Mindent a frontnak!

Elvettük az antant katonáit

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

A szovjetköztársaság helyzete 1918 őszén rendkívül súlyos volt. De azért az ellenség visszaveréséhez már nagyobb erő állt rendelkezésre, mint néhány hónappal előbb, amikor az antant intervenciója még csak kibontakozóban volt.

Németországban, Ausztriában és Magyarországon kitört a forradalom, s ezt követően más európai tőkésországokban is megkezdődött a forradalmi tömegmozgalom fellendülése. A szovjet-orosz munkások és parasztok megérezték, hogy a nemzetközi imperializmus elleni harcukban nincsenek egyedül, hogy más országok proletariátusában szövetségesre leltek.

A köztársaság belső helyzete is szilárdabbá vált.

Döntő jelentőségű volt a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megerősödése. A földről szóló dekrétum végrehajtása mélyreható változásokat idézett elő falun. Megnőtt a középparasztság aránya. Midőn a szegényparasztok földhöz és állathoz jutottak, a szegényparaszti gazdaságoknak több mint fele (s az Októberi Forradalom előtt ezek a gazdaságok voltak túlsúlyban) középparaszti színvonalra emelkedett. A középparaszt lett a falu központi alakja. Már 1919 elején a középparasztok alkották a falusi lakosságnak több mint 60 százalékát. S a középparaszt magatartása ingadozó volt.

Kihez pártol a középparasztság a polgárháború folyamán: a proletariátushoz-e vagy a burzsoáziához? Ettől függött az oroszországi szocialista forradalom sorsa.

A középparaszt egyfelől mint dolgozó, aki nem zsákmányol ki idegen munkaerőt, ellenségesen állt szemben a kulákkal, a tőkéssel, a földbirtokossal. A szovjethatalom földet adott a parasztnak, megszabadította az örökös félelemtől, hogy tönkremegy és nyomorúságos sorsra jut. A paraszt ura lett sorsának, teljes jogú állampolgára az országnak, hatalmas segítséget és támogatást kapott attól az államtól, amelyben a hatalom csakis a dolgozóké. Egyetlen hatalom sem nyújthatott annyit a dolgozó parasztságnak, mint a szovjethatalom. Ezért a dolgozó paraszt rokonszenvét nyilvánította a szovjethatalom iránt, hajlandó volt támogatni a proletariátust.

Ez azonban csak az érem egyik oldala volt. Másik oldala abban rejlett, hogy ugyanez a középparaszt tulajdonos volt, még ha kistulajdonos is. És mint gazda elsősorban azt kívánta, hogy a háború elkerülje portáját, s ne ártson jólétének. A középparasztnak ezt a hangulatát használták ki a kulákok és az eszerek. Provokatív agitációjuk hatására a középparasztok jelentős része nemegyszer megtagadta a segítséget a munkásosztálytól a harc súlyos pillanataiban, megszökött a Vörös Hadseregből, sőt, ellenforradalmi lázadásokban vett részt. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy az intervenciósok és a fehérgárdisták 1918 nyarán meg tudták dönteni a szovjethatalmat a Volgamelléken, az Urálban, Szibériában és az ország több más vidékén.

De vajon mit kapott a középparaszt a fehérgárdistáktól?

Igaz, a fehérgárdisták nem akadályozták a parasztot a gabona-spekulációban. Ezzel szemben elvették tőle a földet, és visszaadták a földbirtokosoknak. Megjelent a nagykereskedő, és ismét bevezette gabonakereskedelmi monopóliumát. A falusi burzsoá — a kulák — uzsorakölcsönökkel szolgaságba kergette, fojtogatta a parasztot, zsarnokoskodott vele, tönkretette gazdaságát.

Az eszerek és a mensevikek demokráciát, alkotmányozó gyűlést, parlamentet ígértek a parasztnak. S amikor megalakultak a helyi kormányok, amelyekben ugyanezek az eszerek és mensevikek viselték a miniszterelnöki és a miniszteri rangot, falun megjelentek az e kormányok által oda vezényelt csendőrök és rendőrök. A parasztok hátán sűrűn csattant a lovaglóostor és a puskavessző, midőn a felügyelők adókat és egyéb szolgáltatásokat sajtoltak ki a fehér hadsereg céljaira. Az utak mentén, a távírópóznákon megcsonkított holttestek himbálóztak kötélen, azoknak a muzsikoknak a holttestei, akik nem akarták visszaadni a földbirtokosnak és a kuláknak a verejtékükkel öntözött, a szovjethatalom által juttatott földet.

„Le a testvérgyilkos polgárháborúval!” — üvöltötték a gyűléseken az eszer-mensevik árulók. De ím, eljött a hatalmuk — s a parasztot erőszakosan, golyóval és kötéllel fenyegetőzve beterelték a fehér hadseregbe, a számára gyűlöletes tiszt urak parancsoksága alá. Arra kényszerítették, hogy ne saját földjéért és szabadságáért, hanem a földbirtokosok földjéért, a gazdagok szabadságáért harcoljon.

Maga az élet győzte meg a középparasztot arról, hogy csakis a szovjethatalom mellett a helye, csakis a munkásosztály és a kommunista párt vezetheti a szabadság, a béke és a jólét útjára.

A középparasztság látta, hogy a Vörös Hadsereg nagy győzelmeket arat a dolgozó nép ellenségei felett, s a szovjethatalom hónapról hónapra erősödik. 1918 őszén világosan észlelhető volt a középparaszt átpártolása a szovjethatalomhoz.

A dolgozó parasztok megértették, hogy a szovjethatalom igazságos, felszabadító háborút folytat a külföldi imperialisták és a belső ellenforradalom ellen, Október nagy vívmányainak védelmében. „Sokára és nehezen tört magának utat ez a felismerés — mondotta Lenin az 1918. november 6-án megnyílt VI. összoroszországi rendkívüli szovjet kongresszuson. — De ez év nyarán mindenki előtt teljesen világossá vált, hogy végül is utat tört magának, hogy bekövetkezett a fordulat …”22 Lenin Művei. 28. köt. 139. old.*

Ez a fordulat megváltoztatta az osztály-erőviszonyokat az országban. A párt, Leninnel az élén, idejében észrevette a középparaszt magatartásának megváltozását, és levonta belőle a szükséges következtetéseket.

Közvetlenül a forradalom után, amikor a szovjethatalomnak létjogosultságát kellett megvédenie, a legfőbb feladat falun a szegényparasztság és a földmunkások megszervezése volt. Enélkül lehetetlen lett volna a burzsoázia legyőzése, a kulák ellenforradalom elfojtása. A középparasztság irányában, minthogy ennek jelentős része még ingadozott, a párt és a szovjethatalom továbbra is a semlegesítés politikáját folytatta. Ezt a politikát a párt a szocialista forradalomra való áttérés idején kezdte megvalósítani. Célja az volt, hogy a középparasztságot olyan réteggé tegye, amely, ha nem is válik a proletárforradalom aktív segítőjévé, legalább nem pártol a szovjethatalom ellenségeihez. Ez volt az egyedüli helyes megoldás.

Ámde az 1919 elején kialakult helyzetben a középparaszt semlegesítésének politikája már elégtelennek bizonyult. A szovjethatalom, amely kivívta első győzelmét a polgárháborús frontokon, megszilárdította létét, és bebizonyította a világnak, hogy tartós és szilárd — ez a szovjethatalom a semlegesítés politikájáról már áttérhetett a középparaszttal való tartós szövetség megteremtésére.

1918 novemberében Lenin megfogalmazta a párt középparaszt-politikájának új alapelvét: „Megegyezésre kell jutni a középparaszttal — egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csak a szegényparasztságra támaszkodva …”23 Ugyanott, 189. old.*

A középparasztság állásfoglalásának megváltozása kedvező feltételeket teremtett a szovjetköztársaság védelmének megerősítéséhez, ennek pedig döntő jelentősége volt 1918 őszén. Az intervenciósok és a fehérgárdisták nyomása napról napra fokozódott. Szükséges volt, hogy az ország egész életét háborús vágányra tereljék. A helyzet a Vörös Hadsereg létszámának növelését, a hátország megerősítését követelte.

Október 3-án az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak, a moszkvai szovjetnek, valamint az üzemi bizottságok és a szakszervezetek képviselőinek együttes ülésén felolvasták Lenin levelét. Lenin hangsúlyozta, hogy a szovjethatalomnak meg kell tízszereznie erőfeszítéseit a gabonabegyűjtés terén, s fokozottan kell törekednie a munkás-paraszt szövetség megszilárdítására, hogy segíthesse a dolgozó parasztságot és győzelmet arasson a kulákság felett.

Lenin fokozni kívánta a Vörös Hadsereg szervezését és megerősítését. Ehhez megvoltak a feltételek: bekövetkezett a fordulat, a dolgozó parasztok megértették és tapasztalatból felismerték a forradalmi vívmányok és a szovjethatalom megvédésének szükségességét. A hadsereg a csehszlovákok és a fehérgárdisták elleni ütközetekben edződik és erősödik — írta Vlagyimir Iljics —, az alapot szilárdan leraktuk, siessünk hát, hogy magát az épületet tető alá hozzuk.

„Mi elhatároztuk, hogy tavaszra egymillió főnyi hadseregünk lesz, most hárommillió főnyi hadseregre van szükségünk. Lehet ekkora hadseregünk. És lesz is.”24 Ugyanott, 94. old.*

Leninnek ezt a célkitűzését szem előtt tartva a Munkás-Paraszt Honvédelmi Tanács az ország erőforrásainak megfelelően 1918 decemberében jóváhagyta egy másfél millió főnyi hadsereg mielőbbi felállításának tervét. Egyben gyakorlati intézkedéseket tett arra vonatkozólag, hogy biztosítsák az újonnan szervezendő alakulatoknak a szükséges parancsnoki és politikai kádereket, lássák el őket fegyverrel, lőszerrel, ruházattal és egyéb hadfelszereléssel.

A párt, a munkásosztály és dolgozó parasztság hősi erőfeszítései nyomán a Vörös Hadsereg szervezése rendkívül gyors ütemben haladt, 1919 márciusában már több mint másfél millió főből állt. Soraiban küzdöttek az ukrán, a belorusz, a litván, a lett, az észt szovjetköztársaság csapatai és egyéb nemzetiségi egységek. Megalakult a nemzetközi hadtest, amelynek kötelékében lengyelek, csehszlovákok, magyarok, szerbek, bolgárok, románok, németek, osztrákok, koreaiak és kínaiak harcoltak.

Az a körülmény, hogy a nemzetközi proletariátus képviselői részt vettek az intervenciósok és a fehérgárdisták elleni harcban, megmutatta, mennyire közel állnak Szovjet-Oroszország érdekei a világ dolgozóihoz.

1918 őszén végleg kialakult a hátországban és a fronton működő központi és helyi katonai szervek felépítése. A kormányzóságokban és a járásokban katonai biztosságot hoztak létre. Kidolgozták és jóváhagyták a Vörös Hadsereg egyes kötelékeinek létszámkeretét. A különféle osztagokból ezredeket, dandárokat, hadosztályokat szerveztek. A hadosztályok tábori hadseregeket alkottak, több tábori hadsereget pedig a front vezérkara egyesített.

A front élén a Forradalmi Katonai Tanács állt, amelynek három tagja volt: egy parancsnok (katonai szakértő) és rendszerint két politikai biztos. Ugyanígy minden hadsereg vezetése a hadsereg forradalmi katonai tanácsának kezében összpontosult.

Valamennyi front és katonai intézmény tevékenységét a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács (RVSZR) fogta össze, a párt Központi Bizottságának, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak és a Népbiztosok Tanácsának irányelvei alapján.

A szovjetország védelmének és fegyveres erőinek legfelsőbb irányító szerve a Munkás-Paraszt Honvédelmi Tanács volt, élén Leninnel. A Honvédelmi Tanácsot az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság 1918. november 30-i határozata alapján hívták életre azzal a feladattal, hogy irányítsa az egész honvédelmi munkát a fronton és a hátországban. Ez a szerv korlátlan jogot nyert ahhoz, hogy mozgósítsa az erőket és az anyagi eszközöket a szocialista haza védelmére. A Honvédelmi Tanács határozatai minden központi és helyi hivatalra és intézményre, minden állampolgárra nézve feltétlenül kötelezőek voltak.

1918 őszén létesült és lépett működésbe a katonai tartalékok kiképzési rendszere, amely az általános katonai kiképzés, valamint a Vörös Hadsereg tartalék-egységei révén valósult meg. Az általános katonai kiképzés több mint 675 000 dolgozóra terjedt ki.

A Vörös Hadsereg életében, harckészségének nevelésében és fegyelmének megszilárdításában óriási szerepük volt az első szovjet szolgálati szabályzatoknak. A Vörös Hadsereg szolgálati szabályzatai visszatükrözték az új típusú hadseregnek, a proletárdiktatúra hadseregének alapvető sajátosságait. Ez a hadsereg elvben különbözött a burzsoá államok hadseregeitől.

A Vörös Hadsereg szolgálati szabályzatai hangsúlyozták, hogy a vöröskatonáknak és a parancsnokoknak az a magasztos hivatás jutott osztályrészül, hogy védjék a szovjetköztársaságot, minden tevékenységükkel a dolgozók felszabadulását szolgálják.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .