A szovjet föld fasiszta megszállása véget ér

A sarkvidéki győzelem

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Finnország kiválása a háborúból kedvező körülményeket teremtett a távoli északon levő német fasiszta csapatok szétzúzásához. A hitlerista hadvezetés kénytelen volt a 20. hegyivadász hadsereg főerőit Észak-Finnországba átvinni. Semmiképpen sem akarta elhagyni a Barents-tenger jégmentes kikötőit és Petsamo térségét, ahol a német ipar számára oly nélkülözhetetlen nikkelt és rezet bányászták. Ennek a körzetnek a védelmét a 19. hegyilövész hadtest látta el, amelynek 53 000 embere, 753 lövege és aknavetője volt. 160 repülőgép és az Észak-Norvégia kikötőiben települt haditengerészeti erők támogatták.

Az ellenség sarkvidéki csoportosításának szétzúzását a Karéliai Front erői, a V. I. Scserbakov tábornok vezetése alatt álló 14. hadsereg csapatai kapták feladatul, együttműködésben A. G. Golovko tengernagy Északi Flottájával. A támadás megindításáig a hadsereget feltöltötték, és így állományába 97 000 ember, 2100 löveg és aknavető, 126 harckocsi és rohamlöveg tartozott. A támadást I. M. Szokolov tábornok 7. légi hadseregének erői, valamint a flotta repülői biztosították, összesen mintegy 1000 gép. A szovjet csapatokra az a feladat várt, hogy egy olyan erős védelmet törjenek át, amelyet a hitleristák három éven át erődítettek. Csapataink útját vasbeton védelmi létesítmények, sziklacölöpök, sűrű aknamezők és drótakadályok állták el.

Október 7-nek ködös reggelén a 14. hadsereg csapatai rohamra indultak az ellenséges erődök ellen. Az ellenség makacs ellenállást tanúsított, ellencsapásokra vállalkozott, de képtelen volt kivédeni a szovjet csapatok erélyes csapásait. A harccselekmények három napja alatt a hadseregnek a repülőerők támogatta magasabbegységei áttörték az ellenség védelmét. Egyidejűleg az Északi Flotta hajói blokád alá vonták a Barents-tenger partvidékét, és deszantokat szállítottak partra az ellenség hátában. A németek súlyos veszteségeket szenvedtek, és megkezdték nyugat felé a visszavonulást.

A támadás az egész arcvonalszakaszon kibontakozott, s roppant nehéz viszonyok között folyt. Az erősen tagolt terep, a hegyi folyók, a mocsarak, a tavak tömege, az eső és a hó akadályozták az előrejutást. Nemritkán addig járatlan utakon nyomultak előre. A harcosok karjukban vitték a harci technikai eszközeiket a mocsáron át, térdig gázoltak a jeges, vékony jég borította vízben. Az október 15-re virradó éjszaka a hadsereg magasabbegységei és a tengerészgyalogos alakulatok felszabadították Petsamót. Az ellenség helyzete erősen romlott, s hátrahagyva technikai eszközeit, meggyorsította a visszavonulását. A 14. hadsereg az ellenséget üldözve, október 21-re elérte Norvégia államhatárait, a következő napon pedig felszabadította a nikkelbányák körzetét és Nyikel települést. A szovjet hadsereg Észak-Norvégia földjére vitte át harctevékenységét, és segített a norvég népnek a fasiszta megszállók kiűzésében. Október 25-én a szovjet csapatok felszabadították Kirkenes várost és kikötőt, a hitleristák sarkvidéki hadseregének fő utánpótlási bázisát. A hónap végére teljesen megtisztították a petsamói területet a német fasiszta megszállóktól, és kiűzték őket Észak-Norvégia területéről.

Norvégia lakossága melegen üdvözölte a szovjet hadsereg katonáit, és mindenféleképp támogatta őket. A szovjet csapatok a maguk részéről a helyi hatóságokat segítették a hitlerista rombolás után megindított helyreállítási munkálatokban Észak-Norvégiában. Megerősödött a szovjet és a norvég nép barátsága, együttműködése. A szovjet hadsereg megjelenése Norvégia területén nagy hatással volt a norvég nép felszabadító harcának kibontakozására a fasiszta megszállók és quislingista lakájaik ellen.

A hősies harc a Sarkvidéken az ellenség északi csoportosításának teljes szétzúzásával végződött. A fasiszta tengeri flotta elvesztette északon a számára kedvező haditengerészeti támaszpontokat. A szovjet hadsereg és hadiflotta nagyszerű északi győzelme a szovjet katonák kiemelkedő harci-erkölcsi tulajdonságainak, hozzáértésének és kitűnő képességeinek bizonysága volt: meg tudták verni az ellenséget ilyen rendkívüli éghajlati viszonyok között is. A haza nagyra értékelte hősiességüket. A harcosok és tisztek ezreit tüntették ki rendjelekkel és érmekkel. Moszkva négy alkalommal üdvözölte díszössztűzzel a Karéliai Front és az Északi Flotta dicsőséges csapatait. A harcokban leginkább kitűnt ötvennégy magasabbegység, egység és alegység elnyerte a „Pecsengai” és a „Kirkenesi” dísznevet, harmincat pedig érdemrenddel tüntettek ki. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1944. december 5-én megalapította a Szovjet Sarkvidék Védelméért érmet. 307 000 szovjet katonát tüntettek ki ezzel az éremmel.

A szovjet emberek önzetlenül, önfeláldozóan nyújtottak segítséget Norvégiának, hogy megszabaduljon a fasiszta hódítóktól. A szovjet hadsereg 4000 katonája és tisztje halt hősi halált norvég földön. A felszabadító szovjet katonák emléke elevenen él a norvég emberek szívében. Norvégia egykori miniszterelnöke, E. Gerhardsen, e napok eseményeire emlékezve ezt mondta: „A második világháború idején vállvetve harcoltunk a náci hódítók ellen, és a szovjet nép hősiessége elragadtatást váltott ki Norvégiában. Nem felejtjük el, hogy éppen a szovjet katonák szabadították fel a finmarkeni terület keleti részét, és sokan közülük életüket áldozták.”

A Karéliában, Belorussziában, Ukrajna nyugati területein, Moldovában, a Baltikumon és a Sarkvidéken aratott győzelmekkel a szovjet fegyveres erők az 1944 nyarára eléjük állított egyik legfontosabb feladatot oldották meg: megtisztították a fasiszta megszállóktól hazájuk területét, és visszaállították a Szovjetunió államhatárait a Barents-tengertől egészen a Feketetengerig. Megteremtődtek az előfeltételek a legfontosabb nemzetközi feladat megvalósításához: lehetővé vált az európai népek felszabadítása a fasiszta rabság alól és a véres háború befejezése.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .