„Le tudjuk győzni Kolcsakot”

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

1919 tavaszának viharos napjaiban a bolsevik párt kiadta a jelszót: „Mind egy szálig harcra Kolcsak ellen!”

A párt a dolgozókat mozgósította a belső és a külső ellenforradalom újabb hadjárata ellen. E mozgósítás harci programjaként 1919. április 12-én közzé tették az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának irányelveit a keleti front helyzetével kapcsolatban. Az irányelvek, amelyeket Lenin fogalmazott meg, leszögezték, hogy Kolcsak keleti sikerei nagy veszéllyel fenyegetik a szovjetországot. E veszély elhárítása céljából a legnagyobb erőfeszítésre van szükség. A Központi Bizottság felhívta a pártszervezeteket és a szakszervezeteket, hogy mozgósítsák legjobb tagjaikat, és küldjék őket a frontra, tömegével vonják be a szovjetköztársaság védelmébe a munkásokat. A lenini „Irányelvek” megállapították:

„Le tudjuk győzni Kolcsakot …

Meg kell feszíteni minden erőnket, fokozni kell forradalmi energiánkat, s akkor Kolcsakot mihamar szét fogjuk zúzni. A Volgát, az Urált, Szibériát meg tudjuk védeni és vissza tudjuk hódítani, s ezt meg is kell tennünk.”4 Lenin Művei 29. köt. 281. old.*

Az országban hatalmas munka indult meg, hogy megszervezzék az erőket az ellenség visszaverésére. A párt mindenekelőtt a kommunistákat mozgósította. Az OK(b)P Központi Bizottságának április 13-i plénumán hozott határozat értelmében a mozgósítás végrehajtásának támogatása céljából a kormányzóságokba felelős pártmunkásokat küldtek. Ezek között voltak: Lunacsarszkij, Szemasko, Krilenko, Jaroszlavszkij, Podbelszkij, Lander, Nyevszkij, Jeremejev és mások. Ezek az emberek hatalmas munkát végeztek. Sok helyütt a pártszervezetek tagjainak 20—30 százaléka vonult be a hadseregbe. Petrográd Pétervár-Narva kerületének pártbizottsága jelentette: „Tekintettel a keleti fronton előállott helyzetre, a gyűlés egyhangúlag jóváhagyta a párttagok 20 százalékának mozgósítását, s elhatározta, hogy a tagság nagyszabású agitációt fejt ki a lakosság körében az általános mozgósítással és a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Az összeírás kollektívák szerint megy végbe, sok önkéntes jelentkezett …”5 Petrográdszkaja Pravda, 1919. március 11.* A front menti kormányzóságokban a pártszervezetek tagságuk felét mozgósították. Összesen több mint 20 000 kommunistát hívtak be, s mintegy 15 000-et a keleti frontra küldtek.

A szakszervezeti tagokat is mozgósították. Ezzel az akcióval 60 000 katonát nyert a hadsereg. A falu 25 000 szegényparasztot küldött a Vörös Hadseregbe. És százezrek vonultak be az újabb behívások folytán. Mindez lehetővé tette a munkás-paraszt állam fegyveres erőinek, mindenekelőtt a Kolcsak ellen küzdő seregeknek a megerősítését. Két és fél hónap alatt 110 000 főnyi utánpótlást indítottak útnak a keleti frontra, nem számítva az újonnan alakult egységeket.

Az emberanyagon kívül a front sok fegyvert, lőszert és felszerelést kapott. A munkások — noha abban az időben óriási nélkülözéseket kellett elszenvedniük — minden erejüket megfeszítették, hogy ellássák a frontot. A párt felhívta a munkásosztályt, hogy dolgozzon forradalmi módon. A munkásosztály erre az első kommunista szombatokon végzett hősi munkával válaszolt. Május 7-én a kazányi vasúti alkörzet kommunistái és szimpatizánsai elhatározták, hogy minden szombaton munkabér nélkül túlóráznak, amíg Kolcsak vereséget nem szenved. Május 10-én rendezték az első szombati rohammunkát 205 ember részvételével. A munkások 4 mozdonyt és 16 vasúti kocsit javítottak meg, s mintegy 10 000 púd különböző anyagot rakodtak át. A részvevők munkáját rendkívül magas termelékenység jellemezte. A moszkvai vasutasok kezdeményezését másutt is felkarolták. Attól kezdve a kommunista szombatok száma hónapról hónapra növekedett, a kezdeményezésből csakhamar országos tömegmozgalom lett. Lenin nagy kezdeményezésnek nevezte a kommunista szombatokat, meglátta bennük a munkához való új, kommunista viszony csíráit.

A dolgozók, elsősorban a munkásosztály jóvoltából a keleti front rövid idő alatt minden szükségeset megkapott ahhoz, hogy csapást mérjen az ellenségre. Megkezdődtek a szovjet seregek keleti ellenoffenzívájának előkészületei.

A Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács és a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága a párt Központi Bizottságának útmutatása értelmében a keleti frontnak szentelte a legnagyobb figyelmet. Április 10-én a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács és a Keleti Front Forradalmi Katonai Tanácsa együttes ülést tartott Szimbirszkben. A csapatok operatív vezetésének megjavítása céljából az ülésen úgy döntöttek, hogy az arcvonalon küzdő seregeket két csoportra osztják: déli és északi csoportra. A két csoport között a határ a Káma folyó volt. A déli csoporthoz tartozott a 4. a turkesztáni, az 1. és az 5. hadsereg. Ennek a hadseregcsoportnak a parancsnokává Frunzét nevezték ki. A 2. és a 3. hadsereg alkotta az északi csoportot Sorin parancsnoksága alatt. A keleti frontnak rendelték alá a volgai katonai flottillát, valamint az uráli és a Volga menti katonai körzetet. A Volga mentén védelmi övezet létesült a kazányi, a szimbirszki, a számárai és a szarátovi megerősített körzetből.

A Kolcsak elleni harcban a déli hadseregcsoport kapta a főszerepet. Ebből kiindulva a keleti front parancsnoksága megbízta Frunzét, hogy dolgozza ki a kolcsakista főerők megsemmisítésének tervét. Frunze a reá jellemző energiával látott munkához. Segítségére volt a Forradalmi Katonai Tanács két tagja, Kujbisev és Novickij (ez utóbbi a régi hadseregben tábornoki rangot viselt, s a forradalom után becsülettel és odaadással szolgálta a szovjethatalmat). Frunze elgondolásának az volt a lényege, hogy Buzuluk körzetében vonja össze a legnagyobb erőket, és északi irányú csapással, a beékelődött nyugati hadsereget oldalba és hátba támadva, megsemmisíti ezt a Kolcsak-féle hadsereget. A parancsnokság úgy tervezte, hogy a rohamcsapatba bevonja az 1., a 4. és a turkesztáni hadsereg gyalogságának és tüzérségének kétharmadát, valamint egész lovasságát. Még mielőtt a nagy létszámú déli hadseregcsoport megalakult volna, Frunze a fronton előállt helyzetből kiindulva, saját kezdeményezésére erős tartalékot hozott létre Szamára körzetében és átcsoportosította a csapatokat.

Elgondolásainak megvalósítása közben Frunze nagy nehézségekbe ütközött. Eredeti tervét több ízben módosítania kellett a fronthelyzetnek megfelelően. Végül is április 23-án és 24-én a kolcsakista főerők megsemmisítésének terve végleges formát öltött.

A terv végrehajtása óriási erőfeszítést követelt. A csapatokat idejében össze kellett vonni, s ez akkoriban nem volt könnyű, mivel a közlekedés erősen akadozott. Egyetlen dandár átirányítása 300—500 kilométerre heteket vett igénybe. A tartalékok késtek. S tetejébe még több kérdésben — így például az offenzíva időpontját illetően — nézeteltérések merültek fel Frunze és a frontparancsnokság között.

Ámde Frunze és segítőtársai fáradhatatlan energiájukkal a front menti körzetek, különösen a szamárai és a szarátovi körzet párt- és szovjetszerveinek aktív segítségével leküzdötték az akadályokat. Mielőtt még a tartalékok zöme a központi kormányzóságokból megérkezett volna, a Volga menti városok több ezer munkást, köztük sok kommunistát küldtek a frontra. Az újonnan jöttek beáramlottak az ezredekbe, fokozták harci szellemüket, támadó kedvük magával ragadta a vöröskatonák tömegeit. A csapatoknál aktív politikai munka folyt. A biztosok, a politikai munkatársak, az agitátorok és általában a párttagok arról beszéltek a vöröskatonáknak, milyen a szovjethatalom viszonya a középparaszthoz, mi jellemzi a szovjethatalom nemzetiségi politikáját, mivel jár a Kolcsak-uralom, miképpen fejlődik a forradalmi mozgalom a többi országban. Az ezredeknél gyűléseket tartottak, összejöveteleket, csoportos beszélgetéseket bonyolítottak le. Agitátorok ezrei olvasták fel a vöröskatonáknak a legidőszerűbb kérdésekről szóló felhívásokat, újságcikkeket, brosúrákat. Hogy milyen nagyszabású propaganda és agitáció folyt a csapatoknál, ezt jól jellemzi az a tény, hogy a déli hadseregcsoportnál 1919 áprilisában és májusában mintegy 3 millió újságot és 2 millió röpiratot, plakátot és brosúrát juttattak el a katonákhoz. Nagyarányú felvilágosító munka folyt a lakosság, különösen a Volga menti és az Urál-vidéki nem orosz nemzetiségű dolgozók körében. Ennek igen nagy jelentősége volt a Kolcsak elleni harcban. A tatár, a baskír és a csuvas dolgozók, miután 1918-ban saját bőrükön tapasztalták már a fehérgárdista uralmat, szilárdan a szovjethatalom mellé álltak.

Ugyancsak nagyarányú szervező és politikai munka bontakozott ki az északi hadseregcsoportnál. A keleti front 2. és 3. hadseregének felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a kazányi, a Nyizsnyij Novgorod-i és a vjatkai munkások.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .