Ragálymatiné aktuál augusztus 23 – án

Az augusztus 20 – i Nagy Nemmzetthy Hajcihő utáni első “rendes” (2021 08. 23.) ragálymatiné előadásán azt az epizódot nyomatja a oqrmányvetítölde, hogy a három napos Nagy Nemmzetthy Hajcihő ideje alatt Döbrögisztánban: “A hosszú hétvége adatait közöljük. A beoltottak száma 5 699 251 fő, közülük 5 502 546 fő már a második oltását is megkapta. 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 052 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 771 530 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 9 539 főre csökkent. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten…”

A vajda most azzal szórakoztat, hogy fölhívta ojtakozni vágyó alattvalóit: MINDENKI VIGYEN MAGÁVAL MÉG EGY EMBERT! Hátha…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ragálymatiné aktuál augusztus 23 – án” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. A kötelező pénteken ezt mondta :

    “Orbán két Sinopharmot kapott, de nem vette fel a harmadik oltást. Mint mondta, „nem is vagyok talán még annyira idős, hogy aggódnom kellene, de az idősebbek talán jól teszik, ha jelentkeznek a harmadik oltásra”.
    ( igaz hogy időseknek nem ajánlották a kínai vakcinát)

    Oké.

    „Aki nem oltotta be magát, azt a negyedik hullám meg fogja találni” – mondta.

    Nagy Katalin megkérdezte, hogy mikor várhatók újra szigorítások, például maszkviselés.

    Mire Orbán Viktor azt válaszolta, hogy épp a kötelező maszkviselést akarják elkerülni, mert az nem segít, csak az oltás.

    Köszi.
    Még valami?

    “Megismételte a 2002-es híres mondását, a mindenki hozzon legalább még egy embert, de oltásra áthangolva azt. ”

    https://444.hu/2021/08/22/orban-szerint-kopogtat-a-negyedik-hullam-de-nem-lesz-kotelezo-maszkviseles

    De legalább az Augusztus 20.-i ünnepség SOROZATra jó sokan voltak kíváncsiak.

    A hosszú hétvége adatait közöljük :

    https://koronavirus.gov.hu/cikkek/5-millio-699-ezer-beoltott-340-az-uj-fertozott-elhunyt-6-beteg

    1. Nyilván nem kéri, mert nem hülye, hogy a harmadikként ajánlott mRNA vakcinát magába tolja. Az, hogy nem erőlteti a maszkviselést, annak mondjuk tudok örülni, mert így legalább nem kell polgári engedetlenkednem.

  2. Hogyan befolyásolhatják az mRNS COVID-19 vakcinák a szervezetet sejtszinten – A tüskefehérje -halálosan- károsítja az emberi sejteket
    (Részletek a stateofthenation cikkéből / 2021.augusztus 23.)
    A COVID-19 vakcinák által kárt okozó legfontosabb kórokozó a tüskefehérje. A San Diego -i Kaliforniai Egyetem tudósai pszeudo -vírust vagy sejtet hoztak létre, amelyet a tüskefehérjék vesznek körül, és nem tartalmaznak vírust.
    Állatmodell segítségével a kutatók beadták az álvírust a tüdőbe, és megállapították, hogy a vírus nem szükséges a károsodáshoz. Ehelyett a tüskefehérje elegendő volt ahhoz, hogy gyulladást, az ér endothelsejtjeinek károsodását és a mitokondriális funkciót gátolja.
    Dr. Robert Malone, az mRNS és a DNS vakcina magplatform- technológia feltalálója szintén beszélt a COVID-19 vakcinákban használt tüskefehérje veszélyeiről.
    Natív formájában, a SARS-CoV-2-ben a tüskefehérje felelős a vírusfertőzés patológiáiért, és az is ismert, hogy megnyitja a vér-agy gátat, sejtkárosodást (citotoxicitást) okoz és Malone szerint: -Aktívan manipulálja a véredények belsejét borító sejtek – vaszkuláris endotélsejtek – biológiáját, részben az ACE2 -vel való kölcsönhatása révén, amely szabályozza az erek összehúzódását, a vérnyomást és egyéb dolgokat.”Bhakdi ezt is „katasztrofális helyzetnek” nevezte, amely utat nyitott a véralvadáshoz.
    Ez katasztrofális helyzet, mert maga a tüskefehérje most a sejtek felszínén ül, szemben a vérárammal. Ismeretes, hogy ezek a tüskefehérjék, amint megérintik a vérlemezkéket, aktiválják őket és ez elindítja az egész alvadási rendszert.(feltapadva a tüskefehérjére)
    A második dolog, aminek meg kell történnie, hogy ennek a fehérjének a sejtben keletkező hulladéktermékeit a sejt „ajtaja” elé helyezik… és bemutatják az immunrendszernek.
    Az immunrendszer, különösen a limfociták, felismerik ezeket és megtámadják a sejteket, mert nem akarják, hogy vírusokat vagy vírusos részeket termeljenek. És a vírusos részeket most olyan helyeken gyártják, ahol a vírusos részek soha, de soha nem jutnának el természetesen úton, mint az agyi érfal…
    Ha az érfalnak ez a „kárpitja”, azaz az erek belső felülete megsérül, akkor ez jel az alvadási rendszer számára, hogy aktiválja a vérlemezkéket és vérrögöt hozzon létre. És ez történik mindezekkel a vakcinákkal, mert a gént -a tüskefehérje előállításának utasítását- bevezetik az érfalba. A károsodás halmozott, mert fokozatosan egyre több sérült hajszálered lesz.Ez a vakcina egyértelműen veszélyesebb, mint maga a COVID-19.
    És a legrosszabb még hátravan.A félelmetes ebben az, hogy ezek az emberek nem kapnak elég levegőt és fizikailag nem tudják megtenni azt, amit korábban megtudtak tenni.Miután elzárta a tüdő jelentős részét az eltömődött hajszálerek miatt, a szíve most sokkal nagyobb ellenállásba ütközik, hogy megpróbálja a vért a tüdőjébe juttatni.A hosszú távú kilátások nagyon borúsak és minden egyes lövésnél több kárt okoz. A károsodás halmozott, mert fokozatosan egyre több sérült hajszálered lesz.”
    https://stateofthenation.co/?p=80009

    1. Kiegészítés az előbbihez:

      A polgárháború szele megérintheti az amerikai hadsereget is:
      “Új interjút készítettem Dr. Lee Merritt -tel is, aki nyilvánosan figyelmeztetett arra, hogy ez a covid „oltás” nyomása egyértelműen egy népességcsökkentési kísérlet, amelyet az emberiség ellen hajtanak végre. Ebben az interjúban arra is figyelmeztet, hogy a katonák tömeges oltása „katasztrofális” sérülésekhez és halálesetekhez vezethet, amelyek erősen veszélyeztethetik Amerika katonai felkészültségét és nemzeti védelmi erőfeszítéseit. (Ő amerikai haditengerészeti gerincsebész volt.) Webhelye a TheMedicalRebel.com
      Az FDA holnap (hétfőn) teljes mértékben engedélyezi a Pfizer covid elleni oltását és a Pentagon vezetői megígérték, hogy a vakcina jóváhagyását követően megkövetelik a vakcinák teljes körű beadását az aktív szolgálatot teljesítő katonák körében. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a hadseregen belül egyfajta „polgárháború” fog fellobbanni, mivel a katonák több mint fele egyenesen megtagadja, hogy egy laboratóriumban kifőzött tüskefehérje-biológiai lövést kapjanak.”
      Valahogy nagyon kilóg a pata, ha az amerikai tábornokok nagy része a katonák vakcinázása miatt nemzetbiztonsági veszélyekre hivatkoznak, akkor nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy a vakcina nem biztonságos, egészségügyi veszélyeket hordoz magában engedélyezése ellenére, de a civil parasztnak, mint fogyóeszköznek beadható, azoknál nem számít ha beoltása után beledöglenek.
      https://www.naturalnews.com/2021-08-22-interviews-with-dr-lee-merritt-chris-shaw-reiner-fuellmich-vaccine-crimes-against-humanity.html
      https://www.gospanews.net/2021/08/23/vaccino-pfizer-e-cosa-nostra-fda-verso-ok-definitivo-senza-discussione-dati-denuncia-del-british-medical-journal-incubo-ue/
      https://healthimpactnews.com/2021/australian-truckers-warn-citizens-to-stock-up-on-food-as-they-prepare-to-take-over-the-country-by-shutting-down-the-supply-chain/

  3. A Telex.hu újságíróinak sikerült bebizonyítani azt, hogy még a legutolsó putriscigányok gyanakvóbbak a vakcinával szemben, mint pesti diplomás libsibolsik. Ebből számomra az következik, hogy a cigányok sokkal életre valóbbak, mint a pesti romkocsmás hippik.

  4. Gyorshír! – Az FDA (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság) hétfőn teljes mértékben jóváhagyta a a rendkívül veszélyes és halálos Pfizer-BioNTech Covid „vakcinákat az Egyesült Államokban.
    A Pfizer és a BioNTech azt mondta, hogy további milliárdokat várnak a vakcinától. A teljes jóváhagyás mellett a vállalatok dönthetnek úgy is, hogy többet fizetnek az oltásokért – mondják egészségügyi szakértők.
    A Financial Times szerint a vállalatok már megemelték oltóanyaguk árát az Európai Unióban . A jelentés szerint most 23 dollárt kérnek adagonként, a korábbi 18,40 dolláros árhoz képest.

    Oltsatok csak, ki tudja meddig olthattok…egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy USA nevű Vállalat…
    A Pentagon közölte, hogy kötelezővé teszik a védőoltásokat a szolgálati tagok számára „legkésőbb” szeptember közepéig, vagy ha korábban az FDA teljes jóváhagyást ad, akkor hamarabb. – Nagyszerű!A kínaiak pont erre vártak, ha kell, türelmesen várnak még akár 1-2-3 évet…aztán…
    https://stateofthenation.co/?p=80086

    1. “Nagyszerű!A kínaiak pont erre vártak, ha kell, türelmesen várnak még akár 1-2-3 évet…aztán…
      .
      ….és csatlakoztak a tálibok is .

  5. http://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/vir%c3%a1gzik-a-v%c3%a9detts%c3%a9gi-igazol%c3%a1sok-feketepiaca-franciaorsz%c3%a1gban/ar-AANDJyg?ocid=spartanntp
    Gondolom,hogy jó pár tízezer hamis oltási igazolás létezik,és számuk csak egyre nő!Így viszont a létjogosultsága teljesen értelmetlenségbe torkollhat,hiszen nem oltottakat takar,és az állítólagos védettség kialakulását nevetségessé teszi!
    Akár abba is hagyhatják az egészet,csak a feketepiacra özönlő pénzek nagyságát növelik,a hamis járvány elleni védettséget nem,na,meg a hatóságok nevetségessé válását!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .