Kiccsáládi Integrálódzós Közös Áhítozás vaút

Újabb hangfelvételen fenyegetőzik a romaügyi kormánybiztos a BM-es kapcsolataival

„Azt azért nem kell ecsetelnem, hogy mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire. Mindent. Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig” – mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az Országos Roma Önkormányzat Fideszhez húzó, Lungo Drom frakciószövetség egyes tagjainak a Népszavához került újabb hangfelvétel szerint.

A múlt héten egy másik, hasonló körben folytatott beszélgetésének felvételét már ismertette a lap, és a kormánybiztos már akkor is példálózott a BM-es kapcsolataival. „Mindenkiről tudok sok mindent, azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan” – mondta akkor.

És nem csak a megfigyeléssel való fenyegetőzés hasonlít az előző felvétel tartalmához. A Népszava által bemutatott, szó szerint idézett részletek – hasonlóan a múlt héten megismertekhez – arról tanúskodnak, hogy a kormánymegbízott lojalitásra szólította fel a Lungo Drom tagjait.

Néhány idézet a felvételből:

  • „Higgyétek el, ha látni fogja a Fidesz, hogy tántoríthatatlanok vagytok, akkor rövid időn belül feladatba lesz adva nekik, hogy álljanak szóba veletek”
  • „Csak és kizárólag ez a kör” élvezi a Fidesz bizalmát.
  • „Talán ebben a körben azt is elmondhatom, hogy a Fidesz meg fogja nyerni a választást.”
  • „Van egy mondás a BM-en belül, sőt a kormányzaton belül is: aki a család tagja, azt családon belül kezeljük, de kívül ezt senki nem érezheti. Az, hogy megnevelünk valakit, az azt jelenti, hogy azért tesszük, mert számítunk rá és szeretjük. Amíg a család tagja. Ha nem a család tagja, nem tudunk kezeskedni felőle.”
 

Miközben a Fidesz továbbra is a Lungo Dromra számít, Sztojka Attila szerint „az egyértelműen látszik, hogy Farkas Flóriánnal nem tudunk mit kezdeni” – írja a Népszava idézve Sztojkát. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnökének neve korrupciógyanús ügyletekben merült fel.

A Népszava már az előző felvételről szóló cikk kapcsán is megkereste Sztojka Attilát. Akkor nem érkezett válasz, ám a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság később egy közleményt adott ki. Ebben az olvasható, hogy a kormánybiztos „minden olyan tevékenységet elítél, rosszindulatú hangulatkeltésnek minősít, amely a roma nemzetiségi önkormányzatok kohéziójának megteremtésére irányuló erőfeszítéseit” akadályozza. A mostani cikk megjelenése előtt sms-ben keresték a kormánybiztost, ám nem érkezett válasz.                                                                                                                  (444)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire…”

-Vajon mire célozhatott a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az integrálódzási összejövetelen.

Szerintünk CSAKIS JÓTÉKONY CÉLÚ ADOMÁNYOZÁSRA gondolhatott ezen a szűkebb családi körben elhangzott igehirdetésén. Másra – MI! – nem is gondolhatunk az ájtatos gyülekezet összetételét ismerve!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .