Így kezdődött …

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

2

A hadműveletek megindulása után tizenhat órával, szeptember 1-én 21 óra 30 perckor (!) megjelenik Henderson berlini angol nagykövet a német külügyminisztériumban és a következő jegyzéket nyújtja át:

Kegyelmes Uram!

Őfelsége külügyminiszterének megbízásából van szerencsém a következő közlést tenni:

Ma a kora reggeli órákban a német birodalmi kancellár a német fegyveres erőkhöz felhívást intézett, amely világosan mutatta, hogy a Lengyelország elleni támadás küszöbön áll.

Azokból a hírekből, amelyek az Egyesült Brit Királyság királyi kormányának és a francia kormánynak tudomására jutottak, kitűnik, hogy a német csapatok átlépték a lengyel határt és lengyel városok ellen támadások vannak folyamatban.

Ilyen körülmények között az Egyesült Brit Királyság kormánya és a francia kormány azon a véleményen vannak, hogy a német birodalmi kormány ezen cselekedetével létrehozta az előfeltételeket (értsd: „Lengyelország ellen erőszakos támadás, mely függetlenségét veszélyezteti”), amelyek az Egyesült Brit Királyság kormányától és a francia kormánytól megkövetelik, hogy kötelességüknek eleget téve, Lengyelországnak segítséget nyújtsanak.

Megbízásom van tehát, hogy Nagyméltóságod tudomására hozzam: az Egyesült Brit Királyság királyi kormánya habozás nélkül teljesíteni fogja Lengyelország iránt fennálló kötelezettségét, amennyiben a német kormány nem hajlandó a brit királyi kormányt biztosítani arról, hogy a német kormány minden, Lengyelország ellen irányuló, támadó akciót beszüntetett és kész csapatait a lengyel területről visszavonni.

Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ez alkalommal stb.

Neville Henderson s. k.”

Fél órával később, 22 órakor Coulondre francia nagykövet ugyanilyen szövegű jegyzéket ad át Ribbentrop külügyminiszternek.

Szó sincs egyelőre hadüzenetről, az angol és a francia jegyzék még csak ultimátumnak sem minősíthető, a válasz megadására még határidőt sem szab meg a két nyugati kormány.

És ekkor, miközben a német hadirepülőgépek kíméletlen bombatámadások sorozatát zúdítják a lengyel városokra és falvakra, miközben a lengyel csapatok elkeseredetten próbálnak szilárd védelmi vonalat kiépíteni a nagy túlerőben lévő Wehrmacht páncélos és gyalogsági kötelékeivel szemben, Párizs és London még mindig csak — diplomáciai fegyverek bevetését tartja szükségesnek.

Mikor a náci vezetők magukhoz térnek első meglepetésükből (már tudniillik az lepte meg őket, hogy az angolok és franciák nem üzentek azonnal hadat), párját ritkító arcátlan propagandamanőverbe kezdenek. Szeptember 1-én a magyar kormány egyik félhivatalos orgánumának, a „Függetlenség”-nek berlini tudósítója a lengyelországi hadműveletekhez a következő kommentárt fűzte:

„A német felfogás szerint nem történt más, mint amit a Führer a Reichstagban mondott beszédben bejelentett, vagyis annyi, hogy erőszakot alkalmazott erőszak ellen. De hangsúlyozta illetékes német hely, hogy hivatalosan nincs még háború.”

A magyar újságolvasók, akik a Függetlenség című lap eme híradását elolvasták, talán azt hitték, hogy a lap berlini tudósítója ötlötte ki az egészet, és ez nem más, mint ízléstelen tréfa. Da másnap, szeptember 2-án ugyanezt olvashatták a Magyar Távirati Iroda jelentésében, mely szószerint a következőképpen hangzott: „Hivatalos német helyen azt mondják, hogy a jelenlegi helyzet nem minősíthető még kifejezetten háborús állapotnak. A kancellár beszédében sem volt ilyen természetű kijelentés. Német körökben azt mondják, hogy csak büntető akciót rendeltek el, amelyet úgy jellemeznek: Zustand des Gegenschlagesazaz visszaütési állapot.”

Hirtelen nem is tudnók megmondani, hogy a náci propaganda eme „ötletére” melyik szó illik jobban: ostobaság vagy arcátlanság? Hadosztályok tucatjaival rátámadni egy népre és ezután kijelenteni azt, hogy „hivatalosan még nincs háború”, hogy ez az egész nem más, mint „visszaütési állapot” … Aljas kifejezés; ehhez hasonlók kieszelésében Göbbels már régebben is nagy mesternek bizonyult.

A német-lengyel konfliktus kirobbanásának lehetősége és egy új európai háborúvá szélesedése nagy aggodalommal töltötte el az olasz kormányköröket — amint ezt Ciano már 1939. augusztus 12-én Hitler és Ribbentrop előtt kifejtette.

Hitler hű maradt az általa kiadott utasításhoz: a Harmadik Birodalom valódi szándékairól, terveiről nem tájékoztatta olasz szövetségesét. Így történhetett, hogy augusztus 31-én Mussolini értesítette az angol és a francia kormányt, hogy szeptember 5-re értekezletet hívna össze a versailles-i szerződés felülvizsgálására, hogy megszüntessék az Európa jelenlegi bajait létrehozó okokat. A konferencia összeülésének feltétele: Anglia és Franciaország csatlakozzanak a javaslathoz és biztosítsák Lengyelország részvételét is.

Mussolini javaslatára még meg sem érkezett az érdekelt kormányok válasza, amikor 1939. szeptember 1-én — a német véderő főparancsnokságának hivatalos jelentése szerint — „Hitler vezér és legfelsőbb hadseregparancsnok parancsára a német véderő átvette a Német Birodalom aktív védelmét. A német hadsereg csapatai pénteken korán reggel a német-lengyel határ minden pontján ellentámadásba mentek át, hogy teljesítsék a lengyel erőszak meggátlására (sic!) irányuló megbízatásukat …”

Szeptember 1-én délelőtt a Duce két levelet kap a Führertől. Az elsőben Mussolini megnyugtatására leszögezi: „… Meggyőződésem, hogy Németország katonai erejével végrehajtom az elénk tűzött feladatot. Azt hiszem ezért, hogy ilyen körülmények között nincs szükség Olaszország katonai támogatására.”

A második levélben Hitler megmagyarázza, miért indította meg a Wehrmachtot Lengyelország ellen. Hivatkozik a súlyos lengyel határsértésekre, a teljhatalmú lengyel megbízott meg nem érkezésére, a lengyelországi német kisebbség szörnyű sorsára, és így tovább, majd kétkedését fejezi ki Mussolini új közvetítő javaslatának eredményessége tekintetében.

Mussolini tervét — a német támadás ellenére, a várakozással ellentétben — a francia kormány kedvezően fogadta, de nem volt elzárkózó, visszautasító az angol válasz sem.

Szeptember 2-án délelőtt 10 órakor Attolico, berlini olasz nagykövet a következő feljegyzést adja át Ribbentropnak:

„Olaszország tájékoztatásul közli — emellett természetesen a döntést teljesen a Führerre bízza —, hogy még módjában lenne Franciaországgal, Angliával és Lengyelországgal egy konferenciát a következő alapokon összehozni:

  1. Fegyverszünet, melynek folyamán a hadseregek ott maradnak, ahol jelenleg állanak.
  2. A konferenciát 2—3 napon belül hívnák egybe.
  3. A német-lengyel vita olyan rendezése, amely a dolgok mostani állása szerint kétségkívül kedvező lenne Németország részére.

A konferencia gondolatát, amely eredetileg a Ducétól indult ki, most különösen Franciaország pártfogolja.

Danzigot máris elfoglalták, és Németországnak van már zálog a kezében, amellyel követeléseinek legnagyobb részét biztosítani tudja. Ezenkívül Németország már megszerezte az »erkölcsi elégtételt«. Ha a konferencia összehívására irányuló javaslatot elfogadná, összes célkitűzéseit elérhetné, és egyúttal el lehetne kerülni a háborút, amely már ma is általánosnak és különösképpen hosszú időtartamúnak ígérkezik.

A Duce nem ragaszkodnék a konferencia összehívásához, de igen nagy súlyt helyez arra, hogy a fentieket Ribbentrop úrnak és a Führernek azonnal tudomására hozzák.”

(Nem érdektelen megjegyezni, hogy a német külügyminisztérium által kiadott, „Okmánygyűjtemény a német—lengyel viszály utolsó fázisához” című publikáció az olasz jegyzék utolsó két bekezdését nem közli. A teljes szöveg a háborús főbűnösök nürnbergi perének iratai között található.)

Mussolini javaslatára Hitler szeptember 2-án délben azt válaszolja, hogy nem zárkózik el az öthatalmi értekezlet összehívásának eszméjétől, de tudni akarja, hogy szeptember elsején Berlinben átadott angol-francia jegyzék ultimátum jellegű-e (!), ezenfelül pedig elhatározásának, végső döntésének megfontolására 24 órai haladékot kér …

Mussolini szeptember 2-án 14 órakor közvetíti Hitler válaszát az angol és a francia kormányhoz.

Ugyanezen a napon, szeptember 2-án délután 15 óra 10 perckor a francia kamara rendkívüli ülésre ül össze. Herriot elnök megnyitó beszéde után, mely beszéd — a Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint — „különösen heves és egészen szokatlanul éles kitételeket tartalmazott Németországgal szemben”, Daladier miniszterelnök emelkedik szólásra. Először felolvassa Lebrun köztársasági elnök üzenetét, amely megállapítja: Közép-Európában háború tört ki, és hogy a támadó fél Németország. Az üzenet azzal zárul, hogy „ha a válság tovább folytatódik (!), akkor Francia ország el van szánva arra, hogy hű marad vállalt kötelezettségeihez”. Következik a francia kormány nyilatkozata, amely „németellenes éllel” ismerteti a legutóbbi napok eseményeit, majd „a kamara lelkes tapsai között” kijelenti: „Boldogan mondok köszönetet az olasz kormánynak nemes szándékú erőfeszítéseiért … A francia kormány arra törekszik, hogy ezeket a tárgyalásokat megkönnyítse. De az idő sürget, s Franciaország és Anglia nem tudná végignézni egy baráti nép pusztulását … Angliának és Franciaországnak Lengyelország segítségére kell sietnie, ha a német kormány nem ad biztosítékot arra vonatkozóan, hogy visszavonja csapatait.”

Különös állásfoglalás: éles németellenes kirohanások, és „válságáról beszél üzenetében Lebrun, amikor a Luftwaffe már korlátlan úr a levegőben, amikor Danzigban már horogkeresztes zászló leng, amikor szabályos háború folyik Lengyelországban. Igaz, megfenyegetik Hitlert, de beszéde végén Daladier leszögezi: „Franciaország egy elképzelhető háborúban csak a védekező szerepét játszaná.”

Mi más ez, mint bátorítás az agresszornak: támadhat nyugodtan a lengyel fronton, a francia hadsereg nem fogja megkísérelni a Siegfried-vonal áttörését …

Ugyanebben az időben az angol kormány álláspontját Chamberlain miniszterelnök ismerteti az alsóházban: Anglia kénytelen lenne hadba lépni, hacsak a német haderőt lengyel területről vissza nem vonják, de ha a német kormány utasítást ad a haderők visszavonására, akkor őfelsége kormánya „hajlandó volna a helyzetet ugyanúgy tekinteni, mint volt, mielőtt a német csapatok a lengyel határt átlépték”.

Párizs és London a késő esti órákban küldi el válaszát, melyen már tükrözik az angol és a francia közvélemény komoly elégedetlensége kormányaik gyenge, tehetetlen magatartása miatt. Az angol-francia válasz már lényegesen keményebben hangzik az előző napinál: a szeptember 1-én átadott angol és francia jegyzék nem ultimátum jellegű, de az öthatalmi tárgyalások alapfeltétele a német csapatok által megszállt lengyel területek kiürítése, a hadműveletek azonnali megszüntetése.

Miután Mussolini kézhez kapja a választ, azonnal tisztában van vele, hogy közvetítő javaslata megbukott, mert a Führer — jól tudja — nem fogja visszavonni csapatait, az öthatalmi értekezlet létrehozására nincs többé lehetőség; ezért „békéltető” akcióját feladja. Akármi célt szolgált is a közvetítő akció — sikerült két teljes nap hadműveleti szabadságot biztosítani a német hadvezetőség számára a lengyel fronton.

A Chamberlain és a Daladier kormányt a lengyel hadsereg súlyos helyzete sem ösztönzi gyorsabb cselekvésre. Beck külügyminiszter már szeptember 2-án délelőtt borús helyzetképet fest a varsói angol és francia nagykövet előtt, s a német légierő fölényének megszűnését attól várja, hogy Anglia és Franciaország mielőbb belépnek a háborúba és ezzel a Luftwaffe lényeges részét elvonják a lengyel frontról.

A varsói angol és francia nagykövet azonnal továbbítja kormányának Beck kijelentéseit, és ez után következik az angol—francia válasz Hitler kérdéseire — még mindig záros határidő megjelölése nélkül.

A magyar lapok szeptember 3-án közlik az OKW második hadijelentését: „Szeptember 2-án a német csapatok előrehaladása valamennyi fronton gyors sikereket hozott … A német légihaderő szombaton villámgyors, erőteljes akciókat hajtott végre lengyelországi katonai célpontok ellen … A tengeri haderők a danzigi öböl előtt a délelőtti órákban lőtték a helai erődöket és Hela hadikikötőjét.”

Szeptember 3-án hajnali 5 órakor lord Halifax utasítást ad Hendersonnak, hogy a kora délelőtti órákban nyújtson át időhöz kötött ultimátumot a német kormánynak.

Szeptember 3-án délelőtt 9 órakor Henderson berlini angol nagykövet megjelenik Ribbentrop német külügyminiszternél és a következő jegyzéket adja át:

„Kegyelmes Uram! Abban a közlésben, amelyet megtenni szeptember 1-én szerencsém volt, őfelsége külügyi államtitkárjának utasítására közöltem Önnel, hogy az Egyesült Brit Királyság kormánya haladéktalanul teljesíteni fogja Lengyelországgal szemben vállalt kötelezettségeit, ha a német kormány nem hajlandó az Egyesült Brit Királyság kormányát kielégítő módon biztosítani arról, hogy Lengyelországgal szemben minden támadó akciót beszüntetett, és kész csapatait a lengyel területről haladéktalanul visszavonni.

Jóllehet ez a közlés több mint 24 óra előtt történt, arra válasz nem érkezett, ellenkezőleg a Lengyelország ellen irányuló német támadások folytatódtak és megerősödtek. Ennek következtében van szerencsém Önnel közölni, hogy amennyiben ma, szeptember 3-án, angol nyári időszámítás szerint, 11 óráig a német kormány egy, a fenti értelembeni kielégítő választ őfelsége kormányához Londonba el nem juttat, ettől az órától kezdve a két állam között a hadiállapot érvénybe lép.

Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ez alkalommal stb.

Neville Henderson sk.”

Henderson angol nagykövet eme lépéséről értesíti Dahlerus svéd nagyiparost. Dahlerus Henderson közlését azonnal továbbítja Göringnek. Röviddel utána Göring magához kéreti Dahlerust, és közli vele, hogy a Führer beleegyezésével hajlandó azonnal Londonba repülni, hogy az angol kormánnyal folytatandó közvetlen tárgyalásokon megkíséreljék elkerülni a konfliktus kirobbanását.

Az angol kormány Göring repülőlátogatásának feltételéül a reggel 9 órakor átadott ultimátumra írásbeli választ követel.

Hitler azonban csak tárgyalni óhajt, de az angol kormány feltételeit nem hajlandó teljesíteni, Göring ennek folytán nem repülhet Londonba …

Az ultimátum lejárta után, délelőtt 11 óra 15 perckor Chamberlain angol miniszterelnök lép a rádió mikrofonja elé és bejelenti, hogy Anglia „a jelen pillanatban már hadiállapotban van Németországgal”.

Chamberlain rádióbeszéde alatt fogadja Halifax külügyminiszter a londoni német ügyvivőt és a következő jegyzéket adja át:

„Ügyvivő Úr!

Őfelsége berlini nagykövete szeptember 1-én megbízásomból közölte az ottani kormánnyal, hogy az Egyesült Brit Királyság kormánya haladéktalanul eleget fog tenni Lengyelországgal szemben fennálló kötelezettségeinek, ha a német kormány nem hajlandó az Egyesült Brit Királyság kormányát kielégítő módon biztosítani arról, hogy a német kormány minden, Lengyelország ellen irányuló támadó akciót beszüntetett, és kész csapatait Lengyelországból visszavonni.

Ma reggel 9 órakor őfelsége berlini nagykövete arról értesítette utasításomra a német kormányt, hogy amennyiben ma, szeptember 3-án, brit nyári időszámítás szerint délelőtt 11 óráig egy, a fenti értelembeni kielégítő válasz a német kormánytól őfelsége kormányához Londonba be nem érkezik, ettől az órától kezdve a két állam között hadiállapot lép életbe.

Minthogy ily biztosítékok nem érkeztek, van szerencsém arról értesíteni, hogy a két ország között ma, szeptember 3-án délelőtt 11 órától kezdve hadiállapot van. Van szerencsém stb.

Halifax sk.”

11 óra 30 perckor, 30 perccel az ultimátum lejárta után Ribbentrop külügyminiszter átnyújtja Henderson nagykövetnek a német kormány memorandumát. Ennek főbb pontjai:

  1. A német kormány nem hajlandó ultimátumszerű követeléseket átvenni, elfogadni vagy éppen teljesíteni.
  2. Németország keleti határain „a valóságban már hónapok óta hadiállapot van”.
  3. Az angol kormány felelős a helyzet elmérgesedéséért, mert „minden kikötés nélkül kilátásba helyezte katonai támogatását a lengyel kormánynakarra az esetre, ha Németország valamely lengyel provokáció vagy támadás (sic!) ellen védekezni próbál”

De mindez a ferdítés, hazugság nem elég Hitlernek és a náci diplomáciának, magukra öltik a béke fehér tógáját:

„A brit kormány elutasította Mussolini ajánlatát, amely Európa békéjét még mindig megmenthette volna, jóllehet a német birodalmi kormány bejelentette készségét arra, hogy az ajánlatot elfogadja …”

Harminc perccel később, 11 óra 45 perckor Henderson berlini nagykövet búcsúlátogatáson jelenik meg Ribbentrop külügyminiszternél és a megfelelő formalitások mellett kikéri útlevelét.

Az angol nagykövet látogatása után, 12 óra 20 perckor Coulondre, berlini francia nagykövet is hasonló szövegű, 5 órás ultimátumot nyújt át Ribbentropnak.

Miután délután 5 óráig a francia ultimátumra sem ad választ a német kormány, Coulondre délután 5 óra 20 perckor angol kollégájának példájára búcsúlátogatáson kikéri útlevelét.

Mi erre a német válasz? Mivel a német hadvezetőség minden eszközzel és minden módon el akarja kerülni a kétfrontos háborút — tehát a nyugati fronton a nyugalmi állapotot fenn akarja tartani mindaddig, ameddig a lengyel fronton a hadműveletek nem fejeződnek be —, egy nappal az angol és a francia nagykövet berlini lépése és Chamberlain rádióbeszéde után a következő hivatalos jelentést közlik: „Német illetékes körök véleménye szerint Anglia és Franciaország magatartása nem jelent hadüzenetet, éppen ezért Németország arra az álláspontra helyezkedik, hogy a maga részéről ellenségeskedést nem kezdeményez, hanem csak viszonoz. Mint Hitler vezér és kancellár birodalmi gyűlési beszédéből és kiáltványaiból is kitűnik, a német birodalomnak nincs semminemű követelése Angliával vagy Franciaországgal szemben.”

Szeptember 3-án 23 órakor érkezik meg a római német nagykövetségre a Führernek a Ducéhoz intézett nagy fontosságú közlése, amelyet másnap, szeptember 4-én reggel 9 óra 40 perckor ad át Mackensen római német nagykövet Mussolininak, Ciano jelenlétében.

Hitler ebben az üzenetében már nem köntörfalaz, nem beszél „fájdalmasan” a háború kitöréséről, melyet elkerülni óhajtott (eddig minden alkalommal ezt hangoztatta — írásban és szóban), most az angol-francia hadüzenet után már semmiféle taktikai meggondolás nem tartja vissza attól, hogy őszintén vázolja a helyzetet.

Íme az üzenet (amely első ízben a nürnbergi perben került a nyilvánosság elé):

„Duce!

Köszönetét mondok önnek utolsó közvetítő kísérletéért. Kész lettem volna arra, hogy elfogadjam, mindenesetre csak olyan feltétellel, ha a konferencia eredményes lefolyására nézve garanciát kaphatok. Két nap óta ugyanis a német csapatok Lengyelországban különösen gyors előrenyomulásban vannak. Lehetetlen lenne, hogy az eddig hozott véráldozatok — diplomáciai fondorlatok segítségével — hiábavalókká váljanak. Mégis azt hiszem, lehetett volna kiutat találni, ha Anglia jó előre nem határozta volna el, hogy ez az ügy minden körülmények között háborúvá fajuljon. Én nem tértem ki az angol fenyegetés elől, mert én, Duce, nem hiszek többé abban, hogy a béke fél évnél vagy mondjuk egy évnél tovább fenntartható. Ilyen körülmények között mindennek ellenére az ellenállás jelenlegi időpontját tartom megfelelőnek. Most a német Wehrmacht Lengyelországban technikai szempontból minden téren olyan óriási fölényben van, hogy a lengyel hadsereg rövid időn belül össze fog roppanni. Vajon ezt a gyors sikert egy vagy két év múlva is el lehetne-e érni? Azt hiszem, ebben kételkedni kell. Anglia és Franciaország addigra oly nagy mértékben fegyvereznék fel szövetségesüket, hogy a német Wehrmachtnak már nem lenne átütő technikai fölénye.”

Üzenetének további részében Hitler ismét megköszöni Mussolininak a különböző területeken felajánlott segítséget, majd arról ír, hogy a nemzeti szocialista Németország és a fasiszta Olaszország sorsa, „ha most külön utakon menetelnek is”, szorosan összefonódik. Végül rátér a lengyel front helyzetére:

A korridorban levő lengyel északi hadsereget bekerítettük — ez vagy felmorzsolódik, vagy megadja magát. Az összes hadműveletek tervszerűen folynak. A csapatok napi teljesítménye messze felülmúl minden várakozást. Noha egyelőre Lengyelországnak csak egyharmadáról van szó, itt a Luftwaffe uralma korlátlan. Nyugaton defenzív magatartást fogok tanúsítani. Ott először Franciaország onthatja vérét. Majd eljön a pillanat, amikor a nemzet egész erejét ez ellenség ellen vethetjük be.

Duce, fogadja még egyszer köszönetemet mindazért a támogatásért, amit a múltban Öntől kaptam, és kérem, hogy ezt a jövőben se tagadja meg tőlem.

Adolf Hitler.”

Nincs szó Danzigról, a korridorról, a lengyelországi német kisebbség üldözéséről, nem szór bibliai átkokat a zsidók, a kommunisták, a plutokrata-imperialista-demokrata elemek, rendszerek ellen, nincs szó még csak fajvédelemről sem, hanem egyszerűen csak arról: most még mi vagyunk az erősebbek, itt a kedvező alkalom, támadjuk meg és teperjük le Lengyelországot, azután a Nyugatot.

A ragadozó, a zsákmányra éhes, megerősödött német imperializmus jelentkezik a világpolitika porondján — ezúttal barna náci mezbe öltözve —, az SS réme lebeg az emberiség feje fölött.

Megkezdődött a második világháború.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .