A mai napra rendelt ragálymatinéból…+

Mai (2021 12. 23.) ragálymatiné előadásában azzal hülyít bennünket a vajdasági qrmányvetítölde, hogy tegnap éjfélig Döbrögisztán szerte: “A beoltottak száma 6 245 773 fő, közülük 5 957 571 fő már a második oltását is megkapta, 3 136 000 pedig már a harmadik oltást is felvették. A beoltottak több mint fele tehát már a megerősítő oltást is felvette. 3586 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 237 330 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 140 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 307 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 071 772 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 127 251 főre csökkent. 4827 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 454-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, ezért továbbra is az oltás felvételére kérjük az oltatlanokat és a megerősítő oltás felvételére a négy hónapnál régebben oltottakat. A szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Az ünnepek alatt is van lehetőség oltásra időpontfoglalással…”

Egy kis “ínyencség” az index.hu – ról:

“Rusvai Miklós: Akár húsz oltást is be lehet adni

D KOM20211222001

Az emberi szervezet akár húsz oltást is elbír, tehát nem lesz baj akkor se, ha egy negyediket is be kell adatni majd – mondta Rusvai Miklós állatorvos-virológus a Blikknek adott interjúban. 

Kifejtette: szerinte minél előbb elkezdik a negyedik oltás beadását idehaza, annál jobb. Arra a kérdésre pedig, hogy a szervezet elbírja-e a négy oltás, azt mondta:

Akár húszat is elbír. Hiszen ott az influenzaoltás, amiből sokan évente felveszik az újat és számos immunizálás van, ide értve például a kullancsencephalitis ellenit, amit rendszeresen alkalmazni kell. Ezeknek az oltásoknak nincs felső határa.

Hozzátette: az egyes oltások közt négy hónapnak azért el kell telnie, ez egy immunológiai minimumérték. Eddig az előző oltás hatásának is mindenképp tartania kell – mondta, majd hozzátette, hogy a hatékonysági határ viszont hat hónap szokott lenni, „azon túl már nemigen szokott érvényes immunválasz lenni”, vagyis hamarosan esedékes lesz a kérdés azoknál, akik az elsők között kapták meg a harmadik oltást.

Rusvai arról is beszélt, hogy bár támogatja az oltást, annak nem híve, hogy kötelezővé tegyék.

Még az egészségügyben esetleg elfogadom a kötelezővé tételt, de máshol nem tartom indokoltnak, az önkéntességet pártolom

– fogalmazott.

Végezetül leszögezte, hogy az oltás jó minden változat ellen, így az okmikron ellen is. Ráadásul az eddigi alapján „úgy hírlik”, hogy a mutáns vírus nem okoz súlyos betegséget.

Vagyis én inkább már most szeretnék átfertőződni, mert jó immunitást kizárólag a fertőzés átvészelése eredményez

– mondta Rusvai Miklós.”

Aztán van itt egy másik a propeller.hu – ról:

“Jobboldaliként mondom, nagyon elegük van” – Orbán mindenkinek üzent, nem sok köszönet volt benne

A miniszterelnök a Facebook-bejegyzésében üzent mindenkinek, aki még nem oltatta be magát.

"Jobboldaliként mondom, nagyon elegük van" – Orbán mindenkinek üzent, nem sok köszönet volt benne

A bejegyzés szerint 9,5 millió adag oltóanyagot rendeltek az omikron variáns ellen.

Ha még nem tette, oltassa be magát!

– írta a képhez a miniszterelnök.

Ahogy arról mi is beszámoltunk tegnap a kormányfő a sajtótájékoztatón megjegyezte:

folytatni kell a járvány elleni védekezést, amely oltásalapú.

Közölte:

jelenleg csak Pfizer-vakcinából 2,4 milliónál több adag áll rendelkezésre, a kormány rendel 2 millió, gyerekoltásra alkalmas dózist is.

Mivel a hétvégi uniós csúcson az Európai Bizottság azt közölte, hogy az omikron variánshoz újfajta vakcinára lesz szükség, ebből is rendel 9,5 millió adagot a kormány; ezek a jövő év második felében és 2023-ban érkeznek, a szállítmányban 1,5 millió adag gyermekek oltásához szükséges vakcina lesz.

A kommentelők azonban nincsenek oda azért, hogy valószínűleg még egy oltást fel kell majd venni. Mutatjuk a kommenteket:

Szerintem abba kéne már hagyni, ép elég nagy a baj a sok beoltott emberrel. Egyszer minden borulni fog, csak idő kérdése!

Rátok fog rohadni,de ti mindent megtettetek….sajnálom ,de az emberek felébredtek. Lényeg,hogy ezen is csiliárdokat kerestetek igaz?!

Jobboldaliként mondom, túl biznisz szagú ez az egész! Nagyon elegük van már az embereknek ebből az oltásmizériából!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

“A mai napra rendelt ragálymatinéból…+” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Már látom a Nemzethy Oltóanyaggyár sötét jövőjét.
    Van Der Leyen adott egy napot a szabadságharcosnak hogy döntsön az európai beszerzésről.
    Mint Bige a gazdáknak.
    Mielőtt a gyerekek szóba jöttek ,volt itthon – állítólag – kb egy millió vakcina.
    Mindenki látta kevés lesz a harmadik oltásokhoz + kölykök.
    Pfizer
    Új oltóanyag kell, Omikronra nem jó,de máris van itthon nyolc millió.
    Karikó
    Lehet hogy jó lesz az Omikron fertőzés,a többi riogat
    Britek feloldották minden omikron fertőzésfészekből beutazó afrikait,franciák nem engedik be a briteket.
    Kásler ki rúg minden pedagógust aki nem oltat.

    Én meg szurassam magam húszszor.

    Hogyne…mégszéphogy

  2. Merkely prof. továbbra is reklámozza az oltásokat. Elmondása szerint 56 beteg szorul műtüdőre, akik közül 54-en oltatlanok, 2-en oltottak, de már régen vették fel a vakcinát. Szerinte ezért kell felvenni az oltásokat, a harmadikat is. Azt, hogy ezeket az adatokat honnan veszi, amikor 1) hírzárlat van kórházakban; 2) a kormány elmondása szerint nem vezetnek ilyen statisztikákat; 3) a kórházak egymás között nem osztanak meg adatokat. Csak azért nem tudott 56-ból 56-ot mondani, mert Csollány Szilveszter és Damu Roland – akik mindketten oltottak – is műtüdőre szorulnak.

  3. ” az Európai Bizottság azt közölte, hogy az omikron variánshoz újfajta vakcinára lesz szükség, ebből is rendel 9,5 millió adagot a kormány; ezek a jövő év második felében és 2023-ban érkeznek, a szállítmányban 1,5 millió adag gyermekek oltásához szükséges vakcina lesz.”
    .
    Normálisak ezek ?
    Addigra átpörög az egész sárgolyón , mi akkor kezdünk “ótakozni”
    Nem túdom mit rinyálnak mikor ahonnan elindult /Dél-Afrika/megmondták , hogy ENYHE LEFOLYÁSÚ .

    1. Úgy látszik, hogy Dél-Afrikában több orvost kellene pénzelnie a Big Pharmának, hogy azt hazudják, hogy az omikrontól mindmegdöglünk…

  4. “Rusvai Miklós: Akár húsz oltást is be lehet adni”
    Akkor hajrá! De meg se álljon amíg el nem éri az huszadikat!

  5. https://orvosokatisztanlatasert.hu/beathe-bahner-orvosi-szak-jogasz-figyelmeztet-a-vakcinak-kapcsan/
    Én nagyon a figyelmébe ajánlom a még szabadon hőbörgő oltáspártiak,oltás-erőltetők figyelmébe a fentieket!Igaz,már sokuknak késő,már odáig jutottak e biofegyveres idiótaságban,hogy számukra nincs visszaút,de legalább a továbbiakban mérsékeljék magukat!Legalább a még érintetlen gyerekek életét kíméljék,és hagyják abba a hazudozást Az USA-ban szépen megy lejtmenetbe az oltáskultusz,bár a fenntartására szarásig erőlködnek,de már repedések vannak a gáton,a nyomás pedig egyre nő!Hiába Fauci képe a kólásüvegen,meg a karácsonyi gyertyán(ha nem lesz karácsony!),ha az igazság áradata elsöpri őket!
    És ha ott szakad a gát,ezeket is elsöpri!
    Rusnya Rusvai meg egy álnok köpönyegforgató!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .