Ismét a csatába!

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

Az antantországok kormánykörei igyekeztek összegyűjteni Gyenyikin vert hadának maradványait, s azokkal feltölteni Vrangel hadseregét. 1920 folyamán angol és francia hajókon hajtották végre a fehérgárdista csapatok átszállítását a Kaukázusból a Krím-félszigetre. Ezenkívül intézkedtek Bredov fehérgárdista hadtestének a Krím-félszigetre történő áthelyezéséről. Ezt a hadtestet az Ogyessza körüli harcok idején, 1920 januárjában a Vörös Hadsereg csapatai elvágták Gyenyikin főerőitől és a Dnyeszter folyóhoz szorították. 1920 februárjában ennek a hadtestnek jelentős része átmenekült Lengyelországba. Az antant utasítására a lengyel és a román kormány megállapodott egymással abban, hogy a Bredov-féle hadtestet román területen keresztül juttatják el Vrangel hadseregéhez. Július 5-én meg is kezdték az átszállítást.

Ugyanekkor az antant fegyverekkel és más hadfelszerelési cikkekkel támogatta Vrangelt. Jelentős szerepük volt ebben a francia imperialistáknak. A segítséget uzsorafeltételek mellett adták a vrangelistáknak, s e feltételeket a francia kormány és Vrangel titkos szerződésben rögzítették. A szerződés értelmében Vrangel magára vállalta a cári Oroszországnak Franciaországgal szemben fennálló minden kötelezettségét. A kamatok és az évenkénti adósságtörlesztés biztosítékául Franciaország megkapta az összes vasutak üzemeltetésének jogát Oroszország európai részén, a vámilletékek és kikötői díjak beszedésének jogát a Fekete- és az Azovi-tenger összes kikötőiben, s néhány évi időtartamra Ukrajna és a kubanyi terület gabonafölöslegét. Kötelezettséget vállalt Vrangel arra is, hogy Franciaország rendelkezésére bocsátja a kőolaj- és benzintermelés háromnegyed részét, valamint a Donyec-medencében kibányászott szén negyedrészét. Franciaország vállalta az orosz fegyver- és hadfelszerelési gyárak újjáépítésének feladatát. A szerződésben kimondták, hogy Franciaország először is az új ellenforradalmi hadsereget köteles felfegyverezni.

Az amerikai kormánykörök is erőteljesen támogatták a „fekete bárót”. Nem véletlenül utasította Vrangel a nyugati országokban levő képviselőit, hogy „használják ki minden eszközzel azt a jóindulatú magatartást, amely az amerikaiak részéről az utóbbi időben megnyilvánul”. Háborús előkészületei közben Vrangel számított „az Egyesült Államok diplomáciai, a jövőben pedig pénzügyi támogatására is”34. Ugyanott, 82. old.*

Az amerikai, a francia és az angol imperialisták erőfeszítéseinek eredményei nem késtek. Amikor a támadás a Krím felől megindult, Vrangel 125—150 000-es létszámú, jól kiképzett és kiválóan felszerelt hadsereggel rendelkezett.

Az antant tehát 1920-ban összesen csaknem egymillió főnyi haderőt készített elő a tervezett szovjetellenes hadjáratra. Műszaki felszerelés tekintetében ezek a csapatok felülmúlták a Vörös Hadsereg erőit.

Az antantnak ez a hadjárata, akárcsak az előzőek, a munkás-paraszt állam megsemmisítésére, Oroszország feldarabolására irányult. Az imperialisták gyarmatukká akarták tenni az országot. „Ez a háború — mondotta Lenin 1920. május 5-én — az egyik láncszem azoknak az eseményeknek hosszú láncolatában, amelyek azt jelentik, hogy a nemzetközi burzsoázia eszeveszett ellenállást tanúsít a győzelmes proletariátussal szemben, hogy a nemzetközi burzsoázia eszeveszett kísérleteket tesz Szovjet-Oroszország megfojtására, arra, hogy bármi áron, bármilyen eszközzel megdöntse az első szovjethatalmat.”35 Lenin Művei. 31. köt. 123 old.*

Végtére is mire számítottak a lengyel tőkések és földbirtokosok, amikor 1920-ban hadjáratot indítottak Szovjet- Oroszország ellen? Hogyan történhetett, hogy Kolcsak és Gyenyikin dicstelen vége, valamint a szovjetellenes harcokban szerzett saját tapasztalataik nem hűtötték le harci hevüket? Szovjet-Oroszország elég meggyőzően bebizonyította, hogy katonai erejét nem olyan egyszerű megtörni.

A lengyel militaristák azt remélték, hogy a szovjetországot kimerítette a hosszú polgárháború, a gazdasági bomlás, s Kolcsak es Gyenyikin leverése után már nem képes olyan szívósan védekezni, mint azelőtt. Pilsudski és környezete nem értette meg, hogy az antant győzelmi esélyei 1919 óta erősen csökkentek, mivel Szovjet-Oroszország a harcokban nem gyengült, hanem inkább megerősödött.

„Tudjuk — mondotta Lenin 1920 májusában —, hogy Lengyelország támadása — töredéke annak a régi tervnek, amely valamikor egyesítette az egész nemzetközi burzsoáziát, és ha akkor nem sikerült ez a nagyszabású terv, amely tisztán katonai szempontból feltétlen sikerrel kecsegtetett, úgy most a terv még ebből a szempontból is reménytelen.”36 Ugyanott, 125. old.* Ezt nem voltak hajlandók megérteni a lengyel militaristák és francia—angol—amerikai sugalmazóik. Elvakította őket a szovjet rendszerrel szemben érzett osztálygyűlölet. A hódítási vágy felülkerekedett bennük a valóságérzéken, s véres kalandokba kergette őket.

A lengyel kormányköröknél süket fülekre találtak a szovjet kormány ismételt békeajánlatai. A szovjet kormány pedig nemegyszer kijelentette, hogy baráti kapcsolatokra törekszik minden országgal, tehát Lengyelországgal is, függetlenül társadalmi és államrendjétől.

A cári elnyomás alatt sínylődő lengyel nép felszabadulását is csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tette lehetővé. 1918. augusztus 29-én a Népbiztosok Tanácsa történelmi jelentőségű dekrétumot adott ki Lenin aláírásával; ennek értelmében hatályukat vesztették mindazok a Lengyelország felosztásáról szóló szerződések és egyezmények, amelyeket egykor a cári Oroszország, Poroszország és az Osztrák—Magyar Monarchia kötött, mivel ellentétben álltak „a nemzetek önrendelkezésének elvével és az orosz nép forradalmi jogérzékével, lévén hogy az orosz nép elismeri a lengyel népnek az önállósághoz és az egységhez való elidegeníthetetlen jogát”.37 A Munkás-Paraszt Kormány törvényeinek és rendeleteinek tára 1918. 64 sz. 698. cikk.* Ez a dekrétum szilárd alapot teremtett a lengyel nép szabad és független fejlődéséhez, lehetővé tette, hogy a lengyel területek akadálytalanul egységes nemzeti államban egyesüljenek.

1919-ben, amikor a lengyel csapatok behatoltak ukrán és belorusz földre, a szovjet kormány továbbra is arra törekedett, hogy békét kössön nyugati szomszédjával. De a Pilsudski-kormány hallani sem akart a békéről, sőt, igyekezett befeketíteni a szovjet békepolitikát a lengyel közvélemény előtt.

A szovjet kormány, hogy az újabb vérontást elkerülje, nagy területi engedményeket tett: beleegyezett, hogy a határ jóval keletebbre húzódjék annál a vonalnál, amelyet az antant a párizsi békekonferencián Lengyelország számára kijelölt.

Csak 1920. március 27-én, Patek lengyel külügyminiszternek Gibson varsói amerikai nagykövettel folytatott tanácskozása után kapott választ a Külügyi Népbiztosság. Patek rádiótáviratban közölte, hogy a lengyel kormány beleegyezik a béketárgyalások megkezdésébe, a tárgyalások színhelyéül azonban Boriszovot jelölte meg. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan feltétel volt a szovjet fél számára. A város ugyanis lengyel megszállás alatt állt, s a hadműveleti területhez tartozott. A boriszovi tárgyalások alatt a lengyel csapatok akadálytalanul támadhattak volna Ukrajnában, a Vörös Hadsereg viszont nem folytathatott volna aktív hadműveleteket a belorusz frontszakaszon. A szovjet kormány ezt a megoldást nem fogadhatta el, s javasolta, hogy a tárgyalások színhelye ne Boriszov, hanem bármely semleges ország bármely városa legyen. A lengyel kormány elutasította ezt a javaslatot.

Így hát hajótörést szenvedett a szovjet kormány minden kísérlete, amely arra irányult, hogy békés kapcsolatokat teremtsen Lengyelországgal, s tárgyalások útján rendezze a vitás kérdéseket. A lengyel burzsoá-földesúri kormány és az antant-imperialisták a gyengeség jelének tekintették a szovjet állam békés kezdeményezéseit.

De a szovjet kormány békejavaslatai hatalmas visszhangra találtak a lengyel népben. A lengyel kommunisták egyik dokumentuma megállapítja: „A szovjet kormány lengyelországi békekampánya erősen hatott a munkástömegekre, s egyszersmind a burzsoá kormánykörök belső antagonizmusának kiéleződéséhez vezetett.”38 CPA IML 63. fólió, 1. opus. 179. ügyir. 22. old.* A harc élén Lengyelországban a munkásosztály és legjobbjai, a kommunisták álltak. A Lengyelországi Kommunista Munkáspárt még 1919 februárjában tudtára adta a világnak:

„A lengyel munkásosztály szövetségesének tekinti Szovjet-Oroszországot, s nem háborúra törekszik ellene, hanem a legszorosabb baráti szövetségre.”39 KPP Uchwaly i rezolucje t. 1. Warszawa, 1953. str. 66.*

1920 januárjában a Lengyelországi Kommunista Párt Központi Bizottsága röpiratot bocsátott ki, melyben felhívta a lengyel munkásokat és parasztokat, álljanak ki Szovjet-Oroszország mellett. A Központi Bizottság felszólította a dolgozókat, harcolják ki, hogy a lengyel kormány elfogadja a szovjet békejavaslatokat.40 Lásd A polgárháború története. 5. köt. Moszkva 1960. 60. old. (oroszul).*

A lengyel munkásosztály és a dolgozó parasztság egyhangúlag felemelte szavát a szovjetellenes háborúra készülő antanttal és Pilsudski klikkjével szemben. A varsói munkások 1920 februárjában megtartott kerületközi konferenciája síkra szállott azért, hogy a lengyel kormány haladéktalanul indítsa meg a béketárgyalásokat Szovjet-Oroszországgal.41 Lásd ugyanott, 61. old.*

Február 17-én tartották meg gyűlésüket a gorlicki kerület munkásai és parasztjai. A gyűlés részvevői tiltakozásukat fejezték ki a háború folytatása ellen és követelték, hogy a lengyel kormány haladéktalanul kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal „a szovjet kormány javaslatai alapján”. „A lengyel nép — így szólt a határozat — a szuronyokon és a lövészárkokon keresztül baráti kezet nyújt Oroszországnak és békét akar.”42 Robotnyik, 59 sz. 1920. február 29.*

Február 22-én került sor a poznani hadiüzemek munkásainak gyűlésére. Az ott elfogadott határozatokban kimondták:

„Mi, a hadiüzemekben foglalkoztatott munkások, szám szerint mintegy 3000 ember, követeljük az azonnali fegyverszünetet és a nyilvánosság színe előtt folyó béketárgyalások megkezdését Szovjet-Oroszországgal az önrendelkezési jog elve alapján.

Az itt egybegyűltek bejelentik, hogy amennyiben a lengyel kormány kitérne a béketárgyalások elől, vagy beavatkozna Oroszország belügyeibe, s ezzel meghiúsítaná a tárgyalásokat — ami határozott törekvése a lengyel burzsoázia egy részének —, akkor a lengyel munkásosztály minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy a béketárgyalások ne álljanak meg félúton.”43 Robotnyik, 57. sz. 1920. február 27.*

Országszerte meghallották Tomasov város munkásainak harsány hangját. Február 22-én itt ötezer főnyi tömeg tartott nagygyűlést. Az egyhangúlag hozott határozatban kimondták, hogy „az egybegyűltek megbélyegeznek minden olyan kísérletet, amely az orosz nép belügyeibe, vagy Oroszország jogaiba való beavatkozásra irányul”44. Robotnyik, 59. sz. 1920. február 29.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ismét a csatába!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A lengyel kormány ma éppen olyan hülye,és beképzelt,mint a Pilsucki kormány volt annak idején!Ugyanazok a szövetségesei(inkább irányító felettesei!),mint annak idején,és éppen úgy vereségre számíthatnak,mint annak idején!
    A legnagyobb baj pedig az,hogy ma hiányoznak azok kommunisták,akik kiálltak a lengyel-orosz barátság mellett,mert ugyanaz a nemesi köztársasági szellem uralkodik ma Lo.-ban,mint Hmelnickij idején!1650 körül!.
    Azt már régen elfelejtették a lengyelek,hogy Ukrajnát H.azért vitte a cári fennhatóság alá,mert már tűhetetlen volt az ukránok elnyomása a nemesi köztársaságban.A postban megemlítik,hogy az akkori szovjet gondolkodás megszüntette azt a törvényt,amellyel Lengyelországor felosztották( Poroszország1775)Oroszország,és az Osztrák -Magyar Monarchia között!Ezért alakulhatott újjá a lengyel köztársaság,ami addig csak egy kis varsói hercegséggel képviseltethette magát!Hálából,persze,egyből nekimentek a mai főnőkeik akkori biztatására Oo.-nak!MIcsoda bámulatos hála!De ma sem különbek,ugyanúgy fel akarják darabolni Oo.-t!De,gondolom,a feldaraboláshoz sokkal erősebb kutyák ragaszkodnak,mint a lengyelek,azok legfeljebb a most Oo. ellen acsarkodó lengyeleknek csak a lerágott csontot adják,vagy még azt sem,mert kellenek az új rabszolgák!

    1. “acsarkodó lengyeleknek csak a lerágott csontot adják,vagy még azt sem,mert kellenek az új rabszolgák!”
      .
      Nem dobnak semmit , csak a terület kell a felvonuláshoz !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .