Válaszra vár az orosz szerződéstervezet – Kína egyetért

Washington, Moszkva, 2021. december 20. hétfő (MB)

     Miközben az amerikai kormány latolgatja, milyen választ adjon Oroszország biztonsági szerződés-tervezetére, Kína támogatásáról biztosította az orosz kormányt, és tudatta, hogy a két ország kapcsolatai sohasem fognak meggyengülni – jelentette a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.

     „Eljött az igazság pillanata Moszkva és a NATO viszonyában. Komoly tárgyalásra van szükség. A NATO-ban mindenki tisztában van azzal, hogy erejük és hatalmuk dacára a politikai tettek mezejére kell lépniük, ha nem akarják, hogy Oroszország katonai-technikai, és katonai választ adjon” – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, Bécsben akkreditált orosz diplomata.

     Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes sürgette az amerikai választ, mert – mint mondta – „a helyzet nehéz és kiélezett, s egyre bonyolultabbá válik”.

      Noha a hivatalos amerikai válasz várat magára, úgy tudni, még a héten megszületik. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint Washington arra a következtetésre jutott, hogy „az oroszok nem blöffölnek”, hanem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel katonailag is ki tudnák kényszeríteni a kívánt biztonsági garanciákat. Putyinnal folytatott december 7-i videó-megbeszélése óta Biden amerikai elnök úgy látja, az oroszokkal nemcsak lehet, hanem kell is tárgyalni. Megfigyelők a katonai erőviszonyokban Oroszország javára bekövetkezett lényeges változásnak tulajdonítják az amerikai elnök hajlandóságát a tárgyalásra. Kivártak ugyan, hátha Kína nem támogatja az orosz indítványt, s ezzel saját pozíciójukat erősíthetik, de erre hétfőn határozott választ kaptak Pekingtől. Vang Ji kínai külügyminiszter tudatta: „Bármilyen változások történjenek is a világban, a kínai-orosz barátság, amely nemzedékről nemzedékre száll, mindig erős lesz. Országaink klasszikus példájává váltak annak, hogyan épülhet kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat nagyhatalmak között”.

      A Békekör tudósítója szerint a Washingtonnak szánt kínai üzenet lényege abban rejlik, hogy Peking szeretné, ha az USA is ráébredne végre a kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat előnyeire, a birodalmi politizálás helyett.

     Az orosz-amerikai biztonsági szerződés-tervezetben szereplő ajánlatok egy részét, köztük a tárgyalás formáját Washington „elfogadhatatlannak” tartja, és ellenjavaslatokkal készül előállni – vélik tudni. Ez arra utal, hogy az Egyesült Államok nem készül visszautasítani az orosz tervet, el akarja kerülni a szembesülést a Moszkva által negatív válasz esetén kilátásba helyezett technikai-katonai módszerrel.

    Sokféle katonai lépés közül választhatunk, attól függően, hogy milyen válasz érkezik Amerikából – jelezte az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov, s hozzátette: Moszkva a tárgyalás híve.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2021/12/19/oroszorszag-ellenlepeseket-helyezett-kilatasba-ha-a-nato-elutasitana-biztonsagi-javaslatait/

Kiadta: Magyar Békekör

 

“Válaszra vár az orosz szerződéstervezet – Kína egyetért” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Amilyen az Adjon Isten!, olyan a Fogadj Isten! – Oroszország figyelmeztet: Fontolja meg *a mi* biztonsági aggályainkat, különben létrehozzuk azokat **Önöknek** azáltal, hogy atomfegyvert helyezünk el Venezuelában és Kubában!

    “Ha például a NATO-országok területén olyan csapásmérő fegyverek jelennek meg, amelyek néhány percen belül elérhetik parancsnoki központjainkat, akkor kénytelenek leszünk egyenlő helyzetet teremteni (ellenséges) „partnereink” számára.
    A jelenlegi valóságban ez rövid és közepes hatótávolságú, nukleáris robbanófejű rakéták Kalinyingrádba telepítését jelenti; valamint a nukleáris fegyverek bevetése Venezuelában és Kubában, hogy “megfelelő helyzetet teremtsenek partnereink számára”.Ezen a héten az USA-nak választ kell adnia az Orosz Föderáció által előterjesztett javaslatokra/ultimátumokra. Ushakov ma megjegyezte, hogy Hszi Csin-ping teljes mértékben támogatja Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseit.
    A diplomácia nyelvezete, stílusa néha lenyűgözően udvarias vérre menő vitában is: “…hogy megfelelő helyzetet teremtsenek a -kedves ellenséges-partnerek (az agresszív NATO) számára”.
    Még nem tudják az USA-ban: -Tudod az első pofon a legnagyobb…a többi azért, hogy emlékeztessen valamire…
    https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/russia-warns-address-our-security-concerns-or-we-will-create-them-for-you-by-putting-nukes-in-venezuela-and-cuba?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    1. “valamint a nukleáris fegyverek bevetése Venezuelában és Kubában, hogy “megfelelő helyzetet teremtsenek partnereink számára”.
      .
      Még azt sem kell .
      Elég ha a tengeralattjárók szét spriccelnek a négy égtáj felé , jégmezők alá .

      1. Már az összeset kiküldték a tengerekre az orosz dokkoból, akcióra készenlétbe helyezve!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .