A keleti és az északi front

Elvettük az antant katonáit

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

  1. január 5-én a bizottság Vjatkába érkezett, s az Uráli Területi Pártbizottság, valamint a hadseregbeli pártszervezetek segítségével azonnal hozzálátott a csapatok harcképességének helyreállításához és az ellentámadás előkészítéséhez. A párt Központi Bizottsága és személyesen Lenin feszült figyelemmel kísérték a 3. hadsereg hadműveleteit, és intézkedéseket tettek a hadsereg megerősítésére. A hadsereg sorait kommunistákkal töltötték fel. Jelentős mértékben javult az ellátás. Felfrissítették a katonai biztosok és politikai munkatársak állományát, megszervezték a pártpolitikai munkát.

A 3. hadsereg már január végén megtorpanásra késztette Kolcsak egységeit, sőt, egyes szakaszokon ellentámadásba lendült; februárban pedig bekapcsolódott a keleti front általános offenzívájába.

Kolcsak tehát nem tudott áttörni északi irányban, hogy találkozzon az antant-csapatokkal.

Ugyancsak kudarccal végződött a Kolcsakkal egyesülni igyekvő intervenciósok támadása. Az intervenciós parancsnokság e célból nagy csapást akart mérni az Északi-Dvina mentén harcoló szovjet erőkre, hogy elérje Kotlaszt.

Az északi-dvinai szakasz Arhangelszk megszállása óta az északi front egyik legfontosabb szakasza volt. Lenin nagy figyelemmel kísérte az ott lejátszódó eseményeket, s 1918. augusztus 12-én Kedrovhoz intézett titkos táviratában különös hangsúllyal mutatott rá annak szükségességére, hogy „bármi áron megszervezzék Kotlasz védelmét”45. Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 65. old.*

Az intervenciósok már 1918 szeptemberben megpróbáltak felfelé törni az Északi-Dvina mentén, de a szovjet parancsnokság a párt Központi Bizottságának utasítása alapján megtette a szükséges intézkedéseket, hogy feltartóztassa az ellenség előrenyomulását. 1918 őszén egy 400 főnyi „vaszászlóaljat” és a petrográdi Rozsgyesztvenszkij kerület munkásaiból alakult századot vezényeltek Petrográdból az északi-dvinai frontszakaszra. S a 6. hadsereg parancsnoksága 10 tábori löveget és néhány, a „Rjurik” cirkálóról leszerelt nehézágyút adott át tartalékából. Az északi-dvinai flottilla folyamőrei, a Vörös Hadsereg egységei és az északi pártszervezetek által alakított helyi osztagok hősi erőfeszítéssel megállították az intervenciósok előretörését. Októberben a szovjet csapatok offenzívába mentek át, és 50 kilométert nyomultak előre, novemberben pedig elérték a jól megerősített tulgaszi körzetet. Itt súlyos harcok indultak meg.

Az intervenciósok akkoriban az északi front többi szakaszán sem értek el semmiféle számottevő eredményt.

1919 elején az ellenséges arcvonal helyzete a következő volt: az északi-dvinai szakaszon az intervenciósok állásai a Topsza folyó mentén — Tulgasznál — és a Vaga folyó mentén, Senkurszktól 15 kilométernyire északra húzódtak; a vasútvonal Obozerszkaja és Jemca vasútállomások közötti részét tartották kezükben a külföldi csapatok; az Onyega partján az ellenség megvetette a lábát Turgaszov községben; a Pleszeck—Szeleckoje szakaszon az intervenciós egységek a Kadis-tónál, a Jemca folyó partján helyezkedtek el.

Az ellenséges erők létszáma az északi fronton ebben az időben így alakult: a murmanszki szakaszon 6832 angol, 731 francia, 1251 olasz, 1220 szerb katona és tiszt, és körülbelül 4500 orosz fehérgárdista; az arhangelszki szakaszon 6293 angol, 1686 francia, 5203 amerikai katona és 2715 orosz fehérgárdista. Az intervenciós csapatok létszáma az állandó erősítések révén tovább növekedett. Az Északi-Dvinán a szövetségesek egy folyami flottillával rendelkeztek, amely 5 monitorból, néhány ágyúnaszádból és segédhajókból állt. Az intervenciósoknak ezenkívül repülőgépeik is voltak.

Az északi fronton az angol parancsnokság irányította a szövetségesek aktív támadó hadműveleteit. 1919. március 27-én a brit hadügyminisztérium megvitatta és jóváhagyta Radcliff-nek, az angol hadsereg vezérkarához beosztott hadműveleti osztály főnökének külön jelentését az észak-oroszországi helyzetről. A jelentés többek között kiemelte, hogy a szövetségeseknek az arhangelszki frontszakaszon át kell venniük a kezdeményezést, s hatékony támogatást kell nyújtaniuk „Kolcsak tengernagy szibériai hadseregének, amely nemrég biztató sikereket ért el Perm—Ufa térségében, s amelynek további előnyomulása befolyásolhatja az arhangelszki helyzetet”.

A brit hadügyminisztérium rövidesen ismét részletesen megvitatta az észak-oroszországi helyzettel kapcsolatos kérdéseket. Ezúttal Wilson, az angol hadsereg vezérkari főnöke nyújtott be egy kimerítő jelentést. Jelentése teljes egészében azzal foglalkozott, hogy milyen intézkedésekkel biztosíthatnák az intervenciósok északon a támadó hadműveletek gyors megkezdését. Wilson elsőrendű feladatként olyan feltételek biztosítását jelölte meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a szövetséges csapatok a lehető legnagyobb erőkkel vegyenek részt az észak-oroszországi hadműveletekben. Ebből a célból, írta Wilson, a szövetséges parancsnokság 10 000 brit katonából sürgősen két dandárt szervez, amelynek Észak-Oroszországba való átszállítása valószínűleg a közeljövőben megtörténik. Az angol vezérkar továbbá azt javasolta, hogy az orosz fehérgárdisták megerősítésére küldjenek északra 800, Angliában tartózkodó, orosz tisztet.

Wilson tábornok ezenkívül részletes programot dolgozott ki az Arhangelszk és Murmanszk térségében állomásozó antant-csapatok és fehérgárdisták anyagi ellátására.

A szövetséges parancsnokság a Petrográd térségében felvonult szövetséges erők hadműveleteinek aktivizálását tervezte, de továbbra is nagy figyelmet fordított arra, hogy döntő támadást készítsen elő az északi-dvinai szakaszon a Kolcsakékkal való egyesülés céljából. Éppen ezért Wilson azokra az intézkedésekre helyezte jelentésében a hangsúlyt, amelyek „megszilárdítanák Kolcsak tengernagy kormányának helyzetét”. Többek között az alábbi intézkedéseket javasolta:

  1. a)a transzszibériai vasút energikus védelme és a zavartalan közlekedés biztosítása;
  2. b)bizonyos létszámú szövetséges hadsereg további közreműködése a szibériai hadsereg bátorítása céljából;
  3. c)a Kolcsak-tengernagynak szükséges anyagok leszállítása (pótlásul a már eddig leszállított anyagokhoz).46 The Evacuation of North Russia, 1919. London 1920. 25—26. old.*

A legfontosabb frontszakasz 1919 telén, mint a fentiekből látható, továbbra is az északi-dvinai volt. Különösen válságosra fordult a helyzet Senkurszk körzetében, ahol az ellenséges arcvonal mélyen beékelődött a szovjet állásokba. Ez állandó veszélyt jelentett a szovjet csapatok számára, mivel az ellenség oldalba támadhatta őket. Emellett a senkurszki ék azt is lehetővé tette, hogy az intervenciósok keleti irányú — a Kolcsakkal való egyesülést célzó — előretörésre számítsanak. Ez a körülmény különösen Perm elestekor vált fontossá.

Ezért az északi front legfőbb feladata 1918—1919 telén a senkurszki ellenséges hadseregcsoport felszámolása lett. Ez a feladat nem lesz könnyű. Az intervenciósok görcsösen ragaszkodtak a senkurszki felvonulási területhez, s ott nagy erőket vontak össze. A senkurszki szakaszon a védelmet amerikai és fehérgárdista egységek látták el, mintegy 3500 főnyi gyalogos és lovas katonával, 30 löveggel és 60 géppuskával. Senkurszk városát több vonalban húzódó drótsövényes lövészárok-rendszer övezte, tábori erődökkel, géppuskafészkekkel, föld alatti fedezékekkel és futóárkokkal megtűzdelve. Az amerikai hódítók igyekeztek hosszú időre szilárd biztonságba helyezni magukat.

A senkurszki szakaszon küzdő szovjet csapatok létszáma nem érte el az ellenségét. A szovjet erők 3000 harcost számláltak, 14 löveggel. Ilyen körülmények között a sikerhez jól átgondolt tervre és a szovjet katona kiváló harci tulajdonságaira volt szükség. A szovjet parancsnokság úgy döntött, hogy három irányból mér csapást Senkurszkra: a Vaga folyó mentén, a nyandomai vasútállomás felől és Kogyem felől. A fő csapást a vagai csoport mérte. E csoport január 19-én 40 fokos hidegben támadásba lendült, s bár a harc heves volt, a vörösegységek január 24-re mégis Senkurszk közvetlen közelébe értek. A Nyandoma, illetve Kogyem felől támadó egységek hatalmas hóban ugyancsak elérték Senkurszkot. A támadásnál rendkívüli bátorságot és hősiességet tanúsított a legfontosabb szakaszokon bevetett 156. ezred. A szovjet kormány vörös díszzászlóval tüntette ki az ezredet.

Az ellenség nem bírta a nyomást: január 25-én Senkurszk ismét szovjet kézen volt. Az intervenciósok annyira siettek, hogy 15 ágyút, 2000 puskát, 60 géppuskát és sok egyéb katonai felszerelést hagytak a városban. A következő hat nap folyamán a szovjet csapatok Senkurszktól több mint 100 kilométerre vetették vissza az ellenséget.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“A keleti és az északi front” bejegyzéshez 3 hozzászólás

      1. Kik a hamis proféták.
        Azon ugynokok kik pénzért ellenállást szitanak,és a valodi ellenállást hamis utra terelik. Igy marad a nem mukodo bukott rendszer mely az emberiség teljes bukásához vezet.

        Annyi eséjt megérdemel az emberiség,hogy a hamisprofétákat kiemeljuk a karma utjábol. Igy a valodi bunosok nyerik el buntetésuk,es nem lesz kolektiv buntetés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .