MSZF Orbán Viktor kampánybeszédéről

Budapest, 2021. október 24. vasárnap (MSZF)

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP hatalmi céljainak rendelte alá az 1956.október 23-i népfelkelés 65. évfordulója alkalmából Budapesten mondott beszédét – értékelte a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott közleményében.

Magyarország miniszterelnöke arra szólította fel a választókat, hogy tartsák hatalmon kormányát, védjék meg az amerikai és EU támogatást élvező ellenzékkel szemben. Szavaiból kitűnt, hogy nem annyira az ellenzék tömegbefolyásától tart, mint inkább attól, hogy a liberális-szocialista összefogás befolyásos nyugati érdekcsoportok faltörő kosává szegődik.

A nemzeti érdek Amerikával és az Európai Unióval szembeni elsőbbségét hangsúlyozó konzervatív politikus a Szovjetunió egykori vezetője, Leonyid Brezsnyev „korlátozott szuverenitás” doktrínájához hasonlította az USA és az EU hazánkkal szemben követett politikáját, és határozottan védelmébe vette Magyarország szuverenitását és önrendelkezését.

Az MSZF pozitívan értékeli és elismeri Orbán kiállását a nemzeti érdekek mellett, és úgy véli, hogy a miniszterelnök Nyugatnak nem lefekvő, és a nyugati szövetségesek magyar belügyekbe való beavatkozást elutasító politikája élvezi sok millió magyar választó rokonszenvét, továbbá Oroszország támogatását is. Orbán „keletinyitás-politikája” stabil energetikai helyzetet biztosított Magyarországnak, és új perspektívát tárt fel a kereskedelem és az emberi kapcsolatok terén azzal a világrésszel, amelyik belátható időn belül át fogja venni az emberiség sorsának irányítását. Orbán keletinyitás-politikája ellensúlyt képez az ellenzék egyoldalú, kritikátlan atlantizmusával szemben.

 A miniszterelnök beszéde ugyanakkor nagy fokú érzéketlenségről tanúskodott olyan égető társadalmi gondokkal szemben, mint az árak béreket és nyugdíjakat felemésztő szárnyalása, az infláció gyors növekedése, a szegénységben és nélkülözésben élő 2,5-3 millió magyar megélhetése, a társadalmi egyenlőtlenség mélyülése, a közpénzek eltulajdonítása, a korrupció burjánzása. Hiányzott a beszédből az olyan alapvető szabadságjogok melletti határozott kiállás, mint amilyen a sajtószabadság, így a közszolgálati média állami kisajátításának megszüntetése, a társadalmi vélemény biztosítása rádióban, televízióban, napilapokban, az igazságszolgáltatás politikamentes érvényre juttatása, az ügyészség és a bíróság befolyásolásának felszámolása. Nem tért ki arra sem, hogyan oldaná meg kormánya a születések számának növekedése ellenére is égető demográfiai problémákat, a népesség folyamatos csökkenését, a munkaerőhiányt, az egyre súlyosabb szakemberhiányt.

Nem esett szó az egészségügyi állapotokról, a betegellátásról, sem a járványról, melynek terjedését – csak remélni lehet -, nem segítette elő az október 23-i több százezres budapesti tömegmegmozdulás.+++

 

“MSZF Orbán Viktor kampánybeszédéről” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. kinem szarja le hogy mit mond egy cigány-zsido román csicska köcsög bünözö–kötelet nyakába s lámpaoszlopra vele….

  2. Számomra érthetetlen, hogyan tud az MSZF nemzeti érdek melletti kiállásról írni, amikor 31 éve
    csak egy biztos a tőkésdiktatúrában: a szegények számának állandó növekedése, a tőkések
    gazdagodása a TÖRVÉNYESÍTETT KORRUPCIÓ ÁLTAL, a kisvállalkozások szándékos megfoj-
    tása, a lakosság SZÁNDÉKOS eladósítása !… az ország régióinak drasztikus egyenlőtlensége .
    Ma már nem kell Ausztriához viszonyítani , pl. Hunniát . Elég csak Győr és környékéhez ! A szakadék már ekkor is látszódik . Ezt nem látnák a hatalom birtokosai ? …Látják, ovi is olvassa
    a napi jelentéseket . A határainkon belül élők nem érdeklik annyira , mint a határainkon túliak .
    …. Nem termel annyit a “gyarmati gazdaság ” hogy ennyi embert – viszonylagos jólétben – ellás-
    son ! Akkor mire föl ez a nagy vállveregetés ? … mire föl a demográfia ? Feltételezem hogy lát-
    ják a döntéshozók: nem azok szaporodnak, akikre számítottak ! … Még az is lehetséges, hogy ezt
    a folyamatot remélték .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .