Az antant déli terveinek kudarca

Elvettük az antant katonáit

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

Az ország déli részén fokozódott a veszély. Még ki sem gördültek Ukrajnából a volt császári német hadsereg katonáinak utolsó szerelvényei, s a fekete-tengeri kikötőkben, Novorosszijszkban, Szevasztopolban, Ogyesszában és Nyikolajevban már egyre újabb antant-csapatokat szállítottak partra angol és francia hadihajók. Az intervenciótól bátorítva egyre arcátlanabbul és kihívóbban viselkedtek az ukrán burzsoá nacionalisták.

A bolsevik párt minden erőt a déli front megerősítésére összpontosított.

  1. november 26-án a Központi Bizottság külön határozatot hozott a déli front csapatainak megerősítéséről. Felsorolt több balsikert, amely a fronton, különösen a Don vidékén — a 9. és a 8. hadsereg hadműveleti területén — bekövetkezett, s felhívta a kommunista frontkatonákat, hogy a legközelebbi hetekben indítsanak mindent elsöprő támadást. A határozat megállapította, hogy ez a támadási energia nem érhető el a déli front valamennyi párttagjának felelősségteljes, koncentrált, önfeláldozó munkája nélkül.

A Vörös Hadsereg legfőbb feladata Gyenyikin és Krasznov csapatainak gyors és teljes megsemmisítése volt. A Központi Bizottság határozatában különösen nagy figyelmet fordított a szigorú forradalmi fegyelem megteremtésére és a csapatok harci szellemének fokozására. Utasítása értelmében rövid időn belül több mint 2500 kommunistát küldtek pártmozgósítással a déli front egységeihez. Közülük sokan felelősségteljes politikai munkát végeztek a hadseregben. Így például a déli frontra vezényelt egyik csoportból, amely 492 kommunistából állt, 13-at hadosztálybiztosnak, 30-at dandárbiztosnak, 59-et ezredbiztosnak, 140-et századpolitikai megbízottnak neveztek ki.

A déli frontra küldött kommunisták között sok vezető párt- és szovjetfunkcionárius volt, például Szamojlova- Zemljacska régi bolsevik, az OK(b)P moszkvai bizottságának titkára, Barisnyikov, az Összoroszországi Központi Végrehajtóbizottság tagja, Mezslauk és mások.

A hadseregeknél és a hadosztályoknál politikai osztály alakult. Az egységeknél megnőtt a pártsejtek száma. Így például 1918 november végén a 8. hadseregnek mindössze 8 pártsejtje volt, s 1919. január 1-re ez a szám már 88-ra emelkedett. A 8. hadseregben akkor összesen 1883 párttag és 2621 szimpatizáns harcolt. A kommunisták bátorságukkal, önfeláldozásukkal, önzetlen forradalmi magatartásukkal javították a csapatok erkölcsi szellemét. A déli front hadseregeinél jelentős mértékben megjavult a politikai munka.

Csapaterősítések is érkeztek délre. 1918 november végén és december elején több más alakulattal együtt ide vezényelték a moszkvai munkáshadosztályt, az inzeni és az uráli hadosztályt, a különleges lovassági „vashadosztályt” és az 1. moszkvai szocialista hadtápezredet.

Elhatározták továbbá, hogy a déli frontra irányítják azt a partizán sereget, amely a keleti fronton működött az intervenciósok és a fehérgárdisták hátában. Ez a sereg mintegy 20 000 edzett partizánból állt, akik a fehérgárdisták gyűrűjében kijárták a súlyos körülmények között vívott harcok nehéz iskoláját. A kiegészített és újjászervezett sereg 1919 január elején érkezett meg a déli frontra, ahol a donyeci hadseregcsoport, később pedig a 13. hadsereg nevet kapta.

A párt Központi Bizottsága a déli front megerősítésével egyidejűleg hatékony intézkedéseket tett, hogy a földalatti bolsevik szervezetek még eredményesebb tevékenységet fejtsenek ki az ellenséges csapatok között és a front mögötti területen. A fehérkozákok hátában folytatott illegális munkát a doni bizottság irányította, amely szorosan együttműködött a déli front politikai osztályával és közvetlenül a Központi Bizottságnak volt alárendelve.

1919 januárjában a doni bizottság felhívta a fehérkozákok hátában működő párttagokat, hogy még elszántabban küzdjenek a fehérgárdisták ellen. A felhívás így szólt: „A kommunista sejtek és szervezetek fonják be hálózatukkal a Krasznov által elfoglalt gyárakat, városokat, bányásztelepeket, járásokat, falvakat, tanyákat és gazdaságokat, férkőzzenek be a fehérgárdista csapatokba; a kommunisták parancsot nem várva habozás nélkül folytassanak egyenként és együttesen széles körű kommunista agitációt és propagandát. A kommunizmus éltető eszméi tömörítsék még szorosabban egy táborba a Don-vidék munkástömegeit, parasztságát és szegénykozákjait: A kommunista szervezettség és összeforrottság segítse őket, hogy mielőbb hozzáfoghassanak a szovjethatalomnak, a dolgozók egyetlen hatalmának visszaállításához.”33 A polgárháború története 3. köt. 340. old.*

A doni politikai bizottság vezetésével egyre nagyobb területen — a Donyec-medencében, a Don, a Kubany, a Tyerek és Sztavropol vidékén — bontakozott ki az illegális kommunista szervezetek tevékenysége. A kommunisták sztrájkokat és tüntetéseket szerveztek, katonai forradalmi bizottságokat, fegyveres munkáscsapatokat alakítottak, nagyszabású propagandát folytattak az ellenséges csapatok között.

A Központi Bizottság intézkedései, a déli front megerősítésére és a fehérgárdista csapatok bomlasztására irányuló erőfeszítései azt eredményezték, hogy a Vörös Hadsereg aktív támadó hadműveleteket indított a Krasznov-hadsereg felmorzsolása céljából. 1918. december 19-én a szovjet főparancsnokság az OK(b)P Központi Bizottságának utasítására az alábbi parancsot küldte a déli frontra: „A helyzet parancsolóan megköveteli, hogy a legrövidebb időn belül döntő vereséget mérjünk a déli front csapatai ellen összpontosított ellenségre, mielőtt még erősítéseket kapna a Krímből és Ukrajnából.”34 A Szovjet Hadsereg Központi Állami Levéltára (CGASZA). 100 fólió. 3. opus. 11. ügyir. 2. old.*

  1. január 4-én a 8. és 9. hadsereg erőteljes támadásba lendült, s az ellenség heves ellenállását leküzdve a hónap végéig több mint 100 kilométert nyomult előre; csapatai január 21-én elfoglalták Luganszkot, a Donyec-medence fontos ipari központját, s a támadást tovább fejlesztve február végére elérték a Juzovka—Jenakijevo-vonalat, Millerovótól délre és Belaja Kalitvától keletre.

A déli front középső szakaszán bekövetkezett gyors szovjet előrenyomulás kihatott a caricini helyzetre. Krasznov kénytelen volt visszavonni a várost fenyegető csapattesteit. A visszavonuló ellenség üldözésével februárban a 10. szovjet hadsereg is megkezdte a támadást.

Mozgásba jött tehát a déli front valamennyi hadserege.

Az elszenvedett vereségek csüggedést és pánikot keltettek a fehérgárdisták között. Krasznov seregében érvényesülni kezdett a bolsevik agitáció hatása. A fegyelem meglazult, bomlás vette kezdetét. 1918 decemberében a Mihajlovszkij faluban állomásozó két fehérgárdista lovasezred nem volt hajlandó támadásba menni. A 21. lovasezredben is zavargások kezdődtek. A 28. kozák ezred megtagadta a harcot. A 31. és a 34. meskovói ezred önkényesen elhagyta a frontot, és a hátországba vonult. Egyes kozák körzetekben — Vesenszkaja, Kazanszkaja, Migulinszkaja, Meskovszkaja stb. kozák telepein — nagyméretű lázongások ütötték fel a fejüket. A fehérgárdista parancsnokság a lázongások elfojtása céljából kénytelen volt jelentős erőket — összesen mintegy 14 000 katonát — elvonni a déli frontról.

Az antant és fehérgárdista fullajtárjai, hogy a helyzetet valamiképpen mentsék, elhatározták, hogy leváltják a kozák csapatok parancsnokságát. Az áldozat maga Krasznov atamán lett, aki így kénytelen volt lemondani. Ám az új parancsnok, Bogajevszkij tábornok is képtelennek bizonyult arra, hogy rendbehozza a doni ellenforradalom szénáját.

Krasznov fő erőinek megsemmisülésével és a Vörös Hadsereg ukrajnai győzelmével meghiúsult az antantnak az a terve, hogy döntő vereséget mér a szovjethatalomra délen. S az 1919-es esztendő a katonai vereségeken kívül egyéb rettegést és riadalmat is hozott az imperialista kormányköröknek. Nőttön nőtt a forradalmi hangulat a szövetséges csapatok körében, különösen Szovjet-Oroszország déli részén. Az intervenciós hadsereghez és flottához mindinkább utat tört az igazság a szovjetköztársaságról, a szocialista forradalomról, a munkás-paraszt hatalom sikereiről.

Amikor a külföldi katonákat és tengerészeket Oroszországba vezényelték, igyekeztek meggyűlöltetni velük a kommunistákat és a szovjethatalmat. Úgy tüntették fel a dolgot, mintha a szövetséges csapatok lennének hivatottak „felszabadítani” Oroszország népét a „bolsevik iga” alól. S a katonák és a tengerészek most egyszeriben észrevették, hogy a valóságban mindez koránt sincs így: az orosz és ukrán nép kivívta szabadságát, kezébe vette a hatalmat, de megpróbálják erővel rákényszeríteni a burzsoá-földesúri igát, s éppen a szövetséges sereg az az erő, amelyre az igazi elnyomók támaszkodnak.

Az egyenruhába bujtatott és a forradalmi Oroszországba irányított angol, francia és más nemzetiségű munkásemberek hamarosan felismerték, osztályösztönük segítségével megértették a proletárforradalom nagy igazságát; meglátták a tőke igája alól felszabadult nép erejét. Az angol bányászok és gépipari munkások, a francia kohászok és szőlőtermesztők számára érthetővé vált a donyeci bányászok, a nyikolajevi hajóépítők, az ogyesszai munkások és az ukrajnai dolgozó parasztok forradalmi lelkesedése, hősiessége és önfeláldozása. Az antant katonái megértették, hol az igazság, s felismerték, mennyire bűnös háborút folytatnak Szovjet-Oroszország ellen.

Meg kell mondanunk, a szövetséges parancsnokság részben számított is arra, hogy a csapatok körében forradalmi hangulat ütheti fel a fejét, s ezért minden eszközzel igyekezett elszigetelni a katonákat és a tengerészeket a helyi lakosságtól. A kémelhárító is fokozta tevékenységét. Franchet d’Esperey francia tábornok még az intervenció elején kiadott szigorúan titkos parancsában ezt írta: „Számítanunk kell arra, hogy mihelyt hadseregünk orosz területen folytatott hadműveletei során érintkezésbe kerül a bolsevik lakossággal, a forradalmi propaganda nagymértékben elterjedhet a csapatok körében. Nyomatékosan elrendelem, hogy minden csapatparancsnok vegye fel a harcot az ilyen propaganda ellen … A parancsnoki karnak kötelességévé teszem, hogy figyelemmel kísérje a legénység szellemét, a legcsekélyebb fegyelemsértést is kíméletlenül megtorolja, és minden ilyen esetet nekem haladéktalanul jelentsen.”35 A Krím-félsziget felszabadítása az angol—francia megszállás alól. 1918—1919. Goszkrimizdat 1940. 132. old. (oroszul).*

De még a legelőrelátóbb antant-parancsnokok sem várták, hogy a „forradalmi métely” ilyen gyorsan és ilyen nagy arányokban fog terjedni katonáik közt. A külföldi csapatoknál rögtön partraszállásuk után megindult a forradalmi erjedés. Amétte tengernagy, a fekete-tengeri francia hajóraj parancsnoka a szó szoros értelmében néhány nappal az intervenció megkezdése után már a következő parancsot adta ki: „A flotta-parancsnok felhívja beosztott parancsnokainak figyelmét a Franchet d’Esperey tábornok által kiadott parancs feltétlen végrehajtásának szükségességére. A flottánál áruló propaganda jelei kezdenek mutatkozni … A flotta-parancsnok felhívja a hajóparancsnokok figyelmét azokra a súlyos következményekre, amelyeket egy fekete-tengeri hadihajón kitörő lázadás maga után von.”36 Ugyanott, 132. old.* Ám a szövetséges parancsnokság semmiféle rendszabálya nem tudta feltartóztatni a megindult bomlást.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Az antant déli terveinek kudarca” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .