A küzdelem új szakaszában

A területrablók megszállási politikájának kudarca

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A lakosság tömegei az 1943-as és 1944-es években még elkeseredettebben harcoltak a hódítók intézkedéseinek meghiúsításáért. A hitleristák 1943-ban roppant erőfeszítéseik ellenére, még épp olyan messze voltak a megszállt szovjet területek gazdasági kiaknázására irányuló terveik megvalósításától, akárcsak a háború elején.

1943 tavaszától fokozódott a munkások szökése az üzemekből. Sok üzem és gyár munkaerőhiány miatt beszüntette működését. A vasutasok mindenütt otthagyták a munkát. A hitleristák kénytelenek voltak Németországból és az általuk megszállt országokból hozni mozdonyvezetőket, váltókezelőket, fűtőházi munkásokat.

Azok pedig, akik megmaradtak az üzemekben, még fokozott méretekben folytatták a felszerelés, a nyersanyag, a késztermékek tönkretételét. Dnyeprodzerzsinszkben például a tömeges kártevések következtében a megszállók csupán 1943 folyamán a Dzerzsinszkij nevű gyár egyetlen martinműhelyét voltak csak képesek üzembe állítani. A munkások azonban acélöntés közben nem tartották be a technológiai követelményeket, a vegyi laboratóriumban dolgozó illegális harcosok pedig a hibás termékeket „kiválónak” minősítették. Ennek folytán a megszállók a használhatatlan fém garmadáját kapták. És így volt ez minden üzemben. Az óriási ipari vállalatok a hódítókra nézve legjobb esetben kis javítóműhelyekké váltak, amelyek igen gyenge minőségű termékeket bocsátottak ki.

1943 nyarától valóságos csata bontakozott ki a gabonáért.

A hitleristák roppant erőfeszítéseket tettek, hogy lehetőleg minél több gabonát szállítsanak ki Németországba. Azokban a körzetekben viszont, melyekben várható volt, hogy a szovjet hadsereg felszabadítja, agyonlövetés terhe mellett megtiltották az őszi vetést az 1944-es termés alá.

A pártszervek felhívták a parasztságot, hogy hiúsítsák meg az ellenség aljas fondorlatát. 1943. augusztus 14-én a Belorussziai K(b)P KB határozatot hozott az „1943. évi termésről”. A határozat kötelezte az ellenség mögöttes területén működő pártszerveket, hogy széleskörűen világosítsák fel a parasztokat, az előállott helyzetről, segítsenek nekik betakarítani és elrejteni a gabonát, és elvégezni az 1944-es termés őszi vetését. A partizánok és a földalatti szervezetek tagjaira az a feladat várt, hogy megsemmisítsék a rekviráló osztagokat, felgyújtsák a begyűjtési helyeket, megtámadják a gabonaszállítmányokat és visszajuttassák a gabonát a parasztoknak.

A parasztság tettel válaszolt a pártszervek felhívására. A „Közép” hadseregcsoport törzse riadtan jelentette Berlinbe: „… A gabona betakarítása, amelynek védelmére minden intézkedés megtörtént, veszélyben forog”. A mezőgazdasági beszolgáltatások meghiúsításáért széles körű harc bontakozott ki Moldovában. Besszarábia kormányzója jelentést téve erről, a román kormány ülésén kijelentette: „A besszarábiai parasztoktól csak erőszakkal lehet elvenni a terményüket.”

A Sztálingrádnál elszenvedett vereség után a megszállók még több szovjet embert próbáltak elhajtani Németországba, hogy velük pótolják a totális mozgósítás következtében behívott német munkásokat és parasztokat. A fiúk és a lányok, mivel nem akartak az ellenségnek dolgozni, betegségekkel fertőzték meg magukat, elrejtőztek a lerombolt épületek romjai között. A szovjet orvosok ezrei nemes hőstetteket vittek végbe. Életük kockáztatásával hamis igazolásokat adtak ki, kioktatták a fiatalokat, hogyan színleljenek betegséget, elrejtették a kórházakban őket, ahol „tífuszos” osztályt létesítettek a számukra. A „keleti munkaerő” Németországba történő szállítása általában meghiúsult.

A burzsoá nacionalisták a háború kezdetétől fogva aktívan kiszolgálták a megszállókat.

Belorussziában még 1941 októberében létrehozták az úgynevezett „Belorusz Népi önsegélyezési”. Ennek a szervezetnek a feladata Kube meghatározása szerint az volt, hogy „szoros együttműködést teremtsen a német megszálló hatóságok és a becsületes belorusz lakosság között”. A nyugatról visszaszivárgott fehérgárdista emigráción kívül ebbe a szervezetbe a volt kulákok és más népellenes elemek kis számát sikerült csak összetoborozniuk. 1943 júliusában a megszállók kihirdették a „Belorusz Ifjúsági Szövetség” megalakítását, amelynek feladata, amint alapszabályaiból kitűnik, „az ifjúság elválasztása Kelettől és az árja Nyugattal való egyesítése” volt. A belorusz ifjúság aktívan bojkottálta ezt a szövetséget. 1943 végén a hitleristák megalakították a belorusz „nemzeti kormányt” – a „Belorusz Központi Tanácsot”. Ámde ez a „kormány” egy lépést sem tehetett a hódítók szuronyainak támogatása nélkül. Végül is e fondorlatok csődjét kénytelenek voltak maguk a megszállók is beismerni. Rosenberg hitlerista miniszter kijelentette: „A bolsevikok huszonhárom éves uralmának következtében Belorusszia lakossága olyannyira átitatódott a bolsevista világnézettel, hogy a helyi önkormányzat megteremtésére sem a szervezési, sem a személyi feltételek nincsenek meg.”

Ukrajna népe általánosan megvetette a burzsoá nacionalistákat. A hitleristák által Kijevbe hozott Ognyenko, egykori petljurista miniszter, keserűen jegyezte meg, hogy a lakosság úgy tekint a nacionalistákra, „mint hajdanában a kijeviek a tatár hódítókra tekintettek … Nincs könyörület velünk szemben – kesereg a petljurista. – A könyörtelenség vesz körül bennünket. Minden jövevény ukránt, vagyis bennünket, fasisztának, spiclinek, Hitler cinkosának neveznek …”

Lettországban, Litvániában, Észtországban, Moldovában, Ukrajna és Belorusszia nyugati területein a burzsoá nacionalistáknak alapjában véve csak kulákokat, volt kapitalistákat, üzéreket, a régi burzsoá hatalom csinovnyikjait sikerült csak szervezeteikbe bevonni.

A megszállók nagy provokációs manővere volt az a kísérlet, hogy a szovjet embereket testvérgyilkos háborúba taszítsák. Az „önkéntes egységek” megalakítása nem vált be – nagyon kevés áruló akadt csupán. Ezért a megszállók az erőszakos mozgósításhoz folyamodtak. Lettországban, például, 30 korosztályt hívtak be a német hadseregbe. Aki kivonta a sorozás, alól magát, halállal bűnhődött. Ukrajna nyugati területein a helyi lakosságból megalakították a „Galícia” SS-hadosztályt. Belorussziában 1944-ben a „Belorusz Központi Tanács” a megszállók utasítására 14 korosztály mozgósítását rendelte el az úgynevezett „belorusz helyi védelembe”, amelynek rendeltetése a partizánok elleni harc volt.

A nép meghiúsította a fasisztáknak ezt az aljas fondorlatát. Lettországban a behívottaknak csupán körülbelül az egyharmadát sikerült erővel besorozni a hadseregbe. Közülük is sokan csakhamar megszöktek. A „Galícia” SS-hadosztály egységei szétfutottak a szovjet hadsereggel való első összeütközés alkalmával. A „belorusz helyi védelembe” való mozgósítás teljességgel csődöt mondott. Kudarcot vallott a román hatóságok próbálkozása is, hogy „besszarábiai nemzeti egységeket” állítsanak fel. Azok a moldovaiak, akiket a román hadseregbe mozgósítottak, tömegesen dezertáltak.

A szovjet hadsereg közeledtével a lakosság harca a megszállók intézkedéseinek meghiúsítására fegyveres felkelésbe csapott át. A legnagyobb ilyen felkelés 1943 szeptemberének végén az ellenség által megszállt Leningrád közigazgatási terület járásaiban robbant ki. A közvetlen lökést a hitleristáknak az a parancsa adta, hogy az egész lakosságot nyugatra kell evakuálni.

  1. szeptember 24-én a Leningrádi Területi Pártbizottság kiáltvánnyal fordult a lakossághoz: „A hősi Vörös Hadsereg győzedelmesen kibontakoztatva támadását, könyörtelenül pusztítja az ellenséget … A szovjet állampolgárok szent hivatása és kötelessége, hogy segítse a Vörös Hadsereget … s mögöttes területről bátor csapásokat mérjen a fasiszta bandákra. Cselekedjetek könyörtelenül! Mindenki, kicsinyek és nagyok, keljetek harcra …”

Egész falvak lakossága állt át a partizánokhoz. A partizánosztagok létszáma egyszeriben megtízszereződött, és 25 000 főt számlált. Ezenkívül nagyszámú partizán tartalékcsapatok és önvédelmi osztagok jöttek létre. A partizánmozgalom leningrádi törzse repülőgépeken több mint 15 000 puskát, 7000 géppisztolyt, több mint 1000 géppuskát, 112 aknavetőt és sokféle más fegyvert és lőszert juttatott el a felkelőkhöz.

1943 végére a közigazgatási terület minden megszállt részén fellobbant az össznépi felkelés lángja. A megszállók terve, hogy elnéptelenítsék a leningrádi területet és elhajtsák a lakosságot, dugába dőlt.

Harci tettekkel fogadta a szovjet hadsereget az ellenség megszállta szovjet föld más körzeteinek lakossága is. A partizánokkal és a földalatti szervezetek tagjaival együtt irtották az ellenséges gyújtogató- és robbantóosztagokat, mentették meg az elrablástól és megsemmisítéstől a népi vagyont, harci osztagokat alakítottak, és a szovjet csapatok megérkezéséig védték az üzemeket, gyárakat, a bányákat és más objektumokat.

A fasiszták által megszállt szovjet földön kibontakozott partizánmozgalom fontos szerepet játszott a szovjet hadsereg Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelmében. A szovjet hadsereg győzelmének politikai eredményét értékelve, L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára ezt mondta: „Ukrajna és Belorusszia, Szmolenszk és Brjanszk vidéke, az összes ideiglenesen megszállt területek lakosainak össznépi partizánháborúja halomra döntötte ellenségeink reményeit, hogy a szovjethatalom nem bírja elviselni a rázúduló megpróbáltatásokat. Ez a küzdelem megmutatta, mily nagyra becsülik a szovjet emberek saját népi hatalmukat. A szovjethatalom és a szovjet nép – egy egységes egész. Ebben a megbonthatatlan egységben van a mi társadalmi rendünk nagy szilárdságának forrása. És nincs a világon olyan erő, amely képes volna megingatni ezt az egységet.”11 – L. I. Brezsnyev: A lenini úton. Beszédek és cikkek. 1. köt. Moszkva 1970. 238. old. (Oroszul.)*

A szovjet partizánmozgalom katonai szempontból is nagymértékben hozzájárult a hitlerista Németország és csatlósainak leveréséhez.

A háború évei alatt a partizánalakulatok és a földalatti szervezetek az ellenséges katonáknak, tiszteknek, a megszálló apparátus tisztviselőinek, a területrablók cinkosainak százezreit pusztították el, megvédték a szovjet emberek százezreit attól, hogy fasiszta kényszermunkára hajtsák el őket, megakadályozták számos helység, ipari és egyéb népgazdasági objektum megsemmisítését.

Különösen hatékonyak voltak a partizánoknak az ellenség közlekedési útjaira mért csapásai. Ötszörösen felülmúlták azt a hatást, amelyet az angol-amerikai repülők az ellenség közlekedési vonalai elleni támadásaikkal értek el, és csaknem tízszer hatásosabbak voltak a német repülők tevékenységénél, amikor azok a szovjet csapatok hadtápterületének vasutait és gépkocsiútjait bombázták.

A partizánmozgalom az ellenség nagy erőit vonta el. Már 1942 nyarától a fasiszta hadvezetés a szovjet-német arcvonalon működő összes szárazföldi erőinek mintegy 10 százalékát a partizánmozgalom elleni harcra használta fel. Ezenkívül a hitleristák kénytelenek voltak a megszállt szovjet terület minden helységében nagyszámú katonai-közigazgatási megszállóapparátust, rendőri és katonai helyőrséget, kémelhárító szerveket fenntartani, és állandóan erősíteni őket.

Hallatlanul nagy volt a partizánmozgalom hatása az ellenség katonáinak és tisztjeinek erkölcsi állapotára. Az arcvonalra tartó ellenséges csapatok a partizánok és a földalatti szervezetek szakadatlan támadásainak voltak kitéve. A hadtápterületre visszavont csapatok a pihenés helyett kénytelenek voltak a különböző objektumokat őrizni, és a sok-sok büntető expedícióban venni részt. Ez mind erkölcsileg, mind fizikailag kimerítette a katonákat és tiszteket, csökkentette harci szellemüket.

Hitler, amikor megindította a háborút a Szovjetunió ellen, kijelentette: „A dolog lényege az, hogy zsíros falathoz jutunk azzal, hogy először, meghódítjuk, másodszor, kormányozzuk, harmadszor, kizsákmányoljuk őket.” Ámde sem az egyik, sem a második, sem a harmadik nem sikerült a megszállóknak. A szovjet falatba a hitleristáknak beletört a foguk. Sok mindent elraboltak, de sem az ipari, sem a mezőgazdasági termelést nem sikerült megszervezniük az általuk meghódított szovjet földön. A fasiszta megszállók gazdasági intézkedéseinek meghiúsítása – az ellenség mögöttes területein maradt milliónyi szovjet munkás, paraszt és értelmiségi kimagasló hőstette volt.

A fasiszta hódítók hátában vívott partizánharc a szovjet emberek rendületlen helytállásának hőskölteménye volt. A tömeges hősiesség és az önfeláldozás a partizánharc szabálya volt. A partizánoknak és földalatti harcosoknak, az ellenséges intézkedések szabotálóinak tízezrei haltak kínhalállal a Gestapo-hóhérok kezei közt. De halálukkal is folytatták a harcot. „Kommunista vagyok. Ezzel mindent megmondtam. Bennünket nem lehet térdre kényszeríteni. A kommunisták a vallatásra hallgatással válaszolnak!” – jelentette ki az öreg lett kommunista, A. Peterson az őt kínzó fasisztáknak. „Nem!” — felelte büszkén a Gestapo pribékjeinek. J. V. Klumov professzor, a pártonkívüli hazafi, a minszki földalatti szervezet harcosa, amikor azok felajánlották, hogy választhat a halál vagy a között, hogy a megszállóknak fog dolgozni. „Önök most felakasztanak engem, de én nem vagyok egyedül. Kétszázmillióan vagyunk, mindannyiunkat nem akaszthatják fel!” – vágta a hitleristák szemébe Zoja Koszmogyemjanszkaja. Egy árva szó sem hagyta el a száját az odesszai földalatti szervezet kommunista vezetőjének. A. V. Molodcovnak sem, miközben vallatták őt. Amikor kihirdették a halálos ítéletét, kijelentette: „Orosz ember vagyok, és a saját földemen nem kérek kegyelmet az ellenségtől.” Negyedórát adtak Liza Csajkinának, a Kalinyini közigazgatási terület penzai kerületi Komszomol-bizottsága titkárának, hogy bűnbocsánatot kérjen. Tizenöt perc múlva ezt mondta: „Készen állok, lőjetek agyon.” És a kivégzésre kihajtott emberekhez fordulva ezt kiáltotta: „A hazáért, a népért halok meg!” Az „Internacionálét” énekelve mentek a vesztőhelyre a mogiljovi földalatti szervezet harcosai is.

Ilyenek voltak azok, akik a fasiszta megszállás borzalmas éveiben partizánharcba szálltak a területrablókkal. Halhatatlan hősiességük a Nagy Honvédő Háború krónikájának arany betűkkel írt lapja marad, és ragyogó megnyilvánulása a szovjet nép lángoló hazafiságának, a kommunizmus eszméi iránti határtalan odaadásnak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .