„És a csendes-óceánnál véget érnek a csaták …”

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

Még javában folytak a csaták a lengyel és a Vrangel-arcvonalon, amikor a szovjet állam a Vörös Hadsereg erőinek egy részét a közép-ázsiai, a kaukázusontúli és a távol-keleti ellenforradalmi tűzfészkek felszámolására vetette be. A szovjet csapatok óriási segítséget nyújtottak az intervenciósok és a burzsoá nacionalisták elnyomó uralma ellen fellázadó kaukázusontúli és közép-ázsiai népeknek.

Közép-Ázsia 1919 végén és 1920 elején megfeszített harc színtere lett. A szovjet csapatok legfőbb feladata ebben az időszakban a Kaspi-tengeren túli vidék és vele együtt Krasznovodszk kikötő felszabadítása volt. A feladat végrehajtása a szovjetország számára azt jelentette, hogy hozzáférhetővé válnak a legfontosabb ásványolajforrások, jelentős segítséget nyújthat a turkesztáni dolgozóknak, s kedvező összeköttetés létesül a Kaukázusontúllal a Kaspi-tengeren keresztül.

A Kaspi-tengeren túli vidék felszabadítása a Frunze parancsnoksága alatt álló turkesztáni front seregeinek feladata volt. Az offenzívát különleges hadseregcsoport hajtotta végre V. V. Kujbisevnek, a Forradalmi Katonai Tanács tagjának vezetésével. A szovjet egységek 1919. december 2-án indították meg a támadást. A fő erők délkelet felől, Kizil-Arvat vasútállomástól a vasútvonal mentén törtek előre Krasznovodszk irányában. S minthogy az ellenség meglehetősen nagy erőkkel rendelkezett a krasznovodszki szakaszon, a szovjet parancsnokság úgy döntött, hogy megkerüli az ellenséges hadseregcsoportot. Ehhez százkilométeres utat kellett megtenni a Kara-Kum sivatagon át. A szovjet csapatokat krasznovodszki munkások, Golcev és Kurocskin vezették át a sivatagi utakon. Négy napon keresztül éjjel-nappal, megállás nélkül vonultak a Vörös Hadsereg menetoszlopai a végtelen homoksivatagban, élükön Kujbisevvel, a halhatatlan bolsevikkal, a lánglelkű forradalmárral.

„Ha az ellenség valamiképpen felfedez bennünket, mind egy szálig ott veszünk — írta később Kujbisev. — Az útviszonyok, különösen nappal, iszonyúak voltak … kevés volt a víz, fejenként három pohár jutott naponta — ebben a hőségben nem is gondolhattunk rá, hogy mosakodással frissítsük fel magunkat, hiszen a víz még szomjúságunk csillapítására sem volt elég. Különösen a gyalogság menetelt szörnyű viszonyok között: a hosszú hadtáposzlopok ellenére sem tudtunk mindent a lófogatokra és tevékre rakni, s a vöröskatonák rengeteg holmit cipeltek.”100 Kujbisev: Epizódok az életemből. Moszkva 1957.. 72. old. (oroszul).*

De a szovjet csapatok mindezeket a nehézségeket leküzdötték, s váratlanul két erős csapást zúdítottak a fehérgárdistákra: az egyiket Kazandzsik, a másikat Ajgyin vasútállomásnál. Számos foglyot és nagy hadizsákmányt ejtettek; egyebek közt 1 páncélautó és 2 páncélos szerelvény, 9 löveg, 30 géppuska, nagy mennyiségű puska, lőszer és töltény került szovjet kézre, valamint 18 sértetlen mozdony és 9 vasúti szerelvény rakománnyal együtt.

Az ellenséges erők ajgyini veresége eldöntötte a Kaspi-tengeren túli offenzíva kimenetelét. De Krasznovodszknak, az utolsó és legfontosabb Kaspi-tengeren túli ellenséges támaszpontnak az elfoglalásához még mintegy két hónapra volt szükség. Krasznovodszk 1920. február 6-án szabadult fel. A Krasznovodszkért vívott harcokban a Vörös Hadsereg csapataival együtt vett részt a 2. turkesztáni ezred, amelynek állományában oroszok (50 százalék), üzbégek és kirgizek (40 százalék), valamint osztrákok és magyarok is voltak.

A Kaspi-tengeren túli fehér gárdisták legyőzése után, a turkesztáni front minden ereje a ferganai és a szemirecsjei ellenforradalom elfojtására irányult. A Vörös Hadsereg megerősítésére a Turkesztáni Kommunista Párt határterületi bizottsága 3000 kommunistát mozgósított. 1920 tavaszán a Vörös Hadsereg egységei a turkesztáni dolgozók támogatásával helyreállították a szovjethatalmat a Szemirecsje (Hétfolyó) síkságon. De a Ferganai medencében, ahol nagy baszmacs erők garázdálkodtak, elkeseredett harcok indultak meg. A baszmacsok mozgalma burzsoá nacionalista ellenforradalmi mozgalom volt, amelynek osztálybázisát a helyi kulákok (a bájok), a feudális-nemzetségi arisztokrácia képviselői (a manapok), a muzulmán papság és a kereskedők alkották. A baszmacs bandákba elmaradott, a politikában járatlan parasztok is bekerültek, akiket megtévesztett a burzsoá nacionalista propaganda. A burzsoá nacionalisták harcba hívták a népet „a nemzeti függetlenségért”, „az iszlám védelmében”, a „hitetlen” oroszok ellen. Ám a valóságban a burzsoá nacionalisták és a baszmacs vezetők korántsem voltak hívei a közép-ázsiai népek nemzeti függetlenségének, hanem eladták népeiket az angol imperialistáknak, akikkel szoros kapcsolatuk volt. Ami pedig az oroszgyűlöletet illeti, ez csak azokkal szemben érvényesült, akik a szovjethatalom mellett szálltak síkra. A fehérgárdista tábornokokkal és a fehérkozák atamánokkal a baszmacs vezérek és a burzsoá nacionalisták régóta egy húron pendültek. A baszmacsok és eszmei irányítóik a dolgozók legádázabb ellenségei voltak.

A párt és a szovjethatalom óriási munkát fejtett ki, hogy leleplezze a dolgozó tömegek előtt a baszmacs mozgalom osztályjellegét, nép- és nemzetellenes jellegét. Fontos szerepük volt azoknak a politikai intézkedéseknek, amelyeket a kommunista párt és a szovjet kormány Turkesztánban tett. 1920. március 23-án megjelent a Turkesztán önkormányzatáról kiadott rendelet. A közép-ázsiai dolgozók megnyerése szempontjából nagy jelentősége volt az OK(b)P turkesztáni feladatairól szóló 1920. június 29-i párthatározatnak, amely rámutatott annak szükségességére, hogy a párt kiküszöbölje a nemzeti egyenlőtlenség mindennemű megnyilvánulását, s gyökeresen felszámolja a határterületen a feudális csökevényeket és a cárizmus közép-ázsiai politikájának minden következményét.

A szovjethatalom egyik legfontosabb feladata Turkesztánban a Központi Bizottság véleménye szerint az volt, hogy haladéktalanul földhöz juttassa a föld nélküli parasztokat (a dekhanokat), s bevonja a helyi dolgozókat a határterület közigazgatásába.

A szovjethatalom politikájának eredményeképpen az ellenforradalmi elemek elszigetelődtek a néptömegektől, amelyek a gyakorlatban győződtek meg arról, hogy csakis a szovjethatalom hozza meg nekik az igazi nemzeti és társadalmi felszabadulást s menti meg őket az imperialista gyarmati rabságtól.

Még 1919 novemberében zászlót bontott a hivai dolgozók forradalmi mozgalma. Hivában Dzsunaid kán, a külföldi imperialisták bérence uralkodott. A dolgozók élén a fiatal hivai kommunista szervezet állott. A fellázadt hivaiak Szovjet-Turkesztánhoz és a Vörös Hadsereg parancsnokságához fordultak segítségért.

Hodzsamammedovnak, az „ifjú bokharai mozgalom” tagjának vezetésével Hivából küldöttség érkezett Taskentbe. Frunze fogadta a küldöttséget, és kijelentette, hogy a Vörös Hadsereg mindenkor támogatja a szabadságukért küzdő elnyomott népeket.

„Hivai barátaink — mondotta Frunze —, mindig számíthatnak támogatásunkra.”101 Az OK(b)P turkesztáni határterületi pártbizottságának és a turkesztáni Központi Végrehajtó Bizottságának tudósításai. 136. sz. 1920. június 22.*

A Központi Végrehajtó Bizottság turkesztáni bizottságának és az OSZFSZK Népbiztosok Tanácsának megbízásából 1919. november 20-án Hivába utazott a turkesztáni front Forradalmi Katonai Tanácsának tagja, Izmajlov. Az volt a feladata, hogy segítséget nyújtson a hivai forradalmi erőknek a káni uralom megdöntéséért vívott fegyveres harc megszervezésében.

  1. december 22-én a szovjet kormány parancsot adott a Vörös Hadsereg egységeinek, hogy nyújtsanak segítséget a hivai dolgozóknak. Erre Sajdakov parancsnok, valamint a hivai kommunista Atasev parancsnokhelyettes vezetésével a szovjet hadseregcsoport 1920. február 1-én bevonult Hivába. A feudális reakció erői vereséget szenvedtek.

A Vörös Hadsereg egységei és a hivai forradalmi osztagok vállvetve harcoltak Dzsunaid kán bandái ellen. E harcok során férfias bátorságban és hősiességben példát mutatott sok kommunista, többek között Atodzsanov, Gulimamedov, Lucenko, Primbetov, Szijackij, Hodzsanyijazov. A hatalmat ideiglenes forradalmi népi kormány vette át, s az áprilisban összeült I. horezmi népi kurultáj (parlament) kikiáltotta a Horezmi Népi Szovjetköztársaságot. 1920. szeptember 13-án Moszkvában szövetségi szerződés jött létre a Horezmi Népi Szovjet Köztársaság és az OSZFSZK között.

1920 tavaszán a szovjet csapatok a turkesztáni dolgozók támogatásával fokozták a harcot a baszmacsok ellenforradalmi, burzsoá nacionalista mozgalma ellen, amely különösen Ferganában öltött nagy méreteket. A ferganai baszmacs bandák megsemmisítésében fontos szerepe volt a 2. turkesztáni hadosztálynak Verevkin-Rohalszkij, illetve 1920 januárjától kezdve Konovalov parancsnoksága alatt. 1920 júniusában a baszmacsok súlyos vereséget szenvedtek. Sok katona, parancsnok és politikai megbízott bizonyította be ezekben a harcokban sziklaszilárd jellemét és hősiességét, ami náluk a hadművészetben való jártassággal párosult. Ezek közé tartozott: Ibrahimov, Klementyev, Csanisev, Ikramov, Karimov, Rahimbajev, Szalikov, Furmanov, Ahunbabejev, Szokolov, Usakov, valamint a nemzetközi dandár parancsnoka: Kuzsella cseh kommunista.

1920 augusztusában népi forradalom tört ki Bokharában. A forradalmi tömegeket az 1918 őszén alakult bokharai kommunista párt vezette. A párt alapítói és vezetői: Abduszamadov, A. Alijev, H. Alijev, Poltorackij, Haszainov és Jakubov voltak. A bokharai nép azonban saját erejéből nem lett volna képes felülkerekedni a bokharai kán haderején, mert ez utóbbit támogatták az imperialisták. A bokharai dolgozók segítséget kértek a szovjet kormánytól. Ezt a kérést 1920. augusztus 25-én vitatta meg a Központi Végrehajtó Bizottság turkesztáni bizottsága és az OSZFSZK Népbiztosainak Tanácsa. Határozatot hoztak a bokharai népnek nyújtandó fegyveres és egyéb segítségről. Augusztus 28-án Frunze kiadta a támadási parancsot a turkesztáni front csapatainak a bokharai kán több mint 16 000 gyalogost és lovast számláló fegyveres erői ellen. Az ellenséggel együttműködtek a bokharai területi kormány csapatok, összesen 27 000 fővel. Szeptember 1-én indult meg a támadás Bokhara ellen, s Frunze már másnap ezt táviratozta Leninnek:

„A vörös bokharaiak és egységeink együttes rohamával ma bevettük az ősi Bokhara erődjét. A bokharai népámító és reakciós terrorrendszer utolsó támasza is elesett … Az emír megmaradt követőivel együtt elmenekült, elfogására megtettük az intézkedéseket. Közép- és Észak-Bokharában már létrejött a forradalmi rendszer. Az oroszországi és a bokharai Vörös Hadsereg csapatai köszöntik Turkesztán és egész Oroszország munkásait és parasztjait az örömhír alkalmából.”102 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. 330. old.*

Október 6-án az I. bokharai kurultáj kikiáltotta a Bokharai Népi Szovjet Köztársaságot.

A hivai és a bokharai forradalom jellegénél fogva nem szocialista, hanem népi demokratikus forradalom volt, amely véget vetett a féljobbágyi, feudális állapotoknak, s megmentette a népeket az imperialista gyarmati rabság veszélyétől. A hatalmat a nép ragadta kezébe. A népi szovjetköztársaság a szocialista köztársaságot megelőző, átmeneti forma volt.

1920-ban és 1921-ben a szovjethatalom óriási győzelmeket aratott a Kaukázusontúlon. Erősen hozzájárult a kaukázusontúli dolgozók forradalmi harcának fellendüléséhez Gyenyikin veresége.

1920 április végén helyreállt a szovjethatalom Azerbajdzsánban. Itt csaknem két évig uralkodtak az intervenciósok és a burzsoá nacionalisták, ám a kommunisták vezette munkások és parasztok harca a szabadságért, a szovjethatalomért egyetlen napig sem szünetelt.

A dolgozók egybekovácsolásában fontos szerepet töltött be Azerbajdzsán Kommunista Pártjának megalakulása. A párt szerves része volt az OK(b)P kaukázusi határterületi szervezetének. Megalakulása az azerbajdzsáni kommunista pártszervezetek I. kongresszusán történt, amely 1920. február 11-én nyílt meg Bakuban. A kongresszus megválasztotta az AK(b)P Központi Bizottságát, amelynek tagja lett többek közt Bajramov, Buniatzade, Huszejnov, Hadzsijev és Karajev. A KB elnökségének elnökévé Huszejnovot választották meg. A kongresszus a fegyveres felkelés előkészítését tűzte ki a kommunisták feladatául. A forradalmi harc legfontosabb központja Baku volt. A fegyveres felkelés előkészítésének közvetlen irányítására forradalmi vezérkar alakult. A bolsevikok vezetésével mindenütt harci egységek és felkelő osztagok, munkásosztagok létesültek.

Azerbajdzsán Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága szoros kapcsolatot teremtett a 11. szovjet hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsával, amelynek tagja volt Ordzsonikidze és Kirov. 1920. április 22-én a kommunisták értekezletet tartottak Bakuban a 11. hadsereg képviselőinek részvételével, s ott elhatározták, hogy április 27-én déli 12 órakor ultimátumot küldenek a muszavatista kormánynak, követelve lemondását, majd nyomban megkezdik a fegyveres felkelést.

Az OK(b)P Kaukázusi Határterületi Bizottsága, valamint az AK(b)P Központi Bizottsága és Bakui Bizottsága április 24-i határozatával Azerbajdzsán egész területén harci készültségbe helyezte a pártszervezeteket.

Április 27-én reggel a bakui munkások fegyverkezni kezdtek. A katonai flottilla a kommunisták vezetésével kifutott, ágyúit a kormány székhazára és a parlamentre irányította. A Szultanov vezette kommunista küldöttség április 27-én pontosan 12 órakor átnyújtotta az ultimátumot a muszavatistáknak. A kormány úgy döntött, hogy megvitatás végett a parlament elé terjeszti az ultimátumot. A felfegyverzett munkásosztagok azonban éjjel két órára már elfoglalták a legfontosabb bakui kormányépületeket. Április 28-ára virradó éjjel a muszavatista kormány feloszlott. A felkelő nép kikiáltotta az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságot. Megalakult az ideiglenes forradalmi bizottság, élén Narimanovval. A bizottság a következő nyilatkozattal fordult Leninhez:

„Minthogy egyedül nem tudjuk feltartóztatni a külső és a belső ellenforradalom egyesült bandáinak támadását, az Azerbajdzsáni Ideiglenes Forradalmi Bizottság javasolja az Oroszországi Szovjet Köztársaság kormányának, hogy lépjen vele testvéri szövetségre a világimperializmus ellen, s kéri, nyújtson haladéktalanul gyakorlati segítséget a Vörös Hadsereg egységeinek a helyszínre küldése útján.”103 A polgárháború története. 3. köt. 462—463. old.*

A segítség nyomban meg is jött. A felkelő azerbajdzsáni nép támogatására a 11. hadsereg kapott parancsot. A hadsereg páncélvonatai Jefremov parancsnoksága alatt már április 28-án reggel benyomultak Bakuba. Velük együtt érkezett a városba Mikojan, és csakhamar lelkesen fogadta a nép a 11. hadsereg bevonuló gyalogos egységeit. Április 30-án Ordzsonikidze és Kirov is Bakuba érkezett.

Május 5-én Lenin a következő táviratot intézte Szovjet-Azerbajdzsán kormányához:

„A Népbiztosok Tanácsa üdvözli a független Azerbajdzsán Köztársaság dolgozó tömegeinek felszabadulását és szilárdan meg van győződve arról, hogy a független Azerbajdzsán Köztársaság, szovjet kormány vezetésével, az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársasággal vállvetve, megvédelmezi szabadságát és függetlenségét a keleti elnyomott népek esküdt ellenségével, az imperializmussal szemben.

Éljen a független Azerbajdzsán Szovjet Köztársaság! …

Éljenek Azerbajdzsán munkás- és paraszttömegei.

Éljen Azerbajdzsán és Oroszország munkásainak és parasztjainak szövetsége!”104 Lenin Művei. 31. köt. 129. old.*

Az azerbajdzsáni szovjethatalom helyreállítása nagy befolyással volt az örményországi és a grúziai forradalmi eseményekre.

1920 februárjától kezdve Örményország dolgozói fokozottan készültek a forradalmi felkelésre. Februártól áprilisig a kommunisták vezetésével több megmozdulás zajlott le Jerevánban, Alekszandropolban, Szarikamisban és Karszban. Márciusban vasutassztrájk tört ki. A dolgozók követelték a szovjethatalom megteremtését. Nőtt az örményországi bolsevik szervezet tekintélye. Ennek egyik mércéje a taglétszám növekedése volt: az 1919 szeptemberi 400 taggal szemben 1920 áprilisában mintegy 3000 volt a tagok száma.

1920 nyarán Örményországban és Grúziában az OK(b)P szerves részeként megalakult a kommunista párt.

Az örmény forradalmi erők készen álltak a fegyveres harcra. Harckészségük próbája az 1920 május elsejei ünnep volt. Az OK(b)P Örményországi Bizottsága a májusi seregszemlét értékelve a következőket állapította meg a kaukázusi határterületi pártbizottságának küldött jelentésében:

„A május elsejei megmozdulások sikere mindenütt szemléltetően mutatta, milyen mély gyökerei vannak a pártnak a tömegekben, köztük a katonatömegekben is … Ezen a napon nem a hatalom megragadása volt a feladatunk, de ettől a naptól kezdve már világos volt, hogy ez a kérdés a legközelebbi jövő kérdése.”105 Idézi G. B. Garibdzsanjan: Az örmény kommunista szervezetek harca a szovjethatalom győzelméért. Jereván 1957. 237—238 old.*

Az OK(b)P Örményországi Bizottságának, valamint az alekszandropoli, a karszi, a szarikamisi, a dilizsani és a kjavtarlai pártszervezeteknek a képviselői május 7-én Alekszandropolban megvitatták a fegyveres felkelés előkészítését, s megalakították a Forradalmi Katonai Bizottságot.

  1. május 10-én a forradalmi osztagok elfoglalták Alekszandropolt, s kikiáltották Örményországban a szovjethatalmat. A munkásokat a környező falvak parasztjai segítették. Szarikamisban, Karszban, valamint a nor-bajazeti és a dilizsáni járásban megkezdődött a fegyveres felkelés.

A dasnakok pánikszerűen kapkodtak. Segítségért fordultak az antanthoz, s az ellenforradalomnak sikerült levernie a dolgozók felkelését. Sok kommunistát elfogtak és börtönbe vetettek. Ám a dasnak-uralom vége elkerülhetetlen volt, s napról napra közeledett.

1920 szeptemberében háború tört ki Törökország és Örményország között. A török csapatok rövid idő alatt elfoglalták Örményország jelentős részét, Szarikamissal, Karsz-szal és Alekszandropollal együtt. A dasnakok az amerikai, az angol, a francia és az olasz kormányhoz fordultak segítségért. Ezek a kormányok azonban megtagadták a segítséget.

Az örmény népet a fizikai megsemmisülés veszélye fenyegette. Ez a háború ismét meggyőzte az örmény dolgozókat arról, hogy csakis úgy találhatnak kivezető utat súlyos helyzetükből, ha megdöntik a burzsoá nacionalista uralmat, megteremtik a szovjethatalmat és szövetséget kötnek Szovjet-Oroszországgal. 1920 októberében és novemberében a forradalmi megmozdulások hatalmas hulláma újból végigsöpört Örményországon.

A szovjet kormány és az OK(b)P Központi Bizottsága nagy figyelemmel kísérte a kaukázusontúli eseményeket. November 27-én a Központi Bizottság Politikai Bizottságának ülésén megtárgyalta a kaukázusontúli helyzetet.

Az OK(b)P Központi Bizottsága javasolta az örmény kommunistáknak, hogy készüljenek a fegyveres felkelésre. A Központi Bizottság Kaukázusi Bizottsága és Örményország Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága kidolgozta a felkelés részletes tervét. A felkelésnek az északi, Azerbajdzsánnal határos vidéken kellett megkezdődnie.

  1. november 29-én az idzseváni és a dilizsáni munkások és parasztok a bolsevikok vezetésével fegyveres akciót hajtottak végre a kormány ellen. A dasnak hatóságok katonaságot vetettek be, a katonák azonban a forradalom mellé álltak. Megalakult az Örményországi Forradalmi Katonai Bizottság. Elnöke Kaszjan lett, tagjai pedig Mravjan, Tyer-Gabrieljan, Bekzadjan, Nuridzsanjan és Dovlatjan. A forradalmi bizottság a néphez intézett nyilatkozatában november 29-én közhírré tette:

„A kommunista párt által vezetett felkelő örmény tömegek akaratának megfelelően szocialista szovjet köztársaságnak nyilvánítjuk Örményországot.”106 A polgárháború története. 3. köt. 497. old.*

November 30-án az örmény forradalmi bizottság táviratban kérte Lenint, hogy segítse az örmény népet forradalmi harcában. S december 2-án a Vörös Hadsereg egységei már bevonultak Jerevánija.

A szovjethatalom katonai és politikai sikereit értékelve Lenin 1920 decemberében, a VIII. szovjetkongresszuson megállapította:

„Az elmúlt év folyamán politikánk Keleten is nagy sikereket aratott. Üdvözölnünk kell a Buharai, Azerbajdzsán és örmény Szovjet Köztársaság megalakulását és megszilárdulását, amely országok visszaszerezték teljes függetlenségüket, sőt, ezekben az országokban a munkások és a parasztok vették kezükbe a hatalmat. Ezek a köztársaságok azt bizonyítják, azt tanúsítják, hogy a szovjethatalom eszméi és elvei nemcsak az ipari tekintetben fejlett országokban találnak megértésre és valósíthatók meg azonnal, amelyekben olyan társadalmi erőre támaszkodnak, mint a proletariátus, hanem olyan országokban is, amelyekben a parasztságra támaszkodnak. A paraszt-szovjetek eszméje győzött.”107 Lenin Művei. 31. köt. 506. old.*

1920 végére megteremtődtek a szovjethatalom grúziai győzelmének feltételei. A grúziai dolgozók forradalmi felkelése Lori körzetében kezdődött 1921. február 12-ére virradó éjjel, s hamarosan átterjedt a gori, a borcsalini, a racsini, a lecshumi és a többi járásra. Megalakult a Grúziai Forradalmi Bizottság, amelynek tagja volt Maharadze, Orahelasvili, Eliava, Gegecskori és Kvirkvelia. A forradalmi bizottság szovjet szocialista köztársaságnak nyilvánította Grúziát. Február 25-én a forradalmi osztagok és a Vörös Hadsereg egységei bevonultak Tifliszbe, március 4-én pedig Szuhumba. Március 17-én Lenin utasította a 11. hadsereget, hogy teremtsen kapcsolatot a Grúziai Forradalmi Bizottsággal.

A szovjethatalom kaukázusontúli győzelmével, valamint az azerbajdzsáni, az örmény és a grúz szocialista köztársaság megalakulásával csapást mért a nemzetközi imperializmus erőire.

A közép-ázsiai és a kaukázusontúli ellenforradalmi tűzfészkek felszámolása után már csak a Távol-Keleten maradtak szervezett ellenforradalmi erők: intervenciós csapatok. De ott is egyre bizonytalanabbá vált a szovjethatalom ellenségeinek helyzete.

A Lengyelországgal és a Vrangellal vívott háború megakadályozta a Vörös Hadsereget abban, hogy közvetlenül a Kolcsak-uralom bukása után befejezze a Távol-Kelet felszabadítását. 1920 februárjában Lenin figyelmeztette a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsot: „Idióták lennénk, ha hagynánk, hogy elragadjon bennünket az ostoba előretörés Szibéria belsejébe, miközben Gyenyikin feléled és a lengyelek támadnak. Ez bűn lenne.”108 Lenin-gyűjtemény XXXVI. 97 old.* Épp ezért a szovjet kormány tekintettel a bonyolult helyzetre, igyekezett elkerülni a háborút Japánnal. A párt Központi Bizottsága és a kormány úgy döntött — s ez volt az egyedüli helyes döntés a fennálló körülmények között —, hogy úgynevezett ütközőállamot létesít a Távol-Keleten. A Központi Bizottság utasította a távol-keleti pártszervezeteket, hogy kerüljék az összeütközést a japánokkal, s létesítsenek ideiglenes forradalmi népi hatalmat, a bolsevikok vezetése alatt.

A Távol-Keleti Köztársaságot 1920. április 6-án kiáltották ki Verhnyeugyinszkban, a nyugat-bajkálontúli dolgozók és partizánok kongresszusán. A köztársaság területe a Bajkáltól a Csendes-óceánig terjedt, s magában foglalta a Bajkálontúlt, az amuri területet, a Tengermelléket, Kamcsatkát és Észak-Szahalint. 1920. május 14-én az OSZFSZK az egész távol-keleti határterület kormányának ismerte el a Távol-Keleti Köztársaság kormányát.

A Távol-Keleti Köztársaság politikai irányítását a párt Központi Bizottsága által megalakított Távol-Keleti Bizottság látta el, amelynek különböző időpontokban tagjai voltak többek között Anohin, Bujko, Gubelman, Krasznoscsekov, Kubjak, Nyikiforov és Petrov.

Japán kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni a Távol- Keleti Köztársaság ideiglenes kormányával. A tárgyalások 1920 május végén fejeződtek be. A japán kormány hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy elismeri a Távol-Keleti Köztársaságot s kivonja csapatait a Bajkálontúlról és a habarovszki körzetből. Ez a szovjet külpolitika hatalmas sikere volt.

1920 október közepén a japán csapatok kénytelenek voltak elhagyni a Bajkálontúlt. Október 21-én a Távol-Keleti Köztársaság Forradalmi Néphadserege kiűzte Csitából Szemjonov atamán fehérgárdista bandáit.

A japán imperialisták azonban makacsul igyekeztek beavatkozni az új köztársaság belügyeibe. Céljuk az volt, hogy a helyi burzsoá elemekre, valamint az eszerekre és a mensevikekre támaszkodva olyan ellenforradalmi kormány alakuljon, amely teljes egészében Japántól függ. Ám1921 januárjában a Távol-Keleti Köztársaságban lebonyolított alkotmányozó gyűlési választásokon a kommunisták döntő győzelmet arattak. Ekkor Japán elhatározta, hogy felvonulási területet létesít a távol-keleti agresszió kiterjesztése céljából. 1921 májusában a fehér gárdisták a japán intervenciósok segítségével lázadást robbantottak ki Vlagyivosztokban. A Tengermellék déli részén nyílt fehérgárdista diktatúra létesült. Ide gyűltek a Szemjonov-bandák és a Kolcsak-hadsereg maradványai. S 1921. november 5-én a fehérgárdisták offenzívát indítottak a Távol-Keleti Köztársaság ellen. Decemberben az ellenség elfoglalta Habarovszkot és Volocsajevkát. Megkönnyítette az ellenséges hadműveleteket az, hogy abban az időben folyt a forradalmi néphadsereg egységeinek újjászervezése.

A forradalmi néphadsereg, amelynek parancsnokává 1921 második felében Bljuhert nevezték ki, csak 1922 februárjában tudott aktív hadműveleteket indítani.

A támadás súlyos körülmények között folyt. Zord tél volt negyven fokos fagyokkal. Az ellenség jól megerősítette állásait. Különösen erős védelmi berendezések épültek Volocsajevka vasútállomásnál. Három napig dúlt a harc. 1922. február- 12-én a vörösök rohammal bevették Volocsajevkát. Nyeronov, a 2. amuri hadsereg volt katonája így beszéli el a volocsajevkai harcokat:

„Az állomást az Ijuny-Karany-hegy választotta el tőlünk, a hozzá vezető utakat a fehérek több sor szögesdróttal, sáncokkal és csapdákkal látták el. A kitűnően felfegyverzett, jóllakott és melegen öltözött fehérgárdisták jól kiépített fedezékekben és lövészárkokban lapultak, hátulról páncélvonatok védték őket …

Volocsajevka ostroma február 10-én reggel kezdődött … Február 11-én kisebb rohamcsapatok alakultak azzal a feladattal, hogy rejtve, kúszva megközelítsék a fehér állásokat, tüzérségi tüzünket az ellenséges tüzelési pontokra helyezzék, s átjárókat vágjanak a drótakadályokon keresztül …

Ezzel telt el a nap …

Hajnalban ágyúink dörgése, majd az ellenséges tüzérség hangja, a volocsajevkai erődítmény újabb ostromának kezdetét jelezte …

A fagy lélegzetelállító volt, megbénította a harcosok kezét, de bajtársaink dühe percről percre nőtt csata közben …

Néhány lövészezredünk a harc legfeszültebb pillanataiban elfoglalta Verhnye- és Nyizsnye-Szpasszkojét, a lovasegységek pedig átkaroló mozdulattal hátba támadták az ellenséges erődítéseket.

Ezt a váratlan, hatalmas kettős csapást a fehérgárdisták nem bírták, s gyorsan visszavonultak.”109 Izvesztyija, 1960, február 23.*

Így esett el egy újabb fehérgárdista „Verdun”.

Mondaként él tovább az emlék
Mint tűzláng, mely ég, lobog
Rólatok szpasszki roham éjszakái
S rólatok, volocsajevki napok.

— így szól a népdal a felejthetetlen harcokról.

Még az ellenség is kénytelen volt elismerni a Vörös Hadsereg hősiességét.

„György-kereszttel tüntetnék ki minden egyes vöröskatonát, aki részt vett Volocsajevka ostromában” — jelentette ki a fehér seregek parancsnoka.

Két nappal később, február 14-én felszabadult Habarovszk. Ezután hosszabb szünet állt be a hadműveletekben. A forradalmi néphadsereg útjába japán csapatok kerültek, amelyek még nem hagyták el a Távol-Keletet. El kellett kerülni az összeütközést Japánnal, s gondosan fel kellett készülni a fehérgárdisták teljes leverésére.

1922 tavaszán és nyarán sokat romlott Japán nemzetközi és belső helyzete. A csendes-óceáni befolyási övezetekért vívott harc erősen kiélezte Japán és az Egyesült Államok viszonyát. A háború utáni gazdasági válság súlyos csapást mért a japán gazdasági életre. Fokozódott a munkanélküliség, erősödtek a munkás- és parasztmegmozdulások. Ebben az időszakban alakult meg Japán Kommunista Pártja, s a párt megszervezte az Oroszországi Intervenció Ellen Küzdők Harci Szövetségét.

Ilyen körülmények között az OSZFSZK kormányának kitartó követelésére a japán imperialisták kénytelenek voltak megkezdeni csapataik kivonását a Távol-Keleti Köztársaság területéről. Emellett azonban igyekeztek minden szükségessel ellátni a fehérgárdistákat, hogy azok tovább harcolhassanak a szovjethatalom ellen.

De ez nem mentette meg a fehérgárdisták maradványait a végső megsemmisüléstől. Az 1922. október 7-e és 9-e között lezajlott harcokban a fehérek súlyos vereséget szenvedtek Szpasszkojénál. Október 17-én a forradalmi néphadsereg egységei bevonultak Nyikolszk-Usszurijszkijba, 1922. október 25-én pedig Vlagyivosztokba. Az óriási győzelem alkalmából Lenin október 26-án az alábbi üdvözlő táviratot küldte a Távol-Keleti Köztársaság kormányának.

„A győzelmes Októberi Forradalom ötödik évfordulójára Vörös Hadseregünk még egy döntő lépést tett abban az irányban, hogy teljesen megtisztítsa az OSZFSZK és a vele szövetséges köztársaságok területét a külföldi megszállók csapataitól: A Távol-Keleti Köztársaság forradalmi néphadserege Vlagyivosztok elfoglalásával újra egyesíti Oroszország dolgozó tömegeivel azokat az orosz állampolgárokat, akik a japán imperializmus súlyos járma alatt szenvedtek. Amikor ez újabb győzelem alkalmából üdvözlöm Oroszország minden dolgozóját és a hős Vörös Hadsereget, kérem a Távol-Keleti Köztársaság kormányát, adja át a felszabadított területek és Vlagyivosztok minden munkásának és parasztjának az OSZFSZK Népbiztosok Tanácsának üdvözletét.”110 Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 380. old.*

  1. november 13-án a Távol-Keleti Köztársaság Csitában összeült országgyűlése elhatározta, hogy az orosz Távol-Keleten kikiáltja a szovjethatalmat, és felkéri az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot, hogy egyesítse újból a Távol-Keletet az OSZFSZK-val. 1922. november16-án a Központi Végrehajtó Bizottság határozata alapján a Távol-Kelet újból egyesült az OSZFSZK-val.

Így tűnt el a külföldi intervenció és a polgárháború utolsó tűzfészke. A Vörös Hadsereg befejezte győzelmes csendes-óceáni hadjáratát. Beköszöntött az a várva-várt óra, amikor Szovjet-Oroszország munkásai és parasztjai minden erejükkel hozzáfoghattak a legigazságosabb társadalom, a nemzedékek álmát megtestesítő kommunizmus építéséhez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“„És a csendes-óceánnál véget érnek a csaták …”” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .