelyet a náci Németország elszenvedett a második világháborúban. A moszkvai győzelmet a szárazföldi csapatok döntő szerepe mellett a szovjet fegyveres erők valamennyi haderőnemének közös erőfeszítése vívta ki.

A Moszkva alatti győzelem a Kommunista Párt Központi Bizottsága szervező és irányító tevékenységének eredménye volt; megmutatta, hogy a kommunisták elsőrendű szerepet töltenek be a fronton és a hátországban; továbbá annak eredménye volt, hogy az Állami Honvédelmi Bizottság erejét megfeszítve mozgósította az ország valamennyi tartalékát, és a népgazdaságot a front szükségleteinek biztosítására állította át.

A szovjet hadsereg első hatalmas győzelme nagy szerepet játszott abban, hogy tovább szilárdult a szovjet emberek hite harcuk sikerében, a fasiszta Németország feletti végleges és teljes győzelemben. Még inkább erősítette morális szellemüket és készségüket, hogy ügyüket győzelemre vigyék. Az egész nép, valamennyi katona meggyőződött róla, hogy erőfeszítéseik és áldozataik nem voltak hiábavalók. A háború első hónapjaiban elesett harcosok szülei és testvérei megértették, hogy veszteségük nem hiába történt, hogy fiaik és lányaik, hozzátartozóik részt vettek a fasiszta szörnyetegek feletti rég várt győzelem kivívásában, hozzájárultak ennek a győzelemnek az előkészítéséhez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az Egyesült Államok háborúi 1945 óta

Kínai elemzés

Tom Fowdy*

Az USA által 1945 óta kezdeményezett 201 katonai konfliktus hosszú és szomorú

haláleset-statisztikája mutatja meg, hogy ki az igazi “rossz fiú”

Egy keményen ütő jelentés, amelyet egy kínai csoport hozott

nyilvánosságra, lehúzza az USA-t azokért a “humanitárius

katasztrófákért”, amelyeket az USA az emberi jogok zászlaja alatt

követett el.  A vádirat felhevíti a már amúgy is éles

szóháborút Washington és Peking között.

Egy kínai szervezet által publikált jelentés élesen kritizálja az

USA-t “humanitárius katasztrófák hosszú sorozatáért”.  A jelentés a

felsorolt eseményeket “amerikai agresszióként” mutatja be, úgy, hogy

közben felhívja a figyelmet az USA által kezdeményezett háborúk

katasztrófális következményeire, amelyek legtöbbször a “humanitárius

intervenció” vagy az “emberi jogok” ürügyén történnek.

A Kínai Társaság az Emberi Jogok Tanulmányozásáért (CSHRS)

megállapítja, hogy az USA által kezdeményezett konfliktusok gyakran

teljes országok lerombolásához vezettek, és a lakosság

millióinak halálát okozták.  A jelentés azt is megállapítja, hogy

1945-től napjainkig történt 248 fegyveres konfliktus közül az

USA 201-et (81 százalék), kezdeményezett.  Az USA viselkedését a

jelentés “hegemonistának” minősítette.

A kritika a legutóbbi bomba abban a fokozódó geopolitikai versenyben,

amely Kína és az USA között játszódik, és amely azzal kezdődött, hogy

az USA egy keményen fogalmazott számonkérést intézett Kínához, amely

egyrészt az emberi jogokra hivatkozott, és amely elsősorban a

Hszincsiang autonóm területre hivatkozott.  Kína erre az USA

külpolitika kemény bírálatával válaszolt, amelyben külön hangsúlyt kap

az USA képmutatása, és az, amit az USA valójában tesz világszerte.

Ugyanakkor Peking célja az is, hogy az “emberi jogok” kínai

értelmezését is terjessze, amely inkább gazdasági alapú, mint a

klasszikus szabadság fogalom.

A modern világban az USA az emberi jogok retorikáját mint eszközt

alkalmazza ahhoz, hogy saját külpolitikai céljait megvalósítsa.

Ezen célok egyrészt építeni hivatottak az USA saját magáról alkotott

és deklarált “kivételes nemzet” képét, másfelől az USA nemzeti

érdekeit, és katonai tevékenységét a “a jó a rossz ellen” való kettős

küzdelemként hivatottak leírni.

Az egész a második világháború utáni nemzetközi rendszer következménye,

hiszen a támadó háborúzás amely mindössze explicit “önérdekre”

hivatkozik a nemzetközi normák sértésének minősül, és emiatt erkölcsi

igazolásra szorul.  Emiatt az emberi jogok fogalma ma már arra irányuló

“propaganda-fegyver”, hogy legitimáljon olyan intézkedéseket, amelyek e

nélkül agresszívnak minősülnének, s azt a látszatot keltsék,

mintha az USA-t állandóan fenyegetnék.

Amerika szelektív fegyverként használja az emberi jogokat,

hogy ellenfeleit rossz színben tüntesse fel, az emberek

lelkiismeretét pedig arra használja ki, hogy a háborút, amely értelemszerűen

romboló és tragikus, úgy állítsa be mintha igazságos, szükséges, és

hősies volna.

A Szovjetunió 1991-es bukása óta, amikor a nemzetközi rendszer

“egypólusú” lett, és amelyet Washington dominál, a “humanitárius

intervenciók” mindennaposak lettek.  Humanitárius intervención

a jelentés azt érti, amikor a “jó” nyugati országok “beavatkoznak” más

országokban, hogy megdöntsenek kormányokat az “emberi jogok”, azaz

saját polgáraik érdekében.  Ismertebb példák erre:

Afganisztán, Irak (több esetben), Líbia, és Szíria.

A kínai jelentés a fenti példákra csap le.  Az USA sok országban

avatkozott be úgy, hogy közben az emberi jogokra hivatkozott, valójában sokszor az adott országok teljes lerombolásával vagy

destabilizálódásával járt.  A fenti közel-keleti példák szembeötlőek, mert

esetükben az USA vagy a nyugati beavatkozás rontott az országok

helyzetén.  A Tálibok még mindig uralják Afganisztánt.

Szaddam Huszein megdöntése Irakban leginkább politikai instabilitást

hozott, megerősödött az Al-Kaida és az ISIS, amely sok embert megölt.

Líbiában Moammer Kadhafi megbuktatása katasztrofális

polgárháborúhoz vezetett.  Szíria népe is hosszú konfliktusban és

szankciók között találta magát, amióta elkezdődött az Aszad elleni

felkelés.

A történet nem itt végződik.  Az USA aktívan támogatta Szaud-Arabiát

és szövetségeseit a Jemen elleni önkényes szőnyegbombázásban, amely

több ezer civil halálát okozta, valamint éhezéshez és betegségek

elterjedéséhez vezetett.  A közelmúltban a világ egyre inkább

többpólusú, így a nyílt beavatkozások jóval nehezebbek. Az USA így

gyakran bénító gazdasági szankciókhoz folyamodik, hogy az ellenséges

országokat maga alá gyűrje.  Ez történt Venezuela, Irán, és

Észak-Korea esetében, ahol az “emberi jogok” vagy más geopolitikai

sérelmek szolgáltak ürügyként.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy Kína az USA Hszincsianggal

kapcsolatos panaszait nem tekinti többnek, mint politikai

opportunizmusnak, Kína elszigetelése iránti törekvésnek (más országok

Kínával való üzletelését megakadályozandó), az erőszakos politika

legitimálásának, de semmiképp sem az emberi jogok iránti őszinte

aggódásnak.  Hány nyugati támogatja a Kína elleni fellépést azzal az

ürüggyel, hogy Kínában “népirtás” történik?  Washington és

szövetségesei, például Nagy-Britannia, ezt a narratívát nyomják, de az

emberi jogok itt is, mint mindig, szelektíven érvényesülnek.

Válaszként Kína egyre inkább felhívja a figyelmet az USA által

elkövetett katasztrofális emberi jogsértésekre, különösen az USA-n

kívül, amelyek esetében az USA, némi iróniával, általában az emberi

jogokat használta ürügyként.  Az USA Kínát agresszornak nevezi, mert

Kína megvédi a határait az USA militarizációjától, és Peking helyesen

hívja fel a figyelmet arra, hogy az USA, bármilyen mérték szerint, a

történelem leginkább háború-párti és legagresszívebb országa.

Az USA tevékenysége milliók halálához és szenvedéséhez vezetett, de

ezek a tények ismeretlenek az olyan népek számára, amelyeknek a kormánya

folyamatos propagandával eteti őket a fősodrású tömegtájékoztatáson keresztül.

Ez az új tanulmány az “általunk ismert világot” a feje tetejére állítja,

és a tényekre koncentrál.  Kína a rossz fiú?  A hosszú és szomorú

halálozási statisztika, amely az USA 201 katonai beavatkozásának

köszönhető 1945 óta, igaz választ ad erre a kérdésre.

Fordította: HB

Az eredeti angol nyelvű írás olvasható: https://www.rt.com/op-ed/520899-china-us-human-rights/

Brit író és elemző.  Elsősorban Kelet-Ázsiával foglalkozik.

A pávatáncos

Spiegel

Orbán Viktor egyre inkább lesre fut az Európai Unióban, most éppen Pekinggel kokettál kockázatos módon. Azon van, hogy vitatott módon Budapesten építsen kampuszt a Fudan Egyetem, ám ily módon Peking befolyást gyakorolhat a magyar felsőoktatásra. Különleges az egész ügyletben, hogy nagyon úgy néz ki: a létesítmény 1,5 milliárd eurós kínai hitelből jön létre, kínai munkások jóvoltából, mi több, kínai anyagok felhasználásával.
A budapesti polgármester tiltakozik, mert ő ugyanarra a területre diákvárost tervez (amivel korábban a kormány is egyetértett – a szerk.). Az ellenzék kémkedéstől és politikai befolyásolástól tart. Karácsony azt mondja: a végén még kiderül, hogy semmit sem lehet adni a miniszterelnök szavára, hiszen már megállapodott Orbánnal, hogy az egykori Nagyvásártelep területén kollégiumokat emelnek. Ráadásul Fudan Kínában elitegyetemnek számít, a Kommunista Párt irányítása alatt áll, a marxizmus-leninizmus pedig kötelező tantárgy.
Az EU rossz néven veszi a dolgot, hiszen a magyar kormány csak nemrégiben szorította ki az országból a CEU-t. Annak alapítójáról, Sorosról azt az összeesküvés elméletet terjeszti, hogy menekültekkel akarja elárasztani Európát. Most meg az egyetem építésére behívja a kínaiakat. Orbán azért közeledik Pekinghez, mert növelni szeretné külpolitikai mozgásterét. Ilyen megfontolásból vett a Szputnyik V-ből is, egyedüliként az unióban, és pont ezért szorgalmazza a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, szintén kínai segédlettel.
A földrészen azonban egyre inkább árnyékba kerül. Csak úgy tudta megakadályozni, nehogy kidobják az Európai Néppártból, hogy inkább ő maga lépett ki. De súlyos büntetések fenyegetik az új jogállami mechanizmus alapján. Kai-Olaf Lange, az egyik berlini elemző intézet szakértője azt mondja: a politikus nem az uniós tagság felmondását készíti elő, hanem igyekszik lehetőleg minél több opciót nyitva tartani.                          (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…csak nemrégiben szorította ki az országból a CEU-t. Annak alapítójáról, Sorosról azt az összeesküvés elméletet terjeszti, hogy menekültekkel akarja elárasztani Európát. Most meg az egyetem építésére behívja a kínaiakat. Orbán azért közeledik Pekinghez, mert növelni szeretné külpolitikai mozgásterét…”
-Nagy a valószínűsége, hogy helytálló a megállapítás! Döbrögi KIZÁRÓLAG HATALOMFÉLTÉSTŐL MOTIVÁLTAN (érthetően, hiszen számára a hatalom bármi áron való bitorlása egyenesen létkérdés!) CSELEKSZIK! Immáron 12 éve folyamatos a pávatánca. Elfogad ő Gazdájának bárkit, aki garantálja számára a hatalmat! MÉG FIZET IS ÉRTE! (Igaz mi dobjuk össze a rávalót, de…)
Ha a helyzete úgy kívánja, liberális. Vagy éppen illiberális. Vagy neokonzervatív.  Ha a HELYZETE pedig azt kívánja, lészen ő kommunista is, csak A HATALMAT BITOROLHASSA!
Csakhát amivel nem számol, az az ő KÖZISMERTEN NAGY PÁVATÁNCOS karrierje.
Amivel MINDENKI tisztában van, és a politikában sem egy dícsérendő JELLEM!
Az ilyen jellem pedig átkozottul gyorsa és könnyedén képes sérelmeket okozni! Vajdánk a NAGYOK KÖZÜL csak a Kínai Népköztársaságnak nem okozott még sérelmeket! De biztosak lehetünk abban, hogy fog! (Az sem zárható ki, hogy már okozott is, és az egyetemmel akarja jóvá tenni!)
AMIKOR PEDIG MÁR MINDEN NAGY HARAGSZIK A pávára, egyszerűen lerúgják a porondról!

A Magyar Békekör hírei…

Fogást keres a NATO Oroszországon, de Moszkva nem hagyja

Brüsszel, Kijev, Moszkva, 2021. április 18. vasárnap (MB)

      A katonai fenyegetőzéstől a szankciókon és a provokációkon át, a belügyekbe való beavatkozásig minden eszközt felvonultat az Észak-Atlanti Szervezet, hogy maga alá gyűrje Oroszországot, és megőrizze a Nyugat hegemóniáját a világ felett – értékelte a jelenlegi helyzetet a Magyar Békekör tudósítója.

     Az orosz határoknál 40 ezer NATO-katona, köztük 30 ezer amerikai  gyakorlatozik a Defender Europe 21 keretében, a meghátrált amerikai hadihajók helyett májusban brit flottaegységek vonulnak a Fekete-tengerre, Ukrajnába és Romániába hadifelszereléseket pumpálnak, fokozzák a felderítő repüléseket, újabb és újabb szankciókkal próbálják térdre kényszeríteni az orosz gazdaságot, orosz diplomatákat utasítanak ki.

     Magyarország, a NATO tagjaként eddig mértéktartó magatartást tanúsított Oroszországgal szemben, kormánya nem engedett az oroszellenes hisztériakeltésnek, sem pedig annak az amerikai győzködésnek, hogy hagyjon fel Ukrajna NATO-csatlakozásának megvétózásával, melyre az észak-atlanti szerződés feljogosítja. Nemcsak Moszkva szemében számít erénynek ez a magatartás a kiélezett helyzetben, hanem azoknak a magyar embereknek a szemében is, akik tisztában vannak azzal, hogy mire kell hazánk a NATO-nak, és mibe kerülne nekünk Oroszország megtámadása. Inkább az ejti gondolkodóba az embert, hogy miért hallgat az ellenzék. Vajon nem értene egyet a mértéktartó magatartással? Netán’ azt szeretné, hogy Ukrajnát is bevonják a NATO-ba?

     Az orosz vezetés erejét mutatja, hogy a kiélezett helyzetben is megőrzi higgadtságát. Tisztában van azzal, hogy nemcsak területét kell megvédenie, hanem a világ békéjét is. Mivel a NATO és vezető országa nem hallgat a jó szóra, és rendre visszautasítja az egyenjogú együttműködést, mert abban bízik, hogy van még annyi ereje, hogy két vállra fektesse esküdt ellenségét, Moszkva természetesen erőt is igénybe vesz. Teszi ezt saját védelmében, annak az országnak a katonáival szemben, akiket 8 ezer km-ről vezényeltek az orosz határokhoz az „amerikai nemzeti érdekek védelmében”.

     Orosz flottaegységeket vonnak össze a Fekete-tengeren, április 24-én 21 órától október 31-én 21 óráig megtiltják az idegen hadi- és állami hajók közlekedését a Krím-félsziget partjainál Szevasztopoltól Hurzufig, továbbá a Kercsi-félszigeti háromszögben az Opukszkij természetvédelmi körzet közelében. Ez azt jelenti, hogy a brit rakétahordozó romboló és a tengeralattjáró elhárító fregatt májusi „látogatása” nem ígérkezik zavartalannak még akkor sem, ha a Queen Elisabeth anyahajó a háttérből támogatja is őket. Oroszország saját területén komoly erőket mozgósított a Krím és az egész ország védelmében. A NATO értésére adja, hogy nem tenne jót neki, ha az ukrán haderővel közösen megkísérelné a Krím elfoglalását, sem pedig Donbasz orosz lakosságának megtizedelését.

     Moszkva kész az együttműködésre mindenkivel, akit nem ellenséges szándék vezérel, hanem a tisztelet és az egyenjogúság szelleme. Ezt tudatta Bidennel, Merkellel és Macronnal is.

     A dolog most itt tart Zelenszkij „preventív háborúra” tett indítványa közepette, mellyel utat szeretne nyitni a NATO-nak Oroszország ellen Ukrajnán keresztül.+++

Kínai politikus interjúja az AP amerikai hírügynökségnek – Peking szerint az USA “túl negatív” Kínával szemben

Peking, 2021. április 16. (AP)

Egy magas rangú kínai diplomata azt mondta pénteken, hogy

az USA politikája Kínával szemben “túl negatív”, pedig az együttműködés

nagyon fontos volna olyan körülmények között, amikor  a Biden adminisztráció a COVID-19-re és a gazdaság élénkítésére összpontosít.

Úgy látszik, az USA a konfrontációt erőlteti a kooperáció rovására –

mondta Le Jucseng kínai külügyminiszter-helyettes

amelyet az AP-nek adott terjedelmes interjújában.

“Egy ilyen megközelítés – meg kell mondanom – túl negatív” –

közölte, és hozzáfűzte, hogy “hiányzik belőle az előretekintés”.  Hiszen Kína lehetne Biden számára partner is a koronavírus elleni

küzdelemben és a gazdaságban – mondta Le Jucseng.

“Nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a két problémát együttműködés nélkül lehetne kezelni, egészséges viszony nélkül Kína és az Egyesült Államok között – mondta Le Jucseng.

Azt is jelezte, hogy nem valószínű, hogy Kína több kötelezettséget

vállal azon a klímacsúcson amelyet Joe Biden amerikai elnök hívott össze a

jövő hétre.  Ezt a nyilatkozatot akkor tette, amikor Biden klímaügyi

küldöttje, John Kerry, tárgyalt a témáról kínai tisztviselőkkel zárt

ajtók mögött Sanghajban.

Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, Kína 2060-ban szén-semleges

lesz, a szénkibocsátás 2030-ban éri el a tetőpontját.

“Egy 1,4 milliárd népességű országnak nem könnyű valóra váltania ezt a célt.

Van olyan ország amely azt szeretné, hogy ezek

a célok korábban valósuljanak meg.  Attól tartok, ezek az óhajok

eltekintenek a valós körülményektől.”

Le azt is mondta, hogy nem ismeri a részleteket Kerry sangháji

találkozóiról.

Biden negyven ország politikai vezetőjét, köztük Hszi Csin-pinget

hívta meg Április 22-23-ára kitűzött videokonferenciájára.  Azt szeretné elérni, hogy az USA és más országok ambiciózusabb nemzeti célokat tűzzenek ki a szénkibocsátás mérséklésében, és pénzügyi segítségre vállalkozzanak a szegényebb országok klímavédelmi intézkedéseinek elősegítéséért.

Le úgy nyilatkozott, hogy Kína pozitív üzenettel készül a találkozóra, de azt is hozzátette, hogy Kína a klímaváltozást a saját kezdeményezései alapján kezeli, nem pedig külső indíttatásra.  Arra a kérdésre, hogy Hszi jelen lesz-e a csúcstalálkozón, Le azt válaszolta, hogy a “kínai oldal aktívan mérlegeli ennek lehetőségét.”

Az USA és Kína egyre inkább szemben áll egymással olyan dolgok

miatt, mint amilyen az emberi jogok kérdése Tibetben vagy a Hszincsiang

tartományban, a hongkongi tüntetések és politikai szabadságjogok

elfojtása, Kína területi ambíciói Tajvannal, és általában a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatban, és azzal a váddal kapcsolatban is, mely szerint

Kína lassan reagált és lassan informálta a világot a COVID-19 fertőzés

kitörésekor. Mint ismeretes, a COVID-19-ből azóta rengeteg

áldozatot követelő világjárvány lett.

Kína javulásra számított a két nagyhatalom közötti viszonyban Biden

megválasztása és Donald Trump januári leváltása óta, de az új amerikai

kormányzat eddig még semmi jelét sem adta annak, hogy változtatna

Kínával szembeni keményvonalas politikáján.  Az éles szembenállás

szokatlanul nyilvánosan jelent meg az első amerikai-kínai találkozón

Alaszkában, a múlt hónapban.

Le azt mondta, hogy az alaszkai találkozó óta konstruktív és hasznos párbeszédet folytatnak, és mindkét fél sokat tesz az ott felmerült kérdések rendezéséért.

A két ország között lehetne együttműködés a koronavírussal kapcsolatban, de ez csak egyenjogú partneri alapon jöhet létre – mondta -,nyilvánvaló utalással arra a nyomásra, amelyet az USA több fronton gyakorol Kínára.

“Úgy nem lesz kooperáció, ha az egyik oldal követelés-listát terjeszt a másik elé. Együttműködés esetén nem megengedhető, hogy az egyik fél önző magatartást tanúsítson, s csak a saját érdekeit nézze, teljesen figyelmen kívül hagyja a másik fél álláspontját” – mondta.

Azon a napon, amikor több hongkongi demokrácia-aktivistát elítéltek, Le

megvédte Kína politikáját a hongkongi fél-autonóm területtel kapcsolatban. Szerinte a tüntetők lázadók volta, és “megérdemelték amit kaptak”.

Azt is hozzátette, hogy szerinte “semmi különös nincs abban, hogy Hongkong egyre inkább egy kínai városra hasonlít, végül is Hongkong Kína része”.

Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kötelezettségeinek megszegésével vádolja Pekinget az egykori brit gyarmat kezelését illetően, hiszen szerintük, az “egy ország, két rendszer” elvének kellene érvényesülnie az 1997-től számított ötven évig,

tehát attól fogva, hoigy az Egyesült Királyság lemondott gyarmatáról és átadta azt

Kínának.

Le elvetette az ezzel kapcsolatos kritikákat: “Hongkong Kína része,és ez sohasem fog megváltozni” – jelentette ki.

A miniszterhelyettes elítélte a nyugati szankciókat azon kínai vállalatokkal szemben, amelyeket az emberi jogok megsértésével és kizsákmányolással vádolnak Hszincsiang tartományban.  Az USA tavaly leállította a régióban működő több cég termékeinek importját, januárban pedig általános tilalmat léptetett érvénybe a hszincsiangi gyapot és paradicsom behozatalára.

Le szerint az ilyen intézkedések nem arra szolgálnak, hogy a munkavállalókat védjék, hanem arra, hogy „ártsanak az emberi jogok érvényesülésének Hszincsiangban, mert erőszakkal munkanélküliséget és szegénységet idéznek elő”.

Egy héttel az után, miután Biden egykori hivatalnokokból álló delegációt küldött a szigetországba, hogy annak elnökével találkozzanak, Le Jucseng óva intette az amerikai kormányt, hogy kapcsolatot ápoljon Tajvannal. Kína álláspontja szerint a saját kormánnyal rendelkező Tajvan kínai terület, és ragaszkodik ahhoz,

hogy Hongkonghoz hasonlóan, Tajvan is Kína irányítása alá kerüljön.

“Az USA-nak nem szabad kijátszania a Tajvan kártyát. Ez nagyon veszélyes.  Ez a mi vörös vonalunk.  Az USÁ-nak ezt a vonalat tilos átlépnie” – mondta.

Amerikai katonai hivatalnokok arra figyelmeztettek, hogy Kína

mintha gyorsítaná a Tajvan feletti kontroll átvételének folyamatát.

Arra a kérdésre, hogy Kína kitűzött-e határidőt erre vonatkozóan,

Le Jucseng csak annyit mondott, hogy ez egy “történelmi folyamat”.

Az interjút készítette: Ken Moritsugu

Fordította: HB

Kiadta: Magyar Békekör

Mi az azonos és mi a különbség a kapitalizmusban és a fasizmusban?

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

– A Komintern a fasizmusról –

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A polgári demokráciában működő kapitalizmus a mosolygó fasizmus!
A fasizmus a kapitalizmus védelmében a szocialista demokrácia ellen harcol!

A fasizmus az kapitalizmus, ez a legfontosabb azonosság, ennek érdekében megvalósul a tőkésosztály totális politikai-gazdasági hatalma a proletárok felett a tőkésállam erejével. A kapitalizmus minden formája kíméletlen harcot folytat a szocialista demokrácia és a megvalósítására törekvő kommunisták ellen. A kapitalizmusban és a fasizmusban is megtalálható a kizsákmányolás, a gyarmatosítás, az érdekszféra, az imperializmus, a bérrabszolgaság, az élősködés, a felsőbbrendűség, ami jellemző hasonlóság közöttük, így ez alapvetően a kapitalista modellre jellemző azonosság.

A fasizmus legundorítóbb tulajdonsága, hogy a proletárok tudatát elterelik az érdekeik, emberi méltóságuk gondolatától is, a valódi demokráciától, a szabadságtól, a szocialista demokráciától. A fasizmusban (kapitalizmusban) a proletárok lemondanak saját érdekeikről a kizsákmányolóik javára, így gerinctelenné, valóban alsóbbrendűvé válnak. Így az emberiség többsége valójában gerinctelen szolga. Ez életképtelen, pusztulásra ítélt emberiség. Ez elpusztítja a fasiszta „felsőbbrendűeket” is, mert nem tudnak emberkén létezni. A fasizmus (kapitalizmus) az emberiség végét jelentheti. Ez ellen legkövetkezetesebben Sztálin, a Szovjetunió harcolt. Ha nem sikerül eljutni a szocialista demokráciába, akkor csak a visszafejlődés marad az állatvilágba.

A fasizmusban tehát a kapitalizmus gazdasági modellje valósul meg. Így megvalósul a lényeg, a proletárok kizsákmányolása a tőkések élősködése érdekében. Ennek a rablásnak a védelmében a kapitalizmus fegyvere a szociális demagógia, a hamis tudománytalan világnézet, a vallás, a szükséges mértékű diktatúra és terror.

A szocializmusban nincs kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség!
A szocialista demokráciában megvalósulnak a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok!
A szocializmusban szocialista demokrácia van!

A fasizmus a kapitalizmus imperializmussá fejlődésével, a kapitalisták osztályérdekének és a világuralmának védelmére jött létre.

A kapitalizmus a hatalma védelmében a demokrácia korlátozásával vagy megszüntetésével, a kapitalizmus híveinek következetesen agresszív harcával, a szükség szerinti mértékű terrorral, a totális diktatúrában önkényuralommá fejlődhet, de végülis ugyanazok a célok vezetik, mint általában a kapitalizmust. Tehát a fasizmus az kapitalizmus! A kapitalizmus az imperializmusban a világuralma védelmében, a fasizmus különböző megjelenési formájában harcol.

klasszikus fasizmus forma, Hitler és Mussolini nyomán a kapitalizmus céltudatos, következetes, agresszív, terrorisztikus totális harci formája, totális kapitalista diktatúra, önkényuralom.

A mosolygó fasizmus az USA mintája alapján a polgári demokráciában is, a proletárok feletti totális politikai-gazdasági hatalom, a klasszikus fasizmussal azonos célokért harcoló kapitalizmus.

A polgári demokráciában működő kapitalizmusban (a mosolygó fasizmusban) azonban a proletárok érdekében a demokráciáért küzdőknek sokkal több lehetőségük van, mint a klasszikus fasizmusban. A kapitalizmusban a kommunistáknak, a demokráciáért küzdőknek, a polgári demokratikus szabadságjogokért és az emberi jogokért is harcolni kell. A mosolygó fasizmus azonban fasizmus, diktatúra a proletárok számára, ezt meg kell haladni a szocialista demokráciával, ami a valódi demokrácia.

A kapitalizmus minden formájában a tőkések kizsákmányolják a proletárokat, a gyengébb, a fejletlenebb országokat, a gyarmatok, az érdekszférák feletti uralomra, világuralomra törekszenek. A tőkések alapvető célja, a minél nagyobb profit megszerzése, ami az élősködésük, hatalmuk forrása. Amit a tőkések a konkurenciaharcban, világméretekben a kizsákmányolással, a diktatúrával, a gyarmatosítással, a háborúkkal érnek el. A kapitalizmus és a fasizmus célja megegyezik, ami az élősködés, csak a módszereiben van némi különbség.

A diktatúra, a nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyűlölet, a fajüldözés, a népirtás, a kapitalista rendcsinálás, az imperialista háborúk, a gyarmatosítás, a proletár érdekeket képviselők üldözése és kiirtása, a demagóg hazugságok, a hamis világnézet, az idealizmus, a vallás mind a kapitalizmusban, mind a fasizmusban megtalálható jelenség, de nem ezek a céljai, hanem ezek csak eszközök a kizsákmányolásra az élősködésre, a totális hatalomra.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a megvalósuló kapitalista érdekeltségű „nemzetekfelettiség” (nem az internacionalizmus, ami a proletárok nemzetközi összefogása), a világméretűvé nőtt termelő és a banktőke összeolvadásával, a világméretű, több nemzetet, több földrész összefogó monopóliumoknak nagy hasznot, profitot hoznak a tőkések kis csoportjának, ezért manapság inkább ezt a „nemzetekfelettiség”-et támogatják és nem a nacionalizmust, a fajüldözést. A lényeg a minél nagyobb profit, ezért világméretekben alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz.

A nemzetközi nagy világméretű monopóliumok, cégek ezt meg is valósítják, mert a különböző nemzetek területén a helyi körülményekhez alkalmazkodnak, így jutnak a profithoz, akár az extraprofithoz. Az Auchannak, a Tescónak, MacDonaldnak, stb., mindegy milyen nyelven árulja termékeit, milyen nemzet területén működik, alkalmazkodik a környezethez. De ehhez előbb az adott nemzetet uralnia kell, ezért ezek a cégek a világuralomra törnek, és ezt katonailag biztosítja a NATO. A gyarmatokon, a félgyarmatokon, a perifériákon, az érdekszférákon így extraprofitra tesznek szert, és hatékonyan megvalósítják a világméretű kizsákmányolást. A klasszikus fasizmus a szélsőséges nacionalizmussal, fajüldözéssel, népirtással terjeszkedett lényegében ugyanezért a célért. A NATO földrészeket átfogó, a világméretűvé fejlődött imperializmus érdekvédelmi hadserege, célja a kapitalizmusban a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség védelme, a proletárok bérrabszolgasága. A NATO a szocialista demokráciának, a valódi demokráciának, az emberiségnek az ellensége.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a fasizmus két alapváltozatban létezik. A klasszikus és a mosolygó fasizmusban a különbség csupán a diktatúra, a terror, az önkényuralom minőségében és nagyságában van, de a cél ugyanaz, mint a kapitalizmus alapváltozatában, kizsákmányolással rabolni, élősködni, felsőbbrendűvé válni.

Mivel a kapitalizmusban a proletároknak valóságos hatalma nincs, ezért ilyen vonatkozásban a klasszikus és a mosolygó fasizmus is diktatúra a dolgozókkal szemben. A klasszikus fasizmus nyíltan felvállalja a demokrácia megszüntetését, a mosolygó fasizmus pedig csak látszat demokrácia a dolgozók számára, mert a proletárok semmilyen hatalommal nem bírnak, ellenben minden a kapitalisták érdekében történik.

A proletárok jobb, kedvezőbb helyzetének megteremtése a kapitalizmusnak (és az emberiségnek) lehetősége és érdeke (lenne), mert mint gazda, ha jó gazda, így több profithoz jut(na), de ezt alapvetően nem az emberségből teszi, ha teszi, a proletár ettől még bérrabszolga, alacsonyabb rendű marad(na); ráadásul a tőkések profitja csak a proletárok általl termelt és megvásárolt árukból keletkezhet a kizsákmányolással, ilyen a fogyasztói társadalmi modell.

A proletárok helyzetének javulásához a leghatékonyabb módszer azonban az osztályharc, ami a proletár érdekek kiharcolása.

Marxista fogalomlexikon – Fogyasztói Társadalom: konzum társadalom: a fejlett tőkés országoknak a burzsoá ideológusok és publicisták körében divatos elnevezése, amivel azt akarják kifejezni, hogy a tőkés termelés a fogyasztók érdekeit szolgálja, és általános jólétet teremt. Objektív alapja az a körülmény, hogy a legfejlettebb tőkés országokban a termelőerők színvonala olyan fokra jutott, hogy lehetőség van a viszonylag magas életszínvonal biztosítására. Valójában azonban ezekben az országokban sem változott a tőkés termelés célja, a maximális profit elérése, nem szűnt meg az emberek százmillióinak neokolonialista kizsákmányolása, s a dolgozók viszonylag magasabb életszínvonalát a munkásosztály heves küzdelemben vívta és vívja ki. A fogyasztói társadalom és más elnevezések például a „jóléti állam” célja épp a harc leszerelése, a figyelem elterelése a kizsákmányolásról a fogyasztási javak birtoklására, az osztályharcról az egyéni gazdagodásra.

(idézet: A marxista filozófia alapjai)

Sok burzsoá ideológus, aki megszépítve ábrázolja az imperializmust, arról az ezernyi lehetőségről irkál, amelyet a kapitalizmus az egyszerű emberek számára magában rejt. Azt mondják, hogy a kapitalista társadalomban bárki milliomossá válhat, és mindent elérhet. Ez a lehetőség azonban pusztán formális. A munkásnak nem a tőkéssé válás formális lehetőségére van szüksége, hanem annak reális lehetőségére, hogy megszabaduljon a kizsákmányolástól, hogy munkája, megfelelő lakása és tápláléka legyen, kulturális tekintetben fejlődhessék, s teljes jogú gazdája lehessen országának. Az embernek, az élen haladó társadalmi osztálynak, gyakorlati tevékenysége sikere érdekében fel kell fedeznie a neki szükséges reális lehetőséget, meg kell szabnia a lehetőség valóra váltásának módjait, s ezekkel összhangban kell cselekednie.

(idézet: A Marx és Engels válogatott művei 1)
Kommunista Párt kiáltványa

Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya, akik csak addig élnek, amíg munkát kapnak, és akik csak addig kapnak munkát, amíg munkájuk a tőkét gyarapítja. Ezek a munkások, akik darabonként kénytelenek eladni magukat, éppen olyan áruk, mint minden egyéb kereskedelmi cikk, s ezért éppúgy ki vannak téve a konkurencia minden viszontagságának, a piac minden ingadozásának.

(idézet: A Komintern és a fasizmus)
A fasizmus meghatározása

1921-22-ben: … Radek a fasizmusban, akárcsak a tőke támadásának más megnyilvánulásában, a kapitalizmus megszilárdítására tett erőfeszítést látta. … a fasizmus egyesíteni tudta a különböző osztályokat és rétegeket, a legkülönfélébb politikai irányzatokat. Egyesíteni tudta, de nem tudta megszüntetni ezen osztályok és rétegek érdekellentéteit. … Radek helyesen ismerte fel, hogy ezeknek az ellentéteknek a kihasználása jelentős szerepet kap az antifasiszta harcban.

… Bordiga elemzéseiben [OKP] … A fasizmus valamennyi polgári elem ellenforradalmi erejét testesíti meg, s ezért számára semmiféleképpen sem feltétlenül szükségszerű, hogy a demokratikus intézményeket szétzúzza. … a polgári demokrácia és a fasizmus … a különbségek ellenére az ellenség nem változott, csupán a hazug színfalak, a demokrácia kulisszái tűntek el, hogy mindenkinek szembe tűnjön a kapitalista társadalom rideg valósága. Az uralkodó osztályok egyesültek, és szövetségeseikkel, a kispolgári rétegekkel együtt a munkásosztály ellen vonulnak.

… Zetkin … mivel a burzsoázia letért a törvényes útról, ellene csak hasonló módszerekkel, az erőszak fegyverével lehet küzdeni.

… Lozovszkij … a fasizmus nem más, mint preventív („vorbeugende”) ellenforradalom, amelynek segítségével a burzsoázia igyekszik megakadályozni a forradalom kibontakozását.

… Trockij … a fasizmus nem más, mint „tökéletes ellenforradalom”, amelyet „a forradalom fiaskója” idézett elő.

… „A nemzetközi fasizmus” … általános jellemzése … a fasizmus nemzetközi ellenforradalom a munkásosztállyal szemben … „Ugyanakkor a fehérgárdák nyílt uralma a polgári demokrácia alapjai ellen is irányul.” … a fasizmus nem egyszerűen a munkásság és a burzsoázia ellentéteinek terméke, hanem megerősítéséhez a burzsoázián belül feszülő ellentétek is hozzájárultak. A fasizmus nem az egyesült ellenforradalmat, hanem a burzsoázia legreakciósabb rétegeit képviseli. … „Az olasz fasizmusnak – a »klasszikus« fasizmusnak, amely most egy időre az egész országot meghódította – az a jellemző vonása, hogy nemcsak szűkebb, állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket alakít, hanem arra is kísérletet tesz, hogy szociális demagógiával tömegbázist teremtsen a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásság bizonyos részében is. Ebben a törekvésében reakciós céljai érdekében ügyesen kihasználja azt a csalódást, amelyet az úgynevezett demokrácia váltott ki.”

… A Komintern IV. kongresszusa [1922] olyan történelmi pillanatban vizsgálta a fasizmust, amikor az európai terrorista rendszerek – köztük az olasz – még nem fejlődtek totális diktatúrává. Ennek ellenére a referátumokban és a viták során elhangzott egyes elemzésekben már felvetették az ilyen típusú rendszerek térhódításának lehetőségét. Felismerték azokat a jegyeket, amelyek az egyes országokban, különösen Olaszországban és Németországban, e fejlődés irányába mutattak. Mussolini hatalomra jutásának pillanatában már sikerült meghatározni a fasizmus osztályjellegén kívül azokat a sajátos vonásokat is, amelyek eltérnek a tőke támadásának általános jegyeitől. Rámutattak először is arra, hogy nem az egyesült reakciónak, hanem az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjainak diktatúrájáról van szó. Ez a diktatúra pedig a hagyományos burzsoá uralomhoz képest a terror intézményesítésével kedvezőtlenebb körülményeket teremt a munkásosztály osztályharcához és általában az emberi társadalom fejlődéséhez. A fasizmus másik sajátos vonását abban látták, hogy az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjai érdekeik képviseletére tömegmozgalmat tudtak felvonultatni. … Az antifasiszta harc lehetőségeinek felvázolásakor a felszólalók a kongresszust megelőző elemzésekre és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodtak. Hangsúlyozták, hogy a munkásosztálynak és szervezeteinek létérdeke a fasizmus elleni fellépés, és e harcban a munkásság számíthat más dolgozó rétegek támogatására is. Elengedhetetlen előfeltételnek tekintették, hogy a kommunista mozgalom vállalja az antifasiszta összefogás szervezését és vezetését, az egységfront-taktika és a munkáskormány jelszavával lépjen fel valamennyi dolgozó réteg érdekeinek védelmében. Szükségesnek tartották az antifasiszta harc fegyveres formáinak szervezését is, ám a legfontosabbnak a legális lehetőségek kihasználását tekintették.”

1923-24-ben: … A IV. kongresszusig a Komintern a fasizmussal az olaszországi forradalom és ellenforradalom egyik részkérdéseként foglalkozott. Addig kevesen ismerték fel, hogy a fasiszta mozgalom nem csupán az olasz ellenforradalom segédcsapata, hanem egy újfajta ellenforradalom csírája, amely az erőviszonyoknak nem csupán részleges, de alapvető változását idézi elő. A Komintern IV. kongresszusán ez a felismerés már általánossá vált, sőt továbbfejlődött. Világossá vált, hogy a fasizmus, mint a tőkés társadalom egyik uralmi rendszere, korántsem olasz sajátosság.

… Révai úgy véli, hogy Magyarországon „az ellenforradalom győzelme után tulajdonképpen a fasizmus volt uralmon (csak ekkor még nem nevezte magát annak), szerepének eljátszása után pedig átengedte helyét a nagytőkének”. Szerinte a fasizmus erői a későbbi korszakban a Gömbös-, a Haller- és a Wolff-csoportban tömörültek.

… Zetkin … a fasizmus legáltalánosabb meghatározása: „A fasizmus a világburzsoázia általános támadásának legerőteljesebb, legkoncentráltabb, klasszikus kifejeződése a jelenlegi pillanatban.” … a magyarországi fehérterror példáját említi; ezúttal azonban már pontosabban mutat rá a két rendszer közötti lényeges különbségre: „Magyarországon a terror a proletariátus győzelmes, bár rövid forradalmi harcát követte: a burzsoázia átmenetileg megrettent a proletariátus hatalmától. A Horthy-terror bosszú a forradalomért. E bosszú végrehajtója a feudális tisztek kicsiny kasztja volt. A fasizmussal egészen más a helyzet. A fasizmus egyáltalán nem a burzsoázia bosszúja a harcrakelt proletariátussal szemben. Történetileg, objektíve szemlélve, a fasizmus inkább büntetés, büntetés azért, hogy a proletariátus nem vitte tovább, nem fejlesztette tovább az Oroszországban megkezdett forradalmat.” A másik lényeges különbség, hogy „a fasizmus hordozói nem egy kicsiny kaszt tagjai, hanem széles társadalmi rétegek, nagy tömegek, amelyek egészen a proletariátusig terjednek”. … „A fasizmust nem küzdhetjük le csupán fegyveres úton – hogy ezt a kifejezést használjuk -, hanem ideológiailag és politikailag is le kell vernünk” – állapítja meg. … „A fasizmus egyik gyökere valójában a kapitalista gazdaság és a polgári állam bomlása” … Zetkin mind a fasiszta mozgalom tömegmozgalommá válásához, mind a fasiszta rendszer létrejöttéhez egyetlen döntő és meghatározó tényezőt tart végső soron szükségesnek – és ez a tényező a burzsoázia fellépése. … A fasiszta mozgalmak létrejöttének … két lényeges vonás valamennyi országban azonos: egy álforradalmi program, amely igen ügyesen alkalmazkodik széles társadalmi tömegek hangulatához, érdekeihez és követeléseihez, valamint a legbrutálisabb, legerőszakosabb terror alkalmazása.

… 1924 januárjában Zinovjev tétele: a „szociáldemokrácia a fasizmus szárnya”. … 1924 szeptemberében Sztálin is, a nemzetközi helyzetet elemző igen jelentős írásában, a következőket írta: „A szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya.” … E tétel reális magva az volt, hogy sem Olaszországban, sem Németországban, sem pedig Bulgáriában nem sikerült a szociáldemokrata pártokat megnyerni az antifasiszta egységfrontnak. Sőt, e pártok egyezkedni próbáltak a fasizmussal. … A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal.

… Sas [Gyula] írásaiban … megfigyelhető a fasizmus és az uralkodó osztályok politikájának differenciált vizsgálata. Sas levonja azt a következtetést, hogy a „fasizmus összeomlása nem fog eo ipso egyet jelenteni a kapitalizmus összeomlásával is”. A szociáldemokráciáról megállapítja ugyan, hogy a kapitalista rendszerben az ellenforradalom oldalán áll, de nem tekinti fasiszta jelenségnek, csupán a polgári demokrácia támaszánakHatározottan képviseli azt az álláspontot, hogy a fasizmus és a szociáldemokráciára támaszkodó polgári demokrácia a tőkés társadalom két eltérő uralmi formája.

1928-29-ben: … … A Komintern VI. kongresszusa 1928. július 17-én kezdte meg munkáját. … Buharin beszámolója adta meg az alaphangot: a fasizmust mint az állammonopolista tendenciák egyik sajátos formáját közelítette meg. … másik irányvonalat a kongresszuson Thälmann képviselte. … a szociáldemokráciát egységesen ellenforradalminak, a szovjetellenes háborús veszély előkészítőjének nevezte. … „A reformizmusnak a szociálfasizmus irányába való fejlődése megfigyelhető különböző országokban; erre számos példát lehet találni.” … ez nem csupán Thälmann véleménye volt. Kiderül ez például a kongresszus politikai bizottságának azon álláspontjából is, amelyben bírálta azokat a küldötteket, akik „mechanikusan elhatárolják egymástól a burzsoáziának a munkásosztály leverésére szolgáló két módszerét, akik nem látják az egyik módszernek a másikba való átmenetét”. … A fasizmus és a szociáldemokrácia közötti kapcsolatról élénk vita bontakozott ki a Komintern programjával foglalkozó bizottság ülésein is. … A vita lényegében arról folyt, hogy általános tendencia-e a fasizmus a kapitalizmus állammonopolista szakaszában, vagy pedig sajátos jelenség. A felszólalók egyöntetűen az utóbbi mellett foglaltak állást

… Ez [az imperializmus korszaka.] »új« módszereket és kormányzási formákat hozott létre. Például kis kabinetek rendszerét, a színfalak mögött működő oligarchia-csoportok alakulását, a »népképviselet« szerepének bukását és meghamisítását, a »demokratikus« szabadságjogok megnyirbálását és teljes megszüntetését stb. A burzsoá imperialista reakció előretörése különleges történelmi feltételek mellett fasiszta formát ölt. … a feltételek a következők: a kapitalista viszonyok bizonytalansága, jelentős társadalmi elemek deklasszálódása, a városi kispolgárság és intelligencia széles rétegeinek elszegényedése, a falusi kispolgárság elégedetlensége, s végül a proletárság állandó tömegakciójának réme. A burzsoázia, hogy szilárdabb, erősebb és állandóbb hatalmat biztosítson magának, mindinkább kénytelen a parlamenti rendszerről áttérni a pártok közötti erőviszonyoktól és kombinációktól független fasiszta módszerre.” … Buharin … a további fasizálódás veszélyére is felhívja a figyelmet: „A fejlődési tendenciákról szólva feltételezhetjük, hogy a megrendült kapitalista szervezet általános válságának, növekedésének mértékében más országokban is tapasztalni fogjuk a fasizmus növekedését. Amennyiben statisztikai szempontból nézzük a dolgokat, úgy azt mondhatjuk, hogy már most fasizmus különféle formái alakultak kia klasszikus forma és számos átmeneti forma, valamint a fasizmus irányába mutató tendencia. Ezeket az átmeneti formákat és tendenciákat, úgy tűnik, még nem szabad fasizmusnak nevezni a szó teljes értelmében; ezek csupán a fasizmus »embrionális« formái. Nem tekinthetők valódi fasizmusnak, de meghatározott történelmi feltételek között valódi fasizmussá kristályosodnak ki.

*

(idézet: Franklin Delano Roosevelt)

… Az 1928-as választásokon a baloldali szervezetek befolyása teljesen jelentéktelen volt, de FDR szükségesnek tartotta, hogy New York állam problémáit — a bírósági eljárás, a helyi közigazgatás megjavítása, a farmereknek nyújtandó támogatás, a vízi energia felhasználásának állami ellenőrzése stb. — összekapcsolja az általános problémákkal, úgy tüntetve fel a választást, mint a haladás erőinek harcát a reakció ellen. Csak egy példát nézzünk erre. Alfred Smith kormányzó múltbeli tevékenységére hivatkozva Roosevelt ezt mondotta: „Ha a nők és gyermekek heti munkaidejének csökkentésére irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk; ha az állami kórházak és börtönök helyzetének megjavítására irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk. És ha egészségvédelmi programja, a népművelés nagymértékű fellendítése szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk, és ezt büszkén valljuk… A közéletben minden olyan embert, aki előre halad és a reformokat védelmezi, radikálisnak neveznek. A Demokrata Párt ebben az államban előre haladt és a reformokat védelmezte, s kiérdemelte a radikális nevet itt és más államokban.”

… 1928 december végén, néhány nappal kormányzói tisztségének elfoglalása előtt, Franklin Roosevelt egy sajtóértekezleten ezt mondotta: „Úgy vélem, a jövőben az állam — s amikor »államot« mondok, nem csupán New York államra gondolok — jóval nagyobb szerepet fog játszani az állampolgárok életében. Az egészségvédelem nézetem szerint az állam gondja, s azt hiszem, az államnak a köz javára végzett tevékenysége ki fog szélesedni. Az állam felelős polgárai gyermekeinek oktatásáért. Miért ne végezzük hát ezt jól? Néhányan azt fogják mondani, hogy ez szocializmus. Válaszom az, hogy ezek szociális, de nem szocialista intézkedések.”

… Az 1929. július 4-i nemzeti ünnepen mondott beszédében Roosevelt az Egyesült Államok akkori helyzetével foglalkozott. … „Teljes joggal feltehető a kérdés — mondotta —, nem fenyeget-e bennünket az a veszély, hogy visszasüllyedünk a trogloditák idejébe, hogy kialakul egy újabb feudális rendszer, hogy a nagyiparosok olyan magas koncentráltságú ellenőrzést hoznak létre, amely újabb Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását teszi szükségessé?” Ha az amerikaiak nem kelnek fel az „új gazdasági feudalizmus” ellen, úgy, mint elődeik a függetlenségi háború idején, akkor végső soron a tulajdon kevesek kezében összpontosul, „a nép túlnyomó többsége pedig rabszolgává lesz”.

… Freeman amerikai történész 1939-ben megkérte Roosevelt titkárát, Marvin McIntyre-t, hogy bizalmasan érdeklődjék az elnöknél: milyen nézeteket vallott a fasizmusról 1933 előtt? FDR nem tagadta meg a választ. Ezt felelte titkárának: „Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Mussolini abban az időben még megőrizte a parlamenti kormányzás látszatát, és sokan, engem is beleértve, azt remélték, hogy miután a rendet és az erkölcsöt helyreállította Olaszországban, önként helyre fogja állítani a demokratikus intézményeket.” Egyszóval —foglalta össze mondandóját Roosevelt —, a fasizmus 1933 előtt „még kísérleti stádiumát élte”.

… Woods professzor, mai polgári történész írja, „Roosevelt, jóllehet a tőkések támadták, a kapitalizmus megmentője volt. Soha nem jutott eszébe, hogy aláássa az amerikai rendszer alapját; ez a rendszer az ő elnöksége alatt nem szenvedett kárt, hanem inkább megerősödött. Roosevelt ellenállt annak a csábításnak, hogy a már kialakult gazdasági szektorokban bevezesse a társadalmi tulajdon elvét. …”

… 1944-ben, amikor negyedszer jelöltette magát elnöknek, Roosevelt még nyíltabban beszélt. Egy bostoni tömeggyűlésen elégedetten tartott szemlét a megtett út felett: „Ha volt idő, amikor népünk szellemi erői megpróbáltatáson mentek át, akkor ez az 1929—1933. évi szörnyű depresszió éveiben volt. Akkor megtörténhetett volna, hogy népünk idegen ideológiák felé fordul — olyanok felé, mint a kommunizmus vagy a fasizmus. Ámde demokratikus hitünk elég szilárd volt. 1933-ban az amerikai nép nem a demokrácia megnyirbálását, hanem kiszélesítését követelte. S ezt el is érte.”

… A küzdelem, akárcsak a háború előtt, a burzsoá kormányzati rendszer keretei között bontakozott ki. A reakció mindent megtett, hogy megakadályozza az országban a széles körű demokratikus koalíció létrejöttét. Roosevelt nem nyújtott kezet a demokratikus szervezeteknek, éberen őrködött a két párt politika felett. A szervezett munkások képviselői semmiféle tisztséget sem töltöttek be az államrendszerben. 1943 elejétől erősen fokozódott a kommunistaellenes kampány. Míg az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság hivatali kötelességénél fogva tevékenykedett, a Fehér Ház önként kapcsolódott be ebbe a munkába.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Harcolni vagy nem harcolni?

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

3

  1. Fejezet

Harcolni vagy nem harcolni?

Az Antifasiszta Blokk első, 1942. május 15-i felhívása már figyelmeztet rá, milyen sors vár a lengyelországi zsidóságra. „Nap mint nap erősebbé válik a megsemmisítésnek az a bestiális akciója, amelyet a német megszállók a zsidó lakosság ellen indítottak. Hitler történelmi küldetésének tekinti, hogy teljesen megsemmisítse a zsidóságot Európában, és véres terveit gyors ütemben realizálja. A meggyötört zsidó tömegek vére folyóként ömlik. Wilna, Slonim, Baranowice, Chelmno, Lwów, Lublin és több tucat más város és falu jelzi a hitlerista bandák gyilkos útját. Borzalmas vérfürdőt rendeztek a zsidóság tízezrei között, gázzal pusztították el a gyerekeket és az öregeket, agyonlőtték az asszonyokat és a kórházakban fekvő betegeket, az árvaházi gyerekeket – ezek a hitlerista gyilkosok hőstettei … A gettófalak közé zártak tízezreinek éhhalála, a kiütéses tífusz és a tüdőbaj – mind nem elég a hitlerista hóhéroknak. Meg kell gyorsítani a tempót, agyon kell lőni, ki kell irtani a zsidóság még megmaradt tízezreit – el kell törölni a föld színéről egész zsidó településeket – ez viszi őket közelebb a céljukhoz …”

„De nem szabad megengedni, hogy a zsidó tömegek elcsüggedjenek, nem szabad passzívan várniuk sorsukra. Minden erejüket megfeszítve be kell kapcsolódniuk az elnyomott népek antifasiszta küzdelmébe. Ezeknek a népeknek a példáját követve harcba kell szállni az ellenséggel, a front speciális hátországában aktív harcba, szabotázzsal … A harc egységet követel. A közös harc szükségességének tudata már mélyen beivódott a zsidó néptömegek tudatába … De még vannak, akik a csodákban hisznek … Itt az idő a Nemzeti Felszabadítási Front megteremtésére …”19 A Der Ruf, az Antifasiszta Blokk jiddis nyelvű illegális újsága megpróbálta felrázni a zsidóságot az apátiából; ismertette az eseményeket, dokumentálta a kialakult helyzetet. Egyet azonban ezek a cikkek sem írtak meg egyértelműen és világosan: a hitleristák halálra ítéltek minden zsidót, s ezzel szemben csak egyetlen méltó emberi magatartás létezhet: fegyverrel fogadni népem, családom és a magam gyilkosát.

A harcra készülő ellenállási csoportok, bár már kapcsolatba léptek egymással, még meglehetősen elszigetelten tevékenykedtek. Három jelentősebb csoportosulás létezett: az Antifasiszta Blokk, a Bund és a később Zsidó Katonai Szövetség (Zydowski Zwiazek Wojskowy) néven tömörülő konzervatív csoport; de csak az 1942-es szörnyű népirtás után ébredtek rá igazán, hogy egységes, összehangolt küzdelemre van szükség.

Czeslaw Madajczyk véleménye szerint a varsói gettó, illetve a lengyelországi zsidóság ellenállási mozgalma nagyrészt azért bontakozott ki viszonylag későn, mert kezdetben túlzottan elitjellegű volt, főként a burzsoá és értelmiségi körök fiataljaiból épült ki, s egyik csoportosulásnak sem volt valódi tömegbázisa.20 Akadályozta ezt a tömegek kilátástalan helyzete, valamint az a rendkívül nagy különbség, ami a gettóban a felső rétegek és a szegény néptömegek, főleg az áttelepítettek helyzetében kialakult. Már maga az a tény, hogy létrejöhetett egy olyan helyzet, amelyben a zsidóság úgy vélte: a lakosság egy részének feláldozásával megmenthető a másik rész, illetve, hogy csakis valakik feláldozásával menthető meg, demoralizálóan hatott mindenfajta egységes tömegmozgalom kibontakoztatására. Az embereket csakis 1942 nyarának szörnyű iskolája szabadította meg ezektől a pusztító illúzióktól.

Ezek a tényezők és az egymás iránti bizalmatlanság játszott közre abban, hogy az 1942. márciusi és júliusi egységkísérletek kudarcot vallottak.

Érdemes beleolvasnunk abba a nem nagy számú visszaemlékezésbe, amelyet megmentett számunkra a történelem.

Hersz Berlinski baloldali cionista, később a Zsidó Harci Szervezet parancsnokságának egyik tagja, hátramaradt visszaemlékezéseiben hitelesen számolt be az 1942. nyári eseményekről.

„Más városok tapasztalatain okulva meg voltunk győződve róla, hogy a hitlerista gonosztevők nem hagynak békét a varsói gettónak sem. Nem láthattuk előre, hogyan hajtják végre tervüket a hitleristák, csak a Chelmből, Sobiborból és Belzecből – az első zsidógyilkosságokról – érkező hírek alapján volt erről némi elképzelésünk. A földalatti mozgalomban és az illegális sajtóban mind gyakrabban és mind határozottabban adtak hangot az önvédelmi harc szükségességének.

A pesszimisták úgy vélték, hogy a németek addigi rémtettei aláásták a zsidók életösztönét. Az utcák telve voltak az éhenhaltak hulláival. Az emberárnyak ezrei mezítláb, szinte meztelenül jártak az utcán, felfújódva az éhségtől. A gazdagok kamráiban ugyanakkor felhalmozódott a sok földi jó. A rendőrség, a Trzynastka és a Gestapo ügynökei mindenkit figyeltek, és nem lehet véget vetni aljasságuknak.

Ami a munkáspártokat illeti, legjobb elemei elmentek [1939-ben a Szovjetunióba. – Sz. K.]. Azok, akik visszamaradtak, a második, harmadik garnitúrát alkotják, akiken, sajnos, a háború szintén meghagyta a maga nyomait. Könnyű önvédelemről beszélni – mondják a pesszimisták de kivel és mivel? A gazdagok és a feketézők nem fognak harcolni, a zsidó rendőrségre nem lehet számítani, a Gestapo-ügynökök pedig régen eladták lelkűket a véres megszállóknak. Tehát csak a szegénységre lehet számítani. Az is apátiába süllyedt és kétségbe esett. Hogy ezt a szegénységet kirángassuk a reményvesztettségből, célra és fegyverre van szükség. Cél van: harc a megsemmisítés ellen. De fegyver nincs a harchoz. Négy revolverrel (kettő törött), kővel vagy késsel, fejszével, doronggal nem lehet harcolni egy állig felfegyverzett ellenség ellen.”21

A kép igaznak tűnik és igen megrázó. De nemcsak effajta pesszimizmus élt akkor a zsidóság körében. Az optimistábbak – és ezek közé sorolja magát a visszaemlékezés írója is – úgy vélték: tanulni kell a keserves tapasztalatokból, és ha már úgyis elkerülhetetlen a halál, legalább tisztességgel kell meghalni. Ha megmondják a zsidóságnak az igazat, s végleg rádöbben, hogy senkire sem számíthat, akkor biztosan lesz néhány ezer fiatal, aki ha két kezével és fegyverrel, kővel és doronggal, késsel és vitriollal is, de harcolni fog. Nincs más kiút: így is, úgy is pusztulás vár ránk. De így legalább megmutatjuk a világnak, hogy szembefordulunk az ellenséggel, és nem megyünk önként a vérpadra.

  1. március végén egy napon, délután öt órakor, az Orly u. 2. szám alatti népkonyhán értekezletet tartottak a varsói gettó munkáspártjai. A cél az Antifasiszta Blokk és a Bund tevékenységének összehangolása volt. Az értekezleten nem volt jelen a Lengyel Munkáspárt képviselője, mert a Bund ettől tette függővé részvételét. Képviselője egyébként még a továbbiakban is bizalmatlanul viselkedett, és nem akarta alárendelni saját konspirált szervezeteit a gettóban kialakítandó egységes irányításnak. Érdekes nyomon követni Berlinski visszaemlékezéseiből az értekezlet lefolyását.

„Jelen voltak – írja Berlinski – a Poale Syjon – Baloldal részéről Hersz Berlinski és Mejloch Esdek; a Bundtól Orzech és Abram Blum; a Poale Syjon – Jobboldal részéről Lejzor Lewin és Jochanan Morgensztern; a Hechaluctól Ichak Cukierman. Napirend: 1. A varsói gettó védelme; 2. Különfélék. Ichak elvtárs referált. Beszélt a zsidók helyzetéről Lengyelországban, különösen a varsói gettóban. Javasolta, hogy alakítsanak vezetőséget a varsói gettó védelmének előkészítésére. A harc eszközeiről és formáiról a vezetőség dönt. A vitában elsőként Orzech elvtárs szólalt fel, aki azt hangsúlyozta, hogy a Bund, amint a párt története is bizonyítja, mindig az önvédelem mellett volt. »Ha nem kellene a gettó átkozott körülményei között élnünk, nem ülnénk ilyen összetételben egy asztalnál – mondotta Orzech. – Ez csak a gettóban vált lehetővé. A gettó nincs elszigetelve a világtól, falainak lerombolása egyedül a külső politikai tényezőktől függ. A Bundnak szoros nemzetközi kapcsolatai vannak, s a külső határozatok döntőek és mértékadóak számára … Éppen ezért a Bund nem vehet részt olyan intézményben, amelynek taktikája eltér a párt taktikájának fő irányvonalától. A Bundnak saját harci csoportjai vannak, s más pártoknak is van saját harci szervezetük. Konspirációs szempontból káros lenne egy közös szervezet létrehozása, teljes dekonspirációhoz vezetne … A bundista harci csoportok nem adják át saját harci formáikat és módszereiket egy általános harci szervezetnek, mert azok katonai titkot képeznek. Az összes szempontokat tekintetbe véve a Bund nem lép be a közös harci szervezetbe.«22 Sokkal taktikusabban beszélt a Bund másik képviselője, Blum elvtárs – írja Berlinski -, de érvelésének végeredménye ugyanaz volt: »A Bund nem lép be a közös katonai szervezetbe.« A Poale Syjon – Baloldal és a Poale Syjon – Jobboldal képviselői támogatták ugyan a közös szervezet megalakítását, de a Bund tartózkodása miatt erre ekkor nem került sor.

Lényegében hasonlóan eredménytelenül zárult az a konferencia is, amelyet már július 22. után, tehát a nagy deportálások megindulásával tartottak a gettó politikai szervezetei. Ezen már Lewartowski, a Lengyel Munkáspárt képviselője is részt vett. Itt talán még nagyobb fokú defetizmus volt tapasztalható, mint korábban. A konzervatív beállítottságú Zysie Frydman a következőket mondta: »Hiszek istenben, hiszem, hogy csoda történik. A németek elleni harcnak nincs semmi értelme. A németek néhány nap alatt teljesen megsemmisíthetnek minket. Ha nem indulunk a harcba, a gettó továbbra is fennmarad, és akkor talán megtörténik a csoda. Barátaim közül azoknak, akik a szövetségesekben bíznak, nem kell elkeseredniük, hiszen azok győzni fognak. Kételkednének abban, hogy a szövetségesek szabadságot hoznak? Vagy azok a barátaim, akik a forradalomra és a Szovjetunióra orientálódnak. Hiszen meg vannak győződve róla, hogy a Vörös Hadsereg elhozza nekik a szabadságot. Bízzanak tehát továbbra is a Vörös Hadseregben. Drága barátaim, kitartás és hit, s megérjük a felszabadulást.«23 A másik képviselő, Schiper is az önvédelem ellen lépett fel: »Az önvédelem egyet jelent az egész varsói gettó elpusztításával! Hiszek benne, hogy sikerül megmenteni a gettó lakosságának zömét. Háború van, és minden népnek áldozatokat kell hoznia. Tehát nekünk is áldozatokat kell hoznunk, hogy megmenthessük nemzetünk zömét. Ha nem lennék meggyőződve róla, hogy sikerül megmenteni népünk alapvető részét, más következtetésekre jutnék.«”24 Schiper lényegében a Judenrat álláspontját képviselte, meg azokét, akik azért vállalkoztak a varsói gettó zsidó tömegeinek deportálására, hogy ennek fejében a zsidóság egy részét, de legalább is magukat megmentsék.

A konferencia eredménytelenül zárult, de a résztvevők azzal az elhatározással távoztak, hogy a közeljövőben ismét összejönnek, talán már több eredménnyel. A közeljövőre azonban nem került sor. Az események egyaránt magukkal sodorták a harcolni akarók és nem akarók nagy részét, megtizedelték azoknak a sorait is, akik az aktív védelem hívei voltak, de nem kímélték a csodákban hívőket sem.

Lényegében Berlinski visszaemlékezéseit támasztja alá, illetve egészíti ki a Lengyel Munkáspárt titkárának, Marceli Nowotkónak Dimitrovhoz, a Kommunista Internacionálé főtitkárához intézett rádiógramja is. „A gettó megsemmisítésének kezdetén – írja az LMP KB első titkára -, azon az ülésen, amelyet kezdeményezésünkre hívtak össze valamennyi párt részvételével, képviselőnk, Lewartowski javasolta: álljunk ellent a tömeggyilkosságnak, szervezzünk önvédelmi egységeket, erőszakkal törjünk ki a gettóból és csatlakozzunk a partizánegységekhez … A javaslatot nem fogadták el azzal az indokkal, hogy az állítólag csak meggyorsítaná a likvidálást. Ezzel szemben a Bundnak azt a javaslatát fogadták el, hogy a Delegaturán* Delegaturának nevezték a londoni lengyel kormány hazai képviseletét* keresztül Anglia és az Egyesült Államok kormányaihoz forduljanak segítségkéréssel. Elvtársainknak csak egy része tört ki a gettóból és csatlakozott a partizánokhoz.”25

Nowotko rádiógramja foglalkozott az Antifasiszta Blokk megalakulásával is, amely Nowotko szerint „a Bund kivételével az összes zsidó párt egységfrontja volt”.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Magyar Békekör hírei az amerikai – orosz feszültségről

Meghátrált Amerika az orosz katonai erővel szemben

Washington, 2021. április 15. csütörtök (MB)

      Az amerikai hadvezetés úgy döntött, hogy mégsem vezényli a Fekete-tengerre két rakétahordozó rombolóját. A Donald Cook és a Roosevelt hadihajónak április 14-én kellett volna áthaladnia a Boszporuszon, a Krím felé tartó úti céllal, de küldetését lefújták, és a Földközi-tengeren marad – jelentette a Magyar Békekör csütörtökön.

     „Nem akartuk provokálni Moszkvát ebben a kényes időszakban” – mondta egy nevét elhallgató amerikai tiszt.

     A flotta-küldetés sztornózása nagy csalódást keltett ukrán vezető körökben, hiszen abban bíztak, hogy amerikai segítséggel visszafoglalhatják a Krímet Oroszországtól. Úgy tervezték, hogy Északról az ukrán erők támadnak, délről pedig az amerikaiak segítenek nekik a tengerről. Oroszország 85 ezer katonát szegezett szembe velük, és lezárta a Fekete-tenger egy részét a Kercsi-szorosnál.

     Orosz részről nem tárták a nyilvánosság elé, mivel győzték meg az amerikaiakat, hogy jobban teszik, ha elállnak a tervüktől. Annyi bizonyos, hogy Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes április 13-án figyelmeztette a Fekete-tengerre vezényelt amerikai hadihajókat, hogy saját érdekükben tartsák magukat távol a Krím-félszigettől. Szó szerint a következőt mondta: „Az amerikai hajóknak semmi keresni valójuk az orosz partok közelében. Figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, hogy jobban teszi, ha távol tartja őket a Krímtől és Fekete-tengeri partjainktól”.

      Megfigyelők nem tartják alaptalannak a feltételezést, hogy a politikai figyelmeztetést bizonyos katonai figyelmeztetés is kiegészíthette. Ennek tulajdonítják, hogy Joe Biden amerikai elnök még aznap felhívta telefonon Putyin orosz elnököt, és készségét jelezte egy személyes találkozóra vele, jóllehet márciusban még „gyilkosnak” nevezte őt, és még telefonon sem volt hajlandó beszélni vele.

       A Békekör megfigyelője szerint Washington meghátrált az orosz katonai erővel szemben. Visszakozásáról most azzal igyekszik elterelni a figyelmet, hogy újabb szankciókat foganatosított Oroszországgal szemben, és kiutasított tíz orosz diplomatát. Az amerikai kormány intézkedéseit azzal indokolta, hogy Oroszország beavatkozott a tavaly novemberi amerikai elnökválasztásba, és kibernetikai támadást indított ellenük. Megfigyelők feltűnőnek tartják a „büntető intézkedések” időzítését, hiszen az elnökválasztás óta több mint öt hónap telt el. Inkább a katonai meghátrálás okozta politikai zavarodottság leplezésére irányuló szándékot látnak az oroszellenes intézkedések mögött.+++

Biden meghátrálása és Moszkva válasza

Washington, 2021. április 16. péntek (MB)

 A Krím-félszigethez irányított amerikai hadihajók Fekete-tengeri küldetésének visszavonására Joe Biden adott utasítást az amerikai hadvezetésnek – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

    Az Egyesült Államok Oroszországgal kapcsolatos politikájáról szólva Biden kijelentette: „Az Egyesült Államok nem akarja fokozni a feszültséget Oroszországgal szemben. Most a de-eszkalálásnak van ideje. A párbeszédnek és a diplomáciának. Az Egyesült Államok kész építő párbeszédre Oroszországgal”.

    Tény, hogy az orosz határokhoz vezényelt 40 ezer NATO-katona az amerikai hadihajók Fekete-tengeri támogatása nélkül folytatja Defender Europe 21 fedőnevű hadgyakorlatát, Ukrajnával, mint a NATO által mozgatott szereplővel közösen. További tény, hogy az elmúlt napokban öt amerikai szállító gép landolt Ukrajnában hadianyagokkal, elektronikus berendezésekkel, és másokkal. De az is tény, hogy a Washington által feltüzelt ukrán vezetést hidegzuhanyként érte az amerikai hadihajók Fekete-tengeri „látogatásának” leállítása, hiszen a Krím visszafoglalásának álmát dédelgették egy Oroszország ellen indítandó ukrán-NATO preventív háborúval. A kijevi vezetés most kénytelen tudomásul venni, hogy Ukrajna sorsáról nem feltétlenül Ukrajnában döntenek. S nem az van, amit ő akar. Nemcsak a Krím visszafoglalása került le a Pentagon napirendjéről egyik pillanatról a másikra, hanem az is kétségessé vált, hogy Ukrajna valaha is a NATO tagja lehet.

    Biden nem árulta el, mi térítette jobb belátásra. Inkább úgy igyekezett feltüntetni, mintha Putyin kedvébe akart volna járni, de politikai megfigyelők ezt hajlamosak a „savanyú a szőlő” hasonlattal illetni, tekintve, hogy március közepén még „gyilkosnak” nevezte Putyint, hogy aztán hirtelen pálfordulással ő hívja fel a Kremlt, kérve, hogy beszélhessen vele.

    Az amerikai fél meghátrálása miatt orosz részről bizonyos megértést tanúsítanak az újabb amerikai szankciókkal szemben. Úgy vélhetik, Bidennek valahogy el kell adnia a dolgot odahaza és szövetségesei körében anélkül, hogy presztízsveszteséget szenvedne. Még segíteni is igyekeznek neki. Erre utal, hogy Moszkva, szokatlan diplomáciai húzással nem azonnali kiutasítással reagált tíz diplomatájának Amerikából történt kiutasítására, jóllehet a kölcsönösség elve ezt diktálná, hanem bejelentette, hogy nagykövete, Anatolij Antonov nem tér vissza Washingtonba. Vagyis az „üres szék” politikáját követi. Ezzel jelezni kívánja az amerikai vezetésnek, hogy el kell döntenie, mit akar: ellenségeskedni-e, vagy együttműködni vele egyenjogúan. Hiszen ha Biden tényleg találkozni akar Putyinnal, mint azt telefonbeszélgetésükön megpendítette, akkor valakivel csak elő kellene készítenie a randevút, ám nagykövet nélkül ez nehézkes.

   Moszkva rendre értésére adja Washingtonnak, hogy Oroszországgal többé nem lehet erő pozícióból tárgyalni.+++

18 amerikait utasítanak és tiltanak ki Oroszországból válaszul az amerikai intézkedésekre

«Ответим на эту меру зеркально»: Лавров объявил о высылке десяти дипломатов США из России

Moszkva, 2021. április 16. péntek (MB)

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy 18 amerikai diplomatát és tisztségviselőt utasítanak és tiltanak ki Oroszországból, válaszul arra, hogy az amerikai kormány egy nappal korábban tíz orosz diplomatát utasított ki az Egyesült Államokból – jelentette a Magyar Békekör az AP hírügynökségre hivatkozva.

Az orosz külügyminiszter közölte, hogy 10 amerikai diplomatát a kölcsönösség elve alapján utasítanak ki, további nyolc amerikai tisztségviselő kitiltásával pedig megtoldják a listát. Az Oroszországból kitiltott nyolc személy között szerepel az Egyesült Államok főügyésze, az FBI igazgatója, az országos hírszerzés (National Intelligence) igazgatója, a belügyminiszter, és a szövetségi büntetésvégrehajtás igazgatója. Azért nem utazhatnak be többé Oroszországba, mert közreműködtek az oroszellenes politika kidolgozásában és végrehajtásában – tudatta a TASZSZ.

A moszkvai külügyminisztériumba bekéretett John Sullivan amerikai nagykövetnek azt tanácsolták, hogy kövesse Oroszország washingtoni nagykövetének példáját, és menjen haza konzultációra. Tudatták Sullivannal, hogy az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége többé nem alkalmazhat orosz állampolgárt.

Lavrov azt is bejelentette, hogy az amerikai szankciókra válaszul korlátozzák, illetve megtiltják azoknak az amerikai nem kormány szervezeteknek a ténykedését, amelyek rendszeresen beavatkoznak az orosz politikai ügyekbe.+++

A szocializmus építése a Szovjetunióban

A tervgazdaság előnyei

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A népgazdaság tervszerű fejlődése óriási előnyöket biztosít a szocialista társadalomnak a kapitalizmussal szemben.

A kapitalizmussal ellentétben, ahol az arányosság csak véletlenszerűen fordul elő, s a gazdaság időszakonként megismétlődő válságokon át, ciklikusan fejlődik, a szocialista gazdaság szakadatlanul, töretlen ívben és soha, sehol nem tapasztalt gyorsasággal fejlődik, azoknak az arányoknak alapján, amelyeket a szocialista állam a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének és a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeivel összhangban állapít meg. A szocialista gazdaság nem ismeri a pusztító gazdasági válságokat, amelyek roppant anyagi károkat okoznak a társadalomnak, és időről időre visszavetik fejlődésében.

A Szovjetunióban a háború előtti ötéves tervek idején, vagyis mintegy 13 év alatt ugrás ment végbe, amely az országot elmaradott országból élenjáró országgá, agrárországból ipari országgá változtatta. A tőkés világ ez alatt az idő alatt két gazdasági válságon ment át (1929— 1933-ban és 1937-ben), amelyek a termelőerők óriási pusztulásával, a munkanélküliség óriási növekedésével és a tömegek elnyomorodásának erős fokozódásával jártak együtt. A háború óta a Szovjetunió szocialista gazdasága a termelés szakadatlan növekedése alapján tervszerűen fejlődik, míg a tőkés országok, mindenekelőtt pedig az Egyesült Államok, ebben az időszakban 1948—1949-ben válságon mentek át. 1953 második felétől az Egyesült Államokban ismét megkezdődött a termelés csökkenése és a munkanélküliség növekedése.

A szocialista tervgazdaság kizárja a munkanélküliséget, és biztosítja a társadalom minden munkaerejének hasznosítását. A tőkés gazdaság elkerülhetetlenül munkanélküliséget szül, s a kapitalisták a munkanélküliséget eszközül használják fel arra, hogy olcsó munkaerőt biztosítsanak vállalataik számára.

A tervgazdaság a termelés olyan fejlődését feltételezi, amely az egész társadalom szükségleteinek kielégítésére irányul. A kapitalisták azokba a gazdasági ágakba fektetik tőkéjüket, amelyekben magasabb a profitráta.

A szocialista tervgazdaság biztosítja a tudománynak és technikának a népgazdaság szükségleteivel összhangban álló fejlődését. A kapitalizmusban a technika fejlődése a konkurrencia és a termelési anarchia törvényének van alávetve, rendkívül egyenetlenül megy végbe s elkerülhetetlenül fokozza a termelés fejlődésében tapasztalható aránytalanságot.

A szocialista tervgazdaság megkíméli a társadalmat a társadalmi munkának a tőkés gazdaságra jellemző nagyarányú pazarlásától, ugyanakkor pedig — az egyes vállalatok és az egész népgazdaság viszonylatában egyaránt — valamennyi erőforrás leggazdaságosabb és leghatékonyabb hasznosítását is biztosítja, s a termelés növelésének egyre újabb forrásait és tartalékait tárja fel.

A szocialista állam terv alapján határozza meg a vállalatok termelési kapcsolatát, és biztosítja a szocialista termelés lehető legésszerűbb területi elhelyezését.

A rentabilitás kapitalista elvével ellentétben, amely az egyes vállalatok érdekeit, a maximális profit biztosítását tartja szem előtt, a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye és a szocialista tervezés biztosítja a rentabilitás magasabbrendű formáját: az egész népgazdaság szempontjából vett rentabilitást. Ennek következtében a szocializmusban az építés olyan hatalmas méretei váltak lehetővé, amilyenek a tőkés gazdaságban a magántulajdon, a termelési anarchia és a konkurrencia viszonyai között elképzelhetetlenek.

Rövid összefoglalás

  1. A népgazdaság tervszerű fejlődésének szükségessége és lehetősége a termelőeszközök társadalmi, szocialista tulajdonából következik. A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődése a szocializmus gazdasági törvénye.
  2. A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének törvénye a szocialista gazdaságban a szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően szabályozza a termelőeszközök és a munkaerő elosztását. Megköveteli a tervgazdálkodást, a népgazdaság valamennyi elemének arányos fejlődését, az anyag-, munkaerő- és pénzforrások lehető legésszerűbb és leghatékonyabb felhasználását.
  3. A szocialista tervezés akkor jár kedvező eredménnyel, ha helyesen számol a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének követelményeivel, és minden tekintetben figyelembe veszi a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeit. A népgazdaság terv szerinti irányítása során felhasználják az értéktörvény érvényesülésével összefüggő gazdasági eszközöket. A népgazdaság helyes fejlődési arányainak megállapítása terén nagy jelentősége van a tervezés mérlegmódszerének.
  4. A népgazdaság terv szerinti irányítása a szocialista állam gazdasági-szervező funkciójának igen fontos vonása. Az állami szervek a népgazdasági terveket azoknak az irányelveknek alapján dolgozzák ki, amelyeket a Kommunista Párt állapít meg — a szocialista építőmunka tapasztalatainak tudományos általánosításából kiindulva, a szocialista gazdasági rend előnyeinek, s az ország külső és belső helyzetének figyelembevételével. Az állami tervek a kommunista építőmunka gyakorlatában, a tömegek alkotómunkájában létrejövő újhoz igazodnak, és utasítás jellegűek. A népgazdaság terv szerinti irányításának elengedhetetlen feltétele a tömegek mozgósítása a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére, továbbá a tervteljesítés mindennapos ellenőrzésének megszervezése.
  5. A népgazdaság tervszerű, válságmentes fejlődése a szocializmus egyik igen nagy előnye a kapitalizmussal szemben, biztosítja az eszközöknek a burzsoá rend számára elérhetetlen gazdaságos felhasználását, és teljes mértékben lehetővé teszi a termelésnek a néptömegek érdekében történő szakadatlan, gyors és sokoldalú fejlesztését.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Ukrajna újratöltve – Háttáranyag az ukrajnai eseményekhez

Pepe Escobar*

Háború, Russzofóbia, és Gázvezeték-Isztán

Ukrajna és Oroszország között kitörhet egy háború, amelynek kemény következményei lehetnek egész Eurázsiára. Csapjunk egyből ennek a háborús ködnek a közepébe!

Március 24-én, Zelenszkij elnök, egy olyan rendeletet hozott (a 117/2021-est), amely gyakorlatilag tekinthető hadüzenetnek Oroszország ellen.

A rendelet kimondja, hogy a Krím-félsziget visszafoglalása Kijev hivatalos politikája. Ezt követően ukrán tankokat szállítottak vonattal az ország keleti részébe, azután, hogy az ukrán hadsereget ellátta az USA katonai felszerelésekkel, pl., pilóta nélküli légi járművekkel, elektronikus harcászati eszközökkel, páncéltörőkkel, és
hordozható légvédelmi rendszerekkel (man-portable air defense systems (MANPADS)).

Ennél fontosabb, hogy a Zelenszkij-rendelet a bizonyíték arra, hogy ha a közeljövőben kitör, a háborút Kijev kezdeményezi, és nem az úgynevezett “orosz agresszió”. A 2014-es népszavazás óta a Krím az Orosz Föderáció része.

Moszkva nagyon komolyan vette ezt a de facto hadüzenetet, és ez okozta, hogy orosz katonai egységeket vezényeltek a Krím-félszigetre, valamint a Donbasz melletti orosz-ukrán határ orosz oldalára. Fontos, hogy köztük van a Pszkov néven ismer 76. Légiroham Brigád amely, egy általam ismert hírszerzői jelentés szerint, Ukrajnát hat óra alatt el tudja foglalni.

Az is biztos, hogy Lloyd Austin, amerikai honvédelmi miniszter, aki e poszt betöltése előtt a rakétagyártó Raytheon cég testületi tagja volt, Zelenszkijt biztosította, hogy az “USA megingathatatlan támogatója Ukrajna szuverénitásának”. Moszkva az eseményeket úgy értelmezi, hogy Zelenszkij a rendeletéhez az USÁ-tól kapta az
engedélyt.

A narratíva feletti kontroll

2018-ban jártam Szevasztopolban, a város az egész földgolyó egyik legvédettebb területe volt, még a NATO számára is áthatolhatatlan. A Zelenszkij rendelet Szevasztopolt elsőrendű célpontként jelöli meg.

Megint a 2014-es Majdan utáni befejeztelen történetnél vagyunk.

Oroszországot fékezendő, az USA árnyékkormány és a NATO a Fekete tengert szeretnék az irányításuk alá vonni—viszont a Fekete tenger ma már, gyakorlatilag, egy orosz tó. Ahhoz, hogy a Fekete tengert az irányításuk alá vonják, Krímet kell “semlegesíteni”.

Ha erre bizonyíték szükséges, azt Zelenszkij maga szolgáltatta, amikor felhívta Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát, aki egy kezelhető marionettfigura.

Zelenszkij úgy nyilatkozott, hogy a “Donbaszban folyó háborúnak csak a NATO vethet véget”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO-nak növelni kell a “jelenlétét” a Fekete tenger térségében. “Egy hosszútávú permanens jelenlét erős elrettentés lenne Oroszország számára, amely ország folytatja a térség militarizálását, és
akadályozza a kereskedelmi hajózást.”

Ezek az események igen jelentősek. Ennek ellenére a globális nyilvánosság számára láthatatlanok, mert ott a hegemon által irányított narratíva dominál.

Az árnyékkormány-NATO összefogás a hét napján, és a nap huszonnégy órájában azt ismételgeti, hogy minden ami történik az “orosz agresszió” miatt van. Még akkor is azt tenné, ha az Ukrán Erők egy blitzkrieget intéznének a Luganszki és a Donyecki Népköztársaságok ellen. (Ha ezt Szevasztopol ellen tennék, az a tömeges öngyilkosság
minősített esete lenne.)

Az Egyesült Államokban Ron Paul azon kevesek egyike aki kimondja a nyilvánvalót: “Az USA katonai-ipari-kongresszusi-mádia komplexum média ága szerint, az orosz katonai manővereket nem egy szomszédállam fenyegetései váltották ki, hanem mindössze az “orosz agresszió” részei.”

Burkoltan ez azt is jelenti, hogy Washingtonnak és Brüsszelnek nincs világos taktikai vagy stratégiai terve: mindössze a narratíva feletti teljes kontroll.

És ehhez a kontrollhoz szükséges a fanatikus russzofóbia, amelyet Andrej Martjanov, a világ egyik legsikeresebb katonai elemzője, mesterien kielemzett (ld. alább).

Némi reményre ad okot, hogy Március 31-én, az Orosz Haderők vezérkarának első embere, Valerij Geraszimov tábornok telefonon tárgyalt Mark Milley tábornokkal, az USA hadseregének vezérkari főnökével, és a beszélgetésben szó volt a “közös érdekekről”.

Napokkal ezután született egy német-francia közös nyilatkozat, amely az “összes felet” önmérsékletre szólította fel. Merkel és Macron megértették Putyin üzenetét a hármuk között történt videó-konferencia után—Putyin valószínüleg finoman utalt a Kalibr, Kinzsal, és más hiperszónikus fegyverek képességeire, ha esetleg Európa támogatna egy kijevi villámháborút.

A baj az, hogy a NATO-t sem Merkel, sem Macron nem irányítja. De Merkel és Macron mindketten tisztában vannak azzal, hogy ha az USA-NATO kombó megtámadná az orosz erőket, vagy a Donbasszban élő, de orosz útlevéllel rendelkező embereket, az erre történő válaszlépés azon parancsnoki központokat is sujtaná, amelyek a támadásokat
koordinálták.

Mit akar a hegemon?

Zelenszkij, aki látszólag az Energizer-nyuszi szerepére hajt, véghez vitt egy figyelemre méltó manővert. Hétfőn Katarban járt, egy büszke küldöttséggel, ahol nem csak a folyékony földgázról kötöttek üzleteket, de megegyeztek, a Kijev és Doha közötti repülőjáratról, hogy Doha bérbe venne vagy vásárolna egy Fekete tengeri kikötőt, és hogy erősítenék “védelmi és katonai kapcsolatokat”–amely lehet egy eufemizmus arra, hogy dzsihadistákat transzferáljanak Líbiából és Szíriából, hogy azok küzdjenek az orosz hitetlenek ellen a Donbasszban.

Jövő hét hétfőn Zelenszkij a török miniszterelnökkel, Erdoğannal fog találkozni. (Megtörtént ápr. 12. én. B-R) Erdoğan titkosszolgálata futtatja Idlibben a dzsihádi proxi-harcosokat, és itt a katari pénzforrások is bejönnek a képbe. A törökök valószínűleg már szállítják a “mérsékelt felkelőket” Ukrajnába. Az orosz hírszerzés kitüntetett figyelemmel követi az eseményeket.

Informált elemzők kezdenek azonos következtetéskre jutni affelől, hogy mi a hegemon három célja e káosz közepette, ha a háborútól eltekintünk: kiprovokálni egy jóvátehetetlen szakítást az EU és Oroszország között, a NATO takarója alatt, zátonyra futtatni a Nord Stream 2 vezetéket, valamint, profitot termelni a katonai-ipari komplexumnak.

Tehát a kulcskérdés az, hogy tud-e Moszkva Szun Cu manőverrel élni, anélkül hogy belesétálna a donbasszi háborús csapdába?

A kilátások nem túl pozitívak. Denis Pusilin, a Luganszki és Donyecki Népköztársaságok egyik vezetője szerint a háború elkerülésének esélye “nagyon kevés”. Dejan Beric, szerb mesterlövész–akit én 2015-ben Donyeckben ismertem meg, és aki a szárazföldi viszonyokban szakértő–arra számít, hogy Kijev Május elején támadni fog. A rendkívül sok vitát kiváltó személyiség, Igor Sztrelkov, aki Oroszországban az “ortodox szocializmus” ideológiáját képviseli, és
aki élesen bírálja a Kreml politikáját, talán az egyetlen hadvezér aki túlélte a 2014-es majdani puccsot, egyértelműen állítja, hogy a békére egyetlen garancia lenne, ha az orosz hadsereg irányítása alá vonná Ukrajna területét legalább a Dnyeper folyóig. Hangsúlyozza, hogy a háborúra már Áprilisban “sok esély van”; Oroszországnak jobb lenne “most” egy háború, mint később, és 99 százalék az esély arra, hogy Washington nem fog küzdeni Ukrajnáért.

Ezen utolsó kijelentésben Szterlkovnak igaza van. Washington és a NATO az utolsó ukrán katonáig szeretnének háborúzni.

Rosztiszlav Iscsenko, Oroszország első számú Ukrajna-elemzője, akivel 2018-ban ismerkedtem meg, meggyőzően érvel: “az általános diplomáciai, katonai, politikai, pénzügyi, és gazdasági helyzet mind arra kényszerítik kijevi vezetést, hogy felerősítsék a konfliktust a Donbasszban.”

“Apropó”, teszi hozzá Iscsenko, az amerikaiakat nem érdekli, hogy Ukrajna kitart, vagy egyből darabjaira esik. Úgy gondolják, hogy számukra mindkét kimenetel nyereséges lenne.”

Európát meg kell védeni!

Tegyük fel, hogy a Donbasszban a legrosszabb történik. Kijev villámháborút indít. Az orosz hírszerzés mindent dokumentál. Moszkva azonnal kijelenti, hogy él az ENSZ Biztonsági Tanácsának általi felhatalmazással, hogy érvényt szerezzen a második minszki tűzszüneti egyezménynek.
Kb. 8, de nem több mint 48 óra alatt az orosz hadsereg szétveri a villámháború apparátust, és az ukránokat visszaküldik a homokozójukba, amely az érintkezési zónától 75 km-re van.

A Fekete tengerben nincs olyan, hogy érintkezési zóna. Ez azt jelenti, hogy Oroszország itt kiküldheti a teljes tengeralattjáró- és hadihajóflottáját az “orosz tóba”: egyébként, már ott vannak.
Martjanov itt is lefekteti a szabályokat, kijelentése tele van a Novator Tervezőiroda, egy orosz rakétagyártó, új fejlesztéseire való utalásokkal: “Az ukránok parancsnoki és irányítási rendszerét szétverni az orosz egységeknek csak néhány órába fog telni, beleértve a határközelieket, de azokat is amelyek mélyebben vannak. Az egész ukrán “hadiflotta” nem ér annyit mint egy 3M15-ös vagy egy 3M14-es rakéta robbanófej, amely viszont a flotta egy részét el fogja süllyeszteni. Egy pár Tarantulra is szükség lesz Ogyesszában és körülötte, és hogy megtanítsuk Kijevet, különösen a kormányzati zónát, arra, hogy milyenek a modern állóháborús fegyverek.”

Kulcsfontosságú, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Moszkva nem fogja “megszállni” Ukrajnát. Erre nincs szüksége Moszkvának, és nem is akar így tenni. Viszont Moszkva támogatni fogja a novorosszijai népköztársaságokat felszereléssel, információval, elektronikus harceszközökkel, a légtér irányításával és különleges alakulatokkal. Még repüléstilalmi övezetre sem lesz szükség: nyilvánvaló lesz, hogy ha egy NATO repülő megjelenne az övezetben, azt le fogják lőni.

És itt ahhoz a “nyílt titokhoz” érkezünk, amiről Brüsszelben csak informális vacsorákon, valamint Eurázsia követségein suttognak: a NATO nincs annyira tökös, hogy nyílt konflikust vállaljon fel Oroszország ellen.
Az egy dolog, hogy Lengyelország, Románia, a balti államok, és Ukrajna az ugató kiskutyák szerepét játszák, amelyet a médiamonopólium felerősít az “orosz agresszió” című forgatókönyvhöz. A tények a következők: a NATO kollektív fenekét már Afganisztánban is jól elverték, amikor Szerbia bombázásáról volt szó az 1990-es években, már akkor is ódzkodtak a nyílt konfliktustól, és nem mertek fellépni sem Damaszkusz, sem az Ellenállás Tengelyének erői ellen.

Ha már semmi sem működik, maradnak a mítoszok. Bevonul az USA hadserege, hogy elfoglalja Európa egyes részeit, hogy megvédje Európát–na kitől?—azoktól a kellemetlen oroszoktól.

Ez az ürügye az amerikai hadsereg DEFENDER-Europe 21 gyakorlatának, amely Júniusig tart, és 28000 katonát mobilizál 25 NATO, valamint “partner” országból.

Ebben a hónapban, a NATO Olaszországban, Németországban és Hollandiában állomásozó katonákat és felszerelést fog több helyre szállítani, “képzési területekre” tizenkét további országban. Jó lesz nekik utazgatni, és már lezárások sem lesznek szükségesek egy szabadtéri gyakorlathoz, mert már mindenki be lesz oltva a Covid-19 ellen.

Gázvezeték-isztán über alles

A Nord Stream 2 (NS2) nem olyan fontos Moszkvának; Gázvezeték-isztán csak kényelmetlenséget okoz. Eddig az orosz gazdaság egy rubelt sem keresett ezen a még nem létező vezetéken, ennek ellenére a 2010-es években az orosz gazdaság sikeres volt. Ha az NS2-t leállítják, már vannak olyan tervek, hogy az orosz gázt átirányítják más helyekre Eurázsián belül, elsősorban Kínába.

Viszont Németország tisztában van azzal, hogy az NS2 lemondása egy igen komoly szerződésszegés — euromilliárdokról van szó; a gázvezeték megépítését eleve Németország kezdeményezte.

A német “energiewende” politika (áttérés alternatív energiaforrásokra) egyelőre katasztrófális eredményeket hozott. A német iparosok tudják jól, hogy a atomenergiának az egyetlen igazi alternatívája a földgáz.

Nem igazán örülnek annak a kilátásnak, hogy méregdrága palagázt vásárolhatnak a hegemontól—még akkor is, ha feltételezzük, hogy a hegemon képes kielégíteni a keresletet, lévén, hogy az amerikai palagáz-ipar is a padlón van. Érdekes lesz nézni Merkelt amint elmagyarázza, hogy miért kell Németországnak visszatérni a szénhez, vagy palagázt venni az USA-tól.

Jelenleg a NATO provokációk az NS2 ellen mindennaposak — hadihajók és helikopterek formájában. Az NS2 egyik szakaszához engedélyhez kellett folyamodni Dániához, amelyet a cég csak egy hónappal ezelőtt kapott meg. Az orosz hajók nem tudnak olyan gyorsan csöveket fektetni mint a svájci Allseas cég hajói, amely cég lemondott az üzletről, mert ráijesztettek USA szankciókkal. Viszont az orosz Fortuna építi a vezetéket, napi egy kilométert a jobb napokon, de legalább 800 métert. A vezetékből 35 kilométer hiányzik, így 50 napon belül el kell készülnie.

A német elemzőkkel való beszélgetések során derül fény arra az árnyékjátékra is amely az energiafronton folyik Berlin és Moszkva–és mostmár Peking—között. Hasonlítsuk össze Washingtonnal: az EU diplomaták panaszkodnak, hogy senkivel sem tudnak tárgyalni az NS2-ről. És még akkor, ha feltételezzük, hogy létrejönne valamilyen
egyezség, Berlin afféle hajlik, hogy Putyin következtetése igaz: az amerikaiakkal “nem lehet egyezséget kötni, mert alkalmatlanok rá”. Elég a történelmi múltjukra rápillantani.

A háborús köd mögül tisztán feltűnik a forgatókönyv: az árnyékkormány/NATO szövetség Kijevet használja fel arra, hogy háborút indítson, amely ürügy lesz az NS2 és egyben a német-orosz kapcsolatok eltemetésére.

Ugyanakkor, a nyugat szívében is látszik egy új törésvonal: az USA és az Egyesült Királyság az egyik oldalon Németországgal és Franciaországgal szemben a másikon. Az angloszféra elitje között vannak russzofóbok.

A russzofóbia és a gázvezeték-isztán mérgező keveréke akkor sem fog alább hagyni, ha az NS2 építése befejeződik. Utána újabb szankciók fognak jönni. Oroszországot meg fogják próbálni kizárni a SWIFT-ből.

A szír proxy-háború fel fog erősödni. A hegemon minden eszközt meg fog ragadni, hogy Oroszországot zaklassa.

Mint oly gyakran, itt is a farok csóválja a kutyát: az események elterelik a figyelmet arról a gigászi pénznyomtatás politikáról, amely az összeomló gazdaságot hivatott szönyeg alá söpörni. A birodalom omlik össze, de a narratíva kőbe van vésve: minden az “orosz agresszió” miatt van.

A 2021. április 7-én megjelent eredeti angol nyelvű cikk megtalálható: https://asiatimes.com/2021/04/ukraine-redux-war-russophobia-and-pipelineistan/

Fordította: HB

*A szerző Brazíliában született, a hong kongi és thaiföldi Asia Times vándortudósítója, valamint a torontói és washingtoni “The Real News” elemzője. 1980 óta, mint külföldi tudósító dolgozott és élt Londonban, Párizsban, Milánóban, Los Angeleseben, Szingapúrban, és Bangkokban.   9/11 óta rendszeresen tudósít Pakisztánról, Afganisztánról, Közép-Ázsiáról, Kínáról, Iránról, Irakról, és a Közel-Keletről.  Több könyvet írt: Globalistan, how the Globalized World is Dissolving into Liquid War (Nimble Books, 2007); Red Zone Blues: a Snapshot of Baghdad during the Surge [Nimble Books, 2007]; és Obama does Globalistan [Nimble Books, 2009].  A párizsi székhelyű European Academy of Geopolitics tagja.  Amikor nem úton van akkor Sao Paoloban, Párizsban, vagy Bangkokban él.

 

Kiadta: Magyar Békekör