Lélegzetvételi szünet

Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Óriási eredményeket ért el a szovjethatalom 1920 elejére a szocialista állam reguláris haderejének a megteremtésében. A Vörös Hadsereg létszáma jelentősen megnövekedett, noha a hadseregnek 1919-ben súlyos harcokat kellett vívnia. 1920 februárjában már 3 millió 148 ezer katona állt fegyverben. Osztályösszetételében a Vörös Hadsereg munkás-paraszt, de elsősorban paraszti jellegű hadsereg volt. Mintegy 15 százalékát munkások, 77 százalékát parasztok alkották; de a proletárréteg forrasztotta egybe sorait az öntudatos forradalmi fegyelemnek és a nép önzetlen szolgálatának szellemével.

A békés lélegzetvételi szünetben a Vörös Hadsereg előtt új feladatok álltak. Reá hárult a szovjet emberek munkájának védelme, meg kellett akadályoznia, hogy az ellenség váratlanul rátámadjon a békés alkotó munkával elfoglalt országra.

A köztársaság igyekezett a lélegzetvételi szünet minden napját, minden óráját és percét kihasználni, hogy begyógyítsa a háború okozta sebeket. Megkezdődött a népgazdaság helyreállítása. Lenin felhívta a dolgozókat, szilárdítsák meg a háborúban elért győzelmeket az új, vértelen fronton, a hihetetlen gazdasági összeomlás és elmaradottság — a cárizmus, valamint az intervenció és a polgárháború öröksége — elleni harcban.

A gazdasági romlás valósággal hajmeresztő volt. Egyetlen tőkésországban sem alakult ki az első világháború után olyan gazdasági helyzet, mint 1920 elején Szovjet-Oroszországban.

Az üzemek és a bányák többsége romokban hevert. Sok vasútvonalon állt a forgalom. A pályatesteken rozsdás mozdonyok vesztegeltek, fűtőterükben régen kialudt a tűz. Szétrombolt vasúti kocsik ezrei torlaszolták el az állomásokat. Sín nélküli vasúti töltések, víz nélküli szivattyúházak, felrobbantott hidak — így festett egyes vonalak állapota. S az épségben maradt vonalakon csigalassúsággal cammogtak a zsúfolásig megtelt vonatok, minduntalan hótorlaszokban megrekedve, tüzelőhiány miatt meg-megállva.

Az ország déli részén a harkov—moszkvai vasútvonalon a háború előtt naponta 45, 1920 elején pedig mindössze 4—8 vonatpár közlekedett.

Különösen nagy károkat szenvedett a népgazdaság Szovjet-Oroszország déli részén, Szibériában, Belorusszijában és Ukrajnában, vagyis azokon a területeken, ahol a hódítók garázdálkodtak s a front tűzhulláma keresztülvonult.

A forradalom előtti Oroszország elmaradott műszaki és gazdasági bázisa miatt csak kevés ipari terméket gyártott. De még ez a termelési színvonal is magasnak tetszett az 1920-as színvonalhoz képest.

A Donyec-medencében 1919 folyamán mindössze 338 millió pud szenet termeltek, szemben az 1913. évi 1 milliárd 543 millió puddal. Még súlyosabb helyzetbe került a kohóipar. A vasérctermelés legfőbb forrása a Donyec—Krivoj Rog-i medence volt, amely az ország egész érctermelésének kétharmadát szolgáltatta. De a gyenyikinisták visszavonulásuk alkalmával hasznavehetetlenné tették a Donyec—Krivoj Rog-i medence valamennyi üzemének berendezését. Az ércbányákat vízzel árasztották el.

A mezőgazdaság is súlyos válságon ment keresztül. A szemes termények vetésterülete 1920-ig 68 millió hektárra csökkent az 1913. évi 94 millió hektárral szemben. A mezőgazdasági felszerelés erősen elhasználódott a háborús évek alatt.

Új mezőgazdasági gépeket alig helyeztek üzembe, műtrágya nem volt. Hiány volt állami takarmányban is. A mezőgazdasági össztermelés 1920-ban 40—45 százalékra csökkent 1913-hoz képest.

A népgazdaság leromlása súlyosan hatott a dolgozó tömegek, elsősorban a munkásosztály helyzetére. Az ország hiányt szenvedett a legszükségesebb cikkekben; nem volt elég kenyér, hús, zsír, szappan, fűtőanyag, ruha, cipő. Az éhség és a hideg, a gyógyszerhiány és a kórteremnek alkalmas helyiségek hiánya, pusztító járványok elterjedéséhez vezetett. Különösen a kiütéses tífusz dühöngött, emberéletek százait és ezreit követelve áldozatul.

Gazdasági romlás, éhínség, tífusz — a dolgozó nép mindmegannyi ádáz ellensége. Leküzdésükhöz nem kevesebb erőfeszítésre volt szükség, mint a háborús fronton. Ez az oka annak, hogy Lenin 1920 januárjában ilyen követelményeket állított fel: „… Amikor a polgárháborúról új feladatokra térünk át, mindent a munka frontjára kell vetnünk, ide kell összpontosítanunk minden erőt, s minden erőnket maximálisan meg kell feszítenünk, katonai határozottsággal, könyörtelen határozottsággal.”5 Lenin Művei. 30. köt. 309. old.*

„Mindent a népgazdaságnak!” — ezzel a jelszóval fordult a párt a dolgozókhoz a békés lélegzetvételi szünet időszakában. A párt, mint mindig, most is a legfontosabb harci szakaszra összpontosította a munkásosztály, a dolgozó parasztság, a szovjetek és a szakszervezetek legfőbb erőit. A köztársaság döntő frontja a munka frontja lett. Az antant elleni harc még nem ért véget. De minden csapás, amelyet a szovjet nép a gazdasági romlásra mért, egyúttal az antantot és valamennyi ellenforradalmi erőt is sújtotta. Hiszen az éhínség, a tífusz, az áruhiány és a nyomor a nemzetközi imperializmus szövetségesei voltak.

A gazdasági építőmunka jobb irányítása céljából a Munkás-Paraszt Honvédelmi Tanács 1920 március végén Munka és Honvédelmi Tanáccsá alakult át.

A gazdasági feladatok végrehajtásában fontos szerep várt a helyi szovjetekre. Ezért a szovjet kormány 1920 januárjában úgy határozott, hogy feloszlatja a helyi szovjetekkel párhuzamosan működő kormányzósági és járási forradalmi bizottságokat, amelyeket a háborús helyzet rendkívüli körülményei hívtak életre. A forradalmi bizottságok csak azokon az újonnan felszabadított területeken maradtak meg ideiglenesen, ahol még nem állították vissza a helyi szovjeteket. A szovjethatalom megszüntette az 1919-ben több kormányzóságban kihirdetett hadiállapotot, helyi viszonylatban minden hatalmat a szovjetekre ruházott, s ezzel megteremtette a gazdasági vezetés normális feltételeit.

Február elején az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság összehívta Moszkvába a kormányzósági és a járási végrehajtó bizottságok képviselőinek értekezletét. Az értekezleten, amelyen Kalinyin elnökölt, Lenin beszámolót tartott azokról a feladatokról, amelyek az új körülmények között a végrehajtó bizottságokra hárulnak. Ez az értekezlet elősegítette, hogy a helyi szovjetek világosabban lássák szerepüket a gazdasági feladatok megoldásában, megtalálják a termelőmunka irányításának szükséges formáit és módszereit.

Február első felében a Központi Végrehajtó Bizottság rendeletet hozott a falusi szovjetekről, március 18-án pedig a járási végrehajtó bizottságokról. Ezek az okmányok a helyi szovjetszervek több mint kétéves fennállásának és gyakorlati tevékenységének tapasztalatain alapultak. A rendeletek törvényesen meghatározták a helyi szovjetek jogait és kötelességeit, s megjelölték legfőbb feladataikat, köztük a gazdasági élet területén rájuk háruló feladatokat is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .