Katonai lépésekkel válaszol a NATO a migránsok keleti ostromára

Varsó, 2021. november 13. szombat (MB)

      A NATO katonai lépéseket tesz a Fehéroroszország felől érkező migránsáradat feltartóztatására. A fehérorosz határon felvonultatott lengyel és litván egységek és nehéz fegyverzet után pénteken brit műszaki alegység is megjelent az övezetben annak jeleként, hogy a válságot fokozott szembenállással akarják rendezni az emberi jogokat tiszteletben tartó humanitárius megoldás helyett – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton.

     Fabrice Leggeri, az Európai Határ-és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) igazgatója pénteken közölte: „Az EU-nak fel kell készülnie arra, hogy nőni fog a blokkba belépni próbáló migránsok száma, mivel a Közel-Keletről Fehéroroszországon keresztül sokak érkezése várhatóan hosszú ideig folytatódni fog”.

      Humanitárius segítségre, élelemre és a gyermekekkel való fokozott gondoskodásra csak fehérorosz részről számíthat a migráns tömeg. Az Európai Unió vezetése az amerikai elnökkel és a NATO-val történt egyeztetés után ügy döntött, hogy nemcsak elutasítja a menekültek befogadását, hanem még tárgyalni sem hajlandó a fehérorosz kormánnyal. Helyette újabb szankciókat foganatosít Minszkkel szemben.

      A Nyugat emberi jogoktól eltekintő magatartását még az oroszbarátsággal aligha vádolható Amnesty International is kifogásolta. „Az emberi élet és az emberek menedékkéréshez való jogának megdöbbentő figyelmen kívül hagyását mutatja, hogy brit katonákat küldenek még több kerítés felállítására, ahelyett, hogy az életükért küzdő emberek szükségleteit elégítenék ki” – írta pénteki közleményében az Amnesty.

      A Nyugat befogadást elutasító magatartása miatt fokozódott a feszültség a lengyel-fehérorosz, és a litván-fehérorosz határon. A litvánok falépítés mellett döntöttek, nem kizárt, hogy a lengyelek is követik a példájukat. Úgy tudják, az EU több mint 800 millió eurót adna rá.

      Nem világos, vajon a NATO katonai lépései csak a néhány ezres migránstömeg feltartóztatására irányulnak-e, vagy más célok is vezérelhetik – jegyezte meg a tudósító. Csak az biztos, hogy fehérorosz és orosz részről nem várják meg, míg ez kiderül. Az államszövetség területén, Grodno vidékén, a válságos határövezet térségében hadgyakorlatot tartanak légi deszant egységek bevonásával. Egyidejűleg atomfegyverek szállítására alkalmas orosz stratégiai bombázók repültek a Balti- és az Északi-tenger fölött, értésre adva, milyen erőkkel kell a NATO-nak számolnia, ha megtámadná az orosz-fehérorosz államszövetséget.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook és WordPress

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2021/11/12/orosz-figyelmeztetes-egyre-nehezebb-elkerulni-az-osszecsapast-a-fekete-tengeren/

“Katonai lépésekkel válaszol a NATO a migránsok keleti ostromára” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A Front megfordult A NATO már régesrég megtámadta Eurázsiát.
    Jogotokban áll védekezni
    Mi akkor is megindultunk.
    Most eset le,hogy Eurázsiábol nem kivonultato Eurázsiábol kilett verve a NATO.

    Most NATO teruleten folytatodik a front

    1. Lengyelek 7 ezer állig felfegyverzet katonát Állomásoztattak Eurázsia teruletén .

      Most egy menekultet se fogad be kiknek otthonáit a Lengyel katonák is lerombolták. 20 évig harcoltak a lengyelek Eurázsia teruletén.

      Ki hivta ide oket?

        1. Magyarok nektek nem kell félni itt csak pár cionista kiemelésre kerul.

          Igérjuk Magyarország békéjét ezért választottuk az északi átjárot a front meginditásához.

          Kérunk titeket magyarok saját érdeketekben most mellozétek Lengyelországba valo utazást.
          A front megindult utkozozona Lengyelország

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .