„Nem Danzigról van szó!”

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

5-6

  1. augusztus 3-án (!) Dirksen — előzetes megállapodás alapján — felkeresi Wilsont otthonában, hogy folytassák a Wohlthattal megkezdett tárgyalásokat. Dirksen erről a tárgyalásról készített feljegyzésének első felében arról ír, hogy Wilson — az ő kérésére — megismételte a Wohlthatnak tett ajánlatot, bizonyítván ezzel azt, hogy a közte és Wilson közt folytatott megbeszélés lényege „továbbra is teljesen érvényben van”.

Ezután így folytatódik Dirksen jelentése:

„ … Miután összefoglalta Wohlthattal folytatott megbeszélését, Horace Wilson részletesen kifejtette, hogy a német kormánnyal való bizalmas tárgyalások felvétele nagy kockázattal járna Chamberlain számára. Ha ezekről a tárgyalásokról bármi is kiszivárog, akkor hatalmas botrány tör ki, és Chamberlain bizonyára lemondásra kényszerül. Dalton munkáspárti képviselő a képviselőházban már tegnap felhívta a figyelmet a Chamberlain újabb »békéltetési kísérletéről« elterjedt híresztelésekre, és ő maga, Wilson, éppen most névtelen levelet kapott, amelyben őt, illetve Chamberlaint óva intik az ilyen manőverezéstől.

Erre a következő ellenvetést hoztam fel: Kétesnek tartom, hogy a jelenlegi közhangulat mellett bármilyen angol kormány képes lenne Németországgal való egyezmény megkötésére, hiszen bárkit, aki a Németországgal megkötendő valamely megegyezés mellett száll síkra, nyomban árulónak neveznek és gyanúsításokkal halmoznak el. Horace Wilson erre azt válaszolta, hogy lehetséges az ilyen megállapodás elérése, de az angol részről részt vevő személyiségek egész ügyességére szükség van ahhoz, hogy a kísérlet ne hiúsuljon meg. A jelenlegi stádiumban mindenekelőtt a legszigorúbb titoktartásra van szükség. Felvetődött a kérdés: vajon hogyan és milyen formában lehet tájékoztatni majd később a közvéleményt a kormány terveiről? Ezzel kapcsolatban Wilson kijelentette, hogy Angliában — nem állítja, hogy joggal vagy jogtalanul — megingott a Németországba és békeszerető szándékaiba vetett hit; minden egyébnél fontosabb tehát meggyőzni Anglia közvéleményét arról, hogy bízhat Németországban …

Rámutattam arra, hogy az állítólag megingott bizalom kérdésében teljesen más a felfogásunk, mint az angoloké. Mindenesetre fennáll az a tény, hogy az angol politika az elmúlt hónapok folyamán Németország ellen irányuló világkoalíció alakításának célját követte, és hogy a koalíció különböző tagjait mindmáig pénzügyileg és katonailag egyaránt előkészíti a Németország elleni esetleges támadásra. Minden kétséget kizáró módon tudnunk kell, hogyan tudja az angol kormány ezt a politikát a Németországgal való megegyezés lehetőségével összeegyeztetni? A Führer természetesen semmi esetre sem tehet megnyugtató vagy baráti kijelentéseket anélkül, hogy tudná, milyen állásfoglalást tanúsít Anglia a jogos német követelésekkel kapcsolatban? …

A megbeszélés további folyamán azt a kérdést érintettük, hogy — amennyiben német részről kívánják a folytatást — milyen formában lehetne a Wohlthat úrral megkezdett tárgyalásokat tovább folytatni? Horace Wilson erre kijelentette, hogy az angolok számára súlyos csalódást jelentene, ha nem vennők fel ismét a megkezdett tárgyalások fonalát; ebben az esetben menthetetlenül és gyorsan sodródunk a katasztrófa felé. Ezért a legnagyobb érdeklődést tanúsítja aziránt, hogy Berlinben miként fogadták a közte és Wohlthat között lefolyt beszélgetést?

Sir Horace Wilson úgy véli, hogy lehetséges kiutat találni; ha eljön az ideje, meg lehet majd egyezni. Úgy kell rendezni a dolgot, hogy a két kiküldött Svájcban vagy másutt találkozzék egymással.”

(Dirksen a háború kitörése után, 1939 szeptemberében a tárgyalások lényegét a következőképpen foglalta össze:

„… Németország a maga számára Angliával egyenlő világhatalmi helyet követelt, és Anglia elvben hajlandó is lett volna ehhez beleegyezését adni. De míg Németország követeléseinek haladéktalan, mindenre kiterjedő és nem kétértelmű teljesítéséhez ragaszkodott, addig Anglia — bár hajlandó lett volna keleti kötelezettségeinek és ezzel a bekerítési politikának is hátat fordítani, mint ahogyan hajlandó volt ahhoz is hozzájárulni, hogy Németország uralkodó helyzetet kapjon Európa keleti és délkeleti részében, és hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni Németországgal az egyenrangú világpolitikai együttműködésről — azt kívánta, hogy mindezt megbeszélések útján és az angol politika fokozatos megváltoztatásával vigyék keresztül. Ez a változtatás pedig hónapok, és nem napok vagy hetek kérdése.

Ezenfelül a megbeszélések lebonyolítása és légköre szempontjából további nehézségek léptek fel amiatt, hogy abban az időszakban, amikor az angolok készek lettek volna az ilyen tárgyalások folytatására és engedmények tételére, nem került sor tárgyalásokra.”)

Ezalatt pedig a Fall „Weiss” előkészületei nagy ütemben haladnak előre …

  1. augusztus 12-én Hitler Ciano olasz külügyminisztert fogadjaObersalzbergben, Ribbentrop jelenlétében.

Hitler a beszélgetés elején vázolja Ciano előtt Németország kedvező katonai helyzetét. A nyugati erődítmény-lánc erős; ha esetleg Franciaország megsértené Belgium függetlenségét, ez nem jelentene számára katonai szempontból előnyt, mert az erődítések nemcsak a francia—német, de a belga—német határon is ki vannak építve.

Ami Hollandiát illeti, feltehetően óvakodni fog a beavatkozástól, joggal tartva attól, hogy Japán megtámadja távol-keleti gyarmatbirodalmát.

Németországot sem blokáddal, sem más módon nem lehet hatékonyan támadni, mert nemcsak Nyugaton, hanem Keleten is erős védelmi övezetek, erődítési rendszerek vannak.

Másfelől Hitler utal Anglia sebezhetőségére, különös tekintettel arra, hogy komoly légelhárítás Angliában legfeljebb 1—2 év múlva lesz.

Gyenge az angol szárazföldi hadsereg is; mindössze 60 000 főt hívtak be a kötelező katonai szolgálat bevezetése óta.

Franciaország helyzete: Németország, miután előreláthatólag gyorsan leveri Lengyelországot, képes lesz 100 hadosztályt összegyűjteni a „Westwall”, a nyugati német erődítmény-vonal mögött, ami Franciaországot arra kényszeríti, hogy az élethalálküzdelemre gyarmatairól, az olasz határról és máshonnan minden rendelkezésre álló erőt a Maginot-vonalra vonjon össze. Egyébként az a Führer nézete, hogy a franciák az olasz erődítményeket éppúgy nem tudják áttörni, mint a Westwallt sem.

(Hitler „rózsaszínű” helyzetmagyarázata közben Ciano itt, ennél a pontnál — a németek által felvett jegyzőkönyv szerint — kételyeinek adott kifejezést …)

lengyel hadsereg igen csekély ütőerőt képvisel: néhány díszhadosztály mellett egész sor alacsony értékű csapategység található. Tank- és légelhárítás terén Lengyelország nagyon gyengén áll. Most Anglia és Franciaország semmit nem tud nekik szállítani.

Hitler leszögezi: Lengyelországot ilyen Körülmények között Németország a legrövidebb időn belül le fogja verni.

Hitler ezután sorra veszi az ún. „bizonytalan” semleges államokat. Jugoszláviával kapcsolatban közli, hogy Pál régenshercegnek legutolsó látogatása alkalmával megmondta; helyes lenne, ha Jugoszlávia közelednék a „tengely”-hez, továbbá ha kilépne a Népszövetségből. Ez utóbbit Pál herceg megígérte.

Románia fél Magyarországtól, katonailag gyenge és korrupt.

A Balkán-államok közül a „tengely” fenntartás nélkül egyedül csak Bulgáriára támaszkodhat.

Következik a megbeszélés legfontosabb szakasza, Danzig problémája. A Führer hosszan ecseteli Danzig jelentőségét gazdasági szempontból — „észak Nürnberg”-jének nevezi —, de ezen túlmenően még szentimentális, hazafias húrokat is penget: Danzig szerinte ősrégi német város, a Harmadik Birodalom nem tűrheti az ott élő németek sanyargatását. Máris lehetetlen, hogy Danzig kérdésében engedményeket tegyen.

(A Führer ez alkalommal mintha kissé pontatlan tájékoztatást adna olasz szövetségesének: egyetlen szót sem ejt arról, hogy most, 1939 nyarán „nem Danzigról vari szó”!

Igaz, következetesen ragaszkodik ahhoz, amit 1939. május 23-án Göring, Reader, Brauchitsch és a többiek előtt kijelentett: Németország háborús céljait a legteljesebb mértékben titkolni kell — még Olaszország és Japán előtt is …)

Ciano elképedve hallgatja Hitler komor, vészt jósló kijelentéseit és — a jegyzőkönyv szerint — a következőket mondja:

Nagy meglepetéssel értesül a Führer szavaiból arról, milyen komoly a danzigi helyzet. Erről neki ez év április közepén Göring Milánóban egy szót sem szólt, sőt nyári berlini látogatása idején Ribbentrop úgy tájékoztatta őt, hogy a danzigi kérdés nem sürgős, ezt ráérnek lassan, az idők folyamán megoldani. A Duce ennek alapján úgy készítette el Olaszország felkészülési tervét, hogy általános konfliktusra csak 2—3 év múlva kerül sor. Ciano véleménye szerint háború Lengyelország ellen — egyértelmű az általános konfliktussal.

Hitler itt megjegyzi: ez az a pont, ahol eltérők a vélemények. Neki az a sziklaszilárd meggyőződése, hogy a nyugati demokráciák az általános háború kirobbantása elöl az utolsó pillanatban vissza fognak rettenni.

Ciano válasza: Őszintén kívánja, hogy ne neki, hanem Hitlernek legyen igaza. Ezután felsorolja Olaszország nehézségeit, problémáit: óriási erőfeszítéseket tettek a spanyol konfliktusban — Olaszország nyersanyagkészletei teljesen kimerültek — visszaesett a hadiipari termelés, mert védelmi okokból a legfontosabb hadiipari üzemeket át kellett telepíteni délre — modernizálni kell az olasz tüzérséget, különösen a légelhárítást — az angol—francia flotta jelentős fölényben van az olasz flottával szemben — hosszú és nehezen védhető az olasz tengerpart — Olaszország gyarmatait, Abesszíniát, Líbiát az ellenség egy-kettőre elfoglalhatja, még nem fejezték be ezeken a gyarmatokon a katonai előkészületeket — egyelőre még semmi hasznuk nincs Albániából, hiányoznak a jó utak, a természeti kincsek kiaknázása pedig meglehetősen komoly nehézségeket jelent — a Duce nagyon szeretné megrendezni az 1942-es világkiállítást, amelyre már nagy előkészületeket tettek és amelytől komoly deviza-bevételt várnak …

A Duce véleménye szerint — folytatja Ciano — politikai szempontból is helytelen lenne kirobbantani a konfliktust, mert — a veszély miatt — egységesek a nyugati demokráciák, de ha hosszabb idő eltelik, egyre jobban előtérbe kerülnek a lappangó ellentétek, az egység felbomlik. Mindezen okokra való tekintettel a Duce nagyon nagy súlyt helyez arra (le Duce insiste), hogy a „tengely” egy béke-gesztust tegyen és nyilvánítsa ki a világ előtt békés szándékait. Ciano ezután átadja az előre elkészített nyilatkozattervezetet és közli, hogy a Duce a danzigi probléma megtárgyalására a nagyhatalmak részvételével konferenciái szeretne összehívni.

Hosszabb vita fejlődik ki, amelynek során Hitler megindokolja, miért ellenezné a Duce által javasolt konferenciát. Az első érv: egy ilyen konferenciára feltétlenül meg kellene hívni a Szovjetuniót is; most már nem lehet mellőzni úgy, mint Münchenben tették. A „tengely” magával vihetné a konferenciára esetleg Spanyolországot, de még így is a következőképpen alakulnának a szembenálló frontok: az egyik oldalon Németország, Olaszország és Spanyolország — másikon Lengyelország, Franciaország, Anglia és a Szovjetunió — így a „tengely” kétségkívül kedvezőtlen helyzetben lenne.

(Nem érdektelen felfigyelni arra a momentumra, hogy még ekkor is, 1939. augusztus 12-én, a Szovjetunió álláspontját „tengely”-ellenesnek látja Hitler.)

A második érv: „A lengyel probléma megoldásában nem lehet időt vesztegetni. Minél beljebb megyünk az őszbe, annál nehezebbek lesznek a hadműveletek Kelet-Európában. Szeptember közepétől a Luftwaffét ezen a területen nem lehet bevetni, az utak az őszi esőzések miatt gyorsan sártengerré változnak, ezért a motorizált egységeket sem lehet felhasználni. Szeptembertől májusig Lengyelország egy nagy mocsár és mindenféle katonai hadműveletre teljesen alkalmatlan.”

Ciano: A Führer nézete szerint milyen határidőre kell megoldani a danzigi kérdést?

Hitler: Augusztus végéig így vagy úgy meg kell oldani ezt a kérdést.

Ciano: Hogyan képzeli el a Führer a megoldást?

Hitler: Lengyelországnak Danzigot politikailag fel kell adnia, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy Kelet-Poroszország és a Birodalom között az összeköttetést létrehozzák, de kétséges, hogy a lengyelek erre hajlandók-e? Ezért „el van szánva arra, hogy a legközelebb ultimátum formájában jelentkező lengyel politikai provokáció esetén, a lengyelországi németekkel való brutális bánásmód ürügyén, Danzig kiéheztetésére irányuló törekvés esetén, lengyel egységek danzigi betörése miatt — bármelyik eset következnék is be — 48 órán belül megtámadja Lengyelországot és a problémát ezen az úton megoldja.”

Ciano: Tekintettel arra, hogy Olaszországnak természetesen minden eshetőségre fel kell készülnie, szeretné tudni, mikorra várható egy ilyen, Lengyelország elleni hadművelet?

Hitler: A jelenlegi körülmények között a Lengyelország ellen indítandó hadművelettel minden pillanatban számolni lehet …

Ezután rövid szünet áll be a tárgyaláson, mert a Führer sürgős táviratot kapott a moszkvai német követségtől. Hitler azonnal közli Cianóval a távirat tartalmát: a szovjet kormány elfogadja a német kormány kérését és hajlandó fogadni a német kormány kiküldöttjét politikai tárgyalások céljából.

(Ez a moszkvai távirat akkor érkezik, amikor Hitler már régen eldöntötte: így vagy úgy, de az első adandó alkalmat, ürügyet ki fogja használni, és leszámol Lengyelországgal; a német kérésre adott szovjet válasznak tehát nem lehet lényeges szerepe az események alakulásában.)

A Führer közli Cianóval: egy napra van szüksége ahhoz, hogy alaposan áttanulmányozhassa az olasz kommüniké-tervezetet és Ciano álláspontját, holnapután folytathatják a megbeszélést.

Erről a megbeszélésről nem tudunk semmit, erre vonatkozó dokumentum eddig még nem került elő.

  1. augusztus 22-énHitler a Wehrmacht főparancsnokait tájékoztatja a politikai helyzetről és a hadsereg előtt álló feladatokról. Beszédének főbb pontjai:

Már a tavasszal eldöntötte, hogy Lengyelországgal le kell számolni, de azt szerette volna, ha erre a Nyugattal történő leszámolás után kerül sor.

A háború megindításához most kedvezőek a személyi feltételek, most, amikor Németország élén ő, Hitler, Olaszország élén a Duce áll. A harmadik fontos személyiség Franco, aki biztosítja, hogy Spanyolország legalábbis jóindulatú semlegességet fog tanúsítani.

„A másik oldalon negatív a kép, ami a mértékadó személyiségeket illeti. Angliában és Franciaországban nem találunk nagyszabású egyéniségeket. Ellenfeleinknek olyan vezetőik vannak, akik nem ütik meg a középszerűség mértékét. Nem személyiségek. Nem uralkodók, nem a tett emberei. (Keine Persönlichkeiten. Keine Herren. Keine Tatmenschen.)

Mi — fejtegeti Hitler — nem veszíthetünk semmit, csak nyerhetünk. Gazdasági helyzetünk a bekerítési politika következtében olyan, hogy csak pár évig tudnánk kitartani. Cselekednünk kell.

Kedvező a politikai helyzet is: a Földközi-tengeren rivalizálás van Olaszország és Anglia, valamint Franciaország között, Kelet-Ázsiában Japán és Anglia között van feszültség, az egész mohamedán világ a nyugtalanság állapotában él.”

Hitler a továbbiakban a Balkán helyzetét vázolja, lényegében úgy, ahogy augusztus 12-én Ciano előtt.

Mindezek a kedvező körülmények — hangoztatja a Führer — két-három éven túl nem fognak fennállni. Senki nem tudja, hogy ő meddig fog élni, ezért jobb most a harcot elkezdeni.

Ezután figyelemre méltó beismerést tesz Hitler:

„Nagy-Németország megteremtése politikai szempontból nagy teljesítmény volt; katonai szempontból a helyzet kritikusnak látszott, de mindent elértünk a politikai vezetés blöffje segítségével.”

Lengyelországgal kapcsolatban megismétli a Cianónak mondottakat, de már nem állítja „sziklaszilárdan” azt, hogy a Nyugat nem fog beavatkozni, hanem arról beszél, hogy a be nem avatkozásnak „most nagy a valószínűsége”.

„Kíméletlen elhatározottsággal vállalnunk kell a kockázatot. A politikusnak éppúgy mint a hadvezérnek vállalni kell kockázatot. Azon kemény alternatíva előtt állunk, hogy vagy mi csapunk le, vagy előbb-utóbb biztosan minket pusztítanak el … Vas idegek, kemény elhatározottság.”

Anglia és Franciaország fegyverkezési programjuknak csak az elején tartanak, Lengyelországnak nem tudnak semmiféle segítséget nyújtani. „Nyugaton kitartunk addig, ameddig Lengyelországot elfoglaljuk” — fejtegeti Hitler, majd röviden újra visszatér a másik tábor vezető férfiainak jellemzésére: „Ellenfeleink kis férgek. Én láttam őket Münchenben.” (Unsere Gegner sind kleine Würmchen. Ich sah sie in München.)

A blokádtól nem kell félni, el tudják látni magukat a szükséges élelmiszerekkel, nyersanyagokkal.

Miután ilyen rózsás színben ecsetelte Hitler a politikai és katonai helyzetet, hirtelen őszintén kitör: „Csak amiatt aggódom, hogy valami gazember, disznó az utolsó pillanatban közvetítő javaslattal áll elő” (Ich habe nur Angst, dass mir noch im letzten Moment irgendein Schweinehund einen Vermittlungsplan vorlegt.)

Ezután patetikusan felkiált Hitler: „A katonák előtt szabad az út, miután én a politikai előkészületeket megtettem.”

Befejezésül Hitler hangsúlyozza a Szovjetunióval megkötendő megnemtámadási szerződés jelentőségét, majd Göring köszönetet mond a Führernek és biztosítja arról, hogy a Wehrmacht megteszi, kötelességét.

Hitler ezen a napon még egyszer beszél a főparancsnokok előtt, az előzőkhöz képest már nem sok újat mond, inkább arra törekszik, hogy hangzatos frázisokkal növelje a harci elszántságot. Ez a beszéd feltételezhetően a katonai kérdések megtárgyalása után hangozhatott el, mert főként e téren ad még utolsó útbaigazítást:

„A cél az élő erők megsemmisítése, nem pedig valamely meghatározott vonal elérése. Még ha kitör is Nyugaton a háború, akkor is Lengyelország megsemmisítése áll előtérben.”

Ezután egy brutális, hamisítatlan náci kijelentés következik — a háború kitörésének okáról: „A háború megkezdéséhez majd én adom meg a propagandisztikus indokot, teljesen egyre megy, vajon hihető-e, vagy sem. A győztest később nem fogják megkérdezni, vajon igazat mondott-e, vagy sem? Abban, hogy a háborút ki kezdte és hogyan vezette, nem a jog számít, hanem a győzelem.”

Végül Hitler megadja a hadműveleti utasítást: „Előretörés a Visztuláig és a Narevig. Technikai fölényünk szétrombolja a lengyelek idegeit. Minden újonnan létesülő, élő lengyel erőt azonnal meg kell ismét semmisíteni. Folyamatos felőrlés … Lengyelország maradéktalan szétrombolása a katonai cél. A fő a gyorsaság. Üldözés a teljes megsemmisítésig. Meggyőződésem — fejezte be Hitler beszédét —, hogy a német Wehrmacht megfelel a követelményeknek. A megindulásra még külön parancs jön, valószínűleg szombaton reggel.” (Azaz: 26-án. A szerző.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .