„Villámháború” keleten — „Furcsa háború” nyugaton

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

2

Edmond Taylor amerikai haditudósító a következő képet festi a „furcsa háború” szokatlan és sokak számára akkor még érthetetlen eseménytelenségéről:

„A frontvonal a határtól 5—6 kilométernyire, német területen húzódott végig. A francia tiszti étkezde ablakából jó kilátás nyílott végig a Saar-folyó völgyére. A tiszti étkezde épülete domboldalon feküdt, és innen jól lehetett látni a völgy zöld pázsittal benőtt lankáit, a dombok tetején az erdőket, közbül néhány német falut. Hitlerdorf már a franciáké volt; a Saar-folyó mellett elterülő Bubingen még német kézen volt. Valahol közben húzódott a front vonala, anélkül, hogy ezt bármi jelezte volna.

Sehol nem voltak gránáttölcsérek, nem lehetett látni facsonkokat, rombadőlt házakat vagy betört ablakokat. Spanyolország szörnyű csataterei után ez a látvány egészen csodálatosnak tűnt fel, és az embert határozottan megvigasztalta. Itt nem volt semmi félelmetes; szinte elképzelhetetlen volt, hogy emberek halnak meg háború ütötte sebektől a zöld mezőkön. Különben tudtam is, hogy alig-alig akadt a katonák között, akit akár az egyik, akár a másik oldalon halálos sebesülés ért volna.

Sarreguemines-ben, miközben vártuk, hogy átvizsgálják okmányainkat, a helyi középiskola előcsarnokában — ez az épület szolgált a francia hadosztály főhadiszállásául —, a háborúval egészen kellemes körülmények között találkoztunk. Egyszerre csak szirénák szólaltak meg, és a fejünk fölött ellenséges repülőgépek dübörgő zaja hallatszott. Meglepetéssel láttuk, hogy a jelenlevő katonák közül nemcsak hogy óvóhelyre nem sietett senki, hanem ázzál sem törődött, hogy a repülőgépek pilótái jól láthatják őket, és esetleg alkalmas célpontot nyújthatnak. Két német repülőgép szállt el felettünk közepes magasságban, majd közelükben hamarosan a francia légvédelmi ütegek lövedékeinek apró, fehér pamacsai tűntek fel a felhőtlen, kék égen.

Az apró termetű francia katonák kíváncsiskodva bámultak fel az égre. A tisztek rájuk szóltak, hogy menjenek valami védett helyre. Ekkor fák árnyékába húzódtak és onnan tovább folytatták kíváncsiskodó szemlélődésüket.

Amerikai haditudósítók Luxemburgból, amely ekkor még semleges terület volt, jól tudták tanulmányozni a németek és franciák között folyó és többnyire tüzérségi párharcban kimerülő háború folyását. A tudósítóknak határozottan az volt a véleményük, hogy a tüzérek mind a két oldalon nemcsak hogy gondosan kíméltek minden olyan épületet, amely a polgári lakosság céljait szolgálta, hanem arra is vigyáztak, hogy egymásban komoly kárt ne tegyenek. Feltűnő volt az a kísérteties pontosság, ahogyan a lehulló tüzérségi lövedékek kikerülték azokat az épületeket, amelyekben minden valószínűség szerint ellenséges gyalogság volt elszállásolva. A tudósítók véleménye szerint ez a pontosság nem lehetett véletlen.”

  1. október 17-én Hitler megbeszélést folytat Keitel tábornokkal Lengyelország jövőjéről. Keitel 16 pontba foglalja össze a Führer utasításait, melyek egy s más tekintetben eltérnek az 1939. augusztus 31-én nyilvánosságra hozott, tárgyalási alapnak szánt 16 ponttól …

Íme Keitel jegyzetei a 16 pontról:

  1. A Wehrmacht örüljön, hogy megszabadul a közigazgatástól.
  2. Elvileg sem lehet két közigazgatás.
  3. Lengyelország sem nem része, sem nem közigazgatási kerülete a Birodalomnak.
  4. A közigazgatásnak nem lehet feladata, hogy Lengyelországot német rend szerint vezetett mintaprovinciává tegye, nem feladata, hogy Lengyelországot gazdasági és pénzügyi téren talpraállítsa.
  5. Szem előtt kell tartani, hogyez a terület fontos mint előretolt katonai bástya. A közlekedés és a hírszolgálat katonai felügyeletet igényel.
  6. Lengyelország német felvonulási terület, tehát a vasútvonalakat és az utakat rendbe kell hozni és jó állapotban kell tartani.
  7. Lengyelország legyen önálló!!
  8. a) Krakkóban német tisztek látogatást tettek a püspöknél,
  9. b) Radzivill herceg, nagybirtokosnál.
  10. Ezeket a problémákat nem lehet társadalmi úton megoldani,
  11. Nem akarunk lengyel „mintaállamot” létesíteni, hanem:
  12. abból kell kiindulni, hogy ez katonai felvonulási terület.
  13. meg kell akadályozni, hogy a lengyel intelligencia mint vezető réteg szerepeljen.
  14. A terület vezetősége teremtse meg a lehetőséget arra, hogy a Birodalom területét megtisztítsák a zsidóktól és a lengyelektől.

Alacsonyabb életnívó legyen ott. Nekünk onnan csak munkaerő kell.

  1. A kemény népi harc nem tűr semmiféle törvényes kötöttséget. A kormányzó a lengyel nemzet számára csekély életlehetőséget adjon, és a katonai biztonság alapelveit tartsa szem előtt.
  2. A lengyelországi közigazgatásban lengyeleket is fel lehet használni, de semmiféle nemzeti sejtképződést nem szabad tűrni.
  3. Az ottani közigazgatás önállóan adja ki utasításait; nem függ Berlintől!

Mi nem akarjuk ott azt csinálni, amit itt csinálunk.

Nem tartoznak sem a berlini minisztériumok, sem bármiféle német közigazgatási hatóság felügyelete alá!

Semmiféle függőség Berlintől és a szárazföldi hadsereg főparancsnokságától!

A módszerek nem lesznek összeegyeztethetők a mi elveinkkel!

  1. A szárazföldi hadsereg főparancsnoksága felmentést kér (t. i. a közigazgatási feladatok ellátása alól).
  2. Meg kell akadályozniazt, hogy Lengyelország konszolidálódjék!

Lehetővé kell tenni, hogy a „lengyel gazdaság” virágozzék. Bölcsességgel és keménységgel el kell kerülni, hogy ez a terület számunkra még egyszer hadszíntér legyen.

  1. Együttműködés a többi birodalmi tartománnyal az áttelepítés érdekében.”

Röviden: Lengyelország a Német Birodalom előretolt bástyája (Kelet felé!), ezért ügyelni kell az utak és vasutak állapotára. A lengyeleknek megfelel az alacsony életnívó is, hiszen ők csak mint „munkaerő” jönnek számításba. Nem mintaprovincia, hanem gyarmat … Ezt a sorsot szánta Hitler Lengyelországnak.

A nyugati hadszíntéren ezalatt semmit sem változik a hadműveletek jellege. 1939. október 24-én a hadművelethez fűzött hivatalos francia kommentár a következőket állapítja meg: „A háború hatodik hete hasonlíthatatlanul nyugodtabban fejeződött be, mint ahogyan kezdődött. A harctéren semmiféle, még másodrendű jelentőségű hadművelet sem történt …”

A német véderő főparancsnoksága jelenti 1939. október 29-én: „A nyugati fronton nem történt semmi említésre méltó esemény.”

Az október 30-i német jelentés: „A nyugati harctéren a helyzet változatlan.”

A francia hadsereg főparancsnoksága jelenti 1939. december 12-én reggel: „A harctér különböző pontjain járőrtevékenység folyt. A tegnapi nap katonai szempontból a háború legeseménytelenebb napja volt. Az idő igen rossz, havazik, és nagy a köd. Az idő éreztette hatását a hadműveletekre, elsősorban a légitevékenységre is. A tüzérségi tűz is úgyszólván teljesen szünetelt.”

  1. december 29-én jelenti Berlinből a Német Távirati Iroda: „A véderő főparancsnoksága a következőket közli: Az ellenséges tüzérség csekély zavaró-tüzétől eltekintve az egész arcvonalon nyugodtan telt el a nap.”

A nyugati fronton tehát mindössze minimális járőrtevékenység és légi felderítés jelzi, hogy háború van. De a színfalak mögött, a semleges országokban nagy titokban komoly tárgyalások folynak az angol—francia és a német vezérkar megbízottai között.

Titokban folynak ezek a tárgyalások, mert a nyugati közvélemény élesen tiltakoznék minden ilyen egyezkedési – kísérlet ellen. Már 1939. október 2-án Listowel Judit, a Nemzeti Újság londoni tudósítója a következőket jelentette lapjának: „Az angol közvélemény erőteljesen kiáll a náci Németország ellen folytatandó háborúért, és csak azért kritizálják a kormányt, hogy ez a háború nem kezdődött elég gyorsan. Széles körökben sajnálják, sőt röstellik, hogy a lengyeleknek nem nyújtottak gyors segítséget, s hogy ezáltal a német légifölény oly nagy mértékben megnehezítette a lengyel ellenállást. Nincs az a kormány, amelyet az angolok el nem kergetnének, ha egyezkedni vagy éppen meghátrálni készülne.” Ezért kell tehát titokban tárgyalni.

  1. november 29-én Barcza György londoni magyar követ „szigorúan titkos” jelzésű levélben tájékoztatja Csáky István külügyminisztert ezekről a tárgyalásokról. Barcza követ levele:

„Kedves Barátom! Már hetekkel ezelőtt itteni diplomata-körökben suttogták, hogy az angol hivatalos körök közvetlen érintkezést kerestek és találtak volna a német hadsereggel. Azóta ezt a dolgot állandóan figyelemmel kísértem, de csak most sikerült egy abszolút megbízható forrásból (a Foreign Office-nak az információs minisztériumba delegált követségi tanácsosától eredőleg) a következőket megtudnom:

Az angol hadsereg főparancsnoka, Ironside, ki erőskezű feltétlen korrekt, hazafiasan érző katona, már évek óta bizalmatlansággal nézi azt, a nézete szerint lassú és erélytelen magatartást, amelyet az angol kormány minden kérdésben tanúsít. Ironside véleménye szerint már évekkel ezelőtt, akkor, midőn Hitler még uralma kezdetén volt, és a német hadsereg a kiépítés első stádiumában, kellett volna a németek ellen háborút indítani. Most Ironside rendkívül el van keseredve Chamberlain és az angol kormány ellen, mert azokkal, a nézete szerint elavult és már harcra alkalmatlan belpolitikai módszerekkel és gépezettel, mellyel itt a dolgok intéztetnek, nem lehet egy olyan ellenféllel küzdeni, hol egy ember dinamizmusa szabja meg a tempót, és hol a rezsimnek sem politikai, sem erkölcsi gátlásai nincsenek.

Röviden: Ironside szerint Angliának diktátorra van szüksége, ki gyorsan határoz, és ki akaratát azonnal keresztül is viszi. Emellett Ironside és hívei azt tartják, hogy az egész világra nézve a legnagyobb veszély a bolsevizmus, és hogy ennek leküzdése minden civilizált állam és nemzet legelső és legsürgősebb feladata. Ez a titkos mozgalom, melyet ,Fehér Rózsa’-mozgalomnak neveznek, a német hadsereggel kereste és fel is vette az érintkezést. Céljuk az volt, hogy a két hadsereg vegye kezébe a béke ügyét, és akaratát azután oktrojálja rá a kormányra. Mint hallom, több közvetlen érintkezés is volt az angol hadsereg és a német hadsereg titkos kiküldöttei között semleges helyeken.

Ekkor következett be az az eset, hogy Venlo határmenti holland községben a német Gestapo két angol titkos ügynököt holland területre behatolva elrabolt és Németországba hurcolt. Ennek az esetnek a története a következő: Az angol hadsereg két titkos megbízottja, Best és Stevens kapitányok a holland—német határra mentek, hogy ott a német hadsereg ugyancsak titkos kiküldötteivel újból tárgyaljanak. Ez lett volna a tízedik tárgyalás az angol és a német hadsereg képviselői között. A német Gestapo azonban valahogyan megtudta, hogy ezek Venlóban találkozni fognak, a két angolt erőszakkal, holland területen elfogta, és őket német területre hurcolta át. Hogy mi történt a német részről kiküldött tisztekkel, az elképzelhető. Az angol kormány kommünikéje, melyet erre kiadott, és mely szerint az angol megbízottak »igen komoly német helyről jövő békejavaslatok átvételére« mentek Venlóba, ismeretes, és elég ügyetlen is volt, míg a németek megkísérelték az angol Secret Service eme két emberének működését a müncheni merénylettel összeköttetésbe hozni.”

(1939. november 8-án Münchenben, az 1923-as náci puccs emlékére rendezett ünnepségen, melyen részt vettek a náci párt régi tagjai, és amelyen Hitler beszédet mondott, rejtélyes bombamerénylet történt: heten meghaltak, tizenhármán súlyosan megsebesültek.

A bomba röviddel azután robbant, hogy Hitler elhagyta a termet. A német propaganda az angol titkosszolgálat és a német „Fekete Front” nyakába akarta varrni a merényletet. Később elfogtak egy Elser nevű embert, állítólag ő követte volna el a merényletet, de eljárást soha nem indítottak ellene.

Felmerült olyan gyanú is, hogy a merényletet a német titkosrendőrség rendezte abból a célból, hogy angol ellenes hangulatot keltsen. — W. Görlitz: Der zweite Weltkrieg 1939—1945. Stuttgart 1951. 1. Bd. 84. old.)

„A dolog mögött azonban — folytatódik a jelentés —, mint most megtudtam, nem az angol titkosszolgálat normális kémkedési kísérlete, hanem az angol és a német hadsereg megbízottainak titkos és már egy idő óta folyó, fontos tárgyalásai állottak. Azt nem tudom még, hogy a két hadsereg között most ezzel megszakadt-e a fonal vagy sem, de azt hiszem, hogy nem, és hogy az angol hadsereg majd valamilyen más úton és helyen fogja ismét felvenni a kontaktust a német hadsereggel.

Chamberlain úr személyesen állítólag tudott és tud is erről, a két hadsereg közötti titkos kontaktusról, az angol kabinet és a Foreign Office azonban nem. Informátorom ama tényt, hogy eddig a két ellenséges haderő között sehol komolyabb harc még nem volt, arra a körülményre vezeti vissza, hogy a két hadsereg vezetői eddig azért nem támadtak, és talán egyelőre nem is fognak támadni, mert részint azt remélik, hogy valamiképpen sikerül nekik megegyezni, részint pedig a bolsevizmus elleni harcra tartják fenn erőiket. Tényleg feltűnő az, hogy itt úgy hivatalos körökben, mint másutt is, mindig csak azt hallja az ember, hogy a német haderő vezetői képezik a mai német rezsimben az egyetlen megbízható, erkölcsi alapon álló, fegyelmezett és hazafias elemet, és a Németország, de Európa bolsevizálódása elleni gátat is.

Fenti értesülésemet közöltem Utassy alezredes katonai attaséval, aki ezen levelem második bekezdésében foglalt értesüléseimet (Fehér Rózsa-mozgalom) a maga információi alapján is megerősítette.

Fogadd, kérlek, őszinte tiszteletem kifejezését, mellyel vagyok készséges híved Barcza.”

Miközben az állítólag Hitler ellenes német tábornokok és a nyugati szövetségesek kiküldöttei között folynak ezek a titkos tárgyalások, a nácik már az új harcokra készülnek.

  1. január 1-én, az első háborús újév napján Berlinben Göbbels rádióbeszédet mond, amelyben ismerteti a háború kitörésének történetét, utal arra, hogy az elmúlt év a „nemzeti szocialista” uralom legerősebb esztendeje volt, s hogy az új esztendő is kemény lesz.

A háborús viszonyokra való tekintettel Berlinben elmarad a diplomáciai testület szokásos újévi fogadása, ezért az apostoli nuncius, a diplomáciai testület doyenje a kancellárián tett látogatása során adja át a Führernek a pápa és a diplomáciai testület üdvözleteit — jelenti a magyar katolikus klérus lapja, a Nemzeti Újság.

  1. február 27-énaz Új Magyarság című lap londoni tudósítója arról ír, hogy angol katonai szakértők „általános északi háború lehetőségét mérlegelik”. Ennek alátámasztására a következő érveket vonultatják fel:
  2. Mind a szövetségesek, mind pedig Németország most már életbevágó érdekeik felett kezdenek őrködni Északon.
  3. A norvég partvidék birtoka eldöntheti a háborút.
  4. Egy tavaszi támadó hadjárat Északon „feleslegessé tenné az összeütközést a nyugati harctéren”.

Jól tudták mindezt a vezéri főhadiszálláson is, és a náci hadigépezet ekkor már rég megtette a kellő előkészületeket.

A nyugati fronton a defenzív háborúra berendezkedett szövetséges haderők tétlenül ülnek a Maginot-vonal több emelet mélységben páratlanul jól kiépített erődítményeiben, s a legcsekélyebb mértékben sem zavarják ezeket a náci előkészületeket.

1940 március végén ismét kirobbanásig feszült a légkör a háborús Európában. Az embermilliók aggódva figyelik, várják, merre fog lecsapni a kiterjesztett szárnnyal lebegő német sas.

Az Északi- és a Keleti-tenger német kikötőiben gyülekeznek a szállítóhajók százai, fedélzetükön állig felfegyverzett katonasággal, hogy az adott jelre — a hadiflotta legjobb egységeinek kíséretében — meginduljanak — Észak felé!

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Ragálystory Britanniából

A „hozz piát!” partinak vége: Boris Johnsonnak távoznia kell a britek többsége szerint

Sokáig tagadta, végül csak egy fényképes bizonyíték után ismerte el Boris Johnson, hogy feleségével együtt ő is részt vett a saját hivatala és rezidenciája kertjében rendezett kerti partin, amelyre személyi titkára azzal a megjegyzéssel küldte szét a meghívókat, hogy „hozd a saját piádat!”. Negyvenen gyűltek össze 2020. május 20-án, abban az időszakban, amikor a Johnson vezette brit kormány a járvány kezdetén a legszigorúbb korlátozásokat, köztük a közösségi távolságtartás szabályait vezette be. Ez utóbbi miatt az emberek szinte egyedül haltak meg, és temetésükön is csak a legközelebbi hozzátartozók közül néhányan vehettek részt.

A Downing Streeten megtartott buli kiverte a biztosítékot: elsőként saját konzervatív, veterán párttársai követelik Johnson távozását, a britek többsége szerint pedig le kellene mondania posztjáról. Ezt egyelőre nem lépte meg, abban a reményben, hogy egy vizsgálat felmenti majd bűnei alól. A pályafutását újságíróként kezdő, majd képviselőként, londoni polgármesterként, külügyminiszterként, végül kormányfőként ténykedő Boris Johnsonnak nem ez az első baklövése. „Festett szőke haja van, duzzadó ajkai és acélkék tekintete, mint egy szadista ápolónőnek az elmegyógyintézetben” – így vélekedett például Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről.

Részt vett-e a Downing Streeten 2020. május 20-án a „hozd a saját piádat!” fedőnevű buliban? – csak erre az egy kérdésre várt választ Boris Johnsontól párttársa, Douglas Ross, a skót toryk vezére.

Ez az időszak volt a brit kormány által, a járvány miatt elrendelt korlátozások csúcspontja. Napokkal korábban engedélyezték csak, hogy a britek egyetlen, másik háztartásból származó személlyel találkozhassanak kizárólag a szabadban, amennyiben legalább két méteres távolságra vannak egymástól.

Több, különböző háztartásban élő személy találkozása szigorúan tilos volt – írta az Euronews.

A miniszterelnök hivatalában, a legendás 10-es házszám alatt viszont épp ezen a langymeleg tavaszi napon laza, italozással egybekötött kerti partit tartottak, mintegy negyven vendég, köztük a miniszterelnök és felesége, Carrie részvételével – értesült a Sky News.

Ha ez valóban így történt, akkor maga a kormányfő, Boris Johnson szegte meg azokat a rigorózus előírásokat, amelyeket az általa vezetett kabinet léptetett életbe a járvány megfékezése érdekében.

A vihar azok után tetőzött, hogy a minap az ITV News birtokába került az e-mail, amit a miniszterelnök személyes titkára küldött szét száz címre, köztük a tanácsadóknak, beszédíróknak és a hivatali személyzet más tagjainak:

„A hihetetlenül zsúfolt időszak után úgy gondoltuk, hogy jó lenne kihasználni a szép időt, és ma este a »No10« kertjében elkölteni néhány közösségileg távolságtartó italt. Kérjük, csatlakozzatok hozzánk 18 órától, és hozzátok magatokkal a saját piátokat!” – írta Martin Reynolds.

Ross tehát csak egy kérdésre várt választ, és azt követelte a kormányfőtől: haladéktalanul fedje fel, részt vett-e a buliban. Ha megsértette a szabályokat vagy válaszával félrevezeti a képviselőket a „partygate” vitában, akkor Johnsonnak azonnal le kell mondania – hangoztatta a skót képviselő.

Reynolds úr, a miniszterelnök első számú magántitkára „továbbra is betölti szerepét”, és változatlanul élvezi a miniszterelnök teljes bizalmát – erősítette meg Boris Johnson hivatalos szóvivője az e-mail megjelenése után.

A 2020. május 20-án megtartott kerti bulira egyébként napokkal előbb, Dominic Cummings, Johnson korábbi meghitt, majd kegyvesztett bizalmasa is utalt blogbejegyzésében.

Bűnbánó bocsánatkérés a napokig tartó mellébeszélés után

Boris Johnson kezdetben nem vallotta be, hogy részt vett a partin. Az azonnali miniszterelnöki kérdések viharos pillanataiban azonban a brit parlamentben végül mégis elismerte, hogy viselkedése mélyen megbántotta a nyilvánosságot. Ragaszkodott azonban ahhoz, hogy a kerti összejövetel nem sértette meg a kormányának a járvány első napjaiban a közösségi távolságtartás vonatkozó előírásait.

„Bocsánatot szeretnék kérni” – mondta bűnbánóan. „Tisztában vagyok azzal, hogy milyen dühöt éreznek velem és az általam vezetett kormánnyal szemben, amikor azt gondolják, hogy magában a Downing Streeten nem tartják be megfelelően a szabályokat azok, akik a szabályokat megfogalmazták” – jelentette ki a kormányfő.

„Előfordultak dolgok, amelyeket egyszerűen nem jól csináltunk” – tette hozzá Johnson, aki azt mondta: „ezért vállalnom kell a felelősséget”.

Elemzők szerint a miniszterelnök megalázó bocsánatkérése némi politikai lélegzetvételhez juttathatja. A gomolygó viharfelhők eloszlatásában azonban aligha segít: az ellenzéki Munkáspárt a lemondását követeli, a Konzervatív Párt pedig a nyilvánosság megtorlásától tart. Egyesek szerint Johnson sorsa most a 2020-as májusi kerti parti és a többi, hasonló összejövetel belső vizsgálatától függ.

A kabinet tagjai – köztük Dominic Raab miniszterelnök-helyettes – természetesen Johnson mellé álltak. A veterán párttársak: a skót toryk vezetője mellett, William Wragg, Caroline Nokes és Roger Gale viszont távozásra szólították fel.

Douglas Ross, aki a brit és a skót parlament tagja egyaránt, közölte, hogy a bocsánatkérés után „kemény beszélgetést” folytatott a kormányfővel. Ő maga levélben fogja jelezni a konzervatívok vezetői versenyét szervező úgynevezett 1922-es bizottságnak, hogy a miniszterelnök már nem élvezi bizalmát.

„Ő a miniszterelnök. Az ő kormánya hozta ezeket a szabályokat, és őt kell felelősségre vonni a tettekért” – mondta Douglas Ross, a skót toryk vezetője.

Jacob Rees-Mogg, az alsóház vezetője ezzel szemben úgy véli, hogy akik Johnson fejét követelik, „olyan emberek, akik mindig elégedetlenek”.

Az ellenzéki Munkáspárt vezetője elutasította Johnson utólagos bocsánatkérését. Keir Starmer sorozatos kétszínűséggel vádolta, és követelte, hogy mondjon le, mert a parlament félrevezetésével megsértette a hivatalát.

„A partinak vége, miniszterelnök úr” – mondta kétértelmű angol szójátékkal a bulira és a pártra utalva Starmer.

„Az egyetlen kérdés az, hogy a brit közvélemény meneszti, a pártja rúgja ki, vagy ő maga lép végre tisztességesen, és lemond?” – Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője, volt ügyész.

Johnson a kérdést hárítva, arra kérve a parlamentet, várja meg a vizsgálat eredményeit, amit egy magas rangú köztisztviselő, Sue Gray vezet. A volt ügyész, Starmer ellenséges kérdéseinek áradata azonban megviselte. Alig védekezett, és többször is bocsánatot kért, amiért rosszul kezelte a helyzetet.

A kormányfőt már előző nap keresztre akarták feszíteni a képviselők, Boris Johnson azonban veszélyt szimatolva, egy fiatal minisztert bízott meg a válaszadással. Ezen az ülésszakon könnyekben tört ki Jim Shannon, az északír unionista párt képviselője, amikor elmondta, hogy anyósa a korlátozások miatt magára hagyatva és egyedül halt meg a járvány idején. Azt követelte, hogy a Gray vezette vizsgálat eredményeit mielőbb hozzák nyilvánosságra.

A kormányfő számára az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy gyűlnek az arra vonatkozó bizonyítékok: korábbi nyilatkozataiban félrevezette a törvényhozást. Ez Nagy-Britanniában olyan súlyos vétség, ami miatt egykor egy miniszterelnök lemondásra kényszerülhetett volna. December 8-án például az alsóházban kijelentette, „Megismétlem, hogy a vádak felbukkanása óta többször is arról biztosítottak: nem volt buli, és nem sértették meg a járványügyi korlátozások szabályait”.

Egy héttel később Johnson megerősítette az újságíróknak: „ismét elmondhatom, hogy biztosan nem szegtem meg semmilyen szabályt”.

December 20-án, miután a Guardian című napilap közzétett egy fényképet, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök munkatársaival bor és sajt mellett beszélget a kertjében egy lezárás alatt, azt mondta, „Ezek emberek a munkahelyükön, akik a munkáról beszélgettek”.

A britek több mint fele úgy véli: le kellene mondania a miniszterelnöknek

A YouGov friss közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 56 százaléka úgy véli, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania a partygate miatt.

Az 5931 válaszadó egynegyede, 27 százaléka szerint Johnsonnak maradnia kellene a posztján, míg 17 százaléka tanácstalan a kérdésben.

Amikor tavaly szeptemberben találkoztunk „a szemembe nézett… és azt mondta, mindent megtett, amit tudott”, hogy megmentse az édesapját, aki 2020 májusában halt meg a koronavírusban – írta a miniszterelnöknek címzett szívszorító levelében Hannah Brady, a Gyászoló családok az igazságért elnevezésű civil kezdeményezés egyik tagja.

„Egyszerűen csak az illem és a tisztelet kérdése, nemcsak irántunk vagy a brit nép, hanem az Egyesült Királyság miniszterelnökeként betöltött tisztsége iránt is, hogy mindannyiunknak elmondja, részt vett-e a kormánya saját szabályainak ilyen égbekiáltó megszegésében” – áll a hölgy levelében.

„Az apámnak nem sok minden adatott meg az életében, de becsületes érzékkel különböztette meg a jót és rosszat, és erre engem is megtanított. Ha Ön rosszat tett, és részt vett a partin, vagy tudott róla, tegye meg az egyetlen helyes dolgot, és vallja be” – Hannah Brady, a Gyászoló családok az igazságért tagja.

Boris Johnsonnak le kell mondania, különben kirúgják – ezt üzente a gyászolók csoportjának egy másik tagja, Susie Crozier, aki megrázó nyilatkozatában felidézte, hogy koronavírusban elhunyt édesapjától – a korlátozások miatt – szinte egyedül kellett végső búcsút vennie. Ez még csak egy temetésnek sem nevezhető – mondta –, miközben mások ugyanakkor a „hozd a piádat!” buliban lazítottak.

Boris Johnsonnak nem ez volt az egyetlen ballépése karrierje során. A brit lapok rendszeresen beszámoltak a korábbiakról.

Bakik az újságírásban

A tekintélyes Times – ahol családi kapcsolatai révén kapott állást – 1987-ben kirúgta – emlékeztetett néhány botlására a Guardian. Egy, a II. Edward Rózsapalotájának felfedezéséről szóló cikkében Johnson keresztapjától, Colin Lucas történésztől idézett. „A baj az volt, hogy valahol a jegyzeteimben sikerült Colinnak tulajdonítanom azt a nézetet, hogy II. Edward és Piers Gaveston együtt hancúroztak a Rózsapalotában” – védekezett. Kiderült, hogy Gavestont valójában 13 évvel a palota építése előtt ölték meg.

Egy bulvárújságíró megveretésének a tervét szövögette 1990 nyarán etoni évfolyamtársával, Darius Guppyval. A 21 perces beszélgetés azóta nyilvánosságra hozott hangfelvétele szerint Johnson azt mondta: megpróbálja megszerezni a potenciális áldozatnak, a News of the World újságírójának, Stuart Colliernek a személyes adatait. Guppy, aki „lehetséges pszichopatának” vallja magát, arról beszélt, hogy felbéreli egy dél-londoni ismerősét Collier megtámadására.

Egy évvel azután, hogy az oxfordshire-i Henley képviselője lett, 2002 januárjában Johnson a Telegraphban gúnyt űzött az akkori miniszterelnök, Tony Blair afrikai látogatásából. Azt jósolta, hogy amikor Blair találkozik „a törzsi harcosokkal”, „mindannyian görögdinnyés mosolyra fakadnak”. Hozzátette, hogy a királynő szereti a Nemzetközösséget, „részben azért, mert az rendszeresen ellátja őt zászlólengető, éljenző, csöppnyi bennszülötteket dajkáló tömegekkel”.

Az azonos neműek házasságát 2002 júniusában a poligámiához és a bestialitáshoz hasonlította debütáló, a magyarra le nem fordított Barátok, szavazók, honfitársak című könyvében. „Ha a melegházasság rendben van – márpedig én bizonytalan vagyok a kérdésben –, akkor elvileg nem látom semmi akadályát annak, hogy miért ne lehetne három férfi, valamint két férfi, illetve akár három férfi és egy kutya között is házasságot kötni” – mondta akkor Johnson. Négy évvel korábban Johnson a Telegraph elhíresült rovatában a meleg férfiakat „páncélinges bumburnyákoknak” nevezte.

Ugyanakkor csaknem két évtizeddel később, amikor 2021 májusában fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, „komoly aggályait vetette fel az emberi jogokkal kapcsolatban, beleértve a nemek közötti egyenlőséget, valamint melegjogok és a sajtószabadság kapcsán Magyarországon” – tette közzé 2021 májusában hivatala.

A Spectator szerkesztőjeként 2004 októberében megjelentetett egy cikket, amelyben a Liverpool szurkolóit okolta az 1989-es hillsborough-i katasztrófáért. A cikk szerint „kétségtelenül” tragédia történt, de hozzátette, „Ez nem mentség arra, hogy a Liverpool mind a mai napig sem ismeri el, hogy a katasztrófában milyen szerepet játszottak a tömeg hátsó részében megbújó részeg szurkolók, akik esztelenül próbáltak bejutni a pályára azon a szombat délutánon”. Azt is állította, hogy a liverpooliak „áldozati státuszukban dagonyáznak”.

Michael Howard, a toryk akkori vezetője 2004 novemberében távozásra kérte fel árnyékkormányából és pártelnök-helyettesi tisztségéből, mert hazudott a Spectator rovatvezetőjével, Petronella Wyatt-tel folytatott házasságon kívüli kapcsolatáról. Kiderült, hogy a bulvárlapok értesülései, amelyeket Johnson „fordított piramisú ostobaságként” utasított el, igazak voltak, ő mégis megtagadta lemondását.

„Festett szőke haja van, duzzadó ajkai és acélkék tekintete, mint egy szadista ápolónőnek az elmegyógyintézetben” – így jellemezte 2007 novemberében Hillary Clintont egyik cikkében. Bár elismerte, hogy az akkori amerikai szenátort támogatja elnökjelöltként, hozzátette, hogy ő képviseli „mindazt, amit ellenzek, és amiért a politikai pályafutást választottam”.

A nők ne járjanak egyetemre, helyette találjanak egy férjet maguknak

A 2012-es londoni olimpiai ünnepségsorozatában drótkötélen kellett volna leereszkednie a Victoria Parkban. A nézők legnagyobb derültségére fenn ragadt. „Jól megy – remekül megszervezték” – szórakoztatta a brit főváros polgármestereként a bámészkodókat, mielőtt megkérte a személyzetét, hogy hozzanak neki egy létrát. Végül nagy nehezen a drótkötél végére vonszolták.

Az egyetemre járó maláj nők számának növekedése annak köszönhető, hogy férjet akarnak találni – jelentette ki 2013 júliusában azok után, hogy Malajzia miniszterelnöke a londoni City Hallban megrendezett Iszlám Gazdasági Világfórumon büszkén közölte: országában abban az évben a nők 68 százaléka fog felsőoktatási intézménybe járni. Johnson félbeszakította, és leszögezte, hogy a diáklányoknak „férfit kell találniuk, akihez feleségül mehetnek”.

Egy Japánban tartott hivatalos rendezvényen, London polgármestereként 2015 októberében ügyefogyott mozdulataival rögbi közben a földre lökött egy 10 éves kisiskolást. Szekigucsi Toki szerencsére nyomban talpra pattant, és egy kézfogás után megbocsátott a termetes bácsinak.

A „részben kenyai” Barack Obama amerikai elnök „ősi ellenszenvvel” viseltetik az Egyesült Királysággal szemben – írta 2016 áprilisában a Sunban megjelent cikkében. Johnson azt állította, hogy Winston Churchill mellszobrának eltávolítása a „Nagy-Britannia iránti sznobság” jele. Nicholas Soames tory képviselő, Churchill unokája, egyszerűen „teljesen idiótának” nevezte a cikket, Obama pedig azt válaszolta, hogy hivatalos rezidenciáján az irodája előtt áll egy Churchill mellszobor. „Szeretem a fickót” – tette hozzá.

Az egyre durvuló váló Brexit-kampány idején, 2016 májusában Johnson azt nyilatkozta a Sunday Telegraphnak, hogy az európai történelem elmúlt kétezer évét az Európa egyesítésére tett többszöri kísérlet jellemezte. „Napóleon, Hitler, és mások próbálkoztak ezzel, és tragikusan végződött” – idézte a lap. „Az EU is egy kísérlet erre, más módszerekkel. Az örök probléma azonban, hogy nincs mögöttes lojalitás Európa eszméjéhez” – mondta.

Az érzéktelenség bajnoka

Két hónappal külügyminiszteri kinevezése előtt, 2016 áprilisában fölényesen nyerte meg a „legsértőbb Erdoğan-vers” vetélkedőjét. Az ötsoros limerickért, a vidám és abszurd versikéért, amelyért ezer fontot kapott a Spectatortól, azt írta le, hogy a török elnök egy kecskével közösül. Nyers fordításban így szól: „Volt egy fiatal ankarai fickó/Aki hírhedt kurafi volt/Míg el nem vetette a vad zabot/Egy kecske segítségével/De még csak meg sem állt, hogy megköszönje.

Utóda a polgármesteri poszton, Sadiq Khan 2016 decemberében megszüntette az úgynevezett Boris-buszokat, Johnson polgármesteri hagyatékának egyik legfontosabb elemét, mert túl drága volt a gyártása. A kétemeletes piros Routemastert, a hop-on hop-off hátsó ajtókkal Johnson négy évvel korábban helyeztette forgalomba. Khan lépése újabb csapás volt Johnson számára hónapokkal azután, hogy a Downing Street egykori tanácsadója, Steve Hilton azt mondta, Johnson nehezen tudja elképzelni, „milyen örökséget hagyott maga után”.

Hivatalos mianmari útja során, 2017 januárjában Rudyard Kiplingnek a gyarmatosítás korából származó versét szavalta el a helyi méltóságok előtt. Johnson, akit „elképesztő érzéketlenséggel” vádoltak, a szent buddhista kegyhelyen, a Shwedagon pagodában kezdte el mormolni Az út Mandalayba első versszakát: „A templom harangjai azt mondják,/Gyere vissza, te angol katona.

A Konzervatív Párt 2017 októberében megtartott kongresszusán kijelentette, hogy a líbiai Szurt városának fényes jövő vár luxusüdülőhelyként, holott nyolc évvel Kadhafi bukása után még javában folytak a harcok. Brit üzletembereknek „ragyogó elképzelése van arról, hogy Szurtot Dubajjá változtassák. Előtte már csak a holttesteket kell eltakarítaniuk” – mondta rezzenéstelen arccal.

Egy 2017 novemberében megtartott bizottsági meghallgatáson külügyminiszterként tévesen azt állította, hogy az Iránban fogva tartott kettős állampolgárságú Nazanin Zaghari-Ratcliffe újságírókat képez a térségben. Johnson megjegyzései után a 38 éves nőt egy iráni bíróság elé hurcolták, és közölték vele, hogy büntetése megduplázódhat. Johnsont nyomban lemondásra szólították fel, de csak 12 nappal a könnyelmű kinyilatkozása után kért bocsánatot. Egyik kormánytársa ragaszkodott ahhoz, hogy ne reagálják túl a „nyelvbotlást”.

A burkát viselő muszlim nők úgy néznek ki, mint egy „bankrabló” vagy egy „postaláda” – mondta 2018 augusztusában, ami után össztűz alá vették. A Telegraphban megjelent cikkében ő maga „elnyomónak” nevezte a viseletet, ugyanakkor hozzátette, hogy Nagy-Britanniának nem kellene követnie más országokat a nyilvános használatuk betiltásában. „Ha azt mondják, hogy furcsa és zsarnoki dolog elvárni a nőktől, hogy eltakarják az arcukat, akkor azzal teljesen egyetértek” – mondta. „Még tovább mennék, és azt mondanám: teljesen nevetséges, hogy az emberek postaládaként járnak-kelnek.”

A szomszédja 2019 júniusában rendőrt hívott, mert zajos veszekedést rögzített az akkor kormányfőjelölt Boris Johnson új párjával, Carrie Symonds-szal közös otthonában. A felvételen sikoltozás, kiabálás és dörömbölés hallatszott, valamint egy női hang, amely azt kiáltotta: „Takarodj a lakásomból!” Sosem derült ki pontosan, mi váltotta ki a családi viszályt.

A „hozd a piádat!” ügyben a rendőrség is nyomoz

„A lehető leghamarabb” lezárja a vizsgálatot – ígérte Sue Gray, aki a tények tisztázásával megbízott csoport vezetője.

A Metropolitan Police már a botrány kirobbanásának másnapján jelezte, hogy szintén vizsgálódhat a Downing Street kertjében 2020. május 20-án tartott „Bring Your Own Booze!” parti ügyében, de utána már csak annyit közölt, hogy kapcsolatban áll a kabinetirodával.

A parlament Sue Grayt bízta meg azzal, hogy vezesse a 2020 májusi kerti partival, valamint egy olyan összejövetellel kapcsolatos vizsgálatot, amely ugyanazon év decemberében, karácsonykor történt.

A dolgok állása szerint a rendőrség megvárja a vizsgálóbizottság eredményeinek közzétételét, mielőtt eldöntené, hogy saját illetékességében indít-e nyomozást.

Ha azonban a rendőrség korábban kezdené meg saját felderítését, akkor a Gray-bizottságnak fel kellene függesztenie a munkáját, és minden bizonyítékot át kellene adnia a rendőrségnek.                                                              (hirklikk)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: NEKÜNK úgy rémlik, mintha Döbrögisztánban IS történt azidőtájt olyan eset, ahol és amikor a pórokra rótt szigor dacára a vajdabanda prominensei (de persze lehet hogy nem csak azok!) heted – hét országra szóló murikat csaptak. Ám NÉMI morgolódáson túl SEMMI KÖVETKEZMÉNY…   

Talán nem minden alapot nélkülözne néhány ESETLEG fölmerülő kérdés:

-LEHET hogy “EZEK” eleve immunisak a ragály vírusára?

-LEHET hogy “EZEK” eleve törvények fölöttinek érzik magukat?

-LEHET hogy “EZEK” eleve tudják/tudták, hogy ez az egész ragályhistória csak…?

-És hát persze még volna néhány fölmerülő kérdés a fentieken túl is, de…- minek tegyük föl?

HISZEN ŐSZINTE VÁLASZRA “EZEKTŐL” ÚGYSEM SZÁMÍTHATUNK!

AKKOR MEG MIÉRT KÉRDEZZÜK “EZEKET”?

Amúgy meg…- a boglyasfejű Dzsonszinak is lehet néha JÓPOFA kiszólása. Mint pl. amivel az amerikai Nyősténysárkányt illette!

Az ifjú gárda

Alekszandr Fagyejev

Első rész

16.

Szerjozska Tyulenyin, Vityka Lukjancsenko, a barátja, Nagya, a nővére és Lusa néni néhány óra leforgása alatt a város különböző részein hetvenegynéhány helyet találtak a sebesültek részére. Negyven sebesültet így sem tudtak elhelyezni sem Szerjozska, sem Vityka, sem Nagya, sem Lusa néni, sem azok, akik segítettek neki. Nem tudták, kihez fordulhatnának még, mert attól féltek, hogy lebuktatják az egész ügyet.

Furcsa nap volt ez – csak álmában lát ilyet néha az ember. A városon átvonuló csapatok és menekülők egyre távolodó zaja, a sztyeppen morajló ágyútűz már tegnap elült. Szokatlan csend borult a városra és körös-körül a sztyeppre. Várták, hogy a németek minden pillanatban bevonulnak, de a németek nem jöttek. A hivatalok, üzletek tárva-nyitva voltak. Üresek, senki sem nézett feléjük. Némán álltak a gyárak, vállalatok. Ezek is kihaltak, senki sem járt bennük. A felrobbantott bánya romhalmaza fölött füst keringett. A városban nem maradt semmiféle hatóság, nem volt milícia, nem volt kereskedelem, nem volt munka – semmi sem volt. Az utcák néptelenek. Csak néha szaladt el egy-egy asszony a vízvezetékhez, a kerti kúthoz vagy a veteményeskertbe két-három uborkáért, aztán megint csend, megint nem látni senkit. A házak kéménye nem füstölgött – senki sem főzött. Hallgattak a kutyák is, ismeretlen ember nem zavarta meg nyugalmukat. Csak egy macska szökött át időnként a túlsó sorra, aztán megint kihalt minden.

Július 20-ára virradó éjjel osztották szét a sebesülteket, de ebben a munkában Szerjozska és Vityka már nem vettek részt. Ezen az éjszakán a „szénás”-i raktárból „Sanghaj”-ba vitték át a gyújtópalackokat, és a szakadékban levő bokrok alatt ásták el. Néhány palackot otthon, a veteményeskertben rejtettek el, hogy szükség esetén kéznél legyenek.

De hova lettek a németek?

A hajnal Szerjozskát a város szélén, a sztyeppen találta. A nap óriási tányérral kelt fel egy szürkésrózsaszín bárányfelhő mögött, úgyhogy szabad szemmel bele lehetett nézni. Aztán kibújt a felhő mögül, szétsugárzott; a sztyepp millió és millió harmatcseppje ragyogni kezdett, a salakgúlák sötét kúpjait pedig, melyek itt is, ott is kimagaslottak a sztyepp fölé, pír vonta be. Körös-körül minden megelevenedett és csillogott, és Szerjozska úgy érezte magát, mint egy gumilabda, mellyel éppen megkezdték a játékot.

A vasúti sínek mentén futó kocsiút hol közeledett a töltéshez, hol eltávolodott attól. Az út és a vasúti töltés is a dombháton feküdt, melyről jobbra-balra szelíden ereszkedtek alá a vízmosásokkal átszelt s a sztyeppbe simuló lejtők. A vízmosásos lejtőket sűrű cserje nőtte be. Ezt a vidéket Verhnyeduvannaja-ligetnek hívták.

A nap mindjárt nagy erővel tűzött, és gyorsan a sztyepp fölé emelkedett. Ahogy Szerjozska körülnézett, majdnem az egész várost ott látta maga előtt festői összevisszaságban a dombok, völgyek között, helyenként – főleg a bányák körül emelkedő berendezéseknél, a kerületi végrehajtó bizottság és a Krasznodonugol Tröszt épületénél – sűrűn beépítve. A lejtők felső szegélyén már zölden ragyogtak a napban a fák lombjai, de a lejtők alján még hűvös reggeli árnyék rejtőzött. A napfényben csillogó sínek a messzeségben összefolyva eltűntek egy távoli domb mögött, mely fölött kerek, fehérlő füstoszlop szállt békésen az ég felé. A verhnyeduvannajai vasútállomás volt arrafelé.

És most a domb tetején, azon a ponton, ahol látszólag véget ért a kocsiút, sötét folt jelent meg. A folt gyorsan növekedett, s mint egy sötét szalag, egyre hosszabbra nyúlt. Pár perc múlva ez a szalag elvált a láthatártól, aztán elnyújtott, tömör, fekete oszlopként, fakóvörös porfelleget hagyva maga után, határozottan Szerjozska felé mozgott. Még mielőtt kivehette volna szemével, hogy mi is ez, a sztyeppet betöltő berregésből megértette, hogy motorkerékpár-osztag közeledik feléje.

Szerjozska az út menti árok bokrai közé vetette magát, és hason fekve várt. Negyedóra sem telt belé, és harsogó, mindinkább erősbödő zúgás lett úrrá az egész környéken. Szerjozska mellett – de a fiú csak felsőtestüket láthatta – német géppisztolyos motorkerékpárosok száguldottak el. Húsznál többen voltak. Piszkosszürke német egyenruha, ellenző nélküli sapka volt rajtuk, szemükön, homlokukon és orruk felső részén óriási, fekete, domború szemvédő, ami fantasztikus külsőt adott ezeknek a donyeci sztyepp kellős közepébe tört idegeneknek.

A szélső házakig mentek. Ott lefékeztek, leugrottak gépeikről és szétrajzottak. Három-négy ember a motorok mellett maradt. Tíz perc múlva a motorkerékpárosok megint felültek, és berobogtak a városba.

Szerjozska a házak mögötti lapályon szem elől tévesztette őket, de tudta, hogy ha a város központja, a park felé tartanak, akkor nem tűnhetnek el végképpen. Ezért szemmel tartotta a második vasúti átjárón levő s innen is jól látható emelkedést. Négy vagy öt motorkerékpáros legyező alakban tényleg feljutott az emelkedésre, de nem a park irányában, hanem a domb felé, ahol a kerületi végrehajtó bizottság és a „veszett földesúr” háza állott. Néhány perc múlva visszarobogtak az átjáróhoz, és Szerjozska a város szélén levő házak alatt megint megpillantotta a teljes osztagot, mely visszatért Verhnyeduvannajába. Szerjozska újra a bokrok közé vetette magát, és mindaddig nem emelte fel a fejét, míg az osztag el nem száguldott mellette.

Akkor átrohant a domb verhnyeduvannajai oldalára, melynek cserjéi és facsoportjai mögül szabadon áttekinthette az egész terepet. Néhány óra hosszat ott feküdt egy fa alatt. A nap, mely egyre magasabban emelkedett az égen, újra meg újra rátalált. Könyörtelenül tűzött, úgyhogy Szerjozska, árnyékot keresve, kénytelen volt egyik helyről a másikra bújni.

A bokrok körül méhek és darazsak röpdöstek, szaporán gyűjtögették a kései, júliusi virágok nektárját és azt az áttetsző, ragadós nedvet, mellyel a zöld leveli tetvek milliói maszatolják be a levelek alját. A lombokról és füvekről, melyek itt még buján zöldelltek, míg a sztyepp mélyén már fonnyadtak voltak, friss szagok áradtak szerteszét. Időnként gyönge szellő futott tova, és megremegtette a leveleket. Magasan, nagyon magasan kicsi, fodros bárányfelhők úsztak napsütötten az égen.

Szerjozska olyan fáradtságot érzett a tagjaiban, és ez úgy a szívére feküdt, hogy olykor azt is elfelejtette, voltaképpen miért fekszik a bokorban. Eszébe jutottak gyerekkora csöndes és tiszta gyönyörűségei, amikor szemét lehunyva hevert valahol a sztyepp füvén. A nap jobbról-balról, felülről akkor is így sütötte a testét, éppen így muzsikáltak a méhek és darazsak, éppen így érezte a forró fű szagát, a világ pedig ragyogott, meghitt volt, és végtelennek látszott. Mintha megint fülébe csengett volna a motorok zúgása, újra maga előtt látta a motorkerékpárosokat otromba szemvédőikkel, s bár fölötte továbbra is csöndesen ragyogott a kék ég, megértette, hogy ezek a csendes és tiszta gyerekkori érzések, ezek a felejthetetlen boldog percek soha-soha nem térnek vissza. És szíve hol édes-búsan összeszorult, hol meg egész lényét újra meg újra vad harci láz korbácsolta végig, kegyetlenül forrva, buzogva vérében.

A nap már túl volt a delelőn, amikor egy távoli dombon, az út mentén, megint előbukkant a fekete, óriási nyíl, és nyomában sűrű porfelhő gomolygott a láthatáron. Újra motorkerékpárosok, de most már megszámlálhatatlan sokaságban. Fekete gépek hosszú, végtelen sora. Utánuk autók. Száz meg ezer teherautóból álló oszlop, mely helyenként megszakadt, és közöttük parancsnokok személyautói haladtak. Egyre több és több gépkocsi gördült elő a domb mögül. A hosszú, vastag, zöld színű, napsütéstől szikrázó pikkelyeivel tekergő óriáskígyó egyre hosszabb és hosszabb lett. Feje már nem volt messze attól a helytől, ahol Szerjozska hason feküdt a bokorban, de a vége még mindig nem látszott. Vastag porfelhők úsztak az országút felett, és úgy tűnt, hogy a motorok bőgése szakadásig feszíti az ég és föld közötti levegőűrt.

A németek bevonultak Krasznodonba. És Szerjozska elsőnek látta meg őket.

Gyors, macskaszerű mozdulatokkal hol kúszva, hol nagyokat szökellve átfutott a kocsiúton, majd átvágott a vasúti síneken, berohant a patak völgyébe, aztán a magaslatnak arra az oldalára került, ahol már nem láthatták meg a vasúti töltés mentén haladó német menetoszlopból.

Szerjozska azért gondolta ki ezt a manővert, hogy még a németek előtt érjen a városba, ahol a lehető legjobb megfigyelőpontot akarta elfoglalni, mégpedig a Gorkij Iskola tetejét a városi parkban.

Átvágva a kimerített bánya melletti puszta téren, abba az utcába tartott, mely a várostól elkülönülve, a park mögött húzódott, és ősidők óta megőrizte eredeti képét. A nép egyszerűen „Fás”-nak nevezte.

Itt aztán olyan látvány tárult eléje, mely őszintén ámulatba ejtette, és megállásra kényszerítette. Zajtalanul osont a kerítések mellett, amelyek mögött zöldellő kiskertek rejtőztek, és az egyik ilyen kertben meglátta azt a lányt, akivel a sors tegnapelőtt éjszaka a tehergépkocsin összehozta.

A lány csíkos plédet terített le az akácok alatt, feje alá kispárnát tett. Most ott feküdt, öt lépésre a kerítéstől, arccal Szerjozsa felé. Barnára égett, papucsos lábát keresztbe vetette, és tekintet nélkül a körülötte zajló eseményekre, könyvet olvasott. Két vastag, aranyszín hajfonata közül az egyik szabadon esett a párnára, és beárnyékolta lesült arcát. Szempillái feketék voltak, húsos felsőajkát önérzetesen magasra tartotta. Igen, abban az időben, amikor ezer és ezer gép benzinbűzzel és harsogó zakatolással töltötte be az ég és föld közti végtelenséget, amikor egy teljes német hadsereg áramlott Krasznodon városa felé, ez a lány a kiskertben kiterített plédjén feküdt, s könyvet olvasott, melyet nyugodtan tartott lebarnult, aranypihés kezében.

Szerjozsa visszafojtotta ziháló lélegzetét, két kezével a kerítésbe fogózkodott, és pár percig boldogan és kábultan nézte a lányt. Volt ebben a lányban – aki a világ legszörnyűbb pillanatában könyvet olvasott egy kiskertben – valami gyermeki és romlatlan, mint amilyen gyermeki és szép maga az élet is.

A következő pillanatban Szerjozsa kétségbeesett elszántsággal átvetette magát a kerítésen, és a lány előtt termett. A lány letette a könyvet, és sötét szempillás tekintete nyugodtan, csodálkozva, de örömmel szegeződött Szerjozsára.

Azon az éjszakán, amikor Marija Andrejevna Borc a Belovodszk kerületből hozta a tanulókat, a Borc család – azaz Marija Andrejevna, férje, idősebb lánya, Valja és a fiatalabb, Luszja – le sem hunyta a szemét.

A villanytelep, mely árammal látta el a várost, már tizenhetedike óta nem dolgozott, így hát petróleumlámpa fényénél ültek az asztal körül, mintha vendégségben lennének. Azok a hírek, amiket egymással közöltek, egyszerűek voltak, de olyan szörnyűek, hogy lehetetlenség volt fennhangon beszélni róluk ebben a végtelen csöndben, mely a házra, utcára, az egész városra ráfeküdt. Elutazni már késő volt, maradni – iszonyatos. Valamennyien érezték, még Luszja is, akinek varkocsai éppoly aranyszínűek, de kissé világosabb fényűek voltak, mint nővéréé, sápadt kis arcában pedig nagy, komoly szempár borongott. Még ez a kislány is sejtette, hogy valami szörnyű, jóvátehetetlen történt, amit sem ésszel, sem érzéssel nem lehet felfogni.

Az apa szomorú látványt nyújtott. Olcsó dohányából egyre sodorgatta a cigarettákat és dohányzott. A gyerekek most nehezen tudták maguk elé képzelni azt az időt, amikor apjuk még a család erőtől duzzadó támasza, védelmezője volt. Ott ült cingáran, összeesve. Szeme mindig gyönge volt, de az utóbbi időben már majdnem megvakult, és nehezen készült fel az órákra. Ő is, mint Marija Andrejevna, irodalomtanár volt, a gyerekek füzeteit azonban mind gyakrabban a felesége nézte át. A petróleumlámpa fénye mellett semmit sem látott, egyiptomi vágású szeme mozdulatlanul meredt maga elé.

Minden megszokott és meghitt volt itt, és mégis minden megváltozott. Az ebédlőasztal virágos terítővel letakarva, a zongora, melyen Valja naponta gyakorolta kis dalait, az üvegajtós almárium, melyben egyszerű, ízléses porcelán edények voltak szép, szimmetrikus rendben elhelyezve, a nyitott könyvszekrény teli könyvekkel – mind-mind a régi rendben, s mindez mégis oly idegen. Valja számos tisztelője úgy nyilatkozott, hogy Borcék háza lakályos és regényes, és Valja tudta, hogy ő az, aki romantikussá teszi a házat és mindazt, ami körülveszi. Most mindez megfakult.

Rettenetes lett volna most elfújni a lámpát és lefeküdni, egyedül maradni gondolataikkal és érzéseikkel. Ezért ültek szótlanul hajnalhasadásig. Csak az óra ketyegett. Amikor meghallották, hogy a szomszédok már vizet eresztenek a házzal rézsút szemben levő víztorony tartályából, eloltották a lámpát, felnyitották az ablaktáblákat, Valja szándékosan nagy zajt csapva levetkőzött, lefeküdt, és a fejére húzta a takarót. Hamarosan elaludt. Luszja követte példáját. De sem Marija Andrejevna, sem a férje nem feküdtek le.

Valja arra ébredt, hogy szülei az ebédlőben teáscsészékkel zörögnek. Marija Andrejevna mégis begyújtotta a szamovárt. A nap besütött az ablakon. Valja hirtelen undorral emlékezett vissza az elmúlt éjszakai üldögélésre. Megalázó és rettenetes ennyire megrémülni.

Végre is mi köze a németekhez? Megvan a saját lelki élete. Akinek jólesik, csak gyötrődjék a várakozástól és iszonyattól, ő erre nem hajlandó, nem!

Nagy gyönyörűséggel hajat mosott meleg vízzel és megteázott. Aztán kivette a könyvszekrényből Stevenson egyik kötetét, a „Kincses sziget”-et és a „Catrioná”-t, leterítette plédjét a kerti akácok alatt, és belemerült az olvasásba.

Körülötte csöndes volt minden. Napsugár táncolt a kissé elhanyagolt virágágyakon és a gyepen. Egy virágon barna pillangó ült, és hol megemelte, hol lebocsátotta szárnyát. Sötét, szőrös darazsak, hasukon széles fehér sávval, édesen duruzsolva szálltak virágról virágra. A vén, terebélyes, ágas-bogas akácfa hűs árnyékot vetett, a lombokon át, melyek helyenként már sárgállottak, az ég tengerszín kékje derengett.

Ez a nagyszerű világ, kék egével, arany napjával, zöldellő lombjaival, darazsaival és pillangóival csodálatosan együvé nőtt egy másik, könyvbeli világgal, mely kigondolt kalandokkal, vadregényes természettel, vakmerő, fennkölt, tiszta barátságú, tiszta szerelmű emberekkel volt tele.

Valja időről időre letette a könyvet, és ábrándozva, hosszan elnézett az akáclombokon át az égbe. Miről ábrándozott? Maga sem tudta. De istenem, már az is gyönyörűség, nyitott könyvvel a kézben feküdni ebben a csodaszép kertben!

„Valószínű, hogy mindenki elutazott már – Valja iskolatársaira gondolt -, Oleg alighanem szintén elment.” Valja barátkozott Oleggel, szüleik is jóban voltak. „Igen, a kis Valjáról mindenki elfeledkezett. Oleg elutazott. Sztyopka meg nem mutatkozik. Szép kis barát! »Esküszöm!« A szószátyár! De teszem, az a fiú, aki akkor felugrott a teherautóra, hogy is hívják … Szergej Tyulenyin … Szerjozsa Tyulenyin … igen, ha az a fiú egyszer szavát adja, akkor minden bizonnyal állja is …”

Már Catriona szerepébe képzelte magát, a nemes, az elvarázsolt sziget vakmerő hőse pedig ahhoz a legényhez hasonlított, aki éjjel felugrott a teherautóra. Megérezte, hogy a fiú haja kemény, és szerette volna megsimogatni. „Miféle fiú is az olyan, akinek puha a haja, akár a lányoké; a fiú haja legyen vastag szálú … Jaj, csak soha ne jönnének ide ezek a németek!” – töprengett szomorúan Valja. Aztán megint belemerült a könyv képzelt világába a napsütésben fürdő kis kertben, melyben földszínű, bozontos darazsak zümmögtek, és barna pillangók röpködtek a virágok között.

Így töltötte el az egész napot, és másnap reggel megint csak fogta a plédjét, párnáját, Stevensonját, és kiment a kertbe. Így él majd ezután, itt a kertben, az akácfa alatt, történjék bármi a világon! …

De ezt az életmódot Valja szülei sajnos nem folytathatták. Marija Andrejevna nem bírta idegekkel. Hangos, egészséges, mozgékony asszony volt, élettől duzzadó szájú, erős fogú, kemény hangú. Nem, lehetetlen így élni! A tükör előtt rendbe hozta magát, és elment Kosevojékhoz megtudni, otthon vannak-e vagy elutaztak.

Kosevoj ék a Szadovaja utcában laktak. Az utca a park főbejáratára nyílt. A lakás, mely egy műkőből épített ház felét foglalta el, Nyikolaj Nyikolajevics Korosztyilové, Oleg nagybátyjáé, más néven Kolja bácsié volt, melyet a Krasznodonugol Tröszt utalt ki számára. A ház másik felében egy tanár lakott családjával, aki ugyanabban az iskolában tanított, ahol Marija Andrejevna.

A Szadovaja felől fejszecsapások egyhangú zaja hallatszott, és Marija Andrejevnának úgy tetszett, hogy ez a zaj Kosevojék udvarából származik. A szíve megdobbant, és mielőtt benyitott volna az udvarba, körülnézett, nem látja-e valaki – mintha valami veszedelmes vagy tilos dologban járna.

A tornác alatt bozontos fekete kutya hevert, a hőségtől kilógó piros nyelvvel. Marija Andrejevna közeledtére felemelte a fejét, de megismerte, és bűnbánóan nézett rá: „Bocsánat, de a melegtől annyi erőm sincs, hogy megcsóváljam a farkam!” – és megint lehajtotta a fejét.

Vera Vasziljevna nagyanyó, sovány, szikár, erős kezű öregasszony, fát hasogatott az udvaron. Hosszú, csontos kezével magasra emelte a fejszét, és olyan erővel vágta le, hogy a levegő fütyülve szakadt ki a melléből. Nyilvánvaló, hogy még nem panaszkodhatott derékfájásra, de lehetséges, hogy úgy gondolta, hogy a kutyaharapást szőrivel gyógyítják. Arca sötét, sovány, napsütötte volt, orra vékony, remegő orrcimpákkal. Arcéle Marija Andrejevnát mindig is Dante Alighierire emlékeztette, akinek arcképét az „Isteni színjáték” egyik forradalom előtti, több kötetes kiadásában látta. Őszülő gesztenyebarna haja hullámos gyűrűkkel övezte sötét bőrű arcát, és a vállát verte. Nagyanyó rendszerint vékony szarukeretes pápaszemet viselt, olyan régen szerezte, hogy szára az idők során eltörött, s most fekete cérna helyettesítette. Ebben a pillanatban nem volt rajta szemüveg.

Az öregasszony különös, megsokszorozott energiával dolgozott; a hasábok nagy robajjal repültek szerteszét. Arca, egész alakja körülbelül ezt fejezte ki: „A fene törje ki a németeket, és ti is menjetek a pokol fenekére valamennyien, ha féltek a németektől! Én inkább fát fogok hasogatni … Trah! … Trah! … És csak hadd repüljön a forgács, ezt is megeheti a fene, repüljön százfelé! Igen, inkább ezekkel a hasábokkal veszkődöm, semhogy olyan megalázó helyzetbe kerüljek, mint ti. És ha meg van írva, hogy elpusztuljak, akkor csak vigyen el engem is az ördög, öreg vagyok, nem félek a haláltól … Trah … Trah …”

Vera nagyanyó bevágta a fejszét az ágas-bogas fatönkbe, aztán tönköstől felemelte, és úgy csapta a földhöz, hogy a fa nyomban kettéhasadt, egyik fele majdhogy le nem verte a lábáról Marija Andrejevnát.

A nagyanyó közben észrevette Marija Andrejevnát. Hunyorgatva ránézett, megismerte. Eldobta a fejszét, és olyan hangosan szólalt meg, hogy az egész utca meghallhatta.

– A, Marija Andrejevna! Derék, okos dolog, hogy eljött, hogy nem hagyja el magát. Az én Lénám meg harmadnapja egyebet sem tesz, mint telesírja a párnát, akár egy anyátlan malac. Mondom neki: „Honnan veszed ezt a sok könnyet?” Jöjjön be, legyen olyan szíves …

Hangos beszéde megijesztette, de egyben fel is bátorította Marija Andrejevnát – maga is híve volt a hangos beszédnek.

De azért csöndesen, félve kérdezte meg:

– Elutaztak? – és a szomszédok lakására mutatott.

– Ő maga elutazott, de a családja itt van, és szintén bőg … Nem enne velem? Nagyon finom borscsot főztem, de senki sem akar hozzányúlni.

Vera nagyanyó, ez az egykori zsellérlány, mint mindig, most is a helyzet magaslatán állt. Poltavai származású falusi asztalos gyermeke volt. Férje kijevi születésű Putyilov-gyári munkás, aki az első világháborúból súlyos sérülésekkel jött vissza, és falujukban telepedett le. Férjhez menvén, Vera nagyanyó a maga útját járta, a falu képviselője lett, dolgozott a szegényparaszt bizottságban, aztán egy kórházban vállalt munkát. Nem törte le férje halála se, sőt még önállóbbá tette. Most, persze, már nem dolgozott. Nyugdíjából élt. De ha kellett, felemelte hangját, amelyre mindig hallgattak. Vera nagyanyó már vagy tizenkét esztendeje volt párttag.

Jelena Nyikolajevna, Oleg anyja arcát párnájába rejtve, ágyán feküdt. Virágos mintájú ruhája összegyűrve, lába meztelen, és dús, világosszőke haja, mely rendes körülmények között nagy és ábrándos koszorúban övezte fejét, most leomlott, s szinte bokáig beborította kicsi, formás, erős és fiatal, szép asszonyi termetét.

Amikor Vera nagyanyó és Marija Andrejevna beléptek a szobába, Jelena Nyikolajevna felemelte sírástól dagadt, kissé csontos arcát, melyben jóságos, okos szempár szomorkodott. Felkiáltott, odarohant Marija Andrejevnához, és átölelte. Átölelték, szorongatták, megcsókolták egymást, sírva fakadtak, és elnevették magukat. Mindketten boldogok voltak, hogy ezekben a szörnyű napokban ilyen közel kerültek egymáshoz, megérthették egymást, és osztozhattak közös, nagy bánatukban. Sírtak és nevettek, míg Vera nagyanyó csípőre tett kézzel csóválta göndör Dante-fejét, és egyre ismételgette:

– Buták, egyszerűen buták! Hol sírnak, hol meg nevetnek. Nevetni igazán nincs min, sírni pedig ráérünk még …

Ebben a pillanatban az utca felől szokatlan lárma ért az asszonyokhoz: száz és száz motor egyre erősödő zakatolása, melyet ugyancsak fokozódó vad csaholás kísért, mintha a város valamennyi kutyája megveszett volna.

Jelena Nyikolajevna és Marija Andrejevna elengedték egymást. Vera nagyanyó is csüggedten lebocsátotta a kezét, és barna, sovány arca elsápadt. Pár pillanatig így álltak, és nem mertek számot adni egymásnak arról, miféle zaj ez, bár tudták, hogy mi … Aztán mindhárman kirohantak. Előbb Vera nagyanyó, utána Marija Andrejevna, aztán Jelena Nyikolajevna. Kiszaladtak a kiskertbe, és minden előzetes megállapodás nélkül, ösztönszerűen megértve, mit kell tenniök: nem a kerítéshez, hanem a virágágyak és napraforgók között a kerítés mögé ültetett jázminbokrokhoz futottak.

A számtalan gép fokozódó dübörgése az alsó városból jött feléjük. A kerekek már valahol a második vasúti átjáró fapadlóján zakatoltak, de nem lehetett odalátni. Most szürke, nyitott személyautó fordult be az utca végéről, és napsütéstől szikrázó üveggel, lassú ütemben hajtott végig az utcán, éppen a jázminbokrok mögött álló asszonyok előtt. A gépben egyenes tartással, szigorúan mozdulatlan katonák ültek szürke egyenruhában és magas tányérsapkában.

Az elsőt több személyautó követte. A vasúti átjáró felől lehajtottak a köves útra, és nyugodt ütemben gördültek sorjában ide a park felé.

Jelena Nyikolajevna, szemét le nem véve a gépekről, apró és ízületekben kissé duzzadt ujjainak hirtelen, görcsös mozdulatával megfogta előbb egyik, aztán másik hajfonatát, és feje köré kezdte csavarni. Sietve és teljesen gépiesen tette ezt, aztán felfedezte, hogy nincs nála hajtű, mindkét kezével fejéhez szorítva hajfonatát, állt ott, és nézte a gépkocsikat.

De Marija Andrejevna halkan felsikoltott, aztán kiszaladt a jázminbokrokból, és futva nem a kerítés, hanem a ház felé tartott. A szomszédok lakása felől megkerülte a házat, és a másik kapun kiszaladt az utcára. Ez azzal az utcával haladt párhuzamosan, amelyen a németek vonultak. Az utca néptelen volt, és Marija Andrejevna egyenesen hazaszaladt.

– Bocsáss meg, de nincs erőm jobban előkészíteni a dolgot … Szedd össze magad … Azonnal el kell rejtőznöd … A németek minden pillanatban az utcánkban lehetnek – mondta Marija Andrejevna a férjének.

Az asszony lihegett, szívéhez szorította a kezét, s mint minden egészséges embernek, nagyon szép volt a futástól kipirult arca, és izgatott külsejének szépsége merő ellentétben állt azzal a rettenetes dologgal, amelyről beszélt.

– Németek? – kérdezte olyan iszonyattal Luszja, hogy hangja egészen elvesztette gyerek jellegét. Marija Andrejevna elhallgatott, és tehetetlenül nézett a lányára, aztán maga köré.

– Valja hol van? – kérdezte.

Marija Andrejevna férje sápadtan állt és hallgatott.

– Megmondom. Mindent láttam – szólt most szokatlanul csendesen és komolyan Luszja. – Valja olvasott a kertben, aztán valamilyen felnőtt fiú ugrott be hozzá a kerítésen át. Valja felült, beszélgettek, aztán felugrott, és mindketten átmásztak a kerítésen, és elfutottak valahová.

– Hová futottak? – kérdezte megcsukló hangon Marija Andrejevna.

– A park felé … A pléd, a párna és a könyv ottmaradt a kertben. Azt gondoltam, hogy mindjárt visszajön, azért ottmaradtam, hogy vigyázzak a dolgokra, de Valja nem jött vissza, és behoztam mindent.

– Uramisten… – mondta Marija Andrejevna, és elterült a padlón.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország egy hetet adott a Nyugatnak, hogy válaszoljon követelésére

Moszkva, 2022. január 4. péntek (MB)

      Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken felszólította az Egyesült Államokat és a NATO-t, hogy egy héten belül adjon írásos választ az orosz biztonsági követelésre – jelentette a Magyar Békekör az orosz diplomácia vezetőjének moszkvai sajtóértekezletére hivatkozva.

      Elfogyott a türelmünk, nem vagyunk hajlandóak vég nélkül tárgyalni. „A Nyugat önhitté vált, és kötelezettségeit megszegve, a józan észt figyelmen kívül hagyva fokozta a feszültséget” – mondta.

     Oroszország katonai hardvert vetne be, ha a NATO nem tágítana határairól, és tovább fenyegetné Oroszország biztonságát.  Katonai-műszaki ellenlépésen katonai hardver bevetését értik. Lavrov ugyan nem pontosította, milyen hardverre gondol, de megfigyelők szerint hardveren informatikai eszközök és fegyverzetek egyaránt érthetők.

     „Amikor döntéseket hozunk ilyen vagy olyan lépésekről, mindig tudjuk, mire gondolunk, és mire készülünk” – fűzte hozzá. Óva intett attól, hogy megpróbáljanak “bármilyen rejtett jelentést” tulajdonítani a kilátásba helyezett lépésnek. “Mindig csak a biztonságunkat fenyegető veszélyekre reagáltunk” – mondta, és utalt arra, hogy az amerikaiak és a britek katonák és harci hardverek ezreit telepítik az orosz határok közelébe, a Baltikumba és Lengyelországba.+++

Lásd: https://www.facebook.com/bekekor/posts/2818169558475280

Kiadta: Magyar Békekör

“Biztató”(?) jövőkép(telenség)

***, *** anyád, te ***, ***, felrúglak, hogy megbánod – harsogta Márki-Zay Péternek és mindenkinek az őrjöngő férfi

Egy meglehetősen feldúlt férfi magából kikelve, trágár gyalázkodással zavarta meg a népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtéséről szóló ellenzéki sajtótájékoztatót. A biztonságiak nagy nehezen arrébb tessékelték a férfit, aki a nála szemmel láthatóan jobb kondícióban lévő biztonságiakat is folyamatosan fenyegette.

Frissítés: A tájékoztatót megzavaró 62 éves férfit budapesti férfit a rendőrök előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás – adta hírül a police.hu.        (RTL)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: HÁT IDÁIG SÜLLYESZTETTE a vajda a a NER – es “demokráciát”! EZEK a birkamenetes döbrögista csicskák GONDOLKODÁS NÉLKÜL KÉPESEK LE(SZ)NNÉNEK GYILKOLNI IS HA A vajda HELYZETE AZT KÍVÁNJA!

EZ PEDIG A MI BŰNÜNK (is)!

A szocializmus építése a Szovjetunióban

Az áttérés a „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” kommunista elvre.

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

Az áttérés a „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” kommunista elvre. A „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” kommunista elv megvalósításának előfeltételei fokozatosan, abban a mértékben érlelődnek meg, ahogyan a termelés növekszik, és ezen az alapon létrejön a fogyasztási cikkek bősége, ahogyan az egységes kommunista tulajdon uralma megvalósul, s a társadalom tagjainak műveltsége és öntudata a kommunizmusnak megfelelő színvonalra emelkedik. A kommunista elv azt jelenti, hogy a kommunizmusban mindenki képességei szerint fog dolgozni, és mindenki megkapja azokat a fogyasztási cikkeket, amelyekre egy kulturálisan fejlett embernek szüksége van.

A kommunizmus felső fokának előfeltételei úgy jönnek létre, hogy a szocialista állam a lehető legteljesebb mértékben felhasználja a szocializmus gazdasági törvényeit. A szocializmus gazdasági alaptörvényéből fakadó követelményeknek megfelelően állandóan, gyors ütemben fejlődik a szocialista termelés és növekszik a nép jóléteEgyre nagyobb szerephez jut a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye, egyre tökéletesednek a szocialista tervezés módszerei. A hosszabb időszakra szóló népgazdasági tervek konkrétan meghatározzák a kommunizmus anyagi-termelési bázisának megteremtéséhez vezető utakat.

A kommunizmus felépítésének döntő feltétele, hogy a népgazdaság minden ágában állandóan emelkedjen a munka termelékenysége. „A kommunizmus — írta Lenin — a kapitalizmussal szemben az önkéntes, a tudatos, az egyesült, a legfejlettebb technikát felhasználó munkások magasabbfokú munkatermelékenységét jelenti”.: Lenin. A nagy kezdeményezés. Lásd Lenin Művei. 29. köt. Szikra 1953. 435. old.*

A munkatermelékenység emelésének fő eszközei: az élenjáró technika erőteljes fejlesztése és széleskörű alkalmazása a termelésben, valamennyi termelési folyamat teljes gépesítése és automatizálása, a munkaszervezés további javítása, a munkaerő tervszerű és lehető legésszerűbb felhasználása nemcsak az egyes vállalatokon belül, hanem az egész népgazdaságra kiterjedő méretekben.

A munkatermelékenység állandó emelkedésének és a társadalmi vagyon nagyarányú növelésének biztosítása céljából a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában messzemenően fel kell használni a népgazdaság terv szerinti irányításának az értéktörvény létezésével összefüggő olyan közgazdasági eszközeit, mint a pénz, a hitel, a kereskedelem, az önálló elszámolás. A dolgozók anyagi és kulturális színvonalának állandó emelkedése a munka szerinti elosztás gazdasági törvényének következetes alkalmazása alapján valósul meg. A munka termelékenységének fokozódásával együtt jár az iparcikkek és a mezőgazdasági termékek árának leszállítása. Szüntelenül emelkedik a munkások és alkalmazottak reálbére, egyre nő a kolhozparasztok jövedelme. A dolgozók egyre többet költhetnek élelmiszerre, ruházkodásra, háztartási cikkek beszerzésére stb. A kommunizmusba való átmenethez szükséges előfeltételek megteremtése szempontjából óriási jelentőségű annak a programnak sikeres megvalósulása, amelyet a Kommunista Párt és a szovjet állam a közszükségleti cikkek termelésének nagyarányú növelése érdekében kitűzött.

Az emberiség történetében először került napirendre az a hatalmas feladat, hogy el kell érni az ember élelmiszerszükségleteinek a tudomány követelményeivel összhangban álló mindenoldalú kielégítését. „Feladatunknak kell tekintenünk — mondotta N. Sz. Hruscsov —, hogy elérjük az élelmiszerek fogyasztásának olyan színvonalát, amely az egészséges ember mindenoldalú, harmonikus fejlődéséhez szükséges, tudományosan megalapozott élelmezési normákból indul ki”.: N. Sz. Hruscsov. A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztését szolgáló intézkedésekről. Az SZKP Központi Bizottságának 1953. szeptember 3-i teljes ülésén mondott előadói beszéd. Szikra 1953. 9—10. old.*

Az anyagi javak termelésének nagyarányú növelése következtében a munkások és alkalmazottak munkabérének és a kolhozparasztok jövedelmének színvonala biztosítja a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek egyre teljesebb kielégítését. A termékbőség növekedésének arányában létrejönnek majd a munka szerinti elosztásról a szükségletek szerinti elosztásra való áttérés előfeltételei. Ezzel kapcsolatban nagy jelentősége van a kereskedelem erőteljes továbbfejlesztésének. A kereskedelem a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet egész időszakában változatlanul a fogyasztási cikkek elosztásának fő formája. A szovjet kereskedelem tökéletesítése előkészíti azt a szerteágazó apparátust, amelyet a kommunizmus felső fokán a termékeknek szükségletek szerinti közvetlen, áru- és pénzforgalom nélkül történő elosztására fognak felhasználni.

Ami a társadalom tagjainak különféle egyéni szükségleteit illeti, ezek sokoldalú kielégítését a kommunizmus részint az egyéni tulajdonba kerülő fogyasztási és háztartási cikkek mennyiségének növelése útján, részint a szükséglet-kielégítés társadalmi formáinak (a kulturális és szociális intézményeknek, a lakásügynek, a szanatóriumok, színházak hálózatának stb.) fejlesztése útján fogja kielégíteni.

A kommunizmusba való átmenetet nem szabad úgy elképzelni, hogy egy csapásra valósul meg. Az átmenet fokozatosan, a szocializmus alapjainak általános fejlesztése révén megy végbe. Az a törvény, amely szerint az átmenet a társadalom régi minőségi állapotából az új minőségi állapotba kirobbanás útján megy végbe, feltétlenül kötelező az ellenséges osztályokra tagolt társadalomra, de egyáltalán nem kötelező az ellenséges osztályok nélküli társadalomra, amilyen a szocialista társadalom. A kommunizmus anyagi és kulturális előfeltételei annak arányában jönnek létre, ahogyan kibontakoznak a szocialista társadalom termelőerői, gyarapszik a gazdagsága, fejlődik a kultúrája, megszilárdul a termelőeszközök társadalmi tulajdona és növekedik a termelőeszközök mennyisége, s ahogyan a tömegek kommunista nevelése megvalósul.

Ez nem azt jelenti, hogy a társadalomnak a kommunizmus útján történő fejlődése belső ellentmondások nélkül megy majd végbe. De ezek az ellentmondások, mint már mondottuk, nem antagonisztikus jellegűek. A Kommunista Párt és a szovjet állam a társadalom gazdasági fejlődéstörvényeinek ismeretében és azokra támaszkodva, idejében észre veheti a keletkező ellentmondásokat, és megteheti a szükséges lépéseket kiküszöbölésükre. Így például a fogyasztási cikkek termelésének nagyarányú fellendítése érdekében hozott intézkedéseknek az a céljuk, hogy kiküszöböljék a mezőgazdaságnak és a könnyűiparnak a nép növekvő szükségletei mögötti elmaradásával kapcsolatban keletkezett ellentmondásokat. A kolhozok és a kolhozparasztok gazdasági ösztönzését szolgáló intézkedések nyomán megszűnik a kolhoztermelés elmaradása.

A szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet nem zárja ki a forradalmi ugrásokat a technika, a gazdaság, a tudomány és a kultúra fejlődésében. Például új energiaforrások, új nyersanyagfajták felfedezése, új technikai feltalálásoknak a termelésben való alkalmazása igazi technikai forradalomra vezet. A társadalmi tulajdon két formájáról a termelőeszközök egységes kommunista tulajdonára való áttérés, a munka szerinti elosztás szocialista elvéről a szükségletek szerinti elosztás kommunista elvére való áttérés óriási minőségi változásokat jelent majd a gazdaságban és a társadalom egész életében.

A Szovjetunió a világ első országa, amely felépítette a szocializmust, és most sikeresen építi a kommunizmust. Elkerülhetetlenül a kommunizmushoz vezet az egész emberiség fejlődése. Lenin a kommunizmus építésének távlatait vázolva a következőket mondta: „ha majd Oroszországot a villanytelepek és hatalmas technikai berendezések sűrű hálózata fogja borítani, akkor kommunista gazdasági építésünk példakép lesz az eljövendő szocialista Európa és Ázsia számára”.: Lenin. Beszámoló a Népbiztosok Tanácsának tevékenységéről a VIII. Összoroszországi Szovjetkongresszuson. Lásd Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 535. old.*

A kommunizmus felső foka felé haladó Szovjetunió hatalmas vonzási központ, az egész szocialista tábor elismert vezetője a nemzetközi küzdőtéren. A szovjet nép nagy példája az egész világ népeinek megmutatja az utat, amelyen haladva megszabadulhat a tőkés rabszolgaságtól s annak elkerülhetetlen velejáróitól — a kizsákmányolástól, a munkanélküliségtől, a válságoktól és a háborúktól.

Rövid összefoglalás

  1. A szocializmus és a kommunizmus a kommunista társadalmi alakulat két fejlődési foka. A kommunizmus ennek az alakulatnak felső foka, amelyet az jellemez, hogy a termelőerők fejlettségi színvonala magasabb, mint a szocializmusban, a termelőeszközök egységes kommunista köztulajdonban vannak, nincsenek osztályok és osztálykülönbségek, nincsenek lényeges különbségek a város és a falu, a fizikai és a szellemi munka között. A kommunizmusban a munka a puszta megélhetés eszközéből az emberek legfőbb életszükségletévé válik. Az óriási mértékben megnövekedett termelőerők és a társadalmi munka óriási mértékben fokozódott termelékenysége alapján bekövetkezik a fogyasztási cikkek bősége, és megvalósul a társadalom áttérése a „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” kommunista elvre.
  2. A kommunizmusba való átmenet előkészítése érdekében meg kell teremteni a kommunizmus anyagi-termelési bázisát, amely biztosítani tudja a fogyasztási cikkek bőségét; meg kell szüntetni a város és a falu közötti lényeges különbséget, mégpedig a termelőeszközök egységes kommunista tulajdonának megteremtése alapján, ami megköveteli, hogy a népgazdaságban, különösen a mezőgazdaságban egyre nagyobb szerep jusson a termelőeszközök állami köztulajdonának, s hogy erősödjön a mezőgazdasági artel közös gazdasága; el kell érni a társadalom olyan kulturális fejlődését, hogy megszűnjön a szellemi és a fizikai munka közötti lényeges különbség, s műveltsége és műszaki ismeretei tekintetében minden dolgozó a mérnökök, technikusok és agronómusok színvonalára emelkedjen.
  3. A szocializmusból a kommunizmusba váló fokozatos átmenet, amely a Szovjetunióban a sikeres megvalósulás útján van, a gazdasági fejlődés objektív törvényeinek ismeretére és felhasználására támaszkodó Kommunista Párt és szovjet állam vezette dolgozók milliós tömegeinek műve. A kommunizmus felső fokának eléréséhez szükséges előfeltételek megteremtésének útjai a következők: a szocialista tulajdon erősítése és továbbfejlesztése, a társadalmi munka termelékenységének fokozása, a szocializmus gazdasági alaptörvényének, a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének, a munka szerinti elosztás törvényének, az értéktörvénynek és a szocializmus szakaszában ható más gazdasági törvényeknek következetes érvényesítése. A szocialista társadalomban a termelés, a munkához való viszony, a társadalmi tulajdonhoz való viszony és az emberek egymáshoz való viszonya terén megvannak a kommunizmus hajtásai. A kommunizmus építése az emberek tudatából még ki nem veszett kapitalista csökevények ellen folytatott erőteljes harcban valósul meg. E csökevények leküzdésében óriási jelentősége van a dolgozók kommunista nevelésének. A kommunizmus második szakaszába való belépés és az elosztás kommunista elvére váló áttérés fokozatosan, a fogyasztási cikkek bőségének növekedése arányában valósul majd meg.
  4. A Szovjetunió vezette szocialista táborhoz tartozó országok kölcsönös együttműködésének és testvéri barátságának messzemenő erősítése döntő előfeltétele a Szovjetunióban a kommunizmus, a népi demokratikus országokban pedig a szocializmus sikeres építésének. A Szovjetunióban folyó kommunista építésnek óriási nemzetközi jelentősége van. A szovjet népnek a kommunizmushoz vezető úton megtett minden újabb lépése egyre kézzelfoghatóbban bizonyítja a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben, és a világ minden országának dolgozóit meggyőzi arról, hogy a történelem a kapitalizmust pusztulásra ítélte, s a kommunizmus diadalt arat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország tettekre készül a biztonsági tárgyalások sikertelensége miatt

«Сыграли важную роль в стабилизации ситуации»: Путин оценил работу миротворцев ОДКБ в Казахстане

Bécs, Moszkva, 2022. január 13. csütörtök (MB)

     Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) csütörtökön tartott megbeszéléssel eredménytelenül ért véget az a tárgyalássorozat, amelytől Moszkva azt remélte, hogy diplomáciai eszközökkel érvényt tud szerezni jogának a biztonságos határokhoz. Mivel az orosz erőfeszítés az Egyesült Államok és a NATO ellenállásába ütközött, Oroszországnak valószínűleg nem marad más választása, mint a kilátásba helyezett műszaki-katonai ellenlépésekhez folyamodni – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

     “Oroszország békeszerető ország. De nincs szükségünk békére bármi áron. A jogilag formalizált biztonsági garanciák számunkra feltétlenül szükségesek. Ami a megfelelő eszközök megválasztását illeti, nagyrészt rajtunk múlik, mindnyájunkon, mert a garanciák, amelyekről szó van, mindenkinek egyformán szükségesek” – érvelt Alekszandr Lukasevics, Oroszország EBESZ-nél akkreditált állandó képviselője a szervezet bécsi megbeszélésén. Majd így figyelmeztetett: „lépéseket teszünk, ha javaslatainkra nem kapunk választ. Moszkvának nincs más választása, mint reagálni az EBESZ-régió katonai-politikai helyzetének destabilizálódására”.

    Orosz részről írásba foglalt törvényes biztonsági garanciára tartanak igényt három kulcskérdésben: fejezzék be a NATO terjeszkedését, ne helyezzenek el támadó fegyvereket (rakétákat) az orosz határ közelében, a NATO katonai infrastruktúráját építsék le az 1997. évi szintre. (Ez azt jelenti, hogy a NATO-hoz csatlakozott volt szocialista országokból ki kell vonni az idegen NATO csapatokat, fel kell számolni a támaszpontokat és visszavonni a külföldi haderőt.)

     Csütörtökön adott interjújában Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak és európai szövetségeseinek katonai válasszal kell számolniuk, ha „a gyors fejlesztés alatt álló amerikai rakétákat Európába telepítik. Az orosz válasz óhatatlanul és elkerülhetetlenül ártani fog az USA és NATO szövetségesei biztonságának”. Egy kérdésre, mely azt firtatta, telepítenének-e katonai erőt Kubába és Venezuelába, ha nem sikerül megállapodásra jutni, és az amerikaiak továbbra is katonai nyomást gyakorolnának Oroszországra, Rjabkov azzal válaszolt, hogy ennek lehetőségét nem zárja ki, és nem is erősíti meg. „Minden az amerikai kollégáink intézkedésétől függ” – mondta.

     A fenyegető ellenlépések kilátásba helyezésével, és az írásos amerikai garancia sürgetésével egyidejűleg orosz részről nyitva hagyják a tárgyalásos megállapodás lehetőségét is, bár nem tudni, meddig. Zaharova külügyi szóvivő szerint a genfi, brüsszeli és bécsi megbeszélések után az orosz vezetés elemzi a helyzetet, és levonja a szükséges következtetéseket.

     Noha a NATO és vezető hatalma, az Egyesült Államok elzárkózik az oroszok által követelt biztonsági garanciától, egyes amerikai katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy célszerű volna kibékülni az oroszokkal, mert Oroszországnak is vannak biztonsági érdekei, és képes erővel is érvényt szerezni nekik.

     „Itt az ideje, hogy nagyot gondoljunk, és egy új, tartósabb rendet képzeljünk el, amely Oroszországot is magában foglalja. Nem számít, mit gondol az ember a tekintélyelvű politikai rendről, amely felett Putyin elnököl, az elkerülhetetlen valóság az, hogy Oroszország túljutott a hosszan tartó gyengeség időszakán, és most nagyhatalomnak tekinti magát” – írta Thomas Graham, George W. Bush elnök orosz ügyekkel foglalkozó egykori nemzetbiztonsági igazgatója.

     Rajan Menon biztonsági kérdésekkel foglalkozó professzor így ír: Új biztonsági rendre van szükség Európában. A kérdés csak az, hogy megszületéséhez kell-e egy nagy háború, amely bebizonyítaná, hogy tényleg szükség van rá, ahogyan a múltban történt. Az Oroszországgal jelenleg zajló tárgyalások lehetőséget kínálnak annak bizonyítására, hogy bölcs államférfiak képesek létrehozni egy ilyen rendet anélkül, hogy katalizátoraként háborút robbantanának ki.” Rajan azt tanácsolja Amerikának, hogy saját érdekében hozzon áldozatot egy új biztonsági rend megteremtéséért.+++

Kiadta: Magyar Békekör

 

„És a csendes-óceánnál véget érnek a csaták …”

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

Még javában folytak a csaták a lengyel és a Vrangel-arcvonalon, amikor a szovjet állam a Vörös Hadsereg erőinek egy részét a közép-ázsiai, a kaukázusontúli és a távol-keleti ellenforradalmi tűzfészkek felszámolására vetette be. A szovjet csapatok óriási segítséget nyújtottak az intervenciósok és a burzsoá nacionalisták elnyomó uralma ellen fellázadó kaukázusontúli és közép-ázsiai népeknek.

Közép-Ázsia 1919 végén és 1920 elején megfeszített harc színtere lett. A szovjet csapatok legfőbb feladata ebben az időszakban a Kaspi-tengeren túli vidék és vele együtt Krasznovodszk kikötő felszabadítása volt. A feladat végrehajtása a szovjetország számára azt jelentette, hogy hozzáférhetővé válnak a legfontosabb ásványolajforrások, jelentős segítséget nyújthat a turkesztáni dolgozóknak, s kedvező összeköttetés létesül a Kaukázusontúllal a Kaspi-tengeren keresztül.

A Kaspi-tengeren túli vidék felszabadítása a Frunze parancsnoksága alatt álló turkesztáni front seregeinek feladata volt. Az offenzívát különleges hadseregcsoport hajtotta végre V. V. Kujbisevnek, a Forradalmi Katonai Tanács tagjának vezetésével. A szovjet egységek 1919. december 2-án indították meg a támadást. A fő erők délkelet felől, Kizil-Arvat vasútállomástól a vasútvonal mentén törtek előre Krasznovodszk irányában. S minthogy az ellenség meglehetősen nagy erőkkel rendelkezett a krasznovodszki szakaszon, a szovjet parancsnokság úgy döntött, hogy megkerüli az ellenséges hadseregcsoportot. Ehhez százkilométeres utat kellett megtenni a Kara-Kum sivatagon át. A szovjet csapatokat krasznovodszki munkások, Golcev és Kurocskin vezették át a sivatagi utakon. Négy napon keresztül éjjel-nappal, megállás nélkül vonultak a Vörös Hadsereg menetoszlopai a végtelen homoksivatagban, élükön Kujbisevvel, a halhatatlan bolsevikkal, a lánglelkű forradalmárral.

„Ha az ellenség valamiképpen felfedez bennünket, mind egy szálig ott veszünk — írta később Kujbisev. — Az útviszonyok, különösen nappal, iszonyúak voltak … kevés volt a víz, fejenként három pohár jutott naponta — ebben a hőségben nem is gondolhattunk rá, hogy mosakodással frissítsük fel magunkat, hiszen a víz még szomjúságunk csillapítására sem volt elég. Különösen a gyalogság menetelt szörnyű viszonyok között: a hosszú hadtáposzlopok ellenére sem tudtunk mindent a lófogatokra és tevékre rakni, s a vöröskatonák rengeteg holmit cipeltek.”100 Kujbisev: Epizódok az életemből. Moszkva 1957.. 72. old. (oroszul).*

De a szovjet csapatok mindezeket a nehézségeket leküzdötték, s váratlanul két erős csapást zúdítottak a fehérgárdistákra: az egyiket Kazandzsik, a másikat Ajgyin vasútállomásnál. Számos foglyot és nagy hadizsákmányt ejtettek; egyebek közt 1 páncélautó és 2 páncélos szerelvény, 9 löveg, 30 géppuska, nagy mennyiségű puska, lőszer és töltény került szovjet kézre, valamint 18 sértetlen mozdony és 9 vasúti szerelvény rakománnyal együtt.

Az ellenséges erők ajgyini veresége eldöntötte a Kaspi-tengeren túli offenzíva kimenetelét. De Krasznovodszknak, az utolsó és legfontosabb Kaspi-tengeren túli ellenséges támaszpontnak az elfoglalásához még mintegy két hónapra volt szükség. Krasznovodszk 1920. február 6-án szabadult fel. A Krasznovodszkért vívott harcokban a Vörös Hadsereg csapataival együtt vett részt a 2. turkesztáni ezred, amelynek állományában oroszok (50 százalék), üzbégek és kirgizek (40 százalék), valamint osztrákok és magyarok is voltak.

A Kaspi-tengeren túli fehér gárdisták legyőzése után, a turkesztáni front minden ereje a ferganai és a szemirecsjei ellenforradalom elfojtására irányult. A Vörös Hadsereg megerősítésére a Turkesztáni Kommunista Párt határterületi bizottsága 3000 kommunistát mozgósított. 1920 tavaszán a Vörös Hadsereg egységei a turkesztáni dolgozók támogatásával helyreállították a szovjethatalmat a Szemirecsje (Hétfolyó) síkságon. De a Ferganai medencében, ahol nagy baszmacs erők garázdálkodtak, elkeseredett harcok indultak meg. A baszmacsok mozgalma burzsoá nacionalista ellenforradalmi mozgalom volt, amelynek osztálybázisát a helyi kulákok (a bájok), a feudális-nemzetségi arisztokrácia képviselői (a manapok), a muzulmán papság és a kereskedők alkották. A baszmacs bandákba elmaradott, a politikában járatlan parasztok is bekerültek, akiket megtévesztett a burzsoá nacionalista propaganda. A burzsoá nacionalisták harcba hívták a népet „a nemzeti függetlenségért”, „az iszlám védelmében”, a „hitetlen” oroszok ellen. Ám a valóságban a burzsoá nacionalisták és a baszmacs vezetők korántsem voltak hívei a közép-ázsiai népek nemzeti függetlenségének, hanem eladták népeiket az angol imperialistáknak, akikkel szoros kapcsolatuk volt. Ami pedig az oroszgyűlöletet illeti, ez csak azokkal szemben érvényesült, akik a szovjethatalom mellett szálltak síkra. A fehérgárdista tábornokokkal és a fehérkozák atamánokkal a baszmacs vezérek és a burzsoá nacionalisták régóta egy húron pendültek. A baszmacsok és eszmei irányítóik a dolgozók legádázabb ellenségei voltak.

A párt és a szovjethatalom óriási munkát fejtett ki, hogy leleplezze a dolgozó tömegek előtt a baszmacs mozgalom osztályjellegét, nép- és nemzetellenes jellegét. Fontos szerepük volt azoknak a politikai intézkedéseknek, amelyeket a kommunista párt és a szovjet kormány Turkesztánban tett. 1920. március 23-án megjelent a Turkesztán önkormányzatáról kiadott rendelet. A közép-ázsiai dolgozók megnyerése szempontjából nagy jelentősége volt az OK(b)P turkesztáni feladatairól szóló 1920. június 29-i párthatározatnak, amely rámutatott annak szükségességére, hogy a párt kiküszöbölje a nemzeti egyenlőtlenség mindennemű megnyilvánulását, s gyökeresen felszámolja a határterületen a feudális csökevényeket és a cárizmus közép-ázsiai politikájának minden következményét.

A szovjethatalom egyik legfontosabb feladata Turkesztánban a Központi Bizottság véleménye szerint az volt, hogy haladéktalanul földhöz juttassa a föld nélküli parasztokat (a dekhanokat), s bevonja a helyi dolgozókat a határterület közigazgatásába.

A szovjethatalom politikájának eredményeképpen az ellenforradalmi elemek elszigetelődtek a néptömegektől, amelyek a gyakorlatban győződtek meg arról, hogy csakis a szovjethatalom hozza meg nekik az igazi nemzeti és társadalmi felszabadulást s menti meg őket az imperialista gyarmati rabságtól.

Még 1919 novemberében zászlót bontott a hivai dolgozók forradalmi mozgalma. Hivában Dzsunaid kán, a külföldi imperialisták bérence uralkodott. A dolgozók élén a fiatal hivai kommunista szervezet állott. A fellázadt hivaiak Szovjet-Turkesztánhoz és a Vörös Hadsereg parancsnokságához fordultak segítségért.

Hodzsamammedovnak, az „ifjú bokharai mozgalom” tagjának vezetésével Hivából küldöttség érkezett Taskentbe. Frunze fogadta a küldöttséget, és kijelentette, hogy a Vörös Hadsereg mindenkor támogatja a szabadságukért küzdő elnyomott népeket.

„Hivai barátaink — mondotta Frunze —, mindig számíthatnak támogatásunkra.”101 Az OK(b)P turkesztáni határterületi pártbizottságának és a turkesztáni Központi Végrehajtó Bizottságának tudósításai. 136. sz. 1920. június 22.*

A Központi Végrehajtó Bizottság turkesztáni bizottságának és az OSZFSZK Népbiztosok Tanácsának megbízásából 1919. november 20-án Hivába utazott a turkesztáni front Forradalmi Katonai Tanácsának tagja, Izmajlov. Az volt a feladata, hogy segítséget nyújtson a hivai forradalmi erőknek a káni uralom megdöntéséért vívott fegyveres harc megszervezésében.

  1. december 22-én a szovjet kormány parancsot adott a Vörös Hadsereg egységeinek, hogy nyújtsanak segítséget a hivai dolgozóknak. Erre Sajdakov parancsnok, valamint a hivai kommunista Atasev parancsnokhelyettes vezetésével a szovjet hadseregcsoport 1920. február 1-én bevonult Hivába. A feudális reakció erői vereséget szenvedtek.

A Vörös Hadsereg egységei és a hivai forradalmi osztagok vállvetve harcoltak Dzsunaid kán bandái ellen. E harcok során férfias bátorságban és hősiességben példát mutatott sok kommunista, többek között Atodzsanov, Gulimamedov, Lucenko, Primbetov, Szijackij, Hodzsanyijazov. A hatalmat ideiglenes forradalmi népi kormány vette át, s az áprilisban összeült I. horezmi népi kurultáj (parlament) kikiáltotta a Horezmi Népi Szovjetköztársaságot. 1920. szeptember 13-án Moszkvában szövetségi szerződés jött létre a Horezmi Népi Szovjet Köztársaság és az OSZFSZK között.

1920 tavaszán a szovjet csapatok a turkesztáni dolgozók támogatásával fokozták a harcot a baszmacsok ellenforradalmi, burzsoá nacionalista mozgalma ellen, amely különösen Ferganában öltött nagy méreteket. A ferganai baszmacs bandák megsemmisítésében fontos szerepe volt a 2. turkesztáni hadosztálynak Verevkin-Rohalszkij, illetve 1920 januárjától kezdve Konovalov parancsnoksága alatt. 1920 júniusában a baszmacsok súlyos vereséget szenvedtek. Sok katona, parancsnok és politikai megbízott bizonyította be ezekben a harcokban sziklaszilárd jellemét és hősiességét, ami náluk a hadművészetben való jártassággal párosult. Ezek közé tartozott: Ibrahimov, Klementyev, Csanisev, Ikramov, Karimov, Rahimbajev, Szalikov, Furmanov, Ahunbabejev, Szokolov, Usakov, valamint a nemzetközi dandár parancsnoka: Kuzsella cseh kommunista.

1920 augusztusában népi forradalom tört ki Bokharában. A forradalmi tömegeket az 1918 őszén alakult bokharai kommunista párt vezette. A párt alapítói és vezetői: Abduszamadov, A. Alijev, H. Alijev, Poltorackij, Haszainov és Jakubov voltak. A bokharai nép azonban saját erejéből nem lett volna képes felülkerekedni a bokharai kán haderején, mert ez utóbbit támogatták az imperialisták. A bokharai dolgozók segítséget kértek a szovjet kormánytól. Ezt a kérést 1920. augusztus 25-én vitatta meg a Központi Végrehajtó Bizottság turkesztáni bizottsága és az OSZFSZK Népbiztosainak Tanácsa. Határozatot hoztak a bokharai népnek nyújtandó fegyveres és egyéb segítségről. Augusztus 28-án Frunze kiadta a támadási parancsot a turkesztáni front csapatainak a bokharai kán több mint 16 000 gyalogost és lovast számláló fegyveres erői ellen. Az ellenséggel együttműködtek a bokharai területi kormány csapatok, összesen 27 000 fővel. Szeptember 1-én indult meg a támadás Bokhara ellen, s Frunze már másnap ezt táviratozta Leninnek:

„A vörös bokharaiak és egységeink együttes rohamával ma bevettük az ősi Bokhara erődjét. A bokharai népámító és reakciós terrorrendszer utolsó támasza is elesett … Az emír megmaradt követőivel együtt elmenekült, elfogására megtettük az intézkedéseket. Közép- és Észak-Bokharában már létrejött a forradalmi rendszer. Az oroszországi és a bokharai Vörös Hadsereg csapatai köszöntik Turkesztán és egész Oroszország munkásait és parasztjait az örömhír alkalmából.”102 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. 330. old.*

Október 6-án az I. bokharai kurultáj kikiáltotta a Bokharai Népi Szovjet Köztársaságot.

A hivai és a bokharai forradalom jellegénél fogva nem szocialista, hanem népi demokratikus forradalom volt, amely véget vetett a féljobbágyi, feudális állapotoknak, s megmentette a népeket az imperialista gyarmati rabság veszélyétől. A hatalmat a nép ragadta kezébe. A népi szovjetköztársaság a szocialista köztársaságot megelőző, átmeneti forma volt.

1920-ban és 1921-ben a szovjethatalom óriási győzelmeket aratott a Kaukázusontúlon. Erősen hozzájárult a kaukázusontúli dolgozók forradalmi harcának fellendüléséhez Gyenyikin veresége.

1920 április végén helyreállt a szovjethatalom Azerbajdzsánban. Itt csaknem két évig uralkodtak az intervenciósok és a burzsoá nacionalisták, ám a kommunisták vezette munkások és parasztok harca a szabadságért, a szovjethatalomért egyetlen napig sem szünetelt.

A dolgozók egybekovácsolásában fontos szerepet töltött be Azerbajdzsán Kommunista Pártjának megalakulása. A párt szerves része volt az OK(b)P kaukázusi határterületi szervezetének. Megalakulása az azerbajdzsáni kommunista pártszervezetek I. kongresszusán történt, amely 1920. február 11-én nyílt meg Bakuban. A kongresszus megválasztotta az AK(b)P Központi Bizottságát, amelynek tagja lett többek közt Bajramov, Buniatzade, Huszejnov, Hadzsijev és Karajev. A KB elnökségének elnökévé Huszejnovot választották meg. A kongresszus a fegyveres felkelés előkészítését tűzte ki a kommunisták feladatául. A forradalmi harc legfontosabb központja Baku volt. A fegyveres felkelés előkészítésének közvetlen irányítására forradalmi vezérkar alakult. A bolsevikok vezetésével mindenütt harci egységek és felkelő osztagok, munkásosztagok létesültek.

Azerbajdzsán Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága szoros kapcsolatot teremtett a 11. szovjet hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsával, amelynek tagja volt Ordzsonikidze és Kirov. 1920. április 22-én a kommunisták értekezletet tartottak Bakuban a 11. hadsereg képviselőinek részvételével, s ott elhatározták, hogy április 27-én déli 12 órakor ultimátumot küldenek a muszavatista kormánynak, követelve lemondását, majd nyomban megkezdik a fegyveres felkelést.

Az OK(b)P Kaukázusi Határterületi Bizottsága, valamint az AK(b)P Központi Bizottsága és Bakui Bizottsága április 24-i határozatával Azerbajdzsán egész területén harci készültségbe helyezte a pártszervezeteket.

Április 27-én reggel a bakui munkások fegyverkezni kezdtek. A katonai flottilla a kommunisták vezetésével kifutott, ágyúit a kormány székhazára és a parlamentre irányította. A Szultanov vezette kommunista küldöttség április 27-én pontosan 12 órakor átnyújtotta az ultimátumot a muszavatistáknak. A kormány úgy döntött, hogy megvitatás végett a parlament elé terjeszti az ultimátumot. A felfegyverzett munkásosztagok azonban éjjel két órára már elfoglalták a legfontosabb bakui kormányépületeket. Április 28-ára virradó éjjel a muszavatista kormány feloszlott. A felkelő nép kikiáltotta az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságot. Megalakult az ideiglenes forradalmi bizottság, élén Narimanovval. A bizottság a következő nyilatkozattal fordult Leninhez:

„Minthogy egyedül nem tudjuk feltartóztatni a külső és a belső ellenforradalom egyesült bandáinak támadását, az Azerbajdzsáni Ideiglenes Forradalmi Bizottság javasolja az Oroszországi Szovjet Köztársaság kormányának, hogy lépjen vele testvéri szövetségre a világimperializmus ellen, s kéri, nyújtson haladéktalanul gyakorlati segítséget a Vörös Hadsereg egységeinek a helyszínre küldése útján.”103 A polgárháború története. 3. köt. 462—463. old.*

A segítség nyomban meg is jött. A felkelő azerbajdzsáni nép támogatására a 11. hadsereg kapott parancsot. A hadsereg páncélvonatai Jefremov parancsnoksága alatt már április 28-án reggel benyomultak Bakuba. Velük együtt érkezett a városba Mikojan, és csakhamar lelkesen fogadta a nép a 11. hadsereg bevonuló gyalogos egységeit. Április 30-án Ordzsonikidze és Kirov is Bakuba érkezett.

Május 5-én Lenin a következő táviratot intézte Szovjet-Azerbajdzsán kormányához:

„A Népbiztosok Tanácsa üdvözli a független Azerbajdzsán Köztársaság dolgozó tömegeinek felszabadulását és szilárdan meg van győződve arról, hogy a független Azerbajdzsán Köztársaság, szovjet kormány vezetésével, az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársasággal vállvetve, megvédelmezi szabadságát és függetlenségét a keleti elnyomott népek esküdt ellenségével, az imperializmussal szemben.

Éljen a független Azerbajdzsán Szovjet Köztársaság! …

Éljenek Azerbajdzsán munkás- és paraszttömegei.

Éljen Azerbajdzsán és Oroszország munkásainak és parasztjainak szövetsége!”104 Lenin Művei. 31. köt. 129. old.*

Az azerbajdzsáni szovjethatalom helyreállítása nagy befolyással volt az örményországi és a grúziai forradalmi eseményekre.

1920 februárjától kezdve Örményország dolgozói fokozottan készültek a forradalmi felkelésre. Februártól áprilisig a kommunisták vezetésével több megmozdulás zajlott le Jerevánban, Alekszandropolban, Szarikamisban és Karszban. Márciusban vasutassztrájk tört ki. A dolgozók követelték a szovjethatalom megteremtését. Nőtt az örményországi bolsevik szervezet tekintélye. Ennek egyik mércéje a taglétszám növekedése volt: az 1919 szeptemberi 400 taggal szemben 1920 áprilisában mintegy 3000 volt a tagok száma.

1920 nyarán Örményországban és Grúziában az OK(b)P szerves részeként megalakult a kommunista párt.

Az örmény forradalmi erők készen álltak a fegyveres harcra. Harckészségük próbája az 1920 május elsejei ünnep volt. Az OK(b)P Örményországi Bizottsága a májusi seregszemlét értékelve a következőket állapította meg a kaukázusi határterületi pártbizottságának küldött jelentésében:

„A május elsejei megmozdulások sikere mindenütt szemléltetően mutatta, milyen mély gyökerei vannak a pártnak a tömegekben, köztük a katonatömegekben is … Ezen a napon nem a hatalom megragadása volt a feladatunk, de ettől a naptól kezdve már világos volt, hogy ez a kérdés a legközelebbi jövő kérdése.”105 Idézi G. B. Garibdzsanjan: Az örmény kommunista szervezetek harca a szovjethatalom győzelméért. Jereván 1957. 237—238 old.*

Az OK(b)P Örményországi Bizottságának, valamint az alekszandropoli, a karszi, a szarikamisi, a dilizsani és a kjavtarlai pártszervezeteknek a képviselői május 7-én Alekszandropolban megvitatták a fegyveres felkelés előkészítését, s megalakították a Forradalmi Katonai Bizottságot.

  1. május 10-én a forradalmi osztagok elfoglalták Alekszandropolt, s kikiáltották Örményországban a szovjethatalmat. A munkásokat a környező falvak parasztjai segítették. Szarikamisban, Karszban, valamint a nor-bajazeti és a dilizsáni járásban megkezdődött a fegyveres felkelés.

A dasnakok pánikszerűen kapkodtak. Segítségért fordultak az antanthoz, s az ellenforradalomnak sikerült levernie a dolgozók felkelését. Sok kommunistát elfogtak és börtönbe vetettek. Ám a dasnak-uralom vége elkerülhetetlen volt, s napról napra közeledett.

1920 szeptemberében háború tört ki Törökország és Örményország között. A török csapatok rövid idő alatt elfoglalták Örményország jelentős részét, Szarikamissal, Karsz-szal és Alekszandropollal együtt. A dasnakok az amerikai, az angol, a francia és az olasz kormányhoz fordultak segítségért. Ezek a kormányok azonban megtagadták a segítséget.

Az örmény népet a fizikai megsemmisülés veszélye fenyegette. Ez a háború ismét meggyőzte az örmény dolgozókat arról, hogy csakis úgy találhatnak kivezető utat súlyos helyzetükből, ha megdöntik a burzsoá nacionalista uralmat, megteremtik a szovjethatalmat és szövetséget kötnek Szovjet-Oroszországgal. 1920 októberében és novemberében a forradalmi megmozdulások hatalmas hulláma újból végigsöpört Örményországon.

A szovjet kormány és az OK(b)P Központi Bizottsága nagy figyelemmel kísérte a kaukázusontúli eseményeket. November 27-én a Központi Bizottság Politikai Bizottságának ülésén megtárgyalta a kaukázusontúli helyzetet.

Az OK(b)P Központi Bizottsága javasolta az örmény kommunistáknak, hogy készüljenek a fegyveres felkelésre. A Központi Bizottság Kaukázusi Bizottsága és Örményország Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága kidolgozta a felkelés részletes tervét. A felkelésnek az északi, Azerbajdzsánnal határos vidéken kellett megkezdődnie.

  1. november 29-én az idzseváni és a dilizsáni munkások és parasztok a bolsevikok vezetésével fegyveres akciót hajtottak végre a kormány ellen. A dasnak hatóságok katonaságot vetettek be, a katonák azonban a forradalom mellé álltak. Megalakult az Örményországi Forradalmi Katonai Bizottság. Elnöke Kaszjan lett, tagjai pedig Mravjan, Tyer-Gabrieljan, Bekzadjan, Nuridzsanjan és Dovlatjan. A forradalmi bizottság a néphez intézett nyilatkozatában november 29-én közhírré tette:

„A kommunista párt által vezetett felkelő örmény tömegek akaratának megfelelően szocialista szovjet köztársaságnak nyilvánítjuk Örményországot.”106 A polgárháború története. 3. köt. 497. old.*

November 30-án az örmény forradalmi bizottság táviratban kérte Lenint, hogy segítse az örmény népet forradalmi harcában. S december 2-án a Vörös Hadsereg egységei már bevonultak Jerevánija.

A szovjethatalom katonai és politikai sikereit értékelve Lenin 1920 decemberében, a VIII. szovjetkongresszuson megállapította:

„Az elmúlt év folyamán politikánk Keleten is nagy sikereket aratott. Üdvözölnünk kell a Buharai, Azerbajdzsán és örmény Szovjet Köztársaság megalakulását és megszilárdulását, amely országok visszaszerezték teljes függetlenségüket, sőt, ezekben az országokban a munkások és a parasztok vették kezükbe a hatalmat. Ezek a köztársaságok azt bizonyítják, azt tanúsítják, hogy a szovjethatalom eszméi és elvei nemcsak az ipari tekintetben fejlett országokban találnak megértésre és valósíthatók meg azonnal, amelyekben olyan társadalmi erőre támaszkodnak, mint a proletariátus, hanem olyan országokban is, amelyekben a parasztságra támaszkodnak. A paraszt-szovjetek eszméje győzött.”107 Lenin Művei. 31. köt. 506. old.*

1920 végére megteremtődtek a szovjethatalom grúziai győzelmének feltételei. A grúziai dolgozók forradalmi felkelése Lori körzetében kezdődött 1921. február 12-ére virradó éjjel, s hamarosan átterjedt a gori, a borcsalini, a racsini, a lecshumi és a többi járásra. Megalakult a Grúziai Forradalmi Bizottság, amelynek tagja volt Maharadze, Orahelasvili, Eliava, Gegecskori és Kvirkvelia. A forradalmi bizottság szovjet szocialista köztársaságnak nyilvánította Grúziát. Február 25-én a forradalmi osztagok és a Vörös Hadsereg egységei bevonultak Tifliszbe, március 4-én pedig Szuhumba. Március 17-én Lenin utasította a 11. hadsereget, hogy teremtsen kapcsolatot a Grúziai Forradalmi Bizottsággal.

A szovjethatalom kaukázusontúli győzelmével, valamint az azerbajdzsáni, az örmény és a grúz szocialista köztársaság megalakulásával csapást mért a nemzetközi imperializmus erőire.

A közép-ázsiai és a kaukázusontúli ellenforradalmi tűzfészkek felszámolása után már csak a Távol-Keleten maradtak szervezett ellenforradalmi erők: intervenciós csapatok. De ott is egyre bizonytalanabbá vált a szovjethatalom ellenségeinek helyzete.

A Lengyelországgal és a Vrangellal vívott háború megakadályozta a Vörös Hadsereget abban, hogy közvetlenül a Kolcsak-uralom bukása után befejezze a Távol-Kelet felszabadítását. 1920 februárjában Lenin figyelmeztette a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsot: „Idióták lennénk, ha hagynánk, hogy elragadjon bennünket az ostoba előretörés Szibéria belsejébe, miközben Gyenyikin feléled és a lengyelek támadnak. Ez bűn lenne.”108 Lenin-gyűjtemény XXXVI. 97 old.* Épp ezért a szovjet kormány tekintettel a bonyolult helyzetre, igyekezett elkerülni a háborút Japánnal. A párt Központi Bizottsága és a kormány úgy döntött — s ez volt az egyedüli helyes döntés a fennálló körülmények között —, hogy úgynevezett ütközőállamot létesít a Távol-Keleten. A Központi Bizottság utasította a távol-keleti pártszervezeteket, hogy kerüljék az összeütközést a japánokkal, s létesítsenek ideiglenes forradalmi népi hatalmat, a bolsevikok vezetése alatt.

A Távol-Keleti Köztársaságot 1920. április 6-án kiáltották ki Verhnyeugyinszkban, a nyugat-bajkálontúli dolgozók és partizánok kongresszusán. A köztársaság területe a Bajkáltól a Csendes-óceánig terjedt, s magában foglalta a Bajkálontúlt, az amuri területet, a Tengermelléket, Kamcsatkát és Észak-Szahalint. 1920. május 14-én az OSZFSZK az egész távol-keleti határterület kormányának ismerte el a Távol-Keleti Köztársaság kormányát.

A Távol-Keleti Köztársaság politikai irányítását a párt Központi Bizottsága által megalakított Távol-Keleti Bizottság látta el, amelynek különböző időpontokban tagjai voltak többek között Anohin, Bujko, Gubelman, Krasznoscsekov, Kubjak, Nyikiforov és Petrov.

Japán kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni a Távol- Keleti Köztársaság ideiglenes kormányával. A tárgyalások 1920 május végén fejeződtek be. A japán kormány hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy elismeri a Távol-Keleti Köztársaságot s kivonja csapatait a Bajkálontúlról és a habarovszki körzetből. Ez a szovjet külpolitika hatalmas sikere volt.

1920 október közepén a japán csapatok kénytelenek voltak elhagyni a Bajkálontúlt. Október 21-én a Távol-Keleti Köztársaság Forradalmi Néphadserege kiűzte Csitából Szemjonov atamán fehérgárdista bandáit.

A japán imperialisták azonban makacsul igyekeztek beavatkozni az új köztársaság belügyeibe. Céljuk az volt, hogy a helyi burzsoá elemekre, valamint az eszerekre és a mensevikekre támaszkodva olyan ellenforradalmi kormány alakuljon, amely teljes egészében Japántól függ. Ám1921 januárjában a Távol-Keleti Köztársaságban lebonyolított alkotmányozó gyűlési választásokon a kommunisták döntő győzelmet arattak. Ekkor Japán elhatározta, hogy felvonulási területet létesít a távol-keleti agresszió kiterjesztése céljából. 1921 májusában a fehér gárdisták a japán intervenciósok segítségével lázadást robbantottak ki Vlagyivosztokban. A Tengermellék déli részén nyílt fehérgárdista diktatúra létesült. Ide gyűltek a Szemjonov-bandák és a Kolcsak-hadsereg maradványai. S 1921. november 5-én a fehérgárdisták offenzívát indítottak a Távol-Keleti Köztársaság ellen. Decemberben az ellenség elfoglalta Habarovszkot és Volocsajevkát. Megkönnyítette az ellenséges hadműveleteket az, hogy abban az időben folyt a forradalmi néphadsereg egységeinek újjászervezése.

A forradalmi néphadsereg, amelynek parancsnokává 1921 második felében Bljuhert nevezték ki, csak 1922 februárjában tudott aktív hadműveleteket indítani.

A támadás súlyos körülmények között folyt. Zord tél volt negyven fokos fagyokkal. Az ellenség jól megerősítette állásait. Különösen erős védelmi berendezések épültek Volocsajevka vasútállomásnál. Három napig dúlt a harc. 1922. február- 12-én a vörösök rohammal bevették Volocsajevkát. Nyeronov, a 2. amuri hadsereg volt katonája így beszéli el a volocsajevkai harcokat:

„Az állomást az Ijuny-Karany-hegy választotta el tőlünk, a hozzá vezető utakat a fehérek több sor szögesdróttal, sáncokkal és csapdákkal látták el. A kitűnően felfegyverzett, jóllakott és melegen öltözött fehérgárdisták jól kiépített fedezékekben és lövészárkokban lapultak, hátulról páncélvonatok védték őket …

Volocsajevka ostroma február 10-én reggel kezdődött … Február 11-én kisebb rohamcsapatok alakultak azzal a feladattal, hogy rejtve, kúszva megközelítsék a fehér állásokat, tüzérségi tüzünket az ellenséges tüzelési pontokra helyezzék, s átjárókat vágjanak a drótakadályokon keresztül …

Ezzel telt el a nap …

Hajnalban ágyúink dörgése, majd az ellenséges tüzérség hangja, a volocsajevkai erődítmény újabb ostromának kezdetét jelezte …

A fagy lélegzetelállító volt, megbénította a harcosok kezét, de bajtársaink dühe percről percre nőtt csata közben …

Néhány lövészezredünk a harc legfeszültebb pillanataiban elfoglalta Verhnye- és Nyizsnye-Szpasszkojét, a lovasegységek pedig átkaroló mozdulattal hátba támadták az ellenséges erődítéseket.

Ezt a váratlan, hatalmas kettős csapást a fehérgárdisták nem bírták, s gyorsan visszavonultak.”109 Izvesztyija, 1960, február 23.*

Így esett el egy újabb fehérgárdista „Verdun”.

Mondaként él tovább az emlék
Mint tűzláng, mely ég, lobog
Rólatok szpasszki roham éjszakái
S rólatok, volocsajevki napok.

— így szól a népdal a felejthetetlen harcokról.

Még az ellenség is kénytelen volt elismerni a Vörös Hadsereg hősiességét.

„György-kereszttel tüntetnék ki minden egyes vöröskatonát, aki részt vett Volocsajevka ostromában” — jelentette ki a fehér seregek parancsnoka.

Két nappal később, február 14-én felszabadult Habarovszk. Ezután hosszabb szünet állt be a hadműveletekben. A forradalmi néphadsereg útjába japán csapatok kerültek, amelyek még nem hagyták el a Távol-Keletet. El kellett kerülni az összeütközést Japánnal, s gondosan fel kellett készülni a fehérgárdisták teljes leverésére.

1922 tavaszán és nyarán sokat romlott Japán nemzetközi és belső helyzete. A csendes-óceáni befolyási övezetekért vívott harc erősen kiélezte Japán és az Egyesült Államok viszonyát. A háború utáni gazdasági válság súlyos csapást mért a japán gazdasági életre. Fokozódott a munkanélküliség, erősödtek a munkás- és parasztmegmozdulások. Ebben az időszakban alakult meg Japán Kommunista Pártja, s a párt megszervezte az Oroszországi Intervenció Ellen Küzdők Harci Szövetségét.

Ilyen körülmények között az OSZFSZK kormányának kitartó követelésére a japán imperialisták kénytelenek voltak megkezdeni csapataik kivonását a Távol-Keleti Köztársaság területéről. Emellett azonban igyekeztek minden szükségessel ellátni a fehérgárdistákat, hogy azok tovább harcolhassanak a szovjethatalom ellen.

De ez nem mentette meg a fehérgárdisták maradványait a végső megsemmisüléstől. Az 1922. október 7-e és 9-e között lezajlott harcokban a fehérek súlyos vereséget szenvedtek Szpasszkojénál. Október 17-én a forradalmi néphadsereg egységei bevonultak Nyikolszk-Usszurijszkijba, 1922. október 25-én pedig Vlagyivosztokba. Az óriási győzelem alkalmából Lenin október 26-án az alábbi üdvözlő táviratot küldte a Távol-Keleti Köztársaság kormányának.

„A győzelmes Októberi Forradalom ötödik évfordulójára Vörös Hadseregünk még egy döntő lépést tett abban az irányban, hogy teljesen megtisztítsa az OSZFSZK és a vele szövetséges köztársaságok területét a külföldi megszállók csapataitól: A Távol-Keleti Köztársaság forradalmi néphadserege Vlagyivosztok elfoglalásával újra egyesíti Oroszország dolgozó tömegeivel azokat az orosz állampolgárokat, akik a japán imperializmus súlyos járma alatt szenvedtek. Amikor ez újabb győzelem alkalmából üdvözlöm Oroszország minden dolgozóját és a hős Vörös Hadsereget, kérem a Távol-Keleti Köztársaság kormányát, adja át a felszabadított területek és Vlagyivosztok minden munkásának és parasztjának az OSZFSZK Népbiztosok Tanácsának üdvözletét.”110 Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 380. old.*

  1. november 13-án a Távol-Keleti Köztársaság Csitában összeült országgyűlése elhatározta, hogy az orosz Távol-Keleten kikiáltja a szovjethatalmat, és felkéri az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot, hogy egyesítse újból a Távol-Keletet az OSZFSZK-val. 1922. november16-án a Központi Végrehajtó Bizottság határozata alapján a Távol-Kelet újból egyesült az OSZFSZK-val.

Így tűnt el a külföldi intervenció és a polgárháború utolsó tűzfészke. A Vörös Hadsereg befejezte győzelmes csendes-óceáni hadjáratát. Beköszöntött az a várva-várt óra, amikor Szovjet-Oroszország munkásai és parasztjai minden erejükkel hozzáfoghattak a legigazságosabb társadalom, a nemzedékek álmát megtestesítő kommunizmus építéséhez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország a NATO-tól sem kapott pozitív választ biztonsági követelésére

Brüsszel, 2022. január 12. szerda (MB)

    Vezető hatalmához hasonlóan a NATO sem fogadta el Oroszország törvényes biztonsági garanciákra vonatkozó követelését. Az amerikaiakkal hétfőn folytatott genfi tanácskozás után a brüsszeli négy órás tárgyaláson sem született megállapodás. Jens Stoltenberg NATO főtitkár azt mondta Alekszander Grusko orosz külügyminiszter-helyettesnek, hogy Oroszország nem vétózhatja meg Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

    „Ukrajnának joga van dönteni biztonságának jövőjéről, a NATO kapui nyitva állnak új tagok előtt. Senki másnak nincs beleszólása, természetesen Oroszországnak sincs vétójoga” – közölte Stoltenberg, majd hozzátette: “Nézeteltéréseinket nem lesz könnyű áthidalni, de pozitív jel, hogy az összes NATO-szövetséges és Oroszország egy asztalhoz ültek, és érdemi témákkal foglalkoztak.”

    Grusko „az igazság pillanatának” nevezte a brüsszeli tanácskozást, vélhetően arra célozva, hogy a NATO nem áll készen a kompromisszumra, nem akar lemondani jogáról a keleti terjeszkedéshez.

    Az orosz delegáció három fő pontban összegezte Oroszország követelését: vonják ki Európából az amerikai nukleáris fegyvereket, vessenek véget annak a gyakorlatnak, hogy a NATO hagyományos fegyveres erőket és katonai infrastruktúrát telepít az orosz határok közelébe, és hivatalosan mondjanak le Ukrajna és Grúzia (Georgia) integrálásáról a NATO-ba.  Az orosz küldöttség, melyben helyet foglalt Alekszander Fomin védelmi miniszterhelyettes is, azzal érvelt, hogy ezek a lépések segítenének orvosolni a Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlása után kialakult súlyos európai biztonsági egyensúlyhiányt, lényegesen enyhítenék a katonai és politikai feszültséget, és összhangban állnának az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) valamennyi tagállama által az 1999. évi isztambuli csúcsértekezleten elfogadott elvvel, miszerint „egyetlen ország, vagy országcsoport biztonsága sem szavatolható más államok rovására”.

    A Békekör tudósítója azt írta, hogy az USA és a NATO sem a genfi, sem a brüsszeli tárgyaláson nem tartotta magát az isztambuli elvhez, melynek szellemében az orosz biztonsági követeléseket megfogalmazták.

    Az orosz küldöttség csütörtökön az EBESZ bécsi székhelyén tárgyal a szervezet képviselőivel. Moszkva ez után vonja le következtetéseit diplomáciai erőfeszítéseinek eredményéről, és a további tennivalókról.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Mai ragálymatiné

A vajdasági qrmányvetítölde a hülyegyerekeknek – azaz NEKÜNK! – gyártott és előadott mai (2022 01. 13) ragálymatinéjában azt közli, hogy tegnap éjfélig Döbrögisztánban: “A beoltottak száma 6 299 590 fő, közülük 6 045 893 fő már a második, 3 306 370 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 9216 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 318 093 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 81 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 164 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 155 505 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 122 424 főre emelkedett. 2647 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 249-en vannak lélegeztetőgépen…”

A TISZTÁNLÁTÁST ELŐSEGÍTENDŐ PEDIG ÚGY DÖNTÖTT A QRMÁNY, HOGY AZ OP.-TÖRZS DÖNTÉSEI ÉS MIEGYEBEK TÍZ ÉVIG TITOK TÁRGYÁT KELL HOGY KÉPEZZÉK A PÓRI NÉPEK ELŐTT!

MER’ CSAK…!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!