A Kreml (még) válaszra vár

Jószerével még véget sem ért tegnap az orosz elnök nemzetközi sajtótájékoztatója, Washington már reagált is a LEGFONTOSABB orosz követelésre.

“Az Egyesült Államok nem áll készen arra, hogy egyetértsen Oroszország NATO – val szemben megfogalmazott követeléseivel” – mondta Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.

“Diplomáciai tárgyalásokon dolgozunk. Egyetértenénk az oroszok néhány javaslatával, de némelyikkel biztosan nem, – a NATO – ra vonatkozó követelések – jó példa” – mondta Psaki a tájékoztatón.

Amint azt a Fehér Ház szóvivője megjegyezte, “az Orosz Föderáció lehetséges Ukrajnában tett lépései inkább közelebb viszik a NATO – katonáit az ország határaihoz, és nem távolabb. Ha Oroszország előrelép abban ami már megtörténhet, mi és szövetségeseink készek vagyunk kemény árat szabni, amely károsítja az orosz gazdaságot, és pontosan ahhoz vezet, amit nem akar – még több NATO – potenciál lesz közelebb az orosz határokhoz, és nem távolabb!” – írja a rusvesna.su

Moszkvában ma a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov nyilvánult meg a téma kapcsán. Szerinte a nyugati országok még nem adtak egyértelmű választ Oroszország javaslatára.

Peszkov kijelentette, hogy Oroszország mindkét fél kölcsönös biztonságának kérdéseiről kíván tárgyalni a NATO -val. Egy ilyen párbeszéd már régóta esedékes, és a Kreml fősajtósa megjegyezte, hogy Moszkva 2022 januárjában várja a nyugati országok válaszát – tudósít a tass.ru

Peszkov azt is elmondta, hogy a NATO számos barátságtalan akciót enged meg magának Oroszországgal szemben, ami aggodalmat kelt a Kremlben. Rámutatott: a nyugati országok lépései veszélyeztetik az orosz állam nemzetbiztonságát.

Közben az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna a NATO teljes támogatásával offenzívára készül Donbassz ellen.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“A Kreml (még) válaszra vár” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Ez az amcsi válasz várható is volt. A NATO és az amcsik Oroszországot le akarják radírozni a térképről, úgy mint anno a nácik.

  2. Az amcsik agresszív fellépésének oka az lehet,hogy Oroszországot gyengének látják !

    Nem, nem katonailag,hanem gazdasági,pénzügyi és a belső helyzet miatt !

    Természetesen kellenek az új orosz fegyverek – nagyon lassan,érthetetlenül lassan zajlik a legfontosabb fegyverek sorozatgyártása !

    Az oligarchák adóztatásával a pénzügyeket is rendbe kéne tenni. Akkor a belpolitikai helyzet is javulna és nyugaton nem álmodoznának egy orosz Majdan-ról !

    A tárgyalásokon valamit puhulnak az amcsik, de nagy engedményekre nem számítok !

    1. “Nem, nem katonailag” Véleményem szerint IGEN IS katonailag ! Hogy mire is alapozom ezt a meggyőződésemet ? Hát arra hogy ha “nem katonailag,” akkor NEM SÉRTENÉK MEG SZISSZTEMATIKUSAN Oroszország légiterét, tengeri határait az amcsik. Ez mind arra vall, hogy igen is KATONAILAG ! T. echnaton ne nézzen már senkit hülyének,vagy tájékozatlannak. Mindenkinek megvan a lehtősége, hogy több oldalról tájékozódjon a politikai helyzet álásáról. Kellemes Karácsonyi ünnepeket kivánok önnek és a tisztelt családjának. Egyuttal Kellemes karácsonyonyi ünnepeket kivánok minden Bal-Rad-i személynek, Önnek is t. Admin.

      1. Köszönöm és viszont a jókívánságokat !

        A témáról meg annyit, hogy igen is KATONAILAG egyenrangúnak tekintik Oroszországot !
        Eszük ágában sincs vele háborúba keveredni ! Nem akarják elveszíteni pénzüket, birtokaikat,úszómedencés házaikat meg jachtjaikat !

        Egyébként nem sértették meg Oroszország határait, csak közel voltak hozzá ! Ilyen tettek orosz katonai eszközök is !
        Nekik a teljes és SÉRTETLEN orosz föld kell ! Meg az oroszok gazdasági rabszolgának !
        Ezt egy fegyverkezési versennyel, a belső elégedetlenség szításával, háborús feszültség keltéssel, volt szovjet köztársaságok Oroszország ellen hangolásával – ebben is nagyon sikeresek – próbálják meg elérni !

        Javasolom a tájékozódást orosz ujságokból – jobbak, relálisabbak mint döbrögisztán lapjai !
        Ja, a fenti véleményem is azokon alapul !

  3. Kina és Oroszország 2022ben nyilt katonai konfrontáciot hadviselést kezdeményez Usaval.

    Usa on és kozveszélyes a világra.

    Hadi karantén alá vonása hamarosan megkezdodik a modern fegyverekkel..

    Kellemes karácsonyi unnepeket,boldog hálaadást Usanak.
    Ez lesz az utolso.

  4. Békés,boldog,és covid-hiszti mentes karácsonyt kívánok minden kedves blogtársnak,bízva abban,hogy a jövő karácsonyt mindannyian megérjük,és addigra nyoma sem lesz a covidnak,és a híveinek,előállítóinak, terjesztőinek,azaz az egész sátánista bagázsnak!

  5. Az Új Világrend globalista összeesküvésének égetően szüksége van egy világméretű figyelemelterelésre…”sajnálatos módon” kudarcot vallott a Covid-Pandemia rendszerük, amelynek célja VOLT! a bolygó minden emberének mutációs vírussal történő beoltása.
    Ebből adódóan minden más -akár világháborús- lehetőséget megragadnak tervezett céljaik (világuralom) eléréséhez.Erre jó okot és lehetőséget kínál az USA/NATO-nak (más néven Észak-atlanti Terrorszervezet ) az Ukrajna körül kialakult igen veszélyes közvetlen háborús feszültség, melyet nap mint nap folyamatosan gerjesztenek.
    Oroszországnak egyetlen jó választási lehetősége maradt -nyugati politikai kompromisszum hiányában, akárcsak a Krím esetében, mégpedig az, hogy ukrán katonai provokáció esetén egy villámgyors ellencsapással (blitzkrieg) lerohanja Ukrajnát és ezzel semlegesíti a konfliktus forrását.Most még megteheti, de később…?NATO tagsága esetén már biztos nem, mert az a III.vh.-t jelentené.A nyugat ezután elnevezheti Oroszországot bármilyen utálatos agresszornak, de a nukleáris támadás elleni védekezési lehetősége -Ukrajna semleges rakétavédelmi pufferzóna jövőbeni státuszával- megmarad.Utána rendezhetik nézeteiket az ukrán féllel (néppel!!!) egy össznépi kezdeményezésű, oligarchák nélküli(!) új választási, népszavazási helyzet megteremtésével.A NATO-val (USA-val) történő megegyezés esélye -ismerve az USA rendkívül rossz gazdasági helyzetét és a belpolitikai felfordulást – egyenlő a NULLÁVAL!
    https://stateofthenation-co.translate.goog/?p=101624&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    De azért Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden becsületes embernek!

    1. 2021.12.24.-19:42 -höz !
      “…villámgyors ellencsapással (blitzkrieg) lerohanja Ukrajnát és ezzel semlegesíti a konfliktus forrását.Most még megteheti, de később…?…”

      A 3. VH. esélye most is ugyanolyan mértékben fennáll ! !
      A sarokba szorított “külföldi NATO segítők, szakértők” anyaországai biztosan hisztízni fognak…..

      A többi stimmel….. és köszönjük az ünnepi jókivánságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .