Fokozódik a veszély

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

Október 12-én a fehérgárdisták elérték Orjolt. A várost a 13. hadsereg egységei védték. Velük együtt harcolt az első vonalban a helyi kommunista pártszervezet által alakított orjoli munkásezred Medvegyevvel az élén. A vörösalakulatok a végsőkig küzdöttek a városért, másnap azonban kénytelenek voltak elhagyni Orjolt.

A kurszki, az orjoli és a voronyezsi sztyeppéken a fiatal szovjetállamnak, az Októberi Forradalom nagy vívmányainak sorsa forgott kockán.

Abban az időben az egész világ figyelemmel kísérte az Oroszországban dúló polgárháború eseményeit — egyesek gyűlölettel és diadalmámorban, mások nyugtalanul és aggódva. S nem véletlen, hogy 1919 szeptemberében és októberében, az ellenforradalmi erőkkel vívott harc legnehezebb időszakában az angol dolgozók példátlan határozottsággal emelték fel tiltakozó szavukat az oroszországi intervenció ellen. Bányászok, textilmunkások, vasutasok, kohászok, tengerészek, dokkmunkások, kistisztviselők és egyszerű asszonyok — brit katonafeleségek és anyák — követelték: „El a kezekkel Oroszországtól!”

Védelmére keltek a szovjetországnak a francia, az olasz és az amerikai proletárok. „Amerikai munkások! … Jelszavatok ez legyen: »Egyetlen katonát sem a Szovjet-Oroszország elleni háborúra, egyetlen centet, egyetlen puskát sem e háború folytatására!«” — írták egyik felhívásukban az amerikai kommunisták. S felhívásuk visszhangra talált.

Így válaszolt a forradalmi Oroszországban zajló eseményekre a nemzetközi proletariátus.

Másképp fogták fel ezeket az eseményeket a tőkések és a kisebb nagyobb nyugat-európai és amerikai országok tőkésbérenc kormányai. Ők nem rejtették véka alá Gyenyikin sikerei felett érzett örömüket. A burzsoá lapok washingtoni, londoni, párizsi és római „tekintélyes körök” véleményére hivatkozva a proletárállam bukásáról, a szovjethatalom elkerülhetetlen csődjéről rikoltoztak, sőt, „megbízható” értesüléseket közöltek arról, mikor esik el Moszkva és Petrográd.

1919 őszén a nemzetközi imperializmus minden eszközt latba vetett, hogy az ellenforradalom sötét erőit hiánytalanul mozgósítsa Szovjet-Oroszország ellen. Az amerikai, az angol és a francia imperialisták, amellett hogy nagymértékben növelték a hadiszállításokat Gyenyikin serege számára, gyors ütemben újra felfegyverezték és feltöltötték Kolcsak és Jugyenyics alakulatait, valamint az észt, a lett, a litván és a finn hadsereget.

Az antant eltökélte, hogy ha törik, ha szakad, ezúttal biztosítja győzelmét.

A frontgyűrű ismét szorulni kezdett a szovjetország körül. Súlyos, véres harcok dúltak a nyugati fronton. A lengyelek még augusztus 8-án elfoglalták Minszket. A szovjet csapatok szívósan harcoltak, de kénytelenek voltak elhagyni a várost. A további ellenséges támadás főképpen a boriszovi, az igumeni és a bobrujszki szakaszon bontakozott ki. Az ellenségnek augusztusban sikerült elfoglalnia Szluckot, Novo-Boriszovot és Igument; ezzel veszélybe került Orsa és Mogiljov.

A szovjet csapatok a Berezina folyó vonalán szervezték meg sebtében védelmüket. A nyugati front parancsnoksága külön védelmi csomópontokat létesített. Az ellenségnek azonban mégis sikerült leküzdenie a szovjet csapatok ellenállását, és a fehérgárdisták több helyütt átkeltek a Berezinán.

Augusztus végén, ugyanabban az időszakban, amikor Gyenyikin seregei Kijev felé közeledtek, a lengyelek hatalmas erőket vetettek támadásba a bobrujszki szakaszon. Bobrujszk elesett, s az ellenség, átkelve a Berezinán, Rogacsev, Zslobin és Recsica felé tört. Így Gomelt is közvetlen veszély fenyegette.

A nyugati front parancsnoksága elhatározta, hogy Mogiljov körzetében összpontosítja minden mozgósítható erejét, és szétzúzza a bobrujszki lengyel hadseregcsoportot. Erre a célra a 15. hadseregből sürgősen átvezényelték a lett hadosztályt. Szeptember 10-ére a Rogacsev és Zslobin felé irányuló ellenséges előrenyomulás megtorpant. A szovjet csapatoknak sikerült a Berezináig visszaszorítaniuk a lengyeleket. A Nyugati Front Forradalmi Katonai Tanácsa arra a következtetésre jutott, hogy ez a siker tovább fejleszthető, ha Minszk irányában támadva a szovjet csapatok olyan csapást mérnek az ellenségre, amely javukra megváltoztatja a fronthelyzetet. Így a szovjet haderő rákényszerítheti az ellenséget, hogy a nyugati front egyéb szakaszain, Vityebszk és Orsa irányában is megszakítsa a támadást. A hadművelet megindítását szeptember 25-ére tűzték ki. Ám két nappal a megjelölt időpont előtt a nyugati front parancsnoksága parancsot kapott, hogy haladéktalanul engedje át a déli frontnak a lett hadosztályt, a Pavlov-dandárt és az alakulóban levő vöröskozák egységeket. Ezt a parancsot a főparancsnokság a párt Központi Bizottságával egyetértésben adta ki. Az átcsoportosítás a déli front feltöltése végett vált égetően szükségessé. Délen ugyanis ebben az időben döntő események bontakoztak ki, s Gyenyikin legyőzése mellett egy időre háttérbe szorultak más, másodrendű harci szakaszok érdekei. A bobrujszki hadművelet végrehajtásáról most már szó sem lehetett, mivel erre a célra nem maradt elég erő a nyugati fronton.

A nyugati front seregei azonban mégis végrehajtották legfőbb feladatukat a belorusszijai szakaszon: feltartóztatták a lengyelek előrenyomulását. Az ellenség három hónapig tartó heves harcokban — júliustól kezdve — nagy területet foglalt el Mologyecsnótól, Baranovicsitől és Szárnitól Boriszovig, Bobrujszkig és Novográd-Volinszkijig. Ez a siker azonban sokba került neki. S bárhogy is igyekezett a lengyel parancsnokság folytatni az offenzívát az egyes arcvonalszakaszokon, erre az intervenciósoknak már nem volt elég erejük. A szovjet csapatok a védelmi harcokban kimerítették s 1919 őszén megállásra kényszerítették az ellenséget. A belorusszijai szakaszon átmeneti csend állt be.

Az északnyugati körzetben viszont kíméletlen és hosszú harcok lángoltak fel. Októberben, a déli fronton dúló küzdelem tetőpontján Petrográd is veszélybe került. Az antant-imperialisták ismét támadásba küldték Jugyenyics északnyugati seregét. Vele együtt újra megmozdult Észtország, váratlanul megszakítva a Szovjet-Oroszországgal szeptemberben megkezdett béketárgyalásokat. S az antant és Jugyenyics környezete azt remélte, hogy Finnország is csatlakozik a hadjárathoz. Szeptember és október folyamán Észtország, Finnország és különösen a Jugyenyics-sereg temérdek fegyvert, élelmiszert és hadfelszerelést kapott az angol—amerikai imperialistáktól. Erősítést kaptak emberanyagban is; Angliában alakított orosz tiszti osztagokat, Németországban toborzott volt orosz hadifoglyokat, külföldi instruktorokat stb.

Jugyenyics vezérkara úgy tervezte, hogy az offenzíva megindulásakor elterelő csapást mér a 7. hadsereg balszárnyára, Sztrugi Belije, Luga és Pszkov irányában. Ezután kellett a fő erőknek a fő csapást mérniük a Jamburg—Gatcsina—Petrográd országút mentén. Az ellenség arra alapozta számítását, hogy a támadás növekvő ütemben folyik majd, s a szovjet csapatok ellenállása már az első napokban megtörik. Emellett a fehérek nagy reményeket fűztek ahhoz is, hogy a petrográdi védelmet belülről aláássák. Őszre Petrográdban és a 7. hadsereg egységeinél újra megélénkült a nyári kudarc után épségben maradt illegális ellenforradalmi erők tevékenysége. Az összeesküvők ellenforradalmi lázadást készítettek elő Petrográdban.

Szeptember 28-án Jugyenyics csapatai váratlanul támadásba kezdtek a pszkovi, a Sztrugi Belije-i és a lugai szakaszon, s áttörték a 7. hadsereg 10. és 19. hadosztályának arcvonalát. A fehéreknek sikerült elvágniuk Petrográd és Pszkov között a vasúti összeköttetést. A 7. hadsereg törzse elvesztette kapcsolatát a balszárnyi hadosztályokkal. A 7. hadsereg parancsnokságának megítélése szerint az ellenségnek csak korlátozott célja volt: Pszkov visszafoglalása. Az áttörés felszámolására és Pszkov védelmére a jamburgi szakaszról vezényeltek át csapatokat a balszárnyra. A fehérgárdisták tehát jól számítottak: az elterelő támadás elvonta a 7. hadsereg erőit a fő irányból.

Október 10-én a fehérgárdisták angol harckocsik támogatásával megkezdték fő csapásukat. Itt is áttörték a 7. hadsereg arcvonalát. Jamburgot ismét elfoglalta az ellenség. A tengerparti szakaszon a szovjet állásokat észt csapatok támadták, amelyek a Peredovoj és a Krasznoflotszkij erőd felé törtek. Az erődök közvetlen közelében észt intervenciós egységek szálltak partra.

A 7. hadsereg visszafelé özönlött. A szovjet csapatok kiürítették Krasznoje Szelót és Gatcsinát. Az arcvonal a nyikolajevszki (oktyabri) vasútvonal felé közeledett, amely Petrográdot Moszkvával köti össze. Egyes szakaszokon az előretolt osztagok ágyúlövésnyi távolságra közelítették meg Petrográdot. Október 21-én Jugyenyics parancsot adott csapatainak, hogy foglalják el a pulkovói magaslatot, az utolsó természetes védővonalat, amely az arcvonalat a város déli peremétől elválasztotta. Petrográd előterében döntő ütközet folyt.

S ez éppen azokban a napokban történt, amikor délen a Gyenyikin-hordák Moszkva felé törtek.

„Az ellenség még sohasem volt ilyen közel Moszkvához”23 Lenin Művei. 30. köt. 32. old.* — írta Lenin 1919 októberében. S az ellenség Petrográdhoz sem jutott még soha ilyen közel. A szovjetköztársaság két legnagyobb politikai és gazdasági központját halálos veszély fenyegette.

Ugyanakkor a keleti fronton, amely a nyár folyamán messze az Urálon túlra húzódott vissza, az antant megpróbálta helyreállítani a Kolcsak-haderő harci erejét. Ez a fehérgárdista haderő a vereségek hatására demoralizálódott, és a szovjet seregek csapásai nyomán a Volga felé irányuló tavaszi támadásának kiindulópontjaitól messze keletre özönlött vissza. Kolcsak azonban nem szenvedett teljes vereséget; még jelentős katonai erő állt rendelkezésére. Lenin augusztus végén ezt írta a Kolcsak-seregről: „Az ellenség még korántsincs megsemmisítve. Sőt, meg sincs törve véglegesen.”24 Lenin Művei. 29. köt. 570. old.*

A Kolcsak-hadsereg régi erejének helyreállítására az amerikai imperialisták fordították a legtöbb gondot. „A kormány hivatalosan vállalta azt a kötelezettséget, hogy felszereléssel és élelemmel segíti Kolcsakot” — írta Phillipps amerikai külügyminiszterhelyettes az egyik távol-keleti amerikai diplomatának. A fegyvert, lőszert, hadfelszerelést és egyenruhát gyártó amerikai cégek egyre-másra indították a szállítmányokat Szibériába. A Kolcsak-haderő mögöttes területének védelmét változatlanul a szövetséges intervenciós csapatok látták el.

Kolcsak és vezérkara sietve átcsoportosította a seregeit. A fehérgárdista hatóságok fegyverbe szólítottak mindenkit, aki csak Szibéria lakosságából mozgósítható volt. A hátországban új egységek alakultak.

Mindez csakhamar éreztette hatását a keleti fronton. A szovjet frontparancsnokság augusztusban offenzívát indított Szibéria belseje felé, de ez a vállalkozás nem volt kellően előkészítve. A támadásban az 5. és a 3. hadsereg vett részt. Augusztus utolsó harmadában ezek a csapatok átkeltek a Tobol folyón, és tovább nyomultak előre. De a kolcsakisták ezalatt hatalmas erőket vontak össze az 5. hadsereg ellen. Egy teljes hónapig elkeseredett harcok dúltak, váltakozó sikerrel. S október elején az 5. hadsereg egységei kénytelenek voltak visszahúzódni a Tobol bal partjára. A 3. hadsereg szintén visszavonult a Tobolig.

Kolcsaknak ez az átmeneti sikere nem volt döntő jelentősegű, de mégis megakasztotta a Vörös Hadsereg támadását, és feszült helyzetet teremtett a keleti fronton.

S miközben a déli, majd a nyugati és a keleti fronton a helyzet egyre nehezebbé vált, a szovjet hátországban újból megélénkültek a földalatti ellenforradalmi szervezkedés fészkei. „A földbirtokosok, a kapitalisták és barátaik — írta Lenin 1919 októberében —, Gyenyikin sikerein felbuzdulva, kétségbeesett energiával fokozzák összeesküvő munkájukat, a burzsoázia még görcsösebb erőfeszítéssel igyekszik rémületet kelteni, minden eszközzel alá akarja ásni a szovjethatalom szilárdságát.”25 Lenin Művei. 30. köt. 48. old.*

Az amerikai, az angol és a francia imperialisták ügynökeinek sikerült összeesküvő szervezeteket létesíteniük Moszkvában és környékén, valamint Petrográdban, Penzában, Szarátovban és más városokban. A vörös fővárosban fehérgárdista lázadást készítettek elő. A lázadás szervezői meg akarták könnyíteni Gyenyikinnek Moszkva elfoglalását.

Kiderült, hogy az összeesküvés fészke az úgynevezett „Nemzeti Központ”, az antant fehérgárdista ügynökeinek diverziós és kémszervezete volt. Az összeesküvésben megrögzött monarchisták, ezenkívül eszerek és mensevikek vettek részt, de a fő szerepet a kadetok játszották. A szovjetellenes földalatti szervezkedés céljairól a Cseka közleménye a „Pravda” 1919. szeptember 23-i számában a következőket adta hírül: „Most, amikor Gyenyikin hordái be akarnak törni Szovjet-Oroszország szívébe, az antant és a kozák tábornok kémei felkelést készítettek elő Moszkvában. Mint ahogy annak idején a pétervári fronton feladták Krasznaja Gorkát és kis híján az ellenség kezére játszották Kronstadtot meg Pétervárt, úgy most is azon mesterkednek, hogy megnyissák az ellenség előtt a Moszkva felé vezető kapukat.”

A „Nemzeti Központhoz” tartozó összeesküvők letartóztatása még nem jelentette a fővárosi ellenforradalmi darázsfészek teljes felszámolását. A városban tovább fegyverkeztek az anarchista és „baloldali” eszer beállítottságú banditák. „Illegális anarchistáknak” nevezték magukat. Szándékaikat teljesen világosan kifejtették az eszerek egyik írásában, amely az „irányelveket” szabta meg: legfőbb feladatul tűzték ki, hogy kíméletlen terrort szervezzenek a szovjethatalom és a kommunista párt ellen.

Az „illegális anarchisták” egy ideig főként rablásokat követtek el (amiket ők többnyire „kisajátításoknak” neveztek), de a szeptember 20-át követő napokban, a polgárháború legválságosabb pillanatában, nagyszabású terrorista cselekményre határozták el magukat.

Szeptemberben a Rendkívüli Bizottság leleplezte az összeesküvést, és letartóztatta számos aktív részvevőjét. Az ellenforradalmárok azonban nem nyugodtak. Szeptember 25-én a moszkvai pártbizottság épületében két ellenséges bomba robbant egy aktívaülés közben. Az ellenség arra számított, hogy megfosztja a legjobb káderektől a moszkvai pártszervezet sorait. A gyilkosok súlyos veszteséget okoztak a szovjethatalomnak: a robbanásnál tizenkét vezető moszkvai pártmunkás vesztette életét (köztük Zagorszkij, a moszkvai pártbizottság titkára), és sokan megsebesültek. Az osztályellenségnek ez a bűnös támadása a harag és a felháborodás viharát keltette a munkás- és paraszttömegekben.

A proletártömegek kezdeményező készsége és forradalmi energiája jóvoltából a Rendkívüli Bizottság szerveinek még sok kém- és összeesküvő-szervezkedést sikerült 1919 végén leleplezniük és ártalmatlanná tenniük. Egyebek közt felderítették a Petrográdban érlelődő összeesküvést is. Itt ugyancsak szovjetellenes lázadást készítettek elő, hogy megnyissák a város kapuit a fehérgárdisták előtt. Az összeesküvés egyik vezetője Ljundekviszt volt, akinek egy időre a 7. hadsereg törzsének főnöki posztját is sikerült megkaparintania. Ugyancsak ő volt a Petrográd elleni Jugyenyics-támadás tervének egyik szerzője. De mégsem került sor fegyveres lázadásra. Kevés részvevő akadt, s ezt a petrográdi összeesküvést is — akárcsak a többit — idejében felszámolták.

Az antant-imperialisták, miközben a fehérgárdista erők támadását szervezték az arcvonalakon és földalatti ellenforradalmi mozgalmat tákoltak össze a szovjet hátországban, egyre szorosabbra vonták a gazdasági blokádot a munkás-paraszt állam körül. E tevékenységük közepette a nyugati nagyhatalmak kormányai semmibe vették kisebb partnereik érdekeit. 1919 októberében kategorikusan követelték Svédországtól, Norvégiától, Dániától, Hollandiától, Svájctól, Finnországtól és más országoktól, hogy szakítsanak meg mindennemű kapcsolatot Szovjet-Oroszországgal (beleértve a kereskedelmi és a pénzügyi kapcsolatokat, valamint a postai összeköttetést). Ugyanezt követelték a győztes jogán Németországtól is. Az antant-imperialisták katonai megtorlással fenyegették a kis országokat arra az esetre, ha nem tartják be az előírt blokádszabályokat.

… 1919 októbere. Robbanásoktól remegnek, tűzvészek füstjébe burkolóznak az orjoli harcmezők. Kurjongatva, hangos füttyszóval vágtatnak a voronyezsi sztyeppéken a megvadult fehérkozák-századok. A belorusz falvak jajszótól hangosak: pán Pilsudski légionistái az utolsó értékeket hurcolják ki a parasztudvarokból. Valahol Petrográd közelében a piperkőc adjutáns szolgálatkészen távcsövet kínál Jugyenyics tábornoknak: „Nem parancsol belenézni? Szentpétervár látható.” A pirospozsgás arcú, bajuszos tábornok tagadóan rázza a fejét: „Minek? Holnap már úgyis ott leszek a Nyevszkijen!”

Gondolta-e akkor valaki közülük, hogy Orjolnál és Voronyezsnél összeroppan és ízzé-porrá omlik Gyenyikinnek az antant által dédelgetett ereje? S hogy Jugyenyics, az imperialisták másik pártfogoltja soha nem teszi be a lábát a Nyevszkij proszpektre?

Igen, tudták ezt, biztosak voltak benne a Vörös Hadsereg katonái, a tegnapi munkások és parasztok. Görcsösen szorítva puskájukat, életükkel fizetve egy-egy támadás sikeréért az ellenség szemébe kiáltották: „Nem mégy tovább, aljas fehér söpredék!”

Tudta ezt, biztos volt benne a kommunista párt, tudta a nagy Lenin. A párt kipróbált vezetésével a szovjetország erőt gyűjtött a döntő győzelmekre, amelyekről utóbb így vélekedtek: „Ez volt a fordulat a polgárháborúban.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Fokozódik a veszély” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. És most azt harsogja az egész háttérhatalmi banda,hogy Lenint is a háttérhatalom támogatta,miközben minden imperialista ország támadta,fosztogatta,és gyilkolta Oroszország népét!És a háttérhatalom dezinformációként marxistának mondja magát,azaz mondatja magát a hatalomváltás “másik” oldalával,megőrzendő a világhatalmi elit hatalma a pénzügyi,és gazdasági összeomlás után is,a népek legyilkolása árán is!És számlálgatják,hogy Sztálinnak mennyi áldozata volt!Persze,a szétvert ellenforradalom maradványainak rosszindulatú tevékenységét,ellenpropagandáját,a szervezkedők árulását meg kellett akadályozni a polgárháború után is,de ennek ellenére a Kaukázusban ,és délen is,még 1936 táján is voltak banditaharcok,melyeket a vesztes imperialista országok burzsoá hirszerző,és katonai szervezetei támogattak,provokálták a vezetést álhírekkel,és okozták ezzel esetleg ártatlanok életét!.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .