Harc az Urálért

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

1919 június közepén a keleti front seregei az északi és a középső szakaszon elérték azt a vonalat, ahonnan a kolcsakisták március elején támadásra indultak a Volga felé. A déli hadseregcsoport, majd a 2. és a 3. hadsereg ellenoffenzívája megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az egész keleti front támadásba menjen át.

A szovjet csapatok nem hagyhatták, hogy a fehérgárdisták lélegzetvételhez jussanak. Támadniuk kellett, hogy felszabadítsák az Urált hatalmas erőforrásaival.

Lenin már május 29-én a következőket írta a Keleti Front Forradalmi Katonai Tanácsának küldött táviratában: „Ha a tél beálltáig nem foglaljuk el az Urált, akkor, véleményem szerint, elkerülhetetlen a forradalom veresége.”22 Lenin Művei, 35. köt. Szikra 1956. 377. old.* S a továbbiakban Lenin újra meg újra felhívta a szovjet parancsnokság figyelmét arra, hogy meg kell gyorsítani az uráli offenzíva ütemét, és a legrövidebb időn belül fel kell szabadítani az Urált.

A keleti front parancsnoksága a párt útmutatásait követve már az ufai hadművelet időszakában kidolgozta az uráli offenzíva tervét, és június elején jóváhagyás végett felterjesztette a felsőbb katonai fórumokhoz.

Vacetyisz akkori főparancsnok nem értett egyet a tervvel, úgy vélte, hogy az „nem felel meg a kialakult helyzetnek”. Június 6-án utasítást adott arra, hogy a Belaja és a Káma folyókat építsék ki védelmi vonallá, vagyis lényegében leállította az offenzívát; s ezt követően a keleti front csapatainak zömét Gyenyikin ellen kívánta harcbavetni. Vacetyiszt mindenben támogatta Trockij.

A Keleti Front Forradalmi Katonai Tanácsa azonban határozottan ellenezte ezt a megoldást. Június 9-én Guszev, a Forradalmi Katonai Tanács tagja és Kamenyev frontparancsnok táviratban tájékoztatta Lenint a főparancsnokság hibás intézkedéseiről, s kérte a Központi Bizottságot, hogy vizsgálja ki az ügyet. Egyszersmind közölték, hogy a frontnak megvannak a szükséges erői az Urál felszabadításához.

Az OK(b)P Központi Bizottsága plénumának június 15-i ülésén határozatban utasította a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsot, hogy ne állítsa le a Kolcsak elleni támadást. E határozat alapján a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács június 17-én parancsot adott a keleti front offenzívájának folytatására. A frontparancsnokságot kötelezték, hogy sürgősen mutassa be jóváhagyás végett a Kolcsak elleni további hadműveletek tervét, amelynek a való helyzetre kell épülnie.

Június 22-én a tervet felterjesztették a Vörös Hadsereg főparancsnokságához. S lényegében ennek a tervnek az alapján folytak az Urál felszabadítására irányuló hadműveletek.

De az ügy ezzel nem zárult le. Trockij és Vacetyisz továbbra is ragaszkodott álláspontjához, s június végén, amikor a szovjet csapatok már megkezdték az Urál felszabadítását, ismét megpróbálta leállítani a támadást a keleti fronton — most már az Urál gerince mentén —, Kolcsak kezén hagyva Jekatyerinburgot és Cseljabinszkot. Az ilyen ténykedések nagy károkat okozhattak volna a szovjetköztársaságnak.

Július 3-án a párt Központi Bizottsága részletesen megvitatta a köztársaság katonai helyzetét, és levelet intézett a pártszervezetekhez. Levelében rámutatott arra, hogy az Urálért és Szibériáért indított támadás semmiképpen sem fékezhető. A Központi Bizottság végleg elvetette Trockij és Vacetyisz javaslatait. Ezután Trockij már nem foglalkozott többé közvetlenül a keleti front ügyeivel. Vacetyiszt felmentették a főparancsnoki tisztség alól; helyébe Kamenyevet nevezték ki.

A párt utasította a keleti front csapatait, hogy a legrövidebb időn belül fejezzék be Kolcsak fehérgárdista seregeinek leverését.

Az Urál mielőbbi felszabadításáról szóló utasításnak megfelelően a front menti övezet párt- és szovjetszervei fokozottabban segítették a Vörös Hadsereget. A vjatkai, az ufai és az orenburgi kormányzóság kommunistái kiterjedt kampányt indítottak ezzel a jelszóval: „Legyen télre az egész Urál a miénk!” Júniusban csupán a front menti körzetek újabb 600 kommunistát küldtek a keleti fronton küzdő vörös egységek soraiba. A nagyszámú kommunista jelenléte lehetővé tette a politikai tömegmunka megjavítását és fokozását az egységeknél.

Az újabb jelentős segítség, amelyet a keleti front 1919 nyarán kapott, valamint azok az intézkedések, amelyeket maguk a csapatok, s különösen a harcoló egységek pártpolitikai szervei tettek, meghozták a kellő eredményt. Június harmadik harmadában Tuhacsevszkij, az 5. hadsereg parancsnoka jelentette Moszkvának, hogy a katonák harci vágytól égnek, s minden nap késedelmet szinte árulásnak tekintenek.

Június végére a keleti front parancsnoksága — miután befejezte az ufai hadműveletet — átcsoportosította a csapatokat az uráli offenzívához. Az ufa—zlatouszti szakaszon küzdő turkesztáni hadsereget feloszlatták: három hadosztályát az 5., egy hadosztályát az 1. hadsereghez csatolták, egy hadosztályt pedig a déli hadseregcsoport tartalékállományába helyeztek.

A keleti front öt szovjet hadseregének létszáma július 1-én 125 000 gyalogos és lovas katona volt; fegyverzetükhöz tartozott mintegy 2600 géppuska, valamint 530 ágyú és aknavető. A velük szemben álló négy fehérgárdista hadseregnek mintegy 115 000 gyalogos és lovas katonája, körülbelül 1500 géppuskája és 350 ágyúja volt.

Az Urál felszabadításának hadműveleti terve értelmében a keleti front alakulatai a következő feladatokat kapták: a Frunze parancsnoksága alatt álló déli hadseregcsoportnak (a 4. és az 1. hadseregnek) harcképtelenné kellett tennie az uráli fehérkozáksereget és Kolcsak déli hadseregét; az 5. hadsereg Zlatouszt, majd Cseljabinszk birtokbavételére kapott parancsot; a 2. és a 3. hadsereg Jekatyerinburg irányában támadott. Az Urál felszabadításának legfőbb terhét az 5., a 2. és a 3. hadsereg viselte. A támadás előtt az 5. hadsereg egységeit három csoportra osztották. Közülük az egyik alkotta a rohamcsapatot, amely a balszárnyon, a birszki országút és a Jurjuzany folyó mentén támadott. A hadsereg közvetlen célja Zlatouszt felszabadítása volt.

Június 25-én reggel az 5. hadsereg támadásba lendült. A 26. és 27. hadosztályból álló rohamcsapat megkezdte az átkelést az Ufa folyón.

A fehérgárdisták heves ellenállást tanúsítottak; az átkelést pergőtűzben kellett végrehajtani. Az ellenség sok helyütt gondosan megerősítette a keleti partot, s drótakadályokat állított fel. Ahhoz azonban nem volt ereje, hogy feltartóztassa a szovjet csapatok elsöprő erejű rohamát. A szovjet hadsereg rohama különlegesen erős volt. Különösen kitűntek ebben a harcban a 228. karéliai ezred vöröskatonái. Abdulino falunál az ezred felvette a harcot a számbeli fölényben levő ellenséggel. A falu többször is gazdát cserélt, míg végül az ellenség nem bírta a nyomást, és sietve visszavonult kelet felé. A 228. karéliai ezred hadműveletei biztosították a hadsereg más egységeinek előretörését.

Az Ejhe parancsnoksága alatt álló 26. hadosztály két dandárja, miután átkelt az Ufa folyón, a Jurjuzany folyó elhagyott, nehezen járható, úttalan völgyében folytatta támadását, hogy az ellenség hátába kerülve elvágja az ufa—zlatouszti vasútvonal menti utat védő ellenséges egységeket. A két szovjet dandár álcázott átkarolási manőverén állt vagy bukott a Zlatouszt birtokbavételét célzó hadművelet. A szovjet harcosokra óriási erőfeszítést igénylő feladat várt. Bármi áron ki kellett jutniuk az Ufai-fennsíkra, mielőtt az ellenségnek sikerül felfedeznie a manővert. A katonák három nap alatt 120 kilométeres utat tettek meg hágókon, szakadékokon, hegyszorosokon keresztül, helyenként függőhídon, helyenként a morajló, dermesztően hideg Jurjuzany folyó medrében, s kijutottak az Ufai-fennsíkra. Menetelés közben maguk vontatták az ágyúkat, cipelték a lövedékeket. A sorkatonákkal együtt meneteltek a katonai biztosok, a politikai munkatársak és a parancsnokok. A vöröskatonák három éjszaka nem aludtak, csupán rövid pihenőket tartottak.

A vörösegységek megjelenése az Ufai-fennsíknak a Jurjuzany felőli oldalán, annyira váratlanul érte a fehérgárdistákat, hogy csak két nappal a 26. hadosztály ezredeinek felfedezése után vetettek be ellenük tartalék-egységeket.

Nyiszibas falu körzetében elkeseredett harcok tomboltak. A vörösök helyzete nem volt könnyű. Csaknem körülzárva kellett a harcot folytatniuk, mivel az ellenség háromfelől támadott, s a visszavonulás útját elzárta a folyó. Nyiszibas jó néhányszor gazdát cserélt. A szovjet parancsnokok kiválóan végezték csapataik operatív irányítását. A négy ezredből létesített rohamcsapat csakhamar ellentámadásba ment át, és visszavetette az ellenséget. Kudarcba fulladt a kolcsakistáknak az a kísérlete, hogy feltartóztassák a Vörös Hadsereg egységeit és maguk menjenek át támadásba az Ufai-fennsíkon. A szovjet csapatok fokozták csapásaikat.

A szovjet csapatoknak jelentős segítséget nyújtottak a partizánok és azok a munkásosztagok, amelyeket a Szibériai Bizottság küldött az Urálba.

Ezek közül legnagyobb volt a minyári munkások 57 főből álló osztaga Guzakov és Tumanov vezetésével. Az osztagot 1919 június végén küldték ki. Ebben az időben az Urál déli részén már több mint 10 partizánmunkásosztag tevékenykedett, többnyire a Szibériai Bizottság megbízottainak irányításával. A Szibériai Bizottság összekötők segítségével hangolta egybe az uráli partizánok akcióit az 5. hadsereg alakulatainak hadműveleteivel. Július első napjaiban a minyári gyárért vívott harcok során a gyár partizánjai Guzakov és Tumanov osztagával együttműködve az ellenség mögöttes területén sikeresen tevékenykedtek és közös erővel megverték a kolcsakistákat. Július 2-ra virradó éjszaka a Szibériai Bizottság által kiküldött egyik munkásosztag közreműködésével felrobbantottak egy hidat Kusza állomás közelében.

Július 2-án Ivan Kasirin lovasdandárjának egységei, a szimi munkások partizánosztagával együtt, amelynek Maszlennyikov volt a parancsnoka, heves harcok után felszabadították a szimi üzemet. A munkások nyomban a szovjet csapatok bevonulása után gyűlést hívtak össze, s ott lelkesen üdvözölték a vörösharcosokat. 800 munkás önként belépett a Vörös Hadsereg soraiba. Ugyanaznap a mihajlovszkai és a novo-szerginói gyár partizánjai felrobbantottak egy fehérgárdista vasúti szerelvényt. Az 5. hadsereg előnyomulásának hatására egymás után lángoltak fel a munkások felkelései a déli Urál gyáraiban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Harc az Urálért” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Magyarország választás
    Szem kiloveto Gyurcsány
    Kozpénz tolvaj Orbán.
    MIND KETTO CIONISTA

    Kerem válassza az Albert Pike hadmuveletet,és az iszlamisták kioltják a cionistákat.

    Kerjuk bizza rájuk gyurcsányt és orbánt

  2. Befejezedődöttek az Oroszországi képviselő választások a Goszdumába egész Oroszország területén. Eddig az egységes Orosország, 40,1 % vezet. A második az Orosz Komunista Párt a második 24,3 %-al, eddig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .