A 300 MILLIÁRD FORINTOS KÉRDÉS!

Déli körvasút: mi kerül kilométerenként 62 milliárd forintba?

Déli körvasút: mi kerül kilométerenként 62 milliárd forintba?

Közlekedési szakemberek is túlzónak tartják a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasúti vágányok bővítésére kiírt közbeszerzés nettó 338 milliárd forintos nyertes árajánlatát, amit a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Zrt. vezette konzorcium tett – erről ír a G7 friss cikkében. A nyilatkozó szakértők 30-50 milliárd forint körülire teszik a munka értékét.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasút (Déli körvasút) bővítésére kiírt közbeszerzésén a V-Híd Zrt. ajánlatát hirdette ki győztesnek, nettó mintegy 338 milliárd forintért. Az érintett hat kilométeres szakaszon a meglévő két vágány mellett egy harmadikat és részben egy negyediket is építenek (a vágánybővítés 3,7 kilométert érint). A munka értéke kilométerenkénti 56,3 milliárd forint a nyertes ajánlat alapján.

A vasútvonal keresztezi a Dunát, de a költséges hídépítés nem ennek a projektnek a része: a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítését a Duna Aszfalt Zrt. végzi 35,9 milliárd forintért. Így a hídfelújítással együtt a Kelenföld és Ferencváros közti hat kilométernyi vasútvonal bővítése közel 374 milliárd forintba, kilométerenként több mint 62 milliárd forintba kerül – írja a G7 portál.

A költség nagyságrendjét jól mutatja, hogy a Portfolio számításai szerint 2019-ben a teljes vasúti rendszer fenntartására 346 milliárd forintot költött a magyar állam, amiben benne volt a pályahálózat fenntartásának és fejlesztésének költsége mellett a diákok és nyugdíjasok utazási kedvezményének az ára, valamint az új vonatok beszerzésének költségei is.

Nagy munka, kicsi verseny

A NIF Zrt. a Ferencváros és Kelenföld közötti vasútvonal kapacitásbővítésének tervezésére és építésére kiírt közbeszerzésén szeptember 3-án tette közzé az ajánlatokról készült összesítését az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben, a szerződést azonban azóta sem töltötték fel. Az összesítés szerint a felcsúti Mészáros Lőrinc egyedüli tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt. tette a nyertes ajánlatot, nettó 337,9 milliárd forint értékben. A cég alvállalkozóként megjelölte az ajánlatában a V-Híd leányvállalatát, a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-t, a 2016 márciusa óta Mészáros Lőrinc testvérének, Mészáros Jánosnak a tulajdonában lévő Híd-Tám Hídépítési Fővállalkozó Kft.-t, a Mészáros-üzlettárs Szíjj László Közgép Zrt.-jét, az állami MÁV FKG Felépítménykarbantartó Kft.-t, valamint a hídépítésben jártas – a Lánchidat is felújító, Apáthy-család érdekeltségében lévő – A-Híd Zrt.-t. Nagy verseny nem volt a közbeszerzésen: két ajánlat érkezett, a másik jelentkező – az építési tendereken induló, de nagyon ritkán nyerő – lábatlani székhelyű Dömper Kft. vezette konzorcium volt, nettó 345 milliárdos árajánlattal (a szerk.).

A vonalszakaszon két új akadálymentes megállóhely is épül, Nádorkertnél és a Közvágóhídnál. Zajvédőfalat 45 ezer négyzetméteren kell felszerelni, és az érintett utak (Gubacsi, Soroksári, Budafoki, Szerémi, Fehérvári, Bartók Béla út) feletti vasúti hidakat el kell bontani és új acél felszerkezetű hidakat (hídszerkezeteket) építeni, a Rákóczi-híd felhajtója feletti, meglévő vasbeton vasúti hidat pedig szélesíteni kell. A kivitelezés határideje 2027. december 31. lenne a közbeszerzési hirdetmény szerint.

A 62 milliárd forintos kilométerenkénti ár akkor is borzasztóan drágának tűnik, ha összevetjük más nagyvárosi vasúti fejlesztésekkel – jegyzi meg a G7 újságírója.

Vasúti nagyberuházások vágánykilométerre jutó költsége* (md Ft)
München, második vasúti alagút (22% tartalékkerettel) 37,9
Tours – Bordeaux TGV 4,0
Le Mans – Rennes TGV 3,3
Malmői vasúti alagút 10,5
Bécs főpályaudvar 3,4
4-es metró alagút és állomások 19,1
4-es metró teljes költség 30,8
Budapest-Belgrád vasútvonal 1,9
Kelenföld-Ferencváros felújított vágányokkal is számolva 26,5
Kelenföld-Ferencváros csak új vágányokkal számolva 62,5
Forrás: G7. *forintárfolyam: euró 351, svéd korona 34,5

A cikkben féltucatnyi európai fejlesztést gyűjtöttek össze, amelyek alapján a hazai Déli körvasút építési költsége olyan óriásprojektekkel mutatott megközelítőleg egyezést, mint a bécsi főpályaudvar vagy a malmői városi vasúti alagút építése.

Teljes költség* (milliárd forint)
München, második vasúti alagút (22% tartalékkerettel) 1365,39
Tours – Bordeaux TGV 2737,8
Le Mans – Rennes TGV 1193,4
Malmői vasúti alagút 295,32
Bécs főpályaudvar 340,47
4-es metró alagút és állomások 280,94
4-es metró minden költség 452
Budapest-Belgrád vasútvonal 590
Kelenföld-Ferencváros felújított vágányokkal 337,9
Kelenföld-Ferencváros csak új vágányokkal 337,9
Forrás: G7. *forintárfolyam: euró 351, svéd korona 34,5

A beruházásokról bővebben a G7 cikkében olvashat.                                                   (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A 300 milliárd forintos kérdés: (Mindjárt kettő is van.)

  1. – Vesztét érzi a vajda és a Jó Pénztáros Lőrinc Koma, és még a bukás előtt minél többet ki akanak menteni…

2. – Avagy ANNYIRA BIZTOSAK a jövő esztendei újabb dijadalban, hogy nem is érdekli őket eg újabb lopási vád?

KÉT VÁLASZ LEHETSÉGES! Mindkettő IGENLŐ!

Ne feledjük: EZ ITT A KÉTHARMADOS – TÁKOLMÁNYOSÍTOTT DÖBRÖGISZTÁN!

“A 300 MILLIÁRD FORINTOS KÉRDÉS!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Admin téged valaki bántana Száncso azt is megbasznánk.

    Posta Imréhez hozzá nyult a geciszájuak.

    Hu bazmeg

    A barna sapkás barna kesztyus kazár geci ki belenyomta az Imrét a vizbe.
    Hu gyerek,tele hugyozom a vébeled a szádon fog ki frocsogni a hugyam azt lefolyik a tudodbe

  2. Ki ez a kazárföldi Winnetou,akinek ilyen kemény véleménye van,aki “jókat ír”,és akiről Admin azt mondta jelentéktelen figura,miután családlátogatáson volt Törtelen?
    Jó pár éve tömegek kérték hogy baszd ki innen , de most már Száncsó személyi majdnem testőre.
    Szeretem a viccet,de ha valaki a múltkor bulvárnak hívta a bal-radot,ez így kívülről paródia kezd lenni.
    Tartótiszt ürgebőrbe varrva,vagy mi a f..om?

    Ja ne válaszolj,én csak kívülről ámulok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .