A NATO nem védi meg Ukrajnát – Biden kiegyezést keres az oroszokkal?

Értékelések

Kedden Joe Biden, amerikai elnök, és Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke 2021. December 7-én video-megbeszélést tartott. A eseményt az orosz-amerikai szembeállás, azon belül elsősorban az Ukrajnával kapcsolatos, újabban felerősödött, feszültség tette szükségessé. Bár a megbeszélésnek négyszemközt kellett volna történnie, és Putyin valóban egyedül ült a képernyő előtt, Bidenre egyszerre hárman is vigyáztak[1]: Antony Blinken külügyminiszter, Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó, és Eric Green, a Nemzetbiztonsági Tanács Oroszországi és Eurázsiai ügyekért felelős tisztviselője.

A nyugati sajtó szerint Oroszország le akarja rohanni Ukrajnát, és a találkozó előtti héten rengeteg hír jelent meg az állítólagos orosz készülődéssel kapcsolatban, Állítják ezt annak dacára, hogy a NATO országok fegyvert szállítanak Ukrajnának, s több hadihajót küldtek a térségbe, köztük egy Arleigh-Burke osztályú rombolót. Oroszország álláspontja szerint Ukrajnának tartania kell magát a minszki megállapodáshoz, a Donbasz régiónak autonómiát kell biztosítania. Oroszország számára vörös vonal, hogy Ukrajna ne lépjen be a NATO-ba. Ezt a vörös vonalat a NATO eddig nem volt hajlandó figyelembe venni, Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a kérdésbe Oroszországnak nincs beleszólása.

Alexander Mercouris, Londonban élő elemző szerint[2], a nagy pókerjátszmában ezt a leosztást Oroszország nyerte. Nem azzal, ami a megbeszélésen vagy utána elhangzott (legalábbis amit erről a sajtótájékoztatókból megtudhattunk). Hiszen Jake Sullivan és Antony Blinken tájékoztatta a világot, hogy ha Oroszország lerohanja Ukrajnát, nagyon kemény gazdasági és egyéb szankciókkal kell számolnia. Oroszország sikerének hátterében sokkal inkább az áll, ami ezekből a nyugati beszámolókból hiányzott. A NATO nem fogja katonailag megvédeni Ukrajnát, továbbá, Ukrajna NATO tagsága sem esedékes, azaz az Oroszország által húzott vörös vonalat az USA – legalábbis a jelek szerint – hajlandó figyelembe venni.

Oroszországnak nincs oka aggódni a gazdasági szankciók miatt. Az USA és szövetségesei először 2012-ben vezettek be szankciókat Oroszország ellen a Magnitszkij törvénnyel [3]), abban a reményben, hogy az orosz gazdaság majd összeroppan, de tervük nem vált valóra. A szankciók időnként ugyan megnehezítették a nyugatra irányuló gázkivitelt, de a kiesést gyorsan pótolta a kínai-orosz és a Török Áramlat gázvezeték. A szankciók ellenére Oroszország ma már az USA-ba is exportál energiahordozót. Oroszország azóta a világ legnagyobb gabona-exportőrévé is vált, és több olyan gazdasági együttműködési szerződés született amely az eurázsiai régiót erősíti, miközben az itteni szereplők nem alkalmaznak szankciókat. Az első két körülmény miatt kérdéses, hogy a szankciók kinek ártanának igazán: Oroszországnak, vagy általában a világgazdaságnak? Az “egyéb potenciális szankciók” között valószínűleg szerepel Oroszország kikapcsolása a bankok közötti átutalási rendszerből (SWIFT). Ambrose Evans-Pritchard, angol politikai elemző ezzel kapcsolatban azt írja a Carnegie Moscow intézetre hivatkozva, hogy Oroszország már kifejlesztett saját SWIFT rendszert (SPSF), továbbá a Visa és a Mastercard rendszerek orosz változatát is (Mir kártya), és ezeket a kínai UnionPay rendszerrel is össze lehet kötni. Az orosz-kínai kereskedelem zavartalanul folytatódna az amerikai szankciók közepette is.

Mindeközben az USA egyre komolyabb gazdasági és szociális problémákkal küzd: jelentős az infláció[4], áruhiány lépett fel, egykor patinás több amerikai város központja az utóbbi években hajléktalanok és kábítószerfüggők sátortáborává vált[6,7,8,9], jelentősen megnőtt a bűnözés, beleértve az emberölést[10].

Emellett, vannak arra utaló jelek, hogy az amerikai politikai vezetés távolról sem egységes az Oroszországgal kapcsolatos politikát illetően. Köztudott, hogy a külpolitikai intézményekben vannak a neokonzervatív irányzathoz tartozó “héják”, akik kemény oroszellenes fellépést sürgetnek, és igen nagy a befolyásuk. Ilyen Antony Blinken, Jake Sullivan, és Victoria Nuland, külügyminiszter-helyettes is, aki októberben Moszkvában járt. Lásd: https://bekekor.wordpress.com/…/washington-eroskodik…/

Ennek a látogatásnak a célja máig tisztázatlan. Röviddel utána a CIA igazgatója, William Burns is Moszkvába látogatott, és bár, szándékában állt, hogy Putyinal tárgyaljon, végül is személyesen nem találkozott vele, csak telefonon beszéltek.[11].

Alexander Mercouris [12] figyelemreméltó értelmezéssel állt elő Burns küldetését illetően. Szerinte elképzelhető, hogy Biden nem tartozik az oroszellenes héják közé, de mivel a héják igen befolyásosak, Biden így próbálta megkerülni őket. Burns sem tartozik a héják közé, és Biden jobban megbízik Burnsben mint Nulandban. Burns küldetése részben az lehetett, hogy rendbe hozza a Nuland okozta károkat a bilaterális viszonyban, továbbá, Biden valószínűleg nem mer Putyinnal telefonon beszélni, mert a héják olyankor is vigyáznak rá (ahogy a legutóbbi videó-megbeszélés alatt is tették). Emlékezzünk csak Trump esetére, amikor egy lehallgatott telefonbeszéd tartalma alapján próbálták eltávolítani az elnöki székből.

Érdekes kísérlet összehasonlítani a világpolitikai viszonyokat a kilencvenes évekkel, a Jelcin-korszakkal, amikor Oroszország gazdaságilag és katonailag gyenge és kiszolgáltatott volt. Nem volt abban a helyzetben, hogy vörös vonalakat húzzon, így válhattak a NATO tagjává a balti államok. Jelenleg viszont a NATO egy magabiztos Oroszországgal találja magát szemben, amely kiáll érdekeinek védelmében, különösen akkor, ha – mint történik Ukrajna esetében – számára egzisztenciális kérdésről van szó.

Mindazonáltal a Biden-Putyin video-csúcs nem vezetett a fontos kérdések végleges rendezéséhez. Ettől még nagyon messze vagyunk. A héten több kisebb katonai jellegű incidens is történt. Ukrán hadihajó próbálta megsérteni Oroszország tengeri határát[13], amerikai és francia harci repülőgépek tartottak Oroszország felé a Fekete-tenger felett, de orosz vadászgépek feltartóztatták őket[14].

Összeállította: Hetényi Balázs

[1] https://edition.cnn.com/…/biden-putin-call…/index.html

[2] https://www.youtube.com/watch?v=8UO49_-cRaA

[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Magnitsky_Act

[4] https://www.youtube.com/watch?v=oWMAOylxXpw

[5] https://www.telegraph.co.uk/…/wests-nightmare-war…/

[6] https://www.youtube.com/watch?v=yRWmKh13b50&t=27s

[7] https://www.youtube.com/watch?v=_um3a8r3qbM

[8] https://www.youtube.com/watch?v=uKUlV2jzohc

[9] https://www.youtube.com/watch?v=aTZsJNj3sIE

[10] https://www.rt.com/…/542850-us-cities-homicide-rates…/

[11] https://tass.com/defense/1358571

[12] https://www.youtube.com/watch?v=IG_coyOWXLo&t=757s

[13] https://www.rt.com/russia/542744-kerch-row-biden-zelensky/

[14] https://www.youtube.com/watch?v=0bQCQGOoodk

“A NATO nem védi meg Ukrajnát – Biden kiegyezést keres az oroszokkal?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. A külpolitikai póker első leosztását Putyin nyerte ! Azt mindenki tudta,hogy a NATO nem fogja megvédeni Ukrajnát, mert nem ér meg egy háborút !

    Putyin katonailag bármikor lerohanhatja az ukikat, atom nélkül is sokszorosan erősebb, de nem fogja megtenni mert a várható szankciók megroggyantanák Oroszországot.

    Már Swift rendszerből való kizárás is qrva kemény lenne, nem beszélve a többiről !

    Kína hatalmas megerősödése előtt az amcsik megpóbálták az oldalukra állítani Oroszországot, Indiát !
    Áttörést nem értek el, az oroszok váratlanul nagyon következetesen és keményen ellenálltak a nyugati nyomásnak ! Az ukrajnai határhoz húzott katonai erővel meg szó szerint ” nagyon húztak ” erre nincs megfelelő NATO válasz, a kis trükköket meg erővel lenyomják!

    Hajrá Putyin !

    1. “Azt mindenki tudta, hogy a NATO nem fogja megvédeni Ukrajnát, mert nem ér meg egy háborut.” Példa erre Afganisztán ! A NATO letesztelte saját magát, hogy menyire is képes megvédeni a szövetségesét, kiálni valamelyik szövetségese mellet. Putyin eztet kianalizálta, és szerintem sikeresen alkalmazta is ezt az Afganisztáni NATO meghátrálást, csak a megfelelő alkalomra várt. Egyszer már az orosz hadsereg egy méterre volt az uki határvonaltól (2014 március-áprilisában).

  2. Szerintem a gazdasági szankciók már nem lennének hatásosak!Hogy esetleg az utóbbi időben nem emelkedett az életszinvonal,az talán annak köszönhető,hogy gazdaságilag fejleszteni kellett(búzaexport! stb)és nem elhanyagolható,hogy a katonai célú fejlesztések is sok pénzt emésztettek fel!Azzal,kedves ehnaton nem értek egyett,hogy pl.szuper fejlesztésű fegyverekből csak egy darab készült el!Annyi készült el,amennyi az egyensúly,és esetleges fölény megteremtéséhez szükséges!Az egyik hadgyakorlatról készült videón olyan haderőt mutattak be,amely hagyományos ugyan,de akkora erő,hogy annak itt Európában nehéz lenne ellenállni!
    Más vonatkozásban pedig nagyon érdekes szövetségeket kötött,és az a kijelentés sem halt el viszhang nélkül,hogy a világ egyensúlya érdekében szükséges,hogy az USA megerősödjön annyira,hogy a világ békés egyensúlyban legyenPersze,nem a héják,és a= háttérhatalom kívánsága szerint,ezek piszkálódni,és a világ befolyásolásába ne tudjanak belepiszkálódni !Az is igaz,hogy jelenleg még nagyon képlékeny minden,a kiatlál világjárvány lecsengése majd talán más helyzetet teremt ahhoz,hogy a rendezés ne kerüljön sok áldozatba,a világ egészségébe,és a Rokefellereket,Rohtschildokat,talpnyalóikat,kegyetlen végrehajtóikat ,BillGatyát,meg Soros Györgyöket elviszi az ördög,örökre!

  3. ” ….nem értek egyet,hogy pl.szuper fejlesztésű fegyverekből csak egy darab készült el!Annyi készült el,amennyi az egyensúly,és esetleges fölény megteremtéséhez szükséges!Az egyik hadgyakorlatról készült videón olyan haderőt mutattak be,amely hagyományos ugyan,de akkora erő,hogy annak itt Európában nehéz lenne ellenállni! ”

    Sajnos nem az egyet vagy egyet-nemértésen múlik !
    Az oroszok hajlamosak az új fejlesztéseket azonnal bemutatni ! A lopakodó vadászgépüket is 10 éve bemutatták, oszt’ eddig csak 1 azaz egy db. sorozatgyártású példány van. Ebben a technológiában elmaradtak és ugye 10 év tapasztalatot minimum 10 év alatt lehet szerezni ! A SakkMatt egy hajtóműves vadászt három hónapja mutatták be, de a terveik szerint is majd valamikor 4-5 év múlva kerül sorozatgyártásba ! A Avangard hiperszonikus rakétából 4 db. készült el eddig.
    Az Armata tankot 7 éve mutatták be, sorozatgyártás még nincs !
    A peresvet lézerből állítólag már egy darabot átadtak a hadseregnek. A burevesztnyik atomhajtású robot gép sehol sincs, A cirkon sorozatgyártása most – talán – elindul. A tengerészeti változat meg úgy 3-5 év múlva !

    Tehát minden fegyver az egyensúly megteremtését szolgálja, a cirkon lehet az egyetlen kivétel !
    Több esetben nem technika problémák akadályozzák a gyártás, hanem a pénz hiánya.
    Putyin ezt már felismerte, próbál is ellene tenni, de hát ugye….saját oligarcháit kellene meg fékezni !!! Az idén a földgáz ár robbanás miatt Oroszország rengeteg pénzt keresett…..de….de….. az oligarcha barátok ki is vitték jó részét. Az orosz központi bank szerint 73 milliárd dollárt ( kb. ennyi a magyar államadósság )

    De a fejlesztők legalább dolgozhatnak !!!
    A jelcini évtizedben ezt sem lehetett !

    Az irány jó, Oroszország egyre erősebb lesz – gazdaságilag és katonailag is, na ezt tudják a tengerentúl is, ezért próbálják megfékezni őket MOST !

    Egyébként hagyományos erővel az európai nyugat is jól áll, ha mennyiségileg kevesebb is, minőségileg még mindig jobb eszközökkel.

  4. Sok a szó és kevés a tett.
    Ha Oroszország valóban olyan gyenge lenne ,mint ahogyan sokan ezt szeretnék ,akkor ellenségei már rég felosztoották volna egymás között.De ilyen nem történt meg és belátható időn belül mind kevesebb az esélye hogy ez valaha is bekövetkezhet.Sokan a kommentelők közül ,soha sem jártak abban a csodálatos országban ,csak az internetről szerzett agyoncenzúrázott anyagra támaszkodva próbálják állítani azt ,ami olyan távoli mint Mariska néni számára a Hold túlsó oldala.Van lehetséges és van tényleges valóság.A kettő egymástól nagyon távol áll.Minden ezen a földön az emberben születik meg és az ember álltal válik valóra ..Mindenkinek olyan a környezete ,amilyen ő maga.Sajnos nagyon sok rossz szándékú ,nemzet rontó ,áruló van kis hazánkban ,akik csorgó nyállal irigykedve nézik szorgos szomszédjukat ,aki a legnehezebb helyzetből is mindíg győztesen tud kikerülni.
    екатеринбург с высоты птичьего полета

  5. https://pravednes.cz/click?id=99634678 MIÉRT VAN FELHAJTÁS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN KILENC OROSZ CIRKON TENGERALATJÁRÓ “ELTÜNÉSE” MIATT ? Putyin: “Eltalálják az amerikai katonai döntéshozó központokat. Ezek a központok a partoknál vannak. És amikor a tengeralattjárók körülbelül 5 percen belül rakétákat lőnek ki, “viszlát.” Először a jelenlegi “konfrontációs hullám” lényegét érintem. Mi ez és mi a végső célja. Ellenkező esetben nehéz megérteni, miért és milyen céllal örténik mindez. Minddenki számára világos, hogy a feszültség forrása a MORDOR-USA. Az oroszország elleni pszichológiai támadást Amerika rendellte el. Ukrajnát pedig “beszálóhelynek” használták. Mindenki számára világos. De miért ? Hosszu ideig viszonylagos csend volt, és “ujra itt van.” Mi a lényege az amerikai tervnek ? Ez agondolat alapvetően egyidős a világgal. Népszerü amerikai taktika. Szerezze meg, amit akar anélkül, hogy bármit is adna. Íme egy példa a tervükre: (a) Ukrajnát katonai konfliktusba irányitani Donbaszszal . b) bevonjaa Oroszországot a konfliktusba. c) Az agresszió nyomására Oroszországot az Európával való megszakitására kényszeriteni. Nem csak azért, hogy megállitsuk az áramlást,hanem ideális esetben leálitjuk energgiaforrásaink ellátását. És most a legérdekesebb. A terv természetesen gyönyörü, de ez csak blöff ! Valójában nagyon nehéz ezt a rendszert a gyakorlatba átültetni. A következmények pedig csak Ukrajna felbomlása után, gyors vereség után, lehetnek beláthatatlanok. És Európa nem fogja visszautasitani a mi gázunkat. Még így sm könnyü. Lefagy? Valöjában mindezek a pontok csak alkudozások. Arrül van szó, hogy megijesztjük Oroszországot a következményektől, és elérjük, amit akarunk. Anélkül, hogy bármit is adnék érte (szokás szerint). Ha elköltözöl Kínából, lemondjuk a “kampányt.” Putyin és Biden”virtuális találkozója” december7-én lesz ( már megtörtént), ekkor kerül sor atalálkozóra ( már megtörtént). Ukrajna lesz itt az alkudó (alku tárgya). Biden felajánlja nekünk Kínáért ( Már biztos fel is ajánlotta Putyinnak) cserébe. Ez minden. Mi ahelyzet a cirkonokkal? A jelenlegi események tükrében Putyin sem lassit. És ez is kezdi “emelni a lécet.” hogy legyen miről tárgyalnunk a soron következő tárgyalásokon. A cirkonjaink ittt egy vicc (tét?). A legujabb hiperszónikus “Zircon” 3M22 rakéta körülbelül 9 Mach sebességet és több mint 1000 km hatütávolságot ér el. Kizárhatja a tengeri és szárazföldi célokat. Felszini hajókról és tengeralattjárókról sülyesztett állapotban üritik ki. A rakéta bonyolult és kiszámithatatlan pályán repül,így sebezhetetlen az ellenséges légvédelemmel szemben. még a kiindulása sen (mélyvízből) nem észlelhető. Amit Putyin konkrétan mondott erről : Konfliktus esetén először az ellenség katonai döntéshozó központjait érintik. Mely központok ezek ? 1. Maga a Pentagon 2, épület Kormányzati irányitóterem Camp Davidban. 3. Az Egyesült Államok elnökének irodája és a vezérkari főnökök parancsnoki központja Fort Ritchie-ben, McClellanban, Kaliforniában. 4. Jim Creek Nuclear Command Post, Washington állam. Tengeralattjáróink ( mindegyik 40 cirkont szálitanak) LEGÁLISANtartózkodhatnak az Egyesült Államok haditengerészeti övezetén kivül, amely 370 km-re van. A parttól még 300-400 km az álitólagos csomópontokig. A “cirkóniumok” 4-5 perc alatt megteszik ezt a távolságot. Nem lehet védekezni ellenük. Hová tüntek a csendes- óceáni tengeralattjárók ? Hirtelen az orosz csendes óceáni flotta ÖSSZES tengeralattjárója elhagyta a viljucsinszki (Kamcsatka) bázisát, és egy ismeretlen helyre hajózott. Az amerikaiak müholdfevételeket tettek közzé. Kilenc hajó volt, de egy sincs. És most a kikötő üres. A tengeralattjárók pedig sietve és szinte egyszerre vitorláztak. Az alap jelenleg üres. Nem csak a tengeralattjárók kezdtek”eltünni” az orosz haditengerészet más bázisain. Bár nem olyan gyorsan . Hol osztoznak? Felháborodást váltott ki az amerikai médiában. Katonai elemzők úgy vélik, ennek megvan az oka. És most a tengeralattjárók az amerikai partokra (partokhoz) hajóznak. A MORDOR-USA-ban pedig az a legszomorubb, hogy nem láthatók. És ez nagy probléma ! Vannnak cirkóniák a hajókon? Talán igen,talán nem. Ha nemis, hamarosan megteszik. Ez a razzia egyenlőre csak jelzés Amerika számára. “Viselkedik (Viselkedni)! Ellenkező esetben megbüntethetjük.” Ez oroszország válasza a fogadások megalkuvás nélküli növekedésére. Pókerezni is tudunk. Szükség esetén nem csak”szurkolhatunk” hanem növelhetjük is a tétünket. Egészen az”all-in” pontig. Szerző : Bris Mesár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .