Végszükség esetén…

A választások elmaradásával is számol a qrmány a veszélyhelyzet miatt

Az Igazságügyi Minisztérium rendeletébe rejtettek el egy érdekes mondatot, ami szerint a veszélyhelyzet miatt el is maradhatnak a választások.

A választások elmaradásával is számol a kormány a veszélyhelyzet miatt

Lepedőnyi szavazólap a 2018-as választásokon a kamupártok miatt

„Ha a választás veszélyhelyzet miatt elmarad, de az OEVI (Országos Egyéni Választási Iroda) a Ve. 121. § (2) bekezdése szerinti ajánlóívet már kinyomtatta, az ellátandó feladatokkal kapcsolatos normatívák alapján a támogatás megállapításra kerül” – olvasható a friss Magyar Közlönyben a 3/2002. (I. 11) számú IM rendelet alatt.

Az idézet az Igazságügyi Minisztérium rendeletéből származik, amelyik egyébként az országgyűlési választások, valamint az ugyanerre a napra tervezett népszavazás költségeinek elszámolásáról szól.

Eddig azonban kormányzati dokumentumban sehol nem írták le, hogy a kormány akár a választások elhalasztásával is számol a veszélyhelyzet miatt,

sőt, amikor tavaly decemberében ezt újabb hat hónappal meghosszabbították, a törvény indoklásában külön szerepelt, hogy a választások kiírása és megtartása az Alaptörvényből következik, így azt mindenképpen meg kell tartani. A szöveg így szól:

megjegyzendő, hogy az országgyűlési képviselők általános választásának megtartása, annak április vagy május hónapra történő kitűzése az Alaptörvényből következik, ezért azt a különleges jogrend fennállása nem befolyásolja.

Az ügyben kerestük a Kormányszóvivői Irodát és az Igazságügyi Minisztériumot is, ha válaszolnak, arról külön cikkben fogunk beszámolni.  (azonnali.hu)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Kérjük a Nyájas Olvasót, hogy vegye figyelembe a gránitszilárdságú tákolmányra való hivatkozást.

AMI BÁRMIKOR ÁTBARKÁCSOLHATÓ DÖBRÖGI SZÁJA – ÍZE SZERINT!

Márpedig a vajdabandának a barkácsoláshoz szükséges MEGCSINÁLT KÉTHARMADA MÉG MINDIG MEGVAN!

A különleges jogrend alapján pedig ha a vajda úgy látja jónak, BÁRMIKOR összeröffentheti őket egy kis renoválásra. Egy jó kis birkamenettel megspékelve!

OSZT’ JÓNAPOT!

“Végszükség esetén…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tisztelt Választópolgárok, és Jelöltek!

    Választási Törvény módosítása
    Jelölt állítás. Állami támogatás. Képviselői hely elosztás. 5 % – 1 %

    Járványhelyzet van. – Ajánlásgyűjtés elmarad. – Előnyei, kevesebb költség, rövidebb kampányidő.

    Minden jelölt indulhat, aki indulni akar. – Listához 106 körzetben jelölt.

    Kampánytámogatás: Listának nincs, 1% eredmény felett állami támogatás, és képviselői hely.
    Jelöltnek 0,5% – 1% eredmény között 500’000Ft, 1% eredmény felett 1’000’000Ft. Bankszámlájára átutalva.
    Jelölt a bejegyzése után bankjától 1’000’000Ft-ot kamatmentesen fölvehet.

    Kampánytámogatás: Körzet szavazatok összege /100 (körzetenként változó).
    Állami támogatás. Listás szavazatok összege /100.
    Képviselői hely. Listás és a töredék szavazatok összege / (93 – a nemzetiségi hely száma)

    5 % – 1 %
    Elmélet: Az országgyűlési munka hatékonyságának érdekében, 5 % alatti lista nem tagja az országgyűlésnek.
    (momentum – mkkp)
    Gyakorlat. Az országgyűlési munka hatékonyságának érdekében, 13 független képviselője van az országgyűlésnek.(6,5 %).
    Egy képviselőre jut 0,5 % (100/199).

    A mellékhatásokról megkérdeztem képviselőimet (199/55 kétszer), (199/194 egyszer).
    */*
    2022. 04. 03. a választás napja. 122.§ (3) Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat.

    Ajánlópont 106 körzetben. Előnyei, 500 érvényes ajánlás, és országos lista.

    Választókörzetemben, minden jelöltet ajánlok, aki az ajánlópontra bejelentkezett. Így:
    (1) Az ajánló: adatainak megadása (csak egyszer).
    (2) Ajánlóívekre átvezetni (számítógép + nyomtató).
    (3) Ajánló az ajánlóíveket aláírja.
    (4) Hitelesítés az ajánlónak: sorszám (1 – 500), jelöltnevek, sorszámok, sorok (1- 8).(nyomtatva).

    Egy… választópolgár. 2022-01-16

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .