Hoppá!

A Népszavának hangfelvétele van a romaügyi kormánybiztos egy tárgyalásáról

DROTI20211105004
A Népszava azt állítja, hogy a birtokába került egy hangfelvétel, amelyen Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos hallható, aki szerződéseket ígért a „körön belül lévő” roma képviselőknek.

A lap szerint december végén egy budapesti szállodában tartott találkozót rögzítettek titokban, a tárgyaláson részt vett Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) néhány tagjával.

Sztojka Attila a Népszava megkeresésére válaszul annyit közölt: nem tud mit mondani, mert nem ismeri a hangfelvételt, továbbá nem járult hozzá semmiféle hangfelvétel készítéséhez, kérdésekre pedig csak írásban válaszol. Csóka János, a Lungo Drom frakcióvezetője a lapnak korábban azt mondta: december második hétvégéjén szervezetének ORÖ-s képviselői találkoztak a kormánybiztossal, az úgynevezett Roma Közéleti Akadémia létrehozása volt a téma, valamint a „jövő évi választások előkészítése”. Azt is hozzátette: nem kérdés, hogy a Lungo Drom elkötelezett a Fidesz mellett.

A Népszava által ismertetett felvételen Sztojka Attilát név szerint is bemutatták, aki a lap szerint részben a Roma Közéleti Akadémia, részben az általa vezetett Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság révén szerződéseket kínált azoknak a képviselőknek, akik „ebben a körben benne vannak”. Azt is mondta: „még fogok hozni lehetőségeket, ebben ne legyen kétségetek”. Ehhez azonban hozzátette: „Félre ne értsétek, ez nem megvásárlás, én senkit nem akarok megvásárolni.”

A Népszava szerint Sztojka Attila ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy mindezért teljesíteni kell, márpedig kétféle teljesítmény van: politikai és szakmai. Azt már azonban nem részletezte, hogy a „politikai teljesítmény” mit is jelent.

A megbeszélés végéhez közeledve Sztojka Attila azt is megemlítette, hogy „mindenkiről jönnek hírek”, BM-esként pedig mindenkiről sok mindent tud. „Azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan” – fogalmazott. Erre a hallgatóságból valaki csak egyetlen szóval reagált: „Hoppá!”

Szeptember közepén Sztojka Attila kormánybiztos interjút adott az Indexnek. A kormánybiztos akkor arról beszélt, mindenképpen szükséges, hogy egy-egy településen megfelelő roma vezető legyen.

Ez hasonló, mint mondjuk a politikai helyzet és a politikai vezetés. Tehát egy országnak a helyzetét nagyban befolyásolja a mindenkori kormány minősége. A roma közösség életében pedig a közösségi élet minősége nagyban függ attól, hogy az, aki közösségfejlesztőként vagy vezetőként megjelenik, mit tesz az adott közösséggel. Szerencsére sokan nagyon jó dolgokat tesznek, tehát van egy fejlődési tendencia. Ugyanakkor még mindig hiányzik az a fajta hosszú távú, egymásra épülő fejlesztés, közösségfejlesztési folyamat, ami professzionalitást eredményezhetne

– fejtette ki Sztojka Attila az Indexnek.                                                                            (index)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Van tehát egy ÁLLÍTÓLAGOS HANGFELVÉTEL!

Osztakkómivan?!  

Hiszen ha itt a vajda azt mondaná a birkameneteseknek, hogy irány a Duna! – mert a Nemmzetth Érdeke hatszázezer vízbefúlt! – azok gondolkodás nélkül belemenetelnének. Mert a vajda szájából hallották.

De ha mindezt CSAK EGY HANGFELVÉTELRŐL hallanák, menten eltaposnák a felvétel közlőjét. Mondván: hazugság az egész!

Legfeljebb ha kiderülne, hogy mégsem volt hazugság, a vérsár letakarítása közben egyik – másik fölrikkantana! Imigyen: “HOPPÁ!”

“Hoppá!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .