A partizánmozgalom kibontakozása

A népi harci osztagok

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Az a nagy munka, amelyet a párt az ellenség hátában folyó harc szervezéséért végzett, a háború első percétől fogva lehetővé tette a partizánalakulatok széles körű tevékenységének kibontakozását.

A legnagyobb partizánerők a Moszkva felé előnyomuló „Közép” hadseregcsoport hátában tevékenykedtek. Minthogy az összetömörült ellenséges csapatok között találták magukat, szüntelen harcot folytattak. Tevékenységükre jellemzőek voltak az M. F. Smirev, a polgárháború egykori katonájának vezetése alatt álló belorusz partizánosztag akciói. Csupán 1941 augusztusában és szeptemberében az osztag huszonhét harcot vívott, melyekben mintegy 200 hitleristát semmisített meg, felgyújtott 14 ellenséges gépkocsit és 18 üzemanyagtartály-kocsit. Példátlan vakmerőségével tűnt ki az oktyabriji körzet belorusz partizánosztaga. Az osztag parancsnoka, T. P. Bumazskov, a kerületi pártbizottság titkára és helyettese, F. I. Pavlovszkij a szovjet partizánok között elsőként kapták meg a Szovjetunió Hőse címet.

Erélyes tevékenységet fejtettek ki a „Közép” hadseregcsoport hátában a szmolenszki, az orjoli, a moszkvai, a kurszki és a tulai terület partizánjai. A Moszkva alatti harcok idején a főváros környéki partizánok használhatatlanná tették a moszkvai terület ellenség által birtokolt részén a vasútvonalakat. A leningrádi partizánok már 1941 augusztusában ellenőrzésük alatt tartották az ellenség 4. páncéloshadseregének csaknem egész hadtápterületét. A Leningrád ellen támadó „Észak” hadseregcsoport parancsnoka kénytelen volt csapatainak egy részét a közlekedési utak védelmére kivonni az arcvonalból.

Súlyos körülmények között kényszerültek harcolni az ukrán partizánok. A terep sztyeppi jellege lényegesen megnehezítette műveleteiket, mindazonáltal erőteljes csapásokat mértek az ellenségre. A zsitomiri terület partizánjai csupán 1941 szeptemberében az ellenség 260 csapat- és teherszállító gépkocsiját semmisítették meg. Az Sz. A. Kovpak parancsnoksága alatt álló partizánosztag 1941 októberében a hidak sorát robbantotta fel a Szejm- és a Kleveny-folyón, úgyszintén levegőbe röpített két hidat a Putyivl-Rilszk közötti úton.

Az ellenség számottevő erőit vonták magukra a krími partizánok, nagy segítséget nyújtva ezzel az ostromzárral körülvett Szevasztopolnak. A Krímet megszálló 11. német hadsereg parancsnoka, Manstein ezt írta: „A partizánok reális veszéllyé váltak attól a pillanattól kezdve, amint birtokba vettük a Krímet (1941. október-november) … Amíg csak a Krímben voltam (1942 augusztusáig), nem tudtunk megbirkózni a partizánok részéről fenyegető veszedelemmel.”

Aktív harctevékenységet fejtettek ki a fiatal szovjetköztársaságok – Lettország, Litvánia, Észtország, Moldova partizánjai. A moldovai helyzetről szólva a román hadsereg vezérkari főnöke, Mazarin beismerte, hogy „csaknem valamennyi megszállt helyen a szovjetekkel együttérző helyi lakosság osztagai harcot folytatnak a román hadsereg ellen … Az osztagok megtámadják a csapatok hadtápját, lövik a katonai menetoszlopokat, megsemmisítik a kisebb katonai csoportokat. Mindez növeli csapataink amúgy is jelentős veszteségeit.”

A moszkvai csata idején és a szovjet hadsereg azt követő 1941-1942-es általános téli támadása során, a háború alatt először, a partizánok széleskörűen együttműködtek a szovjet csapatokkal. A kemény tél nehéz viszonyai között a szmolenszki partizánok 1942. január közepén a znamenszki kerület 40 faluját és nagyközségét szabadították fel. A felszabadított területre szovjet légideszant-egységeket dobtak le, és a partizánokkal vállvetve az ellenséges helyőrségek egész sorát semmisítették meg. Február közepén a partizánok elfoglalták Dorogobuzs városát és környékét, ahová aztán az ellenség hátában portyázó 1. gárda lovashadtest egységei hatoltak be. A szmolenszki partizánok szintén elfoglalták Glinka, Znamjonka és Vszhodi járási központokat, nagy segítséget nyújtva a szovjet csapatoknak Jelnya és Szuhinyicsi felszabadításához, átvágták a Vjazma-Brjanszk-Szmolenszk-Szuhinyicsi vasútvonalat s a műutak és talajutak egész sorát. A légideszant- és lovasegységekkel együtt dezorganizálták a „Közép” hadseregcsoport fő összeköttetési vonalát – a Szmolenszk-Vjazma közti műutat és vasútvonalat. A hitleristák kénytelenek voltak nagy erőket bevetni a szmolenszki partizánok ellen, többek közt két páncéloshadosztályt.

A kalinyini partizánok segítséget nyújtottak a szovjet hadsereg egységeinek, hogy kiűzzék az ellenséget Nyelidovo városából. 1942. január 18-ára virradó éjszaka a 2. leningrádi partizándandár N. G. Vasziljev parancsnokkal és Sz. A. Orlovoj komisszárral az élén az Északnyugati Front haditanácsa által kitűzött feladatnak megfelelően négy nap alatt több mint 100 kilométer utat téve meg, megtámadta a kalinyini terület Holm városának ellenséges helyőrségét. Nyolcórás harcban több mint 400 hitleristát pusztítottak el, megsemmisítettek 70 gépkocsit, két rádióállomást és hírközpontot.

A szovjet hadsereg első nagy sikerein fellelkesülve a partizánok fokozták csapásaikat a megszállókra Ukrajnában, Lettországban, Litvániában, Észtországban – az ellenség által megszállt egész szovjet területen.

A partizánmozgalom egyik legkiemelkedőbb eredménye az ellenség hátában olyan hatalmas területek, főleg Belorusszia és az Orosz Föderáció erdős területeinek a felszabadítása volt, amelyeket a nép partizánvidéknek nevezett. Kiterjedésük felülmúlta Dánia, Hollandia és Belgium együttes területét. A „führer hadseregének ragyogó sikereiről” fecsegő Goebbels riadtan írja naplójában: „A partizánok részéről fenyegető veszély hétről hétre nő … A partizánok korlátlanul uralkodnak a megszállt Oroszország nagy kiterjedésű területein …”

A partizánvidékeken nyíltan dolgoztak a párt- és Komszomol-szervezetek, kerületi végrehajtó bizottságok, a községi szovjetek, visszaállították a kolhozokat, megnyitották az iskolákat, a kórházakat, a klubokat. A lakosság itt a szovjet élet formái szerint élt. Aktívan segítve az egész ország gondján, baján. Feltöltötte a partizánok és a szovjet hadsereg portyázó egységeinek sorait, élelemmel és ruházattal látta el őket. Az ostromgyűrűbe zárt és éhező Leningrád soha nem felejti el azt a 223 fogatból álló „vörös szállítmányt”, amellyel a partizánok és a felszabadított körzetek kolhozistái az arcvonalon át élelmiszerrel látták el a várost.

A partizánvidékek a partizánerők hatalmas bázisai voltak. A szovjet hátországból érkeztek ide a fegyverek, a lőszerek és a felszerelés. Innét indultak el a partizánok diverziós akciókra, mélyen az ellenség hátországa elleni portyákra. A partizánvidékekre sok ukrán partizán-magasabbegység támaszkodott, ezeken a területeken edződtek a harcra a lett, a litván és az észt partizánok.

A partizánvidékek mellett kiterjedt partizánövezetekben a partizánok szakadatlan harccselekményeket folytattak. A hódítók hatalma itt merőben viszonylagos volt. A hitleristák ezekben az övezetekben csak azokat a településeket tartották a kezükben, ahol erős helyőrségeik voltak.

A partizánalakulatok tevékenységének nagyméretű kibontakozása már a háború kezdetén, mind nagyobb félelemmel töltötte el a területrablókat. A Német Szárazföldi Csapatok Főparancsnoksága már 1941. október végén kibocsátotta „A partizánok elleni harc alapelvei”-t. 1942 augusztusában Hitler utasítást adott „a keleti partizánmozgalom elfojtására”. Ez nyíltan kimondja, hogy a megszállt szovjet területen kialakult partizánmozgalom „az arcvonal ellátását és az ország gazdasági kiaknázását komolyan veszélyezteti”. Hitler azt követelte, hogy „a tél kezdetéig lényegében szét kell zúzni a partizánosztagokat, s ezzel pacifikálni kell Keletet az arcvonalak mögött, hogy döntően ne akadályozhassa a Wehrmacht harctevékenységét”. A partizánmozgalom elleni harc megszervezésére a hitleristák külön beosztást is szerveztek: „a keleti partizánerők elfojtását irányító főparancsnokságot”.

Mindent megpróbáltak: a hazug propagandát, a provokációt, ügynökök beépítését a partizánosztagokba. Különös figyelmet fordítottak arra, hogy a lakosságot szembefordítsák a partizánokkal. Erre a célra álpartizánosztagokat létesítettek, amelyek rablással foglalkoztak. A hitleristák ügynökeiket különleges iskolákban speciális tantárgyként arra oktatták, hogy milyen fogásokkal haragíthatják a lakosságot a partizánokra. A partizánok azonban leleplezték az ellenség minden fondorlatát. Ezért a hitleristák kénytelenek voltak arra helyezni a súlyt, hogy megtorló expedíciókat vessenek be, s evégett nemcsak különleges alakulatokat alkalmaztak, hanem arcvonalbeli egységeket, páncélosokat, tüzérséget és repülőket is. Ámde ezek a büntető expedíciók, amelyekhez egyre nagyobb csapatokra és technikára volt szükség, képtelenek voltak megakadályozni a partizánalakulatok gyarapodását, s ezek rendületlenül fokozták csapásaikat az ellenségre.

Amikor az ellenség előnyomult Sztálingrádhoz és a Kaukázus felé, a partizánokra mind bonyolultabb feladatok vártak. Az ellenség minél nagyobb erőit kellett magukra vonniuk, a legnagyobb mértékben akadályozniuk kellett az ellenséges hadtáp munkáját, főként pedig meg kellett hiúsítaniuk azokat a szállítmányokat, amelyek személyi utánpótlást, lőszert és haditechnikát vittek az ellenséges csapatokhoz. Erről a feladatról szólva a „Pravda” 1942. augusztus 13-i vezércikkében a többi között ezt írta: „A fasiszták harckocsi- vagy gyalogezrede – komoly erő a harcmezőn. A harckocsi- vagy gyalogezredet azonban, amíg vasúti szerelvényen, pőrekocsin vagy vagonokban szállítják az arcvonalra, néhány emberből álló partizáncsoport is képes megsemmisíteni. A partizánok feladata, hogy a kártékony férget, mielőtt az lemászik a szerelvényről, a szerelvénnyel együtt megsemmisítsék.”

A partizánok tettel válaszoltak a párt felhívására. Az OSZFSZK és Belorusszia központi területeinek partizánosztagai bátran rajtaütöttek az ellenség számára olyan fontos vasútállomásokon, mint Szlavnoje, Prigorje stb., felrobbantották a Gyeszna-, a Ptyics-, a Drissza-folyók erősen őrzött hídjait.

E műveletek többségét nagy hozzáértéssel hajtották végre. Íme, hogy robbantották fel a Polock és Dvinszk közti vasútvonalon a Drissza-folyó fölötti 110 méter hosszú vasúti hidat. 1942. augusztus 4-én hajnalban a „Szovjet Belorussziáért” nevű partizándandár 320 harcosból álló osztaga váratlanul rajtaütött a hídőrségen. Az osztag tevékenységét két 45 milliméteres löveg és géppuskák tüze támogatta. Eközben a robbantócsoport egy 400 kilogramm robbanóanyaggal megrakott tutajt úsztatott a híd alá. A hidat a levegőbe röpítették. Tizenhat napra megbénították rajta a forgalmat. Mikor aztán a hitleristáknak sikerült a hidat részben helyreállítaniuk, a korábbi hatvan helyett csak napi nyolc szerelvényt bocsáthattak rajta át.

Az ellenség közlekedési vonalain folyó harcba a partizánok főerőit vonták be. Az osztagokban megszervezték a robbantás oktatását, romboló csoportokat létesítettek. Ám nem volt elég a robbantóanyag, így hát az ellenség raktáraiból zsákmányolták, fel nem robbant repülőbombákból, gránátokból és aknalövedékekből szerelték ki.

A partizánakciók egyre sokasodtak a közlekedési útvonalakon. 1942 júliusában a partizánok, az ellenség adatai szerint, 460 rajtaütést hajtottak végre a vasútvonalak ellen és 224 ellenséges vasúti szerelvényt semmisítettek meg, szeptemberben pedig 724 rajtaütéssel 342 szerelvényt. Igencsak erősödtek a partizánok csapásai az ellenség gépkocsiszállítmányai ellen is. Havonta lesből ezer csapatszállító és tehergépkocsit robbantottak fel és semmisítettek meg.

Mindez igen nagy segítség volt az arcvonalnak. Számos ellenséges vasúti szerelvény és gépkocsioszlop, amely tartalékokat, technikai eszközöket, lőszert, üzemanyagot és élelmet szállított Sztálingrádhoz és a Kaukázusba, nagy késedelemmel jutott csak el rendeltetési helyére, gyakran erősen megfogyatkozva, sőt jelentős részük el sem jutott az arcvonalra.

A partizánok harctevékenységének igen hatásos formája volt az ellenség mély hátországában folytatott nagyszámú portya. 1942 januárjától áprilisáig Belorusszia területének több száz kilométerét portyázta végig a Minszk területi partizánosztag, amelynek parancsnoka a tapasztalt V Z. Korzs, a polgárháború és a spanyolországi fasiszták ellen viselt háború egykori katonája volt. A leningrádi területen egy 22 fős partizánosztag portyázott, amelynek tagjai zömükben a Leningrádi Testnevelési Főiskola diákjai voltak. Élükön a főiskola tanszékvezetője, D. F. Koszicin, továbbá A. J. Kalnyen alezredes és V. D. Saposnyikov, a főiskola diákja állt. 1942 áprilisáig az osztag 24 rajtaütést hajtott végre repülőterek ellen, kisiklatott 23 vasúti szerelvényt, harcképtelenné tett 18 harckocsit és 2 repülőgépet, 143 tehergépkocsit és 84 személyautót; 97 géppuskát, 800 puskát, 7 löveget zsákmányoltak és átadtak a helyi partizánoknak, nagyszámú ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg. A hitleristák az osztagot „Fekete halálnak” nevezték el.

A partizánmozgalom vezetőinek 1942. augusztus-szeptemberi moszkvai tanácskozásán elhatározták, hogy még mélyebb portyázásokat végeznek az ellenség hadtápterületén. Legsikeresebbek 1942-ben és 1943 elején azoknak a partizán-magasabbegységeknek és osztagoknak a portyái voltak, amelyek Sz. A. Kovpak, M. I. Naumov, A. N. Szaburov, G. M. Linykov, A. K. Flegontov, V. V. Razumov, A. I. Strahov, D. N. Medvegyev és mások parancsnoksága alatt folytak.

A portyázó magasabbegységek hatalmas csapásokat mértek az ellenségnek a fronttól távol eső közlekedési vonalaira. Az egyik ilyen csapást 1942. december 5-én éjszaka Sz. A. Kovpak magasabbegysége mérte. Ennek a műveletnek az volt a célja, hogy megzavarja a „Szárni kreszt” néven ismert nagy vasúti csomópont működését. Ennek során öt vasúti hidat robbantottak fel. Ezt a csomópontot, amely a Németországból Sztálingrádhoz vezető egyik legrövidebb útvonalon feküdt, csaknem két hétre sikerült kikapcsolni a forgalomból.

Amikor pedig a szovjet csapatok megkezdték nagyarányú sztálingrádi ellentámadásukat, a partizánok a közlekedési utakra mért csapásaikkal, az ellenséges helyőrségek és katonai objektumok elleni rajtaütéseikkel lényegesen megnehezítették az ellenséges csapatok szervezett visszavonulását, rákényszerítették őket, hogy otthagyják harci technikai, szállító eszközeiket, fegyvereiket és lőszereiket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .