Döbrögisztáni napi ragály…

A mai (2021 12. 09.) napra a pórnépek számára rendelt ragálymatiné műsorán azt adja elő a vajdasági qrmányvetítölde, hogy előző nap éjfélig Dönrögisztán szerte: “A beoltottak száma 6 171 489 fő, közülük 5 878 951 fő már a második oltását is megkapta, 2 864 506 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 7310 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 176 038 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 215 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 263 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 955 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 184 527 fő. 7119 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 579-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 262 ezren vettek fel oltást, közülük 1 millió 30 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 147 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány újabb egy héttel meghosszabbította az Oltási akciót, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

Mindenkinek javasolt a megerősítő harmadik oltás felvétele, aki 4 hónapnál régebben kapta meg előző oltását. A védőoltás után kialakuló védettség néhány hónap elteltével gyengülhet, a megerősítő oltás azonban ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget.

A kórházak december 12. vasárnapig  megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.   Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Szerdán megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt email címmel rögzíthetik a gyermeket. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november végén engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. A jövő héten érkező szállítmány várhatóan 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé december 15-től. A gyermekek oltása az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál fog történni. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/megnyilt-regisztracios-honlap-az-5-11-eves-gyermekek-oltasahoz…”

EZ LÁTHATÓ TEHÁT VAJDASÁGUNK LEGHITELESEBB ÉS LEGOBJEKTÍVEBB RAGÁLYÜGYI TÁJÉKOZTATÓ OLDALÁN! (Az egyéb qrmányzati djadalhírek mellett!)

Persze a neten … – hát ott másabbak is föllelhetők. Mint pl. ez a nem egészen egy hetes zavarkeltő – NER – LEJÁRATÓ! – célzatú is, a hvg.hu – ról:

“Él, papíron mégis felboncolták

Él, papíron mégis felboncolták

Laboreredményét kereste, saját boncolásáról talált dokumentumokat az EESZT-ben egy nő.

Saját boncolásáról talált dokumentumokat az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási térben (EESZT) t egy 32 éves budapesti nő – hangzott el az RTL Klub Híradójában. A lelet szerit november 18-án boncolták fel a Péterfy Kórház patológiáján. A nő nemcsak ezen a tévedésen lepődött meg, hanem azon is, hogy miközben ő állítólag már halott volt, a rendszer engedte, hogy decemberi, ténylegesen megtörtént vizsgálatait is rögzítsék. Az Országos Kórházi Főigazagtóság úgy reagált: a kórház javítja a tévedést.”

Vagy itt van egy másik, ugyanarról a portálról:

“Nem ment át Bencsik János javaslata, így nem lesz kötelező a képviselők oltása

Nem ment át Bencsik János javaslata, így nem lesz kötelező a képviselők oltása

A független Bencsik János indítványát csak egy ember támogatta.

Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó javaslatot, amelyet a független Bencsik János nyújtott be – derül ki az országgyűlési képviselőnek az MTI-ben kedd délután megjelent tájékoztatásából.

A közlemény szerint mivel Bencsik indítványát csak a szintén független dr. Fülöp Erik támogatta, így azt tárgysorozatba sem vették.

Bencsik azért nyújtotta be a javaslatot, mert az Országgyűlés tagjai nem állnak munkaviszonyban az Országgyűlés Hivatalával. A független képviselő szerint így ők csak saját magukat kötelezhetik az oltásra.

„Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltás, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie.

Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta. A Polgári Válasz továbbra is a felelősségvállalás és a példamutatás pártján áll. Valljuk, hogy egyetlen törvényhozó sem állhat a törvények felett”

– fogalmazott Bencsik János.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Döbrögisztáni napi ragály…” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Az amerikai légierőt kinyírja az mRNS covid oltás.A pilóták halálozása 1700%-kal nőtt a kényszerített vakcina oltások beadása után.Csak így tovább, nemsokára nem lesz aki vezesse a vadászrepülőket és az utasszállítókat sem.2021.szeptemberéig 109 pilóta halt meg az oltások után vérrögök okozta szívrohamban és szélütésben.Hosszabb távon a tengerészgyalogságra is ez a sors vár, Amerikát legyőzi belső ellensége(sátánista globalista pénzügyi-és vállalati elit), nem lesz szükség külső ellenségre.Ez az igazi öntököndöfés…
    https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/news-nation/pilot-deaths-up-1700-after-vax-mandates

    1. A fősodor szerint azért nőtt meg ennyivel a szívbetegségek száma, mert a Covid miatt stressz okozza. Nem, véletlenül sem az oltások a felelősek a szívizomgyulladásokért és a vérrögképződésekért. Ó dehogy. Különösen a 40 év alatti fiatal férfiak körében nőtt a szív- és érrendszeri megbetegedések. Az is véletlen, hogy kivétel nélkül mind oltottak. Nyilván korábban is előfordult, hogy focisták csak úgy összeestek a pályán. Nyilván, de bazmeg nem heti rendszerességgel.

  2. “Nem ment át Bencsik János javaslata, így nem lesz kötelező a képviselők oltása”
    És ez így helyes. Nem értek egyet azzal, hogy bárkit is kötelezzenek az oltás felvételére. Felnőtt emberek dönthessék el maguk, hogy kell-e nekik a vakcina vagy sem. Ahogy a gyerek oltásáról kizárólag a szülőknek van joguk dönteni.

      1. Jezsuiták kirakat bábokat cserélnek.
        A valodi vezérek felveszik a SASFÉSZEKBEN ( védet objektumokban ) a poziciojuk.

        A katonai elháritás dolga bemérni ezen objektumokat,és megakadályozni a torténelem ismétlodését.

  3. Mivel Franciaország 76%-a teljesen „beoltott”, a COVID-esetek rekordszintet döntöttek.
    Jelenleg magasabb az esetek száma, mint 2020-ban, amikor még nem voltak elérhetők az úgynevezett „védőoltások”.
    Az influenzát és a megfázást is „COVID”-nak nevezik, hogy pánikba ejtsék az embereket, hogy beadják az oltást valami ellen, ami nem létezik. Most egy olyan időjárási ciklusban vagyunk, ahol az emberek általában mindig megfáznak, és ezt a retorikát arra fogják használni, hogy minél több embert meggyőzzenek arról, hogy szerezzenek be még több „ oltást”, amelyek mindennek bizonyulnak, csak éppen nem „védőoltásoknak”.
    A CDC elismeri: A PCR-tesztek NEM TUDNAK különbséget tenni a koronavírusok között!Hoppá!Akkor mi alapján állapítják meg a vírusok mutánsainak fajtáját?Üveggömbből gyertyafény mellett?Rogyadozik a hazugsággyár…

    https://www-shtfplan-com.translate.goog/headline-news/with-76-of-france-fully-vaccinated-covid-cases-hit-a-record-high?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://www-shtfplan-com.translate.goog/headline-news/the-cdc-admits-pcr-tests-cannot-differentiate-between-coronaviruses?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

  4. Vannak még józanul gondolkodó normális országok: -Finnország kifejezetten nem javasolja a kisgyerekek oltását! -és még sok más covid témával foglalkozó cikk olvasható az alábbi linkben.
    https://www.erdely.ma/finnorszag-nem-javasolja-a-kisgyerekek-oltasat

    Az amerikai kormány dollármilliárdokat fizet a Pfizer-nek, megvédi a perektől, és megköveteli, hogy a polgároknak beadják a Pfizer termékét, aztán megtagadja a hozzáférést azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek alapján az engedélyt megadták. -mert állítólag nincs elég munkatársuk és főleg idejük arra, hogy a közölhető részeket kimazsolázzák…mert vannak a Pfizer dokumentumoknak olyan részletei, -451 000 oldalt akár 75 évig olvasgatnák- melyek nem közölhetők, nem tartoznak ránk rabszolgákra, nekünk kuss, csak az oltást és ismeretlen következményeit viseljük el és kész!
    https://www.erdely.ma/az-amerikai-szervek-is-titkoljak-a-pfizer-vakcinak-klinikai-adatait

  5. A rothadó bűzös fehérjehalmaz: “JACOB ROTHSCHILD BESZÉL! A Covid „vakcinák” eszközt jelentenek az emberiség „egyenlőségére”, azaz lecserélhetőségére, redukálására.”
    Ritka undorító, gonosz patkánya a Földnek, egy is túl sok belőle.
    https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/claim-rothschild-speaks-covid-vaccines-are-a-means-to-reduce-humanity-to-equality-i-e-interchangeable-widgets?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://www-henrymakow-com.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://www-thetruthseeker-co-uk.translate.goog/?p=246762&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

  6. Ranger48 és stefimrich! Valljatok színt! Propagandisták vagytok vagy tényleg az igazat írjátok? A kapitalista sz.rháziak már megint elintézték, hogy még egy ilyen normális balos weboldalon is hitkérdéseken veszekedjenek az emberek. Rájuk haragszom igazán!! De józan ésszel felmérve orvosi kérdésekben a tények számítanak és nem abban, hogy ki miben hisz………….. Itt meg a bárányok bégetnek tovább és ez már egy hányinger szitu egy ilyen hiteles baloldali oldalon mint ez………………… Őszintén, nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .