Döbrögisztán legfrissebb ragálydijadaljárul…

qrmányvetítölde mai (2021 08. 18.) – VISSZAFOGOTT HANGULATÚ – ragálymatinéjából kiviláglik,  hogy Döbrögisztánban tegnap éjfélig: “A beoltottak száma 5 687 634 fő, közülük 5 501 199 fő már a második oltását is megkapta. 109 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 658 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 beteg, így az elhunytak száma 30 045 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 768 891 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 11 722 főre csökkent. 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen…”

A CSUDÁLLATOS HÍR MÉG NEM SZEREPEL AZ ELŐADÁSBAN, MISZERINT DÖBRÖGISZTÁN MÁR SAJÁT – NEMMZETTHY! – RAGÁLYMUTÁNSSAL IS RENDELKEZIK!

Legalábbis erről ír az atv.hu Miszerint:

“Új koronavírus-variánsra bukkantak Magyarországon

A SARS-CoV-2 vírus olyan variánsára bukkant a TritonLabs magyarországi laboratóriumában, amely egyszerre tartalmaz az alfa (Nagy-Britanniában azonosított) és a delta (Indiában azonosított) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt.

A laboratórium honlapján megjelent beszámoló szerint a variáns teljesen új, és már szerepel a WHO „Variant Under Monitoring” listáján, ahol a potenciálisan veszélyes variánsokat tartják nyilván. A variánst – melyet Magyarországon most jelentettek először – elsőként Thaiföldön azonosították egyiptomi beutazók pozitív mintáiból.

„Először azt hittem, hogy valamit elrontottam… A laborban rutinszerűen végezzük a vírus kimutatását, ám Benedek András kollégámmal mi azon is dolgozunk, hogy meg tudjuk határozni, melyik vírusvariáns az, amelyik a pozitív mintában jelen van. A felfedezésünkkor éppen azon dolgoztunk, hogy megfelelő új metodikánk legyen arra, hogy meg tudjuk határozni pontosan, hogy milyen variánssal van dolgunk. (…) Ezért is volt az első gondolatom az, hogy valamit elrontottam, hiszen ilyen variánst (C.36.3) még nem írtak le Magyarországon. (…) A kísérletet újra megismételtük. András tőlem teljesen függetlenül is elvégezte, és ugyanezt az eredményt kapta” – mesélte a variáns egyik felfedezője, Tátrai Kitti.”

A story még annyira új, hogy nevet is mi adunk neki itt a balrad.ru – n:

“Deobreoghystycus Nemmzetthycus Coronystychus Mutantus 2021/08”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Döbrögisztán legfrissebb ragálydijadaljárul…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Az a jó kérdés,hogy teszt híján hogyan is mutatják ki az akármilyen,meg akárhányadik variánst!?
    Erre egyetlen megkérdezett,hivatásos oltás-és teszt támogató franckarikás,hipotőr sem tudott válaszolni!

    1. Én is találtam egyet az alig használt papírzsebkendőmön…korona volt a fején és azt ordította, hogy én vagyok a Gamma, a negyedik hullámlovas, kérem a vakcinámat hogy szaporodhassak.A teszt felesleges, mert inkognitóba érkeztem…

  2. A sokat szidott Schiffer András cikke megérne egy misét,amelyet Orbán,és sziveszottyakovidos bandájáért celebrálnak!!!!

    1. A második linkkel szándékosan tettem be az ellenpropagandát (24.hu hangzatos címadása), mert semmilyen elfogadható érvet, cáfolatot nem tudnak felhozni a vakcina kétes összetétele és rövid-hosszú távú káros mellékhatásai ellenében.

  3. “Az ismételt injekciók halálosak lesznek” – figyelmeztet a kutató arra, hogy a covid vakcina tüske fehérje hogyan pusztítja el a természetes immunitást.A Covid vakcinák a kemoterápiához hasonlóan tönkreteszik az emberek telomerázát, és gyors öregedést okoznak.
    Alapvetően látjuk a kemoterápia hatását a tüskefehérjével. De nagyon egyedi módon – mondja Chesnut. A gyorsan replikálódó sejtek kimerülnek. Most megmagyarázhatjuk például a hajhullásról szóló túl gyakori jelentéseket. Más szavakkal, a Fauci influenza elleni oltások tüskés fehérjékkel bombázzák az emberek testét, amelyek hasonlóan hatnak a kemoterápiához, és emiatt immunrendszerük összeomlik, és nem töltődik fel. Ezek nem mások, mint a halál injekciónak álcázott „vakcinák”.
    https://spikeprotein.news/2021-08-18-repeated-injections-lethal-covid-vaccine-spike-protein.html
    https://www-naturalnews-com.translate.goog/2021-08-17-darpa-secretly-developing-mrna-vaccine-years-ago-through-moderna.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem
    A Pfizer NEM ír elő covid vakcinákat saját alkalmazottai számára … vajon miért?
    https://vaccines.news/2021-08-17-pfizer-will-not-mandate-covid-vaccines-employees.html

    1. Bombahír: az mRNS-vakcinák végtelen tüskefehérje-gyárakká alakítják az embereket, végtelen biofegyverekkel „kolonizálva” a testet.
      “Richard M. Fleming nukleáris kardiológus nemrégiben beszélt Mike Adamsszal arról a megtévesztésről, amellyel a világ lakosságát arra kényszerítették, hogy mRNS -vakcinákat vegyen be. Dr. Fleming bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy az mRNS-vakcinák önmagukban replikálódnak, és soha véget nem érő tüskefehérje-gyárakká változtatják az embereket . Ma már bizonyíték van arra, hogy a SARS-CoV-2 genetikai szekvenciája önállóan összeszerelődik és önmagától erősödik, genetikai kódot hordozva a személy DNS-ében fordított átírással. Ez a szökevényfehérjék emberi sejtekbe történő kódolásának menekülési folyamata potenciálisan elrabolhatja az egészséges genetikai kifejeződést az elkövetkező években, miközben kolonizálja a gyulladásos tüskefehérjéket a vérben és a szervekben, egy egész életen át. Az embereket szó szerint olyan genetikai utasításokkal programozzák, amelyek örökre megrészegítik vérüket és szerveiket…ezzel a betegek és haldoklók, krónikus betegségekben szenvednek.
      A vakcinázott emberek szó szerint a szuper terjesztővé válnak, az örökös biofegyver -kibocsátás vektorai . Mivel a tüskefehérjékre vonatkozó genetikai utasítás áthatja DNS -üket, az oltottak potenciálisan életük végéig reprodukálhatják a tüskefehérjéket, veszélyeztetve a közegészséget a következő generációk számára. Igen, ez úgy tűnik, mint a transzhumanizmus kezdete , mivel az oltottak sorban állnak majd genetikai frissítéseikért.(a 123421. hullám után, ha még lesz kit oltogatni…)

      https://pandemic-news.translate.goog/2021-08-17-mrna-vaccines-turn-people-into-spike-protein-factories.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem
      https://www-naturalnews-com.translate.goog/2021-08-17-darpa-secretly-developing-mrna-vaccine-years-ago-through-moderna.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem

      1. https://www.virusinfok.hu/2020/11/12/a-maszk-svindli/
        “Az embereket szó szerint olyan genetikai utasításokkal programozzák, amelyek örökre megrészegítik vérüket és szerveiket…ezzel a betegek és haldoklók, krónikus betegségekben szenvednek.”
        Kezdet kezdete óta arról szól a fáma , hogy mkinnél több gyógyszer fogyjon .
        Mindegy milyen áron .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .