Oroszország 1917-1941

(idézet: Világtörténelmi kisenciklopédia)

Az 1917-es februári forradalom

Az 1917-es év első heteiben Petrográdban politikai tömegsztrájkok robbantak ki. Ezek közül a legfontosabb a Putyilov-gyári sztrájk volt. Február 26-án (márc. 11-én) megkezdődött a csapatok átállása a forradalom oldalára. A cári rendszer elszigetelődött. Február 27-én (márc. 12-én) a februári polgári demokratikus forradalom megdöntötte a cár hatalmát. Oroszország köztársaság lett. Ugyanezen a napon megalakult a Petrográdi Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje, amellyel a burzsoázia március 2-án (15-én) saját államhatalmi szervét, a Lvov herceg vezette Ideiglenes Kormányt állította szembe. A forradalmi 1917-es esztendő következő hónapjait kettős hatalom jellemezte. Az OSZD(b)MP kiléphetett az illegalitásból, és megkezdhette a harcot a forradalom továbbfejlesztéséért. Április 3-án (16-án) Lenin visszatért Petrográdba, s már másnap meghirdette áprilisi téziseiben a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá való átfejlesztésének programját. A „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszóval a bolsevikok azért küzdöttek, hogy a hatalom békésen menjen át a szovjetek kezébe. A mintegy 500 000 főnyi tömeg részvételével lezajlott júliusi tüntetés szétverése után a reakciós burzsoázia – a szociálforradalmárok és a mensevikek árulása következtében – szilárdan átvette a kormányzást és evvel véget vetett a kettős hatalomnak.

A szocializmus korszaka
Az 1917. évi Nagy Októberi Szocialista Forradalom

Az OSZD(b)MP VI. kongresszusa, amely 1917. júl. 26-tól aug. 3-ig (aug. 8-16) ülésezett, meghatározta a fegyveres felkelés irányvonalát. Augusztus 25-én (szept. 7-én) kezdődött a Kornyilov-féle összeesküvés, amelynek célja az ellenforradalmi katonai diktatúra létrehozása volt. A proletariátus Lenin pártjának vezetésével leverte a puccsot. Petrográd, Kijev, Harkov, Kazany, Ufa, Minszk, Reval, Taskent és más városok szovjetjei a bolsevikokat támogatták. A bolsevikok Központi Bizottságának okt. 10-i (23-i) ülésével a fegyveres felkelés előkészületei döntő szakaszba léptek. A bolsevik KB javaslatára a Petrográdi Szovjet megalakította a Forradalmi Katonai Bizottságot a fővárosi felkelés közvetlen irányítására. Több százezer harcos (munkások, parasztok, tengerészek, katonák és vörösgárdisták) lépett küzdőtérre az ellenforradalmi Ideiglenes Kormány megdöntéséért.

A forradalom ereje abban rejlett, hogy különböző hatalmas áramlatokból tevődött össze: a) a háború következtében kibontakozott általános demokratikus békemozgalomból, b) a nagybirtokok kisajátításáért indított széles körű parasztmozgalomból, c) az ország elnyomott, nem orosz népeinek a nemzeti egyenjogúságért indított széles körű nemzeti felszabadító mozgalmából, végül d) a munkásosztálynak és a szegényparasztságnak a proletárdiktatúráért, a szocializmusért indított forradalmi mozgalmából.

Október 24-26-án (nov. 6-8-án) győzött a petrográdi fegyveres felkelés. Ezzel megkezdődött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amely a földkerekség egyhatodán megdöntötte a burzsoázia és a földbirtokosok hatalmát, és megteremtette a proletariátus diktatúráját. Október 26-án (nov. 8-án) a szovjetek II. összoroszországi kongresszusa elfogadta a szovjethatalom első törvényeit. A békéről szóló dekrétumban a szovjethatalom általános, igazságos és demokratikus béke haladéktalan megkötését ajánlotta valamennyi hadviselő állam népének és kormányának. A földről szóló dekrétum pedig 150 millió hektár földterületnek a dolgozó parasztok tulajdonába való átadásáról rendelkezett. Ezenkívül a II. szovjetkongresszus megalakította az első szovjet kormányt, a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsát. A szovjethatalom 1918 februárjáig csaknem egész Oroszországban diadalmaskodott. A szocialista forradalom felszabadította a nem orosz népeket a nemzeti elnyomás alól, eltörölte a különféle társadalmi rangokat és rangjelzéseket, elválasztotta az egyházat az államtól és az iskolát az egyháztól, lelkiismereti szabadságot hirdetett, egyenjogúságot biztosított a nőknek. Az ipar államosításával, amely 1918. jún. 28-án lezárult, a forradalom megtörte az ellenforradalmi burzsoázia gazdasági és politikai hatalmát. A szocialista forradalom védelmére a szovjethatalom életre hívta a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereget, amely a császári Németország csapatai elleni harcban, 1918. febr. 23-án Pszkovnál és Revalnál (Tallinn) aratta első győzelmeit.

A szovjethatalom, hogy időt nyerjen belső megszilárdulásához, 1918. márc. 3-án aláírta a német imperializmus által rákényszerített breszt-litovszki békediktátumot, amely elszakította Oroszországtól Lengyelországot, a Baltikumot, Belorussziát és Ukrajnát. 1918. júl. 10-én a szovjetek V. összoroszországi kongresszusa elfogadta az Orosz Szocialista Szövetségi Szovjetköztársaság (OSZSZSZK) első alkotmányát.

Az 1918-20. évi külföldi katonai intervenció és polgárháború

A kivívott lélegzetvételnyi szünetet azonban a fiatal szovjetköztársaság nem tudta teljes egészében kihasználni. Az ország reakciós erői egyesültek az imperialista hatalmakkal. Megkezdődött a külföldi katonai intervenció. Az első külföldi hadihajók már 1917 végén befutottak az északi és a távol-keleti kikötőkbe. 1918 márciusában brit csapategységek kötöttek ki a murmanszki partvidéken, áprilisban pedig japán kötelékek elfoglalták Vlagyivosztokot, ahol valamivel később amerikai csapatok is partra szálltak. 1918 tavaszán a Csehszlovák Hadtest segítségével Szibériában fehérgárdista elemek ragadták magukhoz a hatalmat, és ellenforradalmi „kormányokat” alakítottak. A német imperialisták Szkoropadszkij cári tábornok személyében saját bábjukat állították Ukrajna élére, a Don vidékén pedig Krasznov „atamán” csapatait támogatták. A fiatal, katonailag még gyenge szovjetköztársaságot tűzgyűrű fogta körül. 1918 derekán már országszerte tombolt a háború. A fő arcvonal keleten húzódott, itt fenyegetett a legnagyobb veszély.

A szovjethatalom, hogy az ország összes erőit az ellenség szétzúzására mozgósítsa, bevezette a hadikommunizmust. 1918 szeptemberében-októberében a Vörös Hadsereg a keleti arcvonalon jelentős győzelmeket aratott, s ezek során felszabadította Kazanyt, Szimbirszket és Szamarát. Németország katonai veresége és az 1918 novemberi német forradalom lehetővé tette, hogy a szovjet kormány érvénytelennek nyilvánítsa a breszti rablóbékét, és nyílt harcba kezdjen a német megszállók ellen a Baltikumban, Belorussziában és Ukrajnában.

Az antant első hadjáratában a legfontosabb „fehér” támadóerőt Kolcsak tengernagynak a külföldi imperialisták által kitűnően felszerelt hadserege alkotta. Lenin 1919 áprilisában megírta „Az OK(b)P Központi Bizottságának tézisei a keleti fronton uralkodó helyzettel kapcsolatban” című művét, amely az összes erők Kolcsak elleni mozgósításának harci programja volt. 1919 júniusában Kolcsak döntő vereséget szenvedett. Ezt követően az antant Gyenyikin fehérgárdista tábornokot támogatta, akinek vezetésével megkezdődött az antant második hadjárata. A harcok súlypontja most délen volt. Az ellenséges erők kezdeti sikereket értek el, elfoglalták Kurszkot, Voronyezst, Orjolt, sőt már Moszkvát és Tulát fenyegették. 1919 októberében megkezdődött a Vörös Hadsereg déli ellenoffenzívája. Október-novemberben legyőzték a Petrográdhoz közeledő Jugyenyics-hadsereget is. A Gyenyikin- hadsereg Dél-Ukrajnában és a Kubany mentén történt megsemmisítésével véget ért az antant második hadjárata. Ukrajnában helyreállhatott a szovjethatalom. A Gyenyikin-hadsereg maradványai a Krím-félszigetre menekültek.

Az így kivívott rövid lélegzetvételnyi szünetben a szovjet dolgozók hozzáfogtak a szétdúlt gazdaság újjáépítéséhez. 1920 márciusában a szovjet kormány életre hívta az Oroszország Villamosítására Alakított Állami Bizottságot (GOELRO).

Az antant harmadik hadjáratában, amely 1920 tavaszán kezdődött, a lengyel pánok hadserege és a krími fehérgárdista Vrangel-hadsereg alkotta a fő erőt. Először a lengyel intervenciósok nyomultak be Ukrajnába, és 1920. máj. 7-én elfoglalták Kijevet. Vrangel a Krím felől a Donyec-medencét fenyegette. A Vörös Hadsereg ellenoffenzívája során, amely 1920 júniusában kezdődött, különösen kitűnt az első lovashadsereg. Ebben az időben az OK(b)P-nek körülbelül 300 000 tagja, vagyis az egész párttagságnak mintegy fele harcolt a szovjet fegyveres erők soraiban. A lengyel intervenciósok elleni háború az 1920. okt. 12-i rigai fegyverszünettel ért véget; az 1921. márc. 18-án megkötött rigai békeszerződés értelmében Nyugat-Belorusszia és Nyugat-Ukrajna Lengyelországhoz került. 1919-20 folyamán Szibériában, Kazahsztánban, Közép-Ázsiában és a kaukázusontúli területeken is győzött a szovjethatalom. Csak a Távol-Keleten húzódott el 1922-ig a japán intervenciósok és a fehérgárdisták elleni háború.

Jóllehet az imperialista nagyhatalmak fegyverek és hadfelszerelési cikkek szállításával, sőt közvetlen katonai beavatkozással is aktív segítséget nyújtottak az orosz fehérgárdistáknak, a szovjethatalom mégis győztesen került ki a polgárháborúból, mert a néptömegek támogatták. Számos tőkésország dolgozói is védelmezték a szovjetállamot az ellenforradalommal szemben „El a kezekkel Szovjet-Oroszországtól!” jelszóval.1920 és 1921 folyamán a szovjet kormány békeszerződéseket kötött a szomszédos államokkal: Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Finnországgal és Lengyelországgal.

A népgazdaság helyreállítása és fejlesztése (1921-25)

A négy évig tartó háború és a hároméves polgárháború rendkívül súlyos örökséget hagyott a szovjethatalomra. Az ország gazdaságilag szétzilált állapotban volt. 1920-ban a nagyipari termelés mindössze 13,8 %-át, a mezőgazdasági pedig 50%-át érte el az 1913. évi szintnek. A közlekedési hálózat csaknem teljesen elpusztult. Ráadásul a parasztság számottevő része, mihelyt a polgárháború után elmúlt a földbirtokosok visszatérésének veszélye, elégedetlenségét nyilvánította a hadikommunizmus fenntartása miatt. Ez különösen 1921 tavaszán volt erősen érezhető. A parasztoknak ezt a magatartását, valamint a kezdődő helyreállítási időszak nehézségeit a legyőzött földbirtokosok, tőkések, kulákok és a szocializmus többi ellensége, a nemzetközi imperializmus bátorításával, megpróbálta kihasználni. Szovjetellenes akciókat, puccsokat, merényleteket stb. szerveztek. Az ország különböző részeiben kitört kuláklázadások ellen, amelyek mögött burzsoá nacionalisták, szociálforradalmárok, anarchisták és mensevikek álltak, a szovjethatalom bevetette a Vörös Hadsereg reguláris egységeit. Az 1921. febr. 28-án kitört kronstadti lázadást is gyorsan leverték. Az OK(b)P 1921 márciusában megtartott X. kongresszusa Lenin javaslatára elhatározta a hadikommunizmusról az új gazdasági politikára (NEP) való áttérést. A parasztok beszolgáltatási kötelezettségét terményadó váltotta fel. A X. kongresszus határozatot hozott „A pártegységről” is.

A NEP keretében ismét engedélyezték a magánkereskedelmet. „A terményadóról” írott munkájában Lenin megvilágította a NEP lényegét és feladatait.

  1. ápr. 16-án, a génuai nemzetközi gazdasági konferencia küszöbén, Szovjet-Oroszország és Németország aláírta a rapallói szerződést, amely nagy jelentőségű volt mindkét ország számára, mert mindkettőjük nemzetközi pozícióit megszilárdította. A szovjetek X. összoroszországi kongresszusán, ill. az 1922. decemberi I. szovjetkongresszuson az OSZSZSZK, az Ukrán SZSZK és a Belorusz SZSZK, valamint a Kaukázusontúli Föderáció képviselői kimondták e köztársaságok egyesülését és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakulását.
  2. jan. 21-én meghalt Lenin, a párt és a szovjet állam megalapítója.A lenini behívómozgalom során a legjobb munkások közül csaknem 250 000-en léptek a párt soraiba.

A párt és a kormány a forradalom kezdetétől fogva nagy figyelmet fordított a tömegek politikai és kulturális felvilágosítására, az írástudatlanság elleni küzdelemre, a tudományos világnézet terjesztésére. Nagy feladatok hárultak a szovjet tudósokra olyan fontos népgazdasági problémák megoldása terén, mint az ipar ésszerű területi elosztása, az ipar nyersanyagellátása, az ország villamosítása, a mezőgazdaság vegyi termékekkel való ellátása, új energiaforrások feltárása. 1925-ben már 138 egyetem és főiskola működött a Szovjetunióban, ezek közül 47 főiskola 1917 után létesült; ezenkívül 1924-25-ben 113 munkástagozaton is folyt oktatás. 1923-ban a Lenin Intézet megkezdte Lenin műveinek kiadását.

Az 1924-es esztendő mint „a Szovjetunió elismerésének éve” vonult be a nemzetközi kapcsolatok történetébe; ekkor vette fel a diplomáciai kapcsolatot a szovjet állammal Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország és tíz más állam. 1925-ben Japán is követte a példát. Mindamellett az imperialista hatalmak nem mondtak le a szovjetellenes egységfront létrehozásáról.

A népgazdaság helyreállítása 1925-re komoly előrehaladást ért el. A nagyipar már mintegy háromnegyedét, a mezőgazdaság 87%-át állította elő a háború előtti termelésnek. A vezető tőkésországok ipari termelése mögött azonban a Szovjetunióé még messze elmaradt. Ezért az SZK(b)P XIV. kongresszusa 1925 decemberében elhatározta az ország gyors iparosítását, mivel ez döntő feltétele volt a szocializmus szovjetunióbeli győzelmének.

Harc az ország szocialista iparosításáért és a mezőgazdaság kollektivizálásáért

A tőkésországoktól eltérően a Szovjetunióban az iparosítás a nehéziparral kezdődött. A szocialista iparosítás sajátossága a gyors ütem volt, ezt a szocialista termelési viszonyok tették lehetővé. A feladat mindenekelőtt a szén, az ércek és egyéb nyersanyagok előállításának fokozása, a gépgyártás, valamint a kohó- és a vegyipar fejlesztése, továbbá a motorfajták és az erőműberendezések termelésének növelése volt. Traktorgyárakat és más mezőgazdasági gépgyártó üzemeket kellett létesíteni. Ezenkívül az egész népgazdaságot újjá kellett szervezni a tudomány és a technika legújabb eredményei alapján. Az iparosításhoz szükséges anyagi eszközöket a legszigorúbb takarékossággal kellett előteremteni. Rendszeresen tartottak termelési értekezleteket, amelyeken mind több munkás vett részt, s amelyek előmozdították a tömegek alkotó aktivitását valamennyi feladat megoldásában. 1926-27-ben kezdődött meg olyan gigantikus létesítmények építése, mint a dnyeperi duzzasztógát és erőmű, a sztálingrádi (ma: Volgográd) traktorgyár, a don-rosztovi mezőgazdasági gépgyár, a több mint 1400 kilométer hosszú turkesztán-szibériai vasútvonal („Turkszib”), a magnyitogorszki (Urál), a kuznyecki (Szibéria) és a Krivoj Rog-i (Ukrajna) kohászati kombinát. Az 1927. áprilisi IV. össz-szövetségi szovjetkongresszus már elkönyvelhette a szocialista iparosítás első eredményeit, és elhatározhatta az első ötéves népgazdasági-fejlesztési terv kidolgozását. 1927-ben a szovjet ipari termelés már 11%-kal túlszárnyalta a háború előtti szintet. A szovjet gépgyártás már szállította az első hazai traktorokat, gépkocsikat és repülőgépeket.

Miközben az ipar gyors ütemben fejlődött, a mezőgazdaság elmaradt. Egyéni gazdaságokra való szétforgácsoltsága, a kulákság még le nem küzdött befolyása és a még fennálló gazdasági nehézségek súlyosan éreztették hatásukat a falun. Itt nem volt lehetőség a modern technika ésszerű alkalmazásán. Ezért az 1927. decemberi XV. pártkongresszus úgy határozott, hogy a pártnak támogatnia kell a parasztok kollektív gazdaságokban való tömörítését. Ennek során a párt Lenin szövetkezeti tervének útmutatásait követte. A szovjethatalom a falusi szegénységre támaszkodva és a középparasztsággal szövetségben offenzívát indított a kulákság ellen.

1929-ben megkezdődött az első ötéves terv végrehajtása. A terv rögzítette az iparban és a mezőgazdaságban megoldásra váró feladatokat. A cél egy óriási ipar megteremtése és ennek az iparnak, valamint a mezőgazdaságnak és a közlekedésnek szocialista alapra helyezése volt. Az1929-es esztendő a nagy fellendülés éve volt a szocialista építés minden területén, és 1930-tól kezdve végrehajtották a tömeges kollektivizálást (1932-ig lényegében befejezték).

Az első ötéves terv éveiben sohasem tapasztalt mértékben kibontakozott a szovjet dolgozók hősiessége a munka frontján. Az SZK(b)P és a szakszervezetek irányításával megindították a szocialista munkaversenyt, és a munkások százezreit küldték az építőmunka legnehezebb területeire. Az első ötéves terv határidő előtti teljesítésével a szovjet munkások és kolhozparasztok megmutatták a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben, amelyet egyidejűleg a rettenetes gazdasági világválság rázott meg. A Szovjetunió technikailag elmaradott agrárállamból fejlett ipari hatalommá vált.

Nemzetközi téren a Szovjetunió tántoríthatatlanul küzdött a béke megszilárdításáért, meghiúsította a brit imperialisták kísérletét, hogy 1927-ben szovjetellenes keresztes hadjáratot indítsanak, több állammal normalizálta a kapcsolatokat, megnemtámadási szerződéseket kötött ezekkel az államokkal, és síkraszállt az általános leszerelésért. Mindig az az elv vezette, hogy a konfliktusok békés rendezése megfelel a népek érdekének.

A szocializmus győzelme (1933-37).

A második ötéves tervvel a Szovjetunió 1933-ban a népgazdaság teljes szocialista átalakításának időszakába lépett. A szocializmus alapjait már lerakták. Most a Szovjetunióban meglevő kapitalista elemek teljes felszámolása volt a cél. Ugyanakkor le kellett küzdeni a dolgozók tudatában még gyökerező kapitalista maradványokat. Ebből újabb nagy feladatok hárultak a szocialista kultúrforradalomra. Az írástudatlanságot leküzdötték. A közép- és a szakközépiskolai, valamint a felsőoktatási hálózat kiépítése számszerűen erős fiatal értelmiséget biztosított a szocializmusnak.

A gazdasági építőmunka során a párt és a kormány különös figyelmet fordított a legelmaradottabb vidékekre: a Volga középső szakaszának vidékére, Észak-Kaukázusra, a Kaukázusontúli területekre, Karéliára, Murmanszk vidékére, a Távol-Keletre, Kelet-Szibériára. A legnagyobb beruházásokat a keleti körzetekre – az Urál, Szibéria, Kazahsztán, Közép-Ázsia és a Távol-Kelet – eszközölték. Az 1934. évi XVII. pártkongresszus elfogadta a második ötéves tervet, amely többek között előírta, hogy az ipari termelést az 1913. évi szint nyolcszorosára kell emelni. 1935-ben kibontakozott a Sztahanov-mozgalom, amely a szocialista munkaverseny új, magasabb fokát jelentette. A második ötéves terv folyamán megkétszereződött az ipari termelés; 1937-ben a termékek 80%-a olyan üzemekből került ki, amelyeket az első két ötéves terv éveiben létesítettek vagy újítottak fel. A második ötéves terv megszilárdította a Szovjetuniónak mint független és erős ipari államnak a pozícióit, s ez igen nagyjelentőségű volt, tekintettel az imperialisták részéről fenyegető háborús veszélyre. 1936-ban a VIII., rendkívüli össz-szövetségi szovjetkongresszus új alkotmányt fogadott el, amely rögzítette a szocializmus győzelmét.

1934-ben a Szovjetunió belépett a Népszövetségbe, hogy eredményesebben szembeszállhasson azzal a veszéllyel, amely a fasiszta Németország és Japán részéről fenyegette a békét. 1935-ben a szovjet kormány szövetségi szerződést kötött Franciaországgal és Csehszlovákiával, hogy elősegítse az európai kollektív biztonsági rendszer megvalósulását.

Harc a szocialista társadalom megszilárdításáért (1938-41. jún.).

A Szovjetunió népei nagy sikereket értek el a békés építőmunkában. Ebben az időben azonban kifejlődött a Sztálin körüli személyi kultusz, amely súlyos károkat okozott az SZK(b)P-nek és a szovjet társadalomnak, s a demokratikus törvényesség durva megsértését vonta maga után.

Az 1939. márciusi XVIII. pártkongresszus kijelölte azokat az új feladatokat, amelyek a szocializmus győzelme után a kommunizmus építése terén megoldásra várnak, és elfogadta a harmadik ötéves tervet, amelynek megvalósításához már a háború előtti feszült helyzetben fogtak hozzá. Ennek a tervnek az első három esztendejében mintegy 3000 ipari létesítményt adtak át rendeltetésének. Termelési eszközökből összesen 53%-kal többet termeltek ugyan, mint az előző években, de más ágazatokban (acél, nyersvas és ásványolaj) az emelkedés igen csekély volt, sőt egyes ágazatokban – mint például a gépkocsi- és a villamosiparban, az általános gép- és traktorgyártásban – még visszaesés is volt tapasztalható.

A Népszövetségbe történt 1934-es belépésétől kezdve a Szovjetunió a kollektív biztonságért harcolt. Amikor a nyugati hatalmak 1938-ban Münchenben kiszolgáltatták Csehszlovákiát a német imperializmusnak, a Szovjetunió volt az az egyetlen nagyhatalom, amely Csehszlovákia mellé állt. Miután 1939 tavaszán és nyarán kudarcba fulladtak a szovjet-brit-francia tárgyalások a fasiszta agresszor elleni közös hatékony akcióról, a Szovjetunió 1939. aug. 23-án kénytelen volt megnemtámadási szerződést kötni Németországgal. 1939. szept. 17-én a Vörös Hadsereg bevonult Nyugat-Ukrajnába és Nyugat- Belorussziába, s ezzel védelmébe vette e területek népességének életét és javait. 1939 novemberében a finn katonai klikk külföldi imperialisták támogatásával kiprovokálta a finn-szovjet háborút. Ez 1940 márciusában ért véget olyan békeszerződéssel, amely újonnan megállapította a szovjet-finn határt, ezenkívül szavatolta Leningrád és Murmanszk biztonságát. 1939-ben a Szovjetunió segítségnyújtási egyezményeket kötött Litvániával, Lettországgal és Észtországgal. Minthogy az említett országok reakciós körei nem voltak hajlandók teljesíteni a szerződésekben megszabott feltételeket, a dolgozók megdöntötték hatalmukat, kikiáltották a szovjethatalmat, s a három új szovjetköztársaság 1940 augusztusában felvételét kérte a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségébe. Délen visszakerült a Szovjetunióhoz Besszarábia, amelyet 1918-ban szakítottak el a szovjetállamtól. Ezzel a Szovjetunió kedvezőbb pozíciókat teremtett nyugati határain a fasiszta Németországból kiinduló esetleges támadás veszélyével szemben.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .