A nemzetközi küzdőtéren

„Óriási győzelmeket arattunk”

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

  1. FEJEZET

„Óriási győzelmeket arattunk”

A nemzetközi küzdőtéren

Ha rápillantunk a szovjetországot 1918 nyarán ábrázoló térképre, és összehasonlítjuk az 1919 tavaszival, világossá válik, mily nagyok voltak a munkás-paraszt hatalom győzelmei. 1918 nyarán a német császári seregek megszállva tartották Ukrajnát, Belorussziját, a Baltikumot és a pszkovi kormányzóság egy részét. Keleten Kazányig és Szimbirszkig terjedt az antant által megvásárolt fehércsehek uralma. Délen kozáklázadások lángja lobogott. Arhangelszkiben angol—francia intervenciósok szálltak partra, s nehéz volt akkoriban megmondani, milyen méretet ölthet a harc északon.

1919 márciusára a helyzet teljesen megváltozott. Ukrajna, Belorusszija, Lettország és javarészben Litvánia városai és falvai felett győzelmesen lengett a vörös zászló. Keleten az ellenséget messzire űzték a Volgától. Súlyos vereségeket szenvedtek délen Krasznov és Gyenyikin fehér seregei, északon pedig az intervenciós csapatok.

„A szocialista köztársaság hallatlan erőfeszítéseket tesz, áldozatokat hoz és győzelmeket arat … hallatlanul kiterjeszkedtünk, óriási győzelmeket arattunk”1 Lenin Művei. 29 köt. 54. old.* — mondotta Lenin 1919 áprilisában.

Az ország belső helyzete is megszilárdult. 1918 nyarán a középparasztság még ingadozott a szovjethatalom és a burzsoázia között. Azóta megváltozott a helyzet. A középparaszt, aki nehéz és gyötrelmes politikai iskolát járt ki, a szovjethatalom felé fordult, tevékenyen támogatta azt, és védelmére kelt. A szovjethatalom ereje mérhetetlenül megnőtt.

1918 nyarán a Vörös Hadsereg még csak kialakulóban volt. A csapatok állapotára erősen rányomták bélyegüket az önkéntesség időszakának negatív vonásai, még erősen hatottak a partizánkodás maradványai. S a szovjet csapatok létszámban is gyengék voltak. 1919 tavaszára a szovjetköztársaság erős reguláris hadsereget szervezett, amely egyik vereséget a másik után mérte a német megszállókra, az antant-intervenciósokra és a fehérgárdista tábornokokra.

1919 tavaszára a szovjet hatóságok háborús vágányra terelték az ország életét. Megszervezték a haditermelést, megszilárdult a fegyelem az iparban, emelkedett a munka termelékenysége. A hadikommunizmus politikája meghozta első eredményeit. A szovjetköztársaságot harci készültségbe helyezték.

S jóllehet a világ imperialistái igyekeztek politikailag elszigetelni Szovjet-Oroszországot, és a szocialista állam akkoriban csaknem valamennyi tőkés hatalommal hadiállapotban volt, a szovjet kormány aktív békepolitikát folytatott, s nemegyszer fordult békeajánlattal az antant-országok kormányaihoz és népeihez. „… Figyelmünk és minden erőfeszítésünk arra irányult — mutatott rá Lenin —, hogy a tőkésországokkal való háború állapotáról áttérjünk a békés kapcsolatokra, a kereskedelmi kapcsolatokra.”2 Lenin Művei. 32. köt. 184. old.*

  1. augusztus 6-án az OSZSZSZK kormánya békeajánlattal fordult Poole moszkvai amerikai konzulhoz, október 24-én pedig Wilson elnökhöz. Novemberben többször is ajánlott békét a szovjet kormány: november 3-án valamennyi antant-kormánynak, 6-án pedig a Szovjet-Oroszország ellen hadat viselő országok kormányainak. 1919. január 12-én a szovjethatalom ismét az amerikai kormányhoz fordult, majd január 17-én az angol, a francia, az amerikai, a japán és az olasz kormányhoz juttatott el béke javaslatokat. Az antant-imperialisták sem ezekre, sem a későbbi békeajánlatokra nem válaszoltak. Ez érthető is. Az amerikai, az angol, a francia, az olasz és a japán kormánykörök korántsem törekedtek békére Szovjet-Oroszországgal. Ellenkezőleg, hadüzenet nélkül hadműveleteket indítottak ellene, és nem szándékoztak megszüntetni a harcot, amíg a szovjethatalom fennáll.

A szovjet békejavaslatok azonban nagy hatással voltak a néptömegekre. Ezért az imperialista kormányok különféle politikai cselfogásokhoz folyamodtak, hogy gyengítsék a szovjet állam békepolitikájának forradalmasító hatását és igazolják az intervenciót. Az imperialista államfők úgy tettek, mintha buzgó hívei lennének a békének és az „orosz kérdés” „igazságos” megoldásának. Erről sok hamis, képmutató beszéd hangzott el, és ugyanannyi hasonló fajta dokumentum látott napvilágot. S közben a demagógia leple alatt újabb tervek születtek Oroszország leigázására.

Egy évvel azután, hogy Wilson meghirdette nevezetes 14 pontját, az általa vezetett amerikai küldöttség már Oroszország felosztásának kész tervével érkezett a párizsi békekonferenciára. E terv értelmében az egész Baltikumot, Belorussziját, Ukrajnát, a Kaukázust, Szibériát és a közép-ázsiai területeket elszakították volna Oroszországtól. „Oroszország — állapítja meg az amerikaiak terve — nagy, természettől határolt térségekre osztható fel, s minden ilyen térségnek megvan a sajátos gazdasági élete, de egyik sem elég önálló ahhoz, hogy erős államot alkosson … Ha a bolsevik kormány hatalmon marad és jelenlegi politikáját folytatja, amikor az oroszországi területi kérdések a békekonferencián megoldódnak, nem marad más hátra, mint a nem orosz nemzetiségek függetlenségének elismerése és a köztük levő határok megállapítása.”3 D. N. Miller: My Diary at the Conference of Paris. IV. köt. New York 1924—1926. 219—220. old.*

A többi nagyhatalom küldöttsége támogatta Párizsban Oroszország szétdarabolásának amerikai tervét. Lloyd- George angol miniszterelnök például azt írta, hogy „… az egységes Oroszország fenyegeti Európát … Grúziának, Azerbajdzsánnak, Besszarábiának, Ukrajnának, a balti államoknak, Finnországnak és talán Szibériának is függetlennek kell lennie”4. FRUS 1919. Russia. Washington 1937. 126. old.*

Ez rejlett hát a wilsoni 14 pont és a párizsi konferencián elhangzott beszédek „demokratikus” felszíne alatt.

Az antant-vezetőknek álcázniuk kellett azt a szándékukat, hogy tovább folytatják az intervenciót és szítják a polgárháborút Oroszországban. Evégből ravasz politikai cselfogásokhoz folyamodtak. Ilyen cselfogás volt az a javaslat, hogy üljön össze egy külön konferencia az oroszországi polgárháború megszüntetése ügyében. Néhány nappal a párizsi konferencia megnyitása után Wilson a szövetségesek nevében javasolta valamennyi oroszországi „ellenségeskedő csoportnak”, hogy kössenek fegyverszünetet és küldjék el képviselőiket a márvány-tengeri Herceg-szigeteken tartandó értekezletre, hogy ott „az oroszországi béke megteremtéséről” tárgyaljanak a szövetségesekkel. Ez a javaslat személytelen volt, s nem közvetlenül a szovjet kormányhoz intézték.

Vajon miért volt szüksége Wilsonnak és az imperialistáknak a herceg-szigeti konferenciára? Remélték, hogy a szovjet kormány nem fogadja el a meghívást, s ez esetben reá háríthatják a felelősséget a hadműveletek folytatásáért, azt állíthatják, hogy a bolsevikok szítják a háborút. De az imperialisták azt a lehetőséget is számításba vették, hogy a szovjet kormány beleegyezik a tárgyalásokba. Ebben az esetben előzetes fegyverszünetet követeltek volna az oroszországi fronton, s ezt arra használták volna fel, hogy a fehérgárdista seregeket nagyobb szabású hadműveletekre készítsék elő.

Ez volt Wilson „békejavaslatainak” valódi célja.

Az Egyesült Államok és a többi imperialista ország nem a béketárgyalások, hanem a szovjetköztársaság elleni engesztelhetetlen harc politikáját folytatta. Jellemző erre az a nyilatkozat, amelyet Wilson 1918. december 10-én, vagyis három nappal a párizsi konferenciára való elutazása előtt tett. „Ha ügyünk balsikerrel jár — mondotta az elnök —, megvalósulásra kényszerítjük … A bolsevizmus mérge csak azért terjedt el ilyen gyorsan, mert tiltakozás a világot kormányzó rendszer ellen. Most az a kötelességünk, hogy megvédjük a konferencián az új rendet, lehetőleg jóval, de ha szükséges — rosszal.”5 R. S. Baker. Woodrow Wilson, a világháború és a versailles-i béke. Moszkva—Petrográd 1923. 42. old.* Ami a „jót” illeti, erre kezdettől fogva nem számított sem Wilson, sem Lloyd-George, sem Clemenceau. Az ő szándékuk az volt, hogy továbbra is rosszal, azaz intervencióval, terrorral, háború szításával védelmezzék a kapitalizmust.

A szovjet kormány világosan látta a herceg-szigeti konferencia összehívásáról szóló javaslat igazi célját, mégis hajlandó volt részt venni a konferencián, hogy nemzetközi szószékül használhassa fel az intervenciósok leleplezésére. Am a herceg-szigeti konferencia tervének kiagyalói sietve visszavonták saját javaslatukat. Ráébredtek, hogy ez a fegyver visszafelé is elsülhet.

A szovjet állam aktív békeharca, a szocialista társadalom építésében elért első sikerei és a polgárháború arcvonalain aratott győzelmei óriási hatással voltak a nemzetközi munkásmozgalomra.

Az imperialista táborban nagy változások történtek 1918 végén és 1919 elején. Az antant-katonák lázongtak az oroszországi frontokon. Az imperialista hadsereg megbízhatatlannak bizonyult. S az imperialista hátország is erősen recsegett-ropogott.

Az 1918-as év a forradalmi megrázkódtatások esztendeje volt a tőkés Európában. Így nyilvánult meg legközvetlenebbül az oroszországi proletárforradalom győzelmének hatása. Novemberben polgári demokratikus forradalom ment végbe Németországban, a Hohenzollern-monarchia megbukott. A német forradalom történetének dicsőséges lapja volt a bajorországi tanácshatalom megteremtése és több mint fél hónapos fennállása.

Az Osztrák—Magyar Birodalmat is hatalmas forradalmi események rázkódtatták meg. 1918 végén összeomlott a Habsburg-császárság, az egyik legrégibb európai monarchia. Helyén önálló burzsoá köztársaságok alakultak: Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia. 1919. március 21-én Budapesten a munkások és a katonák a kommunisták vezetésével megdöntötték a burzsoá hatalmat, és kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot.

A forradalmi mozgalom nőttön-nőtt, hullámai az antant-országokra is kiterjedtek. 1918. december 6-án a „The Call”, a Brit Szocialista Párt lapja a brit munkásokhoz intézett felhívásában a következőket írta: „Az oroszországi munkások és parasztok … megszabadultak az elhájasodott, aranyban fürdő élősködőktől, akik emberemlékezet óta fosztogatták és elnyomták őket. Ugyanezt kell tenniük a brit munkásoknak is … Kockáztatnunk, kockáztatnunk és ismét csak kockáztatnunk kell. Kockáztatnunk kell azért, hogy felvonjuk a vörös zászlót, az emberiség felszabadításának zászlaját.”6 The Call, 1918. december 6.*

Az angliai népmozgalom egyik legfőbb jelszava ez volt: „El a kezekkel Oroszországtól!” A munkásosztállyal együtt az értelmiség haladó rétege, sőt, a kispolgárság egy része is küzdött a szovjet-oroszországi intervenció ellen. Az „El a kezekkel Oroszországtól!” jelszóval megindult mozgalom csakhamar szervezett formát öltött. 1919 januárjában összeült Londonban a mozgalom első országos konferenciája, s megválasztotta az országos vezetőséget, amelynek tagjai Albert Inkpin, Sylvia Pankhurst és Harry Pollitt lettek. Január 18-án egy londoni tömeggyűlésen, amelyen sok más város képviselői is részt vettek, a dolgozók általános sztrájkkal fenyegetőzve követelték, hogy haladéktalanul szüntessék meg a szovjetköztársaság elleni harcot.

A kormány szovjetellenes politikája nyomán támadt felháborodás a Szovjet-Oroszország határain kívül állomásozó brit fegyveres erőket is magával ragadta. 1919 januárjában zendülés tört ki az angol hadiflotta „Queen Elisabeth” nevű vezérhajóján. A zendülés csakhamar átterjedt egy másik hajóra — a „Keelnside”-re — is. A hajó legénysége kitűzte a vörös zászlót és kereken megtagadta az engedelmességet, amikor parancsot kapott, hogy fusson ki a Balti-tengerre. Sok angol város — Glasgow, Dover, Brighton stb. — helyőrségeinek katonái is elégedetlenkedni kezdtek.

Az angol proletariátus mozgalmát hamarosan más országok közvéleménye is átvette. Az eszmét, amelyért az orosz forradalom harcolt, magukévá tették a világ dolgozói.

Franciaországban is forradalmi mozgalom bontakozott ki. A munkások országszerte gyűléséken és tüntetéseken követelték, hogy szüntessék meg az orosz nép ügyeibe való beavatkozást. Jacques Sadoul, az ismert francia kommunista, 1918 novemberében a francia néphez intézett egyik felhívásában így írt: „… A dicsőséges francia proletariátus méltó lesz nagy múltjához. Nem engedi meg, hogy a nép kizsákmányolói és a megalkuvók feltartóztassák a forradalmi mozgalmat. Elvtársak! Le a kompromisszumokkal! A forradalmat győzelemre kell vinnünk a kapitalista burzsoáziával szemben. A burzsoáziával nem haladhatunk egy úton. A francia munkások és parasztok vegyék kezükbe az egész politikai és gazdasági hatalmat.”7 Pravda, 1918. november 16.* A sztrájkok és a tüntetések során a dolgozóknak ez volt a jelszavuk: „Le a szovjet-oroszországi intervencióval!”, „Le a Clemenceau- kormánnyal!”, „Éljen Lenin!” A francia munkások között növekedett a szocialista párt forradalmi szárnyának befolyása. (Később ebből alakult ki a Francia Kommunista Párt.) A baloldali szocialistákon kívül forradalmi álláspontot képviselt a Francia Hadviseltek Köztársasági Szövetsége, amely harcolt a békéért és védelmére kelt Szovjeté Oroszországnak. A szövetség élén Henri Barbusse, Paul Vaillant-Couturier és Raymond Lefebvre, tekintélyes forradalmár írók álltak.

Tevékenyen támogatta Szovjet-Oroszországot az olasz proletariátus is. Az olasz dolgozók tömeggyűlésekről küldték üdvözletüket az orosz munkásoknak és parasztoknak, s követelték a szovjetország elleni intervenció haladéktalan megszüntetését. Az észak-olaszországi szocialisták 1918. december 29-i értekezletének határozata, amely „A csapatoknak Oroszországból való haladéktalan kivonásáért, a proletárdiktatúráért” címet viseli, leszögezte: „… A megmozdulások mindig arra irányuljanak, hogy minél hamarabb elérjük »Szocialista köztársaság, proletárdiktatúra« elnevezésű mozgalmunk legfőbb céljait.”8 Voproszi isztoriji KPSZSZ, 1957. 2. sz. 120—121. old.*

Az Egyesült Államokban is kibontakozott az „El a kezekkel Szovjet-Oroszországtól!” mozgalom. Élén baloldali szocialista szervezetek — a Szocialista Propaganda-Szövetség és Szovjet-Oroszország Barátainak Szövetsége — állottak. Különösen Seattle-ben, Portlandben, Baltimore-ban és még sok más amerikai nagyvárosban zajlottak le hatalmas intervenció-ellenes megmozdulások. A mozgalom lendülete alaposan ráijesztett a sok fehérgárdista megbízottra és ügynökre, akik bőséges adományokat kaptak a Wall-Street-i „amerikai nagybácsiktól” Kolcsak, Gyenyikin és Jugyenyics seregei számára. Bogojavlenszkij, a Kolcsak-kormány „főkonzulja” például ilyen rémült hangon számolt be 1919 februárjában a seattle-i eseményekről: „A munkások sztrájkmozgalma Seattle-ben és az Egyesült Államok észak-nyugati részének más városaiban kifejezetten bolsevik jellegű, s ahogy maguk az amerikaiak mondják, nem egyéb, mint forradalom, vagy legalábbis egy forradalom kezdete … Az utóbbi időben a munkások itt egytől egyig bolsevikká váltak … A bolsevikok Amerikában is legalább úgy megmutatkoznak majd, mint Oroszországban. S már kezdenek is mutatkozni, mint ezt Seattle-ben, Montanában és másutt látjuk.”9 CGAOR. 200 fólió. 7. opus. 147. ügyir. 55—59. old.*

Egy másik amerikai fehérgárdista ügynök, az úgynevezett „északi területek kormányának” megbízottja a következőket jelentette: „A szocialista párt (az amerikai. — Szerk.) kezdettől fogva ellenzi, hogy csapatokat küldjenek Oroszországba, s a már Oroszországban levő csapatok haladéktalan visszavonását követeli. A párt abból a feltevésből indul ki, hogy Oroszország ma szocialista állam, s így az a segítség, amelyet az amerikaiak és a szövetségesek Oroszország egyes részeinek nyújtanak, az »ellenforradalmárok« malmára hajtja a vizet … A napokban megalakult Munkáspárt első szervezési kongresszusán szintén az Oroszországban harcoló amerikai csapatok visszavonása mellett foglalt állást. A Munkáspárt hangja különösen figyelemre méltó, mert ez a párt annak eredményeképpen jött létre, hogy bomlás indult meg az amerikai szocialista pártban, amelynek többsége az orosz bolsevizmus elveit vallja.”10 Együtt a világ dolgozóival. 155 old.*

A Szovjet-Oroszország támogatására megindult, s az egész tőkés világot átfogó nagyszabású mozgalom fényes megnyilvánulása volt a proletár nemzetköziségnek és a dolgozók erősödő nemzetközi szolidaritásának. „Az orosz munkásnak az adott erkölcsi erőt — mondotta Lenin —, hogy ebben a harcban felismerte, érezte, érzékelte valamennyi fejlett európai ország proletariátusának segítségét, támogatását.”11 Lenin Művei. 32. köt. 291. old.*

A tőkés világ dolgozóinak Szovjet-Oroszország támogatásáért elindított mozgalma és saját burzsoáziája ellen irányuló forradalmi megmozdulásai ingataggá és megbízhatatlanná tették az antant hátországát. Az arcátlan, leplezetlen intervenció politikájának mindinkább bealkonyult.

A nemzetközi forradalmi munkásmozgalom nagy jelentőségű eseménye volt a III. Kommunista Internacionálé megalakulása. 1919 márciusában harminc európai, amerikai és ázsiai fiatal kommunista és baloldali szocialista párt és csoport képviselői egybegyűltek Moszkvában, s a Szovjetország fővárosában Lenin elnökletével megnyílt a Kommunista Internacionálé alakuló kongresszusa. Így jött létre a Komintern, amelynek nagy szerepe volt a világ különböző nemzetiségű proletárjainak egybekovácsolásában, abban, hogy a munkásosztály szervezett erővé vált az opportunizmus elleni nemzetközi méretű harcban. A Komintern megalakulása a nemzetközi proletártömegek nagy vívmánya volt.

Az imperialisták mindent megtettek, hogy elfojtsák a forradalmi proletármozgalmat. Minden eszközt felhasználtak a forradalom elleni harcra, a rendőrterrortól kezdve a körmönfont provokációkig és a munkásosztály egységének megbontására irányuló demagóg propagandáig. A jobboldali szocialista vezetők lázas tevékenységet fejtettek ki. A különböző proletárszervezetek vezetésébe beférkőzve, belülről bomlasztották a munkásmozgalmat. A burzsoázia ügynökei elferdítették a marxista—leninista elmélet alaptételeit, hogy ily módon eltérítsék a munkásosztályt a forradalmi harctól, meggyőzzék a tőkés rend örökkévalóságáról. De minden igyekezetük meddő volt. A forradalmi megmozdulások hulláma, amelyet a Nagy Október idézett elő, tovább terjedt.

„Mindenki tudta — sőt: mindenki látta, érezte, érzékelte, ki-ki saját országa tapasztalatain —, hogy erős lendülettel megindult egy új, a világon eddig példátlan erejű és mélységű proletármozgalom, hogy ezt a mozgalmat nem lehet beszorítani semmiféle régi keretbe, hogy ezt a mozgalmat nem képesek feltartóztatni sem a szűklátókörű zugpolitika nagymesterei, sem az angol—amerikai »demokratikus« kapitalizmus olyan világpolitikai tapasztalatokkal rendelkező vén rókái, mint Lloyd-George és Wilson, sem a minden hájjal megkent Hendersonok, Renaudelek, Brantingok és a szociálsovinizmus többi lovagja.”12 Lenin Művei. 28. köt. 503. old.*

A néptömegek nagyszabású forradalmi mozgalma, az európai és az amerikai haladó közvéleménynek Szovjet-Oroszország támogatására irányuló akciói aláásták az imperializmus erejét, és megszilárdították a szovjet állam nemzetközi pozícióit.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .