ÁDER JÁNOST dícséri a balrad.ru

Mint ismeretes, augusztus 23 – án Kijevben megesett a “Krími platform” nevű, oroszellenes össznyugati tajtékzás.

Az összeröfeneten Döbrögisztánt az Elsőszámú Köz – és Főméltóság, hivatalos titulusa szerint a Köztársasági Elnök, Csornay Bronzos gépviselte.

Beszélt is. Fölszólalása JAVARÉSZT beleillett az elvárásokba. Egy darabig!

De egy ponton alighanem megtévedhetett, mert olyanokat mondott, hogy:

“Azokat, akik a saját anyanyelvüket beszélik, pénzbírsággal fenyegetik. Ez ellentmond a demokrácia eszméinek, és nem tiszteli a titulált nemzeteket” – mondta, anélkül, hogy pontosította volna, kire – mire is gondol.

“Reméljük, hogy Ukrajna képes lesz vonzó jövőt biztosítani minden állampolgára számára, és a magyarok is otthon érezhetik magukat Ukrajnában” – tette hozzá.

Végül felszólította az ukránokat, hogy türelmesebbek legyenek, hogy ne csak a Krím, hanem Donbassz problémáját is békésen megoldhassák.

Áder János – merthogy ezen mondatai után kiérdemli a balrad.ru – tól azt az ELISRÉST hogy tisztességes nevén nevezzük! – ezen mondatai közben a kijevi külügyér Dmitro Kuleba meglehetősen izgatott, értetlenkedő ábrázattal lesett ki a fejéből. Nem erre számított!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“ÁDER JÁNOST dícséri a balrad.ru” bejegyzéshez 3 hozzászólás

      1. Kit érdekel az a “rohadt fórum” petymeg kollégám? Az USA az afgánok ellen is csak vesztett! Kína és Oroszország számára az USA “bevehetetlen terep”. Annyi esélyük van a győzelemre (az USA-nak) mint a csigának a 6 sávos autópályán a csúcsforgalomban. Petymeg? Hát nem? Beléd fáradtam……………….
        Írd a mantrád mint a buddhisták ha ez a vágyad, de ha a történtek után is az USA-t támogatod és a NATO-t, akkor a vesztes oldalon állsz és ezt még mindig képtelen vagy beismerni! Csalódtam benned. SAJNOS.
        De miért csinálod, miért? Az USA és a NATO kegyetlenül leszerepelt Afganisztán után. Ezt egyébként nem én mondom hanem a történelem. A jelenkori. Nem az a fajta amiben te megragadtál kb. 20 évvel ezelőtt.
        Nem ítélkezek, de érezd a súlyát amit írok és nézd a jelenkori történelmet kérlek! Inkább tartalak barátomnak téged mint az ellenségemnek, de akkor elvárok bizonyos viselkedési normákat. Ha ez nem teljesül, az sem baj, csak szépen belenézel a tükörbe……gondolkodsz és holnap higgadt fejjel írsz majd remélhetőleg valami jót………………. Senkinek rosszat nem kívánok, csak hogy nézzen a saját tükrébe!!!!
        Mert a megoldás ebben rejlik. Az eddigi háttérhatalmi sátánista civilizáció összeomlóban van, az buta és informálatlan személy aki ezeknek a tényeknek az ismeretében is őket szolgálja. Petymeg! Te igenis jobb vagy náluk, csak ne engem kritizálj hanem az igazi, valós ellenséget!! Én barát vagyok és igazán és önzetlenül , nem ellenség! Üdvözlettel: N. T.
        Jobb ha tudod. Tisztelettel: N. T.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .