Narancsszín a Paradicsom nem sárga, vajdasággá lettünk bárki láthatja…

Ha nem lenne világos, hogy merre megy “Magyarország”, ez a fénykép segít

Olvasónk Salgótarjánban akadt rá az alábbi kompozícióra, ahogy a magyar történelem legbénább kormányzati kampányplakátja ellepte egy eléggé elhagyatottnak látszó ipari épület környékét.

 Fotó: Olvasónk

Ha ennél is több plakátot láttál egyetlen helyen, esetleg még jobb háttér előtt akadtál rájuk, és van kedved megosztani, akkor küldd el a fényképet a megirom @ 444.hu címre!

Kilométeres autósor fogadta Kisvárda első Mekijét

 Kocsisor a kisvárdai McDrive-hoz vezető 4-es főúton  Fotó: Olvasónk / V. Péter

„Ma megnyitotta a kapuit a város első McDonald’s étterme a város szélén a 4-es főút mentén. Az étteremre akkora érdeklődés mutatkozott, hogy a bejáratnál több 10 méteres, a McDrive-nál pedig csaknem 2 kilométeres sor alakult ki, aminek a vége már Kisvárda belvárosában van, de a sor továbbra is bővül. A forgalmat késő délután óta rendőr irányítja, bár a belvárosból nézve nem igazán tudni, hogy ki az, aki ezek közül sajtburgerre éhes, és ki az, aki a várost szeretné elhagyni” – írta este olvasónk, Péter, sajnálkozva, hogy csak egy ilyen maszatos fotót tudott küldeni.

Kisvárdán hónapok óta készültek az eseményre azok után, hogy júliusban Seszták Miklós országgyűlési képviselő, egykori fejlesztési miniszter bejelentette, hogy

„sokak régi vágya teljesül Kisvárda és környékéről: itt hamarosan egy MCDONALD’S étterem épül.”

Mint a mellékelt ábra mutatja, Seszták nem tévedett – ezúttal sem. Egy kisvárdai csoportban is arról írnak a Facebookon, hogy a Tesco melletti körfogalomnál rendőrök irányítják a forgalmat, az autósor be sem látható, és a gyalogos sor is legalább 30 méteres.
Egy komolyabb étteremről van szó: nyílt itt a McDrive mellett egy McCafé is; a Napi cikke szerint 90 fő befogadására alkalmas a hely, amihez egy 30 fős terasz is tartozik. Ez a 97. Meki az országban, összesen 70-en dolgoznak majd itt, és a magyarországi McDonald’sokat üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője, Égi Zsolt szerint itt dolgozik majd először „vendégélmény menedzser,” akinek feladata lesz gondoskodni a vendégek kényelméről, köszönteni őket, ha kell, megmutatni nekik az eszközök használatát. Ma este bőven lesz dolga.

A Meki persze csak egyike a Kisvárdán megvalósult nagy fejlesztéseknek. Ezekből a 444 Seszták-szakértője, Botos Tamás készített részletes listát a nyáron.                                                                                                                                               (444)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A fenti két írást egybevetve láthatjuk, hogy MERRE IS tart a Gazda által nagyvonalúan és megengedően még mindig “Magyarország” néven nyilvántartott élőhelyünk. A Gyarmati Intéző Bizottság jelenlegi vezírje – a vajda – szerint:

Szerintünk pedig stílusosabb lenne így a szöveg:

“Narancsszín a Paradicsom nem sárga, vajdasággá lettünk bárki láthatja…” (A Paradicsom pedig helyhatározóként értendő!)

A JOBB ÉRTHETŐSÉG KEDVÉÉRT: alább az eredeti dalocska:

Rég megboldogult öregapám szerette a magyar nótákat! Hallgatta is mindig a rádióban a “Jó ebéhez szól a nóta” – című műsort! Ám ha a MAGYAR NÓTÁK közé “belekeveredett” a fenti – vagy hasonló – dalocska, köpködve KAPCSOLTA KI A RÁDIÓT IDEGESSÉGÉBEN!

“A CIGÁNY NÓTÁKAT ÚTÁLOM!” – dühöngött!

Ma pedig a vajdabanda indulójává vált!

Vajon mit szólna most öregapám? (Aki a családi legenda szerint vasvillával várta a padlásajtóban az érkező söprögetőket!)

“Narancsszín a Paradicsom nem sárga, vajdasággá lettünk bárki láthatja…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Valóban érdekes a lepusztult ipari épület előtti fideszes sikerpropaganda. Végül is ez mutatja a leginkább a NER lényegét: A valóság nem számít, a lényeg a szavakban rejlik. Szerintük!
    Az meg elszomorító, hogy 2021-22 mai Mo-ában annyira sötétek a “polgárok”, hogy képesek ekkora vircsaftot csinálni egy meki megnyitásából.
    Már amennyiben ezek után polgároknak lehet őket nevezni…

  2. A magyaros csárdákat meg bezárták!
    Persze,ehhez az is hozzájárult,hogy a csárdákat üzemeltetől(meg bármi mást!) kis adagokkal,nagy árakkal dolgoztak,már ha Bécsben nem nyithattak cukrászdát,mert már az tele volt magyarokkal,akkor legalább így akarták hamar teletömni a zsebüket!
    Akárhogyan is,nálunk úgy alakult,hogy minden menő külföldiből,amiből józan ésszel itthon is lehetett volna profitálni,csak a kapzsiság nyomta el a józan észt,a meggazdagodni minden áron!Ennek a szellemnek a kialakulásához pedig az Orbán.rezsim szolgáltatta az elrettentő példát,s miközben a McDonalds-ot hajszolták,az itthoni,valamikor értékes földeken a hároméves száraz kórót lengette a szél!Persze,ebben nem egyedül a fidesz-kormány a hibás,hanem az a valamikori pártelit is,amelyik már Kádár idején ámarikai álmot dédelgetett!
    A McDonalds étkezéssel nincs is semmi baj,legfeljebb 15 évvel kevesebbet élünk,mint normális ételek fogyasztásána esetén!Hajrá Cola,meg növekedési hormonnal kezelt csirke,marha!

  3. Szóval,úgy összehasonlításként!
    Őgy 1995 körül gyakran jártam A.-ban Otterthalban,ahol az egyik heirigerben lehetett borjú gordobleut rendelni.Kicsit várni kellett rá,de érdemes volt,mert teljesen frissen sütötték,és egy nagyméretű ,előmelegített tálon(nem tányér volt ám!) egy kb 3 cm vastag egész tálat betöltő ,mennyei illatű gordon foglat helyet,amely mellé alig fért el egy marék sülr burgonya!Néha nem tudtam megenni,mert akkor a dag volt,így becsomagolták,és elvihettem haza.Az ára 102 schilling volt,egy schilling akkor 18 ft.-volt!
    Aztán híre ment,hogy S.ben az Ógabna-tér 8 alatt nyilt,egy osztrák heirigerhez hasonló ételbár,nagyon olcsó,és finom gordon t lehet enni!Nosza,asszony pakol ,megyünk.! Mentünk.leültünk,rendeltünk,és 10 perc múlva hozták a gordont,azaz a o.-inak a kicsinyített karikatúráját!Két kanál pommesfrittes,mellette másfél palacsintányi összetekert gordonnak mondott valami!Hát,úgy látszik ,nálunk nem nagy ugyan,de —van!Rendben megettük!Mondanom sem kell,hogy kicsisége mellett sem ért a nyomába az osztráknak,s mikor ki kellett fizetni,nos,akkor volt kopp!Ez a csökevény,egy harmada volt az osztráknak,kifizetve pedig adagja a kétharmada!Azaz az osztrák 1800 ft volt,ez meg 1200 ft!
    Többé felé sem mentem,és azóta sem ettem borjúgordont!Pláne nem disznóhúsból!

    1. Mit válogatsz ?
      Na de komolyrafordítva a szót én személy szerint nagyon örülök , hogy ott a keleti végeken már más nem hiányzott a boldogsághoz .

      1. petymeg
        2022-01-04 – 20:35

        +1

        De a kocsisorból ítélve, nagyon hiányozhatott…! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .