“Keresd a nőt…”

Hétfőn folytatódik az ellenzéki előválasztás

Jakab Péter videóban jelentette be, hogy durva technikai támadást intéztek az előválasztás informatikai rendszere ellen, ezért már ő sem tudta leadni szavazatát Miskolcon. Mint mondta, az informatikusok folyamatosan dolgoznak, az előválasztás hétfőn folytatódik.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: a sikeres indulás után leállt az előválasztás informatikai rendszere szombat délelőtt, már ő sem tudta leadni szavazatát Miskolcon, ezért Budapestre utazott, hogy személyesen kapjon tájékoztatást a leállás okairól.

Kijelentette, hogy az informatikusok folyamatosan dolgoznak, az előválasztás hétfőn folytatódik.

Jakab Péter videója mellé azt írta: “csapataink harcban állnak, nem engedjük, hogy akár belföldről, akár külföldről elnémítsák a magyarokat.”

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Országos Előválasztási Bizottság közleményt adott ki, amelyben az állt: két órára felfüggesztik a szavazást. Akkor a választókat arra kérték, 12 óra után próbálkozzanak újra.


(atv)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: KUDARC EZ A JAVÁBÓL!

A vajdabanda hasát fogva röhög, és fogja süvölteni ország – világ felé:

HOGYAN TUDNÁNAK EZEK KORMÁNYOZNI, HA EGY “EGYSZERŰ” TECHNIKAI FOLYAMATOT SEM KÉPESEK ELLENŐRIZNI – URALNI!

“…csapataink harcban állnak, nem engedjük, hogy akár belföldről, akár külföldről elnémítsák a magyarokat…”

“KERESD A NŐT…” Az internet világában ott van valahol! Jó pénzért bármire hajlandó!

MOST EZ VAN! 

Emlékeztetnénk: a RENDES VÁLASZTÁSOK SZAVAZATAIT IS ÖSSZESÍTIK ÁM “VALAKIK”!

Minden esetre, minden eshetőségre számítani kell a  jövőben!

““Keresd a nőt…”” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. “Bal-Rad komm: KUDARC EZ A JAVÁBÓL!”

    Egyáltalán nem az!
    Esetleg abból a szempontból, hogy lehetett rá számítani, mégsem tettek ellene.
    Nem vagyok informatikus, ezért nem tudom, hogy egyáltalán lehetett-e volna tenni ellene valamit előre. Szerintem, amit lehetett, azt megtehették…
    El kell menni személyesen, és papíron aláírni…

  2. Ti még mindig itt tartotok?
    Vér-kapitalista-globalista politikus férgek közül akartok még mindig választani?
    Mert azt hazudják, hogy majd jobb lesz?
    Már hányszor hazudták?
    Nem tűnik fel?
    A puhos meg a bandája sem különb persze.
    Van két vödör szar, és választani kell, hogy melyiket borítsd a fejedre?
    Kösz, én egyiket sem kérem…

    1. Kontroll
      2021-09-20 – 17:26

      Jogos, de ez egyelőre csak előválasztás.
      Másrészt pedig nem valami mellett, hanem valami ellen(!) fogunk szavazni…

  3. Hát szó-mi-szó, elég xar a választható felhozatal, amivel szemben csak kompromisszumos megoldás létezik a jelenlegi lehetőségek között.Sok rossz közül csak a legkevésbé rossz választása, de már az is eredmény lenne a mai tarthatatlan politikai (v)iszonyok között.A csalás eleve be van építve a fidesz választási stratégiájába -mint ahogy az 2018-ban történt- és a legnagyobb csalási és támadási felületet maga az internetes felület adja.Legjobb a személyes voksolás, bár azt is el lehet lopni, hamisítani, megsemmisíteni akárcsak a 2020-as amerikai elnökválasztáson történt.Lesznek itt még sokkal csúnyább esetek a szavazatok meghamisítására, s erre számíthatunk a közeljövőben még nagyobb mértékben az országgyűlési képviselő választáskor is.
    Ezért támogatom Rosi Nante javaslatát:”El kell menni személyesen, és papíron aláírni…” -ennél jobbat nem tehetünk.
    https://www.szabadeuropa.hu/a/karacsony-interju-miniszterelnok-jelolt-elovalasztas/31463335.html
    https://www.ceu.edu/article/2019-05-18/kutatas-bizonyitja-hogy-fidesz-csalt-2018-valasztason
    https://atlatszo.hu/2019/11/01/szavazatvasarlas-lancszavazas-voksturizmus-csalasok-es-gyanus-esetek-az-oszi-valasztasokon/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .