Ismét a csatába!

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

  1. december 28-án az Egyesült Államok pénzügyminisztere, Carter Glass, jelentést tett a kormánynak, 1920. január 7-én pedig memorandumot terjesztett elő Lengyelországnak, Ausztriának és az ellenforradalmár „dasnakok” (örmény nacionalista ellenforradalmi párt) uralma alatt álló Örményországnak nyújtandó 150 millió dolláros kölcsönről. Az érdeklődés központjában a burzsoá Lengyelország állott. A Pilsudskinak szánt katonai és pénzügyi segéllyel kapcsolatos intézkedések kongresszusi vitája több napon át tartott. Az intervenció hívei, többek között Hoover, Baker hadügyminiszter és Bliss tábornok, vég nélkül hangoztatták a szovjetellenes propaganda fegyvertárából vett, elcsépelt érveket. Üres fecsegés volt ez az európai civilizáció állítólagos veszélyeztetettségéről, valamint arról, hogy a burzsoá Lengyelországban kell felállítani azt az akadályt, amely gátat vet majd a bolsevizmus továbbterjedésének.

Jellemző azonban, hogy a szovjetellenes „keresztes hadjárat” hirdetői, így többek között Bliss tábornok is, kénytelenek voltak elismerni, hogy ha az Egyesült Államok nem támogatja anyagilag Pilsudski területrabló törekvéseit, az európai szövetségesek részéről a lengyel tábornok semmire sem számíthat.21 Lásd A polgárháború története. 3. köt. 72—74. old.* Hosszan tartó vita után a kongresszus elhatározta, hogy 50 millió dolláros kölcsönt folyósít Lengyelországnak.

Foch marsall már 1920. január 31-én utasította a varsói francia katonai missziót, hogy a legrövidebb időn belül „a lehető legerősebb hadsereg” felállítását készítse elő Lengyelországban. Ennek érdekében szükségesnek tartották a hadsereg megszervezését és kiképzését, hadfelszerelési és lőszerkészletek megteremtését, a közlekedés készültségbe helyezését.22 Lásd ugyanott, 87. old.*

Ezekben a napokban, amikor az imperializmus újabb véres kalandra készült, a szovjet kormány minden tőle telhetőt megtett, hogy megakadályozza a háborút.

  1. január 28-án a Népbiztosok Tanácsa rádió útján közölte Lengyelországgal kapcsolatos politikai álláspontját. A nyilatkozat utalt arra, hogy Lengyelország olyan döntés előtt áll, amely igen súlyos következményekkel járhat. A tények mind amellett szólnak, hogy az antant imperialista körei alaptalanul bűnös háborúba akarják sodorni Lengyelországot Szovjet-Oroszország ellen. De kinek áll érdekében ez a háború? Talán bizony szovjet támadás fenyegeti Lengyelországot? A tények pont az ellenkezőjét bizonyítják. Az OSZFSZK Népbiztosi Tanácsa ismételten hangsúlyozta, hogy elismeri a Lengyel Köztársaság függetlenségét és szuverenitását. A Népbiztosok Tanácsának nyilatkozata rámutatott, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos szovjet-orosz politika nem véletlen, ideiglenes katonai vagy diplomáciai kombinációkon, hanem a nemzeti önrendelkezés rendíthetetlen elvén alapszik. Az OSZFSZK kormánya a maga és Szovjet-Ukrajna kormánya nevében kijelentette, hogy a Vörös Hadsereg nem fogja átlépni az általa elfoglalt Drissza — Polock — Boriszov — Ptyics — Csudnov — Gyerazsnya — Bar frontvonalat. Az OSZFSZK Népbiztosi Tanácsa kifejezésre juttatta azt a reményét, hogy minden vitás kérdés megoldódik a két ország közötti jószomszédi megegyezés szellemében.23Lásd A Szovjetunió külpolitikájának dokumentumai. 2. köt. 331—333. old.*
  2. február 2-án Szovjet-Oroszország újabb békefelhívást intézett Lengyelországhoz, de válasz erre sem érkezett.24Lásd ugyanott, 355—357. old.*

Közben gyors ütemben folytak a burzsoá-földesúri Lengyelország háborús előkészületei. Pétain tábornok, aki akkoriban a franciák katonai attaséja volt Romániában, kidolgozta Lengyelország és Románia katonai együttműködésének tervét a szovjetország elleni háború esetére. A francia hadügyminiszter figyelemre méltónak találta Pétain javaslatát, bár elismerte, hogy „nincs semmi komoly jel, amelynek alapján azt lehetne állítani, hogy a szovjet kormány közvetlen támadást készít elő Románia, vagy éppen Lengyelország ellen”25. A polgárháború története. 3. köt. 91. old.*

  1. február 10-én az antant katonai bizottságának vezérkari főnöke, Weygand tábornok, kijelentette Lengyelország párizsi képviselőjének, hogy katonai szempontból akkor kell tárgyalásokat kezdeni az OSZFSZK-val, amikor a lengyel hadsereg a fronton elfoglalja majd a támadásra előnyös megindulási állásokat. Weygand egyúttal azt is javasolta, hogy a frontvonalak mögött építsék ki a tartalékok olyan rendszerét, amely hathatós támogatást tud majd nyújtani az első vonalban küzdő csapatoknak.26Lásd ugyanott, 92. old.* Az antant tehát kifejezetten utasította a lengyel kormányt, hogy csak azután kezdjen béketárgyalásokat a szovjetországgal, amikor a háborús felkészülést már befejezte, s a lengyel csapatok elfoglalták és kellően előkészítették a támadás megindításához szükséges felvonulási területet.

Lengyelország burzsoá-földesúri kormánya számára parancs volt az antant utasítása. Úgy járt el, ahogy azt az antant vezetői számára előírták. Mindenféle ürüggyel halogatta a szovjet kormánynak adandó választ. Weygand javaslatainak megfelelően a lengyel csapatok 1920. márc. 5-én megindították a támadást Mozir, Recsica és Kalinkovicsi irányában, arra törekedve, hogy elvágják a Vityebszk—Mozir—Kazatyin vasútvonalat. A lengyel főparancsnokság ezzel a támadással készítette elő az Ukrajnára mérendő fő csapás feltételeit. A vasútvonal elvágásával meg akarta akadályozni, hogy vörösegységeket vezényeljenek át Belorusszijából Ukrajnába, amikor itt megkezdődik a lengyel csapatok offenzívája.

Március 6-án a szovjet kormány tiltakozott, de továbbra is hangoztatta azt a reményét, hogy békejavaslataira végül is választ kap a lengyel kormánytól.

A burzsoá lengyel kormány továbbra is kitért a válasz elől. Az Egyesült Államokból, Franciaországból, Angliából és más országokból kapott fegyvereket, lőszert, hadfelszerelési es élelmezési cikkeket. 1920 júniusáig csupán az Egyesült Államok 20 000 géppuskát, több mint 200 harckocsit és páncélgépkocsit, 300 repülőgépet, 3 millió rend egyenruhát és 4 millió pár katonacsizmát s egyéb felszerelési cikkeket juttatott Lengyelországnak.27 Lásd A Szovjetunió külpolitikájának dokumentumai 2. köt. 560. old.* Az antant katonai bizottságának 1920. július 22-én keltezett adatai szerint Anglia 58 000 puskát és 58 millió darab töltényt adott Lengyelországnak minden ellenszolgáltatás nélkül, Olaszország pedig néhány repülőgépet és tábori tüzér üteget. A lengyel hadsereg hadászati előkészítéséből főleg Franciaország vette ki a részét. Ebből a célból szervezték meg Franciaországban a két hadtestből álló Haller-féle hadsereget, amelyet még 1919-ben átirányítottak Lengyelországba. Ezenkívül további 10 hadosztály számára szükséges különböző hadfelszerelési tárgyakat és fegyvereket szállítottak Lengyelországnak 375 millió frank értékben. Mindezt hitelbe adták.28 Lásd A polgárháború története. 3. köt. 133—134. old.* A burzsoá Lengyelországba irányuló francia hadiszállítások jelentőségét méltatva az antant katonai bizottsága megállapította:

„A lengyel területen rendelkezésre álló hadianyag és hadfelszerelés, s a francia kormány részéről nyújtott jelentős segítség lehetővé tette Lengyelország számára egy körülbelül félmilliós létszámú, 21 hadosztályból álló hadsereg felfegyverzését, továbbá azt, hogy a bolsevikok elleni hadműveletek megkezdésének pillanatában mintegy három hónapra elegendő lőszerkészlettel rendelkezzék.”29 Ugyanott.*

Kutrzeba tábornok, Pilsudski közvetlen környezetének egyik tagja később a következőképpen jellemezte a nyugati hatalmak szerepét a szovjetellenes lengyel hadjárat előkészítésében: „Segítséget kaptunk külföldről, főleg Franciaországból és Amerikából, ahol hadianyagvásárlást eszközöltünk.”30 T. Kutrzeba: Wyprawa Kijowska 1920 roku. Warszawa 1937. 52. old.*

1920 tavaszára befejeződött a burzsoá-földesúri Lengyelország hadseregének előkészítése. A sereg több mint 730 000 jól felszerelt és jól képzett katonát és tisztet számlált.

Ugyanakkor az antant gyors ütemben felszerelte Vrangel fehérgárdista hadseregét. Ebben különösen fontos szerepe volt Angliának.

Nagy-Britannia kormánykörei 1920 tavaszán célul tűzték ki, hogy megakadályozzák a krími fehérgárdista csapatok végleges vereségét. 1920. április 17-én lord Curzon külügyminiszter jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz azzal a követeléssel, hogy szüntesse meg a Vörös Hadsereg támadó hadműveleteit a krimi arcvonalon. Curzon fenyegetőzött. Azt írta, hogy kormánya „hajókat indított útnak minden szükséges hadművelethez, hogy megvédje a krími hadsereget, és megelőzze a szovjet erők behatolását arra a területre, amelyen a dél-oroszországi fegyveres erők tartózkodnak”.31 A fehér ügy. VI. köt Berlin 1928. 46. old.* Ugyanezekben a napokban Long, az angol tengernagyi hivatal első lordja bejelentette az alsóházban, hogy egy angol hadihajó tüzet nyitott a Fekete-tenger partvidékén támadó vörösegységekre. Ugyancsak közölte, hogy „Őfelsége hajói parancsot kaptak Vrangel tábornok támogatására”. Angol katonai megbízottak és az angol flotta segítségével mentették át a tönkrevert gyenyikinista ezredeket a kaukázusi partokról a Krím-félszigetre. Vrangel egységeinek szervezését és kiképzését angol tisztek irányították. Feodoszijában brit gépfegyverkezelői tanfolyamok nyíltak, ahol a krími fehérgárdistákat megtanították a felszerelésükhöz tartozó angol gépfegyverek használatára.

A francia kormány — az angolok példáját követve — hivatalosan biztosította Vrangelt arról az eltökéltségéről, hogy minden segítséget megad neki. 1920. április 23-án Mangin tábornok, a krími francia misszió vezetője a következőket írta Sztruve vrangelista „miniszternek”: „A francia kormány össze fogja hangolni tevékenységét Nagy-Britannia kormányának cselekedeteivel Vrangel tábornok támogatása céljából, megadva neki minden szükséges anyagi segítséget, amíg nem kap a Szovjettől olyan fegyverszüneti feltételeket, amelyek megfelelő helyzetet biztosítanak hadseregének.”32 Ugyanott, 47. old.*

  1. május elsején, amikor a lengyel intervenciós hadsereg már Kijev felé közeledett, Vrangel újabb jegyzéket kapott Franciaországtól, azzal a tanáccsal, hogy ne kössön semmiféle megállapodást a szovjet kormánnyal.

Egy héttel később pedig Paléologue, francia külügyminiszterhelyettes, azt írta Vrangel párizsi megbízottjának: a francia kormány minden erőfeszítést megtesz, hogy Vrangel krími hadseregét a bolsevik támadás elhárításához szükséges élelemmel és anyaggal lássa el, a fekete-tengeri flotta pedig meg fogja akadályozni a Vörös Hadsereg partraszállását a Krím-félsziget partvidékén. Végül abban az esetben, ha a háborút nem lehetne tovább folytatni, Franciaország segítséget fog nyújtani a félsziget kiürítéséhez.33 Ugyanott, 89. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ismét a csatába!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ma ugyanez a helyzet!Imperialista-sátánista Nyugat nem nyugszik a bőrében addig,míg véglegesen el nem lesz törölve!

    1. Azért egy kicsit más volt a helyzet akkor: egy “új szellem” ragyogott fel európai politikai életében, melytől rettegtek az akkori kapitalisták. Féltek a szocialista-kommunista eszmék térhódításától.

      Ez mellett természetesen igaz amit írtál, hogy a mai helyzethez hasonlóan, a kapitalizmusból eredeztethető válságok levezetésére a háborúk sorozatát gerjesztették.

  2. Avval a külömbséggel , hogy most nem nyiltan harcolnak /fegyverrel/ellene hanem próbálják lejáratni .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .