HA EZ A MÉZ IS LEFOGY A MADZAGRÓL…

Karácsonyi ajándék a kamatstop, de nagy meglepetés jöhet júliustól

A kormány által bevezetett kamatstop ideiglenes karácsonyi ajándéknak tekinthető, jövő júliusban a törlesztőrészlet emelkedésétől most megmentett hitelesek akár 20 százalékot meghaladó összeggel emelkedő havi díjbekérőt kaphatnak a bankjuktól.
A money.hu szakértői szerint a megoldás a minél hamarabb – még minél alacsonyabb kamatszint mellett végrehajtott – fix hitelre történő cserélés lehet. Ennek komoly akadálya ugyanakkor, hogy azok az ügyfelek, akik az MNB és a bankok tanácsaira eddig sem hallgattak és nem váltották át változó kamatozású hitelüket fix kamatozásúra, maguktól aligha mozdulnak majd…

Új védelmi vonalat nyit meg a kormány az infláció ellen: az üzemanyagok árát követően rögzíti a már felvett jelzálogfedezetű hitelek kamatait – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Míg az üzemanyagár-rögzítés 3 hónapra szól, a hitelkamat-sapka 2022. június végéig él majd. A kamatplafon meghatározásának kezdő időpontja a money.hu értesülése szerint október 27. lesz – ekkor a 3 havi BUBOR szintje 2,02 százalék volt.

9-10 százalékot spórol nekünk a kormány

A money.hu számításai szerint egy októberben 6 százalékos, 3 havi BUBOR-hoz kötött változó kamatozással bíró, még 10 millió forintos tartozással bíró, januárban forduló hitel esetében az intézkedés azt jelenti, hogy az ügyfélnek 9 százalékkal kisebb törlesztést kell fizetnie. A miniszterelnöki bejelentés napján érvényes 3 havi BUBOR szintjével (3,94 százalék), mint kamatbázissal számolva ugyanis a törlesztőrészlet az októberi 111 021 forintról 120 905 forintra ugrana.

A kormányzati intézkedés e tekintetben akár a nem fizető hitelállomány megugrásának szabályozói oldalról történő mérséklését is jelentheti. Ez pedig akár a bankok érdekeként is felfogható. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy

A 6 HÓNAPOS KAMATSTOP CSAK IDEIGLENES INTÉZKEDÉS.

Az ügyfelek számára pedig egy nagyon szép karácsonyi ajándék lehet – de csak akkor, ha az érintettek felelősen mérlegelik, hogy mit kaptak és mivel jár majd a kamatsapka bevezetése a jövőre nézve.

Júliusban nagy meglepetés jöhet

A money.hu értékelése szerint a bankok számára talán az intézkedéssel most elvesztett 20-30 milliárd forintnál is nagyobb kockázatot hordoz ugyanis az, hogy jövő júliusban, a kamatstop lezárultával az adósok már olyan mértékű drágulással találkozhatnak, amelyet már nagyobb részük nem fog tudni kigazdálkodni. Ha a 3 havi BUBOR szintje az elemzői várakozásoknak megfelelően 2022. júniusára 5,5 százalékos magasságba jut, akkor a fent már említett paraméterekkel rendelkező hitel törlesztőrészlete egyik hónapról a másikra 111 ezer forintról, 17 százalékkal, 129 986 forintra ugrik majd az adósok szemében. Ráadásul

SOK ESETBEN A TÖRLESZTŐRÉSZLET EMELKEDÉSE AKÁR A 25-30 SZÁZALÉKOT IS ELÉRHETI MAJD.

A gondot az jelenti, hogy ekkorra már jelentősen tompul majd a minimálbér emelésből adódó keresletnövekedés és az szja-visszatérítésből származó jövedelememelkedés pszichés hatása, az emberek az akkor már hónapok óta velünk élő, a mindennapokban érezhető komoly inflációt fogják jobban érezni, s ekkor érkezik majd meg a jóval magasabb törlesztőrészletről szóló értesítés. Ráadásul számottevően nő majd a moral hazard is – az emberek nem biztos, hogy újra nekikezdenek a törlesztésnek, hiszen azt látták, hogy a kormány korábban a kisebb törlesztőrészlet emelkedéstől is megvédte őket. Arról nem is beszélve, hogy az adósok azon csoportja, akik korábban hallgattak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a bankok tanácsaira és változó kamatozású kölcsöneiket már akkor hosszan fix kamatozásúra cserélték, amikor az még drágább törlesztőrészletet eredményezett, most némileg becsapva érezhetik magukat.

A moratórium lezárulta után nem volt baj

A money.hu körkérdésére válaszoló bankok válaszaiból kiderült, a moratóriumból frissen kikerült ügyfelek – akik között szép számmal találunk változó kamatozással bíró hitellel rendelkezőket – az első két hónap tapasztalatai alapján a vártnál is kisebb mértékben maradtak el az újraindult törlesztéssel, a nem teljesítő hitelesek száma nem nőtt a moratórium előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor a bankok jelezték: még túl kevés idő telt el, hogy pontos képet lehessen alkotni, de a tendencia biztató volt. Az MNB külön vezetői körlevélben jelezte a bankok felé azt az elvárását, hogy azon ügyfelek számára, akiknek problémát jelent minden banknak fizetéskönnyítő megoldásokat kell alkalmazniuk.

Fixesíteni kellene – de gyorsan

A hírek szerint az MNB az évi egyszeri ügyféltájékoztatáson túl, most elvárja majd a bankoktól, hogy újabb, konkrét fixesítési javaslattal keressék meg a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleket. Ugyanakkor a folyamatosan emelkedő kamatoknak köszönhetően ez csak a következő hetekben jelenthet érdemi segítséget, hiszen minél később vált valaki fix kamatozású termékre, annál magasabb kamatszint mellett égeti be 5-10-20 évre a kamatot. Ha pedig az infláció a jövő év végétől a szakértői véleményekkel összehangban mérséklődni kezd, akkor a beégetett kamat ismét többletköltséget okoz majd az ügyfeleknek. (Persze, erre az esetre majd rendelkezésre áll majd az újabb hitelcsere lehetősége.)

De hogyan várjuk el azoktól az ügyfelektől a gyors lépést, akik minden jelzés ellenére kitartottak a változó kamatozású hiteleik mellett?                        (index)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: CSAK EGYETLEN KÉRDÉS MARADT: HA EZ A MÉZ IS LEFOGY A MADZAGRÓL,  MILYEN QRMÁNY FOG AKKOR REGNÁLNI A MAGYAROK FÖLÖTT?

Ostor és mézesmadzag az egészségügyi dolgozóknak - az ezer színű világ

Ha a vajdabanda, akkor majd kiderül: ÓRRIJÁSSI JÓTÉTEMÉNY ÉRTE A HITELESEKET MEGINT!

Ha a mostani álellenzék fog qrmányozni akkor, majd megy a  visszafelé mutogatás!

Az biztos, hogy a BANKOK NEM FOGNAK VESZÍTENI EGY FILLÉRT SEM!

A végrehajtói társulás ADDIGRA MÁR ISMÉT TELJES LÉTSZÁMMAL fog tüsténkedni! A HIÉNACÉGEK IS FÖLKÉSZÜLNEK!

“HA EZ A MÉZ IS LEFOGY A MADZAGRÓL…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .