Bohócok telefonos traccsa volt

Joe Biden amerikai elnök vasárnap éjjel telefonon beszélt Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok “határozott választ ad”, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát – számol be a rusvesna.su a Fehér Ház sajtószolgálatára hivatkozva.

A Fehér Ház közleménye szerint mindkét államfő kifejezte, hogy támogatja azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyeket kétoldalú párbeszéd útján a jövő héten készülnek megtenni Oroszországgal. A tervek szerint január 10 – én kezdődnek tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az Ukrajna körül kialakult feszültségről. Moszkva és a NATO képviselői várhatóan január 12 – én találkoznak, Oroszország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) pedig január 13 – án folytatnak tárgyalásokat.

Biden kiemelte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei elkötelezettek azon elv mellett, amely szerint partnereikről azok bevonása nélkül semmiben nem egyeznek meg másokkal.

Korábban Washington már értésére adta Moszkvának, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásáról csakis a NATO-tagállamok és Ukrajna dönthetnek.

Az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását továbbá a Donyec-medencei fegyveres konfliktusnak a minszki és a normandiai megállapodások szerinti rendezését.

Biden megígérte Zelenszkijnek, hogy az Egyesült Államok nem hoz Kijev tudtán kívül Kijevvel kapcsolatos döntéseket.

Zelenszkij a Twitteren közzétett üzenetében azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok elnökével folytatta első diplomáciai megbeszélését ebben az évben, ami – szavai szerint – a két ország közötti kapcsolatok “különleges természetéről” tanúskodik. Mint írta, megvitatták azokat a közös intézkedéseket, amelyeket az európai béke megőrzése és a további eszkaláció elkerülése érdekében tesznek, továbbá eszmét cseréltek az ukrajnai reformokról, beleértve Kijevnek az oligarchák befolyásának visszaszorítására tett lépéseit.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Bohócok telefonos traccsa volt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. “továbbá eszmét cseréltek az ukrajnai reformokról, beleértve Kijevnek az oligarchák befolyásának visszaszorítására tett lépéseit.”
    .
    Jó , akkor marad minden a régiben ; senkinek nincs semmije és ha ezt meglépi neki harang .

  2. röhejes hisz ez a köcsög kolomiszkij csicskása ki donbaszt kapta volna-s csalodottságában ö uszitotta fasizta félkatonai csürhét oroszokra s intézte el hogy saját embere legyen az elnök mig ö éli milliárdosok életét comoi to partján luxus villájában—én putyin helyében már rég kinyirattam volna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .