Fokozódik a veszély

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

A párt Központi Bizottsága, a Honvédelmi Tanács és Lenin állhatatosan követelte a főparancsnokságtól, hogy gondosan és gyorsan készítse elő az ellenoffenzívát.

De az előkészületek korántsem folytak olyan ütemben, amilyenre az akkori helyzetben szükség lett volna. Zavart okoztak mind a csapatok anyagi ellátásának nehézségei, amelyek az ország súlyos gazdasági helyzetével függtek össze, mind pedig Trockijnak és híveinek — szabotázscselekményei. Trockij és hívei ugyanis szembehelyezkedtek a főparancsnokság tervével, noha azt a tervet a Központi Bizottság jóváhagyta.

Az ellenség kihasználta a huzavonát. Gyenyikinéknek sikerült jó előre tudomást szerezniük az ellenük készülő offenzíváról, s minden intézkedést megtettek, hogy elhárítsák a csapást. Augusztus 10-én Mamontov lovashadteste Novohoperszk körzetében, a 8. hadsereg balszárnyán áttörte a szovjet arcvonalat. Az ellenséges lovasság betódult a szovjet csapatok mögöttes területére, s útját mindenfelé szétrombolt utak és hidak, felperzselt falvak, békés szovjet polgárok szétmarcangolt holttestei jelezték. A fehérek Tambov felé törtek. S ugyanakkor egy másik frontszakaszon — Kurszk irányában — megindult a gyenyikinista támadás.

Mamontov erői aránylag nem voltak nagyok: 6000 lovas, 3000 gyalogos és 12 löveg. De a hadtestet nagy mozgékonyság jellemezte. Hadműveletei óriási veszéllyel fenyegették a déli szovjet arcvonal mögöttes területét. Mamontov fehérkozákjai négy központi-feketeföldi kormányzóság — a voronyezsi, a tambovi, a rjazanyi és az orjoli kormányzóság — több mint tíz városának körzetében portyáztak. Az ellenség abban reménykedett, hogy sikerül majd a saját oldalára állítani és a szovjethatalom ellen fellázítani a parasztságot. De a fehérgárdisták elszámították magukat, mert csak a kulákok támogatták őket. A felbőszült fehérkozákok ekkor terrorral és féktelen kegyetlenkedéssel akarták elnyomni a népet, úgy romboltak és garázdálkodtak, ahogy csak tudtak. Szemtanúk állítják, hogy Mamontovék így „magyarázták” meg a lakosságnak eljárásuk értelmét: „Mi mindent elpusztítunk, de utánunk jönnek az angolok és helyrehozzák a károkat.” A néptömegek újból meggyőződhettek arról, hogy milyen gyalázatos sorsot szántak Oroszországnak Gyenyikin és Mamontov bandái, milyen gazda szolgálatába szegődtek.

A Honvédelmi Tanács Lenin elnökletével augusztus 23-án külön határozatban rendelte el, hogy a rjazanyi, a tulai, az orjoli, a voronyezsi, a tambovi és a penzai kormányzóságban ki kell hirdetni a hadiállapotot. A városokban és a vasútállomásokon rendkívüli szervek, forradalmi bizottságok alakultak, amelyeket helyi viszonylatban teljhatalommal ruháztak fel.

„E forradalmi bizottságokra — így szólt a Honvédelmi Tanács határozata — háruljon a felelősség azért, hogy a hatáskörükbe tartozó helység tényleges védelmet nyerjen a fehérgárdisták és a kozák bandák támadásaival szemben, s mindenfajta ellenforradalmi megmozdulást gyökerestől felszámoljanak.”19 Lenin katonai jellegű üzenetváltásai, 1917—1920. 188. old.*

A Vörös Hadsereg frontalakulatain kívül Mamontov ellen bevetették a veszélyeztetett kormányzóságokban a rendelkezésre álló összes erőket. A helyi pártszervezetek sietve újabb kommunista harci osztagokat szerveztek. A forradalmi bizottságok vezetésével a munkások és parasztok különféle egységeket alakítottak. Így például a rjazanyi kormányzóságban működő forradalmi bizottság külön csoportot alakított a ranyenburgi, dankovi, rjazsszki, szapozskovi és szkopini járások fegyveres erőiből.20 Lásd V. Alekszejev és A. Komarov: A polgárháború a központi területeken. Dokumentumok, forrásanyagok, 1918—1919. I. köt. Kommuna 1931. 48. old. (oroszul).*

Ezek a rosszul felfegyverzett, sebtében szervezett osztagok természetesen nem tudták visszaverni Mamontov kozákjainak támadását, de nemegyszer mégis bátran helytálltak. Hősies ellenállást tanúsítottak például az ellenséggel szemben a tambovi kormányzóságban a lebegyanyi megye kommunistái. Ők képezték — szám szerint negyvenheten — a helyi forradalmi bizottság által szervezett csapat magvát. A Lebegyanyba betört fehérgárdista alakulat számbelileg kétszeres, fegyverzetét tekintve pedig még nagyobb túlerőben volt. A védők meghátráltak és a teljes megsemmisülést csak úgy kerülték el, hogy a kommunisták az utolsó pillanatig géppuskatűzzel fedezték a visszavonulást. A 47 kommunistából alig több mint a fele maradt életben.21 Ugyanott, 167. old.*

Mamontovot csak úgy verhették le gyorsan, ha jelentős erőket vetnek be vele szemben. Más megoldás nem volt: Sorin és Szelivacsev hadseregcsoportjaiból kellett csapatokat elvonni. Ennek ellenére a szovjet parancsnokság úgy határozott, hogy mégis megindítja a tervezett ellentámadást. Augusztus 14-én és 15-én Sorin és Szelivacsev hadseregcsoportja támadásba ment át. (A Sorin hadseregcsoporthoz tartozó 10. hadsereg egységeivel együtt küzdött a volga katonai flottilla.) Elsősorban a déli front balszárnyán születtek győzelmek; a Bugyonnij-lovashadtest és a 10. hadsereg hős ezredei elkeseredett harcokban több megsemmisítő csapást mértek a kaukázusi hadseregre, amelynek élén Vrangel báró, a fehérgárdisták egyik tekintélyes vezetője állt. Szeptember elején a szovjet csapatok minden addiginál hevesebb harcokat indítottak Caricinért.

Ezalatt Szelivacsev hadseregcsoportja is jelentős sikereket ért el. Augusztus végére a hadseregcsoport egységei egyes szakaszokon több mint 150 kilométert nyomultak előre, felszabadították Birjucs, Valujki és Belgorod városát, s elérték a Harkovhoz vezető utakat. A szovjet ellenoffenzíva arra kényszerítette az ellenséget, hogy lassítsa az Ukrajna belsejébe való behatolást.

Ámde szeptember elején a helyzet ismét Gyenyikinék javára fordult, elsősorban azért, mert a Vörös Hadsereg mögöttes területén továbbra sem nyugodott Mamontov. Az ellene kivezényelt különleges hadseregcsoport, Laseviccsel az élén, nem tudott megbirkózni feladatával. Mamontov egységei tovább portyáztak. Sikerült elfoglalniuk Tambovot és Kozlovot, ahol a déli front híradós központja és sok katonai raktár volt. Ennek következtében a déli fronton küzdő szovjet seregeknek éppen az ellenoffenzíva idején nem volt összeköttetésük egymással, sem biztonságos útvonaluk fegyver, lőszer és ruházat szállítására.

Tetejébe a Mamontov elleni harc állandóan lekötötte a két rohamcsapat tartalékait, s ezért a csapatok nem tudták fokozni csapásaikat. Baj volt az is, hogy Sorin és Szelivacsev hadseregcsoportjának támadása eltérő irányban haladt, s így a csapatok előrenyomulásával egyre inkább megszakadt köztük az együttműködés. A délnyugati irányban támadó Szelivacsev hadseregcsoport ék alakban tört előre, és szárnyai fedezetlenek maradtak. Különösen veszélyes helyzet támadt a két hadseregcsoport érintkezési pontjánál, ahol a szovjet csapatok sehogyan sem tudtak előbbrejutni. Végeredményben mindkét támadó csoport mélyen beékelődött az ellenséges védelmi vonalakba, s közben kettejük közt ellenséges ék képződött.

A fehérgárdista parancsnokság ki is használta ezt a helyzetet. Csapatai először a Szelivacsev hadseregcsoport szárnyait támadták, igyekezvén elvágni és bekeríteni a Kupjanszk és Harkov felé előretört egységeket. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, s kénytelenek voltak megkezdeni a visszavonulást. Néhány nappal később az ellenség a Sorin hadseregcsoportra mért csapást. Itt csak feltartóztatni tudta a szovjet támadást, — ám ez szintén fontos volt Gyenyikin számára. Szeptember közepén a Szelivacsev hadseregcsoport augusztusi támadásának kiindulópontjaira vonult vissza, a Sorin hadseregcsoport szívósan védte kiharcolt frontvonalát, amely körülbelül a Liszki—Caricin körzetben húzódott.

A Sorin hadseregcsoportnak rendkívül kedvezőtlen körülmények között kellett védekeznie. A hátában továbbra is folytatták portyázásaikat Mamontov kozákjai, s ezzel jelentős szovjet katonai erőket kötöttek le. Ilyenformán a Sorin hadseregcsoport úgyszólván tartalék nélkül maradt. Mamontov, a tapasztalt róka ügyesen manőverezett, kitért a fenyegető csapások elől és egyre tovább vonult. Mamontovnak rövid időre még Voronyezst is sikerült elfoglalnia.

A köztársaság egyik legfontosabb arcvonala mögött támadt veszély leküzdéséhez rendkívül sürgős rendszabályokra volt szükség. Mamontov leverésével Bugyonnij lovashadtestét bízták meg. A Vörös Hadseregnek ez a legerősebb lovasalakulata Sorin különleges hadseregcsoportjához tartozott. Távozásával a hadseregcsoport észrevehetően meggyengült. A hadtestnek pedig nem sikerült megoldania feladatát. Mamontov gyors irányváltoztatással el tudta kerülni a csapást.

Szeptember első harmadában tehát újra fenyegetővé vált a helyzet a déli fronton. Az ellenség ismét kezébe ragadta a kezdeményezést. Ez mindenekelőtt a középső frontszakaszon mutatkozott meg. Szeptember 12-én Gyenyikin parancsot adott az újabb támadásra Moszkva ellen. A fehérek legfőbb ütőerőül az „önkéntes hadsereget” szemelték ki. A doni és a kaukázusi hadseregnek az a feladat jutott, hogy lekössék a déli front balszárnyán levő erős szovjet hadseregcsoportot.

Erős ellenséges csapások érték a 13. és a 8. hadsereget. Ezredeik és hadosztályaik a végsőkig kimerültek, veszteségeik nagyok voltak, hiszen közvetlenül azelőtt vonultak vissza heves harcok közepette a Kupjanszk és Harkov elleni sikertelen támadás után.

Különösen súlyos helyzetbe került a 8. hadsereg. Okulova-Tyeodorovics, e hadsereg politikai osztályának volt vezetője így jellemezte az akkori állapotokat: „A hadsereg nélkülözi az ellátást. Ősz van. Az utakat fagyott rögök borítják. Kétoldalt rengeteg lótetem, kimerültségtől elpusztult lovak hullái. Ezek valahogy különös erővel hangsúlyozzák a hadsereg tragikus helyzetét. A hadsereg hol visszavonul, hol támad. Hevesen, kitartóan. A vöröskatonák cipőjéből kikandikál meztelen lábujjuk, amelyből vér szivárog.”22 Dicsőségünk nem múlik el soha (A polgárháború részvevőinek visszaemlékezései.) Moszkva 1958. 67. old.*

Ezekre a szovjet csapatokra zúdult az „önkéntes hadsereg” válogatott, az antant által állig felfegyverzett, szinte kivétel nélkül tisztekből álló ezredeinek támadása. Hátulról Mamontov lovassága támadott. Az arcvonalat áttörték.

Nyolc nappal az offenzíva megindulása után Gyenyikinék elfoglalták Kurszkot. Október 6-án elesett Voronyezs. Gyenyikin seregei Brjanszk, Orjol és Jelec felé törtek, lévén, hogy a fehérgárdista parancsnokság erről a vonalról szándékozott közvetlen csapást mérni Moszkvára.

A déli front szovjet csapatai az ország minden részéből erősítésül érkező kommunistákkal és munkásokkal együtt hősiesen harcoltak. Bármennyire kimerültek a 14., a 13. és a 8. hadsereg egységei a több hónapos szakadatlan harcokban, bármilyen nagyok voltak is veszteségeik, elszántan védtek minden védelmi vonalat, ellenlökéseket hajtottak végre, s hol az egyik, hol a másik szakaszon mértek ellencsapásokat az ellenségre. Ezekben az októberi napokban hervadhatatlan dicsőséget szereztek Bugyonnij lovasai, a lett hadosztály lövészei, a Pavlov-dandár lovasai, valamint a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg más egységei.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .