Vrangel veresége

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

A Lengyelországgal megkötött béke mindaddig nem lehetett tartós, amíg Vrangel, a „fekete báró” hadserege létezett. „A Vrangel-front — a lengyel front, a Vrangel ellen folytatott háború kérdése, és ahhoz, hogy a Lengyelországgal kötött előzetes békét végleges békévé változtassuk át, a legrövidebb időn belül végeznünk kell Vrangellal — állapította meg Lenin. — Ha ezt nem tesszük meg, nem lehetünk biztosak benne, hogy a lengyel földbirtokosok és tőkések a francia földbirtokosok és tőkések nyomására és azok segítségével nem igyekeznek még egyszer ránk erőszakolni a háborút.”85 Ugyanott, 338. old.*

Az antant-imperialisták nagy jelentőséget tulajdonítottak a krími fehérgárdistáknak. Az amerikai kormány már 1920 augusztus első felében hivatalosan kijelentette, hogy minden eszközzel támogatni fogja Vrangelt. A Krímben megalakult fehérgárdista „kormányt” Franciaország Dél-Oroszország kormányának ismerte el. Az antant katonai bizottságának szeptember 6-i jelentése megállapította, „hogy a lengyel hadsereg ellentámadása és Vrangel sikerei kedvező helyzetet teremtettek, s ezt ki kell használni arra, hogy megkíséreljük a szovjet rendszer végleges felszámolását”86. A polgárháború története. 3. köt. 150. old.* Ebben az antant Vrangel hadseregének szánta a döntő szerepet. A lengyel csapatokat ugyanis utasították, hogy Vrangellal egybehangoltan hajtsák végre hadműveleteiket, így az ő szerepük most másodlagos volt. A lengyelekre az a feladat hárult, hogy védekező hadműveletekkel a lehető legnagyobb mértékben lekössék a Vörös Hadsereg erőit Lengyelország keleti határainál.

Vrangel legyőzése lett 1920 őszén a Vörös Hadsereg és az egész szovjet nép legfőbb feladata. Erre az arcvonalra áradt az utánpótlás, elsősorban a pártmozgósítással az arcvonalra küldött kommunisták özöne. Csupán szeptemberben mintegy kétezer kommunista indult erre a frontra az OSZFSZK-ból és Ukrajnából. Külön pártmozgósítással teremtették meg a kommunista utánpótlást a lovasság számára. Csupán Oroszország központi kormányzóságaiból 1700 párttag vonult be a lovassághoz.

Vrangel leverésének előkészítésében tevékenyen részt vettek a szovjet szakszervezetek. Augusztus végén a Szakszervezetek Központi Tanácsa felhívást intézett az ország valamennyi szakmai szervezetéhez.

„Szükség van a déli front támogatására, az öntudatos, aktív szakszervezeti funkcionáriusok újabb mozgósítására” — hangzott a felhívás. A Szakszervezetek Központi Tanácsa felhívta a figyelmet arra, hogy a szakszervezeteknek olyan embereket kell a frontra küldeniük, akik „át tudják vinni a proletariátus lelkesedését és energiáját az egész Vörös Hadseregre”87. A szovjet szakszervezetek szerepe a Vörös Hadsereg megteremtésében (1918—1920). 214. old.*

A legaktívabb szakszervezeti tagok tízezrei indultak harcba Vrangel ellen. Az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának határozata alapján októberben több mint háromezer Komszomol-tagot mozgósítottak az OSZFSZK területén. Ezenkívül kétezer ukrán komszomolista érkezett a frontra.

A harcosoknak ruházat és lábbeli is kellett. Beköszöntött az ősz, közeledett a hideg, a sáros talaj és a járhatatlan utak időszaka, s a csapatoknak nem volt meleg ruhájuk és jó minőségű lábbelijük. Az a csekély egyenruhakészlet, amivel az ország akkoriban rendelkezett, nem volt elég a hadsereg szükségleteinek kielégítésére.

Ezért a Munka és Honvédelem Tanácsa Lenin elnökletével szeptember 3-án határozatot hozott a Vörös Hadsereg ruházati készleteinek sürgős kiegészítéséről és az egyéb hadfelszerelési tárgyakkal való ellátás fokozásáról.

Október elején Moszkvában összeült a bőripari munkások és alkalmazottak kongresszusa, amelyen Lenin is részt vett. Lenin kifejtette az egybegyűltek előtt, hogy a szovjetköztársaság legfőbb feladata Vrangel legyőzése, de ehhez a munkások és szakszervezeteik óriási energiájára van szükség.

Különösen azoktól a szakszervezetektől követel nagy erőfeszítést a helyzet, amelyek közel állnak a hadiiparhoz. A legtöbb nehézség — mondotta Lenin — nem a hadsereg létszámának növelésében, hanem a hadsereg megfelelő ellátásában rejlik. Mindenekelőtt köpenyre és csizmára van szükség A legdiadalmasabb offenzíva is elakadhat a rossz ellátás miatt.

„Elvtársak! Önöktől függ, hogy a Vrangel elleni küszöbönálló támadást, amelyre minden erőnkkel felkészülünk, a lehető legsikeresebben és leggyorsabban hajtsuk végre. Önöktől függ ez azért, mert azok a rendszabályok, amelyeket a szovjethatalom és a kommunista párt foganatosít, nem elegendők … szükség van a szakszervezetek segítségére is”88 Lenin Művei 31. köt. 316. old.* — hangsúlyozta Lenin.

A kongresszus elhatározta a tízórás munkaidő bevezetését a bőripari üzemekben.

Ugyanígy jártak el más iparágak munkásai is. A munkások úgy érezték, hogy az első vonalban harcolnak, ahol egyetlen balfogás, a legcsekélyebb figyelmetlenség sok bajtárs életébe kerülhet. Újra elborította az országot a kommunista szombatok hulláma; s a munkában minden egyes alkalommal nagyobb tömegek vettek részt.

A petrográdi és a moszkvai munkások kezdeményezésére október első napjaiban megkezdődött a meleg holmi gyűjtése a hadsereg számára. A párt támogatta ezt a kezdeményezést.

A Munka és Honvédelem Tanácsa elhatározta, hogy az egész köztársaságban megrendezi a meleg ruhanemű és lábbeli gyűjtését. A dolgozók gyakran lemondtak a legszükségesebbről, csak hogy segítsék a Vörös Hadsereget. A munkások, a parasztok, az alkalmazottak a legkülönfélébb holmikat és élelmiszereket adományozták a frontnak. Pedig nehéz idők jártak. Már nem egy esztendő telt el olyan körülmények között, hogy szinte lehetetlen volt egy inget vagy egy pár cipőt venni, s egy morzsányi „fejadagokra” fel nem osztott, egész cipó fényűzésnek számított. De az emberek az utolsó darabjukat is odaadták.

A parasztok is nagy segítséget nyújtottak a frontnak. Az 1920-as őszi élelmiszerkampány sikeresebb volt bármely előzőnél. Az állami szervek két hónap alatt — augusztusban és szeptemberben — 6,5 millió pud gabonát gyűjtöttek be (ez sokszorosan felülmúlta 1915 hasonló időszakának gabonabetakarítását, pedig 1915-ben még nem volt olyan szörnyű a gazdasági romlás, és a szibériai, az ukrán, a volgamelléki, a kubanyi gabonaföldek még nem váltak hadszíntérré).

Október 2-án Lenin azzal a felhívással fordult az ukrán parasztokhoz, hogy minden erővel segítsék a Vörös Hadsereget. Egyetlen dolgozó paraszt se vonuljon félre, ha a munkások és parasztok ügyéről van szó, ne maradjon tétlen vagy közömbös, amikor családjának megmentéséről, a paraszti föld és a szovjethatalom védelméről van szó — írta Lenin.

Az ukrán dolgozó parasztság önkéntesek ezreit adta a frontnak, ellátta a csapatokat élelemmel, harcolt a Vörös Hadsereg mögöttes területén garázdálkodó fehérgárdista nacionalista bandák ellen.

A párt és a nép erőfeszítései igen gyorsan eredményre vezettek. A délen küzdő szovjet csapatok félelmetes erejű hadsereggé váltak. A főparancsnokság gyalogsági és lovassági alakulatokat vezényelt a Kaukázusból, Szibériából, Turkesztánból és az ország más vidékeiről Vrangel ellen.

A szeptember 21-én létrejött déli fronton három hadsereg küzdött: a 6. és 13., valamint a 2. lovashadsereg. Rövid időn belül megalakult itt a 4. hadsereg is. Ide vezényelték át ezenkívül az 1. lovashadsereget.

A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány kipróbált káderekkel erősítette meg a déli frontot. Lenin javaslata alapján a dicső proletárhadvezért, Frunzét, állították a déli front élére. 1920. szeptember 8-án a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácshoz küldött üzenetében Lenin hangsúlyozta: „Frunzét kellene megbízni a Vrangel elleni front főparancsnokságával, s azonnal oda kellene őt küldeni. Kértem Frunzét, mielőbb beszélje meg Önökkel a dolgot. Azt mondja, már tanulmányozta a Vrangel-frontot, felkészült az arcvonal parancsnokságának átvételére, jól ismeri (még az Urál-vidékről) a kozákok elleni harc módszereit.”89 A polgárháború története. 5. köt. 199. old.*

A Központi Bizottság szeptember 20—21-i teljes ülésén hozott határozat értelmében a déli front főparancsnokává Frunzét, a Forradalmi Katonai Tanács tagjává pedig Guszevet nevezték ki. Valamivel később megerősítették tisztségében a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának másik tagját, a nagy tekintélyű magyar kommunistát, Kun Bélát.

A déli front hadseregeinek alakulatainál erős pártszervezeteket hoztak létre: 713 pártsejtben összesen 11 576 párttag és több mint 5000 tagjelölt tömörült.90 Ugyanott.* Megvolt a szilárd, kommunista mag, s ez tette lehetővé a csapatoknál a pártpolitikai munka hatékonyságának emelését, a fegyelem megszilárdítását és a harckészség fokozását.

A párt Központi Bizottságának utasítása úgy szólt, hogy még a tél beállta előtt fel kell szabadítani a Krím-félszigetet.

Szeptember 20-án, mielőtt Frunze elindult volna a déli frontra, Lenin fogadta őt.

Másnap Frunze ismét találkozott Leninnel a Népbiztosok Tanácsának épületében. Lenin sietett valahova. Arra kérte Frunzét, írjon és haladéktalanul értesítse mindenről. „Szerencsés utat! — mondotta búcsúzóul. — Eredményes munkát kívánok, és hiszem, hogy mielőbb igen kedvező híreket kapok öntől.”91 Sz. A. Szirotyinszkij: Arszenyij útja, Frunze életrajza. Vojenizdat 1959. 192. old. (oroszul).*

Frunze, miután a frontra érkezett és megismerkedett a helyzettel, arra a megállapításra jutott, hogy az ellenség alkalmasint megsejtette a veszélyt. Vrangel úgy döntött, hogy az aktív hadművelet az egyetlen eszköz, mellyel akadályozhatja a Vörös Hadsereg átcsoportosítását s megzavarhatja a döntő csapás előkészületeit.

A déli fronton szakadatlan, rendkívül heves harcok dúltak. Különösen szeptember közepén éleződött ki a helyzet. A fehérgárdista parancsnokság nagy offenzívát tervezett a jobb parti Ukrajna ellen, de a 2. szovjet lovashadsereg és a 6. hadsereg útjában állt. Vrangel úgy döntött, hogy mielőtt lesújtana ezekre a hadseregekre, előbb tönkreteszi a Donyec-medencét fedező 13. hadsereget, mivel a jobb parti Ukrajna elleni támadás közben a 13. hadsereg a fehér arcvonal jobbszárnyára zúdíthatta csapásait. Az ellenség elhatározta, hogy elejét veszi ennek a veszélynek.

Szeptember 14-én a Vrangel-haderő megkezdte a 13. hadsereg elleni támadást. A nyomás erős volt, s a szovjet csapatoknak harcolva vissza kellett húzódniuk észak és északkelet felé. Az ellenség elfoglalta Alekszandrovszkot, Volnovahát és Marjupolt. Előrenyomulása veszélyeztette a Donyec-medencét, s bár ezt a veszélyt csakhamar elhárították. Vrangel támadása igen bonyolulttá tette a harctéri helyzetet. A 13. hadsereg kénytelen volt elhagyni előbbi állásait.

Október 6-án Vrangel újra támadásba küldte egységeit, ezúttal közvetlenül a jobb parti Ukrajna ellen. A fehéreknek az volt az elgondolásuk, hogy egyesülnek Pilsudski seregeivel, s így próbálják meghiúsítani a szovjet—lengyel béketárgyalásokat.

Október 9-étől 15-éig heves harcok dúltak a Dnyeper jobb partján, Aposztolov, Nyikopol és Tok vasútállomás körzetében. A 2. lovashadsereg, valamint a 13. és a 6. hadsereg egységei visszaverték a támadó fehérgárdista csapatokat. De Vrangelék tovább támadtak. Október 14-én és15-én megrohanták a Kahovka körzetében levő szovjet állásokat, amelyeket a Bljuher vezette 51. hadosztály védelmezett. Ám az ellenség itt is vereséget szenvedett.

A jobb parti Ukrajna elleni fehéroffenzíva kudarcba fulladt. Ezzel füstbe ment az antantnak az a terve, hogy Vrangel és a burzsoá-földesúri Lengyelország erőit közös frontban egyesíti s ezáltal újból felszítja a szovjet—lengyel háborút. A szovjet csapatok dnyeperi győzelmei nemzetközi jelentőségre tettek szert.

De bármilyen nagy győzelmeket aratott délen a Vörös Hadsereg, a küzdelem java még hátra volt.

Lenin utasítására Kamenyev főparancsnok jelentést terjesztett az OK(b)P Központi Bizottsága elé, s ebben vázolta a Vrangel feletti végleges győzelem érdekében szükséges, legfontosabb intézkedéseket. Jelentésében javasolta, hogy az ország katonai tartalékainak nagyobb részét a déli hadszíntérre irányítsák, ugyanitt kell bevetni a nyugati front fegyveres erőinek és harci eszközeinek egy részét is, érintetlenül hagyva azonban a délnyugati frontot.

A főparancsnok azt javasolta, hogy a nyugati frontról elvonandó csapatokat és harceszközöket részben a déli fronton, a Vrangel elleni közvetlen harcban vessék be, részben pedig erősítsék meg velük a fekete-tengeri partvidéket és a Kaukázus védelmét, mert Vrangel és az antant ezekre a területekre is kiterjeszthetik hadműveleteiket.

„Befejezésül — így szólt a főparancsnok jelentése —, szükségesnek tartom ismételten hangsúlyozni azt a legfőbb gondolatot, amely az ismertetett elhatározásomhoz vezetett: amikor egyidejűleg folytattunk harcot Lengyelország és Vrangel ellen, nem sok sikerrel jártunk; elkerülhetetlen a haderő és a harci eszközök gyors összpontosítása e két ellenség egyike ellen, mégpedig Vrangel ellen, ezt követeli meg az általános harci helyzet; ezzel a megoldással magától értetődően együtt jár az a kockázat, hogy gyengítjük erőinket Nyugaton, de félmegoldás esetén sem lehet egészen kiküszöbölni ezt a veszélyt, mert semmi biztosíték nincs arra, hogy a délvidéki harcokkal egy időben meg tudnánk adni a nyugati frontnak a teljes védelmi képessége helyreállításához szükséges harci eszközöket.92 A polgárháború története. 3. köt. 408. old.*

Lenin 1920. október 13-án áttanulmányozta a jelentést, s a Központi Bizottság Politikai Bizottságának többi tagjához a következő véleménnyel továbbította: „Szerintem egyet kell érteni a főparancsnokkal …” Emellett lényegesen ki is egészítette a főparancsnok elgondolásait. Javasolta, hogy haladéktalanul kezdjék meg a hadosztályok átvezénylését a nyugati frontról, nem várva be a lengyel békeszerződés aláírását. Erre azért volt szükség, hogy még a tél beállta előtt, amilyen gyorsan csak lehet, leszámolhassanak Vrangellal.

Hogy a Vrangel feletti győzelem megszervezésében közreműködjenek, a párt Központi Bizottsága a déli frontra küldte Kalinyint, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnökét, Lunacsarszkij művelődésügyi népbiztost, Kurszkij igazságügyi népbiztost, Szemasko egészségügyi népbiztost, valamint Kamenyev főparancsnokot. Az elvégzett munkáról és a déli front csapatainak helyzetéről a Központi Bizottság kiküldöttei mindennap tájékoztatták Lenint, aki feszült figyelemmel kísérte, hogyan haladnak előre a Vörös Hadsereg döntő támadásának előkészületei. Október 16-án Lenin az alábbi táviratot küldte Frunzénak:

„Megkaptam Guszev és az Ön ujjongó táviratát, de félek, túlságosan derűlátók. Ne feledjék, hogy ha törik, ha szakad, a visszavonuló ellenség sarkában be kell nyomulni a Krímbe. Készüljenek fel minél alaposabban, ellenőrizzék, hogy felderítették-e az összes gázlókat a Krím elfoglalásához.”93 Lenin Művei. 35. köt. 441. old.*

Lenin nagy figyelemmel kísért mindent, ami ezekben a napokban az arcvonalon történt. Állandó kapcsolatban állt a déli front parancsnokságával, gondosan tanulmányozta az onnan érkező jelentéseket és közleményeket. Október 18-án Frunze értesítette Lenint, hogy a csapatokat kiinduló állásokba vonják össze a támadáshoz. Másnap ismét jelentést tett Leninnek a helyzetről, s közölte vele elképzeléseit a küszöbönálló hadműveletről. A déli front parancsnokságát nyugtalanította az a körülmény, hogy a fehérek támadás esetén a melitopoli megerősített állások mögé vonulhatnak vissza. Ez a visszavonulás volt ugyanis Vrangel egyetlen kiútja; ez esetben elkerülhette volna a megsemmisítést Észak-Tauriában, s megbújhatott volna a Krím-félszigeten.

A szovjet parancsnokság számításba vette ezt, s meggyorsította az ellentámadási előkészületeket. Fékezően hatott, hogy az 1. lovashadsereg még nem érkezett meg a frontra. Vrangel október 21-én megkezdte keleti hadseregcsoportjának visszavonását. Mihelyt ezt felfedezték, Frunze utasította a 13. hadsereg parancsnokát, Uborevicsot, hogy erőinek egy részével haladéktalanul vegye üldözőbe az ellenséget.

Miután Lenin értesült az ellenség visszavonulásáról, október 24-én az alábbi táviratot küldte az 1. lovashadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának:

„Vrangel nyilvánvalóan visszavonja csapatait. Lehetséges, hogy már most megpróbál megbújni a Krímben. A legnagyobb bűn lenne egérutat hagyni neki. A küszöbönálló csapás sikere jelentős mértékben az 1. lovashadseregtől függ. Utasítjuk az 1. lovashadsereg Forradalmi Katonai Tanácsát, hogy a leghősiesebb erőfeszítésekkel mielőbb vonja össze az 1. lovashadsereget.”94 Ugyanott, 444. old.*

Két nappal később az 1. lovashadsereg megérkezett a déli frontra. Egységei Beriszlav és Kahovka körzetében gyülekeztek. A szovjet csapatok most már megindíthatták az offenzívát. Október 26-án Frunze aláírta a támadás megkezdéséről szóló parancsot. A csapatoknak ezzel a hadművelettel meg kellett akadályozniuk, hogy a fehérek visszavonuljanak a Krím felé, és ott erős védőállásokat építsenek ki. A déli front valamennyi hadseregének az volt a feladata, hogy az ellenség észak-tauriai fő erőit megsemmisítve, a menekülők sarkában benyomuljon a félszigetre.

A déli front szovjet alakulatai akkor már gyalogságban több mint négyszeres, lovasságban pedig csaknem háromszoros fölényben voltak az ellenséggel szemben. Csaknem két és félszer annyi ágyújuk és másfélszer annyi géppuskájuk volt, mint a fehérgárdistáknak.

A támadás október 28-án kezdődött, s az ellenséget már 30-án valamennyi arcvonalszakaszon kiűzték állásaiból. A 13. hadsereg egységei, köztük a Kasirin vezette 3. lovashadtest, kiverték a fehérgárdistákat a melitopoli megerősített állásokból, s elfoglalták Melitopol városát. A körülzárt Vrangel-seregek megpróbáltak kitörni a szovjet csapatok gyűrűjéből, hogy visszavonuljanak a Krímbe. Október 30-ától november 3-áig az 1. lovashadseregnek egyedül kellett állnia az ellenséges erők nyomását, mivel a 4. és a 13. hadsereg nem tudott idejében eljutni a megjelölt körzetbe. Az ellenség létszám és műszaki felszerelés tekintetében kétszeres túlerőben volt az 1. lovashadsereggel szemben. Ennek ellenére a vöröslovasok erős csapást mértek rá.

„Egységeink — emlékezett vissza Vrangel erre a csatára — súlyos veszteségeket szenvedtek halottakban és sebesültekben! Sokan megfagytak s nagy volt a foglyok száma.”95 A fehér ügy. VI. köt. 226. old.*

Az észak-tauriai győzelem előhírnöke volt Vrangel végső vereségének és a Krím felszabadításának. 1920. november 3-án Lenin a politikai felvilágosítási dolgozók országos értekezletén a következőket mondotta:

„A Vrangel fölött aratott győzelmek, amelyekről tegnap olvastunk, és amelyekről ma és valószínűleg holnap olvasni fognak, azt mutatják, hogy a harc egyik szakasza vége felé közeledik, hogy egész sor nyugati országgal sikerült békét kötnünk, márpedig minden egyes győzelem, amelyet a katonai fronton kivívunk, felszabadít bennünket a belső harc, az államépítés politikája számára. Minden lépés, amellyel a fehérgárdisták legyőzése felé közeledünk, fokról fokra a gazdasági politikára helyezi át a harc súlypontját.”96 Lenin Művei. 31. köt. 383. old.*

Most már csak az volt hátra, hogy a szovjet csapatok legyőzzék a fehérgárdista alakulatok maradványait a Krímben. Ez azonban nem volt könnyű feladat.

A Krím-félszigetet a keskeny perekopi földszoros köti össze a kontinenssel. Ezenkívül két híd volt — a szivasi vasúti híd és a csongari híd —, de ezeket a fehérgárdisták felrobbantották. Az ellenség erős védelmi berendezéseket épített a perekopi földszoroson és a Csongar-félszigeten, s a legharcképesebb fehérgárdista tiszti egységeket, a „kornyilovistákat”, „markovistákat”, „drozdovistákat” és junkereket osztotta be oda szolgálatra. Perekop a legtapasztaltabb külföldi szakértők véleménye szerint áttörhetetlen volt. Vrangel az antant képviselőivel együtt arra számított, hogy a Krímbe vezető utakon folytatott védelmi harcokban sikerül megtizedelnie a déli front szovjet seregeit, s azután döntő vereséget mérhet rájuk. És abban a hiszemben, hogy a Vörös Hadseregnek sok időre van szüksége egy újabb offenzíva előkészítéséhez, a tábornok megkezdte seregeinek átcsoportosítását.

Ámde a déli front parancsnoksága úgy döntött, hogy nem hagyja Vrangelt lélegzethez jutni, nem ad időt neki ahhoz, hogy rendbe hozza szétzilált egységeit. Szükséges volt tehát, hogy a szovjet alakulatok váratlanul megrohamozzák Perekopot és Csongart, nem várva be a gyors északi-tauriai előrenyomulás idején elmaradt hadtáposztagok és nehéztüzérség érkezését.

A fő csapást a perekopi szakaszon a 6. hadsereg hajtotta végre. A terv az volt, hogy a hadsereg egyik része átkel a Szivason, s hátba támadja a perekopi ellenséges állásokat, másik része pedig frontális támadást intéz a Török Sánc ellen. Ezután a 6. hadseregnek Jevpatorija, Szimferopol és Szevasztopol irányában kellett előrenyomulnia. A 2. lovashadsereget a 6. hadsereg rendelkezésére bocsátották.

A csongari szakaszon a 4. hadsereg harcolt, elvonva Vrangel erőit. Az 1. lovashadsereget a perekopi szakaszon vetették be.

A roham előkészítése szakadatlan ellenséges tűzben folyt. Már fagyott, csontig hatoló szél fújt, és sok katona még nem kapott meleg ruhát és lábbelit. A harcosoknak szinte állandóan a szabad ég alatt kellett tartózkodniuk. Az élelmezés sem volt megfelelő. Ám az emberek ezekben az órákban vajmi keveset gondoltak a nehézségekre. Példátlan hőstettet vártak tőlük — s ők készen álltak a harcra.

  1. november 7-éről 8-ára virradó éjjel — a Nagy Október harmadik évfordulójának éjszakáján — megkezdődött Perekop ostroma. November 7-én este 10 órakor a szovjet csapatok átkellek a Szivason. Az elővédekkel együtt haladt Olencsuk, egy helybeli paraszt, aki vállalkozott rá, hogy kalauzolja a vörösegységeket. A koromsötét őszi éjszakában három órán keresztül tartott ez a nem mindennapi átkelés a Szivas csúszós medrén, ágyú- és géppuskatűzben. Amint partot értek, nyomban harcba lendültek a csapatok. A vörösrohamok lavinája végigsöpört a Litovszkij-félszigeten, s reggelre csaknem teljesen megtisztította a fehérektől. A 15. és az 52. hadosztály az ellenséges kubanyi dandár leverése után délelőtt 10 órára átkarolta a perekopi állásokat, s a jusunyi erődítések felé tört előre.

A Török Sánc elleni támadást azonban a sűrű köd miatt elhalasztották, s így ez november 8-án reggel helyett csak délben kezdődött meg. Az ellenséges erődvonal áttörésére irányuló első kísérletek kudarcot vallottak. A katonákat földhöz tapasztotta az ellenséges tűz a Török Sánc drótakadályai előtt.

Közben a csongari szakaszon még folytak az előkészületek a Szivason való átkelésre. A 9. lövészhadosztály egységei N. V. Kujbisev parancsnoksága alatt előretörtek az Arabatszkaja Sztrelka (a Szivast az Azovi-tengertől elválasztó keskeny homokos földnyelv — Ford.) mentén, de az ellenséges hajók tüze megállította őket. A harctéri helyzet bonyolulttá vált. A szél irányt változtatott, s a Szivas vize elöntötte a gázlót. Az átkelés abbamaradt. A Litovszkij-félszigeten harcoló egységekkel megszakadt az összeköttetés.

Frunze — hogy megmentse a helyzetet — elhatározta, hogy azonnal felújítja a Török Sánc elleni frontális támadást. Az akció végrehajtását a Bljuher által vezényelt 51. hadosztályra bízta. A közeli falvak lakóit a frontparancsnokság mozgósította a gázlókon végzendő biztonsági munkákra, a 3. lovashadtest 7. hadosztályát a Litovszkij-félszigeten harcoló egységek támogatására küldte a Szivason keresztül, s valamivel később ugyanoda vezényelte a 2. lovashadsereg 16. hadosztályát. November 9-ére virradó éjjel megkezdődött a perekopi erődítmények újabb, immár negyedik ostroma. Ez mindössze félóráig tartott — a vörösegységek birtokba vették a Török Sáncot.

November 9-én reggelre a 7. és a 9. lovashadosztály átkelt át a Szivason. Az átkelés alkalmával rendkívüli hősiességet tanúsítottak a 15. lövészhadosztály 127. Mcenszki ezredének harcosai, parancsnokai és politikai beosztottai. Az ezred ellenséges tüzérségi és gépfegyvertűzben kelt át a Szivason, nyomban támadásba lendült, s négy ágyút zsákmányolt, kezelő legénységüket pedig foglyul ejtette. De november 9-én hajnalban az ellenség lovasegységeket vetett támadásba ezen a szakaszon. A támadást a 127. Mcenszki ezred fogta fel. Az ezred állta a rohamot. Este az ellenség tüzérségi támogatással újabb támadást intézett. Ezt a segítségül küldött 128. tulai ezred verte vissza, amelynek magvát tulai munkások alkották. A fehérek ismét kénytelenek voltak visszavonulni. De csakhamar újra megpróbálták elérni céljukat. Ezúttal harckocsiktól és lovasságtól támogatott gyalogság támadt a vörösökre. Az ellenséget jól irányzott puska-, géppuska- és tüzérségi tűz fogadta. A fehérgárdisták földhöz lapultak. Ezt kihasználva, a vörösezredek maguk lendültek támadásba, s végleg visszavetették az ellenséget.

A szovjet katonák a fehéreket üldözve betörtek a jusunyi erődítmények első vonalába. De tovább nem juthattak. November 10-én reggel ismét fellángoltak a harcok. Estére az 51. hadosztály egységei elfoglalták a második erődvonalat, s elérték a harmadikat. Vrangel azonban összeszedte válogatott hadtesteinek maradványait, s visszaszorította a szovjet ezredeket.

A perekopi szakaszon támadó egységek helyzetének megkönnyítése végett Frunze parancsot adott a csongari ellenséges erődítmények ostromának megkezdésére. November 11-éré virradó éjjel a Grjaznov parancsnoksága alatt álló 30. lövészhadosztály támadásba lendült. Elsőnek az Urál-vidéki pártaktívából alakult 266. ezred kezdte meg az átkelést a Szivas déli partjára. S a 30. hadosztály csakhamar elfoglalta a fehérek mindhárom csongari védővonalát. Az ellenség megkezdte a visszavonulást. A 30. hadosztály győzelme nyomban éreztette hatását Perekopnál.

A fehéreket kiverték a jusunyi állásokból. A vrangelisták visszavonultak; üldözésükre a 2., majd nyomban utána az 1. lovashadsereget vetették be.

November 12-én Frunze részletes jelentést küldött Leninnek és a párt Központi Bizottságának a kivívott győzelmekről.

„Tanúsítom — írta —, hogy hős gyalogságunk részéről a legnagyobb fokú vitézség nyilvánult meg Szivas és Perekop ostrománál. Az egységek keskeny átjárókon, gyilkos tűzben haladva támadták az ellenséges műszaki zárakat …

A front hadseregei teljesítették a köztársaság iránti kötelességüket. Az oroszországi ellenforradalom utolsó fészke romba dőlt, s a Krím ismét szovjet kézre került.”97 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. 443. old.*

November 13-án a Vörös Hadsereg csapatai felszabadították Szimferopolt, másnap Feodosziját, november 15-én Szevasztopolt, 16-án pedig Kercset.

A szovjet offenzíva befejező szakaszában nagy segítséget kapott a Vörös Hadsereg a krími partizánoktól. November közepén a déli front seregei a krími partizánok közreműködésével megsemmisítették a Vrangel-haderő maradványait, s teljesen felszabadították a Krím-félszigetet.

A Vrangel-haderőnek, a fehérgárdisták utolsó védőbástyájának megsemmisítése „a Vörös Hadsereg történetének egyik legragyogóbb lapja”98Lenin Művei. 31. köt. 504. old.* A külső és a belső ellenforradalom olyan vereséget szenvedett, hogy ezután már nem volt ereje az intervenció és a polgárháború folytatására.

December 24-én a Munka és Honvédelem Tanácsa Lenin elnökletével történelmi jelentőségű határozatot hozott, amely leszögezte: „Az OSZFSZK a déli front seregeinek határtalan bátorsága folytán megszabadult az oroszországi ellenforradalom utolsó támaszától. A délen küzdő csapatok hősi erőfeszítései révén felszabadult a Krím, Vrangel a tengerbe szorult, s erői végleg szétszóródtak. Az ország végre megpihenhet a fehérgárdisták által ráerőszakolt hároméves polgárháború után, hozzáláthat számtalan sebének begyógyításához, s helyreállíthatja az utóbbi években oly sokat szenvedett népgazdaságát.”99 Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 260. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .