A partizánmozgalom kibontakozása

A földalatti küzdelem

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Az ellenséges megszállás első percétől széles körű harc bontakozott ki a megszállók ellen a városokban és más helységekben egyaránt. „Mind gyakrabban és gyakrabban érkeznek hírek a partizánok városi akcióiról – írta a »Pravda« 1942. május 6-i vezércikkében. – A városi lakosság bekapcsolódik a partizánháborúba.”

A városi partizánháborúnak fontos formája volt a földalatti szervezetek harca. Ez a harc egyaránt folyt a helységekben, a munkástelepeken, a vasútállomásokon és a falvakban. Így határozott alakot öltött rendkívüli fontossága és sajátságai is.

Az ellenség a települési helyeken helyezte el törzseit, hadtápszolgálatát, tartalékait, bázisait és megszállási intézményeit. Itt voltak a közlekedési és a híradási csomópontok, az ipari vállalatok. Végül a települési helyeken éltek a szovjet emberek tízmilliói, akiket a hódítókkal szembeni olthatatlan gyűlölet töltött el.

Mindez lehetővé tette, hogy ezeken a helyeken nagy károkat okozhassanak az ellenségnek: megsemmisítsék a hitleristákat és szekértolóikat, diverziós akciókat hajtsanak végre a vasúti szállítmányok és a gazdasági szervek ellen, a törzsekben, a katonai raktárakban, üzemanyag-tárolóhelyeken, felderítést végezzenek, dezorganizálják a megszállási rendszert és általában az ellenség egész mögöttes területét, meghiúsítsák politikai, gazdasági és katonai intézkedéseit.

Ez azonban csak a dolog egyik oldala. Másik oldalát azok a rendkívül bonyolult viszonyok alkották, melyek között a földalatti szervezetek és csoportok működtek.

Az elfoglalt szovjet területeket a hitleristák két részre osztották: a hadsereghadtáp-övezetre, amelybe az arcvonaltól a hadseregcsoportok hadtáphatáráig terjedő terület tartozott, és katonai közigazgatási övezetre, amely a megszállt szovjet területek egyéb részeire terjedt ki. A hadsereghadtáp-övezetben a hatalmat a német fasiszta csapatok parancsnoksága gyakorolta, a katonai közigazgatási övezetben pedig a megszállt keleti területek minisztériumának alárendelt közigazgatási szervezet.

Városi és kerületi elöljáróságok formájában úgynevezett „önigazgatási szerveket” létesítettek. A mezőgazdasági vidékeken járási főnököket és községi bírókat neveztek ki. Ezeknek a szerveknek semmiféle jogaik nem voltak. A megszálló hatóságok nevezték ki és ellenőrizték teljes egészében őket. Ezeknek a szerveknek a kádereit a hitleristák a Nyugatról jött fehérgárdistákból, burzsoá nacionalistákból, a szovjethatalom titkos ellenségeiből és mindenfajta korrupt elemekből merítették.

A megszállt szovjet területek fasiszta „irányításának” alapvető módszere a tömeges véres terror volt. Már 1941. június 23-án, a háború kezdetének másnapján, Keitel parancsot adott ki, amely a többi között ezt mondja: „… a megfelelő drákói módszerek alkalmazásában a parancsnokoknak olyan eszközöket kell találniuk, amelyek alkalmasak arra, hogy biztonsági körzetükben rendet teremtsenek”.

A lakosságot megfosztották minden polgári és általában mindenféle emberi jogaitól. Ezért a kötelezettségek és tilalmak tömegét írták elő számukra. Megsértésükért többnyire halálbüntetés vagy koncentrációs tábor járt. A lakosság megfélemlítése végett az ítéleteket nyilvánosan hajtották végre. Mindenütt bevezették a túszrendszert. Egyetlen német megöléséért a helyi lakosok közül 100 bárhol elért személyt lőttek agyon. Gyakran túszokat szedtek, s felakasztották vagy agyonlőtték őket már akkor is, ha a leghalványabb gyanú merült fel, hogy a lakosok a partizánokkal vagy a földalatti szervezet tagjaival kapcsolatot tartanak fenn.

A hitleristák a háború első napjától nagy méretekben megkezdték a „Kelet”-terv megvalósítását. Ennek a szörnyű gaztettnek a végrehajtására a fasiszta hadseregen kívül létrehozták a hivatásos gyilkosok különleges apparátusát: az SD operatív csoportjait, az ,,A”, „B”, „C” és „D” csoportokat. Világszerte ismeretes a kijevi Babij jar tragédiája, ahol több mint 100 000 szovjet polgárt lőttek agyon. Mintegy 100 000 embert semmisítettek meg a hitleristák Minszkben. Az ellenség által elfoglalt területen nem volt egyetlen város sem, ahol a fasiszták tömeges agyonlövetéseket ne rendeztek volna. A szovjet emberek tömeges kínzása folyt a nagyszámú koncentrációs táborokban, gettókban és hadifogolytáborokban.

Különösen sok embert megöltek a hitleristák a partizánok elleni harc ürügyén. Már 1941. augusztus 16-án a német csapatok főparancsnoksága parancsot adott ki, amely kategorikus formában megkövetelte, hogy a partizánellenes tevékenységgel irtsák ki a helyi lakosságot. A büntetőosztagok egész körzeteket néptelenítettek el, a községek és falvak ezreit perzselték fel, lakosaikat agyonlőtték vagy kényszermunkára koncentrációs táborokba hajtották el.

A hitleristák a megszállás alatt – korántsem teljes adatok szerint – Ukrajnában több mint négymillió, Belorussziában csaknem két és félmillió, az OSZFSZK területein pedig körülbelül egymillió hétszázezer embert semmisítettek meg.

A fő feladaton – a szovjet emberek elpusztításán – kívül ezeknek a véres akcióknak az volt a céljuk, hogy megtörjék a megszállt területek lakosságának harci akaratát a hódítókkal szemben. Ezért elsősorban a kommunistákat, a komszomolistákat és pártonkívüli aktivistákat irtották. Minden helységben rendszeresen folytak a hajtóvadászatok és a vallatások, erőteljesen dolgoztak a kémelhárító szervek.

Ilyen viszonyok között a földalatti szervezetek tagjainak nemcsak állhatatosságot és bátorságot kellett tanúsítaniuk, hanem jártassággal is kellett bírniuk az illegális munkában. Ezért a már előre kiképzett földalatti csoportok kezdtek sikerrel dolgozni. Ilyen előzetes kiképzésen ment át a K. Sz. Zaszlonov vezetése alatt álló csoport, amely Orsa vasútállomáson működött. 1941 decembere és 1942 februárja között körülbelül száz katonai szerelvényt semmisítettek meg, használhatatlanná tettek 200 gőzmozdonyt, több száz vagont és tartálykocsit. Rosztovban még az ellenséges megszállás előtt megalakult M. M. Trifanov harci csoportja, amely 1941 végén és 1942 elején 282 hitleristát tett ártalmatlanná. Aktívan tevékenykedett a novorosszijszki földalatti szervezet is. Az élén Sz. G. Osztroverhov állt, aki még a polgárháború idején a városban folyó illegális harc részvevője volt. Odesszában bátran ténykedett a tapasztalt csekista, V. A. Molodcov vezetése alatt álló felderítő-romboló csoport.

Hozzáértőén dolgozott több földalatti szervezet Ukrajna és Belorusszia nyugati területein is. Tevékenységükben megmutatkozott a kommunistáknak mindaz a tapasztalata, amelyet a pánok Lengyelországának burzsoá rendszere ellen folytatott illegális harcban szereztek. Lvovban az SZK(b)P tagjaiból, lengyel kommunistákból, a nyugat-ukrajnai kommunista párt volt tagjaiból és pártonkívüli aktivistákból létesült „Népi gárda” nevű földalatti szervezet 1942 tavaszától egészen az ellenség kiűzéséig működött. Tevékenysége kiterjedt a Lvovi, Tyernopoli, a Drogobicsi és a Sztanyiszlavi területre.

Az ellenséges megszállás alatt létesült földalatti szervezetek többségének azonban nem voltak tapasztalatai. Még több földalatti szervezet keletkezett önállóan az ellenség mögöttes területén maradt kommunistákból, komszomolistákból és pártonkívüli hazafiakból. Ezek egészen békés foglalkozású emberek: mérnökök, tanítók, orvosok, munkások, parasztok, háziasszonyok voltak. Általában nem tudták, miképpen lássanak munkához, pedig a földalatti szervezetek elleni harcban gyakorlott ellenséggel álltak szemben. A tapasztalatot drágán, vérrel és a hazafiak élete árán szerezték meg. A földalatti szervezetek százait zúzták szét, tagjaik ezerszám pusztultak el a fasiszták kínzókamráiban.

Az elesett hősök nyomába azonban új hazafiak léptek. A földalatti harcosok sorai szüntelenül nőttek, mindenütt újabb és újabb földalatti szervezetek és csoportok alakultak. Aktív részt vállalt a földalatti harcban az ifjúság is. Már a háború alatt az egész világ megismerte a krasznodoni komszomolista ifjúsági szervezet, az „Ifjú Gárda” hőstettét. Minden ellenség által megszállt városnak megvolt a maga „Ifjú Gárdája”.

A földalatti szervezetek tagjainak egyik legfontosabb tevékenysége a politikai munka volt. A lakott települések körülményei között fő eszközük a sajtó volt. Nagy fáradsággal rádió-vevőkészülékekre tettek szert, hogy értesülésekhez jussanak a szovjet hátországból, írógépeket, kézinyomdát, nyomdafestéket szereztek. Nehéz volt papírhoz jutni. Mindent felhasználtak: tapétát, irodai könyveket, iskolai füzeteket. Még nehezebb volt az újságok és röplapok kibocsátása. Kézzel másolták, írógéppel sokszorosították őket. A földalatti szervezetek tagjai nemritkán a fasiszták orra előtt, a megszállók nyomdáiban nyomták ki anyagaikat.

Sok földalatti szervezet saját nyomdát rendezett be, s romba dőlt épületek pincéiben, földbe vájt rejtekhelyeken helyezték el. A szedők hétszám nem hagyták el a nyomdát, mécses és gyertya fénye mellett dolgoztak. A Kijevben működő „Halál a német megszállókra” nevű földalatti szervezet nyomdáját egy hegybe vájt barlangban helyezte el. A barlang embernyi magasságú volt, területe 2,5-szer 5 méter. A barlangba egy szűk nyíláson, és csak mászva lehetett bejutni. A szevasztopoli földalatti szervezet tagjainak „A hazáért” című újságját egy 1,5 méter magas és 2,5 méter hosszú veremben nyomtatták. Csak meggörnyedve lehetett dolgozni benne. S ez a nyomda mégis havonta kétszer-háromszor, 500 példányban iskolai füzetlapokra nyomva megjelentette az újságját. Földkunyhóból földkunyhóba vándorolt a kamenkai (Moldovai SZSZK) földalatti szervezet nyomdája. A kamenkai földalatti szervezet röplapjai mégis rendszeresen megjelentek a városban és Moldova meg Ukrajna közeli vidékein.

A földalatti szervezetek sokszorosították a Szovjet Tájékoztató Iroda jelentéseit, röplapokat készítettek, újságokat adtak ki. Külön röplapokkal fordultak a lakosság egyes rétegeihez, az egyes foglalkozási ágak képviselőihez, úgyszintén a megszálló apparátust szolgáló rendőrökhöz, a tisztviselőkhöz, az ellenséges csapatok katonáihoz. Széles körben terjesztették a falragaszokat: „Semmisítsétek meg a hódítókat, hiúsítsátok meg intézkedéseiket!”, „Egyetlen pud gabonát se, egy kilogramm húst se a fasiszta sáskahadnak!”, „Álljatok be partizánnak, segítsetek a Vörös Hadseregnek megszabadítani a szovjet földet a hitlerista rablóktól!”

A földalatti szervezetek sajtótermékeinek rendkívül nagy tekintélye volt a lakosság körében. „Nem voltak ritkák az olyan esetek – emlékezik vissza a mogiljovi földalatti szervezet egyik vezetője, K. J. Mette -, amikor az emberek röpcéduláinkat olvasva sírtak az örömtől, mert, ha mégoly kevés hírt kaptak is szovjet hazájukról, az övéik szóltak hozzájuk, akik ugyanolyan körülmények között éltek, mint ők, reményt öntöttek beléjük, táplálták a győzelembe vetett hitüket, együttes harcra hívták fel őket a közös ellenség, a német hódítók ellen.”

A röpcédulák terjesztésére a földalatti szervezetek gyakran a megszállók hirdetőtábláit, utasításait és propagandaanyagait használták fel. Jaltában például a városi elöljáróság hirdetmény tábláján 1941 decemberében a „Jaltai városi elöljáróság értesíti a város lakosait” című felirat alatt egy jókora papírlapon az alábbi címfelirat jelent meg: „A német fasiszta csapatok szétzúzásáról Moszkva alatt.” Alatta a Szovjet Tájékoztató Iroda közleményének szövege következett a szovjet hadseregnek a moszkvai csatában aratott győzelméről. A kijevi földalatti szervezet tagjai 1942 decemberében újranyomtatták a „Radjanszka Ukraina” című újság egyik számát, és a városban megjelenő fasiszta lap betéteként árusították.

A fasiszta hatóságoknak arra a parancsára, hogy szolgáltassák be a fegyvereket, az illegális harcosok ezt írták: „Elvtársak! Rejtsétek el fegyvereteket. Szükség van rá a hódítókkal szembeni harcban!” Sok földalatti szervezet külön pecséteket készített ilyen célra. A hitleristáknak a lakosság szeme láttára kellett megsemmisíteniük saját parancsaikat és propagandaanyagaikat, amelyekre rá volt bélyegezve: „Ne higgyetek a goebbelsi hazugságoknak!”, „Ha élni akarsz – öld a fasisztákat!”, „Lesz még ünnep a mi utcánkban!”

Már tevékenységük kezdetén a földalatti szervezetek aktív harci műveleteket folytattak. Üzemképtelenné tették a szállítóeszközöket, a vasúti és kikötői berendezéseket, telefon- és távíróvonalakat, akadályozták az ipari üzemek munkáját. Kezdetben, minthogy nem volt elegendő tapasztalat és robbantóanyag, a diverziókat alapvetően a gépek, a felszerelések megrongálása, felgyújtása útján hajtották végre. Mindamellett nagy számukat tekintve, kiadós károkat okoztak az ellenségnek. Például a gorlovkai földalatti szervezet tagjai 1941 végén felgyújtottak egy laktanyát és egy garázst. Egyetlen garázsban a gépkocsikkal együtt 25 ellenséges gépkocsivezető is elpusztult. A minszki vasúti csomóponton a földalatti harcosok 1941 decemberében használhatatlanná tettek két szivattyúházat. A hitleristák kénytelenek voltak a mozdonyokat a Szviszlocs-folyó hídján tölteni fel vízzel, ami nagymértékben gátolta a vonatok mozgását. A kijevi földalatti szervezet tagjai 1942 októberében az általuk készített aknák segítségével kisiklattak egy SS-eket szállító szerelvényt. 800 fasiszta bandita elpusztult és megsebesült.

A földalatti szervezetek tevékenységének erősödésében nagy szerepet játszott a pártszervek részéről nyújtott segítség. Ez a segítség jelentősen megnőtt Sztálin honvédelmi népbiztosnak „A partizánmozgalom feladatairól” szóló parancsa után, amely különös figyelmet szentel a városi partizánharcnak. Az SZK(b)P KB határozata értelmében a pártszervek fokozták a speciális káderek kiképzését és az ellenség hátába dobását. Így a krasznodari határterületi bizottság csupán 1942 októberében a határterület városaiba és munkástelepüléseire 173, a krími területi bizottság 1942 őszén 400 illegális szervezőt, rádióst és oktatót küldött. A párt küldöttei kapcsolatot teremtettek a működő földalatti mozgalommal, újabb szervezeteket és csoportokat létesítettek. Például 1942 októberében Vityebszkbe érkezett a belorusz nép hős leánya, V. Z. Horuzsaja, és fölvéve a kapcsolatot több mint 20 illegális harcossal, felderítő-harccsoportot hozott létre, melynek segítségével az ellenségről fontos adatokat gyűjtött és továbbított a szovjet hátországba.

1942 második felében és 1943 elején az ellenség által megszállt egész szovjet területet a földalatti szervezetek és csoportok sűrű hálózata borította be. Tevékenységük egyre szervezettebbé és hatékonyabbá vált.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .