Vajdaságunk mai ragálymatinéjából

qrmányvetítölde mai (2021 09. 10.) – HETI UTOLSÓ – ragálymatinéjának produkciója arról regél, hogy tegnap éjfélig vajdaságunkban: “A beoltottak száma 5 834 961, közülük 5 541 598 fő már a második oltását is megkapta, 487 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 323 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 732 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 086 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 640 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 006 főre emelkedett. 220 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen…”

EZ A SZÍNTISZTA IGAZSÁG!

Persze vannak galádok, akik nem értik!

“Egyelőre nincs magyarázat a szokatlan hazai koronavírus-statisztikákra

Különös adatok jelentek meg a hivatalos kormányzati Covid-statisztikákban, melyet egyelőre senki sem tudott megmagyarázni – írja a Népszava. A lap szerint az utóbbi napokban ugyanis nem egyszer lehet példát látni arra, hogy többen vagy közel annyian voltak kórházban és lélegeztetőgépen a koronavírus miatt, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Azt is megjegyzik, hogy akkor a második, most pedig a negyedik hullám vette kezdetét, mégis többen voltak kórházban az utóbbi napok statisztikái szerint, mint tavaly ilyenkor, amikor még senki sem kapott vakcinát.

A Népszava a jelenség okaival kapcsolatban az Emmit, a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az operatív törzset is megkereste, akik válaszukban az oltás fontosságára hívták fel a figyelmet,

DE A KÜLÖNÖS ADATOKRA ÉS A LEVONHATÓ KÖVETKEZTETÉSEKRE NEM KAPTAK INFORMÁCIÓT.

Egy név nélkül nyilatkozó szakember viszont arról beszélt a lapnak: tény, hogy az elmúlt héten gyorsabban nőtt a kórházban kezeltek és a lélegeztettek száma, mint az esetszám, holott ennek pont fordítva kellene lennie, a jelenség pedig merőben szokatlan, és egyelőre magyarázat sincs nagyon rá.

Hangsúlyozta viszont, hogy a pontos megállapításhoz egy heti adatnál többre volna szükség, ráadásul az új esetek számának észlelésében lehet a hiba: például az, hogy nem ott tesztelnek, ahol a leginkább terjed a járvány, mert kevés az oltatlan ember, hanem ott, ahol magas az oltottak aránya. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy csak egy véletlen ingadozás látható az alacsony esetszámok miatt.

“Vajdaságunk mai ragálymatinéjából” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Az oltással,a koronavírussal,a járvánnyal kapcsolatos,két éve tartó hazudozás nyomán keletkezett statisztikai eltérések még csak-csak hagyján,hanem a sok indokolatlan,haláleset,vagy a halál okainak drasztikus eltolása a kovid felé egyszer megbosszulja magát,és amint látható,mára igen kellemetlen kérdéssé vált,amit fő-és becsületvesztés nélkül ,és újabb hazugság nélkül megválaszolni nem lehet!

    1. 1,5 éve azt halljuk, hogy a covid egy nagyon veszélyes, halálos vírus. A valóság ezzel szemben, hogy több ismerősöm és én is átestünk ezen a fertőzésen, és egyikünk sem halt bele. Sőt, semmilyen negatív hatásától nem szenvedünk azóta sem. Egészséges embereknek fölösleges tartaniuk a covidtól. Tudtommal Magyarországon 18 év alatti nem is halt bele.

  2. Álhírek sorozatát tette közzé az amerikai sajtó a koronavírus ellen használt gyógyszerről

    Az ivermectint ugyan állatgyógyításban is használják, de Afrikában és Ázsiában emberek is szedik például szem- vagy fonálféreg ellen. Tudósok egy csoportja pedig a covid elleni harcban is esküszik a szabadalom alatt már nem álló hatóanyagra.

    https://azonnali.hu/cikk/20210909_alhirek-sorozatat-tette-kozze-az-amerikai-sajto-a-koronavirus-ellen-hasznalt-gyogyszerrol

  3. …………”Ugyanis a PCR-teszttel kapcsolatban épp a minap nyilatkozta egy szakember, hogy több ilyen tesztet teljesen érintetlenül küldött be, és pozitív eredménnyel kapta vissza azokat.
    Ha ez valóban így van, akkor ez azt jelentené, hogy a Covid vírus tényleges terjedése éppen a PCR-teszt által indul be igazán, majd pedig az őrültségnek nevezett oltással még inkább?
    Éppen ma, december 30-án a tömegtájékoztatás a Covid vírus újonnan megjelent, még veszélyesebb változatáról beszél.
    Ezért azonnal meg kell nyilvánosan vizsgálni, mégpedig a helyszínen, hogy nem pontosan az említett gyanú igazolódik-e be, ugye?
    Hogy a sokkal gyorsabb terjedés nem egy új vírusfajtának, hanem az ész nélkül beindított teszteknek és oltásoknak köszönhető-e. “……….

  4. A Kla.TV interjújában Dr. Madej világosan és meggyőzően bemutatta a világ lakosságának, hogy az oltási ipar élvonalában hitvalló sátánisták állnak.
    Gátlástalanul, őrült módon, teljesen ellenőrizetlenül bejegyzett Covid oltási szabadalmaikat a 060606 szabadalmi számmal látták el – szinte hihetetlen!
    A főármú médiában pedig büszkén jelentették be, hogy hétmilliárd embert szeretnének a 666-os méregkoktéljukkal átoltani.
    Azt, hogy semmiféle oltási kárért nem lehet őket felelősségre vonni, azt az a különleges új törvény garantálja, melynek nyilvántartási száma 6666 – ezen megint elképedhetünk – s ez bizonyíthatóan nem összeesküvés-elmélet, hanem valós tény.
    Most végre a leginkább kételkedők számára is világossá kell válnia, hogy miféle emberek írják a jelen világtörténelmét.
    Bár a politikusok és a média hevesen tiltakozik, és rámutatnak, hogy még nincs eldöntve, hogy kitől melyik oltást vásárolják meg, a világközösségnek ennek ellenére kétségkívül tudnia kell, hogy független szakértők szerint egyetlen megbízható ajánlat sem létezhet, mert ilyesmit ilyen rövid idő alatt kifejleszteni egyszerűen nem lehetséges.
    Nem akarom ismételni a korábbi adások tartalmát!
    És ki ad most az emberiségnek teljes bizonyosságot arról, hogy a jelenlegi oltóanyagok szállítói valójában különböznek azoktól, akikről most beszéltünk, és akiket az uralkodó elit előre kiválasztott?
    Röviden – ki bizonyítja most és milyen eszközökkel, hogy a jelenleg beadandó oltások nem ettől a 666-os klubtól származnak?
    Felismerésünk szerint, míg mi aludtunk, a világ vezetői túl nagy hatalomhoz jutottak, ahhoz, hogy szabad és független ellenfelek érvényesülhessenek ebben az üzletben.

    Az adás végén található források tanulmányozásakor felmerül a kérdés: hogy az ördögbe jöttek olyan emberek, mint Bill Gates – akik a virológiában, a gyógyszerészetben és az orvostudományban teljesen képzetlenek – egyáltalán ahhoz, hogy nyíltan és büntetlenül, kamerák előtt bejelentsék, hogy a világ lakosságát nemcsak DNS-módosító anyagokkal beoltani, de valójában még csökkenteni is szükséges a számát?
    Kimondom, ahogy van: ezt csak olyan emberek tehetik meg, akik egy mindent irányító elithez tartoznak, és akiknek vallása teljesen nyilvánvalóan a sátánizmus.
    Világszerte egyetlen normális halandó sem tudna egy vitatott vakcinát a 666-os szám alatt szabadalmaztatni. Értitek?
    És semmi esetre sem tudná magát minden felelősségtől kétszeresen védeni egy olyan kiegészítő törvény révén, amelynek nyilvántartási száma 6666. Értitek, mi folyik itt?
    Vannak olyan embercsoportok, akik méreg- koktéljaikat, technológiáikat és bélyegzőjüket rá merészelik kényszeríteni az egész világra, miközben erre még a Biblia is leghatározottabban figyelmeztetett bennünket már 2000 éve.
    Kedveseim, itt az ideje hogy felébredjetek!
    Egyelőre csak egy dolog világos: világközösségünket a hatalmon lévők teljes pusztulásba akarják kényszeríteni, s ezek az emberek, a nép háta mögött, ismeretlenül az állam negyedik és ötödik szintű hatalmaként működnek.
    A borzalom uralmát működtetik, és én Isten előtt mondom: Ettől a fajta embertől semmi jót nem várhatunk!
    Ezek bármire képesek, amit egy normális halandó egyszerűen lehetetlennek tartana.
    Ezzel a párhuzamosan futó, kikényszerített globális gazdasági válsággal, most újra a legapróbb részletig, pontosan beteljesednek az úgynevezett „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-ben vázolt tervek.
    Ugyanakkor mégsem a zsidókról van itt szó!
    Ezek korántsem a zsidók, legalábbis nem a valódi zsidók, ahogy a dokumentumban körülbelül minden 10. sorban áll.
    Ezen írások szerzői puszta sátánisták, akik jobban gyűlölik a zsidókat, mint bárki mást, és akik a tervezett gaztetteiket át akarják hárítani a zsidókra, hogy azokat, és ne őket magukat üldözzék, ha a dolgok kiderülnek, világos?
    Az AZK (Cenzúra Ellenes Konferencia) alkalmával tartott „A rasszizmus és összeesküvés ellen” című előadásomban erről részletesen beszámoltam.
    Tehát nem a zsidók írták ezeket a világ-összeesküvési jegyzőkönyveket, ezért ne üldözzétek őket.
    Nem vagyok hajlandó azt állítani, hogy ezek a zsidók lettek volna.
    A Biblia szerint vannak olyanok, akik zsidóknak adják ki magukat, de nem azok, hanem a Sátán zsinagógájához tartoznak. Ez így áll az Irásban.
    Az írás szerzői klasszikus sátánisták voltak, akik a zsidókat védőpajzsként használták, hogy azok ismételten üldöztetés áldozataivá vájlanak, és hogy sátáni gaztetteiket rájuk hárítsák. Megjegyzem, ez egy tiltott írás, tehát nem szabad terjeszteni. Még említeni is alig szabad. De engem semmilyen hatalom égen és földön nem akadályozhat meg abban, hogy a fenyegetett világlakosságért felelősséget vállaljak, és hogy tanúbizonyságot tegyek arról, hogy ez az összeesküvési dokumentum napjainkban is egy az egyben beteljesülőben van – mégpedig azon erők által, akik legfelsőbb szintről a lezárásokat ránk kényszerítik.

    Ezen összeesküvési dokumentum szerint az összes állam és a világközösség tönkretétele, illetve teljes eladósítása jelenti legfőbb érdekeik lényegét. Értitek?
    Ami abban áll, pontosan teljesül napjainkban és velünk! A járványt csak álcaként és bűnbakként használják az államok tervezett alattomos eladósításának

  5. “SZEPT 8.
    Koronavírusos egy afgán menekült, mindenki karanténban Vámosszabadiban

    Szeptember 12-ig nem hagyhatják el a tábort…” – olvasható az index.hu – n”
    .
    Most vagy mi vagyunk puhányok vagy az afgánok kemények .
    Nekik elég négy nap karantén , nekünk három hét kell .

    1. Amikor megérkeztek, akkor negatív volt a PCR-tesztjük. Aztán beoltották őket, majd milyen érdekes covidosak lettek.

    1. Bűnbakkeresés megy ezerrel. Erről van szó. A vakcinák hatástalanok, Izraelben tele vannak a kórházak oltott emberekkel. Szépen rákenik az oltatlanokra a következő hullámot, mintsem vállalnák a kudarcért a felelősséget a politikusok és a járványkezelés arcai. Mondjuk ez olyan helyeken, mint pl. Gibraltár nehéz lesz, mert a lakosság 99%-a be van oltva.

  6. Rusvai nem érti?!Ez nagyon érdekes!Az elején az elhallgatások,a hazugságok nem szúrtak szemet annak a kutyadoktor virológusnak,aki teljes mellszélességgel támogatta az oltásokat,és támadta az orvosi négyest,amiért tagadták a kovid járvány lehetőségét,és a vakcinázás káros hatását hangoztatták?!Rusvai okosabb volt (eddig!) minden ,világhírű virológusnál,akik bizonyították a vírus “ipari” előállítását,és egyes oltások életveszélyes voltát!?

  7. Azokban az országokban, ahol ivermektint adnak be emberi felhasználásra, ott drámaian kevesebb a covid -halál.
    https://pandemic.news/2021-09-09-fact-check-ivermectin-who-list-essential-medicines.html
    https://translate.google.com/translate?hl=hu&tl=hu&sl=auto&u=https%3A%2F%2Fpandemic.news%2Findex.html
    A WHO tudósa halálos büntetéssel szembesülhet az ivermektin megtámadása és a hatékony kezelés visszatartása miatt.
    https://translate.google.com/translate?hl=hu&tl=hu&sl=auto&u=https%3A%2F%2Fpandemic.news%2Findex.html

  8. Az emberek nem kaphatnak biztonságos és hatékony kezelést a Covid ellen, mert a diktatórikus kollaboráns kormányok és az alárendelt hozzá nem értő és korrupt egészségügyi rendszer szolgai módon csak az oltást preferálja, nem hajlandó megfelelő mennyiségű HCQ vagy Ivermektin adaggal kezelni a Covid -fertőzést, továbbá hamis történeteket terjeszt és hazudik, hogy elriassza az embereket a sikeres kezeléstől és el akarja távolítani a ténylegesen életeket mentő orvosok orvosi engedélyeit.Ezt úgy is nevezik hogy egészségügyi fasizmus és szándékos népirtás!Nagyon csúnya vége lesz ennek az eszement szurkálásnak!!!
    https://www.unz.com/proberts/the-powerful-case-against-covid-mrna-vaccine/

  9. Hatalmi vákuum kezd kialakulni a Fehér Ház és a civil lakosság, valamint a hadsereg között Biden bejelentésének hatására, miszerint:
    -Biden illegitim báb elnök -az NWO háttérhatalom megbízásából- tegnap azt mondta az amerikai lakosságának, hogy “elfogyott a türelme azokkal szemben, akik nem hajlandóak a kísérleti génterápiára”.(génmódosító vakcina méreg injekciók befogadására)
    Biden háborút hirdetett több mint 80 millió amerikai ellen, és beavatkozással vagy eltávolítással fenyegette meg a szuverén szövetségi tagállamok kormányzóit.
    “Biden megpróbál tüzet gyújtani azok alatt az emberek alatt, akik három generáció óta kikiáltották: a „Testem, az én választásom”, „Az egészségügy alapvető emberi jog” és „Tartsd távol a törvényeidet a testemtől”, – remélve, hogy ő lesz az a barna inges és fáklyás vezetője a társadalomnak, akire rákényszerítheti a fasiszta vámpírok erőszakos akaratát.”
    Minden kényszernek van egy határa, van egy pillanat, amikor minden frusztráció elolvad és fékezhetetlen haraggá válik. Hideg, kemény, kérlelhetetlen haraggá. A megegyezési energia szétfoszlik, mert nincs más lehetséges megoldás…
    https://www.zerohedge.com/political/luongo-quietly-say-no-joe-bidens-call-civil-war
    https://translate.google.com/translate?sl=en&tl=hu&js=y&u=https%3A%2F%2Fwww.zerohedge.com%2Fgeopolitical%2Firans-nuclear-weapons-weeks-away

    1. Sokan már tudják, hogy a PCR-tesztet soha nem validálták az állítólagos SARS-CoV-2 vírusra és az FDA sem hagyta jóvá és csak sürgősségi használatra engedélyezett.A PCR nem méri a fertőzést, és nem tud diagnosztizálni semmilyen betegséget, tehát hamis. A CDC bejelentette, hogy a teszt 2022. január 1 -ig fokozatosan megszűnik.Ez nem jelenti azt, hogy a vírusvizsgálat véget ért. Dr. Tom Cowan elmondja, mi helyettesíti a PCR -t, és mit jelenthet ez mindannyiunk számára. (Sajnos ez nem jó hír.Video))
      https://beforeitsnews.com/international/2021/09/dr-zelenko-90-will-die-the-pcr-tests-will-be-replaced-with-something-even-worse-this-is-not-a-pandemic-of-the-unvaccinated-pat-king-on-his-bombshell-canadian-court-victory-skynet-ai-is-2-2506564.html

  10. Az FDA által ** JÓVÁHAGYOTT ** Ivermektin emberi használatra történő engedélyezése 1996 -ban megtörtént; Az ellenkező állítások hazugságok.
    Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) 1996 februárjában hivatalosan jóváhagyta az Ivermectin gyógyszert emberi felhasználásra. A Centers for Disease Control (CDC) állításai, -miszerint az Ivermectin csak az állatok féreghajtója-, egy orbitális hazugság. .

    A CDC azért hazudik, mert az emberek megtudták, hogy az ivermektin megöli a COVID-19-et, és ha egy 3 dolláros gyógyszer megöli ezt a betegséget, akkor nincs ok arra, hogy a veszélyes és hatástalan genetikai terápiát maszkírozzák át COVID-19-nek. ” vak-cina.” Ha az emberek nem veszik meg a génmanipulációs vakcinát, akkor a CDC és a gyártók NEM keresnek milliárdokat az általuk kifejlesztett “oltással”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .