Minden segítséget megadunk a frontnak

Gondoskodás a sebesült katonákról

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. „Minden segítséget megadunk a frontnak”

Gondoskodás a sebesült katonákról

Az oly gigantikus méretű háború egyszersmind kegyetlenül véres jellegű is volt. Attól, hogy mily gyorsan nyújtottak elősegélyt a sebesülteknek, mennyire hatékony volt a gyógykezelésük, a katonák és tisztek millióinak élete, egészsége és csapataikhoz való visszatérése függött.

Ámde a káderek száma, különösen a közép- és alsófokú egészségügyi személyzeté elégtelen volt. Ezenkívül pótolni kellett a hadseregbe bevonult egészségügyi dolgozókat, és meg kellett szervezni a hátországi körzetekben is a polgári lakosság egészségügyi ellátását.

Ezért a párt intézkedéseinek sorában fontos helyet foglalt el az egészségügyi káderek tömeges kiképzése.

A háború első napjától a Komszomol körzeti bizottságait és a katonai körzeti komisszariátust elárasztották a honleányok kérelmei, hogy képezzék ki, és a haza egészségügyi védelmének legfelelősebb szakaszaira küldjék őket. Érzéseiket jól tükrözte az a határozat, amelyet 1941. augusztus 24-én tartott gyűlésükön az ápolónői tanfolyam hallgatói a moszkvai és Moszkva környéki egészségügyi mentőosztagok tagjai elfogadtak. „Hajlandók vagyunk ellátni minden ránk bízott munkát – hangoztatta a határozat -, egyetlen kívánság éltet bennünket, egyetlen gondolat vezérel, hogy mielőbb szétzúzzuk a fasiszta barbárokat. A párt a legdrágább kincset, a haza nagyszerű védőinek életét bízta ránk, és mi méltók akarunk lenni erre a bizalomra.”

Az egészségügyi dolgozók tömeges kiképzése alapjaiban a Vöröskereszt egyesület vonalán folyt. Az egyesületnek csak a moszkvai osztályára a háború első négy hetében a hazafias erők tízezreinek kérelme érkezett be, hogy egészségügyi kiképzésben részesüljenek és az arcvonalra mehessenek. A háború első három hónapjában Moszkvában 6372 ápolónővért és egészségügyi dolgozót képeztek ki és irányítottak a hadseregbe. Köztük a legkülönbözőbb korú nőket találtuk. A főváros Proletarij kerületében létesült népfelkelőezred orvosi-egészségügyi zászlóaljának állományában M. Sz. Msztyiszlavszkaja vöröskeresztes nővér vezetésével egy egészségügyi csoport vonult a frontra. Vele együtt mentek leányai, Zinaida és Ljudmila, iskolai tanulók is.

Leningrádban 1941 második felében 6253 ápolónő és körülbelül 10 000 segédápolónő részesült kiképzésben. Az „Egészségügyi szolgálatra kész” körökben 370 000 embert képeztek ki elsősegélynyújtásra.

Éppen ilyen tevékenyen folyt az egészségügyi káderek tömeges kiképzése országszerte. 1941. júliustól 1945. májusig a Vöröskereszt egyesület tanfolyamain 264 000 ápolónőt képeztek ki, éspedig közülük több mint 100 000-et a háború első évében. Ez idő alatt az egyesület több mint 451 000 segédápolónőt és körülbelül 40 000 egészségügyi instruktort képezett ki. Az „Egészségügyi szolgálatra kész” program keretében 23 millió embert készítettek fel elsősegély nyújtására.

E számok mögött a maga nemében példátlan népi hősiesség rejlik. Hála a szovjet nők hazafias lelkesedésének, a közép- és alsófokú egészségügyi személyzet kiképzése olyan méretekben folyt, hogy a háborúk történetében először a szovjet hadsereg és a hátországi kórházak jól el voltak látva ilyen személyzettel.

A nép emlékezetében örökké él azoknak a leányoknak kedves arca, akik a vállukon átvetett egészségügyi táskával rendületlenül járták a háború nehéz útjait. Mindenütt ott voltak, a harcmezőn, a partizánportyákon, a kiürítőkórházakban, a kórházvonatokon, az ellenség által szétbombázott városok romjai közt. A sebesültek ezrei kaptak elsősegélyt, és gondos kezek juttatták vissza őket alakulatukhoz.

A német fasiszta megszállók ellen folytatott küzdelemben tanúsított hősiességükért és bátorságukért az ápolónők, egészségügyi instruktorok és segédápolónők tízezreit rendjelekkel és érdemérmekkel tüntették ki. Húsz bátor honleány elnyerte a Szovjetunió Hőse címet.

Az egészségügyi káderek önkéntességi alapon kiképzett nagy száma lehetővé tette, hogy az egészségügyi csoportok és kötözőhelyek széles hálózatát építhessék ki országszerte. 1942 végéig 13 312 egészségügyi csoport (csoportonként 15 fő) fejtett ki aktív tevékenységet. Ugyanerre az időre az országban 107 000, 1944 végére pedig 210 000 kötözőhely létesült, amelyek munkájában 840 000 ember vett részt. Az egészségügyi csoportok és kötözőhelyek elsősegélyt nyújtottak a légibombázások, a termelési balesetek sérültjeinek, gondoskodtak a sebesültek szállításáról, kórházi ellátásáról. Ugyanakkor az egészségügyi csoportok és kötözőhelyek tagjainak sokezres hadserege az esetek többségében termelőmunkája mellett látta el ezt a feladatát. Sok többgyermekes anya és idős nyugdíjas is volt közöttük.

A Nagy Honvédő Háború évkönyvébe ragyogó lapként került be a véradómozgalom tagjainak nemes hőstette. Ez a mozgalom mindjárt a háború első napjaiban indult meg, és nagy lendülettel bontakozott ki. A körülzárt Odesszában 18 000 ember nem is egyszer adott vért a sebesült katonáknak. Amikor az ellenség megközelítette Kijevet, 35 000 kijevi lakos vált véradóvá.

Csodálatot kelt a leningrádi véradómozgalom kibontakozása. Az ostromgyűrűbe zárt hős város éhező lakosai elég erőt éreztek magukban ahhoz, hogy vért adjanak a sebesülteknek. A város rendszeres bombázása és az állandó tüzérségi tűz következtében megsérült a leningrádi vérátömlesztő intézet. Megszűnt a vízszolgáltatás, a villamosáram, használhatatlanná vált a berendezés egy része. Sok véradó és az intézet több munkatársa életét vesztette.

Az intézet kollektívája az alagsort rendezte be, és ott folytatta a vérgyűjtést. Megszakítás nélkül és nagy mennyiségben ellátta az arcvonal és a kórházak szükségletét. Hogyha az intézet által gyűjtött vért és készített vérpótló oldatot egyszerre összegyűjtötték volna, nem lett volna elég hozzá 1 300 000 palack. Csupán az arcvonalra annyi vért és vérpótló oldatot juttattak el, hogy egyszeri szállításukhoz 150 vasúti teherkocsira lett volna szükség.

A legnagyobb vérellátó központ Moszkva volt. Több mint 500 000 liter, donoroktól kapott vért küldött az arcvonalnak.

Az országunk minden részéből adott vér tízezer és százezer literjei jutottak el az arcvonalra és a hátországi kórházakba.

A háború egész ideje alatt a véradómozgalomban 5 500 000 ember vett részt. Mintegy 90 százalékuk nő volt, s több mint 70 százalékuk fiatal. A. N. Gracsikova moszkvai lány mintegy öt liter vért adott és 400 embert vont be a véradói mozgalomba. N. A. Szkacskova, ötvenéves nyugdíjas nő, a nagy orosz hadvezér, M. I. Kutuzov leszármazottja, szintén aktív véradó volt.

A véradómozgalmat a párt és a kormány igen nagyra értékelte. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1943. szeptember 17-én kelt rendeletével „A sebesült harcosok és parancsnokok megmentése érdekében többszöri és rendszeres véradásért” 48 véradót a Szovjetunió rendjeleivel és érdemérmeivel tüntettek ki. 1944. június 24-én a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége megalapította a „Szovjetunió érdemes véradója” jelvényt. A háború alatt 15 000 embert tüntettek ki ezzel a jelvénnyel. Ámde a kitüntetésnél is többet ért a hazafiaknak nemes tettük eredménye.

Egyetlen hadseregben, egyetlen háborúban sem gondoskodtak úgy a sebesültekről, mint a szovjet hadseregben a Nagy Honvédő Háború idején.

A sebesültekről való gondoskodás az egész nép ügye volt. Az iparvállalatok, intézmények, kolhozok és szovhozok, tudományos intézetek kollektívái védnökséget vállaltak a kórházak fölött, részt vettek felszerelésükben, tüzelőanyaggal való ellátásukban, a helyiségeik javításában. A patronáló vállalatok és intézmények könyvtárakat rendeztek be a kórházakban, hangversenyeket, előadásokat, filmvetítéseket szerveztek. Az a figyelmesség és melegség, amely körülvette a sebesülteket, emelte jó hangulatukat, segítette gyógyulásukat.

A szovjet orvostudomány kimagasló győzelmet aratott a Nagy Honvédő Háborúban. A beteg és sebesült katonák több mint 70 százalékát visszajuttatta alakulatukhoz. Ebben a győzelemben a nép aktív, önkéntes segítőkészsége döntő szerepet játszott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Minden segítséget megadunk a frontnak” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kérjuk mindenki orizze meg nyugalmát.
    Budapesti cionisták kiemelésére kerul sor.
    Magyarország muveletiu terulet.

    Elnézést a magyar lakoságtol az anti terroriste muvelet kellemetlenségei miatt.

    Albert Pike alosztály Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .