„Le tudjuk győzni Kolcsakot”

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

Belebej városát a Kolcsak-haderő három ezrede védte két páncélvonat támogatásával. A fehérgárdisták elsáncol- ták magukat, és erős állásokat építettek ki. Május 17-én reggel a Vörös Hadsereg egységei elérték a várost. A csata egész napon át tartott. Az ellenség többször is ellentámadásba lendült, de energiája hamarosan kimerült. A harc kimenetelét a szovjet lovasság támadása döntötte el. Május17-én este a Sztyepan Razinról elnevezett 13. kozák ezred lovasai betörtek a városba és felszabadították. Az ellenség a Belaja folyó felé vonult vissza.

A déli hadseregcsoport nagy sikereket ért el támadása során a belebeji hadművelet meghiúsulása ellenére (az ellenség, kihasználva azt a helyzetet, hogy a Vörös Hadsereg egységei átmenetileg szüneteltették támadásaikat, elszakadó mozdulatokat végzett, és a Belaja folyón túlra vonult vissza). Három héttel előbb Kolcsakék mindössze 50—60 kilométernyire voltak a Volgától, most pedig Ufa felé menekültek. A szovjet csapatok több mint 200 kilométert nyomultak előre. A fehérgárdista nyugati hadsereg három hadteste teljesen megsemmisült, s Kappel volgai hadteste is súlyos veszteségeket szenvedett. A Vörös Hadsereg a keleti front középső szakaszán elérte az Urál felé vezető felvonulási utakat.

Ám a keleti front többi szakaszán másképp alakult a helyzet: a fehérgárdisták még több helyütt támadtak. A hadihelyzet délen, Uralszk és Orenburg körzetében volt a legveszélyesebb. Május elején az uráli fehérkozákok nagy mennyiségű fegyvert és lőszert kaptak Gyenyikintől. Ostrom alá vették Uralszkot, és május 6-án bezárták az ostromgyűrűt, majd támadást indítottak Uralszktól északra, s ezzel a déli hadseregcsoport mögöttes területét fenyegették.

Az 1. hadsereg Orenburgot védő egységei súlyos helyzetbe kerültek. Dutov kozákjai elérték és szakadatlanul rohamozták a várost. Az Orenburgot védő ezredek, amelyek főképpen a város munkásaiból álltak, hősiesen küzdöttek, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. De a veszély nem csökkent. Májusban Dutov csapatai egyesültek az uráli fehérkozákokkal. Az uralszki és az orenburgi térségben szaporodtak a kuláklázadások. A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy az 1. hadsereg parancsnoka Orenburg kiürítését javasolta. Frunze kategorikusan elvetette ezt a megoldást, s megparancsolta, hogy a végsőkig védjék a várost.

A keleti front északi szárnyán a 2. és 3. hadsereg csapatai továbbra is védelmi harcokat folytattak, kimerítve és felőrölve ezzel az ellenséget.

Májusban erősen rosszabbodott a helyzet a többi arcvonalon. Súlyos helyzet alakult ki délen, ahol a Vörös Hadsereg Gyenyikin ellen küzdött; s Jugyenyics egyre közelebb nyomult Petrográdhoz.

A körülmények azt követelték, hogy a keleti front déli hadseregcsoportja folytassa a Kolcsak elleni támadást, s ne adjon az ellenségnek lehetőséget új védelmi vonalak kiépítésére.

A frontparancsnokság utasítást adott az újabb, május végén indítandó támadásra. A főszerep most is Frunze csapatainak jutott. A déli hadseregcsoport azt a feladatot kapta, hogy szabadítsa fel Ufa körzetét, s fojtsa el a lázadásokat délen, az uralszki és az orenburgi területen.

Május 25-én a turkesztáni hadsereg megindította támadását Ufa ellen. Észak felől az 5. hadsereg segítette Frunze csapatait. Megkezdődött az ufai hadművelet, amely május 25-től június 19-ig tartott.

A támadás előestéjén Frunze szenvedélyes hangú felhívással fordult a turkesztáni hadsereg csapataihoz. A felhívás a többi között így szólt:

„Ideje, hogy a munka Oroszországa befejezze harcát a makacs ellenséggel szemben. Itt az ideje, hogy egyetlen félelmetes csapással megöljük mindazokat a reményeket, amelyeket a tőke és az elnyomás világának kiszolgálói a régi rend visszaállításához fűznek. Az alapot — mégpedig jó alapot — már leraktátok. Most már csak be kell tetőznünk művünket. Kolcsak arcvonala minden eresztékében megingott. Most, amikor újra támadásba küldelek benneteket, hadd emlékeztessek arra, hogy ezzel a támadással végleg eldöntitek a munka és a tőke, az úr és a szolga, az egyenlőség és igazság világa s az elnyomás és kizsákmányolás világa közötti évszázados pert. Ebben a nagy, szent harcban a munkás-paraszt Oroszország méltán követeli minden egyes fiától, hogy híven teljesítse kötelességét. Es mi teljesítjük kötelességünket!

Első állomásunk — Ufa, s az utolsó — a Kolcsaktól megszabadított Szibéria. Bátran előre!”8 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. Dokumentumgyűjtemény. Moszkva 1941. 164—165. old. (oroszul).*

Az ellenség pedig, miután a Belaja folyó túlsó partjára vonult vissza, elhatározta, hogy kihasználja ezt a jelentős vízi akadályt. Felrobbantotta az Ufához vezető vasúti hidat, és megsemmisítette a folyó valamennyi átkelőhelyét. A fehérgárdista parancsnokság — hogy megkönnyítse csapatai helyzetét — elhatározta, hogy részleges támadásit indít a Belaja alsó folyásának vidékén, ahol az 5. szovjet hadsereg folytatta hadműveleteit, valamint Sztyerlitamak körzetében. Az 5. hadsereget a Jekatyerinburgból érkezett fehérgárdista hadtestnek kellett volna oldalba támadnia, a turkesztáni hadsereggel szemben pedig, Ufától délre, Kappel volgai csoportjának támadását tervezték. A fehérgárdisták azonban nem tudták valóra váltani elgondolásukat. Május végén az 5. hadsereg egységei teljesen felmorzsolták a jekatyerinburgi hadtestet, az 1. hadsereg ezredei felszabadították Sztyerlitamakot, s itt is a Belaja folyón túlra űzték a kolcsakistákat.

Június elején a turkesztáni hadsereg csapatai Ufa körzetében elérték a Belaja folyót, és átkelésre készültek. Az 5. hadsereg akkor már Ufától északra átkelt a folyón, és a kolcsakisták oldalába került.

Az Ufáért vívott harcok legfőbb terhét a 25. hadosztály viselte. A június 7-éről 8-ára virradó éjszakán Csapajev alakulata a várostól 20 kilométernyire északra, Krasznij Járnál megkezdte az átkelést a Belaján. A folyó itt nagy hurkot képez, s félszigetet alkot. Ezt használták ki Csapajevék. A félszigetet sűrű bozót és erdő borította. Mögötte húzódtak az ellenség sáncai drótakadályokkal. Korábban két kisebb hajót zsákmányoltak a fehérgárdistáktól, s ezeket felhasználták az átkeléshez. Amikor Frunze megtudta, hogy Csapajev két zászlóalja átkelt a Belaján, Krasznij Jar körzetébe utazott, és Csapajevvel együtt megszervezte a csapatok további átkelését. Június 8-án Frunze is átment a folyó keleti partjára, és személyesen vezette támadásba a 217. Pugacsov-ezredet, valamint a 220. ivanovo-voznyeszenszki ezredet. A kolcsakisták nagy erőket vetettek be a vörösök ellen, és csaknem egész légierejüket harcba küldték. A repülőgépek lőtték a csapatokat, és bombázták az átkelőhelyeket. Az egyik bomba Frunze lovának lábánál robbant. A lovat cafatokra tépte, a parancsnokot pedig messze félrehajította, Csapajev egy repülőgép géppuskatüzétől fejsebet kapott. Június 9-én hajnalban a kolcsakisták megtámadták az átkelő ezredeket. A hadosztályparancsnokságot azonban már értesítette az ellenség szándékairól egy ufai munkás, aki élete kockáztatásával átlépte a frontvonalat — s a fehérgárdistákat géppuskatűz fogadta. Az ellenség nagy árat fizetett azért, mert a Belajába akarta fojtani a szovjet ezredeket. 3000 emberük halt meg. Ám a vöröskatonák sem jutottak könnyen a győzelemhez.

Miközben a 25. hadosztály egyes ezredei Ufától északra viaskodtak, más ezredei a várost támadták. Június 9-én Ufa felszabadult. A város dolgozó lakossága örömmel üdvözölte felszabadítóit. Az asszonyok örömkönnyeket sírtak Csapajev katonáinak láttán. Sok asszonynak férje, fivére, fia szolgált a Vörös Hadseregben.

A keleti front középső szakaszán elért sikerek megkönnyítették a 2. és a 3. hadsereg helyzetét. Ezek a seregek addig nagy kolcsakista erőket kötöttek le, s így a maguk részéről is nagy segítséget nyújtottak a déli hadseregcsoport támadó egységeinek. Május végére a 2. és a 3: hadsereg alakulatai jelentős mértékben megerősödtek. Ebben nagy szerepük volt a kazányi és a vjatkai kormányzóság párt- és szovjetszerveinek. A front és a közvetlen hátország között szilárd kapcsolat létesült. S bármilyen nehéz volt a helyzet a hátországban, a dolgozók szünet nélkül küldték az első vonalba szerény ajándékaikat, hogy legalább valami csekélységgel kifejezzék a néphadsereg iránt érzett szeretetüket. A 2. hadsereg vöröskatonái a következőket írták a kazányi kormányzóság munkásaihoz és parasztjaihoz intézett levelükben:

„Elvtársak! Semminek sem örülünk itt a fronton úgy, mint az olyan eseménynek, amely szemmel láthatóan bizonyítja, hogy valaki szívébe zárt bennünket, hogy nem feledkeznek meg rólunk, törődnek velünk. Valahányszor ajándékokat kapunk, szinte ünnep számunkra az a nap. Mindenki örül, mindenkinek ragyog az arca. Érezzük azokat a láthatatlan szálakat, amelyek egybefűznek bennünket munkás elvtársainkkal, és arról tanúskodnak, hogy egyesült erővel harcolunk szívügyünkért: azért, hogy a dolgozók felszabaduljanak a tőke igája alól.”9 Znamja Revoljuciji, 1919. május 27. (Kazány.)*

Május végén a 2. hadsereg támadásba lendült a Káma irányában. A fő csapást a 28. hadosztály mérte Azin parancsnoksága alatt. Május 26-án felszabadult Jelabuga, június 2-án pedig Szarápul. Kolcsakék Szarápulhoz irányították katonai flottillájuk nagyobb részét, a szovjet tüzérek azonban bátran harcba szálltak az ellenséges hajókkal, és visszavonulásra kényszerítették őket. Június 7-én a 2. hadsereg egységei bevonultak Izsevszkbe.

Az izsevszki üzemek ötezer munkása június 11-én megtartott gyűlésén a következő határozatot hozta: „… Mi, üzemi munkások, felszabadítóink iránti hálánk jeléül mostantól fogva kettőzött energiával gyártjuk a puskákat, mert tudjuk, hogy csak a felfegyverzett nép lehet szabad. A nép csak fegyverrel vívhatja ki a munka végső diadalát a tőke felett.”10 Krasznij Nabat, 1919. június 18.*

Sajátságosan alakult a helyzet a keleti front északi szárnyán. Mihelyt az antant-imperialisták felismerték, hogy Kolcsak nem tud egyesülni Gyenyikinnel, ismét visszatértek tervük északi variációjához, amely a fehérgárdisták Vjatka és Vologda felé irányuló támadását írta elő az északon működő intervenciósokkal való egyesülés céljából. Május végén Gajda parancsot kapott a támadásra, s ugyanakkor az angolok is fokozott ütemben készültek a Kotlasz felé való előretörésre. Májusban az angol hadügyminisztérium a következőket közölte Ironside tábornokkal, az arhangelszki hadseregcsoport parancsnokával: „Ön teljes felhatalmazást kap arra, hogy a rendelkezésére álló erőforrások kihasználásával minden szükséges előkészületet megtegyen annak érdekében, hogy Kotlasz körzetében döntő csapást mérjen a bolsevikokra. A hadművelet sikeres megvalósítása esetén itt egyesüljön Guide csapataival.”11 Great Britain War Office. The Evacuation of North Russia, 1919. London 1920. 35. old.*

Június elején Kolcsak szibériai hadserege támadásba kezdett, és június 2-án elfoglalta Glazovot. Amikor Lenin ezt megtudta, tüstént érdeklődött, milyen intézkedéseket tesznek az ellenség visszaverésére. Június 6-án újra ezt írta: „Rendkívül veszélyesnek tartom Kolcsak esetleges előrenyomulását Vjatka felé a Petrográd irányában való előretörés céljából. Fordítsák erre a legnagyobb figyelmet, értesítsenek gyakrabban a glazovi arcvonal eseményeiről. Mi Szkljanszkijjal utánpótlást indítunk oda, noha Muralov különös módon hallgat, és nem kér utánpótlást.”12 Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 146. old.* A szovjet parancsnokság Lenin utasítására megerősítette a 3. hadsereget, s a fehérgárdisták előrenyomulását megállították. A 3. hadsereg csapatai támadásra készültek; és június közepén a vörösezredek már Perm felé törtek előre.

Ilyenformán a déli hadseregcsoport ellentámadása az egész keleti front ellenoffenzívájává fejlődött. A szovjet csapatok másfél hónap alatt nagy területet szabadítottak fel a Volga és az Urál között. A kolcsakisták legfőbb csoportosulása, a nyugati hadsereg megsemmisítő csapást szenvedett. A fehérgárdisták csupán a Kámától délre 25 000 embert vesztettek. Az ellenséges seregek demoralizálódtak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“„Le tudjuk győzni Kolcsakot”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. kolcsak igazi orosz hazafi volt–mig kommunisták oroszország ellennségei,zsido bankárok vérebei kik irtották tüzzel vassal orosz parasztságot,nemességet–ezzel nem kivánom azt mondani hogy nem voltak sulyos problémák cárizmussal s arisztokráciával—de leninék nem orosz nemzettél harcoltak hanem multi zsido bankárokért

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .