Beindult a Nagy Hajcihő!

Varga Judit feljelentést tesz Az ördög ügyvédje állításai miatt

Varga Judit feljelentést tesz Az ördög ügyvédje állításai miatt

Az igazságügyi miniszter szerint a bejegyzésekben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni.

Varga Judit neve Az ördög ügyvédje hétfői és keddi posztjában is felbukkant, az igazságügyi miniszter pedig most szintén a Facebookon reagált az ott megjelentekre.

Varga a friss bejegyzésében „fenyegetésnek szánt hazug posztnak” nevezte Az ördög ügyvédje írását. Szerinte a posztban „nőként és családanyaként” is próbálják valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a személyével kapcsolatos minden, Az ördög ügyvédje Facebook-oldalán megjelent állítás valótlan, ezért ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt feljelentést tesz.

Az ördög ügyvédje volt az, aki kirobbantotta a Borkai Zsolt korábbi győri fideszes polgármestert érintő szexbotrányt. Azóta azonban csak ritkán jelentek meg új posztok, a legutolsót szeptemberben tette közzé az oldal ismeretlen kezelője. Az elmúlt napokban viszont azt írta, ismét „aktivizálja magát”.

Az ördög ügyvédje ügyében október elején emeltek vádat két férfi ellen, egyikük ügyvéd. Az már korábban kiderült, hogy a rendőrség gyanúja szerint Czeglédy Csaba állt az ördög ügyvédje mögött. Czeglédy tagadta ezt, és azt mondta, büszke lenne rá, ha ő lenne a titokzatos posztoló. – olvasható a hvg.hu – n megjelent tudósításban.

Úgy tűnik viszont, hogy ez a bestye pokolfajzat teljesen rászállt Döbrögi amazonjára, és levakarhatatlanul lóg rajta. (Legalábbis Dzsudy Fb. pofilján.)

Merthogy a 168.hu írása szerint (i)gazságügyi miniszterünk posztja alighogy fölment a netre,  ez a galád máris rávetette magát. (Mármint  a posztra!)

Megkapta viszontválaszát Varga Judit Az ördög ügyvédjétől

Az igazságügyi miniszter bejegyzésére reagált.

Válaszolt Az ördög ügyvédje Facebook oldal Varga Judit bejegyzésére, amiben az róla írt vádakat hazugságnak ítélte és bejelentette, hogy feljelenti az oldalt.

“Beindult a Nagy Hajcihő!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ebből is kimossa magát minden fideszes,hiszen lehet látni,hogy a 69-est pózoló női páros inkább valamiféle maszturbációs örömöt váltott ki a fideszes,meg tegyük hozzá,más pártállású,meg közömbös rétegből!Bill Clinton hazudott a kongresszusnak,hogy nem volt köze Lewinsky szájához a csúnyájával,vagy hogy Szájer botrányába sem fulladt bele a fidesz,holott Szájer tökeit is ott himbálhatja a szél a brüsszeli ereszcsatorna kampóján a szél!
    Mindent meg tudnak úszni,de a börtönt nem!

  2. Az “ördög ügyvédje” is utalt rá, hogy kifejezetten a Fidesz vezetését zavarta az igazságügyi miniszter ferde hajlama, és ezért nem őt, hanem Novákot jelölték végül köztársasági elnöknek. Ebből kifolyólag tudnak a Fideszen belül arról, hogy a csajokhoz is vonzódik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .